Tékozló Homár

MÁV utastájékoztatás és légkondicionálás at its best!

2018.08.06. 14:05 | Homár Hilda | 211 komment

train.jpg

Balatonboglár Budapesttől 144 km -re fekszik.

IC-vel (vagyis a ma lehető leggyorsabb vonatos megoldást választva) 1 óra 53 perc alatt lehet leérni, ennek az útnak az ára a pót- és helyjeggyel együtt 3365 ft.

Kocsival mindezt letudhatjuk másfél óra alatt, 8 literes fogyasztással számolva 4608 forintért. 

Ha minimum 2 ember utazik, akkor már egyértelműen jobban megéri a tömegközlekedés helyett az autót választani, pláne, hogy ehhez további előnyként a nem kötött indulás kényelme és a csomagok cígölésének megúszása társul.

És mit tud mindeközben ajánlani a MÁV? A sokadik levél alapján továbbra is az elviselhetetelen tömeget, a késéseket, az elbénázott tájékoztatást és nem nem működő légkondit. Ja, meg a nagyszerű tanácsot: "ha felállunk, közvetlenül alá, akkor ott jobb. " Hát köszi.  

Tisztelt MÁV-START Zrt. vezetőség!

Meg fognak lepődni, de ez egy panaszos e-mail lesz! Bizonyára azt gondolják, hogy a szolgáltatás, amelyet az önök által vezetett cégóriás nyújt ügyfeleinek, hibátlan, mi több közel tökéletes. Ezúton szeretném felhívni a figyelmüket, hogy a szolgáltatásaikra inkább az éppen hogy csak elfogadható jelző sokkal jobban illik. Most biztosan meglepődtek! 

Az elmúlt egy hétben többször is igénybe kellett vennem ezen szuper szolgáltatásokat, amely alkalmak során sikerült néhány problémát feltárnom. Mondjuk nem volt olyan nehéz, mert ezek a problémák csak úgy jöttek, kéretlenül, nem kellett nagyon kutatni utánuk. Tehát jelen e-mailem célja az, hogy segítsek önöknek javítani a szuper szolgáltatásaik minőségén.

Barátaimmal, a június 30-án hétfőn, a 11:42-kor induló, EX 21844 számú vonatra váltottunk jegyet az IC kocsiba, Kelenföld – Balatonboglár távon. Azért IC kocsiba, mert ott biztosított volt a hely, és a kocsi légkondicionált (ennek később még lesz szerepe). 

A problémák akkor kezdődtek, amikor Kelenföld állomáson az egyik utastársunkat baleset érte. Hosszú percekig nem lehetett tudni semmit, az utasok leszálltak, tétován lézengtek a peronon, mindenki elégedetlenkedett, néhányan átszálltak másik járatra, a kifizetett helyjegyük ellenére. Próbáltunk érdeklődni többször is, több MÁV alkalmazottól, az egyik ilyen esetben arra kérdésre, hogy mégis mikor indulunk, a válasz: "hát lassan valamikor indulunk" volt.

Egymásnak ellentmondó információk terjedtek a vonaton fogságba esett utasok között. Közben húztak el mellettünk a későbbre kiírt vonatok, így például a 12:42-es keszthelyi járat is, miközben mi még mindig az állomáson vesztegeltünk. Ekkor valaki bekiabált a kocsink végéből, hogy

mindenki nyugodjon le! 20 perc múlva elindulunk, de legkésőbb 30 perc múlva.

MÁV utastájékoztatás at its best! <3

Íme, egy jobbító javaslat: nem szeretnék érzéketlennek tűnni, mivel valaki balesetet szenvedett a járatunkon, de nem lehetett volna például kihagyni azt a részt, hogy hülyét csinálnak a saját dolgozóikból és a szolgáltatásaikért fizető utasaikból? Az nem lehet, hogy elég lett volna egy kompetens személy, aki kezelni tudja a kialakult helyzetet és megfelelően, időben tájékoztatást nyújt? Csak egy ötlet. Sok sikert hozzá, és persze ingyen volt.

A visszaút: augusztus 5-én vasárnap, visszafelé Boglárról azt gondoltuk, hogy nem ismétlődhet meg a hétfői eset, már csak statisztikai szempontból is kizárható, hogy ismét baleset történjen, így jegyet váltottunk a 14:30-kor induló EX 21205 számú járatra Kelenföld állomásig, szintén az Inter City kocsiba.

Nem kellett sokáig várni, hogy kiderüljön, önökkel nem lehet tévedni, ha utas szívatásról van szó, önökkel lehet a legjobban megszívni, ugyanis a kocsinkban nem működött a légkondicionáló berendezés. Kérdésünkre, hogy miért nem működik és vagy, hogy be lehet-e kapcsolni, a vonaton szolgálatot teljesítő jegyellenőr, azt a válaszolta, hogy

sajnos nem lehet bekapcsolni, ez az összes teljesítmény, de ha felállunk, közvetlenül alá, akkor ott jobb. :D

Ültünk a 35 fokos hőségben, és mint önök azzal tisztában vannak, ezeknek a kocsiknak nem lehet kinyitni az ablakait, illetve minden második ablak felső negyedén lévő kis rést mégis ki lehet, de csak a személyzetnél lévő kulccsal. Ahogy szálltak fel az utasok, és ezzel párhuzamosan egyre melegebb lett, az elégedetlenség is nőtt. Mellékesen a vonat végén lévő szerelvények között nem lehetett átjárni, így néhány utas, pár megálló erejéig a vonat végében rekedt. Közben az aranyos gyakornok gyerekek mosolyogtak és széttárták a kezüket, hogy ezt ők sem értik. Hív a vasút! Vár a MÁV!

Mindenkiről -beleértve a jegyellenőröket is- szakadt a víz. Volt egy kis szóváltás, majd ezt követően kinyitották az ablakokat és ismételt kérdésünkre, hogy kinél lehet panaszt tenni, és miért nem működik a klíma, miért engedték ki egyáltalán a szerelvényt így forgalomba, azt a zavaros választ kaptuk, hogy

sok az utas, magas kinti hőmérséklet és nem bírja a berendezés

blablabla. Elnézést, de megint úgy érzem, hogy hülyének vagyok nézve. Az önök cége, adott darabszámú ülőhelyet értékesít x távon erre az egy IC kocsira, ennek van egy maximum száma, arra terveztek egy adott teljesítményű légkondicionáló berendezést, ami egyébként meglepő módon máskor, más járaton, de még lefelé Boglárra, ha döcögve is, de működött. Akkor ne mondják nekem, hogy „sokazenbeer”, meg hogy „ dehát melegvan odakintizs”. Ráadásul egy kedves ismerősöm heti-kétheti rendszerességgel utazik ezen a távon, az önök szuper vonatain, és arról számolt be, hogy számos esetben nem működtek a légkondicionáló berendezések.

Önök, vagy nem tudnak róla (ez meglepő lenne), vagy parancsba adják (ez valószínűbb) a beosztottjaiknak, hogy úgy engedjenek szerelvényeket forgalomba, hogy azok műszaki állapota nem megfelelő, esetleg így spórolnak. Tehát azt feltételezem, hogy önök tisztában vannak azzal, hogy ezeken a vonatokon sokszor nem működik a klíma, mégis (több más mellett) ezzel a szolgáltatással adják el rá a jegyeket. Kiengedik ezeket a kocsikat a 35+ fokba, úgy, hogy semmiféle plusz szolgáltatást nem nyújtanak, de azért a pénzt köszönik szépen, beszedik érte. Ezt pedig úgy hívják, hogy átverés, csalás, tudatos károkozás.

Jelen e-mailt másolatban megkapja a Tékozló Homár blog is, szerintem jót tenne az ügynek a nagyobb nyilvánosság. Úgy tűnik, hogy senki sem szólt még, mindenki tűr, majd elfelejti az élményeket, amelyeket az önök szuper szolgáltatásain szerzett. Én most ettől eltekintenék, ha lehet.

Üdvözlettel:

Gábor

UPDATE aug.29.

A posztra az alábbi reakciót kaptuk a MÁV-tól:

Utasunk közvetlenül is megkereste a MÁV-START Zrt.-t, melynek kapcsán a felvetéseit vizsgáltuk, és részletes válaszunkat részére megküldtük, melyről az alábbi összefoglalót adjuk Önöknek:

Valószínűsíthető, hogy odautazással kapcsolatosan a megadott dátum elírásra került, ugyanis az említett kelenföldi balesetre nem június, hanem július 30-án került sor. Aznap az Ex1844 sz. vonat Kelenföld állomás III. sz. vágányára történt bejárásakor sajnálatos módon egy külföldi állampolgárságú hölgy utas a peronon megbotlott, és beesett a peron valamint a behaladó vonat közé. Szerencsére a vonat időben megállt, így a hölgyet a mentő ápolásra elszállította. Munkatársaink és a hatóság azonnal megtette a szükséges intézkedéseket, a hatósági intézkedés miatt azonban a vonat egyelőre nem közlekedhetett tovább.

Tekintettel a rendkívüli helyzetre és annak súlyára, bízunk abban, hogy a történtek hátterének ismeretében számíthatunk Utasaink szíves megértésére és belátására.

Természetesen a forgalmi akadály adta kereteken belül igyekeztünk Utasainkat a rendelkezésre álló eszközökkel tovább juttatni, ezért akit lehetett, átszállítottunk a 18504 és Ex1874 sz. vonatokra. A tömeges utasforgalom miatt azonban volt, aki az Ex1844 sz. járaton maradt, az ő érdekükben az elhúzódott hatósági intézkedés ellenére sem mondtuk le véglegesen a balesetben érintett vonatot, hanem tovább közlekedtettük 71 perces késéssel, 12:53-kor.

Alapvető és jogos elvárás, hogy a forgalmi akadályokról megfelelő információkat szolgáltassunk, és a lehetőségekhez képest tervezhetővé tegyük a késés következményeit. Ugyanakkor jelezzük, hogy egy hatósági intézkedés során – különös tekintettel az ilyen rendkívüli, egyedi esetekre – a vasúttársaság munkavállalói sem feltétlenül rendelkeznek a szükséges információval annak tényleges időtartamára vonatkozóan. A forgalom szabályozásában és lebonyolításában részt vevő munkatársaink természetesen minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a birtokukba jutott aktuális információkat átadják az utazóközönség részére, de kétségtelen, hogy ez nem minden esetben valósul meg maradéktalanul, vagy az információ rendelkezésre állása függvényében csak később történik meg. Az ilyen előfordulásokat igyekszünk csökkenteni, ugyanakkor a hamis információkból származó kockázatoktól is meg kell óvniuk a várakozókat.

A légkondicionálás elégtelenségével kapcsolatban – bár a 2018. augusztus 5-én közlekedett 205 sz. vonat 51 55 2044 038-6 pályaszámú IC személykocsijáról aznap nem született hibajegyzék, és a jegyvizsgálók sem készítettek eseményjelentést – a távlati időintervallumban végzett vizsgálat megállapította, hogy a kérdéses jármű a vizsgált naptól függetlenül többször is javításra került légkondicionáló problémák miatt, így nem zárható ki, hogy az 2018. augusztus 5-én már elégtelenül működött.

Bár a műszaki meghibásodások előfordulása megfelelő karbantartás mellett sem zárható ki teljes bizonyossággal, itt szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ilyen esetben a jegyvizsgálótól – amennyiben a jelzés ellenére helyben nem tudta orvosolni a működési nehézségeket és más megfelelő hőmérsékletű kocsiban sem tudta az érintett utasokat elhelyezni – igazolás kérhető a légkondicionálási probléma tényéről, melynek az érvényes felárbizonylattal együtt történő benyújtása esetén MÁV-START Zrt. ügyfélszolgálata az eltérő minőségű szolgáltatásra vonatkozó rendelkezéseket figyelembe véve kompenzációról gondoskodhat.

A méltányosságon alapuló visszatérítés lehetőségének vizsgálatához az Utastól a szükséges információkat bekértük.

A történtek kapcsán ezúton is valamennyi érintett Utas szíves elnézését kérjük.

MÁV-START ügyfélszolgálat

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.08.06. 14:44:57

Business as usual. Utasok, meg a négy évszak...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.08.06. 14:47:06

Mindig ez a kekeckedés! Fogadjunk, hogy decemberben, az utolsó ellenőrzéskor még teljesen jó volt a klíma, simán tudott tíz fokos levegőt fújni. Pöcsét, aláírás, mehet forgalomba.

Lalikám 2018.08.06. 14:48:52

Ma nagyot fut a máv: rákosrendezői bicóút, utastájékoztatás, micsoda világ, tisztára mint 40 éve...

lobster thermidor 2018.08.06. 16:08:08

@Lalikám:
Ahogy azt a Móriczka elképzeli!
40 éve nem voltak légkondis kocsik, ellenben a nyári melegben az ablakokat le lehetett húzni, a többi pedig a maga módján, de működött.

vizsla_barat 2018.08.06. 16:32:06

Mint fentebb leirtak, berelj autot es bosszankodj az M7-esen. Vagy egyszeruen koltozz ki ebbol az orszagbol.

Quuuziii 2018.08.06. 18:10:30

Kocsival 4608 ft? Ezt az összeget hogy sikerült megszülni? Hol marad az autópályamatrica? A dugóban állás? A biztosítás? A karbantartás? Az amortizáció?

A balesetet szenvedett utas, pedig külön kér elnézést az okozott kellemetlenségekért. Persze nem kukoricán térdepelve, mivel már nincs lába, de sebaj. Élljen a Balaton, a haverok, a buli, és a fanta.

A hozzászólás termékmegjelenítést tartalmazott.

Balfredo Alfredo 2018.08.06. 20:48:41

@Quuuziii: "Kocsival 4608 ft? Ezt az összeget hogy sikerült megszülni?" Persze lehet azon trollkodni meg reativizálni, hogy kocsival 4608, 4806 esetleg 6804 Ft megtenni ezt a távot (ha mondjuk a teljesítményadót meg az abroncsok kopásából adódó, adott távra eső összeget is számoljuk), illetve szóvá tenni, hogy a posztoló miért is szőtte bele e számot a levelébe, de ettől függetlenül a MÁV hibázott.
Az több mint tragikus, hogy valakinek levágta a lábát a vonat, de ettől függetlenül normálisan működő vasútnál elvárható lenne az utasok pontos tájékoztatása, meg a klíma működése. A MÁV egyelőre arra játszik, hogy a munkatársait semmitmondó válaszaival megússza dolgot.

Pár napja új vezetője van a MÁV-nak, naivabbak gondolhatták, hogy ilyen és hasonló esetek nem fognak előfordulni:
Íme: www.mavcsoport.hu/mav-csoport/uj-elnok-vezerigazgato-mav-elen
A kiábrándulás gyorsan eljött:
www.mavcsoport.hu/mav-csoport/mav-val-kutya-sem-egyeztetett-teleki-blanka-utcai-aszfaltozasrol

Szóval a MÁV-nak van még hová fejlődnie, felesleges védeni a védhetelent!

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2018.08.06. 21:29:58

fú de geci modoros az első bekezdés. na nézzük tovább.

Quuuziii 2018.08.06. 21:49:47

@Balfredo Alfredo: egyértelmű hogy a MÁV-nak van hová fejlődnie, de a kérdező ettől még egy hisztis pöts. Mindig is volt kotsink, de emellett a legalább ugyanannyit utaztam vonaton is, sosem tört le a körmöm, hogy jaj melegecske van, osszanak ingyen üdtsit, meg mennyen a légkondika. (Nem is ismertem a fogalmat).

Szóval a kérdező menjen kocsival ha akar.

(Külön vitát érdemelne hogy a klímaváltozásért milyen mértékben okolhatók az autósok, de egyrészt nem vagyok elismert tudós, másrészt a klímaváltozás tényéről sincs konszenzus, harmadrészt hogy jön ez most ide? - ja hát a meleg és a légkondi)

Egyébként tetszett a játék a számokkal, jópofa volt. :)

Kulics 2018.08.06. 22:32:51

@Quuuziii: az összegbe a benzint számolta. Ha van kocsija, akkor a biztosítás akkor is ketyeg, ha a garázsban áll a kocsi és vonatozik helyette. Szerintem egy panaszoslevéltől nem kell komplett közgazdasági elemzést elvárni, amortizációval és kéynelmi faktorokkal súlyozva. Tekintve hogxy a vasútállomásokat is meg kell közelíteni valahogy mindkét végpontos, tehát lehet beleszámolni a helyi közlekedési tarifákat is a vonat jegyárba... blablabla
Egy a lényeg: az autó közlekedéshez képest irreálisan drága a vonat ma Magyarországon. Tekintve a katasztrofális színvonalat. Így érted már a posztot?

MrZed001 2018.08.07. 00:11:12

Nincs is annál erotikusabb, mint a 40 fokos vagonban ülve izzadni ...
és megesett mindez a téli -15 fokos hidegben :D ...
a befagyott váltók miatt órákat veszteglő vonaton (true story)

Szóval most valószínűleg kevesebben kaptak tüdőgyulladást, mint akkor.

