Tékozló Homár

Az Ikea cikkszámváltásának titka

2018.04.19. 10:17 | Homár Hilda | 44 komment

screenshot_2018-04-18_15_37_28.pngOlvasónkat teljesen megbabonázta a csillagos égbolt és egy szentjánosbogár raj szerelemgyerekeként az Ikea polcán magát illegető dizájnlámpa, aminek ára egy ideig eltántorította ugyan a vásárlástól, egy félárú akció viszont szerencsésen otthonába torpedózta a vágyott fényforrást. Ez eddig egy sikersztori. De sajnos a lámpa egyik napról a másikra a "dekoratív, de lágy és kellemes fény" helyett az űr rideg sötétségét kezdte sugározni. Olvasónk persze visszavitte a hibás terméket, az Ikea pedig - miután nem tudott cseretermékkel szolgálni - szó nélkül visszadta az árát. Hogy akkor mégis hogy kerül a Homárra az eset? Úgy, hogy a lámpa valójában kapható az áruházban, olvasónknak viszont szentjánosbogarak helyett csak pénz járt, ugyanis már más cikkszám alatt árulják. Megkérdeztük, hogy ez jogszerű-e így, illetve megpróbáljuk megtudni az Ikeától a cikkszámváltás hátterét is.

Kedves Tékozló Homár!

Az Ikeával kapcsolatban szeretnék szakértői /hozzáértő véleményt kérni,hogy vajon helyesen jártak el vagy sem?

2017.10.03.-án vásároltam egy Hovnas fantázianevű asztali ledes lámpát,ami a Family kártyásoknak épp közel 50 %-os akcióban volt. Az eredeti ára igen borsos,hiszen 22 990 ft. Nagyon örültem,hiszen abban az időszakban volt az Ikea születésnapi 2000 forintos kuponja is a Family kártyásoknak,így 10 990 forintért sikerült hozzájutnom az álomlámpához.

Idén január elején a lámpa egyik napról a másikra nem világított,így múlt szombaton,azaz 2018.01.27.-én vissza is vittem. Próbálta a hölgy másik tápegységgel,de akkor sem működött,pedig reménykedtem,hogy az lesz a ludas és a lámpát hazavihetem.

Mivel az Ikeában nem javítanak termékeket,így a hölgy megkérdezte mit szeretnék,elmondtam,hogy egy ilyen lápát.Megnézte a gépen a készletet,de elmondta,hogy ez a lámpa már nincs forgalomban,akkor volt kifutó termék,azért is volt akcióban.Így abban maradtunk,hogy a pénzt kérem visszautaltatni. Ez meg is történt,ezzel semmi probléma. De közben már otthon az Ikea honlapját nézegetve megláttam a lámpámat,hogy kapható ám,csak teljes áron.Írtam a facebookon az Ikeának és az alábbi választ kaptam tőlük:

Kedves Tímea!

Az Ön által említett termék cikkszámot váltott, ezért volt az hogy Ön még a régebbi cikkszámú terméket tudta megvenni akciósan, majd utánna bejött az új cikkszámú termék ami már csak teljes áron vásárolható meg. Amennyiben a visszavételkor már lett volna az új cikkszámú termékből akkor is már csak teljes áron tudta volna megvásárolni.

Üdv; az IKEA csapata

A kérdésem,hogy vajon ez így tényleg szabályos?

Köszönöm:

Tímea

Az ember igazságérzete eléggé berzenkedik a dolog ellen, lássuk mit mondanak a jogszabályok:

Kedves Tímea!

A szavatossági igény érvényesítése során a fogyasztó elsősorban a termék hibájának kijavítását vagy a termék kicserélését igényelheti a terméket neki eladó vállalkozástól. Ez alól kivételt jelent, ha a választott igény teljesítése lehetetlen vagy ha az eladónak – más kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a fogyasztónak okozott érdeksérelmet. Ehhez képest a fogyasztó jogosult az adásvételi szerződéstől elállni és a termék vételárát visszakövetelni, ha a vállalkozás a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó igénynek nem tud eleget tenni, illetve azt nem vállalta.

Jelen esetben megállapítható, hogy a vállalkozás a termék kicserélésére vonatkozó igénynek a válaszlevelében megadott ok miatt nem tudott eleget tenni, így lehetőséged volt áttérni a sorban következő szavatossági igényre: az elállási jog gyakorlására. A vállalkozás az elállást követően visszafizette a termék teljes vételárát, így az eljárása a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő volt.

