Tékozló Homár

Az előfizetőnek a hálózat hirtelen, tartós romlása, a Telenornak "technológiából adódó sajátosság "

2018.11.22. 14:15 | Homár Hilda | 41 komment

telenor_logo.png

"Az érintett címen 2G/GSM hálózatunk jó beltéri, 3G/GSM hálózatunk gyenge beltéri, 4G/LTE hálózatunk gyenge beltéri jelerősséggel érhető el." - hát, hogy egy jó 2G-s lefedettség nem teszi túl boldoggá olvasónkat, az azt hiszem teljesen érthető. Sérelmeit és az ügyben eddig történteket egy jól dokumentált, magát gigantikus poszttá hízlaló levelezésben osztotta meg velünk, amiből azért húztunk csak keveset, mert egy igazán pontosan megfogalmazott, jogszabályokkal és forrásokkal alaposan megtámogatott, pontos kéréseket és határidőt tartalmazó panaszlevelet is tartalmaz, ami komoly segítség és minta lehet másoknak. Akik nem akarnak a részletekkel bajlódni, azok a Telenor első válaszlevelének fotójától ugorjanak egyből a bolddal kiemelt Összefoglalva részhez.

Kedves Hilda!

Örülnék, ha lehoznád a Telenorral való hadakozásom aktuális fejezetét. A Telenot az ÁSZF-re mutogatva úgy véli, hogy ha nincs szolgáltatás, az is szolgáltatás, és nem pedig hiba. Bár bizonyítékom nincs, hogy ténylegesen ez történt, de már a Telenor védekezéséből is az a kép látszódik kirajzolódni, hogy felszámoltak a közelünkben egy adótornyot, és az emiatt a lefedettségben keletkező lyukról nem vesznek tudomást, bízva a hűségszerződés erejében. Ha ezt megtehetik, akkor semmi akadálya, hogy egy meghibásodott toronynál ne megjavítsák azt, hanem elbontsák az egészet, hiszen az ő érvelésük szerint nincs is hiba, ha nincs torony.

Ezek történtek eddig:

2018.10.01-én ismét bejelentést tettem hálózathibával kapcsolatban, mivel a cégünknél a hanghívások sokszor nem fogadhatóak, vagy egyik fél nem hallja a másikat, számos esetben a hívás ki sem csöng, csak utólag kapunk értesítő SMS-t, illetve sokszor a hívás a kicsöngést követően azonnal megszakad. A hibát huzamosabb ideje, több, különböző gyártmányú készüléken is tapasztaljuk, amit rendszeres időközönként be is jelentünk. A szerződéskötés idején a hibát még nem tapasztaltuk.

Erre érkezett az alábbi felelősséget lerázó levél az ügyfélszolgálattól:

20181010_231217.jpg

Az alábbi választ küldtem nekik:

Tisztelt XY!

Felháborodva olvastam 2018.10.10-én kézhez kapott 2018/1/206445;TEL-0295358-as iktatószámú válaszlevelét, amit a 2018.10.01-én bejelentett hálózathibával kapcsolatban kaptam. Az Önök hatályos ÁSZF-jének átolvasása után úgy vélem, panaszom továbbra is megalapozott, sőt a szerződésfelmondáson túl kötbér igénylésére is feljogosít.

Panaszom a következő:

A szerződésben foglalt igénybevételi helyen a Telenor alapszolgáltatása (Közcélú Mobil Rádiótelefon Szolgáltatás) nem megfelelő. A hanghívások sokszor nem fogadhatóak, vagy egyik fél nem hallja a másikat, számos esetben a hívás ki sem csöng, csak utólag kapunk értesítő SMS-t. Számos esetben a kezdeményezett vagy fogadott hívás a kicsöngést követően azonnal megszakad. A hibát huzamosabb ideje, több, különböző gyártmányú készüléken is tapasztaljuk, amit rendszeres időközönként be is jelentünk. A szerződéskötés idején a hibát még nem tapasztaltuk.

Az Önök jelenleg hatályos ÁSZF-jének (https://www.telenor.hu/letoltes/telenor-aszf- 20180828.pdf) 4.1-es pontja és a hatályos 13/2011. NMHH rendelet alapján (https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1100013.nmh) a szolgáltatónak törekednie kell az alapszolgáltatás minőség-mutatójának 2,3-asnál magasabb értékének elérésére az esetek 95%-ában. Ez itt nem valósul meg.

Az Önök hibabejelentő vonalán (1220) több alkalommal utánakérdeztünk az igénybevételi helyen elérhető szolgáltatásoknak (ld. csatolt felvételek). Az Önök honlapján a https://www.telenor.hu/internet/lefedettseg címen elérhető térkép alapján az igénybevételi helyen a beltéri 2G, 3G és 4G szolgáltatások teljes mértékben lefedettként vannak feltüntetve. Ezzel szemben az Önök munkatársai arról tájékoztattak, hogy a 2G is, de különösen a 3G és a 4G szolgáltatás gyenge ezen a területen.

Az Önök ÁSZF-je szerint a 2.1.1-es pont alapján szerződéskötéskor Önöknek el kell végezni egy lefedettség vizsgálatot az igénybevételi helyen. Amennyiben a hálózat elérhetősége a szerződéskötéskor ugyanaz volt, mint ami most tapasztalható, kollégájuknak az ÁSZF 2.3-as pontja szerint azt jelezni kellett volna, hogy az igénybevételi helyen a szolgáltatás nem elérhető.

