Tékozló Homár

Mentőt hívott volna, de kötszert nem adott a Meki a náluk sérült, vérző fejű vendégnek

2019.01.11. 10:46 | Homár Hilda | 82 komment

vector-mcdonald-s-logo.jpg

December végi történet, de azért elég sokkoló, főleg a horrorsérülést látva, amit csak a poszt legvégére mertem betenni, óvatosan scrollozzon, aki nem bírja az ilyesmit. Teljesen érthetetlen, hogy  miért nem adtak egy ragtapaszt meg egy kis Betadine-t a sérültnek a kincstáriból. Annyira abszurdnak tűnik, hogy hirtelen nem is tudom elképzelni, hogy ne valami extrém szabályozás álljon az eset hátterében, de majd a McDonalds megmondja.

Kedves Homár!

A mai nap (dec.26.) történéseit osztanám meg veletek.

Ma délután tértünk be a párommal a X. kerültben, a Kerepesi út 73. szám alatti McDonald's-ba, és többször vásárolva valamit, beszélgettünk étkezés közben. 17 óra felé döntöttünk úgy, hogy elindulunk hazafelé, de előtte még a mosdóba indultam. Az étteremből a mosdóba nyíló ajtón belépve az ajtót behúzó kart nem vettem észre, -ami az ajtófélfa magassága alatt volt- és lendületből bevertem a fejemet.

screenshot_2019-01-10_15_50_36.pngEgy pillanatra megszédültem, és kb. 2cm-es vágást (értsd: sebet) ejtett a fejemen, amiből a vér is "kiserkent". A szédülés néhány másodpercig tartott, amikor is egy zsebkendőt kaptam ki a zsebemből és rögtön a sebemre nyomtam rá, ha esetleg erősebb lenne a vérzés, azonnal tudjak tenni ellene.

Ezek után visszasétáltam a páromhoz az étterembe és visszaülve a helyemre az egyik arra sétáló éttermi dolgozót kértem meg arra, hogy valamit kötszert és fertőtlenítőszert hozzom már nekem (a párom meg is mutatta a sebet a dolgozónak). Ő el is ment (gondolom az egyik vezetővel beszélni), majd gyorsan vissza is ért azzal a válasszal, hogy kötszert nem adhat ki. Mondom neki, semmi baj, nekem úgy is jó, ha a vezetőjük jön ki és ő köti be a fejemet, mivelhogy itt az ő éttermében történt úgyis a baleset. A párom még annyit tett hozzá, hogy elég a Betadine is, csak legalább a sebet le tudja fertőtleníteni. A dolgozó megint eltűnt a szolgálati bejáraton keresztül és visszatérve csak annyit mondott, hogy kötszert nem tud hozni és kiadni továbbra sem nekem a McDonald's, de mentőt tudnak hívni ha akarom. 

Szóval a McDonald's-nak csak eddig tart az ügyfélbarátság és a felejthetetlen élmény? Meg sem nézték a sérülésemet, hogy mennyire súlyos meg egyebek, csak virágnyelven adták a tudtomra, hogy "ássam el magamat". Ezúton köszönöm az ottani vezetőnek, hogy segített nekem a nagy semmiben, amikor szerintem az ő hibájuk is volt, hogy a fejemet sikeresen bevertem. Azért arra kíváncsi lennék, hogy mennyire volt jogszerű ez a magatartás a részükről. Vagy az elsősegélydobozt csak a saját dolgozóiknak tartják fent? Vagy ha a későbbiekben a fém ajtóbehúzó kartól kapok valami (vér)fertőzést és elpatkolok, akkor meg majd nagyon sajnálják majd utolólag a dolgot? Mert pont a napokban olvastam egy hasonló esetet a médiában, ahol egy ártatlan sérülésben halt meg valaki itt Magyarországon. 

Hazafelé mindvégig húzódott és enyhén fájt a seb a fejemen. Nagyjából 35-40 perc múlva értünk haza, amikor még mindig véres volt a seb a fejemen és még gyengén, de szivárgott a vér még mindig belőle. Kifertőtlenítettük, és egyebek. Igazi élmény volt. Köszönjük Meki! 

Tisztelettel:

Dániel

(csatoltam a fejemen található sebről a képet és egyet arról, amin az látszódik, hogy kb. a fülem magasságában van az ajtóbehúzó; ergo: jó mélyre kellett volna hajolni, ha el akartam volna kerülni a sérülést)

----- ÓVATOSAN A KÉPPEL!  -------

 

 

 

 

meki01.jpg

UPDATE

Megkérdeztük tanácsadóink véleményét is.

Kedves Homár olvasó!

A vállalkozások, így a leveledben megjelölt éttermet üzemeltető gazdasági társaság is felelősséggel tartozik az üzlethelyiségben tartózkodó fogyasztók testi épségéért a szerződésen kívül okozott kártérítés szabályai alapján. Ezen szabályok értelmében a vállalkozás köteles a másnak jogellenesen okozott kárt megtéríteni. A kártérítési felelősség alól akkor mentesül, ha a magatartása nem volt felróható. Az okozott kár lehet vagyoni vagy mint ebben az esetben a fejsérüléssel kapcsolatban nem vagyoni jellegű. Nem kell továbbá a kárnak azt a részét megtérítenie, amelyet nem látott előre és nem is kellett előre látnia. A cégnek tehát minden olyan az adott helyzetben általában elvárható intézkedést meg kell tennie annak érdekében, hogy az ilyen és hasonló baleseteket elkerülje.

