Tékozló Homár

A guminyomás-szenzor és a kocsitulaj idegrendszere bánta a felnifelújítást

2019.01.15. 12:51 | Homár Hilda | 87 komment

screenshot_2019-01-15_11_20_28.png

Feltehetnénk találóskérdésnek, hogy mi ez a fenti képen, de inkább eláruljuk, hogy a guminyomás-ellenőrző rendszer (TPMS) szenzora, és egyáltalán nem így kéne kinéznie. A pöcök tönkretételével vádolt cég tagadja, hogy náluk deformálódott volna el, ami persze simán lehet  igaz, de azért az eléggé kiakasztja a békés ember szenzorát is, ha ezt úgy adják elő, hogy végül is előfordulhat, hogy ők okozták, de mivel ezt úgysem tudja bizonyítani, úgysem lehet szó kártérítésről. Gergő nem csak leírta a sztorit, hanem a tanulságokat is összefoglalta. Mi pedig megkeressük a céget, lássuk az ő oldalukat is.

Kedves Homár!

"Hadd mondjam el, hogy mit szeretnék mondani.”

Már tavasszal eldöntöttem, hogy téli kerekeim erősen rozsdás felnijeit a téli szezon előtt felújíttatom. Az idő eltelt, az őszi felszerelés pedig télre csúszott.

2018. december 4-én 4 db téli kerekemmel a csomagtartóban a bejáratott gumis cég helyett a Budapest XI. Villányi út 46. szám alatt található Reifen Gumis Bt.-hez gurultam el, hogy a javítandó felnikről leszedjék nekem a téli gumikat. Korábban soha nem jártam náluk, de azt gondoltam, hogy egy egyszerűnek tűnő művelet erejéig meg tudok bízni a szakértelmükben. Reggel leadtam a kerekeket, délután pedig felvettem a felniket és a róluk leszedett gumikat. Számolást és felületes vizuális ellenőrzést követően bepakoltam a csomagtartóba, kifizettem a 3.000,- Ft körüli díjat, hagytam némi borravalót, majd távoztam. Már az autóban ültem, amikor tudatosult bennem, hogy számlát vagy blokkot nem kaptam.

A következő állomáson (a felni javítást végző cég telephelyén) vettem észre, hogy a felnibe szerelt guminyomás-ellenőrző rendszer (TPMS) egyik szenzora össze van zúzva, és mellette az acél felni felületén is mély, láthatólag valamiféle szerszámmal okozott horzsolások láthatók.

2018. december 5-én délelőtt telefonon felvettem a kapcsolatot a céggel. A telefon másik végén a szerelő már a beszélgetés legelején félbeszakított, hogy ne is mondjam, teljesen biztos benne, hogy a sérülés nem náluk keletkezett (ekkor még azt sem tudta, hogy pontosan melyik ügyfél melyik kerekéről van szó, eszerint ők még sosem hibáztak). Miután sikerült elérnem, hogy végighallgasson, jelezte, hogy jobbnak tartaná az ügyet személyesen megbeszélni, ezért menjek vissza hozzájuk, és vigyem magammal a felnit, vagy ha az nem megoldható, akkor az észleléskor készült fotóimat is.

Így is tettem, rögtön visszamentem. A helyszínen ugyanazzal a két szerelővel találkoztam, akik előző nap a cserét intézték. Az érzékletesség kedvéért leírom, hogy indult a beszélgetésünk.

Én: Jó napot, én telefonáltam a guminyomás ellenőrző szenzor sérülésével kapcsolatban, elhoztam a szenzort és a képeket.
Szerelő: És?

A szemtelen, tenyérbemászó stílusban odavetett kérdés után hosszú csend következett, csak néztük egymást. Nagyon a fejembe szökött a vér, de nyugalmat erőltettem magamra, és kulturált formában jeleztem, hogy szeretném, ha megtérítenék a káromat, ami kb. 20.000,- Ft (a kezemben tartott, a szenzor eredeti beszerelőjétől kért és kapott friss ajánlattal alátámasztva). Az illető ettől láthatólag ideges lett, a kérés teljesítésétől azonnal elzárkózott. A következőkben minden lehetséges szereplő besározásával megpróbálkozott.

Először azt az elméletet állította fel, hogy a pakolás vagy a szállítás során valószínűleg én magam okoztam a sérülést. Elmondtam neki, hogy óvatosan pakoltam, és a csomagtartó sík padlójára fektetve szállítottam a felniket, amik ronggyal voltak letakarva, hogy összekoccanni se tudjanak. Emellett a tapasztalt sérülést én “célszerszám” nélkül elő sem tudnám állítani.

Ezután a felnijavító cég volt a hibás, de mivel ott is végig jelen voltam, és a kipakolás sem történt meg, mikor a hibát észleltem, ezért ez a forgatókönyv is hamar megdőlt. Végül ahhoz ragaszkodott, hogy a szenzor már eleve ilyen volt (a beszerelő cég törte össze), és mivel amúgy sérülten is működhetett, én azért nem vettem észre eddig a sérülést, mert a kerék nem volt megbontva.

A szenzorokat egyébként tavaly ősszel vásároltam és szereltettem be, a szerelés alkalmával végig jelen voltam. A szenzor az egész tavalyi téli szezont hiba nélkül teljesítette, a kerék azóta szétszerelve nem volt, így természetesen ez a forgatókönyv sem állja meg a helyét (azóta a preferált gumis cég megvizsgálta az érzékelőt, és megerősítette, hogy tényleg nem működik, illetve nem is működhet, úgy össze van törve).

Egy ponton a szerelő azzal is megvádolt, hogy én az eleve törött szenzor ügyét utólag próbálom rájuk húzni. Ott álltam vétlen károsultként, és a kárt okozó cég munkatársa engem vádolt rosszhiszeműséggel és hazugsággal, érzitek a helyzet abszurditását? Furának találtam azt is, hogy ők dolgoztak a kerékkel, és nálam sokkal inkább észre kellett volna venniük, hogy törött az érzékelő. Mégsem látták? Akkor mit néztek munka közben, az eget? Ha látták, miért nem szóltak?

