Tékozló Homár

Nem elég, hogy benyeli a pénzemet az elcsesződött ATM, még én várjak hónapokat a pénzemre?

2017.10.13. 10:04 | Homár Hilda | komment

shutterstock_350577482.jpg

Azt már egyszer kiderítettük, hogy sajnos, ha vagyunk annyira pechesek, és az ATM rosszul adja ki a pénzünket, akkor kénytelenek vagyunk amiatt is szívni (a fogunkat), hogy a bankoknak ilyenkor 30 nap ügyintézési idő jár. De ez még mind semmi, ahhoz az igazi, brutális, szívet tépő, gyomrot csoffasztó, vérnyomást tuningoló helyzethez képest, ha ezt a piszokságot egy nem saját bankos pénzkiadó automata teszi velünk.

Tisztelt Tékozló Homár !

Ezúton szeretném megosztani Önökkel elgondolkodtató kis történetemet.

2017.08.18.-án , X pénzt szerettem volna felvenni az Unicredit automatájából. Az automata karbantartás alatt állt-áll aznap, az sajnos nem derült ki, hogy milyen elkészültségi állapotról beszélünk, kész van, nincs kész, majd kész lesz, mindenesetre üzemben volt, semmi nem tiltotta, hogy használjam.

Az automata a kívánt összegből (X-19.000) forintot adott ki. A kártyám OTP-s , és ezen a ponton éreztem, hogy ez egy megoldhatatlan feladat lesz, végeláthatatlan füllreizzadós telefonálás, Für Elis-szel, és az összes többi klasszikussal.

Azonnal befáradtam az Unicredit ügyfélszolgálatára, ahol közölték velem, hogy miután nem vagyok az ügyfelük, ezért panasszal sem tudok élni, és fáradjak az OTP ügyfélszolgálatára.

Elfáradtam oda is, mert ráértem, mert ráérek rohangálni ilyen ügyekben. Rögzítették a panaszomat és közölték, hogy  egy hónapon belül muszáj, hogy kapjak választ ez az előírás.

Egy hónap után bátorkodtam felhívni az OTP ügyfélszolgálatát,ahol azt az információt kaptam, hogy még nincs eredmény.

Vártam tovább.

Ma elfogyott a türelmem, a második hónaphoz közeledve, felhívtam őket újfent, ahol arról informáltak, hogy kiküldtek egy levelet, és abban benne van, hogy mire jutottak. Én nem kaptam ilyen levelet, nincs tudomásom róla. A levél tartalmát a kolléga nem árulhatta el, annak ellenére, hogy az összes rajtam lévő anyajegy GPS koordinátáját megosztottam velük, információ foszlányok alapján annyit sikerült kiszednem, hogy feltehetőleg az van benne,hogy ezt nem lehet ennyi idő alatt megoldani, és kell a 365 nap, mert van egy ilyen kitétel abban az esetben, ha nem kizárólagosan az OTP rendszerét érinti a panasz.

Akkor most nagy udvariassággal kérdezem, hogy mi a japán halál kóchengeres faszáért kell erre ennyit várni, arra ami aznap, de leginkább egy héten belül kiderül miután kiürítették az automatát és kiderül, hogy eltérés van ??!??

A válasz már nagyon nem érdekel részükről, már csak azért sem mert többé nem vagyok az ügyfelük..

Üdv,

László

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2017.10.13. 10:07:35

"Az automata karbantartás alatt állt-áll aznap ... mindenesetre üzemben volt, semmi nem tiltotta, hogy használjam."

Gratulálok. Senki nem tiltotta, jogod volt hozzá, te pedig öntudatosan éltél ezzel a jogoddal, hogy egy karbantartás alatt álló ótomatát használj. Ügyes vagy.

"Akkor most nagy udvariassággal kérdezem, hogy mi a japán halál kóchengeres faszáért kell erre ennyit várni"

Akkor legyen én is ennyire udvarias veled, pószter????????????

fomgi2 2017.10.13. 10:12:36

@Terézágyú: Te vagy az az arc, aki nélkül jobb lenne a világ (de a Homár biztosan), sőt még arra is látok esélyt hogy ezzel még tisztában sem vagy

Kipper 2017.10.13. 10:19:01

@fomgi2: Pedig most igaza van:

1. Ha van rá esély, hogy az automata nem teljesen működőképes, messze elkerülni.
2. Poszter stílusa bizony alpári.

Terézágyú 2017.10.13. 10:32:30

@Kipper:
:)

