Tékozló Homár

Hiába akartak jegyet venni a vonaton, a kalauztól csak 9600 forintos büntetést kaptak

2017.09.14. 15:25 | Homár Hilda | komment

94c1a022c5b28e9bd26ef99155dd0d1d--animals-dog-funny-animals.jpg

Hát ebben a büntetéssztoriban sehogyan sem jön ki a matek:
- Az Elvira szerint a Keletiből Tápiószelére a vonatjegy ára 1300 ft,
- közalkalmazotti igazolvánnyal 650 ft.
- A pótdíjas táblázat alapján a menetjegyen felül fizetendő büntetés 500 forinttól 8000 forintig terjed, attól függően, hogy milyen kihágás alapján róják ki.
- A kiküldött 9600 forintos csekk összege  még a legmagasabb, 8000-es tétellel sem jön össze,
- de ráadásul hogy a levél alapján a két békés könyvtáros semmi olyat nem tett, ami miatt ebbe a büntetési kategóriába kellett volna kerülniük.

Rákérdezünk a vasúttársaságnál az ügyre.

Kedves Tékozló Homár!

Nem sokat remélek a MÁV-tól, így Önöknek is írok, remélve, hogy nyilvánosságot kap az ügy. Az alábbi eset történt meg velem:

Tisztelt MÁV!

Szeptember 2-án a Keleti pályaudvarról jöttünk haza az első vonattal, (04:10) Tápiószelére, Szolnok felé. Az automaták sötétek voltak, a pénztárban ami akkor nyitva volt!!! senki sem ült, így mi naivak felszálltunk a vonatra, mert máskor is tudtunk ilyen esetben a kalauztól jegyet vásárolni, sosem volt belőle gond.

Most azonban a kedves munkatársuk felháborodott, hogy nincsen jegyünk, elkérte a kedvezményre jogosító papírunkat, mindketten közalkalmazottak vagyunk, könyvtárosok, jár az 50% kedvezmény. Nem fogadta el, pedig 2018. március végéig érvényes.

Elkérte a személyigazolványunkat, odaadtuk neki, mert azt gondoltuk, hogy beazonosít vele minket. De nem, megbüntetett 9600 Ftra, ami ma megérkezett csekk formájában. Nem ajánlotta fel, hogy szálljunk le a következő állomáson, vagy fizessük teljes árú jegyet, vagy bármi. Nem, 9600 Ft .

Idézek a MÁV honlapról : ,,2./ A megállapított menetdíj (viteldíj) vagy pótjegy díján felül 2.600 Ft pótdíjat fizet a vonaton az, aki a) menetjegy nélkül vagy érvénytelen menetjeggyel a vonatra felszállt" Szóval nem értem, hogyan jött ki nekünk a 9600 Ftos összeg.

Mivel van kamera ezeken az új vonatokon, vissza is nézhetik, nem randalíroztunk, nem csináltunk semmi rosszat, tehát arra sem lehet fogni ezt. És a helyszínen kifizettük volna a jegyárat, de nem engedte. Nem tudom melyik kollégájuk lehetett, mert szerinte ,,személyi jogokat sértek, ha megkérdezem a nevét" de az nem jogsértés ha ő a személyes irataimban turkál. Egy mellettünk ülő férfi is felháborodott, hogy legalább ajánlotta volna fel, hogy szálljunk le a következő megállónál.

Csak azt nem értem, mikor szeptember 8-án a 22:55 -ős vonattal jöttem haza Tápiószelére, és bő egy órát késett, akkor azon a vonaton, MIÉRT NEM JÖTT EGY KALAUZ SEM? Féltek az utasoktól vagy miért?!

Évek óta vonatozom, mindig megvettem a jegyet, most is megakartam, és ezt kapom. Nagyot csalódtam a kollégájukban. Remélem kijavítják a hibát, mert szeretnék tovább is a MÁVval utazni.

Szívélyes üdvözlettel:

Cs.Vivien

Remélem segítenek! :)

Üdvözlettel:

Vivien

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2017.09.14. 15:30:35

Az utolsó két bekezdés (az elköszönés és az aláírás előtt) már felesleges volt...

Terézágyú 2017.09.14. 15:31:40

... amely két utolsó bekezdés tele van hibával. Egy könyvtáros tudjon helyesen írni.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.09.14. 15:43:52

És mit vársz a nyilvánosságtól, hogy egy MÁV-os olvassa és megmagyarázza? Vagy hogy együttérezzen a nyilvánosság? Jegy nélkül utaztatok, megbüntettek, vitatjátok az összeget, megreklamáltátok. Ez eddig rendben van, most várjatok, gondolom van 30 napjuk reagálni.

Terézágyú 2017.09.14. 15:48:01

"Szeptember 2-án a Keleti pályaudvarról jöttünk haza az első vonattal, (04:10) Tápiószelére, Szolnok felé. Az automaták sötétek voltak, a pénztárban ami akkor nyitva volt!!! senki sem ült"

Tehát aznap kora reggel egggyáltalán nem lehetett jegyet venni a Keletiben? Minden ki vót kapcsolva...? Esetleg bezörgettetek a pénztárablakon, hátha csak arrébb ment a pénztárosnő, hogy igyon egy kávét? Vagy vártatok rá pár percet? (ha volt idő a vonat indulásáig...)

Egy olyan sztorihoz mit szólnál, hogy "nem volt senki a könyvtárospultnál, ezért eccerűen kivittem a könyvet a könyvtárból!... most meg ezért rámszóltak, amit én nagyon sérelmezek, Szilágyi úr!"

Terézágyú 2017.09.14. 15:50:46

"mi naivak felszálltunk a vonatra, mert máskor is tudtunk ilyen esetben a kalauztól jegyet vásárolni, sosem volt belőle gond. "

Szóval nem az első eset, hogy jegy nem lehetett kapni jegyet a Keletiben???

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.09.14. 15:55:06

@Terézágyú: "két utolsó bekezdés tele van hibával."

Az utolsó öt bekezdés van tele hibával, meg az első. Egy ötödikes le tudná írni hiba nélkül, plusz gördülékenyebben fogalmaz.

lcsaszar 2017.09.14. 16:05:29

Aranyos a kutya, Photoshop vagy valódi?

Dezsike 2017.09.14. 16:17:33

Ha nincs jegykiadás a kiinduló állomáson, elvileg pótdíj nélkül ad jegyet. Olyan kütyüjük van amivel látják az állomási jegyvásárlási lehetőségeket, elvileg azt is, ha rosszak az automaták. Ha működött, 2000 Ft körüli + a jegy ára (kedvezmény itt még érvényesíthető) és akkor nem kell leszállni, el lehet menni az úti célig. A 8000 Ft + teljesárú jegy ára akkor van, ha ezt a helyszínen nem hajlandó rendezni a potyázó, ezt kapta a posztoló is. Az automaták működőképessége ellenőrizhető utólag is, ha panaszt tesz és bebizonyosodik, hogy tényleg egyik se működött, még megúszhatja a pótdíjat. De ha csak egy is működött, sajnos bukta.

Fehér Vanda 2017.09.14. 16:29:31

@onlajnok: Én együtt érzek teljesen!! Ha te nem, az téged minősít!

Xezs6 2017.09.14. 16:42:02

A poszter nem szeretne a MÁV-val utazni, csak nincs más. Épeszű ember csak muszájból utazik velük :)

Egyébként ezt a kalauznál való jegyvásárlást sosem értettem. Mármint azt a részét, hogy hogy akadályozzák meg azt, hogy az emberek csak kijátszásból vegyenek a kallertől jegyet? Felszállok a vonatra, ha nem jön kaller, nyertem egy utazás árát. Ha meg jön, akkor széles mosollyal előadom, hogy helóháló tesókám, há' nem működött az ótómata meg egyékként siccs píztár a falúba ahunnan gyüttem.

