Tékozló Homár

A Magyar Posta megint alkotott

2019.04.05. 13:32 | Homár Hilda | 136 komment

magyar_posta_1_1_1_1.JPG

Szegény Magyar Postát annyit szidjuk, már szinte én szégyellem magam miatta, de mit lehet tenni, ha újra és újra kiérdemlik az egészen elképesztő eseteikkel? Most például, hogy sikerült vajon egy másik VÁROSBA kézbesíteni valaki csomagját? 

Üdv!

A helyzet a következő lenne. Rendeltünk egy csomagot január 29.-én kínából 30 dollárt fizettünk érte előre utalásban. A csomagot ezután, 2-3 naponta csekkolva, végig követtük az útján. Minden rendben ment addig, amíg Székesfehérvári postára nem ért, ahol ugyanis a beérkezés napján(febr 19) valaki átvette a csomagunkat, még a címhez történő kiszállítás előtt, ugyanis a posta oldalán azt írták, hogy csak sikertelen kiszállítás után vehető át a csomag a postán.

A posta oldalán is megnéztük a csomag számot, ahol azt láttuk, hogy kézbesítve van a csomagunk ezért február 26.-án bementünk, ahol közölték, hogy az átvétel megtörtént. Rend szerint írtunk egy panaszt és a posta "belső vizsgálatot indított", hogy kiderítse mi történhetett.

Ma megkaptam a "vizsgálat" eredményét, amiben a lentebb csatolt képen látható aláírást küldték el nekem, hogy vegyem fel a tulajdonosával a kapcsolatot és rendezzem az ügyet én. Nos kérdem én, ŐK adták át az ÉN csomagomat másnak, és ÉN fussak utána egy ide böfögött aláírással, amit mellékesen akárki odaírhatott (még aki az emailt írta az is) ?

Szóval a posta részéről le van zárva a dolog, se pénz, se csomag, ha nem tetszik tegyek panaszt Budapesten címszóval. Mit tudnék tenni ebben az esetben? A tanácsot és a segítségüket köszönöm!

UPDATE:

Megoldódott a dolog, ugyanis felkerestük a csomagunk átvevőjét, aki vissza is adta a bontatlan csomagot. Kiderült viszont, hogy a posta egy másik MEGYE, másik VÁROSának totál másik CÍMére próbálta meg kézbesíteni, ahol a mi családnevünkhöz nagyon hasonló nevű hölgy lakott, és így a hozzá bedobott értesítővel sikerült átvennie a csomagunkat a postán. (Mi Székesfehérváron lakunk, de a postának Várpalotára sikerült kiszállítania a csomagot. A vicc az egészben, hogy a posta nyomkövetésen pedig a fehérvári posta volt beírva, nem a palotai. A kiszállitást valahogy Várpalotára sikerült megkísérelni, és a hölgy onnan jött el Fehérvárra a csomagunkért.)

Viszont ez szomorú, hogy a posta "belső vizsgálatán" erre nem derült fény, hogy ők cseszték el és vitték rossz MEGYE, rossz VÁROS, rossz CÍMre egy hasonló névhez. 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leadfoot 2019.04.05. 14:31:56

Azt nem értem, hogy a Postának honnan támadt az az ötlete, hogy a másik címre szállítsák ki a csomagot. Kinézték a telefonkönyvből a nevet? Esetleg van valami nyilvántartásuk az ügyfelekről név szerint? Vagy teljesen véletlen a hasonló családnév?

mikimackó 2019.04.05. 15:52:00

5 milla havonta +bónusz megvan......, a többi nem számít ! meg aztán WTF ügyfél ?

FDToth 2019.04.05. 15:52:15

Szerinem ez nem posati sajátosság, hanem magyaros: egyszerűen annyi a nemtörődöm, munkáját telibe szaró ember, hogy tök lazán vezsnek mindent, ha vmit elcenszenk,hát maj dmegodlódik, vagy nem, d eőket felelősség nem terheli úgy sem.
És sajns ez igaz: hibázik egy dolgozó, még azt sem mondják neki h még egy ilyen és kirúgják vagy pénzbünti, nem is szólnak neki.
Persze h így előfrodulnak akkor ilyen banális hibák..

blueby 2019.04.05. 15:58:09

Az én kínai csomagom is más városban landolt. Utca, házszám stimmelt, csak a településsel tévedtek kb. 30 km-t. A csomag befért a postaládába, így oda dobta a postás. Szerncsére a címzésen szerepelt a telefonszámom, és a tulaj vette a fáradságot és felhívott.
Panaszomra posta válasza, elnézést, de a postásoknál nincs mobiltelefon.

Darth Revan 2019.04.05. 16:06:23

" felkerestük a csomagunk átvevőjét, "

He? Ha csak egy alairast kaptak, akkor ez hogy sikerult?
Esetleg forditva tortent? A rossz cimre kezbesitett csomag atvevije keresett meg benneteket a cim alapjan?

Valami nem kerek ebben a sztoriban.

InTheGajd 2019.04.05. 16:07:32

Egy képet azért megnéznék a csomagról, érdekelne a címzés. Ha ott egyértelmű, akkor lehet szidni a postát, de addig ne keltsük már a feszültséget.

Darth Revan 2019.04.05. 16:11:06

@InTheGajd: a nullat nehez 1-esnek olvasnai (8100 vs 8000)
Szekesfehervart pedig vegkep lehetetlen elirni varpalotanak

Zozo___ 2019.04.05. 16:19:18

Az egy dolog, h rossz helyre vitték ki, de aztán a székesfehérvári postán oda is adták valakinek, akinek még véletlenül sem egyezett sem a neve, sem a címe a címzettel. Még szerencse, h direkt kérnek azonosító okmányt meg lakcímkártyát...

2019.04.05. 16:36:37

A lényeg, hogy a vezérnek és a sleppnek meglegyen a brutál fizu, + a havi juttatás és az év végi bónusz !
A többit ki lehet magyarázni, mint ahogyan ezt teszik már évek óta . Lovagkeresztet mikor kap a posta csúcsvezetése ? Mert már várható hogy megkapják. Mert megérdemlik !

staropramen 2019.04.05. 17:23:26

Vihették volna Nándorfehérvárra is.

SZIGMA 2019.04.05. 17:52:55

@jános515: "Lovagkeresztet mikor kap a posta csúcsvezetése ? Mert már várható hogy megkapják. Mert megérdemlik ! "

Már elküldték nekik postán, csak még nem kapták meg. Biztos elkeveredett valahol... :)

exterminador 2019.04.05. 18:24:30

A Postán már megmondták: "Társaságunk nem kíván részt venni Soros európai parlamenti választási politikai kampányában."
Ha kritizálod őket, sorosbérenc libsi vagy.

CsakLajosAz 2019.04.05. 18:26:41

Óhhhh. Ez semmi. Nekem a bankkártyámat, és a vele együtt érkező másik banktól a számlakivonatomat sikerült teljesen más utca (3km odébb, csak az elsó betű stimmelt az utcából...) Kivinni, és bedobni. Majd pár nap eltéréssel PIN borítékot is...

Szerencsém volt, mert pont egy volt osztálytársam lakott ott, röhögve hívott a második körnél... De ha nem ő lakik ott???

Aztán olyan is volt, hogy nemzetközi ajánlott levelet nem hozott ki a posta, csak értesítőt. Ok, értem a sima kínai lomot nem hozza ki(bár nemzetközi postaegyezmény megsértése...) De hogy ajánlottat sem? Bementem, 40 perc sorbanállás után nyuszika közölte, nem találja. Menjek be 1-2 hét múlva... Nem ám megkeresik, kihozzák.. vagy felhívnak.. menjek be... Anyátok. Postavezető... Írásbeli panasz.meglett.kibontva, összeragasztva.. semmi bocsánat, vagy valami..

Aztán olyan is volt, amikor nagy csomagom jött, konkrétan egy gázcirkó, nem hozták ki. Menjek be. Bementem. Nyuszika közölte, nem bírja el, menjek máskor. parkolás, pénz, idő... Mondom ló*szt... Engedjen be, kihozom. Nem lehet. Posta, nagycsomag szállítás, vagyonét... Bőven súlyatár alatt..

Tetvek mind.

Ja... Meg amikor a postás az utca elején az összes levelet bevágta a kertbe, ossza el az utca...

Soroljam?

Budapest...

Nagykörúton túli magyar 2019.04.05. 18:31:08

@FDToth:
posati
vezsnek
elcenszenk
maj dmegodlódik
d eőket
sajns

"egyszerűen annyi a nemtörődöm, munkáját telibe szaró ember, hogy tök lazán vezsnek mindent"

Tökéletes példa vagy...

haXXXor 2019.04.05. 18:38:05

@Ma is mentek gecizni?: Lehet ő is az valahol, de őszintén, nincs igaza? :D (nyelvtannáciskodni meg nettó faszság érvként bármilyen témában)

gxy 2019.04.05. 18:45:58

A "kézi" értesítés és kézbesítés a posta leggyengébb, rendszerszintű elvi hibáktól sem mentes folyamatai közé tartozik. Mindemellett úgy van ISO 9001-es minősítésük, hogy szándékukban sem áll változtatni ezeken.

