Tékozló Homár

"Visszahívtam az eMagot. Erre azt tanácsolták, hogy rendeljem meg máshonnan"

2019.01.29. 12:12 | Homár Hilda | komment

emag_1.png

Idén még nem szerepelt nálunk az eMag, ami nemcsak annak volt köszönhető, hogy az emagos sztorik általában elég egy kaptafára készülnek, így nem volt értelme a nr.157-et is kitenni belőlük, hanem annak az örvendetes fejleménynek is, hogy csökkent a rájuk érkező panaszok száma. Erre tessék, jön ez a kis abszurd, ami alapján a panaszkezelési metódusukat vagy baltával faragták újra, vagy mostanában egy randomgenerátor segítségével működtetik.

Kedves homár!

A tavalyi black friday alkalmából rendeltem az emag.hu-ról két PS4 játékot (Dishonored 2 és Uncharted 4). A csomag meg is érkezett, viszont csak az Uncharted 4-et tartalmazta, amit egyből jezeztem is az emag irányába. Az elején egészen segítőkészen álltak neki. Megígérték, hogy mindenképpen értesíteni fognak a fejleményekről, mivel egy beszállítójukon keresztül történt, úgy is kellene megkapnom a termékeket.

Másfél hétig semmi válasz nem érkezett felőlük, nekem viszont még mindig nem érkezett meg a csomagom.

Időközben már az én türelmem is fogyott, mivel annak ellenére, hogy az ígéretükkel ellentétben még csak írásban sem jeleztek, hogy folyamatban lenne bármi is, újra felhívtam őket. Megérdeklődtem, hogy mi az oka annak, hogy érdemi előrelépés nem történt, a válaszuk az volt, hogy a román beszállítójuk nem válaszolt egyelőre nekik emailes megkeresésükre.

Ekkor felvetettem az eléggé nyilvánvaló a gondolatmenetem, miszerint, ha valakivel szerződésben állok és panaszt érkezik feléjük a szolgáltatásukkal/termékükkel kapcsolatban, akkor az egyetlen módja a kommunikációnak az, hogy emailt írok nekik és várom a válaszukat? Mivel nyilvánvalóan elmulasztották a kötelezettségüket. Nyilvánvalóan az sem segített a problémám megoldásában, hogy minden egyes alkalommal legalább 20 percig kellett várakozzak arra, hogy az ügyfélszolgálatot kapcsolják és legalább 4-5 alkalommal kellett velük beszéljek, eredmény nélkül. Csak vázolom milyen lehetőségeket kínáltak fel számomra:

1. visszatérítik a játék árát (3000 forintról lenne szó), de csak a postaköltség már 1700 forint volt, ezt abban az esetben tudtam volna elfogadni, ha térítik a postázás felét is, aztán leverik a beszállítójukon. Nem hiszem, hogy nincs kötbér vagy valami hasonló a közös megállapodásukban.

2. Hívjam fel a Gamesline.ro-t, hogy majd ők segítenek. Visszakérdeztem, hogy most komolyan én intézzem magamnak azt, amire velük online szerződtem (vásároltam)? Megkérdeztem, hogy ezt Ön elfogadhatónak tartja, hogy egy termékért fizet és még saját maga intézze, hogy meg is kaphassa, mikor a pénze ellenében már ez járna? Vagy az hogy tetszene neki, hogy kifizeti az autóját, de nem kapja meg mert elfelejtik elküldeni? Nonszensz.

3. Nyilván a Gamesline nem vette a telefont, ráadásul románul mondta be a robotszöveget, majd az ügyfélszolgálat 30 perces kicsengés után se volt hajlandó felvenni a telefont, itt volt vége a türelmemnek.

4. az emag ügyfélszolgálata ezekután a PlatinumShop felé irányított, mivel jelenleg a játekot már onnan szerzik be. Kérdeztem, hogy ezt mégis komolyan gondolja? Nem tőlük rendeltem az emagon keresztül (komolyan abszurdisztáninak érzem néha a kommunikációt). Mondom sokat már nem veszíthetek, szerencsére ők kedvesek voltak. Sikerült megállapítani az egyértelműt, hogy náluk ilyen rendelés nem történt.

5. Visszahívtam az emagot. Erre azt tanácsolták, hogy rendeljem meg máshonnan. Na itt már kiakadtam. Visszakérdeztem, hogy komolyan rendeljem meg még egyszer ugyanazt a terméket, amit egyszer már kifizettem, ahelyett, hogy nyomást gyakorolnának a beszállítójukra és eljuttassák hozzám? Ez elfogadható megoldás lenne önnek, kérdeztem a hölgyet a telefon túloldalán. Nyilván ő se találta ezt elfogadhatónak, nem is értem miért hozta fel. Szépen megköszöntem a segítséget és már sokadszorra említve a fogyasztóvédelmet, elhatároztam, hogy most már végigviszem az ügyet, mivel már a szabadidőmnek annyi része ment rá, hogy nem hagyhatom annyiban. 

6. az utolsó amit az ügyben tettem, múlt héten a gamesline.ro-nak írtam egy emailt angolul, ahol elmondtam a panaszom, feltüntettem a rendelésem számát, a fejleményeket, valamint ott is szépen megfogalmaztam, hogy a következő lépés a hatóságok bevonása lesz.

Ebben szeretném a véleményedet kikérni. Mivel nem hiszem el, hogy ennyire bármit megengedhetne magának egyetlen egy áruház is.

Válaszodat előre is köszönöm.

Gábor

 

Kedves olvasó!

Leveled alapján megállapítható, hogy a megrendelésedet közvetlenül az emag.hu weboldalon adtad fel, így a játékszoftverek tárgyában az adásvételi szerződés a honlapot üzemeltető céggel jött létre.

A fogyasztó számára az a körülmény teljesen érdektelen, hogy ez a vállalkozás az adott terméket milyen milyen forrásból szerzi be, esetlegesen a teljesítése során milyen alvállalkozókkal dolgozik.