Gyakran előfordul a tiédhez hasonló eset, amikor azonos termék elérhető az üzletben (elvileg tehát a kicserélés megoldható lenne), mégis a vételár visszafizetését vállalja a forgalmazó. A törvény ezzel kapcsolatban úgy rendelkezik, hogy a vételár visszafizetése akkor is jogszerű megoldás, ha a kijavítást vagy kicserélést a kötelezett nem vállalta. Ez azt jelenti, hogy a forgalmazó pl. akkor is eleget tehet a vételár visszafizetésével, ha egyébként a hiba javítható, vagy az árukészletbe van azonos új termék, amelyre kicserélhető lenne a hibás termék.

felhasznált jogszbaály: 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 

UPDATE Megkérdeztük az IKEÁ-t az esetről, és a cikkszámváltásról.

Köszönjük a megkeresést és elnézést, hogy a szokottnál lassabban reagáltunk. Tímea esete kapcsán azonban csak megerősíteni tudjuk azt, amit korábban is írtunk neki Facebook oldalunkon, vagyis a termék IKEA FAMILY ajánlatban volt, amely bizonyos ideig / a készlet erejéig elérhető. Az említett termék cikkszáma váltott, amely már nem volt elérhető a korábbi ajánlatban, munkatársunk ezért ajánlotta fel az eredeti vételár visszautalását. Ahogyan korábban írtuk, a termék cseréjére csak ráfizetéssel lett volna lehetőség. A

cikkszámváltozás hátterében több tényező is állhat, így például gyártóváltás, a termék bizonyos elemein végzett minimális módosítás. 

Köszönettel

Az IKEA csapata

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2018.04.19. 10:29:34

Pószter, a vesszők után mi a .....-ért nem teszel szóközt???????????????????????????

A gévétéi válaszához: a pószter nem azt kérdezte, hogy miért adták neki vissza a pénzt, hanem azt, hogy a kérése ellenére miért nem adtak neki egy új (teljesárú) ugyanolyan lámpát, a használhatatlan (leértékeltként vett) helyett.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.04.19. 10:34:19

@Terézágyú: mert a most kapható lámpa nem az, amit ő vett és mert nem kötelességük kicserélni. Nem olyan bonyolult ez a sztori. A poszter a pénzét visszakapta, kár nem érte, kivárhatja, míg megint akciós lesz, aztán megveheti.

Terézágyú 2018.04.19. 10:41:17

@onlajnok:
"mert a most kapható lámpa nem az, amit ő vett"

Hát nyilván erről van szó, de éppen ez az, amit se az ikeja, de a gévétéi nem írt le egyértelműen, hanem csak annyit, hogy "említett termék cikkszámot váltott", ami viszont hétköznapi nyelven tényleg annyit jelent, hogy "ugyanaz, csak más a száma" :)

.Manyecska 2018.04.19. 10:41:24

@Terézágyú: neked meg túl sok kérdőjelt adtak!! /lomiztad? /
nagyon zsír ez a lámpa, de olyan mintha a fogasra villanykörtéket szúrtak volna kézműves lámpa, bármikor elbaszakodhatsz vele magányos estéken khmm,. :DD ..
Most a poszter a teljes árat akart volna visszakapni?:))
lehet ez kiállított darab vót azért akciós. Nem mindegy-e? Ha a duplájáért romlik el még rosszabbul jártál volna..:D ....

Terézágyú 2018.04.19. 10:43:23

@.Manyecska:
"neked meg túl sok kérdőjelt adtak!!"

A pószterrel ellentétben én nem (félhivatalos) levelet írok, hanem blogkommentet.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.04.19. 10:44:14

@Terézágyú: hát de az egyszeri ügyfélszolgálatos csak annyit lát, hogy más a cikkszáma, a gvti meg aztán főleg. Aztán lehet, hogy tényleg csak a száma változott, de lehet hogy más izzó kell bele, vagy mit tudom én. A lényegen ez nem változtat, ha más számon létezik, akkor arra cserélni nem lehet.

.Manyecska 2018.04.19. 10:46:16

@Terézágyú: Ja, úgy könnyű ha te olvastad is a posztot!!