Amennyiben a szolgáltatás minősége karbantartás miatt romlott, úgy az ÁSZF 5.1.1-es pontját sértik meg, mely szerint “Az egyes lokális területeket érintő karbantartás miatt  bekövetkező szolgáltatási szünetek maximális időtartama nem haladhatja meg a havi 1 órát”.

Amennyiben a szolgáltatás minősége a szerződést követően változott meg, romlott használhatatlan szintre, úgy a hálózat hibájáról beszélhetünk. Mi ez utóbbit tapasztaltuk.

A tapasztalt hibát az ÁSZF 6.1-es pontjának megfelelően jeleztük. Az ÁSZF ezen pontja bejelenthető hibának, azaz hibás teljesítésnek definiálja a szolgáltatás minőségének romlását, vagy igénybevételi lehetőségének megszűnését.

Hajlandóak lettünk volna egy esetleges hálózatfejlesztést kivárni, de az Önök munkatársai szerint 2018-ban nem várható ilyen a környékünkön. Hajlandóak lettünk volna saját költségen egy helyi femto- vagy mikrocellát megvásárolni és üzemeltetni, de az Önök ügyfélszolgálata és az Ön válasza alapján külső erősítő eszköz üzemeltetése az ÁSZF-be ütközik és Önök pedig nem forgalmaznak ilyet. Reménykedtünk, hogy belátható időn belül bevezetik a VoLTE funkciót (amit az Önök versenytársai már megtettek), ami talán részben orvosolta volna a problémát, de sajnos erre is nemleges választ kaptunk.

Tehát a szolgáltatás hibáját Önök is több ízben elismerték, annak kijavítására erőfeszítést, javaslatot nem tettek, és nem tették lehetővé, hogy saját költségünkre próbáljunk meg a helyzeten javítani.

Úgy gondolom, mi maximálisan jóhiszeműen jártunk el, hiszen elsősorban a hiba kijavítására és az Önök szolgáltatásának az igénybevételére törekedtünk, nem pedig a szerződés felmondására.

Az ÁSZF 6.2-es pontja alapján minket az alábbi jogok illetnek meg:

  • panaszbejelentés (többször megtörtént)
  • kártérítési igény előterjesztése
  • rendkívüli felmondás

Az ÁSZF 12.4.2.2/B pontja szerint “Ha az Előfizető által bejelentett, Szolgáltatással kapcsolatos minőségi hibát a Telenor a hibajavítási határidő eredménytelen elteltét követő 15 napig nem tudja elhárítani”, az Előfizető rendkívüli felmondással élhet.

Nem értek egyet a válaszlevelében a 2. bekezdésben azzal a kijelentéssel, hogy “a hivatkozott címen jó 2G beltéri lefedettség elérhető”. A 2G-n kezdeményezett vagy fogadott hívások jelentős része meghiúsul, sokszor csatlakozni sem tudnak a készülékek és nagyon gyakran megszakad a hívás, vagy az egyik fél nem hallja a másikat.

Nem tudom a válaszlevelében a 4. bekezdésben megfogalmazott kifogását elfogadni, hogy “nem minősül a Szolgáltatás hibás teljesítésének, amennyiben meghatározott területeken az alapszolgáltatás elérhetősége korlátozott vagy lehetetlen - akár azáltal is, hogy a Szolgáltató egyes bázisállomásait megszünteti”. A szolgáltatás korábban elérhető volt, tehát nem a mi tájékozatlanságunk, hanem az Önök tevékenysége során változott meg olyan módon, hogy azt mi nem tudjuk igénybe venni. Ha a szolgáltatás elérhetetlensége nem minősül hibás teljesítésnek, kérem fogalmazza meg, mi minősül annak! Az Önök ÁSZF-jének 4.1-es, 6.1-es pontjai, valamint a hatályos 13/2011. NMHH rendelet alapján ez hibás teljesítés. Kérem, vegyék figyelembe, hogy az Önök ÁSZF-je nem ütközhet az NMHH rendeleteivel, azaz a 2.3-as pont szerint igenis felelősséget kell vállalniuk a szolgáltatás minőségéért az igénybevételi helyen, különös tekintettel arra, hogy korábban itt már elérhető volt megfelelő minőségű szolgáltatás.

A fentiek alapján a következőket kérem:

  • Kérem, ha a szerződéskötéskor ezt elmulasztották, most egy helyszíni méréssel igazolják, hogy a 2G beltéri lefedettség az igénybevételi helyen megfelelő!
  • Az Önök ÁSZF-jének 7.4/a és 7.4/b pontjai alapján kérem, számolják ki, mekkora kötbérre vagyunk jogosultak, és azt a részünkre jóváírni szíveskedjenek!
  • Az Önök ÁSZF-jének 6.1-es és 12.4.2.2-es pontja alapján kérem, tegyék lehetővé a kötbér nélküli számhordozást másik szolgáltatóhoz és a szerződés rendkívüli felmondását.
  • A https://www.telenor.hu/internet/lefedettseg címen elérhető térképen a valós elérhető lefedettséget az Önök számára jelenleg rendelkezésre álló legpontosabb adatok alapján legyenek szívesek korrigálni!
  • A fentiekről 30 napon belül legyenek szívesek írásban tájékoztatni!

Amennyiben módot adnak rá, maradnánk előfizetőjük, de amennyiben a szolgáltatás igénybevételét továbbra sem teszik elérhetővé, sajnos búcsúznunk kell.

Jelen levelemet - a csatolt hangfelvételek nélkül - az NMHH illetékes osztályának és a “Tékozló Homár” blognak is megküldöm.