Szóval mi értelme van ennek?

Xezs6 2017.09.14. 16:43:50

@Dezsike: De honnan tudja a kaller, hogy hol szálltam fel? Tegyük fel felszállok valahol, ahol van automata, majd jön egy lelakott falu, ahol nincs semmi se, csak az alkeszek hányása a sínek mentén. Aztán ha jön a kaller, azt mondom, hogy én a szakadt faluban szálltam fel.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.09.14. 16:49:04

@Fehér Vanda: Huhh de jó, akkor így máris értelme lett az egésznek. Remélem Vivien most jobban érzi magát. Sajnálom, de az én ingerküszöböm annál, hogy megsajnáljak valakit, akit 7600 forint helyett 9600-ra büntettek (de ha @Dezsike fentebb igazat állít, akkor még csak nem is jogtalanul) és ahelyett, hogy megvárná a MÁV válaszát idejön sipákolni.

sámli 2017.09.14. 16:50:45

@lcsaszar: Lehet valódi. Volt egy ír szetterem, ugyanígy felakadt a szája mindkét oldalon időnként. :)

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.09.14. 16:51:31

@Xezs6: sehonnan, ha szerencséd van és pont jön egy olyan falu, amit említettél is, akkor becsaphatod.

LKerekes 2017.09.14. 17:17:27

@Xezs6:
Hát ha nincs pénztár - és sok helyen így van - akkor sem tudnál jegyet venni, ha akarnál. Ilyenkor a kalauz ad és nem kerül többe, mert büntetés sincs. Én sokszor utazom olyan vonattal egy nagy állomásról, ahol van pénztár, de csak 20 perccel később nyit. Felszállok a vonatra és a kalauztól veszek jegyet. Évek óta sose volt probléma.

Ha úgy száll fel valaki, hogy nyitott pénztár van az állomáson, de a kalauztól kér jegyet, akkor jön a büntetés. Amúgy a kalauzok nem hülyék. Egy kis megállóban nem sokan szállnak fel általában. És a kalauz indítja a vonatot a peronról . Látja ki szállt fel. Úgy, hogy nem könnyű csalni.

Blackmore 2017.09.14. 17:35:49

@Terézágyú: Egy időben Szolnokon is rendszeresen eljátszották, hogy a hajnali első vonat idejében nem volt jegykiadás, és az automaták sem működtek hetekig, a kalauzok pedig vagy tudtak róla, vagy nem, vagy elhitték, vagy nem. Igaz, az nem akkora állomás, mint a Keleti, de azért elég nagy. Úgyhogy számomra teljesen hihető a sztori, sőt most már azt is el tudom képzelni, hogy ezt direkt csinálja a MÁV.

Blackmore 2017.09.14. 17:38:05

@onlajnok: A MÁV válaszára nincs értelme várni. Többször írtam már nekik, átlag 1 hónap alatt sikerül óprodukálniuk egy sablonválaszt, amiben megmagyarázzák, hogy az nem lehetséges, amit leírtam.

heidt 2017.09.14. 17:41:44

@Xezs6: Én meg azt nem értem, hogy Magyarországon miért abból indul ki majdnem mindenki, hogy a másik csal, sumákol? Miért gondolják, hogy a többség bűnöző? Egy csomó európai országban évekig közlekedhet bárki és nem lát ellenőrt. Mégis mindig vesznek jegyet/bérletet. A boltban nyugodtan meg lehet inni egy flakon vizet és az üres flakont a kosárban hagyva kifizetni azt. A brüsszeli repülőtérről a városba vonattal mentünk. Leültünk oda, ahol helyet találtunk. Jött a kalauz és szólt, hogy ez első osztály és a jegyünk nem ide szól. Átmenjünk? - kérdeztem. Nem, maradjanak nyugodtan, de legközelebb jobban figyeljenek. És még rengeteg ilyen példával találkoztam. Ha fogyasztottam a szállodai minibárból, azt felírtam, kifizettem. Soha nem csaltam, pedig soha nem ellenőrizték. Itthon minden mérlegelés, emberség, empátia nélkül azonnal jön a megtorlás. És ez évről-évre rosszabb! Az "átkosban" még a rendőrnek is volt mérlegelési jogköre. Amikor hibáztam megállított és a legtöbb esetben szóban figyelmeztetett, mert úgy érezte, ez is elegendő. (Elég is volt, mert utána sokkal jobban figyeltem.) Hová tűnt a kölcsönös bizalom?

NMEszeme · mernokiszem.blog.hu 2017.09.14. 17:47:35

Volt, hogy nem Kelenföldön rossz volt az automata. Lefotóztam. A jegyvizsgáló azt mondta, hogy a pénztár nyitva volt a rendszere szerint. Mondtam, hogy az engem annyira nem érdekel. Elég határozott a fellépésem, végül vehettem jegyet nála is ;) Továbbra is csak a hasonló fellépésből értenek mernokiszem.blog.hu/2017/09/11/egy_indiai_uzletember_kalandjai_a_magyar_allam_vasutak_nemzetkozi_jegypenztaran

mildi 2017.09.14. 18:01:28

a kalauz, ha van nyitva pénztár, nem tud jegyet pótdíj nélkül kiadni. ez a szabály, aminek vanértelme, hadd hanyagoljam most a magyarázatot, és neki is el kell számolnia, megcseszik, ha kiadta volna neked a jegyet. h a pénztáros nem volt a helyén, nos, azt bizonyítani...

CID...... 2017.09.14. 18:05:22

Minden bizonnyal azért kapják a közalkalmazottak ( egyébként lófasz a seggükbe ), az 50%-os kedvezményt, hogy az éjjszakai buli után, féláron tudjanak hazakecmeregni.

Blackmore 2017.09.14. 18:09:17

@CID......: Kit érdekel, hogy miért kapják? A szabály az szabály, jár nekik. Közalkalmazotti fizetés mellett ez a minimum.

Putyur 2017.09.14. 18:17:14

Ezt az aljas, otvaros, irigy, proli, kisstilu hazmestertempot baratom... :-/
En kerek elnezest.

Azert kapjak a kedvezmenyt, mert kozalkalmazottak. Nincs megszabva, hogy mikor hasznalhatjak. Mindig. Barmikor. Tokmindegy, honnan mennek haza.

CID...... 2017.09.14. 18:17:47

@heidt: Na vajon, miért van ez így. Kicsiny hazánkban sportot csinálunk a sumákolásból, talán ezért is ;)

@Blackmore: Tisztelet a kivételnek, de túl vannak fizetve. És nem, nem arra kapja a kedvezményt, hogy bulizni járjon.

Putyur 2017.09.14. 18:25:47

@CID......:
A lonak a ... van tulfizetve.
A kozalkalmazotti/koztisztviseloi bertabla 10 eve (!) be van fagyasztva. A versenyszferaban min. ketszer annyit keresnek, mint egy kormanytisztviselo. Ugyhogy siman megerdemlik az utazasi kedvezmenyt.

Im just here for the comments 2017.09.14. 18:29:33

@Xezs6: rengeteg helyen megszüntette a MÁV a pénztárakat, tehát akik valóban onnan utaznak, azoknak nincs más lehetőségük, csak a vonaton jegyet venni.
Én is jártam már úgy, hogy nem ért oda a kaller, nyertem egy ingyen utat, ezzel nem nagyon tud a MÁV mit tenni. Félmegoldás, de a semminél több.

Jónapot kívánok! 2017.09.14. 19:36:25

@Putyur: Miert erdemli meg az utazasi kedvezmenyt? Mert a versenyszferabal kevesebb a fizetese? Elmehet a versenyszferaba dolgozbi ha kevesli a bert. Azert a munkaert, amit a legtobbjuk csinal nem utazasi kedvezmeny jar, hanem pics.n rugas

Blackmore 2017.09.14. 19:49:11

@Jónapot kívánok!: Én elmentem a közszférából a versenyszférába, mert a végzettségemmel ott a többszörösét tudom megkeresni. Vannak viszont olyan végzettségek is, amikkel a versenyszférában sem reménykedhet normális fizetésben az ember, ha nem akar kimenni külföldre.