Terézágyú 2018.04.19. 10:47:12

@onlajnok:
Háéppen ezért kellett volna úgy írnia a ügyfélszolgálatosnak, hogy "más a száma, tehát a lámpa is más, még ha külsőre ugyanúgy is néz ki a képen - tehát erre nem tudjuk cserélni, bocsesz"

uns97 2018.04.19. 10:48:32

@onlajnok: az nem biztos, hogy nem ugyanaz. Max a rendszerben más cikszámon vették fel - ki tudja milyen okból. Az már más kérdés, mennyire etikus (jogszabálynak ugyan ezek szerint megfelel... ) így eljárni. Azaz egy ugyanolyan terméket NEM KICSERÉLNI, hanem a régi termék árát visszaadni. Felmerül, ha a termék ára közben felére esett volna, akkor is a pénzvisszafizetést forszírozta volna-e az IKEA, vagy akkor "értelemszerűen" ment volna a csere - gyanítom MÁS cikkszám esetén is.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.04.19. 10:54:08

@Terézágyú: na de hát lehet, hogy nem tudta, nem mindenki állít valótlant ilyen könnyelműen, mint te.

@uns97: ennek mi értelme, hogy mi lett volna ha? Aki kicseréli annak pont semmi köze hozzá, hogy mennyi pénzt veszít így a cég, a legkisebb érdeke sem fűződik hozzá, hogy a vásárló rosszul járjon. Tehát azt feltételezed, hogy a magyar dolgozó ilyen geci, hogy direkt kibaszna a honfitársával? Neki nincs mérlegelési lehetősége, ha az a cikkszám nem létezik, akkor nem létezik. Az meg a másik hogy a visszaváltás úgy meg, hogy leolvassák a kódját, nem pedig elkezdik keresni a terméket a neve alapján. Valószínű, ahogy a vásárló sem tudta abban a pillanatban, hogy az a lámpa más számon elérhető, úgy a visszavevő dolgozó sem. Ezért nem is merült fel akkor a kérdés.

Terézágyú 2018.04.19. 10:57:55

@onlajnok:
"na de hát lehet, hogy nem tudta"
??????

nem értelek. Mit nem tudott? azt, hogy ha egyszer más a száma, akkor hivatalosan az egy másik termék????????

Terézágyú 2018.04.19. 11:01:20

@onlajnok:
"Az meg a másik hogy a visszaváltás úgy meg, hogy leolvassák a kódját, nem pedig elkezdik keresni a terméket a neve alapján. Valószínű, ahogy a vásárló sem tudta abban a pillanatban, hogy az a lámpa más számon elérhető, úgy a visszavevő dolgozó sem. "

Amikor a válaszlevelet írta, akkor már tudta.
De éppen erről beszélek, hogy rosszul fogalmazott. Nem azt kellett volna írnia, hogy "cikkszámot váltott", mert emiatt gondolta úgy a poszter (józan hétköznapi ésszel), hogy ez ugyanaz a lámpa, csak más a száma, tehát disznóság, hogy nem cserélik ki - hanem azt kellett volna írnia, hogy "más a száma, tehát a lámpa is más, még ha külsőre ugyanúgy is néz ki a képen - tehát erre nem tudjuk cserélni, bocsesz"

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.04.19. 11:03:19

@Terézágyú: nem, azt, hogy miben különbözött. Azt sérelmezed, hogy nem mondta, hogy "másik termék, tehát a lámpa is más....". Ezt egy cikkszám alapján kéne tudnia az egységsugarú levélválaszolgatónak? De amúgy meg tökmindegy, mert ezt a lámpát akkor még nem lehetett kapni, mikor a posztoló visszavitte, tehát akkor épp semelyik nem volt forgalomban.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.04.19. 11:05:55

@Terézágyú: a kákán is a csomót keresed. Ahogy eljártak az szabályos volt? Igen. Kár érte a vásárlót? Nem. Köteles indokolni a a bolt? Nem. Innentől kezdve azt is mondhatta volna, hogy visszaadja a pénzt, mert nincs kedve hátramenni a raktárba a másik lámpáért.

Terézágyú 2018.04.19. 11:11:16

@onlajnok:
"Ezt egy cikkszám alapján kéne tudnia az egységsugarú levélválaszolgatónak?"

