Tékozló Homár

A KFC őszintén nem adhat akkora adagot, mint amekkorát hirdetett

2019.06.17. 14:00 | Homár Rezső | komment

kfcbaszki.jpg

"Ezt a váci KFC-nem sikerült összehoznia" - kezdte üzenetét Marcell, aki szeretett volna egy jót enni, ám végül a 4 égtáj íze helyett valami keserűt érzett az ebéd végén. Mert hiába nem hagyta annyiban és reklamált az adag miatt, kiderült hogy nem az adag lett véletlenül éppen túl kicsi, hanem ez mindenhol ennyi lesz, a plakát az, ami hazudik.  

Visszavittem, azt mondták, hogy “grammra van megadva az adag” és ez így rendben van. Beírtam a vásárlók könyvébe. Igazából nem az zavar, hogy a “nagy adaggal” nem lehet jól lakni, hanem az, hogy a pénztár feletti kijelzőn az étel szinte alig fér a dobozba, a valóságban meg 1/3 és 1/2 között van töltve.

Ergo amikor létrejön a vásárlás, az ő ajánlatuk egy teli doboz, amivel megtévesztik a vásárlókat. Ez teljesen etikátlan. Amúgy az alkalmazottak láthatóan rosszul érezték magukat a dolog miatt, de nem mertek sem plusz adagot felajánlani, sem más kártérítést (pl ajándék saláta vagy egy strips) felajánlani a csalódott és éhesen maradt ügyfélnek (nekem).

kfc1.jpg

 

Számomra az az érthetetlen, hogy hogyan kerülhetett ki ez az ajánlat ilyen formában az éttermekbe. A képen látható adagról ki kellett volna derülnie a piaci bevezetés előtt, hogy nem fér bele az árba. Vagy legkésőbb a próba-kóstolások alkalmával kellett volna kiderülnie, hogy a marketing kampány és a valóság nem egyezik... Szembesülniük kellett (!) a ténnyel, hogy vagy az adag, vagy a reklám nem stimmel. Hogyan mehetett mégis forgalomba így? Szerintem egyetlen szolgáltató sem engedheti meg magának, hogy ilyen etikátlan módon viszonyuljon a fogyasztóihoz, akik egy bizalmi döntést hoznak azzal, hogy náluk költik el a pénzüket. Még sosem tapasztaltam, hogy egy étteremből engedtek volna elégedetlenül távozni vendéget... 

Ez egyértelmű átverés, mit tehetnek a fogyasztók?

A posztot elküldtük a KFC-nek és szakértőinknek is, hamarosan jelentkezünk a válaszokkal.

UPDATE júni.19.

Meg is jött a KFC válasza:

Kedves Tékozló Homár,

Köszönjük a megkeresésüket a Rizsbox-blogposzttal kapcsolatban, minden visszajelzés hasznos számunkra. Az esetet természetesen kivizsgáljuk, most a következőkről tudom tájékoztatni Önöket.

Jelenleg nincs biztos információnk arról, hogy a vendég valóban a sztenderdünk-szerinti mennyiségeket kapta-e meg. Ettől eltekintve is sajnáljuk, hogy a munkatársaink nem voltak segítőkészek és a levélíró elégedettsége érdekében nem ajánlottak fel cserét.

A konkrét esettől függetlenül a csomagolásoknál a következők szerint járunk el.

A dobozok praktikus okokból nem púposak, noha választhattunk volna olyan méretet is, amit a recept szerinti 200g rizs, 90g csirkemell falatok és 40g szósz teljesen megtölt.

Ezeket a dobozokat használjuk helyben-fogyasztáskor és elvitelkor is. Elvitel vagy házhoz szállítás esetében a doboz tetejét lezárjuk. Ilyenkor szerencsés, ha a tető nem ér hozzá a húshoz és a szószhoz. Utóbbi nem kenődik fel a tetőre, előbbi nem nyomódik össze. Ráadásul a csirkemell falatok nem egységes méretűek és változatos formájúak: 90g súlyú csirke néha kevesebb, néha több helyet foglal. Ezért nagyobbak a dobozok, mint feltétlenül szükséges.

A termékfotók esetében szeretnénk jól megmutatni a terméket, hogy a menütáblánkról a sor végéről is jól látható legyen. Ezért emeljük ki a tartalmát.

Ha a Levélíró hozzájárul, szívesen felvesszük vele a kapcsolatot, hogy visszanyerjük a bizalmát.

Szívesen meghívjuk őt és Önöket, hogy bemutassuk, hogyan készülnek a Rizsboxaink az éttermeinkben. 

Üdvözlettel,

KFC

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.06.17. 14:06:34

És ha tele lett volna egy kisebb méretű doboz ugyanennyi kajával, akkor jobb lett volna? Mert hacsak nem szigorúan 1:1 méretaranyú az illusztració, akkor abból eleve nem derül ki, mekkora adag, ellenben gondolom az étlapon le van írva hány gramm. Szóval nem igazán értem a reklamációt. Az pedig, hogy ki mitől lakik jól, relatív.

Snagal 2019.06.17. 14:17:35

Bár nem a kedvencem, de volt már, hogy a szükség úgy hozta, hogy a KFC-ben ettem (tudom, sikeres ember már nem lehetek, és ősi román szokást is gyakoroltam ezzel :)) de ennyire "üresen" még sosem láttam az ilyen dobozos kiszerelést.
Azért arra kiváncsi lennék, hogy súly alapján ez biztos rendben volt-e a KFC leírsa alapján.

Viszont azzal egyetértek, hogy a promóképeken mostanában egyre több helyen egyre durvábban "csalnak" és mindezt elintézik azzal, hogy 8as betűméretben oda írják, hogy a kép csakillusztráció - oszt ha a mekibe a bigmac helyett kapsz egy husos-zsemlét sajtal akkor az is rendben van? Mi az ilyen hirdetés esetén a határ aminél jobban már nem illik átbaszni a kedves vendéget?
(mondjuk ha a KFC-nek lenne esze akkor negyed akkora dobozban adja ugyanazt az adagot ami így a képpel megyegyezően fullon lesz. A képen a doboz méretét illetően nincs viszonyítási alap és akkor jogosan széttehetné a kezét, hogy márpedig ugyan úgy néz ki mint a képen )

ptspts 2019.06.17. 14:21:29

Köszönjük a posztot!

A posztból és a fotókból nem derül ki, de pl. itt: fastfoodcentral.blog.hu/2019/06/07/negy_uj_lunchbox_a_kfc_kinalataban kiderül, hogy a 4 féle doboz külön-külön szerepel az étlapon. Ugyanott a grammok is fel vannak tüntetve. Valószínűleg grammra stimmel a mennyiség, amit a posztoló kapott.

Kérdés, hogy a fotón látható egyik tele doboznak megfelelő mennyiségű (térfogatú) ételt árusít-e a KFC. A fotók alapján úgy látom, hogy nem, tehát a tényleges térfogat jóval kisebb a fotón láthatónál.

Én a posztoló helyében átvételkor jeleztem volna, hogy ,,ez jóval kisebb, mint a fotón; vagy rakják tele a dobozt, vagy kérem vissza a pénzt''. Ha az alkalmazott arra hivatkozik, hogy a grammra pontosan annyi étel van a dobozban, mint amennyi az étlapon szerepel, akkor azt válaszoltam volna, hogy ,,én a fotó alapján választottam ezt az ételt, és csak akkor veszem át, ha annyit kapok, amennyi a fotón szerepel; ha ennyit nem tudnak adni, akkor kérem vissza a pénzt''.

ptspts 2019.06.17. 14:26:10

Az nem szerepel a posztban, hogyan zajlott a beszélgetés a posztoló és az eladók között, és arra is csak tippelhetünk, hogy végül kapott-e kezdvezményt, ajándékot vagy pénzvisszatérítést a posztoló (én arra tippelek, hogy nem). De akárhogy is zajlott, már az is megér egy Homár-posztot, hogy az eladott étel kisebb, mint amilyet a reklámfotón és az étteremben kitett fotón mutatnak.

Terézágyú 2019.06.17. 14:38:10

Emberek, vegyétek már észre, hogy a reklámfotókon le vannak hajtva a doboz fülei - a pószter fotóján meg nem (direkt???)... és persze emiatt is, ez felülről van fotózva... szóval tessék lehajtani a füleket, és úgy bemutatni a különbséget!

(Nyilván akkor sem lesz ÚGY tele a doboz, mint a képeken - na ja, reklám és valóság... "kampány a választások előtt"...)

Snagal 2019.06.17. 14:43:44

@Terézágyú: és a füleken nincs rajta a 4 égtájt jelző piktogramm sem, pedig a stock fotón ott van a sárkány meg a tádzsmáhál :(

Terézágyú 2019.06.17. 14:45:29

@Snagal:
De az nem befolyásolja az ételmennyiséget - látványilag :)
A felhajtott fülek viszont sokkal nagyobbnak mutatják a dobozt - és kevesebbnek a kaját...

Nick-son 2019.06.17. 14:45:36

Igazából mindennel ez van sajnos.

Most már az embereknek jobban van pénzük, összegyűjtik, rászánják csak legyen belőle valami jó. Aztán jönnek ezek a trükkök amik megutáltatják az emberrel a terméket, a kereskedőt, mindent.

Tegnap festettem az egyik legdrágább dulux festékkel. Leírás alapján 1-2 rétegben takar több mint 40 négyzetmétert. Nekem meg a kevesebb mint 30 négyzetméterre volt csak elég és csak három rétegben takart. Plusz egy út a boltba, plusz egy vödör eladott festék - és így utólag már nem tudja az ember a nagyobbat venni ami még gazdaságosabb lehetne, mert a fele pont megvan, szóval vesz még egy kicsit.

Hova menjen az ember reklamálni? Nem fognak kijönni megmérni a négyzetmétereket, ellenőrizni a fedőképességet, a fal előkészítést.... benyeli a vevő, néz másikat aztán vagy jobb lesz, vagy nem.

juhaszvik 2019.06.17. 14:48:32

Nem ismerem a pontos terminológiát, de a "megtévesztő reklámozást" kimeríti a fenti eset. Talán az egyetlen mentőszöveg lehetett volna, ha azt mondják, hogy az a fajta a doboz elfogyott, ami a reklámban is szerepel, és csak nagyobb van.

Terézágyú 2019.06.17. 14:48:43

@Nick-son:
"Igazából mindennel ez van sajnos."

Na ja.... Pl. amikor mondja a politikuss, hogy az emberekért fog dolgozni...

Snagal 2019.06.17. 14:50:28

@Terézágyú: nyilván :)

egyébként érdekes, hogy a poszter is a megreklamált magatartást alkalmazta mikor kikérte magának egy homár posztban a mennyiséget és a fotóin kisebbnek láttata az egyébként sem túl emberes adagot ezzel az optikai trükkel :)

2019.06.17. 14:51:20

@Snagal:
Meg nem olyan gusztusos műanyag falatok vannak a valódiban.

Snagal 2019.06.17. 14:54:07

@juhaszvik1: ezért lennék kiváncsi arra, hol van az "etikátlan" és "pofátlan átbaszás" között a határ jogilag az ilyen reklámozásban.

De hazudnék ha azt mondanám kíváncsian várom a GVTI véleményét mert megszoktam már, hogy csak random jogi szakzsargont copyzza be és leírja majd, hogy vásárlók könyve és 30nap, blabla, békéltető testület blabla.

juhaszvik 2019.06.17. 14:57:27

@Terézágyú: azért kell egy kis önbecsapás ahhoz, hogy valaki a füleket is beleszámolja :)
ott a perforáció, az bőven elég segítség, hogy látszódjon, kb. a feléig van a doboz, sőt a fentebbi képen annyira meg van pakolva a doboz, hogy lelátni az aljára :)

Nick-son 2019.06.17. 14:57:51

@Terézágyú: annyi hazugság között éljük a mindennapjaink, hogy ha valami véletlen igaz azt meg már nem hisszük el.