Fontos azonban a vállalkozásnak a honlapon található tájékoztatása az adott termékkel kapcsolatban, hogy azt a megrendelés napján „raktáron”, „korlátozott raktárkészlet” vagy kiszállítási határidő megjelölése mellett ajánlották megvételére. Ha a cég tájékoztatása szerint az adott termék raktárkészletből elérhető volt, ennek ellenére az csak az általuk történő beszerzést követően állt csak rendelkezésükre, az felvetheti a fogyasztók megtévesztésével megvalósuló tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat megvalósulását.

Ezzel együtt ha a vállalkozás a honlapján, illetve az általános szerződési feltételeiben vállalt teljesítési határidőt nem tartja be, akkor késedelembe esett, vagyis szerződésszegést követ el.

A fogyasztó ebben az esetben két lehetőség közül választhat:

1.  jogosult a vállalkozástól a teljesítést követelni, amely elsősorban írásbeli felszólítás útján, másodsorban pedig a budapesti békéltető testület vagy az Európai Központ eljárásának megindításával vagy polgári peres eljárás kezdeményezésével történhet meg.

2.  a szerződéstől történő elállás lehetősége. Erre akkor kerülhet sor, ha a vállalkozás a számára a teljesítésre a fogyasztó írásban, igazolható módon póthatáridőt szabott és ez is eredménytelenül telt el. Ebben az esetben az elállási nyilatkozatot a fogyasztónak indokolással kell ellátnia. Az elállás a megkötött szerződést felbontja, amelynek alapján a vállalkozás köteles a már kifizetett vételárat visszafizetni.

 A fogyasztó ebben az esetben is mérlegelheti, hogy él a jogszabályban meghatározott, indokolás nélküli elállás jogával. Erre csak akkor van lehetőség, ha a már leszállított termék csomagolását még nem bontotta fel. Szoftverek esetében a csomagolás felbontását követően az indokolás nélküli elállás joga már nem gyakorolható.

 Az esetleges megtévesztő kereskedelmi gyakorlattal szemben pedig bejelentéssel élhetsz a Gazdasági Versenyhivatal felé. 

Felhasznált jogszabályok:
- 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól  
2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról  

UPDATE febr.6.

Gábor jelentkezett a fejleményekkel:

Kedves szerkesztőség!

Időközben a hiányzó tételt kézhez kaptam, majd 2 hónapos késéssel (azaz a január közepén). A mai napon (2019.02.05) pedig felkeresett az emag ügyfélszolgálata. Igyekeztek elmagyarázni, hogy a késlekedés oka a Black Friday és a karácsony előtti hajsza volt, a beszállítójuk sem úgy viselkedett, ahogy kellett volna, látták mennyire sokszor próbálkoztam náluk, többször eredménytelenül. Bocsánatkérésképpen küldtek egy 3000 Ft-os kupont.

Azért értékelendő, hogy legalább igyekeznek.

Üdv,

Gábor

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juhaszvik 2019.01.29. 12:47:15

nem értem, hogy miért állt neki harmadik féllel társalogni a levélíró. az emag lóg neki egy termékkel, ami gondolom elfogyott készletről és azon az áron már nem tudják beszerezni, pénzt bukni meg nem akar a cég (igen, vannak ennyire sóher cégek). egyenesen vicces, hogy az ügyfélszolálatos azt mondja neki, hívja fel a "forgalmazót".
mondjuk ez tipikus blackfriday/karácsonyi sunyulás, amikor elég hamar elfogytak az olcsó termékek (a játék most az árgépen 4800 ft-ról indul).

amit (sejtésem szerint) elfelejtett megírni a levélíró, hogy felajánlották neki a pénz visszautalását, de ez az opció valamiért nem tetszik a neki.

juhaszvik 2019.01.29. 12:48:58

bocs, elsiklott a szemem a felett a bekezdés felett: menne vissza a pénz, de a levélírónak kell a játék.

Quuuziii 2019.01.29. 13:03:11

@juhaszvik1: akkor vegye meg máshonnan. Amit vett játék, azt is el kellett valahogy postázniuk. Nem tudom hogy a posztolónak mennyi az órabére, de nekem biztos nem lenne türelmem ennyit kínlódni 850 ft miatt.

Darth Revan 2019.01.29. 13:12:44

a Dishonored 2 €7.99 online es a steamen letoltheted es jatszhatsz vele azonnal.

Robert74 2019.01.29. 13:25:46

@Darth Revan: PS4 játékokat vett! Steam tudtommal PC... :)

KaTe 2019.01.29. 13:50:41

Érdekes a posztoló okfejtése. Miért is járna vissza a fele postaköltség? Ha csak az egyik játékot rendelte volna meg, akkor is ugyanannyi lett volna a postaköltség, nem?

Mindenesetre sok szerencsét kívánok a posztolónak a további rugdalózáshoz. Reméljük, az emag időközben nem veszi majd elő a "nem nézte át a csomag tartalmát az átvételnél" ütőkártyát.

Nick-son 2019.01.29. 14:11:55

Igaza van a posztolónak, hogy meg akarja kapni a játékot, ha már kifizette és nem kapta meg.

A fogyasztóvédő iroda könnyedén elsiklott egy aprónak tűnő tény mellett.

Igazából úgy látom ez egy olyan termék amit az emag piactéren keresztül forgalmaz a Gamesline. Ez az emag marketplace olyan akar lenni mint az amazon, hogy külső kereskedők is be tudnak regisztrálni aztán árulni, meg jutalékot fizetni az emagnak. Ez a rész kb. mint a vatera, csak cégek tudnak beregisztrálni amiket az emag így-úgy ellenőriz a saját szájíze szerint.

Igen jó lenne tisztába tenni ezeket a dolgokat az emag -nak, hogy akkor ilyenkor a vevő kivel is áll kapcsolatba, kitől várjon megoldást. Ez lenne az első tisztázandó kérdés. Ki az eladó ???

A számlán szerintem már nem az emag szerepel, ezt a posztoló tudná megerősíteni, vagy cáfolni. Akkor viszont nem is az emag az eladó. Meg kellene nézni.

