Tékozló Homár

Kis karácsony Rendi.hu módra, BK minden olvasóra!

2018.12.24. 10:48 | Homár Hilda | 50 komment

tumblr_pk3aqoNOkI1vaskkeo1_500.gif_500x375

Régi hagyomány, egyben a dolgozó nők stressz szintjét az egekbe toló gyakorlatilag lehetetetlen küldetés a karácsonyi nagytakarítás. Hogy ezt a mutatványt, aki csak megteheti, igyekszik kiszervezni az ünnepi készülődés saját kezűleg kivitelezett feladatai közül, egyáltalán nem meglepő, sőt ez tulajdonképpen egyfajta első ajándék a ház megfáradt asszonyának. Már, ha összejön. Szegény olvasónk idén nem hogy nem kapott ajándékot, de elég csúnyán ki is babrált vele a jézuska, a rendi.hu. Innen üzenjük együttérző öleléssel: nem a tiszta függönyön vagy a felvikszelt padlón múlik, hogy szívetmelengető lesz-e az a 3 nap! Boldog karácsonyt mindenkinek! 

Kedves Homár!

Megosztom veled, hogy jártam a rendi.hu-val. 

Idén úgy esett, hogy nem tudtam bevállalni a karácsony előtt nagytakarítást (eddig minden évben én csináltam).

10 nappal ezelőtt megrendeltem a rendi.hu-tól a nagytakarítást, holnap, december 22-én 9 órára. Ki is fizettem az egyébként nem alacsony díjat, előre, a honlapjukon, kártyával.

Tegnapelőtt kaptam egy emlékeztető e-mailt, hogy ne felejtsem, jön a kollégájuk. OK

Tegnap is kaptam egy emlékeztető emailt, hogy jönnek.

Ma 16:15-kor pedig egy emailt arról, hogy előre nem látható megbetegedés miatt mégse jönnek. Pénz-visszafizetésről egy szó se esik az e-mailben, csak arról, hogy januárban tudják pótolni a takarítást (a karácsonyi nagytakarítást, LOL) és majd kapok ajándékot.

Úgyhogy most itt állok karácsony előtt 2,5 nappal és sehol a megrendelt takarítás, mert úgy látszik, az az egy takarítónőjük van, aki pont lebetegedett. Megbízhatatlan, amatőr cég, soha ne rendeljetek tőlük!

Üdv.:

Tímea

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Serivor 2018.12.24. 17:32:03

Nahát, ma még senki se nézett rá az oldalra?
Én is kellemes ünnepeket kívánok!

mindenleben2kanal 2018.12.24. 17:42:32

1. Takaríts magadnak.
Boldog Karácsonyt.

Medgar 2018.12.24. 20:49:41

@mindenleben2kanal:
1. Javítsd magadnak az autód
2. Építsd magadnak a házad
3. Gyógyítsd magadat

kispotzak 2018.12.24. 20:54:53

Nem tudok azonosulni az olyan hsz-sal, mint hogy takaríts magadnak stb. Megrendelt egy szolgáltatást, amit 2* visszaiazoltak, majd váratlanul lemondanak, elég kurtan... (Amit nem értek, az a 2,5 nap. Ha "holnapra" lett megrendelve, és "ma" délután jött az email, akkor az nem 2,5 hanem kevesebb mint 1 nap).
Azt még el tudom fogadni h kicsi cég, váratlanul több ember lebetegedett - egy kevesebb mint 10 fős cégben ha ketten robbannak le egyszerre már az is lehet gáz), de a lemondás módja nem tetszik. Úgy kezdődik h telefonalnek, nem emailben mondanám le, és nem ilyen módon.

