Tékozló Homár

Helyzetjelentés a Fogaras IC-ről: "Nyitható ablakok száma 1, fokok száma érzésre legalább 39"

2019.07.04. 10:38 | Homár Hilda | 58 komment

image.jpgNyár parancsnok alaposan bedurrantott a kályhába. Tombol a kánikula, mindeneddigi  és sohakorábban típusú melegrekordok dőlnek sorra,  az emberek túlélő üzemmódra váltottak, és hirtelen felértékelődik még a légkondis munkahely is, nemhogy a légkondis pláza, a légkondis mozi vagy egy légkondis közlekedési eszköz, ami a végletekig elcsigázott nép számára végre enyhülést ad. Már persze akkor, ha rendesen működik az a fránya beépített klíma.

Kedves Homár!

Épp a Békéscsaba és Budapest között közlekedő 15:19-kor induló, Fogaras IC 74-es számú vonaton ülök, onnan írom ezt a levelet, mert kínomban már nem tudtam mit kezdeni magammal. Kint 35 fokot mutat a hőmérő, én pedig egy temetésről jövök vissza Budapestre, ahol délelőtt már pecsenyévé sültem az akkor még csak 34,5 fokos melegben. Gondoltam, legalább legyen egy kényelmes délutáni utam, megengedtem magamnak azt a luxust, hogy megváltottam az 535 Ft-os IC helyjegyet a sima gyorsvonati pótjegy helyett, legyen kényelmes helyem a légkondicionált kocsiban. Tudom, naiv voltam.

A vonat először csak 10 percet késik az utastájékoztatás szerint, majd ez 15 percre módosul. Ezalatt pont remekül le lehet izzadni az állomáson várakozva, persze erről bizonyára nem a MÁV tehet, hiszen Romániából jön a vonat, a határon mindig lehet valamilyen fennakadás, tulajdonképpen már az nem is elvárás részemről, hogy egy IC pontos is legyen ezen a vonalon, ebben az országban.

Befut a vonat végre, a sok izzadt ember végre felszalállhat és megkeresheti a légkondicionált helyeit. A vonathoz két román IC kocsit csatoltak, számozás semmi, az csak szájhagyomány útján terjed, hogy melyik kocsi melyik, de mindegy is, mert a helyemen már ül egy román úriember aki feldobta a lábát a szemben lévő ülésre is, biztos ami biztos, és nyitott szájjal szundikál. Leülök máshova, nem vagyok most szőrszálhasogatós kedvemben, de még ha abban is lennék, sem biztos, hogy alvó románok felébresztését és arrébbküldését vállalnám.

Leülök egy random helyre, alig vannak a vonaton, és várom a hűsítő legkondit, ami persze elmarad. Már fél órája utazunk amikor megérkezik a kaller, akitől megkérdezem, hátha én tévedek, hogy biztos ez az IC kocsi? Igen, ez az. És légkondi megy? Igen, megy! Csak ANNYIAN FELSZÁLLTAK BÉKÉSCSABÁN, hogy sajnos ez ennyire képes. De előtte nagyon jól ment! (Megjegyzem, kb 15-en lehetünk a 100+ üléssel rendelkező kocsiban) Ha nagyon el akarom hinni, akkor a bokám környéken tényleg érzek némi langyos szellőt végülis. 10 perc múlva visszajön ugyanez a kalauz és egyik utastársunk segítségét igénybe véve kinyitja az egyik mini ablakot, azzal a felkiáltással hogy csak a levegő cserélő megy, a légkondit nem sikerült felkapcsolni.

Mire Szolnokon vagyunk már patakokban folyik a víz mindenkiről, oxigén nulla, nyitható ablakok száma 1, fokok száma érzésre legalább 39, a levegő lehetősége a mozgásra nagyjából semmi. Olvasni már nem tudok, a fülhallgatót nem akarom a fejemre rakni mert az is melegít, barátunk aki az ablaknyitásban részt vállalt, mellékesen megjegyzi hogy a román szakaszon majd’ megfagytak, úgy ment a légkondi. Azaz a berendezésnek nincs baja vélhetően. Felhívom inkább a barátomat, hogy elmondjam mennyire szenvedek. Ez nem segít végül a szenvedés csillapításában. Aztán elolvasom itt a blogon a sorstársak hasonló történeteit. Ez valamennyire vígasztal. 