Tisztelettel,

Z. Dániel

Válaszoltak:

Tisztelt ___!

Köszönjük, hogy megtisztelt minket bizalmával és panaszával ismét hozzánk fordult. Nagyon sajnáljuk, hogy kellemetlenség érte Önt.

A 2018/1/206445; TEL-0295358 iktatószámon, küldött postai levelünkben leírtaktól eltérő válasszal sajnos nem szolgálhatunk.

A hálózati minőségi mutatók vonatkozásában a szerződéses vállalásainknak megfelelően járunk el a _______ címen is.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy az előfizetői szerződésben megjelölt igénybevételi helyen az szerződéskötéskor a hálózati minőségi célértékek alapján a szolgáltatásminőség megfelelő volt.

Az ÁSZF 5.1.1. pontja a szolgáltatás teljes kiesésével járó szüneteltetést jelent, mely jelen esetben nem áll fenn.

Az ÁSZF 6.1. (A hibabejelentések kezelése, folyamata, a vállalt hibaelhárítási határidő és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás) pontja a hálózati hibára vonatkozik, azonban az Ön által bejelentett panasz nem hálózati hiba, így kártérítési kötelezettséggel sem tartozunk.

 Fentiek értelmében az ÁSZF (12.4.2.2. Előfizető általi rendkívüli felmondás) jelen esetben nem érvényes.

Bízunk benne, hogy sikerült kielégítő válasszal szolgálnunk.

Üdvözlettel:

és később a Technikai Csoport is:

Kedves ____________!

Köszönjük, hogy lefedettséggel kapcsolatos levelével hozzánk fordult, ezzel lehetőséget biztosítva a válaszadásra.

Tájékoztatjuk, hogy panaszát részletesen kivizsgáltuk, és a vonatkozó rendszereink ellenőrzése során, azok működésében hibát nem állapítottunk meg.

Nyilvántartásunk szerint az érintett címen (_____________) 2G/GSM hálózatunk jó beltéri, 3G/UMTS hálózatunk gyenge beltéri, 4G/LTE hálózatunk gyenge beltéri jelerősséggel érhető el. A közeljövőben olyan jellegű hálózatfejlesztés, amely javíthatna a címet érintő lefedettségi viszonyokon, sajnos nem várható. 

Az Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF) 2.3. pontja szerint „A Telenor a Szolgáltatást kizárólag Magyarország területén, a mindenkori lefedettségi területen nyújtja. A hálózat kiépítettségéről rendszeresen, kültéri lefedettségi térképpel informálja Előfizetőit. Az Előfizető a Telefonos Ügyfélszolgálat (1220) felhívásával is tájékozódhat az éppen fennálló lefedettségi adatokról, valamint erről a Telenor Értékesítési Pontjai is tájékoztatást tudnak nyújtani. Ehhez képest helyenként előfordulhatnak olyan eltérések (a mobil szolgáltatás sajátosságai – különös tekintettel az épületek hatására és az épületeken belüli üzemelésre –, a térképek léptéke stb. miatt), amelyek nem a Szolgáltatás minőségének következményei, és amelyekért a Telenornak nem áll módjában felelősséget vállalni.”

Az ÁSZF-ben foglaltak kiegészítéseként szeretnénk megjegyezni, hogy a rádióátvitel korlátaira és a mobil rádiótelefon-hálózat működési sajátosságaira tekintettel nem minősül a szolgáltatás hibás teljesítésnek, amennyiben meghatározott területeken az alapszolgáltatás elérhetősége korlátozott vagy lehetetlen – akár azáltal is, hogy a Szolgáltató egyes bázisállomásait megszünteti.(kiemelés tőlünk. a szerk)

Kérdéseivel a jövőben is forduljon bizalommal ügyfélszolgálatunkhoz írásban a honlapunkon elérhető elektronikus űrlapok segítségével vagy telefonon a 1220-as Telenor hálózatán belül, belföldről díjmentesen hívható számunkon.Üdvözlettel: 

Összefoglalva:

A Telenor szerint:
  • - a szolgáltatás elérhetősége csak a szerződéskötéskor fontos
  • - annak elérhetetlensége nem olyan tényező, ami a hűségszerződés felmondására jogosítana
  • - a hálózat minőségének hirtelen tartós romlását nem ismerik el hibának, hanem a "technológiából adódó sajátosságnak", ez alapján nincs is mit kijavítani részükrő
  • l- a lefedettség térkép csak "tájékoztató jellegű", bár erősen megtévesztő információkat ad. Az értékesítési pontokon a szerződések megkötésekot is ebből tájékozódnak.
  • - bár szeretnék saját költségen femtocellát venni tőlük, hogy tudjam használni a kifizetett szolgáltatást, az nem adnak el nekem
  • - ha külső forrásból próbálnék szerezni, azt nem csak nem engedik a rendszerhez csatlakozni, de kiemelik, hogy leszereltethetik- tehát fizetek, de nincs szolgáltatás, szabadulni nem lehet és hiába fizetnék érte, hogy működjön, nem kíváncsiak rám.
Ezek alapján, ha elromlik valahol egy berendezés és emiatt kiesik a szolgáltatás, egyszerűen megszüntethetik a tornyot és nincs eszköz -> nincs hiba felkiáltással állandósíthatják a helyzetet, olcsón, és az ügyfelek meg fizethetnek tovább a semmiért.

Kérlek, hozd le a sztorit, kíváncsi vagyok, a Telenor a nagy nyilvánosság előtt is vállalja-e azt az álláspontot, hogy a nem-szolgáltatás is megfelelő minőségű szolgáltatás.