Putyur 2017.09.14. 19:51:07

@Jónapot kívánok!:
Hulyesegeket beszelsz, de nem erdekes.
Nem csak felesleges burokratak dolgoznak az allami szektorban.
Persze sokkal egyszerubb demagog frazisokat puffogtatni, mint gondolkodni. Az faraszto lenne.

Nem kell valaszolnod, nem erdekel a tema.

CID...... 2017.09.14. 19:52:04

@Putyur: Szerinted megérdemlik, szerintem meg nem. Egyébként ahogy a kolléga írta, el lehet menni a versenyszférába és agyonkeresheti magát;)

Jónapot kívánok! 2017.09.14. 20:06:43

@Blackmore: Es akkor alanyi jogon jar/megerdemli az utazasi kedvezmenyt, mert vegzetsege alapjan sem tud tobbet keresni a versenyszferaban?

Jónapot kívánok! 2017.09.14. 20:10:31

@Putyur: Nyilvan nem csak azok dolgoznak ott, de valamiert az alakult ki az evtizedek folyaman, hogy az aktatoszogato, semmittevokre aszocialunk a kozalkalmazott szora, ugyanis az erdemi munkat vegzoket altalaban a foglalkozasuk alapjan szoktuk megnevezni, akkor is ha kozalkalmazott. Igy lehet pl egyszeruen kulonbseget tenni egy apehes pocs vagy egy tanar kozt.

Blackmore 2017.09.14. 20:13:49

@Jónapot kívánok!: 2-3-szoros fizetést érdemelne mindenki, aki a közszférában dolgozik. Az utazási kedvezmény ehhez képest semmi.

Xezs6 2017.09.14. 23:13:43

@heidt: Ne ragozd túl. A magyarok nagy része sunyi kis féreg, aki csak a büntetésből ért. Most hozzam a kedvenc példámat, a vészvillogóval való megállást várakozni és megállni tilos tábla hatálya alatt? Nagyon jól tudja a delikvens, hogy ott nem szabad megállni, pont azért rakja ki a villogót, hogy lerobbanásnak álcázza a nyilvánvaló sunyiságot. Sunyi nép vagyunk, ennyi.

Xezs6 2017.09.14. 23:16:18

@Jónapot kívánok!: Apám, hogy te mekkora egy irigy kis tetű vagy :) Azért kapnak mindenféle kedvezményt, mert az államnak jobban megéri szolgáltatást adni nekik olcsóbban, mint versenyszférabeli fizetést. Ez egyfajta juttatás. Sajnálod tőlük? Menj dolgozni az állami szektorba, és neked is lesz hasonló kedvezményed.

VaradiJanos 2017.09.14. 23:32:21

Jól megfenyegetted őket a végén.

M. Péter 2017.09.15. 00:34:35

@Xezs6: Ez nem magyar sajátosság.

Távoli Fitymacsattogás 2017.09.15. 01:30:34

"most is megakartam"

Gratulálok, könyvtároskám, a helyesírásodhoz. Az elváló igekötők témájának majd olvass utána.

Helyesen: "most is meg akartam".

Nzoltan 2017.09.15. 05:33:00

@Xezs6: onnan kéred a jegyet.

Nzoltan 2017.09.15. 05:38:02

Akárhányszor cigányok vannak a vonaton, mindig probléma van a jegyekkel. Vagy a budiban kushadnak. Olyan még nem volt, hogy minden okés legyen. És igen sokszor fenyegetőznek. Régen erőszakoskodtak, de mióta szigorodott a törvén szondáztatással fenyegetik a kallert. Az persze kiröhögi...

Nzoltan 2017.09.15. 05:41:00

@Jónapot kívánok!: nem, ez egy olyan kedvezmény, amit akár a versenyszférában is kaphatnál, jegfeljebb nem kapod meg. Mert nem érsz mondjuk annyit.

Fazakas László 2017.09.15. 05:49:34

@LKerekes:
Azzal kellene ezt az egész bírság-ügyet kezdeni, hogy a vonaton magánál a KALAUZNÁL miért nem lehet jegyet venni? Hiszen ő azért van a vonaton!
Hogy a már előre megvásárolt jegyeket is ellenőrzi - az persze egy másik dolog!
Régebben a BSZKRt.-nél (BKV elődje Budapesten) sem volt előre váltott villamosjegy, azt MINDIG a kalauztól vette az utas!
Úgy látom, a hazai MÁV már teljes mértékben berendezkedett a "hatóságot játszom" alaphelyzetre, így aztán - ahol csak tud, inkább megbírságol és büntet. Minnél nagyobbat, annál jobb alapon. Talán azzal magyarázható, hogy itt még az említett bírság összege se kimondottan szabályos!
Inkább járnának a vonatok pontosan!
Ha nálunk ugyanaz lenne, ami Japánban a vasútnál van, itt a MÁV bizony folyton-folyvást fizethetne! .... és 2 hét alatt simán csődbe menne.

Fazakas László 2017.09.15. 05:58:20

@Im just here for the comments:

Ha nekem előre váltott menetjegyem van, ámde a vonaton valamiért mégsem jön a kaller, akkor ugyan hogyan nyertem? Talán később visszaviszem az állomáson a jegypénztárba, hogy - "itt van hee" - mert mégsem kellett? És váltsák szépen vissza!
Való igaz, ha egyből a kallerra hajazok, hogy majd tőle veszek jegyet, de ő nem jön, akkor - így járt a MÁV.
Az ő hibájuk okán ez bizony az ő buktájuk, nekem mi közöm hozzá? Én csak nyertem ...

Fazakas László 2017.09.15. 06:01:45

@Nzoltan:
A jegy nélkül utazókat a kalauznak:
1. / helyben meg lehet bírságolni
2. / simán fel lehet jelenteni
3./ vagy le lehet a szerelvényről azonnalra szállítani
Mindez persze megeshetne - csak úgy simán - menet közben.
Akkor aztán soha többé nem utaznak ingyen, de leginkább sehogyan sem! - "NAÉS?"

Im just here for the comments 2017.09.15. 06:15:15

@Fazakas László: ne legyél már agyhalott bmeg, olvasd már el, amit írtam. De leírom még egyszer egyszerűbben, hátha menni fog az értő olvasás: felszálltam a vonatra egy olyan városban, ahol nincs jegypénztár, vártam, hogy jöjjön a kaller és vehessek jegyet, de nem sikerült öt megálló alatt odaérnie hozzám, így nem vettem. Leszálltam, hazamentem. Ki beszélt itt rólad? Ki beszélt előre megváltott jegyről? Ez nem "arra hajazás", nincs jegypénztár, esélyem sincs máshogy jegyet venni, csak a kallertől.

Na ez a temérdek funkcionális analfabéta sokkal nagyobb baja az országnak, mint a MÁV, a Wizzair, a posta vagy bármelyik webshop, akik a homárra felkerülnek. Sírok.

