Tékozló Homár

Hanyas számtól kezdődik és meddig tart egy évfolyamnyi újság?

2018.11.26. 14:12 | Homár Hilda | 44 komment
screenshot_2018-11-26_14_03_08.png
Azt hiszed, egyszerű és egyértelmű válaszod van a címbeli kérdésre? Az lehet! De, hogy nem egyezik a megoldásod a Magyar Postáéval, az is biztosnak tűnik az alábbi sztori alapján. Hacsak nem mégis a cég érvelése sántít valahol, ugye. 

Nem friss sztori, de vicces. Rövid leszek.

Egy találós kérdés: egy évfolyamnyi újság hányas számtól kezdődik és hányas számig tart? Megvan a válasz? Téved az, aki az év 1. számát tartja az első számnak. Legalább is a Magyar Posta nem így látja.

Egyszer előfizettem novemberben egy heti megjelenésű  folyóiratra a következő évtől, mert nyugdíjba mentem, és ez volt az egyszerűbb. Januárban várom a lapot nem jön. Gondoltam nyomda vagy egyéb miatt később jelenik meg.

Aztán megjött a kettes szám, utána a hármas. Nosza, reklamáltam, hogy nem kaptam meg az első számot. Emaileztem, személyesen jegyzőkönyvet vetettem fel, leveleztem  talán mert ráértem. Megjegyzem gyűjtöm a folyóiratot, és elég nehéz volt később beszerezni a hiányzó számot.  

Be kell vallanom teljes kudarc lett a vége a reklamációmnak, de a sok utánajárás végén okosabb lettem a postai zsenik által. Kiderült ugyanis, hogy az 1. szám az az év végi nyomdai leállások miatt már előző év december 30.-án megjelent és kapható, így a Magyar Posta főokosai szerint, ezért nem jár az első szám és ez így van rendjén. Hozzáteszem, hogy a szóban forgó folyóirat december 30.-án megjelent száma a következő évi januári dátummal és 1. szám megjelöléssel létezett.  Vagy egy  teljes évfolyam folyóirat egyesek szerint a 2. számmal kezdődik.

A lapot évközben egyébként további gond nélkül küldték. De kíváncsian vártam, hogy az év végén megkapom- e a következő évfolyam első számát, mivel akkor az is már december végén megjelent!

Nem kaptam meg!

Reklamáltam. Válasz: azért nem jár, mert az a következő évi! Válaszul  elküldtem egy kicsit  „anyázós” levél mellékleteként  a Posta egy évvel azelőtti  levelét, hogy miért nem jár az 1. számú kiadvány. Választ nem kaptam. Amikor küldték az új előfizetési csekket, ment a kukába.

Azóta újságosnál veszek minden lapot. Úgy látszik, nem kell kuncsaft a Postának.

Havrilla István

UPDATE

Megkérdeztük tanácsadóinkat az esetről:

Kedves Homár olvasó!

A vállalkozás eljárása valóban nem nevezhető sem ügyfélközpontúnak, sem pedig következetesnek, tekintve, hogy a saját állítását cáfolta meg az év végén elmaradt, következő év januári szám megküldésének elmaradásával.

Feltételezzük, hogy amikor megrendelted a szolgáltatást, akkor erre vonatkozóan valamilyen formában szerződést kötöttetek. A jogvitában az a kiindulási pont, hogy erre vonatkozóan a szerződésben mi van elírva, például az általános szerződési feltételekben. A szerződésben leírt megjelenési szám akár el is térhet a megszokottól, ezt a megrendelő ezt a szerződés aláírásával elfogadja. Tehát ha a általánostól eltérően, de szerződésben meghatározottaknak megfelelően teljesít a vállalkozás, akkor nem beszélhetünk szerződésszegésről. A vállalkozás akkor teljesít szerződésszerűen, ha az abban leírtakat maradéktalanul betartja. Amennyiben ez nem történt meg, jogosult vagy a szolgáltatás teljesítésének követelésére. Mivel úgy tűnik, hogy Postával történő levelezésed nem vezetett eredményre, ezért Békéltető Testületi eljárásban érvényesítheted igényedet.