Valójában azért nem különítik el, és hívják fel a figyelmet kitől is vásárol a fogyasztó, mert így olyannak tűnik a vevőknek, hogy a jól ismert emag -tól vásárolnak. Ettől - már aki - hajlamosabbak leadni a rendelést inkább ott mint kisebb webshopokban. Aztán végül is valamelyik kisebb webshop szolgálja ki őket amit épp el akartak kerülni. Ami elvileg nem lenne baj, ha minden klappol. Elvileg ez egy jó modell, mert az emag kapacitásai végesek, így viszont tud még több terméket bevonni ami nem náluk van raktározva, szállítva, csomagolva, hanem eloszlik a partnereknél.

Sajnos ez a része az emagnak aztán végképp román módon működik.

Elvileg szerintem ilyenkor nem is az emag az eladó hivatalosan, egyébként meg a fogyasztó mégis ott panaszkodik, mert úgy gondolja igen, aztán a valódi eladóval vagy dűlőre jut vagy nem, aztán ha nem akkor az emag eddig úgy tudtam helytáll, de utána behajtja a partnerén... itt mégsem.

Ennek lenne érdemes utánajárni.

Darth Revan 2019.01.29. 14:33:31

@Robert74: nekem is olvasnom kellett volna, nem kommentelni.

de a ps4 £7.99 plusz kell szallitasi koltseget is fizetni

Fausto(tm) 2019.01.29. 15:21:47

@KaTe: Tök egyszerű, mert két játékot rendelt. Gondolom úgy matekozott, hogy egy játékra nem fizetne +1600 Ft postát, de kettőre már megérné

KaTe 2019.01.29. 15:35:42

@Fausto(tm): Ha rendelek egy kanapét és hozzácsapok egy ps4 játékot, de utóbbi nem érkezik meg, akkor is követelhetem a postaköltség felét? Amúgy ez hol szerepel, hogy a postaköltség fele ilyenkor visszajár? Mi erre a konkrét jogszabályi háttér?

blueby 2019.01.29. 16:07:33

@Nick-son: Ilyen esetben biztos, hogy a számlát a beszállító állítja ki, nem az emag. Nekem is volt már ilyen rendelésem, nem emag számlával jött.

Nick-son 2019.01.29. 18:25:47

@blueby: akkor ki az eladó? Fogyasztóvédő irodánál még sose hallottak erről?

Xezs7 2019.01.29. 18:39:50

@Robert74: igazi gamer PC-t vesz, a többi műmájerkedés

Secnir 2019.01.29. 20:47:14

hm.
nem tudom, lehet már a poszt tolót?
:D

szóval emag. nálam kétszer került (volna) képbe az emag. először a hi-he-tet-len olcsó árával, ami kb. 8 perc gugli után megbukott. másodszor a csak-nálunk-és-sehol-máshol-nem-lehet-kapni-val, ami szintén dőlt egy gyors keresés kapcsán. igazából volt egy harmadik eset is, amikor kiderült, hogy egy beszállítótól vennék, aki cca 20%-al olcsóbban adta. na, náluk vettem.

FDToth 2019.01.29. 21:02:39

az emag-nál van olyan h egy dforgalmazó a termékeit rajtuk keresztül árulja. Erre az e-mag flehíja a figyelmet. Tehát az e-mag.hu-n megrendelet, ki is kifzeted nekik, a forglamazó meg küldi a terméket. Csak érdeke smódon ha a forgalmazó és a vásáoró között porbléma van, az emga mosa kezeit. Nem nagyon hiszem el, hoyg mint közvevtytő, semmilyen felelőssége nincsen...

Quuuziii 2019.01.30. 04:11:44

@FDToth: igazad van, van felelősségük, ezért felajánlották a játék vételárának a visszautalását, mivel nekik nincs abból a játékból.

Im just here for the comments 2019.01.30. 08:45:00

Az emagos call centeres ennél jobbat nem is tehetett volna, mint hogy azt tanácsolja, hogy válassz másik webáruházat és jó messze kerüld el az emagot. Nem csak most, hanem a jövőben mindig.

Béla61 2019.01.30. 08:45:01

Én az autoalkatreszonline24.hu oldallal "szívtam" meg. Guglizva találtam rá. A fő probléma az volt hogy közvetlenül Németországból rendeltem, de ez az oldalon nem derült ki. Hiába utaltam előre a megadott magyar bankszámlaszámra, meg kellett várni a (belső) németországi teljesítést is. Így az utalásokkal, szállítással (DHL + MPL) kb két hét telt el. Az autó addig állt. Végül is az alkatrész beérkezett, a szerelő beszerelte - ritka hogy valaki hozott alkatrészt is beépít - és az autó OK. De soha többet autoalkatreszonline24.hu!!! Senkinek nem ajánlom!

saks 2019.01.30. 08:55:51

Csak megerősíteni tudom, az emag tényleg szarik az ügyfeleire.

Nancsibacsi 2019.01.30. 09:18:57

@KaTe: "Ha csak az egyik játékot rendelte volna meg, akkor is ugyanannyi lett volna a postaköltség, nem?"
Akkor nem rendelte volna meg.

I_Isti 2019.01.30. 09:31:34

Átverés az a biznisz, aminél nem tudod, hogy a _másik_ félnek mi a haszna.

David Bowman 2019.01.30. 09:34:44

Én hónapok óta várom, hogy visszavigyék a rossz képpel eladott égőket. Regisztrált a gép, aztán semmi.