Mire félúton vagyunk már Szolnok és Budapest között, addigra úgy tűnik hogy valaki mégis megtalálta azt a kapcsolót, mert a villany fekapcsolásával egyidőben valami történt, ami olyan 31-32 fok körül stabilizálta a hőmérsékletet a kocsiban.

Tulajdonképpen nem is azt az 535 Ft-ot sajnálom ilyenkor, hanem úgy az egészet nem értem. Persze vissza lehetne követelni ezt a pénzt, de tök mindegy. Inkább az a gondom, hogy az embernek ilyenkor ezzel a kínlódással telik az ideje, amikor fejlett nyugati országokban élők ilyenkor tudnak dolgozni, pihenni, olvasni stb., minket meg hagynak megfőni a 3 órás úton 3-4000 Ft-ért cserébe, miközben egyébként a technikai feltételek még meg is lennének arra hogy ne egy szenvedés legyen ez az út. Ezt nem értem. 

Köszönöm, hogy megírhattam, mindjárt meg is érkezünk, bár időközben ismét lekapcsolták a villanyt, ami ezek szerint a légkondit is működteti, mert a bokahűsítő légmozgás újra megszűnt.

Üdvözlettel, 

Kurucz Andi

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Snagal 2019.07.04. 10:59:38

hát sajnos a MÁV és a Posta szolgáltatja azokat a sztorikat amikhez nem nagyon lehet hozzászólni maximum ennyit

MÁV ¯\_(ツ)_/¯

ekat 2019.07.04. 11:09:01

Nagyon durva.
Utoljára a Hamburgba tartó nemzetközi vonaton ültem jó pár éve, helyjeggyel, a teljes úton csorgott be az ablak mellől a lábam elé a víz. És nem volt más szabad hely.
Vissza még vissza kellett jönnöm, akkor meg vécére is nehéz volt kimenni, mert bőröndökkel ültek/feküdtek mindenhol a folyosón a helyjegy nélküliek.
Úgyhogy soha többet. :)

Xezs7 2019.07.04. 11:12:33

Nem vagyok szégyellős, meg szoktam kérni a kallert ilyenkor, hogy kapcsolja be a légkondit. Volt hogy ez sikerült, volt hogy az jött vissza, hogy rossz. Mindig belegondoltam, hogy talán nem is rossz, csak spórolni akarnak.

Mindenesetre az utasok nagy része annyira mafla, hogy egy sima személyvonaton képtelen megkérdezni a vele egy fülkében ülőktől, hogy lehuzhatja-e az ablakot. De ha valaki más lehúzza (én) akkor egyből mondják, hogy milyen jó ötlet és hogy már milyen meleg volt.

ekat 2019.07.04. 11:15:15

@Xezs7: Amúgy a másik véglet is iszonytató, mi már amerikai és angol vonaton is fagytunk szanaszét a légkonditól a férjemmel. Az utóbbin konkrétan kiültünk az előtérbe a földre. :)

ordasbacsi 2019.07.04. 11:31:20

Ezt meg is érdemli aki vonatra ül.

Szarazkoro 2019.07.04. 11:39:40

En anno azt csinaltam, hogy megkerestem a kapcsolotablat es hajra.

Pepe001 2019.07.04. 12:01:24

A múltkor írtam a MÁV-nak hasonló probléma miatt. A válasz ennyi volt:
Miért nem ültem át másik kocsiba?

Szakértelem és ügyfél központúság a maximumon...

