Tékozló Homár

A Spuri trilógia harmadik részében a költöztetők képéről ismét nem sül le a bőr

2019.06.11. 08:48 | Homár Rezső | 101 komment

screenshot_2019-03-12_11_06_37.png

Ismét itt van régi jó ismerősünk, a Spurifuvar! A költöztető cég 2015-ben többek között félrekalkulálásért és ügyeskedésért járt nálunk, idén tavasszal pedig tönkretett búrotok és eltűnt holmi is szerepelt a panaszban. De hogy ne unjuk meg a sztorikat, a harmadik rész egy óriási csattanóval fog zárulni, kapaszkodjatok!

XI. keruleti regi lakasunkbol 10-12 doboznyi konyvet, illetve egy (szetszedett) sarokkanapet szerettunk volna atkoltoztetni uj otthonunkba (a II. keruletbe). Tobb fuvarozoceget megkerestem, vegul a Spurifuvar gyozott meg: korrekt volt a vezetovel valo levelvaltas, az araik is megfelelonek (es nem gyanusan olcsonak) tuntek. A vezetovel megbeszeltem, hogy a XI. keruleti lakasban Apukam varja majd oket, akit megkertem, hogy hozzanak majd magukkal, mivel en otthon babaval vagyok, igy nehezen tudok levezenyelni meg egy ilyen pici koltozest is. Azt a valaszt kaptam, hogy megoldjak. 

Kezdesnek 2orat kestek, amit elore nem jeleztek - ugy derult ki, hogy apukam utanuk telefonalt. Elmondasa szerint az amugy nem tul sok holmi teherautoba torteno eljuttatasaval annyit halaistenkedtek (pedig volt a hazban lift is, 30meterre a lakastol), hogy az amugy birkaturelmu apukam is vegul dobozt ragadott (70 evesen, servmutettel a hata mogott), annyira nem vegeztek tobbszori felszolitas utan sem rendesen a dolgukat.
Mondanom sem kell, apumat vegul - a megbeszeltek ellenere - nem hoztak at a masik lakasba.

A dolog pikanteriaja igazan azzal kezdodott, hogy az amugy 20-30perces auto utat embereinknek bo masfel ora alatt sikerult abszolvalni. Pedig a koltoztetes delelott, gyakorlatilag nulla forgalom mellett zajlott (direkt erre figyelemmel jeloltuk meg az idopontot, leven hogy a szolgaltatas oradijas - azt meg nem szivesen fizeti ki az ember, ha a koltozteto a dugoban acsorog).
A ket fiatalembernek a GPS segitsegevel sem sikerult csont nelkul megtalalni a cimet - a Szepvolgyi ut ti. igen nehezen eszreveheto helyen van. :-P Mire vegre ideertek, azzal inditottak, hogy adjak mar nekik egy pohar vizet. Ezt amugy magamtol is megtettem volna, de az igy...nna. Igen kedvesen csevegesbe bonyolodtak velem, hogy pl. enyem-e ez a lakas, mekkora es ki lakik meg itt (hmm?! tessek?!)...majd némi 'ismerkedest' kovetoen vegre elkezdtek a cuccok felhordasat is. Ennek alafestesekent az egyik fiatalember hangosan vegigorditozta az osszes emeletet azzal, hogy mennyire faradt, mennyire faj a dereka...aztan nekem is tobbszor beszolt, hogy hogy lehet valakinek ennyi konyve es ilyen nehez dobozok (?!?...erdekes modon a nyugdijas apukam elbirta). Tobbszor le kellett mennem (magamra kotott babaval) az utohoz, mert finoman szolva nem kapkodtak el a pakolast... Az egyik fiatalember termeszetesen tok nyugodtan ekozben a telefonjat nyomkodta, a masik meg feluvoltotte a haz osszes otthon tartozkodo lakojat folyamatos obegatasaval.  

Mondanom sem kell, hogy kb dobozok felet szetszakitottak (erdekes modon ezek egyetlen szakadas nelkul tuleltek akkori formajukban a korabbi koltozteteseket) es nekem kellett segitenem felszedegetni a lepcsohaz padlojan hevero, feltve orzott konyveimet (tovabbra is egy babaval ram kotve). Mikor vegre - az elore becsult felorahoz kepest tovabbi masfel ora alatt - sikerult az amugy 10-12doboznyi konyvet+kanapet feljuttatniuk a lakasba, termeszetesen +1oranyi dijat nagyvonaluan hozzacsaptak a vegosszeghez, ami igy legszerenyebb szamitas szerint is 2x annyi lett, mint amiben elozoleg a tulajdonossal megalkudtunk. Amikor finoman firtatni kezdtem a matekot, hirtelen a fiatalember mar nem lett olyan kedves...ugyhogy kenytelen voltam annyiba hagyni a dolgot. Egyeduli nokent, egy babaval a karomban nem voltam abban a helyzetben, hogy elkezdjek ket nalam joval meretesebb ferfivel veszekedni...

A slusszpoen csak ezutan jott: masnap becsongetett hozzank az egyik idos, folyton otthon ulo - igy mindenrol igen jol ertesult - szomszedunk, hogy ugye tudjuk, hogy az udvarunkba a kukatarolo melle a koltoztetok kitettek nehany butort (konkretan egy rego ocska kanapet es egy fotelt). Miutan tuljutottam a sokkon, mar vissza tudtam idezni, hogy a koltoztetoautoban voltak meg a mi cuccainkon kivul is holmik, butorok is...felhivtam apukamat, aki szerint viszont a mi holminkat embereink egy ures rakterbe pakoltak be. Ergo: nem eleg, hogy bevallaltak meg egy szallitast (valoszinusithetoen lomtalanitast) abban az idoben, aminek az oradijat aztan velem fizettetek ki, de meg a 'szemetet' is kepesek voltak kihajitani az udvarunkra!! Vertem utolag a fejemet a falba, hogy indulas elott nem mentem le egy utolso csekkolasra, de mivel a mi holmijaink hianytalanul megvoltak, gondoltam nem rohangalok mar a babaval tobbet - hiba volt.

Termeszetesen rogoton tajtekozva felhivtam a cegvezetot, hogy megis mit kepzelnek es hogy maximum 3napon belul tuntessek el a maganteruletre elszort szemetet. Pofatlan nyugodtsaggal annyit valaszolt, hogy utananez az ugynek es visszajelez. Nyilvan nem tette es azota sem sikerul elernem.  

Ez az en kis tortenetem - remelem, mas okul ebbol a 'fiaskobol' es nem ezt a nyomorult bandat keri fel. 

Udv,
K.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karfy Original 2019.06.11. 09:07:27

Azt miért kell állandóan leírni, hogy ellett egy csimotát aki rá van kötve? Egyéni szoc.problem. Qrvára elegem van a vérmamik nyavajgásából. Amúgy meg nem is tartozik a tárgyhoz. D*gott, ellett, viselje a következményt.

Tiborfalvi Tibor 2019.06.11. 09:35:57

Volt most felesleges 10 percem, utánanéztem a cégnek.
1. Facebook/google semmi nincs, csak a weboldal, ez már rossz előjel (ne lehessen értékelni ugye)
2. Vért izzadtam, de csak a 10. perc végén találtam róluk jó véleményt, egy darabot, a többi 15+ ehhez hasonló problémákat ír le
3. A weboldaluk pofás amúgy, de kettő percbe telik ezeknek utánanézni...

"Tobb fuvarozoceget megkerestem, vegul a Spurifuvar gyozott meg" bmeg.

Terézágyú 2019.06.11. 09:49:12

Nyugodtan lehet szidni már a pósztert úgyse fogja tudni elolvasni, mert nem ismeri az ékezetes betűket.

Nyilván a két, gps-t használó, de eltévedő, hangoskodó, állandóan a kütyüjét nyomkodó két költöztető ugyanaz a korosztály, mint a pószter, aki szintén a kütyüjén pötyögött be egy ilyen hosszú szöveget...

Snagal 2019.06.11. 09:56:49

"remelem, mas okul ebbol a 'fiaskobol' es nem ezt a nyomorult bandat keri fel"

Ahogy Te, kedves poszter nem tanultál belőle, félek más se fog.

A babás dolgot szerintem nem vitte túlzásba bár tény, hogy anélkül is bőven meredek a szotri nem kell a dráma hozzá - ráadásul ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés: csak azért mert nekem nincs gyerekem ha engem szopat a költöztető mélytorkosan akkor az bocsánatos bűn? De a gyerekesek tabuk?

killerkaller 2019.06.11. 10:48:23

Amik gyanúra adhatnak okot:

"Csak hivatalos lerakóhelyet használunk! " A posztot olvasva ez igen érdekes....