élhetetlen 2018.12.24. 22:24:23

@kispotzak: Nehéz játék ez. Én is utálom a takaríts magad féle hozzászólásokat, mert egy gázolásos baleset miatt sem leguggolni, sem letérdelni, sem létrára mászni nem tudok. Takaríthatok állva elérhető magasságban. Tíz évig takarított nálam valaki, havonta egyszer. A nyáron felmondott. Semmi összetűzés, csak kifutott a lakáskölcsöne, a fia Amerikába költözött, már nem kell az apró. Keressek mást, de nem találtam. Az interneten nem találtam havi egyszeri vállalást, bár hírdették, de nem, csak a Rendinél. Egy nyolcadik emeleti lakásnál csak por van, azért nem érdemes heti tizenezret kifizetni. Nem volt zökkenőmentes az első nap, a takarítónő banki ügyintéző volt előtte, én meg sohasem kapcsoltam be a porszívót, az előző takarító választotta magának, itt szívtunk a kezelési útmutató felett. És választhattam, hogy visszakérem, vagy másikat próbálok. Nem igazán kicsi cég, több, mint nyolcvan takarítójuk van, de előre beosztva. Karácsony előtt a nagytakik gondolom, csúcsra járnak, és ha valaki kiesik, nem lehet elvenni a másik háztartástól valakit. Két tartalék sem biztonság, öt ember meg nem ülhet ott tartaléknak, mert az nem éri meg. A telefonos beszélgetés meg elúszik, az email megmarad, ezt nem látom gondnak. A másik, a Trendi is rugalmas, másodszor mondtam le az időpontot, mert nem tudom, mikor kerülök kórházba, simán veszik. És lehet értékelni a takarítót, és gondolom, akire sok a panasz, az nem lesz hosszú életű a cégnél. Esetenként meg bármilyen szolgáltatóval befürödhet az ember.

Darth Revan 2018.12.25. 04:42:59

Szerencse, hogy kártyával fizettél, így nem gond vissza szerezni a pénzt

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.12.25. 07:44:11

Nincs olyan a rendinél, hogy karácsonyi nagytakarítás. Takarítás van. Előfordul, hogy lebetegszik az ember. Később ki fognak takarítani, ahogy írták is. Ez csak a te peched, hogy pont az ünnepek előtt rendeltél.

crawenn 2018.12.25. 08:22:10

@onlajnok: igen van olyan hogy lebetegszik az ember, de ha a ceg levonja a penzedet a szolgaltatasert a megrendeleskor, akkor azert csak elvarhato hogy meg tudjanak oldani egy hirtelen lebetegedest.

En eletemben egyszer voltam a Rendi ugyfele, de akkor utoljara. Kikoltoztunk a lakasbol, es egy piperetakaritast kertem ablak- es terasztakaritassal (4500-4500 ft), tisztitoszerekkel, eszkozberlessel egyutt hogy utana at tudjam adni a lakast.

Amikor megjott a neni eppen a lakasban voltunk a festovel aki pont vegzett a festekfoltok felmosasaval. Az elso amin elrohogtem magamat az az egy doboz Vim surolopor volt amit hozott magaval (tisztitoszer: 4500 ft), nekunk kellett a szemben levo Sparba kimennunk es szemeteszsakot vennunk neki. Telik el a nap, a festo ott maradt meg ket helyseget kifesteni ami utan a sajat dzsuvajat eltuntette, takcineni vegez, a magaval hozott egyetlen darab porszivot (eszkozberles 4500 ft) pedig ott hagyta a lakasban, hogy amikor majd megyunk be a kulcsert akkor adjuk mar be a rendibe mert o nem akarja BKVn hazavinni.

Hat meg ha ez lett volna a legnagyobb baj.

Kezdjuk ott hogy konkretan az ures lakast nem sikerult teljesen kidzsuvazni. Nyilvan azt nem varom el hogy a legy elcsusszon a padlon, de azert illett volna be is nyulni a konyhaszekrenybe, neadjisten felnyulni a tetejere. Vagy esetleg megtorolni az oldalat. A teraszon konkretan egy sopresen meg egy felmosason kivul nem kellett volna sokat csinalni, de az sem sikerult, ugyanugy maradt ahogy otthagytuk. Sajnos ugyanez mondhato el a lakasrol is, a festo soport es mosott fel az egesz lakasban amikor reggel visszament a cuccaert.

En meg vertem a fejemet a falba hogy 26000 forintot kidobtam az ablakon

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.12.25. 08:30:15

@crawenn: ok, a te sztorid elég gáz, és akkor finom voltam, de itt most nem a munka minőségéről van szó. Valószínű nem sokat fizetnek a takarító néniknek, ezért ha reggel kitalálja, hogy nem tud menni, nemigen akasztanak le 5 percen belül egy másikat, főleg karácsony előtt, amikor gondolom több a megrendelés. De nem is ez volt a lényeg, nyilván törekedjenek a megoldásra, ami elől nem is zárkóznak el. Arra akartam csak célozni, hogy a dolog karácsonyi voltára való kihegyezésének semmi köze az egészhez. Nyilván neki szarul jött ki, de semmi kötelezettségük nincs, hogy tényleg megcsinálják karácsony előtt. Ha mindez júniusban történik lehet, hogy poszt sem lesz belőle, mert pár hét múlva megcsinálják, sőt akkor lehet hamarabb is, mert kisebb a terhelés.