Jossarian 2017.09.15. 06:58:07

Most ismetlem magam, de mit vartak szegenyek mikor a balkanon elnek? Csak egy ujabb eletminoseget emelo hetkoznapi atbaszas...

jandera 2017.09.15. 07:01:46

@heidt: "Magyarországon miért abból indul ki majdnem mindenki, hogy a másik csal"

88-ban Oberwartban egy szupermarketben németül az volt kiírva, : Köszönjük a vásárlást!
magyarul pedig, hogy: Táskákat kérjük bemutatni!
Szerinted miért? (abból indul ki majdnem mindenki, hogy a 'magyar' csal)

Le Orme 2 2017.09.15. 07:20:37

@heidt: ostoba és hazug általánosítások

Blackmore 2017.09.15. 07:46:11

@zálogból visszamaradt 1zen1gyedik czazy one: Mert az irreális, nem tudná megadni az állam. Két-háromszoros pénzt simán meg tudna adni, ha a politikusok nem lopnák el a hiányzó összeget. Amúgy gyengébbek kedvéért: egyrészt ha normálisan megfizetnék az állami alkalmazottakat, motiváltabbak lennének, és jobban végeznék a munkájukat; másrészt vonzóbb lenne a közszféra a hozzáértőbb embereknek is.

fda 2017.09.15. 07:59:06

@CID......: hű, ember, ez aztán igen primitív hozzászólás volt.

Le Orme 2 2017.09.15. 08:04:07

@Blackmore: A kzalkalmazottak nettó bére évente 2000 milliárd forint. Tehát szerinted évente 4 ezer milliárd forintot lopnak a politikusok. Barom vagy.

Jónapot kívánok! 2017.09.15. 08:08:33

@Blackmore: A szakmunkasok meg tizszerest. Az a baj tudod, hogy hatra maradt az aktatoszogatoknal a szociidokbol a nekunk jar mentalitas, hat nem jar. A legtobbjuk pedig igy is tul sokat keres az elvegzett munkajahoz kepest, de valoban vannak olyanok is kis szazalekban akik tobbet erdemelnenek.

Blackmore 2017.09.15. 08:08:34

@Le Orme 2: Nem 4000 milliárdot lopnak, hanem annál sokkal többet. Ha a "rendszerváltás" óta egy politikus sem lopott volna az államkasszából, ma kb. Ausztria szintjén tarthatnánk.

Jónapot kívánok! 2017.09.15. 08:14:02

@Xezs6: En nem szorulok ra, normalis fizetest kapok. Nem vagy irigy leszarom, hogy milyen kedvezmennyel szurjak ki a szemuket, es tulajdonkeppen igazad van, amig ez olcsobb es nem kell megjobban tulfizetni a nagy tobbseguket, addig inkabb kapjon egy mav berletet. Most happy vagy? :)

Jónapot kívánok! 2017.09.15. 08:16:13

@Nzoltan: Amig a heti fizum egy aktatoszogato havi fizetese addig lehet erek 4-et :)

Terézágyú 2017.09.15. 08:22:25

Arohattközalkalmazottak! lekénelőni mind!

Labasmaz 2017.09.15. 08:23:14

"...szeretnék tovább is a MÁV-val utazni."

Üres fenyegeetés. Mivel utazol, ha nem a MÁV-val? Veszel autót...? Ugyan már...

Attól még minősített pofátlanság level 999, amit a kaller elkövetett, és a MÁV nagyon is magyarázattal tartozik.

Terézágyú 2017.09.15. 08:31:36

Arohattmávosok! lekénelőni mind!

Le Orme 2 2017.09.15. 08:36:46

@Blackmore: Tehát szerinted a politikusok évente 4000 milliárd forintnál sokkal többet lopnak. Mondjuk a sokkal több, az legalább kétszeres, tehát minimum 8000 milliárd forint. Becsüljük túl a politikusok számát, mondjuk százezerre. Akkor évente (szerinted) a százezer politikus átlagosan 80 millió forintot lop, a rendszerváltás óta pedig fejenként 12 milliárd forintot lopott ez a százezer politikus. Szánalmas vagy.

Le Orme 2 2017.09.15. 08:41:37

Maga a poszt egyébként tipikus: félinformációkat ad csak meg, nem lehet komolyan venni.

Blackmore 2017.09.15. 09:18:42

@Le Orme 2: Mi ebben a szánalmas? Teljesen reális becslés, a levezetéseddel együtt is. Főleg úgy, hogy sokan a cégük számára lopják el a pénzt, céges szinten pedig évi 80 millió Ft aprópénz. Nem kellene okoskodnod, ha nem vagy okos.

Blackmore 2017.09.15. 09:21:06

@Jónapot kívánok!: Az aktatologatóknak már a munkakörük is értelmetlen. Szervezési szinten is komoly problémák vannak az állami cégeknél, az ilyen munkahelyeket meg kell szüntetni, a bürokráciát és az adminisztrációt pedig csökkenteni. Aki hasznos munkát végez, azt viszont meg kell becsülni, anyagilag is.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.09.15. 09:28:14

@Xezs6: a faluban nincsen ótomata, a pénztár nyitvatartást meg tudják

Terézágyú 2017.09.15. 09:30:44

Ormódi Attila · Budapest írta a FB-on erre:
Kedves mindenki, azért van egy-két tisztázatlan dolog a történetben:
1. A Keletiben alul-felül van vagy 8 automata, ezek közül az összes pont egy időben volt rossz? Érdekes...
2. Ha a pénztár zárva van, akkor azt jelzik, ki van téve a "zárva" felirat. Ha épp nem volt ott senki, akkor lehet, hogy pont wc-n volt (meglepő, de a vasúti pénztáros is ember) vagy kinyújtóztatta a lábát. Talán ha közel merészkedtek volna a pénztárablakhoz... de hová is gondolok, gusztustalan vasút, fúj.
3. Azon a vonalon (nagykáta-tápiószele-szolnok) amúgy sok a gond, rendszeresek az utas-kalauz viták, az utasok már hozzászoktak, hogy mindenhonnan jegyet lehet venni, nem lehet nekik elmagyarázni, hogy megszűnt az a világ és minden jegyvizsgáló, aki a vonaton szabálytalanul ad ki jegyet az az állásával, könnyebb esetben a fizetésével játszik.
4. A közalkalmazottak utazási utalványával is sok a gond - ez tulajdonképpen egy A4-es formátumú papírlap, 12db rublikával, a használó nevével, az érvényességgel és a kibocsájtó intézmény adataival - valamint HIVATALOS pecséttel. Namármost ez a papírlap minta szinten hozzáférhető a neten, innen már egy lépés az átszerkesztés és a Photoshoppolt pecsét használata. Nagyon sokan használják így ki a dolgot, vagy csinálnak egyet, vagy vesznek valahonnan, vagy lemásolják a sajátjukat és aztán azt használják - mégiscsak 50%-os kedvezményt ad. Az fel sem merül bennük, hogy ezzel tulajdonképpen közokirat-hamisítást követnek el, hiszen ezeket a papírokat csak állami szervek állíthatják ki. Nem mondom, hogy a szóban forgó hölgyek ilyet tettek volna, mindenesetre annyit állítok, hogy a kalauz ok nélkül nem fogja figyelmen kívül hagyni a papírokat, az is elő szokott fordulni, hogy a titkárnő lusta és fénymásolva adja át ezt az iratot a dolgozónak. Sajnos ilyenkor a dolgozó dolga ennek utánajárni, a kalauz ugyanúgy meg fogja büntetni, esetleg még rendőrt is hív hozzá.
5. A kalauz közfeladatot ellátó személy, ha megütöd mész a börtönbe illetve a az ÁLLAM által jóváhagyott Díjszabásban benne van, hogy az utazásra jogosító okmányokat köteles vagy átadni. Ez esetben a közalkalmazotti utalványt próbálták hasznáni, ahhoz pedig kötelesek átadni a személyi igazolványukat amivel igazolják, hogy az az övék.
6. A kalauznak van azonosító száma, amit kérésre sem köteles átadni (ahogy a nevét sem, hiszen védi a közfeladatot ellátó személyekre vonatkozó törvény) ellenben a jegyen, utasleadási lapon (büntetésen) rajta van ez a szám. Illetve panasz esetén az ügyfélszolgálat pontosan vissza tudja nézni, hogy melyik vonaton melyik kalauz dolgozott illetve még azt is látják, hogy pontosan mikor milyen jegyet, büntetést adott ki.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.09.15. 09:46:21

@Blackmore: emberen nem kéne spórolni. van itt ez a családsegítő szolgálat. a családsegítő csinál mindent, jár ki az esetekhez, adminsiztrál, telefonál...kéne nekik ember,aki elvégezné a "papírmunkát" időpontot adna stb. De nem vehet fel. Ugyanez a kórházakra is igaz. Dolgoztam benne, az adatok bevitele stb csomó időt elvett a tényleges ápolástól. és még jó pár állami munkahelynél hiányoznak azok akik megcsinálnák a hátérmunkát
ja és kis hazánkban van egy olyan elmélet hogy ha nem 3 műszakban dolgozol,vagy utat építesz,hanem egy légkondis irodában ülsz,és gépelsz,akkor tuti nem csinálsz semmit....