A MÁV bénázásairól órákon át lehetne írni. Mert ez tényleg a bénázás kategória.

Im just here for the comments 2018.08.07. 04:03:24

A MÁV úgy szar, ahogy van, de ez a levél katasztrófa, tipikusan az az eset, amikor annyira unszimpatikus a posztoló, hogy hiába van teljesen igaza, az ember viszketést kap tőle a második bekezdésben.

Mellesleg imadom az ilyen jellegű kérdéseket: mikor fogunk elindulni? Honnan a vérből kellene ezt a kalauznak tudni? Az ilyen embereket azzal kell leszerelni, hogy mondasz nekik ex has egy random időpontot, aztán az illető elégedetten leül és nem zaklat tovább hülye kérdésekkel.

Azt viszont nem értem, hogy egy "baleset" miatt miért kellett több mint egy órával később indulni. A sínek alá szorult valaki, és több mint egy órán át nem tudták kirángatni?

Gondolom ez meg végképp nem lesz segítség, de én vonatra rendszeresen pulóverrel készülök, mert annyira nyomják a klímát, hogy szétfagyok. Az külön rejtély, hogy mit befolyásol az utasok száma.

Gábornak ettől függetlenül jár a lóf@sz, nagyon szellemes levél akart lenni, de nagyon nem lett az. "Szuper szolgáltatás", hát leteszem a hajam.

zsaruvér 2018.08.07. 06:42:26

Biztos a Soros volt meg a Gyurcsány

Quuuziii 2018.08.07. 08:11:39

@Kulics: egyrészt a benzines érvelést nem a posztoló írta, így az sem biztos, hogy van kocsija. Nyilván nincs, mivel vonattal volt kénytelen utazni. A posztot pedig értem (ahogy azt írtam is), csak nem szeretem. Láthatólag mások sem. Tény hogy a vonatozás gyakran lutri. Pl. átszállásnál pár perces késés miatt is jó nagyot lehet szívni. Türelem kell hozzá, és gyakorlat. Gáborka még fiatal, nincs neki ilyen, neki nem a vonat.

_B_ 2018.08.07. 08:40:17

Ez a benzines kalkuláció elég sánta...
A hétvégi "hazalátogatásunk" kettőnknek 15000 Ft-ba kerülne vonattal (plusz anyámat ugraszthatom este 10-re (esetleg 11-éjfélre, ha van késés), hogy jöjjön az állomásra, mert nem akarok kilométereket gyalogolni.
Új vagy nagyon fiatal autóval MINDEN költséget beszámolva (értékvesztést is) 60 Ft/km-re jön ki a költség. Na ez kb 21000 Ft. De mondjuk van klíma, nincs sok köcsög, és 4-5 óra helyett max. 2 óra az út ajtótól ajtóig. És akkor megyünk amikor jól esik.
10 éve nem mentem vonattal haza, a MÁV megtanított autóra spórolni, szóval másfél év meló után már seggem alatt volt egy öreg használtautó :D
Egy öreg megbízható autóval, aminek értékvesztzése jelképes, ma is kihozható az út 15000 Ft-ból (ebből kb 9500 a benzin) Tehát pont annyiba kerül mindennel együtt, mint a MÁV. De a plusz kényelem megfizethetetlen :)

bazzgeth 2018.08.07. 08:52:27

@Im just here for the comments: szimpla utastájékoztatás, nem ködösíteni kell, hanem elmondani (nem részletekbe menően), hogy "baleset történt, jelenleg a helyszínelés folyik, sajnos nem tudom megmondani az indulás várható időpontját". Sima ügyfélkezelés. Az okosabbja érteni fogja, a rüszügyík parasztja meg akkor is háborogni fog, ha egy konkrét időpontot mondanak neki.

Példa: Svédország, a vonat lassított a nyílt pályán, 3 (igen, három) másodpercen belül bemondta a kaller, hogy "valamiféle állatcsorda halad át a síneken, biztonsági okokból lassítottunk". Senki nem akarta megverni habzú szájjal, holott elég jelentős késést szedtünk össze.

Irbisz 2018.08.07. 08:59:49

@Quuuziii: ilyen igénytelen, mindent fost elfogadó balkáni parasztok miatt teheti meg ezt a MÁV. És igen, miért nyújtson normális szolgáltatást, ha ilyen mindenbe beletörödő szolgalelkű csicskák ezt a "szolgáltatási szinvonalat" normálisnak gondolják 2018-ban. Ráadássul méregdrágán, kvázi nyugati árakon- csak ott épp egy regionális vonat is jobb.

Im just here for the comments 2018.08.07. 09:05:50

@bazzgeth: ha jól értettem, a poszter tudta, mi történt, tisztában volt a késés okával, ő a "szuper" nagy agyával arra volt kíváncsi, hogy mikor fognak indulni.

Ügyfelekkel dolgozom minden nap, tehát tisztában vagyok a tájékoztatás erejével, ennek ellenére van az a típus, akinek teljesen mindegy, mit mondasz és mennyire vagy készséges, a büdös életben nem fogja megérteni, hogy van, amire nem tudsz neki választ adni, a "mikor lesz kész?" kérdés tipikusan ilyen.

LKerekes 2018.08.07. 09:18:37

@Im just here for the comments:
Meg hát milyen jó érzés mindenbe beleköni, minden csak rossz lehet jeligével.
Birom a svéd összehasonlítást. Ha Magyarországon az 1848-as szabadságharc lett voln a z utolsó háború, ha a Balaton mélye( elvégre ez is tenger ) hatalmas mennyiségű kőolajat rejtene, ha a második világháborúban minden (!!) hadviselő félnek Magyarország szállított volna acélt és szenet, akkor azt hiszem jogos lenne az összehasonlítás.

trtr 2018.08.07. 09:27:01

Régen, klíma nélkül hogy élték túl az utasok ezt a távot?

Baldrick68 2018.08.07. 09:28:09

@Im just here for the comments:
Ha baleset történik ami ráadásul személyi sérüléssel jár, akkor nem csak annyi a sztori, hogy kirángatják a maradványokat a vonat alól és indulás tovább.
Ilyenkor helyszínelők, jegyzőkönyv, tanúkihallgatás meg minden ilyen szarság alapból olyan egy óra szopóroller.

Benbe · http://www.benbe.hu 2018.08.07. 09:28:15

@Quuuziii: Neked nincs igényed a légkondira, magánügy. Mások fizetnek azért, hogy ne leizzadtan, büdösen utazzanak, de a közszolgáltató nem szolgáltat. Ez már közügy.

Thebat 2018.08.07. 09:29:00

Ha tudják a kalauzok, hogy teszem azt előreláthatólag 10 perc múlva fog indulni a vonat, akkor sem mondják meg, mert pontosan a 10. percben 10 utasból 2 ott fog pattogni nekik, hogy miért nem indult már el a vonat, az pedig nem hiányzik nekik, azt hiszem

Benbe · http://www.benbe.hu 2018.08.07. 09:29:26

@Baldrick68: 3-4. De semmi nem tiltja, hogy az utasokat egy másik vonat továbbvigye, csak szarnak bele, az a 600-900 ember így járt.

Benbe · http://www.benbe.hu 2018.08.07. 09:30:52

@Thebat: Ausztriában egy nyílt vonali megállásnál a mozdonyvezető azonnal bemondta, hogy másfél perc múlva megyünk tovább, mert egyvágányozás van és várjuk a szembevonatot. Pont annyi is volt a várakozás.

temprasordog 2018.08.07. 09:31:25

@Quuuziii: Már miért lenne nyilvánvaló hogy a pénzemért kalandtúrára indulok, mert türelem kell hozzá és gyakorlat? Miért kell elfogadni hogy ilyen kritikán aluli szolgáltatást nyújt egy cég? Nem csak erre az esetre vonatkozóan, hanem a mindennapokat tekintve is. Gondolom kinyitnád a szád, ha a rendelt taxid fél órát késne, a meghirdetett légkondis autóban 50 fok lenne csak mert, de a pénzért tartaná a markát a taxis? Elárulom, az eset és e példa tök ugyanaz, nincs különbség.

Darth Revan 2018.08.07. 09:34:58

a level tul hosszu, osszefoglalva
1) kesett a vonat, nem volt megfelelo tajekoztatas (kisse erzeketlen a keses miatt panaszkodni, amikor masnak lehet az eleteert kuzdenek, de hat mindenkinek a sajat nyavajaja faj)
2) nem mukodott a legkondi megfeleloen.

nem kellett volna feleslegesen cizellalni.

Quuuziii 2018.08.07. 09:35:34

@Benbe: én mindig reggel, vagy este vonatozom, amikor nem létszükség a légkondi. (És igen, speciel nem is igénylem, nekem az is elég ha a 30 fok kánikulában nem fűtenek. :D

trtr 2018.08.07. 09:35:46

Bazmeg, elolvastam, Gábor egy fasz. Az ok, hogy baja van és talán foszlányokban igaza. De ilyen szarsznob modoros módon előadni magát, menthetetlen.

LKerekes 2018.08.07. 09:38:04

@Benbe:
És gondolod olyan a valóság egy zsúfolt rendezőpályaudvaron, mintha otthon a kisvasutaddal játszanál? Azért nem néhány perc ide-oda járkálni egy mozdonnyal, kocsikat tologatva , mikor akár néhány percenként van áthaladó vonat.

Im just here for the comments 2018.08.07. 09:39:20

@Baldrick68: az oké, de itt továbbra sem értem, hogy mi történt. Egy álló vonatról beszélünk, illetve a posztban is az van, hogy baleset történt egy utastársukkal, a szohasznalatbol arra következtetek, hogy azzal a vonattal ment volna, amin a poszter is ült. Az álló vonat nem tudja elütni. Ha mégsem azon a vonaton utazott, akkor se stimmel, mert a vonalon nem volt gond, mert a későbbi gond nélkül elindult.
Leesett a vonatról? Vagy beesett alá, vagy nem tudom.
Egy vonatról leesésnél is indokolt, hogy a vonat ott álljon a helyszínelés idejére?
Nem értek hozzá, csak nem tűnik számomra indokoltnak.

Darth Revan 2018.08.07. 09:39:32

@Benbe:

van amikor nem lehet elore tudni mennyit kell varakozni. ez egy ilyen helyzet volt.

Im just here for the comments 2018.08.07. 09:43:26

@LKerekes: azért én azt nem vitatnám el, hogy lett volna időnk és alkalmunk - ha nem is utolérni a svedeket, de - legalább elindulni a fejlődés útján. Ehhez képest nagyon lassan változik bármi is, főleg az állami szektorban. Ezt meg nem lehet a szerencsétlen történelmi döntések és helyzetek számlájára írni.

LKerekes 2018.08.07. 09:44:09

@Benbe:
Nyílt pályán nem állhatott meg a vonat, mert akkor hogy kerülte ki az ellenvonat?
Nyugodj meg , az ilyen eset, mikor az állomáson (!) várakozik a vonat az ellenvonatra nálunk is egy-két perc szokott lenni.
Amúgy ez általában benne van a menetidőben és nem jelentkezik késésként, tehát értelmetlen késésként "bemondani".
Ha baleset miatt áll egy vonat, azt nem nehéz kiszámolni, hogy mikor érnek ki a mentők, helyszínelők, szakértők. Sajnos az ilyen esetek a társadalmi együttélésből fakadnak. Kellemetlen, de azért nem direkt van , azért, hogy egyeseket bosszantsanak.
Valahogy a tűrőképesség nagyon lecsökkent.

LKerekes 2018.08.07. 09:47:11

@Im just here for the comments:
Elindultunk és az úton vagyunk. de miért várod el, hogy ami másnak 100 évig tartott, azt nekünk sikerülhet néhány év alatt vagy "azonnal" megcsinálni?

Im just here for the comments 2018.08.07. 09:48:04

@LKerekes: jah egyébként valószínűleg új vonatot keríteni, ami akkora befogadóképességgel bírt volna, mint az eredeti, ha lehetséges is, tovább tartott volna beállítani a másik helyére, mint ez a helyszinelos tortúra. Persze nehezen tudom elkepzelni, hogy egy ugyanolyan vonat csak úgy ott álljon valahol tartalékként egy ilyen esetre.

LKerekes 2018.08.07. 09:49:49

@Im just here for the comments:
Egy állomásra beérkező lassító szerelvény is elüthet valakit. És ha netalántán nem is súlyos a sérülése, olykor nem olyan egyszerű kirángatni, kihúzni. És még akkor is szükséges a helyszínelés.

Im just here for the comments 2018.08.07. 09:51:41

@LKerekes: ezért is írtam, hogy lassan változik minden (nem értek egyet azokkal, akik szerint minden olyan, vagy rosszabb, mint ötven éve, mert nyilván nem), de ha belegondolsz, már a rendszerváltás óta is eltelt lassan 30 év.
Ahhoz képest, hogy mennyi mindent lehetett volna érni, az ország szetlopasa mellett a töredéke nem valosulhatott meg.
Na de kezdünk nagyon elkanyarodni a poszttol.

LKerekes 2018.08.07. 09:51:57

@LKerekes:
Bocs, de igazából úgy kell érteni, hogy "nehéz kiszámolni , mikor érnek ki a mantők....stb "
A nem szó törölendő.

FDToth 2018.08.07. 09:53:22

a máv arra jó, og a külvárosban fuvaozzunk vele, hosszú távra nem ajánlatos.
azért annyi lehetne a máv-ban, hoyg ha nem működik a légkondi, akkor szó nélkül visszafizeti a teléjes jegyárat. ez lenne a minimum. Nem midnegy nekik a költésgvetés? ha bajban vannak, akkor az állam majd pumpál bele, kb mint bkv, bkk.
kb semi ösztönzőerőn nincs abban, hoyg a máv, bkk, kórházak normálsian gazdálkodjanka, mert az államm úg yis bezséáll é skifizeti helyettük.
ez ám a ösztönző rendszer...

LKerekes 2018.08.07. 09:53:23

@LKerekes:
Bocs, de a mondat helyesn: "nehéz kiszámolni, mikor ér ki a mentő, ...stb"

langesz 2018.08.07. 09:56:09

S ha autóval az M7-esen mész és ott történik baleset, akkor mennyit ülsz a dugóban?
Másfél óra alatt odaérsz?

LKerekes 2018.08.07. 09:59:11

@Im just here for the comments:
Nincs általában egy egész vonat tartalékban személyzettel együtt. Mozdony lecserélik hiba esetén, kocsikat csatolhatnak a vonathoz aránylag rövid időn belül. De egy teljes vonatot összeállítani, lecserélni nem könnyű pláne nagy forgalomban.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs sok baj a MÁV-val, de nagyon sokszor értelmetlen panaszokat olvasni, ami egy kis empátiával és nem a maximális önzéstől vezérelve igazán átvészelhető esetről szól.

Gábor001 2018.08.07. 10:03:01

Hivatalos szövegeknél ilyen modormódba kapcsolok, bocsánom. Pedig szívesebben írtam volna, hogy a "büdös kurva anyátokat MÁV"! Elég dühös voltam…
Olvastam a kommenteket, és válaszolnék néhány felvetésre.

1. ha tudom, hogy mikor indul a vonat, és pl a tényleges indulás ideje 15:00 óra (a 11:48 helyett), akkor átszállok egy másik járatra, bukva a helyjegyet, amit később vissza lehet igényelni, de vszeg leszartuk volna, csak ne kelljen a hőségben Kelenföldön dögleni. kb 12:30-kor derült ki, hogy baleset történt.
2. nem vagyok érzéketlen, nem hibáztatom azt, aki balesetet szenvedett, neki vszeg szarabb napja volt, mint nekünk, akik csak le akartunk jutni mindenféle bonyodalom nélkül a Balatonra. Ugyanakkor azt sem gondolom, hogy egy egész vonatni utasnak kellene bűnhődnie és vezekelnie a baleset miatt, és kukoricán térdepelnie, mivel nekünk még van lábunk, ugye @Quuuziii.
3. a társaságból senkinek nincs autója, ezért választottuk a vonatot. + az autós összehasonlítást nem én írtam, hanem a poster vezette fel az e-mail szövegét azzal. Egyébként nagyjából egyetértek vele. Pl a telekocsi szolgáltatással olcsóbban, és lehet, hogy gyorsabban le lehet jutni, pláne hétfő délben, amikor az M7-es kényelmesen autózható, kivéve, ha nem történik baleset minden 10km-en. De van más alternatíva is, mindegy… Egy barátommal, akinek van autója, múlt héten jártunk (4 fő) Badacsonyban, ahol a környező falvakat is megnéztük, és oda-vissza mindennel együtt nagyjából 4000ft-ra jött ki a benzinköltség. Ok, lehet, hogy egy kicsit baráti áron számolt.
4. a klíma. hát bazmeg, hogy tényleg képtelenek néhányan felfogni, hogy ha nem megy a klíma a kocsiban, ahol nem lehet lehúzni az ablakot, akkor ott pokol van. Fizettem valamiért, szart kaptam, szóltam. Az értetlenkedők meg dagonyázzanak a szarban, amit annyira szeretnek és védenek! Nem vagyok egy kekec pöcs, van tűréshatárom, nem szólok be mindenre, de nem vagyok hajlandó tűrni a végtelenségig és hagyni, hogy minden úgy menjen ebben a tetves országban, ahogy megy, csak mer jóvanazúgy!

