Tékozló Homár

Tudomásul veszem és kötelezettséget vállalok, a felelős egyedül csak én vagyok

2017.12.11. 12:58 | Homár Hilda | 50 komment

logo-hd.pngIdehaza is egyre elterjedtebb a tárgyak helyett élményajándékozás, ami csodás innováció.  Néha azért nem árt résen lenni, hogy mit is vettünk vagy kaptunk. A Bálint által kifogásolt nyilatkozat tényleg nem semmi úgy, hogy egy árva mukk sincs csatolva mellé arról, hogy a cég mit garantál, pl. egy rendszeresen szervizelt gépkocsit vagy képzett oktatót. És az is érdekes kérdés, hogy a Feldobox, miért nem reagál egy ilyen jellegű, hozzá érkező panaszra? 

Kedves Tékozló Homár,

Egy kis jogi csemegére szeretném felhívni a figyelmüket. Egy Feldobox Kaland kuponajándékot kaptam, amivel bejelentkeztem egy Drive-X nevű cégnél egy élményvezetésre a Kiskunlacházi reptéren. Mikor a megbeszélt időpontban a helyszínen kézhez kaptam az aláírandó szerződést, rögtön el is jöttem, olyan egyoldalú és elképesztő dolgokat tartalmazott.

Erről írtam a kuponos cégnek egy részletes beszámolót,melyre persze kétszeri küldés után sem reagáltak.

Tisztelt Feldobox,

Egy észrevétellel szeretnék élni: ajándékba kaptam egy Feldobox Kaland kupont, melyből az élményvezetést választottam. Kapcsolatba léptem a Drive-X céggel, és a mai napon a megbeszélt időpontban el is mentem a DRX ringre. A regisztráció alkalmával sorban állva a mellékelt nyilatkozatot kaptam kitöltésre. 

new_doc_2017-10-15-page-001.jpg

new_doc_2017-10-15-page-002.jpg

Azt gondolom, egyszerűbb lenne, ha egy üres papírlapot kellene kitölteni, mert ilyen egyoldalú szerződést még soha nem láttam. A cég semmire nem vállal kötelezettséget: se karbantartás, műszaki állapot, engedélyek, sem pedig biztosítás! Ellenben ha bármilyen kár történik, az ügyfélnek azt 8 napon belül készpénzben meg kell téríteni a Drive-X felé, valamint ha bármilyen sérülése következne be, sem ő, sem pedig halála esetén az örökösei nem léphetnek fel kártérítési igénnyel. Egészen elképesztő, mivel egyszerre több autó köröz a ringen, kiszámíthatatlan, hogy baleset esetén milyen jogi helyzet állna elő, illetve egy esetleg több milliós anyagi kár megtérítését hogyan várhatnák el. Természetesen távoztam, a regisztrációra nem került sor. Mindenkinek ezt javasolnám, a feltételek egész egyszerűen inkorrektek, és ez Önökre nézve is súlyos következményekkel járhat bármilyen jogi vita kirobbanása esetén.

Javaslom a megállapodásuk feltételeinek felülvizsgálatát, egyébként korábban más Feldobox élmény ajándékokkal jó tapasztalatom volt, és semmilyen követelésem nincs Önök felé. Visszajelzésüket megköszönném, kérem a névtelenségem megőrzését, ha utánajárnak a dolognak.

Köszönöm,

Bálint

10 nappal később:

Tisztelt Feldobox,

Érdeklődnék, hogy az alábbi levelemet olvasták?
Köszönettel, 
Semmilyen tájékoztatás nincs a Drive-X honlapon sem. Nekem személyesen semmi igényem nincs feléjük, legfeljebb a felesleges utazás a károm Kiskunlacházára, de azért el tudom képzelni, hogy egy esetleges baleset/káresemény esetén sokak áldozatul esnek ennek az egyoldalú beleegyezésnek.  Én csak feleslegesen mentem oda, de aki kap egy hátsó defektet, felborul es mondjuk rommá tör 1-2 vagyont érő gépszörnyet, nem sok eséllyel védheti az igazát. Hiába lehet, hogy kopott volt a gumi vagy eltört a kormány  (ugye semmilyen karbantartást nem vállal a cég, műszaki állapotot nem szavatol), mégis neki kellene 8 napon belül kifizetnie keszpénzben a kárt. WTF? Egy német cég Kelet-Európát úgy szívatja, ahogy akarja? Köszönöm, ha ez nyilvánosságot kap.
Üdvözlettel,
Bálint

 

Kedves Homár Olvasó!