Köszönöm!

zdanee

Kedves Homár olvasó!

Az általad leírt eset valóban nem nevezhető ügyfélközpontúnak, tekintettel arra, hogy elmondásod szerint a hiba orvoslása céljából semmilyen erőfeszítést nem tett a szolgáltató.

Álláspontunk szerint a szolgáltatási szerződésben vállalt jogok és kötelezettségek - így a vállalt szolgáltatás biztosítása is- a szerződés fennállása alatt kötik mindkét szerződő felet. Egy szerződés hibás teljesítéséről pedig akkor lehet beszélni, ha a szolgáltatás, illetve termék a szerződés teljesítésének időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy a jogszabályban foglaltaknak.

A cégnek megküldött panaszod alapján vélelmezhetően nem fogyasztóként, hanem vállalkozásként kötöttél szerződést a Telenor Magyarország Zrt.-vel, így a fogyasztóvédelmi jogszabályok szerint biztosított lehetőségek (pl. illetékes kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztályának eljárása, illetékes békéltető testület eljárása) helyett a polgári jog szabályai szerint nyílik lehetőséged érvényesíteni az igényedet, amelyre végső esetben bírósági eljárásban kerülhet sor.

Ha a szolgáltató eljárását nem tartod jogszerűnek, lehetőséged van továbbá az előfizetők érdekeinek védelme körében általános hatósági felügyeleti és piacfelügyeleti szervként eljáró Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz fordulni, amely ellenőrzi az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok elektronikus hírközlési szolgáltatók általi betartását, és eljár azok megsértése esetén. Panasszal élhet a Média- és Hírközlési Biztosnál az az előfizető, akit az elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybe vétele során érdeksérelem ért, vagy akinél az érdeksérelem bekövetkezésének közvetlen veszélye áll fenn. A panaszt írásban kell benyújtani postai úton, illetve a Média- és Hírközlési Biztos honlapján található űrlapon, amennyiben az előfizető rendelkezik ügyfélkapus azonosítóval.

Felhasznált jogszabály:

UPDATE

A posztot elküldtük a Telenornak, íme a válaszuk egy jó hírrel:

A panaszolt területen elbontásra került bázisállomás helyett a jelenlegi tervek szerint decemberben indul egy új állomás építése, ami javítja majd a lefedettséget a környéken. Az esetleges kellemetlenségért ezúton is szeretnénk elnézést kérni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kondom Keselyű 2018.11.22. 16:18:56

Soha nem volt meg ilyen osszeszedett level a homaron :)
Persze,ha mondjuk magantulajdonon volt a torony,lejart a szerzodes,es mashova nem engedik,akkor szivas van.

Kondom Keselyű 2018.11.22. 16:24:45

"Az ÁSZF 6.1. (A hibabejelentések kezelése, folyamata, a vállalt hibaelhárítási határidő és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás) pontja a hálózati hibára vonatkozik, azonban az Ön által bejelentett panasz nem hálózati hiba, így kártérítési kötelezettséggel sem tartozunk."

" 2G/GSM hálózatunk jó beltéri,"
kinek mi a jo :D
Ha naponta 1x eler valaki , es meg smseket is kapsz neha a probalkozok szamaval, az pl jobb,mintha nem is lenne egyaltalan telefonod.

Rémbódess 2018.11.22. 16:41:43

@Kondom Keselyű: Na ja, de akkor legyen annyi gerinc, hogy elengedik a vérbe...

Dezsike 2018.11.22. 17:23:37

Beltérre soha, egyik szolgáltató sem garantál semmit, mert az épület akár teljesen árnyékolhat, amihez semmi közük és "megjavítani" sem tudják. Ki kell menni a kapu elé, ha ott sem működik lehet reklamálni. Ha pedig egyetlen pálcika 2G térerő van, az SMSek megjönnek és telefonálni is lehet, adatkapcsolat viszont nem létesül, de a posztban nem is erre panaszkodtak. Stabil 2G adatkapcsolat 3 pálcikától szokott felépülni, de ilyen esetben többnyire már a 3G vagy a 4G is bejön 0 pálcikával, azok így is elfogadható adatkapcsolatot produkálnak (ha a ping nem fontos).

Advocatus Diaboli 2018.11.22. 19:45:17

Úgy látszik,a volt Pannon, most Telenor még mindig megmaradt "hobbihálózatnak" ahogy annak idején a szakmában neveztük.

A80 2018.11.22. 20:49:32

A probléma a technológia sajátosságaiból akad, ugyanis nem mindig lehetséges bázisállomást rakni oda ahol kell és domborzati viszonyoktól függően lehetnek gyengébb foltok e miatt. Én is egy ilyen területen élek, Budapesten és még nem is a szélén, kertváros, nyilván senki nem akar a kertjébe bázisállomást, a legközelebbi lakótelepek meg messze vannak és nem is túl magasak a házak és emellett dimbes-dombos a terület. Ergó mindhárom szolgáltató gyenge, különösen az Iphone-ok viselik rosszul mindezt, valamilyen okból a Samsungok sokkal jobban teljesítenek.