LKerekes 2018.08.07. 10:10:41

@Im just here for the comments:
Igazad van. És, ettől mi változik ebben a pillanatban. Sok minden el lehette volna érni, de azt is figyelebe kell venni, hogy más ország, más mentalitás. Ez nem védőbeszéd, csak elfogadom egy bizonyos határig a valóságot.
Amúgy meg az ilyen társadalmi változás késése miatt nem biztos, hogy egy-egy esetben a MÁV, a vasutas, a masiniszta, a forgalmista vagy a kalauz a felelős és mindenért hőbörögni kell.

Tudod életem felejthetetlen eseménye volt, amikor un . egynapos lézeres műtét keretében megoldották az aranyérproblémámat egy pesti belvárosi magánklinikán. Tökéletesen sikerült és amikor délután hazaindultam a kocsival a volt Tanács körútról (bocs de most nem jut eszembe mi az új neve ) nem tudtam vagy másfél órán keresztűl befordulni a Kossuth Lajos utcába, mert pont akkor jött hozzánk a japán császári család és a forgalom le volt zárva. Ne tudd meg. Nem volt egy welneszérzés.
Akkor most kit szidhattam volna, minek reklamáltam volna? Legfeljebb azóta ellenzem a japán-magyar örök testvériséget, de nagyon.

LKerekes 2018.08.07. 10:13:49

@FDToth:
Én általában sokat utazok vonaton, olykor az ország egyik végétől a másikba , sok átszállással is, mert gyakorlatilag ingyen van és szeretem a sört. Hidd el, nem olyan rossz a hiba/boszantási százalék.

Quuuziii 2018.08.07. 10:15:14

@Gábor001: és válaszolt már a MÁV a panaszlevélre amit ezzel kapcsolatban írtál? :)

szepipiktor 2018.08.07. 10:16:05

Ezek a panaszok jogosak, de zavar, hogy mindig kiregadunk egy-egy egyéni problémát, azt körbeugráljuk, de az alapokkal nem foglalkozunk.
Én is jártam így, igaz sok évvel ezelőtt, szintén IC és az elsőosztályú kocsi valami múzeumi darab és ugyanígy 40 fokban légkondi nélkül.
Krvára zavart, hiszen drága jegy, és ezért a 70-es évek szintjét adták. Nem rohangáltam névtelen levelekkel a sajtóhoz, hanem átmentem a büfékocsiva és végigpiáltam az utat a Balatonig, lehúzott ablak mellett.
Itt is felmerül, a szerődés (a MÁV és az utas között) tartalmazza-e a légkondit vagy az csak a napi alap? Ha nem, akkor nincs értelme panaszkodni, mert akkor bónusz a légkondi.
Ha igen, akkor meg nem panaszkodni kell, hanem lépéseket tenni a MÁV ellen, hiszen szerződét szegett.
Ha itt panaszkodunk, nem történik semmi és a MÁV is röhög a markába.
De miért nem foglalkozik a blog általánosságban a problémával?
Hogy ahol van légkondi, működik is, akkor miéárt nem használják, vagy hibásan használják?
Az új buszokon van, mégis 80%-ban megrohad rajta az utas. A bkv miért a nyugdíjas-megsemmisítő "alacsonypadlós", rángató Tatra villamosokat használja, ahol megdöglik az utas még nyitott ablakoknál is? Miért kapcsolják ki mondjuk a Lehel téri metróállomáson a szellőzést? Lent megdöglik az utas - régen ugye ott volt hűvösebb -, majd utazhat a "modern" szovjet szerelvényeken, amiken még az ablakokon keresztűl sem jut levegőhöz.
Mert valami barom az alagút szellőzését is károsnak tartotta, így lent a mélyben megdöglik a polgár.
De a MÁV ezt teszi például olyan zónázó vonalakon is, mint a Vác-Szob irány. Az új szerelvények suhannak, klímásak, de a főidőben a régi ndk-s kocsis szarokat állítja be, melyeken rothadó meleg, bűz és tömeg van.
Szóval sajnálom a levélírót, de a története alap ma hazánkban, gyakorlatilag egy váci zónázó járat összes utasa írhatna levelet ide a blogba, az M3 pótló buszok százezrei írhatnák ugyanezt.
Történelmi tapasztalat, hogy a névtelen panaszlevelek, soha nem oldottak meg gondokat.
De a magyar feljelent névtelen levelekben, ezért minden marad úgy ahogy van!

LKerekes 2018.08.07. 10:20:12

@Gábor001:
Tavaly nyáron kerültünk a családdal egy olyan helyzetbe, hogy egy kb. 10 órás autóút megtétele több, mint 24 órát tartott. Két autópályán is belefutottunk jó nagy balesetbe. Hál Isten nem voltunk benne, csak a hátrányait élveztük.
Kikerülni nem lehetet, visszafordulni nem lehetett az adottság és a fizika miatt. Ez van.
Kit lehetett volna szidni?

LKerekes 2018.08.07. 10:22:11

@Gábor001:
Ja. És ha a hazádat tetvesnek nevezed, akkor nincs mit mondani továbbiakban. Így már sajnálni sem lehet.

Dezsike 2018.08.07. 10:23:01

Hozzáteszek a poszthoz egy kicsit: a MÁV jegyrendszere és az online értékesítés szar. Siófokról szerettem volna eljutni egy Balaton melletti kis településre, 10 km-en belül. Az összes vonat 30-110 perc közti késésben volt. Az épp beguruló késésben lévő vonatra nem engedett jegyet venni a rendszer, mert az az eszközöm órája szerint már elment. No problem, visszatekertem a teló óráját, ekkor már bejött a drága Elvira, de hibás bemeneti adatok hibaüzenetet dobott. Jobb híján megvettem a jegyet az első elérhető vonatra, ami persze a "korábbi", későre nem érvényes, nem értem miért, pedig felár nélküliek mind. Kalauz nem jött, így megúsztam a büntit, de nem érzem magam bliccelőnek, a menetdíjat kifizettem. Annyit amennyit kell. Csak nem azok a számok voltak rajta, mert a saját rendszerük nem engedte.

flort 2018.08.07. 10:25:21

Elmesélem, hogy amikor a múltkorjában Tatabánya felé akartam volna vonatozni, a déliben kiírták, hogy 20 perc, majd 40 perc, majd 60 perc a késés.

odasétáltam a hűsölő kallerekhez, hogy akkor most mi a pálya, mire felvilágosítottak, hogy rádőlt valami oszlop keresztbe a sínekre, úgyhogy semmi se ki, se be. És ez órákig így is marad.

Azt tanácsolták, hogy menjek át Kelenföldre, mire megkérdeztem, hogy miért nem mondatják be ezt? Erre a válasz: ezt nem tehetik.

Lehet, hogy az ittenieknek ez az aljárás teljesen természetes, de arra kell jutnom, hogy ők a "hülye" legfelső (vagy legalsó) fokozatába tartoznak (=vasutas, túl a rendőrön és postáson), mert ez egyszerűen elfogadhatatlan.

Gábor001 2018.08.07. 10:26:34

@Quuuziii: nem, majd válaszolnak, ha akarnak. Lehet, hogy mivel arrogáns, geci levél volt, válaszra sem méltatnak. Azon meglepődnék, ha egy kedves, higgadt és megoldást kereső választ kapnék. Majd kiderül.
@LKerekes: :D

szepipiktor 2018.08.07. 10:28:16

De hogy éreztessem, a levélíró problémája csak egy csepp a MÁV tengerében:
Újpest-Rákospalota állomás - nincs személyzet!
Odamész, mert utazni akarsz mondjuk Vácra és ostoba barom vagy, hogy nem autóval mész.
De EGY DARAB jegyautomata, aminek kezelése az esetleges utasoknak valójában egy bűvöskocka-jellegű feladvány!!!
Nemrég próbáloztunk vele - feltartva a többi jegyre várót -, jétféle jegy kellett volna retur.
Mire sikerült vennünk, elment az a vonat, amihez időben kimentünk, így 30 fokban vártuk a következőt, és a klímás moder helyett rohadhattunk a fecskés szemeten.
Vajon akkor a MÁV szerződéseiben, a Magyar Közlönyben szerepel, megjelent, hogy a MÁV járatain kizárólag bérletesek vagy tapasztalt vonatozók utazhatnak?
És ki egy-két évente utaznának, azok egy héttel ezelőtt szervezzenek meg a főváros-Vác utazást?
Ez ugye nem gond, hiszen a kommentelők döntően máv-szakértők, így fel sem fogják, hogy a nem vonatozók élete eleve kínokkal teli, ha vonatozni szertnének mondjuk évente egyszer.
De ez a kutyát nem érdekli, ahogy például a bkv esetén sem olvashatok a köztéri automaták idióta szoftveréről.

LKerekes 2018.08.07. 10:30:33

@szepipiktor:
A múlt héte utaztam IC-n. Fülkés kocsi, a klíma is működött , az ablak lehúzható és teltház , azaz egy fülkében 8 ember. A folyosón álltam két órát. Mert...
7-8 ember egy fülkét be tud fűteni és büdösíteni piszkosul. 7-8 ember egyrésze lehúzná az ablakot, a másik része nincs benne, mert árt neki a huzat. Az utas gyereke bömből, a mási csecsemője beszarik., stb.
A Máv ( nem mávos kocsi volt! ) megtette, amit lehet és mégsem adott élményt az utazás. Lett volna értelme szidni, panaszkodni?

FDToth 2018.08.07. 10:31:21

@LKerekes: én autóval megyek inkább. Balaton északi partjára, közel keszthelyhez egy főre oda-vissza, IC, légkondi (ha van), 8.000 Ft a jegy, az út Bp-ről 3,30 h, bkv-zással. Oda
Lemegyek autóval, 2,30 h, 150 km, 7 literes fogysztással 5.000 Ft a bezin, és 3 rugó a matirca.
nem kell cpielni a cosmapgak, kéynelmesebb, tuti van lkégkondi, stb.
ha meg többen ,együnk, akkor egyrteémű autó.
A vonat nem alternatíva, max ha diák vagy vagy nyugdíjas, illetve h anincs autód

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.07. 10:32:00

@LKerekes: azért az elvárható lenne, hogy ne fosszátok ki az országot.

CCnick 2018.08.07. 10:33:11

"Kocsival mindezt letudhatjuk másfél óra alatt, 8 literes fogyasztással számolva 4608 forintért. "

Igen, az autónak kizárólag üzemanyagköltsége van, nem kell megvásárolni/bérelni, nem kell rá adót fizetni, biztosítást fizetni, müszakiztatni, gumit venni, szervizeltetni.

LKerekes 2018.08.07. 10:33:20

@Dezsike:
Ha minden vonat késik, akkor egy órát és óránként mennének a vonatok, akkor nincs késés.
Pénztárnál nem próbáltál jegyet venni?
Ha meg nincs pénztár, akkor felszálsz a vonatra és a kalauz pótdíjmentesen ad.

protézisesh 2018.08.07. 10:33:47

@LKerekes: amiről te beszélsz, az vis maior. A MÁV meg többszörösen szerződést szegett. Ha nem érted a különbséget, a hiba a te fejedben van.

szepipiktor 2018.08.07. 10:33:51

@LKerekes: Jogos a bőgés!
Pár napja a blog.hu-n egy Y generációs bölcsészjellegű posztolt a balatoni autópályák hétvégi dugóiról, ostoba felvetésekkel igazolta vissza életkorát, a tapasztalat-hiányát.
Szerinte - mert ő éppen sietett volna fürödni - az életet korlátozta volna, mindenki mást, aki szintén sietett volna fürödni.
És semmi rálátása nem volt a nemzetközi autópályákról, a nagyobb eseményekhez kötődő dugókról, a stau-król. Szerinte csak nálunk, csak a 7-esen és csak nyári hétvégén van dugó - mások miatt...
Miközben évtizedek óta ismert és szervezéssel megoldható, ahogy mondjuk a szerb vagy román vendégmunkások vonulásánakl idején is tudjuk, hogy gond a közlekedés adott irányokban.
De ma egy mindent jobba tudó bölcsész és aktivista generáció - akik jellemzően itt "publikálnak" rendre megmondják a tutit, azaz mindig más a hibás.

LKerekes 2018.08.07. 10:36:11

@Gábor001:
Ha arrogáns, geci levelet írtál, akkor mi alapján vársz higgadt választ?
Mond nem te voltál,, aki levélben reklamálta, hogy a szirénázó mentő miatt nem tudtál nem tudtál aludni életedben egyszer?

szepipiktor 2018.08.07. 10:39:08

@LKerekes: Hát erről beszéltem...
Adott 7.4 milliárd ember a Földünkön, mindnek más és más az igénye és az igényszintje.
Azaz minden olyan esetben, ahol két vagy több ember vesz részt a folyamatban, esélyes, hogy ne egyezzenek az igényeik.
Ezért nem a panaszlevelezés a megoldás.
Olyanok szükségesek, mint az alkalmazkodás-képesség, az érdekérvényesítés-képesség stb.
Ráadásul hazánkban alap a pofabefogás is, hogy az átlag soha nem lázad, ha a postán szopatják, ha a boltban, a hivatalokban szopatják, ha egy szolgáltatónál, ami az ő pénzéből él, szopatják.
Hanem farkat behúzva kussol és eltűri a napi megaláztatásokat.
Igen, sokszor előfordul, hogy a MÁV rossz szolgáltatást nyújt, de amíg az egész rendszer hibás, addig a levelezés semmit sem ér!!!

CCnick 2018.08.07. 10:39:39

@Quuuziii: "így az sem biztos, hogy van kocsija. Nyilván nincs, mivel vonattal volt kénytelen utazni."

Nekem van autóm, ettől még utazok vonattal mert van amikor az a praktikusabb.

LKerekes 2018.08.07. 10:39:48

@szepipiktor:
Ha nincs hivatalos működő pénztár , akkor a vonaton is megveheted a jegyet pótdíjmentesen a kalauztól. Ha nem értek az automata kezeléséhez, akkor nem állok neki bohóckodni vele, pláne, ha nincs annyi időm. Az automata nem számít nyitvatartó pénztárnak.

LKerekes 2018.08.07. 10:41:03

@Le a spammerekkel:
Értem .És ezért is a kaluz a hibás....

Gábor001 2018.08.07. 10:41:21

@LKerekes: tudod, ezeknél a cégeknél dolgoznak ügyfélszolgálatosok, akiknek az a feladatuk, hogy ha valami elbaszás van, akkor kezeljék az adott problémát, még akkor is, ha a kedves ügyfél habzó szájjal, ajtóstól ront a házba. Szerencsére ez még elvárható, én is ilyen területen dolgozom. Kezeljék a problémát, adjanak valamilyen választ, legyen az diplomatikus, lerázó esetleg az általad is idézett higgadt. Egy profi problémakezelésbe ez is simán belefér. Egyébként csak halkan megjegyzem, hogy még mindig nem én vagyok a fasz, hanem a MÁV aki szart adott el nekem, szóval keresd ott a hibást.

LKerekes 2018.08.07. 10:43:02

@Le a spammerekkel:
Ja, és mi az a baromság, hogy "ne fosszáTOK ki az országot" Ebben a blogban egy ilyen válasz szerfelett ostoba, mert nem ideillő. De, ha csak azt tudod adni, mi lényeged....

szepipiktor 2018.08.07. 10:44:50

@LKerekes: Hát erről beszéltem...
Adott 7.4 milliárd ember a Földünkön, mindnek más és más az igénye és az igényszintje.
Azaz minden olyan esetben, ahol két vagy több ember vesz részt a folyamatban, esélyes, hogy ne egyezzenek az igényeik.
Ezért nem a panaszlevelezés a megoldás.
Olyanok szükségesek, mint az alkalmazkodás-képesség, az érdekérvényesítés-képesség stb.
Ráadásul hazánkban alap a pofabefogás is, hogy az átlag soha nem lázad, ha a postán szopatják, ha a boltban, a hivatalokban szopatják, ha egy szolgáltatónál, ami az ő pénzéből él, szopatják.
Hanem farkat behúzva kussol és eltűri a napi megaláztatásokat.
Igen, sokszor előfordul, hogy a MÁV rossz szolgáltatást nyújt, de amíg az egész rendszer hibás, addig a levelezés semmit sem ér!!!

