Tékozló Homár

Nem elég, hogy utalok, még én hívogassam a Wizz Airt, hogy megkapták-e?

2017.08.14. 11:07 | Homár Hilda | komment

istock_000020290804xsmall.jpg

A héten 2 levél is jött, amiben arra panaszkodtak Wizz Air utasok, hogy átutalásos fizetés után nekik kell telefonon csekkolni, hogy beérkezett-e az összeg, különben törlik a foglalásukat. Nem tudom, ezt friss fejelmény-e a Wizznél, vagy csak a nyár miatt többen utaznak, és többen futnak bele, mindenesetre érdekes. Hiszen ahogy Henrik is írja: "A banki tranzakciót le tudom ellenőrizni, tehát én biztos vagyok abban, hogy az utalásom rendben megtörtént, és a Wizzair számlájára átkerült az összeg. Mi alapján tesz engem felelőssé, és kötelez arra, hogy  az én költségemen tisztáztassam, hogy a pénzt valóban megkapták-e."

Kedves Homár,

Amennyiben felmerül valamilyen szolgáltatással kapcsolatos problémám, gyakran nézem meg a TÉKOZLÓ HOMÁRON, hogy másnak volt-e ilyen tapasztalata. Tanulságos történeteket olvastam. Most úgy tűnik az "ügyfélbarát "Wizzair újabb esetére világíthatok rá, habár furcsállnám, ha egyedi esetről lenne szó.

A következő történt.

Foglaltam a Wizzair honlapján 2 főre jegyet Nizzába  ugyanazon a napon pedig hazafelé  Bergamóból (Milánó) 5 főre, miután a lányom és 2 unokám is jönne haza. A foglalásnál kártyás fizetést szerettem volna választani - sokadszor foglalok, van gyakorlatom benne - de a választó gomb látszólag aktív volt de többszöri próbálkozást követően sem indult el a kártyás fizetés forma, így kiválasztottam a banki utalást - gondolva, hogy ez is működik.

A Wizzairtől meg is kaptam az adatokat  e-mailben, hogy utalás esetén mekkora összeget hova kell utalni és felhívták a figyelmemet, hogy erre 24 óra áll rendelkezésre, különben törlik a foglalást. A levelükben viszont volt egy további felhívás, miszerint, ha nem kapom meg a visszaigazolást, nekem 5 nap elteltével fel kell hívni a központi számukat leellenőrizendő, hogy a pénz beérkezett. Ekkor rendezik a visszaigazolást és a foglalás elfogadását.  Ez őszintén szólva  meglepő volt számomra. A banki tranzakciót le tudom ellenőrizni, tehát én biztos vagyok abban, hogy az utalásom rendben megtörtént és a Wizzair számlájára átkerült az összeg. Mi alapján tesz engem felelőssé, és kötelez arra, hogy  az én költségemen tisztáztassam, hogy a pénzt valóban megkapták-e.

Ebből a közelítésből nem terveztem, hogy 300 Ft-os percdíjjal legalább 10 perces beszélgetéssel én hívogassam őket. Természetesen 5 nap után a foglalásomat nem igazolták vissza, és kb. két hét után azt láttam, hogy foglalásomat törölték.

Ez után már nem tudtam kikerülni, hogy felhívjam őket. 4 - azaz négy! - percnyi zenehallgatást követően kapcsoltak az ügyintézőhöz, akinek kissé idegesen elmondtam a helyzetet. Be tudta azonosítani a foglalásomat és megerősítette, hogy törölve lett - kérdem miként lehet elfogadtatni a foglalást, miután a pénzt átutaltam. Azt javasolta, hogy írjam meg panaszomat a Wizzairnek és lediktált egy e-mail címet - tehát 10 perces telefonos segítség révén kaptam egy reklamálási lehetőséget - levélben tegyek panaszt és Ők kegyesen 30 napon belül válaszolni is fognak - igaz, hogy az utazásra már kb két hét múlva sor kerülne, vagyis nem jutottam előre. Ahogy ismerem ügyintézési gyakorlatukat már nem reménykedek benne, hogy lesz ebből valami, de remélem legalább a pénzemet visszakapom.

A fő kérdésem az lenne, hogy valóban kötelezhet arra egy szolgáltató, hogy többlet költséggel az ügyfél ellenőriztesse le, hogy a szolgáltatás díja megérkezett hozzájuk és azt párosítani tudják egy foglaláshoz Lehet ezzel mit kezdeni, mondjuk ha igazolható, hogy ez is csak azt a célt szolgálja, hogy minél többen hívják fel a call centerüket - a bevételük maximálása érdekében? Ráadásul a call centeres segítség nem jelent megoldást, mert nem az az ügyintézés, hogy megad egy e-mail címet, ahol panaszomat jelezhetem.