Snagal 2019.06.17. 14:58:25

@Zabalint: dícséretes, hogy csökkentették a műanyag kibocsátást.
minden normális cég erre törekszik ma, úgyhogy lehet itt is csak erről van szó:)

Zirowe 2019.06.17. 15:03:50

Oszt a panaszkönyvet volt mersze elkérni? :D

juhaszvik 2019.06.17. 15:04:29

@Snagal: nos a GVTI véleményekkel kapcsolatban jogos kritika, hogy "random", vagyis nem feltétlenül foglalkozik az igazi problémával. például ebben az ügyben amit kapargatni kellene, hogy végrehajtói/hivatali szinten kinek és mit kellene tennie, hogy ezektől a visszaélésektől elmenjen a cégek kedve, helyette majd kapunk kb. egy olyan szöveget, hogy a vásárlónak joga volt beírni a vásárlók könyvébe, és hogy forduljon a békéltető testülethez.

huncut_kata 2019.06.17. 15:11:04

@Zirowe: második mondatát a posztban a posztolónak elolvastad-e?

Darth Revan 2019.06.17. 15:13:40

szoktam enni KFC-ben, de Magyarorszagon soha tobbet. Egyszer a repteri egysegukben vettem csirkemellfilet es ment minden a kukaba. bun rossz, ehetetlen szar volt. Hus papirlap vekonysagu, a panirrol jobb ha nem is beszelunk, a kaposztasalata moslek.
pedig nem vagyok valogatos, de ehetetlen szar volt, pedig nem szoktam kajat kukazni, de ezt muszaj volt

Kondom Keselyű 2019.06.17. 15:34:10

Vajon hany gramm rizs van benne ?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2019.06.17. 15:46:34

Kéne az aljára egy marék faforgács. Az élvezeti értéket nem befolyásolja, és rögtön többnek tűnik.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2019.06.17. 15:48:21

@Darth Revan: Furcsa, mert én egy időben rendszeresen ettem a reptériben (kb. heti 2 alkalommal), és soha nem volt minőségi problémám. Úgy pörögnek, hogy az minidg friss.

Darth Revan 2019.06.17. 15:55:18

@Csokis: nem mondtam, hogy nem volt friss, csak azt, hogy ehetetlen sz*r

juhaszvik 2019.06.17. 16:00:34

@Darth Revan: @Csokis: bármennyire is ágál ellene az ember (valamennyire jogosan), de a gyorséttermek is gasztronómiai terméket állítanak elő, ehhez pedig szükség van a dolgozók közreműködésére, ami ha nem megfelelő (legyen bármennyire is futószalag szerű a a folyamat), akkor rossz, ehetetlen stb. eredményt kapunk. Ezzel csak arra akarok kilyukadni, hogy ugyanaz az étterem is adhat (nem feltétlenül egy időben) jó kaját és rosszat is.

És Nyilvánvaló kapitány ezzel végzett is...

killerkaller 2019.06.17. 16:32:09

Ebben az esetben (is) győzött a marketing, ami a vállunkon ülő kisördögként csábítgat.
Gyanítható a fogyasztó megtévesztése.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2019.06.17. 17:12:43

@Darth Revan: Jaaa, az nem bug, hanem feature. :-)

KaTe 2019.06.17. 17:20:43

Csökkenteni kell a dobozok méretét. Ráadásul a plakáton szereplő cucc valószínűleg műanyagból készült, szóval nem hiszem hogy túlzottan örülne a posztoló, ha ő is azt kapná.

"azt mondták, hogy “grammra van megadva az adag”"
- Jó és erről tájékoztatva van a fogyasztó? Ha igen, akkor ugorjunk, mivel kérhetett volna dupla mennyiséget is egy dobozba dupla áron és akkor pont annyi lenne benne, mint a képen. Ha meg nincs, akkor jogos a panasz.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.06.17. 17:56:12

Mondjuk ezt a fogyvédnek kéne inkább küldeni, egyértelmű megtévesztés.
Ezért is érdemes kerülni az ilyen szar helyeket.

Jossarian 2019.06.17. 19:38:35

@MAXVAL bircaman közíró: Oooo, birka, nem gondoltam, hogy ez pont toled jon, szomoru... Na de ennek ellenere a legrelevansabb hozzaszolas, szoval nezzetek meg, erdemes, Összeomlás, Michael Douglas foszereplesevel. A öoszter meg ingabb etelt vasarolna a nehezen megkeresett aprojara...

Balfredo Alfredo 2019.06.17. 19:49:16

Általánosságban sajnos igaz, hogy átverésre specializálódott világban élünk.

A konkrét esetben reklámfotón úgy van "tele" a doboz, hogy a belerakott étel, ami vélhetőleg egy adag, nagyjából a lehajtott peremig ér. A poszt toló fotóján nincs lehajtva a fűl, de így is láthatólag csak pár falat árválkodik a dobozban.
Nyilván attól is függ a benyomás, hogy hány grammos adagot tesznek és mekkora dobozba.

A KFC akkor jár el korrekten, ha egyrészt azt is szerepelteti a plakáton, hogy melyik fénykép hány grammot ábrázol, továbbá olyan méretű dobozt használ, amilyet a fotón is látni lehet. Sőt szerepelhet a plakáton a fotó mellett szöveg is: közepes adag kéjefcé akármi, közepes dobozban, ennyi gramm és annyi forint.
Ha jól sejtem, a leírt esetben nem így történt. Pedig nem volna bonyolult ilyen plakátokat nyomtatni.

Nancsibacsi 2019.06.17. 20:02:19

A KFC gyorsétterem, szóval elvileg nekik fontos a visszatérő vendég (nem úgy mint a lehúzós helyeknek a Váci utcában) - hát ez a vendég már nemigen fog visszatérni. A kép illusztráció, mint az 180-as medencében a 4 fős család, 1x mindenkit át lehet verni reklámfotóval - olcsón megúszta a poszter.

Nancsibacsi 2019.06.17. 20:04:39

@Snagal: "Azért arra kiváncsi lennék, hogy súly alapján ez biztos rendben volt-e a KFC leírsa alapján."
És ha rendben van akkor mi van? Ha túl sokan megtanulják már, hogy 100g csirke az mennyi, akkor majd feltüntetik köbinch-ben vagy molban.

2019.06.17. 20:31:00

@Terézágyú: nemtom hol tartod a szemed, tán a zsebedben, de ha megnézed, a hajtás vonala a "valós" képen vagy 5 centivel a kaja fölött van, a promóképen meg a kaja kitüremkedik a dobozból.

2019.06.17. 20:33:51

A KFC-nél már én is reklamáltam egyszer, pedig nem vagyok az a fajta, de rohadtul idegesített, hogy a Longer szendvicsben a kb 15 centi hosszú kifliszerűségben egy kb 5 centi hosszú hús volt, egy cafat saláta, meg valami pár csepp szósz. És nem egy helyen, hanem épp sikerült egy héten belül három különböző KFC-ben ugyanezt kapnom, szóval rendszerszintű, ócska, proli spórolás. Adják bazmeg 150 forinttal többért, de ne száraz kiflit zabáljak már.

élveteg 2019.06.17. 20:37:03

Összeomlés :

Forduljanak meg nézzék meg azt ( Michael Douglas a plakátra mutat )
Ízletes zamatos és 7 centi magas
Namost
Nézzék meg ezt a szörnyen szánalmas löttyedt roncsot ,- és kiveszi a hamburgert a dobozból

2019.06.17. 21:13:12

@Terézágyú: "Igazából mindennel ez van sajnos."
Na ja.... Pl. amikor mondja a politikuss, hogy az emberekért fog dolgozni...

Mondani mind mondja. De az igazság ez: youtu.be/83oEL08iO9w

kéki béla 2019.06.17. 21:30:10

@Semmitnemérszakitiltással: nincs olyan. A fideSS megszüntette (gyakorlatilag)

Hórukk 2019.06.17. 22:02:46

A poszt a fogyasztó megtévesztésének tipikus esete. Gyanítom, hogy a KFC máson is spórol: a legutóbb vásárolt csirkeszárnyas kosárban sokkal kisebb adag volt mint régen, pedig darabszámra megvolt. Egyszerűen kisebb szárnyakat adtak.

DeiFlagellum 2019.06.17. 22:43:23

Annakidején anno domine, amikor a Meki idejött Magyarországra, pontosabban amikor nálunk is legelőször kapható volt Big Mac, akkora volt, hogy alig tudtam megenni. Egy BigMac sültburival és kólával úgy eltöltött, hogy kedvem se volt máshoz. Nézzük meg ehhez képest a mai BigMac-et!? Kettőt úgy betolok, hogy még éhes is maradok. A mai BigMac alig nagyobb, mint régi két sajtburger. Ami (tudjuk) ma épp két apró falat.
A KFC dettó. Csak nem kellett mindehhez éveket várni.
Tudjátok, én tartom magam a mondáshoz: nem sok kívánságom van az életben, de bakancslistás egy olyan hambit enni, mint ami a reklámfényképeken van...
A KFC is ugyanaz. Reklámoz egy nyálcsorgatós kinézetű, mennyiségű, stb. zabát, de közben egyre kisebb a kosár, egyre kisebb a mennyiség. Ja, és az ár is nő.
Ha már ragaszkodik a vevő a KFC-hez és a jóllakáshoz, vegyen egy darab-ra leírt kosarat (pl 15 csirkeszárny), azzal nem tud variálni, a 15 az 15. SLussz.

zsoci 2019.06.17. 22:54:48

Ez nem így van egyszerűen. Én a napokban ettem, és konkrétan tele volt a doboz. Illetve a két doboz, mert mint kiderült, a nagy adag, az valójában két kis adag. Mindkettő tele.

Xezs7 2019.06.17. 23:04:08

Ahogy a legtöbb multinál, a KFC-nél is csupa kretén dolgozik. A dolog megoldása pofonegyszerű: kisebb dobozokat kell gyártani. Azok tele lesznek ezekkel az adagokkal is. Így egyrészt jobban néz ki élőben, másrészt nem mondhatja senki se, hogy nem hasonlít a reklámon levőre. Pro tipp: a reklámokon soha nem látszik, hogy az a dolog mekkora is a valóságban.

Xezs7 2019.06.17. 23:10:35

@Nancsibacsi: Mondjuk azt minden felnőttnek illene tudnia, hogy egy rendes ebéd felnőtteknek 20-30 dkg hús, esetleg nagy zabásoknak 40-50. 10 dkg húst egy 6-8 éves eszik meg egyszerre.

Xezs7 2019.06.17. 23:13:01

@Eugene Horse: Én KFC-be pont amiatt nem járok, mert kva drága és nagyon kicsik az adagok. Ha gyorskaja akkor már BK. Ott 1500-ért adnak 2 hambit meg krumplit, az egy felnőttnek elég. KFC után sokszor maradtam éhes, nem is voltam ott ötnél többször.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2019.06.17. 23:27:46

Mi tanítjuk az Alkalmazott fotográfus képzésen, hogy ma hogyan verik át a nagy cégek (multik, haha) fényképekkel az ügyfeleket. A mekdönci (és minden többi) üzletében látható gyönyörűen megkomponált fotón a hamburger nem fér fel a képre, tele van minden földi jóval és hatalmas húspogácsával. A valóságban meg kap a "vendég" (= a lehúzható, megvezetett hülye) a fenti fotó ALATT felszolgálva egy löttyedt, mini valamit, aminek van valami húsféle íze. Régen (és ma is a korrekt cégeknél), a termékfotó azt jelentette, hogy _pontosan_ hogyan néz ki a termék. Ez a fényképezés szempontjából is nagyon fontos. Ma az a fontos, hogy minél hatékonyabban vegyük el bárki pénzét. Ma már nem szolgáltatásról van szó, hanem lehúzásról.

agimano 2019.06.18. 00:32:15

Ezt én is megszívtam. Egy tök kicsi doboz félig sem volt a nagy adag kajával. Én is visszavittem megkérdezni, hogy ez mégis micsoda, és mondták, hogy ez a nagy adag. Tök ideges lettem, hogy ha ezt tudom, biztos nem veszem meg.

