Tékozló Homár

A biztosítók üzletkötőit semmilyen felelősség nem terheli?

2019.03.22. 11:59 | Homár Hilda | 74 komment

biztositas.jpg

Biztosítós sztorijaink általában a káreseményeket követően íródnak, amikor a csalódott ügyfelek konstatálják, hogy nem vagy nem olyan mértékben kártalanítja őket a biztosítójuk, mint amire számítottak. Zs.-ék el sem jutottak idáig, mert már akkor felhúzták magukat, amikor kiderült, hogy a negyedéves kötelező biztosítási díja 11 ezer forint helyett végül 32 ezer forintra jött ki. Hogy  miért? Mert az üzletkötő elfelejtette rákérdezni egy elég fontos részletre az ajánlat készítése előtt. Őket semmilyen felelősség nem terheli? - teszi fel olvasónk a kérdést.

Hogyan nyerhette volna el az Aegon az összes biztosításunkat és hogyan vesztette el mindet 1 nap alatt?

Kezdem azzal, hogy van két autónk és két ingatlanunk, ezek közül az egyik autónk kötelezője és cascoja, valamint a lakásbiztosításunk az Aegonnál van. Mindig hittem abban, hogy ha egy helyre viszem az összes biztosításom, akkor valamiféle kiemelt ügyfélként megkapok kedvezményeket és nekem is egyszerűsödik az életem, ha minden biztosításomat egy helyen intézem.

Hát mekkorát tévedtem.

Szóval amikor két hete megvettük a második autónkat, arra gondoltam, hogy bizony én ezt is az Aegonhoz viszem, ráadásul megtudtam, hogy ha a másik lakásunk biztosítását is oda viszem, akkor a kötelezőt féláron megkapjuk. Ez jobban hangzott mint tökéletes…

Tehát megvettük az autót, másnap felhívtam egy, a közelünkben lévő Aegon-irodát (az Aegon honlapjáról néztem ki a lehetséges irodákat, nem általános alkuszhoz fordultam), akinek elmondtam, hogy mit szeretnék. Semmi probléma, másnap menjünk be hozzá és megkötjük mindkét biztosítást. Bár nem örültem, hogy újabb 1 napig biztosítás nélkül van a kocsi, de legyen, menjünk másnap.

Másnap bementünk az Aegon ügyfélszolgálati irodába, ahol először megkötöttük a lakásbiztosítást, majd a kötelezőt, csodálatosan alacsony összeg, valóban félár, hurrá.

A lakásbiztosítás kötvénye két napra rá megérkezett és én marha be is fizettem azonnal. A kötelező kötvénye elég lassan, 10 nap után érkezett meg és amikor megláttam nem örültem. Az Aegon üzletkötő ajánlatán szereplő 11.000 forintos negyedéves díj helyett 32.000 forint szerepelt.

Az üzletkötő hárított, hívjam a call centert. Hívtam. Egy perc alatt kiderült, hogy kisteherautóra ez a kedvezmény nem vonatkozik, tehát ők a helyes összeggel küldték a kötvényt.

Aha. Tehát az üzletkötő nem kérdezte meg, hogy milyen autó, sőt látva a forgalmit és az autó megnevezését sem tűnt fel neki, hogy ez nem személyautó. Hogy ezután semmi felelőssége, természetes, ez Magyarország. Hogy a biztosító nem érzi úgy, hogy egy puszta kötvényen kívül, ami látható összeggel eltér az ajánlattól, valami magyarázatot is kéne fűznie az összeghez, ez nekem több mint furcsa eljárás. Miért természetes, hogy én aláírtam egy adott összegre egy ajánlatot és aztán elfogadom a háromszorosát?

Természetesen azonnal felmondtam mindent: az ezért kötött lakásbiztosítást és a kötelezőt. Az üzletkötő mossa kezeit, „ja de Ön miért gondolta, hogy ez jár kisteherautóra?” Hogy ő miért nem kérdezte, miért nem tűnt fel neki, amikor egy órát szöttyögött egy biztosítással? Még a szememre is hányta, hogy ezért jött be szombaton. Eszem megáll.

A maradék három biztosítást is el fogom hozni az Aegontól. Úgy látszik ott ennyit ér a törzsügyfél.