Felhasznált jogszabály: 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről  

És elküldtük a posztot a Postának is. Válaszuk alapján a kiadó a hunyó, náluk kell reklamálni.

Tisztelt Szerkesztőség!

A Magyar Posta a lapterjesztési szolgáltatását a kiadókkal kötött lapterjesztési szerződés alapján valamint az Általános Szerződési Feltételekben rögzítettek szerint végzi.

Általánosságban elmondható, hogy a Lapkiadó megbízza a Magyar Postát az előfizetési díj beszedésével, de a Kiadó határozza meg a lap előfizethetőségi időszakát valamint az előfizetéshez kapcsolódó előfizetési díjat is (havi, negyedéves, féléves, éves) továbbá az adott időszakhoz tartozó lapszámokat és az adott időszakhoz tartozó legkésőbbi befizetési dátumot. A Magyar Posta az előfizetési időtartam alatt a lap kiadója által megjelentetett számokat kézbesíti az előfizető részére.

Sajnáljuk, hogy kellemetlenség érte újságelőfizetése kapcsán.

Magyar Posta

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darth Revan 2018.11.26. 14:19:35

Magyar Posta. Enyit tud.

Leadfoot 2018.11.26. 14:27:11

"Nem kaptam meg!"

Annyira tudtam, hogy ez lesz a vége! :-D

Antalbaba 2018.11.26. 15:20:18

Skandallum! Feljelenteni őket sikkasztásért!!!

killerkaller 2018.11.26. 15:29:31

A Magyar Posta egy túlszabályzott szervezet, amelyet a szolgáltatás tökéletesítése/jobbítása
helyett lefoglal a belső szabályrendszerének betartása, betartatása, ezért az ügyfelek elégedettsége háttérbe szorul.

JonnDoe 2018.11.26. 15:38:10

A posztoló nagyon helyesen rájött, hogy ami nem működik azt nem kell erőltetni.
Ha a posta nem szolgáltat, nem kell igénybevenni. Majd megszűnik szépen.
Levél, képeslap helyett email. Csomagküldés esetén más futárszolgálat. Csekk helyett átutalás. Majd ha már kihal a sárga csekkes generáció akkor eltűnik a Magyar Postának nevezett őskövület is. Már a nemzeti konzultációs kérdőívet is ki lehet tölteni online úgyhogy tényleg semmi szükség a postára. :D

Dezsike 2018.11.26. 16:12:16

@JonnDoe: Y vagyok és fizettem sárga csekket postán. Bár tény, hogy az online bankkártyás fizetést jobban szeretem, a víz és csatorna szolgáltató nem teszi ezt lehetővé, a csekkjén pedig a mai napig nincs QR kód. Emiatt azonban külön nem megyek el, ha más miatt a postán járok azzal együtt befizetem. Így van, hogy egy hónapot csúszik, de ez már ne az én saram legyen, legalább egy átkozott QR kódot nyomjanak a csekkre.

Rejtélyes 2018.11.26. 16:23:40

Sarga csekken ott szokott lenni a bankszamlaszam, netbankba meg lehet adni, a megjegyzesbe az ugyfelkodot, es ki se kell lepni a lakasbol :)

LKerekes 2018.11.26. 16:38:16

@Rejtélyes:
Nem mindenkinek van netbankja.
Én vidéken lakom, nyugdíjas vagyok. Még a legolcsóbb banszámla is 12-15 000 Ft. Mivel nincs más jövedelmem, akkor minek tartsak fenn bankszámlát? Hozza a postás és kész.

