Tékozló Homár

A Tally Weijl szerint a táskájuk csak divatos kiegészítő, amibe nem szabad pakolni

2019.06.13. 11:01 | Homár Rezső | 82 komment

advertisements_tally_weijl_potsdamer_platz_denis_apel.JPG

Cérnáknak szakadása Pécsett. Mert mindenki tudja, hogy az olcsó, kínai  piacos cuccoktól nem várhatunk el ugyanannyit, mint a német minőségtől, na de könyörgöm: egy táska, ami csak kiegészítő és nem lehet bele pakolni, az minek van? Vagy hogy tetszett ez gondolni a boltvezető hölgynek?

Szombat délután kettő óra környékén vásároltam egy fekete, bőr hatású hátizsákot a Tally Weijl üzletben a pécsi Árkádban 6995 Forintért. A boltban tájékoztattak róla, hogy fél év garancia van rá. Még aznap "felavattam", vagyis felvettem, belepakoltam egy pulóvert, fél liter vizet, a pénztárcámat, telefonomat és egy csomag zsepit, vagyis a tartalma nagyjából másfél kilót nyomhatott. A táska egyik pántja leszakadt nagyjából két óra viselés után, mivel az azt tartó gyenge cérna elszakadt.

Másnap visszavittem az üzletbe, ahol először mindenáron egy ugyanolyan termékre akarták kicserélni, annak ellenére, hogy higgadt hangnemben közöltem az eladóval, hogy nekem jobb lenne, ha egy olyan táskát tudnék vásárolni belőle, ami tartósabb. Mikor kissé felemeltem a hangomat, mert nem tetszett az ajánlat, akkor odahívta a hölgy (feltételezem) az üzletvezetőt, aki felajánlott egy olyan lehetőséget, hogy kapok egy kupont a táska árának értékében, amit fél évig fel tudok használni abban az üzletben.

Mondtam neki, hogy igazából ez az ajánlat jobban tetszik, mert a hátizsák tartalmának súlya két kiló se volt (amit szerintem a leggyengébb nejlonzacskó is elbír), és így elszakadt a pántja. Majd nagy ártatlanul, mit nem sejtve feltettem a kérdést, amit nem kellett volna: hogy esetleg pénzvisszatérítésre nincs-e lehetőség, mert nagy valószínűséggel hibás terméket adtak el nekem, és ezt a pénzt én egy hátizsákra szerettem volna költeni. Na erre az általam üzletvezetőnek feltételezett "hölgy" arca teljesen átváltozott egy szörnyetegévé, aki szinte fel akart falni engem, amiért ilyet merészeltem kérni tőle.

Először elkezdett dobálózni olyanokkal, hogy hívjam nyugodtan a fogyasztóvédelmet vagy bárkit, majd közölte velem, hogy ő múlt héten vett a UPC-től egy hibás telefont amit csak másnap próbált ki, és angolul kellett kérelmet írnia ahhoz, hogy kicseréljék, szóval örüljek neki, hogy egyáltalán ilyen könnyen visszaveszik... Majd jött a pont, ahol már nemcsak a táskán szakadt el a cérna, hanem bennem is: Közölték velem, hogy a termék amit vásároltam egy "divattáska", ami pakolásra nem alkalmas, csupán divatos kiegészítő, amibe ő még a pénztárcáját se merné beletenni, mert félne attól, hogy leszakad. Tehát a hátizsákot én nem a rendeltetésének megfelelően használtam, és inkább örüljek neki, hogy tesznek nekem egy ilyen szívességet, hogy ennek ellenére is visszaveszik a "divattáskát", amit így nem is tehetnének. És még tájékoztatott róla, hogyha bármelyik ruhaüzletben vennék hasonló hátizsákot, pontosan ugyanennyit, de talán még ennyit se bírna (előtte 5 évig egy teljesen ugyanolyan kínais hátizsákot használtam, amibe két-háromszor ennyi cuccot is sokszor belepakoltam). 

Tékozló Homár, mit tudnék tenni, hogy kifejezzem, mennyire elégedetlen voltam az eladók viselkedésével és a termék minőségével? A vásárlók könyvébe nem volt időm írnom, mert vidéki vagyok és mennem kellett a vonatra. Utólag ezt megtehetem? Az interneten kerestem az üzletnek magyar e-mail címét, de nem találtam, mindössze egy nevet és egy telefonszámot, amiről feltételezem, hogy emeltdíjas.

A vásárláskor nem tájékoztattak semmilyen formában, illetve a táskán sem volt feltüntetve, hogy tilos bele pakolni, nem arra szolgál mint egy szokványos táska, én pedig naiv vásárlóként azt hittem, hogy belepakolhatok, mint egy normális hátizsákba... ugye milyen szörnyű? Egyszerűen nem tudok egyetérteni az eladókkal, hogy én hibáztam, és nem érzem semmilyen formában sem jogosnak, hogy ilyen stílusban beszéltek velem, egy vásárlóval, aki szimplán próbált kiállni a saját érdekei mellett.

A helyzet pedig az, hogy a panaszosunk kaphat egy új táskát, amit el kell fogadnia, de azért itt ne álljon meg.

Kedves Olvasó! 

A törvényi rendelkezések alapján a vállalkozást a táskával kapcsolatban  kellékszavatossági felelősség terheli, amely a tájékoztatással ellentétesen nem hat hónapos időtartamra szól, hanem a termék átvételétől számított két évig terheli az eladót, hiszen fogyasztói szerződésről van szó. Az első hat hónapban  felismert hiba esetében az ellenkező bizonyításig vélelmezni kell, hogy a hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt, kivéve ha ez a táska természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen.

Fentiek alapján a vállalkozás köteles a fogyasztó szavatossági igényét teljesíteni, amely elsősorban a táska díjmentes kicserélést vagy a táska hibájának díjmentes javítását jelenti. A felek ettől közös megegyezéssel eltérhetnek pl. az említett kupon felajánlásával is. Ha a vállalkozás vállalja a termék kicserélését, akkor a fogyasztót a pénz visszafizetésére irányuló igény (elállás) jelen esetben nem illeti meg. A vállalkozás akkor tud mentesülni a helytállási kötelezettsége alól, ha független szakértővel bizonyítja, hogy a termék nem gyártási-anyagi hiba miatt hibásodott meg.

Ezzel együtt is a vállalkozástól elvárható, hogy a fogyasztókat minden esetben a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően, az érdekeik legteljesebb figyelembe vételével tájékoztassa. Ha ezzel ellentétes magatartást tapasztaltál, akkor lehetőséged van a vásárlók könyvébe történő bejegyzéssel panaszt tenni, illetve a vállalkozás székhelyére címzett levélben (ha tudod a vállalkozás nevét, akkor az e-cegjegyzek.hufelületen meg tudod nézni a vállalkozás adatait) vagy e-mail-ben is megteheted. 

