Tékozló Homár

Mint a filmeken: személyesen is kaphatunk követeléskezelésről értesítést

2018.07.18. 11:48 | Homár Hilda | 44 komment

Aki azt hiszi, csak az amerikai filmekben van olyan, hogy a semmiből egyszer csak odalép a főhőshöz egy ismeretlen, megkérdi, hogy ő-e ő, majd a még aktívan meglepett delikvens kezébe nyom egy hivatalos iratot, az olvassa el az alábbi történetet. Aki többet is szeretne erről tudni, annak ajánljuk az Intrum GYIK-ját. Aki pedig egészen a jogi héttérig is elmerészkedne, az olvasgasson bele a 2012-ben, még a PSZÁF idején a követeléskezelők számára kiadásra került ajánlásba, amiből kiderül, hogy ezekben az ügyekben a személyes megkeresés egyáltalán nem újdonság.

​Tisztelt Homár !

Közeli barátainknak  az egyik közműszolgáltatóval volt vitája 16 (tizenhat) esztendeje. Állítólag egy bizonyos összeggel tartoztak, ők ellenben ezt nem ismerték el, különféle bizonyítékokat mutattak fel, de hiába. Egyszer csak eladták a követelésüket (100 ezer Ft alatt volt nem kevéssel). Az Intrum Justitia Zrt. nevű behajtócég vette meg. 

Az érintettek levelezgettek velük, elküldték a saját bizonyítékaikat a követelés valótlanságáról, de hiába. Egy idő után már közel félmilliót követeltek különféle kamatokra, költségekre stb. hivatkozva. Nagyjából négyévente (!) küldtek egy fenyegetőző levelet! (Tudniillik ilyen esetekben állítólag öt év az elévülési idő!)
Költöztek közben, oda is jött aztán levél. Megtudták az elvileg titkos telefonszámukat, azon hívogatták őket (a hívószám kijelzése nélkül).

Két dolog meglehetősen furcsa. Egyrészt ezek a felszólító levelek mindig sima levélként érkeztek, nem pedig ajánlott vagy épp tértivevényes küldeményként. Márpedig az ilyeneket bizony "kifújja a szél a postaládából", ahogyan egy jogász ismerősöm mondta - vagyis elég nehezen lehetne bizonyítania a behajtócégnek, hogy az érintettek ilyet kaptak-átvették valaha is. A másik érdekesség: a követelt összeg rendre egyre kisebb lett, minden indoklás nélkül.

Végezetül egy igen különös esemény történt pár hónapja.

Becsöngetett a kapun egy nő, a háziasszony kiment. A nő megkérdezte a nevét, aztán az ott álló autó felé intve azt mondta:
- Az az úr szeretne Önnek beszélni!
Az asszonyka pedig ahelyett, hogy megkérdezte volna, hogy a volánnál ülő férfiúnak miért gond saját kezűleg csengetni, odajönni a kapuhoz, meg hogy egyáltalán miről van szó - naivan kiment az autóhoz. 
Itt kiderült, hogy az  Intrum Justitia ún. "személyes felkeresője" csalta ki fondorlatos, teljesen etikátlan, alávaló módszerrel az asszonyt, a becsöngető nő a csali volt.  A "felkereső" gondosan előkészített papírt íratott alá az asszonnyal. Ám ekkor kiérkezett a férj, megnézte a papírt, (amin persze az állt, hogy "mindent bevallok stb...") dühödten zsebre vágta és szó nélkül magával húzta a feleségét a házba. A "felkereső" és a csalinő tátott szájjal bámultak, majd elhajtottak

A behajtócég most már 3 napos fizetési határidőt szab az időközben a negyedére csökkent tartozás  befizetésére, vagy  azonnal küldi a végrehajtót. Ezt mondja az ismét csak az "utcán talált" levél, amiről barátaink a szomszédtól értesültek, aki a levelet természetesen már kidobta., ahogyan azt a regula előírja.

A lényeg (talán): a behajtócéggel közvetlen - postai úton történt - kapcsolatba bő 10 éve lépett az ügyfél, utána semmiféle bizonyítható érintkezés nem történt. Eltekintve a "személyes felkeresőtől", ami persze önmagában is már jócskán túl van az általunk tudott ötéves jogvesztő határidőn. (Ott viszont újra kettőn áll a vásár, az egyik mondhatja akár azt is, hogy ki sem ment a kapun...)

Kedves Homár!
Úgy tűnik, Justitia dupla kendőt kötött a szeme elé az Intrum esetében - miután tudjuk, hogy nem ez az első panasz a cég módszerei ellen.Vajon mit mond erre a terület igazi szakembere?

Köszönettel:
György

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

230e 2018.07.18. 11:53:02

Ez ok, de mivel vették rá az aláírásra? Egyébként meg tegyen feljelentést zaklatás miatt.

