Tékozló Homár

Az ilyenek miatt van rossz híre a használautó-kereskedőknek

2019.03.28. 12:43 | Homár Hilda | 112 komment

e9a892e99fb3-thumbnail2.jpg

Egy gépkocsi még régebbi típus és használt állapot esetén is többszázezer forintos tétel, vagyis egy kiflivételhez képest körültekintőbb vásárlást és szakmai segítséget igényel. Egyáltalán nem érdemes megspórolni a szervizes kört és az előzetes netes tájékozódást. És nem csak a gépjárművek ára és kiflinél összetettett működése, hanem az ügyeskedő kereskedők miatt sem.

Kedves Homár!

Saját történetemet szeretném megosztani veletek, hátha kapok valami használható tanácsot.

2019.01.10-én vásároltam egy Mazda 6 típusú használt autót a Briston Car Kft-től (1181.Bp.Üllői út 357). Az autó kb.200 km megtétele után megállt. Szerelőnél kiderült hogy egyéb hibáin kívül az autó alja teljesen szét van rohadva, purhabbal van kifújva. Erről a vásárlás előtt nem tájékoztattak. Az autó jelen állapotában alkalmatlan közlekedésre, és az idén lejáró műszaki vizsgán való megfelelésre.

Jeleztem a kereskedésnek hogy el szeretnék állni a vásárlástól. Azt a választ kaptam hogy az autó náluk csak bizományban volt, nem ők az eladók, őket semmilyen felelősség nem terheli. Jelzem az adásvételi szerződésen a kft van feltüntetve eladóként.Több e-mailt váltottunk, az egyikben elismerték hogy nem tájékoztattak az autó hibáiról.

A Ptk. 6:159. § (2) bekezdése rendelkezése alapján nekem jogom van az elálláshoz,de a kereskedő ettől elzárkózik. A szerelő szerint az autó javítása jóval többe kerülne mint az autó értéke/vételára. Az a kérdésem hogy tudnám érvényesíteni az elálláshoz való jogomat.

Tisztelettel:

Falta Richárd Gyula

Csatolom az adásvételi szerződést és a járási hivatal állásfoglalását.

 

Kedves Homár olvasó!

Amennyiben a szerződésben az autókereskedő cég szerepel eladóként, akkor nem mentesülhet a szavatossági kötelezettsége alól. Bármi is hangzott el, főszabály szerint a kereskedő felel minden olyan hibáért, ami (vagy aminek a közvetlen oka) megvolt a vásárlás pillanatában, és arról a vevőt nem tájékoztatta, a vevő pedig kellő gondosság ellenére sem vehette észre a hibát.  Az erre vonatkozó felelősség szerződéses kizárása semmis! 

Ha kiderül, hogy hibás az autó, azt haladéktalanul dokumentálni kell. Legjobb, ha egy – a felektől független – szakszervizben részletesen átvizsgáltatjuk, és írásba foglaltatjuk a hibákat, illetve árajánlatot kérünk a javításra. A hibá(ka)t és a szavatossági igényt a felfedezésétől számított lehető legrövidebb időn belül írásban (is) közöljük a kereskedővel. Használt autó vásárlása esetén  minimum egy év kellékszavatossági idő áll rendelkezésünkre, hogy az esetleges rejtett hibákat felfedezzük és haladéktalanul közöljük a kereskedővel. A szavatossági idő első hat hónapjában a jótálláshoz hasonló a jogi helyzet. A kereskedő hiba esetén csak akkor mentesülhet a szavatossági kötelezettsége alól, ha független szakvéleménnyel kimenti magát, tehát kétséget kizáróan bizonyítani tudja, hogy a hiba (vagy a hiba oka) nem volt meg a vásárláskor, illetve azt a vevő rendeltetésellenes használata okozta. 

Ha az eladó valóban elismerte írásban, hogy a vásárláskor nem tájékoztatott az autó fennálló, lényeges hibájáról (rohadás), akkor a felelősség alól mentesülni nem tud. 

Szavatossági jogaid sorrendje (melytől eltérni csak indokolt esetben lehet): 
1. javítás vagy csere (ez utóbbi használt autó vásárlásnál nem opció)
2. árleszállítás, javíttatás a kötelezett költségén, illetve elállás
Az eladó elsősorban javítani köteles, melyet a vevőnek alap esetben el kell fogadnia.  Akkor állhat el a szerződéstől, ha az eladó a kijavítást nem vállalta, vagy azt megfelelő határidőn belül és a vevő érdekeit kímélve nem tudta elvégezni, illetve ha a vevő kijavításhoz fűződő érdeke megszűnt. Az érdekmúlás bizonyítása a vevőt  terheli. 

A vásárlástól számított első hat hónapban a vevő perbeli pozíciója igen kedvező, így ilyenkor ajánlott a kereskedő elzárkózása esetén haladéktalanul pert indítani. Az első hat hónap letelte után a perindítást megelőzően célszerű a békéltető testület eljárását kezdeményezni, hiszen ingyenes, mediáción alapuló megegyezést tesz lehetővé. 

Általános tanács:

Használt autó vásárlás előtt ne akarjunk spórolni az autó alapos átvizsgálásán! Nem elég csak körbejárni az autót, és esetleg elmenni vele egy pár perces próbaútra, ahol sokszor még azt sem teszik lehetővé, hogy mi vezessünk. Kérjük az eladót, hogy biztosítsa annak lehetőségét, hogy saját költségünkre egy általunk választott szervizben komolyabban átvizsgálják az autót. Amennyiben ehhez nem akar hozzájárulni az eladó, inkább álljunk odébb, és keressünk másik autót!

Felhasznált jogszabály: 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről  
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rarabel 2019.03.28. 13:32:40

Purhabbal karosszériát szerelni, ez se rossz...
Részvétem!

Lalikám 2019.03.28. 15:09:45

Valahogy nem tudom sajnálni a vevőt, a mai világban aki így vesz meg egy autót, az meg is érdemli, már bocs.

CsakLajosAz 2019.03.28. 15:44:08

Lényeges infirmáció: mekkora értéket képvisel a szekér. Mert a PUR hab, mint metódus ugyan elterjedt, de inkább a huszonéves autók körében.

Azért még ha a törvény egyes agyakban nem megfelelően van értelmezve, a gyári garancia nem indul újra, ha használt autót vesz az ember... Egy huszonéves autó alkatrészei huszonévesek, és ennek megfelelő állapotban kell lenni mindennek. Vagyis ha egy huszonéves szekérben a váltó cserélve lett egy 30 éves váltóra, ezt nem mondta/írta le az eladó, az jogalapot képez a pampogásra...

A korának megfelelő állapot azonban nem.

Tetszik, nem tetszik, ez van. Ezt hívják jogértelmezésnek, ezért vannak perek is, de a bírói gyakorlat az, amit leírtam.

Ha valaki vesz egy 24 éves B corsát, és azt várja, hogy 125e Ft áron makulátlan legyen, az hülye.

Ha meg azt várja, és nem vizsgáltatja át vásárlás előtt, még hülyébb.

Ha meg a homlokára is írja, higy bakek, meg hülye, arra nincsenek szavak...

A PUR gab egyébként tipikusan küszöbnél alkalmazott trükk. Ha már akkora lyuk van ott, hogy hab kell, akkor az autó vagy Mazda, vagy ténykeg huszonéves..

Testem hozzá, hogy egy rohadt küszöbtől nem életveszélyes egy autó... Ha a hosszanti tartóelemek rohadnak... Tornyok, tartófülek... Akkor igen. De sok év alatt olyan autót még nem láttam, ami makulátlan volt, de megette a rozsda. Ennek jelei vannak.... Mindenhol. Beltérben is.. fényezésen is...

Nem védem a céget, mert mind simlis...

De mi a teljes történet... Miről beszélünk...

FDToth 2019.03.28. 16:03:36

Mostanaban: sok hasznaltauto kereskedes, magyobbak is, nem jelzik h bizonyamiban ertekesitenek, hanem csak a szerzodeskoterskor latszik h ok kozvetitok, es maganszemely az elado. Aki ezt nem nezi, megzsivhatja!
Egyik legnagyobbb markakreskedo, aki hasznalt autokat is arul, mar nem sajatjaknet arulja oket, igy szepen mentesul a szavatossagi dolgok alol. Megteheti, csak efele megyunk el, a kerekdo mar veszi az autot a nevere.

juhaszvik 2019.03.28. 16:16:21

@CsakLajosAz: idézek néhány dolgot.
"Több e-mailt váltottunk, az egyikben elismerték hogy nem tájékoztattak az autó hibáiról"

"kereskedő felel minden olyan hibáért, ami (vagy aminek a közvetlen oka) megvolt a vásárlás pillanatában, és arról a vevőt nem tájékoztatta"

nem adhatsz el autót közlekedésre alkalmasként, ha nem az.

amúgy meg tanulságos az eset, mostanában esedékes használt autó vásárlás előtt álok. mennyit kér el egy átlag szervizes, ha beesek hozzá egy (még nem saját) autóval, és arra kérem, hogy nézzen már rá?