A vállalkozást azért is kártérítési felelősség terheli, ha esetlegesen elmulasztja az adott helyzetben általában elvárható intézkedések megtételét a baleset következményei elhárítása érdekében és ezzel összefüggésben igazolható módon további kár keletkezik. Ilyen megfelelő intézkedés lehet indokolt esetben a mentőszolgálat értesítése, vagy a keletkezett sérült szakszerű elsősegélyben részesítése vagy az elsősegély doboz átadása figyelemmel arra is, hogy a cég honlapján közzétett házirend 5.2. pontja rögzíti, hogy az étterem rendelkezik elsősegély dobozzal, amely sérülés esetén az elkérhető a munkavállalótól. (a házirend itt elérhető: https://www.mcdonalds.hu/ettermek-hazirendje)

Felhasznált jogszabály: 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borso 2019.01.11. 11:14:28

Dániel kosaras? :-) Csak azért kérdezem, mert az ilyen behúzók egy normál ajtón 2-2.1 m-en vannak. :-) Ettől eltekintve prosztóság volt az étterem hozzáállása. Másrészről az ilyen helyek elég fertőzésveszélyesek tehát ragaszkodni kellett volna a mentőhöz. Az USA-ban egy tökös ügyvéd dollármilliókra perelte volna őket, de mivel tudjuk, hogy itt meg csak a vadnyugat van és Dánielnek lóf*sz a seggébe max. :-(

metal · http://electric.blog.hu 2019.01.11. 11:16:08

"amikor szerintem az ő hibájuk is volt, hogy a fejemet sikeresen bevertem."

Ezt nem értem. Minden ajtón ott van az a szar, ha valaki olyan magas, hogy eléri a fejét, akkor arról miért is a Meki tehet? Amúgy a mentő miért nem volt jó?

Darth Revan 2019.01.11. 11:36:54

@metal: nem volt eletveszelyben, folosleges lett volna azert egy mentot lefoglalni.
persze ilyen serulest azert nem art megmutatni egy orvosnak, csak a biztonsag kedveert, de a meki vezetoje egy taho paraszt, vagy esetleg ellopta az elsosegelydobozt

KaTe 2019.01.11. 13:25:39

@metal: Ajjajjajjjajjajajajjajajjjjajj.... Én inkább úgy kezdeném ezt a társalgást:

KI VOLT ÍRVA AZ AJTÓRA, hogy Vigyázz, alacsony belmagasság?
Szabályos -e a kialakítása a helyiségnek?
Szerintem bizonyos belmagasság alatt ezt amúgy KÖTELEZŐ megtenniük. Úgyhogy ebből még komoly bírság is lehetett volna, ha mondjuk felvesznek egy jegyzőkönyvet a sérülésről...

"de mentőt tudnak hívni ha akarom. "
- én azt mondtam volna, hogy persze, hívják csak ki. Szerintem rögtön előkerült volna a fertőtlenítő meg a kötszer. Ráadásul a posztoló ...már bocsánat, de... egy barom! Fejsérülés, szédülés - az a MINIMUM, hogy elhúzok egy orvoshoz ba**od.

54. § (1) Az építményt és annak részeit úgy kell tervezni, megvalósítani, ehhez az építési terméket, építményszerkezetet és beépített berendezést úgy kell megválasztani és beépíteni, hogy a rendeltetésszerű használathoz biztonságos feltételeket nyújtsanak és ne okozzanak balesetet, sérülést, például *
d) fejsérülést (pl. nem megfelelő szabad belmagasság, szabad keresztmetszet miatt),

net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99700253.KOR

Ahoj- 2019.01.11. 14:17:45

Pereld be őket a sérülésed miatt. Az amcsiknál is ezt szokták, kapsz pár millát kártérítésként

juhaszvik 2019.01.11. 14:25:54

Most attól függetlenül, hogy a mcd nem járt el megfelelően, az első fénykép alapján szemmagasságban volt a behúzókar. Na mármost, ha kedves levélírónk (Gulliver???) beveri a fejét valamibe, ami az orra előtt van, az azért felvet néhány kérdést. Például ha gyerek vagy kisnövésű és az asztal sarkának megy neki, vagy teszem azt az üvegajtónak, akkor is az üzlet a felelős?

KaTe 2019.01.11. 14:41:20

@Darth Revan: A bokaficamos sincs életveszélyben, mégis mentőt kell hívni hozzá.

"folosleges lett volna azert egy mentot lefoglalni. "
- hajléktalan alkoholista férfi, 30 év alatt számtalanszor jött már ki a mentő miatta, legtöbbször azért, mert a járda/út közepén feküdt részegen. Laikus számára úgy tűnhetetet, hogy meghalt. Legutoljára amikor kijöttek a mentők, noszogatták vagy 10 percet, majd elvették a kannásborát, ezt persze kikérte magának, felállt, arrébb sétált, hogy ő márpedig nem megy velük. Gondoltam, szólok a mentősöknek, hogy felesleges pazarolni az idejüket rá, biztos lenne fontosabb eset is. Mondta a mentős, hogy ismerik az arcot, számtalanszor jöttek már hozzá és szállították el Kiskovácsiba. De persze ő előbb-vagy utóbb, de mindig megszökött és visszatért a "törzshelyére". Az a helyzet, hogy meg kell várniuk a rendőr kiérkezését aztán megint el fogják vinni. Szerinted ez az ember mekkora erőforrást köt le és mennyibe kerül az adófizetőknek?

Darth Revan 2019.01.11. 16:13:07

@KaTe:

Most mire akartal kilyukadni?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2019.01.11. 16:51:17

Nekem az a gyanúm, hogy a meki, mint amerikai cég, ki akar zárni minden további kellemetlen mellékhatást. Akit pereltek már be azért, mert az ügyfél túl forrónak találta a kávéját, és leégette magát vele, és ezt a pert a vevő meg is nyerte, az nem fog olyan magas labdát feadni, hogy "biztos fertőzött volt a ragtapaszuk, azért esett le a fél fejem". Szóval cikinek ciki, de sajnos ahoy a dolgok alakulnak, egyre inkább érthető.