A vállalkozás az írásbeli panaszra köteles legkésőbb 30 napon belül indokolással ellátott választ adni, amelynek elmulasztása esetében a fogyasztó jogosult az illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz bejelentést tenni a panaszkezelésre vonatkozó jogszabályok megsértése miatt. 

Amennyiben a vállalkozás elutasító Békéltető Testületi eljárást kezdeményezhetsz. 

Felhasznált jogszabályok: 

- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rarabel 2019.06.13. 11:21:22

A Tally Weil hajóbőrönd csak dekorációs célzatokat szolgál, tilos belepakolni, egyszerű kis 100 x 100 x 100 cm-es divatos kiegészítő.

Snagal 2019.06.13. 11:23:07

Vásárlók könyvébe bármikor beleírhatsz... még akkor is ha nem is vásároltál ott, bármilyen paradox is így az irat elnevezése :)
Ha valóban így zajlott le akkor az üzletvezető(?) jó nagy surmó de sajnos a kereskedelemben van az egyik legnagyobb munkaerőhiány így az ilyen surmóknak mindig lesz munkája.
Viszont reklamációt intézni a vonat indulás előtti pillanatban naivság...

Terézágyú 2019.06.13. 11:47:49

Már megint ez a gévétéi...
"a fogyasztót a pénz visszafizetésére irányuló igény (elállás) jelen esetben nem illeti meg."

Valakit nem illet meg az igény?????? A valamire irányuló igény????
Jogácnyelven biztos helyes ez a mondat, de magyarul egy sz****... ezt tanítják a jogi egyetemen, hogy felejtsd el a magyar nyelv és stilisztika szabályait? Vagy eleve azokat veszik fel, akik soha nem is tudták ezeket???

Terézágyú 2019.06.13. 11:53:30

"nem érzem semmilyen formában sem jogosnak, hogy ilyen stílusban beszéltek velem"

előtte meg:
" kissé felemeltem a hangomat"....

aha....

Hogy a táska szar, azt elhisszük, de teljesen fölösleges azzal tetézni ezt, hogy "milyen stílusban beszéltek ezek velem", mert ezzel NEM erősíted (legalábbis bennem) a bolt iránti ellenszenvet - csak a megspékeled az irántad való ellenszenv növelésével...

Snagal 2019.06.13. 12:09:02

@Terézágyú: a gvti megint kitett magáért :) még szerencse, hogy nem válaszolt minden kérdésre, nehogy a poszter könnyen boldoguljon :)

juhaszvik 2019.06.13. 12:14:14

ócska termék, szemét boltos, veszekedés, vásárlók könyve, GVTI... oké, oké, de "miss yummi yummi!" - totally sex - szolgáltatásával mi van?

Snagal 2019.06.13. 12:14:32

@Terézágyú:
"előtte meg:
" kissé felemeltem a hangomat"...."

ezeket a szituációkat sosem lehet utólag objektíven megítélni sajnos :(
A poszter szerint "felemelte a hangját" de az eladó minősíthetetlenül beszélt vele

Gondolom az eladó meg úgy írná le, hogy a vásárló önmagából kikelve ordított, ezért muszáj volt határozottan fellépeni :D
aztán tegyen igazságot aki tud.

Mindkét oldalon emberek állnak ebben a helyzetben és elég ha az egyiknél elszakad a cérna, mint a táskán utólag meg lehet vititakozni ki kurva anyázott először :)

killerkaller 2019.06.13. 13:55:58

Most akkor táska vagy hátizsák?

A csere és az utalvány felajánlásán túl a termék javíttatását is kínálhatta volna a bolt, de az mindkét félnek macerás, mert sok adminisztráció mellett időigényes is. A csere/kupon valamelyikét el kellett volna fogadni a poszternek.

Megoldás lehet még Mister Minit, ami van a pécsi Árkádban. Tíz perc, párszáz pénz.

"Szombat délután kettő óra környékén........"
Miért nem a magasságában? Akkor legalább 3D-ben kereshetném a látnivalót.

killerkaller 2019.06.13. 13:57:08

Egyébként egy ponton túl cicaharc:)

2019.06.13. 14:42:46

Alig mertem elolvasni,nehogy véletlenül baba legyen a táskában/hátizsákban.Snagal teljesen jól leírja,minden csak nézőpont kérdése.Az öntudatos vásárló sokszor észre sem veszi magán,mekkora hülyét csinál saját magából.Ez van,éljen a kapitalizmus!

Antalbaba 2019.06.13. 15:51:48

...amely elsősorban a táska díjmentes kicserélést vagy a táska hibájának díjmentes javítását jelenti...
Rosszul hallucinálok, hogy ezt anno max. 3* lehetett eljátszani /amivel mindig hosszabbodott a garanciaidő/, majd muszáj volt visszafizetni?

Snagal 2019.06.13. 15:58:51

@Antalbaba: nekem is rémlik valami, hogy ha kicserélik ugyan olyan termékre akkor x-edik alkalom után kérheti vissza a pénzt csere helyett, mondván, hogy a márka nem teljesíti a minimális elvárásokat. Nem emlékszem már, hogy volt de mintha...

Viszont értelmesebb eladó/boltvezető sem játsza ezt el többször. Én maximum a másodiknál azt mondaném, hogy inkább vissza adom a pénzt csak ne vegyél ilyet többet... a boltnak sem jó (ha folyton csalódik valaki a termékben, meg a többi vásárlónak sem lesz pozitív ha állandóan azt látják, hogy folyamatos gari érvényesítés van) meg a vásárlónak sem.

rarabel 2019.06.13. 16:39:51

@Terézágyú: Igaz!
Helyesen: igénye nem megalapozott (jogi szempontból is így a helyes).

rarabel 2019.06.13. 16:41:22

@killerkaller: A Moszkva Kálmán téren kettő óra van, mind a kettő környékét felkereste, vélhető előfordulási helyeként.

2019.06.13. 19:28:22

@killerkaller:
"Most akkor táska vagy hátizsák? "

A hátizsákok a táskák részhalmaza.

KaTe 2019.06.13. 22:32:25

"ami pakolásra nem alkalmas, csupán divatos kiegészítő, amibe ő még a pénztárcáját se merné beletenni, mert félne attól, hogy leszakad. "
- Egyszóval: Selejt.

Ettől függetlenül a kedves posztoló elfogadhatta volna a cseretáskát, maximum annak is leszakad a pántja. Lett volna 6 hónapja rá, hogy tesztelje.

Amúgy, az kiderült, hogy végül megtartotta -e a szakadt táskát, vagy elfogadta a boltvezető valamelyik ajánlatát?