Fogyasztói szerződések esetén a törvény meghatározza azokat a kikötéseket, amelyek tisztességtelennek minősülnek. A tisztességtelen kikötések pedig érvénytelenek, így azokhoz joghatás sem kapcsolódhat.

Tisztességtelennek kell tekinteni különösen azt a szerződési feltételt, amely kizárja vagy korlátozza a vállalkozónak az általa igénybe vett közreműködőért való felelősséget. Tisztességtelennek minősül az is, amely kizárja vagy korlátozza a fogyasztó peres vagy más jogi úton történő igényérvényesítési lehetőségeit. Az ellenkezőjének bizonyításáig az is tisztességtelen szerződési feltétel, amely kizárja vagy korlátozza a fogyasztó jogszabályon alapuló jogait a vállalkozás szerződésszegése esetére.

A mellékelt nyilatkozat több pontja is a fent meghatározott törvényi rendelkezésekkel ellentétben állónak látszik, így azok érvénytelensége felmerülne még annak aláírása esetében is. Az érvénytelen rendelkezések helyett ilyen esetben a vonatkozó törvényi rendelkezések lennének alkalmazhatóak az élményvezetés során bekövetkezett károk megtérítése során.

Felhasznált jogszabály: 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről

UPDATE dec.12.

Jelentkezett nálunk a Feldobox egyik cégvezetője. Levele és a csatolmányok alapján ők válaszoltak Bálintnak, sőt, a partner felé is jelezték a panaszt. Mindez olvasónk fő problémáját, az élménykeresőkre tolt egyoldalú felelősségvállalást nem oldja meg, de a Feldobox bizalmi hitelét helyreállítja. Köszönjük!

Tisztelt Szerkesztőség !

A homar.blog.hu oldalon a tegnapi napon megjelenített ügyfelünk panaszával kapcsolatban szeretnénk kifogással élni, mivel valótlanul azt a látszatott kelti, hogy nem foglalkozunk az ügyfeleink panaszával, ami tőlünk nagyon távol áll. Számunkra mindennél fontosabb az ügyfeleink elégedettsége és ennek megfelelően kezelünk minden visszajelzést.

A leírtakkal ellentétben Bálint nevű ügyfelünk október 15-i panaszára október 17-én válaszoltunk, mely válaszunkat október 25-én kérésére ismételten megküldtünk. Mellékelten továbbítom az ügyféllel folytatott levelezésünket amelyet kérünk, hogy tegyenek nyilvánossá.

Több száz szolgáltató partnerrel dolgozunk együtt akiknek a szolgáltatási feltételeikre nincsen ráhatásunk. Természetesen egyeztettünk a Drive-X szolgáltató partnerünkkel is a panasszal kapcsolatban akinek a válaszát mellékelten szintén megküldöm.

Remélem ebben az ügyben számíthatunk az olvasóik teljes körű tájékoztatására.

Maradok tisztelettel:

PÁL Balázs
Társtulajdonos – Ügyvezető Igazgató
FDB Kft.

Sent: Tuesday, October 17, 2017 11:17 AM

Köszönjük levelét. Nagyon jó, hogy leírta a tapasztalatait, mert fontos számunkra felhasználóink véleménye. Olvastuk a mellékelt dokumentumot és egyetértünk Önnel, ez valóban nagyon „szigorú” és igen egyoldalú. Azonban gyakran így van ilyen jellegű szolgáltatóval és attól tartok nem fogunk tudni változtatni ezen. De mindenképpen beszélünk a Drive- X tulajdonosával és megmondjuk neki, hogy ilyen visszajelzéseket kapunk az ügyfeleinktől és akkor lehet, hogy átgondolja a dolgot.