Stefaits Előd 2019.01.11. 21:11:07

Sajnálom az esetet. Jól beütötte a fejét az illető. Én, mint rendszeres Mekibe járó, szintén tanusíthatom, hogy a kiálló rész kb 2 méter magasságban van. Eddig mindig irigyelltem az ilyen magas embereket, de ezek szerint a Mekibe érdemesebb 168 centis töpszliként járni- így engem nem fenyeget a veszély. Ettől függetlenül valóban érthetetlen, hogy az étteremből miért nem volt hajlandó senki sem segíteni, hiszen amint tudjuk, a mentőre is bőven várni kell, ha olyan a sérülés, akkor addig el is vérezhet a sérült. Sajnos...

kohlhaas mihály 2019.01.11. 22:58:26

A meki a szar junkfoodjával alapból veszélyezteti az oda betérő vendégek egészségét. Érthetetlen, hogy miért nem voltak hajlandóak kötszert, fertőtlenítőt adni? Szerintem minden vendéglátó helyen kell ilyesminek lennie, hiszen még egy autóban is kötelező tartani. Az ok valószínűleg, vagy szarrágás, vagy ostobaság. Bár a posztoló nem kérte a tanácsomat, annyit megkockáztatnék, hogy járjon ezután inkább dönereshez, vagy gyroszoshoz. Amit ott adnak, az sokkal ehetőbb, mint a meki lefagyasztott és felolvasztott kenguru nyesedéke, tripla csomagolóanyaggal, és irreális árakkal.
Egyúttal mielőbbi gyógyulást kívánok a sérültnek.

Texaszi Láncfűrészes 2019.01.11. 22:59:06

És a poszter be is küldi a fotót a sebről...

Darth Revan 2019.01.12. 01:04:14

@Csokis:

a kave pert azert inditottak, mert 3-ad foku egest szenvedett a mekis kavetol a testfeluletenek 6%-an, tovabbi 10%-an is sulyos egesi serulest szerzett, 8 nap korhaz, 3 het otthoni apolas, 2 eves felepules, maradando serulesek.

A 79 eves no eredetileg csak a 20 ezer dollaros korhaz szamlat szerette volna behajtani a cegen, de a meki csak 800 (!) dollart ajanlott fel!

Ezek utan fordultak ugyvedhez, es hosszas pereskedes es sikertelen megallapodasi kiserletek utan (az ugyved 90 ezer dollaros karteritest javasolt) az eskudtszek vegul 640 ezer dollaros karteritesre kotelezte a mekit

Az eskudtek amugy megosztott felelosseget mondtak ki, tehat elismertek, hogy a vasarlo is felelos volt, amiert magara ontotte a kavet :)

kohlhaas mihály 2019.01.12. 08:22:58

@Darth Revan: mekkora pert lehetne indítani azért, mert szeméttel etetik a vendégeket. A gasztroenterológusok ajánlásával.

cmx85s 2019.01.12. 09:43:21

Ha a posztoló ennyire magas, ahogy a képen látszik, akkor már bőven hozzászokhatott (volna), hogy a fejét le kell hajtani, ha be akar menni egy ajtón. A Mekiben sem alacsonyabbak az ajtók, mint egy átlag épületben, 2 m felett vannak valahol.
Meg ha bemegyek egy ajtón, én nem a szűkebb résen át megyek...

Xezs7 2019.01.12. 09:59:07

@KaTe: Sajnos egy csomó ilyen van. Emiatt hülyeség ez az egész közös OEP dolog. Ennek a részeg csövesnek te meg én fizetjük a furikáztatását, meg a többi adófizető.

Xezs7 2019.01.12. 10:00:45

@Csokis: Ha a manager ebből is indult ki, eléggé beszari manager lehet. Egy steril kötszer nehogy már gondot okozzon.

Xezs7 2019.01.12. 10:02:11

@kohlhaas mihály: köszönjük Emese, eme demagóg sorokat még nem láttuk az interneten, valóban újszerű megközelítése a dolgoknak

rarabel 2019.01.12. 11:00:07

(Vér)mérgezést kaphatsz, a (vér)fertőzést nem kapod, hanem elszenveded, vagy elköveted...

rammsteinfan 2019.01.12. 12:11:12

Én egy egészségügyi intézményben jártam így Debrecenben.Nekem szerencsére nem történt nagy baj mert a magassággal nem is volt baj az ajtóbehúzóra viszont nem számítottam.

lenörd hofstadter 2019.01.12. 12:48:38

Felmerül a kérdés, hogy a zsiráf megy mint a vak bálna? Aki ilyen magas az mindenhol figyel és húzza a nyakát. Aki nem, az ne másban keresse megint a hibát. Ettől még a meki szemét volt, de mint mindig, most is két hülye kellett a párhoz....

A80 2019.01.12. 12:55:15

Oda a vendégek jelentős része autóval érkezik, biztos gondolták, hogy bontsa fel a saját készletét. Komolyra fordítva, mégis minek van az elsősegély készlet, ki és mikor jogosult elsősegélynyújtásra a McDonalsdban?

zsigamarcelllookingatthings 2019.01.12. 13:08:23

Őrült nagy perre számíthatott volna a McDonalds, ha ellátja a sérültet. Egyedüli dolog amit tehet, hogy értesíti a mentőket, akik szakszerűen el tudják látni az illetőt.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.01.12. 13:17:41

@A80: ez nem jogosultság kérdése, az elsősegélynyújtás mindenkinek kötelessége a lehetőségeihez mérten.

"ergo: jó mélyre kellett volna hajolni, ha el akartam volna kerülni a sérülést" - hát ha valakit így ver a sors, hogy bőven 2 méter felettire nő, az bizony hajoljon mélyre, ha el akarja kerülni a sérülést, gondolom nem aznap reggelre nyúlt így meg.

TCrown 2019.01.12. 13:44:40

Dolgoztam Londonban egy kávézóláncban, ott a lelkünkre kötötték, hogy bár saját használatra van, de semmiféle kötszert-gyógyszert soha ne adjunk senkinek. Se a "cégesből", se abból, ami "magánban" esetleg nálunk van.
Ha jól emlékszem, az volt a magyarázat, hogy egyrészt nem vagyunk orvosok, nem tudhatjuk, jót csinálunk-e, másrészt ha allergiás lesz bármire, amit adunk neki, akkor abból hatalmas bajunk lehet.
Szerencsére sosem volt olyan esetem, hogy ilyesmi szóba került volna.

tonhalkonzerv reloaded 2019.01.12. 13:50:22

Azért nem adtak kötszert, mert erre lehet hivatkozni később, hogy tudomásuk volt arról hogy sérülésed van, (még azt is, hogy az olyan mértékű hogy kötözni kell). Illetve lejárhatott már, kosz kerülhet bele, rosszul látták el stb., ezeknek ilyenkor mindig az van a szemük előtt, hogy egy geci ügyvéddel mit tudhat majd legombolni róluk a kedves vendég.

