Tékozló Homár

Félcipő ≠ fél cipő

2019.06.25. 15:11 | Homár Hilda | 66 komment

screenshot_2019-06-25_15_03_09.png

Oké, a posztban nem így fél cipőről lesz szó, mint a képen, de bizony nem beugratós a cím sem: az Office Shoes ugyanis nem átallotta az egyformán hibás párnak csak az egyik darabját kijavíttatni, ráadásul majd egy hónapos átfutással. Rákérdeztünk, hogy más probléma is akadt-e az ügymenetben. Nem először, és valószínűleg nem is utoljára cipőügyi oktatás következik.

Kedves Homár!

Olvastam, hogy találkoztatok már hasonlóval, de nem pont ilyennel.

Idén március 22-én vásároltam az Office Shoes-ban egy Vans cipőt. Az egyiknek a talpbélése feljött, illetve mindkét cipő mindkét oldalán pontosan ugyanott ugyanazok az apró szakadások jelentek meg a szövetben, mindez körülbelül 6-8 hordás után.

Április 23-án visszavittem, jegyzőkönyvet vettünk fel. Cserét kértem volna, de az eladó azt mondta, arra nincs esély, kérjek javítást.

Április 29-én kaptam emailt, hogy megvizsgálták, javítható a cipő és már át is adták a javítószolgálatnak.

Május 21-én kaptam újabb emailt, hogy elkészült a cipő, átvehetem a boltban. Itt jelezném, hogy úgy tudom, a javítást legfeljebb 15 napon belül kell elvégezniük - ha munkanappal számolunk, ez bizony 17 nap, naptári nappal számolva pedig 23 nap.

Másnap (május 22-én) érte mentem, és mit ad isten, csak a jobb cipőt javították ki, a bal cipőn viszont hozzá sem nyúltak a szakadásokhoz. Ezt látva ott rögtön új jegyzőkönyvet vettünk fel és ezúttal nem érdekelt mit mond az eladó, cserét kértem, mire május 26-án megkaptam az értesítést a panasz elbírálásáról: "...a Shoebox Kft-nek nem áll módjában teljesíteni a vásárló cserére, javításra vagy vételár visszatérítésére vonatkozó igényét". 

Mit tudok csinálni ilyen esetben? Ha tényleges szakértői véleményt kérek a Shoebox-tól, lehet-e reménykedni cserében? Javíttatni nem vagyok hajlandó még egyszer velük, főleg, hogy majdnem egy hónapba telt.

Csatoltam a jegyzőkönyveket és a Shoebox-tól kapott elbírálásokat tartalmazó emaileket is, melyekben pirossal kereteztem a lényegi részeket.

Üdvözlettel,
Zsófia

 

Kedves panaszos!

A cipő hibája miatt Ön a termék átvételétől számított 2 éven belül kellékszavatossági igény érvényesítésére jogosult, 6 hónapon belül jelzett hiba esetén a helyzete kedvezőbb, hiszen a vállalkozás kötelezettsége bizonyítani, hogy a termék az átvételkor még nem volt hibás. Ez azt jelenti, hogy ha 6 hónapon belül jelentkező hiba esetén a vállalkozás mentesülni akar a szavatossági igény teljesítése alól, szakértőt kell felkérnie annak megállapítására, hogy mi okozta a cipő hibáját, és neki kell állnia a szakértő díját is. 

Bár a hatályos jogszabályok nem rendezik a bizonyítás részletszabályait, a polgári perrendtartás szabályai alapján elvárható, hogy a szakvéleményt adó szakértő legyen:
1. független
2. legyen a szükséges szakismeret birtokában
3. valamint legyen jogosult joghatással járó szakvélemény elkészítésére.

Egy szakvélemény tartalmával kapcsolatban pedig az az elvárás, hogy:
1. röviden rögzítse azt a konkrét kérdést, melynek megválaszolása céljából a szolgáltató hozzá megküldte a terméket,
2. röviden ismertesse a válasz megadásához szükséges vizsgálatot, majd a vizsgálat eredményét is, és 3. mindezek alapján konkrét, egyértelmű és pontos választ adjon a feltett kérdésekre.

