Tékozló Homár

Evangélikus lelkész sózott vacak robogót a hiszékeny vevőre

2017.09.20. 09:23 | Homár Hilda | komment

640x640_11206202.jpg

A kakas csípje meg! Hát már az egyházi szakemberekben sem lehet megbízni? Vagy a levélírónk ítélőképességében, mert a sztori összes elemét tekintve, azért nagyon naivan kell  a világ dolgaihoz állni ahhoz, hogy ezt így összehozza valaki. De tekintve, hogy a hozzánk érkező levelek alapján az ország egyik fele igen távol áll a tudatos fogyasztástól, és pont úgy shoppingol hiszemre, bemondásra, számla vagy bármi papír nélkül, mint Péter, nem árt tudni, hogy mit tehetünk, ha aztán egyedül maradunk a slamasztikában.

Tisztelt Tékozló Homár!

A tanácsukat ill. a segítségüket szeretném kérni az alábbi ügyben!

Ez év tavaszán vásároltam egy robogót  egy evangélikus lelkésztől akinek állítása szerint ez a motor 4700 km-t tett meg és költségmentes! Miután hazavittem kicseréltem benne az olajat stb... Kb. 2 hét múlva kiderült, hogy erőteljesen eszi  az olajat, tehát gyakorlatilag szét van kopva. Ezt a hibát nem lehetett nem észrevenni mert gyakorlatilag 200 km alatt megevett 1l olajat, tehát nagyon jól tudta aki eladta, hogy mit csinál! Próbáltam felkeresni, de nem sikerült kapcsolatba lépni vele! 

Gondoltam ..jól van, megnéztem, megvettem.... Nem örültem neki, de hát ez van!

Később találtam egy "szerelőt" aki elvállalta a felújítást és el is vittem hozzá! Mivel van kint cégtáblája a garázsán ezért gondoltam, ez egy korrekt szerviz lehet mert tele volt az udvara és a garázsa is motorokkal és autókkal. Három hétre vállalta a munkát cirka 50-60 ezer forintért. El is készült vele 3 hét után. Azt mondta: Most vigyem el, hogy kopjon be egy kicsit és majd vigyem vissza, mert még rá kell állítani! Örültem, hogy sikerült megcsinálni, ki is fizettem neki 60 000Ft- ot. De ahogy teltek-múltak a kilóméterek egyre rosszabb hangja kezdett lenni a motornak. Három hét múlva vissza is vittem a motort, hogy iszonyúan csörög és, hogy ígérete szerint állítsa be!

Innentől lelassultak az események...

Közben kiderült, hogy nem vett észre egy alkatrészt ami szintén el volt kopva pedig ennek az alkatrésznek köze volt a felújításhoz. Innentől kezdve már csak üres ígérgetések és hazudozások váltják egymást hétről hétre. Átlagban 2-3 alkalommal hívogatom hetente, hogy sikerült-e megcsinálni, de csak egy újabb ídőhúzás veszi kezdetét. Több mint 2 hónapja tart már ez a procedúra de úgy tűnik sosem lesz vége mert újabban már a telefont sem veszi fel a szerelő...

Tanácstalan vagyok, hogy mit tegyek most, mert jelenleg a motorom darabokban van és már a pénzt is odaadtam. Az igazi probléma az, hogy számlát sem kaptam a javításról amivel igazolni tudnám, hogy kifizettem.

Köszönöm a segítséget!

Péter

Mennyire reménytelen Péter helyzete? 

Kedves Péter!

A robogó meghibásodásával kapcsolatban két irányban is van lehetőséged az igényérvényesítésre.

Egyrészt az eladó kellékszavatossági felelősséggel tartozik a jármű szerződés megkötésekor fennálló okból bekövetkezett meghibásodásáért a szerződés megkötésétől számított egy éves időtartamban. Az eladóval szemben az igény ebben az esetben elsősorban a hiba kijavítása vagy a meghibásodott alkatrész kicserélése lehet.

Másrészt pedig a szerelővel megkötött vállalkozási szerződés alapján lehetőséged van a vállalkozással szemben igényelni a szerződés teljesítését, azaz a részére átadott robogó hibájának kijavítását.

Mindkettő igényt írásban, tértivevényes levél megküldésével javasoljuk bejelenteni, amelyben megfelelő határidőt adsz a megfogalmazott követelések teljesítésére. Ha az írásban előterjesztett igényt nem teljesítik, akkor lehetőséged van más kellékszavatossági igényre áttérni, amely végső esetben és a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén a megkötött adásvételi, illetve vállalkozási szerződésektől történő elállást jelenti. Jogszerűen közölt elállás esetében a vételár, illetve a vállalkozói díj arányos részének visszakövetelésére nyílik lehetőséged.

Egy esetleges bírósági jogvita esetén azonban neked kell bizonyítani, hogy a motor hibája már a szerződéskötéskor fennállt, továbbá a vállalkozási szerződés tartamát, az átadott vállalkozói díj összegét is. Ez utóbbi a számlán kívül történhet akár a megrendelés során felvett munkalappal vagy más írásbeli dokumentummal is. A robogó hibájának vizsgálata pedig műszaki szakértő feladatkörébe tartozó kérdés.