Potpolett 2019.07.04. 12:10:04

Vasárnap Szolnok-Budapest vonalon már csak 1. osztályra volt helyjegy, vettünk. Nem volt légkondi és nyitható ablak sem. Nekem tetszik, hogy valaki még emiatt ír posztot, bárcsak ne vesztettem volna el már a lelkesedésem ebben a dologban.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2019.07.04. 12:35:57

@Pepe001: A belügyminisztérium ajánlásával?

ptspts 2019.07.04. 12:52:12

Nem megoldás (és a poszt jogos marad), de enyhíti a kellementlenséget, ha az utas átül másik (hűsebb) kocsiba, vagy megkeresi a kapcsolótáblát, és felkapcsolja a légkondit.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.07.04. 13:01:41

"Tulajdonképpen nem is azt az 535 Ft-ot sajnálom ilyenkor, hanem úgy az egészet nem értem. "
Nem? Pedig egyszerű... Magasról le van sz*** az utas...

2019.07.04. 13:41:41

@Xezs7:
Csak vannak olyan kocsik is, amikben épp a légkondi miatt nem nyitható az ablak, az meg nem működik.

Más:
A BKV Van Hool buszaiban még soha nem találkoztam működő légkondival, valamit fúj a rendszer, de nem hideg, sokszor már reggel 35 felett van a hőmérséklet, amikor kint még hidegebb van, mert csak kicsi ablakai vannak. Namost vannak páran Facebook oldalakon, akik ennek ellenére állítják, hogy a légkondi működik, csak a hülye utas kinyitja az ablakokat.

2019.07.04. 13:43:47

@Potpolett:
Egy időben mikor Start VIP kártyával vagy miafranccal utaztam, amivel első osztályra is felszállhattam, sokkal gyakrabban nem működött ott a légkondi, mint a másodosztályon.

Xezs7 2019.07.04. 13:46:29

@Zabalint: ha nyitva van az ablak a buszon, akkor nehéz neki hideget fújnia, hiszen a folyamatosan bejövő meleg levegőt kellene hűtenie. De buszokon tényleg elvétve működik. Eddig a 4-6 villamoson volt a legstabilabb a légkondi azok közül amikkel utaztam nyáron.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2019.07.04. 14:42:03

@Zabalint:
Biztosan van ilyen. Én azt a megoldást szeretem amikor a buszvezető ha megy a légkondi akkor csak mondjuk a legelső és a legutsó mini ablakot nem zárja be így van elméleti lehetőség a büdös utaso miatt levegőt venni és hűvös(ebb) lehet e lvegő, bár szvsz ha 4 ajtót megállónként kinyit az a 36nm felület elegendő szellőzést jelent.

Ha nem megy a légkondi vagy csak a vezetőfülkében megy, akkor tessék minden ablakot nyithatóvá tenni plusz a tetőablakot. Nem a garázsban kinyitni, mert megtelik kipufogó végtermékkel, majd az utasok megoldják.

Mondjuk amikor vonatoztam rendszeresen csináltattam olyan csinos kis négyzet keresztmetszetű ablaknyitó kulcsot mert ezelőtt 10..20.. éve sem volt mindig elviselhető. Persze, csak ha nem volt a környéken a kaller.
Mondjuk nekem háromszög keresztmetszetű kulcsom is volt, az M3 metró miatt.. Ha az alagút megtelt volna füsttel az álmoskönyv szerint kevesen maradnának ülve, hogy szépen megfulladva megvárják amíg a sofőr kinyitja a kocsikat.. ha egyáltalán hátra jönne ;) furcsállom is, h nincs sem üveg kitörő kalapács a buszokhoz hasonlóan szerelve és tűzoltó készülék is csak az újakon, holott buszon, teherautón kötelező de még személyautón is ajánlott. Mondjuk sosem nyitottam ki ajtót, az veszélyes ha nem áll a kocsi, talán be is jelez a sofőrnek, csak vész esetére tartogattam.