Xezs7 2019.03.28. 16:59:59

A Homár tök jól leírta amiket gondoltam. Esetleg egy lehetőséged van még azokon felül: ha bármi szabálytalanság van az adásvétel körül, pl kevesebbet írtak vételárnak a számlára, mint a valós ár, úgy a tulajt meg tudod fenyegetni, hogy vagy ad másik autót, vagy rájuk uszítod a NAV-ot. Az autókereskedők általában nem szeretik a szerveket, mert sok a sumákság náluk.

Xezs7 2019.03.28. 17:04:41

@CsakLajosAz: ha a felsorolt hibák dokumentálva lettek volna, akkor nem lenne ok a pampogásra, de a cég nem tájékoztatta az ügyfelet arról, hogy purhabos a kocsi meg szar a motorja. Egy szar motor nem az utolsó 200 km-en kezd el jeleket adni a hibáról hanem már korábban is. Szóval 20 év ide vagy oda, legyen leírva, hogy az autó rohad, aztán a vevő maid eldönti, hogy kell-e neki.

Megjegyzem, furcsa, hogy alig van ilyen sztori a Homaron, mivel a jelenség mindennapos.

CsakLajosAz 2019.03.28. 17:08:39

@juhaszvik1: ki állítja, hogy nem alkalmas közlekedésre? Van hivatalos szakértői szakvélemény? Ha nincs, akkor érvényes a műszaki. Az, hogy a Tibi, vagy Géza azt mondja, hogy egy vagon pénzzel lehúzzon, ilyeszteget, az nem szakvélemény. Ha betolja hivatalos vizsgasorra, és papír van róla, az más.. Egy 20 éves autó felét ki lehet cserélni, mert nem új. De nem alkalmatlan közlekedésre. Attól, hogy egy kovácsolt vas alkatrész rozsdás, annak még semmi baja, az olyan. De a laikus megeszi, hogy ki kell cserélnj a G astra hátsó hídját, mert rozsdás... Az. Mindegyikren. 1 éves kora óta. Mert nincs felületkezrlve gyárilag. De ez nem hiba. Persze a gyökagyú fotelfizikus megeszi, húúú... Unixban 259e Ft... Átvertek. Szemetek. Pedig semmi baja, vizsgán hibapont sem jár érte...

Minden tökéletes autóban is lehet olyat mutatni, amiből laikus farkast ordít...

Tényeket. Fényképet, árat, évjáratot... Addig f*cibálás az egész...

Nem vagyok autónepper, autót sem adtam el életembe, csak vettem jó párat.. (igen... Mind itt áll, vagy a családban van)

De az, hogy pur hab tart össze valamit, az sejtet egy árkategóriát/életkort...

Az utcáról beesést senki nem szereti. Ha van az emelőn valami, mit csináljon vele..

Kérj időpontot telefonon... Vidéki Tibi ránéz... Vagy nagyobb szerviz... Ahol sok beállás van. De időpont nélkül a legtöbb benzin pazarlás...

CsakLajosAz 2019.03.28. 17:12:33

@Xezs7: tipikusan az Üllői ezen részén levők pont tojnak a NAV és társaira.. kilóra...

Én is jártam arra autót nézni... Be sem mentem... :-) Jobb a békesség...

Persze.. joga van mindenkinek mindenre... 2 megoldás van. A fekete X7 féle megoldás (haverok) meg a benyelés.. a jogit felejtsd el... Idehaza, ebben a kategóriában ..

CsakLajosAz 2019.03.28. 17:35:13

@FDToth: na igen.. ez a másik.. mindenki mindent aláír... ész nélkül... Arra gondolsz, aki állapotfelmérő lapot vesz fel, trükkösen fogalmazva, okosok meg aláírják, hogy bontószökevényt vesznek? Na velük se tud a hatóság évek óta mit tenni, pedig milliárdos forgalmuk van. Ha a logót meglátom az úton egy rendszámtáblán, már sajnálom az embert... :)

Múlt nyáron vettem árában kereskedőtől motorhibás autót, 2M kategóriában. Korrektül megbeszéltük, papirozás előtt, mi baja, mibe fog fájni, beleírtuk az adásvételibe, hogy magam javítom, ha más kiderül, kedvezmény, stb. Rálocsoltam még 3k-t, csavaroztam 3 hetet, és van egy autóm, ami makulátlan, és nincs még egy az országban ezzel a felszereltséggel .. (egyedi gyári tuning, 4-es sorszám...) A kereskedő külföldről hozta, 1 éve árulta, kutyának nem kellett a motorhiba miatt... Rosszat vettem, boldog vagyok, és ettől a kereskedőtől bármikor újra... Pedig kinézetre a fazontól perecet se a cirkuszban...

Asszonynak vettem autót, magánembertől... Ráadásul ügyésztől! Rozsdás küszöbre gyári rücsi fújva... ki nem szúrja senki... Grr... megszívtsm, rendbe tettem, kapott rendes üregvédőt, alvázvédelmet... Benyeltem.. ez van...

Persze... Könnyen jár a szám... Meg tudom csinálni... Panellakó semmihez nem konyító, de az abkakra ráírja, hogy átvertek ember nem. De ha tudja, hogy suta...

Minek vág bele egyedül???

Bölcsibe volt a gyereknek csoporttársa. Anyu büszkén jött a kék propellerrel... Nézzem meg... Na... Diesel... Automata... Puffos volt elől, oldalt... Mondtam.. adja el... Amíg nem késő... Meneküljön... Nem tette... Pár hét múlva jött gyalog... Váltóhiba... 4k... Mondtam, adja el... Nem, most jó lesz... Ja... 1 hónapig... Magasnyomású szivattyú... Mondom... Ok, de rail csövek, tank, minden pucolás legyen... Á.. nem kell... Mondta a doktor... Újabb 4k... Mondanom se kell... Nem bírta 1000km-ert... Mondtam... Adja el... Nem, már sokat költött rá...

Majd álló helyzetben durrannt benne 3 lufi... Mert puffos volt, hegesztgetéskor sérültek a kábelek...

Eladta... Bontóba...sérült más is..

Xezs7 2019.03.28. 17:50:52

@CsakLajosAz: mi az hogy puffos? Rozsda a festék alatt?

juhaszvik 2019.03.28. 17:59:22

@CsakLajosAz: azt ugye tudod, hogy a "k" az ezernek a rövidítése és nem a százezernek?

CsakLajosAz 2019.03.28. 18:21:31

@Xezs7: puffos=törött, karambolos...

CsakLajosAz 2019.03.28. 18:25:47

@juhaszvik1: jajaja... Máshonnan jött, rossz megszokás...

MrZed001 2019.03.28. 22:31:31

Tényleg egy 10-20 ezerből megvan, hogy szakszerviz átnézze a kocsit, és eredményként tételes hibalistát ad, nagyjából pontos javítási árakkal.
Igen, eltart nekik a kocsi átnézése fél-1 órába, de cserébe igen alaposak.
Ráadásul alkualapnak is kiváló, mert hibátlan kocsi nincs.
Nem értem azokat az embereket, akik e nélkül vesznek kocsit ?!??

Permetező 2019.03.29. 00:43:14

@MrZed001: Jah, ha pont azt az egyet veszed meg amit bevizsgálsz akkor valóban csak annyi. Ha esetleg tovább kell nézelődni akkor mehet az újabb vizsgàlat.

Xezs7 2019.03.29. 07:11:42

@Permetező: bevizsgáltatsz mondjuk ötöt, az 100 ezer, annyit meg lealkudsz abból amelyiket megveszed. Nehogy már 20 ezreken rugózzon valaki milliós tételek mellett.

Alf56 2019.03.29. 07:52:12

@Lalikám: mert TE ugye értesz hozzá ennyit? Cseréltél már legalább kereket a sajátodon? Láttad valaha alulról? Ja nincs is autód, soha nem is volt.

CsakLajosAz 2019.03.29. 08:45:53

@Alf56: amit írtál, remélem, érzed, hogy hülyeség.

Ha beteg vagy, elmész orvoshoz.. vagy ha nem vagy beteg, 40 felett szűrővizsgálatokra. Nem? Ha nem, akkor meg is érdemled...

Ugyan ez van az autóval is. Aki nem ért hozzá, vigye szerelőhöz.

Őszintén... Ha egy hozzánemértő jóhiszeműen elad egy autót, mert tényleg nem látta soha a hibáit, akkor farkast kiáltasz, csaló??? Nem az. Jóhiszeműen járt el. Anyám tök nyugodtan adná el az autóját, meg van győzödve, hogy hibátlan. De nem az. Tudom, hogy a vezérműlánc gyári hibából adódóan csörög... (Ha jó idő lesz, cserélem) a gyári emelési pontokat elgörbítette egy barom gumis.. kapuval 4* húzta meg a jobbhátulját, fényezni kellett mindig, de kalapálni, glettelni sosem... Még a gyári galván sem sérült... Mérve szerintem mikronban már nem mérhető a festék olyan vastag. Akkor rommá volt törve? Bontóba vele?

Ha én adom el, kapja a vevő a fotókat, beleírva, melléklet, stb.. persze nem adom el... Mert csak szarabbat találnék helyette...

Eladóban is felmerülhet, hogy a vevő verte át, kicserélte a fél autót, vagy ahogy most kaptak el egy bandát, ételfestéket tett a hűtőlötyihez, hogy olajosnak tűnjön.