A fogyasztóvédelem foglalkozhat ilyen esetekkel, vagy a Wizzair kellően levédte magát, hogy ne ő legyen a hibás?

Egyébként ezt a kedves információs levelet kaptam, melyet kétkedve fogadtam:

Banki átutalás esetén kérjük, az első "megjegyzések" mezőben adja meg a foglalás 6-jegyűvisszaigazoló-kódját (kizárólag ezt a 6 karaktert írja ide). Ha további "megjegyzések" mezők is rendelkezésre állnak, kérjük, írja be a foglalásban elsőként szereplő utas teljes nevét. Ha csak egy "megjegyzések" mező szerepel, CSAK a visszaigazoló-kódot adja meg. Ha a "megjegyzések" mezőben megadott információ nem egyezik a foglaláson szereplő információval, nem tudjuk beazonosítani a foglalást, és töröljük azt. 

Ha az 5. nap végéig nem érkezik visszaigazolás, az utas felelőssége, hogy a Wizz Air call center-rel felvéve a kapcsolatot ellenőriztesse a fizetés beérkezését. Kérjük, NE küldjön fizetési bizonylatot, csak abban az esetben, ha kollégáink külön jelzik, hogy a fizetés állapota nem ellenőrizhető.

Szívélyes üdvözlettel,

Ügyfélszolgálat, 

 Üdvözlettel,

Henrik 

 

Kedves Henrik!

Készülj arra, hogy neked kell az igazad bebizonyítani, de ha sikerül, akkor jó eséllyel eredményes lesz az ügyintézésed.

A telefonhívásról: Amennyiben bizonyításra került, hogy a szolgáltatás díját megfizetted, és a banki utalás során a Wizzair által leírt adatokat adtad meg, akkor a call center hívásdíjának megtérítését jogszerűen követelheted a légitársaságtól.

A kötelező call center használatról: Arra vonatkozóan, hogy mit lehet kezdeni, ha igazolható, hogy a Wizzair gyakorlata azt a célt szolgálja, hogy minél többen hívják a call centerüket a bevételük maximalizálása érdekében a javaslatunk a következő. Amennyiben a feltételezésed igaznak bizonyul, akkor a 2008. évi XLVII. tv. alapján tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít meg a légitársaság a fogyasztókkal szemben. Tekintettel arra, hogy a Wizzair interneten tette közzé ezen foglalási előírását, így az a fogyasztók széles körét érinti, amely alkalmas a verseny érdemi érintettségének megállapítására is. Ez esetben javasoljuk, hogy tegyél panaszt, vagy bejelentést a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) felé, amelyet elektronikus úton e-mailben az ugyfelszolgalat@gvh.hu címre, valamint postai úton vagy személyesen (1054 Budapest, Alkotmány u. 5.), illetve faxon (472-8905) juttathatsz el. 

 
Foglalásod törlésére vonatkozóan: Jogosult vagy a befizetett összeg visszaigénylésre jogalap nélküli gazdagodás jogcímen a Wizzairtől. A Wizzair Üzletszabályzata (ld. https://wizzair.com/static/docs/default-source/downloadable-documents/20170424_gcc__hu-sfvrsn-f2d1d106_307_bc322a2bf9d80c390bfc63d705103ce3.pdf) nem rendelkezik ilyen esetre, így a Polgári Törvénykönyv 6:579. § rendelkezései irányadók a jogvitára. 
Amennyiben a Wizzair nem téríti vissza a viteldíjat, akkor pedig javasoljuk, hogy fordulj a lakóhelyed szerinti Békéltető Testülethez, amelynek eljárása ingyenes (ld.www.bekeltetes.hu).
 
Fentiek mellett fizetési meghagyásos eljárást is kezdeményezhetsz a jogalap nélküli gazdagodás visszatérítésére a Magyar Országos Közjegyzői Kamara előtt (ld. www.mokk.hu).
 
Alkalmazott jogszabály: 
 
Bízunk benne, javaslatainkkal segítséget tudtunk nyújtani panaszod további sikeres ügyintézéséhez.
 