CCnick 2018.08.07. 10:45:57

@Benbe: "De semmi nem tiltja, hogy az utasokat egy másik vonat továbbvigye, "

A "másik vonat" meg majd átugratja a pályán várakozót miután valahol a susnyás közepén átszálltak rá. Valahogy így kell történie.

n3spr3ss0 2018.08.07. 10:46:47

Suttyóország suttyókái erre szavaztatok, hogy folyamatosan hülyére vegyenek benneteket. Mi a probléma?

LKerekes 2018.08.07. 10:48:11

@protézisesh:
Az eredti posztnál balesettel kezdődött minden. Akkor az nem vis major?

LKerekes 2018.08.07. 10:49:50

@szepipiktor:
Sok mindenben igazad van, de én nem általánosítanék ennyire.

LKerekes 2018.08.07. 10:51:33

@n3spr3ss0:
A hozzászólásod- mivel nem ideillő és felesleges is - csupán téged állít be egy a gyengeelméjűséget megközelítő állapotúnak.

CCnick 2018.08.07. 10:54:58

@Im just here for the comments: "de ha belegondolsz, már a rendszerváltás óta is eltelt lassan 30 év."

Én vonatoztam a rendszerváltáskor is meg ma is. Azért ma egy kacagó kéjhömpöly a vonatozás igen sok szempontból, ahhoz képest. Pl az, hogy nem megy néha a légkondi az fel se merült 30 éve problémaként, hiszen eleve nem volt légkondi a vonaton sehol. De az is scifi volt a rendszerváltáskor, hogy nem állsz sorba 200izzadt bőröndös után háromnegyed órát azon stresszelve, hogy eléred-e a vonatod hanem sétálsz a vonathoz és közben a telefonodon pár kattintással megveszed a jegyet. A seggheztapadva izzasztó műbőrüléseket se sírom vissza.

CCnick 2018.08.07. 10:58:01

@FDToth: "ha nem működik a légkondi, akkor szó nélkül visszafizeti a teléjes jegyárat. ez lenne a minimum"

A MÁV személyszállító vagy hűtésszolgáltató?

stgail 2018.08.07. 10:59:31

Egyetértek a posztolóval. Velem is előfordult már hogy ilyen balesetkor ültem vonaton és az is hogy nem volt légkondi. De leszakadt már a felsővezeték is. És soha, de soha semmilyen információval nem látták el az utasokat. Akkor a kaller minek van mégis? Ott a teloja, leinformálja mi van, végigmegy a szerelvényen (ic-nél max 4 kocsi lol) és tájékozat. EZ A DOLGA. Ezért fizetjük a bérét az adónkból. Csak ennyi kéne és mindenki lenyugodna. Akinek tetszik a légkondicionálatlan ic kocsi annak hajrá. Menjen csak.
A máv europai viszonylatban egy életképtelen lofasz. Egy semmi. Egy vicc. Azért "jó" csak a mávval járni hogy lássa az ember milyen volt 50-60 évvel ezelőtt a vasuti közlekedés. Persze vannak az új motorkocsik, de azok még kivétel számban mennek. De azok is a redvás állomásra állnak be. A szétrohadt pályán mennek 70-el stb...
Az egész szolgáltatás rendkívül színvonaltalan. Európával összehasonlítva pedig még jobban. Egy totális szánalom hogy az egész országban nincs egy 160-as vonal. Az információs rendszerük kb nincs is, miközben az információ forradalma zajlik a világban. A vasút ismét egyre nagyobb teret nyer a sorosista Európában, de nekünk jó lesz a vezír szerint a 60 éves szerelvény.
Miközben az egész működhetne jól is, csak egy kis odafigyelés kéne. A flegma kaller is informálhatna. A máv is megtehetné hogy közli, hogy ok egy kalap szar a kocsi állományunk, ha beszarik a légkondi mehetsz féláron. Ha baleset van informálhatna hogy baleset van, sajnáljuk, de figyi ekkor jön a következő vonat szállj át. Jah csúcsidőben nem ad lefingott összehugyozott vezérlőkocsis ülést ic helyként. Ha csökkentett a szolgáltatás, legyen sökkentett az ár is.
Az egész máv kiváló lenyomata a mai Magyarországnak. Rohad, pusztul az egész, tele udvariatlan alkalmazottakkal, akik azért egy multi munkáshoz képest egyáltalán nincsenek meghajtva. És mindezt kurva drágán.

CCnick 2018.08.07. 11:00:58

@Gábor001: "nagyjából 4000ft-ra jött ki a benzinköltség" benzinköltség nem teljes üzemeltetési költség, csak ezt szeretik sokan elfelejteni mert sokkal kellemesebb abban a hitben élni, hogy 20ft-ért megyek egy km-t mint az, hogy 60Ft-ért.

Mad Mind 2018.08.07. 11:03:28

Egyik alkalommal a pénztáros azzal hajtott el az egyik faluban, hogy a vonat mindig tömve van, a kalauz nem is tud rajta végig menni, minek akarok én jegyet venni. :)

szepipiktor 2018.08.07. 11:04:02

@LKerekes:
Igen, de írtam, hogy van rutonos utazó és van esetleges.
Az esetleges utazóra az is jellemző, hogy nem követi napi szinten a máv dolgait és nemegy londoni utazásról van szó, hanem egy 30 km-es "elugrunk Vácra" dologról.
Azaz az esetleges utazó kimegy az állomásra és azt teszi, amit ott lát.
Hiszen semmiféle tájékoztatást nem talál, nincs kitől érdeklődnie sem, így azt teszi, amit lát, beáll a többiek után a sorba az automatánál.
Igen, van sok olyan állomás, ezt én is tudom, ahol nincs pénztár vagy csak adott időben üzemel, tehát ott alap, hogy felszállsz.
De ez egy kiemelt pályaudvar, ahol van pénztár , csak zárva van és van automata, egy "jogkövető" polgárként nem állsz bele vitatkozni a kalauzzal, hiszen a kalauz nem tudja, hogy abban az időben, amikor te utazol, nyitva volt-e pénztár vagy te kamuzol.
Visszajutunk az alapokhoz: a szolgáltatónak feladatai vannak, azt kell neki teljesítenie előbb, esetünkben itt az utastájékoztatásról beszélek, hogy azok akik nem napi utazók, azok is megkapják a szolgáltatást - busszúság és keserűség nélkül.
.
De fokozom:
Vácon a remek és modern pályaudvar 1 km-es körzetében bezártak, megszüntettek minden vendéglátóegységet, ahol az utasok bekaphatnának, megihatnának valamit. Csak beülös trendi helyek vannak, ahol 20-30 percre mondanak egy pizzát is.
Tehát utaznál haza, indul a vonatod, de se nem ehetsz egy fonnyadt szendvizset, se nem ihatsz meg valamit. Mert nincs már resti - Újpeten legalább van egy cigánykocsma jellegű talponáló, egy kis közért - éjjelig működnek - és bent is egy trafik, ahol kaja, pia még tippmix automata is van.
Vácon SEMMI!!!
Aztán mennél a vonatodhoz, de hibás a kiírás. Az utasok gyalogolnak egy messzebb várakozóhoz (amire utalt a kiírás) és a hangosbemondó szól, hogy az nem az, hanem meghatároz egy másik vágány. 100 méter vissza, aluljáróban kerengés, majd fel a jelzett végényhoz.
Bemondják, hogy ami mahd jön oda - 15 perc késéssel Veresegyházról!!!! -, nem megy tovább, arra ne szálljunk fel! Aztán megérkezik a szerelvény kapcsolgatják, az egyik fele félreáll, a másikon felirat: Utasokat nem szállít és hát mondták a bemondóban, hogy ne szálljunk fel.
Később kiderül ez megy vissza, csak elfelejtették bemondani, kikapcsolni a feliratot, a peronon meg kábán néz több tucat a hőségtől bódult utas.
Végül jönnek a ileltékes vasutasok, akik röhögve mondják, szálljunk fel, mert indulunk.
És a kalauz meg végigüli az utat Pestig, így okafogyott volt a korábban említett jegyvásárlási mizéria is...
.
Tehát ott sem működik a rendszer, ahol VAN utastájékoztatás, az is hibás, félrevezető, szopatja az utasokat.
Ez pedig pontosan annyira gond, mint hogy adott járaton működik-e a klíma, mert az utazás sok embernek nem munkábajárás, ingázás, így az neki az indulás-utazás-érkezés folyamatot jelenti, amibe beletartoznak a logisztikai, tájékoztatási feladatok is. És ezért fizet az utas!
Ne jelentsük ki, hogy azért nem probléma valami, mert azt a rutinos vonatozók tudják, így azt mindenkinek kötelező tudnia.
Nem! Kimegyek az állomásra és én egy ostoba tudatlan vagyok, tessék tájékoztatni, szolgáltatni - mert fizetek érte, és nincs IQ határ vagy más vizsga előírva a szolgáltatás igénybevételéhez.

Darth Revan 2018.08.07. 11:08:45

@stgail:

finn testvereinknel, 6.30-ra ertem az allomasra, 7.02-kor indult a vonat. szepen turelmesen varok.
a kijelzokon semmi kiiras.
7-kor be is fut egy szerelveny, de mas a szama, mint ami a jegyen szerepel. ezert rakerdezek a kalauznak (jo pont: a kalauz beszelt angolul): mondja az a vonat felsovezetek szakadas miatt nem jar... menjek taxival.

hat, koszi. semmilyen tajekoztatas nem volt az allomason, pedig lett volna 49 percem atmenni a masik allomasra, igy mindosszesen 17 percem maradt - eselyem sem lett volna, ha a masik vonat nem kesik fel orat :)

CCnick 2018.08.07. 11:08:46

@Dezsike: "Az épp beguruló késésben lévő vonatra nem engedett jegyet venni a rendszer, mert az az eszközöm órája szerint már elment"

Szinte biztos vagyok benne, hogy nem az eszközöd órája szerint dolgozik az elvira. Mindemellett találd ki miért nem lehet az idulási idő UTÁN jegyet venni a vonatra a mobilos jegyvásárlás korában amikor a kosárba betett jegyet 1 mp alatt ki lehet fizetni útközben. Másképp kérdezem. Te megvennéd-e a jegyet előre ha elég lenne akkor HA látod, hogy jön a kalauz?

szepipiktor 2018.08.07. 11:10:13

@LKerekes:
De kellen!
Ez nem általánosítás, hanem az élet alapja lenne.
Hogy amiért fizetsz, azt meg is kapd.
Az emberek többsége nem így gondolkodik, nálunk még az a módi, hogy bemész egy üzletbe és lehajtott fejjel, behúzott farokkal fogadod el, hogy becsapnak, hogy átvernek, hogy megaláznak - miközben te fizetsz, abból a pénzből van az ő fizetésük.
Ez alap magyar szokás, a máv még ad is érte valamit, mert elvisz oda, ahova mennél.
De amit írok, az nem általánosítás, hanem egészséges rekació, egészséges viselkedési mód -- amit ha a magyar emberek fele képviselne, most nem olvashatnánk ilyen leveleket. Mert akkor, ha kiállsz magadért és nem elsunnyogsz, akkor nem erősíted a prosztóságot, hanem megszünteted.
Egyébként megdöbbentő az is, hogy ha ilyen esetekben én kiverem a balhét, kiállok magamért, azért, amiért fizettem - a mellettem lévő többség engem tart szar embernek, mert miért teszem ezt, miért nem hagyom... Jobb ha kussolok és beletörődöm - ez van.
Még arra sem alkalmas a többség, hogy felbátorodjon: engem is átbasznak! engem is átbasznak!
Szóval ezért nem általánosítás, hanem mai magyar alap, aminek - ritka, de - semmi politikai kapcsolata sincs...

GhostBusters 2018.08.07. 11:12:28

@LKerekes: Ezt rosszul tudod sajnos; az automata nyitva tartó pénztárnak számít.
Ha van az állomáson működő automata, nem kapsz a jegyvizsgálótól pótdíjmentesen jegyet!

CCnick 2018.08.07. 11:13:42

@szepipiktor: a XXI században járunk, jegyet n+1 módod tudsz venni. Te pont azt az egyet választottad ami lassú volt az adott időpontban.

CCnick 2018.08.07. 11:17:25

@n3spr3ss0: "Suttyóország suttyókái erre szavaztatok, hogy folyamatosan hülyére vegyenek benneteket." jaja emlékeimben még él, amikor nemsuttyóország okosmüvelt szavazói nem erre szavaztak akkor a MÁV-nál még aranyból volt a budi, a késésekről nem kellett tájékoztatni senkit hiszen nem is voltak késések, a légkondi még a BZ-kben is üzemelt csak azóta a geci kiszereletette és a kallerek 20éves csajok és pasik voltak akik minden jegykezelés mellé adtak agy szopást/nyalást az utas kívánsága szerint.

Te nagyonhülye

CCnick 2018.08.07. 11:18:52

@FDToth: "Lemegyek autóval, 2,30 h, 150 km, 7 literes fogysztással 5.000 Ft a bezin, és 3 rugó a matirca."

Szóval szerinted is autó költsége = üzemanyag+matrica

CCnick 2018.08.07. 11:21:11

@protézisesh: "amiről te beszélsz, az vis maior"

Ember a sínek alatt az bizony elég konkrétan vis maior.

CCnick 2018.08.07. 11:22:32

@CCnick: na jó, a sínek alatt az inkább csoda, de aki akarja érti amit írtam

BaGabi 2018.08.07. 11:23:41

" Az nem lehet, hogy elég lett volna egy kompetens személy, aki kezelni tudja a kialakult helyzetet és megfelelően, időben tájékoztatást nyújt? "
KÖCSÖGMÁV-nál nincs illetékes. Csak ha valamiért kitüntetés vagy pénzjutalom van osztásban. Minden másra szarnak ezek a gecik.

"Tehát azt feltételezem, hogy önök tisztában vannak azzal, hogy ezeken a vonatokon sokszor nem működik a klíma, mégis (több más mellett) ezzel a szolgáltatással adják el rá a jegyeket. "
Hát persze hogy tudnak róla. Csak szarnak rá.

BaGabi 2018.08.07. 11:27:51

@CCnick: Te nagyonhülye!
Viszont akkoriban nem is nyalták fényesre a vezércsuti seggét minden mondatban, és nem okádták bele a világba hogy a NER-ben minden kurva szép és kurva jó.
Vagy arra már nem emlékszel, te nagyonhülye?

FDToth 2018.08.07. 11:28:31

@CCnick: a lékgondi a szolgáltatás része, az egészet komplexen veszed meg. Ha ninc slégkondi, akor ninc szsoláglttaás. Ez egyértelmű, kár ezen vitázni.
Illetve uyge műszaki hibás (tehtá nem működik a llégkondi) szerelvényt nem lehetne fogaromba állítani

FDToth 2018.08.07. 11:29:50

@CCnick: persze. Most amorticázót, meg hansolókat feleslegs bleszámolni, mivel nem tudod számszerűúsíteni, illetve azt sem, hoyg menyivel gyrosabb és kepénylemesebb az autó, mint a vonat.
Autója meg midnnekinek van kb. akkor a jóllét, hoyg az felfoghatatlan! :)

BaGabi 2018.08.07. 11:32:11

@szepipiktor: Hiába próbálod megértetni ezekkel a gyökerekkel hogy mi is ebben a probléma, az épp nyalt segg túl közel van a pofájukhoz, és nem látnak ki mögüle.
Bár nem is akarnak.

LKerekes 2018.08.07. 11:34:47

@Mad Mind:
Ezt nem hiszem. Ilyet egyetlen pénztáros sem mond. Nem kellene hantáznod.

Gábor001 2018.08.07. 11:42:21

Egyébként nem volt célom az autózás népszerűsítése, inkább a tömegközlekedést választom Budapesten is. Szerintem elég faszán le van fedve a város, és ahová csak lehet, igénybe veszem a BKV szolgáltatásait. Okés, azok is sokszor elég kiábrándítóak, de ha valami problémát tapasztalok, akkor szólok, ez alap.
Amin most nagyon felbasztam magam, hogy egy hét alatt kétszer vonatoztunk, mindekét alkalommal megszívtuk. A Balaton déli partjára közlekedő MÁV járatokon pedig évek óta megy a cirkusz, elég csak a google-be beírni a keresőszavakat. Kevés a kocsi, és sok az utas, nem működik a légkondi, késik stb... egyszerűen érthetetlen, hogy miért nem tesznek valamit a szolgáltatás javításának érdekében.

Benbe · http://www.benbe.hu 2018.08.07. 11:45:13

@szepipiktor: Baromi egyszerű kezelni azt az automatát, pláne, ha csak elővárosi jegyet veszel.

CCnick 2018.08.07. 11:51:02

@BaGabi: Ezt már régóta meg szerettem volna kérdezni: milyen agyhalottként az élet?

LKerekes 2018.08.07. 11:53:47

@szepipiktor:
Látom átmnetél olyanba, aki mindenképpen szidni akarja a MÁV-ot és ezért még hantázik is.