Az Ön esetében lefolytatott eljárásban az is megkérdőjelezhető, hogy a vállalkozás a cipő egyik párja tekintetében jogosnak vélte az Ön panaszát, és javította a hibát, a másik pár tekintetében azonban visszautasította a kellékszavatossági igény érvényesítését, 

Hibás termék esetén Ön először kijavítást vagy kicserélést kérhet. A vásárló dönti el, hogy melyiket kéri, a kereskedő azonban hivatkozhat arra, hogy ha a hiba javítható, a fogyasztó kicserélésre irányuló igénye helyett javítással orvosolja a hibát. Ennek azonban feltétele, hogy gyorsan (lehetőleg 15 naptári napon belül) és a fogyasztó számára a lehető legkevesebb kellemetlenséggel tegyen ennek eleget. 

Amennyiben a forgalmazó a kijavítást vagy kicserélést nem teljesíti, (nem vállalja, vagy ésszerű határidőn belül nem tudja megoldani), a fogyasztó kérhet árleszállítást vagy elállhat a szerződéstől. Ön azért nem kívánta javíttatni a bal cipőt, és kérte inkább a cserét, mert az első javítás is több, mint 15 napig tartott, fontos tudni, hogy a 15 napot a jogalkotó törekvésként határozza meg, tehát indokolt esetben kisebb késlekedés elfogadható. Amennyiben a késlekedés nem indokolt, Ön áttérhet a kicserélés jogára.

Javaslom, hogy először éljen panasszal a szakértői vélemény hiányára hivatkozással (ugyanis a csatolt fotók alapján nem látunk független szakvéleményt), független szakvélemény hiányában nem mentesülhet a helytállási kötelezettsége alól. valamint azért, mert a kézhez kapott értesítés alapján a bal cipő esetén nem ismerik el ugyanazt a hibát, amelyet az azzal egy időben átadott jobb cipő esetén javítottak. Panaszát megtehet a vállalkozás székhelyére címzett tértivevényes levélben vagy a vásárlók könyvébe történő bejegyzéssel. Az eladó a panasszal kapcsolatban köteles írásban, indokolással ellátva válaszolni legkésőbb 30 napon belül a fogyasztónak. Ha erre nem kerül sor, akkor a panaszkezelés szabályainak megszegése miatt  az illetékes kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztályához fordulhat.

Ha a panaszt a cég elutasítja, akkor dönthet úgy, hogy igényét az illetékes békéltető testület (bővebben: http://www. bekeltetes.hu/) előtt vagy közvetlenül a bíróság előtt érvényesíti. 

Bízunk benne, hogy válaszunkkal hozzásegítjük az ügy megoldásához.

Felhasznált jogszabályok:

- 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet
a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól: https://net. jogtar.hu/jogszabaly?docid= A1400019.NGM
- 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről: https://net. jogtar.hu/jogszabaly?docid= A1200001.TV

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DarkWolf 2019.06.25. 18:35:44

első

Levélírónak üzenem, ha nem túl drága a cipő akkor jobban jár ha elkönyveli veszteségként és máshol vesz egyet.

heidt 2019.06.25. 23:41:58

Kedves Szakértő GVTI!

Mit várnak el másoktól, ha önök is pongyolán fogalmaznak?
"... a vállalkozás a cipő egyik párja tekintetében jogosnak vélte az Ön panaszát, és javította a hibát, a másik pár tekintetében ..."

Permetező 2019.06.26. 01:27:58

@heidt: nem lehet mindenki nyelvikus

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.06.26. 08:40:54

@heidt: ez is csak annak a bizonyítéka, hogy a GVTI-nél lovak dolgoznak. Az ő szemszögükből van értelme annak, amit írtak.

Terézágyú 2019.06.26. 09:02:33

Na, mi a különbség az offiszsú meg a kínai piac cipőkereskedőinek panaszkezelése között?
És mi a különbség az offiszsú meg a kínai piac kínálta cipők minősége között???

Im just here for the comments 2019.06.26. 09:15:20

A nyitókép megkapóan otromba ocsmánysága ezúttal az egyetlen, ami reakcióra érdemes.