A srác, akit évekig csesztetett egy ilyen fantasztikus cég. folyougy.tumblr.com/

Darth Revan 2018.07.18. 12:06:08

Most mi van? Miert volt ebben a tortenetben fontos, hogy a nyilt utcan talalkozzanak?

Mas: amazon
vagy 13 eve hasznalom, szoktam amazon-os kereskedotol is vasaroni, eddig semmi gond nem volt.

most egy uj fenykepezot akartam vasarolni, es egy hasznalt modelt lattam 460 fontert. ez egesz jo vetel (az uj ennek duplaja), ugy volt hirdetve, hogy "like new"

A merchant jelezte, hogy vasarlas elott kuldeni kell neki egy uzenetet.
(gyanus jel 1)
az emailre hamar valaszolt es elmondta, hogy valojabn ez egy nem hasznalt model, de mar a dobozbol ki lett veve es ezert nem arulhatja ujkent (yippie - akkor viszont miert ilyen olcso: gyanus jel 2)
Ha erdekel, akkor kuldjem el az amazonnak az adataimat (itt mar nem veszcsengok, hanem veszharangok zugtak: ezert egy fiktiv cimet es telefonszamot kuldtem
Par ora mulva jott egy ujabb email, hogy az adataimat feldolgozta es hamaraozan kapok egy emailt az amazontol es az alapjan tudok fizetni. Jo, persze.

A spam folderben talaltam az "amazon"-os emailt. nem is irtam volna meg a sztorit, de ket dolog

- a scammer persze magyar volt
- persze a hulyebb fajtabol, kinek nem tunik fel, hogy a vasarlas menete nem ez :)

pasteboard.co/Hv0EsVx.png

A csalasi kiserletet bejelentettem a brit rendorseg online csalasi bejelento oldalan.

Terézágyú 2018.07.18. 14:54:17

"Becsöngetett a kapun egy nő, a háziasszony kiment. A nő megkérdezte a nevét, aztán az ott álló autó felé intve azt mondta:
- Az az úr szeretne Önnek beszélni!
Az asszonyka pedig ahelyett, hogy megkérdezte volna, hogy a volánnál ülő férfiúnak miért gond saját kezűleg csengetni, odajönni a kapuhoz, meg hogy egyáltalán miről van szó - naivan kiment az autóhoz.
Itt kiderült, hogy az Intrum Justitia ún. "személyes felkeresője" csalta ki fondorlatos, teljesen etikátlan, alávaló módszerrel az asszonyt, a becsöngető nő a csali volt. A "felkereső" gondosan előkészített papírt íratott alá az asszonnyal."

Bocs, de hány éves ez az "asszony"??? És nem áll gondnokság alatt???
:(((((((

WiZZu 2018.07.18. 15:10:29

Nem úgy volt, hogy követelés sosem évül el, csak nem kikényszeríthető jogi úton?

Terézágyú 2018.07.18. 15:28:37

@WiZZu:
"Nem úgy volt, hogy követelés sosem évül el, csak nem kikényszeríthető jogi úton? "

Éppen ezért próbálkoznak ezek a maffiacégek más utakkal.

Uriah Heep 2018.07.18. 15:41:12

@WiZZu: Az elévülés maga jelenti azt, hogy a követelés jogi úton történő érvényesíthetősége az idő múlása következtében elenyészik.
Ez egyben azt is jelenti, hogy ha van egy elévült követelés, aminek a kifizetésére egy behajtó cég felszólít, és fizetsz is, majd később kapcsolsz, hogy hé hát ez meg elévült, akkor sem követelheted vissza jogi úton a már kifizetett összeget.
VISZONT, ha az elévült követelést jogi úton akarják veled szemben érvényesíteni, és te a megfelelő helyen és időben hivatkozol az elévülésre, akkor a bíróság nem fogja a követelés kikényszerítését lehetővé tenni. DE hivatalból nem veszik figyelembe, csak ha az érdekelt (eredményesen) hivatkozik az elévülésre.

WiZZu 2018.07.18. 15:48:38

@Uriah Heep: világos, kösz az infót!
@Terézágyú: pszicho terror :(

Komojtalan 2018.07.18. 16:38:06

@230e: A Youtuben van fent egy-két jobb videó, ez szerintem a legjobb: www.youtube.com/watch?v=KuR3fVZTBNY

