Tékozló Homár

Milyen bank veri az ügyfelére az elromlott bannkártya újragyártási díját?

2018.07.16. 11:47 | Homár Hilda | 45 komment

card.jpg

Azt talán kimondhatjuk, hogy egy isten háta mögötti kőhalom legalján élő friss ászkarák generáció szellemileg legtopább tagjának sem új, hogy a bankok szolgáltatásaik ár-és díjképzési irányelveit szigorúan a nagyhírű pukkasztott egyes+pókos nyolcas közgadasági szisztéma alapján határozzák meg. Ennek ellenére bármilyen illuziómentes is az ember hozzáállása a pénzintézeti költségekhez, néha bizony érik meglepetések.

Erste Bank Mastercard paypass funkció hiba - fizesse a cserét az ügyfél

Tisztelt Tékozló Homár Blog,

A bankkártyámnak több mint valószínű, hogy tönkrement a paypass funkciója. A bank telefonos ügyfélszolgálata is hardveres hibára gyanakodott, mert semmi egyéb jelét nem látták (pl.: letiltás, központi terminál hibák stb.), hogy miért ne működne.

A bankkártya fizikailag újszerű, mert egyrészt nincs még egy éves sem, emellett tokban van tartva amiből (köszönhetően a paypass funkciónak) szinte soha nincs kiszedve sem. Semmilyen fizikai (akár napfény/hő, vagy pára/víz) behatás a kártyát nem érte. Ennek ellenére az újragyártási költséget (8900 forint) velem akarják kifizettetni, mintha kettétörtem vagy elhagytam volna.

Az ügyintéző azzal “érvelt”, hogy a kártyának nem volt kibocsátási díja. Igen, ebben igaza van, mert régebben volt ilyen, de akkor a kártya lejáratakor kellett ezen a jogcímen fizetni 1-2 évente. Ez már nincs, de helyette évente fix időpontban 5000-6000 forintot levonnak kártyadíj címén. Szóval ezt a költséget értelemszerűen még mindig kifizettetik, függetlenül attól, hogy egész pontosan milyen költségnemként kezelik.

Egész biztosan eszkalálni fogom a témát, mert felháborítónak tartom, hogy az ügyfélen akarják behajtani az újragyártás költségét, mert spórolnak a beszállítón és egyre silányabb minőségű kártyákat gyártatnak le.

Kíváncsi lennék valaki másnak van-e ezzel tapasztalata? Ilyen hibákkal találkoztak-e és ha igen, más bankok is ennyire pofátlanul akarják-e lehúzni az ügyfeleket?

Üdvözlettel 

Attila

Mint pénzügyekben mindig, ezúttal is Csernok "Kiszámoló" Miklóst kérdeztük az ügyről:

Elég kisstílű a bank, jobb bankokban nem szoktak pénzt felszámolni azért, ha a kártya használhatatlanná válik. Az új PSD2 szabályozás szerint egyébként a bank nem is terhelhet több költséget a fogyasztóra január közepétől, mint a tényleges költsége. Ez kártyától függően maximum 1-1.500 forint.

A törvény 41. §-a mondja ezt ki:
(5a) Az ügyfél birtokából kikerült készpénz-helyettesítő fizetési eszköz helyett új készpénz-helyettesítő fizetési eszköz rendelkezésre bocsátásának díja legfeljebb az eszköz pótlásával összefüggő, tényleges és közvetlenül felmerülő költség lehet.

Bár ez az elveszett kártyáról szól, nyilván a megrongálódott kártyánál sem kérhet akármennyit a bank. Már csak ezért sem kellene annyiban hagyni.

Írjon a levélíró egy panaszlevelet a banknak és jól látható módon tegye bele másolatba az MNB ügyfélszolgálatának az e-mail címét is: ugyfelszolgalat@mnb.hu

Kiszámoló blog

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Snagal 2018.07.16. 12:07:53

Le kell lépni az ilyen sutyerák bankból

ordasbacsi 2018.07.16. 12:10:19

Készpénzről hallottál már? Azzal is lehet fizetni nem mindig azzal a hülye kártyával vagánykodni!