Zabalint 2019.06.26. 09:56:19

A k. anyját az office shoesnak, de azt soha nem értettem, hogy mi vesz rá barlit is, hogy ott vásároljon. Se nem olcsó, se nem jó minőségű a kínálata, a panaszkezelése meg hírhedten rossz (még nem kerestem rá, de emlékeim szerint sokszor szerepeltek itt a Homáron). Egy fajta mazochizmus lehet a háttérben? Vagy társadalmi státuszt fejez ki, ha megengedhetem magamnak, hogy szart vegyek relatív drágán?

Terézágyú 2019.06.26. 10:12:32

@Zabalint:
"de azt soha nem értettem, hogy mi vesz rá barlit is, hogy ott vásároljon"

Hát a neve.
A magyar ember ilyen, hogy soha nem venne "irodai cipőt". Ha egy magyar cég készítene ilyen néven cipőket, hogy "Irodai cipő" senki nem venné meg.

De OFFISZSÚ, érted! Emmánigen!
Mit szólszdrágám az új offiszsú cipőmhöz?

Jeff 2019.06.26. 10:18:05

@Zabalint: Két újgazdag beszélget:
- Mennyiért vettet ezt az öltönyt?
- 10000$
- De hülye vagy, tudok egy helyet, ahol 20000-ért is megkaphattad volna.

Én meg azt nem értem, hogy egy milliárdos cég miért fillérbasz a panaszkezelésen, jobban járnának ha korrektül bánnának az emberekkel.

Xezs7 2019.06.26. 10:20:20

Megnyalogathatom azokat a lábujjakat?

Xezs7 2019.06.26. 10:22:46

@Terézágyú: Ezt jól mondod. Majmolja mindenki az angolt, mert az milyen menő, közben a magyarok többsége azt is képtelen elmondani angolul, hogy mit reggelizett.

Terézágyú 2019.06.26. 10:27:42

@Xezs7:
"Megnyalogathatom azokat a lábujjakat?"

Akkor is ha valójában ez egy pasi lába...? :))

Terézágyú 2019.06.26. 10:30:06

@Xezs7:
"Majmolja mindenki az angolt, mert az milyen menő"

És ez nem most kezdődött ám. Még csak nem is a "szervírozzák a szupét"-korszakban...

ekat 2019.06.26. 11:07:34

@Terézágyú: Mivel Office Shoes mint márka nem létezik, (azaz igen, de nem itthon, és azokat itthon nem is árulják), ezért az utóbbi felvetésnek nincs értelme. Kitty-izétől Lacoste-on és Converse-en át a Rakph Lauren-ig mindenfélét árulnak mindenféle minőségben.

ekat 2019.06.26. 11:17:39

@Xezs7: Hát meg fogsz lepődni, ez itthon semmi ahhoz képest, mint ami a németeknél megy. :) Na az már engem is zavar - német igekötők angol, angolul ragozott igékkel, brrr. És mindezt neudeutsch-nak, újnémetnek hívják... És közben rendszeresen ilyeneket írnak, hogy mondjuk strech, meg life show. :D Pedig ott mindenki tanul angolul.

ekat 2019.06.26. 11:33:03

@Terézágyú: Hát aki ilyet mondana, arról egyrészt azt lehetne tudni, hogy sosem járt a boltban, másrészt meg azt, hogy elég egyszerű, ha az Office Shoes-ba járást dicsekednivalónak tartja. :D

Kondom Keselyű 2019.06.26. 12:10:26

@Zabalint: nem jo minosegu ?
Ez mit jelent? Ott mas a minosege a Lacoste,New balance stb cipoknek,mint mashol ?

Terézágyú 2019.06.26. 12:11:37

@ekat:
Igaz, mert a pószter is ezt írja: "vásároltam az Office Shoes-ban egy Vans cipőt"
Ettől függetlenül a "külföldinév-mánia" tény, hogy egy bolt ilyen névvel, hogy "Irodacipők" menő lehet... az lehet, mert ángolul van írva a neve.