Sobo 2019.06.18. 00:50:12

...akinek derogál otthon sütni-főzni, az ilyen helyeken lakik jól.
Nincs ebben semmi különös.

Sobo 2019.06.18. 00:50:15

...akinek derogál otthon sütni-főzni, az ilyen helyeken lakik jól.
Nincs ebben semmi különös.

2019.06.18. 01:21:28

@Zabalint: "Mert hacsak nem szigorúan 1:1 méretaranyú az illusztració"

Ha egy szobát betöltő tévé megvásárlása, hazafuvarozása után, az óriási doboz csak egy gondosan becsomagolt zsebtévét rejtene, elfogadnád azt a választ, hogy az üzletben kiállított készülék -ami alapján választottál- csak illusztráció volt?

acycloren 2019.06.18. 01:54:38

Nem az adag kicsi, hanem a doboz túl nagy. Le kell csökkenteni a doboz méretét és nem lesz több panasz.

acycloren 2019.06.18. 05:47:02

@Nancsibacsi: A posztoló vissza fog térni a gyorsétterembe, mert aki ilyne helyen eszik, az alapból nem főz otthon. Tehát pár hónap puffogás és orrfelhúzós bojkott után vissza fogja enni a fene, mert otthon főzni nem fog az ilyen ember. Nem véletlen, hogy az összes patkányhúsos gyrosos, kebabos, az összes gyorsétterem jól megél. Az emberek ha egyszer hozzászoknak, hogy nemfőznek, csak gyorsan bekapnak valamit valahol, akkor nem fognak otthon baszakodni a főzéssel. Meg hozzászoknak az ízekhez, a Na-glutamáttal ízletessé tett ételekhez.

Én Ázsiában élek. Magyarországon inkább otthon ettem vagy magam csináltam szendvicset és azt vittem magammal. Itt Ázsiában nagyon hozzászoktam, hogy minden nap étteremben vagy kifőzdében eszem. És akármennyire átverve érzem magam egy helyen, megyek máshova másnap és mindig költök éttermi étkezésre. Magyarország meg kis piac, kevesebb a kínálat is, aki gyorsétteremben eszik rendszeresen, az vissza fog forogni a KFC-be is egy idő után. Ugyanis nincs ezerféle kajálda, mint itt Ázsiában.

ComLo 2019.06.18. 06:25:26

@Fotósképző: Néha kicsit úgy érzem túltolod az önmarketinget a blog.hu-n de ez a te dolgod.
Hogy konkrétan váalszoljak: a mekis termékfotónak NEM (csak) az a feladata, hogy azt mutassa meg, mit fogsz kapni. Ha a dolgozó úgy készítené el a burgert ahogy a képen látható, nem is menne át egy belső minőségi ellenörzésen. A kirakott fotó lényege, hogy megmutassa, mi található a burgerben. Ezen összetevők jelentős részét, az igazi burgerben középre rakják, mert ha a képen látható módon kilógna a burgerből, akkor szétesne. A jobb láthatóság miatt, se a hús, se a sajt nincs a burger közepén pl. De pl a saláta hiába néz ki úgy az összerakás közben, hő hatására elég gyorsan összeesik.
Persze jobban is néz ki mint a valóságban, nagyon alaposan meg vannak design-olva a képek. De ez nem az egyetlen szempont volt.

kéki béla 2019.06.18. 06:30:37

@ComLo: nem csak neked tűnt fel a túlzott nyomulása... azt hiszem, egy a fotozz.hu-n szocializálódott egyed lehet szegénykém. :D

kéki béla 2019.06.18. 06:31:57

@abcd1234: a plazakban található halas? Nem tudom a nevüket, de ott van némi hasonlóság a fotó és az áru közt. :)

naty77 2019.06.18. 07:23:55

@Xezs7: az éttermi alap adag 16 dkg. Bélszinből lehet 20-24 dkg.

masada 2019.06.18. 07:50:59

Ne egyél szart! Ennyi

Xezs7 2019.06.18. 08:08:05

@abcd1234: Kizárt. A KFC mindig is drágább volt, mint a többi ilyen.

Xezs7 2019.06.18. 08:09:12

@naty77: A 16-ot kevésnek érzem, de egye fene, majdnem 20. De otthon az tuti, hogy 20-30 dkg-ot megeszik egy egészséges férfi.

SZIGMA 2019.06.18. 08:09:20

A Hofi klasszikus vótmá?
"Nem a zsömle kicsi...."
:)

Lalika123 2019.06.18. 08:16:56

Be kell vallanom imádom a KFC-t. Korábbi promóciójukban vettem ebből a termékből egy nagy adagot. Hasonló árban volt, mint most. Nagyon csalódott voltam, mert köze nem volt ahhoz a mennyiséghez, amit a fotó és az ár alapján vártam. Akkor is 1/3 és 1/2 között volt megtöltve a doboz nagy adag címen. Hozzászoktam, hogy a képen szebb, de ekkora különbség pofátlanság. Inkább azt éreztem, hogy ez a mennyiég egy "belépő szintű" B-Smart termékhez közelít, háromszoros áron. Nagyon kíváncsi vagyok válaszol-e nektek a KFC.

2019.06.18. 08:46:48

@Jankove:
TV-t, monitort képátló (és képarány) alapján veszünk. Már csak azért is, mert ekkor van összevetési alapunk, ugyanis hiába lenne a kiállított darab akkora, mint a dobozban lévő, abban a környezetben nem biztos, hogy ugyanakkorának látod, mint ha a régi készüléked mellé tennéd.

Ugyanígy az ételnél sem mond semmit az illusztráció, csak a számok. Az égvilágon semmit nem mond egy teli doboz a képen, ha amúgy azt sem tudod, hogy mekkora az a doboz. Ha a KFC kicserélte volna egy kisebb dobozra, és abba rakja át a kaját, akkor mit szól a vendég? És ha eleve kisebb dobozban hozza?

2019.06.18. 08:50:41

@Xezs7:
Mikor ezt a usernevemet kitaláltam, még én is így gondolkodtam az adagokat illetően...

2019.06.18. 09:02:59

@Xezs7:
Erős ellentmondást érzek az előzö kommented adagjaival szemben. Két BK hambiban együtt nincs 100 grammnyi tiszta hús, nem ismerem a pontos méretet, de a két húspogacsa együtt tesz ki talán 10 dekát (lehet, hogy annyit sem), de az nem 100% hús. Az 5 csirkeszárnyas KFC menüben több a nettó hús.

Én mondjuk Burger Kinget, Mekit csak akkor ha pisilős krumpli részeges hajnal, esetleg munkatársak havi max. 1-szer nagyon akarják, és akkor elmegyek velük. De pont hogy inkab a KFC, ahol húst és nem húspogacsát adnak.

2019.06.18. 09:10:29

@acycloren:
Van egy rakas olyan kifőzde magyarorszagon, ahol rendes levest, főételt adnak, és akad olyan is, ahol jól főznek. Szóval nem csak a gyorsbüfék vannak.

Másrészt eleve túl van misztifikálva a főtt/sült étel szükségessége, simán lehetne egészségesen táplálkozni úgy is, hogy a legtöbb napon csak bolti kaját eszel, főzés nélkül.

2019.06.18. 09:12:29

@ComLo:
Plusz a termékfotók nagyrészt nem is abból készülnek, hanem jellemzően műanyagból, mert a valóságban sokkal jobban összeesnek a dolgok rajta, így egy valós képen emiatt sem látnád mi van benne.

Minden ballib bérretteg 2019.06.18. 09:17:17

Igaza van a posztolónak. Legyen a hírdetett kaja a fotón, mint a képen. Ha nem olyan, akkor büntessék rommá azt aki hazudott.

Akik meg azt gondolják ez így természetes, azoknak tudniuk kell,, hogy minnél nagyobb átbaszást vesznek természetesnek, annál gyakrabban, és annál jobban és magától értetődöbben fogják őket nap mint nap átbaszni.

sensei_ 2019.06.18. 09:20:03

Valami árulás van, mert itt kettőből kétszer tele volt a doboz.

juhaszvik 2019.06.18. 09:36:42

@acycloren: "Én Ázsiában élek."

Azért ennyire ne legyél konkrét, mert még valaki visszaél ezzel az adattal. :)

Snagal 2019.06.18. 09:46:41

@Nancsibacsi: attól én még lehetek rá kíváncsi, nem?
ahogyan többen is írják (illetve én is láttam már KFC-ben hasonló menüt) azért nem jellemző, hogy ennyire üresen adják ki ezeket a a dobozos kajákat - így továbbra is élek a gyanúval, hogy ez bizony kevesebb mint amit a KFC előír (még akkor is, ha egyébként sosem lesz benne annyi kaja mint a képen - csak ha kisebb a doboz, amit szintén írtam fent...)

Snagal 2019.06.18. 09:48:28

@kéki béla: nordsee lesz az szerintem

Snagal 2019.06.18. 09:51:53

@abcd1234: azért annak van egy határa, hogy medddig lehet a kép "csak illusztráció" felirat miatt eltérő a valóságtól.
a használt autón meghirdetek neked egy G-s mercit és apróbetűvel kiírom, hogy "csak illusztráció" majd amikor kijössz beültetlek egy Jimny-be gondolom nem magadat szidnád, hogy barom voltál mert nem vetted észre az illusztrációs szöveget.
Ahogyan egy nyaraláskor is tengerre néző full luxus, 4csillagos szállodai képek alapján gondolom nem egy belvárosi lepukkant garzont szeretnél a gettó közepén, csak mert oda írták, hogy illusztráció (és bár a garzon a tengerre néz csak van közte még 15km meg 80 épület)

killerkaller 2019.06.18. 09:54:46

A KFC franchise rendszerbe üzemelteti hálózatát. Elképzelhető, hogy a váci partner sajátosan értelmezi a promóciót?

Terézágyú 2019.06.18. 09:56:02

"Minden ballib bérretteg 2019.06.18. 09:17:17 Szűrés
Akik meg azt gondolják ez így természetes, azoknak tudniuk kell,, hogy minnél nagyobb átbaszást vesznek természetesnek, annál gyakrabban, és annál jobban és magától értetődöbben fogják őket nap mint nap átbaszni."

Így van, ezt csinálja a fityesz a jobberekkel.

acycloren 2019.06.18. 09:58:09

@Zabalint: A főtt étel szükségessége addig nem esik le a parasztnak, amíg egészségesek a belei. Én is eszek nyers ételeket, de vannak kaják, amiket nem tudsz máshogy enni, csak főzés után. Gabonák, hüvelyesek, húsok. Lehet puffasztott rizsen élni, de abból nem lesz izomzat. A gabona rendes emésztéséhez sütni, főzni kell. Jó, ehetsz kenyeret. Ehetsz felvágottakat, sajtokat, nyers gyümölcsöket, paprikát, paradicsomot, répát.
Én ázsiai életem során azt látom, hogy a magyar konyha túlbonyolít mindent. Itt, ahol élek, spenótot simán megsütik kis olajban és egy pár gerezd fokhagymával. Nem főzik hosszasan. Ezt kellene Magyarországon is elsajátítani. Így gyorsabb lenne a főzés, egy családnak 20 perc alatt megvan a vacsorája, kétféle zöldség, egy tofu alapú valami meg egyféle hús, rizs. A magyar ember ha otthon főz, akkor rámegy a munka utáni szabadidejének jó része. Pedig jobb lenne otthon enni.

acycloren 2019.06.18. 09:59:56

@juhaszvik1: Két ázsiai országban létezem, felváltva, irrelevans, hogy melyikben vagyok épp.
A magyar hatóságok figyelme sose lankad, nem érdemes magunkra felhívni a figyelmet.