Igen, mert nyilván ez a céges policy, hogy "ha egyszer valami új számot kap, akkor az új terméknek minősül (még akkor is ha úgyanúgy néz ki)"

Másrészt, harmadszor írom le: az a szöveg, hogy "cikkszámot váltott" ez a laikusnak félrevezető, "gyanús" szöveg. A pószter is ezért írta az egész levelet.

Mintha a bíróságon azt mondanád, hogy "vádolom Kovács Jánost" - mire a bíró azt mondaná, hogy "nem vádolhatja, mert nevet váltott, már nem Kovács János"

Terézágyú 2018.04.19. 11:12:20

@onlajnok:
"azt is mondhatta volna, hogy visszaadja a pénzt, mert nincs kedve hátramenni a raktárba a másik lámpáért."

Jaaaa, ha így gondolod, akkor legyen neked.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.04.19. 11:15:33

@Terézágyú: nem tudom mi a céges policy, te se, úgyhogy ezen kár vitázni. A poszter meg azért írta a levelet, mert ezt az egyszerű mondatot nem tudta értelmezni (kiemeltem a lényeget): AMENNYIBEN A VISSZAVÉTELKOR MÁR LETT VOLNA AZ ÚJ CIKKSZÁMÚ TERMÉKBŐL akkor is már csak teljes áron tudta volna megvásárolni. Ergo NEM VOLT KAPHATÓ AKKOR A TERMÉK SEMMILYEN CIKKSZÁMON.

A példád meg sántít, mert attól a Kovács János még BIZTOSAN ugyanaz a személy marad, ellenben a lámpa változHATott.

Terézágyú 2018.04.19. 11:38:45

@onlajnok:
" nem tudom mi a céges policy, te se, úgyhogy ezen kár vitázni."

Hát szerintem az, hogy aminek új száma van, az másiknak számít.

Szerinted meg az, hogy "nincs kedve hátramenni a raktárba a másik lámpáért."

herk 2018.04.19. 11:40:47

@Terézágyú: "azt, hogy ha egyszer más a száma, akkor hivatalosan az egy másik termék????????"
Nem a cikkszáma dönti el, hogy _hivatalosan_ egy termék ugyanaz-e, mint a másik. Két termék ugyanaz, ha a gyártó/típus megegyezik. Még akkor is, ha az IKEA különböző cikkszámon veszi fel hetente.
Amúgy én is azt gondolom, hogy ha a vételárat visszakapja a vevő, akkor maximálisat teljesített az IKEA.

.Manyecska 2018.04.19. 11:41:19

@Terézágyú: de erről készült dal is "Két hete másé már a Kovács János.." szóval..

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.04.19. 11:42:22

@Terézágyú: ok és ezzel most mire megyünk, hogy leírjuk, hogy szerintünk hogy van? Rágjuk csak a gittet, holott annyi történt, hogy a csere időpontjában nem volt elérhető a termék, így visszakapta a pénzét. Majd most hogy már kapható, reklamál.

Uriah Heep 2018.04.19. 12:03:28

Teljesen felesleges a cikkszámon rugózni. Ha nem vállalja a cserét (tökmindegy miért), visszaadja a vételárat és pont. Ennyi a történet.

Jóska Pista 2018.04.19. 12:13:15

Gondolom az IKEA változtatott a gyártáson, egyik biszbasz csavart kicserélték, ezzel sikerült megtakarítani 3 fillért/db a gyártásban.
Ezért az új cikkszám.
Az addigi készletet pedig kiszórták féláron.

Ha valóban így van, akkor az már tényleg egy másik termék, nyilván más lesz a cikkszám. A posztírót végül is kártalanították, nagy gondja nem lehet.

Kondom Keselyű 2018.04.19. 14:30:22

ez az,amikor talan lehet hivatkozni a cikkszam valtozasra,de a legalacsonyabb szintu vezetotol is elvarhato,hogy minimum meltanyossagi alapon odaadja az akcios aron.
nincs,de,nicsk csak,ez a korrekt uzletmenet.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.04.19. 15:59:35

@Kondom Keselyű: az ugye megvan, hogy amikor visszavitte a hibásat, akkor semelyik számon kapható lámpa NEM VOLT ELÉRHETŐ? Mit méltányoskodjon? Vagy innentől kezdve mindenki, aki így jár hónapok évek múlva is reklamálhasson és azzal is legyenek méltányosak. Azért vannak határok...