Ha jól értettük, még nem használta fel a kuponját, kérdés, hogy ha nem szeretne oda menni, milyen program tetszene Önnek inkább? Szívesen segítünk máshol a foglalásban, hogy a legjobb élményt élvezhesse.

Még egyszer köszönjük a visszajelzését, sokat segít nekünk abban, hogy a legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

Minden jót kívánunk!

Üdvözlettel:

xy
Irodai koordinátor
FDB Kft.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tron65 2017.12.11. 13:16:13

Csak én nem találom a 19-20 pontokat?

Nouby 2017.12.11. 13:19:39

Fogyasztóvédelemnek küldje el a poszter.

Az gyereke veséjéről is lemondatják...

Rejtélyes 2017.12.11. 13:26:50

@Tron65: a 19-20 akkor kerul oda, amikor a balek megtori az auto(ka)t :P

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.12.11. 13:31:51

Mi a másik csomagos céggel (Meglepkék) jártunk úgy, hogy épp sosem volt hely a téli biztonságtechnikai tréningre. De telefonáljunk következő hónapban. Aztán szép lassan lejárt a kupon érvényessége. Ahogy Kohn bácsi mondaná: " - Ügyes!"

Monsta 2017.12.11. 13:36:12

Ezek a kuponos dolgok nekem elég gyanúsak ahhoz, hogy messze elkerüljem őket.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.12.11. 13:47:20

@Monsta: annak a rokonnak se köszönnék többet, aki ilyen kuponnal "lep meg". Inkább akkor ne adjon semmit, de egy ilyen nagyjából azzal egyenértékű, mikor valami zenélő játékot veszel a kisgyerekesnek. Értelme nincs, de legalább kib*szott idegesítő, jelen esetben marha sok macerával jár.

.Manyecska 2017.12.11. 14:23:06

@onlajnok: jaaa húgom /féltesó/ egy vibrit vett az anyjának tartalék elemekkel../most fulladtam meg a röhögéstől/

Jake Peralta 2017.12.11. 14:28:11

Azért elárulom, hogy ilyen élményvezetés (versenyautó kipróbálása zárt pályán stb) esetén eléggé hasonló papírokat iratnak alá veled.
Volt szerencsém Zengős autót vezetni. Hasonló tartalmú papírt kellet aláírni.
És ha jobban végiggondolja az embert nincs benne semmi extra. Megkövetelik hogy normálisan vezesd az autót, be kell tartanod az utasításokat, és bármilyen baleset van nem lehet kárigényed.

Sluck Ödön 2017.12.11. 14:38:56

@Jake Peralta: Akkor az a cég is csak hárít. Ha valaki odaenged amatőröket a spéci gépeihez akkor vállalja a kockázatot, hogy a kuncsaftnak nem sikerül valami és behorpad vagy netán felborul a verda. Azért kéri a pénzt. Az nyilván rendben van, hogy legyen jogsija meg ne legyen pocsolyarészeg, de kijelenteni izomból, hogy a cégnek nincs semmilyen biztosítása (valszeg hazugság) elég meredek. nagyjából az ügyfél sz@rba vevésével egyenértékű. Egyébként meg normálisan vezetni az utcán is lehet. Javallot az efféle szélhámosok elkerülése jó messzire. Vö: ejtőernyős tanfolyamon az első ugrás előtt aláiratnak egy papírt az ugrókkal, miszerint a cég nem vállal felelősséget az ernyők műszaki állapotáért.

nyúúlacska 2017.12.11. 14:52:54

Én úgy gondolom, hogy a járművek állapotáért a jármű tulajdonosának kell felelnie, nem? Ha például rossz a fék, vagy eltörik a tengely és emiatt vétlenül szenved balesetet a vezető, akkor ki a hibás?

Darth Revan 2017.12.11. 15:10:03

Mint ahogy irjak is, hiaba iratnak ala barmilyen sajtpapirt, a felelosseguk megmarad.
de jol tette a posztolo, hogy nem maradt ott, a szar cegek hiret terjeszteni kell.