A szándék teljes hiánya a következő kis anekdotából is érződik: Egyszer néhány munkatársamat szédítették, hogy egy leendő fejlesztési projekthez kérnek ötleteket. No, ennek az lett a vége, hogy mi összeraktunk pár kifejezetten erőforráskímélő elképzelést az imént említett folyamatok javítására – majd ezek a levéltetvek a meghallgatásunkat átugorva előterjesztettek valami hótt életképtelen prémiumügyfeles-porszívóügynökös borzalmat, ami csak arra lett volna jó, hogy pár méregdrága porfogó beszerzése és némi alibifejlesztés után véletlenül valakinek az üvegzsebében maradódjon némi alkotmányos költség. Ezek ennyit tudnak. Nincs azon tehát semmi csodálkoznivaló, hogy olyan hevesen takaróznak az állampszichopaták farpofáival.

Nagykörúton túli magyar 2019.04.05. 19:06:01

@haXXXor: Mármint miben lenne igaza? Az, hogy a nemtörődömség "magyaros"?
Szerintem inkább FDToth-os akkor. :D

haXXXor 2019.04.05. 19:10:36

@Ma is mentek gecizni?: Jó, nem kell egyetértenünk de a nemtörődömség szerintem pont magyaros. Vannak kivételek és nem is akarnám a postásokat bántani de egy csomag elkeverését ennyivel intézték el? Most ne már... Akkor ne legyen monopóliuma (ami ha jól tudom, már nincs is csak 2020-ig nem jöhet új 'postás' -> de nem vagyok ezekben túlzottan otthon)

Beer Monster 2019.04.05. 19:13:08

Ezek több kárt okoznak az országnak, mint Gyurcsány és Orbán összesen.

belaim7005 2019.04.05. 19:15:01

@FDToth: vegyél egy új billentyűzetet, ez a mostani szar. Ne Kínából rendeld:)))))))))))

Nagykörúton túli magyar 2019.04.05. 19:34:54

@haXXXor: Igen, ennyivel intézték el. Legfeljebb a szállítási költségre fizetett összeget kérhetné el, de erősen gyanítom, hogy az free shipping volt, mert nem nézem ki a posztolóból, hogy kifizette volna azt a pár dolláros felárat, amivel már nem a postával kapja meg a csomagját. Ugyanakkor a minőséget azt viszont ugyanúgy elvárná. Hja, kérem.

Etniez 2019.04.05. 19:41:45

Az országot eltalálták? Na ugye!

chili wili 2019.04.05. 19:54:13

Ilyet a DPD is tud, nekünk a sürgős iratunkat egy hét után vissza akarták küldeni hibás cím indoklással. Aztán kiderült, hogy egy kerülettel odébb teljesen más címre próbálták meg kézbesíteni. De ez is csak azután derült ki, hogy miután a címzett még nem kapta meg, ránéztünk az online rendszerben, senkit nem kerestek a megadott telefonszámokon. Amikor reklamáltunk, azzal az indoklással írták át a cimet, hogy a mi kérésünkre történt UTÓLAGOS CÍMVÁLTOZTATÁS. Persze aztán kivertük a balhét és visszakaptuk a pénzünket, de igazán tetű az összes postai szolgáltató összes magyar résztvevője.

greg_garcia 2019.04.05. 20:36:25

Már kaptam úgy csomagot a német postától, hogy bár már majdnem lemondtam róla, nagy késéssel mégis megérkezett, a csomagoláson jól látható pecséttel: "Missent to Uganda".
Másik már viszont Magyar Post: PostNL-en keresztül jött Kínából. Cím az amit én megadok, nyilván etikettre nyomtatva teszik rá a címzést a csomagra. Greg Garcia, Pipacs utca 2. Tatabánya, 2800 Komárom-Esztergom megye. Én is követtem, látom ám, hogy megérkezett a tbányai postára, na, mondom mindjárt itt van. Csak nem jött, megnézem pár nap múlva, látom ám, hogy megjárta az esztergomi postát és címzett nem található, vagy valami hasonló miatt visszaküldték a feladónak. Telefonálok, WTF? hát nagyon sajnálják, de ők már visszaküldték. Mert hogy nem találták a Tatabánya Pipacs utca 2.-t ESZTERGOMBAN! Ilyen van, hogy egy magyar postai dolgozó nem tudja megkülönböztetni egy megye nevének utótagját egy város nevétől? De ha nem, az irányítószám nem ad támpontot? Né má paraszt, ez egy tatabányai csomag, mér ide küldték Esztergomba? Az esztergomi postán senkinek nem tűnt fel? Ha észlelték, hogy Esztergomban hiába keresnek egy tatabányai címet, miért nem küldték vissza a tatabányai postára? A Postánál nincs korrekcióra eljárás kidolgozva? Panaszt tettem, kis idő múlva írtak, hogy kivizsgálták és valóban a dolgozójuk hibázott, elnézésemet kérik és az illetővel szemben előttem nem részletezett szankciót alkalmaztak. A kínaiakat meg hiába kérem, hogy hagyják ki azt a rohadt megyét a címzésből, mert nem értik, hogy egy átlagos magyar munkavállaló nem tud értelmezni egy Komárom-Esztergom megye 2800 Tatabánya város kombinációt, mert 3 város van benne. Európai béreket! Lófaszt

Darth Revan 2019.04.05. 20:51:47

@greg_garcia:

ebben az esetben az volt a hibas, aki a cimzesbe beirta, hogy komarom-esztergom megye. (azaz te)

Beer Monster 2019.04.05. 21:08:07

@greg_garcia: Először európai munkát, aztán európai béreket!

Nagykörúton túli magyar 2019.04.05. 21:51:26

@greg_garcia:
"Greg Garcia, Pipacs utca 2. Tatabánya, 2800 Komárom-Esztergom megye."
Rossz címzés, rossz kézbesítés. Sajnáljuk.

Helyes címzés:
"Címzett(ek) neve, elnevezése (lakásszövetkezet esetén az elnevezése tartalmazhatja az érintett ingatlan címhelyének megjelölését is), vagy postafiókra címzett postai küldeményen a címzett neve, elnevezése helyett –a címzettel kötött külön írásba foglalt szerződés alapján –jelige vagy fantázianév.
Rendeltetési hely (a település neve), és utána a település kerületi sorszámozása is feltüntethető.
Címhely [(közterület neve és a közterület jellege (út, utca, krt., tér, stb.), majd házszám, lépcsőház száma, emelet, ajtószám, helyrajzi szám, ezek hiányában helyiség megjelölése)]. A postafiókra címzett küldemények esetén a postafiók száma.
Irányítószám. A közigazgatási cím szerinti irányítószám, vagy a postafiókra címzett küldemények esetén a postafiókot üzemeltető postahely irányítószáma illetve kiemelt irányítószám."

Sehol nincs szó benne a megye feltüntetéséről! Nyugodtan mehetett volna ez is Ugandába, egy szavad sem lehetne. Ha az automatikus feldolgozás során az irányítószámban a 8-as csak egy kicsit is lekopott valamiért (az út közben össze-vissza hajtogatott kínai zacskón a nyomtatott etiketten igencsak le szoktak kopni a karakterek), azt simán bekódolhatta a karakterfelismerő 5-nek (Tatabánya irsz 2800, Esztergom 2500), akkor ha megtalálta az Esztergom szót is az etiketten, simán összekapcsolhatta a kettőt. Esztergomban pedig nincs Pipacs utca, úgyhogy tényleg nem található a címzés helye, dobta is be a "rossz címzés, feladónak vissza" szalagra a rendszer. Postai dolgozó ehhez már nem kell.

greg_garcia 2019.04.05. 22:38:21

@Darth Revan: Lófaszt voltam hibás, csak olyan dologba vauzol bele, amiről nem rendelkezel megfelelő információval. De véleményed az van. Jellemző. Persze biztos szeretnél te is európa bért magadnak.
Hogy ne így halj meg elmondom, hogy a megyét nem tudom kihagyni, anélkül a szóban forgó kinai űrlapja nem veszi be az egészet. Doktor átugorhatatlan legördülő menü. Örülök, hogy segíthettem.

greg_garcia 2019.04.05. 22:41:59

@Beer Monster: Erről van szó. Tele van az utca olyan emberekkel, akikről az jut eszedbe, hogy te jó ég, ez is dolgozik valahol? És hogy képes ellátni a feladatát?