bzsoa 2018.07.18. 17:04:31

"Közeli barátainknak az egyik közműszolgáltatóval volt vitája 16 (tizenhat) esztendeje. Állítólag egy bizonyos összeggel tartoztak, ők ellenben ezt nem ismerték el, különféle bizonyítékokat mutattak fel, de hiába."
Tehát valaki leír egy sztorit amit a barátjától hallott és nyilván a barát emlékezete is elég "szelektív" abban az esetben ha ő tartozik. Bezzeg ha neki lenne jogosnak vélt követelése valakivel szemben és az a valaki ezt nem fizeti (mert ő szerinte meg az nem jogos) akkor aztán fel lenne háborodva, feljelentést tenne, meglopták őt stb.
A behajtó cég teszi a dolgát próbálja behajtani a követelést (ez a becsengetős sztori is elég gyenge jól írta az egyik kommentelő hogy miért nincs még az asszonyka gyámság alatt ha ennyire naív) az adós meg ne fizessen ha nem érzi jogosnak. A sima levelek mehetnek a kukába aztán ha végrehajtóhoz fordul a behajtó X év múlva akkor jöhet az elévülésre hivatkozás. Csak aztán ki ne derüljön hogy volt tértis levél csak nem vették át ezért küldték ki simán meg lehet hogy mégis csak jogos a követelés mert akkor aztán töbszörösére felszalad a vh. meg egyéb költségekkel pl. kés.kamattal a tartozás aztán jöhet a sírás hogy árverezik az ingatlant. Persze lehet a hangulatot gerjeszteni a behajtók ellen de nem biztos hogy érdemes.

chili wili 2018.07.18. 18:13:21

@Darth Revan: így nem magánlaksértés.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.07.18. 20:57:00

Nekem egy időben rendszeresen jött felszólítás parkolás miatt, de mindig a kukában végezte. Évekig (akkor még 5 év volt az elévülés) jött az állandó lakcímre (szülők), anyám minden egyes alkalommal "összeaggódta" magát, de megnyugtattam, hogy semmi gond nem lehet, elvégre sosem parkoltam cetli nélkül, nem lehet fotójuk rólam. Írogattam is minden topikba, hogy mekkora rohadékok ezek az intrumosok, hogy megpróbálják lehúzni szegény, ártatlan autóst. Aztán pár _év_ múlva valamitől leesett a tantusz, és beugrott, hogy egyszer mégiscsak jegy nélkül parkoltam, amikor tök új volt az autóm, és még azt hittem, hogy meg fogom kapni rá a parkolási engedélyt. Már be is volt adva a kérelem, a kis karton kártyára vártam, ezért nem vettem jegyet rá a szülők lakása előtt, de végül mégsem kaptam meg a lakossági engedélyt, mert előtte jött be az új szabály, hogy 1 lakás = 1 autó. Hmmm... Na, akkor majdnem befizettem, de megnéztem, mennyi lett közben az összeg, és szépen kummantottam tovább. :-)
Aztán jött az új szabályozás, hogy a parkolási bírság csak egy évig követelhető, és ezzel elévült az egész, de azóta nem fikázom az Intrumot, mert rosszul venné ki magát.

DomiG+ 2018.07.19. 02:20:55

Az lenne a helyes, ha a követeléseket nem lehetne adni-venni, mert így a hiénák martalékává válhatnak az egyszerű emberek. Mindenki jó gazda módjára saját maga járjon a kintlevőségei után, ne ilyen alvilági színezetű társaságok kezébe kerüljön. Legyen adósnak elővásárlási joga a saját adósságára és egy év épp elég lenne mint elévülés, ne lehessen élete végéig csesztetni valakit egy 10-20 éves közműdíjjal, elévülés után meg tilos legyen az adatkezelés, ha mégis küld ilyet egy adósságkezelő, hivatalból fizettessen vele a Pénzügyi felügyelet példás bírságot (pl: jótékony célra).
A kimenőlevelek hátoldalán kötelező fogyasztóvédelmi-jogi tájékoztatót kelljen feltüntetni, mire figyeljen és minek ne dőljön be a címzett. Pl ő választhatja meg a kommunikáció módját, kizárja a telefont, a személyest, stb

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.07.19. 06:30:07

A tartozás elévült.

Fel kell szólítani a behajtót, igazolja, hogy nem évült el.

Kenderice 2018.07.19. 07:59:50

@maxval balcán bircaman:
A behajtók tudják, hogy elévült, hiszen ezért adják el nekik a követeléseket a szolgáltatók.
Az el nem évült követeléseket nem szokták behajtócégekre bízni.

Terézágyú 2018.07.19. 08:20:02

@Csokis:
"Aztán pár _év_ múlva valamitől leesett a tantusz, és beugrott, hogy egyszer mégiscsak jegy nélkül parkoltam ...
Aztán jött az új szabályozás, hogy a parkolási bírság csak egy évig követelhető, és ezzel elévült az egész, de azóta nem fikázom az Intrumot, mert rosszul venné ki magát. "

:)))
Erről van szó.

bzsoa 2018.07.19. 08:39:20

@DomiG+: Ezzel csak az a probléma hogy a követelésbehajtás is egy szakma (a hiénáknak is meg van a maga feladata az állatvilágban) pl. egy közműszolgáltatótól nem várható el az hogy drága pénzen hozzáértő ügyvédeket meg behajtókat alkalmazzon csak azért mert a szolgáltatás igénybevevői közül többen vagy kevesebben de épp nem tudnak vagy nem akarnak fizetni. A másik probléma hogy ennek az "árát" a becsületes fogyasztók fizetik ki mert a bankok is meg a szolgáltatók is bekalkulálják az áraikba azt hogy mindig van olyan aki nem fizet. Tehát valószínű hogyha nem lehetne eladni ezeket a követeléseket akkor emelkednének a szolgáltatás díjai. Persze aki nem fizet annak mindegy de nem biztos hogy Te örülnél annak hogyha Neked kellene közvetetten megfizetned (beépítve a Te díjadba) a nem fizető ügyfelek díját is.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.07.19. 09:07:26

@Kenderice:

Engem is megkeresett az egyik behajtócég tavaly, egy 2006-os tartozás miatt.