Előljáróban. Éppen azért, mert valaki nem tutinos utazó, akkor néz utána a lehetőségeknek és ahogy látom nálad nem problém a net használata.

Te írtad az esetedhez, hogy Rákospalota -Újpest állomáson történt. Miért "kiemelt pályaudvar"???? Nem olyan nagy az utastere, ahol le-fel szállhatnak az emberek, hogy nagy gondot okozna a vonatok közötti eligazodás. Persze, ha azt sem tudod melyik irányban van Pest és melyik irányban Vác.
Te írtad, hogy ezen a "kiemelt pályaudvaron "nincs személyzet ( én is így tudom ) , akkor természetes, hogy pénztár sincs. És miért kellene félni, magyarázkodni emiatt a kalauznak? Hidd el a kalauz nagyon jól tudja melyik állomáson tudsz jegyetvenni és melyiken nem. Ha nem jön a kaluz ellenőrizni, attól még a jegy kötelező!
Ahhoz meg mi a köze a MÁV-nak, hogy Vác környékén egykilométeres körzetben bezárt érdeklődés és kereslet hiányában minden vendéglő ? Te nyitvatartanál veszteséges vendéglőtt csak azért hogy 1-2 pesti tudjon véletlenül fogyasztani, ha kegyeskedik arra járni?
Mondjuk vagy 3 éve nem jártam Vácon, de biztos vagyok benne van nem egy italozóhely vagy büfé, vagy kisbolt nem olyan messze. Eddig legalább is volt, de nem olyan a gazdasági helyzet, hogy hírtelen mind bezárt volna.
Örülök neki, hogy tényleg csak ilyen problémád akad az életedben. Irigyellek emiatt.

Lady Scarlett 2018.08.07. 11:55:16

Csak egy hétig kéne full bojkottalni a nyomorult MÁV "szolgáltatásait" máris lenne egy vizfej aki meghallgatná az utasigényeket.

LKerekes 2018.08.07. 11:57:42

@GhostBusters:
Ez nem igaz, ne hazudj. Az automata jelenleg kiegészítésnek számít. Erre akarják rászoktatni az embereket, nem véletlenül kedvezményesebb a jegyvásárlás.
Nem mindenkinek van bankkártyája, ugyanis nem kötelező.
Nem mindenki érthet a jegyautomatához. Kisbürgözről jön fel 5 évente egyszer Julcsi néni, akkor neki tudni kellene kezelni?
Kár hazudni. Mit érsz el ezzel?

CCnick 2018.08.07. 11:58:46

@FDToth: "a lékgondi a szolgáltatás része"

Biztos vagyok benne, hogy a lékgondival nem is volt senkinek problémája. Ha a légkondicionálásra gondolsz akkor kérlek idézd a máv üzletszabályzatából a légkondicionálásra vonatkozó a részt.

"Most amorticázót, meg hansolókat feleslegs bleszámolni, mivel nem tudod számszerűúsíteni"

Ha te nem tudod számszerűsíteni azt az évi soktizezret amit kifizetsz az autódra az üzemanyag mellett, az csak a te képességeidet helyezi el egy skálán és nem a felső részén.

LKerekes 2018.08.07. 12:00:25

@BaGabi:
Látom megjelent a magyargyűlölő, mindent szarnak látó , igazi emberbarát liberális szavazó.
Igaz ő valószínüleg nem tudja, hogy magából csinál bohócot. Ennyi esze van.

LKerekes 2018.08.07. 12:03:10

@FDToth:
Igen és szolgáltatás a sima suhanás a síneken. És,ahol még nem heggesztett a sínpálya, ott köteles a vonat gumikerekeken menni, mert különben ohne szolgáltatás.
De irigyellek, hogy egy ilyen ügyet hatalmas gondként , problémaként éled meg, mert ennél nagyobb nincs.

FDToth 2018.08.07. 12:03:33

@CCnick: a légkondi a szogáltatsá része, alapbl a pótjegy árát viszskérheted ha nem műkdöik. persze rakkósak mert jó sok papírt kellkitöltögetni pár szá ft-ért. normáls esteben a full jegyárat kéne visszaadni. ic-né alap alégkonid, azért dárágbba jegy.

ok, akkor számszerűsítsd azt, hoyg vonatnál a coamgokat cipelned kell, más emberekkel utazol, ninc slégkondi, stb. nem fogod tudni, úh részemről feleslegs vita lezráva, egyértelémű h a kocsi a nyerő (mkagyaorzságon) máshol lehet, hoyg a vonat

LKerekes 2018.08.07. 12:05:00

@BaGabi:
Szerintem, Kedves Gyökér a te szád egyben a segged is.

Tisztelettel!
Mert engem az anyukám tanított még viselkedni.

FDToth 2018.08.07. 12:06:04

@LKerekes: hol sima? a magyar vasútak álapota leég rozoga, lassan meg y avonat. hga azzal utazol tudhatod. persze h aneked ez a minsőégi színvonal megfele, akkor nem probléma, ez telejsne normál,si, a magyar megelégszik és ajnározza azt, ami máshol alsóbb kategóriés minsőgé.
nekem porbléma az, ha a nem azt a zsolgáltatsát kapom, maiért fizetek. Ez szerintme normális, miért kélne leofgadom azt h vmi rosdsz, amikor lehet jobb?

LKerekes 2018.08.07. 12:07:08

@Lady Scarlett:
Az utópisták és álmodozók szektájába tartozol?

LKerekes 2018.08.07. 12:16:39

@FDToth:
Milyen billentyűzetet használsz? Vagy már a guta kerülget?
Egyáltalán nem olyan rossz a vasút állapota, ahogy láttatni, elhazudni szeretnéd.
Az mondjuk problémás lehet nálad, hogy van egy igen magas elvárásod, utópista elképzelésed a világról és ha az nem igazodik sec-perc alatt hozzád, akkor a világ szar, hibás, és mindenki , aki nem érti meg a te ostoba lelkedet.
Kritizálni lehet, de azért a valóságot , a lehetőségeket is figyelembe kellene venni.
Ha összehasonlítom csak a 20 évvel ezelőtti ( korom miatt tudnám az 50-es évekbelihez nézni is ) vasuti állapotokat, bizony én egy hatalmas fejlődést és minőségi ugrást látok. Tudom lehetne jobb és gyorsabb, de azt is tudom, hogy ha előző nap este elképzelem a vonatozást, azért nem várom el, hogy másnap reggel 8 órakor úgy is működjön minden.
Talán Aladdint és a lámpását kellene igénybevenni. Na mahd a következő szeretett liberális kormányod így csinál. Sajnos várnod kell, mert nem ti nyertetek április 8.-án.

Kondom Keselyű 2018.08.07. 12:32:05

@Quuuziii: tehat egy igenytelen barom vagy, es aki nem szeret bezart ablak mellett 35 fokban utazni, azzal baj van.
ertem, jogos :D

mondjuk a stilus nagyon gaz, es a level 60% felesleges sallang,de a lenyegi resze felhaborito. nem cska anyagilag,de igenyessegben is evtizedes lemaradasunk van.

Lady Scarlett 2018.08.07. 12:32:37

@LKerekes: Jaja. Érted ha a MÁV dolgozó sztrájkolhat, az utas miért nem?

CCnick 2018.08.07. 12:36:29

@FDToth: "a légkondi a szogáltatsá része"

Továbbra is várom, hogy ezt idézd a máv üzletszabályzatából. Énnem találtam benn. Ilyet viszont olvastam máshol

index.hu/belfold/2013/06/24/minden_amit_vonatlegkondikrol_tudni_akartal/

"Amit viszont nem tehetnek, az az InterCity-pótjegy árának visszakérése. Illetve: minden egyes igényt írásban kell benyújtani, és a visszafizetésről a MÁV egyedi elbírálás alapján, „üzletpolitikai döntés” során dönt. Ez azt jelenti, hogy nem kötelesek a pótjegy árát visszafizetni, de ha valamiért szeretnének piros pontokat szerezni az utasoknál, akkor elképzelhető, hogy mégis megteszik. A kérvényt azért kell írásban benyújtani, mert a MÁV-ot törvény kötelezi, hogy dokumentálja valamennyi bevételét és kiadását."

Ha 2013 óta ez változott arról gondolom tudsz forrást adni.

CCnick 2018.08.07. 12:40:55

@FDToth: "ok, akkor számszerűsítsd azt, hoyg vonatnál a coamgokat cipelned kell, más emberekkel utazol, "

ha ez szerinted jólmegmondott válasz volt arra, hogy nem tudod összeadni az éves olajcserék, gumicserék árát, a kötelezőbiztosítás árát, az önkormányzati adót, a műszaki vizsgát, az éves karbantartásra/javításra szerelőnél hagyott összegeket akkor nem igazán tudunk érdemben kopmmunikálni egymással.

CCnick 2018.08.07. 12:43:37

@FDToth: hívd a mentőket mert az sztrók jeleit mutatod.

FDToth 2018.08.07. 12:44:08

@LKerekes: hopp, azt hiszem végeztünk is a beszélgetéssel. Érvek helyett billentyűzet illetve politikai megjegyzés nem vall intelligens és okos emberre, így köszöntem! :)

FDToth 2018.08.07. 12:45:36

@CCnick: úgy volt, hogy válaszolok neked, mert eddig úgy tűnt, értelmes vagy, de ezzel az utolsó megjegyzéseddel ezt elvágtad. Sajnálom, én ilyen emberekkel nem foglalkozok. Köszöntem!

LKerekes 2018.08.07. 13:02:08

@Lady Scarlett:
Tudod a mávdolgozók meg tudják aránylag könnyedén szervezni , de egy totális utassztrájkot hogy tunál elkérni egy 93 000 négyzetkilóméteres országban vagy 30 000 km vasutvonalon? Csak egy pici támpontot adjál a realitásokból!

LKerekes 2018.08.07. 13:03:13

@LKerekes:
Bocs, de helyesen: " egy totális utassztrájkot hogy tudnál elérni...."

LKerekes 2018.08.07. 13:07:23

@FDToth:
Az érveim megvoltak, csak olvasnod kellett volna.
Az írásod igen nagymértékben ( több, mint 50 % !) tartalmaz elírást, félreütést, hibát. Rákérdeztem, hogy miért.

LKerekes 2018.08.07. 13:09:13

@FDToth:
Ja, és te nagyon okos, te kezdtél általánosítani, hogy így a magyar, meg úgy a magyar. És ez már politika.

Lady Scarlett 2018.08.07. 13:11:16

@LKerekes: Ezért írtam, hogy jaja. Utópia fán vagyok.
Azért azt szerintem meg lehetne szervezni, közösségi médián, tvn rádión keresztül, hogy egy nap csucsidoben csak reggel 7-12-ig ne használják az utazók, ingázók a vonatos közlekedést.
Hátha így kiderülne lehet- e nyomast helyezni a MÁV ra és azokra a gyökerekre akik donteshozo munkakörben vannak.

LKerekes 2018.08.07. 13:29:30

@Lady Scarlett:
Jó és fizeted az emberek kimaradt munkaidejét,? És akiket kiróúgnak emiatt annak adsz munkát? És fizeted a tv, rádió szolgáltatását. És aki a korházba akar utazni, azt elviszed a saját kocsidon?
Ezzel az erővel azzal is előálltál volna, hogy egyszerű kivédeni a kánikulát, mert csak a sarkvidék jegét kellene a Balatonba belehordani.
Ötlet jó, de technikailag utópia. nem tudom érted-e a különbséget.
A Máv szakszervezet kinyomtat ezer felhivást, amit kioszt a dolgozóinak, a szakszervezeti helyi képviselők , tagok agitálnak, intézkednek a sztárjk érdekében. Nem tudom hány ember kell, hogy totális legyen, 10-20 ezer? Nehéz, de technikailag kivitelezhető.
Egy totális utassztrájknál hány embert kell meggyőzni, mozgósítani, egy akaratra rábeszélni? 5 milliót? 6 milliót? 8 milliót? Próbáld megérteni a különbséget. 50 kilot fel tud ember emelni, 500-at már nem. Ez a különbség. Ezret lehetne egy ilyen (szerintem ostoba ) célért mozgósítani, de 10 milliót lehetetlen.
Igazad van te nem utopista vagy, hanem csak simán ostoba.

LKerekes 2018.08.07. 13:32:18

@Lady Scarlett:
Tudtam, hogy ismerős vagy valahonnan. Már rájöttem. Te voltál az, aki kormányváltó forradalmi hangulatot érzékeltél az országban április 8.-án még este is.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.07. 13:35:41

@LKerekes: te meg az utolsó... úgy értem, az az utolsó gazember, aki a mai napig kitart a hazaáruló gazdái mellett.

Lady Scarlett 2018.08.07. 13:52:53

@LKerekes: Hát ha anno még lehetett szervezni egy fél napos Critical Masst a városban valamint pár ezres tömeget néhány tüntetésen akkor pár óra bojkott kb ugyanannyi lenne.
Mellesleg egy bojkott mindig önkéntes. Aki akarja bojkottal, aki nem akarja, mert megy dolgozni, és időre be kell érnie az nem bojkottal. Én nem azt írtam hogy bárkinek is tilos lenne vonaton utazni 7-12 óra között. Nem. Azt írtam meg lehet szervezni, hogy sokan csatlakozzanak hozzá. Erre vannak online és hagyományos eszközök. De a sztrájk az szolgáltatói oldali - mellesleg ez sem kötelező érvényű - a bojkott meg felhasználói, fogyasztói oldalú és önkéntes alapon megy. Szóval felesleges ilyen hangzatos, érzelmekre ható, nyomást gyakorló hülye dumával előhozakodnod. Alaposan mellélőttél, vagy valójában egy idegebeteg troll vagy. Utóbbi esetben keress mást akit vegzalhatsz, vagy menj ki a Szigetre és ereszd ki azt aminek ki kell jönnie te tahó.

Lady Scarlett 2018.08.07. 13:55:11

@LKerekes: Nem szoktam sűrűn politikai híreket követni. Van millió egy érdekesebb téma mint a Fidesz vagy a Nyalesz vagy bánomisén épp hogy hijják őket.

LKerekes 2018.08.07. 14:33:29

@Le a spammerekkel:
Anyád jól van? Nem nevelt és szegény még értelmet sem adottneked.
Egy fogyasztóvédelmi oldalra így írni, ahogy te azt jelenti, hogy egy ostoba, korlátolt gyűlölettel teli senkiházi vagy.

Beképzelt marha, nem kellene lenézni az ország felét. Mi alapján teszed? Mert ész alapján nem, az biztosan látszik.

LKerekes 2018.08.07. 14:39:39

@Lady Scarlett:
Összehasonlítod 10 millió megszervezését néhány ezerrel? Hú anyám!
És úgy gondolod, hogy Magyarország összalakossága ennyire elégedetlen a vasuttal?
Nem sok eszed lehet.
Ha 10 000 wember nem száll vonatrak akkor mi van? Szerintem van olyan nap, hogy milliók nem szállnak vonatra Magyarországon. Akkor ők sztrájkolnak?
De azt írtad, hogy totális sztrájk, senki nem szállna vonatra.
Megjegyzem, hogy totális sztrájk esetén néhány százalék bojkottáló nem a a kudarcot jelenti. Igen csak visszakoztál, az ostoba elképzelésedben.
Anyád és a kedves családod az idegbeteg ( tőled ), te idióta hülye tahó.
Na milyen visszakapni?

Darth Revan 2018.08.07. 14:40:04

@LKerekes:

"én egy hatalmas fejlődést és minőségi ugrást látok"

amig ilyen emberek vannak az orszagban, addig gyozni fog a fidesz.

Par eve Lengyelorszagban vonatoztam, el voltam amulva, gyonyoru, tiszta vasutallomasok, modern, gyors, tiszta vasuti szerelvenyek. Pedig a legrosszabbra voltam felkeszulve.

De meg az India vasut is klassszisokkal veri a MAV-ot (igaz, ott nem egy sima ingazo vonalon utaztam, hanem egy Shatabdi express-en)

LKerekes 2018.08.07. 14:41:19

@Lady Scarlett:
Akkor minek beszélsz politikailag hülyeségeket és miért politizálsz egy fogyasztóvédelmi oldalon?
És Neked nyalesz a seggem. Perzse ha megengedném.

CCnick 2018.08.07. 14:41:31

@Lady Scarlett: Ha valakinek adott napon utazni kell vonattal az nem fog bojkottálni mert utaznia KELL, aki meg egyébként nem utazna annak a bojkottja nem sokat ér.

LKerekes 2018.08.07. 14:45:12

@Darth Revan:
Jaj Istenem. Ez igen.
Nem énmiattam és a hasonlók miatt fog nyerni a Fidesz, hanem az ilyen ostoba, mindent leszóló, beképzelt, majmok miatt, akik nem veszik észre, hogy utálják egyre többen őket és a véleményüket.