2019.06.18. 10:01:09

@Snagal:
Elég rossz hasonlat. Ugyanis ha kiírja, hogy csak illusztráció, de pontos típust ír valós specifikációval, akkor csak állapotban térhet el, ez megfelel annak, hogy az étel nem töltötte meg a dobozt (mekkora dobozt?), viszont megfelelt a grammban specifikált mennyiségnek. Szállásnál meg kb. annak felel meg, mikor szénné szaturálják a képet, ezért olyan kék a tenger és az ég. Ugyanis konkrétumban ez esetben nem hazudott a KFC, csak az illusztráció valtott ki hamis illúziót.

killerkaller 2019.06.18. 10:03:59

@Zabalint: "......ez esetben nem hazudott a KFC, csak az illusztráció valtott ki hamis illúziót."

Azaz az illusztráció alkalmas a fogyasztó megtévesztésére, tévedésbe ejtésére.

2019.06.18. 10:05:14

@acycloren:
"Jó, ehetsz kenyeret. Ehetsz felvágottakat, sajtokat, nyers gyümölcsöket, paprikát, paradicsomot, répát."

Én meg pontosan erről beszélek. Amit az ételek feldolgozásának nevezünk, és fúj, feldolgozott ételek, nagyjából ugyanazt csináljuk főzéskor, sütéskor. Na meg van hogy duplán is (pl. mikor kész sonkával töltöd a húst, majd megsütöd, meg prézlit használsz a rántott húshoz).

2019.06.18. 10:06:31

@killerkaller:
De milyen megtévesztésre? Ha kisebb dobozban hozzák, akkor már oké? Az kell, hogy telinek nézzen ki, nem az számít, hogy ténylegesen mennyi?

acycloren 2019.06.18. 10:15:06

@Zabalint: Főtt étel nélkül meg esetleg zacskós tésztaleveseken élni lehet a húszas éveidben, aztán 35 felett jön a bélrák, meg a többi betegség. Nem mondom, hogy minden étkezés legyen főtt, és az se mindegy, hogy milyeb technológiával készül az étel. Bő olajban sütés rengeteg rákkeltő anyagot visz a szervezetbe. Gőzölni, sütőben sütni, vízben főzni kellene többet.
Hideg ételekkel, felvágottakkal az a baj, hogy tele vannak nitrátokkal. Az emberek sajtokkal eszik őket, amikkel kombinálva rákkeltő anyagokat visznek a szervezetükbe.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.06.18. 10:15:30

tényleg durva a két kép egymás alatt...

acycloren 2019.06.18. 10:16:36

@Zabalint: a technológiákkal van a baj, amit a magyar ember főzésnél használ

acycloren 2019.06.18. 10:18:04

@Terézágyú: Ja, a vastagbélrák propaganda. Nem is hal meg rekord számú magyar ember ebben a betegségben... Mindez csak konteó

Snagal 2019.06.18. 10:19:30

@Zabalint: tehát akkor neked rendben van ha egy hirdetéssel csak mérsékelten basznak át, nem nagyon.
Ha kiírják, hogy illusztráció akkor neked rendben van.
értem - hát nem vagyunk egyformák

ekat 2019.06.18. 10:29:58

@Xezs7: Hát én kettőnknek 30 deka húst, vagy 25 deka vadlazacot szoktam elkészíteni. És nem spórolásból - a (mh.) vadlazacból, mivel csak 25 deka, próbáltam másfél adagot (= 3 filé) használni, de akkor meg sokallotta a férjem a kettőt. Egyébként azt mondja, hogy ő is többet evett 'előttem', de teljesen jó neki így, és örül, hogy nem érzi magát pukkadásig tele étkezések után.

Snagal 2019.06.18. 10:39:32

@DeiFlagellum: "Annakidején anno domine, amikor a Meki idejött Magyarországra, pontosabban amikor nálunk is legelőször kapható volt Big Mac, akkora volt, hogy alig tudtam megenni."
az cca. 30 éve volt, tényleg jól laktam én is egy big mac menüvel... de lehet hogy azért volt mert akkor 6éves voltam, és felnőttként kicsit többet "fogyasztok"? :)

ekat 2019.06.18. 10:39:54

@Minden ballib bérretteg:
Akinek az, amit vesz, megér annyit, amennyit fizetett érte, az nem fogja átbaszva érezni magát. Mivel viszont persze van, akinek nem ért volna meg annyit, ezért ez egy szubjektív kategória.
És azt, hogy valaki át akar-e tudatosan baszni, vagy nem, meg leszarom, nem leszek előbbitől sem kevesebb, az csak őt minősíti. A végeredmény a fontos.

2019.06.18. 10:48:02

@Terézágyú: jól van éles a szemed, kiszúrtad. Ha fotosoppal leszeded a füleket, akkor is a fele mennyiség van a dobozban mint a képeken. Te nem látod ezt? Szerinted nem jogos a reklamáció?

ekat 2019.06.18. 10:48:41

@acycloren:
Kevés vagy megreformálni azt az országot, ahol az átlaggyereknek azt mondják, hogy tessék zöldséget enni!, majd eléraknak egy lisztes-olajos csuszpájzban félóráig rongyosra és vitamintalanra főzött főzeléket... :D

2019.06.18. 10:53:34

@Snagal:
Ha azt írják, hogy illusztráció, és a kiírt adagot kapom, akkor rendben van. Ha ugyanúgy nézne ki, mint a képen, de a kiírt adagnál kevesebbet kapok, akkor átbasztak.

Ezek szerint neked az a fontosabb, hogy ugyanúgy nézzen ki, te megennéd a műanyagot is, amiket a termékfotózashoz használnak. Tényleg nem vagyunk egyformák...

rfbzs 2019.06.18. 11:01:12

Lehet szidni a KFC-t, de az egyetlen gyorsétterem, ahol nagyon finom, friss , ropogós csirkehúst lehet enni. Pl. pizza, hamburger, hotdog helyett.

juhaszvik 2019.06.18. 11:01:53

@acycloren: az alábbi országok találhatók a teljesség igénye nélkül Ázsiában: Mongólia, Irak, Oroszország, Kína, Thaiföld, Izrael, India, Kazahsztán, Japán. Szóval, amikor azt írod "itt Ázsiában", az egy picit vicces.

Snagal 2019.06.18. 11:03:05

@Zabalint: nem, nem enném meg mert kaját reklámoz nem műanyagot... és teli doboz kaját reklámoz... de ezt mind te is tudod csak ilyen gyenge kötekedéssel próbálod eltönteni az unalmas perceidet :)
Ha a képen műanyag van de csirkahúsnak tüntetik fel és felszolgálják a műanyagot akkor szerinted nem tévesztettek meg? :)

ha jártál már gyorsétteremben akkor tudod, hogy az ilyen hirdetéseken nem szerepel, hogy pontsan hány gramm rizs, hánygramm hús... stb. és gyorsétteremben nem is szokás étlapot kérni és lapozgatni, hogy vajon az adag pontosan mekkora is... tudod ezért lenne gyors étterem. Így jogsan elvárható, hogy a képen feltüntetett illusztráció azért köszönő viszonyban legyen azzal amit a vendégnek adnak mert az az étterem elsődleges menü lapja.
Ennyi erővel egy rúd szart is bepanírozhattak volna, aztán megnézem, hogy mit szólsz ha a reklamációdat elintézik annyival, hogy rábasztál seggfej, nem olvastad, el, hogy az india ízei az panírozott kula...

igazad van, ez így tényleg tök normális :) remélem nyitsz majd vendéglátó egységet... fényes jövő elé nézel vele ezzel a mentalitással :)

Snagal 2019.06.18. 11:04:51

@rfbzs: " ahol nagyon finom, friss , ropogós csirkehúst lehet enni"

:D
LOL

Minden ballib bérretteg 2019.06.18. 11:12:54

@ekat:

A végeredmény az, hogy a multik lépten nyomon átbasznak, ha nem állsz ki magadért, és hagyod hogy átverjenek.
Szerencsére a tudatos vásárlók száma növekszik, így egyre több ilyen és ehez hasonló teljesen jogos kifogás lát majd napvilágot, melyek kapcsán a pénz és profitéhes multik kénytelenek lesznek minőséget (is) javítani.

A belenyugvók meg egyenek szart nem bánom.

rfbzs 2019.06.18. 11:14:39

A “becsapott” vásárló fotóján a doboz oldalai nincsenek lehajtva. Persze kisebb mindenképpen az adag.
Amúgy minden reklám minden, plakáton, csomagoláson megjelenő kép sokkal szebb, mint a valóság. Ez nem csak KFC jelenség. Ők legalább finomat adnak.

rfbzs 2019.06.18. 11:16:29

@Snagal:
Nevess nyugodtan! Én még nem csalódtam a KFC-ben.

ekat 2019.06.18. 11:25:43

@Minden ballib bérretteg:
Érdekes, engem a magyar kisvállalkozó urak szoktak átbaszni, ha már. De mindegy is, nem ez a lényeg, én kifejezetten tudatos vásárló vagyok, úgyhogy biztos nem veszem magamra, amit írtál. De csak az egóm kielégítése miatt nem fogok sehol asztalt verni.
A fenti dolog viszont tényleg gáz, én is panaszkodtam volna. De ettől még az igazság az, hogy ha az általam ismert mennyiség amúgy nekem megéri az árát, akkor nekem az úgy megfelel. Persze a képről ezt nem tudom megállapítani, úgyhogy az ilyen szempontból átbaszás.
Mivel többen azt írták, hogy ők tele dobozt kaptak, arra tippelek, hogy több méretű doboz van, és a váci KFCben csak a nagyból volt. :)

Terézágyú 2019.06.18. 11:29:10

@Daenerys Targaryen:
Csak próbálom árnyalni a képet. Mindkét kép "csalás", manipuláció bizonyos fokig.

Persze egyszerűbb rögtön koromfeketét kiáltani, meg hófehéret, rögtön szekértáborokat kialakítani, hogy "Te nem így látod? Szerinted ez rendben van így? Micsoda egy mocskos szemét vagy, aki a saját anyját is megölné, elárulná az országát, kiírtaná az emberiséget!!!!!!"

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.06.18. 11:37:03

Ha lehajtom a füleket, behorpad a doboz oldala és kidudorodik az étel.
Ilyen trükkös ez a Kentucky Frightened Chicken! ;-)

rfbzs 2019.06.18. 11:41:32

@ekat:
Tapasztalatból mondom:
Leginkább azok panaszkodnak ételre, étteremre, akik maguk még egy tojást sem tudnak megsütni. De követelnek, mindig többet annál,ami jár. Én is inkább a magyar kisvállalkozókkal vagyok elégedetlen, pl. akik egy rövid nyári szezon alatt akarnak egy egész évre valót - rajtunk- megkeresni.

2019.06.18. 11:42:51

@Snagal:
Bocs, de az, amit te vagy a posztoló csinálsz, az a kötekedés szőrszállhasogatás. Ha látsz a képen egy teli dobozt, mégis hogy a francba állapítod meg, hogy mekkora a doboz? Az adag pedig ha nem is a kép mellett, de valahol ki kell lenni írva, egyedül ahhoz tudsz viszonyítani.

Az meg hogy milyen éttermet nyitnék, nem következik abból, hogy mi az az ingerküszöb, amikor felháborodok. Nálam a kettő között van egy rés, tehát amin még nem háborodok fel vendégként, az még nem jelenti azt, hogy vendéglátósként korrekt kiszolgálasnak tartanám. Nálad meg a korabbi kommentjeid alapjan inkabb átfedés van...

rfbzs 2019.06.18. 11:43:42

@Frady Endre:
A reklámfotón le van hajtva.

2019.06.18. 11:44:00

@Minden ballib bérretteg:
A posztoló siman belenyugszik, ha kisebb dobozban kap ugyanannyit. Ennek köze nincs a tudatos vásárlói magatartáshoz, legfeljebb annak a paródiája.

2019.06.18. 11:45:52

@rfbzs:
Minden viszonyítás kérdése. A Meki és a BK masszából összedobott cuccaihoz képest tényleg jó a KFC, napi szinten viszont ezen sem lenne jó élni.

axolotl77 2019.06.18. 12:24:31

Hazudik egy gyorsétterem? Na ne mondd! Ki látott már ilyet?!