A logikus érveimre végül azt a választ kaptam, hogy mivel sajnos az átvételkor nem vettem észre a hibát, innentől kezdve nem fogom tudni bizonyítani, hogy az valóban ott keletkezett. Tehát akár még elő is fordulhat, hogy ők okozták, de mivel nem tudom bizonyítani, ezért szó sem lehet arról, hogy az okozott kárt megtérítsék számomra. Próbáltam delegálni a problémámat, de a szerelő állítása szerint a szintén ott levő kollégájával “ketten csinálják az egészet”. A cégnek a címén és a telefonszámán kívül más elérhetőségét nem találtam. Összességében nem kaptam rá lehetőséget, hogy az ügyet kulturált keretek között meg tudjam beszélni egy olyan emberrel, aki a rövidtávú személyes érdekén kívül a cég hosszabb távú érdekeit is figyelembe tudja, akarja venni. Ekkor erőt vettem magamon, és kiléptem a sehova nem vezető beszélgetésből, mert úgy éreztem, hogy nincs logikus továbblépési lehetőség a szituációban. Távozáskor még jeleztem, hogy meg fogom írni a történetemet, mert nem szeretném, ha mások is így járnának. Nem lepődtem meg rajta, hogy az illető szerelőt ez egyáltalán nem érdekelte.

unnamed_1.jpg

Az egész ügyben az háborít fel leginkább, hogy egy önmagát szakcégnek beállító vállalkozás munkatársa:

- nem kérdez rá, hogy a kerékben van -e guminyomás szenzor
- nem kérdezi, de nem is feltételezi, hogy egy kerékben guminyomás szenzor lehet
- tudatlanságából vagy figyelmetlenségéből fakadóan kárt okoz
- a kulturált, normálisan megfogalmazott reklamációra szemtelen, tenyérbemászó stílusban reagál
- teljesen feleslegesen ismét odarángat a helyszínre, miközben a káromat eszében sincs megtéríteni
- az egyértelműen általuk elkövetett hibát nem ismeri el, cserébe vádaskodik, és mindent megtesz annak érdekében, hogy más, vétlen szereplőket besározzon
- az okozott kárt nem téríti meg
- cinikus módon azzal bújik ki a felelősség alól, hogy úgysem tudom bizonyítani, hogy a hiba náluk keletkezett
- kihasználja, hogy 20.000,- Ft kár miatt nagyon kevesen vállalják a peres eljárást, a hosszadalmas és nehézkes bizonyítást, illetve az arra fordítandó időt és pénzt

Azért írtam meg a történetet, hogy más is okuljon belőle, a cég pedig - ha képes rá - tanulja meg, hogy az átvert vagy meglopott ügyféllel nem az a legnagyobb probléma, hogy legközelebb nem jön. Elkeserítőnek tartom, hogy ezekben a helyzetekben sokszor nem események időbeli sorrendjéről, netán megoldási lehetőségekről, hanem alapvető morális kérdésekről folyik vita. Sajnálom, hogy bizonyos helyeken még mindig nem magától értetődő, hogy a munkánkat becsületesen végezzük, és azért felelősséget vállalunk; hogy az ügyféllel normálisan beszélünk, a problémáját megpróbáljuk megoldani, vagy ha ez nem lehetséges, akkor kölcsönösen elfogadható kompromisszumra törekszünk. Személy szerint nagyon örülnék neki, ha lassan eltűnnének azok a vállalkozások, akik ezeket az alapelveket nem képesek magukévá tenni.

Ezek mellett nyilvánvalóan én is hibáztam, és a következőket tanultam ebből a történetből:

- amikor nem muszáj, pusztán logisztikai egyszerűsítés céljából nem érdemes felvállalni a referencia nélküli, ismeretlen “vállalkozókkal" való együttműködés kockázatát
- érdemes mindig tételesen és részletesen megnézni, akár dokumentálni az átadott, átvett dolgok állapotát
- mindig külön figyelmet érdemes szentelni a számlának, mert ha valahol nem kapunk, és nem figyelünk rá, utólag már nehézkes bizonyítani, hogy egyáltalán találkoztunk
- a jövőben el fogom kerülni a Villányi úti Reifen Gumis Bt.-t, és minden jó ismerősömnek ezt fogom tanácsolni, a rosszakat viszont nagy szeretettel invitálom az említett helyre egy kellemes, vidám hangulatú kerékcserére

A sérülésről készített képeket, illetve a kapcsolódó ajánlat releváns részletét a levelemhez csatoltam.

Vezessetek óvatosan, és kerüljétek a kóklereket.

Üdvözlettel,

Gergő

u.i.: természetesen minden, amit leírtam, csak egy vélemény, az én személyes véleményem.

Megkértük tanácsadóinkat, foglalják össze, hogy kerülhetjük el a hasonló eseteket:

Kedves olvasó!

A jogszabályi rendelkezések egyértelműen rögzítik, hogy a vállalkozást a javítási, szerelési munkával kapcsolatban is terheli szavatossági felelősség, amelynek alapján jogszerű igényt lehet támasztani az általa okozott hiba kijavítása iránt. Ezt meghaladóan pedig kártérítési felelősséggel is tartozik a szerződésszegéssel okozott kártérítés szabályai alapján.

A leveled alapján azonban ezeknek az igényeknek az érvényesíthetősége lehet kétséges.

A szavatossági igény esetében a fogyasztónak kell igazolnia azt, hogy közötte és a vállalkozás között létrejött szerződés és ennek mi volt a tartalma. Ez okirati bizonyítékokkal lehetséges, pl. megrendelőlap, szerződés, teljesítési igazolás, számla, nyugta, átvételi elismervény stb… Ha a fogyasztó ilyen okiratokkal nem rendelkezik, akkor az igényérvényesítés alapvető feltétele hiányzik, így a vállalkozás – a felelőssége elismerésének hiányában – nem kötelezhető a helytállásra.

A kártérítési igény érvényesítésénél is hasonló a helyzet, bizonylat hiányában a fogyasztó nem tudna a bizonyítási kötelezettségének eleget tenni egy esetleges peres eljárás során.

A leírtak ellenére is lehetőséged van a vállalkozással szemben írásban, igazolható módon, levélben panaszt tenni, amelyre legkésőbb 30 napon belül indokolással ellátott választ kell adnia. A panasz elutasítása esetében kezdeményezheted az ingyenesen igénybe vehető illetékes békéltető testület eljárását, ahol még adott a helyzet a vállalkozóval egyezséget kötni a jogvita kölcsönös engedmények útján történő lezárása érdekében. Ha a cég nem válaszol a panaszodra ebben a határidőben, akkor pedig az illetékes fogyasztóvédelmi hatóságnál tehetsz bejelentést a vállalkozó jogsértése miatt.

