Tékozló Homár

Magára hagyta tanácstalan utasait a Wizz Air

2018.01.16. 15:39 | Homár Hilda | 23 komment

wizz_air.png

Ma repülős napot tartunk, aminek keretében a Wizz Air is szégyenpadra kerül. Az addig oké, hogy az időjárás kiszámíthatatlan, járattörlés esetén azonban a repülőtársaságoknak kiszámíthatóan az utasok segítségére kell lenni. És a repülőtársaságot nem Attilának, hanem Wizz Airnek hívják.

Kedves Tékozló Homár!

Egyike vagyok azoknak az ingázóknak, akik heti szinten járnak Londonba dolgozni (elég nagy társaság csinálja ezt, ez is megérthet egy cikket). Most viszont kifejteném, nem csak a saját, de több utastársam közös problémáját a wizzairrel.

November 22-én többszöri próbálkozás után sem tudott a budapesti gép leszállni a Lutonon, nagy szél miatt (miközben másik 8-10 gép ezt megtette). Ekkor kezdődött a szerencsétlenkedés. Küldözgettek különböző kapukhoz, hogy majd itt vagy ott lesz a beszállás, aztán olyan 3 órával később végül jelezték, hogy a gép törölve. Kaptunk is egy SMS-t, hogy foglaljuk át a rendszerükben a jegyünket és keressünk szállást, majd megtérítik. Wizzair alkalmazott mondjuk nem jelent meg a reptéren, fejetlenség, tanácstalanság volt csak.

Az online átfoglalási rendszer nem működött (többekkel beszélve, valószínű, hogy csak a wizzair 'privilege pass' programjára 60 ezer forintot kifizető gyakran utazó embereknek nem működött valamilyen szoftver hiba miatt). A telefonos központ elérhetetlen volt, a helyszínen pedig senki nem foglalkozott az átfoglalásokkal. Így, többen vettünk új jegyet a másnapi gépekre, amelyek kezdtek gyorsan betelni. Végül hajnali 3 felé szállodába is eljutottunk - persze Wizzair ehhez segítséget nem nyújtott.

Viszontagságos hazatérés után a számlákat elküldtem a wizzairnek, hogy ezeket térítse meg, és az EU szabályozás szerinti 250 eurós kompenzációt fizesse meg a járat törlése miatt. Erre azt bírták jelezni, hogy az időjárási probléma az vis-major így kártérítést nem fizetnek. A jegyet meg nem átfoglaltam rajtuk keresztül, hanem magam újat vettem, így azt sem fizetik ki (a hotel számlára nem is reagáltak).

Visszaírtam, elmagyaráztam miért kellett új jegyet vennem (azóta hallottam, hogy a szerdai törölt gép helyett volt akinek javasolták, hogy következő keddre át tudják foglalni). Erre a válasz annyi volt, hogy nem változtatnak az álláspontjukon, nem fizetik ki a jegyet (emaileket tudom forwardolni). Úgy tudom azóta másnak sem fizettek. És mi még azok vagyunk akik gyakran utaznak és tudják mit kell ilyenkor tenni, hogy idővel hazajussanak, de a reptéren sokan rendesen angolul se beszéltek, nem tudták hogyan kell online foglalni és még pénzük se volt az egy éjszakai hotelre. Néhányaknak segítettünk, de volt aki csak kiabálni tudott a szerencsétlen reptéri alkalmazottakkal, aztán végül nem tudom mire jutott velük. Azóta hallottam, hogy karácsony előtti őrületben is volt törölt járatuk Lutonról, remélem azokkal jobban bántak, mert akkor már tuti nem volt hely semmilyen gépen, hogy könnyedén átfoglalgassanak.

Üdvözlettel,

Attila

 

Kedves Homár olvasó !

A vonatkozó európai uniós rendelet határozza meg az utasok jogait a járatok törlése esetére.

Az utasok járattörlés esetén joguk van a jegyárának visszatérítéséhez és az átfoglalási lehetőség igénybevételéhez. Étkezést, frissítőket és díjmentes kommunikációs eszközöket is igénybe vehetnek az utasok. E mellett pedig szállást is köteles biztosítani a légitársaság az utasoknak, ha az átfoglalással érintett járat csak a következő napon indul el.

A légitársaság az utasoknak a rendeletben meghatározott mértékű kártalanítást is kell fizetnie.