Snagal 2019.06.18. 12:28:32

"A posztot elküldtük a KFC-nek és szakértőinknek is, hamarosan jelentkezünk a válaszokkal."

a szakértő biztos nyári szabadságon van mert még mindig nem született válasz :)
Mondjuk ha érdemi reakció jönne a posztra a szag-értőtől azt díjaznám, mert az értem, hogy a kommentelők fele tökéletesen elégedett egy 30%-kal töltött dobozzal csak grammra stimmeljen (hiszen ilyen célra mindig van nálunk egy konyhai mérleg ahol ellenőrizzük :)) de engem csak érdekelne a jogszabályi rész, hogy a marketing mikortól lépi át azt a bizonyos kritikus határt amit konyhanyelven csak "átbaszás" ként definiálnék.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.06.18. 12:55:10

Ez még a hétvégi? :D

@Snagal: Szerintem a marketing per definition az :D

ekat 2019.06.18. 13:06:50

@Snagal: Az a helyzet, hogy itthon azért szar minden kommersz helyen az eszpresszó, mert a magyar ember nem tudja elfogadni, hogy egy poharat kb. félig töltsenek csak meg. :) (Az eszpresszó definiciója szerint 25-30ml, ha a megfelelő olasz kávémennyiséget hosszabbra főzik, akkor a kávé részben vízízű, részben keserű lesz.)

KaTe 2019.06.18. 13:23:41

A fogyasztónak valamilyen úton-módon tudnia kell ellenőriznie, hogy a kért adag megfelel -e azzal, amit kézhez kapott. Van, ahol ezt konkrét darabszámmal oldják meg, van ahol grammra kerekítenek, illetve kimérik a fogyasztó előtt (pl. hentespult) és van ahol az ELŐRE kikészített dobozok alapján tudja eldönteni a fogyasztó, hogy mekkora adagról van szó. Ha a posztoló a kirakott doboz alapján (nem, nem az illusztrált képre gondolok) kérte a terméket és azt csak félig töltötték meg, akkor a posztoló felháborodása jogosnak tűnik. Ha különböző adagok vannak, tehát kis, közepes, nagy, akkor az étterem alkalmazottjának nem lett volna szabad a kirakott nagy dobozban tálalni az ételt, úgy, hogy közben a posztoló kis adagot kért, mivel ez szerintem alkalmas a fogyasztó megtévesztésére. (nem tudja ellenőrizni, hogy valóban azt az adagot kapta -e, amiért fizetett) Ez pont olyan, mintha kérnék a Mekiben egy közepes krumplit és a nagyot töltenék meg félig, hogy nesze, ez a közepes. Ha már a KFC azon rugózott, hogy grammra adják és az stimmel, akkor ott helyben lemérettem volna velük. Ha ezt megtagadják, akkor vásárlók könyve. Lef**om hogy ez gyorsétterem és itt mindenki baromira siet. Ez még nem ok arra, hogy trükközzenek az adagokkal! Megértem, hogy a technológia miatt +/- % eltérés előfordulhat, de ezt jobb helyeken úgy oldják meg, hogy inkább többet adnak, mintsem kevesebbet. (pl: WOK n'Go)

kvp 2019.06.18. 13:39:13

Mivel az emlitett szakerto nem kerult meg elo, ezert hazi modszerrel nezve a rizs hivatalosan 200 g (ami vicces), a hus pedig 90 g. Na most ebbol a fotok alapjan a hus mennyisege passzol, meretre es darabra. Ami nem az egyreszt a nagyobb doboz, de leginkabb a keves rizs. Tomegre kb. ketszer annyi (picit tobb) rizst kellett volna kapnia a vasarlonak mint hust. Ez igy ranezesre jelentosen kevesebb rizs, meg az alapadag rizsnel is kevesebbet adtak. Az, hogy dragan adnak nem tul sokat mas kerdes, de itt konkretan a koret joval kevesebbnek tunik mint ami az irott ajanlatban szerepelt. Raadasul ez konnyen ellenorizheto helyben is, mert ures doboz sulya + 290 gramm lenne a helyes adag.

A marketing kategoriaban egyebkent a cegek szamara a maximalisan megengedett atveres az addig tart amig nem buntetnek erte. Onnan, hogy elkezdik buntetni a ceget mar tobbnyire nem eri meg. Kiveve amikor eleve bekalkulaltak a maximalis buntetest az arba, ez ellen idealis esetben a termekbol szarmazo bevetelnel (tehat nem csak a haszonnal) magasabb buntetessel lehetne vedekezni, akkor biztosan nem erne meg senkinek.

ps: Ugye feltunt mindenkinek, hogy a 'szoszokat' leszamitva ugyanazt a kb. 5 db (azaz 90 gramm) csirkefalatot es zsoldseges rizst adjak mindegyik valtozatban?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.06.18. 14:38:53

@rfbzs: Tudom, erről beszélek. Így ott többnek tűnik.
Meg ki tudja, nincs-e valamivel kitömve az alja? :)

Xezs7 2019.06.18. 14:49:31

@ekat: Talán nem is kéne megreformálni semmit. Számomra nagyon unszimpatikus az, mikor vadidegenek akarják megmondani, hogy mit egyek. Mi köze van bárkinek ahhoz, hogy mit eszik a másik?

ekat 2019.06.18. 15:01:28

@Xezs7: Hát ebben teljesen igazad van, az égvilágon semmi. :) Még az egészségesség se objektív dolog a zöldség-gyümölcsön kívül, vagy legalábbis száz tudósból 100 nem ugyanazt ajánlja, és nem ajánlja, mint a másik.

Ustim 2019.06.18. 15:16:10

A KFC várható válasza dióhélyban:
A reklám valós, viszont hibás/túlméretezett dobozok kerültek az éttermekbe. Az új, kisebb dobozok gyártás alatt vannak, amikben majd ugyan úgy fog kinézni a nagy adag, mint a képen.

Papperlapapp 2019.06.18. 15:40:09

Vissza kell hajtani a doboz széleit, úgy, mint a reklám képén van, és máris nem akkora a probléma. :)

Metálvörös 2019.06.18. 15:41:55

A poszter hordjon magával fotókat 1-2-5 ezresről, aztán ha legközelebb ilyen helyzetbe kerül, mutassa fel a megfelelő képet, és fizessen feleannyit. És kedvesen mosolyogva mondja azt az előhívott üzletvezetőnek, hogy szimbolikus fotó. Nyilván elküldik a francba, de ha elég sok ilyen eset lesz, talán észbekapnak az érintettek, és kicsit közelebb kerül a reklám a valósághoz.

Xezs7 2019.06.18. 15:49:26

@ekat: Igen. Mellé még ott van az, hogy mikor melyik lobbi erősebb. Persze meglehet fogalmazni alapdolgokat, hogy nem egészséges, ha nem mozog az ember, de nagyjából ennyi. Csak mostanában azt látom, hogy sokan nagyon meg akarják mondani, hogy ki mit egyen. A legcikibb ebből a körből a norbiréka biznisz.

okleveles naiv 2019.06.18. 16:46:04

A "grammra rendben van" sem elég mindenkinek...
Ma is emléxem arra, h amikor évtizedekkel ezelőtt a gimiben egy osztálytársnőnk nem volt képes felfogni, h 1 kg ólom nem nehezebb, mint 1 kg tollpihe, és már az egész osztály próbált segíteni elmagyarázni, mert a tanerő képtelen volt fényt csiholni, akkor miután röhögésbe fulladt az egész, majd már a röhögés is kifulladt, akkor a bige még mindig ott tartott, h "de egy kg ólom az nehezebb"... :D

Ader Janos 2019.06.18. 17:46:51

A KURVA ANYÁT AZ OSTOBA KÖRNYEZETPUSZTÍTÓ, KONZUMIDIÓTA BAROM ÁLLATOKNAK, AKIK EZEKBE A ZABÁLDÁKBA KÉPESEK BEMENNI.

Ader Janos 2019.06.18. 17:53:37

És az különösen felháborító, hogy azt kifogásolja a PRIMITÍV BARMA, hogy nem zabálhatta magát halálra, azzal gusztustalan moslékkal.

"Ugylátszik nem ettem eleget, mert nem kellett ujáéleszteni ebéd után."

ÁLLATOK EZEK NEM EMBEREK, AKIK BEÜLNEK EGY KIRAKATBA SZORAKOZÁSBÓL ZABÁLNI !

2019.06.18. 18:24:57

@okleveles naiv:
A "nehezebb" alatt hétköznapi értelemben azt értjük, hogy ha kétkarú mérlegre tesszük földi körülmények között, melyik felé billen a mérleg. Vagyis a súlyát felszíni gravitáció és légnyomás mellett. Márpedig a levegő felhajtóereje miatt az 1 kg tollpihe súlya kisebb, mint az 1 kg ólomé, ezért az ólom mellé fog billenni a mérleg, az a nehezebb. Azaz ha nem is értette, véletlenül épp az osztálytársnődnek volt igaza.

antika890 2019.06.18. 18:33:25

@Ader Janos: ne legyél olyan nagyra magaddal, mert hacsak nem te magad termelsz otthon bio dolgokat, te is ugyanilyen szart eszel. Csak a csomagolás más. ;) amúgy meg nem is tudom ki a nagyobb "PRIMITIV BARMA", aki akar egyet kajálni egy kajáldában, vagy aki ilyen fasszopó stilusban irkál mint te. Gyanitom hogy az utobbi.

Xezs7 2019.06.18. 19:18:26

@okleveles naiv: És lehet hogy az a csaj ma több pénzből él, mint te, mert talált magának egy pénzes faszit. De ne irigyeld, egyszer vége lesz ennek is :)

Xezs7 2019.06.18. 19:21:24

@Ader Janos: Én amikor ilyen helyre megyek, direkt 3 szívószálat veszek egy helyett, hogy a semmirekellő hippi fajtádat elöntse az ideg.

@Zabalint: Ezt te sem gondolhatod komolyan. Ráteszed bármilyen mérlegre, mindkettő 1 kg-ot fog mutatni. Minek zsonglőrködsz kétkarú mérleggel meg mindenféle mellébeszéléssel? 1 kg = 1 kg, nincs mellébeszélés.

Xezs7 2019.06.18. 19:24:05

@Zabalint: De hogy zsonglőrködjünk, meg basszuk el egymás idejét feleslegesen, akkor vegyük azt a helyzetet, mikor az ólmot és a tollpihét ugyanolyan alakúra és méretűre formázod egy présgéppel. Ott hol lesz neked nagyobb felhajtóerő?

Ader Janos 2019.06.18. 20:18:02

@antika890: " nem is tudom ki a nagyobb "PRIMITIV BARMA", aki akar egyet kajálni egy kajáldában, vagy aki ilyen fasszopó stilusban irkál mint te. "

NEM. Egyértelműen az a PRIMITIV BAROM, aki agyatlan konzumidiotaként a reklámok hatására fogyaszt, pazarol. A gyorséttermezés nem az evésről, a létfenntartásról szól, hanem az ostoba elkényeztetett tobzodásról. Aki szorakozásbol, unalomból, menőzésből zabál, szennyez, túlfogyaszt az öntudatlan ÖNZŐ baromállat.
Gyorsétterembe járni, a LEGSÖTÉTEBB KONZUMIDÓTIZMUS, az értelmetlen, felesleges, szennyezés, és túlfogyasztás megtestesűlése.

spulni 2019.06.18. 20:28:13

@Ader Janos: Szerintem sokkal primitívebb barom, aki a primitív szót sem tudja leírni. Többek közt.

Leooo 2019.06.18. 20:55:25

@Sobo: Akinek tele van a lelke - számára is megmagyarázhatatlan - kiskamaszos utálattal, az bizony ilyen csökött dolgokat irkál össze, amíg epét nem hány egyszer...(annyira meg nem volt kóser, hogy duplázva élvezzük!) ;-P

Leooo 2019.06.18. 20:57:13

@Ader Janos: Baj van, emberszabású ??? ;-P

Sobo 2019.06.18. 21:15:35

@Leooo: hát veled mi a baj kreténnek kiszart lombik ültetvény? Mi a pöcsnek szólogatsz be? Neked volt címezve taplós segg? Húzd ki a beled a seglyukodon és dobd el messzire!
Lombik fatyyú! Egyél sültkrumplit lapáttal!