LKerekes 2018.08.07. 14:47:19

@LKerekes:
Néhány száz bijkottáló a kudarcot jelenti
A nem szó törlendő.

dr. vuvuzelafan 2018.08.07. 15:12:02

@LKerekes: a MÁV úgyis kitalálja, hogy miért akarjon büntetni, akár van jegyed, akár nincs, nem volt ez soha másképp...
Én a gengszterváltás idején diákként elég sokat utaztam Bp-Miskolc viszonylatban, szerettem a Bp-ről valamikor éjjel fél 1 körül induló postavonattal menni. Aztán ennek az indulását egyszer kitették a Keletiből valahova Rákosrendezőre, vagy hova. Kibumliztam éjszakai BKV-val a vonathoz vagy fél órával indulás előtt, aztán többedmagammal álltunk a zárt pénztáros bódé előtt, hogy jegyet tudjunk venni, néha be is zörögtünk az ablakon. Indulásig nem került elő senki, felszálltam a vonatra, majd jött a kaller. Mikor mondtam, hogy mi a helyzet, adjon jegyet, akkor az volt a válasz, hogy ott éjjel-nappal nyitva tartó pénztár van és fizessek büntetést. Nem voltam erre hajlandó, hiába mondta a többi utas is, hogy nem volt pénztár, nem hatotta meg. Elbeszélgettünk így egészen Hatvanig. Ott kiszálltam és a ki-be pakolás ideje alatt lesétáltam és vettem egy jegyet Miskolcig az állomáson, majd visszaültem a vonatra. Indulás után előkerült a kaller széles vigyorral a képén, hogy ő felhívta a Rákosborzasztót és bizony az a pénztár végig nyitva volt (na persze...). Én meg odaadtam neki a jegyet, amit a várakozás alatt vettem, aztán ettől lefagyott róla a mosoly.

Sluck Ödön 2018.08.07. 15:13:32

@trtr: Régen oltás híján hogy élték túl a gyermekbénulást?

9-143 2018.08.07. 15:35:00

A MÁV régóta határon működik.
A nyári balatoni vonatok főleg, néhány éve a meglevőből akartak némi színvonalat kihozni az ütemes menetrend és az expressek bevezetésével. Mivel sokan akarnak lemenni ugyanakkor, így egyértelműen fejlődés az, hogy pótjegy vásárlása miatt elvileg nem kellene több embernek lennie a vonaton. Az IC kocsi sajnos szintén hiánycikk. Aki egy kicsit is követi a híreket, az tudja, hogy ígéretekkel tele a padlás, de kb. 10-20 felújított kocsi után a legújabb koncepcióból 2 db kocsi készült el, és ígérnek még 20-100 db-ot. A csehek jobbak voltak, nekik sikerült osztrák vagy német selejtezett IC kocsikat venniük, így már azok felújításával is emelték a színvonalat. A MÁV a halberstadti kocsik nélkül már nem is szolgáltathatna, nem lenne mivel... A csúcs idei régi ingavonatok mögött pedig más megfontolás van: az új motorvonatokat járatják hétvégén máshol is, mint hétköznap, így sajnos azokon a vonalakon nem jut még színvonal emelkedés csúcsidőben. Egyébként a gyorsvonatok már rosszabb szolgáltatási színvonalat képviselne több helyen, mint a személyvonatok...

Darth Revan 2018.08.07. 15:39:11

@LKerekes:

Esetleg le lehet venni a rozsaszin (narancs sarga) szemuveget es szetnezhetsz az orszagba es akkor lathatod, hogy a MAV a 20 evvel korabbi szinvonalhoz kepest is mennyire tre.

nehany vonalra megveszik a modern szerelvenyeket, de a vasuti palya siralmas allapota miatt ugyanugy sebesseg korlatozas van rajtuk ervenyben...

A karbantartas es a takaritas feluletes volta miatt pedig egy ket even belul azok is lerohadnak.

De persze jol van ez a magyaroknak. majd a kinaiaknak epitunk vasutat 700 milliardert

LKerekes 2018.08.07. 15:57:50

@dr. vuvuzelafan:
Értem. És 28 éve is Orbán miatt volt minden rossz, ami veled történt.
Mindenesetre én sem a régi rendszerben sem az újban nem tudok olyanról, akit a kalauz mgbüntetett volna azért mert volt jegye,és az érvényes volt, oda szólt, ahová kell.
De igazad van. Mondjon le Orbán, mert téged 28 éve meg akart egy kalauz büntetni, mert állítólag nem volt jegyed, mert lógni akartál. Ja és a vasut emiatt semmit nemér, szedjék fel a sineket és vessék be a helyét tarhonyával, mert az jó termést hoz.

LKerekes 2018.08.07. 16:01:27

@9-143:
Mennyit utazol? Évente egyszer? Az jó. Igen jó alap az általánosításra.
Én az évi többezer km. alapján mondok véleményt és látom, amit látok.
És igazán felháborító, hogy nincsen minden vonaton automat wckefe. Országos bojkott kell ide.
Nem baj, gyerek, azt hiszel amit akarsz.

Darth Revan 2018.08.07. 16:04:23

@dr. vuvuzelafan:

'95-96 korul mi is az utolso vonattal utaztunk a Keletibol, annyi kulonbeggel, hogy mi eppen csak elertuk a vonatot, nem volt idonk a jegypenztarhoz is elszaladni.

mar felszallaskor mondtuk a kalauznak, hogy nincs jegyunk, mondta, hogy majd megbeszeljuk. aztan fejenekent egy szazast kert, sporoltunk vagy 17 forintot :)
Igaz, jegyet nem adott :D

LKerekes 2018.08.07. 16:08:46

@Darth Revan:
Tényleg el is hiszed magadnak, amit írsz?
Szétnézek az országban évi sokezer km. utazás közben és látom a fejlődést.
Nem mondom, hogy minden tökéletes, de én tudom hogy fizikailag, techniakilag nem lehet pillanatok alatt mindent megoldani. És ez nem narancsos szemüveg kérdése.
Mivel ezt a narancsosságot te hoztad fel, így elárultad magad, hogy egy pesti belvárosi tenyészet tagja vagy, aki egy képzelt világban él, mindenkit lenéz, aki másképpen gondolkozik és szavaz, mint te, aki tudja az okost , akkor is ha nem úgy van, aki gyűlöli ami és aki magyar.
Tudod mit? Neked is csak ajánlani tudom Aladdint és a varázslámpáját, aminek a dzsinje minden kívánságot azonnal teljesít. Ez valószínüleg nektek megvan, mert máskülönben miért lenne ekkora pofád? És 2022-ben úgy kell szavazni, hogy megnyerve a választást, előveszitek a lámpást és hipp-hopp egyszerre luxusvasút lesz (hálókocsival) Csajágaröcsöge és Bivalybasznád között is. És mindenki happy és minden kóser.
Rajta! Kiváncsian várom.

LKerekes 2018.08.07. 16:12:51

@Darth Revan:
Én anno Pécsre utaztam sokat ilyen formában. Soha nem volt gond, ha nem vettünk jegyet. Megoldódott vagy egy kis pénzzel ( azért mi legalább 50 %-ot nyertünk ) vagy sörrel, vagy pálinkával. Az is igaz, hogy ez azért előbb volt, mint a te utazásod.

LKerekes 2018.08.07. 16:24:09

@Darth Revan:
Én nem tudom. A múlt héten minden nap az S10-es zónázóval mentem Győrből Pestre., és vissza. Azért azzal, mert kevesen vannak rajta és ráértem. Volt mit olvasnom közben.
A vonat tiszta, légkondícionált, kényelmes, a kalauzok szívélyesek, a kocsik nem zökkennek, nem zakatolnak.
Az állomások is nagyot változtak a vonalon. Új sínek, új peronok, a legtöbb állomásépület kitatarozva. És nem tapasztaltam problémát, ha olyan utas szállt fel a már bezárt állomáson , akinek nem volt jegye. A kalauz kiszolgálta még azt is sikerült megoldani az utasok segítségével, ha az utasnak csak nagypénze volt.
Egyszer voltam tanuja, amikor egy fiatal gyerek azt akarta bemesélni , hogy azért nincs jegye, mert x állomáson nincs pénztár. A kalauz meg mondta, hogy nincs akkora tömeg, hogy ne lássák ki hol száll fel, ezért 2-3 embert csak meg tudnak jegyezni. Végül a gyerek ( kb. 20 éves ) kénytelen volt leszállni.
Visszatérve a MÁV-ra. Én az elmúlt 20 évben bunkó kalauzzal nem találkoztam , de bunkó utassal nagyon sokkal.

Darth Revan 2018.08.07. 16:27:10

@LKerekes:

senki nem varja el, hogy varazsutesre megoldodjon a vasut osszes problemaja, de amiota en a vasuton utazom evrol evre csak szarabb lett.

heteken toltotottem el a lengyel vasuttal utazgatva es naluk valahogy sikerult egy teljesen europai szintu vasutat mukodtetni (allomasok, szrelvenyek), pedig a lengyel vasut is eleg lerobbant allapotban volt a rendszervaltas utan.

dr. vuvuzelafan 2018.08.07. 16:35:10

@Darth Revan: Te teljesen hülye vagy? Mi köze van Orbánnak ehhez, hol írtam én ilyet? Egyszerűen az van, hogy évtizedek óta _semmi_ nem változik a MÁV-nál, legalábbis szemléletben biztosan nem. Kb. be kellene szántani az egészet, és behinteni sóval. Persze azok, akik ingyenjeggyel a zsebükben bárhova utazhatnak vele, azok mindig védik, hogy milyen szuper szolgáltatás. Ja, persze, ingyen _talán_ elfogadható. De annyi pénzért, amit elkérnek érte egy kalap szar, nem több.

dr. vuvuzelafan 2018.08.07. 16:36:39

@dr. vuvuzelafan:
Darth Revan bocs, LKerekes-nek szerettem volna válaszolni!

LKerekes 2018.08.07. 16:36:43

@Darth Revan:
Na látod, ezért vagy egy gátlástalan ostoba hazudozó.

LKerekes 2018.08.07. 16:38:19

@dr. vuvuzelafan:
És hülye az a sanghaji sezlontáncos anyád seggfej gyermeke.

dr. vuvuzelafan 2018.08.07. 16:39:20

@LKerekes: Ja és jellemző a hozzááálásod is: "28 éve meg akart egy kalauz büntetni, mert állítólag nem volt jegyed, mert lógni akartál" - nem, b+, nem állítólag és nem akartam lógni. A történet szó szerint így esett meg. Már akkor is ilyen volt a hozzáállása a MÁV-nak az utashoz. Büdös gyökér...

LKerekes 2018.08.07. 16:39:31

@Darth Revan:
Nem is élsz Magyarországon, akkor meg mit ugatsz?

dr. vuvuzelafan 2018.08.07. 16:40:52

@LKerekes: Ha már nincs észérv, akkor jön a trágárkodás. Gratulálok, tahó vasutaskám!

9-143 2018.08.07. 16:46:41

@LKerekes: Édesapám vasutas volt, a 25. születésnapi ajándékom volt, hogy visszaadhattam a szabadjegyem. Utána a MÁV START klubkártya vásárlása mellett utaztam elég sokat. Az utóbbi egy évben nem utaztam vonaton túl sokat, odáig legalább havonta, amikor hosszabban hazamentem. A szegedi vonatok nem voltak rosszak, a kínálati menetrend a hibrid ic-vel óránként nem volt rossz. A pálya állapotok leginkább adottak, felújítás van, de a legtöbb fővonalon a 2 vágány és 120 km/h sincs meg, nem hogy a 160. Ha prioritás lenne a vasút, akkor lehetne. Van fejlődés, van ahol látszik, ezt készségesen elismerem. Sőt, a balatoni expresszeket is a fejlődéshez kapcsoltam az előző posztban is. Igazából a MÁV működése sokban fejlődött, és fejlődik, de áttörés akkor lehet, ha a kormánynak, államnak is fontos lesz majd. Van más pilot projekt is, aminek személyesen is szurkolok: a hódmezővásárhelyi tram-train, mivel ha sikerülne egy jó pénzügyi rendszert is mögé tenni, akkor az esély lehetne ezen módozat országosabb terjedéséhez is.

Darth Revan 2018.08.07. 17:03:20

@LKerekes:

Na, ez az, csak kibujt a "kultura" beloled.
szanalmas kiskukac vagy.

Tudod, ha az ember nem egy koszos szarfeszekben el, akkor kicsit magasabbak az igenyei.

LKerekes 2018.08.07. 17:46:24

@dr. vuvuzelafan:
Te szerncsétlen, ti kezdtétek, csak visszautasítottam és visszaküldtem,
Miért kell ilyen nyíltan hazudnod?

LKerekes 2018.08.07. 17:49:51

@Darth Revan:
Mit értesz a koszos sárfészek alatt? Remélem a saját házadat.
Vannak igényeim, de azok nem ostobán túlzottak lehetelent nem kívánok azonnalra és főleg a hazámat nem szidom, nem nyomnám le soha hazugságokkal a sárba, ahogy te és a bandád teszi.

aquí.y.ahora 2018.08.07. 18:01:16

@trtr: lehúzták az ablakot. De erre az IC-kocsikban nincs lehetőség.

aquí.y.ahora 2018.08.07. 18:06:43

@Gábor001: Gábor, azért nem tesznek semmit, mert monopol helyzetben vannak. Nem kell aggódniuk azért, hogy ha nem jó a szolgáltatás, az utas másik vonatos céghez megy - mert nincs másik.

aquí.y.ahora 2018.08.07. 18:12:38

@9-143: Szegediként hadd mondjak egy jót is a MÁV-ról. Jelenleg Szeged és Dorozsma között nem járnak a vonatok, pótlóbusz visz. És tökéletes a hangolás, egyszerűen nem lehet belekötni. Minden teljesen flottul megy, gyakorlatilag csak annyi, mintha A vonatról átszállnál B vonatra.

flort 2018.08.07. 18:27:54

@LKerekes: Okoska, ha azt írod, hogy "A múlt héten minden nap az S10-es zónázóval mentem Győrből Pestre.", akkor kiderül, hogy bár magas lóról osztod az észt, de a leghalványabb fogalmad sincs, hogy mi a túrót jelent az S és a Z a számok előtt. (Eláruljam?)

LKerekes 2018.08.07. 18:37:19

@flort:
És miért kellene tudnom? Azért utazhatok rajta? És min váltotat, az hogy nem tudom.
A kijelzőn az van kiírva, hogy S10 és a hangosbemondó úgy mondja, hogy "S10-es zonázó vonat indul, stb"
Tehát, ha nem tudom,( mivel nem vagyok vasutas, csak sokat utazó ) akkor nem kényelmes, nem tiszta, nincvs légkondi, a kaluzok bunkók ?
Mi a fenét akarsz ezzel az ökörséggel?
Nem osztom magas lóról az észt, de látom, hogy mit fejlődött/fejlődik a vasut és kényelmesebben utazok mint 5-10-15-20 éve. Még akkor is így van, ha nem tudom mit jelent az S és mit a Z betű a vonaton. SŐPt nem tudtam a vonatvezető nevét sem, de még a kaluzét sem. De ugye attól még érzékelhetem az utazás körülményeit.
Érdekes és mégis tudtam azzal menni, sok más emberrel együtt.
Tényleg ilyen beképzelt seggfej vagy édes fiam?
Én legalább nem akarom mindeáron beszarozni a hazámat, mint ti.

LKerekes 2018.08.07. 18:41:46

@aquí.y.ahora:
De van te hatökör. A fülkés kocsiknál a folyosón minden második ilyen és a fülkéknél is lehúzható.
Amúgy írtam, hogy nem Mávos volt a kocsi . Gyeseves volt. (zöld/sárga )
Amúgy a termes kocsiknál is legalább minden harmadik ablak lehúzható.
Nem kell hazudnod, és lejáratnod magadat.

aquí.y.ahora 2018.08.07. 18:51:24

@LKerekes: Hát, én sokszor utaztam már IC-vel, és sosem fordult elő, hogy amikor leállt a légkondi, engedték volna az ablakot kinyitni. Egyébként én nem szeretem az IC-kocsikat, mert 99 százalékban csak a szélsőséget ismerik: vagy elromlik és leáll a légkondi, vagy ha működik, olyan erős van kapcsolva, hogy megfagysz.

Darth Revan 2018.08.07. 18:56:08

@LKerekes:
Te meg a hozzád hasonló többi szar ember teszi élhetetlenné az országot.
Szar emberek, szar országa.

LKerekes 2018.08.07. 19:07:36

@aquí.y.ahora: Na most nincs ablak vagy nem engedték lehúzni?
Döntsd el! Ugyanis lehuzási engedély vagy tagadás csak létezőnél van.