Azt válaszoltam, elévült.

Azt mondták, sose évül el a magyar jog szerint semmilyen kötelezetség.

Azt válaszoltam, ez teljesen igaz, a kötelezettség sose évül el, de az érvényesíthetősége igen. Azaz ha ÖNKÉNT befizetem, ezt megtehetem, s utólag nem kérhetem visssza, hogy "bocs, nem vettem észre, hogy elévült", de akinek tartozok, azt nem indíthat eljárást ellenem, hogy fizessem meg.

Ebben maradtunk. Azóta nem írtak.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.07.19. 09:11:28

@bzsoa:

A rossz hitel aránya eleve bele van kalkulálva mindenbe, azaz nem igaz, hogy ettől függne is bármi. Ha mondjjuk drasztikusan emelkedne a nemfizetők aránya, akkor valóban nőne a költség, ez tény, de nem ez a helyzet.

A bahjató üzlet meg szintén egy üzlet csak. Akkor szól: megveszek egy rakás tartozást olcsón, aztán felszámook hatalmas kezelési költségeket, majd igyekszem behajtani. Ha 10-ből 3 behajtás sikeres, már a pénzemnél vagyok, 4-nél meg ntereségem van. Egyetlen behajtó se hiszi, hogy be fog tudni hajtani 10-ből 10-et.

kowee 2018.07.19. 09:25:31

@maxval balcán bircaman: Nem évül el, csak nem peresíthető.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.07.19. 09:29:19

@kowee:

Így igaz. Azaz a gyakorlatban elévült.

Snagal 2018.07.19. 10:42:33

@DomiG+:
"Az lenne a helyes, ha a követeléseket nem lehetne adni-venni, mert így a hiénák martalékává válhatnak az egyszerű emberek. Mindenki jó gazda módjára saját maga járjon a kintlevőségei után, ne ilyen alvilági színezetű társaságok kezébe kerüljön"

Nem az lenne a helyes, ha az emberek kifizetnék a tartozásaikat?
Persze az alvilági színezetű adósokat csak jólfésült hivatalnokok zaklassák előzetes bejelentés után igaz? :)

Ezeket az ötleteket viszont támogatom:
"Legyen adósnak elővásárlási joga a saját adósságára"
"A kimenőlevelek hátoldalán kötelező fogyasztóvédelmi-jogi tájékoztatót kelljen feltüntetni, mire figyeljen és minek ne dőljön be a címzett. Pl ő választhatja meg a kommunikáció módját, kizárja a telefont, a személyest, stb"

De alapvetően normális keretek között nehogy már az adós pattogjon, hogy őt zaklatják - főleg ha a fenti sztorihoz hasonló, töketlen, dilettáns módon. Ha nem bírja ezt elviselni akkor fizessen. Ha nem fizet vállalja az ezzel járó kellemetlenséget.

A sztori nálam ott elég érdekes, hogy egy kedves ismerőssel történt... nem tudják ők leírni?? Vagy a kedves poszter annyira berezelt, hogy nem merte vállalni, hogy ez a saját sztorija? (esetleg az asszonyt szégyellte, hogy a gagyi becsöngetős trükkel palira vették:))

Snagal 2018.07.19. 10:44:48

@chili wili: becsöngetni valahova sosem lesz magánlaksértés szerintem, de a jogi szakértők nyugodtan javítsanak ki ha tévednék...

Dezsike 2018.07.19. 11:41:25

Az a baj, hogy a tartozás pillanatok alatt felkúszik a duplájára, akár a triplájára is, így meg már annak se lesz kedve kifizetni, aki amúgy megtenné, csak tévedésből/átmeneti anyagi okokból nem tette meg időben. Ebbe nem gondol bele egyik behajtó sem. Ha még maga a szolgáltató megpróbálna egyezkedni az ügyféllel, sokkal többen fizetnék ki a tartozásuk mielőtt az behajtóhoz kerül, de mire az ügyfél egyezkedne általában azzal szembesül, hogy már át lett adva, a behajtó meg tripla összeget követel. Ne csodálkozzanak, hogy senki sem fizet.