Ha a peren kívül egyeztetés a felekkel nem vezetne eredményre, akkor a vázolt bizonyítási kötelezettség átgondolását követően az eladóval szemben bírósági peres eljárás kezdeményezhető, a vállalkozóval szemben pedig választásod szerint a békéltető testület előtti eljárás vagy a peres eljárás megindítása jelenthet megoldást.

Felhasznált jogszabály: 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Figyel Castro 2017.09.20. 09:33:48

Nem kell csodálkozni, az imádság összetartotta :D

dervish69 2017.09.20. 09:34:25

Ennyire hogy lehet valaki naív (túl finoman fogalmaztam)?

Terézágyú 2017.09.20. 09:41:37

@dervish69:
Németországban ez nem lenne naívság.
Itt nálunk az.

Kotit 2017.09.20. 09:45:13

Engem az érdekelne, ha esetleg bírósági ügy lesz az adásvételből, és megkérdezi a bíró a lelkészt, hogy fennállt-e a hiba az eladáskor, illetve ő tudott-e róla, akkor igazat fog-e mondani...

Terézágyú 2017.09.20. 09:47:17

@Kotit:
Bírósági ügy??? :)
A lelkész azt is letagadja, hogy valaha látta a pósztert... hiszen papír tuti nincs semmiről...

Terézágyú 2017.09.20. 09:49:42

"Másrészt pedig a szerelővel megkötött vállalkozási szerződés alapján"

:)))) Ja, biztos készült szerződés...

enrico palazzo 2017.09.20. 09:49:58

@Terézágyú: "Németországban ez nem lenne naívság."

Ott is laknak magyarok...

CID...... 2017.09.20. 09:52:21

@Kotit: hazudni fog, aztán meggyónja,robléma letudva.

Snagal 2017.09.20. 09:52:58

"Mivel van kint cégtáblája a garázsán ezért gondoltam, ez egy korrekt szerviz lehet mert tele volt az udvara és a garázsa is motorokkal és autókkal."

bmeg, lol...

"már a pénzt is odaadtam. Az igazi probléma az, hogy számlát sem kaptam a javításról amivel igazolni tudnám, hogy kifizettem."

ez egy szarul megírt szomszédok epizód is lehetett volna. Ezek igazi posztok? Vagy valami random posztgenerátor csinálja?

Terézágyú 2017.09.20. 09:53:17

@CID......:
evangélikusok nem gyónnak :)

Terézágyú 2017.09.20. 09:55:47

@Snagal:
"Ezek igazi posztok?"

Naná! Ez a magyar rögvalóság, nem ezt tapasztalod?

Snagal 2017.09.20. 10:03:29

@Terézágyú: én is naiv vagyok, azt gondolom valahányszor ilyet látok/olvasok egyedi esetek... de túl sok az ilyen "egyedi eset" :)

Én itt töröm a fejem, hogy milyen start-up-ot kéne összerakni amiből meglehetne gazdagodni, vagy hogy a rák ellenszerét ha feltalálnám mennyi lóvét kereshetnék. 'Oszt kiderül, hogy elég lenne egy sufni műhely amire kirakok egy cégtáblát és már dőlne is a pénz.
Ha már cégtáblám van rossz ember nem lehetek ugyi? Nem kell még számla se, elég ha a tenyerünkbe köpünk és kezet fogunk.

.Manyecska 2017.09.20. 10:04:26

:D......; Péter evangéliuma megérne egy misét..! /apokrif irat/

"Próbáltam felkeresni, de nem sikerült kapcsolatba lépni vele! " Isten téged is hív csak nem mobilon.. ezekkel a papokkal csak baj van mondom én is reggel a páromnak mia f..nak van telefonod ha nem kapcsolod be?? Jelenjek meg égő csipkebokor formájában???? :D ON/jó ő levelezőn teológus tehát nem gyóntathat stb..pedig hmm lenne mit:D/@Terézágyú: ne zavard meg. jómagam is református vagyok..

Terézágyú 2017.09.20. 10:05:49

@Snagal:

Nem feltétlenül sufniműhely lehetett ez. Sima falusi szerelőműhely.

Hogy hányszor adnak/kapnak számlát ilyenkor az emberek...? Nem tudom, de nem csodálkoznék, ha az összes eset 5-6 százaléka lenne csupán...

2017.09.20. 10:13:51

Fillérbaszás számla nélkül okosba', aztán itt sír hogy átverték. Majd vállat von és a történtekből semmit nem tanulva eljátssza ugyanazt még egyszer. Hej vadász, vadász...

CID...... 2017.09.20. 10:20:07

@Terézágyú: A manóba, azt hittem minden keresztény gyónhat, ha úgy érzi :)

Terézágyú 2017.09.20. 10:23:22

@CID......:
Gyónni gyónhat, de csak katolikus papnál, mert csak azok gyóntatnak :)

CID...... 2017.09.20. 10:29:36

@Terézágyú: Akkor meg ne zavarj össze, annyi klubcsapat játszik a keresztény ligába, a fene igazodik el rajtuk :)

zálogból visszamaradt 1zen1gyedik czazy one 2017.09.20. 10:29:55

@Terézágyú: nééém, lila sálban bárki gyóntathat. Aztán lehet evangélikuséknál máshogy van...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.09.20. 10:32:59

@Snagal: sajnos ilyen óvatlan (durvábbat inkább nem írnék) az átlag járművásárlók. Nézd meg a totalcar-on hány elutaltam előre pár millát egy svéd orvos alig használt mercijéért/volvójáért, aztán azóta is várja a járgányt.