AlexAston 2019.06.18. 21:24:51

Tízen éve nem járok gyors éttermekbe. Kevesebb, vagy ugyanannyi pénzből finomabb, és nagyobb adagokat eszek.

Felesleges reklamálni. Máshol kell enni, és akkor bezárnak az ilyen sz@r helyek. Ezt kéne felfogni.

ptspts 2019.06.18. 21:28:39

@rfbzs:

> a magyar kisvállalkozókkal vagyok elégedetlen, pl. akik egy rövid nyári szezon alatt akarnak egy egész évre valót - rajtunk- megkeresni.

Mi az elvi probléma ezzel? Szerintem tök jó, ha egy vállalkozás akkor szolgáltat, amikor a sok vendég jön, és olyan (magas) áron, amit még hajlandóak a vendégek megfizetni, és hogy ebből a vállalkozó meg akar gazdagodni.

Mi lehet ennek az alternatívája? Az, hogy hozunk egy törvényt, hogy egész évben nyitva kell tartani, és árat változtatni csak tél közepén lehet? Vagy állami támogatást adunk a nyáron vásárlóknak? Ezek, a hátrányaik miatt, szerintem rosszabbak a néhány hónap alatt meggazdagodni akaró vállalkozókkal.

Xezs7 2019.06.18. 21:44:04

@Leooo: Csak a tipikus sötétzöld fajta.

BéLóg 2019.06.18. 21:53:13

KFC-be járni ősi román szokás.

BéLóg 2019.06.18. 21:56:17

@Metálvörös: EEEEZ tényleg tetszik.
A kérdés, hogy nálad van-e a kaja, amikor fizetsz? Szerintem nem.

Egyébként a módszer kb. a Till Eulenspiegel történetei közt nagyjából fellelhető.

Beer Monster 2019.06.18. 23:14:22

Mert aki hazudik, az csal,
Aki hazudik, az lop.

Üt, csal, hazudik.

ComLo 2019.06.18. 23:40:14

@Zabalint: Én erősen kétlem hogy használnának műanyagot a képnél. Nekem az információim onnan vannak, hogy még nagyon régen beszélgettem olyannal, aki közreműködött ilyen termékfotozásban. Való igaz, válogatják, és speciálisan előkészítik az alapanyagokat (pl a zsömlét megpirítják, de nem nyomják össze, a salátát szinte szemenként válogatják stb). Valamint egy raklap eredeti összetevő, sokkal nagyobb mozgásteret ad, mint egy darab rideg műanyag. De nálam a döntő érv a másik oldaról jön: a műanyag ételeken látszik hogy műanyag. A japán gasztronómiában ugyanis van egy olyan hagyomány, hogy a kirakatba kirakják a kajákat műanyagból, eredetileg az analfabéták segítésére, de mamár erre külön ipar épült. Annak ellenére hogy már-már művészi szintre vitték a dolgot, közelről, észre lehet venni az apró jeleket, hogy az nem igazi.

killerkaller 2019.06.18. 23:58:15

@Zabalint: "De milyen megtévesztésre? Ha kisebb dobozban hozzák, akkor már oké? Az kell, hogy telinek nézzen ki, nem az számít, hogy ténylegesen mennyi?"
A megtévesztés abban áll, hogy nem a plakát sugallta mennyiséget kapja meg. Teljesen mindegy mekkora adagról van szó, a fogyasztót ezzel a módszerrel becsapják, mert hamis képzetet keltenek benne az adagok méretét illetően.
Tegyük fel, hogy éhes emberünk hírből ismeri a KFC étteremláncot, de még nem kajált ott. A kép alapján rendel, majd szembesül a valósággal. Minimum csalódott lesz, mert becsapva érzi magát.

Don Bolesz 2019.06.19. 00:45:00

@ekat: vagy csak nem mondja, hogy éhes mradt. majd egy fél óra múlva benyom két zsíros deszkát lila hagymával....

2019.06.19. 07:12:41

@Don Bolesz: Öröm reggelente megnézni az aktuális kommenteket.Csésze kávé mellé az aktulis házi péksüti-a párom foglalkozik vele-és máris bearanyozza a napom az észosztás.Köszönöm ezúton is mindenkinek!Ha véletlenül Szegeden jár bárki közületek,a vendégem egy kávéra és sütire a Kálvária Cukrászdában!Telefonszámot a jófogáson megtalálja akit érdekel-telefon és autóalkatrész hirdetéseket keressen (segítség:bv+mondeo v6...)

zeddez 2019.06.19. 07:47:33

haaat, ha ez a nagy adag, akkor mekkora a kicsi?
amugy 1 eve volt egy hasonlo dobozban 1490Ft-ert vmi masik tortenet, de abban dupla ennyi volt akkor

jartam viszont mar ugy KFC-ben, hogy sokaig elhuzodott munka utan hazafele beugorva, elvitelre kertem egy csontnelkuli husos nagy(!) bites and slides kosarat, hazaerve konstataltam, hogy a normal meretut kaptam a zacskoban
kiadtak a pulton a nylonzacskot es... oszinten, ki nezi meg azt mibol mennyi van benne? elveszed, es go
vettem mar maskoris nagyot is, meg normalt is, ugyhogy tudom mennyinek kellett volna lenni benne
az ott akkor a normal volt, az 1000%
csak a blokkon meg a nagy kosar ara szerepelt erosen
~40km-t meg nem fogok utazgatni azert, hogy megreklamaljam, amugyis csak ott lehetett volna egybol ezt megtenni
de tudod mit? koltsek gyogyszerre, max maradok a BK-nak meg a Mc-nel, ha gyorskaja kell

belegondolsz a 15db-s szarnybol is csak 1-1 kimarad egy nap, a dolgozoknak mennyi osszejohetne belole muszak vegere
azt is kiszamolja meg, hogy 14 vagy 15 van benne?
vagy az a 300g-s bites and slides csak 270g... ott lemered? dehogy

Brokkoládé 2019.06.19. 07:49:49

:D Értem én a felháborodást, de vásárlás előtt illik tájékozódni. Ettől független szerintem a posztoló sem gondolta, hogy majd neki telerakják a dobozt, mert különben panaszkönyv...Vagy igazából az ajándékra fájt a foga , mert nem lakott jól? De ennyi erővel 10 ből 9 étterembe írogathat, mert sehol nem akkora mint a pakátokon....Pl ki látott már majd fél méteres pl. burgert? Szerintem ma Magyarországon nincs olyan étterem, ahová ne lehetne beírni bármilyen vélt szabálytalanság miatt. Fogjon tolómérőt, gramm mérleget, és vigyen el egy mobil labort, ahogy minden éhes ember szokta....:D Elnézést de sok "olcsójános" azt hiszi, hogy kifizeti a sok pénzt, abból meg annyit kap mintha parizert venne zsemlével ," osztan maly jól teleeszem magamat...:D " .

Brokkoládé 2019.06.19. 07:52:23

@Brokkoládé: Ja és még annyit, hogy fogadjunk, hogy olyan embert írta a posztot, aki "tele van"....Tehát nem hatná meg ha nem nyomják neki tele a dobozt. :D Azok szokták ezt a stílust nyomni...

juhaszvik 2019.06.19. 07:58:55

@Zabalint: ne basszus, mi köze a felhajtóerőnek a mérleghez (alátámasztáshoz, súlyhoz)? vagy te úgy mérsz mérlegen, hogy ráejted két méter magasból a dolgokat?

nem bántásból, de ismerek olyan embereket, akik most követelnék, hogy ne szavazhass...

én betudom annak, hogy biztosan piáltál, amikor ezt írtad. :)

2019.06.19. 08:34:28

@Xezs7:
Hiába formálod ugyanolyan alakúra, attól még a tollpihe sűrűsége összenyomva is kisebb, mint az ólomé, tehát egy kiló belőle nagyobb térfogatú, azaz nagyobb felhajtóerő hat rá.

2019.06.19. 08:37:45

@juhaszvik1:
Én mondjuk nem venném el a te szavazati jogodat csak azért mert nem vagy tisztában vele, hogy Archimédész törvénye nem csak folyadékban, hanem gázban is működik.

2019.06.19. 08:47:22

@Xezs7: @juhaszvik1:
Még figyelmetekbe ajánlom, mi lenne ha 1 kg felfújt hélium lufit tennétek arra a mérlegre. Nem kell ráejteni.

killerkaller 2019.06.19. 08:57:52

@Zabalint: ...."mi lenne ha 1 kg felfújt hélium lufit"....

Vagy 1 kg rizsfelfújtat, ha már kajáról szól a poszt :))

2019.06.19. 09:04:16

@killerkaller:
Akkor tényleg az a megoldás, hogy legközelebb kisebb dobozban adják...

Snagal 2019.06.19. 09:17:11

@Zabalint: btw egy mérlegen való mérésnél hogy jön ide a felhajtó erő?
ha 1kg valamit mérsz az akkor 1kg ha mérleg azt mutatja... ha a felhajtó erő hat rá és az 1kg-nál könnyebb lesz, akkor a mérleg nem 1kg-nak fogja mutatni - tehát a mérleg szerint nem 1kg lesz - márpedig mi más szerint határoznád meg a tömegét?

tehát a mérlegen 1kg ólom és szintén mérlegen 1kg toll mi alapján lesz eltérő tömegű úgy mégis?

Xezs7 2019.06.19. 09:17:39

@Zabalint: Ugyanúgy 1kg-mal nyomja az alátámasztást. Te önmagadat kavartad meg a karos mérleggel. Kár volt behoznod a képletbe.

Ustim 2019.06.19. 09:23:15

@Zabalint: az 1kg tollpihe tömege egyenlő az 1kg ólom tömegével. Itt abból van most a félreértés, hogy a súly nem egyenlő a tömeggel, ezt tisztázd a többiekkel szerintem

Snagal 2019.06.19. 09:27:20

A kommenteket olvasva meg is érdemeljük, hogy az utolsó gyorsétterem is átbasszon minket amikor egy ilyen posztnál arról szól a legtöbb hozzászólás, hogy
1) a KFC és a gyors étterem szar, mindenki féreg aki nem azt eszi amit "én" szeretek
2) a poszter hülye, hiszen sosem azt kapod ami a képen van, nyilván nem lesz tele, ezt mindenki tudja.

1) nem is tudtam, hogy a kajákat lehet objektíven, íz szerint rangsorlni. Ezek szerint mindenki egy kretén aki sóskát eszik mert a spenót sokkal finomabb... és ha átbasztak sóskával meg is érdemelted amiért nem spenótot kértél, elvégre minden normlis ember tudja, hogy a súska pfúj, örjjéé hogy kevesebbet kaptál.
2) mindenki tudja, hogy a promókép sokkal "szexibb" mint a valóság - az se baj, hogy milyen mértékben tér el - hiszen az teljesen ugyan olyan hogy a promóképhez képest nem ömlik ki a kaja de azért megtölti a doboz 80%-át meg az ha az alján lötyög 2db csirke cafat meg egy gyűszűnyi rizs... tényleg ez két ugyan olyan szitu minek kiakadni bármelyiken is.
(persze lehet itt bohóckodni, hogy honnan tudod mekkora a doboz de az továbbra sem mérvadó... a képen látható ajánlatot választottad, nem csak a kajának hanem a kiszerelésnek is ahoz kell hasonlítania, akkor is ha kurvára más a méret - gondolom ha ezt a dobozos cuccot belekúrnák nektek egy nejlon zacskóba és úgy kapnátok meg akkor is vidáman sétálnátok el mivel az csak promó kép és te nem vagy hülye, hogy ne tudd, hogy úgy sem ugyan azt fogod kapni mint a képen...