Cím: "Budapest és környéke"

Telefonszám: titkos, csak a weblapon megadva

Ajánlatok:
"1-2 bútor, hűtő, mosógép stb …
1-2 db bútor szállításánál fuvarszervezőnk egyedi, testre szabott árajánlatot ad!
(pl.: egy komód 1-2 km-en belül 10.000 Ft, egy heverő vagy mosógép Budapesten belül 10-12.000 Ft stb … )"

"Egy 1 szobás garzon költöztetése néhány bútorral, és tegyük fel 1 óra alatt végzünk, akkor:
6.000 Ft (alapdíj) + 6.000 Ft (az autó óradíja)"

Terézágyú 2019.06.11. 11:12:39

Persze az a gond, hogy nem az a kérdés, hogy melyik cégnek milyen háttere, hanem az, hogy hogy melyik cég vállalja-e és mikorra a megbízást...

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatasgaleria.blog.hu 2019.06.11. 11:14:04

"Termeszetesen rogoton tajtekozva felhivtam a cegvezetot, "
Ezt akkor kellett volna, amikor 2x annyi lett az ár.

Amúgy elég felháborító, ha így nyonták. Akivel eddig költöztettünk, azok egyik sem viselkedett így. Mondták, hogy ha kárt tesznek valamiben, akkor kifizettetik velük.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatasgaleria.blog.hu 2019.06.11. 11:15:19

@Tiborfalvi Tibor: Értsd, az volt a legolcsóbb :D Fizetni senki nem szeret :D

Ákos81 2019.06.11. 11:18:23

@Snagal:
Ezek szerint nincs gyereked, mert fogalmad sincs mennyi plusz energiát követel egy egyszerű feladat. Ha hurciban van a gyerek nem tud rendesen lehajolni, hogy legalább segítsen picit a kis dobozokban.
Ha valakinek gyereke van, az hosszú távon neked JÓ, mert nem neked kell felnevelni, ergó nem kerül pénzedbe, és remélhetőleg ki fogja fizetni a nyugdíjadat mire odajutsz, win-win számodra.
9 hónapos gyerekkel van otthon asszony, és nap mint nap látom, hogy mekkora áldozatot követel főleg tőle, mert én csak dolgozom napközben, míg ő napi 18 órába leköti a figyelmét.
De remélhetőleg a sok troll is ha felnő és véletlenül gyereket vállal felfogja, hogy miért emelik ki, hogy egy rossz helyzetben, mennyit nehezít, ha még egy baba is van az egyenletben.

Snagal 2019.06.11. 11:29:22

@Ákos81:
nahát erre nem is gondoltam... DE

Viszont a kérdésem nem arra vonatkozik hogy én mennyire kell hálás legyek a gyerekeseknek (a jövőben mindennap hálát adok a felettem lakó szomszédnak és a 3 gyerekének akik a lakásban futkároznak, dübörögnek, ordítanak úgyhogy nálam a poharak összezörrennek a szekrényben)
hanem az, hogy ha kifizetek egy szolgáltatást - jelen esetben költöztetést - akkor a szolgáltató a gyerekesekkel nem, de velem azért okkal kibaszhat hiszen nekem nem olyan "nehéz" az életem mint a sanyarú gyerekes családoké akik csak az én üdvömért csinálták a puját, én hálaltlan meg nem tudok örülni ennek?

Irónia nékül: nem teljesen mindegy a családi állapotom ha egy szolgáltatást szarul teljesít akinek ezért fizetek? Ha nekem nem volt sérvműtétem, és gyerek se lóg hevederen rajtam akkor nálam bele kell férjen, hogy ugyanazért a pénzért szar munkát kapjak, hiszen jó fizikai állapotba vagyok, nyugodtan végezhetek egy kis munkát a költöztetők helyett akiket kifizettem?

Terézágyú 2019.06.11. 12:18:57

Egyébként a pószertnek igaza van:
"az egyik fiatalember hangosan vegigorditozta az osszes emeletet azzal, hogy mennyire faradt, mennyire faj a dereka...aztan nekem is tobbszor beszolt, hogy hogy lehet valakinek ennyi konyve es ilyen nehez dobozok"

ez tipikus magyar hozzáállás. Innen lehet felismerni, hogy megjöttek a "munkások": ordítozás a folyosóról.

Ákos81 2019.06.11. 13:05:15

@Snagal: Egy gyerek nélküli emberhez képest akinek a jobb karján nonstop csüng egy 8-10 kilós gyerek, hátrányos helyzetben van, ez sajnos így van, nem érzem nyűgnek a gyerekem, de látom feleségemen, hogy nem kevés munka van a gyerekkel.

Szerintem igenis számítanak a körülmények és jelen esetben releváns, hogy gyerek van. Nem lehet órákig felügyelni a melósokat, mert gyereket etetni/itatni/tisztába kell tenni, mivel folyamatosan ki-be járkálnak a lakásba, ezért szoptatni se lehet, mert stresszes helyzetben nem jön tej.
Gyereket nem tudod lerakni csak úgy a földre, hogy játssz!
Nem tudod berakni az ágyába, hogy akkor most maradj itt 1 órát, mert sírni fog.
Nem tudod elaltatni, mert óbégat valaki. 2 óra után a gyerek visítani fog a fáradtságtól, aztán sok sikert, hogy bealtasd, ráadásul érzi rajtad, hogy stresszben vagy, emiatt még jobban fog sírni ő is.

Ákos81 2019.06.11. 13:12:34

@Snagal:
És irónia nélkül, ha egészséges, fitt és jó fizikummal bírsz, akkor van lehetőséged magadnak elintézni a szállítást, és magad is fel tudod vinni a dobozokat.
Egy 80 éves vagy egy újszülöttes fiatal nő ezt nem tudja megtenni, így ő kénytelen megtenni, hogy szolgáltatást kér erre a célra.
Előző költözésnél nem kellett nekünk a szállító cég, mert megoldottuk feleségemmel gyerek nélkül magunknak. Gyerek után, mivel üzleti úton voltam már kénytelenek voltunk egy céget felkérni, de szerencsénk volt velük.

Snagal 2019.06.11. 13:22:36

@Ákos81: a kérdésem továbbra sem ez (és nem is az, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeni a gyereknevelés 1-5 évében)

hanem amit már feltettem, de ennél egyszerűbben nem tudom feltenni:
Ha már KIFIZETTEM egy szolgáltatást akkor kevesebb jogom van elvárni a korrekt ellenértéket ha nincs gyerekem? Mert szerintem pont ugyan annyit ér a pénzem és az azon vásárolt szolgáltatás, mint akinek gyereke van.
Tehát: pont tök mindegy fogy. védelmi szempontból, hogy gyerekkel vagy anélkül szívok.

(ezer meg egy okom lehet arra, jó fizikai állapot ellenére is, hogy költöztetőt fizettem.
Nem az a kérdés lényege, hogy fizessek-e vagy oldjam meg magam, hanem ha már kifzettem, akkor jár a szolgáltatás PONT)

Ezt most feltétlen kell még tovább ragoznom, vagy leírod mégegyszer, hogy hajdenehézagyereknevelés... ?

Terézágyú 2019.06.11. 13:45:00

@Ákos81:
"ha egészséges, fitt és jó fizikummal bírsz, akkor van lehetőséged magadnak elintézni a szállítást, és magad is fel tudod vinni a dobozokat."

Te voltál az, aki a takarítós-sztoriban a pószter szemébe vágtad, hogy "takaríccskimagadnakvazze" ? :))))
Nem? Pedig ezzel az erővel mondhattad volna :)

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatasgaleria.blog.hu 2019.06.11. 14:23:26

@Ákos81: Áh, az empátia+gondolkodás mostanában nem divat.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatasgaleria.blog.hu 2019.06.11. 14:33:24

@Ákos81: Csináltam már pár ilyet, magamnak és ismerősöknek is,hogy magunk költözünk. Kibacott egy meló, és már nem is tudnék annyi embert összeszedni.
A legutóbbi költözésünkkor egy hónspi pakoltam az aprólékot, de a nehezebb cuccokat költöztető vitte.

Jake Peralta 2019.06.11. 15:20:30

"És irónia nélkül, ha egészséges, fitt és jó fizikummal bírsz, akkor van lehetőséged magadnak elintézni a szállítást, és magad is fel tudod vinni a dobozokat."