Üdvözlettel,
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rarabel 2017.08.14. 11:18:01

Te vagy a Zügyfél, telefonálgassál, he?!
Ez mindenütt így van!
Vagy mégsem...?

zálogból visszamaradt 1zen1gyedik czazy one 2017.08.14. 11:26:08

Tényleg rohadt nehéz úgy utalni, ahogy a nyomorult Wizz Air kéri..

Nouby 2017.08.14. 11:33:10

Olyan céggel akarsz repülni ahol FIZETŐS az ügyfélszolgálat?

Darth Revan 2017.08.14. 11:45:02

Bar teljesen jogosan a WizzAir fikazasa, ezert a posztlo sem 100-as.

ugyan adott nemi magayarazatot, hogy miert valasztotta a banki atutalast, de inkabb probalkozott volna meg masodszor is a bankkartyas fizetessel.

amugy meg jol kicseszett a wizzairrel. dafke nem hivta fel, holott figyelmeztettek, hogy torolni fogjak a foglalast. viszont, amikor mar mindegy volt, akkor felhivta oket.

de amugy a wizzair szarjon sunt.

okos.

Szarazkoro 2017.08.14. 11:59:52

Mikor tanuljuk mar meg vegre h ezt az otvar fapadost el kell felejteni, a tobbiek dragak de nem szivatnak. A pluszpenz amit rakoltene a posztolo a jegyre masnal megerne a lelki bekejet.

AzUtazó · http://utazzunk.blog.hu 2017.08.14. 12:04:30

Én már utaltam a Wizzairnek és sose volt probléma. Azért én megnézném az az átutalási megbízást és a nyakamat teszem rá, hogy a posztoló lesz a ludas.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.08.14. 12:13:43

@Darth Revan: nem akart ő utazni, csak anya ragaszkodott hozzá. De így mondhatja, hogy "Drágám, hát a mocsok Wizz törölte a foglalásom, pedig nézd csak, én elutaltam."

KaTe 2017.08.14. 12:18:37

Azért érdekelne, hogy a rendszerük mi alapján nem igazol vissza, ha a megjegyzés rovatba a megfelelő információ került? Sorsolással? minden 10. nyer?!

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.08.14. 13:42:23

@KaTe: Valószínűleg visszaigazol, ha tényleg nem baszod el.

Kondom Keselyű 2017.08.14. 14:07:49

@Szarazkoro:
majd akkor tanuljuk meg amikor Eilatba nem 8x annyi a repjegy mas tarsasagokkal.

zálogból visszamaradt 1zen1gyedik czazy one 2017.08.14. 14:37:54

@KaTe: automata lesz a párosítás. A közlemény rovat a hatjegyű szám legyen. Az és csak az. Bármilyen joszandékkal írja oda a poszter, hogy "repülőjegy", vagy "foglalás", annyit ér csak el vele, hogy az automata nem fogja párosítani az átutalást a foglalassal...

andand 2017.08.14. 15:37:55

Nemrég derült ki számomra, hogy ha kártyás fizetést választasz és az nem sikerül, akkor nem lehet banki átutalással kifizetni (a pénzt visszautalják, mondjuk nekem több, mint 30 napba telt, amíg megkaptam). A másik érdekesség, hogy ha kártyás utalást választasz, és nem sikerül a tranzakció, nem próbálhatod meg pl. másnap vagy pár órával később. A foglalás függőben marad, meg kell várni, amíg törlődik és újra kell foglaljad. Legalább is az év elején még így volt...

vki77 2017.08.14. 16:12:11

Nekem elfogadták az utalást. Igaz, hogy az 5. napon felhívtam az ügyfélszolgálatot, de pár perc zenehallgatás után letettem a telefont érdemi ügyintézés nélkül. Viszont pár percen belül megkaptam a visszaigazolást a foglalásról (arről a telefonszámról hívtam, amelyiket a regsztrációkor megadtam). Véletlen, vagy tényleg kell egy kis plusz bevétel, nem tudom...

Egyébként pl. a debreceni reptérről nincs más opció mint a Wizz Air

Kondom Keselyű 2017.08.14. 16:19:04

@vki77: egy felesleges hivas koltsegeit meg a 90es szam bevetelei sem fedezik.
egy ilyen cegnel nem 1 nyelven beszelo,8 altiskes arcok meloznak netto 100-ert.
mondjuk en ettol fuggetlenul siman bevonnam a mukodesi engedelyt,mig ninca helyi tarifas usz.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.08.14. 19:45:42

@Darth Revan: @AzUtazó: @KaTe: @zálogból visszamaradt 1zen1gyedik czazy one: Fogadjunk, hogy a poszter egyben utalta a két foglalása összegét...