Terézágyú 2017.12.11. 15:10:09

"Erről írtam a kuponos cégnek egy részletes beszámolót,melyre persze kétszeri küldés után sem reagáltak."

Most mégis, mit írjanak??

Kábé, mintha odamennél egy rablóhoz, hogy "ejnye, nem gondojja, hogy nem szép dolog rabolnyi? - és akkor várod, hogy válaszoljon.... mit válaszoljon?

Praedikator 2017.12.11. 15:16:16

A helyzetet megértem, mivel sokan úgy mennek oda, hogy majd ingyen jól leamortizálom az autót, aztán majd más fizeti ki helyettem...
Eleve nem is kéne ilyen nyilakozatot kitölteni egy normális társadalomban, mivel alap, hogy vállalom a felelősséget az általam okozott problémákért.
Sajnos Magyarországon ma mindenki hibás, csak én nem mentalitás uralkodik és mindenki -még a legalapvetőbb kérdésben is!-igyekszik elhárítani-másra hárítani a felelősséget.
Így félig-meddig megértem azt, hogy -sajnálatosan tényleg nevetséges- papírt kell iratni. De ha nevezett mégsem vett részt rajta, akkor valószínű, hogy kiszűrtek egy olyan embert, aki pont azok közül való akiket fent felsoroltam.
Én simán elmentem volna, mert tiszta lelkiismerettel nincs mit vesztenem! :D

joska141 2017.12.11. 15:55:02

@Terézágyú: Nekem reagált az "Alkupon Fanni", amikor egy számítógépes szolgáltatóval szemben éltem panasszal. Idézem a választ:

"Érdemes lenne a jövőben egy megbizható ismerőse által javasolt szakemberhez fordulni és akkor biztosan olyan szolgáltatás kap amilyet szeretne.

Üdvözlettel:
Alkupon Fanni"

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2017.12.11. 16:11:09

Sztem az élmény szintje is sokféle lehet: beülhetsze egy Lamborgini Diabloba szelfizni egyet és persze driftelhetsz egy T-34-esssel.
Nyilván különböző kockázatai vannak. Megértem a poszt-tolót is (milyen választ vár?) meg a céget is.

Mondjuk én azért mérsékelt bátorságú vagyok de nagyon viccesnek tartanám ha a főnököm bungee-jumpingolna (nem szükséges megfelelő karbantartás vagy felelősségbiztosítás a gumikötélre!) :)

Csak azt akarom böfögni, hogyha féltik az autót, akkor talán egy anyósüléses tesztpályázás is élmény lehet valakinek. Persze nyilván jobb lenne csapatni rendesen, legyen olyan is amit a poszter kér, csak nyilván kérjék meg az árát, de tudjanak műszakit mittudoménmit mutatni.

szabidoki 2017.12.11. 17:35:04

Ez azért van mert a fillérszexuáló cég sem karbantartásra sem biztosításra nem óhajt költeni.

Kondom Keselyű 2017.12.11. 17:48:13

@onlajnok:
en lattam mar videot Lambo vezetos ajandekrol.
Az ember ugy szallt ki a kocsibol,mint aki eleteben eloszor baszott.
Fel percig tartott,mire meg tudott szolalni egyaltalan.

Attol, hogy neked ez nem lenne elmeny, sokaknak nagyon is az.

Az megint mas kerdes,hogy milyen biztositast lehetne kotni erre,hogy a hetkoznapi ember szamara is megfizetheto maradjon ....

Nyilvan,mint szolgaltato te se orulnl,ha minden huszadik, 40 ezer forintot fizeto vendeged csinalna egy 2-3 millios kart a kocsiban, majd elsetalna,hogy "ez van"

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.12.11. 17:54:12

@Kondom Keselyű: nem konkrétan a vezetésre gondoltam, hanem az ilyen "élményt" veszünk ajándékokra. Egyrészről nagyon drágák ahhoz képest, amit nyújtanak, ennyit ne költsenek rám, másrészt igen, eléggé mellé lehet lőni pl egy ilyen vezessünk sportautót, tankot, akármit dologgal.