Egyébként a pószternek igaza van, mert a hülyesége ellenére is vissza kellene kapnia a pénzét 30 napon belül...

cmx85s 2017.10.13. 11:03:36

Mondjuk, ezt én sem értem.
Ott a szerelmes üzenet, hogy az automata karbantartás alatt áll, de ő tud belőle pénzt kivenni? Ennek eleve bolond-biztosnak kéne lennie: ha karbantartás van, akkor nincs ügyfélkiszolgálás. Mert a magyar ember olyan, hogy ami nincs tiltva, az meg van engedve.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2017.10.13. 11:26:24

Ismétlem önmagam (ez a fajta probléma időről-időre feljön):
jártam én is így, de OTP-s automatával (ügyfelük vagyok). Felhívtam az ott feltüntetett számot, beszéltem egy ügyintézővel, kivizsgálást ígértek.
Két napon belül a számlámon volt a ki nem adott de levont összeg. És elnézést is kértek.

Nick-son 2017.10.13. 11:32:08

Nem tudok mást mondani, mint hogy igazad van. Pár napnál tovább nem szabadna ilyennel vakarózniuk.

Darth Revan 2017.10.13. 11:34:55

De most komolyan, bammeg, miert nem az MNB-hez fordul? Nekik van felugyeleti jogkoruk, nem a homarnak :)
Az hogy hulye volt es egy karbantartas alatt levo ATM-bol probalt penzhez jutni nem indok arra, hogy a banknal ne vegezzek el a munkajukat.

A.C. 2017.10.13. 11:44:50

ha már nem ügyfél, akkor ebből a lóvé sem lesz tartok tőle.. :)

.Manyecska 2017.10.13. 11:59:37

Na , ezt sem az eszéért fogják szeretni. Már az automatát.

.Manyecska 2017.10.13. 12:02:05

Most, ha másik bankhoz fáradsz :DDD mi a biztosíték arra hogy nem történik hasonló..??
nekem a páréves fiam rohant oda egyszer a pénzkivevő-zsákos- fegyveres emberekhez...:DDD élénk gyerek volt mindig, akkor már hörögve könyörgtem "lőjékmár le! " :DD bár majdnem engem lőttek le amikor utánakaptam . Három fegyveres bácsi térdelt az ATM előtt poszter ha ilyet látsz ne próbáld meg szerintem!

Jessybátsi 2017.10.13. 12:04:03

@Terézágyú: 30 napon belül??? Azonnal. Ha tudja, mikor történt, akkor a logokból azonnal ki kellene derüljön a dolog és már lehet is számlára az összeget elhelyezni. A unicredit meg leboxolja a zótépéval, amikor akarja. Akár 600 nap alatt, ha úgy tartja úri kedvük. Vagy nem logolnak??? PSZÁF? A farkát veri ilyenkor??? Másik kérdés, hogy a 30 napos faszkolódós levelükért adnak-e kaját, lehet-e csekket befizetni, stb.

Terézágyú 2017.10.13. 12:24:54

@Jessybátsi:
" 30 napon belül??? Azonnal."
Így van. Nem is kellene felhívni őket, lássák rögtön!!!!!
Sőt már előtte!

Dezsike 2017.10.13. 12:27:00

Ilyenkor az ATM-en lévő hibabejelentő telefonszámot kell felhívni. Lehet, hogy ez a bank ügyfélszolgálata, de az is lehet, hogy közvetlenül a szervizhez csörög be. Bemondod nekik, hogy melyik gép az, mi a probléma, kijönnek, megnézik, egy hét múlva ott van a benyelt pénz a számládon jóváírva. Legalábbis ez egy normális bankban így működik. Amíg meg kijönnek megnézni, hogy mi a gond, távolról üzemen kívül helyezik a gépet, hogy véletlenül se járjon más így. Ha az Unicredit tudta, hogy a gép szar, miért nem tette ugyan ezt?

Terézágyú 2017.10.13. 12:30:25

@Dezsike:
"Ha az Unicredit tudta, hogy a gép szar, miért nem tette ugyan ezt? "

Valójában nem tudjuk, hogy pontosan mit írt ki neki, a pószter ugye annyit mond, hogy "Az automata karbantartás alatt állt-áll aznap"... hogy most ez honnan derült ki...?

Lehet hogy kiírta, hogy pénzt nem ad ki, csak egyenleg-lekérdezésre illetve telefonfeltöltésre lehet használni...

nyúúlacska 2017.10.13. 12:33:45

Aki hüJe, haJJon meg. Pószter mindenképpen.