Darth Revan 2018.11.26. 16:39:31

@Dezsike: nem ertem minek neked QR kod?

szamlaszam rajta van utalhatsz ra online vagy adsz egy beszedesi megbizast es akkor az utalassal sem kell foglalkoznod

Nick-son 2018.11.26. 17:27:30

@JonnDoe: Kitömik azt a mi pánzünkből, sose fog kihalni.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2018.11.26. 20:37:17

Mi köze a postának az előfizetéshez? Ők csak kiszállítják, amit a kiadó átad nekik.

illiana 2018.11.26. 20:46:01

Nem szeretek postára járni.Nyáron a lipótvárosi belvárosi postán az egyik kedves dolgozójuk miközben befizettem a sárga csekket megkérdezte hova mentem nyaralni a nyáron. Hát nem igazan tudtam mit mondjak erre. Amikor látta az értetlenséget az arcomon hozzátette hogy ő nem volt nyaralni mert nem futja ilyen luxusra. Nem az én feladatom a fizetésüket emelni, bár akkor közel 30 percet várakoztam egy nyári délután nagyon gyenge forgalom melett. Talán a hatékonyságúkon kellene javítani. Másik alkalommal skandináv lottót szerettem volna feladni, éppen 10 perc maradt a feladása határidőig. Kívártam a sorom majd a kedves kolléganő a szomszédos fülkéből benn megjelent hogy feladja a skandináv szelvényeit. Amikor szovatttem mindezt, én voltam a bunkó. Nem csak a Magyar Posta vezetése a hibás de a dolgozói is megérik a pénzüket. Ilyen szintű és minosegu szolgáltatással nem érdemelnek több százezret.

FDToth 2018.11.26. 21:11:12

Mint minden allamhoz tartozo hiavtal, a posta is at van szove a burokracioa es a tulszabalyozottsag halojaval.
A hatekonysaga a nulla fele kozelit, irto lassuak a folyamatok es a dolgozok is:
- mire kikeresik a leveleket, csomagokat, foleg ha sok van belole, az 6-7 perc
- egy levelet e-ertesitessel adok fel az min 3-4 per, mert ketto ppairt kell kezzel kitolteni, kartyas fizetes es szamlladas lassu, a dolgozoknak fogalmuk sincs h mit h kell a gepben nezegetni (foleg idoseg dolgoznak).
- nemreg epp fizettem volna a postan, amikor a dolgoznelkezdett egy legyel foglakkozni, azt kereste, felallt, nezgpegette. En meg mondtam neki h nem az ocodaban van, dolgozuon. Hat en voltama bunko
A nemztei rendszer fo hibaja az alacsony hatekonysag es a lasusag. Jo, magas a foglalkoztatotsag, de szart se er ha dikettensok es hozza nem erto es kepzetlenek dolgoznak a rendszerben

Aurora Borealis het noorderlicht 2018.11.26. 21:46:06

@Darth Revan: én egyszer utaltam a Vízműveknek, nagyon pontosan feltüntetve minden azonosítót, ötször átnéztem a cél számlaszámot. A Vízművek soha többé nem találta a befizetett 21 ezer forintomat, és mivel ügyvédre nem volt pénzem, így nem tudtam mit kezdeni, be kellett fizetnem egy év múlva újra mint "tartozást".
Megbízásit pedig nem adhattam, mivel bérelt ingatlan volt, az óra (és a csekk) nem a nevemen.
Szigetszentmiklóson nem hogy online befizetési lehetőség sem volt a kukadíjra, utalni sem lehetett. Jött egy csóka negyedévente a számlával és szépen kápéban kellett csengetni. 2014-2018 közötti időszakról beszélünk.
Most Hollandiában élek, és tobzódok a jobbnál jobb online rendszerekben, nagyon beleértve a tömegközlekedési chipkártyát a hozzá tartozó applikációval együtt.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.11.27. 09:27:56

Bár nem tudom ennek az egésznek mi köze a postához (nem ők a kiadók, az újságot nem azért nem kaptad meg mert a posta úgy gondolta, hogy nem veszi ki, hanem mert a kiadó nem adta fel), de rendeld meg a kiadótól azt a számot és örülj a 2019-es első számnak, amit így grátisz meg kéne kapnod.

Terézágyú 2018.11.27. 11:05:37

@onlajnok:
A posta nem mondta, hogy a kiadó hibájából nem kapta meg a pószter, pedig mondhatta volna - ha tényleg a kiadó a ludas.
Másrészt ott a következő évi poén.