SZIGMA 2017.12.11. 18:09:28

Közeleg a karácsony, javaslatom a kuponok, élménycuccok szerelmeseinek:
Az erre szánt bankjegyeket tegyék egy borítékba egy "szabad felhasználású kuponok" kártyácska kíséretében és azt adják ajándékba, lehet jobb lesz mindenkinek (kivéve a kuponos cégek, of course).

Tikakukac 2017.12.11. 18:14:08

@Brokkoládé:

A helyzetet megértem, mivel sokan úgy mennek oda, hogy majd ingyen jól leamortizálom az autót, aztán majd más fizeti ki helyettem...

Jól bebaszna, ha a nagyjából egy nap alatt legyilkolható betétet, gumit és minden más fáradásos hibát az ügyfélnek kéne fizetnie. Főni, erre épült a vállalkozás. Külföldön megy, értelmes keretek között, még biztosításokat is lehet kötögetni egész korrekt feltételekkel. Csak ez itt hungarisztán. Itt az ügyfél van az eladókért.

Antalbaba 2017.12.11. 18:25:33

Igazán... Ott volt a lehetőség, kihasználhattad volna a 19. F@szság, anyátokba! és a 20. Lesz@rom, jogtalan! pontokat - csak úgy hozzáfűzve;-)

Kondom Keselyű 2017.12.11. 18:54:42

@Tikakukac:
Tudsz linket mutatni,ahol hasonlo arfekvesben,kevesbe szigoru feltetelekkel engednek 30-50 millios autokat vezetni ?
Meg igy is baromi nagy a kockazat, mert a Szabo Joskan egy F430, vagy egy Gallardo arat 40 ev alatt sem fogjak bevasalni.

Tikakukac 2017.12.11. 19:05:25

Ja, hogy nagy a kockázat, ezért sufniban törvény fölé akarunk emelkedni, mert nekünk így jó és éri meg a biznisz :)

Nope, ez nem így megy. Német és brit földeken ez remekül működik, szerintem még arányaiban is jobban kihozva a fizuhoz lőve, de így sem vészesen drágán. Csak ugye hát itthon rentábilisre és főleg fehérre üzleti szempontból ezeket kihozni nagyjából lehetetlen. Ezért van az, hogy aláíratnak veled olyan dolgokat, amiket úgyis semmisnek venne a bíróság, de azért aláíratja, fosson csak a vásárló, hátha nem mer ötöd gázt sem nyomni, a féket meg lehelni instruktorral, repülőtéren is.

Kondom Keselyű 2017.12.11. 19:08:59

www.youtube.com/watch?v=8CUs-4WhZPc&t=542s
namost itt az a csavo a jobbegyben vajon mit csinal, ha a sofor megijed valamitol,es fek helyett nyom egy padlogazt?
Szerintem ez az egesz oriasi baromsag.
Csoda,hogy meg nem volt a hirekben,hogy valaki nagyon elkurta.

Toxic Waste 2017.12.12. 08:27:02

@Darth Revan: egyetértek.
És rengetegen maguk is elhiszik, hogy ha kifüggesztenek egy papírt arról, hogy nincs felelősségük, attól ténylegesen nem is lesz. Aztán az első megbeszélésen a jogi képviselővel máris jön a sápadás meg a hebegés-habogás.

DarkWolf 2017.12.12. 10:20:33

Aláírom, bizonyos részei ennek a szerződésnek valóban kicsit érdekes, de azt is tudomásul kéne venni hogy:

itt finoman szólva luxuskocsikról van szó, amiknél egy egy karcolás megjavítása is feltehetőleg több százezres költség, amit az a pár tizezer forintos beugró összeg nem igazán fog fedezni, ha valami gebasz van

Azt azért remélem a levélíró se gondolta komolyan, hogy esetleges baleset a cég (ha nem az ő hibájukból keletkezett az incidens) hogy saját zsebből fizetik majd? azért szálljunk vissza picit a földre.

@Toxic Waste: az valóban nem korrekt sem mint általában sem jogilag hogy effektíve szerződés szerint kezüket mossák, ha bármi van, viszont nekik se lenne nagy buli (hogy az ördög ügyvédjét játszva kicsit), ha mindegy mi történik, független ki tehet róla, róluk húzzanak le minden létező bőrt.