Amit meg te írtál: csak az van rendesen megcsinálva, amit te csinálsz. Ez a takarításra különösen igaz.

Tonahl27 2018.12.25. 08:46:04

4 honapja koltoztem uj lakasba, ahova 18 ezer forintos nagytakaritast rendeltem a rendi.hu-tol, direkt a honlapjukon ajanlott csomagot ilyen esetre.(ajtok letaksritasa, fuggonymosas stb)
Eljott egy kisholgy akit otthagytam mert dolgoznom kellett menni.
3 ora mulva hivott hogy vegzett, mar ekkor csodalkoztam, hogy egyedul ennyi ido alatt egy nagytakaritast hogy?!
Hibas vagyok, mert nem neztem at a lakast ugy engedtem el. A fuggonyt azert szova tettem, szerinte csak a fuggony leszedes es visszatetel volt az arban. Mondom wtf?!
Gyakorlatilag a holgy semmit nem csinalt. Porszivozott, de lehet azt sem.
Elkuldtem a kepeket a rendi.hunak ahol arra jutottunk hogy az en hibam, nem kellett volna elengedni a takkert. Kaptam 3000ft ajandekot a kovetkezo takaritas arabol, amit mosolygva megkoszontem, majd a bongeszobol is kitoroltem a rendi.hu elozmenyt es mindenkinek elmeselem a tapasztalataimat, hatha sikerul megsporilnom masnak 17e ft felesleges kiadast.

2018.12.25. 09:28:21

A Rendi egy pénzgyár a tulajoknak, a munkát alvállalkozókkal végeztetik. És nem, nem a takarítókra gondolok, hanem szó szerint takarítóközvetítőknek adják tovább a munkákat, akik lasszóval fogják az alkalmi munkavállalókat. Nekik pedig kp fizetnek zsebbe.
Én egyszer rendeltem tőlük 15 ezer forintert egy takarítast (ekkora a lakás), a lány szépen és gyorsan megcsinálta, aztán beszélgettem vele. Kérte, hogy ne írjam bele az értékelésbe, hogy nem volt egyenruhában, aztán kifaggattam. Netes hirdetésben keresett talarítasi munkát, gyorsan kellett neki pénz. Az utcán találkozott egy közvetítővel, aki elmondta neki miről van szó, csináljon úgy, mintha itt dolgozna régóta, zsebbe kapott 600 ft óradíjat. 4 óra alatt végzett, én ugye 15 ezret fizettem...

dr utcai arcos 2018.12.25. 09:50:15

@onlajnok: Te ma úgy szándékosan játszod a hülyét? Megrendeled NOVEMBERBEN a szarodat a pasidnak, hogy odaérjen karácsonyra. Érted, NOVEMBERBEN. Aztán dec 21-én kapsz egy email-t, hogy majd január végén tudják hozni. Erre te meg azt mondod, így jártál, olyan úgysincs, hogy karácsonyi ajándék.

crawenn 2018.12.25. 10:06:10

@onlajnok: de éppen erről van szó. Az ügyfél azért fizeti ki a takarítást előre kártyával hogy el legyen végezve a vállalt szolgáltatás, nem pedig azért hogy majd ha épp arra jár valaki akkor esetleg benézzen megcsinálni. A cégnek fizetsz aki közvetíti a takarítót, nem pedig közvetlenül a takarítónak, ezért szerintem elvárható hogy ilyen esetben csak sikerüljön már előásniuk valakit (fontos, hogy még mindig nem a takarító hibája), főleg hogy nem két forintról beszélünk. Azt szintén nem gondolom hogy a takarítók kevés bére az én hibám ügyfélként, nyilván persze szar dolog, de én sem tehetem meg hogy szarul írom meg a kódot vagy a felét nem is csinálom meg azért mert az ügyfél nem akar sokat költeni a projektre.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.12.25. 10:09:50