Xezs7 2019.06.14. 08:03:19

Tudták azok, hogy szar, azért hárítottak. Mondjuk olyan boltban nem vásárolnék, aminek még a nevét se lehet rendesen kimondani. Eleve mit jelent már ez a két szó és milyen nyelven?

encir 2019.06.14. 08:47:40

@rarabel: Akkor már: igénye megalapozatlan :)

juhaszvik 2019.06.14. 08:48:33

Most, hogy aludtam egyet, akkor összefoglalnám, hogy mi történt (mit tudunk):

1. a bolt a termékcsere/garancia/stb. ügyben helyesen járt el
2. az üzletvezető tett egy véleményes (nevetséges?) kijelentést a termék használhatóságát illetően, vagyis szerinte az általuk árult táska valójában nem táska
3. a GVTI egy az egyben nem foglalkozott ezzel, pedig még maga a cikk címe is ezt emeli ki
4. a posztoló nyilvánvalóan kicsit elferdítette a beszélgetést. pl. nem életszerű, hogy a pénzvisszatérítés megemlítésére az üzletvezető azonnal azt mondja, hogy "hívja nyugodtan a fogyasztóvédelmet".
5. nem tudtuk meg, hogy mi lett az egész végeredménye, bár valószínűsíthető, hogy a posztoló végül a kupont választotta, vagy csak simán elrohant a vonata után.

encir 2019.06.14. 08:49:46

@KaTe: akkor a biztos eljárás az volna, hogy a táska száját bevarrják, hogy semmiképp se pakolhassanak bele. Plusz ráírni, hogy csak külsőleg használandó :)

Terézágyú 2019.06.14. 09:04:59

@Snagal:
"ezeket a szituációkat sosem lehet utólag objektíven megítélni sajnos"

Igen, éppen ezért mondom, hogy feleslegesen hozza fel a pószter ezt, hogy "minősíthetetlen hangon beszéltek vele" - ha megkapargatnánk a dolgot (lenne hangfelvétel) akkor nehogy az derüljön ki, hogy az egészet a pószter kezdte, hogy "vettem ezen a szar helyen egy táskát, és nem adják vissza a pénzem?"...

(Itt a homáron is volt egy példa erre, hogy egy webshop letiltott valakit, mert "csúnya szavakat" használt a panaszlevelében, és a kuncsaft ezt kifogásolta... viszont beidézte az egész levelezést, és ott volt, hogy kétszer használta a "szar" kifejezést, egyszer meg a "fos"-t - de azért ragaszkodott ahhoz, hogy ő NEM használt csúnya kifejezéseket, és a boltnak van minősíthetetlen stílusa...
Szóval csak óvatosan ezzel, hogy ki "kezdte"...)

Dr. Archivum Pál 2019.06.14. 09:55:49

Pécs jó hely! Amellett, hogy igen szép város, hihetetlen sok csinos és értelmes egyetemista lány is él ott. Hej ha én is (még egyszer) pécsi lehetnék...
No de a posztra! Azt a kupont el kellett volna fogadni. Vagy a pószter, vagy valamelyik cimbije (akinek eladja) levásárolta volna fél éven belül. A vásárlók könyve meg... Írjon csak bele, mert azzal csökken a belső feszültség.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.06.14. 09:59:26

Mi van? Mintha a Tally Weijl szarjai nem ugyanazon a dzsunkán készülnének,mint a durván kínai...
Az üzletvezető meg nézzen hülyének mást...

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.06.14. 10:01:31

@juhaszvik1: "nem életszerű, hogy a pénzvisszatérítés megemlítésére az üzletvezető azonnal azt mondja, hogy "hívja nyugodtan a fogyasztóvédelmet"."
Hajjajj, én simán el tudom képzelni, hogy párszor már volt baja az izmozása miatt, és tudja, hogy itt már a fogyvédet fogják ráküldeni... Elég tipikus arrogánsboltos viselkedés ez.

2019.06.14. 10:19:58

"Először elkezdett dobálózni olyanokkal, hogy hívjam nyugodtan a fogyasztóvédelmet vagy bárkit"

Ekkora súlya van ma Magyarországon a fogyasztóvédelemnek.

káposzta 2019.06.14. 10:27:42

Vegyél Nike hátizsákot 9-ért, az 5 évig bírja, és még akkor is inkább csak bekoszolódik, mint tönkremegy.

Terézágyú 2019.06.14. 10:29:16

@Jankove:
Egyrészt: igen, ekkora súlya van... :-/
Másrészt: ezt csak a pószter mondja, hogy "elkezdett dobálózni olyanokkal, hogy hívjam nyugodtan a fogyasztóvédelmet vagy bárkit"... lehet hogy valójában ennyi történt:
- (dühösen) Szólni fogok a fogyasztóvédelemnek!!
- (rezignáltan) Azt megteheti, ehhez joga van.

(Merthogy: hogyan másképpen kellene reagálni erre?)

Szóval, ahogy fentebb is írták: alig hiszem, hogy tényleg "elkezdett dobálózni olyanokkal, hogy hívjam nyugodtan a fogyasztóvédelmet"...

2019.06.14. 10:32:01

Gábor Kassai
"azé a poszter se semmi: cserét és levásárlást is felajánlottak, de csak g..izett!"

Szvsz ez nem gecizés. Egyszer vásároltam én is az autómhoz egy ac pumpát, ami köszönőviszonyban sem volt a gyárival. Visszavittem a boltba, ahol bepróbálkoztak a levásárlás opcióval. Persze vegyek 40 rongyért egyéb felesleges alkatrészeket, amit felteszek a polcra, hátha majd egyszer szükség lesz rá. Pumpát vagy pénzt.

nagyonköcsögduda 2019.06.14. 10:34:53

Ott cseszted el, hogy nem volt veled egy pici baba.
Most tudnál rá hivatkozni -hiszen ilyen esetben mindenki felett állsz- és minden hős anyuci téged éltetne.

sans paraben 2019.06.14. 11:07:22

istenem, meg ezekbol a hozzaszolasokbol is lejon mennyire birka nep lakja ezt a kurva orszagot!

egy vevonek eladtak egy rakas szart 7000 ft-ert, de hibaztassatok ot, amiert vissza merte vinni, ki mert allni magaert.

ajanlom tgm irasat a cimlaprol, honfitarsaim.

Void Bunkoid 2019.06.14. 11:07:54

@Xezs7: "és milyen nyelven?"