Xezs7 2019.06.19. 09:33:30

@Ustim: Kár idekeverni a tömeget. Fentebb írtam, ha 1 kg-mal nyomja két tárgy az alátámasztást, akkor azoknak a tömege egyenlő. Ne a tárgyra fókuszáljatok, hanem az alátámasztásra. Ha azon van egy érzékelő, és mindkét esetben 1 kg-ot mutat, akkor egyenlő a súlyuk.

ekat 2019.06.19. 09:37:22

@Xezs7: Norbiréka-nyomulással hálistennek soha, sehol nem találkozom, én a vegán nyomulástól kapok hülyét. :)

ekat 2019.06.19. 09:42:45

@Don Bolesz: Neked furcsa elképzeléseid vannak egy házasságról. :D

2019.06.19. 09:48:49

@Snagal:
Teljesen mindegy hogyan skálázod a mérlegedet, az nem tömeget, hanem súlyt tud mérni. Ha a tollra és az acélra is hajszál pontosan 1 kg-ot mér a nagy pontosságú mérleged, akkor a súly azonos, de a toll tömege nagyobb.

2019.06.19. 09:54:43

@Xezs7:
Ja, csak nem ez volt a kérdés. Hanem az, hogy 1 kg toll vagy 1 kg ólom nehezebb. Én meg erre írtam, hogy hétköznapi értelemben a súlyt értjük az alatt, hogy valami nehéz, de ha akarod definiálhatod máshogy is, csak akkor másról beszélünk.. Tehát hogy mennyit nyom. A tömeg meg nem ezt jelenti, hanem a tehetetlenség mértékét, ugyanaz a tárgy nettó súlya eltér különböző gravitációs erőnél és légsűrűségnél, két azonos tömegű, de eltérő térfogatú tárgy súlya is eltér levegőben.

Xezs7 2019.06.19. 09:55:26

@Xezs7: bocs elírtam: Kár idekeverni a tömeget. Fentebb írtam, ha 1 kg-mal nyomja két tárgy az alátámasztást, akkor azoknak a SÚLYA egyenlő

2019.06.19. 09:56:33

@Xezs7:
Csak akkor meg a tömegük nem azonos. A kg meg a tömeg mértékegysége, nem a súlyé.

Xezs7 2019.06.19. 09:58:49

@Zabalint: Ebben egyet is értünk, de a kg a súlya mértékegysége, nem? A kérdés az volt, hogy 1 kg súlyú tárgy a nehezebb, vagy egy 1 kg súlyú, ugye? Mert te ezt írtad: " az 1 kg tollpihe súlya kisebb, mint az 1 kg ólomé". Tehát súly amiről már az elejétől beszélünk. A tömeg egyértelműen eltér, ezt nem vitatom. De a súly, az ugyanannyi Szerintem.

Xezs7 2019.06.19. 10:02:26

@Xezs7: asszem megvan mit néztem el, és a végén még neked lesz igazad. A kg a tömeg mértékegysége. Ha kiegészítem az eredeti állításodat, akkor számomra is érthető: "az 1 kg TÖMEGŰ tollpihe súlya kisebb, mint az 1 kg ólomé"

Taxomükke (UK) 2019.06.19. 10:03:40

@juhaszvik1: Nem tokmindegy, hogy hol van?
De en elarulom neked, mert veletlenul tudom: Laosz es Kambodzsa a ket orszag, ahol megtalalod.
A varost is megadjam?

Xezs7 2019.06.19. 10:05:00

Igazából egyetlenegy kérdésem maradt. A "nehezebb" alatt mit kell érteni az eredeti kérdésben, tömeget vagy súlyt, és miért azt? "Mi nehezebb, 1 kg toll vagy 1 kg vas?"

juhaszvik 2019.06.19. 10:30:02

@Zabalint: mérlegen méréshez mi köze van Archimédésznek? te folyamatosan potyogtatod a dolgokat. De behivatkozom ide, amit írtál:

"A "nehezebb" alatt hétköznapi értelemben azt értjük, hogy ha kétkarú mérlegre tesszük földi körülmények között, melyik felé billen a mérleg. Vagyis a súlyát felszíni gravitáció és légnyomás mellett. Márpedig a levegő felhajtóereje miatt az 1 kg tollpihe súlya kisebb, mint az 1 kg ólomé, ezért az ólom mellé fog billenni a mérleg, az a nehezebb."

Ha nyugalmi helyzetben fekszik a tollpihe a mérleg serpenyőjén, akkor miként befolyásolja azt a felhajtóerő? légy szíves erre az egyre válaszolj.

juhaszvik 2019.06.19. 10:40:43

@Taxomükke (UK): oké, látom nem mindig megy át az infó, és ez az én hibám, túl nagyok az elvárásaim. nem az érdekelt, hogy konkrétan hol van, hanem próbáltam viccesen jelezni, hogy ne próbáljon úgy hivatkozni egy kontinensre (pláne a legnagyobbra), mintha azt egy adott tapasztalat által összegezni lehetne.

2019.06.19. 10:51:09

@juhaszvik1:
"Ha nyugalmi helyzetben fekszik a tollpihe a mérleg serpenyőjén, akkor miként befolyásolja azt a felhajtóerő? légy szíves erre az egyre válaszolj."

Most komolyan általanos iskolai fizikát kellene neked magyaráznom? Olvasd el a wikipedia cikkét Archimédesz törvényéről, ott a válasz. A felhajtóerő független attól, hogy leejted vagy épp egy mérlegen áll. Amire te gondolhatsz, hogy leejtéskor közegellenállás is van, ami nyilván a tollpihét jobban lassítja, mint az ólmot.

2019.06.19. 10:55:15

@Xezs7:
A kg a tömeg mértékegysége, nem a súlyé. A súlyt Newtonban mérjük, mint minden más erőt. Persze megtévesztő, hogy a mérleggel valójában súlyt mérünk, majd kg-ban fejezzük ki.

2019.06.19. 10:59:41

@Xezs7:
Hát igen, ugye ezen múlik, mit értünk alatta, hogy nehéz vagy könnyű. Ha tömeget, akkor valóban ugyanolyan nehéz a kettő.

juhaszvik 2019.06.19. 11:00:09

@Zabalint: oké, mea culpa, tényleg a közegellenállásra gondoltam, kösz a menekülési utat :)
ideje aludnom egy kicsit.

ha bármi bántó dolgot írtam, elnézést...

Xezs7 2019.06.19. 11:27:18

@Zabalint: Na ez az, és ez nagyon zavaró. Van szerinted valami definíció arra nézve, hogy a fizikában mit ettünk nehéz alatt?

Beer Monster 2019.06.19. 13:18:34

Jelzem, eddig mindenki többé-kevésbé hülyeségeket írt az eltérő sűrűségű testek tömegmérése kapcsán, még a tisztázandó kérdést egyedül értő Zabalint is. Nem érdemes ezt tisztázni, mindenki olvasson utána előről, különben száz oldalt kell majd írnotok arról, ki melyik kifejezést használja rosszul.

Beer Monster 2019.06.19. 13:19:44

@Xezs7: A fizikában semmit. A hétköznapi életben leginkább azt az erőt, ami a felemeléséhez kell.

Xezs7 2019.06.19. 14:32:14

@Beer Monster: Köszönöm, én is erre jutottam. Akkor kijelenthetjük, hogy a kérdésnek, miszerint "Mi nehezebb, 1 kg toll vagy 1 kg vas?" további információ hiányában semmi értelme sincs?

Leooo 2019.06.19. 15:50:26

@Sobo: Úgy látom anyádnak - aki (ami...) kisz@rt erre a bánatos világra - szánt szösszenetedet olvashattuk! Mondjuk meg is érdemli, mert nem b@szott pofán idejekorán, amikor először voltál sötét bunyevác állat...

NAV tolmács 2019.06.19. 17:24:39

Elég sűrűn szoktam enni KFC-ben. Sajnos az utóbbi időben egyre többször kapok nevetségesen kis adag csirkemell csíkokat.
Nagyon csökkent a mennyiség. Az elmúlt három hónapban legalább négy alkalommal a kóla helyett buborékos víz jött az automatából, szóltam, hogy kólát innék, ez pedig látszólag sem az. Fél órát vártam, ennyi idő alatt nem volt idejük kicserélni a kiürült kólás palackot...
Pár hete öt darab ilyen kis vékony 4mm vastag csirkemellet kaptam:

www.dropbox.com/s/8bjx8vs68iru678/IMG_2641.JPG?dl=0

Előbb-utóbb hanyagolni fogom őket, semmi értelme náluk enni.

Beer Monster 2019.06.19. 23:42:34

@NAV tolmács: Ha az újságíró megverésére utasítást adó műszakvezető előléptetése nem elég ok, akkor már az ehetetlen étel mit számít?

Beer Monster 2019.06.19. 23:48:51

@Xezs7: Igen, válasz előtt kénytelen vagy visszakérdezni, hogy mit értsünk nehezebb alatt.

Im just here for the comments 2019.06.20. 07:33:24

A kfc egy tulárazott szar.
Mellesleg ránézésre én ezzel az adaggal simán elvagyok. Az a baj, hogy a magyar ember nem enni akar egy adag ételt, hanem degeszre akarja zabálni magát. Ha utóbbi nem jön össze, akkor reklamál, még akár egy full jó étterem esetén is, ahol mondjuk finom a kaja, de hát nem volt elég, vagy fordítva, bármelyik igénytelen kifőzde megitélésén sokat lendit, ha nagyok az adagok. "A kaja szar, de legalább sokat adtak."
Poszternek meg elmaradt az ingyenkaja a kfc-ben, nyílván ezt fájlalja. Há így járt.

Snagal 2019.06.20. 10:05:53

@Im just here for the comments: ja így már értem, a poszternek az a baja, hogy nem zabálhatta halálra magát.
Véletlenül sem az, hogy a hirdetéssel átbasszák.
(nem mintha nem lenne joga mindenkinek annyit enni amennyi neki jól esik... ami meg még furábban fog hangzani, képzeld: nem mindenkinek ugyan akkora adag étel szükséges ahhoz hogy jól lakjon)

Snagal 2019.06.20. 10:11:49

"Jelenleg nincs biztos információnk arról, hogy a vendég valóban a sztenderdünk-szerinti mennyiségeket kapta-e meg."
Tehát a KFC szerint sem a képen látható mennyiség a sztenderd...

Im just here for the comments 2019.06.20. 12:13:39

@Snagal: és akkor mit kellene tennie a kfc-nek? Megkérdezni mindenkitől, hogy jollakott-e, és ha nem, akkor megduplázni az ö adagját? Mégis melyik étteremben kapsz ugyanazért az árért egyedi adagokat?
És mi az átbaszás? Hogy nem az van a képen, amit a valóságban kapott? Van ember, aki ennek még bedől?

Beer Monster 2019.06.20. 12:28:03

Még a végén kiderül, hogy ő a hibás.

Snagal 2019.06.20. 12:45:15

@Im just here for the comments: elég súlyos ha ezt el kell magyarázni úgyhogy nyugtass meg, hogy csak unatkozol és ezzel ütöd el az időt.