Feleslesges körök, rizikó, konfrontáció.

Át kell nézni, nézetni, leírni az adásvételiellékleteként, és ha a vevő hibákkal elviszi, elfogadni, az ő rizikója.

Vagy .. bebattyogni a bótba, venni újat, garival, és ott lehet pampogni mindenért..

Használt, az használt... Aki ezt nem érti, az hülye. Bocs.

Ingyen vacsi nincs, csak Karácsonykor, Krisnásoktól... De ők autót nem árulnak...

És igen, én is szoptam már be... Nyeltem, én hülyeségem, megcsináltam... Ennyi.

CsakLajosAz 2019.03.29. 08:49:08

@Medgar: na pont erről beszélek... Van, aki autóhoz ért, van aki a májhoz, veséhez, agyhoz.. a hentes meg a gyesznyó bontáshoz...

Te meg a nyelvészkedéshez. Kiragadva a lényeget..

Te inkább vidd szerelőhöz átnézésre...

Terézágyú 2019.03.29. 09:06:33

@Xezs7:
"ha a felsorolt hibák dokumentálva lettek volna, akkor nem lenne ok a pampogásra, de a cég nem tájékoztatta az ügyfelet arról, hogy purhabos a kocsi meg szar a motorja. Egy szar motor nem az utolsó 200 km-en kezd el jeleket adni a hibáról hanem már korábban is. Szóval 20 év ide vagy oda, legyen leírva, hogy az autó rohad, aztán a vevő maid eldönti, hogy kell-e neki."

Hát, ki is írta ezt a minap?
"Azt kellene végre elfogadni, hogy egyetlen cég sem azért jött létre, hogy a vevőnek jó legyen. Hanem azért, hogy pénzt hozzon. Iphone-t sem azért gyártanak, hogy a vevőnek jó legyen, hanem hogy pénzt hozzon. Persze valamennyire jó kell legyen, máskülönben nem vennék meg, de azért sosem tökéletes. Na ugyanez van a pénzügyi termékekkel is. Képben kell lenni legalább az alapokkal, különben olyan terméket kapsz, ami valamennyire jó, de mégsem az, amit akartál. Mikor én vettem fel devizahitelt, az ügyintéző a devicakockázat iránti kérdésemet egy legyintéssel intézte el, miszerint az nem fenyeget egyetlen szakértő szerint sem, nem lesz semmi gond. Én meg már akkor úgy gondoltam, hogy ez a nő vagy hülye, vagy szándékosan hazudik, így a devizahitelt olyan alacsony törlesztővel vettem fel, amire rászámoltam még vagy 30-40%-ot és ha azt is ki bírtam volna fizetni, akkor döntöttem úgy, hogy mehet. Ehelyett sokan annyira kicentizték, hogy mikor 10 ezer Ft-tal nőtt a törlesztő, már nem bírták fizetni. Ludas persze az üzletkötő is, de végsősoron az emberek a ludasak, mert nem tájékozódnak."

2019.03.29. 09:12:33

Az első az, hogy Mazdát nem veszünk használtan SOHA. Mind rohad, időzített katasztrófa az összes. A második, hogy az Üllői úti kufároktól szintén nem veszünk. Tudom miről beszélek, én is vettem az egyiktől, az én autóm is megállt két nap múlva, aztán szerencsére kivertem a javítást belőlük, ami ugyan totál garanciális eset volt, de mégis lehúztak negyvennel, kifizettem, mert már nem akartam harcolni és hisztériázni, ravasz kufárok ezek, nem tudod kifárasztani őket. Az a helyzet, hogy használt autót leginkább ismerősi, családi, baráti körből érdemes venni, ahol ismerni lehet az autó előéletét. Ha meg kereskedés vagy ismeretlen magánszemély, akkor szemérmetlenül elvinni karosszériást, autószerelőt, elvitetni szervizbe, felemeltetni, alánézetni, gépre kötni, diagnosztikáztatni, ezek nélkül nem szabad. Nem magas lóról beszélek, pár hónapja én is szívtam egy nagyot, most már okos vagyok. Szerencsére az én verdámat összesen egy százasból talpra lehetett állítani, és nincs nagyon kinyomva a szeme.

Xezs7 2019.03.29. 09:20:24

@Terézágyú: Nincs ellentmondás a kettő között. Pont az a lényege mindkét írásomnak, hogy bizalmatlannak kell lenni mindenkivel az üzleti életben, és leiratni mindent, ami fontos. Ha valami nincs leírva, az bizony sunnyogás.

Nancsibacsi 2019.03.29. 09:20:45

A vevőnek elvileg nyert ügye van, de ehhez lehet hogy pereskednie is kell. Sokkal olcsóbb lett volna a vásárlás előtt átnézetni az autót. Persze ha a választék aljából válogat, akkor mind meg fog bukni az állapotfelmérésen, és a sok állapotfelmérés költségét akkor is ki kell fizetni, ha nem jön össze az üzlet. Viszont amelyik autót egy kereskedő odaadja, hogy vidd csak el bátran állapotfelmérni, annak valószínűleg van alja, meg a motorjának se minden további km ajándék. Szóval ez már eleve egy jó szűrő, mert ilyen állapotú autót valószínűleg oda se adtak volna neki.
A másik hogy egy állapotfelmérés se mindent árul el, mert pár éve volt cikk tc-n arról, hogy egy előzőleg totálkáros, de csak pár éves autót elvittek egy állapotfelmérésre, és a szervíz semmit se vett észre 20ezerért abból, hogy az autó szakszerű javítási költsége több millió lett volna (okosban persze olcsóbban összetákolták). A használt autó vásárlás mindig is lutri volt, és lutri lesz - amíg van rá remény, hogy egy kis pénz bejöjjön belőle, egy autót se visznek el a bontóba.

Medgar 2019.03.29. 09:21:21

@CsakLajosAz: Kitalálom, te is nepper vagy.

CsakLajosAz 2019.03.29. 09:26:34

@Medgar: nem. Villamosmérnök. Csak autóbuzi... :-)

Terézágyú 2019.03.29. 09:29:26

@Xezs7:
"Nincs ellentmondás a kettő között. Pont az a lényege mindkét írásomnak, hogy bizalmatlannak kell lenni mindenkivel az üzleti életben"

Vagyis itt rontotta el a pószter, hogy NEM volt eléggé bizalmatlan.

Terézágyú 2019.03.29. 09:30:24

@Medgar:
"Kitalálom, te is nepper vagy."

Milyen jó, hogy fentebb leírta, hogy "Nem vagyok autónepper, autót sem adtam el életembe, csak vettem jó párat.. "

CsakLajosAz 2019.03.29. 09:33:21

@Nancsibacsi: sajnos nincs elvileg....

Ahogy írta, az eladó nem a nepper volt, hanem Gipsz Jakab... Mint magánember... Így már más a leányzó fekvése...

Nem lepne meg, ga Gipsz Jakab ndm is lenne magyar, vagy Hóhérfaszfalván lakna a Viharsarokban...

A nepperek, akik direkt verik át a kuncsaftot nem fél éve csinálják.. nagyon jól bejáratott csapdáik vannak...

CsakLajosAz 2019.03.29. 09:37:19

@Terézágyú: nem ezt írom?!?!

Átlag ember funkcionális analfabéta. Odatolnak egy papírt, alá is írja. Még ingatlan esetében ha a közjegyző olvassa fel, akkor is a szifonját nyomogatja... Aztán csodálkozik..

Én még a kórházi zárójelentést is elolvasom, aláírás előtt, pedig 12 oldal volt... Találtam is hibát...

Terézágyú 2019.03.29. 09:49:03

@CsakLajosAz:

"nem ezt írom?!?!
Átlag ember funkcionális analfabéta. Odatolnak egy papírt, alá is írja."

Háttöööööö..... fentebb írod:

"Ahogy írta, az eladó nem a nepper volt, hanem Gipsz Jakab... Mint magánember... Így már más a leányzó fekvése..."

Nem, a pószter éppen azt írja, hogy "az adásvételi szerződésen a kft van feltüntetve eladóként."
....
:)

Egyébként a pószter azt írja, hogy "A Ptk. 6:159. § (2) bekezdése rendelkezése alapján nekem jogom van az elálláshoz [...] Az a kérdésem hogy tudnám érvényesíteni az elálláshoz való jogomat. [...] Csatolom az adásvételi szerződést és a járási hivatal állásfoglalását."

Hát ha a pétékát is bújta, meg a "(hülye)járási hivatalt" is megkérdezte, akkor mi újabbat vár a homártól...????? (azon túl, hogy nekünk alkalmunk van itt írogatni, és b*sztatni egymást :)

CsakLajosAz 2019.03.29. 09:52:51

@Terézágyú: bazz... Bebuktam :-) megyek dolgozni...

CsakLajosAz 2019.03.29. 09:54:37

@CsakLajosAz: ja igen.. amit vár: csodát... Mint a 85%... Azt hiszi, nepper emiatt megsajnálja..

De gondolom volt már egy pár jó hangulatú beszélgetésük... Így...

CsakLajosAz 2019.03.29. 10:43:23

@Eugene Horse: jellemzően autót akkor adnak el, ha valami nem kerek. Legalábbis idehaza... A felső réteg persze nem, de ők meg nem a pur habos kazegóriában eveznek...