@crawenn: hát akkor kérje vissza a pénzét, ne itt rípoljon. Ennek a cégnek így is elég rossz a híre, azzal, hogy ide ír semmit nem ér el.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.12.25. 10:12:09

@dr utcai arcos: egyrészt én a pasimnak semmit nem rendelek, semmikor, de igazából ez mindegy is. Másrészt tök mindegy mikor rendeli, ha azt mondják, hogy nem ér oda, akkor nem fog odaérni, akárhogy is veri a földhöz a seggét. Kérje vissza a pénzt, ha karácsony után már késő neki, aztán jónapot. Itt senkit nem csaptak be, még meg sem károsítottak (csak majd ha esetleg nem kapja vissza a pénzt), úgyhogy semmi értelme itt sopánkodni.

KaTe 2018.12.25. 11:19:46

Mekkora idiótaság már előre megrendeli egy szolgáltatást úgy, hogy a szolgáltató nem mérte fel, hogy mekkora munka az adott lakást kitakarítani. Csak a takarító jóindulatán múlik, hogy mennyire lesz alapos. Nem értem, miért is gondolják hogy ez működhet a gyakorlatban, amikor még szállodai takarítóknál is komoly fejtörést jelent, hogy hogyan végezzék el a munkát úgy, hogy adott számú szobával minden nap időre kész legyenek. Vicc az egész. Trendi. Ha-ha.

crawenn 2018.12.25. 11:48:08

@KaTe: megrendeleskor meg kell adni a lakas parametereit es minden extra szolgaltatast. Ezalatt ertendo a lakas alapterulete, van-e terasz, ha van annak az alapterulete, kersz-e terasztakaritast, ablakok szamat meg kell adni, meg minden loszart amire mar nem emlekszem. Eleg jol fel lehet merni a munka mennyiseget beloluk :)

blasiusii 2018.12.25. 12:44:34

jesszusmaris, annyiszor előjött már ez a cég nemcsak itt, az internet más hasábjain is, ki az, aki még megbízik bennünk???
ettől függetlenül hozzanak világra sünt/dugják fel a porszívójukat.

blasiusii 2018.12.25. 12:50:22

...egyébként meg most komolyan, csináljon már egy vállalkozó szellemű egyén egy rendes takarító vállalkozást M.o.-n, láthatóan óriási lenne rá a kereslet, és mivel sokan meg vannak szorulva a segítő kezekből, el lehet kérni érte egész magas órabéreket.

KaTe 2018.12.25. 13:51:35

@crawenn: Hát ha neked az ablakok számából sikerül felmérned az ablakok takarításának idejét, akkor nagyon szerencsés ember vagy. Azért megnézném, amikor kimész a megrendelőhöz és helyszínen szembesülsz, hogy amúgy az ablakok elé asztal,szék van húzva, esetleg kilós kaspók vannak a párkányon, amiket egyesével le kell pakolásznod és kerülgetned.. Nyilván nem lesz duplaannyi a takarítás ideje... Addig jó neked, míg nem láttál olyan ablakot, ami ragad a zsírtól, vagy a peremén több éves kosz lappang.. Azt te biztosan nem fogod egy darab tisztítószeres ronggyal letakarítani. Ja, és a trendi sem. Cserébe a megrendelő meg majd háborog...

herk 2018.12.25. 15:14:29

@onlajnok: "még meg sem károsítottak"
WTF? Ezt te sem gondolod komolyan, remélem. Az el nem végzett munka is megkárosítást jelent. Ha én szülinapi partit szeretnék rendezni, és nekem fontos az, hogy csillogjon villogjon a lakás, és én ezért hajlandó vagyok 20 ropit kifizetni, és az utolsó pillanatban lemondja, és ezért nekem le kell mondanom a szülinapi party-t, akkor igenis kár ért.
Nem vagyoni, hanem nem vagyoni.
Érted, _nem_vagyoni_ kár. Nehéz számszerűsíteni, de mindenképpen kár.
Például mert egy másik céggel kell leszerződnöm tripla áron, hogy sos-be elkészüljön a munka. Emiatt pedig kár ért

herk 2018.12.25. 15:21:24

@onlajnok: "Arra akartam csak célozni, hogy a dolog karácsonyi voltára való kihegyezésének semmi köze az egészhez."
Szintén WTF? Ha mikulásra rendelsz egy mikulás embert, és lemondja, és azt mondja, hogy dec 6 helyett majd jövőre tud jönni, akkor az rendben van szerinted?
Másik példa. Hétvégén elutaznék, de ki kéne takaritani a lakást. Mindig én szoktam takaritani, de most kivételt tennék, mert ugysem leszek itthon, és megjött hozzá a kedvem a kipróbáláshoz.
Egy hónap mulva már nem megyek sehova, igy okafogyottá vált a takaritás.