Terézágyú 2017.09.20. 10:33:13

@CID......:
A pár régi nagy bajnokcsapatot azért ismerni köll :)

@zálogból visszamaradt 1zen1gyedik czazy one:
"nééém, lila sálban bárki gyóntathat."

dózsásnak köll lenni?

zálogból visszamaradt 1zen1gyedik czazy one 2017.09.20. 10:34:27

@Terézágyú: bocsi, be volt kapcsolva a write only üzemmód .
Gyónnak ugyan, de a hormonzsúr előtt, teamwork keretében..

Snagal 2017.09.20. 10:39:37

@onlajnok: kiműttetem a gerincem és nepper leszek:)

Terézágyú 2017.09.20. 10:49:21

@Snagal:
éppen a neppernek van gerince - van gerince, hogy a végletekig pofátlan legyen.

CID...... 2017.09.20. 10:50:46

@Snagal: Elég ha az arcodon megvastagítod a bőrt.

@Terézágyú:
Nekem minden vallás, egyház egyenlő :D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.09.20. 11:06:11

@Terézágyú: de gyónnak,csak nem katolikus módszerrel

egyébként nem értem miért kellett kiemelni hogy evangélikus lelkész volt a tettes, a vízvezetékszerelő lenne is kiemelte volnaÍ??

Terézágyú 2017.09.20. 11:08:20

@PeniValdes:
"egyébként nem értem miért kellett kiemelni hogy evangélikus lelkész volt a tettes"

Azért, hogy Hilda jó bulváros módjára a címbe is bele tudja tenni :)

CID...... 2017.09.20. 11:22:10

@Terézágyú: Akkor már csak azt mond meg, mire akart a kakassal utalni hildánk!?

KaTe 2017.09.20. 11:26:22

Gondolom a lelkésszel kötött adásvétel nem lett megfelelően lepapírozva (pl. hogy 4700km van benne) mert ha erről lett volna papír, vagy mondjuk lettek volna tanuk, akkor a motor jelenlegi műszaki állapotáról lehetett volna szakvéleményt készíteni. Így azért igazolható lett volna, hogy jóval több lehetett benne, mint 4700 km és hogy a műszaki állapota köszönőviszonyban sincs azzal, amit az eladó állított. Ha a posztoló mégis nyomást kívánna gyakorolni a lelkészre, miért nem híreszteli el a közösségben, ahol a lelkész tevékenykedik, hogy mennyire rászedte őt? El kell vinni a szétkopott, elhasznált alkatrészeket és megmutatni, hogy így jár az, aki egy ilyen ember szavának ad.

Ha már annyira ostoba volt, hogy nem próbálta leverni a lelkészen az ügyet, hanem valami helyi sufniszervizzel szétszedette és még csak számlát se kapott, sőt pechjére még át is baszták, akkor én a helyében (azonkívül hogy elgondolkodnék azon, hogy miért lettem ekkora szerencsétlenség) a következőkkel próbálkoznék:
- sufniszerelőt kikeresni valamilyen céges adatbázisból, majd azonnal jelezni a NAV-nak, fogyasztóvédelemnek hogy mi a tényállás.
- sufniszerelőt nem kell telefonon zaklatni, ráadásul tök felesleges, helyette munkaidőben, egy vagy két tanu jelenlétében és / vagy rejtett hangrögzítő berendezéssel felkeresni, számon kérni és megfenyegetni, hogy a világ összes hatóságánál felnyomod és bíróságra viszed az ügyet, ha nem adja vissza a szerelés árát, illetve a kárt (darabokban levő motor, hanyag munkavégzés, nem tudtad használni heteken keresztül) nem téríti meg neked. Ha jól értem, a motor még mindig a szerelőnél van, szóval jó esélyeid vannak.

Mellesleg a sufniszerelőt 6 ! hónap JÓTÁLLÁS terheli azért a munkáért, amit a motoron végzett, tehát ha a saját hibájából egy alkatrészt nem cserélt ki, az nagyon is az ő felelőssége, ráadásul ha elviszed egy másik szerelőhöz, aki ennek tényét is igazolja, akkor a bíróságon is nyert ügyed van! (fel nem foghatom, hogy ezt miért felejtette el a GVTI közölni)

M. Péter 2017.09.20. 11:28:45

Biztos, hogy lelkész volt, és nem csak jelmezt viselt?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.09.20. 11:29:27

@CID......: Összekeverte az evangélikust a reformátussal.

CID...... 2017.09.20. 11:49:48

@M. Péter: Esetleg rabbi, álruhában :D
Egyébként simán. Volt egy kollégám aki mellékesen kántor volt, mivel a kereskedelemben dolgoztam, találkoztam egy két gazemberrel, de ő azért szinte mindegyiket überelte.
@Csokis:
Nekem is úgy rémlet, hogy a szegedi kakasos templom református, de Terézágyú elbizonytalanított vallási témában.

CID...... 2017.09.20. 11:56:45

@KaTe: Azt azért áruld már el, hogy a viharba bizonyítja, járt a motorja valaha is a sufniszerelőnél, s pláne javította és fizetett érte?

KaTe 2017.09.20. 12:03:45

@CID......: Például onnan, hogy a motor jelenleg is ott áll?