De a lényeg: van egy probléma, adottság és ezt lehet többféleképp kezelni. Nagyvállalati Vodafone flottám van, ráadásul szoktam is itthonról dolgozni. Bejelentettem a problémát, kérték, hogy adjam meg pár hívás adatait, ahol jelentkezett,néhány nap alatt kivizsgálták, felhívták, elismerték a gondot, és felajánlották, hogy küldenek egy Minibázist (femtocellát/otthoni bázisállomás), teljesen ingyen. Lakossági előfizetőktől egy kisebb havidíjat kérnek érte, de meg is lehet venni. Kell neki adni áramot és internetet, aztán működik. Nyilván ez annak nem megoldás, aki mobilon szeretne internetezni, de minden másra jó.

zdanee 2018.11.22. 22:13:45

@Dezsike: Üdv! Én vagyok a problémás ügyfél. Teljesen jogos lenne, ha egy vasbeton-háló közepén lévő ablak nélküli irodáról lenne szó, ez azonban egy olyan 75%-ban fa szerkezetes ház, aminek két oldala tulajdonképpen csak üveg, a maradék meg a tető és az egész a völgyre néz. Ha a szomszéd telken valaki megosztja az iPhonejáról a wifit, az itt a második emeleten megjelenik a laptopon. Teljesen elfogadnám, hogy ha ez ilyen környék, de egészen idén kb márciusig teljesen jól működött minden (nem tökéletes, de szinte soha nem okozott gondod a telefonálás). De amitől igazán ökölbe szorult a kezem, hogy szívesen fizettem volna, hogy telepítsenek ide egy mikro vagy femtocellát, fizetném az hozzá az áramot, netet, stb, de hallani sem akarnak róla. Semmilyen megoldást nem tudnak adni, én mondok egy megoldást, ami nekem költség, nekik semmibe nem kerül, és nem, még ennyit sem hajlandóak foglalkozni velem. Úgy tűnik, most már kivárjuk a maradék kb fél évet a hűségből, és aztán iszkiri. Pedig 14 éves korom óta vagyok náluk, de a cég is vagy jó 10 éve. Most vettem egy benzinkúton egy 500Ft-os Vodás feltöltőkártyát, és arra át van irányítva a telenoros. Fizetem a havidíjat, az átirányítást meg a másik kártyát. Ha tényleg perre kell vinni, ezt is csatolom majd költségként, vicces lesz, hogy a Telenor fizeti a Voda számláját!

herk 2018.11.22. 22:36:45

"... a szerződésben meghatározott kötbérektől eltekinteni sajnos nem tudunk"
Itt hazudik a Telenor.

A valóság ezzel szemben:
... a szerződésben meghatározott kötbérektől eltekinteni sajnos nem _akarunk_

MEdvebajusz 2018.11.23. 00:56:04

Ezt nézd meg, ha mered... Magyarország legjobb oldala pornofilmek.hu/

Im just here for the comments 2018.11.23. 04:23:40

Végre egy normális panasz, még soha nem olvastam ilyet itt a Homaron.

Kondom Keselyű 2018.11.23. 09:06:57

Egyebkent orulj,hogy az smst megkaptad.
En vodas vagyok,pest kozepe,szinten normalis,nem learnyekolt epulet.
Nalam szerencsere nem sulyos,de tavaly,es iden is volt ra parszor pelda, hogy a bekapcsolt telom ki se csorgott,es sms sem jott soha, a hivo fel szoban jelezte, hogy keresett.
Azota volt mar keszluek csere is.
voda azt mondta tavaly,hogy neha ujra kell inidtani a telot,kulonben elofordulhat ilyen :D

Terézágyú 2018.11.23. 09:07:07

A pószternek teljesen igaza van, de azért nekem is az jutott rögtön az eszembe, hogy az igazi kérdés az, hogy mi lett a toronnyal?... Mert ugye mindenki lefedettséget akar - de tornyot a közelébe nem...

Terézágyú 2018.11.23. 09:10:26

@herk:
""... a szerződésben meghatározott kötbérektől eltekinteni sajnos nem tudunk"
Itt hazudik a Telenor.

A valóság ezzel szemben:
... a szerződésben meghatározott kötbérektől eltekinteni sajnos nem _akarunk_"

Na bumm. Ezt úgy hívják, hogy udvariasság.

MakiVerem1 2018.11.23. 10:55:48

@zdanee: NMHH + Fogyasztóvédelem (nem tudom mint céges ügyfél oda tudsz-é panaszt tenni). Félnek tőlük mint a tűztől.

vanek ur 2018.11.23. 16:53:22

Erről csak ez jut eszembe:
- Mr. Gambini?
- Igen, uram?
- Ez egy világos, intelligens, jól átgondolt tiltakozás.
- Köszönöm, bíró úr.
- Elutasítva.

A nickben nem engedélyezett karakter található 2018.11.23. 17:53:03

Ezt szeretem én a Telenorban, mindenre van jó magyarázatuk. Érdemes a PROHARDVER! fórum Telenor topikjába besasolni, ott is remekül látható, hogy a 4G--3G leváltást milyen "szakértelemmel" oldják meg.
Nekem mobilnet van tőlük, az megy rendesen, de élesbe telefont ha fizetnének se vinnék hozzájuk.
Mondjuk a Vodához se.
Telekom a legjobb ilyen téren. Az ócska, agyonpriorizált, szakadozós, NAT-olt mobilnetük az egy nagy nulla, különösképp 10000 Forintért a korlátlanság, de legalább telefonon 10-ből 9-szer elérnek és fordítva. Ja és a 4G hang is teljesen jól működik.

Navarone 2018.11.23. 18:35:50

@herk: én a "sajnos" szót is kivenném....