lutria 2019.04.05. 22:43:25

Azért én megnézném azt a címzést ami szerint Várpalotára vitték a csomagot-voltam csomagos postás,a gépeken kívül legalább 4-5 csomagválogató emberen(+a kézbesítő) is át kellett mennie a csomagnak és valamiért mind Várpalotát és annak az irányítószámát látták ráírva...
Amúgy annak mennyi a valószínűsége hogy várpalotán is van egy ugyanolyan nevű utca és házszám min Szfvár-on és ott pont lakik egy "hasonló" nevű személy?

greg_garcia 2019.04.05. 23:13:10

@Ma is mentek gecizni?: Fogalma nincs, véleménye van. Európai fizetés kéne neki, mer az jár, csak a sátán tudja miért. Teljesen irreleváns, hogy én itt a fenti hozzászólásomban pontosan másolom-e be a két évvel ezelőtti címet. Én ott az adott szituációban nem választhattam meg hogyan írom a címet, mert a cég honlapján egy legördülő listába kellett beírnom a címem, ahol a sorrendet, központozást stb. nem én választom ki, sőt a megyét sem én írom be kézzel, hanem ki kell választanom a listájukból és ha nem teszem nem enged tovább, nincs other vagy bármilyen lehetőség a továbblépésre. Nem én választom meg a cím elemek sorrendjét tehát és a megye kihagyhatatlan. A Gearbest így jár el. Erre utaltam az első szólásomban is. Hogy ez alapján nyomtatják ők (nem én) az etikettet, ami egyébként lényegtelen, mert a fenti cím bármilyen európai bérre méltó ember számára értelmezhető kell legyen. Ugyanis valahol egy ember is kézbe vette a csomagot, ahogy a posta is elismerte. Valaki figyelmetlen volt, és a szeme sarkából csak az Esztergom szót sikerült észrevennie. Vagy hogy lekopott a 8-as és képtelen volt végtelen intelligenciájával behelyettesíteni a 2x00 Tatabánya karaktersorba az x megfelelőjét. Valaki baszott odafigyelni, hogy az Esztergom szó után a kínaiak odanyomtatták hogy megye. Meg vagyok róla győződve, hogy ha nincs rajta a megye megnevezése, vagy az mondjuk Vas, vagy Somogy, akkor nagyobb eséllyel jut el hozzám a csomag. De mint írtam, képtelenség kihagyni. Az automata feldolgozás után biztos, hogy ember is látta a címzést. Azt a címzést nem tudni értelmezni mindenképpen emberi hiba. Az is ezt bizonyítja, hogy több tucatni pakk érkezett meg sikeresen azóta ugyanezzel a címzéssel és semmi baj nem volt az etikettel, csak az nem tudja értelmezni rajta a címzést aki nem akarja. Neked is európai béreket!

morph on deer 2019.04.05. 23:15:43

@SZIGMA:
“Már elküldték nekik postán...”
:)))
Hatalmas!

Nagykörúton túli magyar 2019.04.05. 23:27:46

@greg_garcia:
"több tucatni pakk érkezett meg sikeresen azóta ugyanezzel a címzéssel"

És vajon ezekben az esetekben a postás megkapta az európai bérét?

2019.04.05. 23:42:09

Miért is nem csodálkozok?Szegeden lskom,Csongrád megyében.Tavaly a kedves postának sikerült valami isten háta mögötti Tolna megyei falu postájára kézbesítenie a cuccomat,postán maradó csomagként.Ezt is csak az ügyfélszolgátos cicamica árulta el,a nyomkövető Szeged,1.sz. postát jelezte ahol fogalmuk nem volt merre van a motyóm.Mindegy,falusi posta felhív,adategyeztetés,stimmel.Kérem küldjék már ide.Válasz,nem lehet,csak ott vehetem át személyesen,nem küldhetik tovább.Tehát,nem találták el a megyét,várost,címet és még meg sem kísérlik korrigálni.Semmi gond,ügyvéd felhív,megbízás,intézi (100 rugó de nekem is vannak elveim,főleg ha vslski hülye) Egy hónap,csomag landol,ügyvéd hív,kaptam tőle 150e ft-ot.Nem árulta el,mennyit kapott a szarháziaktól,de szerintem nem járt rosszul.

2019.04.05. 23:44:58

@SZIGMA: hahaha,lehet még most is keresi a belső ellenőrzés...Józsi bácsi zetorjának a tükrén meg milyen szépen mutat a szalagon lógó kereszt....

2019.04.05. 23:51:09

@Ma is mentek gecizni?: aha,és ha mindez szerepel rajta,az analfabéta postás magához nyúl.Nem vagy véletlenül bérkommentelő?

greg_garcia 2019.04.06. 00:08:01

Egyébként a hülyeség, az életképtelenség térben és időben konstans. Nem vagyunk mi debilebbek másoknál és ez rossz hír. Mondok egy példát. Az amerikai reptereken többnyire úgy oldják meg a távolsági járatokra a beszállítást, hogy szalaggal elválasztott folyosókba terelik a válsághelyzetben automatikusan csőcselékként viselkedő tömeget még a boarding megkezdése előtt. Először a mozgáskorlátozottak, aztán a business class száll be, majd a kisgyerekkel utazók, utána a gép végét kezdik feltölteni: 37-46. sorba szóló beszálló kártyával, aztán 26-36. sor majd a végén a 15-25. sor. Így gyorsabb, praktikusabb gondolom ez könnyen belátható. Hülyebiztos, bár mindig van olyan aki tapasztalatlanságból beáll a business sor végére, mert az a legrövidebb, aztán mikor sorra kerül, visszaküldik a túrista osztály legvégére. Ez persze nem hülyeség, csak rutintalanság és téves helyzetértékelés, az ilyet inkább sajnálja az ember. Na most nálunk az EU-ban, Frankfurtban a Lufthansa központi repterén, a legnagyobb európai légitársaság szívközpontjában a Lufthansa földi kiszolgálói ezt a módszert nem szeretik használni, inkább bekiáltják a légkörbe, hogy jöhet mindenki. Így is föl lehet szállni, az emberek tudnak ilyenkor is udvariasak lenni, ha nem érzik magukat veszélyben, csak sokkal lassabb. És mindenképpen méltatlan kupleráj. Bár most az egyik texasi járatukon megpróbálta a kis hölgy megszervezni és szóban levezényelni a sorbontást angolul és németül. Először business classon utazó utasainkat kérjük. Megindulnak. Egy-két idősebb, a két nyelvet nem beszélő is csatlakozik, visszaküldik őket. Jönnek a sorok, folyamatosan szólnak a hangszórók, most a 37-47. sor jöjjön. Megindul az összes fejkendős néni bácsi és nem értik miért küldik őket vissza. Nem jó az útlevelük, baj van a vízumukkal? Pánikba esnek, veszekedés kezdődik a földi kiszolgáló személyzettel, balkáni hangzavar, fokozódik a feszültség a többi, eddig nyugodtan várakozó utas között is. Persze nehéz lehet nyelvtudás, a szokásos repülőtéri eljárások ismerete nélkül idős korban egyedül utazni, ezért nem is őket hibáztatom, hanem az amatőr szervezést. Ég a pofám, hogy az amcsik milyen profin meg tudják szervezni, mi meg Európa szívében, egy frankfurti reptéren cigánykodunk. De nem ezért meséltem el. Mellettem egy 25-30 közötti nő, tudom, hogy tud angolul, hallottam egy másik utassal angolul beszélgetni. A fejetlenség közepén kétségbe esve hozzám fordul és megkérdezi angolul: de mi az a 26-36, életkor?

greg_garcia 2019.04.06. 01:04:11

@Ma is mentek gecizni?: Minden ember megérdemelné, ha képességei szerint tudása legjavát adja munkájában akkor azt méltóképpen honorálják. Azt viszont tudod, hogy a bérek nem morális alapon kerülnek kiosztásra. Azóta többször ért meglepetés, a Posta elvégezte a munkát, amit elvállalt és valóban, csak az nem hibázik aki nem dolgozik. Ha viszont olyannal találkozom, hogy valaki baszik elvégezni a munkáját rendesen, mert úgy érzi nincs megfizetve, az kiakaszt. Fogadni mernék, hogy egy kis odafigyeléssel meg lehetett volna oldani az én küldeményem célba juttatását is. De a munkatárs úgy gondolta nincs ő úgy megfizetve, hogy még 10 kalóriát az életéből erre pazaroljon, hát szabotált. Lehet, hogy nem is először. Elképzelhető, hogy a valódi felelős nem is ő, hanem feljebb keresendő, mert egy jól működő vállalati rendszerben ezeknek a sumákságoknak ki kell buknia. De ideológiát gyártani abból, hogy kis pénz kis foci azt hagyjuk meg a látványsportágak érintettjeinek.
Tényleg már. Segíteni akartam egy mára elszegényedett volt kollégám huszonéves fiának, pár éve építőipari vállalkozó szeretne lenni, de egyelőre saját magát alkalmazza és burkolást végez. Rábíztam két fürdőszobát idős rokonaim házfelújításánál. Kérhet amennyit akar, mondom, segíteni akartam anyagilag , szerettem volna bízni benne. Egyik nap telefon, hogy ma nem jött a "mester" pedig valami miatt fontos lett volna. 15 nem fogadott hívás. A megbeszélt 8 helyett visszahív fél 12-kor. Másnapos hangon közli, hogy meghalt a dédnagymamája és hát ez borzasztó. Mi van? Engem akar átverni? Ki vagyok én az osztályfőnöke? Ennyire hülyének néz? Miért nem lehet azt mondani, hogy hétvégén lenn voltam a Balatonnál bebasztam mint állat. Aztán nézem a fürdő falát a végén, mert mondom, segíteni akartam és annyit kérhetett (majdnem) amennyit akart és ezt tudta Te figyelj csak, ez a fal homorú. Milyen, nézd meg, kifelé hasa van, homorú. De, látja, de azt nem mondtam, hogy hozza síkba. És fölrakta a görbe falra. Akkor volt 24 éves. A jövő.