"Átlagban 2-3 alkalommal hívogatom hetente, hogy sikerült-e megcsinálni, de csak egy újabb ídőhúzás veszi kezdetét."

.Manyecska 2017.09.20. 12:38:50

@CID......: :D kakas? jóhogy nem kecske.csillag lesz../nem vörös/

.Manyecska 2017.09.20. 12:40:12

@CID......: vagy akvárium:DD .van idevágó vicc is Jézust miért nem vízbe fojtották...

Jessybátsi 2017.09.20. 12:45:26

@Kotit: Másik kérdés, hogy tudott-e egyáltalán róla? Bár valószínűleg tudta, hogy eszi az olajat.

CID...... 2017.09.20. 13:01:00

@KaTe: Az egy dolog, hogy jelenleg is ott áll, semmivel nem tudja bizonyítani, hogy előtte is ott volt, ő javította, fizetett érte. De ezt tényleg benéztem :D

@stakeholder Manyecs: Nagyon megragadt benned ez a kecske, nem is értem finom, fogadtam, nyertem. Sajnálatos módon, nem kaptam meg a nyereményem :)

NMEszeme · mernokiszem.blog.hu 2017.09.20. 13:15:28

Könnyű utólag okosnak lenni, de adás-vételiben rögzíteni kell a km-t és minden egyéb mesét az eladótól. Szerelőnek meg munkalap számla stb nélkül előre fizetni. Kell az élethez egy kis gyanakvás .....

KaTe 2017.09.20. 13:18:13

@CID......: Mit kell ezen bizonyítani? Ott áll darabokban a motor, ráadásul az alkatrészek felét a szervizben cserélték ki. Vagy a posztoló titokban odacsempészte a szervizbe az egész pakkot?

Ha a posztoló nem kapott számlát és a szerviz nem teljesíti amit elvállalt, akkor fel kell nyomni a hatóságnál az egész kócerájt, tanukkal és hangfelvételekkel lehet bizonyítani, hogy úgy történtek a dolgok, ahogyan azt a posztoló állítja és addig baszogatni a szervizt, míg térdre nem borul a tulaj a posztoló előtt, hogy ne vigye az ügyet bíróságra.

Mellesleg a bíróságon se értelmi fogyatékosok ülnek, szóval nem kell azon sok dolgot bizonyítani, hogy ott áll egy motor a szervizben, aminek a javítását ráadásul elcseszték. Aláírt átvételi elismervény, munkalap, számla, van? Aligha. Hidd el, egy sufniszerelőnek se érdeke, hogy esetleges milliós bírságok miatt egy ilyen piti ügyet ne rendezzenek ha kellő NYOMÁS van rajta.

Amúgy az egész ügy már a szerviz előtt el lett cseszve, a francnak vitte a posztoló a szervizbe ezt a romtelepet. Egyszerűen csak egy állapotfelmérésre lett volna szükség ami igazolja, hogy az nem felel meg annak, amit az eladó állított. Az eladót miért nem baszogatta heti háromszor, mint tette ezt a szervizzel?

"Próbáltam felkeresni, de nem sikerült kapcsolatba lépni vele! "
- persze, mert egy lelkészt olyan lehetetlen megtalálni. Inkább az lehet a sztori alapja, hogy nem is merte felkeresni az eladót, gondolom a lelkész lehet a helyi atyaúristen.

Drago Brutic1 2017.09.20. 13:23:32

Jó nyitás után a vallási szál kibontását kerestem a sztoriban, valami DaVinci kód-szerű konteót, amely a szerelőnél csúcsosodik ki, de csalódtam.

Terézágyú 2017.09.20. 13:30:38

@KaTe:
"nem is merte felkeresni az eladót, gondolom a lelkész lehet a helyi atyaúristen. "

Nem tiszta, hogy a helyi lelkésztől vette-e, és helyi-e a szerelő... Azt írja, hogy "talált" egy szerelőt...

Ha mindkettő helyi, akkor "a hírbe kerülés" adott lenne...

"fel kell nyomni a hatóságnál az egész kócerájt, tanukkal és hangfelvételekkel lehet bizonyítani"

Nem biztos, hogy tud szerezni tanúkat azért... Persze, hogy ez kéne, de nem sokan vállalkoznak ilyenre...

KaTe 2017.09.20. 14:05:21

@Terézágyú: B lehetőség: Kipanaszkodja magát egy homár posztban és elkönyveli az esetet tanulópénznek. Mellesleg a posztoló elég óvatos ember lehet, még csak a szervizről se mert írni, hogy egyáltalán hol található, vagy mi fán terem. Lehet hogy a posztoló nem is Magyarországon lakik, akkor meg annyit se ér a GVTI kellékszavatossága.

Terézágyú 2017.09.20. 14:13:48

@KaTe:
"B lehetőség: Kipanaszkodja magát egy homár posztban és elkönyveli az esetet tanulópénznek."

Azért ez túl sok pénz ahhoz... ha csak a javítás is 60e volt...