Aham.. csak lehet éppen kocsija nincs (vagy nem akkora) hogy kanapét, bútort mosógépet stb fuvarozzál..... vagy vigye a 4-6os villamoson?
Mellesleg képzeld valaki jobban jár ha dolgozik, és az ilyen feladatra megbíz egy céget.

Szóval bárki aki kifizet egy szolgáltatás joga van megkapni ugyan olyan minőségben. És nem azért mert gyereke van vagy idős stb.

ekat 2019.06.11. 15:26:37

Szerintem a cég 'igényes' neve tökéletesen kifejezi azt, hogy mit lehet tőlük várni.

szekertabor · provo.blog.hu 2019.06.11. 15:40:30

Nos, részvétem az anyukának, de ha jobban belegondol, a történet akkor siklott ki teljesen, amikor nem voltak hajlandóak a papáját magukkal hozni. Ez volt az a pont, ahol a kedves papa a sarkára állhatott volna, hogy ebben az esetben szépen pakoljanak vissza mindent, és húzzanak el a vérbe. Ugyanis ha ő a megbeszéltek szerint ott ül az autóban, akkor nem mertek volna bevállalni még egy lomtalanítást az ő pénzén, pláne, náluk kirakni a lomokat. Ráadásul az anyukának sem egyedül kellett volna fogadnia a hórukk embereket.
Ha viszont a papa szintén konfliktuskerülő típus, akkor azzal sem nyertek volna sokat, ha ő is jelen van.

KaTe 2019.06.11. 16:20:46

" Egyeduli nokent, egy babaval a karomban nem voltam abban a helyzetben, hogy elkezdjek ket nalam joval meretesebb ferfivel veszekedni..."

Miért, szerinted mit csináltak volna veled? Kihajítottak volna az emeleti folyosóról? Lekevertek volna egy sallert? Vagy mitől féltél ennyire? Max. ha nagyon erősködnek, becsöngetsz 1-2 szomszédhoz és rájuk hívod a rendőröket.
Nem értem ezt az egészet. Valakit át akarnak verni és simán hagyja magát.

"ami igy legszerenyebb szamitas szerint is 2x annyi lett, mint amiben elozoleg a tulajdonossal megalkudtunk. "
- Írásban? A számlára mi került? Gondolom semmi, mert nem készült.

kishuje 2019.06.11. 18:04:24

@Karfy Original: sajnos téged is megellett valaki... ahelyett, hogy lenyelt volna...

Xezs7 2019.06.11. 18:27:16

@Snagal: Meg kell védenem a poszterinát. Egyáltalán nem hisztizett azon, hogy neki gyereke van, csupán megemlítette. Kérdezhetnéd, hogy miért fontos ez a szösszenet. Azért fontos, mert poszterina lehet, hogy izomból nekiment volna a két tahónak gyerek nélkül, de gyerekkel a hátán nem fog egy ilyet megkockáztatni, mert egyrészt nem akarja felizgatni a gyereket a hangos kiabálással, netán valamelyik tahó meglöki, ráesik a gyerekre, aztán megvan a baj. A poszterina szerintem jól tette amit tett. Én a helyében esetleg azt próbáltam volna még meg, hogy ha netán lakásajtón kívül van a két tahó, akkor bezárni fizetés nélkül, majd rendőrt hívni. De ezt még én sem gondolom komolyan, mert a tökömnek van annyi ideje, hogy ezt végigcsinálja, plusz ott van az a kényelmetlen helyzet, hogy a két tahó tudja a lakcímedet.

Mancilla Pectoralis 2019.06.11. 18:55:15

@Karfy Original: Anyád is dugott meg ellett egyet,bár ne tette volna.

Zsoltbacsi 2019.06.11. 19:39:34

@killerkaller:

"Amik gyanúra adhatnak okot:

"Csak hivatalos lerakóhelyet használunk! ""

Ebben mi a furcsa/gyanús? Vannak részei a városnak, ahol a rendőrök/közteresek kifejezetten utaznak a futárokra/szállítókra. 2 ismerősöm is megerősítette, hogy egyik futárcég se viszi fel a rendelt cuccait, csak úgy kapják meg, ha lesetalnak a haz elé, és a futár az ablakon adja ki a cuccot, annyira rájuk vannak szállva. (ez az összes futárcégre igaz)
Szóval gondolom megunták a cégek, hogy állandóan megbüntették őket. A büntetést meg be kellett nyelniük, mert a sofőr azonnal felmondott volna, ha tőle vonják le (teljesen jogosan!).

Keményen Trollkodó Kisember 2019.06.11. 22:04:43

@Ákos81:

Ákos, engem az ilyen "kisgyerekes szülői panaszok" nem igazán tudnak meghatni, ugyanis a gyereket TI és csak TI ketten vállaltátok, ez a ti döntésetek volt.
Mivel azt írod, üzleti utakon is jársz a munkád során, gyanítom, hogy nem egy 8 általánost végzett ember vagy, tehát feltételezem, hogy az intelligens(ebb) emberek halmazát gyarapítod. Ennélfogva neked is - meg egyébként minden hozzátok hasonló kisgyermekes szülőnek is - tudnia kell, hogy mire számíthat, mit vállal amikor gyereket tervez. Csak az ostoba, tudatlan emberek járnak úgy, hogy mielőtt még szülővé válnának, számukra annyi csapódik le a gyerekvállalásból, hogy amikor ismerősöknél, rokonoknál járnak és látnak 1 - 3 óra hosszára egy kisbabát, hogy ez "Jajj, de édi, jajj de cuki, én is szeretnék már egy sajátot!". Aztán miután alacsony IQ-.jú párocskáéknak 9 hónap múlva meg jön meglepetés, hogy "De hát ez szinte folyton sír, amikor éhes, szomjas, fáradt, fáj a hasa, jön a foga - vagy egyszerűen csak unatkozik és így akarja magára vonni a figyelmet". És akkor még a családi kassza amortizációjáról nem is beszéltünk (mondjuk ez a szegényekre és az átlagemberekre vonatkozik, a gazdagokra nyilván nem). Ezen kívül a gyerek állandóan bepiszkít, lerókázza magát és a mellette álló ruháját etetés után, és úgy általában sok meló van vele. Úgyhogy erről ennyit. Aki kicsit is értelmesebb, azt tudja, sejti vagy esetleg előre tájékozódik, hogy mivel jár egy kisgyerek érkezése. Ezek után maga mérlegel és dönt, hogy akarja-e vagy sem.
Viszont az már kissé visszás, ellentmondásos, hogy akiknek kisgyerekük van, valahogyan hajlamosabbak felsőbbrendűnek, kiváltságosnak képzelnie magát azokkal szemben, akik úgy döntenek hogy nem vállalnak gyereket. (Amúgy erre most eléggé rájátszik a kormány politikai "A gyerek az első" kommunikációja, ami már szinte a vízcsapból is kifolyik, - na de inkább hagyjuk a politikát, az messzire vezetne).
Tehát röviden összefoglalva, én is inkább @Snagal-lal értek egyet, azaz az eredeti téma, a kritikán aluli módon teljesített szolgáltatás szempontjából felesleges, sőt, inkább visszatetszést keltő érzés volt, hogy szinte minden harmadik mondatában kihangsúlyozta, hogy neki kisgyereke van. Az elvégzett szolgáltatás sz*r volt, sőt itt inkább még az átbaszcsizás esete is fenn forog, és ebből a szempontból tényleg tök mindegy, hogy idős néni, kisgyerekes anyuka, agglegény, akárki volt-e a megrendelő.

Keményen Trollkodó Kisember 2019.06.11. 22:11:09

@Snagal:
"A babás dolgot szerintem nem vitte túlzásba..."

- Áá, tényleg nem, "CSAK" minden bekezdésben említette meg legalább egyszer a "rajta lógó gyereket", nehogy a sztori végére elfelejtsük. :-))
(Ez irónia volt természetesen)

Keményen Trollkodó Kisember 2019.06.11. 22:17:19

Egyébként rágugliztam a cég weboldalára.
Két dolog ami azonnal gyanús lett:

Cím: Budapest és környéke - mivaan??! A NAV-nak is ezt diktálták be amikor alapították a céget? :-))

Írjon nekünk spurifuvar@gmail.com
Géméles, fríméles, citroméles (stb, stb.) címe egy komoly cégnek NINCS!

btprg 2019.06.11. 23:43:34

Micsoda rohadt férgek... Az ilyenek ellen csak az lenne hatásos, ha valami feldühödött ügyfél jól elagyabugyálná őket vascsővel, mert a törvény semmit se ér ellenük.