Benbe · http://www.benbe.hu 2019.01.12. 14:48:02

@KaTe: Plusz az emberek az elmúlt száz évben vagy 50 centivel magasabbak lettek átlagosan, ideje lenne újragondolni a szabványokat! A Kisföldalattin triviális, hogy nem férek el, de 183 centivel a villamosról sem szállhatok le túl nagy lendülettel, mert beverem a fejem. Az alacsonypadlósokon nekem nincs ilyen gondom, de másoknak lehet.

Benbe · http://www.benbe.hu 2019.01.12. 14:49:16

@zsigamarcelllookingatthings: Így meg az elsősegélynyújtás elmulasztása miatt akár büntetőfeljelentést is lehet tenni. Jobb?

Viszlát és kösz a halakat 2019.01.12. 15:36:05

"a fém ajtóbehúzó kartól kapok valami (vér)fertőzést"

amennyiben te magad is az ajtóbehúzó karok fajába tartozol, a cikkbeli kar a közeli családtagod volt és a fejbeverés az ajtóbehúzókar fajnál szexuális kapcsolatnak számít akkor bizony ez vérfertőzés volt.

Void Bunkoid 2019.01.12. 15:36:16

@Darth Revan: a mindenkit mindenért beperelés tipikusan USA-specifikus dolog amúgy, itthon lazán kiröhögnek érte.

A pereskedősdi igazából az USA-ban az állami közgyógyellátósdi faramuci megfelelője. Az USA-ban nem igazán dívik a fizetett szabadság meg a tébére ingyenes ellátás intézménye, és mint a kávés eset is mutatja, egy komolyabb baleset konkrétan kettétörheti az életedet (ugye amíg gyógyulgatsz igen borsos áron, addig a munkahelyed leszarja, hogy te miért vagy távol, amíg nem termeled a GDP-, egy fillér bért nem fog adni), hacsak nem rendelkezel jeletős tartalékokkal.

Nos, aki nem rendelkezik, az alapjáraton bármi ha történik vele, elkezdi még az isten f*szát is beperelni, hátha leesik egy akkora lóvé, amiből ki tudja fizetni a kezelését, meg meg tud élni, amíg meggyógyul meg új munkahelyet keres (mert ott sem olyan biztos az, hogy ha fél évre betegállományba mész, addig ott tartják neked a pozit...).

Viszlát és kösz a halakat 2019.01.12. 15:42:29

@Benbe: "Plusz az emberek az elmúlt száz évben vagy 50 centivel magasabbak lettek átlagosan"

A magyar férfiátlag 2017-ben 176cm volt

Biztos vagy te abban, hogy az 1. VH-t 126centis katonák vívták?

Vészfékváltót alaphelyzetbe állító kalauzhölgy 2019.01.12. 15:43:10

Pár éve a Keleti előtt láttunk egy tétovn sétálgató, erősen zavart tudató palit, feje, inge tiszta vér volt. Próbáltam megállítani, miközben a mentőket hívtam, és ecseteltem nekik a problémát. Az ürge eltántorgott a Keleti melletti McDonald's lépcsőjéig, majd ott eldőlt mint a krumplis zsák és elájult. Miközben én ismét a segélyhívóval beszéltem mint a dúvad jött ki a biztonsági őr és elkezdte lökdösni az amúgy elég láthatóan ájult palit, hogy ne ot fetrengjen a bejáratnál.
Mondtam neki, hogy ha nem tűnt volna fel, el van ájulva, így tegye hasznossá magát, hozzon egy pohár vizet, vagy valami, de legalább ne lökdösse.
Azt meg sem kérdezte, hogy a mentőládát kihozza-e vagy ellássuk-e a sebeit, esetleg a mentőt hívtuk-e már, a lényeg azvolt, hogy akármit csinálunk, ne ot tegyük...
(Mondjuk megjegyzem, sajnos a kiérkező mentősök hozzáállása sem volt sokkal emberibb, pedig mint kiderült a Balesetiről kóborolt el emberünk...)

élhetetlen 2019.01.12. 15:44:32

@juhaszvik1: Ez az. Az orra előtt volt. Ha egy méterre lett volna, akkor észreveszi. Te hogy szoktál bemenni egy ajtón? Kinyitod, megállsz, megnézed, hogy nem lóg-e valami be, ami alacsonyabban van, mint a kívülről látott ajtókeret? Teljesen normális, hogy az ember kinyitja az ajtót és belép. Ha belülről alacsonyabb, mint kívülről látszik, azt jelezni kell, még kívül. A példáid meg vacakok, senkinek nem terem az orra előtt a semmiből egy asztal sarka, azt látja már messzebbről. Ettől még nekimehet, erről nem tehet az üzlet. Az üvegajtó. Ha lengőajtó, akkor mindegy, kinyílik. Ha egyirányú, akkor rajta kell lenni, hogy húzd, vagy told, és az is látható már egy méterről is, nem az orrod előtt nő ki. Felvet még valami néhány kérdést?

Drago Brutic1 2019.01.12. 15:47:12

@Benbe:
"A segítségnyújtás elmulasztása olyan bűncselekmény, amikor valaki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek élete vagy testi épsége veszélyben van. Alapvetően vétségnek számít, és büntetése két évig terjedő szabadságvesztés. Ha a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna, akkor bűntettnek számít, és három évig terjedő szabadságvesztés a büntetés felső határa."
Szerinted ebből melyik valósult meg?
"Az állandósult bírói gyakorlat szerint a minimum az, hogy a segítségnyújtásra kötelezett személy álljon meg a sérült mellett, győződjön meg arról, hogy segítségre szorul-e, ajánlja fel segítségét, vagy ha segíteni nem képes, a megfelelő hatósági szerveket értesítse."
Ez utóbbit felajánlották.

Felesleges jogi fogalmakkal dobálózni, itt csupán arról van szó, hogy ez a hely nem ügyfélbarát és nem segítőkész.