Anikó28 2019.01.30. 09:34:49

@juhaszvik1: Mások is leírták már, nem beszállító volt, hanem eladó a román cég, csak az emag marketplace -t használta, magas jutalék fejében. Ezt az emag mindig jelzi! Egyébként a vásárlóknak hihetetlen ötleteik vannak, a jogszabályok teljes ismerete nélkül. Valaki árulja el nekem ez miért van: a vásárló rendel termékeket, aztán megtagadja az átvételt, ( emag rendelésnél rendszeres), később hőbörög, hogy nem kapta meg. A futár nyomkövetésen látom, hogy kétszer is megtagadta az átvételt. A vásárló elfelejti, hogy rendelt, ezért nem veszi át, hőbörög, hogy nem is rendelt semmit. ( írásos bizonyíték van rá, hogy igen) Vásárló előre utal valami bankszámlára, nem tudjuk milyenre, aztán hőbörög,hogy miért nem kapja meg a terméket. Az EMAG vásárlókkal van a legtöbb és legnagyobb probléma, erről is lehetne egy nagyon hosszú cikket írni. Csak amit itt leírtak a kommentelők, elnézést mindenkitől és tisztelet a kivételnek, de nagyon nagy tájékozatlanságra vall. Folytathatnám a sort a hölggyel aki egy nap alatt négyszer rendelt meg valamit, majd lemondta, mind a négyszer. Én csak a marketplace felületet ismerem, és nem vagyok román. A jutalék rendkívül magas, tehát előfordulhat, hogy máshol olcsóbb valami, de ez sem biztos. Az emag próbál közvetíteni a vásárló és a valódi eladó között, de olyan esetben, ahol a vevőnek irreális követelései vannak, nem megoldható a probléma, olyan összeget követel ami nem jár vissza, volt aki fájdalomdíjat akart, mert nem olyan a színe a terméknek, mint a monitorán volt. Használható, sőt olyan helyen lesz használva, ahol a színe nem látszik, de neki fontos, hogy nem olyan árnyalatú, mint a rosszul kalibrált monitorán. Sajnos folytathatnám a sort végtelenségig. Kedves Homár, nem lehetne a vevőket is oktatni, hogy próbáljanak tisztességes módon viselkedni.

KaTe 2019.01.30. 09:35:39

@saks: Csak megerősíteni tudom, hogy amennyiben 14 napon belül elállsz a vásárlástól, mert valami nem tetszik, akkor az emag önként és dalolva hozza el tőled a megrendelt árut és fizeti vissza a teljes vételárat, postaköltséggel együtt...
A posztolónak egy marketplace sellerrel gyűlt meg baja. De hát mit lehet tenni, ha a román törvények kevésbé fogyasztóbarátok.

@Béla61: Nekem rögtön kiderült, oda van írva hogy GMBH.
www.autoalkatreszonline24.hu/aszf

Tipp: ha legközelebb beírod a keresőbe, hogy "autó alkatrész" akkor ne a legelső fizetett hirdetésre kattints, hanem mondjuk az első nem fizetett oldalra, vagy a másodikra.

"ritka hogy valaki hozott alkatrészt is beépít"
- egyáltalán nem ritka, a normál órabér duplájáért simán beépítik.

Anikó28 2019.01.30. 09:37:15

@I_Isti: Bocsánat, te ezt mindig mindennél tudod, vagy mindent átverésnek gondolsz? A közüzemi számládon mennyit keresnek rajtad?

Anikó28 2019.01.30. 09:44:01

@KaTe: Gratulálok, egy jól tájékozódó vásárló vagy! A marketplace sellernél is a nem magyar lehet problémásabb, mivel más törvények vonatkoznak rá. Az Emagot üzemeltető Dante pedig valójában Dél-Afrikai székhellyel rendelkezik, csak a kedvezőbb adózási törvények miatt van Romániában az egyik Dante tulajdonú cég székhelye. ( Több is van, a vatera is az övék...) Vagyis az ő adójukból, nem a magyar vásárlóknak épít az állam iskolát, óvodát. ( Nem politizáltam, csak a figyelmet akarom felhívni arra, hogy nem ebbe az országba folyik be az adóbevételük)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.30. 09:50:31

Szerintem a cég korrekt. Bevallja, nincs meg a termék, szóval a vásárlónak meg is mondja az igazat: vegye meg máshonnan. Tiszta helyzet.

Kuglóf. Az 2019.01.30. 09:58:11

Az eMagtól csakis ősi román szokásokat vásárolunk, abban verhetetlenek.

Anikó28 2019.01.30. 10:03:36

@Kuglóf. Az: A Dante nem román, az eladók sem mind románok, viszont adójukkal Romániát gazdagítják.

Anikó28 2019.01.30. 10:07:51

@MAXVAL bircaman közíró: Valójában a tisztességes seller, ilyenkor felveszi a kapcsolatot a vevővel, hogy sajnos nincs meg minden a rendeléséből és kell-e neki az egy játék a kettő helyett. Gondolom a nyelvi nehézségek miatt nem történt meg.

juhaszvik 2019.01.30. 10:21:00

@Anikó28: a normális megoldás ez lett volna, de ilyen húzásért elkergetik a "seller"-eket a cégek. egy a jelszó: profitmaximalizálás.

Muad\\\'Dib 2019.01.30. 10:28:37

@Anikó28:
Az emag esetében a vásárlókon számon kérni a tisztességet, háááát. Kevés az emagnál görényebb banda létezik, számtalan ismerősöm járta már meg velük, a pofátlan tolvaj meglepően kedves szóhasználat lenne velük szemben. Ha a vásárlóik is ilyenek, az csak azt jelenti, hogy megtalálta a zsák a foltját.

Kotit 2019.01.30. 10:37:23

@Kuglóf. Az: És a lovaink? Azt visszavásárolhatjuk?