Xezs7 2019.06.12. 00:25:52

@Zsoltbacsi: Ezt mondjuk örömmel hallom. Nekem a tököm tele van már a szabálytalanul várakozó futárokra. Legyen annyi elég tökük, hogy megsétáltatják a lusta ügyfelet, ha már képtelen volt egy jól megközelíthető helyet megadni.

Jankove 2019.06.12. 00:41:07

@Tiborfalvi Tibor: "Facebook/google semmi nincs, csak a weboldal"

Nálam ez pirospont. Kezd a brém tele lenni azzal, hogy aki/ami nincs fenn fészen, arról úgy beszélünk mintha nem is létezne.

Zabalint 2019.06.12. 06:20:02

@Keményen Trollkodó Kisember:
Hú de utálom ezt a "gyerek az első" kampányt. Nem azért, mert családtámogatási programot hirdetnek vele, mert azt már megszoktam. Hanem mert tudom, hogy az átlag magyar ember milyen kontextusban használja ezt. Abban a kontextusban, hogy a szülő mindig rendelje alá a saját igényeit a gyerek igényeinek, ha nem így tesz, nem jó szülő. Ez aztán rossz a szülőnek, és rossz a gyereknek is.

a lekvár neve puffin 2019.06.12. 07:23:47

@Jankove: Igazad van.Én is árulok cuccokat,de ki vagyok tiltva a szaros fészbúkról.Kamu profilt nem hozok létre,regisztrálni saját adatokkal nem tudok.Az ok prózai,egyszer be akarták kérni az összes személyes adatomat.Kaptak egy csupasz segges képet két középső ujjas beintéssel.Ennyi.Aki ismer az úgyis megtalál,aki nem az hívjon fel,bárkivel szívesen dumálok egy kávé mellett,szeretek új arcokat megismerni.Semmim nem titkos,nem bújkálok,ha meg valami nem működik (egy eset volt eddigi pályafutásom alatt köszönet a szutyok gugli alkalmazás frissítésnek...) azt kapásból visszaveszem.A gyerek meg mindig-mindenhol-mindent felülír!Kreszt,sorbanállást,tömegben előrejutást stb...nekem is van,de rohadtul utálom a nagyonéntudatos retekribanc anyukákat.

juhaszvik1 2019.06.12. 08:15:37

Most próbálom elképzelni azt a helyzetet, amikor a gyerek úgy lóg a nyakamban, hogy az ujjaimmal csak az ékezetes betűket nem érem el. Vagy azt, amikor a gyerek miatt nem tudok letölteni a kínai telefonomra egy magyar billentyűzetkiosztást. A gyerek mindenre jó kifogás, de azért szerencsére a normálisabb emberek nem ezzel védekeznek.

De valamennyire a témánál maradva, az ellentmondás, amit sosem értek a homárposztok nagy részénél, hogy ha valaki van annyira önérzetes és felháborodásra hajlamos, hogy megírjon egy panaszt a blogra (természetesen csak és kizárólag a többi ember okulására, és véletlenül sem azért, hogy kipanaszkodhassa magát), az miért nem képes előzetesen utánanézni a dolgoknak? Ezzel nem azt mondom, hogy nem rúgnám bele az összes érintett vállalkozót/szolgáltatót/tulajdonost egy vödör lávába, és tiltanám el a kapáláson kívül minden más tevékenységtől, de a TH-n törvényszerű, hogy sok olyan ember ír, akik ha a panaszkodásba fektetett energiájukat inkább odafigyelésre, alaposságra fordítanák, akkor egy-két cég kénytelen lenne tisztességes munkát végezni, nem pedig a figyelmetleneket megkopasztani.

A fenti esetet a következő helyzetekben lehetett volna elkerülni: a megrendelés előtt utánanézni. a késés után számonkérni. a papa kihagyásánál lefújni. az újabb késés után leellenőrizni, hogy minden rendben van-e. a plusz idő felszámolása után nem kifizetni a különbözetet.
Ha valaki a gyerek miatt nem tud elvégezni megfelelően egy feladatot, akkor tegye meg magának és a gyerekének is azt a szívességet, hogy átgondoltabban szervezze meg az életét, a tevékenységeit. utólag magyarázkodni, hogy, "ha nincs a gyerek, akkor nem így reagálok" stb. csak egy kifogás. egy szülő legyen felelősségteljesebb, és gondolkodjon előre, hogy ne keveredhessen ilyen helyzetbe. ha pedig mégis, akkor azzal töltse az idejét, hogy elkerülje a következő ilyen helyzetet.

És még egyszer: nem a gyerekes szülőkkel van a gond, hanem azokkal, akik védekeznek velük.

Snagal 2019.06.12. 08:58:05

@Keményen Trollkodó Kisember:
"A babás dolgot szerintem nem vitte túlzásba..."
Érdekes, hogy ezt a mondatomat szelektíven veszik észre :D
Akit idegesített a baba emlegetése annak egyből szemet szúrt, de aki minden posztba kisdedekről szeretne olvasónaplót látni az nem vette észre csak azt, hogy megjegyzem, hogy valóban nem sok köze van a fogy. védelmi esethez, hogy baba vagy nem baba van a képletben :D

Olvastam itt már sokkal drámaibb leírást azért mondtam, hogy nálam még éppen belefért bár a költöztetők nem lesznek rosszabbak ettől - enélkül is l_f_sz a seggükbe... ezért is felesleges gyerekkel takarózni ahogy @juhaszvik1 is írja.

Snagal 2019.06.12. 09:02:01

ja és külön örülök mikor kiemelik, hogy majd a gyerek fizeti az én nyugdíjamat úgyhogy örüljek mert nekem ez nem kerül semmibe.
aha, gondolom a gyerek után járó támogatásokat is a gyerek fizeti maga után...

Keményen Trollkodó Kisember 2019.06.12. 09:32:15

@Snagal:
...És tegyük gyorsan hozzá, - szigorúan a polkorrektség keretein belül maradva, - nem kevés gyerek születik meg úgymond funkcionálisan helyesen működő családba (pl. ózdi hétesi telep, miskolci számozott utcák, budapesti Hős utca, stb...), ahol finoman szólva is nem adottak a feltételek a kis csemeték egészséges testi, lelki és szellemi fejlődéséhez, ami mondjuk alapköve lenne az Ákos-féle elméletnek, hogy ezek a gyerekek fogják majd fizetni a mi nyugdíjunkat. Helyette inkább mi fizethetjük az ő és utódaik segélyeit is. Nem kevesen vannak sajnos.

Keményen Trollkodó Kisember 2019.06.12. 09:33:35

*JAV.
funkcionálisan helyesen működő => értsd: funkcionálisan helytelenül működő...

peter3374 2019.06.12. 09:59:04

Nem telefonon kerunk ajanlatot senkitol, hanem irasban.... Ha megjon a vallalkozso akkor meg megkerdezzuk, miutan latta, hogy mit kell csinalni, hogy belefer-e az arajanlatba vagy nem, ha nem akkor azt is irjuk ra a papirra. Ha ezt nem akarja akkor el kell zavarni. El kene mar felejteni, hogy szereny kispolgarkent meg kell huzni magunkat es a vallakozo az valami isten.....
De nem kell vitatkozni ha valaki azt nem szeret, akkor elore kell jelezni, hogy el tudod szamolni (akkor is ha nem) de ahhoz szamlat es elszamolast kersz.

nagyonköcsögduda 2019.06.12. 10:59:14

Maximálisan egyetértek Snagal kollégával. Te vállaltad a gyereket, akkor neveld, gondozd is basszus, bármilyen fárasztó. Nekem is az volt. Volt olyan, hogy egész éjszaka fenn voltam vele, semmit nem aludtam, reggel pedig mentem dolgozni.
Mit kellet volna tennem? Sírni a főnöknek, hogy fáradt vagyok? Írni ide a Homárra?
Tököm kivan már ezzel, hogy "jajj 6 hónaposom van, fosni sem tudok tőle", stb.
Mellesleg a gyereknek egyenlőre mi - adófizetők- álljuk a támogatásait, TB ellátását, anyuci GYES-ét, majd az óvodát, általános iskolát. Mire ő a nyugdíjamat fizetné, addigra lekoccol ebből az országból.

Xezs7 2019.06.12. 11:00:12

@a lekvár neve puffin: A fész szarjon sünt amiatt, hogy rendőrséget játszik. Tőlem még nem kért semmilyen fényképet, de az biztos, hogy nem adnám oda nekik. Nem is tudom hogy gondolták ezt az egészet.

nagyonköcsögduda 2019.06.12. 11:09:28

@juhaszvik1: "Most próbálom elképzelni azt a helyzetet, amikor a gyerek úgy lóg a nyakamban, hogy az ujjaimmal csak az ékezetes betűket nem érem el. Vagy azt, amikor a gyerek miatt nem tudok letölteni a kínai telefonomra egy magyar billentyűzetkiosztást."