Vészfékváltót alaphelyzetbe állító kalauzhölgy 2019.01.12. 15:48:04

@tonhalkonzerv reloaded:
"zeknek ilyenkor mindig az van a szemük előtt, hogy egy geci ügyvéddel mit tudhat majd legombolni róluk a kedves vendég."

Nekünk azt mondta a mentős emberke az elsősegéy tanfolyamon, hogy a bevett jogi gyakorlat az, hogy nem büntetnek meg az elsősegély-nyújtás közben esetleg okozott károsodásokért. Mert jóhiszeműen jártál el, és segítettél a tőled telhető legjobb módon.
Azaz pl. ha eltöröm a bordáját újraélesztés közben, akkor sem vonnak felelősségre érte. (Az ürge meg talán hálás lesz érte, hogy eltörtem neki, és nem végignéztem, hogy meghal.)

Vészfékváltót alaphelyzetbe állító kalauzhölgy 2019.01.12. 15:50:55

@Drago Brutic1:
"Ez utóbbit felajánlották. "
Ez igaz. De "segíteni nem képes" kitétel nem állja meg a helyét. Miért nem voltak képesek? Alapból kijelölt elsősegélynyújtónak lennie KELL szolgálatban. De ha Ő épp WC-n volt, vagy bármi okból nem volt elérhető, akkor minimum az elsősegély készletet át kellett volna adni., hogy magát ellássa, vagy valaki, aki hajlandó segíteni. Ez nem képesség kérdése.

élhetetlen 2019.01.12. 15:53:57

@Stefaits Előd: Te tudod, én nem, hogy minden mekiben egyforma magas-e az ajtó, de azt tudom, hogy, ha a kívülről látottnál alacsonyabb a belső magasság, az még kívül kellene jelezni.

Viszlát és kösz a halakat 2019.01.12. 16:03:43

@élhetetlen: "Te hogy szoktál bemenni egy ajtón? Kinyitod, megállsz, megnézed, hogy nem lóg-e valami be, ami alacsonyabban van, mint a kívülről látott ajtókeret? "

amennyiben nem akarja rendszeresen beleverni az ajtók kiegészítőibe (nem a megi budiajtója az egyetlen az országban amin van ilyen cucc) a 220 magasságban végetérő fejét akkor igen, megnézi.

Drago Brutic1 2019.01.12. 16:05:26

@Vészfékváltót alaphelyzetbe állító kalauzhölgy:

Te képes lettél volna, ha ott eszel, látod az esetet, hogy kimenj az autódhoz, kötszert hozz és ellásd? A jog tesz különbséget közted és a mekis takarító között?

Nem vagyok jogász, csupán azt akartam írni, hogy tök felesleges fogyasztóvédelmi blogon amatőr büntetőjogászkodni.

élhetetlen 2019.01.12. 16:10:33

@cmx85s: Már a harmadik vagy, aki nem érti. Egy magas ember is csak akkor hajtja le a fejét, ha látja, hogy magasabb, mint az ajtó. Az nincs benn a pakliban, hogy belépek egy megfelelő magasságú ajtón, az ajtó másik felén meg. tíz-tizenöt centivel kisebb a magasság. Ezt már kívül jelezni kéne. Az sem lenne szöveg, hogy, de tudnia kéne, hogy ajtóbehúzó, mert nálunk egy csuklós kar van az ajtókeret fölött, ami nem lóg be az ajtókeretbe. Ha nincs kívül egy tábla, hogy vigyázz, az ajtó 15 cm-rel alacsonyabb, mint amilyennek látod, akkor hibázott a meki.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2019.01.12. 16:21:29

Megint gyilkolt a McDonalds. A múltkor én is láttam egy vérba fagyott holttestet, ami mellett a zokogó özvegy mondta el, hogy a menedzser kifejezetten megtiltotta, hogy bárki elősegélyt nyújthasson a férfinak, akinek a nyakát elvágta a mosdó ajtaja, ahogy négykézláb próbált kimászni rajta, sőt sátáni kacaj kíséretében még maga rúgta rá, a fejet végleg elválasztva, miután kivérzett és még papírzacskót sem adtak, hogy legyen miben hazavinni a fejet.

élhetetlen 2019.01.12. 16:23:56

@Viszlát és kösz a halakat: Persze, persze, hiszen az a megszokott, hogy egy ajtó kívülről magasabb, mint belülről. Ez a te véleményed. Az enyém meg az, ha belülről alacsonyabb, akkor figyelmeztessenek már belépés előtt. Ennyi.

2019.01.12. 17:02:39

Nem volt életveszélyben, nem lathat el nyiltsebet. Azt csak szakkepzett, vagy családtag teheti meg.
Mentőt hívhat, amit nem tagadott meg.
Mit nem lehet ezen érteni.

lenörd hofstadter 2019.01.12. 17:09:34

@élhetetlen:

Az ajtó nem alacsonyabb belülről. Amit nem értesz meg, az az, hogy az ajtóbehúzó szerkezetet mindenhol úgy tervezik, hogy elég faramucian kicsavarodott módon kell belépni ahhoz, hogy a sarokban a felülettől talán 5 centire elálló alkatrészt lefejelje valaki. Vagy a zsiráf be volt állva mint az atom, csak ugye erről nem illik beszélni.
Menj oda a saját szobaajtódhoz, és próbálj belépni rajta úgy, hogy a fejed a sarokban van.

zrx_xzr 2019.01.12. 17:36:20

a magyar meki olyan mint a magyar demokracia ...

zrx_xzr 2019.01.12. 17:38:26

ha a mekiss dolgozo elcsuszik a jegen a parkoloban, es a fejebol spriccel a ver, senki ne nyujtson neki elsosegelyt, hatha lejart a kotszer szavatossagi ideje : ]

