Tékozló Homár

GYIK: megrendelt bútort mennyi idő alatt kell megkapnia a vevőnek?

2018.09.06. 11:34 | Homár Hilda | 21 komment

aedmuzo.jpg

A Homárra sok elképesztően szövevényes sztori érkezik, miközben a hétköznapok tele vannak rém egyszerű, egyértelmű fogyasztóvédelmi kérdésekkel is. GYIK rovatunkban ilyenekre adunk rövid, egyértelmű válaszokat. 

Tisztelt Cím!

Érdeklődni szeretnék, hogy van-e olyan fogyasztóvédelemmel kapcsolatos szabály, mely rendelkezik arról, hogy egy áru vásárlását követően mennyi időn belül kell azt kiszállítani a vásárló részére. 

Augusztus 10-én egy bútor áruházban vásároltam egy ágyat, melyet a helyszínen kifizettetek velem 140.000 ft-értékben. A mai napon (aug.24.) érdeklődésemre elmondták, hogy fogalmuk sincs, hogy az ágyat mikor tudják kiszállítani, noha 10-én másfél hetes határidőt említettek. Az ügyfélszolgálaton közölték, hogy az ágyat bármikor leszállíthatják, nem köti őket semmiféle határidő, de ha gondolom, álljak el a vásárlástól. 

Valóban csak ez a két lehetőség létezik, vagyis a vásárlástól való elállás és a végtelen várakozás, ami hónapokat is jelenthet? A pénz átvételével, azaz a vételár 100%-ának kifizetését követően a forgalmazót valóban semmilyen felelősség nem terheli?

Válaszukat előre is köszönöm!

Tisztelettel,

Poór Gábor

 

Kedves Gábor és Homár olvasók!

Röviden: Nincs szabály, amely előírná a szállítási határidőt, a törvény ennek megállapítását a felekre bízza. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a végtelenségig kell várni a teljesítést. Esetenként vizsgálható, hogy a fogyasztó elállását megalapozta-e a szolgáltató késedelme. Az ebből fakadó viták azonban könnyen elkerülhetőek, ha a megrendelés során rögzítjük a teljesítési határidőt is. Webáruházas vásárlásnál pedig a 14 napos indoklás nélküli elállási jogunkkal élhetünk, ha hiába várjuk a teljesítést. 

Bővebben:
A gyakorlatban rengeteg probléma forrása, hogy a bútor vagy hasonló termék megvásárlásakor nagy összegű előleget vagy foglalót kérnek (akár 50%-ot, vagy nem ritkán a teljes összeget is), de a teljesítési határidőt nem, vagy csak hozzávetőlegesen rögzítik (pl. 4-8 hét).

Ennél is nagyobb probléma, ha egy cég elkezdi intenzíven begyűjteni az előleget nagy számú fogyasztótól, miközben már felszámolás, végelszámolás alatt van, vagy egyéb okból jó eséllyel nem fogja tudni teljesíteni a szerződést (bútorüzletek mellett nyílászárókkal és egyéb építési szolgáltatásokkal foglalkozó cégeknél fordul elő gyakran, de több példát láttunk már erre műszaki cikket értékesítő webáruházak esetében is).

Egy korrekt cég csak indokolt esetben kér 30%-nál magasabb előleget vagy foglalót (e kettő közötti lényeges különbség, hogy a foglalónak megfelelő összeget egészen biztosan elveszíti az a fél, akinek a hibájából végül meghiúsul a szerződés, míg az előleg szimplán visszajár annak, aki adta). 

Javaslatok:

  • Minden esetben, amikor egy cégnek nagyobb összegű előleget, vagy foglalót adunk át egy későbbi teljesítés kapcsán, előzetesen nézzük meg az ingyenes ecegjegyzek.hu oldalon, hogy létezik-e a cég, nincs-e felszámolás, végelszámolás, vagy végrehajtás folyamatban! Ez sem garancia mindenre, de rengeteg baj elkerülhető így. Egy teljesen kiürített céggel szemben hiába van igazunk, a pénzünket jó eséllyel sohasem látjuk viszont.

  • Hasonló szerződéseknél mindig egyezzünk meg a teljesítési határidőben, és írásban is rögzítsük azt!
  • Késedelem esetén írásban szólítsuk fel a céget és tűzzünk póthatáridőt! Ha ennek ellenére sem történik meg a teljesítés, szintén írásban álljunk el, és követeljük vissza a pénzünket. 