2019.07.04. 18:03:17

@Xezs7:
Ha kint hidegebb van mint bent, márpedig ez jellemző ezen buszokon reggel, akkor nem lehet igaz, hogy az állítólagosan működő klímát az utasok azért nem észlelik, mert a kinti meleg levegő felmelegíti, amit a klíma lehűt. Van azon a vonalon nagy ritkán Mercedes busz is, azon is kicsi ablakok vannak, de azokat a kicsi ablakokat ha ki is nyitják, észlelhető, hogy bent hideget fúj a klíma. A Van Hool buszokat tavaly mérték, és melegebb volt rajtuk, mint az Ikarusokon, persze mert 30 fok kinti hőmérsékletben a nagy ablakokkal és egy rakás lyukkal rendelkező Ikarusok alig melegebbek, mint 30 fok, míg a hivatalosan klímás Van Hool a kis ablakai miatt ilyenkor simán 38 fokra melegszik belül

2019.07.04. 18:04:29

@Xezs7:
Az 1-esen a CAF-okon még stabilabb, igaz az sokaknak már túl hideg.

juhaszvik 2019.07.05. 08:11:00

Történet röviden: nem működött megfelelően a klíma a MÁV Fogaras IC 74-es számú járatán az egyébként a klíma miatt nem nyitható ablakú utasterekben. Jogos panasz, de ennyi.*

Hogy lett ebből 8 bekezdéses sztori?
De ha már ilyen részletesen elmesélte a napját a posztoló (ilyet általában facebook-on csinálnak emberek, de mindegy), akkor menjünk bele a részletekbe. Miért ne hagynának minket, "mindent tudó, sosem tévedő" homárkommentelőket unatkozni.

Most akkor a temetésen pecsenyévé sült a posztoló, aztán 15 perc késés miatt leizzadt a pályaudvaron?
Honnan tudta, hogy román az utastársa, ha aludt? Vagy ez olyan, mint amikor az osztrákok mondják, hogy "na megjöttek a magyarok"?

"a sok izzadt ember végre felszalállhat"
"Megjegyzem, kb 15-en lehetünk a 100+ üléssel rendelkező kocsiban"
ez most ellentmondás?

"Felhívom inkább a barátomat, hogy elmondjam mennyire szenvedek."
Naplót vezet itt a homáron? A tegnapi reggelijéről lesz poszt? Elég rostot vitt be a szervezetébe?

Na mindegy, jöhet a hétvégi poszt ide a panasz(kodós) blogra...

(* - jut eszembe, hol tehetek panaszt, ha nem vagyok elégedett a homár posztok minőségével, tömörségével?)

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2019.07.05. 08:53:12

@Xezs7: spórolni? De min? Üzemanyagon? :O

CCnick 2019.07.05. 09:13:36

@kekecke: a vonatos légkondi se szivárványszeretetből termeli a hideget, hanem energia felhasználásával

funfun 2019.07.05. 09:24:05

@Xezs7: Anno, diákkoromban, mindig akadt egy idős hölgy, aki érzékeny volt a huzatra és felhúzatta az ablakot a fülkében. Ha mondtam, esetleg üljön szembe, vagy az ajtó mellé, akkor vagy megsértődtek, vagy közölték, nem tudnak háttal utazni stb. Szóval még a 6 személyes fülkékben sem egyszerű, hát még az olyan kocsikban, ahol egy légtérben vannak az ülések.

Terézágyú 2019.07.05. 09:32:23

A buszokon meg tömeg van, szűk a hely, a sofőrnek bömböl a rádiója, és folyamatosan beszél a haverjával vagy a mobilján, vagy félig hátrafordulva, merhogy az mögötte ül.

blasiusii 2019.07.05. 09:34:30

Kedvenc IC-s "életérzések" Kelet-Mo.-ról (mindegyik számtalanszor megtörtént):
- Késést csak utolsó pillanatban írunk ki/módosítunk, amikor már rég be kellett volna futnia a vonatnak
- A klímának csak két beállítása lehetséges: min és max
- "A mennyezeti klíma most nem működik" (oldalról jön be csak valamicske levegő)
- Ha nagy gebasz van, akkor konkrétan elbújnak a kalauzok, felesleges is előkészítened a jegyed ellenőrzésre
- Ha kis gebasz van, akkor mászkálnak, de semmi utastájékoztatás
- A bemondó hangszóró jellemzően nem működik vagy csak bazi hangos recsegés
- Kevesebb lesz a késés, ha meghosszabbítjuk a hivatalos menetidőt!
- A 30 perc feletti késések esetén kaphatsz valamicske visszatérítést, DE ezeket gyűjtögetni kell, ha a visszatérítés nem haladja meg az 1000 Ft-ot. És persze, ez akkor sem automatikus, ha online vásárolsz (pedig tudhatná a rendszer, hogy a vonatod késett), hanem be kell menni egy -épp nyitva tartó- állomásra, kitölteni egy A4-es papírt (a legtöbben ilyenkor puffogva csak visszadobják a pénztárosnak, és nem töltik ki, győzelem a MÁV-nak!)