Zsidóóóóóóóóó :) ugyan mi más lenne.

juhaszvik 2019.06.14. 11:19:55

@sans paraben: szövegértés egyes. Nem az a gond, hogy kiállt-e az igazáért vagy sem, hanem 1. nem volt tisztában a jogaival/lehetőségeivel, 2. nem egészen úgy festette le a történteket, mint ahogy az megtörténhetett. 3. az üzletvezetővel való hőbörgés és a homárra irogatás még nem jelenti azt, hogy valaki nem birka (mint ahogyan az ellentéte sem)

Szerintem ne olvasgass TGM-től semmit, ha egyszerű kommenteket nem tudsz értelmezni. Persze ettől még másnak ajánlhatod.

Dr. Archivum Pál 2019.06.14. 11:45:44

@juhaszvik1: Már bocsi, de a 2. pontodban levőt miből vetted le? Mármint, hogy nem úgy történhetett, mint mit a posztoló írt?

axolotl77 2019.06.14. 12:12:29

Számomra alapszabály, hogy vannak dolgok, ahol a funkcionalitás áll az első helyen. Egy hátizsák mindenképp ilyen.

Lesből Támadó Szárítókötél 2019.06.14. 12:15:37

@juhaszvik1:

Pontosítsunk a 2. pontnál: te kitaláltad, hogy a dolgok talán nem úgy történtek, ahogy a poszter írta, és ebbe csimpaszkodsz. Nem voltál ott, nem beszéltél senkivel, de kész tényként kezeled, hogy a posztoló ferdít. Hogy mi alapján jutottál erre, az rejtély.

Terézágyú 2019.06.14. 12:18:21

@Lesből Támadó Szárítókötél:
"Hogy mi alapján jutottál erre, az rejtély."

Számodra.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.06.14. 12:24:29

@Lesből Támadó Szárítókötél: Az itt divat. Ha valaki ide ír, az tuti kamuzik, mert biztos olyan szórakoztató ide írni. (Amúgy meg ha időt kéne szánni valamire, az mindenkinek büdös - gondolom ok nélkül a poszter se szán.)

Tény, hogy van sok agyhalott posztoló, de azért nem anyi, mint amennyit itt annak néznek.

Karipapa01 2019.06.14. 12:30:27

@Terézágyú: Te csak ne legyél ilyen nagyarcú! Persze, hogy kiakad a vásárló, amikor időt, pénzt, fáradságot feccöl abba, hogy a számára tetszetős terméket megvásároljon és amikor kiderül hogy az egész egy kalap szart nem ér, és még nagyképűznek vele a boltban. Felajánlják a szart szarért. Félreállna a szájacskád, ha veled is történne hasonló eset.

Xezs7 2019.06.14. 12:41:34

@sans paraben: ugyan, ki olvas indexet meg tgm-et? :)

Terézágyú 2019.06.14. 12:51:09

@Karipapa01:
"Te csak ne legyél ilyen nagyarcú!"

Miért, csak anyádnak lehet...???????

Terézágyú 2019.06.14. 12:55:23

@Semmitnemérszakitiltással:
"Az itt divat."

Még szerencse, hogy az nem divat, hogy azonnal a "rohattboltosokat" szidjuk, és ha egy pószter azt írja egy levélben, hogy "a boltos éppen akkor verte a gyerekeit, meg az anyját", azt is elhinnék egyesek :))))))))

juhaszvik 2019.06.14. 13:20:48

@Dr. Archivum Pál: @Lesből Támadó Szárítókötél: nem muszáj elolvasni a korábbi kommenteket, de ha belefolytok egy társalgásba, akkor azért létezik az illendőségnek az a határa, melyen túl mégis csak illik megtenni. De akkor ide idézem, amit írtam:

"a posztoló nyilvánvalóan kicsit elferdítette a beszélgetést. pl. nem életszerű, hogy a pénzvisszatérítés megemlítésére az üzletvezető azonnal azt mondja, hogy "hívja nyugodtan a fogyasztóvédelmet"."

ezt már többen is boncolgattuk, és ha nem értetek egyet, akkor az a ti véleményetek, mint a fentebbi írás pedig az enyém. ha pedig a feltételes módban megfogalmazott mondat és a tényként kezelés valaki szerint megegyezik, akkor lelke rajta.
és igen, nem voltam ott. mint ahogyan pl. az üzletvezető sincs itt.

Lesből Támadó Szárítókötél 2019.06.14. 13:39:23

@juhaszvik1:

"ha pedig a feltételes módban megfogalmazott mondat és a tényként kezelés valaki szerint megegyezik, akkor lelke rajta."

"4. a posztoló nyilvánvalóan kicsit elferdítette a beszélgetést. pl. nem életszerű, hogy a pénzvisszatérítés megemlítésére az üzletvezető azonnal azt mondja, hogy "hívja nyugodtan a fogyasztóvédelmet"

Aha, biztos az én hibám, hogy ebben a mondatban semmiféle feltételes módot nem látok. Valószínűleg az én magyar nyelvismeretemmel van továbbá gond, hogy a "nyilvánvalóan" szóhoz nem feltételezést társitok.

Lesből Támadó Szárítókötél 2019.06.14. 13:43:14

@Terézágyú:

Meg pár másik ember számára. Mert azon túlmenően, hogy semmivel sem alátámasztható előfeltevéseket rángattok elő a semmiből, az a ti dolgotok. Jöttök és csak úgy azt mondjátok, hogy márpedig a poszter által írottak nem valósak és punktum. Oszt miért is? Csak azért, mert azt mondjátok? És onnantól kezdve a saját igazatokat fújjátok.

Klasszikus példa:
"Másrészt: ezt csak a pószter mondja, hogy "elkezdett dobálózni olyanokkal, hogy hívjam nyugodtan a fogyasztóvédelmet vagy bárkit"... lehet hogy valójában ennyi történt:
- (dühösen) Szólni fogok a fogyasztóvédelemnek!!
- (rezignáltan) Azt megteheti, ehhez joga van."

acycloren 2019.06.14. 13:45:22

Tally Weijl. Ez valami héber név? Nekem nem lenne bizalmam ilyen nevű céghez.

Divattáska... Akkor tessék összevarrt szájú táskát árulni, ha nem szabad bele pakolni.
Volt olyan öltönyöm (ballagásra, érettségire kaptam), amin a zsebek be voltak varrva, gondolom nem volt a zseb bélése valami erős, csak dísznek szánták a zsebet. Az tiszta ügy. Díszzseb.
Ha a táska dísz, akkor ne legyen elhúzható cipzára, nyílásai, amin keresztül bele lehet pakolni. Ellenkező esetben még csábításba esik a vevő és belepakol egy akármit.