Kondom Keselyű 2018.04.19. 16:15:35

@onlajnok:
nem,
az lemaradt.
igy mar en sem tudom tamogatni a panaszt.

Sörnyelő 2018.04.19. 17:47:08

Az Ikea eljárását nem lehet kifogásolni. Különösen azért, mert a hibás lámpa visszavitelekor nem is volt más lehetőség, mint a pénzvisszafizetés.

A posztolónak, csak azt tudom ajánlani, hogy ha ennyire tetszik a lámpa, akkor vegye meg, és ne rágódjon rajta. Kifizetni csak egyszer kell, és 20 ezer forint nem a világ.

Vegye úgy, hogy az új jobb konstrukció, és tartósabb lesz. Még jobban is jár vele, mint a régivel.

Antalbaba 2018.04.19. 18:56:25

Azért a vicc kedvéért szálljunk le a jó magyar rögvalóságba: ne teremtsünk már precedenst arra, hogy lehet a szavatosságot/jótállást... kicselezni csupán azzal, hogy 2-3 havonta átnevezzük a ruhát/cipőt/tévét/autót/akármit Göbbelsről Anslusszra, /CC után szabadon/ vagy éppen Obenstunbanführerre, ezzel kikúszva a jogszabályok alól:-( Mert LEHET, hogy ez itt és most nem erről szólt, de még szólhat!!!

dafke csakazértis tizen4edik crazy one 2018.04.19. 20:55:46

@Antalbaba: lófaszt cseleznek ki. Csupán ugranak egy lépést...

Im just here for the comments 2018.04.20. 06:37:41

Amúgy sem foglalkoznék egy olyan céggel, amelyik a válaszában két n-nel írja, h utána, illetve hírből sem ismeri a központozást. Hogy lehetnek ennyire igénytelenek?

Xezs7 2018.04.20. 08:32:14

"utánna" Azért egy IKEA-s levelezőmókustól elvárható lenne, hogy egy valós idejű helyesírás-ellenőrző programot futtasson a levél megírásakor, ami azonnal aláhúzza ezt a szót. Még nekem is aláhúzza, pedig csak egy szaros böngészőbe írtam bele.

Na de hogy konstruktív is legyek: szerintem simán előfordulhat, hogy az új cikkszámú termék csak külsőre ugyanolyan, mint a régi, de belül már teljesen más. Mondjuk jobb gyártástechnológiával készült, ezért mondjuk jobb is (és drágább is). Szóval szerintem se problémás az IKEA eljárása.

Xezs7 2018.04.20. 08:37:44

@Antalbaba: Milyen kikúszás? Visszakapta a poszter a pénzét, nem? Ugyanott van, mintha nem vett volna lámpát. Vehet máshol, vagy akár el is sörözheti azt a tizest, ő dolga. Kár nem érte a posztert.

.Manyecska 2018.04.20. 08:51:29

@Xezs7: Sőt, a gyereket is a gólya hozza de előtte egyeztet a Jézuskával...

Sluck Ödön 2018.04.20. 11:23:40

@.Manyecska: Esküdni mertem volna, hogy ez ügyben mással kell egyeztetni :)

Poszter:
Bár érződik némi kénkőszag az IKEA-nál, de végül is olcsón megtapasztalhattad miért veszélyes speciális lámpát venni. Egy E27 vagy E14 fogalalatú cuccba veszel ezerötszázért körtét és kész. (Igaz nem ilyen szép)

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.04.20. 13:43:24

@Antalbaba: arra se kéne precedenst teremteni, hogy a bejegyzés elolvasása, megértése nélkül kommentelnek az emberek, te mégis megteszed...

Antalbaba 2018.04.20. 20:17:06

@onlajnok: köszönettel, de nincsenek problémáim;-)
Volt egy lámpája 10 ezerért, elromlott, visszavitte, azt mondták nincs olyan /ott Ő nem nézte meg/, jobb megoldás hiányában visszakapta a 10 ezrét. MAJD látta, hogy van, de más néven, amit viszont csak 20 ezerért kapna meg. Mindezt mondjuk egy random átnevezés miatt kell benyelnie, holott ő csak a szeretett világítótestére vágyna a garancia hátralévő részében is;-)
Ha Te veszel mondjuk egy PLAZMA tévét, egy hónap múlva kimúlik és azzal hajtanak el, hogy már PLÁZA tévének hívják, de sebaj, vehetsz ugyanolyat kétszer annyiért, akkor is boldog leszel???