Terézágyú 2019.07.05. 09:41:24

@blasiusii:
"- Ha nagy gebasz van, akkor konkrétan elbújnak a kalauzok, felesleges is előkészítened a jegyed ellenőrzésre
- Ha kis gebasz van, akkor mászkálnak, de semmi utastájékoztatás"

Mondjuk eleve a kalauzokkal nem közölnek semmit hivatalosan. Sem a késésekről, sem a vonat/kocsik állapotáról stb.
A kalauzoknak nem dolga tudni ezekről. Mármint nem a kalauzok szerint, hanem a felsőbb vezetés szerint.

body_andras 2019.07.05. 09:47:19

Ülj át másik kocsiba, ne szállj fel a vonatra, ne is menj sehová. Költözz bunkerbe hogy ne íródjon még több homár poszt nyomorúságos életedről... Csupa hasznos tanács okostóniéktól.
Szerintem fontos hogy mindennapos téma legyen még a jelentéktelennek tűnő, fogyasztó- és emberjogellenes szolgáltatások minden rémtörténete. Persze hogy életkor mínusz tíz éve mindenkinek rengeteg emléke van arról, hogy a MÁV késik, koszos, büdös, nyáron meleg, télen hideg. Ettől még nem kell lerázni a témát. Mikor fognak az utasok egyszer komolyabban fellépni az ellen, hogy a mókuskerékben kitaposott pénzükért szart kapnak cserébe? Nem beszélve az adó-milliárdokról amik köddé válnak ebben a szervezetben (is).

body_andras 2019.07.05. 09:52:12

@Terézágyú: Képzeld csak el (hacsak már nem élted át) az erdélyi hálókocsis vonatok alternatíváját, a... buszt. Nem is tudom hogy mondjam el, mennyire siralmas. 10 ezer forintért este 7-től reggel 5ig hallgathatod a MULATÓST(!), legalább egy utas mocsadék házipáleszt vedel, autópályára véletlenül se megy rá (hiába esik útba az A3 és az M3), a kacskaringós hegyi utakon 110-zel repeszt - aminek pozitív fejleménye hogy így legalább csak fél órát késik és az is inkább a Bors-Ártándi csapatmunkán múlik.

Dezsike 2019.07.05. 10:39:19

Nagyon egyszerű a dolog. Azért nem megy soha a légkondi a vonaton, mert a magyar felsővezetékben nincs elég áram neki. Állítólag a Railjet első osztályán lévő kávéfőzőket is kikapcsolják a határon, mert nincs elég áram. A lengyel vonaton ment a légkondi, nem is volt baj külföldön, de magyarországon amikor épp felbúgott, kialudt a világítás.

juhaszvik 2019.07.05. 11:04:14

@body_andras: "Mikor fognak az utasok egyszer komolyabban fellépni az ellen, hogy a mókuskerékben kitaposott pénzükért szart kapnak cserébe?"

Aki tud, az autóval utazik, de a többieknek mi az alternatívája (mármint a buszon kívül)? Persze el tudnék képzelni egy olyan közösségi kezdeményezést, ahol az emberek összefognak, és mondjuk egy hétig ignorálják a vasutat. A baj csak az, hogy a reakció erre az lenne, hogy "na végre egy kis nyugi".
A fő probléma talán az, hogy az állami cégek nem érdekeltek a megfelelő szolgáltatás nyújtásában, mivel monopol helyzetben vannak (vagy abban érzik magukat).