Anikó28 2019.01.30. 10:39:37

@juhaszvik1: A seller megnevezést az emag használja, valóban megtévesztő. A seller, vagy partner egy cég, aki az emag marketplace felületét használja magas jutalékért cserébe, amit az emagnak fizet. Nem kergeti el a ilyen húzásért senki, ez inkább valami megelőzése a vevői elégedetlenségnek. Évek óta dolgozom így, én vagyok a kapcsolattartó az emag munkatársa és a sellernek, vagy emag partnernek nevezett magyar tulajdonú cég között, nekünk ez a gyakorlatunk, felhívjuk az ügyfelet, ha problémás a rendelése. Akkor is, ha nem hiányos, csak olyan dolgokat rendelt, amiről azt gondolom, biztosan tévedés történt. ( Pl. kettőt olyanból, amit párosával árulunk, lehet hogy nem tudta, hogy ha egyet rendel, akkor egy párt, vagyis kettőt kap. Bár ez oda van írva, de lehet elkerülte a figyelmét. Sokszor jól tippelünk). Próbálunk megfelelni az elvárásoknak, de néha érdekesen viselkedő vásárlók vannak, nem mindenki reklamál jogosan. Ebben az esetben, szerintem valamilyen kommunikációra szükség lett volna. Nem tudom, hogyan oldottam volna meg a nyelvi nehézségek miatt. Talán angol nyelvű e-mailt írtam volna, reménykedve, hogy megértik. A semminél ez is jobb lett volna.

Anikó28 2019.01.30. 10:43:35

@Muad\\\'Dib: Tudnék mesélni a vásárlók furcsaságairól. Nem mindenki tisztességes, ezt nyugodtan el lehet hinni, de senkinek magára venni nem kell. Mennyire tisztességes, rendelgetni, aztán megtagadni az átvételt? Később hisztizni, hogy nem kapta meg a terméket! Ez olyan kis aranyos dolog?

Kotit 2019.01.30. 10:45:40

"Idén még nem szerepelt nálunk az eMag"
wazze, január van...

Kotit 2019.01.30. 10:48:47

@Anikó28: Hogy jön most ez ide? Az emagnál dolgozol?

Anikó28 2019.01.30. 10:48:53

@Kotit: Miről van szó? A Dante alapvetően nem román, a partner cégek jelentős része nem román, kitől akarsz lovat?

Anikó28 2019.01.30. 11:01:17

@Kotit: Jajj, nem igaz,nagyon szépen kérem, ha lehetséges, tessék olvasni is, nem csak kommentelni! Leírtam, hol dolgozom. Nem az Emagnál, egy magyar tulajdonú emag parnerként is dolgozó magyar cégnél. ( Nem véletlenül hangsúlyozom ki a magyar szót)Rengeteg kattant vásárló van, nem is hiszi el normális ember, de sajnos van velük munkám. Persze ne vegye magára senki, vannak normális ügyfelek is bőven. Talán ne vásároljatok román partnernél, mert rájuk más törvények vonatkoznak, de látni lehet kitől rendeltek. Nekem küldtek vissza terméket, úgy hogy azt valamelyik másik partnertől vásárolták, én nem árulok ilyent, szerencsére a vásárló tudott intelligensen viselkedni, megoldottuk az ügyet, de sok hőbörgő is van, akivel nem lehet mit kezdeni, nem akar megérteni, vagy meghallgatni sem, pedig nincs igaza, de csak mondja, mondja nagy dühösen és szinte süketen a saját vélt valóságát. Mit lehet az ilyennel kezdni? Itt is kezdem ezt tapasztalni. Nem írok le még egyszer magyarázatokat, mert már ez is túlzás volt. Gondolom, majd megy tovább a románozás, meg a teljes ismerethiány miatt a mindent jobban tudás. Pluszban a szokásos gyűlölködés lenézés.

I_Isti 2019.01.30. 11:03:28

@Anikó28: Nem vásárolok például áramot olyan cégtől, amelyik azt állítja, hogy féláron adná, mint a jelenlegi szolgáltatóm.

zuhanorepulesss 2019.01.30. 11:19:14

Emag? Előre nem utalunk. Veszem a fáradtságot pénzt felvenni, s a leszállított áruval a kezemben/ajtón belül fizetni. Volt már rá példa, hogy nem vettem át. Futár visszavitte, azóta se kerestek miatta. Persze két cd-nél nehézkes ezt belőni.

szepi79 2019.01.30. 11:36:03

@Anikó28: " Az emag próbál közvetíteni a vásárló és a valódi eladó között"

meg a lófaszt, azt. egyszer rendeltem emagon keresztül, 10 napos szállítást igértek, a 12. napon hivtam fel őket, hogy mi a helyzet, " ők nem tudják, hívjam a beszállítót", hivtam őket, na azok már korrektek voltak, rá két hétre meg is érkezett a cucc (gyakorlatilag 4 héttel a megrendelés után).
mi a tökömet csinált az én esetemben az emag a jutalékáért? semmit se.

ja, tudom, biztos "irreális követelés" volt a részemről, hogy ha 10 napot írnak, akkor valóban 10 nap is legyen, vagy hogy ne nekem kelljen az ő munkájukat megcsinálni...

Fausto(tm) 2019.01.30. 11:43:46

@KaTe: Ne legyél retardált légyszi. Próbálj meg kicsit gondolkozni, segítek!
1 db játék 3000 Ft, 2 db játék 6000 Ft a posta mindkét esetben 1700 Ft
A vásárló matekozik:
Ha egyet vesz, akkor 4700 Ft-ba lesz neki a játék -> Annyit nem adna érte
(és akkor azt is vegyük hozzá, hogy a másikat veheti meg máshonnan és megint csak minimum egy ezres lesz a szállítás)
Ha kettőt vesz, akkor 3850 Ft/db, annyit már adna érte
Tudod, jobb helyeken bevárják ilyenkor a rendelést vagy legalább értesítik a vevőt, hogy csak az egyiket tudják küldeni, mehet-e.
Szívesen!

KaTe 2019.01.30. 12:01:37

@Fausto(tm): Azt mikor írta a posztoló, hogy mindkét játék ugyanannyiba került?

Nick-son 2019.01.30. 12:27:12

@Anikó28: veled sem könnyű azonosulni, vagy a céggel ahol dolgozol.

Írod, hogy magasak az emag jutalékai, problémásak a vevői, a végén nem is feltétlenül olcsó az áru (mert hát nagy a jutalék), az adót meg elviszik. Mi a büdös francért áll szóba velük egy cég? Mért nem inkább a saját közvetlen értékesítésére költi ugyanazt az összeget?