élhetetlen 2019.01.12. 17:46:05

@lenörd hofstadter: Elképzelhető, hogy nem jól értelmezem az első képet. Amit én látok, hogy van egy fatábla, gondolom ez az ajtó. Belülről rá van szerelve egy kütyü. Talán öt centire van a faltól, talán kicsivel többre, talán csak öt centi a szélessége, talán kicsivel több, nem tudom. Igen az ajtó nem alacsonyabb belülről, csak belóg valami a belépőtérbe. A zsiráf vagy be volt állva, vagy nem. A saját ajtómnál, nem a sarokban, de a saroktól 15-20 cm-re már ott lehet a fejem, esetleg a fejem oldala, nem a teteje. És, mivel a legtöbb ajtónál nincs ilyen belógó dolog, pl. nálunk egy csuklós kar van az ajtókeret fölött, ami nem lóg be az ajtókeretbe, nem várható el, hogy erre gondoljon bárki. Ha ez van, írjanak egy vacak táblát, hogy vigyázz, jobb oldalt van egy belógó izé, amit lefejelhetsz, vagy oldalt elkaphat.

lenörd hofstadter 2019.01.12. 18:24:58

@élhetetlen:

Próbáld meg elképzelni, hogy nem a becsukott ajtón akarsz átdiffundálni, hanem kincsitod minimum annyira, hogy a vállad szélességéig nyitva legyen. Széltében, nem lapjával. (Ha lapjával próbálsz becsúszni, te bajod). Aztán rakd össze a szituációt azon egyszerű elv szerint, hogy az ajtónyitók nem keresztbe a teljes területet foglalják el, hanem a sarokban kb. 5 centit. Kezded érteni? Ha nem akkor nézz meg egy ajtónyitó szerkezetet, most lusta vagyok rajzolni, hogy felfogd, hogy a test széles keresztmetszete és a fej között van némi különbség és ortopédnak kell lenni a sarokban bebújáshoz.

élhetetlen 2019.01.12. 18:58:42

@lenörd hofstadter: Nézd, szórakozhatunk, csak semmi értelme. Nézzünk egy jobbra nyíló ajtót. Benyitsz, és még fogod a kilincset. Nem résnyire nyitottad, hanem kinyitottad. Ez azt jelenti, a jobb oldalon mész be, mert a bal oldalról messzebb van a kilincs, vagy csak tolod az ajtót, és akkor is az ajtónak a zsanér felőli oldalán mész be, mert ahol nyílik, onnét nem lehet tartani. Kezded érteni? A vállad még bőven elfér a belógó kütyü alatt, de a fejed oldalát elkaphatja. Én sem rajzolok, mert nem segítene. Megpróbállak elképzelni, ahogy kinyitod a jobbos ajtót, és a bal oldalon mész be, miközben a másfél méter hosszú karoddal tartod az ajtót, nehogy a képedbe csapódjon. Biztosan úgy is lehet, nekem nem menne.

Rot 2019.01.12. 19:37:10

Amikor az Aranykéz utcai robbantás volt mindenki fején mekis törülköző volt akit elkaptak a szilánkok...

Itt valószínűleg csak szimplán buta és/vagy paraszt manager hozott döntést egy biztonsági őr színvonalán... Képzetlen munkaerő + kelet-európai ősbunkóság.

herk 2019.01.12. 19:40:48

Szerintem is beverheti az ember a fején, főleg akkor, ha ő éppen bemegy, amikor valaki kijön, és utat enged neki. És szerintem is a zsanér mellett lép be az ember, és az ember mondjunk 45 fokos szöget zár be az ajtóval, simán beverheti a fejét, ha elég magas.
Viszont az is igaz, hogy az ember csak néhányszor veri be a fejét, utána már figyel rá :-)

Xezs7 2019.01.12. 19:48:57

@Vészfékváltót alaphelyzetbe állító kalauzhölgy: Az ilyenek általában drogosok, azokat meg senki se sajnálja 1-2 álmodozón kívül.

naty77 2019.01.12. 19:58:54

Szállodát üzemeltetek és két elsősegély dobozunk van, egy a konyhán kifejezetten a dolgozóknak. Egy a recepción kifejezetten a vendégeknek. ÁNTSZ vagyis mai nevén népegészségügyi hivatal ezeket rendszeresen ellenőrzi, folyamatosan töltjük, pecsételtetjük a patikában vagy veszünk újat. Kötelező. Ahogy a segítségnyújtás is a vendég részére. Akkor is ha a sérülésnek semmi köze a szállodához.

Vészfékváltót alaphelyzetbe állító kalauzhölgy 2019.01.12. 20:39:05

@Xezs7:
Teljesen normálisan nézett ki, fel volt öltözve, inkább sokkos állapota és a vérveszteség miatt volt olyan amilyen, mint a drog miatt.
De azért elszomorító a hozzáállásod, az ilyen hozzáállás miatt lépnek át az acetonos lehelletű cukorbetegen "részeg disznó" felkiáltással...
(És nem, én sem simogatok végig minden drogost, hajléktalant, de azért tudjunk már különbséget tenni...)

Vészfékváltót alaphelyzetbe állító kalauzhölgy 2019.01.12. 20:40:31

@Drago Brutic1:
Igen, képes lettem volna rá. Ez akkora szó a mai világban??
Vagy Te is az a típus vagy, aki autójában van porraloltó, és ha lát egy égő autót, elégedettwen továbbhajt, mondván: "nekem legalább van"?

Xezs7 2019.01.12. 21:44:53

@Vészfékváltót alaphelyzetbe állító kalauzhölgy: Tegyél különbséget, ha nagyon akarsz, rád bízom. Mondjuk nem tudom a mentősökön mit kérsz számon, naponta 100 meg 100 ilyet látnak el, nehogy már körbeujjongják azt az egyet. Ez csak egy meló nekik, elvégzik, ennyi.

Laciiiii55 2019.01.12. 22:52:07

Autóban kötelező az elsősegélydoboz, ha bárhol ilyen seggfejek akkor a parkolóban biztos találsz valakit.

Stefaits Előd 2019.01.12. 23:11:29

@élhetetlen: Igen, valóban el lett mulasztva az étterem részéről, hogy felhívják a figyelmet a veszélyre egy táblával, vagy felirattal. Erre akartam célozni a szövegemmel...