CID...... 2017.09.20. 15:27:25

@KaTe: Oké, de a bíróságon tények alapján, melyek bizonyítékokkal vannak alátámasztva, döntenek. Kivéve néhány egyéb esetet, de ez most szinte biztos, hogy nem játszik. Megint egy posztoló aki rábaszott, mi meg csak azokat az információkat ismerjük, amit ő leírt.
Tény és való, nagyon felhéberítő a dolog, hogy már egy evangélikus lelkészben sem bízhat az ember :D

Terézágyú 2017.09.20. 15:36:03

@CID......:
"nagyon felhéberítő"

?????????????????????? :))))

KaTe 2017.09.20. 16:30:38

@CID......: Ha ez így lenne, akkor nyilván nem került volna annyi férfi az utcára a kilencvenes években a válóperekben, amikor a bíróságnál bevett gyakorlat volt, hogy mindig a nőnek van igaza, a nőnek jár minden és a nőé a gyerek. Abban igazad van, hogy sok esetben jogszolgáltatás és nem igazságszolgáltatás van a bíróságon, de egy ilyen ügyben - tapasztalataim szerint - többségében a vásárlónak adnak igazat. Mellesleg vannak bizonyítható elemek (pl. hogy ott áll darabokban a motor a szervizben, illetve a híváslistákból is is lehet következtetni, hogy mióta tart az ügy, gondolom vannak a posztolónak ismerősei is, akik tudják igazolni, amit a posztoló állít. Szerintem nem lehetetlen.

De mondom, ezt csak a legvégső esetben alkalmaznám. Vannak ennél "olcsóbb" módszerek is. Kapásból itt van például a tűzbiztonság, hulladékgazdálkodás és munkavédelem hármas, ami egy motorkerékpár szerviznél meglehetősen szigorú feltételeket szab. Nem akarok nagyon belemenni a részletekbe, de még az se mindegy, hogy hol tárolod az olajos rongyot, hol tárolod a fáradt olajat, hogyan és kivel szállíttatod el, erről kell terv, illetve napló, bizonyos gépeknél meg kell lennie a megfelelő távolságnak minden más éghető anyagtól, de még az se mindegy, hogy miből van a padló, illetve hogy megfelelő -e a világítás, az alkalmazottak megfelelő védőfelszereléssel rendelkeznek, megvan -e a képesítésük a berendezések, eszközök (pl. eszterga, hegesztő használatához) stb. Szerinted egy ilyen sufniműhelyben egy munkavédelmi, tűzbiztonsági ellenőr hány dologba tudna belekötni és mekkora bírságokat szabna ki? Ha egy ellenőrzésnél meglátják hogy rossz helyen van 1 db olajos rongy, már mehet is az - alsó hangon - százezres bírság. Hidd el, hogy egy szerviznek bizony komoly érdeke van abban, hogy a vevő ne érezze úgy, hogy becsapták és a legtöbbször némi fenyegetőzés hatására inkább visszafizet mindent, csak ne legyen probléma.

Francoskrumpli · youtu.be/hi4spGkiPC4?t=245 2017.09.20. 17:00:11

@onlajnok: Az a TC-sztori volt kemény, amiben a román lehúzós brigád által gyártott, saját "winkipedia" oldallal rendelkező finn orvos szerepelt az eladó kocsijával. :)

Xezs6 2017.09.20. 17:27:51

Adásvételit gondolom írtak. Ha nem az nagy baj, mert a lelkész még ráfogja a vevőre, hogy lopta a robogót. Ha van adásvételi, akkor meg beleírták a km állást, nem? Ha igen, akkor meg be lehet vizsgáltatni a motort, hogy tényleg annyi-e.

CID...... 2017.09.20. 19:50:10

@KaTe: Azért egy válásnál alapvetően a gyerek érdekeit nézték, és hát van/volt az a beidegződés, hogy a gyerekeknek az anyja mellett van a helye. De azért ne hasonlítsuk már össze a kettőt.
A sima csarolást inkább nem véleményezem, bár tény, hogy hatékony, de azért na.
Én azért nem veszem készpénznek a poszter álltal leírtakat.

.Manyecska 2017.09.20. 20:32:13

@Xezs6: és ha lopta volna? meggyónja, azt kész:DD

Tshuhash 2017.09.21. 19:56:28

Meg kell tanulni, hogy egy jarmu hirdeteseben a koltsegmentes kifejezes altalaban azt jelenti, hogy a jelenlegi tulaj nem koltott ra semmit az uzemenyagon kivul, tehat minden elmaradt karbantartas, rossz/hianyzo alkatresz koltsege a potencialis vevot fogja majd terhelni.

Ad Dio 2017.09.22. 08:34:56

Ha ellenőrizhetem a történeted hitelességét, és minden rendben van, megcsinálom a motorodat ingyen, csak az alkatrészt kell fizetned.

Kotit 2017.09.22. 11:28:52

@Ad Dio: Ez nagyon korrekt felajánlás, csak a poszter is write-only.
Esetleg te vagy a lelkész?