Lesből Támadó Szárítókötél 2019.06.14. 13:47:50

@Semmitnemérszakitiltással:

Tudom, csak néha kicsit idegesítő, hogy emiatt a pár troll miatt nem lehet értelmesen hozzászólni, mert szinte minden posztnál az alap felütés az, hogy a posztoló a hülye, és az írottak helyett arról van szó, hogy páran amolyan attention whore-ként hogyan erőszakolják meg a témát, csak hogy saját nevüket lássák menetrend szerint.

juhaszvik 2019.06.14. 14:20:34

@Lesből Támadó Szárítókötél: komolyan valamilyen nyilvánvaló logikai vagy szövegértési problémával küszködhetsz, de nem csak máséval, hanem a sajátodéval is. ha nehezen is, de próbáld meg követni, amit írok:

1. leírtad ezt: "...kész tényként kezeled..." hivatkozva a következő kommentrészletemre: "nem egészen úgy festette le a történteket, mint ahogy az megtörténhetett"
2. ezután behivatkoztam egy másik szöveget, amiről nyilvánvalóan fogalmad sem volt előtte, de ha mégis, akkor sem arra reagáltál
3. az utóbbira mutogatsz, hogy nem tartalmaz feltételes módot, miközben te nyilvánvalóan nem arra hivatkoztál az első kommentedben
4. ez már jelen idő: szólok, hogy a "megtörténhetett" az feltételes mód

intelligensebb embernek nem kellett volna ennyire részletekbe menően leírni, hogy mi is történt, de kiprovokáltad.
szumma szummárum: a te "magyar nyelvismereteddel van gond", és buta emberek esetében a bocsánatkéréstől (tapasztalatból) eltekintek

2019.06.14. 14:26:07

@Lesből Támadó Szárítókötél: Üdv!?Mennyi példát szeretnél,hogy leírjak Neked?Szerencsétlenségemre jutott nekem is annyi vásárlói panasz,hogy amit posztoló írt,kb felerészben igaz.De ne maradj rágódnivaló nélkül:-visszahoztam fél kutyáknak való konzervet.A gyerek(!) a felét megette a másik fele nem kellett a kutyának csak az egész.cseréljék ki (no comment);-a hajsimító nem simít (még a bekapcsoló gombot sem találta a k. hölgy...) cseréljék ki;-a scholl elektromos talpreszelő behalt,cseréljék ki (3 év után esélytelen);-az elektromos párásító nem párásít,cseréljék ki (víz is kellett volna bele...meglepő módon) ennyit a magyar ön- és éntudatos vásárlókról.A legtöbbjük kb. azzal kezd,hogy -köszönni minek?-problémát egyszerűbb elüvölteni mint normálisan elmondani-az "idesejövöktöbbet" alap mindenkinél-ha normális hangon beszél a boltvezető/helyettes és elmondja mik a lehetőségek,csak olaj a tűzre mert akkor neki is emberszámba kellene vennie a másikat-ha az üvöltésre előkerül az őr az már fenyegetés (egy normális őr nem dísznek van,neki is tudnia kell kezelnie a helyzeteket.Sajnos kevés van belőlük)-ha ne adj isten felhívja a figyelmét a t. személynek,hogy állítson a hangerőn és fogja vissza magát az egyenlő azzal,hogy agyon lett verve,az őr fenyegette és bántalmazta,a bolti dolgozó leqrvaanyázta és ő is rugott bele kettőt nameg a boltban levő galamb leszarta a fejét.Akkor is ha nincs ő látta.Ja,és a nagy magyar kereskedelemben a k. vásárlók azt hiszik,ez normális viselkedés.Szóval simán benne van a pakliban,hogy van csúsztatás a poszter írásában.

Jossarian 2019.06.14. 14:37:17

@sans paraben: igazad van csak maskepp: vannak vevok akik megvesznek egy rakas szart 7000 ftert. Oket latod mindennap a buszon es minden reggel a tukorben.

Jossarian 2019.06.14. 14:52:57

@a lekvár neve puffin: latom mozgalmas az eleted :), ird meg az ehhez hasonlo elmenyeidet, erdekesebb mint az aktualis posztolo siramai

Lesből Támadó Szárítókötél 2019.06.14. 14:54:27

@juhaszvik1:

Végigolvastam a kommentjeidet, és azok alapján írtam, amit.

Segítek értelmezni:
1. Hogy te mire gondoltál, azt csak te tudod. De a "nem egészen úgy festette le a történteket, mint ahogy az megtörténhetett" és a "a posztoló nyilvánvalóan kicsit elferdítette a beszélgetést" pontosan ugyanazt mondja: te kétségbe vonod a posztoló állítását. Lásd még:
a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab

2. Ha már nyelvtankodunk: a "megtörténhetett" nem feltételes mód, csak feltételezés, ami viszont nyelvtani kategória. A ható igeképző az már igen.
De maradjunk az általad "feltételes mód"-nak hívott izénél. Szóval az a gond, hogy a
"nem egészen úgy festette le a történteket, mint ahogy az megtörténhetett" mellékmondatában használsz csak "feltételes módot", azonban azt kijelentő módban, tényként kezeled, hogy poszter nem a valóságot írta a levélben ("nem egészen úgy festette le a történteket"). Pontosan ugyanúgy, ahogy később is írod: "a posztoló nyilvánvalóan kicsit elferdítette a beszélgetést". Szintén kijelentő mód.
intelligensebb embernek nem kellett volna ennyire részletekbe menően leírni, hogy mi is történt, de kiprovokáltad.
szumma szummárum: a te "magyar nyelvismereteddel van gond", és buta emberek esetében a bocsánatkéréstől (tapasztalatból) eltekintek"

U.i.: Nem kell eltekinteni, mert eszem ágában nem volt bocsánatot kérni egy shitpostingban utazó trolltól, aki jól láthatóan belezavarodott a saját, rutinból tolt hülyeségébe.
1.

Lesből Támadó Szárítókötél 2019.06.14. 15:12:57

@a lekvár neve puffin:

Klassz példák, de szerintem ebből egyik sem a posztoló esete, ergo nem igazán látszik a kapcsolat az általad hozott példák és a posztoló által írottak kétségbevonásának indoka közt. Vagy azt akarod mondani, hogy azért, mert találkoztál hülyékkel, akkor a poszter is biztos hazudott?

a.te.ervelesi.hibad.hu/lenyegtelen-konkluzio

Xezs7 2019.06.14. 15:14:57

@a lekvár neve puffin: Bár nem kereskedelemben dolgozok, de saját tapasztalatom az, hogy az emberek egy jelentős része lusta és/vagy képtelen kézikönyvet értelmezni. Azt hiszik, hogy az valami vicc, vagy páváskodás. Megy a szemétbe. Az ilyenek azok, akik nem töltik fel vízzel a párásítót, hiszen ha olvasták volna a kézikönyvet, akkor tudták volna, hogy kell bele, ha már maguktól annyira satu hülyék, hogy elemi fizikai ismeretek hiányában tengetik szánalmas életüket. Jópár kézikönyvet láttam már ahhoz, hogy azt mondjam, a nagy részük egészen érthető. Egy kisebbik részük az, aminél kicsit gondolkodni kell, netán még neten rákeresni. Van persze egy marginális halmaz, a Kínából behozott termékek sebtiben (félre)fordított kézikönyvei, de a legtöbb cucc nem ide tartozik.