Quuuziii 2019.01.12. 23:48:53

A mekis manager paraszt volt, ez nem kérdés. Mo-on azért nem olyan gyakoriak ezek a darwin díjas perek, hogy ennyire ragaszkodjunk a szabályokhoz. Az viszon egy rossz szőke nős vicc poénja is lehetne, hogy valaki egy ajtón nem képes bemenni sérülés nélkül.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2019.01.13. 01:35:44

@Drago Brutic1: A testi épséget veszélyeztető helyzethez hozzá tartozik pl. a vérmérgezés, tetanusz és sokminden lehetősége az ellátatlan sérülés miatt. És a hasonló dolgok. A tőle elvárható segítség nyújtása ez esetben mindenkitől kötelező. HA erre nem képes akkor van a minimum mentőhívás.

Ilyen helyzetben bizony értékelni fogják azt is, hogy a McDonalds alkalmazottai a saját meghirdetett házirendtől is eltértek. Vagy például azt, hogy ugye a mellékhelységben (érthető okból) sokkal több a levegőben lévő kórokozó, hogy ott annak a karnak a tisztasága erősen kétes.

Ha tényleg a minimumot sem teszi meg (nem neki kellett volna dolgozni), de ezt a házirendben is vállalta, ami a meghirdetett szolgáltatás része, és így a kockázatot növelő tényező is az ő tulajdonában lévő dolgokból (WC) ered, az kellemetlen. Meg kellett volna várni a mentőt, fel kellett volna venni a vallomásukat, hogy ugye a vendég nem kapott kötszert, előtte felvenni, hogy kért...

Utána szépen a mentő általi ellátás (vagy, ha agyrázkódás gyanú miatt kórház van az után) jöhet első körben pl. megnézni, hogy az egy Franchise rendszerben üzemeltetett étterem, aminek a tulajdonosa maximum pár egységet irányít és ő lehetett ott az üzletvezető, döntéshozó aki az elsősegélyen spórol és ezért addig kell megszívatni, míg valakinek nagyobb baja nem lesz belőle, vagy legfeljebb hibázó alkalmazottról lehet szó.

Ha magyar központ üzemelteti, legfeljebb alkalmazott lehet hülye, akkor első körbe oda e-mail, ha arra nem jó a válasz, akkor panaszkönyvtől kezdve sokminden. Ha ugye ottani főnök ezzel a saját költségét fogja meg, azt hiheti ezzel lesz neki több pénze, akkor rögtön sok helyen kell panaszkodni.

A központnak írt e-mail mellett panaszkönyvi bejegyzés, felügyeleti szervek, nemzetköz McDonalds központ, felügyeleti szervek, stb. Olyan nagy ügy nem lesz belőle jó eséllyel, DE egy panaszt megírni gyorsabb, mint akkor válaszolni, ha már nem csak a vendég kérdez, hanem a hatóság is, és ellenőrzi sok esetben a szabályokat. Az utóbbinak költsége van. Ha ez a megoldás érezhetően drágább neki, mint a szabályok betartása, akkor abból tanul.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2019.01.13. 02:10:56

@Vészfékváltót alaphelyzetbe állító kalauzhölgy: Kétféle felelősségrevonás van: Polgári és büntető. Ha te egy nagyobb problémát előzől meg, más életét mented, az büntethetőséget kizáró ok. Ráadásul amikor mindent megteszel, ami tőled elvárható, de hibázol, az még gondatlanságnak sem mondható. Ha nem nyújtasz segítséget.

Viszont az angolszász világ példája nem is büntetőügyről szól, hanem polgári perről és arról a kérdésről, hogy mi kerül többe a cégnek (nem az adott esetleg felelősségre vonható alkalmazottnak).

Míg büntetőügyben a bizonyításnak elég szigorú szabályai vannak, polgári peres eljárásnál a bizonyítás szabadsága nálunk adott, de az USAban is kevésbé kötött ilyenkor sok dolog. És mindkét fél jogi érvei is szélesebb skálán mozognak, így rossz jogi érvekkel, rossz bizonyítással akkor is elveszthetsz egy pert, ha amúgy nyerned kellene. Mert ilyenkor kevesebb a garanciális szabály.

babbaba 2019.01.13. 06:45:17

Nincs annyi hasznuk, hogy kötszerre is fussa. Szegények mint a templom egere. Be kellett volna zárni veszteség miatt, ha adnak kötszert.

Im just here for the comments 2019.01.13. 07:21:27

"Vagy ha a későbbiekben a fém ajtóbehúzó kartól kapok valami (vér)fertőzést és elpatkolok, akkor meg majd nagyon sajnálják majd utolólag a dolgot?"

Álljunk már meg egy pillanatra és próbáljuk elcsípni a különbséget a vérfertőzés és a vérmérgezés között. (Hacsak nem a "fém ajtóbehúzó kar" az apukája/anyukája, ez esetben mea culpa.)

Dr. Kotááász 2019.01.13. 08:53:28

Én nem étteremben, csak egy boltban dolgozom. Kötelező a dolgozóknak az évi egyszeri elsősegélynyújtó továbbképzésen (kb 4 óra hossza, mentősök tartják) részt venni. Itt szó van arról is, mit tehetek egy sérülttel és mit nem, hogyan kell ellátni ezt-azt, stb. Van egy faék egyszerű jegyzőkönyv szerűségünk is, ide írjuk, hogy mi történt, mikor, milyen ellátásban részesült, mentő hívása, stb és egy esszének hely, ide kerül a nem kért mentőt, nem kért ellátást, vagy egyéb mondanivaló.

Mondták itt mások, hogy mentőt ne foglaljunk le feleslegesen. Na ez az első olyan pont, amit nem célszerű laikusként eldönteni. A mentésirányítástól érdemes tanácsot kérni, ha valaki bizonytalan. Felvázolni a helyzetet, majd ők eldöntik, kijönnek-e, vagy sem. Vérző fejű, megszédült emberhez mindig kijöttek eddig. Itt nagyon sok hiba történt a Meki részéről. Kíváncsian várom a reakciójukat.

Túl sok felhasználó 2019.01.13. 09:15:11

@TCrown: én egy szállodában dolgozom (külföldön), nálunk az a szabály, hogy kötszert, sebtapaszt, lázmérőt, jeges borogatást... (tehát bármit, ami nem gyógyszer) adunk, bekötjük a sebet, stb. Gyógyszert törvény szerint nem adhatunk és nem is adunk.