citrix 2019.07.05. 11:40:59

A KNYKK helyi viszonylatban közlekedő csodás Volvó csuklósai (valójában ipari hulladékok) is hasonlóan komfortosak. Nyitható ablak nincs, a klíma nem működik. Soha nem működik. A kapaszkodók szó szerint forróak, nem érdemes megfogni őket. A központba írtam levelet az üggyel kapcsolatban, azt a hivatalos választ küldték: minden járműben működik a légkondicionáló, amelyikben hibás azt ki sem engedik forgalomba és azonnal megjavítják. Klassz hogy a központban így tudják a sztorit, a valóság ettől fényévekre van.

ekat 2019.07.05. 12:02:17

@Zabalint: Csak reggel meg hűvös napokon csinál hűvöset az 1-esen a légkondi, ha 30sok fok van és ezer utas, akkor nem bírja kompenzálni a hatalmas üvegablakain végig betűző nap hatását. Hazafele ezért sosem azzal megyek. (És amúgyis egy csomó régi, légkondicionáló nélküli villamos is jár a vonalon.)

Digitális Dzsihád 2019.07.05. 12:21:30

@citrix: "Klassz hogy a központban így tudják a sztorit, a valóság ettől fényévekre van."

Brüsszelben meg úgy tudják, hogy kis hazánkban állítólag demokrácia van, mert Vitya ezt mondta nekik.

Ééérted, ahogy kicsiben egy közlekedési vállalatnál, ugyanúgy nagyban az országgal...

2019.07.05. 12:32:49

@juhaszvik1:
Én amikor egyedül megyek valahová, ha tudok vonatozok. Azért, mert így pénteken közvetlenül munkahelyről tudok indulni, nem kell hazamennem (munkába sosem járok kocsival, nem szeretem a dugót, a parkolás is gond lenne), meg azért is, mert ilyenkor nyugodtan olvashatok közben. Két főnél már drága lenne a vonat. Viszont ahogy egyre jobban épül le a vasút, egyre gyakrabban merül fel, hogy egyedül is inkább autózzak, mert volt már nem egyszer, hogy végig kellett állnom IC-n, mert nem létezett a kocsi, vagy nem olyan kocsi volt, így nem létezett a helyem, emellett egyre gyakoribb az extra nagy késés is.

citrix 2019.07.05. 12:36:25

@Digitális Dzsihád: Tudják, de nekik sokkal többet ér egy (puha?) diktatúra a maga Kedves Vezetőjével, pereputtyával és Mészáros Lölőjével mint egy kormányozhatatlan ország a NER-es pártkatonák által ellehetetlenített ellenzéki kormányzattal. Másrészt egy nem egészen 10 milliós (máshol nagyobbacska város) ország mit csinál, annyira nem érdekes számukra, pláne abban a tudatban hogy a magyar választóknak (benne az ukránokkal és egyéb levelezőkkel) ez kell, erre van igény.

juhaszvik 2019.07.05. 12:49:34

@Zabalint: most néztem egy statisztikát, 2001 óta 160 millióról 150-re csökkent a az utasok száma (fő*év), ami nem nagy változás, vagyis az emberek még mindig kitartanak...

Terézágyú 2019.07.05. 12:57:20

"Mikor fognak az utasok egyszer komolyabban fellépni az ellen, hogy a mókuskerékben kitaposott pénzükért szart kapnak cserébe?"

Egyrészt, ahogy elnézem a jelenlegi pártprefenciát - soha.
Másrészt: az egész országban, minden téren ez a helyzet. A magyar állampolgár akármit csinál (ha buszon megy, ha vonaton megy, ha kocsival megy, ha otthon marad, ha bármilyen szolgáltatást vesz igénybe) szart kap cserébe.

Hogy lehet lázadni, ha MINDEN szar?

fodorb 2019.07.05. 13:00:12

Marhaság, a vonat vontatása a legnagyobb energia ez megy a felsővezetékről
A klíma a kocsi akksijáról megy, amit menetközben tölt, és akksiban tárol, és a villágítás is innen megy.
Az, hogy a határon lekapcsolják szándékos utasszivatás nem más.