:))))))))))))))))))))))))))))))))))) Ott a pont!

nagyonköcsögduda 2019.06.12. 11:29:42

"az amugy 20-30perces auto utat embereinknek bo masfel ora alatt sikerult abszolvalni."
Szerintem azért, mert babával voltak ők is.

"Tobbszor le kellett mennem (magamra kotott babaval) az utohoz"
Mi az az uto? Nem ottót esetleg outót akartál írni:))))

juhaszvik1 2019.06.12. 11:34:37

@Snagal: az én nyugdíjamért én dolgoztam meg. Csak mert az állam nem tudja inflációkövetően befektetni, az nehogy már azt jelentse, hogy valaki más fizeti. Ez olyan mintha a bankban lévő pénz nem az enyém lenne, mert azóta már befektette, átmozgatta stb. a bank.
Persze most melletted érvelek, csak engem is megütnek az ilyen szélbeszórt bölcsességek, mint amire reagáltál.

Snagal 2019.06.12. 11:46:03

@juhaszvik1: hát ez már nézőpont kérdése... modhatjuk azt is, hogy most mi finanszírozzuk a kölkök járulékait akik amikor felnőnek ezt a "kölcsönt" visszafizetik a nyugdijasoknak - lásd nyugdíj :)

de a lényeg, valóban, hogy mindenki (legalábbis aki adót fizet:)) megtermeli a saját költségeit és nem mástól kapja vagy egy arctalan entitástól mint a "nagy testvér".

ekat 2019.06.12. 11:58:38

@Snagal: Egyértelmű. Kicsit messzire vezetne, ha elkezdenénk vizsgálni, hogy ennek ugyan van gyereke, de az nem fizet a magyar közösbe, mert nincs is itt, vagy csak kivesz belőle, mert beteg, vagy segélyen él.... Utóbbiaktól akkor egyenesen vegyünk el, mikor nyugdíjasok lesznek. :D

a lekvár neve puffin 2019.06.12. 12:13:10

@Snagal: ahogy jelenleg áll a nyugdíjrendszer,lófaxt nem fogunk kapni (mondom ezt kemény 44 évesen) Lehet dolgozni addig,amíg meg nem döglesz,anyuci kicsi babája nekem ugyan semmit nem fog fizetni mire felnő és keresőképes lesz-vagy élősködik tovább anyuciapucikicsielkényeztetett hercegeként v. hercegnőjeként és akkor meg azért nem.

KaTe 2019.06.12. 12:38:02

Hát úgy látom vannak itt egypáran akiknek az empatikus készségét rendesen hazavágta az a fene nagy intelligenciája... Avagy felsorakoztak az érzelmi analfabéták...

Nyilván még sosem hallottátok azt a közhelyet, hogy az élet folyamatos tanulás. Az a szitu, hogy az emberek elég különbözőek, vannak, akiknek bizonyos tanulási folyamatok nehezebben, másoknak könnyebben mennek. Namármost, ott vannak például a tanulóvezetők. Gondolom ti abban a halmazban sorakoztok, akik dudálva, kur**nyázva mentek el a szerencsétlen mellett, mert az ötvenes táblánál csak harminccal csordogál. Bezzeg ti!!! Hát barátom, lehet, hogy téged nem viselt meg az éjszakai gyereksírás és másnap jelesre vizsgáztál a főnöködnél, de gondolom vágod, hogy nem mindenki olyan keménylegény mint te, nyilván nagyon büszke vagy erre, csak azt ne felejtsd el, hogy könnyen lehet, hogy az élet más területén meg simán leköröznek azok, akiket te most fikázol. (pl. Miért is nem te vagy a főnök?) Csak tudod nem mindenki olyan, hogy a képedbe tolja, hogy mekkora sz*r vagy. Szóval én úgy gondolom, hogy a világ sokkal jobb hely lenne, ha az emberek nem akadnának ki azon, hogy valaki egy ilyen esetnél, PANASZNÁL - megemlíti a gyerekét, esetleg célzásokat, utalásokat tesz arra, hogy őt emiatt extra teher érte. Meg amúgy imádom a szélsőséges ítélkezést is, ami megint csak süt a kommentelőkről. Nem, egyáltalán nem kell kinyalni valakinek a se**ét csak azért, mert gyereket vállalt, sőt, lehet neki jelezni, hogy attól, hogy gyereke van még nem körülötte forog a világ, de itt a posztoló csak egy kevéske empátiát várt, egy kis megértést az olvasók részéről, ami teljesen jogos, azokután hogy így átb**zták a fejét. Na meg a nyugdíj.. Csak jelzem, hogy a te kis életed nem azért tud így működni, mert te megdolgoztál valamiért, hanem azért, mert a társadalom része vagy. Na most ez a társadalom a posztban szereplő gyerekes anyuka nélkül NEM MŰKÖDNE. Szívesen.

KaTe 2019.06.12. 12:42:56

@KaTe: Mielőtt elkezdenétek boncolgatni a hozzászólásomat, a posztban szereplő gyerekes anyukára mint embertípusra gondoltam, aki nélkül nem működne a társadalom.

Terézágyú 2019.06.12. 12:59:59

@KaTe:
Ebben a posztban nem a társadalom azon aspektusáról van szó, hogy gyerekvállalás nélkül nem működne sokáig, hanem arról, hogy vállalkozók/cégek hogyan működnek.

Snagal 2019.06.12. 13:08:50

@KaTe: hát aki egy fogyasztóvédelmi blogra jön vigaszért annak tényleg elég nehéz élete lehet - a leírás szerint nem empátiáért jött, hanem hogy "más okuljon ebből"

Ez a "legyél hálás a gyerekeseknek" felütés meg továbbra is elég képmutató hozzáállás - de tudod mit? megköszönöm bármelyik anyukának a társadalmi szerepvállalását aki elém áll és azt mondja őszintén, hogy ő ugyan nem akart gyereket de hát a társadalomért megtettem...

nagyonköcsögduda 2019.06.12. 13:52:46

@KaTe: Hát, pajtás, képzeld el, hogy megviselt engem is. Csak azért írtam meg a példámat, hogy hátha érthető: mehettem volna sírdogálni bárhová, az a fáradságomon lófaszt sem segít. Úgy látom a "fene nagy intelligenciáddal" ezt nem sikerült megérteni. Nem baj, szólj, ha kell lerajzolom.

"Miért is nem te vagy a főnök?" Miért? A főnökök jobbak, előrébb valók, mint a társadalom többi része? Neked is elég érdekes az értékítéleted. Előbb azt tedd rendbe, aztán jöhet a vau-vau. Szívesen.

Szarazkoro 2019.06.12. 14:25:37

@KaTe: +1
Hagyjad, a primitivek nem ertik hogy primitivek, mert primitivek.

juhaszvik1 2019.06.12. 14:33:39

@KaTe: vannak szülők, akik nem várnak el empátiát, nem nyavalyognak. ha valamit nem tudnak megoldani, akkor nem mentegetőznek, hogy a gyerek így, a gyerek úgy. A posztoló ötször említette a kisbabáját, gondolom azért, mert azt hitte, hogy az első négy alkalom nem volt elég.
Ez nem az empátiáról szól, hanem arról, hogy egyesek milyen érzékenyek egy témára. Most olvasd el úgy a történetet, hogy nem babázik, hanem mondjuk eltört a karja vagy csípőficamos. Vagy egyszerűen csak nem ér rá valamiért. Van értelme ennyiszer megemlíteni?

Xezs7 2019.06.12. 14:42:18

Szerintem a poszter egyáltalán nem tolta senki arcába a gyereket. Láttam itt már olyan posztot, ahol igen. Ez a poszt szerintem simán elmegy, csupán tényként említette meg, hogy ott volt a gyerek vele.

Karfy Original 2019.06.12. 14:52:36

Bocsy, de a mindenféle támogatásokat, amik a szaros kölykök meg az agyatlan szüleik élveznek, az én befizetett adómból fizeti neki a zállam. Nekem viszont olyan megtakarításom van - mert nem kell húsrágót eltartanom - hogy bőven fedezi a kiadásaimat a nyugdíjas éveimben majd, ha élek addig. Ennyikeh. Engem egy szaros kölyök sem fog eltartani, ellenben én eltartóm őket a szüleikkel együtt, mert nem kevés adót fizetek. Úgyhogy ne nyekeregjenek a vérmamik, ők választották a sorsukat. Ők akarták, hogy lógjon a nyakukban egy kölyök.