DomiG+ 2018.07.19. 15:07:13

@Snagal:

Nem ezzel van baj szerintem:
.......> "Nem az lenne a helyes, ha az emberek kifizetnék a tartozásaikat?"
A jogos tartozását általában mindenki becsületbeli ügynek tekinti és igyekszik kifizetni. A gondok és paradigmák ott kezdődnek, ha kiderül az olcsónak hirdetett devizahitel, biogiliszta, fogyasztói csoport, üdülési jog fenntartás 30-99 évre, stb... egyszer csak elkezd exponenciálisan növekedni rájön a bepalizott user, hogy esélye sincs a helyzeten úrrá lenni. Leginkább azért mert:
- félrevezető tájékoztatást kapott a blankettás szerződés alírásakor
- nem tanulta soha és kioktatást sem kapott az egyes pénzügyi műveletekről:
- - kamattörlesztés : tőketörlesztés aránya a végösszegre
- - egyoldalú kamatláb változás hatása a végösszegre
- - futamidő (átütemezés) hatása a végösszegre
- - hogy érinti a Ft árfolyam-változása a végösszeget
- - mit jelent az opciós jog
Ha ezekből le kellene vizsgáznia mielőtt több évtizedre szóló elkötelezettséget aláír, vagy írásban levezetnie, hogy mi fog történni, ha ő, vagy adóstársa tartósan elveszíti a jövedelmét, vagy a jó egészségét - amik alapulvételével kötött szerződést
Más lenne a helyzet, ha hitellel kötelezően járna
- fizetésképtelenségre járó biztosítás
- élet végi tartó bentlakás és haszonélvezet joga
- elsétálás joga (hogy legalább a leszármazókra ne terhelődjön át a tartozás)
Azután van egy nagy kategória akinél az adósság keletkezésekor minden rendben volt, de valami miatt nehéz helyzetbe kerültek (betegség, gyermek OEP-által nem fedezett műtétje, költséges rehabilitáció, váratlan és idő előtti demencia, elszegényedés, idős családtag támogatása stb). Ha a hitel törlesztés és a család tüzelője között, vagy a gyerek gyógyszere és a csekk-befizetés között kell választani - emberi lény nem a postára fog menni. Meg lehet figyelni, ha valakinek van egy szeretett háziállata, de nincs elég pénze élelemre, akkor inkább maga fog éhezni, de az állatkájának juttat.
Szóval nincsenek triviális, meg fekete-fehér megoldások.
Inkább okosabb politika, meg emberségesebb törvények kellenének. Meg hitel, CsOk, meg hasonló helyett állami lakásépítés olyan évi 50-100 ezer átlaglakás, 2-3 gyerektől azonnal beköltözhetőek - ez esetben sem a kivándorlás, sem a népesség-fogyás nem fenyegetne. A kérdés sarkítva így fogalmazható meg: mi ér többet, most egy rétegnyi pénzügyi szipolyozó, vegyes oligarcha jóléte, meg dúskálása a javakban - vagy egy közelgő nemzethalál? Ha így mennek a dolgok a mai országunk területén 2100 -ra él kb egy jó nagy rezervátumnyi magyar ember, megy egy múzeumban a történelmünk emlékei. Ha mázlink lesz akkor lesz kb: annyi jogunk, mint ma az indiánoknak.

DomiG+ 2018.07.19. 15:33:46

@Csokis:
Szerintem nem. A nagy kintlevőséggel rendelkező cégeknek gigantikus az árbevételük és legalább területi üzemigazgatóságainként egy jogi osztályt foglalkoztatnak egy vagy több végzett hozzáértővel. Ezek az üzemi általános költségekben benne vannak. Viszont kényelmesek és inkább külső cégeknek, ügyvédi irodáknak adják ki és el a követeléseiket. Jellemző módon amikor az adós kezdeményezi a Békéltető Testület előtti eljárást, vagy el sem mennek a meghallgatásra, vagy ha igen ab ovo elutasítják az alávetést.
Más szavakkal: a szolgáltatásból csak a legnyereségesebb rész amivel hajlandók foglalkozni, venni az energiát és továbbadni haszonnal, már a hálózatot sem ők üzemeltetik, hanem egy kiszervezett Kft, bérelni az internet-kapacitást és saját nevükben tovább adni, csak a hasznot leszámlázni. Még hálózat szerelőjük sincs, csak külső (kényszer) alvállalkozójuk aki kap 6 eFt -ot egy bekötésért anyagmentesen és kiszállással, szerszámhasználattal együtt, miközben ezért a szolgáltató akár 15 eFt -belépést is számlázhat. Tehát a legfontosabb munkaeszközük a két számlatömb, amiben beszednek, meg kifizetnek. Legjobb példa erre az on-line számlagépek SIM kártyáinak regisztrációját végző cég amelynek van 1 irodája és 6 alkalmazottja, valamint 450 mFt -os forgalma, amiből az elmúlt adóévben 420 mFt osztalékot vett föl a tulajdonos. Most akkor sajnáljuk, hogy a jogi eljárás költségeit is neki kell meghiteleznie, merthogy a végén úgyis a vesztesre verik rá azt is pluszban

cradbox 2018.07.19. 15:44:52

@DomiG+: "A jogos tartozását általában mindenki becsületbeli ügynek tekinti és igyekszik kifizetni. "

Ön ebben hatalmasat téved (feltehetően saját magából indul ki), de a világ egy kicsit máshogy néz ki.