LKerekes 2018.08.07. 19:09:05

@Darth Revan:
Kurva anyának szarevő hazátlan fia vagy .
Szar ember a gyermeked apja.

aquí.y.ahora 2018.08.07. 19:19:10

@LKerekes: Persze hogy van ablak, csak az IC-kocsikban nem lehet kinyitni.
Egyébként régebben, amikor bevezették, az IC sokkal jobb volt, mert az is az előnye volt, hogy gyorsabb volt, mint a sima gyorsvonat. Ezt ugye megszüntették, hiszen "egyben" van az IC meg a gyorsvonati rész. Mindig nevethetném támad, amikor pl. a Szeged-Bp. IC megáll Szatymazon. Ami egy falu... Az ilyen mitől IC? :)

annazsofi 2018.08.07. 19:49:54

Egyetértek Gábor utassal!
Hasonlókat éltem at 10 nap alatt két utazást ( oda- vissza)szenvedtem végig Budapest Nyugati Pályaudvar - Debrecen között IC- vel,késéssel,s klíma szolgáltatás nélkül.
Mindezt a 2 kiskorú unokámmal szenvedtük végig.Egy út 2 és fél óra!
E- mailben hivatalos panaszt tettem,minimális összeg ( a kifizetett jegyek 25%-a ) a kártérítés.

flort 2018.08.07. 20:07:59

@LKerekes: Nézd, először azt hittem, egy egyszerű, kissé az átlag alatti bérkommentelő vagy. Nem baj ez, van, aki rákos gyermekeket gyógyít, nanorobotot tervez, vagy pénzügyi folyamatokat tesztel matematikai modellekkel, más az utcán stríhol, vagy a MÁV-ot védi különféle blogokban. Ez van, mindegyikért ugyanazt a pénzt fizetik.

De rá kellett jönnöm, hogy egyszerűen sötét, buta seggfej vagy, aki azt sem veszi észre, hogy saját magának mond ellent.

További kellemes szájhabzást, Okoska!

LKerekes 2018.08.07. 20:18:47

@flort:
Ne beszélj! Persze annyi eszed nincs, hogy az ellentmondásokat bemutasd. Hazug senkiházi vagy.
Seggfej a kurva anyád gyermeke.

flort 2018.08.07. 20:43:48

@LKerekes:
1. mosd ki a szádat, nem fog ártani.

2. S=személy, Z=zónázó, G= gyorsított. Ez van pl a menetrendben, az elvirán és az állomásokon is kiírva. S10 = 10-es vonalon közlekedő személyvonat. Z10 = 10-es vonalon közlekedő zónázó vonat (fogalmam sincs, ilyen létezik-e, szerintem nem).

Ezért van, hogy az átlag utas rohanás közben is tudja, hogy érdemes-e felszállnia az indulóban levő vonatra. A vasutasok ezzel szemben egy csomó számjegyből álló vonatszámmal azonosítanak minden egyes vonatot.

Natehát, aki azt állítja, hogy az S10-es zónázóval járt Győrből Budapestre, vélhetően nem is látott vonatot közelről, ahogy az sem, aki nem tudja, hogy az S10 karaktersorozat egy, kizárólag az utasoknak szóló információ. Még akkor sem, ha saját bevallása szerint sokat vonatozik.

3. Tényleg örülök, hogy segíthettem, de légy szíves, kímélj meg az őrjöngésedtől. Egyszerűen szalonképtelen vagy.

Pá, Okoska!

FDToth 2018.08.07. 23:09:20

Tisztelt Moderátor,

nem lehetne esetleg az egymást ócsàroló kommenteket bannolni, vagy a politikát kitiltani az odlalról? Legtöbb posztnál a legtöbb comment arról szól h a szélsőjobb (fidesz) vitatkozik a maradékkal, és azt pedzegetik kinek van igaza, ki a hülyébb. Szükség van erre? Maradjon meg az oldal fogyvedelminek, ne legyen helye a gyűlölködő politikának.

Thx

Reactor 2018.08.08. 01:41:39

Inkább telekocsizok. Regisztrálni kell ugyan, de sokkal olcsóbban megvan az út, mint vonattal, diákigazolvány NÉLKÜL.

@Im just here for the comments: Passz, ezt én se tudom. Olyan esetekben indokolt, ahol a mozdony is megsérült, vagy a vonat elé ugró idiótát telibe kapta az intersziti, és spaklival kell összevakarni a mozdony elejéről.
Gondolom a policájok nem nagyon kapkodják el ilyenkor a helyszínelést, és a legutolsó jegyvizsgálótól is részletes kisesszét kérnek komplett bibliográfiával & lábjegyzetekkel, hogy hogyan, mi történt, mit látott, mit hallott...a masiniszta vallomása nem elég...

@LKerekes: A kúrmánypropaganda mást se szajkóz, csak hogy milyen hiperszuper jól teljesít az ország, már-már azt hihetné az ember, hogy a júeszéj jár hozzánk koldulni, aztán amikor szembesül a valósággal a birka, az nagyon tud ám fájni neki...
Az autós példád azért nem áll meg teljesen, mert az autó nem egy kötött pályás valami, jóval flexibilisebb, ha baleset történik valahol, az esetek 80%-ában egy másik útvonalon kikerülheted. Vonatnál ez ugye fizikai képtelenség.
Pontosan ezért van milliárd autós játék, de vonatversenyzős vagy pláne akciójáték nagyon minimális...War Train Normandie 1944 például, meg is lehet nézni, milyen "jól" sikerült...

@szepipiktor: Még örülhetsz, hogy egyáltalán működött az automata. Az esetek igen szép részében nem hajlandó működni ugyanis. Esetleg cseresznyés tőzsde funkcióba lép, a pénzt azt elveszi, de jegyet azt nem ád. Arról nem is beszélve, hogy a rejtett erőforrás rendszeresen felnyomja őket kalapáccsal meg pajszerrel azért a pár ezer forintért ami bennük van.

@Darth Revan: Bárcsak már ott tartanánk ahol ők!
A lenézett, fikázott, gyűlölt kommunista kínában már monoraillal járnak az emberek. Nincs mindenütt kiépítve, viszont úgy 150 évvel a mi technológiánk előtt járnak. Japánt már meg se említem, akik mellesleg szintén vesztes hatalom voltak, és még két atombombcit is kaptak, plusz egy Fukushimát.

Vasgepárd 2018.08.08. 02:16:49

Legközelebb menjetek fapados repülővel.
Majd kiraknak Pozsonyban, közlik, hogy a csomagjaid Budapesten maradtak, egyébként úgy mész haza ahogy akarsz, mert a jegyed nem is Pozsonyba szól, akkor meg mit keresel itt :)))
Ez lesz a vasúton is, ha betör majd ide is a hőn áhított liberalizáció.
Akkor majd visszasírjátok a szemét monopol MÁV-ot meg panaszkodhattok fogyasztóvédelmi gittegyleteknek :)

Im just here for the comments 2018.08.08. 03:03:02

@LKerekes: hát a komment elejevel nem tudom, mit akarsz mondani. Mi változik? A világon semmi, épp ez a gond.
A második fele meg jelen esetben irreleváns, a panaszkodó levelet nem én írtam, ergo ezt nem nekem kéne kifejteni.

Im just here for the comments 2018.08.08. 03:10:14

@Gábor001: a modoros nem egyenlő az udvariassal, ráadásul te még tetézed azzal, hogy egy általános iskolás szintjén fogalmazol. A problémád kellemetlen, a panasz jogos, de a fentiek egyszerűen lehetetlenné teszik, hogy az ember veled szimpatizaljon. :(

Im just here for the comments 2018.08.08. 03:25:01

@LKerekes: pedig igaz, ha van az állomáson automata és nem veszel jegyet, simán megbüntethet a kaller.

Im just here for the comments 2018.08.08. 03:30:25

@CCnick: ezt magyaráztam fentebb, h változott, de ennyi idő alatt már rég meghaladhattuk volna ezt a szintet, ahol jelenleg állunk. Ehhez képest a műbőr ülések léteznek, ugyanúgy raizzad az ember és ugyanúgy büdös, koszos, lassú az egész, a tájékoztatás hiányos, a palyaudvarok rohadnak, a személyzet gyér és nem megfelelő, a hálózat sok helyen rosszabb, mint volt.
Ami pozitív, hogy van net, ahol tudsz jegyet venni, vannak infotáblák (már ahol), az ic-ben viszonylag kulturáltan utazol.
Hát na, tényleg duborgunk.

Im just here for the comments 2018.08.08. 03:54:53

@Reactor: na hát azért nem tudok két napja rajonni, h mi a fene volt a baleset, mert Kelenföldön álltak és Kelenföldről indult a vonat. Az általad vázolt esetekben persze, tök indokolt. De amúgy reszletkerdes, nem rugozok rajta tovább.

Darth Revan 2018.08.08. 09:18:29

@LKerekes:
faj az igazsag, hogy az ilyen szar emberek, mint te, teszik szarra az orszagot?

Az a baj, hogy a kurva anyad a gyerek helyet egy darab szart nevelt fel es te csak akkor erzed magad jol, ha szarban uszol.

Bocsanat, hogy van nehany igenyesebb ember is az orszagban.

Bombaló 2018.08.08. 10:11:07

Ha valahol baleset történik, az vis maior. Ha nem megy a légkondicionálás az a komfortfokozatot csökkenti, de mint fentebb írták az nincs benne az üzletszabályzatban. A kocsira pót- és helyjegyet veszel nem léghűtés jegyet.
A másik. Adott a tele vonat, amely baleset miatt vár. 30 lehetséges célállomással és 300 utassal milyen alternatívát vársz tájékoztatásul? Minden embernek egyenként? Vagy csoportosan? Miután bizonytalan az indulás időpontja és átszállítasz x embert egy másik vonatra, majd később ezt a vonatot megelőzi a késetten induló, hány anyázós levél a limit amit felvállalsz?
A menetjegy ára azért nem jár vissza, mert az alapszolgáltatás teljesült, eljutottál A pontból B pontba. A kártérítésre már EU szabályok érvényesek, így ha gondod van oda is írj egy levelet a panaszoddal.
Mellesleg remélem a panaszod hivatalos formában is elküldted a vasút részére.
www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/page/visszateritesi-karteritesi-igenybejelento-lap.pdf

FDToth 2018.08.08. 10:41:23

@Bombaló: persze, nincsen benne, de van rá lehetőség, hogy a pótjegy árát visszakapd, ha nincs légkondi. Csak ehhez az kell, hogy kitölts jó pár oldal a4-es papírt, és hát 300-400 Ft-ért nem éri meg.
A normális az lenne, ha a MÁV magától visszaadná a jegy árát, vagy felajánlana kupont, stb. Ez olyan, mintha bérelsz egy autót, de nem működik benne a légkondi, nem fogják a teljes árat elkérni érte.
El kell jutni arra a minőségi szintre, ami Európában van. Nem kellene vitatkozni azon, hogy a ha nincs légkondi, akkor miért nem kapod vissza a pénzed, hanem vitát kizárva, ha nem működik, visszakapod. kész.
az üzletszabályzat rossz, nem csak a máv-nál, mindenütt. és azért rossz, mert senki sem ellenőrzi, azt írkálnak bele, amit akarnak.
a tájékoztatásnál meg minimum, hogy 5-10 percenként hangosbemondón bemondják a dolgokat vagy értesítést küldenek a mobilra.
a máv úgy szar ahogyan van. Meg kell nézni az elviárt, azt, hogy az online jegyvásárlás körülményes, mocskosak a kocsik, a benne levő wc-k, a kalauzok kb hajléktalan kinézetűek, semmi kommunikációs készség nincs bennük, az állomások lerobbantak, a vonatok lassúak (hiába újak a kocsik, a sín ócska, pedig javítgatják, csak hát irtó alacsony minőségben, ami inkább gányolás).
Aki erre a mávra azt mondja, hogy rendben, ott baj van, mert alacsony, de nagyon alacsony a minőségi ingerküszöbe, kb mindent le lehet vele nyeletni, és tapsikol annka ha 'bevoják a szart vékony aranyréteggel'

M. N. Attila 2018.08.08. 20:17:55

@trtr: Régen, klíma nélkül a személy és gyorsvonatok közlekedtek, amikor nem volt IC és ezeken a vonatokon LE LEHETETT HÚZNI AZ ABLAKOT, az IC-n viszont NEM LEHET SEM SZELLŐZŐT, SEM ABLAKOT KINYITNI... Érted kisbogaram? Próbálj meg 35 fokban zárt térben, szellőzés és klíma nélkül megmaradni. Szívbetegeknek sanszos hogy nem sikerül...

Mad Mind 2018.08.09. 07:36:50

@LKerekes: Akkor ne hidd. Legkevésbé sem érdekel :)

Bombaló 2018.08.09. 08:44:09

@M. N. Attila: Utaztam olyan kocsiban már, ahol nem ment a klíma és a kaller kérdés nélkül kinyitotta az összes ablakot.

Bombaló 2018.08.09. 08:56:38

@FDToth: Abban a pillanatban, hogy a légkondicionálás meghírdetett szolgáltatás lesz, jogos a felvetés.
Az autós példa is akkor él, ha légkondicionált kocsira tartasz igényt és nem azt kapsz.
A másik megoldás, a te olvasatod szerint, hogy a hibás kocsit nem engedik forgalomba. Ez is járható, de jelenleg nincs mivel pótolni, így férőhely hiány is lesz. Kapsz egy túlzsúfolt vonatot, cserébe visszájár a helyjegy ára.
Az online jegyvásárlás az elvirán valóban nem a legjobb, de ott se több 2 percnél. S figyelj, már a Vonatinfo applikációban is vehetsz jegyet...

Gondolom nem sajnálnád a MÁV részére fejlesztés címén kiutalt több 100 Mrd forintot aem, hogy az igényeid kielégítésre kerüljenek.
Tudod, hazai fejlesztésű kocsik készülnek már. De olvass bele a finanszírozási háttérbe. A költségek egyik részét az állam egy elmaradt finanszírozás megadásával fedezi... Segítek neked egy kenyeres példával. Az állam mindenkinek kedvezményes kenyeret biztosít az által, hogy a péknek kifizeti a különbözetet. Aztán egyszercsak az állam nem fizet, a pék viszont már rég eladta a kedvezményes kenyereket. Közben a nép a minőségért tüntet, ezért az állam úgy dönt, kifizeti a pék elmaradt támogatását, de csak akkor, ha ebből egy új kemencét vesz. Vajon a pék jól járt szerinted?

FDToth 2018.08.09. 11:51:09

@Bombaló: sztem nincs olyan ic amin ne lenne legkondi, tehat ha arra veszel jegyet, akkor ezt a szolgaltatast is kapod. Tehat ha nem mukodik, akkor nem a megfelelo szolgaltatast kaptad.
Nincs mivel potolni, itt mar bukik minden, ebbol latni h a mav ugy rossz ahogy van.

Az h a kocsik tisztak, a sinek normalisak, a megallok rendezettek legyenek, a mav dolgozok normalisan nezzenek ki, kulrturaltak legyenek, ez mind-mknd alapszolgaltatas, nem extra.

Az h hazai vagy sem, kit erdekel, a kenyeg h normalis legyen (jobb ha nem hazai, kiindulva a bkk-s ocska mostani ikuarusz markanev akatt futokbol)

A peldad jo, de nem ez a normalis, max itthon.

Bombaló 2018.08.09. 14:20:27

@FDToth: mint mondottam volt, van egy kis gond a finanszírozással. Az IC illetve a helyjegy nem egyenlő a légkondival. Én utaztam olyan éjszakai vonaton Spanyolországban, ahol a fekvőhely váltás kötelező volt és drága is (kb. 16000 Ft). Errek kaptam egy dönthető fotelt lábtartóval, egy ásványvizet és két füldugót. Szerinted erre gondoltam amikor megvettem?
Tudom mire gondolsz normális alatt, de hidd el ahhoz rengeteg pénz hiányzik a rendszerből.

M. N. Attila 2018.08.09. 16:14:54

@Bombaló: Általában az ic-n nem lehúzható az ablak, néhány ablaknál vészkijárat nyitóként működik az ablaknyitó. Heti szinten járok ic-vel, gysev ic-vel többnyire és még a BP - Zágráb vonalon, viszonylag gyakran főnek meg az utasok, volt olyan is hogy nem a légkondi hanem a fűtés ment, nyáron

flort 2018.08.09. 18:01:03

@Bombaló: "Tudom mire gondolsz normális alatt, de hidd el ahhoz rengeteg pénz hiányzik a rendszerből."

Szerintem pedig minimális józan ész. Nem IC-kocsikban is elkövette a máv azt a remek húzást, hogy nem nyitható minden ablak, csak minden 2. A légkondi pedig nem megy, vagy meleget fúj be. A fantáziádra bízom, hogy amikor a napverte rendező pályaudvarokon ácsorog 10 percig a vonat, milyen gondolatok járnak az ú.n. utasok fejében.

És ez biztos nem pénzkérdés volt, valami hülye gondos munkával rendelt szart. Most persze már drága lenne visszaalakítani emberi tartózkodásra alkalmas kocsivá, ezért inkább nem is tesznek semmit.