Darth Revan 2019.04.06. 06:47:01

@greg_garcia:
Sajnos még mindig te vagy a hülye.
Írországban pl nincs irányítószám, de annak megadása mindenhol kötelező és mégsem írok be random számokat

Darth Revan 2019.04.06. 06:50:26

@greg_garcia: a beszállás nem reptér, hanem légitársaság függő.

Im just here for the comments 2019.04.06. 07:15:24

@greg_garcia: ahányszor az elmúlt két napban leirtad az "európai bér" szóösszetételt, annyi pofont kapsz. Deal?

2019.04.06. 07:31:51

@Darth Revan: Könyörgöm,hagyd már azt,hogy hol nincs irányítószám.A lényeg,hogy a magyar posta képtelen azt megoldani,hogy a postai küldeményeket kivigye a megadott címre.Ma már ott tart ez az egész,hogy az agyhalott kényszerpályás suttyó kölök beáll postásnak,szarik az egészre,egy utca-vagy csak saját példát nézzem egy háztömb,ami három ötszintes,épületenként öt lépcsőházas épületből áll-cuccát beszórja a legelső üres postaládába,aztán ossza szét mindenki.Ha valaki reklamál,mert nem kapja meg,amit vár?Reakciók ismertek:-nem volt jó a cím;-nem találta a címzettet mert nem volt kirakva az épületekre melyik mi (nálunk ez bukik,személyesen mutattam meg a kedves hölgynek,hogy mi a helyzet,amikor felvette a panaszt,Szeged 1.sz.posta...);-kiadják másnak azt,amit nem kellene;-frekventált helyeken rendszeresen eltűnnek a küldemények-l. első kettő megjegyzés és szerintem végtelenségig lehet sorolni.Az meg nonszensz,hogy még egy várost sem képes a posta megtalálni.Alternatíva van,jómagam inkább foxpost vagy GLS,Igen,tudom,velük is van gond,de ezerszer értelmesebbek,mint egy postai dolgozó.Azt,hogy hányszor baxták el postán a csomagfeladást,milyen idióta kifogásokat hallgattam végig (az eddigi csúcs az volt,amikor a k. hölgy dolgozó közölte velem,hogy nem veszi át a csomagot mert nem elég szögletes...erre mit is lehet reagálni?),milyen oltári megerőltetést okoz egy utánvételes feladás úgy,hogy ne kétszer fizettessék ki a küldés díját?Amikor öt perc dumálás után megunom hallgatni,hogy az előttem álló anyuci/nagymami azzal büszkélkedik,hogy a kedves kisgyerek milyen szépen eszi a lekváros gombócot és szóvá teszem,akkor meg büdös geci vagyok?Ez a mai magyar postai valóság,azt meg pont lexarom,Írországban mi van.

2019.04.06. 08:40:18

@Ma is mentek gecizni?:
Ha így automatizálva lenne, akkor nem lenne fizikailag kiküldve Esztergomba, hiszen már korábban kidobta volna a rendszer, hogy ott nincs Pipacs utca.

2019.04.06. 08:42:07

@greg_garcia:
Az utcán ezt nem tudod megítélni. Nagyon sok olyan ember van, aki a munkahelyén lelkiismeretes, amint kimegy, egy tróger lesz, de fordítva is sok van.

Xezs7 2019.04.06. 08:43:25

@greg_garcia: Esetleg megcsinalhatod azt, hogy a megye mezőbe is a várost írod be. A kínai nem fog pampogni, a postának meg mindegy, hogy egyszer, vagy kétszer van ott a város neve. Nekem is volt már olyan rendelésem, ahol így tettem.

2019.04.06. 08:49:20

@Darth Revan:
Attól hogy bele van írva egy plusz információ (a megye), még egyértelmű a címzés, sehol nincs a címzésben, hogy Esztergom városba küldjék.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2019.04.06. 08:49:21

@a lekvár neve puffin: szükség esetén megadod az ügyvéd nevét? :-)

gabardin 2019.04.06. 08:52:09

@Ma is mentek gecizni?: az irányitószám meg fölösleges sallang. Elmélkedjünk már egy kicsit, hogy azt miért találták ki?

Xezs7 2019.04.06. 09:06:45

@Xezs7: bocs, látom hogy legördulő menü. Az tényleg szopacs.

Nagykörúton túli magyar 2019.04.06. 09:07:43

@greg_garcia:
"Ha viszont olyannal találkozom, hogy valaki baszik elvégezni a munkáját rendesen, mert úgy érzi nincs megfizetve, az kiakaszt."

Én is ki szoktam akadni, amikor a kinézett szép kis másfél kilós trappista sajtomat negyedbe vágja az eladó a pénzemért.

Xezs7 2019.04.06. 09:07:55

@lutria: nagyjából nulla. Szerintem a poszter is hunyó itt.

Xezs7 2019.04.06. 09:15:06

@greg_garcia: És az ilyen emberek nem értik, hogy miért nem hívják őket máskor, és mindenki szemét, az állam, a megrendelő, csak ő nem.

Beer Monster 2019.04.06. 09:15:42

A külföldön feladott csomagnál a külföldi feladás címzési szabályai érvényesek. A posta nemzetközi szerződése szabályozza.

Beer Monster 2019.04.06. 09:17:06

A postások legalább egy ilyen eset alatt húzzák meg magukat.

A postán csak az tapasztalható, hogy az elkövetett hibákat nem próbálják meg korrigálni, SŐT, ők vannak felháborodva, hogy bármit csináljanak.

Xezs7 2019.04.06. 09:17:44

@gabardin: Ez ugye szarkasztikus hozzászólás volt?

Nagykörúton túli magyar 2019.04.06. 09:30:18

@Zabalint:
"Attól hogy bele van írva egy plusz információ (a megye), még egyértelmű a címzés, sehol nincs a címzésben, hogy Esztergom városba küldjék. "

Elég sokat rendelek én is Kínából, mondjuk én Budapesttel szerencsés vagyok. De a címzés jópárszor kb. így néz ki egy kínai etiketten, egy sorban:

GREG GARCIA TATABANYA KOMAROM ESZTERGOM PIPACS U 2 ZIP:2800 COUNTRY:HU 301234567
Jó esetben a név legalább félkövérrel van írva.
Hogy ha a szortírozást mégis postai alkalmazott csinálja, akkor simán előfordulhat, hogy a napi több ezernyi rápillantás után egyszer ezt Esztergom Pipacs utcának kódolja be az alatt a 12 ezredmásodperc alatt, amennyi idő juthat egy csomag szortírozására. Pláne, hogy ha az etikett már többszörösen is megtört, így a karakterekből esetleg hiányoznak részek, vagy rápecsételtek, stb.

M_R 2019.04.06. 09:33:22

Magyar (jelentése: nem működik, korrupt, leszarom) Posta rendszeresen megteszi hogy a csomagot, ajánlott levelet meg sem kíséri kézbesíteni: csak az értesítőt dobja be - aztán lehet órákig sorban állni hogy végül a "Gyál 632.sz Italbolt" stílusú postai dolgozó kegyesen átadja..