Mint ahogy a bkv állítólag klímás volvó és van hool buszai is.
De legutobb némi elégedettséggel töltött el , hogy a vezető is legalább annyira szemvedett

élhetetlen 2019.07.05. 15:03:08

Nem a MÁV-val van baj, hanem a hozzáállásunkkak. Milánóból Pisába egy napos kirándulás vonattal. Este mennénk haza. Péntek volt, a peronon hatalmas tömeg, az eső szemerkél. Az indulási időpontban a vonat sehol. Fél óra, a vonat sehol. A pályaudvar előtti kereszteződésben autós dugó. Mindenki nyomja a dudát. Ettől ugyan semmi nem történik, de jó hangos. Másfél óra késéssel befut a vonat, semmi anyázás, a várakozó tömeg hatalmas tapsorkánban tör ki. A mozdonyvezető az ablakán derékig kilógva, karlengetve fogadja az ovációt. Ha nem vagyok ott, nem hiszem el.
Nem kell elküldeni melegebb éghajlatra, csak feszültségoldásnak szántam, de tényleg megtörtént.

2019.07.05. 15:36:15

@élhetetlen:
Pár éve a fehérvári pályaudvaron pontosan ugyanez volt, FEZEN fesztivál utolsó napja, éjszakai vonat, 2 körül kellett volna érkeznie, késett egy órát, mikor megérkezett, tapsolt, éljenzett a várakozó tömeg, a mozdonyvezető vissza is intett. Hangulat függő, nem ország függő.

élhetetlen 2019.07.05. 16:04:53

@Zabalint: Hangulat függő. Biztosan. A péntek este hazajutni akaró emberek az esőben véletlenül ugyanolyan hangulatban voltak, mint egy fesztiválon “felturbózott” tömeg. Ja.

igazi hős 2019.07.05. 16:48:46

@juhaszvik1: És mekkora lenne a csökkenés, ha az ingázókat (melósok, diákok) kivennénk a képletből? A kiköltöző százezrek egy része (szerencsére!) nem autóval, hanem vonattal jár be Pestre.

Jim87 2019.07.05. 18:15:58

sok vélemény igaz
de az, hogy rossz szolgáltatást nyújt a MÁV nagyon relatív
sok nyugati országban más minőségű a vasút tény
de emellett a világ több száz országában nem jobb, mint a Máv...
pl a fennt említett olasz példa is mutatja

efi 2019.07.05. 22:05:57

Azt is fel kellett volna négyelni, aki úgy tervezte meg az IC kocsikat, hogy a klíma hibája esetében ne legyen B-terv. Gondolok itt arra, hogy úgy kellett volna kialakítani pl a tetejét, hogy ilyen esetben egy kellően nagy felületen rá lehessen nyitni a menetszelet az utastérre, nem pedig 10 db 10 cm2-is résen.

Beer Monster 2019.07.06. 14:13:05

Jogalkotási hiba. Minden problémára automatikusan vissza kéne járnia a jegyárnak. Ezeknek egyedül az fáj, de az nagyon.

padisah 2019.07.06. 20:21:09

a járművek klímázása önmagában a zsákutca, és ez a jellemző a bkk/bkv buszaira is, meg a máv vonataira is

én régen akkor szerettem vonatozni, amikor még nem találták fel ezt az IC kocsi förmedvényt, ami gyakorlatilag mindig levegőtlen és büdös
néhány speciális esetben hideg, főleg amikor nem kéne annak lennie

10 utazásból kb 2x van egy tönkrement neoncső a világítótestben amit nem cseréltek ki, viszont pont olyan frekvencián villódzik és sípol hogy fél óra után konkrétan hányingerem lesz tőle

a klasszikus személyvonati kocsikkal viszont sosem volt ilyen probléma, szellőztetésre alkalmas ablakaik voltak (vannak?) amin kicsi a nem nyitható üvegfelület, tehát ha meleg van akkor van mit nyitni, és kevés, az utasteret melegítő napfény jön be rajta

a világítást meg klasszikus izzószálas lámpák oldották meg, ami fizikailag a hőtehetetlensége miatt nem tud villódzni, nem tudsz olyan áramot rákapcsolni hogy villogjon -> ezeket azóta az únió az ő végtelen bölcsességében betiltotta, de most már az energiatakarékosabb, és nagyon szép fényű halogéneket is