Ha valakinek egy 8-10 éves szekérre a doktor azt mondja, 5-600e HUF lesz, inkább beadja a kereskedésbe...

Persze vannak kivételek, a híres elunyt német orvos, meg a társaik, de az sem a PUR hab kategória...

Használt szekér lutri. Az volt, az is lesz. Elvégre a legdrágább tartós használati cikk a legtöbb családba.. persze a kisrepülő, meg a helikopáter után... :-)

Nepperben meg ne bízzon senki, ja... És a nepper által ajánlott szerelőben sem, aki hopp.. épp pont ráér egy átnézésre...

Nancsibacsi 2019.03.29. 10:47:44

@CsakLajosAz: "Jelzem az adásvételi szerződésen a kft van feltüntetve eladóként."
Innen kezdve meg nyert az ügy.

CsakLajosAz 2019.03.29. 10:49:30

Aztán csak magamban... A nepper sem normális, hogy Mazda6-ot bármilyen módon bevesz, hacsak nem ingyen volt...

Talán a történelem legjobban rohadó szekere... Gyárilag nem volt egyen sem alvázvédelem. De nem hogy rücsi, még festés is ködölve csak...

Még a híres "rohadós" mercit is megelőzi... Az első vizsgánál már rohadt mind, kivétel nélkül...

2019.03.29. 10:58:56

@CsakLajosAz: az én esetemben én is elszúrtam rendesen, mert a kereskedő mondta, hogy nyugodtan elvihetem egy általam választott közeli szervizbe átnézetni, de lelkes voltam és az autó nagyon egyben lévőnek tűnt, úgyhogy nem tettem. Viszont valszeg akkor sem derült volna ki a hiba, mert az az volt, hogy a vezérlő elektronika csatlakozója egy kisebb koccanás miatt elferdült, és hol átmentek a jelek, hol nem. Úgy vittem el az autót, hogy pöcröff, semmi baja, aztán két nap múlva kék halál, műszerek megbolondulva, hol indul, hol nem. Ezt, ha a szerelőnél épp beindult volna, tuti nem veszi észre. És lehet, hogy túl jóhiszemű vagyok, de a kereskedőnek is valszeg meglepetés volt a dolog, nem látok logikát abban, hogy egy ilyen hektikusan működő kocsit tudatosan elsózzon, amikor biztos lehet benne, hogy visszahozzák anyázva. Szerencsére ez a jobbik típusú kereskedés volt, az ő nevükre volt átírva a kocsi, és volt hat hó gari, igaz a tulaj az állítólagos 120 ezres javítást el akarta felezni velem azon az alapon, hogy őt is tulajdonképpen átejtették, erre mondtam, hogy a béke kedvéért adok negyvenet, aztán ne halljunk többet egymás felől. A kocsi viszont azóta (3 hónapja) szépen működik.

Nancsibacsi 2019.03.29. 11:00:37

@CsakLajosAz: "jellemzően autót akkor adnak el, ha valami nem kerek."
Igen
"Legalábbis idehaza..."
Mindenhol így van.
"A felső réteg persze nem,"
De, ők is, ráadásul egy prémium eleve hamarabb fog vacakolni, és drágább a javítása, mint egy tucatautónak.

Van persze kivétel, de baromi kevés: nem fér el +1 gyerek, a tulaj meghal, esetleg kap magán használatra is használható céges autót (cégautó adó óta ritka). Sokan azt hiszik, hogy 10 használt autóból 1 jó, de ez túlzás - sokkal kevesebb jó van. És ezek SOHA nem olcsók, szóval átlag vásárló pont nem ezeket nézi (mert átlag vásárló vagy futásteljesítmény, vagy ár szerint rendez).

CsakLajosAz 2019.03.29. 11:01:55

www.hasznaltauto.hu/szemelyauto/mazda/6/mazda_6_2_0_cd_ce_szep_allapot-14053404

Hmm... Ez a szöveg zseniális...

Leírja, hogy 10 évnél öregebb, nincs gari...

Pofám leszakad.. PTK, BTK... Mint ha nem is létezne...

CsakLajosAz 2019.03.29. 11:03:11

@Eugene Horse: vélhetően ő sem tudta... Ezt mindenki besz*ta volna...

2019.03.29. 11:08:39

@Nancsibacsi:
"Mindenhol így van."

Igen, de a gazdaságos fenntarthatóság javítási költség függő, tehát elméletben van értelme a levedlett autókat egy gazdagabb országból megvenni. A gyakorlatban persze épp ezen a téren akkora szélhámosság van, hogy egy átlag autós szinte soha nem fog jól járni azzal sem.

De egyébként teljesen igaz, én is akkor fogok megválni az autómtól ha már nem éri meg fenntartani. A másik oldalon persze ott van, hogy aki majd megveszi, az jó eséllyel ridegtartáson tartja, okosban műszakiztatja, és pár év múlva egy közveszélyes járgány lesz, amilyen a magyar autók 80%-a.

Terézágyú 2019.03.29. 11:10:44

@CsakLajosAz:
Ja, ez a szöveg, mint "leírás" :)

"Leírás
MAGYARORSZÁGI! SZÉP KÜLSŐ BELSŐ ÁLLAPOT. JÓ MOTOR JÓ FUTÓMŰ. HÉTFŐTŐL VASÁRNAPIG VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ GÉPKOCSI KÍNÁLATUNKKAL. NÁLUNK AZONNAL KÉSZPÉNZRE VÁLTHATJA AUTÓJÁT. AUTÓ BESZÁMÍTÁS, HITEL ÜGYINTÉZÉS, KÉSZPÉNZES FELVÁSÁRLÁS A HÉT MINDEN NAPJÁN H-P: 9-18, SZ-V: 9-14! OKMÁNYIRODAI TELJES KÖRŰ ÜGYINTÉZÉS AKÁR MÁSHOL VÁSÁROLT GÉPJÁRMŰRE IS! EREDETISÉGVIZSGÁLAT, BIZTOSÍTÁSKÖTÉS, GYORS ÉS KORREKT HITELÜGYINTÉZÉS! LÁTOGASSANAK EL HOZZÁNK GÉPKOCSI KÍNÁLATUNKBÓL BIZTOSAN TALÁLNAK ÖNÖK SZÁMÁRA MEGFELELŐT. FOLYAMATOS AKCIÓKKAL VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! BRISTON CAR A LEGJOBB ÁR A PIACON! VÁSÁRLÓINKAT MEGKÉRJÜK VEGYÉK FIGYELEMBE, HOGY GÉPJÁRMŰVEINK HASZNÁLT TÖBBNYIRE 10 ÉVES ELMÚLT GÉPKOCSIK! EBBŐL KIFOLYÓLAG GARANCIÁT VAGY SZAVATOSSÁGOT NEM TUDUNK VÁLLALNI RÁJUK. MEGÉRTÉSÜKET ELŐRE IS KÖSZÖNJÜK."

:))))))))))))))))))))

CsakLajosAz 2019.03.29. 11:11:53

@Nancsibacsi: ez így van... Ahogy fent írtam, ezért vettem rosszként, csináltam meg magam... Az átlag user hahu-n beírja opel, astra, ( vagy BMV, 320d) évjárat-tól, km-alatt, keresés. Majd az első 10 árához viszonyít, a többi drága, meg se nézi.

Tudom.

Anyám így keresett autót. Majd vett is... Pedig ember úgy nem tiltakozott, mit én, hogy csak azt ne...

Elmentem Fehérvárra, tip-top, sehol törve, gyári fény, osztrák, nem sós helyről, helyben csápos, alul hibátlan. összes gyári papír, összes számla, a rossz alkatrészek a csomiban, zöccséges ládában, osztrák cimkével... :-)

Tulaj telefonszáma a számlákon, felhívtam, elmondott mindent, jó fej volt.. mondom anyámnak, gyere, menjünk le, nézd meg, vegyük meg...

Válasz: MESSZE VAN...nem tetszik a színe... Bazz.. BP-Szfehérvár... Az autó grafit szürke volt..

Itt feladtam, vett egyet, azóta csavarozom.. :-)

Szóval igen, átlag user ilyen..

Nick-son 2019.03.29. 11:19:08

Sajnos a mazdák legendásan rohadnak.

Olcsóbb autóknál tanácsolni könnyű, hogy vigyél szerelőt, csak megcsinálni nehezebb. Amerre én lakok vannak szerelők akik 2 hónapra!!! adnak időpontot javításra. El nem tudom képzelni, hogy ennyi munka mellett ideje van egy normális szerelőnek valakit kísérgetni pár százezres autókat nézegeti.

Meg elég jól el is lehet fedni az aljának a hibáit.

Nem véletlen van garanciális kötelessége a használtautó kereskedőnek. Igazából sok mindent nem csinálnak az autókkal azon kívül, hogy hirdetgetik hülye szövegekkel, "jön-megy teszi a dolgát" és hasonlók, meg pár százezres árréssel. Épp ezért jó hogy van ez a garanciális kötelezettség, hogy valamit azért a vevő is kapjon cserébe az árrésért. De a gyakorlat az, hogy a kereskedők kibújnak ahogy csak tudnak ez alól.