Snagal 2019.06.12. 16:02:28

@juhaszvik1:
"Most olvasd el úgy a történetet, hogy nem babázik, hanem mondjuk eltört a karja vagy csípőficamos."
Pont ezen gondolkodtam, hogy ugyan ez a történet milyen reakciókat kapna ha így írom le:

"A vezetovel megbeszeltem, hogy a XI. keruleti lakasban Apukam varja majd oket, akit megkertem, hogy hozzanak majd magukkal, mivel en... előzőnap szülinapi bulin hajnalig piaáltam, igy nehezen tudok levezenyelni meg egy ilyen pici koltozest is."

"annyit halaistenkedtek (pedig volt a hazban lift is, 30meterre a lakastol), hogy az amugy birkaturelmu apukam is vegul dobozt ragadott (... úgy hogy ő is ott volt a szülinapi bulin és ő is csatak másnapos volt)"

"Tobbszor le kellett mennem (... hulla másnaposan) az utohoz, mert finoman szolva nem kapkodtak el a pakolast"

"nekem kellett segitenem felszedegetni a lepcsohaz padlojan hevero, feltve orzott konyveimet (... tovabbra is csatak másnaposan)."

"Egyeduli nokent, ... full másnaposan... nem voltam abban a helyzetben, hogy elkezdjek ket nalam joval meretesebb ferfivel veszekedni"

Így kiváncsi lennék mennyi empátiát és együtt érzést váltottam volna ki az olvasókból - pedig ahogy a gyereket a kedves anyuka úgy én is önként, saját elhatározásból választottam a piálást és alkoholmámort. (ráadásul az extra alkholfogyasztással támogattam a GDP-t :P )
Szóval továbbra is azt mondom, nem tartozik az indok szorosan a sztorihoz, némi empátiát ki lehet könyökölni vele de ehhez felesleges folyamatosan emlegetni - mert attól még, hogy nem írja minden bekezdésbe a nehezítő tényezőt, értelmes ember nem fog a történet végére eljutni oda, hogy milyen szuper ez a költöztető cég csak mert nincs előtte egy kisgyermekes zokogó édesanya.
Nekem nincs gyerekem és bár lehet meglepő ennek ellenére sem szeretnék olyan költöztetőt akik után nekem kell összeszedni a holmijaimat - nem azért mert nem tudok lehajolni értük hanem mert nem szivesen fizetek olyan szolgáltatásért amit végül nem teljesítenek...

Picur75 2019.06.12. 23:33:12

Hát ez nem semmi. A kommentelők többsége nem azon akad ki, hogy létezhet egy ilyen szemétláda cég, hanem azon, hogy a nő megemlíti, hogy van gyereke. Gondolom mindig mindenki utánajár mindennek alaposan, még soha nem hibázott, nem csapták be. Így akkor teljesen ok, hogy vannak ilyen átverős cégek, az áldozat a hibás.

a lekvár neve puffin 2019.06.13. 06:18:22

@Picur75: nem érted a lényeget.Addig nincs semmi gond,amíg csak a negatív élményt írja le.Csak ez már az x-dik poszt,ahol azzal takarózik a posztoló,hogy dehátottagyerekamiattbaxtakát.Nem,ez nem kifogás.Az,hogy nem lépett a tökükre a saját hülyesége,a babát ezért nem szabad mentségként felhozni.Sajnos már mindennapi életben is ez a trend,hogy a kedves anyucik mind a gyereket tolják előre,hogy hát miatta van minden és ezt mindenkinek a nyakába varrják.Én dugtam meg?Nem.Akkor nagyívben nem érdekel.Én is ki tudom várni a sorom,nyugodtan várhatnak ők is.Ezért utálják őket a boltokban-tisztelet a kivételnek,mert van!-rühelli már mindenki a zebrán átrongyoló suvos picsákat hátul a két kölökkel,a zebrán-járdán-út közepén-kerékpárúton parkoló picsákat az iskoláknál és lehet sorolni.Magyarországon ez a trend,senki nem hajlandó elismerni ha hibázott mindig a másik az oka akkor is ha nem.A gyerek meg nagyon jó indok.Ez van.

Sollicitor 2019.06.13. 09:12:57

Emberek! Ez komoly? A hölgy leírta a problémáját, és őt ekézitek? Teljesen lényegtelen, hogy hányszor jelezte, hogy gyerekkel kellett megoldania, hogy esetleg ékezetet nem tett, nem erről szól az írás, hanem a megrendelt szolgáltatásról, aminél kihasználták, átvágták.
A költöztető szemét volt, inkább meg kellene köszönni, hogy megosztotta, hogy más ne járjon így.

Snagal 2019.06.13. 09:20:58

@Sollicitor: @Picur75:
olvassátok már el a kommenteket. Mondjátok már meg melyik kommentben "éltetik" a költöztetőt és hibáztatják a posztert!

Mindenki kivétel nélkül egyetért abban, hogy a költöztető szarjon sünt... az, hogy mellette megjegyezték, hogy kevesebb kisbaba néha több az egy dolog de ne legyen már szelektív a látásotok.
A költöztető faszságával kapcsolatosan mindenki egyetértett itt - felesleges sarkítani, hogy mindenki a szegény anyuákát hibáztatja mert ilyen nem történt.

Jankove 2019.06.13. 09:21:54

@Snagal: "hát aki egy fogyasztóvédelmi blogra jön vigaszért annak tényleg elég nehéz élete lehet"

...pláne, hogy itt vigasz helyett, 99,9% eséllyel csak fikázást fog kapni a sok okostónitól, akiket még sosem basztak át, sosem vezettek meg, és minden élethelyzetben pontosan tudják mit kell cselekedni.

Snagal 2019.06.13. 09:36:31

@Jankove: a baba emelegetése miatt kapta afikázást főként, nem azért mert rábaszott a költöztetőkkel.

de továbbra is azt mondom vigaszt nem itt kell keresni, hanem a kedves apukánál vagy a nőklapján a fórumon (van még olyan?) vagy a barátoknál - ez fogy. védelmi blog.
A GVTI írja inkább a jogszabályok helyett azt, hogy " hát ez borzasztó, együtt érzünk és sok kitartást" ?
Mellesleg kapott hasznos tippeket is - felnőtt ember, nyilván azért nem jön ide picsogni mert elolvassa ami hasznos a többit meg leszarja - és jól is teszi. De egy nyilvános blogban az embereknek lehet és lesz is véleménye, ahogy neked is. Problem?

Snagal 2019.06.13. 09:46:07

@a lekvár neve puffin:
ehhez magam részéről annyit fűznék hozzá, hogy nekem személyszerint NEM azzal van a bajom hogy ha valakinek gyereke van akkor bizonyos helyzetekben kisegítjük, támogatjuk, hanem amikor a gyereket eszközként használva ezt kikövetelik maguknak a drágalátos anyukák, apukák (persze mint mindenhol itt is tisztelet a kivételnek).
Ha nem tolja más arcába, hogy ő mennyire szenved akkor is az emberek többsége előzékeny lesz vele (előre engedik a sorba ahol nincs eleve külön sor; segítenek a babakocsival a lépcsőkön, buszon stb; átadják az ülőhelyet ... ).
A probléma ott van amikor valaki ezeket követeli mint előjogot, csak mert neki gyereke van - és amikor egy ilyen posztban túl sokat emlegetik a gyereket ugyan ezt a triggert kapcsolja be a legtöbb embernél, hogy a gyerekre hivatkozik miért járt volna neki jobb bánásmód (hiszen gyerekkel van!!) - ami tévedés. Ha fizetek egy szolgáltatásért jár a korrekt ellenértéke gyerekkel is meg anélkül is, a képletben a gyerek nem módosít semmit.
A gyerek nyilván árnyalja a képet - de ehhez nem kell ennyiszer kiemelni mert különben a fenti triggert fogja bekapcsolni vele.

Almandin 2019.06.13. 10:51:15

@Picur75: Teljesen egyetértek. Ez a poszt tipikus gyalázkodó trollhordát vonzott be.
A lényeg: Magyarországon egyre rosszabb a szolgáltatások minősége. Én 20 éve is volt, hogy magam rendeltem szerelőket, stb. és az a tapasztalatom, hogy ma gyatra a színvonal! A jó szakmunkások többsége elment külföldre, itt ma mindennapos, hogy a szerelő félbehagyja a munkát, menet közben kamu indokokkal leráz, a másik hetekig szórakozik veled, nem lehet vele időpontot egyeztetni, a korrekt elszámolás fehér holló ritkaságú.