élhetetlen 2018.12.25. 15:53:33

@blasiusii: Nem olyan egyszerű ez. „ki az, aki még megbízik bennünk?”. A másik kérdés, hogy ki az, akiben megbízhatsz. Egyik barátnőmhöz 6 évig járt ugyanaz a nő, aztán úgy döntött, hogy továbbmegy nyugatra, az otthon levő készpénzzel, és a barátnőm összes ékszerével. A rendőrség nem foglalkozott vele, ugye ők adtak kulcsot neki, és hol keressék a világban. Másnak már írtam, én is takarítót keresek. Megkérdeztem az összes ismerősömet, semmi. Hirdessek én, és engedjek be valakit az utcáról? Jön az internet. Valaki felveszi a telefont, ja, ő nem tudja az árat, de megadja Krisztike számát (anya és lánya a „cég”?) 17 eft a 70 nm. Másik cég, aki alkalmi takarítást is vállal, hirdeti. Ja, havi egyszer nem. Nekem meg nem kell a heti, stb. A Rendinél csak abban bízok, hogy nem fogják felszámolni magukat azért, hogy lenyúlják a 14 eft-t. „és mivel sokan meg vannak szorulva a segítő kezekből, el lehet kérni érte egész magas órabéreket.”. Ilyenek vannak, de az, hogy valaki segítségre szorul, az nem jelenti azt, hogy milliomos is. Ezek a cégek csak annak éri meg, aki költségként leírhatja.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.12.25. 16:12:25

@herk: de pont ezért írom, hogy nem karácsonyi takarítás volt. Rendelt egy takarítást és pont. Ők a vállalt határidőt nem tudták teljesíteni, ajánlottak alternatív időpontot. Ha valakinek ennyire fontos az időpont akkor kérjen erre garanciát és akkor jogosan veri a tamtamot, hogy őt emiatt kár érte. Itt se szülinapi buli nem volt, se mikulás akinek fel kellett lépni, de még csak azt se írta, hogy vendégeket várt volna.

blasiusii 2018.12.25. 16:54:57

@élhetetlen: értem, sőt tudom, hogy nem ilyen egyszerű ez. Csak egy párhuzamos univerzumban vagy egy nyugati országban szép kis céget lehetne erre a piaci igényre felhúzni. A valóság sajnos -és itthon különösen- bonyolultabb :/ Mindenesetre visszatérve, az én környezetemben nagyjából minden családban szükség lenne évente pár alkalommal ilyen szolgáltatásra, nem rég még saját édesanyám is szeretett volna rendelni a rendi.hu-ról, sikertelenül, ők is lemondták, illetve előre látszott, hogy alulszámolták nm-re vetítve a munkaórák számát. Tehát ha csak mondjuk, minden 5. családban szükség lenne évente pár takarításra, az már sok százmillió Forint... De mint írtam, párhuzamos univerzumban élünk itt, Kelet-Eu-ban.

Xezs7 2018.12.25. 21:46:24

Bár Timi reklamációja jogos, attól még nem értem, hogy mi a jó isten ez a karácsonyi nagytakarítás. Olyankor többet takarít valaki, mint máskor? És ha igen, akkor miért? Ha mindig retek van otthon, akkor már tökmindegy az a 2 nap, ha meg eddig se volt retek, akkor minek takarítani?