CsakLajosAz 2019.03.29. 11:24:52

@Terézágyú: megnéztem a képeket:

REG. Matrica hiányzik a szélvédőről. Ha kavics törte, ok, ha nem.. hanem nagyot kapott, pech.. hogy lesz így eredetvizsga matrica nélkül...

CsakLajosAz 2019.03.29. 11:27:18

@Nick-son: őszintén... Amíg ez a hirdetés ezzel a szöveggel kint lehet...

Mitől féljen?

Tényleg az a hülye, aki megveszi. Őszintén... Nem így van?

Xezs7 2019.03.29. 11:29:44

@CsakLajosAz: Nekem azért sántít ez az 5-600 ezres dolog. Mert oké, hogy sok, de másikat ennél jóval többért fog tudni venni. Szóval sokszor még mindig kifizetődőbb a javítás, és legalább marad az a kocsi, aminek tudjuk az előéletét. Nekem pont egy hasonló helyzetem volt, és eszembe se jutott volna eladni (törtem az elejét, nem vészesen, de sok elemet kellett cserélni).

CsakLajosAz 2019.03.29. 11:31:42

Egyébként ez a korú mazda 6, 5 igazi balek mágnes. Relatíve nagy, modern kinézetű, japán... Mi baj lehet... Ja.. és fele, vagy 3/4 árban, mint egy opel, ford.. tuti vétel...

conchita wurst 2019.03.29. 11:38:05

tipikus teljesen hulye vevo

tanulopenz

Nick-son 2019.03.29. 11:38:16

@CsakLajosAz: ebben igazad van. Nálam ez 100% -ban kizáró ok lett volna. Meg sajnos a mazdák is a rohadás miatt. Nem mindenki rutinos vásárló. Igaz nekem se sikerül 100% -ban mindent kiszúrni, de talán az orbitális szívásokat el tudom kerülni. Szerelőt egyszer vittem, akkor vettem meg életem legproblémásabb autóját :)

2019.03.29. 11:38:21

@CsakLajosAz: hú de sokat küzdöttem így a feleségemmel. Ilyen vélemények voltak: "olyan öreges az eleje" "nem szép" "kéket biztos ne" "ez nem tetszik (de miért nem? csak nem, nem tudom, ezt nem akarom)" "csúnya a lámpája" :))))

Xezs7 2019.03.29. 11:46:44

@CsakLajosAz: csavarozná a halál, ha már pont azt vette :)

CsakLajosAz 2019.03.29. 11:48:28

@Xezs7: látom, máshogy állunk a szeretteinkhez :-) :-)

Xezs7 2019.03.29. 11:49:23

@Nancsibacsi: azért szerintem van egy nem elhanyagolható része is a dolognak, a "szopacsfaktor". Ha egy illető túl sokat szop az autójával, mert mindig kell valamit csinálni rajta, és ő úgy gondolja, hogy neki erre nincs ideje, akkor vesz egy újat és le van tudva. Attól a régi még jó, és eladható, csak időt kell rá szánnia az új tulajnak. Tipikusan ilyen autó az Alfa. Azt csak az veszi, aki ráér szopni vele.

conchita wurst 2019.03.29. 11:51:28

@Nancsibacsi: Ez meg itthon sem igaz. Mi joparszor adtunk el olyan autot amit meg hosszu evekig lehetett volna hasznalni kulonosebb befektetes nelkul, szimplan untuk, ill. 4 evente leirja ktg-be a vallalkozo az ujat.
Ergo ilyenkor megy egy korkerdes a haveroknak, hogy kell-e valakinek, ha nem meghirdetjuk...

Szep is lenne ha mindenki akkor adna el a kocsijat amikor mar kiesik alola....kulonben meg az okos kereskedo beirja a szerzodesbe a sajat erdekeben hogy ez-ez-ez-ez-ez szar, a vevo atnezte es tud rola.

Xezs7 2019.03.29. 11:55:34

@CsakLajosAz: Ezt vállalom is. Én legtöbbször már leterelem anyámat, mert amúgy egész nap a hülyeségekkel zaklatna.

conchita wurst 2019.03.29. 12:02:53

@CsakLajosAz: Ez teny. Amig vereb van, szar is lesz.

Nyugodtan vihetne a vevo sajat szerzodest a kereskedohoz, ha akar. Eladoi nyomas van ugyis, sokkal tobb a hasznalt kocsi mint a vevo, ugyhogy ha nem teccik, viszontlatasra. Persze tisztelet a kivetelnek, vannak azert normalis kereskedok (normalis hasznaltauto-kereskedo alatt nem azt ertem, hogy valakinek par honappal a vetel utan vmi beszarik egy 10 eves auton, ez normalis dolog, a sajat kocsidrol se tudod mi all meg benne a jovo honapban).
Nem csak a nepperek gecik, a vevok jo nagy resze idiota, igenyek vannak loveja meg nyista.

Drago Brutic1 2019.03.29. 12:14:57

"Azt a választ kaptam hogy az autó náluk csak bizományban volt, nem ők az eladók, őket semmilyen felelősség nem terheli." És ezt az eladáskor épp elfelejtették közölni. Ennyit erről. A többi szinte mellékes.

Fülig José 2019.03.29. 12:18:28

addig olvastam, hogy vettem egy használt mazda 6-ot.
gratula.

kocsisj 2019.03.29. 12:18:40

@CsakLajosAz: Életemben az 54. autóban ülök, mind használt volt. Nem vagyok szerelő, de fék, csapágy, lengéscsillapító csere belefér. Mármint a régebbi típusoknál. Most egy Golf3-m van, '94-es 1,6 benzin. Most 325 ekm van benne, én 7 éve vettem Kölnben kényszerből (drágább volt a repjegy, mint a Golf és haza kellett húznom egy tele futót). 300€-ért vettem és beleszerettem. Magyarosítottam, megállt 220 e-ben a vége, azóta kétszer vizsgázott, most megy harmadszorra. A motorról azt sem tudom, hogy van, víz, olaj, benzin, gyertya és megy. Négy agycsapágy, hátsó lengő, múlt héten hátsó dob, mind saját kivitelezés. Vezérlés csere, kipuff csillapító szerelőnél anyaggal együtt cka 100 e.
Összegzésül: A használt autó szerintem mindig 50 %-os lutri. Ha szerencséd van, olcsóbban is olyat veszel, ami a drága hibákat nem nálad hozza. De vehetsz drágábban olyat, hogy minden költséges hibát produkál.
A küszöb, sárvédő ív rohadás szerintem nem a világ vége. Ha a tartórészek rohadnak, azt meg ott ette meg a fene, nem szabad megvenni. A Mazda 6-os nem lehet 20 év feletti (akkor még a 626 volt), jó esetben 2005-06, max. 2000-03. Érvényes rá, amit feljebb írtam. Motorikusan jó, szép fazon, igényes belső, csak rohad. Nem mindegy, hogy hol.
A két fiam '40-es, új céges autó, valószínűleg egy pótgumi csere is problémát okozna. Nekik szerencséjük van, nem kell használt autóban gondolkozniuk. Aki teljesen dilattento, hagyja ki a használt autót. Vegyen olcsóbb újat, vagy kerékpár.

CsakLajosAz 2019.03.29. 12:26:49

@conchita wurst: ez így van.

Volt egy munkatársam. Véleménye szerint az emberek 95%-a teljesen hülye..

De a usereket sem lehet egy kalap alá venni. Vettünk egy autót, 8 éves. Fiatal srácé volt, összebútorozott anyussal, kellett a pénz. A srác gyűjtötte az alkatrészeket, amiket cseréltetett. Számlákkal. Legdrágább olajszűrő, levegő szűrő, 28eFt/4l olaj... Ez egy astra H.

Pislogtam. Mondom ez egy barom, vegyük meg... Szokásos dolgokat cseréltem. Vezérlés, olaj, stb.. 1es hengerbe beszorult a gyertya, na mondom, majd szívok vele, kell a szekér, jó van az ott... 2500km után gyújtás hiba
. Diag szerint 1-es henger hibás gyújtás..

Kiszedtem. van a betának erre célszerszáma... Igazából izzítóhoz, de fél óra kelepelés alatt kijött. A gyári gyertya. És minden hengerben ez volt.

Tavasszal klímát takarítottam. Benne a gyári pollenszűrő, elmondhatatlan állapotban...

Találkoztam a sráccal véletlenül... Kiderült, hogy Ő mindenre, amit a szerelő mondott, a legjobbat választotta mivel nem ért az autókhoz, ha a szerelő nem mondta, nem cseréltette...

Tehát nem mindig a user a hülye. Lehet, nem ért hozzá. Meg az sem, akinek ez a dolga.

CsakLajosAz 2019.03.29. 12:31:03

@kocsisj: na de tudni kell, mit vegyél. Amiből sok van, és szerelhető. Golf is ilyen..

De nézz be egy pár éves diesel octavia motorterébe... Elmebaj...

Amit 20éveset írtam, arra vonatkozott, hogy az első postkor még nem volt ott, hogy Mazda6...

Csak tippeltem. Bejött... Más így nem rohad...