Xezs7 2019.06.26. 13:15:35

@Terézágyú: Persze, nem számít, jól néz ki. Szabadosság van meg liberalizmus, azt csinálok amit akarok :)

Xezs7 2019.06.26. 13:17:38

@Terézágyú: Emlékszel még a cinnamonos posztra? Ott hogy megkapta a poszter a magáét :)

Amúgy a Saxxoo London dettó ugyanez. Egy magyar cég magyarországi terméke, de nem volt jó nekik egy egyszerű név, mondjuk Fűzöld Rábapuszta, nekik a Saxxoo London kellett.

Terézágyú 2019.06.26. 14:34:52

@Xezs7:
teljesen igazad van. Ha tetszik, akkor ne törődj azzal, hogy kihez tartozik ez a láb.
Akár az enyém is lehetne.

ekat 2019.06.26. 14:40:07

@Terézágyú: Az angol-névvel-jobban-megy-gyel igazad van, de hogy mi lenne a "menő" benne, azt nem tudom. :)

Terézágyú 2019.06.26. 14:40:16

@Xezs7:
"Amúgy a Saxxoo London dettó ugyanez. Egy magyar cég magyarországi terméke, de nem volt jó nekik egy egyszerű név, mondjuk Fűzöld Rábapuszta, "

Igen, ez is már egy régi téma, hogy a magyaroknak ez kell. Külföldies/ángolos/értelmetlen márkanév - JÖHET!
Az ángoloknak bezzeg jó a "Gázló" nevű autó, az "Ablakok" nevű oprendszer, a "Szó" nevű szövegszerkesztő, az "Ökörgázló" nevű egyetemi város....

De említhetném a Seatot, ahol minden típust spanyol városokról neveztek el... nekünk vajon lehetne ilyen valaha, hogy magyar városokról...?

Nekünk lehetne "Füst" nevű gyümölcslevünk, mint a németeknek...?

ekat 2019.06.26. 14:44:33

@Xezs7:
De miért lenne dettó ugyanez, ha egyszer az Office Shoes mindenféle márkájú külföldi cipőt árul? (És nem is értem, hogy az elnevezéshez az angol, tényleg cipőket gyártó - de másét is áruló - Office cégnek hogyhogy nem volt még egy-két szava.)

ekat 2019.06.26. 14:45:44

@Terézágyú: Az embert hívták (hívják) Rauchnak! És egy Opel Füstöt simán el tudok képzelni. :)

ekat 2019.06.26. 14:46:52

@Terézágyú: Az - osztrák - tulajdonos családot hívták (hívják) Rauchnak! És egy Opel Füstöt simán el tudok képzelni. :)

Terézágyú 2019.06.26. 14:49:13

@ekat:
" Az embert hívták (hívják) Rauchnak!"

Tudom :) De éppen ez a lényeg. Ha egy Füst József nevű magyar a piacra akar dobni egy gyümölcslevet, akkor a családnevét fogja márkaként használni vajon...?
Igen, a németeknél ez működik, a cseheknél is ("Skoda" = kár)...

ekat 2019.06.26. 14:50:07

@Terézágyú: Az amerikai Häagen Dazs a legjobb példa rá, hogy jelenség máshol is él. Teljesen értelmetlen, 'európaisra', idegenesre kitalált két szó. (Akkor néztem utána, mikor szerettem volna jól kiejteni. De előbbiből kifolyólag nincs rendes kiejtése. :D)

ekat 2019.06.26. 14:52:30

@Terézágyú: Igen, általában külföldön működik a családneves cégelnevezés, itthon meg inkább kitalálnak valami nevet. De vannak már üditő kivételek, pl. Waberer's, Cserpes....

Terézágyú 2019.06.26. 14:52:44

@ekat:
És akkor most porrá zúztad az érveimet azzal, hogy találtál egy amerikai példát? :)

Terézágyú 2019.06.26. 14:56:58

@ekat:
"De vannak már üditő kivételek, pl. Waberer's"

Hát az alapító egyszerűen kihasználja, hogy eleve idegen neve van... s megfejeli azzal, hogy ángol birtokjelet tesz hozzá :)

A Cserpes már jobb... meg a Béres stb. szóval persze vannak kivételek.

ekat 2019.06.26. 15:08:18

@Terézágyú:

Igen, porig zúztam! :D
Nem, csak hozzáfűztem, hogy nem magyar jelenség.