Xezs7 2018.12.25. 21:53:37

@KaTe: Erről az jut eszembe, mikor néha elvetődök egy legénylakásba mint vendég. Kevés kivételtől eltekintve, undorító, ami ezekben a bérleményekben van. És nehogy azt hidd, hogy kora huszonévesekről van szó, hanem meglett harmincasokról. Na ott nem fogja senki se megmondani egy internetes kérdőív alapján, hogy mennyit kell takarítani, mert egy normális ember számára elképzelhetetlen mocsok van mindenfelé.

ptspts 2018.12.26. 02:46:37

Hasznos plusz szolgáltatás lenne a garancia: pl. a rendi.hu dupla árért vállalja, hogy ha a takarító lemondja, akkor a rendi.hu a befizetett összeg tripláját + 20 ezer Ft-ot utal vissza a megrendelőnek. Aki nem kér garanciát, az pedig csak a befizetett összeg 110%-át kapná vissza automatikusan (vagy elfogadhatná a későbbi teljesítést, és akkor 10%-ot kapna vissza). Ezek az anyagi büntetések tudnák motiválni a rendi.hu-t, hogy gyakrabban tartsa be, amit a megrendelőinek ígér.

Ekkor karácsonyi és bulik előtti nagytakarításra a megrendelő kérne garanciát, és a visszautalt összegből még lenne esélye, hogy találjon egy utolsó pillanatban beugró takarítót.

Quuuziii 2018.12.26. 08:53:16

Alapvetés, hogy amit te is meg tudsz csinálni, mert nem kell hozzá különösebb szakértelem, akkor csináld is meg, mert szebb/jobb lesz az eredmény.

(Különösképpen ételek, és takarítás esetén)

herk 2018.12.26. 15:28:30

@onlajnok: "Ha valakinek ennyire fontos az időpont"
Én másképp látom ezt. Már hogy a viharba ne lenne fontos az időpont? Az időpont kulcsfontosságú és csak a szolgáltatással együtt értelmezhető.
Ha én május 19-ére rendelek takarítást, akkor június 23-án már semmi szükségem rá.
Kivéve, ha állandóan takarittatok, de akkor ez heti rendszerességű és egy másik történet.
Ha én alkalmi takarittató vagyok, az azt jelenti, hogy tipikusan valami esemény _előttre_ kérek takarítást, amikor én valami ok miatt nem tudok/akarok takarítani.
Ha május 20-án van esemény, mi a tököt kezdjek egy június 23-i takaritással?

temprasordog 2018.12.26. 18:43:32

@Quuuziii: Volt pár ilyen versenyző már itt aki ezt a vonalat képviseli. Gondolkodni nem tanultál meg, igaz másoknak sem sikerült rábírnia téged. Bármelyiknél jobb lett volna az eredmény, szakértelem sem kellett volna hozzá.

Xezs7 2018.12.27. 17:43:04

@Hortenz: Nem érted. Csupán azt szerettem volna érzékeltetni, hogy 40nm és 40nm között óriási különbségek lehetnek, melyeket látatlanban nem lehet megmondani.

Xezs7 2018.12.27. 17:44:43

@Hortenz: Ja, hogy te másra reagáltál. Annyit akartam kifejezni, hogy a karácsonyi nagytakarítás egy hülye beidegződés, csak magukat szopatják vele az emberek.

Balfredo Alfredo 2018.12.28. 18:17:29

Amiért érdekes az itt leírt és kommentelt történet, az nem maga a cég viselkedése (ami olyan, amilyen), hanem egyes hozzászólóknak a hozzáállása, amivel a céget védik.

"És választhattam, hogy visszakérem, vagy másikat próbálok. Nem igazán kicsi cég, több, mint nyolcvan takarítójuk van, de előre beosztva."
Neked, mint megrendelőnek mennyiben számít, hogy 8, 80 vagy épp 800 takarító dolgozik a cégnél? Amennyiben nem vagy elégedett a kiküldött takarító munkájával, akkor - a cég szolgáltatási feltételei által megadott módon - kérhetsz másikat vagy lemondhatod a szolgáltatást.

"Karácsony előtt a nagytakik gondolom, csúcsra járnak, és ha valaki kiesik, nem lehet elvenni a másik háztartástól valakit. Két tartalék sem biztonság, öt ember meg nem ülhet ott tartaléknak, mert az nem éri meg."
Neked, mint vevőnek felesleges aggódni azon, hogy mennyi tartalék embere van a cégnek. Oldják meg, ez a feladatuk. Az, hogy nem éri meg, nem érv. Biztosítsák az embert az ígért napon és időpontban, vagy fizessék ki a szolgáltatási szerződésük szerinti kártérítést. Hogy esetleg nem éri meg, akár a magas adók és járulékok miatt, akár más okból, azt a cégnek kellett volna mérlegelnie, mielőtt beindítja a szolgáltatást.