érdemes egy kört futni a Van-Hool buszokon is: ezeket használtan vette a BKV.... na honnan? egy óceáni éghajlatú nyugat európai városból, hollandia, belgium, franciaország satöbbi
ahol soha nincs 35 fok, de még 30 se nagyon

na ezért lettek ezek olyanra tervezve, hogy nagy nem nyitható üvegfelület és minimál légkondícionáló ami viszont nem működik, és nem bír a magyar nappal

az ésszerű megoldás, az hogy nem kell túlgondolni az utastér klimatizálását, a büdös levegő hűtése és keringetése helyett SZELLŐZTETNI kell, ami olcsóbb és jobb megoldás

Rugovicsvalagba 2019.07.06. 22:32:50

@Jim87: Hmmmm. Több száz ? A Földön összesen 203 ország van. Ha nem pontosan emlékszem, akkor +- néhány.

2019.07.07. 10:55:15

@élhetetlen:
Akár lehet. Ha az ember sokat vár, egy idő után már poénba megy át a dolog.

2019.07.07. 10:56:48

@Jim87:
Nem mutat semmit az olasz példa anélkül, hogy tudnánk mennyire gyakori eset.

Engem nem az zavar, hogy a MÁV rosszul működik, hanem a tendencia, hogy egyre rosszabb.

DarkWolf 2019.07.09. 07:01:32

@Gleccsertetű: Gratulàlok ezért az értelmetlen szellemes beböfögésedért

Permetező 2019.07.09. 16:17:27

Hajaj van mit pótolni itt kéremszépen, essünk neki:

"Román vagonban utazni ősi román szokás.
Aki mávval utazik az sikeres ember nem lehet"

kolomparlole1114 2019.07.11. 13:21:08

Mintha ez csak Mucsaröcsögén lenne így... A ceglédi személyen mindennap ez megy.

kolomparlole1114 2019.07.11. 13:28:07

@padisah: "a járművek klímázása önmagában a zsákutca"

Te be vagy baszva? Mitől lenne zsákutca az ha nem akar megfőni az ember?

"a klasszikus személyvonati kocsikkal viszont sosem volt ilyen probléma, szellőztetésre alkalmas ablakaik voltak (vannak?)"

El vagy "kicsit" tájolva... Minden 2. ablak nyitható, persze annak is csak a felső 1/3-a, de azt se nyitják ki, mert 1. mindenhol van egy nyanya aki nyafog a friss levegő miatt, 2. simán csak nem nyílik, 3. ha mégis nyitva, azon a kis lyukon akkor se áramlik levegő. Mondjuk ilyen 200%-os zsúfoltságnál nem meglepő hogy elakad a sorfalon.

"és kevés, az utasteret melegítő napfény jön be rajta"

Te most a zsidószállító marhavagonokról beszélsz? Mert a MÁV-on nagy ablakok vannak, amin a fény bejön, de mivel nem nyitható (vagy csak résnyire), így az bent is marad.

"a büdös levegő hűtése és keringetése helyett SZELLŐZTETNI kell, ami olcsóbb és jobb megoldás"

Jó, de ha meg kitöröd az ablakot, akkor valamilyen rejtélyes okból feljelent a MÁV.

kolomparlole1114 2019.07.11. 13:29:46

@élhetetlen: Itt is szoktak tapsolni a sofőrnek hogy na végre, eddig hol a kurva anyádba voltál...

kolomparlole1114 2019.07.11. 13:32:01

@citrix: "kormányozhatatlan ország a NER-es pártkatonák által ellehetetlenített ellenzéki kormányzattal"

Már miért lenne ellehetetlenítve? Ugyanúgy 1 tollvonás ezektől visszavenni a közpénzt, és fellógatni / TÉSZ-re ítélni mindet.

citrix 2019.07.11. 13:56:36

@kolomparlole1114: Mindennek eljön az ideje, semmi se tart örökké. A NER se. A Mészáros Lölők könnyen szerzett pénze könnyen veszik majd el.
süti beállítások módosítása