Az is "szép" hogy a világ túlsó feléről érkező küldemény Bp-re eljut 3 nap alatt, ott rohasztják 1 hétig, mire kegyeskednek alig 150 km-re nem kézbesíteni, csak szintén értesítőt bedobni..

ze11 2019.04.06. 09:34:24

@greg_garcia: Hint: én a "megye" helyére a "n/a" jelölést, vagy csak simán egy "_" karaktert írtam be - működik. A kínaiak rendszere megeszi, a postás az előbbit meg sem próbálja értelmezni, az utóbbit meg nyiomtatási bakinaktekinti, oszt' jónapot :-P

ze11 2019.04.06. 09:37:37

@M_R: Sima, szabványos borítékban, hazai feladótól érkező könyvelt küldemény, egész nap otthon rohadtam (egészen más okból) - kora délután megyek le a szeméttel, postaláda, ott figyel az értesítő, hogy küldeményem érkezett...

ze11 2019.04.06. 09:42:00

@Ma is mentek gecizni?: Ott a pont: a szerencsétlen megyenév miatt három település van feltüntetve, és a postás a címben vagy a cím végén, vagy az utcanév előtt keresi a település nevét. És ebben az esetben ennek a keresésnek az eredménye "Esztergom".
Megoldás lehet a megye, mint címadat helyére vagy egy "n/a", vagy egy "_" beírása, vagy ha ez nem megy, akkor megismételni a település nevét.

Nagykörúton túli magyar 2019.04.06. 09:48:46

@ze11: Most én is direkt megnéztem a Gearbest fiókomat, ott a State/Country résznél érdekesen lehet beállítani a megyéket. Pl. van Tatabanya is. :) De van Debrecen, Dunaujvaros, Eger megye, stb is. Lehet érdemes lenne Tatabanyara azt beállítani. Üresen hagyni viszont nem lehet, se egyéb karaktert beírni.

Beer Monster 2019.04.06. 09:53:35

@Ma is mentek gecizni?:
Persze, hogy megtörténhet. Az nem történhet meg, hogy amikor ügy lesz belőle, akkor húzzák a szájukat.

2019.04.06. 10:06:16

@Ma is mentek gecizni?: "az alatt a 12 ezredmásodperc alatt, amennyi idő juthat egy csomag szortírozására. Pláne, hogy ha az etikett már többszörösen is megtört, így a karakterekből esetleg hiányoznak részek, vagy rápecsételtek, stb."

.... Hát igen, meg a nap is éppen a szemébe sütött szegény dolgozónak, meg akkor pont egy légy is rászállt az etikettre, és kitakart egykét karaktert, előfordul az ilyen. Bla-bla-bla.. Megszoktunk az állami vállalatoktól, hogy a folyamatok javítása helyett inkább a fiaskók kimagyarázásba fektetnek irdatlan energiát, tehát fölösleges is jelezni a problémákat, csak a rossz csillag együttálások miatt történhetnek hibák, egyébként mindig minden tökéletes. A szolgáltatás és ügyfélközpontú multicégnél ez rém egyszerűen működik: pár ilyen apró tévedés után úgy b*sznak ki hogy a lábad nem éri a földet. És ha sok a panasz, a rosszul működő folyamatokon előbb utóbb javítani fognak. Ha másért nem, hát azért mert a versenyszféra szabályai szerint, aki nem képes megújulni, és tökéletesedni, az eltűnik a süllyesztőben, és jön helyette jobb. Az adóforintokból eltartott állami cégeket persze ez nem fenyegeti, ott még mindig él a jó öreg kényelmes 80-as évek, ahol a dolgozóknak nem munkájuk, csak munkahelyük van.

Nagykörúton túli magyar 2019.04.06. 10:11:45

@Beer Monster: A helytelen címzés még mindig nem a Posta hibája. Nem igazán tudnának mást tenni.

Nagykörúton túli magyar 2019.04.06. 10:19:18

@Jankove:
"csak a rossz csillag együttálások miatt történhetnek hibák, egyébként mindig minden tökéletes."
Jól írtad. Lásd greg garciat, nála is utána "több tucatnyi pakk érkezett meg sikeresen".

"A szolgáltatás és ügyfélközpontú multicégnél ez rém egyszerűen működik: pár ilyen apró tévedés után úgy b*sznak ki hogy a lábad nem éri a földet."
Jah, biztos. Ezért küldi greg garcia csomagját Ugandába a német posta mi?? Demagóg baromságokat írsz csak.

2019.04.06. 10:43:40

@Ma is mentek gecizni?: Ahol emberek dolgoznak ott előfordulnak emberi hibák, ahol gépek dolgoznak, ott előfordulnak műszaki problémák. Ezzel a részével nekem nincs problémám. Az arányokkal már inkább van.

Nagykörúton túli magyar 2019.04.06. 10:52:29

@Jankove:
"Az arányokkal már inkább van. "
Igen. A magyar postásoknak is azzal van a baja, amikor a bérpapírjukra néznek, és csodálkoznak, hogy pedig nem is mi küldtük el a csomagot Ugandába.

Xezs7 2019.04.06. 12:37:16

Amúgy mi ez az etikettezés itt? Etikett az az, hogy mikor hogy illik viselkedni.

Beer Monster 2019.04.06. 13:03:33

Valamit a postásoknak is ki kellett találniuk, amivel lemoshatják a károsultakat, sikerül fölé kerekedni. A címke szóval csak elismernék a hibát, de az "etikettet" a megsemmisült panaszos nem ismerte.

Permetező 2019.04.06. 15:40:29

@Xezs7: passz, csak a rövid kommenteket olvasom

Balfredo Alfredo 2019.04.06. 15:59:58

@gxy: "Mindemellett úgy van ISO 9001-es minősítésük, hogy szándékukban sem áll változtatni ezeken."
Az ISO9001 sem garancia mindenre. Egy kissé torz hasonlattal élve úgy működik, mint a kávéautomata: bedobod a pénzt és kijön a minősítés.

Az meg érdekes módon nem tűnik fel senkinek, hogy a posta és más szolgáltatók ilyen színvonalú tevékenysége csak következménye valaminek?

Beer Monster 2019.04.06. 17:26:35

@Balfredo Alfredo: Tisztességtelen vezető, hibás vállalati struktúra, írástudatlan alkalmazottak és hiányzó hatósági ellenőrzés.

Balfredo Alfredo 2019.04.06. 17:53:35

@Beer Monster: Is. Meg amit mindenki hozzátett.

Balfredo Alfredo 2019.04.06. 17:54:51

@Ma is mentek gecizni?: "Ha az automatikus feldolgozás során az irányítószámban a 8-as csak egy kicsit is lekopott valamiért (az út közben össze-vissza hajtogatott kínai zacskón a nyomtatott etiketten igencsak le szoktak kopni a karakterek), azt simán bekódolhatta a karakterfelismerő 5-nek"
Sok évvel ezelőtti történet az, amiben az egyszeri író azt a feladatot kapja: népszerűsítse a posta azon intézkedését, miszerint az ügyfelek a továbbiakban kötelesek a küldeményeket rovásírással megcímezni, mert a posta vadonatúj gépei csak ezt tudják feldolgozni. Akkoriban ez milyen mulatságosnak tűnt...

Beer Monster 2019.04.06. 20:41:20

A posta nem mentesül az írás, olvasás felelőssége alól azzal, ha a feladatot még az embereinél is rosszabb gépekre bízza.

atis_ 2019.04.07. 06:27:00

Gyöngyösi postán, gyöngyösi címre feladott, postán maradó küldeményről 4 nap után kaptam értesítést, hogy megérkezett, átvehetem....

Nagykörúton túli magyar 2019.04.07. 09:53:17

@atis_: Munkaszüneti napokon nem dolgozik a posta. Hosszú hétvégén sem.

Beer Monster 2019.04.07. 11:58:15

Amit meg máskor csinálnak, az sem munka.

Nálunk 5 alkalmazott van a postán, abból 4 kedves és segítőkész, 1 az idegbeteg, de szó szerint, rángatózik, sziszeg, ha az alap feladatába légypiszok kerül. Persze ő a fiókvezető. A többi sem meri kijavítani a hibákat, még mikor a főnökasszony nincs bent, olyankor is látszik rajtuk a vívódás.

lalibatyo 2019.04.07. 12:45:10

Még szerencse hogy Orbán levelei sosem vesznek el. Azokért nem reklamált még senki :)

D94A 2019.04.07. 21:27:22

Kínai csomag... Az esetek 95%-ban szinte olvashatatlan a halálra gyötört címzés. Mikor egy postás bicaj rekesze csak ezekkel a szarokkal van tele, lehetnek hibák is. Persze ! Ki lehetne rúgni a dolgozót... Ezzel csak egy a bibi! Örülnek, ha nem mond fel önként és dalolva! Minőségi szolgáltatást csak akkor várhatunk el, ha a melós is megkapja a megfelelő bért.
Más:
Ez a történet nagyon nem kerek!
Nem rendeltem kínai szart , mégis átveszem... Rendeltem kínai szarotkát, de nem az én nevem, címem szerepel a csomagon. Magyarul! Nagyot akart fogni vagy lehet,hogy a címzés annyira kivehetetlen volt, hogy akár a sajátja is lehetne???

ze11 2019.04.07. 21:38:30

@atis_: A küldemény kirándult egyed Gyöngyös - BILK (Budapesti Intermodális Logisztikai Központ) - GYöngyös útvonalon :-P

@D94A: Alapvetően nem a "gyalogembert" (kézbesítő) szidta itt senki - a gond ott van, hogy a nemzetközi kicseráló/BILK emberkéje az alatt a nullához közleítő idő alatt nem vette észre, hogy a település mellett a megye is fel van tüntetve, és az utca-házszám előtt a megye neve szerepel.
Nekem egyébként gyakran jön nemzetközi ajánlott küldemény, jellemzően holland vagy svájci postánál indítva ;) de a címzést tartalmaző etikett minden esetben jól, vagy inkább tökéletesen olvasható állapotban van. Ha van másnak is emeletre menős (lift van) küldeménye, akkor becsenget a kézbesítő, ha nincs. akkor csak cetlit dob - de ezt már megszoktam...