"A telefonos beszélgetés meg elúszik, az email megmarad, ezt nem látom gondnak."
Egyrészt akadályoztatás esetén a cégnek olyan mód(ok)on kell értesítenie az ügyfeleket, ahogyan ez a szolgáltatási szerződésben meg van határozva. Másrészt igaz, hogy az e-mail megmarad, de az is igaz, hogy nem feltétlenül olvasod azonnal, hanem csak később; esetleg túl későn ahhoz, hogy intézkedni tudj. Ha kapsz egy telefonhívást, akkor azonnal meg lehet beszélni, hogy milyen másik időpontot tudnak ajánlani, és az részedről megfelel-e vagy - a cég szolgáltatási feltételei által megadott módon és mértékben - kártérítést kérsz.

"És lehet értékelni a takarítót, és gondolom, akire sok a panasz, az nem lesz hosszú életű a cégnél. Esetenként meg bármilyen szolgáltatóval befürödhet az ember."
Ezekben a mondatokban kognitív disszonanciát érzek. Ezek általános igazságok, de konkrétan a problémáidat nem oldják meg, maximum segítenek elviselni.

"Nincs olyan a rendinél, hogy karácsonyi nagytakarítás. Takarítás van."
Ez igaz. Éppen ezért törekednie kell arra, hogy olyan időpontot adjon meg, amikor teljesíteni is tudja, amit vállalt. Inkább mondjon eleve későbbi, de reális időpontot. Ha pedig nem tud az ígért időpontban takarítani, akkor - a szolgáltatási feltételek által megadott módon és mértékben - fizessen kártérítést. Továbbá kérjen elnézést, függetlenül attól, hogy ez esetleg nincs a szolgáltatási feltételekben.

"Hát ha neked az ablakok számából sikerül felmérned az ablakok takarításának idejét, akkor nagyon szerencsés ember vagy."
Erre megint azt tudom mondani, hogy megrendelőként nem érdekel, milyen módon következtet a cég a bemondott adatokból a takarítás tényleges időigényére. Az érdekel, hogy az ígért napon, időpontban és időtartam alatt végezze el a takarítást alaposan. Ha nem tudja felmérni a telefonon kért adatokból, akkor végezzen előzetes helyszíni felmérést. Ha ügyfélként úgy érzem, nincs időm arra, hogy egy hét múlva kijöjjön felmérni, majd további egy hét múlva mondja meg, hogy mikor tud embet küldeni, aki kitakarít, akkor keresek másik céget vagy más takarítási megoldást.

"Alapvetés, hogy amit te is meg tudsz csinálni, mert nem kell hozzá különösebb szakértelem, akkor csináld is meg, mert szebb/jobb lesz az eredmény."
Ez igaz, csak épp nem ez a téma. A téma a takarítócég szolgáltatásának szinvonala. Fogadjuk el, hogy a posztoló alaposan mérlegelést végzett, mielőtt úgy döntött, hogy egy cégre bízza a takarítást és nem maga végzi el.

Quuuziii 2018.12.28. 22:23:19

@Balfredo Alfredo: a megrendelőnek lehetősége volt hogy informálódjon a cég szolgáltatásainak a minősége tekintetében. Ahogy egy katica tortabevonótól nem vársz el Lindt minőséget, úgy a rendi.hu-tól sem várhatod el hogy olyan minőségben szolgáltasson, mint egy takarítócég. Persze elvárhazod, csak akkor nagyot koppansz. De a kérdés tényleg nem ez, hanem hogy a rendi.hu aznapra nem tudott takarítót küldeni. De pontosan miért fogyasztóvédelmi probléma? Elvégre a cég teljesíti a megrendelt takarítást, csak később (és nyilván úgy, ahogy a tapasztalatok alapján általában elvárható tőle, tehát szarul, amit persze tudtunk, hiszen volt már itt róla poszt, értelmes ember nem is rendeli meg őket), és még ajándékot is ad. Képzelem milyet. :)

herk 2018.12.28. 22:55:04

@Quuuziii: "Elvégre a cég teljesíti a megrendelt takarítást, csak később"
- Nálatok sincs meleg víz?
- De van, csak hideg.