Utólag írták oda...

conchita wurst 2019.03.29. 12:36:56

@CsakLajosAz: Ez igy van, en se ertek az autokhoz, kalandvagybol egyszer csereltem olajat magamnak, soha tobbet. De van olyan autonepper! ismerosom, aki kb. pont annyit ert a muszaki dolgokhoz, mint en, megis megy nekik a szeker (persze van emberuk).

Hasznalt kocsit viszont vettem Nemetorszagban is meg itthon is(5x), tobb nagyon kulonbozo arfekvesben, es sosem szivtam veluk. De mivel tudom hogy hulye vk hozza, 400ezer ft-os kocsira se sajnalok egy 20ezres atvizsgalast, ill. eleve nem kerestem rizikos tipusokat, amig nem lett tobb penzem.

Szerelok meg ilyenek-olyanok, mivel laikus vk en csak emberismeretbol dolgozhatok. A mostani rendes csoka, az olajcserekkor atnezi a kopo dolgokat (pl. filterek) es szol ha cserelni kene vmit vagy csereli magatol es o szol, ugy latszik mazlista vk.

conchita wurst 2019.03.29. 12:42:59

@Fülig José: "addig olvastam, hogy vettem egy használt mazda 6-ot."

Ha atnezetnem, es nem lenne rohadt, siman. Mondjuk mazda dizelt nem vennek, mert azt nem fogja senki olcsoert javitani, de benzinest siman. A rohadasi hajlam miatt jol lent vannak az arak, pedig messze nem mind rohadt.

kewcheg 2019.03.29. 12:47:55

@kocsisj: egyetértek.Ettől méga Lada Kalinka vagy az a legkisebb dacia -most nem jut eszembe a neve- is jobb. csak hát ugye ott van a magyar úrhatnámság, cím-és rangkórság.Egyszer egy kolléganőm - autóügyileg teljesen láma - taglalta, hogy párszázezer forintjából milyen kisautót is venne, kérdeztem Suzukira nem gondoltál? Csak nézett elkerekedve, hogy ilyet..hogy? Suzuki? nem ülnének bele a gyerekek.Egyszer együtt nyaraltam romániai magyarokkal, az egyik kisfiú a családból nagy dumás "autószakért" volt, már ő is kívülről fújta, hogy milyen szarok is a Suzukik - a legjobb hogy náluk nem is nagyon van, Pluszba akkor még a világszégyene Dacia 1310 és klónjai voltak többségben az utakon- olyan jó tíz éve lehetett - sajnos kinti magyar véreinkben is megvan ez az úrhatnámság.USA ebből a szempontból etalon, senki nem nézi az autót, lehet az valami eldugott koreai vagy maláj márka, ha big enough, meg van benne vödörtartó a turmixitalnak, légkondi, már teljesen oké. Rendet kéne tennia a fejekben, nyakunkon a 130-as limitet betartó autóügyi rendelkezés az Unióból, teljesen elég lesz mindenkinek egy 70-80-90 lóerős kisautó (ettől gyengébb már nincs is) na jó, amíg kicsi a gyerek, vagy nagycsaládosoknak kell valamivel nagyobb, erre a célra is jó lehet a fentebb írott román márka valamelyik nagyobb modellje, szerintem a használtautóban gondolkozás esetén csakis és kizárólag kisebb, egyszerűbb bevált korróziómentes autókat kéne preferálni, a "divatautók" (nagy német márkák, presztízsesebb japók, vagy svédek) ilyen esetben ebben a kategóriában már nagyon gyászosak, ha más nem, valamelyik elektromos cucc adta már föl, vagy légkondi, a nagy teljesítmény miatt biztos a töréskár is, sokan elfelejtik hogy 10+ éveknél a kontakthiba teljesen életszerű méga japánoknál is....

kocsisj 2019.03.29. 12:48:09

@CsakLajosAz: Nagyobbik fiam kettővel ezelőtti autója egy Octavia volt. Karácsony másnapja, nálunk családi összröff. Fiam megkért, hogy cseréljem ki a bal első fényszóróban a körtét, mert kiégett. Mondom persze, nem nagy ügy. Kimegyek, stekk lámpa, motortető föl és ennyi. Ki kellett volna az egész légszűrőt (házastól) szereljem, hogy a körtéhez hozzáférjek. Az a mérnök is b.ssza meg a nénikéjét, aki ilyenre tervezte. Szakszervíz.

kewcheg 2019.03.29. 12:51:04

@kewcheg: már úgyértettem a Lada Kalinka meg Dacia újonnan.

citrix 2019.03.29. 12:52:12

Nem igazán értem hogy miért vesz valaki úgy autót hogy csak felületesen nézi meg. Tessék azt az autót csápos emelőre tenni és részletesen átvizsgálni egy valóban hozzáértő és az üzletben nem érdekelt szerelővel. Hibakód kiolvasás, ellenőrző lámpák indításkor felvillanása és kialvása, övfeszítő patronok, légzsákok, karosszéria épsége, egyenesfutás, kormánygép működése, emissziómérés, olaj állaga, a motor hidegindítása, gyorsulóképesség, kanyarodás kigyorsítással, fékek/ABS működése, klíma üzemkészsége, pollenszűrő és lehet sorolni. Purhabbal kitömött kaszni nem újdonság, volt már betonnal kitömött küszöb Moszkvicsban, újságpapírral és gittel javított karosszéria más egyéb autókban. A csibészség határtalan, legyen minden vásárlójelölt egészségesen gyanakvó. Lehetőleg ne érzelmi alapon (szín, jó duma, extrák, de fainul néz ki) alapon válasszon mert csúnyán megjárja.

kewcheg 2019.03.29. 13:01:04

A másik ilyen jóság, amin behalok, megveszik az új vagy használt, de azért még elég drága autót- hogy az utcán parkoljon, ha egyáltalán talál parkolót. A legdrágább ingóságát kint tartja a szabad ég alatt ebek harmincadján. Garázs ügye a városokban olyan szinte hiánycikk, hogy majdnem lakás négyzetméterárban mennek a társasházi garázsok. Parkoló meg vagy van, vagy nincs. Még istenes, ha mindig ugyanoda tud valaki parkolni a szabad ég alá.Mondjuk ebből a szempontból ilyen az egész világ, NY Brooklynban is ott sorakoznak a járda mellett a mindenféle drágább-olcsóbb vasak, gyakorlatilag a semmiért, aki ott nem metróval jár, az hülye. Bár nem vagyok bp.-i de szerintem Bp. belvárosban lakó júzernek se létszükséglet a saját autó, csak esetleg presztízsből...

CsakLajosAz 2019.03.29. 13:02:22

@kocsisj: ismerős otcatvia 2l turbós diesellel szívtam. Mindig ellőtte a hűtőventilátor biztit... Már mindenki cserélt mindent az autóban... Vagyonokért...

1 nap szívás után meg is lett.. az EGR(németileg AGR) szelep kanóca gyárilag rövid, feszül. Szépen ledörzsölte a blokk a gégecsövet róla, majd a szigetelést... Amikor nyitotta volna a szelepet, durr a bizti.

2 kérdés: milyen logikával van a hűtőventivel egy körön... És a vezérlés mi a púpért nem ad agr hibát...

Azt ne taglaljuk, hogy ez csavarozásban 4 óraki, meg be, mert a tűzfal mögött van, a turbó alatt... (Az abs vezérlő és a turbó között nincs 10cm...)

Röhely... Német, prémium...

CsakLajosAz 2019.03.29. 13:06:13

@conchita wurst: szia! Az nem rohad, ami kapott utólagos rendes forró anyagos alváz, és üregvédelmet..

A macuda6 küszöb belül semmi védelmet nem ad, csak a galván.. kívül egy réteg köd. Hegesztéseknél meg sika...

conchita wurst 2019.03.29. 13:10:58

@CsakLajosAz: Multor volt egy teljesen rozsdamentes Mazda6 a TC muhelypornoban, amit most hoztak be olaszorszagbol 15 evesen, szoval azert elofordul.
De ez off. Ebben a tortenetben nem a Mazda a lenyeg, hanem az hogy a mokus teljesen hulye. Felfedezte a vasarlas UTAN, hogy egy autonak van alja is?

CsakLajosAz 2019.03.29. 13:13:30

@kewcheg: ezt a belvárosi autós dolgot én sem értem. Bp mellett lakom. Évi 35-40ekm, amit megyek... az elmúlt 20 évben Bp belvarosában autóval 3 alkalommal voltam. Amikor a MAV kórházba kellett menni sürgősen, amikor egy szekrényt vettem használtan, meg amikor akváriumot..

Be nem teszem autóval a lábam.. vagy bkv, vagy van egy 750w elektromos rollerem :) azzal.. mondjuk azzal buli, mert megy, mint A trolibusz..

De nincs az a pénz, hogy minden nap órákat álljak a dugóban. Meg keressem, emlékezzek rá, hova álltam az autóval.. bele is őrülnék... Ilyet nem lehet megjegyezni.

Itthon megnyomom a gombot, nyílik a kapu, beállok az udvarba, 3 szekér elfér egymás mellé.

Itt max a nyest, meg a menyét a gond... :-)

Persze értem, hogy szerencsés vagyok, de hogy a belvárosba minek ennyi autó, azt nem tudom megérteni..