The Good Boy 2017.10.13. 13:04:26

ez egy tanulságos poszt, egész pontosan a "poszt-tolót már szabad" kategória kritériumrendszerének hű leírása:

lássuk csak:

van egy ótómata, ami nem biztos, hogy működik. poszter szerencsét próbál: nem jött össze

van egy olyan bankkártyája, ami minden sarkon működtet ótómatát, de a poszter már csak azért is egy másik bank szerkezetét használja, még ha lehet, hogy nem is jó.

aztán: bankfiókba megy, noha oda van pötyögve a gépre, hogy hiba esetén milyen számon kell panaszkodni. Én biztos, hogy nem az otépébe nyargaltam volna be, hanem a telefonos operátornak elmagyaráztam volna, hogy mivel az ő cuccuk hibázott, majd ők boxolják le a másik bankkal.

30 nap az 30 nap. utána irány a felügyeleti rendszerük, azaz az MNB.

Na ebben az utolsóban a poszt -tolónak igaza van, meg abban is, hogy mi került ennyi napba ügyintézés címén, amikor pár naponta megy arra egy biztonságos cég biztonságos őre, aki ki be pakolgatja a lét az ótómatába.

nekem régen egy olyan sztorim volt, hogy automatában fizettem be pénzt a számlámra, de az egyenlegen ez nem szerepelt, és bizonylatot sem kaptam. felhívtam a helpdesk-et, ott bejelentést tettem, aztán pár nap múlva rákerült a pénz a számlámra. mondjuk azóta nem teszek be pénzt automatába. Meg egyszer reggelre hirtelen lett 125.000 plusz pénzem. Bementem az otépébe, hogy akkor ez most valami ajándék-e, mert akkor leveszem míg lehet, de közölték, hogy az nem az enyém, hanem valami rendszerhiba miatt a kisvárosban jó páran kaptak ilyen ajándékot, és hamarosan leveszik a számlámról. és úgy is történt. aznap visszavették az ajándékot.

Dezsike 2017.10.13. 14:15:20

@Terézágyú: "Lehet hogy kiírta, hogy pénzt nem ad ki, csak egyenleg-lekérdezésre illetve telefonfeltöltésre lehet használni"

Erste banknál ilyenkor beveszi a kártyát, pin kód, hitelesítés, majd a pénzfelvétel funkció gombja szürke, a többié aktív. Találkoztam már ilyennel, a biztonsági őr távolról újra is indíttatta a gépet, de ugyan úgy kiszürkült a pénzfelvétel.

@The Good Boy: "automatában fizettem be pénzt a számlámra, de az egyenlegen ez nem szerepelt, és bizonylatot sem kaptam. felhívtam a helpdesk-et, ott bejelentést tettem, aztán pár nap múlva rákerült a pénz a számlámra. mondjuk azóta nem teszek be pénzt automatába"

Pedig jobb automatába tenni a pénzt, nem kockázatosabb, mint kivenni belőle - azt is benyelheti, ha nem tenné most ez a poszt se lenne. Az automata nekem még soha nem tévedett (se az én javamra, se a bankéra), míg az ügyintéző nem egyszer, főleg a bank javára... Volt, hogy a befizetés helyett kifizetést nyomott, így duplán eltűnt a pénzem. Konkrétan a kamera felvételeit nézték vissza a jelenlétemben, hogy bizonyítsam, én befizettem és nem kivettem pénzt.

vizsla_barat 2017.10.13. 14:36:36

Kellett neked idegen lyukakba dugdosodni.

.Manyecska 2017.10.13. 14:38:45

@vizsla_barat: :DDDDD jaaa.
jut eszembe fiam most vezetett a Szentendrei-úton hazáig meneküjetek ha Mitsubishit láttok!!:DD enyhén hullik a hajam.ON :DD

Jegkoko 2017.10.13. 14:56:08

Vicces mert pont hogy minden görbefánál van otp bank automatával.Nekem eszembe nem jutna másik bank automatájából pénzt kivenni

Darth Revan 2017.10.13. 15:25:33

@Jessybátsi: mar nincs PSZAF, az MNB a bankok felugyeleti szerve

Szarazkoro 2017.10.13. 15:30:38

@The Good Boy: vallotta volna be a faxom es orultem volna a plusszpenznek. Hatha nem veszik eszre :D

szelidorzo 2017.10.13. 16:24:37

Szarfaszú OTP 30 év alatt háromszor baszott ki velem.
1, 30 éve munkahelyi lakáskölcsönt 3 hónapig nem találták a rendszerükben. (munkáltató elutalta nekik, ők meg elkúrták valahogy. Komoly küzdelem volt, hogy meglegyen).
2. Személyi kölcsönt félévre azután, hogy az utolsó részlete is törlesztésre került, a kezesemtől le akarták tiltani. Szerencsére megvoltak a befizetés bizonylataim.