@andand: Tavaly, amikor nem sikerült kártyával fizetnem, akkor megkérdezte az oldal, hogy újrapróbálom vagy inkább utalással fizetek. Azóta, lehet, hogy változott, de nem hiszem, hogy a pofonegyszerű kártyás fizetés helyett a macerás banki utalást ajánlgatnák...

zálogból visszamaradt 1zen1gyedik czazy one 2017.08.14. 22:37:25

@Online Távmunkás: igen, lehetséges, hogy egyszerre utalta. Vagy kerekített.

andand 2017.08.14. 22:51:00

@Online Távmunkás: Nem ajánlgattak semmit, egyszerűen mikor újra bejelentkeztem, már nem lehetett kiválasztani a kártyás fizetést az oldalukon, ezért önfejűen banki átutalással fizettem. Hiba volt.

asdf 2017.08.15. 00:06:21

Mondjuk azért a wizz lehetne nem annyira balfasz, hogy itt a közleményt nem megjegyzésként nevezi, hanem közleményként, mint kb. az összes bank... (hülyebiztosra kell ugye az ilyeneket csinálni)

"Banki átutalás esetén kérjük, az első "megjegyzések" mezőben adja meg a foglalás 6-jegyűvisszaigazoló-kódját "

Ettől függetlenül persze én is oda teszem a garast, hogy a panaszos cseszte el valahogy az utalást.

MrZed001 2017.08.15. 01:45:30

Az az egész társaság egy WiccAir. Inkább megyek Lufival vagy bármi mással, csak velük meg a másik két fapados copatóssal ne kelljen. A fogyivédelem szégyene ez az emelt díjas ügyfélszolgálat is, hogy létezhet, és nem bssza meg 500 millióra érte a fogyasztóvédelem.

joska61 2017.08.15. 10:25:20

@asdf: Hülyebiztos megoldás nincs. De törekedni kell rá :-)

Darth Revan 2017.08.15. 10:49:43

@Online Távmunkás:
Amugy az ilyen nem automatizalt fizetesi modszerek borzalmasak.
amit az emberek el tudnak rontani azt el is rontjak, azutan ember legyen a talpan, aki kideriti, hogy honnan jot az atutalas es mit fizettek vele.

nyúúlacska 2017.08.15. 10:50:27

Mindéég, minden repülősös nyavajgás alatt leírom, hogy fapadossal nem szabad repülni. De a poszttolók nem tanulnak belőle. #emirates #klm #austrianairlines

Darth Revan 2017.08.15. 10:59:28

@nyúúlacska:

nonsense, hogy nem lehet repulni fapadossal.
a vilag otodik legtobb utast szallito legitarsasaga a ryanair, europaban ok a legnagyobbak.

zálogból visszamaradt 1zen1gyedik czazy one 2017.08.15. 11:07:45

@nyúúlacska: azért ez szerintem nem ennyire fekete, vagy fehér, hogy soha fapados. Kolozsvárra márpedig wizzel kell menni...

Im just here for the comments 2017.08.15. 19:02:01

@nyúúlacska: suzukival se kéne senkinek járnia, a magyar utak mégis tele vannak azokkal a szarokkal. ez van, erre telik.

Darth Revan 2017.08.15. 22:07:59

@Im just here for the comments:
megcsak nem is az van, hogy erre telik, hanem nincs alternativa, ha kozvetlen jarattal szeretnel utazni

Frenk12 2017.08.16. 12:04:40

Érdekelnek otthoni munkák, pénzkeresési lehetőség? (Nincs MLM, piramis, egyéb visszataszító dolog :) ) Amivel találkozhatsz: YouTube partner program és nézettség növelés, Instagram Marketing, Fordítási Munkák, Freelancer munkák (bármi, programozástól kezdve, videó vágás, amit el tudsz képzelni), Ingyenes Domain szerzés, Ingyenes VPS :) Csekkold: valodi-otthoni-penzkereses.blogspot.com/

Lalia Brownlock 2017.08.17. 22:55:49

Szerintem egyetlen dologgal volt gond, a posztoló szövegértési képességeivel. Értelmesen, magyar nyelven le lett írva, mit kell tennie. Beleírni egy szaros közlemény rovatba 6 betűt. Enélkül a kutya nem fogja tudni, melyik foglalásra kell könyvelni a pént. Odaírta a baromja? Nem írta oda.
Megérdemli.
süti beállítások módosítása