Bombaló 2018.08.09. 21:51:50

@flort: A nem IC kocsik esetében használt kocsikat vettek, amik alapból így voltak szerelve. Erre volt pénz...
Az IC kocsikban nem volt légkondi eredetileg csak légjavító. Az később került bele pluszként.
Mellesleg az IC kocsik éppen 40 évesek már, de nincs pénz másikra.
Miután folymatosan az az elvárás a MÁV felé, hogy spóroljon, ezért mindig fél megoldások születnek. Ebben az országban építésre szerezhetsz pénzt, de az üzemeltetés, karbantartás már a spórolás terhe mellett megy. Nézd csak meg a most átadott balatoni vonalat a déli parton. Nem volt pénz arra, hogy végig két vágány legyen. Nem volt pénz komplett utastájékoztató berendezések telepítésére a peronokra, helyette összvér hajó-busz-vonat menetrendet mutató monitorok vannak. Ha már kimentél a peronra és közben a vonat kiírt vágánya megváltozik, neked kell észrevenned a füleddel, hogy változás volt.
S ezt bebetonoztuk úgy 20 évre, mert most toltunk rá egy nagy zsák pénzt...

Bombaló 2018.08.09. 21:54:26

@flort: És ez biztos nem pénzkérdés volt, valami hülye gondos munkával rendelt szart.

Persze a hülyék. Tudod miért légkondi nélkül vették a Combino villamosokat? Mert így a csomag 1 Mrd forinttal olcsóbb volt. Aztán perdze 3x annyiért beszereltették, mert ablak nélkül vicces volt.
A 3-as metrót meg ne is hozzuk fel.

Balfredo Alfredo 2018.08.09. 22:05:49

@Quuuziii: "utaztam vonaton is, sosem tört le a körmöm, hogy jaj melegecske van, osszanak ingyen üdtsit, meg mennyen a légkondika."
Csak hogy tisztázzunk valamit, az Intercity egy speciális vonatfajta, ami alapban magasabb komfortfokozatú kocsikkal közlekedik, így jogos az elvárás, hogy normálisan működjön a légkondi. Illetve ha a légkondi nem működik, térítsenek vissza valamennyit a pótjegy árából. Azért csak valamennyit, mert az ülőhelyed megvolt.
(Gyakorlati tapasztalat, hogy mindent megtesznek azért, hogy ne kelljen visszatéríteni semmilyen esetben semmit. Az meg egy másik tapasztalat, hogy a MÁV honlapja öndicsőítő szózatokkal van tele.)

"Szóval a kérdező menjen kocsival ha akar."
Ha meg mindenki kocsival megy, pont a MÁV fog sírni egy fürdős módjára, hogy az alacsony utasszám miatt nem tudja gazdaságosan működtetni a személyszállítást. Az ilyenfajta szembenállás nem vezet sehová.
Arról nem is beszélve, hogy esetleg kocsi hiányában, pénz hiányában, teleport feltalálása hiányában, akármiért csakis vonattal tudott menni. Fogadjuk el, hogy a vonattal utazás mellett döntött és a befizetett viteldíjért, pótjegy árért cserébe elvárhatja, hogy a szolgáltatási feltételeknek megfelelően, menetrend szerint és működő klímával szállítsák a célállomásra. Továbbra sem látom, mi indokolná a klíma nem megfelelő működését. A MÁV bénasága, esetlegesen alkalmatlan vezetői vagy alkalmazottai nem jelentenek elfogadható indokot.

"Egyébként tetszett a játék a számokkal, jópofa volt. :)"
Ami a benzinköltséget illeti, ott additive cost modellt kell alkalmazni. Miután nem célzottan azért veszed meg az autót, hogy egy bizonyos vonatutat kiválts vele, hanem az az alaphelyzet, hogy van egy autód, bizonyos km-független fenntartási költségekkel, mint biztosítás, adó stb. Ebben a modellben a km-függő pluszköltség az üzemanyag.

flort 2018.08.10. 09:58:44

@Bombaló: Nézd, én mindent megértek, de van Celldömölktől Ny-ra a GySEV, ami mintha működőképesebb lenne (legalábbis az volt mondjuk 5 éve, amikor arrafelé jártam gyakrabban). Vagy Szlovákia, Lengyelország, van pozitív példa, amik működőképes és elfogadható társaságot tudnak üzemeltetni, csak hogy ne Ausztriával és Németországgal példálózzunk.

A másik: az, hogy a BKV (vagy akárki dönt a villamosok és a metró műszaki megoldásairól) hülyéi mit csinálnak, nem menti a MÁV baromságait. Tegnap pont azon merengtem, hogy csak a vakszerencsén múlik, hogy még senki sem halt meg a napon várakoztatott elővárosi kocsikban a hőségtől, különösen, hogy nyárra a légkondis Flirt szerelvényeket elvitték a balatoni vonalakra. Persze tudom, hogy az is vis maior, kivédhetetlen balszerencse lenne a MÁV kommunikációban, de azért ezt mégse kéne megvárni.

Balfredo Alfredo 2018.08.10. 21:10:15

Szociológusoknak ideális terep lenne ez a fórum, annyi adatot tudnának gyűjteni.
Ha megfigyelitek, a hozzászólások három kategóriába sorolhatóak:
1. Olyanok, amik a témához abszolút nem kapcsolódó, adott esetben politikai vonatkozású dolgokat tartalmaznak.
2. Olyanok, amik elismerik, hogy az történt, amit az eredeti posztoló leírt és egyet is értenek azzal, hogy ez nincs jól és a posztoló valamiféle kártérítésre jogosult.
3. Olyanok, amik elismerik, hogy az történt, amit az eredeti posztoló leírt, de úgy gondolják, hogy a posztoló a hibás, olyan apróságért nyafog feleslegesen, amit nem is kellene észrevenni, szóvátenni meg végképp nem.

Úgy tűnik, a 3. csoportba tartozókból van a legtöbb, csak még azt nem tudtam eldönteni, hogy ez jó-e?

Im just here for the comments 2018.08.11. 00:38:16

@Balfredo Alfredo: ha már így kategorizálod be, akkor ennél több típus van.

GhostBusters 2018.08.11. 18:24:28

@flort: Nyárra nem vitték el a balatoni vonalakra a Flirt-öket, nézz utána, ha van időd.
Hétvégi napokon jár 3 db 3 egységes Flirt a Balatonhoz. Ez minden.

Ezek egyébként nem rosszak. Siófokig együtt megy a 3 egység, ott szétválnak - 2 gyorsvonatként megy tovább, 1 pedig személyvonatként.

Legalább ez jó...

flort 2018.08.11. 18:55:46

@GhostBusters: az infó egy kallertől származik, akivel egyszer együtt verejtékeztem egy 40 perces utacskán. Valami váltóhiba miatt inkább nem járta végig a kocsikat, megállt az egyik előtérben.

Lehet, hogy rosszul tudja, és a személyeket, amin korábban Flirt-ök mentek, külön kicseszésből kizárólag izzasztó, nyitható ablak nélküli vackokkal működtetik.

GhostBusters 2018.08.11. 19:16:30

@flort: Értem, de személyvonat a déli parton szinte egyáltalán nincsen.

Van óránként Expressz, a poszter által is megszeretett IC kocsikkal, és van kétóránként sebesvonat, a Balaton déli partján minden állomáson megállva.
Néhány személy megmaradt, azt hiszem, Siófok-Fonyód között. De ennek nem néztem utána.

Balfredo Alfredo 2018.08.12. 12:47:56

@Im just here for the comments: "ha már így kategorizálod be, akkor ennél több típus van."
Bizonyára igazad van, lehet több típus is. Nem vagyok szociológus, így csak józan paraszti ész alapján soroltam be: aki a fórumba egyáltalán beír, az vagy egyetért vagy nem az eredeti poszttal, esetleg olyasmit küld be, aminek nincs is köze a témához. A konkrét esetben és számomra azon hozzászólások az érdekesek, amelyek nem értenek egyet az eredeti poszttal
Esetleg leírnád, milyen típusokra gondolsz és milyen megfontolásból?
Ezzel együtt továbbra is igaz, hogy a legtöbb hozzászóló szerint a poszternek nem kellett volna reklamálnia.

Im just here for the comments 2018.08.12. 20:24:57

@Balfredo Alfredo: első ranezesre kimaradt a felsorolásból az a típus, aki nem ismeri el, hogy a posztban leírt eset megtörtént, vagy él a gyanúperrel, hogy nem teljes a sztori.
Ott van az is, aki mondjuk elismeri, hogy ez nincs rendben, de meghallgatná a másik felet is.
Meg ott van az a típus, aki jót röhög az egészen.
Kimaradtak a trollok.
Kimaradtak a direkt kotekedok.
Kimaradtak a nyelvtannácik.

Balfredo Alfredo 2018.08.13. 12:42:25

@Im just here for the comments: Az észrevételed illetve a felsorolás jogos. Az, hogy hány és milyen kategóriát állítsz fel, függ attól is, hogy mit kívánsz vizsgálni.
Amiket felsoroltál, azok egy része az én szemszögemből/fogyasztóvédelem-centrikusan nézve egyszerűen a posztolóval egyet nem értő vélemény, pld: "Ott van az is, aki mondjuk elismeri, hogy ez nincs rendben, de meghallgatná a másik felet is."
"Meg ott van az a típus, aki jót röhög az egészen." - Csak röhög, de nem ír a fórumba. Ha beírja, hogy pld. :-DD akkor egyenértékű a 'nincs köze a témához' típussal.
"Kimaradtak a nyelvtannácik." - Ez is egyenértékű a 'nincs köze a témához' típussal. Kivétel persze, ha a nyelvtannáculás gyakoriságát vizsgálod épp.

DarkWolf 2018.08.14. 05:31:32

Megnyugtatlak, nemcsak a klíma nem szokott mindig rendesen működni a vonatokon hanem a wifi esetében is sokszor kb úgy kell imádkozni hogy ne dobáljon le a picsába

@Bombaló: az a tragikus hogy KÉTEZER KIBASZOTT TIZENNYOLCBAN NEM EZ A NORMA. Nehogymá luxus featureként számítson a légkondi, azért próbáljunk meg Balkánisztánból legalább ennyire felemelkedni.

@CCnick: attól nem lesz több utas hogyha az utasközönség kb homárrá sül egy egy vonatút folyamán

@LKerekes: narancsot hasonlítasz össze a körtével kicsit, nem érzed? már ne haragudj de a MÁV részéről igenis van felelősség, legalább az utastájékoztatás részéről

@langesz: és ennek mi köze van a vonat késéséhez? ugyanis hacsak nem történt valami váratlan elháríthatatlan eset/kábelszakadás ésatöbbi, még vis maior-ra se hivatkozhatnak

Bombaló 2018.08.15. 07:47:35

@DarkWolf: Ha megnézed a MÁV fejlesztési törekvéseit akkor láthatod, hogy az újonnan beszerzett járműveknél ez alap. A 35-40 éves kocsikba utólag beszereltetni nem kis költséggel jár, amit te utasként elvársz (jogosan), a tulajdonos magyar államot meg nem érdekli. Nézd meg az iho.hu-n a legújabb cseh vasúti tendert és vesd össze azzal, hogy mi két éve kínlódunk 75-100 magyar kocsi gyártásával és még sehol se vagyunk vele. Amikor már 10(20) éve is a motorvonatoké volt a jövő.
S látod-látod 2018-ban képesek voltunk Budapestre légkondi nélküli metrószerelvényt venni és forgalomba állítani...

Balfredo Alfredo 2018.08.15. 09:06:40

"A 35-40 éves kocsikba utólag beszereltetni nem kis költséggel jár, amit te utasként elvársz (jogosan), a tulajdonos magyar államot meg nem érdekli."
Amit leírtál, az igaz.
Az eredeti poszt nem arról szólt, hogy hiányzik a klíma, hanem arról, hogy az illető kocsi klímás volt, ugyan, de a klíma nem működött és az ablakokat sem nyitották ki. A végső olvasat ugyanaz: a magyar államot nem érdekli és ugyanúgy nincs klíma, mintha be sem építették volna :-(
(a nagyobb baj, hogy a hozzászólók jelentős részét sem érdekli...)

Bombaló 2018.08.15. 10:46:34

@Balfredo Alfredo: Értem a poszter problémáját is. Hozzáteszem az IC kocsikban két rendszer van, bár valószínűleg kevesen tudják. Van egy legjavító berendezés, amit a 90-es években történt atépítéskor szereltek be. Ez a rendszer dolgozik oldalt és lent lévő szellőzőből, amely két dolgot tud. 8 perc alatt cseréli a levegőt a bentit a kintivel, illetve szükség esetén a befújt levegőt hűtve vagy fűtve nyomja. De ez nem klíma. Ennek mennien kell, mert ablak ugye gyakorlatilag nincs. Ez van tulképp kimatricázva, hogy a légjavító zárt ablaknál működik jól.
35-40 fokban amikor elégtelen volt a hűtés vagy épp nem is ment, akkor is nyomja a levegőt csak épp a kinti meleget. Ezért utólag szereltek fel klíma berendezéseket a kocsi tetejére (a 4 fenti dobozka), hogy besegítsen. Az utólagos dolgokkal az a baj, hogy kényszerszülte megoldás lesz. A vasúti kocsik tetőterével az a baj, hogy teljes mértékben acél burkolatú, így a tűző nyári napon az utólagos berendezésnek egy kemencében kell dolgoznia odafenn. Ennek megfelelően be is szarik random időközönként...
Talán egyszer majd ezek a kocsik is nyugdíjba mennek.

Balfredo Alfredo 2018.08.15. 16:44:29

Én is értem, amit leírtál, csak éppen ettől nem lesz komfortosabb az utazás.
Meg őszintén szólva nem is érdekel, hogy miért nincs klíma az IC-n, csak az, hogy nincs. Megértem, hogy az acéltető alatt meleg van, másrészt a MÁV nem jótékonyságból szállít, hanem a jegyárakért cserébe, tehát gazdálkodja ki a klímák normális működtetéséhez szükséges pénzt.
Természetesen vannak fokozatok. Egy menetrend szerint csak 2. osztályú kocsikkal közlekedő szerelvényen nem várja senki, hogy klíma legyen. Még akkor sem, ha odakint 35 fok van.

Bombaló 2018.08.15. 21:56:48

@Balfredo Alfredo: "Megértem, hogy az acéltető alatt meleg van, másrészt a MÁV nem jótékonyságból szállít, hanem a jegyárakért cserébe, tehát gazdálkodja ki a klímák normális működtetéséhez szükséges pénzt."

Az a helyzet, hogy van akiket jótékonyságból szállít. Szebbik nevén az állam által előírt szociális kedvezményeknek hívják, amelyek megtérítése nem mindig teljesül száz százalékig. (Erről írtam korábban, hogy kifizeti a 2012-ből elmarardt költségtérítés 15 Mrd forintját (amit az utasok leutaztak), de meghatározta, hogy ezt csak az új kocsik vásárlására fordíthatja a MÁV. Csak ha 5-6 éve az a pénz nem jött, akkor azt később valahonnan el kellett venni...) Így nehéz kigazdálkodni. De fejlődünk, mert további 8 emeletes motorvonat érkezik. :D

iho.hu/hir/szaz-kocsit-gyartsatok-160407##

Balfredo Alfredo 2018.08.16. 19:14:22

@Bombaló: "Az a helyzet, hogy van akiket jótékonyságból szállít. Szebbik nevén az állam által előírt szociális kedvezményeknek hívják, amelyek megtérítése nem mindig teljesül száz százalékig" Ezt is megértem, de ezt sem tudom elfogadni.
A jegyárat, helyjegyet, pótjegyet részemről kifizetem. Vagy a teljes árut, vagy ha jogosult vagyok, akkor a kedvezményeset. Cserébe a MÁV lesz szíves a szerződésnek (amely szerződés a jegy eladásával-megvásárlásával, mint ráutaló magatartással köttetett) megfelelő módon, azaz menet rendszerint és adott komfortfokozattal, pld. klímával engem a célállomásra eljuttatni.
Egyébként meg az állam sz@rrá adóztat, és az adóból befolyt pénzekből fizetik az 'előírt szociális kedvezmények'-et. Az, hogy a MÁV és az állam egymást között hogyan (nem) meccseli le a dolgot, az engem legfeljebb közvetve érdekel (a befizetett pénzt a deklarált célra használják fel és ne sikkasszák el, ne fordítsák másra, stb.) Az államot sem érdekli, hogy miből fizetem a kivetett adókat; ha nem fizetek, akkor a tízezer forint tartozás fejében nemes egyszerűséggel elviszi a házamat.
Az adók és más pénzek egy részét biztosan a vasútba fektették, ebből lett a nagyszámú wi-fis kocsi. Ez is jó, de inkább a lateral thinking elvére példa, mintsem egy tényleges probléma megoldására: amig a wifivel fb-on van valaki, nem veszi észre, hogy késik a vonat.
Egy szó mint száz: miért nincs klíma?