Almandin 2019.06.13. 10:52:55

@Jankove: Ide nem vigaszért járnak az emberek, hanem leírni a történeteket mások okulására.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.06.13. 11:03:43

@Ákos81:

Zseniálisan jókat röhögtem rajtad. Faék egyszerű a világnézeted, de azért jelezném, hogy lehet, hogy akit éppen leugattál az éves szinten többet fizet be adóban, mint amennyit te összes gyereked felnevelésének idejére Gyeden, Gyesen, adókedvezményen kitalált címszavak alatt megkapsz és azt nem kéne elfelejtened, hogy amíg a birkanyájat neveled orbánnak addig más dolgozik a feleséged helyett, hogy nektek legyen miből állami apanázst kapni.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.06.13. 11:06:46

@Ákos81:

Dejavu. Ismét röhögtem rajtad. Jól hangzik ez a gyerekmosdatás, csak kifelejted a képletből a nagyfatert akinek a történet alapján volt ideje intézni a bulit a fogadóhelyen, lehetett volna arra is ideje, hogy a kezdésnél is felügyel, és akkor nem kell a nyakban lógó gyerekkel homározni.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.06.13. 11:15:03

@Jankove:

Nálam is kezd. Elég néhány tetű, és a homáron meg a hasonló faszságokon napok alatt tudnak hibátlanul és tisztességesen üzemelő vállalkozásokat akár megrendelésre, akár csak egyszerű mezei anyucikedvencevagyoknemnyaltákkiaseggemeléggé stílusuk miatt napok alatt akár bezárásba hajszolni.

szekertabor · provo.blog.hu 2019.06.13. 11:15:33

@csúti csüngőhasú tolvaj:
Mindazonáltal minket majd az ő gyerekei által megtermelt javakból fognak eltartani idős korunkban, szóval csak csínján a politikailag motivált önérzeteskedéssel.

A mi jövedelmünkből levont nyugdíj járulékot a szüleink között osztják el, de akárhonnan is származik a pénz, amire elköltik, azt nekünk kell megtermelnünk. Amikor pedig mi leszünk munkaképtelenek, a kenyerünket az ő gyerekei fogják megtermelni.

Furcsa, de ilyen a világ. Mindegy, hogy éppen milyen kormány van hatalmon, gyerekek nélkül nyomorultul elpusztulunk. Vagy más népeken élősködünk.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.06.13. 11:25:22

@szekertabor:

Téged valóban ők fognak majd nyugdíjas korodban eltartani, de már megbocsáss a ti sajnos elég nagy halmazotok kívül van egy másik halmaz, amiben mi az értelmes emberek nem mások eltartására vágyunk, hanem munkával megteremtjük magunknak a nyugdíjas évekre valót.
Bocs ha fájdalmat okoztam, de ez a világ sajnos ilyen, van aki előre gondolkodik (kevesen vagyunk), van aki csak mástól tudja várni az eltartását.

Em.MA 2019.06.13. 11:36:54

Sokfélék vagyunk, ennek megfelelően sokféleképpen oldunk meg egy-egy feladatot.
Ez a dolog nálam szervezésből közepes, mert nem tudunk bizonyos dolgokat.

Én a babát meg a papát vittem volna az új helyre, ha fél órás útról van szó kb másfél órát lettek volna együtt, túlélték volna. Én lettem volna jelen a felpakolásnál utazom és érkezésnél felügyelek.
Két óra késés nem megengedhető, megbízást visszavonni.
Ha megrendeltem a szolgáltatást még véletlen sem szállok be a munkába.
Nincs az az értékes könyv, amit én szedek fel ha szétszórják, de stopperrel mérem a kieső időt, és nem fizetek.

Kétszer kellett az elmúlt 6 évben költöznöm egyedül élő nőként, tudom miről beszélek, tudom mivel áll szemben az, aki így költözködik.

Az a helyzet, hogy sajnos ha gyengeséget mutat valaki, azt azonnal kihasználják. Gyengeség látszatát kelti a rajtad lógó gyerek, és a kiöregedett apuka. Mint ahogy a posztban szerepel is, nem mert kiállni magáért, mert a gyerek ...

A szállítók meg valóban sz@rjanak farfekvéses sünt a trágya hozzáállásukért, és a munkának nem nevezhető megnyilvánulásukért.

Snedronningen 2019.06.13. 11:52:12

Szokásos hópelyhecske mentalitás: jaj, ott helyben nem intézi ám el, mert juj, még fel kellene emelnie a hangocskáját, meg veszekedni, jaj, azt fúj-fúj nem, de aztán teleobégatja az internetet a laptopja biztonsága mögül. Tanuljatok már meg kiállni magatokért és lerendezni a vitás helyzeteket! Nem napok múlva, nem az interneten, hanem ott azonnal, helyben.

Kelpo 2019.06.13. 12:55:41

CSimótás poszt is on, egyébként meg sajnos nagyon sok ilyen cég van a szolgáltató iparban, DE ha arra telik hogy a 11kerből a 2. kerületbe költözz, értsd a kulkákból az elitkulákba, akkor arra is legyen már pénzedhogy normális céget választatsz és kifizeted azt a 10-15% töbletet a normális szolgáltatásért. PONT.
Egyébként meg a férj/pasi/valami hímneű akitől a csimóta származik merrefelé volt amikor pont szükség lett volna reá? Ez Fontosch!!

Picur755 2019.06.13. 13:36:38

Borzalmas olvasni ezeket a kommenteket, remélem, hogy csak trollkodás a nagy része és nem így gondolja, aki leírta. Engem nem irritál, hogy leírta, gyerekkel volt, engem inkább az akaszt ki, hogy egy ilyen cég működhet, bármit megtehet következmények nélkül. Ok, lehet, hogy a posztoló utánanézhetett volna a cégnek mielőtt megrendelte, de nem hinném, hogy él ma olyan ember kis hazánkban, akit ne vertek volna át egy-kétszer már. A nyugdíjról meg annyit, hogy azt senki nem tudhatja előre, meddig tud dolgozni, meddig lesz elég a félretett pénze, hol fogja eltölteni az utolsó éveit. Nem is értem honnan fakad ez a gyerekgyűlölet, feltételezem, hogy mindenkit anya szült és volt gyerek. Még ha valaki milliomosként is megy majd nyugdíjba, akkor is lehet, hogy a szomszéd kissrác fogja majd cserélni a pelenkáját a szocotthonban :)

Almandin 2019.06.13. 13:47:29

@Picur755: Teljesen egyetértek. Nagy a gyerekgyűlölet, de azért minden nő szüljön, mert az anyáknál csak a gyermektelen nőket utálják még jobban ebben az országban.

Amineknevetadokelveszik 2019.06.13. 14:11:29

nekem is próbálkozott költöztető: főnök, ez 15km több mint mondott, csak az egyik irányba... ez plusz 20k forint lesz.
-? mindkét címet megadtam ügye?
- de azt mondta 130km
- azt mondtam, a 130-as kőnél kell lejönni a pályáról
- de...
- minden infótok megvolt, adtatok ajánlatot, időt nem léptük át. Adod a számlát az általad kiajánlott összegről, vagy inkább mész haza pénz nélkül
Adta a számlát.

Sosem értem, a poszter gondolja majd összeverik a lépcsőházban, mert vitatja a végösszeget?
Szerintem a gyerek is így jöhetett össze. Védekezel, nem? akkor ne... ááá mindegy.

Kelpo 2019.06.13. 14:31:44

@Amineknevetadokelveszik: " Szerintem a gyerek is így jöhetett össze. Védekezel, nem? akkor ne... ááá mindegy."

LOL! XD

Snagal 2019.06.13. 14:59:08

@Almandin: jesszus, mi ez? Alkonyzóna?
Valami alternatív univerzumban olvassátok a blogot ahol mindenki vicsorog a gyermekes és gyermektelen anyukákra? :)

ezekt hol látjátok? :)

Picur755 2019.06.13. 15:25:16

@Snagal: "Azt miért kell állandóan leírni, hogy ellett egy csimotát aki rá van kötve?"
"Viszont a kérdésem nem arra vonatkozik hogy én mennyire kell hálás legyek a gyerekeseknek (a jövőben mindennap hálát adok a felettem lakó szomszédnak és a 3 gyerekének akik a lakásban futkároznak, dübörögnek, ordítanak úgyhogy nálam a poharak összezörrennek a szekrényben)"
"Viszont az már kissé visszás, ellentmondásos, hogy akiknek kisgyerekük van, valahogyan hajlamosabbak felsőbbrendűnek, kiváltságosnak képzelnie magát azokkal szemben, akik úgy döntenek hogy nem vállalnak gyereket"
"Sajnos már mindennapi életben is ez a trend,hogy a kedves anyucik mind a gyereket tolják előre,hogy hát miatta van minden és ezt mindenkinek a nyakába varrják.Én dugtam meg?Nem.Akkor nagyívben nem érdekel."
Nekem speciel az ilyen írásokból jött ez le...