Terézágyú 2019.06.26. 15:12:13

@ekat:
Nyilván alig van olyan dolog, ami KIZÁRÓLAG egy országra/népre lenne csak jellemző... :)
De attól még jellemző, hogy máshol is megvan (főleg ha máshol sokkal kisebb mértékben) :)

Terézágyú 2019.06.26. 15:31:35

Egyébként - és ez már az OFF OFFOFFja :) - mi magyarok nemcsak a saját magyaros márkaneveinket nem fogadjuk szívesen, hanem pl. a filmjeinket se...
Ugye az amcsik inkább megcsinálják a saját színészeikkel a nekik tetsző európai (francia) filmeket, a lengyeleknél is megcsinálták egy-két amcsi vígjátéksorozat lengyel verzióját (pl. a Dadust), az oroszok pláne megcsinálták A rém rendes családot; a németek mindenféle amcsi játékfilmes ötletet megcsinálnak saját maguknak "tévéfilmben"... Dél-Amerikában több szappanoperát újraforgatnak egy dél-amerikai másik országban is (még akkor is, ha az eredeti is spanyol nyelvű volt, és akár simán láthatta is a saját országbeli), mert egyszerűen látni akarják ugyanazt a sztorit a saját kedvenc hazai színészeikkel...
Itt nálunk ez nem megy, csúfos bukás lett a magyar rémrendes is...

(Nota bene, a mostanában forgatott magyar sorozatok azért külföldi licenc alapján készülnek, de általában olyan módon, hogy az eredetit tuti nem látta a magyar közönség...)

Zabalint 2019.06.26. 16:19:12

@Terézágyú:
Viszont a mostanában forgatott remake sorozatok nem is voltak olyan gagyik az eredetiekhez viszonyítva, mint anno a magyar Rém rendes család. A Terápia például felveszi a versenyt az In treatment-el, sőt talán túl is szárnyalja. Nem sorozat, film, a Teljesen idegenek magyar változata is színvonalas lett, pedig az eredeti is befutott volt Magyarországon.

Szóval az ok inkabb az, hogy sok idő kellett, míg a magyar filmesek megtabultak jó filmeket csinálni, az elmúlt ~10 évben viszont rengeteg színvonalas alkotás készült (olyan förmedmények mellett, mint a Pappa Pia). Ezért nem is volt értelme bármit újraforgatni, meg garantált volt a bukás.

Xezs7 2019.06.26. 17:25:59

@Terézágyú: Tökéletesen látod a helyzetet. Szerintem nem lenne gáz egyáltalán a magyar név, csak jól ki kell találni.

Xezs7 2019.06.26. 17:27:16

@ekat: Nézd, az egyik egy ruhamárka, a másik meg egy üzletlánc. Mindkettő kereskedelemből él, mindkettő közismert márka, és mindkettőnek ugyanaz a baja: hogy magyar létére nem voltak képesek magyar nevet adni neki.

heidt 2019.06.26. 17:59:00

@ekat: A Mészáros és Mészáros már nem is számít? A legokosabb és legtisztességesebb magyar vállalkozó vállalja a nevét. Nem lett Butcher & Butcher, se Orbán és Tsa.

Permetező 2019.06.26. 18:26:20

@heidt: Méhszájas okosabb mit a Cukroshegyi Márk és legalább ennyire becsületes is44!

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2019.06.26. 20:56:56

Nekem egyszer egy Pesten található kínai áruházban vásárolt kb. 8000 Ft-os kínai cípőnek kb. fél év használat után elrepedt a talpa. Visszavittem blokkal, megmutattam. Azonnal, szó nélkül visszaadták a teljes árat az eladók, mindenféle főnöki jóváhagyás, független szakvélemény, békéltető testület, hülyének nézés nélkül, megköszönve és elnézést kérve a hibáért.
Ezt miért nem tudja egy "márkás" cipőket forgalmazó, sokkal nagyobb haszonnal dolgozó cég megtenni? (Költői a kérdés.)