Az ilyen és hasonló esetek megelőzése érdekében a következőket tehetik a fogyasztók:
- a munka megrendelését megelőzően érdemes rákeresni az adott vállalkozóra az interneten vagy ismerősök véleményét megkérdezni és ennek alapján dönteni a szolgáltatás igénybevételéről;
- nagyobb értékű eszközök, gépek, berendezések javítását megelőzően javasolható azok állapotának rögzítése, fénykép vagy videofelvétel készítésével;
- az elvégzett munka ellenértékének átadásáról minden esetben kapnia kell a fogyasztónak számlát vagy más bizonylatot. Ennek megőrzése és a panasz esetében annak bemutatása az igényérvényesítéshez feltétlenül szükséges;
- az elvégzett munkát követően javasolható az adott eszköz alapos átvizsgálása, illetve kipróbálása. Ha a helyszínen a fogyasztó a munka hibáját fedezi fel, akkor indokolt annak írásbeli rögzítése jegyzőkönyv felvétele útján;
- ha a fogyasztó a munka átvételekor egyedül van, akkor az annak során elhangzott nyilatkozatokat – jegyzőkönyv hiányában – nem lehet bizonyítani. Ennek megfelelően érdemes lehet más személyt is magunkkal vinni, aki tanúsítani tudja a körülményeket. Egy jogvita esetében ez megkönnyítheti a bizonyítást;

Reméljük a tanácsaink hozzásegítenek ahhoz, hogy a legközelebbi kerékcsere során el tudd kerülni az ilyen kellemetlen helyzeteket.

Felhasznált jogszabály:
- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 
- 2016. évi CXXX. törvény a polgári perrendtartásról 
- 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=30909.360617

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jó Estét 2019.01.15. 14:08:10

Hat, igy jaras, nem kell odamenni tobbet. A delegalas pedig nem azt jelenti amire hasznalni probaltad :)

Quuuziii 2019.01.15. 14:29:51

Értem én hogy gumit a gumishoz, felnit a felnishez, de nehezen tudom elképzelni, hogy a felnit javító szakinak nincs a gumi eltávolításához szükséges felszerelése. (most persze kamuzok, van egy fazon, aki lengéscsillapító felújításával (!!??)foglalkozik, de csak ha le van szerelve, és így kerül 30.000/4db aranyforintba.

temprasordog 2019.01.15. 14:36:42

Jobb helyeken előre szólnak hogy a szenzor sérülhet, és sok esetben szokott is. Mivel a szenzor kva drága, ezért nem kell fillérbaszni, hanem téli+nyári felni+gumi garnitúrát tartani és 4-5 évente a gumik cseréjénél cseréltetni a szenzort is.

PITTA 2019.01.15. 15:02:57

@temprasordog: Vagy prémium 4 évszakost és a probléma letudva :-)

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2019.01.15. 16:14:32

@temprasordog: Mi egy felnit használunk a téli és a nyári gumihoz is (pont a szenzor miatt), eddig 7 cserén van túl, és még működik az érzékelő. Mondjuk a mienkben gyári érzékelő van.

CID 2019.01.15. 16:18:15

Micsoda k8mmentszámok, mi történt itt :D Egyébként rezsdás, ütött kopott felnire miért szereltet szenzort?

CID 2019.01.15. 16:19:54

Mondjuk így utólag tényleg elég macerás bevasalni 30ezret !

CID 2019.01.15. 16:21:47

@PITTA: nekem egy gumis azt mondta szart sem ér a 4 évszakos prémium ide v. oda. Persze lehet csak a zsebét védte.

PITTA 2019.01.15. 16:25:11

@CID: hallott valami 15 éve és azóta azt mondja, az utóbbi 3-4 évben ugrásszerű a fejlődés. 3 éve azt használunk mindkét kocsinkon és bevált. Csak 2 dolgot említenék. 10 éve volt-e sütőszilikon illetve 5w60as motorolaj? Nem. Na ennyit fejlődött a vegyipar...

CID 2019.01.15. 16:28:42

@PITTA: hiszek neked, én amikor vettem egy használt kocsit amin 4 évszakos gumi volt, gyorsan lecseréltettem a gumit, nagyon hangos volt.

PITTA 2019.01.15. 16:42:23

@CID: fajtája válogatja... itt is érdemes teszteket nézni, kicsit utánaolvasni. Most ebben van nagy fejlődési potenciál évről évre jelennek meg újak amik megverik a piacon lévőket... a fontos hogy prémium szegmensből válasszon az ember ennél a fajta guminál

Nancsibacsi 2019.01.15. 18:54:25

@CID: Csodálom hogy a gumis nem vert meg amikor a mondatban elértél oda hogy "négyévszak". Ugyanez a gumis gondolom azt is javasolta, hogy minden cserénél centíroztass, ha külön felnin van a téli-nyári :-D

Én mikor megvettem az autómat, vettem rá rögtön 4 évszakost, a pár 10 km-es nyárit amivel átadták meg eladtam. Mivel alacsony a futásteljesítmény - évi 10ezer km körül -, így 5 év alatt 2 helyett 1 szett gumit használok el, és gumishoz se járok, plusz felni szet se kell, tárolásért se fizetek. Ez kb 100eFt megtakarítás akár külön felnin van a gumi, akár csereberéled. Ráadásul az átmeneti időszakban kb biztonságosabb is, mintha akár télivel, akár nyárival járnál, hiszen senki se fog 2-nél többször cserélni évente csak azért decemberben 20 fok van, vagy éppen áprilisban -5.

MrZed001 2019.01.15. 21:21:55

A kókler gumisokkal dunát lehetne rekeszteni:
- zsír új gumi, felrakja majd M0-on úgy remeg a kocsi, hogy majdnem kipotyognak a töméseid (elb.szta a súlyokat, illetve nincs kalibrálva a centrírozó gépe). Még egy kör egy profi gumis felé aki rendbe szedi.
- télre gumihotelbe eltett felni+gumi, bekéreted és felnire görgőzést kérsz. Így mikor mész már csak felteszik és kész. Na vajon mi marad ki? Ismét egy extra kör a profi gumishoz.
- Nyomatékkulcsot úgy kell könyörögni, hogy használja már végre a kerekek felrakását követően (mert azért van bakker!).
- egy szezont futott nulla kopású guminál le akar húzni, hogy ez már öreg és sz.r és cseréld le az én hiperszuper kínai csingcsengcsüng gumimra ... aham, az ADAC tesztgyőztes prémium gumimat. Nooooormááááális vagy bammmeg ?!?
- sz.r a kocsi futóműve majd ő beállítja ... hozzá ne nyúl surmókám ! 2 hete állította be profi futóműves.
- teljesen elkoptak a fékbetétek, cserélje? Addig élsz ! Bejáratott szaki megnézte, alig kopott. Az még 4 év gond nélkül (és igaza lett).

Az olyanokat már nem is említem, hogy időpont tartása, csókosok soron kívül fogadása, saját hibák és felelősség elsumákolása, ügyféllel bunkó paraszt módjára viselkedés ... meg hasonló az átkosból visszamaradt csökevények.