CsakLajosAz 2019.03.29. 13:15:06

@conchita wurst: na jó.. de ott eső sincs.. meg só... Itthon is biztos van, amit sosem hoztak ki, csak napsütésben.. de a statisztika...

kocsisj 2019.03.29. 13:22:16

@CsakLajosAz: Itt följebb volt valaki, aki azt írta, hogy Mazda 6 ... megérdemelte. Valószínűleg minden típusnál meg márkánál jöhetnének a sztereotípiák. Francia autó: elektromosság meg szerelhetetlenség, olasz autó: rohadás meg amúgy is tiszta sz.r, és így tovább. Ha megnézzük a 10-15 éves merciket, jobban rohadnak, mint bármelyik Mazda. Nem véletlenül, az Aveo-nak vagy Vaneo-nak nincs szinte ára, az A-s sz.rokról nem beszélve. Szerintem csak az vegyen használt autót, aki nem áttal aláfeküdni egy csavarhúzóval, végigbökködni a tényleg problémás részeket. Megrángatni a kereket (csapágy, gömbfej, szilent), meg tudja állapítani csillapítóról, hol tart. Ha nem szerelő, ne vegyen automata váltóst, kettős tömegű lendkerekest, common-railest és így tovább. A motorba úgysem látsz bele, de egy kompresszió mérő nem egy zsebmetsző tétel. Ha minden hengerben meg van (a kornak megfelelő) kompresszió, nagy szívás nem érhet. A többi meg, mint ahogy fent is írtam, lutri.

2019.03.29. 13:31:57

@conchita wurst:
Mivel te is ismerősi körben kürtölöd először szét, ezért már eleve csak a maradék kerül hahura. Egyébként meg vannak kivételek, de a legtöbben akkor adják el, ha már nem tudják gazdaságosan fenntartani. Te valószínűleg anyagilag a felső 5%-ba tartozol, akik megtehetik, hogy ne így legyen.

kocsisj 2019.03.29. 13:34:28

Ha veszitek a fáradságot, találtok Ausztriában 2000-01-es Fiestát a 16 szelepes 1.25 Zetec motorral (valszeg a Ford és a később a Mazda 2 legjobb motorja) 80 ekm-rel patika állapotban 7-800 €-ért. Mivel Euro 4-es, tokkal, vonóval megáll itthon 400 e alatt. Találtam a használt autón is ilyeneket 500 alatt. Kis fogyasztás, ménykű gyors, olcsó alkatrész, alacsony költségek. Ja, tudom nem olyan trendi! De jó és olcsó! Lehet választani.

CsakLajosAz 2019.03.29. 13:38:10

@kocsisj: és még hány ilyen van...

Csak sógorék sóznak, mint a veszedelem. Ott tényleg mászni kell, meg bökködni... Rozsda miatt... Vagy nem a hegyek fele nézelődni...

2019.03.29. 13:49:05

@kewcheg:
Nem a belvárosban lakunk, nem is a legkülsőbb kerületben, de attól hogy Budapesten lakunk, és tömegközlekedünk, mert tényleg ostobaság lenne autóval munkába járni, még ugyanúgy megyünk hétvégén ide-oda, meg nyaralni, 20 ezer km simán megvan évente. Ráadásul ezek hosszú utak, így lepukkadt autóval kockázatos lenne. Garázst meg itt is nagyon nehéz lenne szerezni, hétköznap így persze, hogy az utcán áll. Nem érzem, hogy ez a használat nagyban különbözne attól, ahogy szüleim tartottak gyerekkoromban autót vidéki megyei jogú városban, ők sem sokat használták hétköznap, csak ott nem tömegközlekedtünk, hanem gyalogoltunk, mert minden fél óra gyalogtávon belül volt.

Tikakukac 2019.03.29. 13:59:28

Na, került elő valami ügyeletes agybajnok, aki megmondta, hogy az ügyfél a totál hülye, a kereskedő ellenben nem, a kocsi egyébként frankó, sőt, 2 flakon Motip után jobb lesz, mint új korában?

Xezs7 2019.03.29. 14:07:27

@kewcheg: azért az USA-ban korábban főleg, de még néha most is rendesen lenézik a közel-keleti kocsikat. Nem véletlen, hogy még gúnynevük is van: rice rocket.

Nancsibacsi 2019.03.29. 14:28:06

@Zabalint: "Igen, de a gazdaságos fenntarthatóság javítási költség függő, tehát elméletben van értelme a levedlett autókat egy gazdagabb országból megvenni."
Az alkatrész ott se drágább mint itt, és lassan a munkadíj se lesz olcsóbb. A márkaszervízben konkrétan 1 év alatt a duplájára nőtt az óradíj. Tudom, ne hordjam márkaszervizbe - de hát ha 1x garis még... Plusz a független szervizben is ugyanazok a szerelők dolgoznak, szóval ott is ugyanúgy mennek fel az óradíjak (vagy esetleg több órát számolnak el ugyanarra a melóra mint tavaly).
Amiket külöldön "levetnek", azokat valószínűleg azért vetik le, mert 1 komoly baja már biztosan van, amire egy ottani szerviznél kapott egy durva ajánlatot. Ha tényleg csak ennyi a baja - akkor elméletileg lehet igazad. Nade mi garantálja, hogy nincs semmi más gond? Semmi.

A másik, hogy egy autó korával a fenntartás költségei NÖVEKEDNEK, a vételára meg csökken. Vagyis ha valaki megvesz ma egy Mazda6-ost 1 millióért, akkor neki valamivel MAGASABB lesz a fenntartási költség, mint amikor nem vette meg 8 millióért, mert nem volt rá annyi pénze. Az autó árának fenntartása mindig annyira van belőve, hogy az első vevőnek ne fájjon, vagyis aki egy autót nem tudna megvenni újonnan, az ne vegye meg használtan se, mert a szervizben szívni fogja a fogát.

Nancsibacsi 2019.03.29. 14:31:35

@Xezs7: "Ha egy illető túl sokat szop az autójával, mert mindig kell valamit csinálni rajta, és ő úgy gondolja, hogy neki erre nincs ideje, akkor vesz egy újat és le van tudva. Attól a régi még jó, és eladható, csak időt kell rá szánnia az új tulajnak."
Az átlag autóvásárló nem szopni akar, hanem autózni - szóval ami már "vacakol, de jó az még", az valójában nem jó, bontóba való. Akkor is ha 1 éves, és éppenséggel Alfa.

conchita wurst 2019.03.29. 14:36:26

@Zabalint: Hat ez igaz, de meg sosem vette meg ismeros az automat, max. ismeros ismerose. Az ismerosoknek lehet epp nem kell auto, vagy nem olyan, vagy epp nincs penzuk. Nekem az a tapasztalatom, hogy a kereskedo gyorsabban eladja a kocsit, mintha en hirdetem, igaz valamivel kevesebbert.
A kereskedesek soxor kinalnak reszletfizetest, maganember ritkan. A kereskedot konnyebb utolerni stb. tobb kotelezettsege van.

Nancsibacsi 2019.03.29. 14:38:03

@conchita wurst: "4 evente leirja ktg-be a vallalkozo az ujat"
Az ugye megvan, hogy amit "leír költségbe", azt attól még ki kell fizetni? Az autó tárgyieszköz - az ÁFA-t úgyis első évben vissza tudja igényelni. Amit "leír költségbe" azzal csökkenti a nyereségét, így mondjuk kevesebb nyereség adót fizet. De ha meg se veszi - mert használja a régit -, akkor meg bár több adót fizet, de marad egy rakás nyeresége is.

Jobb példa a flottás autó, mert azok ugyanígy 4-5 év után mennek a piacra. És láss csodát: a flottakezelők se hülyék: azért adják el ezeket az elvileg tök jó 4-5 éves autókat, mert nekik vannak statisztikáik, és pontosan tudják, hogy ezeket már nem lehet annyiból fenntartani, mint az újat.

Kuglóf. Az 2019.03.29. 15:05:36

Használt autót kereskedőnél venni ősi román szokás.

2019.03.29. 15:06:24

@Nancsibacsi:
Azért írtam, hogy elméletileg, és nyilván a munkadíj különbség miatt megérhetné behozni, a gyakorlatban viszont nagyon ritkán van így.

Igen, ahogy öregszik az autó, az értéke csökken, a fenntartása növekszik, úgyhogy eleve használtan is legfeljebb olyan kocsit szabadna venni, amit újonnan is megengedhetnénk magunknak. Ehhez képest olyanok, akik egy új Dacia-t nem tudnának kifizetni, 15 éves premium autót vesznek, aztán a vagy a gatyájuk megy rá, vags hamar a bontóban végzik, esetleg egyszerűen csak nem használják...

conchita wurst 2019.03.29. 15:10:17

@Kuglóf. Az: A kereskedo szerinted kitol veszi?

Szerintem ezek a szabalyok mind baromsagok, az autot kell megnezni.

Hasznalt autot csak maganszemelytol, csak kereskedotol, csak noi tulajtol, csak a nemetektol, csak belfoldi auto jo, csak svajci nyugger paptol stbstb.

Eleve egy rakas ember reszletre vesz autot, akkor maganszemely kilove. Ez az Mazdas raadasul nem kereskedotol vette az autot, csak azt hitte.