A további ötelteivel kapcsolatban felhívom figyelmét, hogy a hitelekre adott pénzek nem teremnek, azokat a betétesek fizették be. Évi 50-100.000 bérlakás? Ön szerint ezt miből fizetné ki az állam? Bizony, a munkavállalók adójából. Ha Ön politikus lenne, hogyan magyarázná meg valakinek, aki 30-40 évet dolgozott egy lakásért, hogy valaki más ingyen kapja?

Egyébként szerintem sokan szívesen vennének fel Öntől kölcsön 1 év elévüléssel, kérem, próbálja ki!

DomiG+ 2018.07.19. 16:33:28

@cradbox:
...............> a hitelekre adott pénzek nem teremnek
De! Hullanak az EU -tól, de amíg nem hulltak - pl: a lézetett szocializmus évtizediben - az ország a saját erejéből építette meg a lakásállományát
...............> azokat a betétesek fizették be.
Azok biztos nem, hisz ők visszakapják a betétüket. A társadalom már inkább - de hisz ez érthető is, mivel a közösségi célok mindig magasabb rendűek az egyénieknél.
...............> Évi 50-100.000 bérlakás?
Mondjuk össz-lakás, aminek legalább a fele - két harmada lehetne bérlakás. Ne feledjük: a rendszerváltásig vagy három évtizeden keresztül zsinróban egyszer sem esett 50 ezer alá az évi használatba vett lakások száma, de igen sokszor közelítette meg a 100 ezret. Ma a modern technikával, a robotizált és nyomtatott technológiás épület gyártással miért ne lehetne azt elérni amit több évtizededel ezelőtt?
...............> Ön szerint ezt miből fizetné ki az állam?
Ha átváltjuk a lakóegységeket stadionegyenértékre, meg Belgrád - Bp vasútvonal egyenértékre akkor min egy ötéves lakásépítési terv kijön belőle. Ha meg beszállna a debreceni 1300 mrdFt -os örökös a tőkéjével, akkor csak ebből az egy tételből 65 ezer darb, tehát egy évnyi mennyiségű 20 mFt bekerülési árú lakást építhetnénk. Ha meg még a svájci és offshore cégek számláin dekkoló Ft -jainkat is be tudnánk mozgatni e projektbe tán a visszatelepedési kötvényekhez bonus lakás járna.
...............> Ha Ön politikus lenne.....
Akkor bizony a szívemre hallagatnék nem a zsebemre.
...............> ...aki 30-40 évet dolgozott egy lakásért, hogy valaki más ingyen kapja?
A bérlakást nem kapná meg ingyen. A rendszerváltás utáni kótya-vetyében volt csak, hogy bagóért adták a lakásvagyont. (most meg a termőföldet)
...............> Egyébként szerintem sokan szívesen vennének fel Öntől kölcsön 1 év elévüléssel, kérem, próbálja ki!
Indiában - pedig ott igen sok a szegény - bevált a dolog. Lásd: a Muhammad Yunus féle mikrohitelezés rendszere. Tehát itt is lehetne nyugodtan. Az 1 év elévülés ne feldjük akkor állna be, ha a hitelező egy évig füle botját sem mozgatja, rá sem néz a kihelyezésére. Akkor biozony meg is érdemli, hogy elveszítse. Az indiai mikrohitelezés szisztémája épp azon alapul, hogy befektető és felvevő közös érdekeltségi egységben vannak, nem kizsákmányoló kegyúr és alázatos kérelmező a pozíciójuk, mint nálunk. A Liska -féle közgazdsági modell is valami hasonló volt - és működött is!

Balfredo Alfredo 2018.07.19. 17:59:58

@bzsoa: "Csak aztán ki ne derüljön hogy volt tértis levél csak nem vették át ezért küldték ki simán"
A vonatkozó szabályozás ennél azért kifinomultabb. Ha az ajánlott küldeményt háromszorra sem sikerül kézbesíteni, akkor azt kézbesítettnek kell tekinteni. Ez pont azért van, hogy ne lehessen az átnemvétellel kibújni a felelősség alól.
Ennek fényében nem értem, mi értelme van később egy sima levelet küldeni, mivel erre aztán tényleg mondhatja a címzett, hogy a meg sem kapta, mert csak.

Snagal 2018.07.19. 18:16:25

@DomiG+:
CSOK, kivándorlás, népesség fogyás?
A globális felmelegedésre is ez a megoldás esetleg?