Ha az adagok megközelítőleg hasonlítanának arra amit hirdetnek akkor lehet az emberek is könnyebben el tudnák dönteni mennyi elegendő nekik.
Az átbaszás ténye meg ha nem jött le a poszt alapján kétséges, hogy tudok segíteni, de lásd kivel van dolgod, megpróbálok:
Az az átbaszás, hogy a képen mutatnak egy vödör kaját, majd ugyan azt a vödört 1/3-ig (se) töltve kapod meg. Mielőtt hiperventillálsz, jelzem, NEM, senki sem várja el hogy a képen látható módon kicsorduljon belőle a kaja mert az nyilván valóan arra szolgál, hogy az ételt ill. a kiszerelést valahogy meg tudják mutatni - de ez nem jelenti azt, hogy rendben van ha a kapott adag mondjuk egy szem rizs a doboz alján meg egy szelet hús... ha legalább félig vagy 3/4ig van a doboz akkor valószínűleg a poszter sem reklamálna.
De ha neked kurvára mindegy akkor gondolom nem reklamálsz akkor sem ha mondjuk motorolajat veszel és kibontás után a flakon aljában éppen lötyög valami... hiszen mindenkit átbasznak, ez normális sőt természetes. Nálad lehet de azért ne háborodj már fel olyan embereken akiknek ez nem feltétlen természetes.
(pláne az után elég parttalan az álláspontod, miután a KFC válaszából is kiderül, hogy a képen látható adag nem "sztenderd" )

Snagal 2019.06.20. 12:47:34

@Im just here for the comments:
"Mégis melyik étteremben kapsz ugyanazért az árért egyedi adagokat?"
ez már nem tartozik ide de ilyen is van... Trófea? mindenki ugyan anyit fizet és mindneki "egyedi" mennyiséget fogyaszt.
(hülyeségekkel én is tudom tovább görgetni a vitát, csak jobb lenne normális érvekkel normális hangnemben - tudom kicsit nehezebb de hát ez van :))

2019.06.20. 12:58:05

@Terézágyú: mi vaaaan??? te megbolondultál hogy ilyen trágárságokat irkálsz?
mit kell kiirtani és miért?
Nagyon frusztrál téged ez a könyvtári légkör, el kéne menned ketrecharcosnak, hogy ki tudd tombolni magad kispofám.

2019.06.20. 13:23:39

@Snagal:
"Ha az adagok megközelítőleg hasonlítanának arra amit hirdetnek akkor lehet az emberek is könnyebben el tudnák dönteni mennyi elegendő nekik."

Sokadszorra:
Az alapján, hogy a képen egy tele dobozt látsz, nem tudod eldönteni, hogy mekkora az adag, mert nem tudod a kép alapján, mekkora a doboz. Ha van itt átbaszás, akkor az az, hogy a vendég nem azt az illúziót kapta, amiért fizetett.

A motorolajkal is ugyanez a helyzet, mert ott sem az a lényeg, hogy tele legyen, mint ahogy a képen látható, hanem az, hogy annyi liter legyen, ami rá van írva. Persze elvárható környezetvédelmi szempontból, hogy ne dupla akkora kannába tegyék, mint amennyi olaj van benne.

2019.06.20. 13:28:13

@Im just here for the comments:
Bár szerintem semmi köze a posztoló esetéhez, de teljesen igazad van abban, amit a degeszre zabálásról írsz.

Snagal 2019.06.20. 13:42:33

@Zabalint:
Sokadszor: nem csak a kaját hanem a kiszerelést is hirdeted - nem mondhatod, hogy az ott egy miniatűr vödör csak felnagyítottuk mikroszkóppal, úgy hogy örüljél, hogy kaptál egyáltalán 2 szem rizst meg 2db húst - csak mi 10X akkora dobozt adunk, vagy nem is dobozt adsz hanem mint említettem fent - ha zacskóban odabasznák eléd lehet szóvá tennéd, nem? hogy a képen azért ízlésesebben van tálalva, nem egy átlátszó nejlonba öntik össze a rizst meg a húst mint a maradékot a kutyának... vagy neked mindegy, hogy hogy kapod meg az ételt?
Zanzásítva: a kép egy komplett ajánlatról szól, doboz mérettől függetlenül (ami elvárható, hogy racionálisan, a képhez lehetőleg hasonló legyen, hiszen wellington bélszín helyet sem zsíros kenyeret várok, csak azért mert a kép alapján választottam és lehet oda volt írva alé, hogy csak illusztráció). Ha a kapott kaja, termék stb köszönő viszonyban sincs a képen hirdetettel az az én ingerküszöböm szerint átbaszás.
És szintén sokadszor: a KFC állaspontja alapján sem ez a normális adag egy dobozban... szóval miről beszélünk?
(és részemről nem tudok ennél többet hozzá tenni úgy hogy itt mindenkinek további szép napot - aki szerint ez rendben van az remélem amikor a saját bőrén tapasztal ilyen szintű kamut akkor ott is ilyen megértő lesz a marketinggel:))

Im just here for the comments 2019.06.20. 14:05:44

@Snagal: "Ha az adagok megközelítőleg hasonlítanának arra amit hirdetnek akkor lehet az emberek is könnyebben el tudnák dönteni mennyi elegendő nekik." Egy kép alapján mégis hogy tudod eldönteni, hogy mekkora adag kaját veszel? Van mellette egy centi, ami mutatja, mekkora a doboz, egy adatsor, ami mutatja, miből hány dkg vagy g van benne? Vagy mégis hogy? Te egy kép alapján döntöd el, mi mekkora? Mihez képest? oda van írva, hogy mekkora a méretarány? Valóban nem értem a logikát.

"Az az átbaszás, hogy a képen mutatnak egy vödör kaját, majd ugyan azt a vödört 1/3-ig (se) töltve kapod meg." Nem tudod, mekkora a vödör a képen, innentől nincs mihez viszonyítani. MINDEN reklám átbaszás, aki reklám alapján vesz bármit, az mindig meg fogja szívni.

"De ha neked kurvára mindegy akkor gondolom nem reklamálsz akkor sem ha mondjuk motorolajat veszel és kibontás után a flakon aljában éppen lötyög valami..." Ha veszek egy liter motorolajat, és nem egy litert kapok, akkor reklamálok. De ha veszek egy számomra ismeretlen mennyiséget, tehát bemyegek a kútra, és azt mondom, az a motorolaj olyan szép a képen, azt kérem, akkor ha ideadnak egy decit, mi alapján reklamálok? Azt kértem, ami a képen van, nem egy adott mennyiséget, valószínűleg még vásárlás előtt azt fogom mondani, hogy bocs, mégsem kell. Nem picsogok, hogy nem kaptam mellé ingyen motorolajat, mert nem volt elég a kocsimba, amit eredetileg rám sóztak.

"Nálad lehet de azért ne háborodj már fel olyan embereken akiknek ez nem feltétlen természetes." Kérlek idézd, mikor írtam azt, hogy fel vagyok háborodva a poszteren, köszi.

"pláne az után elég parttalan az álláspontod, miután a KFC válaszából is kiderül, hogy a képen látható adag nem >>sztenderd<<" A kfc azt közölte, hogy nem tudják megállapítani, hogy valóban az előírt menyniséget kapta-e a poszter, ami tök jogos, hisz egy képről - és itt kanyarodunk vissza az eredeti problémához - nem fogod tudni ténylegesen megállapítani, hogy az valójában mekkora menyniségű kaja, legfeljebb csak becsült értéket mondhatsz.

Illetve megkérlek, hogy ha válaszolsz is, a leírt véleményemre válaszolj, ne pedig arra, amit te az én véleményemnek gondolsz, mert akkor igazából saját magaddal beszélgetsz, ahhoz meg én nem kellek szerintem. Köszi.

Im just here for the comments 2019.06.20. 14:14:22

@Snagal: hát a trófea a magyarok álma, ahol bárki hülyére eheti magát közepes minőségű kajákból, nyilván ez az egyetlen kivétel, és egyébként a kommentem elküldése után biztos voltam benne, hogy egy all you can eat éttermet fogsz felhozni :)

"hülyeségekkel én is tudom tovább görgetni a vitát, csak jobb lenne normális érvekkel normális hangnemben" Az eddigiek alapján úgy hiszem, kettőnk közül nem én vagyok az, aki nem érvekkel, hanem személyeskedéssel próbálkozik.
A hangnemet végképp nem értem, mi alapján kéred számon rajtam, hisz épp te vagy az, aki ugyan nem volt megszólítva egy pillanatra sem, rögtön nekem estél a véleményem miatt, ráadásul meglehetősen fellengzős stílusban.

Beer Monster 2019.06.20. 14:32:17

Na ne szórakozzunk tovább. A kép tele van tereptárgyakkal, persze hogy látszik, mekkora doboz. Pláne a rendeléskor oda is adják.

Ez majdnem olyan, mintha azt mondanád, hogy nem az adag kicsi, hanem a pofád nagy.

killerkaller 2019.06.20. 15:56:29

"A termékfotók esetében szeretnénk jól megmutatni a terméket, hogy a menütáblánkról a sor végéről is jól látható legyen. Ezért emeljük ki a tartalmát."

A terméket promotáló anyagot mindenhol (TV reklám, óriásplakát, stb...) közzé lehetett volna tenni, kivéve az értékesítő pultot és annak közvetlen környezetét.

Xezs7 2019.06.20. 17:09:46

@Zabalint: Nem járok KFC-be, de gondolom ezek a vödrök egyforma nagyok, így ha valaki rendszeresen jár ide, már a reklám alapján tudja, hogy az a vödör mekkora. Szerintem ez enyhén szólva nem etikus, hogy egy, a vevő számára már ismert nagyságú vödör meg van pakolva a plakáton, de nem úgy a valóságban. Ha azonban minden kajának saját vödre van, eltérő nagysággal, akkor befogtam a szám.

Xezs7 2019.06.20. 17:12:06

@Im just here for the comments: Szerintem annyiban megegyezhetunk, hogy egy ekkora adag nem elég egy felnőttnek a jóllakáshoz. Nem degeszre tömés, csak jóllakás.

2019.06.21. 09:55:58

@Xezs7:
A jollakás relatív, aki rendszeresen sokat zabál, annak sokkal több kell a jóllakáshoz. Mikor utoljára jártam a KFC-ben (úgy fél éve a Móriczon volt dolgom, és beugrottam ebédelni), akkor az 5 csirkeszárnyas menüvel bőven jóllaktam. Viszont biztos vagyok benne, hogy 10 évvel korábban azt mondtam volna, hogy fél fogamra sem elég.

Xezs7 2019.06.21. 10:29:26

@Zabalint: A "sokat" is relatív. Mindenkinek más az anyagcseréje meg a szervezete. Másoknak lehet, hogy én sokat eszek, de nem vagyok kövér. Ha nem eszek annyit, amennyit én gondolok, akkor nem vagyok képes dolgozni se. Azt érzem olyankor, hogy nincs bennem elég energia. Ismétlem, a túlsúly még messziről sem fenyeget.

Permetező 2019.06.21. 23:21:49

@Xezs7: a kövérség is relatív, máshol mást jelent kövérnek lenni mint...... máshol

Csaba Diósgyőri 2019.06.22. 12:46:30

@NAV tolmács: Úgy kell neked,minek mentél oda!

Xezs7 2019.06.22. 16:28:43

@Permetező: Nem is kell messzire menni. Egy csomó nőre, akire én azt mondom, hogy hú de jól néz ki, más férfitársam simán rámondja, hogy dagadt.

Xezs7 2019.06.22. 16:29:59

@Permetező: Mondjuk én tényleg nem vagyok dagadt :) Atletikus alkat vagyok.

Permetező 2019.06.22. 16:36:08

@Xezs7: így van a dagadt nő is épp ezért relatív, máshogy néz ki egy nő józanul / közelről mint részegen / messziről :)

Permetező 2019.06.22. 16:37:14

@Xezs7: dombról legurulás sportjában én is atletikus alkatnak számítok :D

2019.06.22. 22:18:09

@Balfredo Alfredo: "Általánosságban sajnos igaz, hogy átverésre specializálódott világban élünk."

Hát ja. És akkor bemegyek a sokat szídott kínai, vagy arab büfébe, ahol még tele tudom zabálni magam egész normális kajával... nem sajnálják az adagot.

Xezs7 2019.06.23. 18:31:22

@Permetező: Mi ezt józanul szoktuk megbeszélni :)

Balfredo Alfredo 2019.07.13. 15:12:22

@Jankove: " ahol még tele tudom zabálni magam egész normális kajával... nem sajnálják az adagot."
Elbeszélünk egymás mellett.
Attól, hogy tele tudod enni magad egy adag felhasználásával, még becsaphatnak. Lehet, hogy nem frissek az összetevők. Lehet, hogy lassan ölő mérget tartalmaznak. Lehet, hogy színhús helyett vágóhídi hulladékból készült.
Szóval átverés nem kizárt, max. nem nyilvánvaló.
süti beállítások módosítása