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.04.20. 20:27:15

@Antalbaba: és másodjára se olvastad el rendesen.

Mikor visszavitte, akkor nem lehetett kapni a lámpát egyáltalán. Se a régi számon, se az újon. Így visszaadták a pénzét. Majd később már kapható volt, akkor reklamált. De ha lett volna is az újból akkor, abban az esetben se adhatták volna azt helyette. De ezt le is írták neki. Nem random átnevezték a terméket, hanem változtattak rajta valamit, ezért is került új számon a boltba.

Örülni biztos nem örülnék, de egy szavam sem lenne, a pénzem visszakapom. És, mint a szakértők meg is írták, akkor sem kötelesek cserélni, ha van a termékből, a pénz visszafizetése teljesen megfelelő eljárásrend. Egyébként meg akkor mi lenne, ha a lámpa most olcsóbb lenne még annál is, int amennyiért vette? Akkor kapnia kéne egy csere lámpát, plusz a különbözetet kp-ban...?

Antalbaba 2018.04.20. 20:58:02

@onlajnok: debiza!
"De közben már otthon az Ikea honlapját nézegetve" - ez akár fél óra múlva is megeshetett, csak a boltban nem kinézetre, hanem cikkszámra keresték. Ha meg nem a pénzem akarom, hanem az érte vásárolt akármit, akkor nem vigasztal az, hogy az erre nem szánt /rendelkezésre nem álló összegből megvehetném újra:-(

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.04.20. 21:01:45

@Antalbaba: te azt gondolod, hogy fél óra múlva volt, de a panaszos ezt nem írta, hogy pontosan mikor volt (én sem tettem volna, ha az engem hoz hátrányos helyzetbe), ellenben az ikea ezt írta: "Amennyiben a visszavételkor már lett volna az új cikkszámú termékből akkor is már csak teljes áron tudta volna megvásárolni." (Reméltem harmadjára csak elolvasod végre az egész bejegyzést, mert kezdettől fogva erre utaltam, de most már akkor leírom, mert úgy látom még mindig nem sikerült)

Az a helyzet, hogy te a fejeden is pöröghetsz, ha azt mondják, hogy nem tudnak helyette másik terméket adni, csak a pénzt vissza, akkor nem fogsz helyette másik terméket kapni.

ptspts 2018.04.21. 00:41:55

Ebben a helyzetben az IKEA lehetne jófej, ha az akarna lenni, például így:

> Vevőink elégedettsége a legfontosabb a számunkra, ezért törvényi kötelességünkön felül lehetővé tesszük a posztoló számára, hogy az újfajta lámpát 10 ezer Ft-ért megvásárolja. Ha esetleg azóta egy másik termékünk nyerte el a tetszését, 10 ezer Ft kezdezményt biztosítunk a következő, legalább 20 ezer Ft-os vásárlásából. A kedvezmény igénybevételéhez elég ugyanazt az IKEA Family kártyát használnia, amelyet a lámpa vásárlásakor használt.

Ha az IKEA marketingesei kiszámolják, megéri-e összesen 10 ezer Ft-ért jófejnek lenni ebben a helyzetben, akkor valószínűleg az jön ki, hogy megéri. Sajnálattal olvasom, hogy nem számoltak, nem gondolkoztak.

enipeni 2018.04.21. 09:42:37

@Antalbaba: Hat itt senki sem erti hogy pont azert kapta csokkentett aron a termeket mert atneveztek/atalakitottak/atszamoztak? Akkor persze nem reklamalt hogy egy atnevezes/ atszamozas miatt fel aron megvehette?! hogy mas 1 hettel elotte vagy utana teljes arat fizet?
teljesen mindegy hogy mi miatt volt kifuto termek, o egy kifuto termeket kapott felaron ez meg az uj. nincs felaron. ennyi. mondjuk a 2000 ft-s extra kupont azert vissza adnam. az tenyleg elveszett a posztolonak.

Trouw 2018.05.08. 14:01:07

@enipeni: Azt nem írta a poszter, hogy mennyit kapott vissza, lehet megkapta a 12990 Ft-ot.

Quuuziii 2018.07.29. 21:32:40

Csak szerintem bűnronda ez a lámpa? :D