Ez alól mentesül a légitársaság, ha bizonyítani tudja, hogy a járat törlését olyan rendkívüli körülmények okozták, amelyeket minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni. Ilyen rendkívül események lehetnek például az időjárási körülmények. Az ilyen körülmény fennállását a légitársaságnak kell tudnia bizonyítania egy erre irányuló jogvita esetében.

Ki kell emelni, hogy a rendkívüli körülmények csak a kártalanítás alól mentesítik a légitársaságot. Az utasoknak a rendeletben foglalt jegyár-visszatérítéshez, átfoglaláshoz, ellátáshoz való jogát az ilyen rendkívüli körülmények sem érintik.

A magyar székhelyű légitársaság esetében a panasz elutasítása esetében a rendeletben meghatározott igények a békéltető testület előtt vagy bírósági eljárás során érvényesíthetőek. Ha a jegyet a fogyasztó a külföldi cégtől vásárolta, az Európai Fogyasztói Központhoz fordulhat jogorvoslatért.

Felhasznált jogszabály: 261/2004/EK rendelet

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hintalo 2018.01.16. 15:48:56

Tessék átreppenni a Ryanair fikázósóból ide.

lobster thermidor 2018.01.16. 16:10:25

Régóta sejtem én, hogy ezek a fapadosok szemétségből kartelleznek.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.01.16. 16:26:27

Olyan ez, mint a régi vicc:
- Járni jár, csak nem jut.

Darth Revan 2018.01.16. 17:22:44

Fasza tarsasag ilyen helyzetben a wizair.
Ha van lakcime a UK-ben, akkor erdemes a Small Claim Courtnal probat tenni.

Itt irorszagban egesz hatekonyak, gondolom hasonloan mukodnek angliaban is.

Darth Revan 2018.01.16. 17:28:27

Amugy velem a finn vasut jatszotta el ezt: felsovezetek szakadas miatt nem jart a vonat, ok pedig ezt vis majornak tekintettek, mert a vasuti infrastruktura masik ceg kezeben van. Potlobusz nem volt, taxival kellett mennem.
Hosszas eredmenytelen vita utan az Europai Fogyasztovedelmi Kozponthoz fordultam, jellemzo a hozzaertesukrol, hogy azt javasoltak kerjek karteritest a felsovezeteket birtoklo cegtol...

Vegul egy chargeback oldotta meg a a kerdest, a bank szerencsere nekem adott igazat :)

Nick-son 2018.01.16. 18:42:55

Gizi néni is repülős napokat tartott.

Lengyelpiac Hu 2018.01.16. 19:52:29

Abból még nem volt katasztrófa,hogy xar időben xar helyen xar géppel nem szállt le a pilóta... Abból viszont már volt, ha " csakazéis !" megpróbálta!
A wizznek meg igaza van a vismajort illetőleg,nameg az átfoglalást illetőleg is...
Miért kell értetlenkedni? O.o

Topold88 2018.01.16. 20:38:16

Miért van az, hogy olvasásra és szövegértésre képtelen idióták heti szinten dolgoznak Londonban? A szerző túl nagy önbizalommal, és erős gyermekkori bilireszoktatási traumával kompenzálja olvasási hiányosságait.
Semmilyen törvény nem mondja ki, hogy kártérítés járna neki, és a további igényei témájában is erősen el van szállva.

Juronicsné Gyula Gizella 2018.01.16. 20:59:02

@Topold88:
Te Londonban dolgozol ?
Segitsek ertelmezni a levelet, ha mar ilyen problemaid vannak ?

Egyebkent a szeles leszallasokat orakig lehet nezni :
www.youtube.com/watch?v=7P9OAng32F0

Fillér B. Gusztáv · http://fapadosinfo.blog.hu 2018.01.16. 23:14:27

Semmi se jár, kár rinyálni.
Időjárás = vis maior, kártalanítás nem jár.
Az átfoglalást a légitársaság intézi, aki magának vesz jegyet, az maga is fizeti - más légitársaságnál is. Erre pénz vissza szintén nem jár.
Helyes eljárás: valahogy elérni a légitársaságot és intézni az átfoglalást, szállást pedig ki szokták fizetni, ha azt mondják, intézd magad. De ezt is meg kell várni, mert ha ők intézik, akkor szintén nem fizetik ki annak, aki egyénieskedik. Mások se.
Az persze gusztustalan, ahogy tettek az utasra, van aki ilyenkor segít az átfoglalásban, a szállásban, az a normális. A Wizz erre nem költ, részben ezért ilyen olcsó.
De ettől még az utas hülyén oldotta meg, nem jár neki semmi.