DarkWolf 2017.12.12. 10:21:52

@joska141: és valljuk be: valószínűleg igaza is volt.

Tikakukac 2017.12.12. 11:12:20

@DarkWolf: Erősen kétlem, hogy a vállalkozás üzemeltetőinek pisztoly lenne a tarkójánál, hogy márpedig nekik ezt kell csinálni. Ha túl rizikós, tessék szépen berakni akkor a bankba a pénzt, nem pedig sportautóba önteni és embereket pályára rakni. Ennyire egyszerű. Én is ezért nem szerelek már kijelzőket. 3-4 ezerért annyi szívás van, hogy nem éri meg a kockázat és a szívás. Ha valaki csinálja, neki megéri. Hajrá. De ne ilyenekkel trükközzön, mert nagyon piti.

eßemfaßom még áll 2017.12.12. 12:08:52

Akkor most az tegye fel a kezét aki nem egy ezzel kb mindenben megegyező szerződést tolna az ügyfél orra alá ha ilyen bizniszt csinálna.

Hazudni nem ér.

The Good Boy 2017.12.12. 13:15:14

Egyik ismerősöm születésnapjára kapott valami hasonló vezetéses ajándékot. Amikor megmutatta a videót, és elmesélte a dolgokat, egy dolgon akadtam fenn, és ez pont ugyanaz volt, mint az itteni szerződés. Amikor elkezdte sorolni, hogy mi mindenért ő lenne a felelős, akkor egész egyszerűen felelőtlennek nyilvánítottam (És ráadásul emlékezetem szerint ő a kakucsi ringen volt, ami valljuk be, nem egy szárnypróbálgató autóversenyzőt játszó úri sofőrök pályája, főleg úgy, hogy gyakorlatilag egymás hegyén hátán mentek az autók. Én elég jó vezetőnek tartom magamat, részt vettem már nem egy vezetés technikai tréningen is, tudom és értem az autózást, és a mechanizmusokat, de azon a szűk, de cserébe zsúfolt pályán egy kívülről csili-vili, mechanikailag kitudja milyen állapotú autónál eszembe sem jutna egy ilyen próba (miközben láttam már belülről Porschétől- Ferrariig pár nagy teljesítményű autót, nekem is volt nem átlag autóm). ez az egyik.

a másik, ez a biztosítás hiány. No: lehet kötni versenypályára is biztosítást, mint ahogy ember is köthet külön extrém sportra. Csak az pénzbe kerül. nem kevés pénzbe. Úgy meg nem adja ki a tuti hasznot, ezért az autón van egy mezei kötelező, normál használatra vonatkozóan. Itt jón a cég sóhersége. Ha meg nem megy, akkor ahogy felettem írták, nem kell ilyen vállalkozást működtetni. Bár az ismerősöm élményvideóját nézve, nem kicsi igény van rá, hát csörög a kassza hétvégenként. Mondjuk egy ilyen kártérítési per tényleges kimenetelére én is kíváncsi lennék...

És még egy utolsó, csak, hogy szokásomhoz híven a poszt-tolót is:

Én úgy látom, a 19.-es és a 20.-as pont szól a szolgáltató felelősségvállalásáról és a kötelezettségeiről, sőt, talán az egyik alpontja külön rögzíti az autók gyári állapotát tükröző félkészítését. Sőt, ha jól értelmezem, akkor ott ki is jelentik, hogy az előtte lévő 18 pont csak vicc, volt, hogy bátortalanná tegyék az usert. Mondjuk nem tartom korrektnek a láthatatlan tinta használatát a szerződő részéről, de azért csak ott van a hiányzó két pont.

Rugovicsvalagba 2017.12.12. 13:32:59

@Jake Peralta: Na fuss neki mégegyszer. Pl. : Lemondatni a jogairól valakit, az teljesrn rendben?

Rugovicsvalagba 2017.12.12. 13:49:47

@Csokis: nem telefon. Tértivevényes levél +email.