Zuzer78 2019.01.16. 06:46:41

Nincs papírod a műveletről és utólag vetted észre. Jól hangzik...

Quuuziii 2019.01.16. 07:14:45

@Zuzer78: szerintem ha lett volna papírja és azonnal észreveszi, akkor sem fizették volna ki.

Zuzer78 2019.01.16. 07:42:10

@Quuuziii: Valószínűleg igazad van sajnos.

Terézágyú 2019.01.16. 08:35:11

Ilyenek ezek a multik...

havrilla 2019.01.16. 08:42:06

@Zuzer78:
Szerencsére nem volt becsomagolva, hogy csak egy hónap múlva lehessen kibontani.

havrilla 2019.01.16. 08:45:28

Közel 50 éve vezetek és még nem találkoztam olyan felnijavítóval, ahol ne foglalkoztak volna a gumi le és felszerelésével is.

Quuuziii 2019.01.16. 09:18:54

@havrilla: csak lehet hogy a te felnijavító ismerőseid 5000-ért szerelnek le gumit, és nem (2)3000-ért.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.01.16. 09:55:02

@Quuuziii: és mint a példa mutatja tökre jól is járt az ember...

Nancsibacsi 2019.01.16. 10:13:36

@onlajnok: A felnijavító ugyanúgy tönkretehette volna a szenzort - azért is nem vállalta a gumi leszedését. Nekem autó eladáskor felhívták arra a figyelmemet hogy gumicserekor a szenzor tönkremehet, és előtte kérdezzek rá a gumisnál, hogy ilyenkor mi van. A márkaszervíz vállal erre garanciát, a gumis nem. A szenzor darabja 15-20 eFt, és 4 kerék van - mindenki döntse el, hogy neki hogy éri meg jobban (nekem a 4 évszakos, és így csak 5 évente kell a kockázaton merengenem).

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.01.16. 10:17:45

@Nancsibacsi: hát nekem van egy nyári meg egy téli kerékszettem, aztán azt cserélgetem, igaz nincs is rajta nyomásszenzor. Tudom, hogy itt nem gumicsere miatt kellett leszedni, de azért jelezhette volna ő is, akkor lehet azt mondják, hogy nem vállalják. A mostani állapotnál rosszabbal úgyse járt volna.

Quuuziii 2019.01.16. 10:26:50

Még egy gondolat. Benzinkúton vannak azok a bigyók, amiker ha ráteszel a gumira, akkor azok is megmondják hogy mekkora a nyomás, sőt, azokkal a nyomást még módosítani is lehet. Minek ehhez külön kütyü 80.000-ért? Ennyi pénzért új gumikat kapsz, fel is rakják, és a nyomást is megmérik.

Tikakukac 2019.01.16. 10:37:19

@Quuuziii: Mert kötelező az autókba évek óta. Azért kötelező, mert a kúton a bigyóról az emberek baromi nagy része azt sem tudja mi az. Sőt, azt sem, hogy elég sűrűn nézni kéne a nyomást a kerekeken, sőt, ha terhelés lesz, emelni, ellenkező esetben csökkenteni. Meg ilyesmi. A guminyomás meg a gumisnál úgy néz ki, hogy 2.2bar mindenre és csók. Finoman sem optimális.
A másik fő gond a lassú defekt. Nehezen veszed észre, de legalább könnyen meg lehet perecelni miatta.

Zsidófalvi Zsidó 2019.01.16. 11:09:11

Kotonhoz is van guminyomás-szenzor?

chili wili 2019.01.16. 11:18:41

Abszurdisztán. Ez sajnos tipikus hozzáállás egy bizonyos rétegtől (nem etnikumra gondolok!), amikor arra kerül sor, hogy valamit elb@**tak és fizetni kéne, hirtelen mindenki más tehet mindenről. Pofátlan banda.

Facelessbook · www.dont.think.so 2019.01.16. 13:40:42

Azt nem lehetne esetleg megoldani, hogy az uj posztok megjelenjenek az ertesitoben. Az osszes tobbi kovetett blognal ez megtortenik, a homar valamiert kivetel...

Quuuziii 2019.01.16. 13:41:52

@Tikakukac: Érdekes, nekem oktatták mikor csináltam a jogosítványt, és az autó ajtajába az is be van ragasztva, hogy mekkora terhelésnél mennyi legyen a nyomás, viszont köszi az infót, rákerestem, és tényleg, az új autókban kötelező. Elképesztő hogy mik vannak. Azt hittem hogy valami hülye kényelmi bigyó.

Tikakukac 2019.01.16. 13:46:25

@Quuuziii: Nem feltétlen a B oszlopon van, Opel tankajtóra rakja.

De jah. Az, hogy oktatnak dolgokat nem egyenlő azzal, hogy ez meg is marad vagy érdekli is az embereket. Volt amikor szóltam emberre kúton, hogy guruljon már arrébb 4 métert és tankolás után rakasson már levegőt a verdába, mert fáj nézni azokat a gumikat.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2019.01.16. 15:53:25

@CID:
"Egyébként rezsdás, ütött kopott felnire miért szereltet szenzort?"
Azért, mert a rozsda továbbvirágzása esetén a légtömítettségét a rendszer elvesztheti és ezt az érzékelő még azelőtt mutatja, mielőtt kereket kell cserélned a hasraült kocsidon.

Nancsibacsi 2019.01.16. 16:06:04

@onlajnok: Valószínűleg a felnijavítónál jelezte, ezért küldte el ő egy gumishoz hogy szedje le az. Annál meg nem jelezte, hogy az is el ne küldje véletlenül.
Annak szerintem semmi realitása nincs, hogy a kerekenként 750 Ft-os munkadíjba belevegye a 20eFt-s szenzor "biztosítását" is.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.01.16. 16:09:04

@Nancsibacsi: nem tudom, Bennem az merült fel, mivel csak az egyik sérült, hogy nem tudta, hogy rajta van. Aztán az első keréknél észrevették, hogy valamibe belekaristoltak és utána jobban figyeltek, ezért a másik háromnak nem lett baja. És úgy voltak vele, hogy nem szólnak, hátha nem veszi észre az ügyfél...és be is jött.

Nancsibacsi 2019.01.16. 16:11:55

@CID: "Egyébként rezsdás, ütött kopott felnire miért szereltet szenzort? "
Valószínűleg nem tudta elviselni a folyton világító sárga hibajelző lámpát. Amúgy valóban logikusabb lett volna először rendbehozatni a felnit, és utána - vagy ugyanakkor - beleszerelni a szenzort, mert mondjuk ha festés előtt előkészítik a felületet, az ott képződött por nem tudom mennyire fog jót tenni a kütyünek (max lesz belőle +1 post ide, hogy köcsög festő, tönkretette a szenzorom, és nem akarja kifizetni, pedig 10000-et fizettem hogy letüsszentse a 4 felnit kályhaezüsttel (számla nyilván nem kell).