  • Keressünk rá a cégre az interneten is, nem kizárt, hogy rátalálunk egy fórumon a korábban már megkárosított fogyasztók véleményeire. 
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.09.06. 11:36:38

Esetleg egy cégnevet kaphatunk, hogy tudatos fogyasztóként beírhassuk az Ede-listánkra?

AzUtazó · http://utazzunk.blog.hu 2018.09.06. 12:18:46

Butort csak az Ikeabol. Videkiek.... :(

vizsla_barat 2018.09.06. 12:48:39

Vagy csak simán arra használod az eszed amire van. Egy. Ekkora összeg ugye hitel kártyáról ment? Kettő. Egy 2 perces internetes bejenetés a bankod oldalán és máris hopp vissza a pénz. Ennyi.

vizsla_barat 2018.09.06. 14:29:21

@Csokis: persze, csak a bacc papucsot akarod nekik elkuldeni tegla boritekban.

telkoe 2018.09.06. 14:43:01

@vizsla_barat: A bolt magatol felajanlotta az elallas lehetoseget, a bank csak akkor kell ha az elallaskor nem adjak vissza penzt.

vizsla_barat 2018.09.06. 14:45:08

@telkoe: ez egyszer se biztos hogy a della villantasaval is egyutt jart...

Horváth Toya 2018.09.06. 14:47:56

@vizsla_barat: Meg az ember a szemét is használhatná arra, amire van. Például elolvasni a poszter esetét. Nem a pénz visszaszerzése a gond és a cél, hanem a TERMÉK kellene neki emberi határidőn belül, tehát a bankos tipp itt gyenge...

vizsla_barat 2018.09.06. 14:51:52

@Horváth Toya: alljon neki baltaval,olcsobb szebb es tartosabb.

FDToth 2018.09.06. 17:34:25

határidő az sehol sincsen, államhoz kötődő cégeknél meg pláne nincs. közüzemi szolgáltató semmi infót nem tud adni h hol tart pl egy tervezési folyamat. Annyit látnak h nyitott vagy zárt a folyamat. Hihetetlen h az ember szeretné tudni a sjaát dolgait, de erről nem kaphta tájékoztatást..

_B_ 2018.09.07. 09:08:53

@AzUtazó: Azért az IKEA-n túl elég sok lehetőség van. A legjobb bútorod akkor lesz, ha egy lelkiismeretes asztalos építi meg rendes bútorlapból. Ilyet nehéz találni, de ha van, akkor sem lesz nagyon drágább az IKEA bútornál.
Az IKEA bútorok ár/érték arányban elég rosszak. Nem strapabíró, a formaválaszték nagyon egysíkú. Az IKEA-ban nagyon sok jó dolog kapható, de a bútor nem az :)
Ha meg fa bútort szeretnél, az IKEA ki is esett.

_B_ 2018.09.07. 09:11:11

Kérd vissza a pénzt, és írd meg ide a bolt nevét, esetleg nyomjál el egy levelet a fogasztóvédelemnek. Ezzel mindent megtettél egy jobb világ érdekében.

Nancsibacsi 2018.09.07. 09:53:15

A 2 hét irreális volt. Ezek az áruházak kb mind Lengyelországban gyártatnak olcsó bútorokat, és kb havonta 1x jön a kamion. Szerencsétlen esetben lecsússza a bútorod a következő kamiont, és várhatsz újabb 1 hónapot. Ezért 140ezer az ára.
Ettől függetlenül az tény, hogy te hitelezed meg a cég működését, szóval én nem csak az ecegjegyzek-et néztem meg hasonló rendelés előtt, hanem az ebeszamolot is. Mert azon látod hogy a cég mióta múködik, mennyire nyereséges, stb. Mondjuk én simán megnézem ezt mielőtt melóhelyet váltok is, mert látszik itt pl. a céges átlagfizetés :-D

2018.09.07. 10:39:26

@vizsla_barat: Próbáld ki a kh bankot....nagyívben leszarnak mindent.Másik hitelkártyás poszt hsz-ben leírtam,hogy mi volt velük a legutolsó tapasztalat.Egy próbapert simán megér,de egy utolsó esélyt adok nekik,aztán irány a bíróság.

axolotl77 2018.09.07. 10:46:44

A mi életünk egy emlékezetes momentuma, amikor kb. egy hónapig feküdtünk a földön, mert a beígért matrac ennyit késett. (Állítólag leégett a gyár vagy a raktár akkoriban.) Az ágyunkat meg persze már eladtuk.
Utólag visszagondolva nem is volt olyan rossz. Fiatalság = bolondság.