Rugovicsvalagba 2017.12.12. 13:53:03

@DarkWolf: "itt finoman szólva luxuskocsikról van szó, amiknél egy egy karcolás megjavítása is feltehetőleg több százezres költség, amit az a pár tizezer forintos beugró összeg nem igazán fog fedezni, ha valami gebasz van." Na erre találtak ki a biztosítást

Terézágyú 2017.12.12. 14:33:05

"A leírtakkal ellentétben Bálint nevű ügyfelünk október 15-i panaszára október 17-én válaszoltunk, mely válaszunkat október 25-én kérésére ismételten megküldtünk."

na tessék.... akkor most megkeresik a pósztert, hogy miért hazu... állított valótlant?

eßemfaßom még áll 2017.12.12. 15:29:26

@Rugovicsvalagba: "Na erre találtak ki a biztosítást " Nyilán ez egy filléres tétel lenne így nem emelkedne meg miatta durván a tarifa és akkor meg azért menne haza a posztoló mert "milyen drága már"

eßemfaßom még áll 2017.12.12. 15:32:59

@Terézágyú: á olyan nincs, hogy egy homárposzter ne az igazat csakis az igazat a maga kendőzetlen valójában minden ferdítés nélkül tárná a közönség elé.

Rugovicsvalagba 2017.12.12. 15:34:15

@eßemfaßom még áll: Denemám. Ha drágának találtatik a szolgáltatás, akkor nem kap kupont és el sem megy. Ennyire egyszerű.

eßemfaßom még áll 2017.12.12. 15:44:22

@Rugovicsvalagba: És mindenkinek olyan szolgáltatás nyújtása a célja amit nem fizetnek meg.

Rugovicsvalagba 2017.12.12. 15:55:20

@eßemfaßom még áll: Köszönjük kedves Emese. Korrekt feltételekkel kell olyan szolgáltatást nyújtani, amit megfizetnek. Ha kocsit veszel, akkor a Lamborghininek sokkal magasabb a biztosítasi díja (a Casco, megy kötelező is), mint pl. A Suzukié. Mégis van, aki Lamborghinit vesz.
Ahogy Tikakukac írta "Erősen kétlem, hogy a vállalkozás üzemeltetőinek pisztoly lenne a tarkójánál, hogy márpedig nekik ezt kell csinálni. Ha túl rizikós, tessék szépen berakni akkor a bankba a pénzt, nem pedig sportautóba önteni és embereket pályára rakni. Ennyire egyszerű. Én is ezért nem szerelek már kijelzőket. 3-4 ezerért annyi szívás van, hogy nem éri meg a kockázat és a szívás. Ha valaki csinálja, neki megéri. Hajrá. De ne ilyenekkel trükközzön, mert nagyon piti."

Kondom Keselyű 2017.12.12. 17:44:01

@nyúúlacska:
nem biztos, hogy van hibas.
siman tonkremehet egy alkatresz ugy is,hogy 5 perccel az indulas elott nezte at a vilag legjobb szakembere,es mindent rendben talalt.
Nem minden meghibasodasnak van elore lathato jele.

eßemfaßom még áll 2017.12.13. 07:41:25

@Rugovicsvalagba: Kevered a saját használatot a szolgáltatás nyújtásával

eßemfaßom még áll 2017.12.14. 09:20:18

@Rugovicsvalagba: legközelebb olyan hasonlatot találj ki aminek van valami köze a tárgyhoz. Sokkal jobban működik.

Rugovicsvalagba 2017.12.14. 11:43:45

@eßemfaßom még áll: Ha nem érted, vagy nem akarod érteni, az a te dolgod.Ráadásul ez csak egyik része volt a hozzászólásomnak.

otgorbebogre 2017.12.15. 12:13:51

amerikaban egyetemi rajszakkorre hasonlot kellett alairni, szoval nem tudom miert jovunk itt a kulfoldel. a 14. pont szerintem pont azt mondja hogy ha a ceg hibazik az bizony az o sara (ebbe gondolom a karbantartas, rossz utasitas is bele tartozik)

eßemfaßom még áll 2017.12.16. 08:13:59

@Rugovicsvalagba: de értem csak szerintem nincs igazad
süti beállítások módosítása