A most következő napjaimat azzal töltöm, hogy visszaszerzem a befizetett lakásbiztosítást, hogy új biztosítást kötök és megpróbálom kisajtolni erre a 10 napra szóló igazolást az Aegontól, hogy ne büntessenek meg fedezetlenség miatt. Mindezt azért, mert a saját üzletkötőjüknek fogalma nincs a saját szabályaikról. És én vállaljam ennek minden terhét, felelősségét.

Zs.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.03.22. 13:01:53

Elsőzni ősi román szokás.

Egyébként nem értem miéet nem azzal kezdte a posztoló, hogy teherautó. Ahogy amúgy a cikkben is csak a végén említi meg.

Fekete Krindusz 2019.03.22. 14:01:41

ez ilyen peugeot 206 teherautó lesz ? Vagy Opeal Astra...

movhu 2019.03.22. 14:41:42

Ez mind megköthető online több alkusznál és ott te töltöd ki az adatokat, sőt olyan opciók között is válogathatsz, amit a humán droid nem ismer vagy titkol.

FDToth 2019.03.22. 15:20:16

Egyszeru am: egyertelmu a feleloseg, el kell vinni bbt-hez, es ennyi, aztan meg birosag. Ezt az utat ok is tudjak jol, csak senki sem lepi meg.
Aegon meg kerulendo, tapasztalatbol mondom, a legeslgeburokratikusabb es legbonyolultabb biztosito, nulla rugalmassag.

2019.03.22. 18:17:51

@movhu:
Meg megköthető online a legtöbb biztosítónál is, a legtöbb esetben olcsóbban. Az alkuszokat nem nagyon bírom, kalkulálsz egyet, aztán ha mégsem ott kötöd, GDPR-ra szarva zaklatnak.

Secnir 2019.03.22. 20:11:03

nem figyeltem, a netrisk már bezárt?

Huba77 2019.03.23. 08:34:39

Minden nap mikkor nem volt biztosítás rajta teherkocsinál 0-3500 kg 770Ft/nap
Ha nem egy napon van a adásvételi és a biztosítás megkötésének a napja akkor jön ilyen büntetés.

Ez jól összefoglalja:
www.netrisk.hu/fedezetlensegi-dij-tajekoztato.html

asdf 2019.03.23. 14:52:20

Hogy mondta fel a megkotott kotelezot? Azt csak evfordulora, tehat egy ev mulva lehet felmondani, nem?

Xezs7 2019.03.24. 11:31:06

Az üzletkötők egy része teljesen hülye, a másik része meg szándékosan ferdít. Emlékszem, mikor a feleségemre akartak rásózni önkéntes nyugdíjpénztári tagságot XY pénztártól (nem emlékszem már), amire az üzletkötő azt mondta, hogy a legjobb hozamú a piacon. Én meg ott ültem és unalmamban rákerestem a PSZÁF oldalán, hogy ez tényleg úgy van-e. Mikor kiderült, hogy nem, mert van jobb hozamú is, akkor meg csak hebegett-habogott. Üzletkötővel szóba sem szabad állni, csak ha nagyon muszáj.

juhaszvik 2019.03.25. 08:10:27

@Xezs7: az emberek nagy része idehaza egy pénzügyi analfabéta, és az egyébként is túlbonyolított kamatok és hozamok világában úgy csőbe lehet vinni őket (minket), ahogy a pénzintézet csak akarja. a reklámokban csúsztatnak, szóbeli beszélgetésben meg szimplán hazudnak. semmilyen kontroll nincs a munkájuk felett, csak tettenérés esetén lehet őket büntetni.
és persze ígérgetnek fűt-fát, mielőtt aláírsz, aztán persze mindig kiderül, hogy a bankok és egyéb pénzintézetek egyetlen feladata, hogy pénzt húzzon le rólad: pl. ha valami mondjuk 4,5-6,4 hozamot ígér, akkor a 4,7-tel már jól jártál

ordasbacsi 2019.03.25. 08:41:07

Akinek 2 autója meg 2 lakása van nem tudom sajnálni.

movhu 2019.03.25. 11:02:39

@ordasbacsi: Mert aztán az a vagyonfelhalmozás csúcsa, hogy valakinek van 2 lakása meg 2 autója...még az is lehet, hogy a családban ketten is dolgoznak és mindkettő többet keres, mint a minimálbér. Kérem a raktárból a guillotinet előhozatni.