solowing 2017.09.22. 23:13:08

@Ad Dio:
A történet hiteles! Van adás-vételim amin rögzítve van a kilóméter is! Futottam néhány kört, hogy ilyenkor mit lehet tenni. A hatóságok a Békéltető Testületet javasolják akik tehetnek egy javaslatot a folytatásra. Innentől kezdve már a fogyasztóvédelemé a főszerep. Ami gondot jelent az az, hogy ügyvédet kell fogadni akik mint köztudott nem szégyenlősek ha pénzről van szó. Nekem nincs pénzem ügyvédre mivel messze nem keresek olyan jól, hogy meg tudjak fizetni egy ügyvédet. A másik gond az idő... Még tavasszal vettem, mentem vele majdnem egy hónapig mire kiderült a probléma. Hogy vigyem vissza egy hónap múlva? Hiszen már használtam egy ideje. A szerelőre várnom kellett 3 hetet mire egyáltalán oda vihettem. Majd további 3 hetet vártam mire félig- meddig elkészült. Majd újabb 3 hét múlva vittem vissza mert be kellett, hogy kopjon egy kicsit. És június vége óta a mai napig még mindig alkatrészeket hajkurászunk mert szerencsére sikerült egy belpiacos modellt venni. Tehát ezt most tényleg be kell tudnom annak, hogy nem volt szerencsém... Az eladót csak annyiból hibáztatom, hogy nem volt teljesen őszinte amikor nyilatkozott a jármű állapotáról de az is meglehet, hogy ő sem tudta... Nehéz okosnak lenni! Inkább tanuljatok belőle velem együtt! Érdemes inkább beáldozni egy kis pénzt és el kell vinni bevizsgáltatni a járművet mert aki nem ért hozzá mint én is, könnyen megvezetik...

Ad Dio 2017.09.23. 00:32:24

@solowing:

Nem haragszol ugye, de ez nettó mellébeszélés. Éppen felajánlottam neked egy ingyenes javítást. Egyetlen feltételem, hogy ellenőriznem kell a történeted hitelességét, mert írni bármit le lehet. Szóval tartom: ha ellenőrizhetem hitelt érdemlően a történetedet és minden úgy áll amint mondod, ingyen javítom ki a vasat.

solowing 2017.09.23. 12:06:07

@Ad Dio:
Nettó mellébeszélés.... köszi! Köpjél le nyugodtan! :)
Node tegyük félre a tréfát! Köszönöm a nagylelkű felajánlást, tényleg rendes tőled így ismeretlenül. Ha szerelő vagy akkor add meg az elérhetőségedet mert legközelebb hozzád viszem majd! Viszont most azt akarom elérni, hogy az javítsa meg akinek kifizettem a javítást. Ha így hozom el tőle (kosárba) akkor buktam a pénzem. A hitelességről meg annyit, hogy ha hatóság lennél (de nem vagy) abban az esetben átküldeném az adásvételit, hogy igazolni tudjam amit leirtam... de mivel vannak személyiségi jogok is így nem szeretnék kiadni személyes információkat... Köszi még egyszer a felajánlást!

Ad Dio 2017.09.24. 09:57:27

@solowing:

Megint mellébeszélsz. Én nem köptelek le téged, ellenben Te leköpted az eladót, sietve kiemelni, hogy ő egy evangélikus lelkész. Jó hogy a községet nem adtad meg ahol él. Aztán persze konkrétum semmi. Jegyzem meg, egészen másképp fogalmaztál a nekem írt komment válaszban, mint a blogon megjelentben .

"Ezt a hibát nem lehetett nem észrevenni mert gyakorlatilag 200 km alatt megevett 1l olajat, tehát nagyon jól tudta aki eladta, hogy mit csinál!"

vs

"Az eladót csak annyiból hibáztatom, hogy nem volt teljesen őszinte amikor nyilatkozott a jármű állapotáról de az is meglehet, hogy ő sem tudta... Nehéz okosnak lenni!"

Akkor most melyik is a valódi véleményed?

"Ha így hozom el tőle (kosárba) akkor buktam a pénzem."

Nem buksz el semmit, ugyanis én kosárból is összerakom neked INGYEN. Az egyetlen feltételem, hogy a történetedet ellenőrizni akarom. Ha azonban ezt a konkrét motort nem hozod el, nálam ne nagyon jelentkezz más járművel...

Xezs6 2017.09.24. 12:29:12

Én biztos nem adnám oda egy random fórumtársnak a motoromat javításra, de ti tudjátok.

Ad Dio 2017.09.24. 22:00:59

@Xezs6:

Randomnak én sem. Ha az illető belemegy hogy ellenőrizzem a sztoriját, természetszerűleg én is igazolni fogom azt, hogy milyen alapon gondolom, hogy szakmailag alkalmas, illetve jogilag képes vagyok megoldani a javítást.

solowing 2017.09.25. 00:03:32

Nézd! Azért írtam le, hogy evangélikus lelkész mert nagyon büszke volt rá, ami érthető is! De ezzel párhuzamban elvártam volna, hogy valós adatokkal szolgáljon a motort illetően. A motorja gyakorlatilag teljesen el volt kopva ami arra enged következtetni, hogy nem annyi kilométer volt benne mint amennyi az órában volt. Én megkérdeztem tőle, hogy valós ez a szám? Azt mondta igen! Ezért vettem meg! Csepegett belőle az olaj is amire azt mondta, hogy csak egy tömítést kell kicserélni és jó lesz! Pusztán azért nem említek konkrét neveket és helyszineket mert azért engem is be lehet perelni hitelrontásért vagy másért is! Nem tudom, hogy bizonyítsam neked ezt a sztorit? Menjünk el mindenkihez és mutassalak be nekik? Én feltételeztem, hogy tudta mit csinál az eladó, de nem lehettem teljesen biztos benne! A blokkban a szerelő talált gyűrű és dugattyú darabokat is amit senki sem tud bizonyítani, hogy hogyan és mikor került oda. Az, hogy ette az olajat az tény! De nyilván ez csak akkor derült ki amikor kicseréltem az olajat és később ellenőriztem. Ott helyben ez nem derülhetett ki, bár azt hozzá teszem, hogy amikor ellenőriztem a vásárlás után, már csak a nivopálca alján volt egy kevés. Örülök, hogy ennyire szíveden viseled, hogy minél előbb használhassam a motorom de jelenleg főtengelyre vadászunk mert mert nem lehet perselyezni a hajtókart. Most már kivárom mert így hiába hozom el, alkatrészem akkor sem lesz hozzá és fogalmam sincs, hogy honnan szerezzem be. Ez egy belpiacos modell és nem egyszerű alkatrészt szerezni hozzá. Ha azt gondolod, hogy nem értékelem a hozzáállásodat akkor tévedsz! De ahogy ezt korábban leírtam, annak az embernek kell ezt megjavítani akinek kifizettem! Egy hengerfúrásért kicsit sokallom a 60 000Ft-ot. Dolgozzon meg a pénzéért!