Nancsibacsi 2019.01.16. 16:23:44

@onlajnok: Akármi lehetett, de akár az is hogy a "belekaristolás" már évek óta ott volt. Egy rozsdás acél felninél szerintem senki se számít keréknyomás ellenőrző szenzorra, mert az kb 4 éve kötelező, és eleve van olyan autó ahol nem is a kerékben van, hanem ABS szenzor "számolja" (ha egyik kerék többet forog, az kisebb, vagyis laposabb). Szóval maradjunk annyiban, hogy erről "illett" volna szólni a gumisnak.
Persze lehet öregebb autóban is ilyen szenzor, de ahhoz hogy rozsdás legyen a felni, azért minimum 10 évesnek kell lennie, akkor meg még csak a prémium kategóriába raktak ilyet szerintem. Esélyes hogy 10+ éves németből frissen behozott prémiumról beszélünk, ahol a tulaj próbálja "okosan" megoldani a felújítást.

Most őszintén: egy rozsdás felnire minek rakatnál szenzort egyik ősszel, hogy utána 1 évvel megint szedesd szét felújíttasd, aminek gondolom része a festés, ami miatt le kell szedni a szenzort, ami lehet hogy ragasztva van? Büdös ez az egész sztori.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.01.16. 16:25:14

@Nancsibacsi: na igen, csak nem akartam megint én lenni a geci, aki a posztolót hazudtolja meg.

Xezs7 2019.01.16. 18:08:09

Az autószerelőipar az, amitől a építőipar mellett a legjobban rettegek. Nem véletlen, hogy egy nagy szervizbe viszem mindig a kocsit, ahol a fusizókhoz képest aranyárban van minden, de legalább nem pitiánerkednek, illetve emberszámba vesznek, és nem úgy beszélnek velem, mint a kutyával. Ha el kellett vinni máshova a kocsit, mert ők nem tudták megcsinálni, csak oda mentem, amit ők javasoltak. Biztosan tudnék megbízható szerelőt találni olcsóbban, de nem fogok lutrizni.

@PITTA: Azért az ADAC tesztek pont nem erről árulkodnak. A 4 évszakosak általában mindig rosszabbul teljesítenek, mint a téli vagy a nyári gumik.

Xezs7 2019.01.16. 18:09:36

@Nancsibacsi: A centírozás annyira hugyér-szarér van, hogy az a hülye, aki nem csináltatja meg. Sőt, én néha még szelepszárat is cseréltetek, mert az is könnyen kirohad. Pont leszarós párszázas tételek, a benzin többe kerül, mint ezek.

Xezs7 2019.01.16. 18:14:35

@Quuuziii: Cseszd meg, pont erről írtam egy kommenttel fentebb. Tényleg 2000 Ft-on rugózik valaki, mikor ennek sokszorosát eltankolja tök fölösleges utakra? Mittudomén elmegy boltba aztán rájön, hogy nem vett tejfölt, megy újra, elhasznál valamennyi benzint, ezt megcsinálja mondjuk 50-szer aztán meg is van a 2000 Ft fölösleges fuvarokból. Vagy a feleség éppen unatkozik és plázázni akar, elviszi a kocsit, nem vesz semmit, mert csak unatkozott?

Akinek autója van, az ne szarozzon már 2000 Ft-okon. Egy autó ennél sokkalta többet ér és többe is kerül. Egy szaros műszaki vizsga 24 ezer Ft, akkor miről beszélünk?

Ezt a szarrágást autós körökben sosem értettem.

PITTA 2019.01.16. 18:35:17

@Xezs7: Nem mondtam hogy nincs így, de egyre jobb választás, ilyen alapon minden évben új csúcs téli vagy nyári gumit kéne venni. Pl olyanok vannak a tesztben hogy 5 vészfékezés egymás után nyári forró aszfalton, ott jó hogy elmelegszik, a való életben ilyen nincs. Nálunk beváltak pedig már 200e kmt mentem az egyik kocsival amire ráraktuk, szóval tudom hogyan szokott viselkedni.

Kotit 2019.01.16. 21:23:28

@Zsidófalvi Zsidó: Van, csak rossz helyen nyom. Fura, hogy épp te kérdezed...

szepipiktor 2019.01.17. 00:17:41

Jó olvasni,ahogy egy igazi aktivista jellemű ügyfél minden bizonyíték nélkül belevág egy gumi #metoo-ba.
Milrt kellene elhinnem hogy az ügyfél nem szándékosan tette amit tett és a szenzor árát akarja így megspórolni?
Ugyanolyan galád lehet, mint akár a gumis cég.
Delveti a szerelők stílusát? Ez ma az alap? Egy szerelő ilyen, ők jellemzően nem akadémikosok. Kb. mint a rendőreink, a bkv ellenőrök, a biztonsági őrök, a parkolóőrök.
.
Én már várom, hogy egyszer ezt az aszimmetrikus lejáratást, amit az interneten élők végeznek, egyszer megelégelje egy cég! Per, az ügyfél nem tudja bizonyítani, utána ellenper és a gazdsági károkozás, a jó hírnév megsértése miatt hatalmas bünti a palinak is és a történetet ellenőrizetlenül közreadó bulváralapú médiának is.

Hun91 2019.01.17. 05:40:28

Fuu de ge*i sok okos ember van itt. A 4 evszakost dobd ki (kiveve talan a michelin-t) inkabb teli telen-nyaron ha mar spur vagy, ha komplett kerek a teli nyari is 5-10 e korul centiroztass, a szenzort meg dobd ki a picsaba. Foleg ha rozsdas lemezfelnire teteted:Dd nem hiszem el. Bejelez 1-2 tizednel aztan lehet fontoskodni hogy most akkor nem jo a nyomas. Az emberek eddig is eszrevettek ha defektjuk volt. 80 ezerert kimutatja hogy meleg/hideg az aszfalt menjel a kutra/gumishoz es fontoskodjal hogy neked milyen kurva okos szenzorod van es sirjal ha tonkremegy. Na ennyi esze van a posztolonak. Es nem, nem en vagyok az a gumis aki tonkretette neki :d csak egy kulsos

Im just here for the comments 2019.01.17. 06:26:54

@Facelessbook: sajnos nem csak a homárnál tapasztalom ezt. Ráadásul van, hogy random kihagy posztokat blogoknál, aztán a következöröl megint jön az értesítő, aztán megint nem.