Baldrick68 2017.09.15. 10:11:58

Hát én mint aki rálátok erre a témára azért mondanék pár dolgot.
A JKA automaták a saját működésükről percenként küldenek üzenetet egy szerverre.
Innét tudják, hogy az eszközök működnek, ha nem jönnek az életjel üzenetek onnét tudják hogy valami gubanc van. Sőt központilag logolják a jegyvásárlásokat is automatánként.

A kaller telefonján pedig van egy program amivel le tudja kérdezni az automaták állapotát.
Tehát ha az utas azt mondja hogy nem tudott jegyet venni mert nem működött a JKA a kaller megnézi hogy mi a szitu és ha azt látja hogy az adott állomáson tényleg nem ment akkor pótdíj nélkül simán kiadja a jegyet.
Ebben az esetben is gondolom hasonlóan járt el, és azt látta, hogy működnek az automaták így aztán nincs más választása.

Ha visszanézik a Szeptember 2.-i logokat az adott időszakban meglepődnék, ha az derülne ki, hogy mind a 14 automata behalt volna.

CID...... 2017.09.15. 10:22:46

@fda: hú csak az, megnyugtattál.

@Fazakas László: nem kalauz, jegyvizsgáló és a miérteket leírták.

VT Man 2017.09.15. 10:23:33

@Blackmore:
"Nem 4000 milliárdot lopnak, hanem annál sokkal többet."

Az jó, mert akkor sima ügy kifizetni az olimpiát vagy Paks 2-t: csak ne lopjanak, és meg is van rá a pénz.

Lesből Támadó Szárítókötél 2017.09.15. 10:29:09

Néha komolyan nem értem az embereket: nemhogy házhoz mennek a lóf*szért, de előtte még csiszolópapírral is körbetekerik, hogy jobban fájjon.

Csak félve merem megkérdezni, hogy esetleg próbálták már az előző napi jegyvásárlást?
Még inkább egész picire összegömbölyödve: esetleg online jegyvásárlás, telefonon bemutatott jeggyel? (Indulás előtt akár 5 perccel is?) Jóóó, tudom, ebben az esetben legalább háromszor is feketemágiát kell igénybe venni: internet, okostelefon, bankkártyás fizetés, de azért csak ismeri ezeket a vívmányokat a Guttenberg-galaxis papnője...

Amúgy hadd legyek kicsit gonosz: ez a senki sem volt sehol, semmilyen elektronikus bizbasz nem működött dolog kicsit sántít főleg úgy, hogy a poszter levele alapján számukra bevált gyakorlat a jegypénztár ignorálása és a sorbanállás megfordítása: nem ők mennek a jegykiadóhoz, hanem a jegykiadó (a.k.a. kalauz) megy hozzájuk. Én a MÁV helyében edukációs céllal elhajtanám őket a francba azzal, hogy bőven lett volna lehetőségük jegyet venni egyéb csatornákon, egyéb időben, és jó lenne, ha leszoknának az ilyen majdmegoldjukokosba' dolgokról.

Blackmore 2017.09.15. 10:36:15

@Baldrick68: Cáfolom. Fentebb írtam, hogy egy időben soha nem lehetett hajnalban jegyet venni Szolnokon, se jegypénztár, se használható automata nem volt. A kalauzok általában nem tudtak róla, hogy nem működnek az automaták.

@Lesből Támadó Szárítókötél: Szerintem az ember joggal feltételezné, hogy a második legnagyobb fővárosi pályaudvaron bármikor tudni fog jegyet venni. Az online jegyvásárlásról, mint opcióról, az utasok többsége nem tud, ráadásul mire végigcsinálod (különösen ha még regisztrálnod is kell előtte), a következő vonat is elmegy.

Lesből Támadó Szárítókötél 2017.09.15. 10:51:04

@Blackmore:

Feltételezni lehet. De az nem várható el a MÁV-tól, hogy hajnal 4-kor két pénztárost is beültessen csak azért, hogy ha az egyik pisilni/kakilni megy, akkor legyen helyette valaki a pénztárban. Mert ha az Istenadta Utas pont a pisi-/kakiszünetben érkezik, akkor nem fog ott találni, és akkor beüt a fent vázolt krach.

Amúgy a fentiek elkerülése érdekében csak egyszer kellene megcsinálni a regisztrációt, és utána kész, csak épp a posztból nekem úgy tűnik, hogy a kalauzos jegyvásárlás a poszternél már bejáratott gyakorlat volt korábban. (Amúgy nem érdekes, hogy a poszter korábban rendszeresen vett jegyet a kalauznál: talán esetleg akkor sem volt pénztáros a helyén és szintén le voltak rohadva az automaták? Vagy inkább arról van szó, hogy most, a büntetés okán kell neki egy jól hangzó kifogás, hogy miért cseszett jegyet venni időben, és miért próbálta meg a korábban működő kalauzos jegyvásárlást, amit viszont most megszívott..)

Terézágyú 2017.09.15. 10:52:00

@Blackmore:
"Cáfolom. Fentebb írtam, hogy egy időben soha nem lehetett hajnalban jegyet venni Szolnokon, se jegypénztár, se használható automata nem volt. A kalauzok általában nem tudtak róla, hogy nem működnek az automaták."

Egy időben szolnokon még vasútállomás se vót...

Én kizártnak tartom, hogy a Keletiben nem lehetett venni jegyet sehol.

Terézágyú 2017.09.15. 10:55:35

Mellesleg:
miért nem vettek eleve retúrjegyet a tisztelt könyvtárosok??

tompus 2017.09.15. 11:05:47

Többször volt olyan, hogy éppen csak elértem a vonatot, nem volt időm jegyet venni. De mindig odamentem még a vonat indulása előtt a kallerhoz, hogy tud-e pótdíj nélkül a vonaton jegyet adni. Mindig az volt a válasz, hogy igen. Persze nemleges válasz esetén inkább vártam volna egy órát, veszek jegyet, aztán megyek a következő vonattal.
Most már ez sem lenne, mert telefonon pár kattintással lehet jegyet venni.

tompus 2017.09.15. 11:11:57

@Terézágyú: Mert korábban 4 napig volt érvényes a retúrjegy, így az ingázók sportot űztek abból, hogy ha nem jött a kaller, akkor napokig ugyanazzal a jeggyel utaztak. Így ahelyett, hogy átvettek volna más országokból jó példákat (pl. állomáson pecsételés) inkább megszüntették a retúrjegyet, illetve csak aznapi érvényességgel lehet venni, ami értelemszerűen már nem jó másnap hajnalban. Persze ettől még megvehették volna elővételben visszafelé a jegyet.

Terézágyú 2017.09.15. 11:20:13

@tompus:
Ja, igazad van, hirtelen arra gondoltam, hogy 100 km-en felül vannak...
Igen, akkor elővétel.