Ákos81 2018.07.16. 12:16:02

@ordasbacsi: Abakusz megvan, minek a számológép? Táviratról hallottál már, nem kell mindig azt a hülye telefont használni.

Brion 2018.07.16. 12:33:17

Én épp pénteken futottam K&H-nál hasonló kört, csak nálam a chip romlott el, paypassal tudtam fizetni.
Ingyen kapok egy állítólag ugyanilyet helyette, ugyanezzel a számmal és lejárattal, most nem kell semmit fizetni.

Egyetlen negatívum, hogy 2 ugyanolyan típusú kártyám nem lehet, ezért le kellett adnom ezt, és nem lehetett addig se nálam (természetesen mondtam, hogy arra az időintervallumra kétszeres díjat fizetnék), amíg meg nem jön az új.

Fel se merült, hogy bármit fizessek.

Zuzer78 2018.07.16. 12:50:43

Gondolom hagyományos kártyaként azért működik, nem fontos "eszkalálni" a napi talán 1-2 használat miatt.

metartADMIN 2018.07.16. 12:56:28

sztem minden bank ezt csinalja...

Kulics 2018.07.16. 13:03:35

De jó kis kezdőmondatot kanyarított Hilda a poszt elé ! Értékelem.

Darth Revan 2018.07.16. 13:15:41

bank of ireland: az automata elnyelte a kartyat (tok mindegy, hogy azert mert az automata volt a hibas, vagy rossz pint adtal meg), akkor fizetni kellett az uj kartyaert.

A bankok mindenhol pitianer szarzsakok. Bar az AIB-nal nem kellett fizetnem, amikor ki akartam cserelni a kartyamat, hogy paypassos legyen.

Dezsike 2018.07.16. 13:30:27

Erstés vagyok, nekem a klasszikus chipkártyát szó nélkül paypassosra cserélték amikor lejárt. Nem fizettem érte, bár nem is kértem. A chipkártya amúgyis biztonságosabb, jelenleg klónozhatatlan (ha nincs rajta mágnescsík) és minden művelezhez kér pin kódot. A napi limit se bosszantás, hanem biztonsági funkció. A paypass egy biztonsági rés, amin a tolvaj ha nem is nagy összeggel, de megkárosíthat.

Komojtalan 2018.07.16. 14:23:53

@Ákos81: Távirat? Elvennéd a lovas küldöncök munkáját? Kínában már nem akarják elfogadni a kp -t, ott a telefonon fizetés a divat, ami külföldiként elég érdekes.

FDToth 2018.07.16. 15:00:00

nekem anno a CIB játszotta el ezt egy 3 hónapos kártyával: olvashatatlanra kopott a kártyaszám, lejárat. mondták, hogy pénzért kicserélik. mondom 3 hónapos, biztos, hogy költségmentes lesz. az is lett. bepróbálkoznak, hátha... mondjuk az új kártya is lekopott 2-3 hónap alatt, ilyen a minősége (sőt tele van töréssel is, nagyon ócska). de legalább ingyen van :)

Nick-son 2018.07.16. 15:10:00

@Dezsike: az lehet hogy megkárosíthat, de egy pénztárca tolvaj ugyanezzel is válik elkaphatóvá, ha használja. Kp alapján nem lehetne utolérni.

Kenderice 2018.07.16. 15:27:13

@ordasbacsi:
Ha ilyeneken múlt volna a fejlődés mint te, még mindig barlangokban laknánk...

spulni 2018.07.16. 18:13:46

@Kenderice: Vannak, akik szeretnek percekig sz@rakodni, és 5 forintosokat adni a pénztárosnak, vagy elvárni, hogy visszaadjon 20 rugóból, mert kifizetett 765 pénzt. Hadd várjanak mögötte 15-en. Mert a paranoia nagy úr, az egész világ összes kártyatolvaja a nyamvadt kis kártyájára pályázik. :D És még pofázik, ha valaki kártyával fizet, mert nem fogja fel, hogy gyorsabb.

The Good Boy 2018.07.16. 18:53:49

a feleségem egyik bankkártyája az első perctől ezt csinálja paypass nem működik rajta. igaz ritkán használja azt, de a mágnescsíkos lehúzással pont nem idegesíti túl magát a témán... majd egyszer jelezzük a banknak...