A másik észrevételem, hogy a sok visszamondás, át nem vétel összefüggésben van a termék árával is (az ára meg az emag magas jutalékával), nekem az a megfigyelésem hogy bár el lehet adni sok terméket az átlagos áránál sokkal magasabb áron, de ahogy emelkedik az ár és egyre kevésbé éri meg a vevőnek összességében úgy emelkedik a problémás vásárlások száma. A gyakorlatban úgy néz ki, hogy elmondja a haverjának, gyerekének, párjának mit és hol rendelt, amire az kiröhögi és mutat 8 helyet ahol ugyanazt jóval olcsóbban megkapja, vagy sokkal jobbat a pénzéért és kezdődik a vergődés.

Igazából valamilyen szinten a kereskedő is magára tudja húzni a sittet.

Mint a kriminalisztikában az áldozattá válás. Kb. ugyanaz. Vannak a kereskedelemben is olyan kombinációi a termékeknek, az áraknak, hozzájuk tartozó szolgáltatásoknak (szállítás pl.) az értékesítési gyakorlatoknak ami bevonzza a problémás vevő réteget és a mindentől függetlenül a legrosszabbat hozza ki a vevőkből.

Évekbe telt nekem is, hogy rádöbbenjek sokkal jobb a problémák keletkezését kizárni mint a megoldással vesződni rendszeresen.

Ilyen faktor ez is, hogy úgy tűnik az emag -on rendel, mert azon keresztül van eladva a marketplace, így nincs annyira kihangsúlyozva mi az emag és mi a piactér, aztán pattog a problémával oda-vissza a vásárló mert azt sem tudja hol van, kitől vásárolt.

juhaszvik 2019.01.30. 12:37:59

@Nick-son: erős a marketing és reklám tevékenysége az emag-nak, gondolom ezért éri meg velük dolgozni. ha az erősödő vásárlói negativitás már túl kínos lesz, akkor majd váltanak.
nem mintha ez olyan jellemző lenne. attól, hogy valaminek rossz a megítélése, még nem jelenti azt, hogy ne lenne sikeres. példa: élelmiszerek szempontjából a legnagyobb hulladéknak tartott termékeket a mcdonalds és a coca cola állítja elő, mégsem dőlnek a késükbe a sok támadás ellenére.

2019.01.30. 13:01:09

Hahaha...vajon miért is rendelek az ali...press-ről?A legutolsó reklamációm egy hibás telefonkijelző miatt volt.Az eladó persze húzta az időt.Open dispute,videó feltölt,ali döntött három nap múlva (ennyit kellett várni az eladó reakciójára) Továbbra sem tetszett neki a videó minősége (ki nem szarja le,az alit sem érdekelte) másba nem tudtak belekötni.Pénzt visszautalta az ali a döntést követő ötödik napon,a többit lebokszolja az eladóval.Azt hiszem van még hova fejlődni.A többi tapasztalatom is abban erősít meg,hogy emag és tsai a felejtős kategória.

Anikó28 2019.01.30. 13:05:12

@szepi79: Nem beszállító, de mindegy. Tudom, ti aztán mindent jobban tudtok.

Quuuziii 2019.01.30. 13:09:33

@Nick-son: A facebook is egy nagy rakás szar, mégis úgy tűnik hogy kikerülhetetlen, ha valaki el akarja adni magát. Valószínűleg az eMag is valahogy így áll most Magyarországon.

Quuuziii 2019.01.30. 13:11:15

@Anikó28:

Ez egy vicc:

Trianonban tárgyalnak az országok további sorsáról a világháború után. A tárgyalás közepén jelentkezik a magyar küldött, hogy szólni kíván.
- Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.
A többiek nem igazán értik, kérdi az elnök, szeretné-e a magyar ha a hozzászólását jegyzőkönyvbe vennék-e.
- Á nem, nem kell. Csak úgy mondtam...
A tárgyalás folytatódik, megint szólni kíván a magyar:
- Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.
Megint kérdik, jegyzőkönyvbe akarja-e vetetni? Mondja:
- Nem kell, csak úgy mondtam...
A tárgyalás folytatódik, a magyar megint szólásra kér engedélyt:
- Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.
A román küldöttnek már vörös a feje! Üvöltve kifakad:
- De hiszen akkor mi még itt sem voltunk!
Mire a magyar:
- Na, ezt vegyék jegyzőkönyvbe...

Nick-son 2019.01.30. 13:12:57

@juhaszvik1: Nem azért írtam, mert nem tudom hogy van ez.

Koppintják az amazont, de nincs meg az az üzleti mentalitás, hozzáállás a termékhez, partnerekhez, vevőkhöz.

Van akinek pillanatnyilag kijön a matek, de hosszú távon már nem feltétlen előnyös.