Ha érted a párhuzamot..

Quuuziii 2018.12.28. 23:06:45

@herk: persze hogy értem. Egyébként az egyik kedvenc viccem. A másik az, mikor az ugyancsak szőke csaj defektet kap, és kérdi a szintén szőke barátnője, hogy teljesen leeresztett? Nem, csak alul.
A párhuzam viszont akkor lenne pontos, ha a vicc úgy szólna, hogy "már megint nincs melegvíz? De, most van, csak hideg".

herk 2018.12.29. 00:33:36

@Quuuziii: Szuper, ha érted, csak az hiányzott belőle, hogy most már világos, hogy hüyleséget beszéltem az előbbi kommentemben :-)

"Elvégre a cég teljesíti a megrendelt takarítást, csak később"
A munka és az időpont egysége alkot egy megrendelést. Bármelyik hiánya már nem az a megrendelés. Az időpont _és_ a takaritás együtt alkotja a megrendelést.
Ha én azt várom el a légzsáktól, hogy a baleset pillanatában nyíljon ki, akkor akkor nyiljon ki, és ne majd a jövőhónapban :-)
A légzsák és az időpillanat együtt fontos. Külön-külön nem működik.

Egyébként meg ez WTF:
"a megrendelőnek lehetősége volt hogy informálódjon a cég szolgáltatásainak a minősége tekintetében"
Na nehogymááá ezzel takarózzon valaki.

Szintén WTF:
"a rendi.hu-tól sem várhatod el hogy olyan minőségben szolgáltasson, mint egy takarítócég"

Holnaptól felcsapok takaritónak. Mikor kifizetik a 10 ropit egy komplett takaritásért, én meg csak a padlót összegányolom 5 perc alatt, azt kérdőre vonnak, erre én:
"Tőlem nem várhatod el hogy olyan minőségben szolgáltassak, mint egy takarítócég"

Quuuziii 2018.12.29. 07:47:49

@herk: hát ez a lényeg, nem is várom. Ennek a cégnek már rég tönkre kellett volna mennie, ahogy az aktuális politikai elitnek is rég le kellett volna cserélődnie. De valamiért a vásárlók mégis kitömik pénzzel. Ebből a szempontból mégiscsak jó a poszt. Elvégre arról szól, hogy senki ne menjen oda! Én is minek mentem oda. Egyébként leher hogy nővérem is egyszer tőlük kért felújítás utáni lakástakarítást (nem tudom hogy van-e ilyen), hát azok sem csináltak sok mindent. Bár legalább időben ott voltak. Csak abban nem sok beleszólásom volt, a homárt sem ismertem. Szóval félreértés ne essék, nem védem a szolgáltatót, elég ócska egy cég, nem kérdés, ezért nagyon naív dolog bármit is elvárni tőlük.

Balfredo Alfredo 2018.12.30. 09:34:13

@Quuuziii: "a megrendelőnek lehetősége volt hogy informálódjon a cég szolgáltatásainak a minősége tekintetében..."
Amit a hozzászólásodban leírtál, az mind igaz, csak épp nem válasz a felvetésemre.
Persze lehet, hogy e felvetés, t.i. hogy egyes hozzászólók védik a nyilvánvalóan hibás céget, nem is igényel választ. Egyszerűen ez van, még arra is képtelenek vagyunk, hogy legalább szavakkal a pokolba küldjünk egy ilyen céget. "Langyos a sör, de nekünk így is jó..." (Zorán)

Quuuziii 2018.12.30. 10:08:57

@Balfredo Alfredo: már kinőttem abból hogy pokolra küldjek cégeket (nem úgy hogy ez akkor egy magasabb szint, inkább csak más), általánosságban más fogalmaim vannak a minőségről, így egy ideje már kevesebbet járok vadászni, mint az ide posztolók. :)

Lazy Bones 2019.01.01. 17:04:47

@Hortenz: A minekmentodázás teljesen általános mindenütt. Új vagy a magyar weben?

Terézágyú 2019.01.02. 17:16:25

Én megrendeltem egy szolgáltatást, hogy kijönnek és megvakarják a viszkető lábamat!

És nem jöttek!!!

Remélem nem akarjátok azt mondani, hogy vakarózzak magam??????
süti beállítások módosítása