Attila KovacsLang 2018.11.24. 07:59:54

Érdekes,hogy nem sikerül a helyi erősítő-átjátszó telepítést elintézni. A telenornak konkrétan van vagy ZTE vagy Huawei mikrocella eszköze,amit csak a netre rádugsz és már megy is a helyi cella. Nálunk a cégnél kb 5 éve van. Sőt igaz 50-50%-os finanszírozásban de nemrég kiépült egy többantennás,belső tervezett a Telenor szerződött kivitelezőivel kiépített hálózat,még választhattunk is,hogy 3G vagy LTE legyen. Nálunk mértek,terveztek és most szolgáltatnak.

Ustim 2018.11.24. 09:03:37

@zdanee: a problémás ügyfél az, aki nem tudja mit akar, vagy lehetetlent kér. Esetedben a szolgáltató a problémás. ;)
Ha lesz valami fejelemény, szerintem sokan szívesen olvasnánk róla majd egy új posztot

Xezs7 2018.11.24. 17:44:30

Tudtommal lehet venni mobiljel erősítőt, ami aztán továbbítja a jelet a mobilra. Legalább a hívásaik kicsöngenének, aztán esetleg az erősítő árát meg rá tudják verni a Telenorra.

azbest 2018.11.25. 02:43:54

Nekem vegyes a tapasztalatom az ügyfélszolgálatta.

Egyik esetben, a német 4g rouaming hiánya kapcsán teljesen korrektül jártak el. Beszéltem technikussal, megbeszéltük, hogy milyen infókra lenne szükségük, mikor hívnak vissza. Ez szépen meg is történt, majd értesítettek, hogy valóban hiba volt a németek konfigurációjában és így tényleg nem volt egy évig 4g roaming németországban telenor simekkel, de mostmár van.

Később, másik probléma kapcsán, amikor a roaming adatkereket számolása, plusz díj számlázása kapcsán tapasztaltam problémákat, akkor 3 hét szünet után csak egy lerázó jellegű levelet kaptam arról, hogy mindent rendben találtak.
(nem annyi a keret, mint amit a web és app oldal jelez, de sms jól mondja. Sem a forgalmi adatokból, sem a számlából nem derül ki, hogy milyen csomag és milyen opció alapján kell fizetni roaming adatért. A éjszakai net roaming része kiüti az összes többi opció roaming részét is, így éjszakára 1GB keret van, míg egyébként 13GB más keret lenne, de mégis fizetni kell -> de ez nem derül ki a számláról ahogy már írtam, de lehet eleve rosszul is számolnak valamit, ez sem derül ki)

valaki1233 2018.11.25. 10:18:08

@Xezs7: Téves! Nem lehet venni "mobiljel erősítőt!" Szerepel a postban hogy ilyet tilos, a Telenor nem enged semmilyen saját kütyüt! Mellesleg nem is segítene hiszen ahhoz kell egy meglevő jel amit fel lehet erősíteni, nála meg még adótorony sincs! Mágikusan ez se képes jelet varázsolni! Ami megoldás LENNE, de nem lett, az a minibázis vagy ahogy a Telenor nevezi privát bázis, ami vezetékes internetre csatlakozva gyakorlatilag egy saját adótornyot jelent.

Nem erősítőt! Fogalmi tévedés Nálad, mert a kettő nem ugyanaz, előbbit tilos használni, utóbbit is csak a szolgáltató adhatná, de nem adja. Vodánál van pl, meg szerintem a telekomnál is.

Valaki írta a fogyasztóvédelmet... Nos ez se a legjobb tipp mivel úgy néz ki céges ügyfélről van szó... Meg azon kívül semmi illegális nincs abban hogy nincs 4Gje a telenornak az adott területen...

Abba az irányba kéne elmenni hogy engedjék el a kötbért és hadd hagyjátok egymást békén. Nincs jobb megoldás.

valaki1233 2018.11.25. 10:22:48

@Terézágyú: Nos igen, valakinek engednie kéne a tornyot. Nem kell attól félni, ha elég magasan van akkor nincs vele probléma és az egész környéket jól le tudná fedni.
Mi is engedtünk egyet az egyik szolgáltatónak, rendesek voltunk mert mi ajánlottuk fel és nem kértünk bérleti díjat, kaptak kulcsot a területhez és azóta is jól működik. Az egész környéken jobb lett a vétel. Áramot fizetik hozzá, jó magasan van és nem zavar senkit.

Kondom Keselyű 2018.11.26. 08:20:18

@valaki1233: a 4G "nem gaz",a bizonytalan hivasok viszont igen. foleg egy olyan helyen,ahol sokaig mukodott

Deviáns 2018.11.26. 10:08:10

Ne sírjon senki annyira a VoLTE után. Párom Nokia 6-ja képes kezelni (Telekom). Ahol kiváló a lefedettség, ott működik is. Ahol már nem olyan jó, a következő zajlik le: kicsöng, felveszed, pár másodperc múlva megszakad. A teló úgy látja, hogy van 4G, azon át akar telefonálni/hívást fogadni, amikor a tényleges telefonálás megy, még sincs elég 4G térerő, eldobja a hívást. *rva idegesítő. A megoldás: a 4G-t (LTE) kikapcsolni a mobilon. Egyből minden hívás teljesen jó. A neten talált videók szerint a korábbi FW verziókban a VoLTE-t ki lehetett kapcsolni, tehát be lehetett állítani hogy hanghívásra ne használja az LTE-t, csak 2G/3G-t. A párom készülékében már nem létezik ez az opció, csak a 4G kilövése segít. Egyébként a VoLTE technológia ismert hibája, hogy hívás közben az LTE megszakadása esetén nem tud átváltani 2G/3Gre automatikusan.
Nem lehet, hogy a posztolónál is hasonló hiba lép fel?