Egyébként lehet, hogy valami vidéki településről és 2 db 15 éves autóról beszélünk, aminek összértéke nincs annyi, mint egy olcsóbb budapesti lakás ára.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2019.03.25. 13:55:59

@asdf: nem. Nekem is sikerült már felmondanom, ez mondjuk jobbára a biztosító jóindulatán múlik. Mondjuk én is az Aegonnál mondtam fel, ott is valami technikai hibára kellett hivatkoznom. Maximálisan együttműködőek voltak a call centerükben, pikk-pakk lezavarták. Ugyanez volt a helyzet: nem vettek figyelembe egy kedvezményt, illetve rosszul tájékoztattak. És ez a Netrisken volt. :)

Permetező 2019.03.25. 15:45:51

Remélem az összes üzletkötő beolvad az emagsztrémdigitálba.

Lengyelpiac Hu 2019.03.25. 20:09:05

Nekem a megboldogulóban levő orgovány rakszövnél van a lakáshitelem.
Ezeddig 1x feltettek "tévedésből" a KHR-re,majd legutóbb küldtek egy sima levelet(!) ,amelyben közölték,hogy a fix futamidejű, forint alapú fix törlesztőrészletű lakáscélú hitelemből hátravan még 2.6MFt TŐKE(!)tartozás.... Ez épp minimum 700000 Ft-tal több,mint amit papír szerint fizetnem kellene (- azért minimum,mert a kamatokról 1 szót sem írtak).
Ezügyben jövőhéten fogok konzultálni velük,mert kiváncsi vagyok, hogy jött ki a matek.
Természetesen az apróbetűs részben leírták, hogy a Postáraadástól számított 60 naptári napon belül ha nem reagálok a levélre, akkor automatikusan elfogadottnak tekintik az összeget...
XD
Pont,mint egy NAV által készített adóbevallás....röhely!
Egyébként örültem,hogy becsületes postásunk,viszonylag nyugodt kutyánk van,így megérkezett a levélke...

szegfu76 2019.03.25. 21:49:12

@Fekete Krindusz: nem, bár nem értem milyen jelentősége lenne.

szegfu76 2019.03.25. 21:54:02

@ordasbacsi:
haha, Magyarország én így szeretlek (ja nem)

Kotit 2019.03.26. 09:34:01

@szegfu76: Hát hogy ha akarom személyautó (kötelező fizetéskor), ha akarom kisteher (cégre vételkor)...

Terézágyú 2019.03.26. 10:44:51

A pósztolót már lehet?? ....

Igen, az üzletkötő hozta az átlagos országos magyar színvonalat a "tisztességes munkavégzésben" - a pószter meg odafigyelésben (hogy mit írt alá) és sumákolásban (hogy direkt nem említette - se az üzletkötőnek, se ebben a levelében - hogy KISTEHERautó)...

Xezs7 2019.03.26. 10:57:30

@ordasbacsi: Igazi proli mentalitás a tiéd :)

@juhaszvik1: Azt kellene végre elfogadni, hogy egyetlen cég sem azért jött létre, hogy a vevőnek jó legyen. Hanem azért, hogy pénzt hozzon. Iphone-t sem azért gyártanak, hogy a vevőnek jó legyen, hanem hogy pénzt hozzon. Persze valamennyire jó kell legyen, máskülönben nem vennék meg, de azért sosem tökéletes. Na ugyanez van a pénzügyi termékekkel is. Képben kell lenni legalább az alapokkal, különben olyan terméket kapsz, ami valamennyire jó, de mégsem az, amit akartál. Mikor én vettem fel devizahitelt, az ügyintéző a devicakockázat iránti kérdésemet egy legyintéssel intézte el, miszerint az nem fenyeget egyetlen szakértő szerint sem, nem lesz semmi gond. Én meg már akkor úgy gondoltam, hogy ez a nő vagy hülye, vagy szándékosan hazudik, így a devizahitelt olyan alacsony törlesztővel vettem fel, amire rászámoltam még vagy 30-40%-ot és ha azt is ki bírtam volna fizetni, akkor döntöttem úgy, hogy mehet. Ehelyett sokan annyira kicentizték, hogy mikor 10 ezer Ft-tal nőtt a törlesztő, már nem bírták fizetni. Ludas persze az üzletkötő is, de végsősoron az emberek a ludasak, mert nem tájékozódnak.

juhaszvik 2019.03.26. 10:58:48

@Terézágyú: kérdés, hogy a posztoló szándékosan lapított, amikor látta, hogy a kisteherautójára véletlenül (= az üzletkötő hibája miatt) szgk-s biztosítási ár került (bízva abban, hogy ez így is marad), vagy ő is pontosan és egyenlő mértékben volt ugyanannyira h*lye, mint az általa szidott üzletkötő?

juhaszvik 2019.03.26. 11:09:37

@Xezs7: "az ügyintéző a devicakockázat iránti kérdésemet egy legyintéssel intézte el"
ne is mondd, lassan közeledik egy hasonló beszélgetésem, és már előre félek az ilyen idiótáktól/szemetektől.