D94A 2019.04.07. 21:39:19

@Jankove:
Senkit nem basznak ki! Olyan kevés a dolgozó, hogy örülnek ha a napi feladatukat el tudják látni.....
Eléggé bizarr , mikor a betanuló kézbesítő a kertkapudból fordul vissza és hagyja ott a mentorát!
Hamarabb fogják az "ingyenkínai" cuccokat fizetőssé tenni.
Miért lenne ez hasznos?
Talán a Fillérbaszó nem rendelne minden héten 2 adag hullámcsatot....

ze11 2019.04.07. 21:39:53

@lalibatyo: Az minden extra jelzés nélkül elsőbbségi küldemény - azaz a kézbesítő először azzal "tankol fel", aztán ha fér a táskába egyéb hasznos küldemény is, akkor azt is viheti... (GYakorlatilag kétszer járja be a körzetét emiatt...)

D94A 2019.04.07. 21:51:06

@ze11:
Jellemzően csak a kínai cuccoknál van ez a gond. Nekem is érkeznek külföldről csomagjaim szép számmal. Itt a kínai óccóésszar a gond. A címke a zacsin gyakran olvashatatlan. A feleségem belterületi mobil postakezelő ( postavezető, postás kisasszony, kézbesítő, takarítónő egy személyben ). Gyakran csak a szerencsének köszönhetően tudja kézbesíteni a lekopott, halálra nyomorított vagy kínai írásjeleket IS tartalmazó szarotkákat...

Beer Monster 2019.04.07. 22:44:57

@D94A: A meglátások jók, kivéve, hogy a minőségi munkavégzés nem pénz, hanem képesség kérdése.

"Pedig nem lehet mondani, hogy magasra állítjuk a mércét, tizenkét analfabéta is dolgozik nálunk, majdnem mindenkit felveszünk, aki jelentkezik"
(Igaz, hogy ez MÁV, de ne legyen kétségünk a másik szégyenfolttal sem.)

D94A 2019.04.07. 23:07:01

Pénz teszi a képességet! Egy alulfizetett dolgozó nem fogja törni magát. Nem lojális! Megfelelő fizetéssel lehet motiválni az arra érdemes melóst aki majd akár önképzéssel is csiszolja a szaktudását.
A vasutat ne keverjük ide. Gyakorlatilag fuldoklik a munkaerő hiányban. A friss jelentkezők nagy többsége már az orvosi vizsgán kiesik. Egy jegyvizsgáló vagy váltókezelő tanfolyam is 50%-os bukási aránnyal bír. A forgalmista. mozdonyvezető... képzések pedig 90%-os hasalási arányt mutatnak. Ja érettségi az alap...

Beer Monster 2019.04.07. 23:57:54

Gyöngyöt a disznóknak.

DarkWolf 2019.04.08. 07:37:53

@D94A: Egyvalamit tisztázzunk: nekem mint a szolgáltatás igénybevevőjeként miért is kéne büntetve lennem a postás hanyagsága miatt mert keveselli a fizetését?

Elarulok egy nagy titkot: nem muszáj postásként dolgozni ha nem jó a fizetés vagy menjen szakszervezethez panaszkodni, mindenkinek megvan a saját probléma.

De szép is lenne ha pl a pénztáros véletlenül 10 zsemlét írna be 2 helyett és ha szóvátennéd arra hivatkozna hogy nem fizetik meg eléggé hogy jó munkát végezzen, vagy ha az orvos "véletlenül rossz helyen vágna műtétkor mert elfelejtettél pluszpénzt dugni a zsebébe.

Hagyjuk már ezt a szerecsenmosdatást. Senkit se köteleznek arra hogy szar munkát végezzen.

D94A 2019.04.08. 08:04:45

@DarkWolf: ez a leghülyébb hozzáállás....
Mivel naponta hagyják el a pályát, nincsen kipróbált rutinos dolgozó. A meglévő állomány túlterhelt, motiválatlan. Magyarul a postát csak átmeneti megoldásnak tekinti. Ez igaz az összes szakmára is.
Más:
Ebben a történetben sokminden igen sántít...

2019.04.08. 08:57:53

@D94A:
Ja, persze, nem a posta a szar, hanem a sok hülye fillérbaszó ügyfél. Meg most gond a munkaerőhiány, de nyilván semmi összefüggés aközött, hogy évtizedekig a belterjet építették, amíg volt bőven munkaerő, majd mikor hirtelen elfogyott, a fene sem akar oda menni...

2019.04.08. 09:07:39

@D94A:
Amikor bőven lett volna munkaerő, akkor is seggvakarók ültek az irodáikban, a pályamunkásaik meg leépülőben lévő alkoholisták voltak, ki is nézték azokat, akik nem ittak velük. Szóval jó duma a munkaerőhiány, de nem mostanaban kezdődtek a problémák.

2019.04.08. 09:13:54

@Ma is mentek gecizni?:
Ok, csak akkor miután kiderül Esztergomban, hogy nincs ilyen cím, mi a francért nem küldik vissza Tatabányára, miért egyből a feladónak küldik vissza? Hiba bárhol lehet, sőt van is, csak jobb helyen utólag korrigálják, ha lehet.

2019.04.08. 09:17:16

@Ma is mentek gecizni?:
Jó szöveg az alacsony bér, csakhogy ha piaci alapon működne a Posta, akkor nem csak magasabb bérek lennének, hanem nem ugyanezek az emberek dolgoznának ott, hanem olyanok, akik alkalmasak a feladatra, ők pedig piaci alapon el sem tudnának helyezkedni, vagy legfeljebb a szart lapátolnák valahol.

killerkaller 2019.04.08. 09:20:54

Mikor jut el a posta szolgáltatási színvonala ide, de legalább a töredékére.

port.hu/adatlap/film/tv/elveszett-levelek-lost-letter-mysteries/movie-173880

"A számítógépes zseni, a fiatal nő, Shane csatlakozik a tradicionális levelekért rajongó Oliverhez és kis csapatához a Halott Levelek Osztályán, ahol a postai nyomozók eltökéltek abban, hogy kipostázzák a szinte kipostázhatatlan leveleket."...........

Beer Monster 2019.04.08. 09:22:10

@D94A: Nem hülye hozzáállás, hanem a legelemibb kötelesség, hogy valaki elvégezze a feladatot, amit elvállalt.

atitika 2019.04.08. 09:58:13

@Zabalint: plusz amíg ilyen monopolhelyzetben vannak és sajnos a szar (tisztelet a kivételnek persze) szolgáltatásokat is megveszik a zemberek, addig nem is érdeke változtatni semmin.

D94A 2019.04.08. 09:59:38

@Zabalint: egy kis félreértés volt. Itt inkább a "rendelekmindenhétenhullámcsatot" tömeggel van baj. Őrület mennyiségű panasz van. Sok a sérült, elveszett, hibás - olvashatatlan cím. Ezért komolyan foglalkoznak ezeknek a küldeményeknek a fizetősé tételével...
Mondom nem azza van bajom aki rendel 8000ft helyett 3000ft értékben telefon töltőt. Hisz' ez természetes! Azaz ezek a kuncsaftok fognak szívni...
Vasút:
Mi a céggel a baj? Huhh! Regényt tudnék írni pedig 21 éve rendelkező forgalmista vagyok.

2019.04.08. 10:02:52

@D94A:
Az a rendelekhullámcsatot tömeg addig rendelni is fog, amíg ilyen a nemzetközi szabályozás. Ha már ez nem lesz, akkor más kifogást kell találni a Posta hibáira.