lenörd hofstadter 2019.01.17. 07:58:24

Egyre több életképtelen egyed termelődik a világra. Ezek már app nélkül a valagukat nem tudják kitörölni.
4-5 évente több tízezer forint egy ilyen szarra mert júzernek nincs annyi agya, hogy észrevegye ha valami nem stimmel a menettulajdonságoknál. Az ilyen pöcsfej potenciális veszélyforrás. Amúgy ha tudja, hogy van ilyen bigyó az autóban, akkor miért nem ugat a gumisnak, hogy ügyeljen rá?

lenörd hofstadter 2019.01.17. 08:02:45

@Xezs7:

"Ezt a szarrágást autós körökben sosem értettem. "

Júzerek elég nagy százaléka ül olyan sváboknál telefingott "prémiumautókban" aminek a fenntartása már nem fér bele a költségvetésébe. De megveszi, mert lövése nincs arról, hogy ezeknek a szemeteknek a fenntartása mibe kerül, és neki különben is jár a BMW, mert a szomszéd cigó Audival jár. Aztán jönnek a gondok amikor javítani kell, mert arra már nincs keret, indul a taknyolás, a bontó meg a kínai ócó utángyártott...

Sörnyelő 2019.01.17. 08:14:19

@Nancsibacsi: Pontosan. Egyáltalán nem általános, hogy legyen TPMS szenzor a kerékben. Ha van, szólni kell a gumisnak előre, hogy figyeljen rá.

d.j 2019.01.17. 08:18:18

@PITTA: Ez mostani teszt. Teljesen függetlenek csinálták. Nagyon durva.
www.youtube.com/watch?v=HQxbXV_7e-I

registerz 2019.01.17. 08:46:20

Miért nem ellenőrizted le átvételkor?! Teljesen igazuk van. Bazmeg, ha kifizetnének, akkor minden ember beesne az utcáról, pénzt követelve tőlük. Bizonyíts, vagy húzz a rákba!

lenörd hofstadter 2019.01.17. 08:49:57

@d.j:

Valóban. Három különböző autó három különböző sofőrrel. Hiteles...
Egy ilyen tesztben a minimum ugyanazon az autón a gumicsere, azonos sofőr, és legalább 10 futam guminként, az eredményt átlagolva.
Így csak bohóckodás.

BéLóg 2019.01.17. 09:03:47

Felni nélkül kereket cserélni ősi román szokás.

PITTA 2019.01.17. 09:10:43

@d.j: Úgy tudtam hogy ez előkerül :-). Frissibe ki is értékeltük még annó mikor ezt megcsinálták. A srác aki a Crossclimatees Vitarával jött utólag bevallotta hogy még csak 150km volt a gumikban, ami azért gond mert az összes gumin van formaleválasztó anyag (ami csúszik), hogy ki tudják szedni a sütőformából. Egy korrekt gumitesztnél 3-400km-t koptatják a gumikat. A másik gondom pedig az, hogy nedves műgyantával nem találkozik az autó természetes közegében. Ez egy a jégnél is csúszosabb felület. És igen, a teszteken a 4 évszakosak nem teljesítenek jól jégen, viszont pl. az autonavigátoros teszten ahol 25 féle gumit teszteltek mindenféle felületen csúszkák huzogatásával lehet súlyozni az értékeket és ott az jött ki, hogy ha a jeget leveszem mind szárazon, vizen és hóban összességében jobb a 4 évszakos mint a téli... De igen ezen a videós teszten elvérzett a Michelin 4 évszakosa, ami az egyik legmegosztóbb gumi a kínálatból. Gumis cégnél dolgozó ismerősöm egyáltalán nem ajánlja a Crossclimatetet. Mindent össevetve ez egy megosztó hatásvadász teszt volt nem egyforma esélyekkel induló abroncsokkal. Ez nem teszt ez bulváros kattintásvadász videó, ahogy a bp-i autós oldal cikkeinek nagy része...

igazi hős 2019.01.17. 09:18:40

@onlajnok: "igaz nincs is rajta nyomásszenzor" Viszont már 3 éve kötelező az új autóknál, sok márkánál már jóval korábban is használták (ha jól emlékszem, a defekttűrő BMW-kkel kezdődött bő 10 éve). Nekem pont ezért nincs 2. kerékszettem, mert 100 alatt lett volna 4 felni, de még 70-80 a 4 TPMS érzékelő. Ráadásul a felni kibír 15 évet, az érzékelőt meg ~5 év után cserélni kell.

freemanowe 2019.01.17. 09:26:25

nav-nak kéne egy fülest dobni, hogy egy gumis nem ad számlát, érdemes lenne próbavásárolni... Végre olyat is szivathatnak, aki megérdemli.

freemanowe 2019.01.17. 09:34:00

@Xezs7: ezen megfontolásból hordtam eddig én is egy jónevű BPi szervizbe a kocsit. De az utóbbi 2-3 alkalommal már ott is olyan hanyag munkát végeztek, hogy nincsenek szavak a csalódottságomra. Az egyik hanyagságuk több mint 100e-embe volt...természetesen eszük agában sem volt elismerni az általuk okozott hibát, így 2 óra vita után beláttam, hogy ez volt a tanulópénz és "könnyes" búcsút vettem attól a szerviztől.
Ugyanitt: új, megbízható autószerviz kerestetik...

lenörd hofstadter 2019.01.17. 09:52:05

@freemanowe:

Nem mondod? Tényleg?

Nem csak a taxisok a rohadt hiénák?

Ha az APEH rászállna mindenkire mekkora hisztériát rendeznének a fuvarosok, a gázszerelők, a villanyszerelők, a festők, a fodrászok, a zöldségesek és a többi akik ugyanúgy meglopnak téged is az adófizetés elkerülésével, és ráadásul robinhúdnak hiszik magukat...

lenörd hofstadter 2019.01.17. 09:54:49

@igazi hős:

"az érzékelőt meg ~5 év után cserélni kell. "

Nem másztam még utána, hogy az anyja pitájában működik ha csak ennyit bír ki? A mai technológiák mellett egy nyomorult nyomásszenzort nem lehet legalább az autó élettartamára méretezni?