"egyetlen cég sem azért jött létre, hogy a vevőnek jó legyen"
pedig régebben voltak ilyenek, de úgy tudom, hogy az örömlányok futtatása ma már számos ponton ütközik a btk-ba.

Xezs7 2019.03.26. 11:14:44

@juhaszvik1: De az örömlány is végső soron azért dolgozik, hogy pénze legyen. Persze muszáj valamennyire elfogadható szolgáltatást nyújtania, ha benne akar maradni az üzletben, de nem ez az elsődleges célja :) Bár ha felelevenítem, hogy kiket láttam eddig az út szélén strichelni, nem igazán tudom elképzelni, hogy elfogadható szolgáltatást nyújtanak.

juhaszvik 2019.03.26. 11:23:15

@Xezs7: a csinosabb örömlányokkal randizni szokott az ember, csak ugye őket "barátnő"-nek kell hívni, és általában alapkövetelmény a bmw és a rendszeres hitelkártya-apasztó plázázás. persze nem összetévesztendőek a ""-nélküli barátnőkkel (mielőtt még valaki a fejemhez vágná). más kérdés hogy előbbi lányok utóbbiakat amatőröknek tartják (amatőr = aki nem kér fizettséget a munkájáért)

2019.03.26. 12:00:50

@Xezs7:
A sarkon a legalja áll, ma már online hirdet az a szakma, illetve nyugaton vannak elitebb bordélyházak.

Egyébként persze, minden cég a profitért csinálja, de az üzletpolitika többféle lehet, épülhet a kölcsönös megelégedettséggel kiépített vásárlórétegre, ahogy a gyors lehúzásokra is. Nyilván az előbbi sem a két szép szemedért nyújt számodra megfelelő szolgáltatást, hanem profitért, de ez egyáltalán nem baj.

Terézágyú 2019.03.26. 12:10:01

@juhaszvik1:
Bármelyik is érvényes a pószterre - eléggé negatív...

ordasbacsi 2019.03.26. 12:10:58

@Xezs7: Szerinted mi szükség van 2 autóra ? És ha mégis van akkor miért nem pl 3 -ra?

ordasbacsi 2019.03.26. 13:01:04

@Karipapa01: Halj meg minél hamarabb haver.

Xezs7 2019.03.26. 13:01:10

@Zabalint: Természetesen én is kerültem már kapcsolatba olyan szolgáltatással, ahol még a fenekemet is kinyalva éreztem, és a munka is pont úgy lett elvégezve, ahogy én azt megálmodtam. Ez mondjuk építőipar volt, ahol nem az a fajta tömegdarálás megy, mint egy banknál, és talán fontosabb az ügyfélelégedettség, mint egy banknál. Bankoknál, internet és telefonszolgáltatóknál viszont tömegdara van, és emiatt sosem lehet mindenki egyformán elégedett. Eleve nem is juthat akkora figyelem egy emberre, mint azt az emberek szeretnék.

Persze én is szarrábüntetném azt a bankot, amelyiknek az üzletkötője hülyeséget mond, de ezeket nem igazán lehet tetten érni, leírva meg persze nem lesz a hülyeség.

Xezs7 2019.03.26. 13:03:06

@ordasbacsi: Hát ehhez pont semmi közöd sincsen. Ha nekem a lakásomban mondjuk 7 tévé lenne (megnyugtatlak, csak 1) ahhoz is pont annyi közöd lenne, mint eszed: semmi. Sőt, hogy tovább cukkoljalak, van akinek 3 autója van. Na és akkor mi van? Mit nézegeted te a más dolgait? A sajátodat nézegessed.