Luffanat 2018.09.07. 11:15:28

Az Ikeáról már írtak előttem, aki már vásárolt ott, az tudja, hogy azok a bútorok erős kompromisszumokat tartalmaznak, hogy finoman fogalmazzak. Jó példája annak, hogy hogyan adjunk kb gagyit kiváló marketing és technikai ötletekkel. Félreértés ne essék én is vásároltam ott, de ha komolyabb bútort akarok - és lesz rá pénzem -, akkor nem oda megyek.
A bútoriparban pedig általánosságban 4-6 hét a szállítási határidő, de a nyár uborkaszezon, gondolom azért ígértek 2 hetet - aztán meg közbejött valami. Ez bármi lehet: a bolt nem fizette ki a gyártót, ezért nem szállít neki, vagy kifizette, de a gyártónak kapacitás, vagy alapanyag gondjai vannak.
Mondjuk a 100 % előleg fizettetés szokatlan, normális helyen 20 %-nál többet nem kérnek el.

Terézágyú 2018.09.07. 12:08:34

Amikor én vettem bútort, akkor másnap már hozták is, akkor kellett fizetnem csak.

Igaz, hogy
- 15 éve volt
- egy kis cégnél vettem
- olyan kárpittal vettem, ami éppen készen/rajta volt, direkt nem mentem bele, hogy majd valamikor, majd valamennyiért ráteszik a kiválasztott kárpitot.

Ez a név már foglalt! 2018.09.07. 12:47:02

Ennél sokkal rosszabbul jártunk a möbelix\mömax koprodukcióval. Nem írom le, mert ahhoz előbb be kellene nyugtatózzam magam. Egyébként van róluk már cikk itt a homáron, de még az is elég lightos.

Azóta megfogadtam, hogy csak úgy veszek meg BÁRMIT, hogy kifizetem és ott a helyszínen azonnal átveszem. Ha nincs raktáron, rendelésre gyártják stb, akkor köszi nem kell, de itt a telefonszámom, ha beszereztétek hívjatok fel, hátha aktuális még, előleget meg felejtsd el.

Terézágyú 2018.09.07. 13:23:02

@Ez a név már foglalt!:
Azóta megfogadtam, hogy csak úgy veszek meg BÁRMIT, hogy kifizetem és ott a helyszínen azonnal átveszem. Ha nincs raktáron, rendelésre gyártják stb, akkor köszi nem kell,"

Teljesen egyetértek.

"de itt a telefonszámom, ha beszereztétek hívjatok fel, hátha aktuális még"

Nem fogják beszerezni, mert ezt megrendelésre csinálnák, és ha nincs megrendelés.... :)

Ez a név már foglalt! 2018.09.07. 13:48:26

@Terézágyú: "Nem fogják beszerezni, mert ezt megrendelésre csinálnák, és ha nincs megrendelés...."

Igen, egy kis cégnél ezt abszolút meg is tudom érteni, de egy nemzetközi multinál nem... Persze amíg van kereslet és a többi vásárló ezt működési modellt benyeli, mert így 20 forinttal olcsóbb a farost lemez bútor, addig ez lesz. A lehetőséget ettől még megadom nekik, max nem hívnak fel soha :)

szombi 2018.09.08. 10:05:55

Miért kell az ócska, ötlettelen figurákat szemüveggel feldobni? Nem lesz jobb tőle. Ez olyan proli...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2018.09.20. 21:19:17

@Homár Hilda @GVTI
Azért mekkora FAIL, ha egy ilyen "ecegjegyzek.hu" oldalt ajánlotok az ügyfeleknek, ahol azt sem tudni, ki nyújtja a szolgáltatást? Az elérhetőség egy darab form, a mögé rakott e-mail-cím, meg egy mobilszám. Ennyit tudni (a whois nélkül). Emellett az ingyenes része még deklaráltan nagy betűkkel jelzetten elavult lehet.

Jobb lenne, ha mondjuk a
www.e-cegjegyzek.hu és
e-cegkozlony.gov.hu/
oldalak kerültek volna ki a leinformálás elindításához.
süti beállítások módosítása