D94A 2019.04.08. 10:14:59

@Beer Monster: aha...
Szóval mondjuk egy állandóan fluktuáló cégnél biztosan az új dolgozó tudja hogy pl. : a Tavasz utca 4 - ből 3 db van és nem rokonok... Akkor elmondom, mire megjegyzi, hogy Kiss az 1. Nagy a 2. Kovács 3. házban lakik, felmond. Majd jön a következő és így tovább...
Ez egy "bizalmi" állás. Egy postás ismeri a körzetét. Tudja, hogy Jolánka néni 11-13 óra között Pista bácsinál főz. Pirike pedig az ABC kasszájában van....akár D94A autója az állomáson áll, beviszem a forgalmi irodába a cuccát.. Sorolhatnám.
Az alacsony bérek miatt ez már nincsen. Nem fog a postaládának látszó csövecskék, és egyéb rések után kutatni, hanem visszaküldi. Nem megy az állomásra az ajánlott levélkémmel mert mire megismerne leszámol. Marad a helyettesítő aki ritkán vetődik erre...

2019.04.08. 10:43:32

@D94A:
Ami szerinted az ideális, épp az vezetett ide, ami van. A belterj, ami hosszútávon nem fenntartható. Ha a postás tudja, hogy Jolika néni 11-13 között a Pista bácsinál főz, akkor mi történik, ha a postást helyettesíteni kell, nyugdíjba megy, vagy elcsapja egy villamos? Vagy ha nem a postások körében van a fluktuáció, hanem a lakók körében?

Nem, a postásnak nem az a dolga, hogy Jolika néni után vigye a küldeményt, mert tudja, hogy ilyenkor a Pista bácsinál van. Mert épp az ilyen haver postás lesz az, aki meg a random ismeretleneknél meg az alap szolgáltatást sem fogja nyújtani, mert mit foglalkozzon "gyüttmentekkel". Pontosan ezen urambátyám hozzáállás miatt van három darab 4-es szám, mert soha senki nem látta igényét annak, hogy ezt megváltoztassák, mert a postás úgyis tudja, hol lakik Jolánka néni.

Beer Monster 2019.04.08. 10:58:34

@D94A: Igen, mert a posta erre vállalt kötelezettséget.

(Egyébként nem kell senkit rágalmazni, mert akinek nem "csövecskéje" van, hanem postaládája, annak is elvesztik a küldeményeit.) Ébresztő, a posta hibázott.

Terézágyú 2019.04.08. 11:15:40

Mi valósult meg a Vissza a jövőbe című filmből 2015-re?
Tulajdonképpen semmi, csak egy dolog:

"Bár a posta lenne olyan megbízható mint a meteorológia" - mondta a filmben a doki.

Ez megvalósult. A magyar posta is éppen annyira megbízható ma már, mint a meteorológia....

2019.04.08. 11:46:48

@Terézágyú:
Régen láttam a filmet, de rémlik valami gazdag főfasz, aki nagy hatalomra tett szert az USA-ban. Lebegő gördeszka mondjuk nincs, de van ilyen segway, elektromos roller, meg ki tudja mi minden szarság.

SZIGMA 2019.04.08. 11:49:34

@Terézágyú: A Magyar Posta Emmett Brown-ja a fluktuációs-kondenzátort találta fel.
Időutazásra nem alkalmas, viszont a hatása egyértelműen képes csomagokat térben és időben más dimenzióba pozicionálni, mint ahol lenniük kellene.

DarkWolf 2019.04.08. 12:27:51

@D94A: legtöbb munkahelyen ezt csak párszor lehet eljatszani mielőtt kibasznak mint a macskát szarni

Nem a munkahely hibája ha postás Józsi húgyér szarért elment oda dolgozni.

DarkWolf 2019.04.08. 12:30:23

@Beer Monster: Néha annyira kíváncsi lennék hogy azon emberek akik ezt a kis pénz kis foci elvet vallják vajon a munkahelyükön is ennyire harciasak vagy csak szokás szerint neten ennyire nagy a szájuk.

juhaszvik 2019.04.08. 13:08:52

a posta egy olyan valami, ami itt maradt az előző évszázadból, mint a vándorcirkusz és a vezetékes otthoni telefon. Utóbbi kettővel szemben viszont az is a probléma vele, hogy egyrészt bizonyos feladatok tekintetében monopol helyzetben van (talán már nem sokáig), másrészt teljesen felesleges.

A posta nem más, mint egy állami költségvetésből (is) finanszírozott sorsjegy, töltőtoll és képeslapárus vállalkozás, melynek létjogosultsága abból áll, hogy az idősek egy jó része nem képes/hajlandó az elektronikus üzenetküldésre. Minden más feladatukra (csomagküldés, hivatalos papírok kézbesítése, számlabefizetés stb.) van modernebb, hatékonyabb alternatíva.

Hálaégnek nincs dolgom a postával, de ha valamiért mégis, akkor abból mindig valami fergeteges keveredik ki.
Kitalálta a telekom, hogy a nem kívánatos modemet a postán, egy arra kijelölt dobozban küldjem vissza nekik (nem, a boltban nem veszik vissza), mert úgy díjmentes, különben küldhetem csomagküldő szolgálattal is, de azt nem tudják finanszírozni.
Körülöttem mindenki tudja hogyan viszonyulok a postákhoz, ezért már csak poénból sem volt hajlandó senki sem helyettem elintézni, így némi szenteltvíz magamra lögybölése után bementem a postára.
Akkora szemforgatást régen láttam, amikor felvázoltam a szándékomat a postai dolgozó hölgynek. Komolyan, rendező nem tudta volna úgy instruálni, hogy ennyire átjöjjön, mennyire nem akarja az én modememet elcsomagolni. Aztán hívott valakit hátulról, hogy hogyan is kell ezt, majd együtt valahogy kiokoskodták.

Szóval konklúzió: lerombolni, felszántani, sóval behinteni, munkaerőt hasznosabb munkák felé terelni, vezetőket eltiltani, emlékeket kitörölni.

D94A 2019.04.08. 13:28:09

@DarkWolf: persze! A verseny szférában tényleg jó esetben max. 2x...
Figyu!
Egy kis boltban ha nem fizet a tulaj, állhat be a pult mögé vagy bezárhat. Erre elég sok példa van. Ott a tulajnak vagy a gazdaságilag érdekelt vezetőnek érdeke a dolgozók megtartása. Hisz' a kipróbált vagy az agilis fiatalok hozzák a lóvét.
Ezzel szemben az állami szektorban a tulaj (szarik) rá. A legfőbb vezető szintén hisz', nem piacorientált. Maximum az alsó vagy középvezetők akik mismásolják, sikálják tisztára a renites melóst. Ezzel a becsületesen dolgozók vannak megszívatva. Innentől pedig elindul egy kibaszott komoly minőség romlás. A feleségem ezért és a családellenes beosztásért hagyta ott a szakápolói melót. Jó a posta? Nem! De!!! Legalább nem kell éjszakáznia és ha én nappalos vagyok (12óra szolgálat) tudja hozni - vinni az ovist.
Abban teljesen igazad van, hogy bizonyos vagy sorozatos hibák esetén illő lenne a kirúgás. Mondom! Lenne! Ehhez motiválni kell a dolgozókat. Ennek a legjobb módszere az anyagi megbecsülés. Mikor ez megtörtént, lehetne szelektálni. Biztosan jönnének becsületes agilis melósok a megüresedő posztokra.
Valamikor a vasúton dolgozni kiváltság volt. Sokat kellett dolgozni és most is sokat kell. Ezzel nincs is baj. Nyugdíjas állás volt sok jóléti és szociális juttatásal. Anno egy masiniszta szolgálat előtt, közben, végén a mozdonyt olajozta, tisztogatta. Fővizsgára elkísérte. A forgalmistának egy indokolatlanul meglassított vonat kibeszélni való szégyen volt. Most pedig... Eljutottunk oda, hogy kevés lóvé szinte nulla juttatások. Jelenleg én is a versenyszférába történő átlépésemet készítem elő...

Beer Monster 2019.04.08. 13:28:20

@DarkWolf: Nem hinném, hogy bárki is őszintén hivatkozna arra az ürügyre, hogy a vállalt feladatát azért nem végzi el, mert nem elégedett a vállalt fizetésével.

Nekem nyilván nem dolgom megmondani, hogyan kellene csinálnia a postának, de ha az lenne, akkor pénzt kérnék érte. Mégis, hogyan csinálják más társaságok? A vállalt feladatot el KELL látni. Ehhez hatékony munkaszervezésre van szükség. Ha ez után sem elegendőek az erőfeszítések, akkor csökkenteni kell a vállalást vagy emelni az árakat.
1. A munka hatékonyságát csökkentő munkaerő lecserélése,
2. a nem elvégezhető feladatok visszautasítása
3. és a magasabb fajlagos ár a megfelelő szint után el KELL érje azt az arányt, hogy nem következnek be elfogadhatatlan hibák, és nem történik soha olyan, hogy a többi kisebb hibát egyszer is nem helyesbítik kifogástalanul.