Ad Dio 2017.09.25. 07:45:18

"Azért írtam le, hogy evangélikus lelkész mert nagyon büszke volt rá,"

Azzal, hogy leírod, hogy ő egy evangélikus lelkész, bemártasz egy egész egyházat az ügybe. Konkrétan egy nagyon-nagy közösséget sértesz meg vele. Gondolj csak bele: ha zsidó rabbi lett volna, azt is leírtad volna? Na ugye. Az információ amúgy is irreleváns, a lelkészségének semmi köze a motorhoz.

De aki a-t mond, mondjon b-t is. Ha ellenőrizhetem a sztoridat, ingyen helyreállítok mindent, beszerzem az alkatrészt stb.

Pillanatnyilag ott tartok, hogy a történetedet nem hiszem el. Ahogy egyébként senkiét a netem, amíg le nem ellenőrzöm. Az igazat megvallva össze-vissza beszélsz. Olajcsöpögésről és dugattyúdarabokról (sic! :-) ) Szó sem volt eddig. Pedig, amilyen lelkesen terítetted az ügyet 100% hogy megemlítettél volna ilyen "apróságokat".

Öntsünk tiszta vizet a pohárba: én körbejárom az egészet és ha minden úgy van ahogy leírtad, a problémád meg van oldva, én pedig bevállalom az egészet a "lelkész úr" helyett keresztényi szeretetből. De ha nem minden úgy esett ahogy mondod, akkor arról is tudni fog itt mindenki.

Rongyosgárda 2017.09.25. 10:26:51

@solowing: a robogó márkáját és típusát elárulod? 2T, vagy 4T? Egyedül nézted meg? Értesz a robogókhoz?
Az ULTIMATE kérdésem: megtörtént ez az eset egyáltalán?

solowing 2017.09.25. 10:35:01

@Ad Dio:
...Ha zsidó rabbi lett volna azt is beítrtam volna! Szégyelheti is magát magát az egyház (nem csak ez), hogy ilyen emberek tartoznak a közösségeikbe! Én nem vagyok hívő ember de nem lenne pofám így megvezetni senkit. Az, hogy mit hiszel el vagy mit nem az engem konkrétan nem érdekel! Leírtam a sztorim, hogy okuljatok belőle. Ennyi! Most az, hogy játszod itt az igazság kapitányt annak az lesz a vége, hogy szavadon foglak és tényleg fel fogod újítani a motoromat a saját költségedre!
Szóval... mielőtt itt költségbe vered magad inkább gondolkozz! Én már túl tettem magam ezen a dolgon... Ha létezik isten akkor majd ő megbünteti a birkáját. Szerintem tedd túl magad ezen te is! Ne stresszelj itt feleslegesen.... Én nem fogom neked kiadni senkinek a nevét sem és az elérhetőségét sem mert azért engem fognak meghurcolni. De ha annyira adakozó kedvedben vagy szerezz nekem egy Suzuki Lets4 -es főtengelyt... természetesen ingyen! Cserébe elmegyek szintén a te költségedre egy hazugság vizsgálóhoz aki majd hitelesíti a sztorimat... Ne szórd a pénzed! Vagy ha mégis, akkor költsd értelmesebb dolgokra... Szép napot!

Ad Dio 2017.09.25. 10:42:59

@solowing:

"Most az, hogy játszod itt az igazság kapitányt annak az lesz a vége, hogy szavadon foglak és tényleg fel fogod újítani a motoromat a saját költségedre!"

Azzal te ne törődjél, Fogjál a szavamon, azért ajánlottam fel. A feltételeimet ismered. A nevemre kattintva elérsz. Megkeresel emilben, egyeztetünk, én utánajárok a sztoridnak és ha igaz amit itt leírtál, akkor kijavítom a gépedet.

solowing 2017.09.25. 19:47:34

Rendben, járj utána! Ha nem jutok dűlőre mindenképp keresni foglak mert szükségem van egy "jó" szerelőre. Nem csak most, hanem később is. Viszont az "ingyen" munkát elutasítom mert semmi sincs ingyen ebben a világban! Nem várnám el tőled sem és másoktól sem, hogy ingyen dolgozzanak, főleg mások helyett. Meg egyébként is ez nonszensz. Egyébként ha nem vagyok indiszkrét... miért ajánlod fel ezt a lehetőséget? Igazából semmi közöd ehhez az egészhez... Nincs semmi dolgunk egymással. Azzal, hogy segíteni próbálsz még nincs EGYENESBE TÉVE A MÉRLEG NYELVE. Én nem vagyok hívő de hiszek abban, hogy mindenki elnyeri méltó büntetését még itt ebben az életében! Talán ez sincs véletlen.... talán most rajtam a sor, hogy egyenlítsek...