Linda83 2019.06.14. 15:19:38

Megboldogult 20 éveim közepén-végén nekem is volt ilyen sztorim 3x vittem vissza táskát (három különböző helyre három különböző táskát, mielőtt megijedne valaki), mert fél éven belül elszakadt/leszakadt.
Mindig visszakaptam az árát (Parfois, NewYorker, Humanic).
- Humanic-ban még szabadkozott is a nőci, hogy rossz minőség (pedig bőr táska volt) és természetesen visszakapom az árát.
- Parfois-ban belekötöttek, hogy telepakoltam, mondtam, hogy normálisan használtam, nem téglákat cipeltem benne.
- New Yorker-ben a kasszás kislány kötekedett egy kicsit, mondtam neki, hogy nem szeretnék vele tárgyalni, kérem szépen hívja az üzletvezetőt. Az üzletvezető már úgy jött a kasszához, hogy kérdezte, hogy hogy vásároltam a táskát készpénzzel vagy kártyával, mert akkor aszerint kapom vissza a pénzt.
A Tally Weijl nem egy nagy minőség, New Yorker kategória, de ott legalább tudják a termékeikről, hogy gázosak és nem kötekednek (igaz már rég vásároltam ott).
Azóta próbálok minőségibb cuccokat venni, nem is szakadt el a táskám :).

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.06.14. 15:30:35

@Terézágyú: Nálam nem is divat. Meg csókolom, ez fogyvéd blog, nem a Clients From Hell (ami nagy kedvenc).

juhaszvik 2019.06.14. 16:34:35

@Lesből Támadó Szárítókötél: kezd már kicsit unalmas lenni, ahogy folyamatosan ellentmondasz magadnak:

"Pontosítsunk a 2. pontnál"
behivatkozol egy másik szöveget, majd:
"Aha, biztos az én hibám, hogy ebben a mondatban semmiféle feltételes módot nem látok."
"Végigolvastam a kommentjeidet, és azok alapján írtam"
aztán végül mégis beismered, hogy melyik a hivatkozott mondat.

félrenéztél valamit, ismerd be.
a szalmabáb pedig tökéletesen leírja a te álláspontodat. köszi. a sajátommal kapcsolatban nem igazán látom, hogy kerül szóba, mivel egyrészt nem vitatkozom a posztolóval (nehéz is lenne, mivel nincs is), másrészt te vagy, aki változtatja az álláspontját, attól függően, hogy mit írok (lásd egy bekezdéssel feljebb, de lehetőleg ne köss bele abba, hogy mi a bekezdés)

de ha nem világos, akkor bemásolom ide, amit a posztoló írt, hátha megérted miről beszélek:
"Először elkezdett dobálózni olyanokkal, hogy hívjam nyugodtan a fogyasztóvédelmet"
na már most nem életszerű, hogy elsőre ilyet mondott, sokkal valószínűbb, hogy a posztoló hozta először szóba. írtam egy szóval is olyat, hogy ott voltam? akkor nem nehéz rájönni, hogy ez egy következtetés, feltételezés (és nem tény). olyan, amit nem egyszer alkalmaz a posztoló és te is.

ja és: azt a mindenit. rosszul használtam a "feltételes mód" kifejezést. köszönöm, hogy időt szakítottál rá, hogy felhívd rá a figyelmem.

Anina81 · http://hogymondjak.blog.hu 2019.06.14. 17:38:37

Ehhez képest a hanyatló Nyugaton a Primark (pedig azt tudjuk mennyire high-end) tavaly vezetett be "szigorítást", hogy a cseréhez, reklamációhoz kell a blokk. Tetszik érteni? Előtte a bármit ami Primarkos és idei, gyakorlatilag bármilyen állapotban visszavettek, kicseréltek bármi pampogás nélkül. S a bolt nem veszteséges, sőt.

2019.06.14. 17:58:46

@Lesből Támadó Szárítókötél: Még mindig nem érted a lényeget,pedig más is leírta.Felemeltem a hangomat?És a másik fél szerint?Nem tetszett az ajánlat?Leírtam,sokszor az emberek le se szarják,mit mond nekik az aktuális bolti dolgozó.Azt hiszik,amit ők kitaláltak annak úgy kell lennie.Holott nem.Olvass vissza pár posztot,jópár helyen le van írva olyan dolog,amit pénzvisszafizetés helyett megtehet egy bolt.Az,hogy az emberek azt hiszik,hoci nekem a pénzt vissza,az nem egészen így van.Fogyasztóvédelem?Ebben az esetben tuti bukó,mert a dolgozó felajánlotta a lehetőségeket.Akkor?Ahelyett,hogy ideböfögsz menj el egy boltba pár évig dolgozni.Másrészt egy boltvezetőnek vagy helyettesnek egy jól működő cégnél a végletekig le van szabályozva mit tehet és mit nem.Igen van rés a rendszerben,mutass nekem olyat ahol nincs.Egy normális hálózatnál azért van az ügyfélszolgálat,hogy ne a dolgozónak kelljen veszekedni az agyhalott emberekkel.De van,aki ezt sem érti meg.Akkor szerinted mit tegyenek?Helyben lőjék fejbe magukat?

Kuglóf. Az 2019.06.14. 18:29:53

Tally Weil hátizsáktáskát vagy táskahátizsákot venni ősi román szokás.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.06.14. 21:47:27

@a lekvár neve puffin: Benne van, rengeteg az idióta mindkét oldalon. Ugyanakkor amelyikek ilyen szinten sötétek, azok nem tudnak ilyen leveleket írni. Jellemzően semmilyeneket sem.

2019.06.14. 22:30:39

@Semmitnemérszakitiltással: hidd el,tudnak.Csak az a gond,hogy a vásárlói mentalitás a béka segge alatt van.Nagy általánosság,hogy az emberek azt hiszik,bármit megtehetnek.Teszem azt,ott a Decathlon,ahol gyakorlatilag ezt támogatják felső szinten.De pl. egy drogériában ez nem megy.Sokan abban a tudatban vannak,hogy ha az egyikben lehet akkor a másikban is.Más más cég más filozófiával,más hozzáállással a panaszhoz,kezeléséhez.

killerkaller 2019.06.14. 23:55:42

@a lekvár neve puffin: "Szóval simán benne van a pakliban,hogy van csúsztatás a poszter írásában."
Erre a mondatra a poszternek -ha komolyan venné a saját dolgát- reagálni kellene. Annál is inkább, mert a posztja rengeteg kérdést felvet, amit tisztáznia kellene. A posztok jó része ilyen, a panaszos kiírja magából a keservét, és utánam az özönvíz, ejti is a témát. Innen elindulnak a találgatások, vélelmek, a poszter fikázása és a komment adok-kapok.