Ugyanakkor meg: a pószter a postánál fizette elő a hetilapot, mivel a posta lapterjesztéssel is foglalkozik. Tudtommal. Tehát mindenképpen a posta a hibás.

Terézágyú 2018.11.27. 11:07:13

@Dezsike:
"Emiatt azonban külön nem megyek el, ha más miatt a postán járok azzal együtt befizetem. Így van, hogy egy hónapot csúszik, de ez már ne az én saram legyen"

Ja. Én meg csak háromévente megyek postára, csak akkor adok fel sárgacsekket, úgyhogy ha kések az ne az én saram legyen.
De tervezem, hogy húszéevnte fogok menni, úgyhogy húszévente fizetem a közműdíjakat. De ez ne az én saram legyen.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.11.27. 11:22:43

@Terézágyú: hát hogy a posta mit mondott, azt nem tudjuk, mert a poszter nem idézte be, pedig tehette volna, hisz e-mailben kommunikáltak, nem csak az ügyeletes Mancikával beszélt élő szóban.

A lapterjesztés pedig azt jelenti, hogy a kiadó megbízza a Postát, hogy ő termékeit a Posta juttassa el az előfizetőknek. Emellett pénzbeszedéssel is megbízhatja a Postát, hogy ne kelljen csekkel vacakolni. Tehát semmiképp nem a Postánál fizet elő a user, csak kifizeti náluk, mint ahogy egy csekket befizet. Aztán a Posta megbízója vagy feladja a lapot az előfizetőnek, vagy nem.

efi 2018.11.27. 11:29:52

@Dezsike:
Ha 1 hónapos késéssel fizeted be, az a te sarad. Ha 1 napossal, az is.
Aki meg direkt, elvből nem online fizet, aztán bűvészkedik, hogy 3-4-10-et összevár, hogy csak kevésszer kelljen menni a postára, azt jól fejbe verném.

szcsongor 2018.11.27. 12:12:55

@LKerekes: Vannak már ingyenes bankszámlák több banknál is.
Én pl a Gránitnál vagyok, ott a Sztár vagy Digitális számla számlavezetése 0 Ft (feltételek nélkül) és az utóbbihoz pl a bankkártya is csak évi 1390 Ft.
granitbank.hu/upload/hirdetmenyek/HIRDETMENY_a_Lakossagi_Bankszamlakrol_es_Kapcsolodo_Szolgaltatasokrol_20181116_tol.pdf

Nem reklámnak szántam, csak egy példa, hogy érdemes körülnézni...

Terézágyú 2018.11.27. 12:43:28

@onlajnok:
"hát hogy a posta mit mondott, azt nem tudjuk, mert a poszter nem idézte be"

Gondolod, hogy a posta kijelentette, hogy a kiadó a hibás, vele kell beszélnie a pószternek - de a pószter ezt direkt elengedte a füle mellett, csak hogy a postát szidhassa? :) És ugyanezt megtette az év végén is?... :)

"A lapterjesztés pedig azt jelenti, hogy a kiadó megbízza a Postát, hogy ő termékeit a Posta juttassa el az előfizetőknek. Emellett pénzbeszedéssel is megbízhatja a Postát, hogy ne kelljen csekkel vacakolni. Tehát semmiképp nem a Postánál fizet elő a user, csak kifizeti náluk, mint ahogy egy csekket befizet. "

Ebben te biztos vagy, hogy most így működik? Én nem tudom, mert 20 éve nem fizetünk elő semmilyen újságra - de azt tudom, hogy korábban a posta lapterjesztése bizony úgy működött, hogy a postával volt kapcsolatban az előfizető és NEM a kiadóval/kiadóhivatallal. Az előfizetett újságok miatt mindig is a postánál lehetett/kellett reklamálni, és nem a kiadónál ....

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.11.27. 12:49:44

@Terézágyú: hát te is tudod, hogy az itt megírt sztorinak mennyi szokott lenni a valóságtartalma :D. Mondd, hogy nem tudod elképzelni, hogy azért nem idézte be a posta válaszát, mert az magára nézve kevésbé lett volna előnyös.