Blackmore 2017.09.15. 11:38:41

@Lesből Támadó Szárítókötél: És az istenadta utas honnan tudja, hogy most nincs jegykiadás, vagy csak elment kakilni a pénztáros? Mellesleg az automatáknak is működniük kellett volna, de nem működtek.
@Terézágyú: Én nagyon is el tudom képzelni, már csak a szolnoki példából kiindulva is. Az tavaly volt. A retúrjegyről annyit, hogy én pl. nem mindig tudom előre, hogy az aznapi utolsó vonattal megyek vissza, vagy a másnapi elsővel, akkor pedig jegyet se tudok venni rá. És ahogy már írtam, szerintem joggal feltételezhetné az utas, hogy egy Keleti pályaudvar méretű állomáson bármikor tud jegyet venni.

Terézágyú 2017.09.15. 11:44:11

@Blackmore:
"És ahogy már írtam, szerintem joggal feltételezhetné az utas, hogy egy Keleti pályaudvar méretű állomáson bármikor tud jegyet venni. "

Én is leírtam és más is leírta, hogy ez képtelenség, hogy egyetlen automata sem működött, és egyetlen jegypénztár sem volt nyitva.

De hát te most mindenképpen a mávot akarod szidni, úgyhogy mindegy.
Mellesleg védted fentebb a közalkalmazottakat (nagyon helyesen!) - a mávosok nem közalkalmazottak? :)

Lesből Támadó Szárítókötél 2017.09.15. 11:50:46

@Blackmore:

És honnan tudod, hogy tényleg nem működtek, és pénztáros sem volt? Ez annak az utasnak az állítása, aki saját bevallása szerint korábban sem nagyon űzte az elővételes mókát, hanem inkább a kalauztól vett jegyet, és ebben az esetben nem jött be a vonaton történő jegyvásárlás. Képzeld el a szitut: felszállsz a vonatra, jön a kaller, kérnéd a jegyet, ahogy eddig, ő viszont nem ad és megbüntet. Hogy mentsd a se*gged, te mire hivatkoznál hajnali 4-kor, hogy miért nem vetted meg a jegyet előre? "De hát én kijöttem időben, jegyet akartam venni, de pénztáros nem volt, az automaták pedig nem működtek, és az gondoltam, hogy tudok majd jegyet venni, ahogy eddig már annyiszor." Tényleg annyira hihetetlen?

Terézágyú 2017.09.15. 11:54:43

@Blackmore:
"És az istenadta utas honnan tudja, hogy most nincs jegykiadás, vagy csak elment kakilni a pénztáros?"

Most komolyan... :(

Ha be van húzva a függöny, és nem ég bent a lámpa, esetleg még a tábla is kint van, hogy zárva - akkor nincs jegykiadás... Ha nincs behúzva a függöny, és ég bent a lámpa stb. akkor oda lehet menni, megkocogtatni kicsit az üveget, várni egy fél percet, stb. stb.
Olyan nehéz dolog ez?

Peetee 2017.09.15. 12:12:24

Jogos, bár lehetett volna kommunikálni is azzal a kalauzzal az anyanyelvén, hogy mégis most mi-hogy-merre következik...

GhostBusters 2017.09.15. 12:12:55

Ilyen esetben 1 db 1000 Ft-ost lobogtatni, többi pénzt táska mélyére eltenni szükséges. Mondani pedig azt kell, hogy nem vette be a nálad lévő 1 db papírpénzt az automata.
KÖTELES A JEGYVIZSGÁLÓ ILYEN ESETBEN PÓTDÍJ NÉLKÜLI MENETJEGYET KIÁLLÍTANI.

Terézágyú 2017.09.15. 12:14:39

@GhostBusters:
Köszönjük, hogy megosztottad a csalási módszeredet.

Tudsz esetleg valami gyorsan ölő mérget, amit nem mutat ki a vizsgálódás?

Blackmore 2017.09.15. 12:19:29

@Terézágyú: Már többször írtam, Szolnokon hetekig-hónapokig minden áldott hajnalban ez volt a helyzet. A mávosok is közalkalmazottak, de akadnak köztük ritka rosszindulatú és szemét emberek. Máshol is, csak a kalauzoknál ez jobban szem előtt van.
@Lesből Támadó Szárítókötél: Igen, persze, az utas a rohadt szemét, ha nincs jegykiadás a kiinduló állomáson, és ezért a kalauztól veszi meg.

Terézágyú 2017.09.15. 12:24:50

@Blackmore:
"Már többször írtam, Szolnokon hetekig-hónapokig minden áldott hajnalban ez volt a helyzet."

Nem, azt hogy hetekig-hónapokig, azt nem írtad. De írd azt, hogy évekig, az jobban hangzik.

Na mindegy, írd be tízszer, hogy "rohattmávosok", az ellenérveket el se olvasd...

CID...... 2017.09.15. 13:02:36

@Blackmore: a MÁV-os nem közalkalmazott. Szerintem

Baldrick68 2017.09.15. 13:03:20

@Blackmore:
Akkor mégegyszer leírom de lassabban, hogy megértsed.

Az automaták állapotjelzést küldenek magukról hogy működnek meg egy halom adatot elküldenek még amit itt nem kívánok megosztani ;-)
A lényeg, hogy a kallernál lévő mobil eszközön a kaller látja ezt az állományt és meg tudja nézni, hogy a keletinél (vagy bárhol máshol) lévő automaták működnek-e , sőt még azt is hogy mikor vettek rajtuk jegyet utoljára.
Namármost ha a kaller azt látta, hogy a "nem működő" automaták mindegyike "zöld", sőt azt, hogy több automatán nemrég még jegyet is vettek, hát akkor nem tud jóhiszeműen eljárni.

paragrafus 2017.09.15. 13:13:57

Azért két (összetett) kérdésem lenne:
Mennyire életszerű az, hogy egy utas, ha nem működik az az automata, amelyiknél épp jegyet szeretett volna vásárolni, utána egyesével kipróbálja mind a tizennégyet?
Ami ugye időbe telik, tehát lehet, hogy már ez nem fér bele a vonat indulási idejéig.

A másik kérdésem:
Az utas odamegy a pénztárhoz és nem talál ott senkit és irreleváns, hogy miért. Akkor
2.a. Mennyi ideig köteles a pénztárnál várakozni?
2.b. Köteles-e kiabálni, vagy bármilyen formában jeleznie, hogy ott van?
2.c. Az utasnak felróható-e az, hogy egy egyébként nyitvatartó pénztárnál éppen nincs ott senki?
2.d. Miért az utasnak kell(ene) ilyenkor bármit is bizonyítania? Különösen, hogy kvázi egyedül áll szemben egy egész vállalati szintű apparátussal?

paragrafus 2017.09.15. 13:15:15

@CID......: a MÁV-os nem közalkalmazott. Szerintem"...

A MÁV-os KÖZFELADATOT ELLÁTÓ SZEMÉLYnek minősül.

Terézágyú 2017.09.15. 13:23:31

@paragrafus:
"Mennyire életszerű az, hogy egy utas, ha nem működik az az automata, amelyiknél épp jegyet szeretett volna vásárolni, utána egyesével kipróbálja mind a tizennégyet?"

Az automaták egymás mellett vannak (legalábbis egy részük), azonnal látszik, hogy működik-e a többi vagy sem. Mellesleg maga a levélíró is azt mondta, hogy "Az automaták sötétek voltak" - tehát ezek szerint mégiscsak fel tudta mérni, hogy működnek-e vagy sem.
Vagyis most a levélíró ellen beszéltél.

Mellesleg, fentebb @Terézágyú: már leírtam: Egy olyan sztorihoz mit szólna a könyvtáros levélíró, hogy "nem volt senki a könyvtárospultnál, ezért eccerűen kivittem a könyvet a könyvtárból!... Meddig vagyok köteles a pultnál várakozni?... Köteles vagyok-e kiabálni...???

Vagy éppen: nem volt senki a bolt pénztárában, ezért egyszerűen elhoztam magammal az árut... Köteles vagyok várakozni, kiabálni???