Karipapa01 2019.03.26. 13:59:30

@ordasbacsi: Na mi van? Kitört belőled a kultura? :D

szegfu76 2019.03.26. 14:32:19

@juhaszvik1: kikérem magamnak, nem sunnyogtam, egyszerűen eszembe sem jutott, hogy erre nem jár. Személyes a adatokat, rendszámot csekkoltam, hogy szgk vagy tgk van írva ezt valóban nem. Miért nekem kéne tudni, hogy erre nem jár? Az első telefonhívásnál tisztázhattuk volna, de ez a balfék még a forgalmit látva sem vette észre.

szegfu76 2019.03.26. 14:37:28

@ordasbacsi: Jó majd tanácsodat követve a 3 személyes kisteherbe ülünk négyen a családdal, vagy a kisautóba pakolom a munkámhoz szükséges 2 méteres anyagokat. Talán feltűnt, kisteherautó, nem hobbiból van két kocsink.

Karipapa01 2019.03.26. 14:42:38

@szegfu76: Ha hobbiból lenne, sem lenne hozzá semmi köze. Nem kell megmagyaráznod.

juhaszvik 2019.03.26. 14:45:02

@szegfu76: oké, de kérdem én, miért hívod 4 alkalommal autónak (+ egyszer kocsinak) a leveledben a tehergépjárművet? amikor beszéltél az üzletkötővel, hogy lehet, hogy egyszer sem hoztad szóba? komolyan 0%-ban érzed magad felelősnek az ügyben?

szegfu76 2019.03.26. 14:52:10

@juhaszvik1: nekem az egy autó, nincs rá külön terminológiám. Kellett volna legyen.

Terézágyú 2019.03.26. 14:54:45

@juhaszvik1:
De hát nem sunnyogott, mert ő maga mondta, hogy nem sunnyogott :)
Magyar ember nem sunnyog, ezt tudhatnád.

Csak hát "nem tutta"... van ilyen. Elvégre ez itt a "tízmillió nem tudtam országa"....

Terézágyú 2019.03.26. 14:55:51

@szegfu76:
"Kellett volna legyen."

És a nyolc osztály megvan?

Permetező 2019.03.26. 15:06:52

@Terézágyú: 10millió? Az olyan mint a 220V?

2019.03.26. 15:44:54

@juhaszvik1:
Őőő, csak szólok, hogy a másik meg személygépjármű. Személygépjármű, tehergépjármű, személyautó, teherautó, ízlelgesd a szavakat. És akkor visszatérhetünk arra, hogy mi mindend jelenthet az, hogy autó.

2019.03.26. 15:47:11

@szegfu76:
Viszont a cikkben is csak azon a ponton írod le, hogy konkrétan milyen autóról van szó, amikor a megdöbbenés jön. Lehet, hogy az üzletkötő nem is gondolt bele, hogy esetleg nem személyautó.

Fekete Krindusz 2019.03.26. 15:56:36

@szegfu76: elárulod kérlek, hogy milyen autóról van szó?

juhaszvik 2019.03.26. 16:16:27

@Zabalint: van a szavaknak egy konszenzusos jelentése, például az autónak is. lehet játszani a h*lyét, hogy pontosan így is meg úgy is lehet érteni, de a közbeszédben eléggé nyilvánvaló, hogy mi jelent az autó. ráadásul most ismerte el a posztoló, hogy nem ismeri a "terminológiát"

Karipapa01 2019.03.26. 16:20:11

@Zabalint: Hogyhogy nem gondolt bele?? Ez lenne a dolga! Elvileg ő a szakember. Ha szólok a festőnek, hogy fesse ki a kisszobámat neki kell tudnia, hogy kell-e alá vakolatjavítás. Én csak egy egyszerű agysebész vagyok, honnan tudnám?

2019.03.26. 16:35:40

@juhaszvik1:
Egyáltalán nem nyilvánvaló, mert pl. egy furgon Corsát a közbeszédben nem nevezünk teherautónak, míg valójában haszongépjármű. Meg van egy rakás kisbusz szerű autó, ami lehet haszongépjármű, vagy lehet személygépjármű a papirjaitól függően.

2019.03.26. 16:37:26

@Karipapa01:
Viszont ha azt mondod, fesse pirosra a falat, de te egy spéci árnyalatra gondoltál, akkor a legáltalánosabb pirosra fogja festeni, ha nem beszéled meg vele.

ahha 2019.03.26. 16:46:53

A forgalmi J pontjában szerepel a jármű kategória (személyautó, <3.5t kisteher stb.), úgyhogy onnan egyértelműen látnia kellett volna az ügyintézőnek, milyen "autó"ról van szó.