Biztos vagyok benne, mert nevetni fogsz, de megnéztem a lapterjesztési ÁSZF-et. Nyilván az így nincs benne, hogy kinél kell reklamálni, de a lapterjesztés esetén a Posta a kiadóval van szerződéses viszonyban és náluk csak egy szolgáltatás az, hogy a kiadó megbízhatja őket az előfizetői díj beszedésével is.

Terézágyú 2018.11.27. 12:58:49

@onlajnok:
Hát jó, akkor szerinted ebben a történetben nem a posta a hibás, hanem kizárólag a kiadó.

Túl van tárgyalva.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.11.27. 13:00:53

@Terézágyú: nem tudom miért vagy így felháborodva, szerinted meg kizárólagosan a posta a hibás, de ez engem nem zavar.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.11.27. 13:08:57

@Terézágyú: mondjuk ha már a ki mond igazat dolognál tartunk, én már eleve ott érzek némi ellentmondást, hogy a lap előfizetéseket úgy lehet intézni, hogy megmondod mikortól kéred az előfizetést, legalábbis az online felületükön, de gondolom ez így minden csatornán. Én onnantól számolt x hónapig szól. Szóval, ami az adott intervallumban szám megjelenik, azt megkapja. Tehát nem adott számtól, adott számig tart, ami az ilyen csúsztatott megjelenésnél jelenthet anomáliát. Így mondjuk értem, hogy az első hiányolt számot miért nem kapta meg, azt mondjuk nem, hogy jövőről idénre csúszott számot miért nem.

killerkaller 2018.11.27. 13:09:00

@onlajnok: "A lapterjesztés pedig azt jelenti, hogy a kiadó megbízza a Postát, hogy ő termékeit a Posta juttassa el az előfizetőknek. Emellett pénzbeszedéssel is megbízhatja a Postát, hogy ne kelljen csekkel vacakolni. Tehát semmiképp nem a Postánál fizet elő a user, csak kifizeti náluk," ........

A posta a webáruházában (eshop.posta.hu/storefront/hirlapok/cHT01--p1.html) biztosítja a sajtótermékek előfizetését. Mivel ott rendelek és fizetek, olvasatomban ez azt
jelenti, hogy vele vagyok jogviszonyban, nála fogok reklamálni adott esetben.
Ha a bútorom meghibásodik, nem az erdésznél fogok reklamálni, hogy rossz volt az alapanyag.
Az éves előfizetés számomra az adott évfolyam első példányától az utolsóig tart, függetlenül attól, hogy mikor jelenik meg.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.11.27. 13:13:25

@killerkaller: de ilyen hogy éves előfizetés, nincs (a postánál). Olyan van, hogy x hónapra szól és a kezdő dátum ez és ez. Ráadásul, ha a hónap adott napjáig nem fizetsz elő, akkor automatikusan következő hónap 1-ével kezdődik az előfizetési időszakod.

A fás példád meg nem jó, mert ott a fát az asztalos veszi meg és nem te. Ha szar a bútor, akkor az asztalosnál reklamálsz jogosan. De ha vitt fából dolgozik, akkor reklamálhatsz az erdésznél, vagy ott ahol vetted.

Terézágyú 2018.11.27. 13:14:22

@onlajnok:
"nem tudom miért vagy így felháborodva"

Nem vagyok. Csak nem értem a te álláspontodat.
"Én onnantól számolt x hónapig szól. Szóval, ami az adott intervallumban szám megjelenik, azt megkapja. Tehát nem adott számtól, adott számig tart, ami az ilyen csúsztatott megjelenésnél jelenthet anomáliát."

Egyszerű: hány számot fizetett a pószter, és hányat kapott meg?

"értem, hogy az első hiányolt számot miért nem kapta meg, azt mondjuk nem, hogy jövőről idénre csúszott számot miért nem."

Na látod :) A posta mindenképpen saras.

@killerkaller:
Így van.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.11.27. 13:16:17

@Terézágyú: de a poszter nem x számra fizetett elő. Hanem x időtartamra. Ami azon belül megjelent azt kellett volna megkapnia. És én nem írtam, hogy szerintem a posta hibájából nem kapta meg, amit nem kapott, csak annyit, hogy nem értem azt miért nem kapta meg. Az első értem miért nem, az utolsót meg nem értem miért nem.