Snagal 2019.06.13. 15:36:27

@Picur755: és ebben melyik rész utal gyermekgyűlöletre és vagy gyermektelen nők gyűlöletére?

segítek a gyerekükkel visszaélő és bizonyos előnyöket a gyereknevelés mögé bújva kiharcoló szülőkről szólnak ezek. Ez egy attitűd nem egy embercsoport...

Picur755 2019.06.13. 16:20:49

Ok nyertél, valójában ezekből a sorokból csak úgy süt, hogy csupa gyermekbarát ember írta, biztos én értettem félre :) Azon tűnődöm, hogy ez a gátlástalan anyuka, aki le merte írni a történetébe, hogy a gyermekével a kezében kellett hadakoznia 2-3 primitív szállítóval, milyen előnyökhöz akart ezáltal jutni? Tán csak nem némi együttérzést szeretett volna? Hát ez botrány ! Bevallom, nekem is jólesett, ha átadták a helyet, amikor terhes voltam, vagy előre engedtek a váróban, amikor belázasodott a pár hetes fiam. Nekem ez nem extra kiváltság, mivel engem még így neveltek, én is átadom a helyem a buszon az időseknek, sérülteknek., előre engedem a sorban a kisgyerekes anyukát. Tudom, ma már ez kezd kimenni a divatból...

zuulululu 2019.06.13. 16:25:03

Szepvolgyi utra koltozik aztan nyafog +10e Ft kiadasert.
Menjel mar...

Snagal 2019.06.13. 16:33:21

@Picur755: talén olvasd el az összes kommentet... ezt kb mind leírtam már

KaTe 2019.06.13. 21:02:45

@Picur755: Ráadásul itt egy élményszerű leírásról beszélünk, nem hivatalos panaszról. Volt már rá példa, hogy a posztoló enyhén túltolta a biciklit, de ez tipikusan az a poszt, ahol a posztoló semmilyen előnyt nem várt az említett cégtől csak azért, mert neki gyereke van. Egyszerűen csak megemlítette, hogy a gyereke miatt nem tudott folyamatosan fel s alá rohangálni, illetve minden apró mozzanatra figyelni, amit a költöztető cég emberei pofátlanul ki is használtak. Azért az elég durva, hogy egy költöztető cég alkalmazottainak minden mozdulatát árgus szemekkel kell őrizni. Ráadásul a fatert is "ottfelejtették" a felrakó helyen, így esélye sem volt időben lépni. Nekem egyedül az bassza a csőröm, hogy a posztoló nem csinált iszonyat nagy hisztit még a helyszínen és elengedte a munkásembereket. Tényleg nem értem, hogy mitől félt ennyire... Meg aztán számlát úgy se valószínű, hogy kapott, onnantól meg megette a fene...

Im just here for the comments 2019.06.14. 06:18:12

@Sollicitor: neked lényegtelen, engem meg kiráz tőle a hideg. Ízlés dolga, de engem nem hoznak lázba a szappanoperák, márpedig ez a fenti szösszenet bőven kimeríti a műfaj követelményeit.

Im just here for the comments 2019.06.14. 06:30:43

@Almandin: ez a poszt pontosan ugyanazokat a kommentelőket vonzotta be, mint bármikor máskor. Vajon miért lehet, h ennél a posztnál "trollhorda", máskor meg szimplán "törzsolvasók"?
Snagal meg már leírta párszor, hogy el kellene olvasni a kommenteket, nem csak úgy odaböfögni, h mindenki a költöztető oldalán áll, aki nem esett rögtön hanyatt poszterina gyermekkel megáldott életének viszontagságaitól. A kettő ti. nincs kapcsolatban.

Kondom Keselyű 2019.06.16. 17:05:16

Azert van ez,mert a teogerek is horror aron dolgoznak, a korrektek pedig megfizethetetlenek. El akarsz hozni valamit az ikeabol a szomszed keruletbe?
ok,fizess ki 3 orat,kulonben lerakjak a telefont.
Ha neked mindenestul eleg 40-60 perc,akkor is minimum 9k-t kell fizetned,de azert meg ilyen 20-30 eves romhalmazzal jonnek a lomisok,szamlat felejtsd el.
Most komolyan ? kinek van 15k-ja arra,hogy egy 50-60 ezres gardrobot hazahozzon az ikeabol ? :D ugye. ilyenkor kezd el az ember keresgelni,es akad ra ezekre. Mivel a magyarok tobbsege igy gondolkodik, ezek lesznek a googleben elol. a "komolyabb" cegek a tul sok tenyezo miatt nem is irnak arakat, mig ezek behazudnak valamit.

Kondom Keselyű 2019.06.16. 17:07:26

legutobb en is egy ilyennel hozattam el a cuccaimat. jofej volt a srac,nem huzott le,de a verda egy okadek volt,szamla fel sem merult,es 1 ora alatt tobbet keresett,mint en egy nap alatt.

Mercel 2019.06.16. 18:18:17

@Karfy Original:
Vannak helyek és férfiak ahol és akik ha így beszélnek a nőjükről vagy akár ismerősükről is akkor az aki így beszélt, annak a mondat végére nem maradnak fogai.
Próbáltam végtelenül diplomatikusan fogalmazni.
A hölgy nem ragozta túl a dolgot - pedig a gyerekem van nekem előjogaim vannak szövegre én is ugrom - tényszerűen leírta, hogy egy kisbabával kellett ugrálnia pár magyaroschan szolgáltatást végző link paraszt miatt.

nyúúlacska 2019.06.17. 10:46:34

@Mercel: egy fogyasztóvédelmi blogra miért kell mindenképpen leírni nem is egyszer, hogy gyereke van? Ez például engem sem érdekel. Tényszerűen csak a problémát kellett volna felvázolni, az meg nem csoda, hogy már mindenki ugrik a gyereküket maga előtt kifogásként pajzsként tartó szülőkre.

Kondom Keselyű 2019.06.17. 15:42:12

@nyúúlacska:
rosszul latod.
amikor valaki azt irja, hogy nem engedtek elore a sorban,mikozben a gyereke orditott,mint a sakal, akkor a tobbseg nekiugrik a panaszosnak, mert a gyerek miatt szeretne olyanokat beelozni,akik regebben varnak.

amikor van egy szitu,ami alapbol kibaszott gaz,es melle meg ott a gyerek is,aki nehezeti a helyzetet, akkor csak a fogyatekosok ugranak neki a panaszosnak.

szekertabor · provo.blog.hu 2019.06.18. 12:31:03

@csúti csüngőhasú tolvaj:
"...mi az értelmes emberek nem mások eltartására vágyunk, hanem munkával megteremtjük magunknak a nyugdíjas évekre valót."

És azt mégis hogyan, értelmes ember? Egy dolgot tudsz a nyugdíjas évekre félretenni, pénzt. Annak a fűtőértéke, tápértéke elhanyagolható, tehát ha nem akartok megfagyni vagy éhen halni, el kell cserélnetek energiahordozóra és élelmiszerre. Mármost ha senkinek sincsen kedve gyereket vállalni és nevelni, mert az "értelmes emberektől" csak durva lenézést és kioktatást kap érte, akkor ki fogja nektek megtermelni ezeket a javakat? Vagy munkaképtelenként a mi gyerekeinken akarsz élősködni? Esetleg más népeken?

A gyerekvállalás helyett takarékoskodás nem más, mint társadalomellenes parazita életmód.

nyúúlacska 2019.06.18. 13:02:33

@szekertabor: most meg azokon élősködnek a gyerekek, akik aktív dolgozók mert nem otthon döglenek gyerekre hivatkozva, és azoknak az adójából tartják fent őket. Úgyhogy 1:1.

oplenti 2019.06.19. 08:58:19

engem az dühít legjobban, hogy ma Magyarországon az átlagembernek okosabbnak/ügyesebbnek/talpraesettebbnek/jogilag felkészültebbnek kell lennie a szolgáltatóknál. elfogadhatatlannak tartom, hogy ilyen mértékű és szemérmetlen lehúzás megy. és nem, nem megfelelő reakció erre az, hogy “Ez van...”, meg a “Ha nem tetszik, el kell menni.”. undorító...