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.26. 22:07:59

@ekat: "strech: Stretch
Description
Linear strech of values in a Raster object"

"strech
When somebody makes something extra
ah miss is giving us an hour long homework dats a strech"

"Abstract
The subroutine STRECH stretches a time series without disturbing the data structure perceptibly, as shown by analytical results from both auto- and cross-time series analysis of simulated and factual data"

Csak azért, mert van élő jelentése.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.26. 22:16:28

@ekat: A Haagen Dazs egy amerikai zsidó tisztelgése a dánok előtt.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.26. 22:20:09

@Terézágyú: Simán: Hertz, Törley, de módosulhat is, mint a makadám.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.26. 22:23:28

@Terézágyú: ha el akarsz adni valamit több országban, akkor leginkább angol hangzásra törekszel. A kínaiak is.
Mondjuk a cba pont használható...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.26. 22:28:31

@Xezs7: nézd, ilyen a vásárló. Megveszi az Adidast, de a Tiszát már nem. Csak jóval olcsóbban...
De a másik oldalról: ha meg akarsz jelenni a szlovák, lengyel, osztrák, olasz piacokon, magyar nevet választasz?
Mondjuk Csabazsongárdi mackófelső?

Permetező 2019.06.26. 23:31:03

@Igazamvanvagyigazamvan?: a kínaiak kb egy random betűgenerátort használnak márkáikhoz: Homtom, Bluboo, Doogee, Mhorse stb...

kolomparlole1114 2019.06.27. 00:00:37

Féltéglával kibalanszolt panaszlevél vót má?

Im just here for the comments 2019.06.27. 06:30:11

@Terézágyú: a rém rendes igen, bukás lett, de az annyira gagyi volt, h nem lehetett más. Ott a minőséggel volt baj, nem a koncepcióval, vagy a magyar mentalitással. Az Aranyélet vagy a Terápia viszont sikeres volt, pedig mind a kettő ujraforgatott sorozat.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.27. 08:14:48

@Permetező: ja. Lényeg, hogy számukra angolosan hangozzon.

Terézágyú 2019.06.27. 08:42:19

@Im just here for the comments:
"a rém rendes igen, bukás lett, de az annyira gagyi volt, h nem lehetett más."

Nekem van egy olyan érzésem, hogy ezt a megrögzött (eredeti) rémrendes-rajongók nyomatják. Minden egyes percét az eredeti - hasonlóan gagyi, de már kultstátusba emelkedett - jeleneteihez hasonlították, így persze, hogy nem tetszett annyira.

"Az Aranyélet vagy a Terápia viszont sikeres volt, pedig mind a kettő ujraforgatott sorozat."

Bocs, ezeknek az eredetije ment a magyar csatonákon valahol????
Tudtommal nem.
Úgyhogy ez nem példa arra, amit fentebb írtam, hogy más országokban az ismert sztorit is szívesen látják helyi színészekkel...

Zabalint 2019.06.27. 08:42:51

@Igazamvanvagyigazamvan?:
De náluk is menő az angol név egyrészt. Másrészt pedig ha sok országban akarsz jelen lenni a termékeddel, akkor eleve angol márkanevet kell kitalálnod, mert azt fogják tudni legtöbben hová tenni, csak képzelj el egy tipikus lengyel nevet helyette.

Megjegyzem zenében meg olyan dilemmaként jelenik ez meg, hogy ha egy zenekar magyarul énekel, akkor van esélye itthon befutni, de más országban nem, ha viszont kezdetektől fogva angolul énekel, akkor itthon nem fog befutni, viszont van esélye nemzetközileg befutni, és utána talán itthon is. Nekem mindenesetre nem szimpatikus a jelenség, pl. finn zenekaroknál jobban szeretem, mikor finnül énekelnek, mint angolul, ugyanakkor ha mindig finnül énekelne mindegyik zenekaruk, lehet hogy soha nem hallottam volna finn zenéről.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.27. 08:50:55

@Zabalint: ugyanígy gondolom én is. Gondold el, az Abba világhírű lenne-e svédül?