Quuuziii 2019.01.17. 10:53:41

@lenörd hofstadter: Minek, ha úgyis lekaparja az első gumis? :D

freemanowe 2019.01.17. 11:00:39

@lenörd hofstadter: a "tippem" arra irányult, hogy a cikkben szereplő gumisról kell célzott fülest adni. Mert megérdemli...
Ha ezen így fell kell hördülni azt meg pont lesz..om. Végezzék csak a dolgukat, mert ahogy írod az adókerülők "mindenkit meglopnak".

freemanowe 2019.01.17. 11:07:14

@lenörd hofstadter: a szenzor elemmel/akkumulátorral működik, ami többnyire úgy be van építve, hogy nem lehet cserélni + ha cserélnék is esélyes, hogy újra kéne kalibrálni. Mivel ez egy filléres elektronika (csak a végfelhasználónak drága), nem éri meg cserélgetni, kalibrálgatni, javítani. Az élettartamot így az elem - ami a nyári forróságnak és a téli fagyoknak ugyanúgy ki van téve - élettartama ill. a figyelmetlen gumisok jól helyezett célszerszáma határolja be.

zsoci 2019.01.17. 11:31:08

Nekem csak egy kerdesem van: miert kell borravalot adni valakinek, aki megkapta a elkert fizetseget, az elvegzett munkaert?

Szabványok 2019.01.17. 11:35:06

@Hun91:
* A négyévszakos "attól függ" kérdés. Nekem azon az autómon, amivel évi 5000km-t megyek, négy évszakos van. A "nagy" autóimon meg 20+ éve két készlet komplett kerék van.

A guminyomás szenzor hasznos is, kötelező is, balesetet előzhet meg. Kötelező is. Most egy új autóból nem fogok kidobni egy hasznos szolgáltatást, bevállalni hibakódot, csak azért, mert a gumisok hülyék. amelyik autómba nem volt nyomásérzékelő én tettem bele. Nem egyszerűbb a műszerfalon azonnal látni, csökkenés esetén csipogást hallani, ismert nyomásérzékelőn, hogy mennyi a nyomás, mint ismeretlen benzinkúton a koszos keréken méregetni? Nem kellemes dolog, ha autópályán 130-nál az autó mozgásából jössz rá, hogy elment a nyomás. Nekem 2018-ban két defektem volt, mindkettőt a defektérzékelő vette észre.

Quuuziii 2019.01.17. 12:14:18

@zsoci: Hogy ha legközelebb arra jársz, ne bhassza szét a keréknyomásmérő szenzort. :)

Viszlát és kösz a halakat 2019.01.17. 14:01:15

@CID: "nekem egy gumis azt mondta szart sem ér a 4 évszakos"

a gumisod vagy tudja hogy te a budai helyekben laksz és a tükörjégen is fel kell menned az év minden napján, vagy hülye, vagy hazudik mert jól jön neki az évenkénti 2x6ezred amit nála hagysz a cserélgetésért.

lenörd hofstadter 2019.01.17. 14:05:54

@freemanowe:

Nem veled kötözködök, de mi a lófasztot kell egy ilyen szaron kalibrálni. Gumiba beszerel, gumit előírt nyomásra felfúj, oszt a kijelzőn nyomni egy resetet és kész. Nincs egy kicsit túlbonyolítva? Igaz ha egyszerű és hatékony lenne akkor nem lehetne annyit eladni belőle.

yuden 2019.01.17. 14:22:13

Tavaly nem értem rá, és a feleségem vitte Opel szalonba a még garanciális kisautónkat téli gumi cserére. Este jött értem munkába, nézem a műszerfalat, villog a TPMS ikon. Másnap vissza, leszedték a gumit és rácsodálkoztak, hogy ez bizony szét van barmolva. Első körben asszonynak megmagyarázták, hogy már biztos ilyen volt, és röpködött az érzékelő a kerékben, és ezért láttuk, hogy jól mér. (Halál komoly, asszony hívott fel, hogy ugye kamuznak,ilyen nincs?...OMG) Végül nekem kellett harmadszorra bemennem, hogy ne nézzenek már madárnak. Egyből "biztos mi tettük tönkre, így garanciális" lett a véleményük. Megrendelték a cserét, majd betanításnál rájöttek, hogy egy másik is megsérült, így még azt is gariban cserélték. 4-ből 2-t tönkre tettek, és úgy gondolták, majd én fizetem. A hülyének nézést leszámítva happy end lett, de hogy miért nem lehet vállalni a felelősséget.. (költői kérdés). Ja, és mivel Opel szakszerviz, ott nem 3 ezer a csere, szóval még csak nem is JóskaPista gumisműhely...

Viszlát és kösz a halakat 2019.01.17. 14:22:32

@Xezs7: "A 4 évszakosak általában mindig rosszabbul teljesítenek, mint a téli vagy a nyári gumik. "

Nincs olyan gumi ami minden helyzetben 100%. A jó 4éveszakos egyenletesen jól teljesít szinte mindig. Nem kimagaslóan de jól. A szupertéli meg az első melegebb napon taknyoncsúszós izévé válai, a szupernyári meg az első hideg éjjel után nem áll meg a pirosnál.

Aki sportkocsival jár és mindig ki akarja használni a kocsi maximumát az cserélgesse naponta többször gumit. Az átlagembernek átlagautóhoz meg jó a jó 4évszakos.

Facelessbook · www.dont.think.so 2019.01.17. 15:39:57

@Im just here for the comments:
Nekem csak a homar csinalja ezt. Az osszes tobbinek ott virit az ertesitoje. Nem hinnem, hogy random lenne...

freemanowe 2019.01.17. 15:42:28

@lenörd hofstadter: "gumit előírt nyomásra felfúj, oszt a kijelzőn nyomni egy resetet" - ezt nevezik pont kalibrálásnak. Ha pedig a "gumit előírt nyomásra felfúj" részt hitelesített műszerrel csinálod, akkor többnyire még pontos is. Szóval ezért :D

lenörd hofstadter 2019.01.17. 17:25:11

@freemanowe:

Hááát, mondjuk egy szkóp javítása után van értelme a kalibrálásnak, ez itt inkább a borkóstolásra hasonlító nagyképű sznobok kifejezése, pláne egy olyan szituációban ahol nem a nyomás 8 tizedesig mérésére van szükség, hanem egy egyszerű nyomáscsökkenés jelzésére ahol kibabráltul tök mindegy, hogy a kiinduló érték mennyi volt, és 10% vagy 11%-nál kezd jelezni a kütyü.
Nem kicsit van ez túllihegve, igaz akkor nem lehetne eladni a sok lúzernek.

freemanowe 2019.01.17. 17:42:49

@lenörd hofstadter: egy 1200-es Ladába utólag begányolt utólagos cuccnál ez valóban így van. Ott bőven elég ha van egy kb. adat és jelez, ha ettől x%-kal eltér.
Természetesen a rendes kalibráció nem egy érték beállításával történik, hanem több referencia értékkel. Egy profi vezetéstechnikai programhoz, ami a menetbiztonsági berendezéseket vezérli viszont kellenek pontos (ha ez esetben nem is 8 tizedesig) értékek. Sportkocsikban ez életeket menthet. De egy merci márkakereskedésben sem mondhatja az eladó, hogy van benne, kb.-ra mér is valamit...ott is követelmény a pontosság (persze 1-2 tizedesig).