Mclaurin 2018.07.16. 19:33:23

Amikor megkapom a kártyát az első dolgom, hogy pengével elvágom az antennaszálakat így paypass kilőve :-). Készpénzzel 10-ből 8-szor gyorsabb fizetni mint kártyával.

Etniez 2018.07.16. 21:17:36

@Mclaurin: brit tudósok szerint nem.

_atya_ 2018.07.16. 21:46:13

@Mclaurin: te szimplán hülye vagy. lábon kihordtad az agyhalált.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.07.16. 23:21:54

@Mclaurin: Én egy kis lyukat fúrtam rá, úgy nem akadhat be sehová. Netről meg lehet tudni, hol legyen az a lyuk.

Figyel Castro 2018.07.16. 23:25:17

A svájci bankom is kiszámlázta a 20 Frankot a rossz kártya cseréjére (a mágnescsík halt le), bezzeg a név miatti csere ingyenes...

ebella 2018.07.17. 04:58:23

@metartADMIN: Nem. Az enyém nem. Szó és fizetés nélkül, és gyorsan kaptam másikat.

Fazakas László 2018.07.17. 06:06:07

@Mclaurin:
Hát én azért azt jobban megnézném.
Pláne olyan helyeken, ahol nem béna a pénztáros, a pénztárgépe pedig egy az egyben össze van kötve a bank kártyás termináljával.
Ja meg persze - nem Magyarországon van a kiszemelt bolt, hanem például Romániában.
A készpénzes fizetés csakis akkor és abban az esetben lehet gyors, ha előre kiszámolod, kb. mennyit kell majd fizetned, és már sorban állás közben szépen "kiméred dekára" az aprót. Ha meg végre sorra kerülsz, csupán odaöntöd a pénztáros elé.
Mi pl. a horvátországi autópálya-kapuknál vettük észre, melyik megoldás a gyorsabb. Bedugtam a kártyát, felnyílt a sorompó - s kiadta a kártyát.
A pénzzel bíbelődök pedig - tán még most is ott állnak sorba. Miközben elég alaposan át is vágják őket, mert nem mindig pontos ám a visszajáró apró, pláne akkor ha ráadásnak valami más valutával (nem kuna) fizeted ki a díjat. Ügyes húzás tőlük, hogy a visszajáró aprót rendre kunában kapod meg, így simán alapból - már a valuta-váltás ténye - magában is eléggé necces.

Fazakas László 2018.07.17. 06:14:09

@FDToth:
Óóó, nekem - még OTP bankos korszakomban - az akkor 3 évre kiadott Cirrus-Maestro Multipontos bankkártyám járt úgy. Igaz - én tán még a levegőt is kártyával veszem -
ámde bő fél év elteltével már szinte minden felirat lekopott a kártyáról. Egy évesen már úgy nézett ki, mintha legalább 10 éves lenne. Aztán - a mágnescsík kezdett róla szépen lekopni, no meg maga a kis chip lapocska ...
Bő másfél évesen már megérett a cserére.
Miközben és állítólag - /a bank szerint/ - 3 évre adják!

2018.07.17. 10:24:21

8900 forint? Az a kis műanyaglap? Én legyártom nekik 16000-ből.

Kulics 2018.07.17. 10:27:52

@Mclaurin: fú de ravasz ember vagy te. És az utcán remélem alufólia sisakot használsz, mert radarozzák a tudjukkik az emberek agyát láthatatlan sugarakkal!!! Ez fontos!!!!!!

csiri bá 2018.07.17. 10:36:33

"Milyen bank veri az ügyfelére az elromlott bannkártya újragyártási díját?"
A "bannkártya" az amivel kitilthatnak mindenhol, vagy én tilthatom ki a bannkot? :)
Vagy az "á" maradt le és banánkártya?

Permetező 2018.07.17. 11:06:07

@Kulics: ne legyél irígy rá mert elvisz a zsákbamacska

catus 2018.07.17. 11:13:59

@FDToth:

Nekem nem kértek el semmit amikor hibás volt a chip illesztése vagy mi a lótúró. Fél év alatt 2 kártyát cseréltettem, mert folyton eltört a kártyám a chip illesztésénél és így nem tudtam vele fizetni. Külön bónuszként díjmentessé tettél egy alkalommal a kp felvételt, mert ugye a kártyámat nem tudtam használni. Nekem ez nagyon pozitív volt.