Karipapa01 2019.03.26. 16:49:47

@Zabalint: Ezt neki kell tudnia és felajánlania, hogy milyen árnyalattal tudja megcsinálni. Hogy fog kinézni. Ezért tárgyalunk. Különben elég lenne bedobni egy cetlit (e-mailt) a postaládájába, hogy fesd le pirosra és kész. Ahhoz meg nem kell üzletkötő.

juhaszvik 2019.03.26. 16:55:53

@Zabalint: autó. nem teherautó, személygépjármű, haszongépjármű, kisbusz, stb. most hozhatsz ide mindenféle szinonimát és rokonértelmű szavakat, de ő az autót használta.
vagy például te, amikor olvastad a posztot, akkor a csattanóig te nem egy személygépkocsira gondoltál?

Permetező 2019.03.26. 17:02:20

@ahha: mégsem látta, adja magát a kérdés hogy miért nem látta... Az én vélemyényem az hogy az ügyintéző ellógta az évenkénti kötelező orvosi vizsgálatot és egész idő alatt vak volt (twiszt)

Xezs7 2019.03.26. 18:08:06

@juhaszvik1: Ez már extrém szőrszálhasogatás, szerintem engedd el.

Xezs7 2019.03.26. 18:10:56

Ne basszatok már fel ezzel a debil kekeckedéssel. A járműveknek van köznapi megnevezésük, meg a hivatalos. A köznapi mindenkinek mást jelent, van aki simán autót mond egy kisteherre, na és aztán. Az ügyintézőnek kellene megnéznie a forgalmit és a hivatalos megnevezés alapján tájékoztatni az ügyfelet. Ha bemegyek és azt mondom az ügyintézőnek, hogy egy hamburgeren csúszkálva közlekedek, akkor a hamburgerre is megajánlja a kedvezményt? Ne már hogy mindig a poszter a hülye. Persze sokszor tényleg az, de itt nem.

juhaszvik 2019.03.26. 18:31:50

@Xezs7: figyu, én nem azt mondom, hogy nem az ügyintéző baszta el, ráadásul ő az a személy ebben a történetben, akit totál hidegen hagy ez az egész (szóval járna neki egy alapos inverz süncsalád-látogatás).
nekem az a visszás a történetben, hogy amíg a személygépkocsira vonatkozó díjról volt szó, addig az nem zavarta (vagy nem érdekelte) a posztolót, vagy egyszerűen csak nem tudta. ebben az esetben mivel aláírta a papírt, de nem vette észre a hibát, innentől már nem jelentheti ki, hogy teljes egészében az ügyintéző felelőssége.
ettől függetlenül teljesen hibás az eljárás az aegon részéről, hogy egyeztetés nélkül küldte ki a magasabb díjról szóló kötvényt. és mindenképpen járna igazolás vagy kártérítés a felmerült esetleges büntetés miatt.

Xezs7 2019.03.27. 09:39:22

@ordasbacsi: minden rendben? Ki bántott, mesélj.

ordasbacsi 2019.03.27. 12:03:46

@szegfu76: Össze vissza beszélsz, sunyi vagy te is mint az üzletkötőd.

evilwolf 2019.03.27. 13:51:57

Közel 20 évig foglalkoztam biztosítással, így van rálátásom.
Bizony, voltak, vannak, és mindig lesznek olyan üzletkötők, nemcsak biztosítási, akik elhallgatják az üzlet rosszabbik felét.
Én azok közé tartozom, aki meg akarja értetni az ügyféllel, hogy egy szerződésben mi lehet a buktató, és mikor jön ki a legjobban egy boltból.
Lehet mondani, hogy ez lúzerság, de teszek az ilyen dumákra.
Engem ne cseszegessen az ügyfél, ha belebukott valamibe, mert egy pillanatnyi jutalék fejében elhallgattam amit nem kellett volna, vagy épp egy olyan cég érdekeit képviseltem, amelyikét nem kellett volna, vagy nem úgy, ahogy azt követelték.
------------------
És a másik oldala a dolgoknak. Vannak, akik képtelenek felfogni bármit, hiába húzod alá a feltételekben, hogy mire nem fizet, nem érdekli, nem akarja tudomásul venni.
Évente látjuk a nemzetközi felmérésekben, hogy mekkorát bukik országunk az értelmezési teszten.
Biztos ott is úgy értelmezik, ahogy akarják. A PISA teszt az az, amikor kap pár pizzát, és kóstolás alapján megállapítja, hogy neki melyik ízlik, melyik a jobb.
Na, az ilyennek magyarázhatsz bármit, bárhogy.
---------------
Egyébként ha biztosítóztam, ha nem, akivel soha nem állnék szóba, az az egon.
Soha nem fogják fel, hogy a sajtóban a legtöbb rossz a volt ábéról szól.
Ha nem figyelnek, nem értenek, akkor igyák meg a levit. :DD