Terézágyú 2018.11.27. 13:19:18

@onlajnok:
"A fás példád meg nem jó, mert ott a fát az asztalos veszi meg és nem te. Ha szar a bútor, akkor az asztalosnál reklamálsz jogosan."

A példa úgy jó, hogy ha a boltban veszed meg a bútort, akkor a boltban fogsz reklamálni és nem az asztalosnál.

Mellesleg ezer kommentben leírták már ezen a blogon (mindenféle ügyekben), hogy "vele vagyok üzleti viszonyban, ő a felelős a hibákért - ha másvalaki (alvállalkozója/üzleti partnere/beszállítója) hibázott, akkor ezt meccselje le vele ő."

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.11.27. 13:22:00

@Terézágyú: ugyan, hát attól hogy itt leírják ezerszer, attól még az nem fog úgy működni a gyakorlatban.

De ez az eset is bebizonyította, hogy a postát ki kell hagyni (meg úgy bárminemű közvetítőt), mert abból csak a szívás van, ha valami félremegy.

Terézágyú 2018.11.27. 13:22:26

@onlajnok:
" de a poszter nem x számra fizetett elő. Hanem x időtartamra."

Ne viccelj már :)))

Ha időtartamra is, akkor is úgy számolják az előfizetési díjat, hogy hány számot fog kapni az előfizető. Az "egy év" más dolog egy napilapnál, más egy hetilapnál és egy havilapnál :)

Terézágyú 2018.11.27. 13:24:47

@onlajnok:
"ugyan, hát attól hogy itt leírják ezerszer, attól még az nem fog úgy működni a gyakorlatban."

Hát, márpedig jogilag is így szokott működni, nem? Pl. az elromlott készüléket a vásárlás helyére kell visszavinni, és a bolt intézi a garanciális javítást stb.

De ha mégsem így működne a gyakorlatban, akkor azért az is jelent valamit, hogy ennyire ez a véleménye a legtöbb fogyasztónak...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.11.27. 13:28:48

@Terézágyú: szerinted akkor ha én májusban előfizetek 12 hónapra egy olyan lapnál, amiből mondjuk 5 jelenik meg egy évben, akkor meg fogom kapni az abban az évben korábban megjelent 2 számot is? Vagy mondjuk ugyanígy egy hetilapnál. Nem, nem fogod, mert te májusban fizettél elő és így a következő lapszámtól 12 hónapig fogod kapni a kiadványt. Nézd meg a posta honlapját. Nincs olyan előfizetés, hogy éves (ami 2018. 01. 01. - 2019. 01. 01-ig tart) és sehol sem írják oda, hogy hány lapszámot fogsz kapni az előfizetéseddel, se a napilapnál, se a heti se havi, se semelyiknél. Az igaz, hogy tudsz úgy egy évre előfizetni bármit, hogy gyakorlatilag ez legyen a tényleges intervallum. Az egy év meg mindenhol egy év.

Terézágyú 2018.11.27. 13:40:19

@onlajnok:
"szerinted akkor ha én májusban előfizetek 12 hónapra egy olyan lapnál, amiből mondjuk 5 jelenik meg egy évben, akkor meg fogom kapni az abban az évben korábban megjelent 2 számot is?"

Ilyen hülyeséget senki nem mondott.

"és sehol sem írják oda, hogy hány lapszámot fogsz kapni az előfizetéseddel"

Lehet hogy nem írják oda, de mégis mindenki ezt fogja számolni, hogy hány szám jár neki, és amikor reklamál akkor is a lapszámot fogja mondani. Hogy ha valaki előfizet egy havilapra 12 hónapra, akkor ara számít hogy 12 számot fog kapni. Ha az utolsó havi szám valaki oknál fogva késik, és már nem abban a hónapban jelenik meg, attól azt még kellene kapnia az előfizetőnek, mert még az a hónap van ráírva arra a számra.

Fogadni mernék, hogy ha tényleg a kiadónál fizet valaki elő, akkor meg is kapja a számot még késve is.