Viccet félretéve nem igazán értem, hogy a svájcifrankhitelnek és társainak mi köze a fentiekhez, de szép monológ volt.

Az ehhez hasonló adósságkezelőkhöz általában nem úgy kerül a követelés, hogy random bank hitelez majd rögtön el is adja azt egy ilyen cégnek... általában ezeket sokadik felszólítások figyelmen kívül hagyása szokta megelőzni - ráadásul ezeket nem CSOKos lakáshitelesek esetében alkalmazzák, hanem mint a fenti példa is mutatja közüzemi számlák és hasonló kisebb volumenű nem fizetések esetén jellemzőek (esetleg cégek közötti tartozások esetén - bár ilyen esetben is általában jellemző egyik fél részéről a "leszarom" attitűd)

De ha ez mind nem lenne elég: ha tartozom x cégnek és baszok egyeztetni velük hónapokig , nekem mint adósnak kb f@sz mindegy, hogy ugyanattól az x cégtől lófasz józska jön ki becsöngetni, hogy fizessek, vagy y cégtől jön a lófasz józska. Ígyis úgyis fel kell kelni a fotelből és elküldeni a 'csába. Vagy ha a tartozás "eredeti" tulajdonosa kopogtat akkor kevésbé zavarná a nem fizetési hajlandóságomat?

persze tudom, emiatt olvad a sarkköri jég sapka... :P

MrZed001 2018.07.19. 19:53:33

Azért valljuk be, a nagyja annak a tartozásnak ami az ilyen behajtókhoz kerül, az mind hamis, álságos, átverésből fakad.

Mert a közműcég bizony azonnal lekapcsol, és behajtat önmaga minden kintlevőséget.
No meg nem kapcsol addig vissza, amíg ki nincs egyenlítve.

A banknál hóóóót ziher, hogy legális valós ilyen "elmaradott" követelés nem létezik.
Utólag kitalálnak egy kis turpisságot amit rá akarnak verni a már számlával sem rendelkezőre ?!?!!
Mert hiteleknél ott a végrehajtó és a legális végrehajtás. És nincs lacafaca.

A parkolási társaságnak csúfolt adó szedő társaság meg ha annyira ostoba volt, hogy nem tudta a jogilag megadott időn belül postázni a tartozást, már elnézést de meg is érdemli.
Nemzetgazdasági hasznuk amúgy is konvergál a nullához, társadalmi is jelentéktelen.
De jól elélnek belőle, van miből lambót venni a fejesnek meg évente 2x összetörnie.

Szóval az Intrum és társait nyugodtan be lehet zárni, sőt még a helyét is sóval behinteni.

DomiG+ 2018.07.20. 01:12:45

@Snagal:
.........> CSOK, kivándorlás, népesség fogyás?
Igen,valahogy összefüggenek mind a dolgok - csak ez nem mindig nyilvánvaló
.........> A globális felmelegedésre is ez a megoldás esetleg?
Nem, arra a földgolyóbis ciklikus leformatálása hozza a megoldást. Ha mi nem tudjuk megoldani a kérdést, megoldja az helyettünk.
.........> ....szép monológ volt.
Bár csak hallanánk ilyesmit a Parlamentben is.
.........> ... ezeket nem CSOKos lakáshitelesek esetében alkalmazzák
Szerintem a CSOK-vesztesei még csak ezután alakulnak ki - legalábbis ezt mondják akik értenek hozzá, én csak kívülről ismerem a folyamatot.
.........> ....ha a tartozás "eredeti" tulajdonosa kopogtat akkor kevésbé zavarná a nem fizetési hajlandóságomat?
Szerintem nem igazán ez a baj, hanem az, hogy mások javainak elvétele azok akarata ellenére egy igen kényes és kritikus pont a civilizációk töténetében. Nem lenne szabad adószedők, önálló végrehajtók, önjelölt adósságbehajtók, meg egyéb kétes hírű személyekre bízni. Kizárólag szigorúan ellenőrzött és a törvényes felügyelet működtetése mellett tevékenykedő esküt tett hivatalnokok által. Persze ehhez szándék kellene, meg realitás érzék. Számomra soha nem volt világos, hogy egy előre kifzetett parkolási idő túllépése esetén miért nem az arányos többletparkolás ellenértékét kell megfizetni, miért 40 -szeres büntetést. Ha meg ez egy adó - hisz még parkolóhely takarítást sem kapunk érte, nem hogy őrzést - akkor miért nem az Adóhivatal szedi? Elvégre a nyugdíj járulékot sem a Nyugdíjbiztosító szedi és kapja.

Snagal 2018.07.20. 09:40:18

@DomiG+:
"előre kifzetett parkolási idő túllépése esetén miért nem az arányos többletparkolás ellenértékét kell megfizetni, miért 40 -szeres büntetést. "

ugyanazért, amiért a bkv-n, ha jegy nélkül utazol, nem a bkv jegyet fizettetik ki veled, hanem sok ezer forintot.
Senki nem venne jegyet - ha elkapják kifizeti a jegyet. Ha nem kapják el akkor ingyen kör volt... érzed ebben a visszatartó erőt?