Ad Dio 2017.09.25. 20:08:56

@solowing:

"Egyébként ha nem vagyok indiszkrét... miért ajánlod fel ezt a lehetőséget?"

Keresztény logika. Ha a lelkész hibázott, egy másik keresztény helyreteszi. Ha nem hibázott, akkor tisztázza a rágalmak alól őt is és az egyházat is. Hogy Isten mit vagy mit sem tesz az ügyben, az nem az én hatásköröm. Nem szívesen nyilatkozok a nevében.

solowing 2017.09.25. 21:06:40

Hmmmm...! De jó volt ezt olvasni... Komolyan mondom, ha ilyen gondolkodású lenne minden keresztény ember most nem itt tartana a világ! Talán ez az igazi testvériség amit Jézus is oktatott tanítványainak. Ha lenne kalapom most megemelném előtted mert ez tényleg nagy dolog amit most próbálsz véghez vinni! És hidd el, el is nyered majd érte méltó jutalmadat mert tiszta szívből teszed, nem érdekből vagy számításból.
Egyébként ha vezekelni akarsz akkor van egy "listám" amin azoknak a "keresztényeknek" a neve szerepel akik úgymond... kissé bukdácsolnak a kikövezett úton. Többen is átvertek már isten bárányai közül vagy mutattak olyan viselkedésformát ami nem igazán hívő emberre vall. Tehát nem csak vasárnap kell kereszténynek lenni. Miután egy református közölte velem, hogy akik nem közéjük tartoznak, azoknak a lelke a pokolban fog megrohadni...innentől kezdve egy kicsit megingott bennem a megtérésre való hajlam. Továbbá a sok-sok év alatt megtapasztaltam olyan dolgokat az egyházak részéről ami enyhén szólva gyomorforgató volt. Én most úgy gondolom ebben a pillanatban, hogy megkaptam a választ a kérdésemre és a Békéltető Testületre bíznám a javaslattételt, hogy hogyan tovább. Igazán kedves vagy, hogy eljátszod itt nekem a mártír szerepét de szerintem ezeket a dolgokat beszéljétek meg vasárnap mise után. Igazából nem bízok a joghézagos igazságszolgáltatásban sem, de mivel te nem vagy érintett ebben a témában ezért megkérnélek, hogy tartsd távol magad tőle! A véleményedet meghallgattam, nem tetszik a támadó stílusod és az, hogy megkérdőjelezed, hogy igazat írtam-e? Attól még hogy nem rontom a levegőt vasárnaponként a templomban attól még vagyok olyan ember mint bármelyikőtök sőt még olyanabb is! Részemről befejeztem a kommentelgetést mert kicsit unom már ezt a huzavonát veled! Kívánok neked sok sikert az életben barátom és azt, hogy sose kerüljön az utadba rongylelkű ember! üdv.

Xezs6 2017.09.26. 20:35:49

@Ad Dio: Jaj ne legyél már ennyire (ál)polkorrekt. Ilyen alapon ha leírják egy hírben, hogy a gyilkos férfi volt, akkor a fél emberiséget bemártják és megsértik? Hagyjuk már ezt, hogy ki mikor kit sért meg, lassan már nem lehet semmit se kimondani, az ilyen hülye felfogás miatt. Egyeseknek hobbijuk a megsértődés, úgyis minden szaron meg fognak sértődni, az értelmesebbje meg nem veszi magára.

Ad Dio 2017.09.27. 09:24:42

@Xezs6:

Nem egészen. A "polkorrekt" az volna, ha azt mondanám, hogy "az egyházakról jót vagy semmit" . De nem ezt állítom, nem ezt várom el. A jogos, megalapozott kritika hasznos, termékeny, előre vezető.

Itt két okból sem beszélhetünk termékeny kritikáról. Egyfelől a posztoló semmi konkrétumot, bizonyítékot nem mutatott fel, annak bemutatásától elzárkózott az ismert ajánlat ellenére is. Innentől az ügy minimum gyanús. Másik dolog az, hogy az adott ügyhöz, annak megértéséhez, nem tesz hozzá semmit az az információ, hogy az eladó esetleg egyházi személy lett volna, ellenben alkalmat ad egy kis gyűlölet propagandára. Olvasd csak el az első néhány tucat kommentet és érteni fogod miről beszélek. Egyébként épp ezért nem szokták a bűnelkövetők vallását, származását, nemi identitását stb. nyilvánosságra hozni - normális esetben. Akkor van ugyanis az ilyennek értelme, ha tendenciózus valami. Itt aligha hiszem, hogy tendenciának akár csak a gyanúja is felmerülhet.

Egyszóval én a liberális világunk kölcsönös tiszteleten alapuló toleranciáját kérem számon. Azt a toleranciát, ami a különböző világnézeteket, vallásokat egyenrangúként kezeli, követőinek érzéseit tiszteletben tartja.
süti beállítások módosítása