De a postánál nem.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.11.27. 13:45:43

@Terézágyú: "Lehet hogy nem írják oda, de mégis mindenki ezt fogja számolni, hogy hány szám jár neki, és amikor reklamál akkor is a lapszámot fogja mondani." hát de ez a baj, hogy attól, hogy az ember gondol valamit, hogy az hogy működik, attól még az nem fog úgy működni. Lehet, hogy itt is ezt gondolta az ember és pont amiatt nem lett beidézve a Posta levele, mert ott leírták, hogy igen ez nem úgy van ahogy gondolta, hanem mivel az "első szám" még az előfizetés kezdete előtt jelent meg, így azt nem kapta meg. Nyilván ez nem magyarázat arra, hogy akkor miért nem konzekvensen alkalmazzák ezt a szabályt. De megint itt találgatunk anélkül, hogy pontos dátumokat ismernénk, holott annak lenne most jelentősége.

Nem tudom, hogy ha ott fizet elő, akkor megkapja-e vagy nem, igazából ennek az esetnek a szempontjából mindegy is.

ember100 2018.11.27. 20:37:59

@onlajnok:
Helló !

Te esetleg postás vagy ? :)
Emberünk megrendel egy szolgáltatást 1 év 12 hónapra kifizeti és nem kap meg csak 11 hónapnyi újságot ????
Hova lett a többi és hol van a pénz ?
Csak nem lopott a posta ?
Nem tudom mivel foglalkozol de 12 hónapnyi teljesítésért Te sem örülnél 11 havi juttatásnak UGYE ? :)
Ja és tudom a poszter biztosan hazudik :)

Xezs7 2018.11.27. 21:39:37

Papírra amúgy is az őskomcsi utódlapokat nyomják szóval nem ért nagy kár :)

brand_boy 2018.11.28. 04:50:00

Ha mèg azt is hozzávesszük,hogy a MP alvállalkozók megbízásával juttatja el a lapokat a megrendelőkhöz,akkor az mèg egy csavar,de mondok èrdekesebbet.
A Bricks magazin(Legos újság) magyar kiadása megszünik, ès az èv vègi szám már meg sem jelenik.

Van 2018.11.28. 15:23:40

@Darth Revan:
Hogyne lenne különbség:
QR kód: Fizetheted iCsekkel, ami kártyás vásárlás, azaz ingyenes. Ha hitelkártyával fizeted, még kereshetsz is rajta.
Átutalás/beszedés: A legtöbb folyószámlán ennek van költsége. Ha mégse, az állam akkor is leveszi a tranzakciós díjat.

Josef Lewis · https://progresivefunding.wordpress.com 2018.11.28. 16:13:30

Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

E-mail: progresiveloan@yahoo.com
Call / WhatsApp: +16626183756
Webhely: progresivefunding.wordpress.com

Quuuziii 2018.11.30. 07:28:21

@ember100: hetilapot írnak a posztban. Márpedig tudvalevő, hogy egy évben 52 hét és 1, vagy 2 nap van. A poszt pedig nem írja, hogy 51, vagy 52 számot kapott összesen. Mert ha 52-t, nyilván akkor is igazán kiküldhettek volna pár lapot a következőből, de hát ki tudja hogy mikorra ütemezik az újságokat ezek a fazonok. :)

LKerekes 2018.12.08. 13:49:35

@Quuuziii:
Rég jártam erre.
Szóval, ha előfizetek előző éveben a következő teljes évfolyamra, az logikusan azt jelenti, hogy kell az 1. számtól az utolsóig, ami a szóbanforgó év jelzéssel jelenik meg. És ez független attól, hogy a nyomdai vagy szerkesztősségi munkák miatt előbb, vagy utóbb jelenik meg ténylegesen. Egy évfolyam előfizetés 1-től az utolsóig tart.

Quuuziii 2018.12.08. 15:37:27

@LKerekes: logikusan lehet, de vajon mit írt az előfizetői szerződés? Mert azt én nem olvastam el, sem te, se senki soha.
süti beállítások módosítása