2019.03.29. 15:10:25

@Nancsibacsi:
A céges autók jó része azért is kerül 4-5 év után eladásra, mert ezen idő alatt alsó hangon 150-200-at beletesznek, de inkáb többet. És ezek még így is általában elkelnek a cég alkalmazottainak körében, mert ugyan tudják, hogy ezek sokat mentek, azt is tudják, hogy a legtöbben nem kímélték, de legalább ismert az előélete, sőt gyakran kapnak kedvezményt az alkalmazottak.

2019.03.29. 15:26:24

@conchita wurst:
Magánszemélynél a módszeres átverés ritkább, mint egy neppernél, igaz ez nem vígasztal akkor, ha a magánszemélynek fogalma nincs az autójáról, és így ad el neked szart. Én ha használt autót vennék, és tegyük fel nem játszik, hogy családi, ismerős, mert nem ad el senki, akkor vagy magánszemélytől vennék, vagy márkakereskedésből beszámítottakat, de kimondottan használtautó kereskedőtől nem.

Részletre autót, hacsak nem vállalkozáshoz kell haszongépjármű, és nincs hozzá kezdőtőkéd, Darwin díjas lépés. Ha még használt autót sem tudsz egyben kifizetni, akkor nem engedheted meg magadnak, hogy autód legyen, vagy túl drágát néztél ki.

conchita wurst 2019.03.29. 15:48:04

@Zabalint: Ebben a posztban pont kereskedotol vettek meg, ami egy maganszemely neven volt...:) Ergo minden mind1, az auto a lenyeg hogy az kitol/mitol/honnan.

A kereskedesbol vetelnek is vannak elonyei, meg a maganszemelytol vetelnek is. Egyszer pl. meguntam hogy 8 honapig hirdettem az automat, senki meg se nezte (sok km), utana beadtam bizomanyba, 3 het mulva elment.

Van amikor a reszlet eri meg, kamatmentes reszletet nem erdemes kihagyni, es van egy csomo ilyen. Persze aki alkalmazott es fingja nincs a penzrol, az fizesse ki egyben.

2019.03.29. 16:13:23

@conchita wurst:

A posztolót pont hogy egy kereskedő verte át. Arról meg nincsenek kétségeim, hogy a kereskedő gyorsabban tud eladni egy autót, mint egy magánszemély, hiszen ebből él. Csak vásárlóként nem igazán bízok meg bennük, eladóként meg azt kell mérlegelni, hogy mennyi idő alatt tudod eladni drágábban, mint ők bizományban vagy amennyiért ők átveszik, ha nem bizományban dolgoznak. Mert nyilván van nekik egy árrésük.

"Van amikor a reszlet eri meg, kamatmentes reszletet nem erdemes kihagyni, es van egy csomo ilyen. Persze aki alkalmazott es fingja nincs a penzrol, az fizesse ki egyben."

Egyrészt használt autónál kétlem, hogy lenne ilyen. Másrészt új autónál előfordul ilyesmi, de jellemzően ha jobban utána jársz, ez esetben is olcsóbban jössz ki, ha egyben fizeted ki.

conchita wurst 2019.03.29. 16:21:22

@Zabalint: "Egyrészt használt autónál kétlem, hogy lenne ilyen. Másrészt új autónál előfordul ilyesmi, de jellemzően ha jobban utána jársz, ez esetben is olcsóbban jössz ki, ha egyben fizeted ki."

Ez attol fugg hogy mibol elsz, akinek forog a penze, annak nem erdemes lekotni autoba, meg lakasba se. Van olyan ismerosom aki maga ingatlanokbol el, de amiben lakik az pl. berelt.

2019.03.29. 16:40:25

@conchita wurst:
Igaz, ha olcsóbban kapod az autóhitelt, mint a beruházáara a hitelt, akkor ez esetben megéri.

Az meg teljesen logikus, amit az ismerősöd csinál, amennyiben olyan lakóingatlan igénye van saját magának, ami nem lenne jó befektetés.

Xezs7 2019.03.29. 18:44:44

@Nancsibacsi: nem értek egyet. Az enyémben tavaly klímát kellett javíttatni. Vittem volna bontóba csak emiatt? Vagy mikor sérült az elején a kasztni, akkor is? Nekem ezek még belefértek időben. Aztán később ha több baja lesz, eladhatom olyannak, aki szeret bütykölni. Én nem roncsautóról beszélek.

Xezs7 2019.03.29. 18:47:19

@conchita wurst: persze hogy elment, gondolom vissza lett tekerve :)

beste 2019.03.30. 12:57:41

@juhaszvik1: a következők szerint dönts: ha kiválasztod a megtekintendő autót, olyan helyre vidd, ahol értenek az adott fajtához. Pl. az én szervizesemhez hiába is vinnél pl. opelt, mert ő alfákkal foglalkozik. Tavaly vettem alfát, minden irányból körbejártam az autó előéletét, a kereskedő adatait is lehúztam az optenből, a saját szervizes átnézte, és eddig azt mondom, hogy nagyon nem fizettem rá :) (na jó, egy izzó már kiégett egy év alatt....)

Fontos tudni, hogy ha lekéred a megtekintendő autó alvázszámát, annak az előéletét (szerviz, egyebek), egy márkaszerviz le tudja kérdezni egy számítógépes rendszerből. Ez talán még pénzbe se kerül (legalábbis nálam nem kértek el érte pénzt). Természetesen az utolsó szervizállapotot tudják megmondani, hogy mi történt utána, az egy másik kérdés.

Basz-ommm 2019.04.01. 00:48:57

@Nancsibacsi: "azért adják el ezeket az elvileg tök jó 4-5 éves autókat, mert nekik vannak statisztikáik, és pontosan tudják, hogy ezeket már nem lehet annyiból fenntartani, mint az újat."
Ez butaság. Ha ez így lenne akkor mindenki új autót venne. Valójában azért adják el mert ebből élnek. Minél drágább egy autó ők annál jobban járnak, ezért nem éri meg olcsó autókkal foglalkozni, másrészt pedig az újjal szinte semmi munka nincs nekik, egy 5 évessel pedig lehetnek gondok és ezt szeretnék minimalizálni. Egy új autónál az értékcsökkenés jóval magasabb mint egy 5 évesnél a fenntartási költség+az értékcsökkenés együtt, de már nem "menő" a régi.

Permetező 2019.04.01. 01:24:24

Használt autót szigorúan csak az emagból veszünk!

juhaszvik 2019.04.01. 11:16:04

@beste: köszi. kezdek közelebb sodródni ahhoz az állapothoz, amiben már nem vagyok teljesen hülye.

2019.04.01. 14:49:05

@Basz-ommm:
Az autó fenntartásának a része az is, ha időd megy rá, vagy kellemetlenségeket szül a túl sok probléma. Annak is valahol ára van. Pontosan emiatt akinek az ideje drágább, annál előbb csúszik a jármű a gazdaságos fenntarthatósági szint alá. Szóval ez baromi soktényezős, lehet olyan deal, ahol az eladó és a vevő is jól jár, de csodák nincsenek.

peter3374 2019.04.02. 08:36:55

@Nancsibacsi: nem teljesen ezert csinaljak a flottasok igy, de persze bent van ez is. De a fo indok a penz....
Pontosan ki van szamolva, hogy egy uj autot hany eves lizingre erdemes megvennie, mennyi ido alatt tudja leiirni, hogy jon vissza az afaja, mind a flotta kezelonek mind a hasznalonak.
Egy egy misis kocsinal ezt mar nem erdemes, mert tobbet elvisz a koltseg mind ami haszon marad rajt.

peter3374 2019.04.02. 10:54:14

Eloszor is a vevonek igaza van, mert a kereskedo atverte, ebbol a szempontbol irrelevans, hogy at kellett volna nezni es tudni kellett volna, a volna az csak volna....
A masik resze, hogy tenyleg hulye 5 masodperc kideriteni, hogy a mazdak rohadnak....

Majmász Gedeon 2019.04.10. 10:54:43

Nem "Az ilyenek miatt van rossz híre a használautó-kereskedőknek", hanem: Az ilyenek miatt van rossz hírük a használtautó-kereskedőknek!

konnyuderu 2019.09.23. 21:24:57

@Terézágyú: Van olyan eset is, amikor hiába a tájékozódás. Úgy vernek át, hogy az védhetetlen. Ilyen a Royal Marine Kft. Kecskemét Budai utca 137., - Honlap: royaltraktor.hu

szoszo99 2020.01.28. 19:06:20

Mennyi idióta van... Nálunk a szervizben, ez a napi vicc... "vásárlás utáni átvizsgálás". Komolyan semmit sem tanultak a kapitalizmusról, harminc év alatt?
NINCS ILYEN!
Kinézed. Megbeszéled a kereskedővel, hogy el akarod vinni a márkaszervizbe, (vagy más általad megbízhatónak tartott szervizbe), átvizsgálni.
Ha nem egyezik bele, akkor azonnal otthagyod, mert nyilván valami nagy disznóságot rejteget.
Ha beleegyezik, elviszed, átnézik, fizetsz kb 10 ezret, és nyugodt vagy.
Ja és ha azt mondják ne vedd meg, nem okoskodsz, hanem hagyod.
Több autónál ez nyilván több pénz, de nem jobban megéri, mint pereskedni?
süti beállítások módosítása