Szóval hagyjuk már a másik hülyének nézését...

Blackmore 2017.09.15. 13:37:30

@Terézágyú: Visszanéztem, azt írtam, hogy hetekig. Lehet, hogy hónapokig is, nem készítettem róla pontos feljegyzést. Ellenérveket nem írtál, csak kötözködtél, ahogy minden posztnál szoktál. Ezért egyébként mennyit kapsz a MÁV-tól és egyéb cégektől?
@Baldrick68: Még egyszer leírom: az én esetemben a kalauzok általában nem tudtak róla, hogy nem működnek az automaták, ennek ellenére sem én, sem mások nem tudtak jegyet venni. Az lehet, hogy meg tudták volna nézni a rendszerben, csak nem akarták. Az is lehet, hogy hazudtak. Az is lehet, hogy a rendszer tévesen működőnek jelezte az automatákat. Ami tény, hogy a kallerek állításuk szerint nem tudtak róla.

Sluck Ödön 2017.09.15. 14:23:44

Én ilyen esetben meg szoktam keresni a kalauzt és elsírom neki a bánatomat. Més nem fordult elő, hogy ne adott volna jegyet. Sőt olyan is volt, hogy loholtam a vonat után és mondtam neki, hogy nem tudtam jegyet venni a nagy sietségben. Adott egy olyan állomástól, ahol nem volt pénztár. Lehet lányok, hogy a ti dolgotok sem eszkalálódott volna ennyire, ha megkeresitek a kallert és nem csak bevárjátok.
Az hogy egy nagy pályaudvaron nem működik egyetlen automata sem és nincs senki egyetlen pénztárnál sem itt Magyarországon simán el tudom képzelni, még nappal is, nemhogy éjszaka.

kisf 2017.09.15. 14:31:21

@Xezs6: @paragrafus: Hümmm......a magánorvos nem közalkalmazott mégis közfeladatot ellátó személy......Milyen szakon végeztél...:)..?

kisf 2017.09.15. 14:52:54

@Terézágyú: 3-4 hete az Örsön teljesen lehalt a rendszer, csúcsidőben...se automata, se a pénztáros számítógépe.... Mondjuk azért ez igen ritka szerintem.

Xezs6 2017.09.15. 15:00:08

@kisf: Ezt nekem? Én nem állítottam ilyesfélét.

paragrafus 2017.09.15. 15:15:44

@Terézágyú:
Mellesleg, fentebb @Terézágyú: már leírtam: Egy olyan sztorihoz mit szólna a könyvtáros levélíró, hogy "nem volt senki a könyvtárospultnál, ezért eccerűen kivittem a könyvet a könyvtárból!... Meddig vagyok köteles a pultnál várakozni?... Köteles vagyok-e kiabálni...???
Vagy éppen: nem volt senki a bolt pénztárában, ezért egyszerűen elhoztam magammal az árut... Köteles vagyok várakozni, kiabálni???

Rossz a példa!
A könyvtárban és/vagy a boltban amikor odamész a pulthoz, vagy a pénztárhoz, már nálad van (a birtokodban) a könyv vagy az áru. Amikor odamész a vasúti pénztárhoz jegyet venni, akkor még nincs a birtokodban a menetjegy.
Tehát a könyvvel, vagy az áruval ellentétben a menetjeggyel nem tudsz elmenni úgymond fizetés nélkül. Elmehetsz a könyvtári pulttól vagy a bolt pénztárától akár szó nélkül is, ha nincs nálad könyv, vagy áru.

paragrafus 2017.09.15. 15:18:05

@kisf: Hümmm......a magánorvos nem közalkalmazott mégis közfeladatot ellátó személy......Milyen szakon végeztél...:)..?

1. Nem lehet valaki egyszerre közalkalmazott és közfeladatot ellátó személy. Vagy egyik, vagy másik.
2. "Északon"

GhostBusters 2017.09.15. 16:01:50

@Terézágyú: Nem csalási módszer, hanem alkalmazkodás a balkáni körülményekhez.

Fazakas László 2017.09.15. 16:58:11

@Im just here for the comments: -
alapjában véve értelmezted egyáltalán, amit írtam?
Vagy csak egyéni kis problémáddal untatsz? Én nagy általánosságban beszélek, és simán leszarom, hogy te éppen jól jártál. Nekem is volt már vonatjegyem úgy (Balatonfüredre), hogy egész úton nem jött a kaller. Meg persze szerencsém is hozzá, mert a legközelebbi utam pont olyan dátumra esett, hogy csak egy fekete filccel kissé át kellett javítani a kiadó állomás bélyegzőjén az érvényességi dátumot.
Aztán persze - leutaztam még egyszer.
De ez már legalább és bőven 40 évvel ezelőtt volt, amikor a vonatjegyek 2,4 cm x 5 cm-es vékony kartonlapocskák voltak. (és sárgásbarna színűek).

Im just here for the comments 2017.09.15. 17:19:48

@Fazakas László: megoldás a jövőre nézve: ha általánosságban beszélsz, ne nekem címezd a mondandód.
Persze szar kifogás sose rossz, értem én, hogy valahogy meg kell magyaráznod a bizonyítványod.

Fazakas László 2017.09.15. 17:30:27

@Im just here for the comments:
Én csupán a témához szóltam hozzá!
Te vetetted fel és nálad volt a beszélgetés fonala. Ha pedig sértő volt számodra - elnézést kérek, én egyáltalán NEM személyeskedni akartam.
Csak a hozzászólásod alapján jeleztem tényeket és az általam megtapasztalt dolgokat.

Fazakas László 2017.09.15. 17:35:37

@CID......:
"nem kalauz, jegyvizsgáló" -
Naaa - ez olyasmi lehet, mint a rendőr és a közterület felügyelő.
Egyenruhás mindegyik, és mind játssza a hatóságot ...

noblesseoblige · http://fratrescalendarum.blog.hu 2017.09.15. 17:49:05

@Sluck Ödön:

A gond a hogyannal és talán a stílussal lehetett. Én se hallottam vagy tapasztaltam még soha olyat, hogy a kaller ne adott volna jegyet. Én arra gyanakszom,hogy a poszter egy ordas bunkó volt a kallerrel.

CID...... 2017.09.15. 18:39:07

@paragrafus: Igen, a jegyvizsgáló, de nem közalkalmazott.
Abban sem vagyok biztos, ha belerakod a kiflit a kosaradba akkor az már a te birtokodban van, majd ha kifizeted.

CID...... 2017.09.15. 18:42:19

@Fazakas László: Ha igazd van és vétlen, játszhatja, kit érdekel?

vonyisz 2017.09.15. 19:31:03

1. A cikk alapján valószínű, hogy a "lenti" autómatáknál voltak. Fent is van, ahonnan a vonatok indulnak. Sok van.

2. A működésképtelenséget telefonon vagy ha van az autómatán lévő hibagomb akkor ennek segítségével KELL jelezni.

3. Ki kell próbálni több gépet is. Igen akár ötöt is. Ez életszerű. A 20 az nem.

4. Netes jegyvásárlás.

5. Képzeld magad a másik oldalra...

ates2013 2017.09.15. 19:50:37

1. Ha jegy nélkül szállsz fel olyan helyen, ahol volt menetjegykiadás 2600Ft pótdíjjal válthatsz jegyet a vonaton.
2. Ha a vonaton nem tudod kifizetni, a jegyvizsgáló utasleadási lapot állít ki, 8000Ft-os pótdíjjal, de ha 3 napon belül bármelyik pénztárban befizeted 2600ft-ra mérséklik a pótdíjat.

paragrafus 2017.09.15. 20:48:50

@CID......: @paragrafus: Igen, a jegyvizsgáló, de nem közalkalmazott.
Abban sem vagyok biztos, ha belerakod a kiflit a kosaradba akkor az már a te birtokodban van, majd ha kifizeted.