Nick-son 2019.01.30. 13:20:47

@Quuuziii: azért szerencsére az emag nem megkerülhetetlen ma Magyarországon

Anikó28 2019.01.30. 13:36:21

@Nick-son: Te nem csak azonosulni nem tudsz velem, de nem is látod azt a világot, ahol ott van az összes versenytársad is az emagon, hajtasz mert nem szeretnél lemaradni. Nálam nem magasak a termék árak, csak alig keresünk rajta. Nem tudok akkora marketinget kifejteni, mint az EMAG. Itt vajon ki és miért vásárol tőlük? Sokan azért, mert azt hiszik ez olyan nagyon menő. Tisztelettel mondom hogy ezen, most megbukott a másik feltételezésed is, nincs köze az árnak a visszaküldésekhez, mert nem drágább. A menő manó emberek, akik inkább tájékozatlanok itt akarnak vásárolni, akkor is, ha jól tudják, hogy két utcányira ott a bolt, ami kiszolgálná őket ugyanabból a termékből, ugyanannyiért, szállítási költség nélkül. Megrendeli az EMAG felületen, ahol nagyon is jól látszik, hogy partnertől rendelt, de az a partner a két utcányira levő bolt. Megtörtént eset. Nézd meg légy szíves a hozzászólókat, meg a stílusukat, van aki aliszarról rendelgetne, de mindent és mindenkit lenéznek, ledegradálnak, hülyének tartanak. Nem az emag eladások a fő tevékenység, de nem lehet abbahagyni sajnos, pedig kavarnak rendesen. Az EMAG vásárló pedig egészen más mint a szakwebshop vásárlója. Hidd el több éves összehasonlítási alapom van. Tudom megvan ennek a maga oka. ( Beszélgetés: vevő:Lemondanám a pelenkát- Én: Nem árulunk pelenkát, biztosan másik eladótól, partnercégtől tetszett rendelni, Vevő: Nem, biztos itt rendeltem, itt az emagon, ne tagadja le!) Ezt maga az emag is tudja, néha hihetetlen történetek vannak, de már sok mindenen nem csodálkozom, csak kívülálló ezt nem látja. Van olyan aki arra büszke itt, a hozzászólók között is, hogy nem vette át a csomagot, ez annyira jó neki hogy az már leírhatatlan. Semmibe vette mások munkáját, de ha valaki a másik oldalon téved, akkor az ilyeneknek van hatalmas hangja. Jogilag vele és a társaival ki lehetne fizettetni a visszaszállítás költségét. Annyi nincs bennük, hogy szóljanak, hogy már nem kell, nemhogy írásban közölni. Csak nagy pökhendien megtagadja az átvételt, a futár pedig kétszer is kivitte. Mindenkit szivat, aki dolgozik az ő kiszolgálásán és még büszke is rá. Sajnos egyre több lesz ilyen.

Anikó28 2019.01.30. 13:38:10

@Quuuziii: Ezt a viccet nem ismertem, de tényleg jó!

Anikó28 2019.01.30. 13:39:31

@Quuuziii: Nagyjából így áll, igen! Talált!

Anikó28 2019.01.30. 13:47:58

@juhaszvik1: Ez is tökéletesen igaz. Hozzáteszem a vásárlói negativitás más területen is egyre nő, idegesek az emberek vagy nem tudom miért. Az EMAG vásárlóinak furcsaságain meg csak először döbben meg az ember, de nem is az a baj néha, hogy tévednek, mert lehet, hogy megtévesztő a felület, ha nem figyel valaki eléggé, hanem néha ez a fura, fölényes hangnem, ami itt is néha megnyilvánul. ( a többség szerencsére nem ilyen továbbra sem, mielőtt mindenkit szidnék, vagy általánosítanék)

Anikó28 2019.01.30. 13:53:04

@Nick-son: i is működtünk az EMAG előtti időben és nem a fő értékesítési csatorna most sem. Tudom, hogy nem megkerülhetetlen, de sok munkám van benne.

Erzsébet Pappné Knáb 2019.01.30. 13:54:49

Lányom 01.19.-én utazott külföldre. Vettünk tőlük akciósan egy nagyméretű bőröndöt. Mindenféle bajságok jöttek, nem érkezett visszaigazoló a megrendelésről, csak az áutalásról, rettenetes vásárlói véleményeket olvastunk és folyamatosan hivatkoztak mindenféle kifogásra, pl. túlméretes a csomag, nem tudják kiszállítani, meg sokminden másra, de folyamatos volt a kapcsolattartás és a lányom hol kedvesen, hol felháborodottan levelezgetett velük, míg végül a külföldre utazás előtt 2-3 nappal megérkezett a csomag :) Nem egyszerű, de van remény :)

Anikó28 2019.01.30. 14:02:39

@zuhanorepulesss: Nem szeretem én sem az előreutalást, néh a vevő ragaszkodik hozzá, nem tudom miért, Szeretném megkérdezni, hogy egy vevő, aki nem veszi át a terméket, szeretné-e, vagy várja-e, hogy az eladó megkérdezze, hogy miért nem vette át? Nem gondolja esetleg a vevő, hogy zaklatják, vagy felelősségre vonják? Egyszer valakit felhívtam, aki nem vette át a terméket, hogy mi történt, mert korábban már beszéltünk valamit egyeztetni, akkor úgy tűnt kell neki. Ő csupán elfelejtette, karácsony környékén, hogy megrendelte, nem csak tervezi megrendelni, hanem megrendelte! Ő aranyos volt, elnézést kért, a második futárkézbesítésnél átvette, megköszönte, hogy szóltam. Nem tudom egyébként mennyire veszik szívesen, ha megkérdezem, hogy mi volt a probléma, persze a legnagyobb udvariassággal, hogy nem vette át, volt aki ilyenkor csak kinyomta a telefont a téma említésekor. Elvárás-e, az érdeklődő telefon?

Anikó28 2019.01.30. 14:06:07

@Erzsébet Pappné Knáb: Elárulom, hogy az EMAG nem engedi a visszaigazoló e-mail elküldését a partnerektől. Tehát, nem is látom a vevő e-mail címét. Sokat könyörögtem ez miatt, mert tényleg idegesítő, de nem hallgatnak rám. Talán feltételezik, hogy el fogom lopni marketing célra az e-mailokat? Ha gond van, akkor esetleg telefonálok, de azt meg sokszor nem veszik fel, ami érthető.

Fausto(tm) 2019.01.30. 14:23:52

@KaTe: Írhattam volna X meg Y-t is, de már ez az egyszerű matek is kifogott rajtad.

Nick-son 2019.01.30. 14:41:57

@Anikó28: pont ez a baj. Alig haszonnal kereskedtek, csak hogy a konkurenciát lenyomjátok. Ők meg bennetek

KaTe 2019.01.30. 15:24:02

@Fausto(tm): Mi alapján jár vissza pont a fele a postaköltségnek ha X és Y nem ugyanaz a szám? Hasraütésre? Vagy tudsz jogszabályt is, ami ezt alátámasztja?