Taxomükke (UK) 2018.07.17. 11:18:27

Csodalkozom, hogy az Erstenek egyaltalan vannak ugyfelei.

torma99 2018.07.17. 12:30:38

Ugyanez a probléma történt velem 2015-ben az Erstével, csak nem a chip, hanem a mágnescsík romlott el. Először kb. minden harmadik húzásra működött, aztán körülbelül már soha.

Bementem a zalaegerszegi fiókba, hogy jelezzem baj van a kártyával. Megnézte az ügyintéző, elsőre nem volt jó, második húzásra igen. Kijelentette, hogy nincs semmi gond a kártyával, sőt mutogatta a számítógépén, hogy nem is volt hibás tranzakció a kártyával, amikor én mondtam, picit utalgatott rá, hogy hazudni akarok és a lényege az volt, hogy ingyen akarok paypassos kártyára cserélni (Akkor indult ez a cserebere dolog, hogy az új már chipes). Azt nem fogta fel, hogy a rendszerükben azért nincs nyoma tranzakcióknak, mert a kártyaolvasó nem is tudta érzékelni a kártyát és pont tojtam rá, hogy milyen a kártya, csak működjön.

Otthagytam őket és írtam egy levelet az Erste központnak. Viszonylag hamar jött is a válasz, hogy elnézést kérnek azonnal cserélik sürgősséggel, csak vigyem be a zalaegerszegi fiókba a kártyát és ki kell töltenem egy papírt, valamint a levelet mutassam be a fiókban.

Be is mentem, ott egy hölgy, szerintem fiókvezető-helyettes (szőke, hátul ül egy válaszfal mögött) szintű foglalkozott velem. Megnézte a levelet, majd újraindult a szöveg, hogy én vissza akarok élni, ingyen akarok új kártyát, és hasonló. Mondom ne haragudjon már a saját hivatalos levelüket kéne nézni és ha nem a leírtak szerint cselekszik, akkor megy az újabb levél a központba.

Erre nagy arccal előttem felhívta a központot és ott a telefonba is elkezdte mondani a vonal másik végén lévőnek, hogy itt van valaki aki trükközni próbál, meg új kártyát akar. A központos ránézett a ticketre és nem tudom mit mondott, csak azt láttam, hogy a nő arca átváltozik és háromszor visszakérdez, hogy akkor most jelöljem be, hogy ingyen jár neki az új kártya?

Egy szaros, fostos semmitérő hibás kártya miatt viselkedett velem így a hölgy.
Erste Bank Zalaegerszeg. Azóta is ott dolgozik, csak gratulálni tudok!

Terézágyú 2018.07.17. 13:02:57

@torma99:
"Egy szaros, fostos semmitérő hibás kártya"

Hát persze hogy az.

M. Péter 2018.07.17. 13:40:28

A londoni tömegközlekedésnél és még néhány helyen nagyon praktikus, ha van az embernek érintésmentes kártyája. Lehet persze papíralapú jegyet is venni 3-szoros áron, vagy oystert, de ahhoz sorba kell állni, amikor veszi az ember, meg amikor visszaváltja.

Karipapa01 2018.07.17. 14:10:54

1999 óta vagyok az Erste Bank ügyfele. Soha semmilyen probléma, félreértés, attrocitás nem történt, pedig ennyi idő alatt már történtek események: ellopták a bankkártyám, elveszett, elnyelte az ATM, levonta, de nem fizette ki az összeget (nem Erstés ATM volt, de visszakaptam az összeget, a tranzakciós díjat és elnézést is kértek). Amióta pedig van Telebank, Netbank, kártyaőr, azóta még kényelem is van :) . Egy problémám van velük, hogy az ügyintézőik időnként kitartóan tudnak telefonon nyúzni, hogy vegyek fel hitelt, vagy vásároljak valamilyen kötvényt :D Én elégedett vagyok velük.