1. A jegyvizsgáló is közfeladatot ellátó személy (és nem közalkalmazott)
2. Amikor a kiflit berakod a kosaradba, akkor az onnantól kezdve a birtokodba kerül.
Amikor meg kifizeted, akkor meg a tulajdonodba. A kettő közé még csak véletlenül se tegyél egyenlőségjelet, mert nem azonos a két jogállás.
Birtokosként nem illetnek meg a tulajdonosi jogok. Tulajdonosként viszont már valamennyi, tulajdonosi jogoddal élhetsz.

paragrafus 2017.09.15. 20:51:39

@Fazakas László:
Naaa - ez olyasmi lehet, mint a rendőr és a közterület felügyelő.
Egyenruhás mindegyik, és mind játssza a hatóságot ...

A rendőr hatósági személy. Ezért ő nem játssza a hatóságot. Ő az.
A közterület-felügyelő meg csak közfeladatot ellátó személy.

CID...... 2017.09.15. 21:19:46

@paragrafus: Azért meg elnézésedet kérem, hogy kurtán fogalmaztam. Arra próbáltam utalni, ha valaki közfeladaot ellátó személy, nem feltétlenül közalkalmazott, és fordítva.

Hellisfitar 2017.09.16. 09:20:13

Nos, akkor pár morzsa ahhoz, hogy ne hülyén haljon meg az ember:

1. ha olyan állomáson vagy megállóhelyen száll fel a vonatra az utas, ahol van jegyvásárlási lehetőség (nyitva tartó pénztár vagy automata), és a kallertől venne jegyet, akkor 500 Ft (elégtelen menetjegy, pl. IC pót- és helyjegy, gyorsvonati pótjegy hiánya) vagy 2600 Ft (menetjegy hiánya) pótdíjat köteles fizetni. Lehet morogni azon, hogy ez utóbbi nagyon sok, de ez van, ennyi a tarifa, ki kell csengetni. Hogy aztán ez azért van-e, mert ha pótdíjmentesen lehetne a vonaton menetjegyet vásárolni, akkor bizony lényegesen többen elmulasztanák az állomáson megvenni azt (hiszen nem kell ahhoz sunyi getzi lógósnak lenni, hogy megkísértsen a lógás szele, hátha nem ér oda a kaller, ellenben a 2600 Ft a becsületes utasokat azért mégis csak visszatartja a lógástól), vagy azért, mert a BKV-n sem utazunk jegy nélkül, de ott nyolcezerrel indít a bünti, hát én nem tudom, döntse el az, aki a tények ismerete nélkül okoskodik;
2. sötét az összes automata a Keletiben? Ó, valóban? Mind a tizennégy? Persze lehetséges, ahogyan a sellők is létezhetnek... De hoppá, hát a kaller a telefonján le tudja csekkolni, hogy indulás, azaz 4:10 előtt melyik automata működött vagy nem működött, melyiken hány órakor volt az utolsó jegyvásárlás, de még azt is, hogy az adott automata éppen nem fogadott el aprópénzt vagy papírpénzt. És mikor az utas kiejti a száján, hogy nem működött az automata, akkor a kaller első dolga, hogy rápillant a telefonjára. ;) Nem működtek? Hívja a pénztárt, hogy miért nem volt a helyén, vagy engedélyt kér a pótdíjmentes jegykiadásra, és az események a rendes kerékvágásba kerülnek vissza;
3. jegyszerkesztéskor az említett pótdíjak kerülnek a jegyhez, azaz 500 és 2600 Ft, teljesen kizárt, hogy ha igaz a sztori, akkor a két közalkalmazotti pótdíjjal együtt 9600 Ft-os fizetési felszólítást kapott. Szimpla kamu.
4. a reggel 4.10-es szolnoki személy hétvégén tele van buliból hazafelé igyekvő (békésen szunnyadó, vagy éppen a piától izmozó) ittas egyénekkel, akiknek jó része nem vesz jegyet, aztán ellenőrzéskor szembesül azzal, hogy hú, bazmeg, elkúrtam, majd vérmérséklettől függően kezeli a szitut. Most sem lehetett ez másképp, csak hát egy homáros levéltől sokkal jobb lesz a levélírónak. :D
5. a kedves könyvtáros - állítása szerint - már máskor is felszállt a Keletiben úgy, hogy nem vett jegyet, csak nagy valószínűséggel a kaller Kőbánya felső után ért oda hozzá, és kiadta - szabálytalanul, de valóban utasbarát(abb) módon - onnan pótdíjmentesen a jegyet, hiszen hajnalban Kőbánya felsőn nincs pénztár. Most azonban megszívta, mert indulás után rögtön elindult a kaller, és megcsípte, és hát gondolom az ilyenkor jellemző arcoskodásnak hála eljutott oda, hogy megkínálta valami pótdíjjal, esetleg lerakta a vonatról őket, hadd józanodjanak ki a következőig. És ezt a sértést már nem nyelhette le, kerekíteni kellett egy hülye sztorit, hadd csámcsogjon a plebs.

Konklúzió: vegyél jegyet, megteheted a pénztárban, az automatánál, sőt, interneten is, arra még kedvezményt is kapsz, ha meg elcseszed, akkor viseld a következményeit. Aprócska jó tanács: szájkarate és hőzöngés, arcoskodás és pökhendiség helyett többet értek el a vonaton egy mosollyal vagy egy lécciléccivel, a legtöbb kaller megoldja úgy, hogy a vasút is a pénzéhez jusson, és te se fizess ki egy valag pótdíjat.

M. Péter 2017.09.16. 10:21:09

@vonyisz: Ne az utasnak kelljen tudni, hogy hol van az összes automata. A hozzám legközelebbi pályaudvaron 4 helyen vannak automaták, köztük egy az oldalbejárat mellett. Aki nem ott jön be és nem ismeri az állomást, nem fogja megtalálni.

Beer Monster 2017.09.16. 20:49:35

Nem is olyan különös, hogy a hazug emberek rögtön lehazugozzák a panaszost.

M. Péter 2017.09.17. 19:19:48

@vonyisz: Működjön az automata. Ha a kalauznak van olyan kütyüje, amelyen látja, hogy működik-e vagy sem, akkor a MÁV szerelő is tudna küldeni.

Toxic Waste 2017.09.20. 14:24:59

Nekem valóban volt olyan pár hete, hogy hétköznap délután zárva volt az egyetlen pénztár a kisvárosban, ahol felszálltam az IC-re; egy papírt raktak ki, hogy vegyek jegyet a vonaton (ami egyébként bő két órát késett...). A kalauz persze nem tudott semmiről, és csak azért nem számolt fel pótdíjat, mert előrelátóan lefényképeztem a kiírást a pénztárnál, és megmutattam neki. Persze még így is hitetlenkedve visszajött hozzám kicsit később, mert kiderült számára, hogy mások meg fél órával előtte még tudtak jegyet venni ugyanott - skandallum, nyitva volt a pénztár, aztán meg bezárt. Egész türelmesen viseltem az egészet (a késéssel együtt), büszke is voltam magamra :)

Burpi Turpi 2017.09.22. 13:11:43

@CID......: jahh én is csak lesem , mire fel jár 50%?

lófasz 2017.12.12. 17:07:02

@noblesseoblige: hát, egyszer engemet is megbüntettek, mert jegy nélkül szálltam fel a Déliben, gondolván, hogy majd a kalauztól veszek jegyet. 45 másodpercem volt az indulásig és nem akartam 1 órát várni a következőre. Nem hatotta meg a szigorú, ötvenes hölgyet a sztori, így a jegy mellett kiszámlázta a 2.600 Ft-os pótdíjat is. Nem született belőle homár poszt, mert jogos volt, max. otthon eldünnyögtem fájdalmamat. :)
süti beállítások módosítása