TrishtanAG · tudfan.blog.hu 2019.01.30. 19:17:42

Nekem december eleje óta küldik a karira rendelt cuccot, amire mondjuk így lassan februárban nem nagy szükség van már. A honlapon persze lemondani nem lehet a rendelést, csak az egyszer kitudja mikor megérkező futárnak kell majd jelezni, hogy így kissé késve már nem aktuális a csomag.

szepi79 2019.01.30. 20:09:04

@Anikó28: tökmindegy. érdekel-e engem, hogy az eMag vagy a törvény vagy a pápa minek nevezi? nem. engem az érdekel, hogy ha az eMag ígér valamit, akkor azt a részéről betartsa, és ne engem irányítson egy harmadik félhez.

Xezs7 2019.01.31. 07:09:18

Az volt már, hogy átverős webshopot nyitni ősi román szokás?

Im just here for the comments 2019.01.31. 09:19:05

@Kotit: ettől függetlenül ez itt azért elég meglepő.

Beer Monster 2019.01.31. 09:32:21

@KaTe: A hibás teljesítéssel okozott kár vonatkozik rá. A teljes postaköltség jár vissza, mivel a kár a másik termék rendelésekor kifizetendő postaköltség.

Quuuziii 2019.01.31. 09:57:35

@Im just here for the comments: Aki ismeri ezt a blogot, az miért rendelne eMag-ról? :)

2019.01.31. 12:30:59

@Anikó28: Mivan kislány,keserű a szar?A föld másik oldalán foglalkoznak a vásárlóval és nem küldözgetik semmilyen kínai manúfaktúrához,ha nem működik a megrendelt cucc?Én nem nézek senkit semminek,de az ismerősöknek megmutatom,hogy ugyanazt a terméket harmadáron is meg lehet venni lexarva az emagot,wisht meg az összes többi lehúzós szutykot.Ha egy fülhallgatót meg tudok venni 80 centért,nem veszem meg ugyanazt 3000 forintért.Érdekes módon az ali online felületen még sosem lepődtek meg azon,hogy ha egy reklamáció során a köszönés után azzal folytattam,hogy webfordítót használok.És még furcsább,hogy három-négy kivételtől eltekintve mindig a javamra döntöttek.Közvetlenül az alinak fizetek,ők is utalnak vissza nem a faxom tudja melyik kiskínai aki bent üldögél egy butikban a millió egy telefonalkatrész között és azt sem tudja én ki a franc vagyok és honnan.Vonatkozik rájuk bármi is az eu-s fogyasztóvédelem előírásaiból?Semmi.Mégis bennük jobban bízok mint bármelyik másik webshopban vagy magyar kereskedelmi egységben.Ez van hölgyem,erre kellene rágyúrni és akkor nem találkozna itt emagos poszttal és a mellét döngetve bizonygatni,mekkora bunkók a vevők.Én is tudom,hála a jó istennek február 1-gyel már nem kell ezzel foglalkoznom.

2019.01.31. 15:30:22

@KaTe: Nem aggódok miatta,ahogy szerintem más sem.Miért?A kínaiaknak is lesz hozzá egy-két szava,kettő ki és mi alapján fog vámoltatni,három honnan lesz rá ember és idő?Max. felvásárolják raktárnak az üres épületeket és nem ingyen küldenek (már most is van,aki ezt csinálja,mondjuk az 1$pk. nem vág a földhöz amit felszámolnak) De majd ráérek aggódni 2020.dec.31-én 23.59.59-kor.

KaTe 2019.01.31. 21:11:32

@a lekvár neve puffin: Nem az aggodalom, hanem a korrektség végett írtam. Úgy könnyű az esetek döntő többségében a javadra ítélni, ha közben a csomagküldés eleve egy kiskapun alapszik. Majd ha bezárják, akkor kíváncsi leszek, hányszor ítélnek majd a javadra, illetve hogy mekkora áremeléssel fog ez járni.

Kotit 2019.02.01. 10:00:22

@Anikó28: Még a hozzászólás cunamid előtt kérdeztem, hogy az emagnál dolgozol-e. Amiatt gondoltam, hogy egy típusra hasonlítottál az első pár hozzászólásod alapján: arra, aki elkezdi védeni a posztban szereplő céget és/vagy ekézni a posztolót (és a hozzá hasonlókat). És előbb-utóbb kiderül róla, hogy érintett, pl. futár, amikor csomagküldős topic van. Ezek szerint akkora hülyeséget nem kérdeztem.
A viccet meg elmagyarázták már...

Terézágyú 2019.02.01. 10:08:11

@Kotit:
" És előbb-utóbb kiderül róla, hogy érintett"

Ha te is szoktál rendelni a neten, akkor te is érintett vagy, csak te a másik oldalról....

ekat 2019.02.01. 16:08:49

@Nick-son: Én esküszöm, hogy meg nem mondom, miért, de bennem úgy él, hogy ez egy gagyi cég, akitől nem vásárolunk. Nem is teszem. És láthatóan jól teszem, mert egy kolléganő december elejétől vár valamit tőlük, amit karácsonyra rendelt a kisfiának...

Sluck Ödön 2019.02.01. 20:36:00

Nem értem mi baja a poszternek? "Rendelje meg máshol!" - mondta az EMAG. Ez egy nagyon jó tanács, fogadd meg!. Simán megért 3000 forintot :)

Snagal 2019.02.01. 22:51:33

A posta ktsg. -es dolgot azért némileg árnyalja a helyzet, hogy a júzer átvette az egyik játékot így jogosan mondhatják, hogy az így is adott. Persze nem köteles elfogadni, csak akkor erre hivatkozva el kellene állni a vásárlástól és visszaküldeni a másik játékot is.

@ Xezs7: jó mulatást PC-n a Red dead-hez, vagy a God of War -hoz, no meg a Zeldához és persze a LAst of Us hoz is.... oh wait... ezek nem jelntek meg PC-n :( nem baj, de legalább igazi gamer vagy, az is valami :)

kolomparlole1114 2019.03.10. 05:49:08

Csak az alapszabályt kellett volna betartani, és az egész meg se történhetett volna: ELŐRE SOHA SEMMIT NEM FIZETÜNK!!!
süti beállítások módosítása