PITTA 2018.11.26. 11:27:08

Nos mi a Telekommal birkóztunk, nem vezetett eredményre.... aztán rendeltem kínából GSM repeatert... azóta van a pincében is térerő...

A nickben nem engedélyezett karakter található 2018.11.26. 13:23:40

@Deviáns: Telenornál nincs VoLTE, Telekomnál pedig iPhone 6S-sel teljesen jó. A metróban a cellaváltásokat nem tolerálja, illetve 10-ből 1--2 hívás megsemmisül. De sztem ez teljesen vállalható arány figyelembe véve a gyorsabb felépülést, jobb hangminőséget. Érteni a normál hívást is lehet, van akivel úgy beszélek hogy még régi nyomógombos Nokiája van, de ettől független a 4G hang egy konfortérzetet azért ad.

valaki1233 2018.11.26. 13:32:04

A VoLTE-t így-vagy úgy ki lehet kapcsolni, tehát keressétek még. Akár szolgáltatónál is lehet kérni a 4G hálózat tiltását az adott előfizetésen. Már ha tényleg ez a baj... Nem úgy volt hogy a poszternél NINCS 4G? Akkor nem beszélhetünk VoLTEről sem.

Ha a "sima" hívások 2G/3Gn is megszakadnak, az gáz. De a repeater meg sok esetben tilos tehát én tovább egyeztetnék a szolgáltatóval vagy ott hagynám őket.

MakiVerem1 2018.11.26. 14:14:51

@valaki1233: "Valaki írta a fogyasztóvédelmet... Nos ez se a legjobb tipp mivel úgy néz ki céges ügyfélről van szó... Meg azon kívül semmi illegális nincs abban hogy nincs 4Gje a telenornak az adott területen... "

Szerintem nem a 4G a legnagyobb probléma a storyban, hanem a 2G hiánya az adott esetben.

valaki1233 2018.11.27. 09:43:06

Ha 2G sincs vagyis még telefonálásra sem nagyon használható a szolgáltatás és korábban pedig volt, az tényleg gáz. De nem biztos hogy ez a telenor hibája.
Simán lehet hogy alapból gyenge volt ott a jel és most épült valahol, valami ami zavarja.

Azok nem publikus infók, hogy hol vannak adótornyok és melyik mit szolgál ki, mit bontanak el. Én egyáltalán nem vagyok benne biztos hogy elbontottak bármit is, ha igen akkor kellett hogy gondoljanak rá, hogy mi veszi át a feladatát. Ez egy sűrű háló, nem olyan egyszerű mint ahogy azt elképzeljük.

Én biztos nem hagynám annyiban.
- Ha telenoros akarnék maradni, akkor következetesen tenném a részletes hibabejelentéseket, helyszíni vizsgálatokat kérve, adatokat és méréseket mellékelve. (nem='nemjó')

Nem faggattnám őket arról hogy 'mit bontottak el' mert semmi közöm hozzá meg másrészt amúgy sem mondanának el annyit, hogy azt helyén tudjam kezelni.

Ezenkívül ragaszkodnék a privát bázis kihelyezéséhez (ez megoldást jelent ha van vezetékes interneted), ha kell bírósági útra elmenve. A hűségidős szerződés és a körülmények megváltozás erős fegyver a poszter részére azt gondolom.

- Ha nem akarnék telenoros maradni akkor a kötbér elegendését VAGY mérséklését követelném. Ha havidíjkedvezmény a kötbér, akkor annak szerintem jogos igény az elengedésének követelése.
De ha készülékrészletből ered a kötbér, annak szerintem nem jogos igény kérni az elengedését.

Elvégre ha készüléket vásároltál készüléket megkaptad és még nem fizetted ki.
A boltban sem hivatkozhatok arra hogy vettem egy TVt de fél év múlva kikötötték nálam az áramot, így engedjék el a részleteket (kötbért) de a készüléket meg azért megtartanám.

Más az ha az áramszolgáltató kéri a havidíjat, úgy hogy áram meg nincs.

Egy szó mint száz, ha TÉNYLEG nincs szolgáltatás akkor ezt jogi/peres útra kellene terelni. Ez csak az én véleményem. Persze előtte meg lehetne próbálni mégegyszer békésen.

Viszont remélem a poszter más telefonokkal is ellenőrizte a jelenséget, nehogy aztán kiderüljön hogy nem az adótornyot bontották el hanem az ő telefonja romlott el... Vagy telefonjai

Kondom Keselyű 2018.11.27. 10:16:13

ha van reszlet a keszlueken,az a felmondaskor nyilvan egyosszeguve valik,de attol az meg nem kotber lesz.

egyebkent az a durva ebben,hogy a kozponti logokban siman latjak,ha megszakadnak a hivasok,de ugy mennek ki a panasz elutasito levelek, hogy ezt nem is szoktak melyebben ellenoriztetni.

Amineknevetadokelveszik 2018.11.27. 14:52:01

Ha perre akarnám vinni:
Felvennék 8 órára egy diákmunkást, és egy kamerával archiválva napi 8 órában hívogatnám egyik telefonról a másikat 2 feltöltős kártyával (vagy ha már úgy sem túl foglaltak az eredeti számok :) akkor azokkal)
Minden egyes sikertelen hívást bejelentetnék a diákmunkással, és napi egy összesítő bejelentést is tetetnék vele, hogy a mai napon X percig nem lehetett telefonálni, ez már csak max Y % rendelkezésre állásnak felelhet meg. (ahol Y kisebb mint 95%)
Ha tényleg szar a térerő, akkor azt is jelentetném a munkással, hogy egyébként az ügyfélszolgálatukkal sem tudtál beszélni, csak idegen szolgáltató számáról.