Zabalint 2019.06.27. 08:51:46

@Terézágyú:
Ezért mondtam példának a Teljesen idegeneket ami itthon is befutott film volt, aztán a magyar remake-je is sikeres lett, hála a jó színészeknek.

A Terápia határeset, mert sokan ismerték az eredetijét, és igaz, hogy nem ment magyar TV-ben, de a többség nem hinném, hogy a remake-et TV-ben nézte volna (jó hogy nem VHS-en 2019-ben...). A HBO Go-n meg nem csak hogy az eredeti, de még más országok remake-jei is megnézhetőek. Az Aranyélet nyilván más tészta, ott az eredeti itthon nem futott be.

A Rém rendes család eredetije is nyilván egy gagyi vígjáték, szóval nem az a kategória mint az In treatment/Terápia, ezért is írtam, hogy relatív, márpedig a magyar még sok fokozattal gagyibb volt.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.27. 08:53:35

@Terézágyú: lehet, de a rém rendes egyetlen poénján sem tudtam mosolyogni. Bundy viszont szállóigéket hagyott ránk. Igaz, a fordítás is hozzátesz, nomeg a szinkron. Jobb, mint az eredeti!
Igaz, pamlagszörny?

Im just here for the comments 2019.06.27. 09:19:14

@Terézágyú: mi köze az eredetinek ahhoz, hogy a remake szar lett? A remake minőségén semmit nem ront vagy javít az, hogy milyen volt az eredeti, itt nincs logikai összefüggés.
A másik két sorozattal mindössze azt szerettem volna példaként szemléltetni, hogy ha jó a minőség, akkor mindegy, hogy remake-e.
De ha már kukacoskodunk: Én spec néztem az In treatmentet, adta az HBO, tehát itthon is ismert volt.

De a világért sem akarlak megzavarni, toljad nyugodtan a szokásos "a magyarok így meg úgy" szöveged.

Void Bunkoid 2019.06.27. 10:31:02

Hát kérem már eleve a Vans hallatán facepalm.

Remélem a kis fekete topánka az, fehér vanscsíkkal az oldalán, amit 10-ből kb 9 és háromnegyed darab, 14-25 közötti nő hord. Kurvára eredeti és egyéniségkifejező.

Persze tudom, ez nem stylist vagy épp stílusfikázó blog, de ennyire eredetitlen birkának lenni már nagyon fáj.

ekat 2019.06.27. 13:20:07

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Hát hiába nézek akárhány angolnyelvű értelmező szótárt, csak azt találtam, hogy:

strech
•Common misspelling of stretch.

De amúgy meg természetesen kirakatban található ruhaneműkről volt szó, hol máshol használnák rendszeresen

Eugene Horse 2019.06.27. 14:31:23

Én már nagyon rég nem veszek drága cipőt, mind fos minőség, még a márkás darabok is. 10 rongy alatt outletben bőven lehet venni jót, áprilisban kicsattogtam a Premierbe, vettem 17 rongyért két pár Adidas-t, ha elszakad, szétmállik, akár pár hónap után, vagy kivágom a kukába, vagy elhasználom fűnyíráshoz, nem fogok egy szaros cipővel kanosszát járni. Nyilván ha 35 rongyért venném, visszavinném, ezért nem veszek 35 rongyért.

blasiusii 2019.06.27. 15:41:01

@Eugene Horse: nem lenne amúgy reklám helye, de utóbbi pár évben Tisza cipőket vettem, és egyik sem akar elnyűvődni :D na azok 30 e körül vannak, de bazi kényelmesek (mondjuk azok utcai cipők), nem "kínaiból" (azok a büdös műanyagok, amiket manapság használnak a drága cipőknél is) vannak, nem is kell őket visszavinni sehova :)

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.27. 16:10:09

@ekat: jó, persze. Nem cáfolni akartalak, csak tisztázni.

Permetező 2019.06.27. 19:07:14

@Eugene Horse: nálam nyáron a cípő az a 800ft-os ebayes papucs, munkában meg adnak kötelező munkavédelmis lábbelit