Tékozló Homár

Ha a cég időközben tönkre ment, ki fizeti meg a vacak termék miatt keletkező kárt?

2018.07.25. 11:52 | Homár Hilda | komment

p8248937_1.JPG

Te is azt tippeled, hogy egy idős macskás néni százéves leharcolt ülőgarnitúrájáról látsz nem túl felvillanyozó képeket? Na, ennél nem is tévedhettél volna velem együtt nagyobbat! Ugyanis az elkeseredett tulajdonos mindössze 2 és fél éve vásárolta a kanapét és a foteleket, amiket családja és barátai segítségével igyekezett rendeltetésszerűen un. üldögélésre használni. A talán még elkeserítőbb, de kevésbé meglepő fordulat az, hogy a gyártó cég felszámolás alatt van.

Kedves Homárom!

2013.augusztus 12-én vettem egy műbőr-garnitúra fotel+rekamiét. 319.000.- forintért. p8248932-001.JPGAz 2 és fél év után kezdte elveszíteni a felső (műbőr) rétegét. Semmi baj. Majd garanciálisan. Bejelentettem. Semmi.

Két hónap után fogyasztóvédelmi felügyelőség. De a cég időközben "tönkre ment". Így ki fizeti meg a kárt?

p8248929.JPG

Maradt volna a bíróság, meg a rossz minőségű termék forgalomba hozatala. A rendőrség és az ügyészség nagyívben tett a dologra. Az "okos" rendőr még meg is magyarázta, hogy biztosan nem tartottam karba. És ehhez mi köze lenne. De ahogy előírták félévente átkentem bőrolajjal, mert azt mondták, hogy újrafeldolgozott bőr. Azaz megőrölték és textilre felvitték. De ez sajnos - mint kiderült nem volt igaz - mert a legolcsóbb - szerintem könyvkötő műbőrt használták. De én nem értek hozzá. No erre a rendőrség és az ügyészség (rossz minőségű ipari  termék, stb.) változatlanul. le sem. Ennyit a fogyasztóvédelem hatósági megnyilvánulásiról!

A cég szép csöndben tönkrement, 7 károsult próbált még valamit kimenteni, de nem sikerült. Nekem sem. És ez nem rossz minőségű ipari termék, stb.? Mert a rendőrség és az ügyészség változatlanul le sem.... Pedig azért írtam az ügyészégnek. Válasz? Ja, az nincs. Legalább is én nem kaptam.

Ja! A csődbement cég neve:"Bábszki Bútor és Lakberendezési Kft, 01-09-131921, 2000 Szentendre, Tómellék utca 21.) Ügyes tulaj! Majd alapít egy másikat.

 

Tisztelt László!

 Az általad leírtak valóban elégedetlenségre adhatnak okot.

A cég adatait a www.e-cegjegyzek.hu weboldalon megtekintve megállapítható, hogy a cég felszámolási eljárás alatt áll, azaz még nem törölték a cégjegyzékből, és a felszámolási eljárás során a cég hitelezői a jogszabályi előírások szerint a felszámolónál bejelentve érvényesíthetik a céggel szembeni követeléseiket.

A büntetőeljárás lefolytatását nem tisztünk megítélni, tekintettel arra, hogy annak részleteit csak az eljárásban résztvevők ismerik, továbbá arra, hogy a szakterületünk a fogyasztóvédelmi jog, így az üggyel kapcsolatban a fogyasztóvédelmi jogszabályok rendelkezéseiről áll módunkban tájékoztatást adni.

Jogszabály szerint az adásvételi szerződés hibás teljesítésről van szó, ha a termék a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek, és ezért a hibás teljesítésért az eladó vállalkozás kellékszavatossággal tartozik, a gyártó pedig termékszavatossággal.

 1./ Jogszabály szerint az eladó az adásvételi szerződés hibás teljesítéséért a teljesítéstől számított 2 évig kellékszavatossággal tartozik, függetlenül a termék vételárának összegétől. A kellékszavatossági igény alapján a fogyasztó választása szerint elsődlegesen kijavítást, kicserélést, másodlagosan pedig árleszállítást vagy elállás mellett a vételár visszafizetését kérheti.