A felvétel pedig nem bizonyító erejű, de fura lenne ha a bíróság nem venné figyelembe.
De szerintem ha napi 40 hibabejelentést teszel, akkor hamar elengedik a hűséget.

Péter 2 2018.11.27. 18:38:12

Mondjátok, nem kellene szólni ezeknek a tökkelütötteknek a kedvenc Tanácsadó Irodátokban, hogy ha egy poszter világosan leírja, hogy az NMHH-hoz elküldte a panaszát, akkor nem feltétlenül szükséget válaszként megírni, hogy ja, egyébként az NMHH-hoz is elküldheti a panaszát?

Péter 2 2018.11.27. 18:40:58

@A80: És akkor ezt most okos tanácsként leírod annak, aki előtted konkrétan beszámolt róla, hogy megpróbálta, de nem kapott...

A80 2018.11.27. 19:47:45

@Péter 2: Telenornál nincs ilyen eszköz, Vodafonenál van.

Xezs7 2018.11.27. 21:29:59

@valaki1233: Ha ott lennék a semmi közepén, szarnám le, hogy mit tilos. Abban viszont te tévedsz, hogy egy erősítő nem fogna ott jelet, ahol a telefon se fog. A telefon antennája sokkal kisebb, mint egy ilyen erősítőé. Szerintem az erősítő lazán befogná a legközelebbi torony jelét, aztán lehetne mobilozni róla.

Xezs7 2018.11.27. 21:34:21

Amúgy meg lehet, hogy egy ilyen antenna is megtenné a poszternek: www.antennak.hu/index.php?kat=6&id=1011

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2018.11.28. 17:08:27

@zdanee: @valaki1233: @Amineknevetadokelveszik:
Úgy gondolom, a lényeget nem láttátok meg a telenor válaszaiban, ezért is gondolkodtok még a szolgáltató perelésében, stb.
Amit írtak, azt - szerintem - úgy értették, hogy 95 %-on kell szolgáltatniuk, országosan, évre vetítve. Hiába szűnt meg 100 %-osan a szolgáltatás a panaszolt zónában, mert ha a mecsek patakos lankáin meg áll egy torony a leszerelt helyett, akkor az meg termeli a rendelkezésre állást. Megvan a 95 %? Megvan, pipa.
A választ úgy kell érteni, hogy igen, ott szar valóban, de nem is vállaltuk, hogy mindenhol jó lesz. Ha nem jó ott, máshol attól még bőven jó, hát menj át oda!
Aztán, hogy az előfizető pont a keletkezett lukban akarja használni? Ő baja, mobil az, sétáljon kicsit, oszt lesz térerő. Amúgy meg: mi ez a picsogás? Lássuk be, ha nem a szerződéskötés címén van, kb. mindig tudja használni a szolgáltatást, miért korlátozza ÖNMAGÁT azzal, hogy mindig a lukban akarja csak használni és ezáltal saját magának csökkenti az amúgy 95+%-os rendelkezésre állást.
Így kell érteni. :)
Nem értek vele egyet, de a telenor kb. bemutatja a bíróságon, hogy nézze nészácsillió ügyfél összevisszamindenhol használja, há megvan a vállalt célérték.

valaki1233 2018.11.28. 18:36:47

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: de, olvastam a Telenor levelét. Én megértem őket de valahogy a póóószternek is szeretnék segíteni.

A levelük alapján igazat adok a Telenornak. Nem hibásak. Mármint úgy értem, nem garantálnak 100%os lefedettséget.

DE!!! Azt írják : megvizsgálták, a megadott helyen jó a beltéri és kültéri 2G lefedettség.

Na most ez vagy nem így van, vagy a B eset érvényes miszerint a póószter háza árnyékolja le a jelet. Ez is lehet.

Olvasgattam a kommenteket, szövegeket, tényleg nem az van hogy nem tud telefonálni, hanem tud de megszakad.

Szerintem póószterünknek az egyedüli megoldás a privát bázis kérése mint írtam. Lehet hogy határozatlan ideig nem értékesítik stb., de fogalmazzunk úgy hogy nekem adnának ha én lennék a pószter. Szóval hajrá pószter.

Pereskedni a frissített infók ismeretében már én se javaslok. Köszi a pontosítást.

Ha ez nem járható út akkor csak ott kéne hagyni őket. De semmi garanciát nem látok rá hogy a másik majd jobb lesz, mivel van rá esély hogy a pószter háza azaz maga az épület árnyékol.

Tehát kedves Pósztert kérem menjen ki az udvarra, az út középére, háztól párszáz méterre és ott nézze meg jó-e a dolog.

Ha nem akkor alap dolog hogy hívom újra a telenort. Ebbe kell kapaszkodni amit írtak.

Volt nálunk is hálózati gond régebben, igaz az voda volt de hasonló.
Megfelelő bejelentések után (ami kicsit részletesebb a "nem működiknél") bár jó sok időbe telt de kijavították a vételt.

Ott ők hibáztak. Másik esetben az épület szerkezete tompította el a jeleket, ott mini/privát bázis lett a megoldás.

Ez még nem lefőtt kávé, tessék tovább irogatni a Telenornak.