Terézágyú 2019.04.08. 13:30:23

@juhaszvik1:
"A posta ... létjogosultsága abból áll, hogy az idősek egy jó része nem képes/hajlandó az elektronikus üzenetküldésre. Minden más feladatukra (csomagküldés...) van modernebb, hatékonyabb alternatíva."

Hátttööö a homáron minden alkalommal fiatalabb emberek írnak, hogy kütyüket vesznek Kínából... akár csomagként, akár levélként, és nem kapják meg... :)

És azokban a posztokban, ahol nem a posta a mumus, gyakran írják, hogy márpedig "tértivevényes levél elküldése" lenne a jó megoldás...

Szóval mégiscsak volna hasznos piaci feladata a postának...

DarkWolf 2019.04.08. 13:40:23

@D94A: mindenkinek megvan az opció hogy munkahelyet váltson, ez ilyen egyszerű.

Terézágyú 2019.04.08. 13:44:37

@DarkWolf:
"mindenkinek megvan az opció hogy munkahelyet váltson, ez ilyen egyszerű."

Igen, ilyen egyszerű a világ, és egyszerű az élet.
Nincs kenyerük? Egyenek kalácsot.

D94A 2019.04.08. 13:47:36

@DarkWolf: én most készülök kidobni 21 év vasutat...
OFF:
Nem csak az anyagi megbecsülés miatt hanem a szakmai miatt is. Hiába könyvelem a milliárdos informatikai rendszerbe a pályahiba miatti késést, attól még szar a pálya...
Mi az előnye? Könnyebb statisztikát készíteni...

DarkWolf 2019.04.08. 13:56:08

@Terézágyú: van egy olyan régi közmondás hogy segíts magadon és az Isten is megsegít.

Terézágyú 2019.04.08. 13:58:47

@DarkWolf:
igen. van olyan.
meg olyan is, hogy Addig jár a korsó a kútra...
meg olyan is, hogy Ne szólj szám....
meg olyan is, hogy...
na bumm.

DarkWolf 2019.04.08. 14:16:30

@Terézágyú: jó, hát könnyebb siránkozni és nyavalyogni semmint tenni egy szar állapot ellen

Ny.Misi 2019.04.08. 14:35:54

Kit érdekel. A lényeg, hogy akciós a lakásbiztosítás.

juhaszvik 2019.04.08. 14:48:19

@Terézágyú: személyes tapasztalataim határozzák meg a nem túl fényes véleményem a magyar postával kapcsolatban. Tudom (olvastam), hogy a csomagküldő szolgálatoknál is van hiba, de jobb helyen pont az állami postának kellene jó példával előállnia, míg itthon amiatt lehetnek lazábbak a csomküldők is, mert még így is köröket vernek minőségben arra a bohózatra, amit mi Magyar Posta Zrt.-nek hívunk.

Balfredo Alfredo 2019.04.08. 19:21:31

@Terézágyú: "Hátttööö a homáron minden alkalommal fiatalabb emberek írnak, hogy kütyüket vesznek Kínából... "
Nyilván azért, mert az idősebbek az elektronikus útonKínából rendelést meg az elektronikus úton fórumozást nem sajátították el.
Ezzel együtt vegyük már észre, hogy nem a kínai kütyükkel van a baj, hanem a posta hozzáállásával. A kínai cucc csak ürügy, van aki bedől neki, van aki nem.
Amúgy volt szó e fórumon is egy kínai posta-magyar posta együttműködési megállapodásról. Az egyebek mellett az elveszett cuccok számának cskkentésére jött volna létre. Lehet tudni erről az együttműködésről bármit is?

Péter 2 2019.04.08. 21:36:08

@D94A: Tudod, mi a fene érdekes? Hogy azon a címkén van egy szép vonalkódos szám is. Tehát olvasni sem kellene a címkét, hiszen benne van a rendszerben (bontva, nem ömlesztve). Persze, egészen mindennapos, hogy Magyarország határáig azt is le lehet olvasni a nyomkövetésről, hogy a tehergép pilótája hátrament pössenteni, de az országhatárhoz elérve láthatatlan lesz minden. Merthogy a Posta azokkal a szolgáltatókkal véletlenül nincs összekapcsolva.

D94A 2019.04.08. 21:47:56

@Péter 2: akkor nem találkoztál az olasz postával....
1 hétig érlelték a csomagom egy kis hivatalukban

2019.04.09. 09:09:21

@D94A:
Anno a postánál és a vasútnál dolgozni is kiváltság volt, de épp ez indította el a minőségi romlást. Nem a munkaerőhiány miatt nem rúgnak ki senkit, amikor nem volt munkaerőhiány, akkor sem rúgtak ki senkit, a másik oldalon meg kizárólag kapcsolati alapon vettek fel embert. Nem csoda, hogy munkaerőhiányos környezetben bénák a toborzásban, mivel előtte soha nem vettek fel utcáról embereket.

Xezs7 2019.04.09. 10:08:21

@Terézágyú: Amúgy tényleg ennyire egyszerű, csak az embereknek egyszerűbb kifogásokat keresni, mint kimozdulniuk a komfortzónából.

Terézágyú 2019.04.09. 12:37:31

@juhaszvik1: @Balfredo Alfredo:

Akkor a gyengébbek kedvéért: nem a postát védem, hanem csak az ellen volt ellenérvem, hogy a "posta csak azért kell manapság, hogy a vén szarok feladhassák a csekkjeiket" - holott éppen a homár posztjaiból derül ki, hogy a posta azért is lenne, hogy a "fiatal szarok" megrendelhessék a kínai kütyüjeiket, illetve hogy a "tértivevényes levél" fontos eleme a reklamációnak. Ezekhez továbbra is szükség van a postára egy jól működő posztára, természetesen.

Terézágyú 2019.04.09. 12:38:50

@Xezs7:
"Amúgy tényleg ennyire egyszerű, csak az embereknek egyszerűbb kifogásokat keresni, mint kimozdulniuk a komfortzónából."

Köszönjük az aranyköpést.

Beer Monster 2019.04.09. 16:09:10

Száz szónak is egy a vége, Várpalota nem Székesfehérváron van.

2019.04.09. 17:06:48

@Terézágyú:
A kínai csomagok rendeléséhez nem lenne szükség a postára, csak mivel van, használják erre is a postát.

Xezs7 2019.04.09. 20:54:40

@Terézágyú: Te is szereted a kifogásokat?

juhaszvik 2019.04.10. 08:53:09

@Terézágyú: én nem lennék ellene egy jól működő postának. mint ahogy írtam is, egy állami postának pont példát kellene mutatnia, nem pedig lehúznia a színvonalat.
az, hogy nincs megfelelő biztonsága és tértivevényes eleme a többi csomagküldő szolgálatnak, az pedig nem a postát minősíti.

2019.04.10. 10:37:55

@Terézágyú: Akkor válaszolj nekem erre:kinek van annyi esze a postánál,hogy vámeljárás alatt álló telefonokból lop?Amik a Nav felügyelete alatt állnak,a posta csak szállítja.Qrva nagy pirosbetűs matrica hirdeti rajta,hogy csak a vám befizetése után adható ki?Mert én jártam így tavaly,a büdös életben nem derült ki,Szeged-Budapest vonalon hol tűnt el.Persze a NAV kiadta a körözést és mit ad isten,előkerült.Akkor miről beszélünk?Biztonság?Posta védelme?Okádék az egész úgy ahogy van.

Lengyelpiac Hu 2019.04.10. 23:48:47

Sokat szidjátok,de örülhetnétek is,hogy van még Magyar Posta és nem pedig valamely ősi román vállalkozás viszi a cuccod akárhová.
Pl. 7 kg csomag küldése indonéziába futárszolgálattal:133000 Ft, míg ugyanez a Postával :27000 Ft.

koprofágia 2019.04.12. 14:42:15

En ma talaltam meg a reklamujsagos gyujtoben a teljes tarsashaz 2-3 hetes posta adagjat. Szamlak,fizetesi felszolitasok stb ... omlesztve. Kivalogattam belole a sajtjaimat. Munka kozben is tobb ugyfeltol hallottam hasonlorol. Ez szerintem siman kimeriti a buncselekmeny fogalmat.

2019.04.12. 17:47:26

@Lengyelpiac Hu: Ja,csak a megérkezés necces...@koprofágia: Isten hozott a világomban.

2019.04.12. 17:50:09

Azoknak,akik nem tudnak kiegyezni a kínai oldalon megadandó adatokkal,itt egy friss csomag címzése.Már csak az ékezetbe tud belekötni a posta.Ja,csomagként lett feladva,természetesen csak egy értesítő volt bedobva...a párom meg itthon volt.
imgur.com/gallery/DjjzDJ9
süti beállítások módosítása