Múlt héten egy bácsi a lábat vágta el a küszöbbel, nem tudom, hogy csinálta, de nagyon durván vérzett. Bekötöttük, orvost akartunk hívni, de nem engedte. Ez este volt, lefeküdt aludni, másnap átsántikált a gyógyszertárba, ott átkötötték neki elegánsabban, úgy mindenki boldog volt.

lenörd hofstadter 2019.01.13. 11:04:59

@élhetetlen:

Valóban szórakozhatunk, de tényleg semmi értelme fűrészelned a szart amikor a koma feje alapból magasabban van mint az ajtótok alja. Vegyük 25 évesnek, vegyük azt, hogy élete első 15-18 évében még elfért a 200-as ajtómagasságban, de így is évei voltak arra, hogy megtanuljon figyelni és balesetmentesen közlekedni. mint ahogy írta valaki, eléggé valószínűtlen, hogy a koma reggelre úgy kelt fel, hogy 40 centivel nőtt az átlag fölé, ergo vagy nagyon részegnek, vagy nagyon hülyének kellett lenni a fejbeveréshez. Szóval szórakozhatsz, de hiába próbálod ostobaságokkal védeni, nem fog sikerülni, a saját figyelmetlenségének lett az áldozata, így járt, ha ezt még ki is posztolta akkor valószínűsíthető, hogy ezzel az értelmi képességgel még nem egyszer fogja lekokizni a normál méretű ajtókat.

dr utcai arcos 2019.01.13. 12:22:32

@KaTe: baszki, mit írjanak ki? "Vigyázz, ha 2.10 vagy bebszod a fejed? A metrókocsira láttad már kiírva? Érdekes, nem hallottam még olyan hülyéről, aki be vagy kilépéskor lefejelte volna a szemöldököt.

dr utcai arcos 2019.01.13. 12:26:55

@TCrown: most volt a rádióban, hogy Angliában TILOS bármilyen sérülthöz nem szakképzett embernek nyúlnia. bíróság elé is kerülhet.

Viszlát és kösz a halakat 2019.01.13. 16:00:48

@élhetetlen: a te buborékodban ugye nincsenek ajtók?

Reactor 2019.01.13. 16:01:21

A mekis manager paraszt volt, ez nem kérdés. Nem arról van szó abszolút, hogy hirtelen orvossá kéne avanzsálódnia, és ellátni a sérültet, de legalább valami elsősegély-készletet biztosítania kellene, elvégre az ő területükön történt a baleset. Egy sima mezei medikit megtette volna, az a fajta, ami 25 életerő-pontot állít vissza, ha játékban rálép a főhős.
Még egy középszerű étteremben is, ha rosszul lesz a vendég, a pincér már jön is, hogy mit segíthet...gyorsétteremben ezekszerint ez nem divat?
Tanulság: mindig legyen nálunk medikit! Ha megsérülünk, csak rálépünk, és azonnal visszakapunk 25 életerő-pontot (vagy amennyit vesztettünk) a lehetséges maximumig!

Viszlát és kösz a halakat 2019.01.13. 16:03:37

@élhetetlen: "Egy magas ember is csak akkor hajtja le a fejét, ha látja, hogy magasabb, mint az ajtó."

baszkit te vak hülye, ott a posztban a fotó az ajtónál fél fejjel magasabb "áldozatról", most tényleg miről beszélsz? A böngésződben tiltva vannak a képek?

Sleepy Gonsales 2019.01.14. 08:23:13

@Darth Revan: Arra hogy neki joga van eldönteni, kihez jöjjön ki a mentő, kihez nem.

magnume 2019.01.14. 15:16:30

@Viszlát és kösz a halakat: Ha az elmondott (látható) agysebseb 2 cm-es, akkor a posztolónak 3,5 cm szélességű körme van (gondolom Ő a hölgy)
Simán elhihető,, hogy lefejelték a szabványos ajtót. Óriások, vagy vikingek.

balu3 2019.01.15. 15:43:20

McDonald’s mi az?
Minek jár oda?
Vajon tudja mi az élelem?
Tudja hogy az édes íz miatt megy be csak?

Zorci 2019.01.15. 19:37:02

Taho üzletvezető,ebbe a mekibe együttérzésből nem megyek többé,pedig mellette lakom...

Xezs7 2019.01.16. 16:57:53

@balu3: és maga? maga mit tud?

Kentetsu 2019.01.25. 15:52:35

@Vészfékváltót alaphelyzetbe állító kalauzhölgy: miért kell különbséget tenni?
Ha valaki rosszul van, segíteni kell neki. Tök mindegy, hogy mitől van rosszul. Amúgy a többiben egyetértünk.

evilwolf 2019.01.28. 17:09:19

Amerikában ilyenkor vastagon fizetnek egy pert emlegetve. Nálunk is erre kell gyúrni.
Megnéztem a Meki honlapját, a sebtapasz nem része egyik menünek sem. :-))

Répázó 2019.01.30. 23:30:11

Tessék megjegyezni, meki csak kakkantani és pisálni járunk. Magára valamit is adó ember ott nem eszik. Na már most, a fenti baleset után a kaki és pisi alól is kikerül a létesítmény. Tehát mekibe nem megyünk.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2019.02.05. 15:03:45

Aztán ha valaki ellátta volna a sérültet, azért menne az ajvékolás, hogy így Hepatitis B-vel fertőzheti meg az összes vendéget és saját magát...
(Én csak 185 centi vagyok, de én is fejeltem már le többször szemöldökfát. Józanon is. A belső sarkot még nekem se sikerült. Gondolom a hajókon nem véletlenül vannak az ajtók sarkai legömbölyítve, mert hullámzásban még az is sikerülne, pedig nem is vagyok az a kimondott sörösüvegvállú lombrágó...)

A termódinamika második főtt étele 2021.01.30. 05:25:49

egy okkal több, hogy ilyen sertéshizlaldákba ne járjon senki, inkább a sarki gíroszos...
süti beállítások módosítása