Vannak azok a vásárlók, akik azt gondolják, a pénzükér minden jár. A vevő-eladó analógiájaként a vendég-házigazda kapcsolatot hoznám fel. Ha dohányoznék engedélyt kérek a házigazdától, vagyis a helyzethez méltóan viselkedek. Valahogy elfelejtünk viselkedni vásárĺáskor. Az én és öntudat elé kellene tenni a tudatos vásárlói mentalitást.

KaTe 2019.06.15. 07:29:51

@killerkaller:
"Ha dohányoznék engedélyt kérek a házigazdától, vagyis a helyzethez méltóan viselkedek"
- És ha nem lenne kitakarítva a fürdőszoba, akkor engedélyt kérnél a házigazdától, hogy kitakaríthass? Adott az ügyfél, akit kár ért, nyilván nem jókedvéből megy vissza a boltba REKLAMÁLNI. A boltban képtelenek megfelelően kezelni a panaszát, mert a tulajdonos is csak odáig jutott, hogy beszedi a pénzt, de az ügyféllel nem tud rendezni egy ilyen vitás esetet, cserébe kiadja magából a napi frusztrációját. Nyilván az ügyfél is, de a boltvezetőnek pont ebben kellene többnek lennie, elvégre ez a "szakmája" (tudod, az ügyféllel való kommunikáció is része ennek). Szerinted alkalmas egy olyan ember vállalkozónak, aki a saját termékéről kijelenti, hogy az gyakorlatilag egy selejt?

"hogy ő múlt héten vett a UPC-től egy hibás telefont amit csak másnap próbált ki, és angolul kellett kérelmet írnia ahhoz, hogy kicseréljék, szóval örüljek neki, hogy egyáltalán ilyen könnyen visszaveszik..."
- És erről mi a véleményed? Nem lett volna egyszerűbb, ha a mese helyett felhívja az ügyfél figyelmét a vonatkozó jogszabályokra? Nyilván nem tette, mert akkor nem kezdett volna bele felesleges történetmesélésekbe... Szerinted egy ilyen ember alkalmas üzletvezetőnek? Mert akkor kívánom neked, hogy csak ilyen emberektől vásárolj...

2019.06.15. 08:12:24

@KaTe: Ne haragudj,de Te is találgatsz.Honnan tudod,hogy nem kezelték a helyzetet?Azért mert itt így írta le?Pontosan ezt írtam le pár kommentben,hogy a magyar vásárló nem így működik.Sérelem ért?Azonnal megy az anyázás,a valós probléma duzzasztása,a dolgozó megoldásra tett lehetőségeinek a kicsinyítése vagy egyszerűen az elfelejtése (beszűkült tudat,csőlátás semmi más nem létezik csak én...) Az,hogy egy termék szar és ezt közli a vásárlóval?Képzeld,én is megtettem,nem egyszer.Sőt,volt akit a drágább termékről beszéltem le az olcsóbb de jobb vagy ugyanolyan termék kedvéért.Tudod miért?Mert nyugodt körülmények között,a saját komfortzónájában az ember máshogy látja a dolgokat.És a legtöbbször abban nyilvánult meg,hogy az az ember visszajön,újra vásárol,ne adj isten újra kikéri a véleményt mert úgy érzi itt nem átverik hanem ha gondja van,nem ismer egy xy terméket vagy termékcsaládot akkor segítenek neki.Ez a vásárlói mentalitás és a kereskedő vásárlóbarát hozzáállása.De az,aki már eleve úgy érkezik egyhibás termékkel a boltba,hogy előtte már túlpörgette magát és bebeszélte saját magának,hogy én ezt és ezt akarom (legtöbbször pénzvisszafizetést) akkor annak úgy kell lenni.Aztán jön az,hogy első körben ez nincs benne a lehetőségekben és lesz az amit már leírtam.Legyen itt egy másik példa,szintén a saját életemből merítve:drogéria,jól szituált,jól kinéző hölgy próbálgatja a dekortermékeket-persze véletlenül sem a tesztereket.Jó napot kívánok tisztelt hölgyem,legyen szíves a tesztereket használni.A hölgy közölte velem,nézzem már meg,hogy ő hogy néz ki,hogy van öltözve,ő megveheti az egész boltot,de itt lopással gyanúsítják,hívja a rendőrséget,teket,fogyasztóvédelmet,bezáratja a boltot,kirúgat mindenkit engem külön feljelent mert zaklatom (fogalma nem volt a zaklatás törvényi tényállásáról) Kérdezlek,ilyenkor mit teszel?A legkönnyebb leüvölteni a fejét és a hajánál fogva kihajítani.A támadás a legjobb védekezés mert hülyeséget csinált és nem akarja elismerni?Általános magyar társadalmi szokás.L. gyorshajtás,parkolás,bliccelés és még egy seregnyi dolog aminél úgy gondolják az emberek,hogy mindenen felül állnak,a szabályok nem rá vonatkoznak hanem a másikra.Náluk a bökkenő ott van,ha az ember normális hangon elsorolja a lehetőségeket.Rendőrt akkor hív amikor akar.Előttük bizonyítania kell amit állít és ezt jegyzőkönyvezni.DE NEM AZT AMIT Ő KITALÁLT ÉS AZT HITTE HOGY AZ TÖRTÉNT HANEM AZT AMI KONKRÉTAN MEGTÖRTÉNT.Na,itt bukott meg az egész.Ráadásul pont bent volt a párom,mellettem állt,szem és fültanúja volt mindennek.Külön felhívtam a figyelmét,hogy a hatóság előtt Ő tanú és ha ugyanazt mondja el amit én,akkor jön a hamis vád,hatóság félrevezetése,rágalmazás.Kb. itt higgadt le,utoljára még bemutattam a barátjának,a vásárlók könyvének (nem bírtam ki,muszáj volt beköhögnöm,hogy itt a könyv,ott a toll,írjon nyugodtan de nem tudja letagadni,hogy nem találta,nem volt kirakva,nem a legeldugottab helyre tették stb..) végül elhúzott a francba.És ez csak egy eset.Naponta hány ilyen van?Reméltem ha hazaér leül,elővesz egy vibrátort,lenyugszik és átgondolja mi is történt és miért kellett hülyét csinálnia magából.Ugyanez van egy panaszkezelésnél.XY visszahoz egy terméket.Normálisan előadja,ez a gondja vele.Elsődlegesen a cserére törekednek (sok helyen nem vacakolna javítással) Ha ez megfelel,nincs semmi gond.Nem felel meg.Következő a kupon,ajándékkártya csere más termékre ugyanebben az árban.Megfelel,semmi gond.Nem felel meg.Ok.Ilyenkor jön az,hogy kimerült a főnök lehetősége.Telefon,mi legyen.Ha azt kapja utasításba,hogy visszáru,pénz vissza és menjen isten hírével akkor az lesz.Ha azt,hogy a vásárló keresse meg az ügyfélszolgálatot akkor azt mondja el.Itt jön a képbe az anyázás és a többi.Mert itt át akarják verni,holott megvolt a lehetősége a rendezésre.Erről már az tehet,aki ott áll előtte de akkor is rajta kell levezetni a dühét mert hát itt át akarják baxni.A többi el van felejtve.Ismerős?