Terézágyú 2018.01.17. 07:33:16

"elég nagy társaság csinálja ezt, ez is megérthet egy cikket"

Én nem járok londonyba, ezért nem értem.

Terézágyú 2018.01.17. 07:35:55

"többszöri próbálkozás után sem tudott a budapesti gép leszállni a Lutonon, nagy szél miatt (miközben másik 8-10 gép ezt megtette). "

Na, és akkor az azon utazó utasok nem tettek panaszt? vagy a gép azóta is ott köröz a reptér fölött?

hardwork · http://hardwork.blog.hu 2018.01.17. 08:49:56

@Terézágyú:
Ha valóban így van, az tovább cizellálja a helyzetet, akkor lehet jogászokkal piszkálódni, de akkor jön, hogy a pilóta tapasztalata nem volt megfelelő, vagy mert csak.

.Manyecska 2018.01.17. 09:01:20

@Terézágyú: mi múltkor annyit köröztünk-oktatás-hogy hánynom kellett :D Szerintem leszállt a gép.

Rugovicsvalagba 2018.01.17. 10:19:25

@Fillér B. Gusztáv: "Helyes eljárás: valahogy elérni a légitársaságot" Rrrrrendkívül értelmes tanács. Tetszett olvasni a posztot is ? Vagy csak egy ebéd utáni büffentés? :P

AzUtazó · http://utazzunk.blog.hu 2018.01.17. 10:27:46

Érdekes módon volt ismerős, aki ezzel jött volna haza. Másnap reggel tudták átfoglalni a következő napi járatra és a szállást, transzferral, kajára költött pénzzel egyetembe visszafizette a Wizz.

Aztmondokamitakarok 2018.01.17. 12:35:18

@Topold88: " A szerző túl nagy önbizalommal, és erős gyermekkori bilireszoktatási traumával kompenzálja olvasási hiányosságait. "

Ez így kb értelmetlen, de gondolom ez nem zavarja a zseni agyadat. :D Értelmezési problémákkal meg te küzdesz, a levél alatt leírják, milyen jogorvoslati lehetősége van és konkrétan milyen jogok illetik meg. Méga felhasznált jogszabály is meg van jelölve.

Aztmondokamitakarok 2018.01.17. 12:39:06

@Rugovicsvalagba: Gondolom megemelte majd megvakarta a pecsáját és elnyomott egy nagy gondolatot.

Amúgy lehet őket hívni, 250Ft percdíjért és az alábbi feltételekkel:
- Mobilhálózatból indított hívás esetén magasabb díj lehet érvényben.
- Egyes hálózatokból és külföldről nem engedélyezett az emelt díjas számok hívása.
- Ha az adott ügy online is elintézhető, a telefonos ügyfélszolgálat tranzakciós díja 4 800 ​Ft​ tranzakciónként.
Forrás: wizzair.com/hu-hu/informaciok-es-szolgaltatasok/kapcsolat/kapcsolat#/

Hülyének is megéri! :D

eatsleepbasketballrepeat 2018.01.17. 14:49:00

@Topold88:
261/2004/EK rendelet mondja ki, hogy milyen esetekben jár kártérítés.

eatsleepbasketballrepeat 2018.01.17. 14:58:00

@eatsleepbasketballrepeat: Ja és az időjárás, mint vis major meghatározása sem úgy megy, hogy a légitársaság kimondja, hogy szerinte vis major, hogy a pilóta szemébe sütött a nap....

katmanocs 2018.01.17. 21:19:07

Nekem ugyanez volt augusztusban. Békéltetőig vittem, ott kiegyeztünk 30e Ft-ban, többet csak polgári perben lehetett volna.. ne add fel!

szcsongor 2018.01.18. 19:39:38

@eatsleepbasketballrepeat: Meg fogsz lepődni, pedig de.
Vagy hogy gondoltad, majd tartunk előtte népszavazást, hogy mit fogadunk el következő nap vis maiorként? Mindig az adott gép kapitánya dönt, és ha úgy ítélte meg, hogy az időjárás nem tette lehetővé a leszállást, akkor mindenki így járt.