Proton1024 2018.07.17. 14:22:56

Én a múlt héten váltottam bankot. 5 percen belül kezemben volt a kártya. A bankban mondták, hogy hamar le fog kopni a kártyaszám, ezért ha kérem ingyen kicserélik egy dombornyomottra. Ja és egész európában ingyenes a készpénfelvétel és semmiért nem kell fizessek semmit.

Bobby Newmark 2018.07.17. 18:05:28

@Mclaurin: Faszság. Csak mivel nem próbáltad még soha a kártyás fizetést, fingod nincs róla, és faszbaromságokat beszélsz.

rnz 2018.07.17. 18:54:22

@ordasbacsi: Az üzeneted miért nem valódi levélben küldted a postával? Áruló!

ordasbacsi 2018.07.17. 18:58:36

@rnz: Postagalambbal akartam csak itt tegnap repülési tilalom volt

rnz 2018.07.17. 18:59:53

@Mclaurin: A magadfajta nyomorultakon röhögök a benzinkúton is. Amíg a sok szerencsétlen hosszú perceket vár, hogy egyáltalán elkezdhesse a tankolást, mert az előző félkegyelmű még sorra sem került a kasszánál, addig én az önkiszolgálós automata kútfejnél pillanatok alatt végzem, kártyás fizetéssel.

prakp 2018.07.17. 19:24:39

@Karipapa01: Megédemled. Új kártya aktiválásáról még jött SMS, a vásárlásokról azóta sem. Jó, még csak 2 napos. Egyébként, az otp után a második legtrébb banda.

campobaszo 2018.07.19. 22:24:06

@M. Péter: Idehaza is jó a contactless,csak ne kérdeznék mindig azt,hogy érintem-e.

2018.07.22. 08:02:46

@Brion: Hagyjuk a kh-t.Nekem van náluk évek óta húzódó ügyem,de egy hónapja futottam náluk pár kört hitelkártya letiltással.Ha lesz szabadidőm,beküldöm,hívásrögzítés megvan az összes okossággal együtt.24 órás ügyfélszolgálat reggel nyolctól elérhető (ja,folyamatosan hallgattam odáig,hogy minden munkatárs foglalt.Na igen,a reggeli kávéra és cigire tuti egy óra hossza kell,addig hozzá sem szagoltak a telefonhoz.A kedves faxopó hölgytől megkérdeztem,hogy szerintük helyi idő szerint reggel nyolc óra előtt,éjszaka semmi nem történik a nagyvilágban?24 órás szolgálat lennének csak épp tesznek rá.A válasz azóta is várat magára) tiltás helyett intézzem magamnak el,hogy az el sem érhető akárki ne terhelje a számlámat,a többit meg pont leszarják.Rohadt,szarházi,ingyenélő banda az össze bank minden alkalmazottal együtt.Én most tartok ott,hogy visszalépek az időben,megszüntetem az összes számlát és kp-ban veszem fel a fizut,a gyerek meg megy az automatához a csekkeket befizetni.

2018.07.22. 08:14:23

@spulni: nézd,én ezért álltam át a hitelkártyára kb. 16 éve.Én is rühellem azt amit írtál.De a kh-nál például a paypass reggel használhatatlan.Kaptam már a pofámba azt,hogy miért nem fizettem ki az előző havi költést (abba a horgászboltba azóta sem kell mennem,azok után,hogy pár nem épp olcsó horgászcucc nem bírta ki a 100+ kilómat),sokszor az egyik boltban fizetek a másikban meg el sem fogadja a kártyát (nem,nem azért mert minden nap 100e forintért vásárolok),a kh-s rendszer havi 5-6 alkalommal összeszarja magát,az ügyfélszolgálat katasztrófa,a banki ügyintézés laza egynapi elfoglaltság ha szerencsém van.Ha nincs akkor járhatok vissza addig,amíg visszajön a rendes évi/beteg/szülési/vérzési/a jóisten tudja épp milyen szabadságot töltő munkatárs,aki ért hozzá.A többi sajnálattal tudja közölni,hogy csak a bankszámlához ért (ja,hogy ahhoz van kötve a hitelkártya számla,az pont nem érdekes) ehhez nem.
süti beállítások módosítása