ratevka 2019.03.27. 15:29:00

@ordasbacsi: Ez esetben pl. a második egy kisteherautó, gondolom, vállalkozáshoz kell, és teljesen érthető, hogy valaki nem a személyautóval viszi az árut, és nem a vállalkozáshoz használt kisteherautóval megy nyaralni.

De ettől függetlenül több olyan család is létezik, ahol nem csak egy autó van. Mi ebben annyira meglepő?

NekemNemEzKell 2019.03.27. 15:54:11

Nem. 30 napon belül mindkét fél felmondhatja!

Terézágyú 2019.03.27. 16:03:39

@Xezs7:
"Ne basszatok már fel ezzel a debil kekeckedéssel. A járműveknek van köznapi megnevezésük, meg a hivatalos. A köznapi mindenkinek mást jelent"

Azért valamilyen szinten meg kéne tudni érteni egymást.

És gondolom neked is megvan a véleményed azokról a júzerekről, akik annyit tudnak mondani, hogy "erromlott a számítógép" - közben meg teljesen működik, csak net nincs, mert kihúzta valaki a kábelt...

Szóval mondhatja valaki, hogy "vettem egy autót", a százéves nagymamám valószínűleg mindenre ezt mondaná - de a pósztertől esetleg elvárható egy kicsivel pontosabb megfogalmazás. Ha már egyszer sikerült letennie a kresz-vizsgát...

Xezs7 2019.03.27. 19:29:28

@evilwolf: "Vannak, akik képtelenek felfogni bármit" erről az jut eszembe, mikor közjegyzőnél voltam, és miután elmondta, amit kötelessége elmondani, beszélgettünk kicsit kötetlenül. Megemlítette, hogy sok olyan ügyfél van, aki annyit mond, hogy ő nem akarja végighallgatni azt a sok rizsát, amit a közjegyző mond. Őt hagyják békén, neki csak a pénz kell. Aztán gondolom ezek azok az emberek, akiknek a családi költségvetésük már attól megborult, hogy 10 ezer Ft-tal drágább lett a hiteltörlesztőjük. A hülyékkel nehéz jót tenni.

Sean MacTíre 2019.03.27. 20:20:53

@ordasbacsi: ugye tudod, hogy a rossz kivansag mindig visszaut, amellett, hogy demonstralod vele, hogy mennyire egyszeru es frusztralt, megkeseredett alja gyoker vagy?

Sean MacTíre 2019.03.27. 22:06:01

@ordasbacsi: semmi, de eddig amit itt előadtál csak fogatlan vén cigányasszonytól láttam. Fogatlan vén cigányasszony vagy? :D

ordasbacsi 2019.03.28. 07:10:40

@Sean MacTíre: Ez már halmozott diszkrimináció. Tudsz róla?

ordasbacsi 2019.03.28. 14:44:46

@Sean MacTíre: Nincs tartalma a mondani akarásodnak. Egy unatkozó, céltalanul bolyongó üresfejű élőlény vagy.

Sean MacTíre 2019.03.28. 14:57:23

@ordasbacsi: mondja ezt az atkozodo, masok halalat kivano fogatlan ven ciganyasszony. Sulya van. :)

ordasbacsi 2019.03.28. 18:26:16

@Sean MacTíre: Pihenj. Türelmetlen vagy.
Akárcsak egy kisgyerek, ki jóelőre beígért fagyijáért nyüglődik.

Sean MacTíre 2019.03.28. 18:37:20

@ordasbacsi: azt hiszem, elvesztettem a fonaladat. De talan nem is baj.

Permetező 2019.03.29. 00:48:09

Mindenki nyugodjon le az emagba!!
süti beállítások módosítása