Viszlát és kösz a halakat 2019.01.17. 18:49:41

@Horváth Kálmán Imre:

gratulálok, első kommenteddel elnyerted a "napi faszkalap" megtisztelő címet

Horváth Kálmán Imre

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2018.12.16. óta tag.

vmaast 2019.01.17. 19:53:34

@PITTA: Független tesztek tömkelege állítja, hogy a négyévszakos cuccok teljesítménye ma már kiegyensúlyozott, de sem a direkt nyári, sem a direkt téli abroncsok szintjét nem éri el. Ez nem azt jelenti hogy bizonyos használati feltételek mellett rossz választás lenne, de a használója azért legyen vele tisztában, hogy a segge folyamatosan a benga négerek felé néz. Magánvéleményem az, hogy spórolás oldalról kizárólag extrém kis futásteljesítmény mellett van értelme, amikor a nyári + téli garnitúra hamarabb öregedne kővé, mint hogy elkopik. Minden más csak esetben szarrágás.

Xezs7 2019.01.17. 20:48:10

@Viszlát és kösz a halakat: A véleményedet mondjuk pont nem támasztja alá semmilyen ezzel foglalkozó cikk, amit eddig olvastam, de legalább megismertük véleményed.

PITTA 2019.01.17. 22:33:03

@vmaast: És próbáltál e az elmúlt 3 évben prémium 4 évszakost? Vagy csak a tesztek alapján írod? Persze a külön szett új korában mindig jobb, a hangsúly az újon van. Te tesztgyőztes gumival jársz? Ha igen mennyi idős? Ha nem akkor az egész hozzászólásod okafogyottá válik. Én 12 éve ugyanazt a kocsit hajtom, volt már rajta sok féle gumi az elmúlt 200e km alatt mégis azt kell mondjam hogy ilyen jó gumim még sohasem volt, mondom ezt úgy hogy 3. telét tapossa és voltunk vele havas hegyekben síelni és nyáron tengerparti szerpentinen is haladósan.

2019.01.17. 22:43:11

@igazi hős:
Ma sincs minden új autón, mert sok autónál az ABS méri indirekt módon, és az is megfelel a szabályozásnak.

Quuuziii 2019.01.18. 07:44:13

@PITTA: meg tudnád írni hogy milyen gumit használsz? Vásárlás előtt állok, és az évi 5000 km alatti futás mellett kb szégyen 2 szett gumit parkoltatni. :) (lehet hogy leírtad, de most komolyan, működik bárkinek is a lapozás a kommenttoldalak között? Nekem mindig azt írja ki, hogy a hozzászólások betöltése sikertelen, újratöltés folyamatban)

PITTA 2019.01.18. 08:22:10

@Quuuziii: Üdv. Én Vredestein Quatrac 5-öt használok 3 éve több kocsin, kiegyensúlyozott. 2015ben nyert is tesztet. Azóta majdnem mindenki elkezdett vadul fejleszteni és most úgy tűnik a Nexen N'Blue 4 Season a tesztgyőztes és a vicces hogy az az egyik legolcsóbb...

Im just here for the comments 2019.01.18. 12:44:23

@Facelessbook: Értem, hogy nálad csak a homár, de nálam nem. A hogyvoltnál sem minden posztról kapok értesítőt, illetve van másik olyan blog is, amiről egyáltalán nem kapok egy ideje.

vmaast 2019.01.18. 19:31:43

@PITTA: Mint ahogyan írtam is, olvasott, látott független tesztek eredményei alapján írtam, ez nem az én véleményem. Az csak a második gondolat, a vélt spórolásról, ami meglehetősen kedvelt érv. Készséggel elfogadom a tapasztalatod, de abban ugye egyetértünk, hogy egyéni tapasztalat akkor sem feltétlen mérvadó. Annyira nem, hogy akkor sem tennék kinyilatkoztatást, ha használtam volna ilyet, bár az összehasonlítási alapunk hasonló, 11 éve ugyanaz az autó, előtte 13 évig egy másik. Tesztgyőztes abroncsom sosem volt, nem érdekelnek a fizetett tesztek ;-). Közel húsz éven át különböző Yokohama gumikat használtam (amik a tesztekben általában meg sem jelentek), a leggyengébb is fényéveket vert pl a Michelin MXV3-ra, amit pedig a maga korában a legjobbak között emlegettek. Most nyáron Premiumcontact van fent (ami meglepő módon majdnem olyan jó mint a Yokohama A509 vagy az A539 volt), télen pedig Pirelli Sottozero. Nem abroncsot váltok hanem kereket, szóval egy Forinttal nem kerül többe, mint egy garnitúra AS. Nyilván sok olyan abroncs van, amit gond nélkül befog egy minőségi négyévszakos, de kétlem (és ne vedd személyeskedésnek), hogy bármelyik Yokohama közelébe érne. Egyébként pont az az okfejtés okafogyott, ami szerint mindenben tökéletesen megfelelnek. Ha pölö a Vredestein is így gondolná, miért is gyárt külön nyárit, és télit? ;-)

Facelessbook · www.dont.think.so 2019.01.18. 19:41:20

@Im just here for the comments:
Amilyen jol a kommentmotor mukodik, nem csoda, hogy ebben is vannak fennakadasok. Vagy az is lehet, hogy a poszt elesitesekor elfelejtenek egy checkboxot kipipalni.

Viszlát és kösz a halakat 2019.01.18. 19:51:50

@Xezs7: "A véleményedet mondjuk pont nem támasztja alá semmilyen ezzel foglalkozó cikk" akkor itt az ideje 10évnél fiatalabb gumis teszteket elkezdeni olvasgatni.

Mindemellett 2éve cseréltem a nokian téligumit vredestein 4évszakosra és ugyanolyan utviszonyok között járva (ebbe benne van olyan 20%-os emelkedö friss meg letaposott hóval, sik jég, latyak) nerm igazán vette észre érdemi különbséget. Ahol a nokiannal gond nélkül elmentem ott a vredesteinnel is, ahol a nokian már csúszott ott vredestein is. Nem járok alpesi túrákra, nem versenyzek lefagyott szerpentinen, csak simán közlekedek vásrosban és országutakon.

Viszlát és kösz a halakat 2019.01.18. 19:55:57

@vmaast: "Ha pölö a Vredestein is így gondolná, miért is gyárt külön nyárit, és télit? ;-) "

Mert van rá piaci igény.
süti beállítások módosítása