Répázó 2018.07.20. 10:52:25

Aranyszabály az Intrummal kapcsolatban. Nem szabad reagálni semmire sem szóban sem írásban. Ha telefonon hívnak letagadni hogy jó a szám, ha sms-t küldenek törölni. Egyik sem hivatalos forma csak paráztatnak mert sokan félnek. Levél nem jött, telefon nem volt, üzenet sem jött. Ennyi!

telkoe 2018.07.20. 11:22:11

@Snagal: A bankok alkalmazzak az adossagkiszervezest minden nagysagu adossagnal, elsosorban mert a bank konyvelese es ertekelese sokkal jobb az ilyen tisztazatlan helyzetu doglott adossagok nelkul. Kicsit reszletesebben: www.mckinsey.com/industries/financial-services/our-insights/understanding-the-bad-bank

DomiG+ 2018.07.20. 14:21:25

@Snagal:
..........> ugyanazért, amiért a bkv-n, ha jegy nélkül utazol, nem a bkv jegyet fizettetik ki veled, hanem sok ezer forintot
A mai rendszerben. Évtizedekig úgy volt, hogy egy kalauz vagy mászkált, vagy ült a trónján és aki nem vett jegyet leszállította, ha meg nem akart nem ment addig a busz, villamos tovább amíg az illető nem távozott.
Sok kekeckedés - így adminisztráció sem volt - mert a többség hamar lerendezte a renitenst. Ezt volt a működő önigazgatás, gyors, demokratikus volt, munkahelyet adott a kallerekek, ugyanakkor helyben gyakorolható volt a méltányosság. Pl: elfogadható magyarázat volt (ritkán ugyan): elveszett villamos-pénzem, legközelebb kettőt veszek.
Most hosszú és életidegen az egész folyamat, inkább a bliccelőknek szurkol az utazóközönség, a kalauzos rendszerben szégyen volt a lógás.

Balfredo Alfredo 2018.07.20. 16:45:04

@DomiG+: "Ha mázlink lesz akkor lesz kb: annyi jogunk, mint ma az indiánoknak."
TEK általi becsöngetés megvolt már?

Snagal 2018.07.20. 18:15:00

@DomiG+: én már évtizedek óta használok tömegközlekedést de a pótdíj már akkor is létezett.
4-6os kb 2-3 percenként közlekedik, gondolom, nagy visszatartó erő lenne ha a bliccelőt leszállítják - lehet hogy 3 percet is várni fog a következőre... borzasztó.

zoli_ 2018.07.20. 22:44:06

Intrium justica végrehajtót küld? Na arra kíváncsi lennék.
Ezekkel imádok beszélgetni telefonon :)
A PTK szerint az elévülés már nem hosszabodik meg egy levéllel. Az engedményezésről a hitelezőnek kell értesítenie az adóst. A PP szerint céges körben engedményezett papíron megfelelő aláírásoknak kell lennie. Soroljam még? Utoljára fél éve nyertem pert ezen paraziták ellen :)

DomiG+ 2018.07.21. 00:58:11

@Balfredo Alfredo:
"Ha mázlink lesz akkor lesz kb: annyi jogunk, mint ma az indiánoknak."
........> TEK általi becsöngetés megvolt már?
Nem tudtak, mert nincs csögőm, az ajtót meg direkt nyitva fogom hagyni, hogy ne tudják rám törni.
Olvastam ma, hogy még idén újra indul a Szabad Európa Rádió bulgár és román nyelvű adása, bizony lehet követi a magyar is. No majd jelentkezem oda tudósítónak.

DomiG+ 2018.07.21. 01:08:22

@Snagal:
@DomiG+
........> 4-6 os kb 2-3 percenként közlekedik, gondolom, nagy visszatartó erő lenne ha a bliccelőt leszállítják - lehet hogy 3 percet is várni fog a következőre... borzasztó

Ma már vicces, de 1974 -körül Miskolcon így jutottam ki az Egyetemvárosba Edda bulira a 12 -es busszal jegy nélkül, amikor láttam a megállóban felszállni készülő ellenőröket leszálltam. Vártam a következő buszt, azzal továbbjutottam egy megállót, ott ismétlődött a jelent, végül csak kiértem, igaz jókora késéssel.

Sluck Ödön 2018.07.23. 15:45:26

@Snagal: Me'g hozzá lehetne tenni, hogy mennyiért is vette a t. behajtó a tartozást? A követelése mondjuk onnan indulna.

DomiG+ 2018.07.28. 01:54:34

@Sluck Ödön:
Ahogy tudom 6% -körül van a piaci árfolyamuk, ezért is lenne helyes az elővásárlási jog az adósnak.