Ekkor megszakítottam minden kapcsolatot ezzel a geci céggel.

3. Négy évvel ezelőtt örökösödés miatt ismét lett dolgom velük. Kb félmillió forintot lenyúltak a számláról és nem fizették ki. Fél évembe került, amíg kivertem belőlük. Közben okiratokat hamisítottak, visszadátumoztak iratokat (panaszra korábbi dátummal válaszoltak, mint ahogyan én megírtam a panaszt) Egy idő után jobbnak látták, ha fizetnek, mert már fel akartam jelenteni őket, és volt bizonyítékom bőven!

Soha többé OTP! Az egy rohadék szemét társulat.

The Good Boy 2017.10.13. 16:24:53

@Szarazkoro: :D

csak az a baj, hogy bűncselekmény (mint amikor talált dolgot nem adsz le - ráadásul itt hamar megtudják, ki a megtaláló:D) - jogtalan elsajátitás
már tudott a bankfiók a potyapénzről...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.10.13. 17:00:32

@Terézágyú: képzelem már ott állna egy OTP-s ember az automatánál és figyelné mi történik. User kérdezi mit akar, az otp-s meg én csak itt várok. User beszopódik, és az OTP-s már tolja is az orra alá készpénzben a pénzt.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2017.10.13. 17:55:22

Álljon meg a körmenet!
A poszt toló xxx0000+19000 Ft-ot akart felvenni. Az automatában meg csak 20000 Ft-os bankjegy volt. az 1000 Ft-os lépcső azt hiszem, csak az OTP automatákban létezik.
Szóval nem elég, hogy egy "talán működő" automatát választott, még az összeget is elcseszte ...

Jossarian 2017.10.14. 11:40:03

"mi a japán halál kóchengeres faszáért kell erre ennyit várni" mert a balkanon elsz, azert

morph on deer 2017.10.14. 12:03:42

Akár hülye, akár nem, “mi a japán halál...” szóval mihez nem elég 30 nap?

Ilyesmi halál biztosan, sőt, japán halál biztosan nem egyedül vele fordult elő egy akkora cégnél mint az OTP, ergo: kell, hogy legyen egy rutin ellenőrzési lehetőség!
Jártam úgy, hogy a bank (‘régi’ MKB) saját automatája cseszett el valamit, vagy én(?), és a banki ügyintéző azonnal tudta ellenőrizni, akkor és ott, majd rá is rakta a számlámra a pénzt!
Lehet, hogy jó napja volt?
Meg nekem is?

Akár hogy is volt, ez az időhúzás abszurd, akárki is a hibás!

Visceroid 2017.10.14. 12:53:08

"-19.000."

Hagyjad öreg. Ez a pénz nem ér annyit!

Permetező 2017.10.14. 15:10:12

@Visceroid: akkor utalhatod is a szamlamra

Dr. Bélus___ 2017.10.14. 15:18:43

Nekem azt tanácsolták, hogy az automata mellől elmozdulni tilos, onnan felhívni az üzemeltetőt és addig verni az asztalt, míg ki nem jön a helyszínre egy kellemes úriember megoldani a problémát. Ugyanis elvileg erre valami törvény kötelezi őket, csak ezt ugye nem szeressék, szóval ki van adva, hogy akit tudnak el kell hajtani majd 30 nap múlva értesítjük szöveggel. Ezt olyan mesélte, aki volt OTP-s call centeres; persze lehet baromság, lehet én emlékszek rosszul, nem erre a helyzetre, hanem a kártyaelnyelésre vonatkozott és ha ezek egyike sem áll fent, akkor is ez a csaj alsó hangon 10 éve csinálta ezt a munkát, szóval akármi változhatott.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.10.16. 10:19:58

@Dr. Bélus___: ez mindaddig igaz is volt, amíg mindenki a saját bankja által üzemeltetett automatákat használta. Amióta bármelyiket használhatod, kicsit bonyolódott a dolog.

joska61 2017.10.16. 11:13:36

"semmi nem tiltotta, hogy használjam" Csak a józan ész.
süti beállítások módosítása