A leveled alapján a hiba jelentkezésekor a vásárlástól már eltelt a 2 év.

2./ Felmerülhet továbbá termékszavatossági igényt érvényesítésének lehetősége is a gyártóval szemben. A termékszavatosság alapján kérheti a gyártótól, hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy a terméket cserélje ki. A termék akkor minősül ez esetben hibásnak, ha nem felel meg a terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalkor hatályos minőségi követelményeknek, vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. A törvény szerint gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója. A gyártót a termékszavatosság az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított 2 évig terheli.

3./ A Forgalmazó, gyártó a vállalhat ún. szerződéses jótállást, ha ez megtörtént és még határidőben vagy, akkor ezzel is élhetsz.

A fent leírtak alapján álláspontunk szerint az igényérvényesítésre a cég törvényes képviselőjével, illetve tulajdonosával szemben egy esetleges bírósági eljárás során nyílhat lehetőség, amennyiben a rendőrség nyomozását követően az ügyészség vádat emel az illetékes bíróság előtt.

 Felhasznált jogszabály:
- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről  
- 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről  
- 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól  
- 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2018.07.25. 12:55:09

" az eladó az adásvételi szerződés hibás teljesítéséért a teljesítéstől számított 2 évig kellékszavatossággal tartozik, függetlenül a termék vételárának összegétől"
viszont:
"Az 2 és fél év után kezdte elveszíteni a felső (műbőr) rétegét."

Vagyis már nincs garancia/kellékszavatosság... evvan.

"2013.augusztus 12-én vettem egy műbőr-garnitúra fotel+rekamiét"
"Az 2 és fél év után kezdte elveszíteni a felső (műbőr) rétegét"

Vagyis 2015 végén.

Most meg 2018 közepe van.
.....

Snagal 2018.07.25. 13:05:50

2016os esetet minek raktok ide? elkallódott a levél??
mondjuk nem sokat érteni belőle...
"rendőrség és az ügyészség változatlanul le sem.... Pedig azért írtam az ügyészégnek. "
hee??

A műbőr mondjuk hamar kikopik. A cég tönkre ment. A "mesterember" azóta meg már lehet hogy Londonban kontárkodik...

borso 2018.07.25. 13:36:33

textílbőr bútort nem veszünk, mert bár kva jól néz ki max 2 év amit bír. Vagy textilborításút vagy vaódi bőr borításút kell venni. Tapasztalat.

nyúúlacska 2018.07.25. 14:03:38

Műbört csak a hülyék vesznek.

Xezs7 2018.07.25. 15:06:50

@Snagal: Az ilyen nyúlbéla emberek idejét éljük, hogy nem merik kiírni azt, hogy SZARJA. Le sem szarja.

Sosem értettem ezt a kamu kultúrkodást. Ha már kigondolta és félig leírta, akkor írja már le teljesen, ne szarozzon. Szar, igen szar. Szar. SZAR. SzAr. sZaR.

Na, most már jobb.

röf 2018.07.25. 17:20:14

....tönkrement...

FDToth 2018.07.25. 18:25:19

Ez lekopott.
Letelet a 2 ev. Ettol fuggetlenul nem normalis h 2,5 ev alatt lekopik.
Ha meg garis/szavis lenne, akkor sem lenne semmi esely. Birosagon probalkozhatsz de a perkoltsegbol mar befesteti

Jakab.gipsz 2018.07.25. 20:24:28

"mert az állam rossz gazda, majd a piac megoldja" ismerős a libsi szöveg ?

Imé az eredmény !