killerkaller 2019.06.15. 08:25:49

@KaTe: "És ha nem lenne kitakarítva a fürdőszoba, akkor engedélyt kérnél a házigazdától, hogy kitakaríthass?"
Nem. Arra viszont igen, hogy használhassam.

2019.06.15. 09:07:00

@a lekvár neve puffin:
Ha ennyire gyűlölöd a vásárlókat, miért foglalkozol kereskedelemmel?

2019.06.15. 10:16:02

A cikkben ott a kérdésre a válasz: vásárlók könyve.

gurigapapa 2019.06.15. 12:20:38

Szóval a vásárló visszavitte a hibás terméket a boltba, ahol törvény szerint jártak volna el, azaz cserélték volna a terméket, sőt, alternatívát is felajánlottak (vásárlási utalvány). Persze a vásárlónak egyéb ötletei voltak, saját bevallása szerint is megemelte hangját, de az üzletvezető volt a bunkó. Abszolút hihető.

Én ilyen esetben kifejezetten ajánlom a vásárlónak, hogy írjon be a Vásárlók könyvébe, időnként a fogyasztóvédőknek is röhögni kell valamin.

gurigapapa 2019.06.15. 12:38:07

@Xezs7: "nem kereskedelemben dolgozok, de saját tapasztalatom az, hogy az emberek egy jelentős része lusta és/vagy képtelen kézikönyvet értelmezni. "

Erről szerintem a kereskedelmi dolgozók könyveket tudnának írni :-) Elképesztő, mennyi ember gondolja úgy, hogy a használati utasítás valamit ördögi dolog, aztán meg jönnek vissza olyan dolgokkal, hogy a hajad égnek áll. Hogy neki honnan kellene tudni, hogy a mosógépből ki kell szedni a rögzítő csavarokat. Meg hogy a láncfűrészbe kenőolaj kell. És jobb esetben megérti, amit mondasz neki, rosszabb esetben üvöltve veri a pultot, és mondja, hogy "de a Facebookon azt írták, hogy ő 14 napon belül visszakérheti a pénzt", és előhozhatod neki a világ összes jogszabályát, örülj, ha nem küld el az anyádba.

killerkaller 2019.06.15. 13:23:56

@gurigapapa: Az is egy fura vásárlói hozzáállás, aminek egy autószerviz munkafelvételén voltam akaratlanul fültanúja. Az autótulajdonos perrel fenyegette a szervizt, a kereskedőt, mindenkit, akinek az autójához valaha is bármi köze volt. Mint kiderült, a fenyegezőzés oka a rommá tört autó volt, amit az ABS nem mentett meg a balesettől. Mindenki hibás volt, csak az autós nem. A munkafelvevő végtelen türelemmel végigjallgatta

killerkaller 2019.06.15. 13:25:50

@killerkaller: végighallgatta a tirádát, majd csendesen csak ennyit mondott: uram, a fizika törvényeit nem mi hozzuk.

Jossarian 2019.06.15. 16:29:10

@Zabalint: Ha nem tudsz olvasni minek irsz?

2019.06.15. 23:14:04

@Jossarian:
Ha nem tudsz érvelni, minek kötekszel?

KaTe 2019.06.16. 09:19:43

@a lekvár neve puffin: "Honnan tudod,hogy nem kezelték a helyzetet?"
- úgy, hogy a poszt kikerült ide.

"Az,hogy egy termék szar és ezt közli a vásárlóval?Képzeld,én is megtettem,nem egyszer.Sőt,volt akit a drágább termékről beszéltem le az olcsóbb de jobb vagy ugyanolyan termék kedvéért"
- Szerintem is ELŐTTE kell(ene) lebeszélni a vásárlót, nem utána a szemére hányni, hogy sz*rt vettél, akkor meg mit vársz.

"nem ismer egy xy terméket vagy termékcsaládot akkor segítenek neki."
- El tudom képzelni a beszélgetést: Bocsánat, hölgyem, ez a táska ki fog bírni másfél kilót? - Nem, ez csak egy divattáska, csak arra szolgál, hogy jól álljon... Most komolyan?

"De az,aki már eleve úgy érkezik egyhibás termékkel a boltba,hogy előtte már túlpörgette magát"
- bevallom, én is így vagyok ezzel, hiszen kellemetlenség ért és az ember alapvetően kerüli a konfliktushelyzeteket, egy ilyen szitu pedig frusztrációt vált ki belőle. Tapasztalataim szerint 10-ből 9 esetben az ügyintéző megfelelően reagál erre, így az ügyfél is viszonylag hamar megnyugszik. Viszont a maradék 10% egy kretén f*sz akik kb. mint olaj a tűzre. Nem véletlenül kell ehhez a szakmához is érteni...

"Legyen itt egy másik példa,szintén a saját életemből merítve:"
- Erre mondják, hogy munkahelyi ártalom. Válts szakmát, ha nehezedre esik a panaszkezelés.

Xezs7 2019.06.16. 22:20:38

@gurigapapa: tudok olyan mosógépről, ami a csavarok miatt ment tönkre. Nem egyszeri alkalomról megy tönkre, hanem kb. fél-egy évi használat után.

Dr. Archivum Pál 2019.06.17. 22:36:11

@juhaszvik1: Elolvastam, de rá se ránts! Egy kérdést tettem fel udvariasan, és nem teljesen értem az arra érkező kioktatást (vagy minek is nevezzem). No mindegy! Nem igazán volt/van időm most errefelé olvasgatni, így a válaszodra sem tudtam azon melegében válaszolni. Most meg már eső után köpönyeg (hisz már mást posztnál pörög mindenki).

I_Isti 2019.06.21. 12:23:07

Cicaharc. Ezért nem szabad nőket alkalmazni vezetőként.
Egy férfi (persze ha nem átműtött, hanem igazi), akkor csak mosolygott volna, és kifizeti a 7k-t, és elnézést kér.
süti beállítások módosítása