Quuuziii 2018.07.25. 20:35:51

@crazyone asszem 1zen7ét: két gyilkossági ügy közé simán besúvasztanak egy műbörlekopási pert. Kell a változatosság. :)

gelsystem 2018.07.25. 20:56:07

Műbőrt nem veszünk, pont. Pláne ennyièèè.........Holnap kèkszalag....valjon EDE indul-e?.....műbőr ülőgarnitúra: kis faszenest nem állìtanèk mellè, mert a kopástól az üvegasztal tuti hogy eltörik

Karipapa01 2018.07.26. 00:22:38

Mégis mit vársz egy felszámolás alatt levő kft-től? Ők már semmit nem tehetnek, mindent a felszámoló intéz. És ha van egy csomó kifizetetlen számlájuk, akkor igencsak a sor végén állsz a garanciális igényeddel. Már ha van még annyi vagyon a cégben.

KaTe 2018.07.26. 00:23:13

Azért én szívből remélem, hogy a rendőrség és az ügyészség közös erővel kideríti, hogy a 2,5 éves műbör fotel vajon tényleg anyaghibás -e !

killerkaller 2018.07.26. 08:19:26

@KaTe: + a TEK-et is be kell vonni, esetleg interpol.

PITTA 2018.07.26. 10:02:49

2013 környékén sokan megszívták, köztük mi, is csak nekünk vaj színben volt. Ezt az anyagot amit sok hazai gyártó használt kivonták a forgalomból gyorsan mert így pergett. Megtanultam egy életre hogy inkább szövet... A poszternak ajánlom a hogy hirdesse meg így 10-30e forintért, egy kárpitos talán lát benne fantáziát, a mienket is az vitte el. Mert egyébként várhat vele lomtalanításig... Áthuzatni nem érdemes, mert nem feltétlenül lenne rentábilis...

Kicknick 2018.07.26. 10:48:37

@PITTA: le kell takarni viackossal oszt még enni is lehet róla :D

killerkaller 2018.07.26. 10:54:27

@PITTA: Tudomásom szerint ez a fajta alapanyag dekorációs célokra készült alkalmi, rövid időtartamú felhasználásra. Kirakatrendezők, dekoratőrök, színházi díszletesek, kiállításépítők használták. Átépítéskor ment a kukába. Élelmes kárpitosok a viszonylag olcsó ára miatt lecsaptak rá, bútort készítettek, az eredmény ismert. Ez az olcsó, tetszetős, de szar kategória.

killerkaller 2018.07.26. 10:56:24

@Kicknick: Ja, ott ahol a védőhuzatot védő huzaton is védőhuzat van.

crazyone asszem 1zen7ét 2018.07.26. 11:01:57

egér Róbi hová tűnt? Az biztos megnyerné a pert...

PITTA 2018.07.26. 11:02:44

@killerkaller: Tapintásra egyébként nagyon jó anyag volt, lágy, puha, csak sajnos leperget...és ahogy pergett látszott hogy a fedőréteg mennyire hártyavékony...

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2018.07.27. 10:52:09

atyaég, mennyire proli már műbőrt venni? Akár bútor, akár ruházati termék? Pfúj.

lobster thermidor 2018.07.27. 18:57:40

Most azon túl, hogy ez valóban egy két éve lefutott ügy nem az a proli dolog, hogy valaki műbőr garnitúrát vesz, hanem az, hogy hagyja ilyen ocsmány módon lerobbanni a cuccot, és csak azután jut eszébe reklamálni. Ha a képeken látható garnitúráról van szó, az nem két hét alatt, vagy villámcsapás szerűen ment ennyire tönkre, tehát akkor kellett volna reklamálni, amikor az első repedések, és kopások jelentkeztek az anyagon. Elképesztő igénytelenségről árulkodó fotók.

Permetező 2018.07.30. 09:57:36

@lobster thermidor: Mi az igénytelenség? Az hogy kopik a cucc vagy az hogy kívülről kopik?

Majmász Gedeon 2018.08.02. 19:55:12

Nem tönkre ment, hanem tönkrement, nem un., hanem ún.!

lobster thermidor 2018.08.04. 14:16:24

@Permetező:
Nem érzem szükségét, hogy külön neked elmagyarázzam. Olvasd el figyelmesen az eredeti hozzászólásomat, abban szerepelnek a válaszok.
süti beállítások módosítása