Tékozló Homár

12 hónap garancia jár a 24 hónap garanciával reklámozott telefonra

2019.07.12. 11:00 | Homár Rezső | 74 komment

18ixicxdyt75ljpg.jpg

Amikor egy konkrét féltétel miatt vásárolunk meg valamit valahol, akkor elég zavaró tud lenni, ha utólag kiderül, hogy az egész valójában csak kamu volt. Olvasónk egy mobilt vett meg, ráadásul drágábban azért, mert 24 hónap garanciával hitegették, aztán jött a pofáraesés. 

A napokban olvastam a jótállási jeggyel kapcsolatos bejegyzést az oldalatokon. Az én helyzetem is hasonló, de némiképp mégis kicsit más. 2019. januárjában rendeltem egy okostelefont az Euronics webshopjából. A telefont 24 hónap garanciával reklámozták. Amikor megérkezett, észrevettem, hogy nincs kitöltve a garanciajegy. Ezt jeleztem is feléjük, ígéretet tettek a postázására, ennek ellenére többször kellett telefonálnom, mire -ha jól emlékszem- áprilisban meg is érkezett. Egy bibi volt, hogy a 24 hónap helyett csak 12 szerepelt.

Ismét telefont ragadtam, és jeleztem feléjük a hibát, szintén többször kellett telefonálnom, mire kiderült, hogy állításuk szerint csak 12 hónap garancia van a telefonra. Felháborodásomnak adtam hangot, hisz pont a 24 hónap garancia miatt vásároltam náluk így drágábban a telefont. Közölték, hogy nem tudnak mit tenni, de azért utánanéznek, és visszahívást ígértek ismét. Ez meg is történt, amelyben közölték, hogy mégis 24 hónap a garancia, és a jótállási jegyet tértivevénnyel postázzák. Ekkor áprilist írtunk.

Most június vége van, ismét felhívtam az áruházlánc ügyfélszolgálatát, ismét elmeséltem a történetet – immár sokadszorra – majd kis türelmet kért egy kis zenehallgatásért cserébe, majd közölte, hogy csak 12 hónap garancia van a készülékre, és ezen nem tudnak változtatni. Ismét jeleztem felháborodásomat, hogy ha ezt tudom, nem náluk vásárolok drágábban, illetve, hogy a mai nap is 24 hónap garanciával van kint a készülék. Erre közölték, hogy ezt a hibát javítják a mai nap, illetve felajánlotta, hogy panaszt tehetek, melynek a kivizsgálása 30 nap. A panaszt megtettem, az összes hívásomról a felvételeket kikértem.

Összegezve:

Vettem egy telefont 24 hónap garanciával

Kiküldik, de kitöltetlen jótállási jeggyel

Többször kell hívogatni őket mire küldenek egy kitöltött jótállási jegyet, amely csak 12 hónapra szól

Jelzem ismét, hogy gond van, mire kiderül, hogy az tényleg csak 12.

Felháborodás, kiderül, hogy mégis 24 az a 12, és postázzák.

Két hónapig semmi levél, jelzem, kiderül, hogy mégis 12.

Panaszfelvétel

Az érdekesség: 5 hónap elteltével is 24 hónap garanciával szerepel a készülék.

Kérdések:

Mit tudok ez esetben tenni?

Milyen hatóságok felé lehet ezt jelezni?

Kimeríti-e ez a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat esetét?

Kijelenthető-e, hogy ezzel megkárosították a vásárlókat?

Vajon hány vásárló lehet, aki később értesül arról, mondjuk 12 hónap után, hogy nincs is garancia a készülékén?

 

Üdvözlettel,

M

 Szakértőinket is megkérdeztük az esetről, bár ez így is elég megtévesztés gyanús. És valóban az. 

Kedves Olvasó! 

A jogszabály egyes tartós fogyasztási cikkek esetében, mint pl. a mobiltelefon a vásárlást követő egy év időtartamban határozza meg az eladó jótállási kötelezettségét. Az eladó ezt meghaladó időtartamra is vállalhat jótállási kötelezettséget, erre irányuló szerződéses nyilatkozata alapján.

Jelen esetben az adásvételi szerződés a felek között a vállalkozás által a webshopban közzétett ajánlati felhívás, az arra tett fogyasztói vételi ajánlat és annak elfogadásával jön létre az ennek alapján meghatározott tartalommal. Az ajánlattételre történő felhívás részét képezte a 24 hónapra vonatkozó jótállási kötelezettség is, így valószínűsíthetően a szerződés is ennek megfelelően jött létre. A vállalkozás a tévedését még a megrendelés elfogadását megelőzően korrigálhatta volna azzal, hogy a megrendelés teljesítését megtagadja az adott feltételek mellett. 

Fentiek alapján a fogyasztó a panasz elutasítását követően jogosult az illetékes békéltető testülethez fordulni annak megállapítása érdekében, hogy az adott termékkel kapcsolatban a jótállás időtartama 24 hónap. Bírósági peres eljárás keretében is érvényesíthető a jótállási igény, ha a vállalkozás a termék meghibásodása esetében a jótállás határidejének lejártára hivatkozással az igény teljesítését megtagadja. 

Ugyanakkor a vállalkozás nem tanúsíthat a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen (megtévesztő) kereskedelmi gyakorlatot sem. Megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely valótlan információt tartalmaz az adott termékkel kapcsolatos vállalkozói kötelezettségvállalás mértéke tekintetében, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas. 

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi magatartást elsősorban az illetékes kormányhivatal járási hivatalának fogyasztóvédelmi osztálya jogosult vizsgálni. Abban az esetben pedig, ha a megtévesztő kereskedelmi gyakorlat a gazdasági verseny érdemi befolyásolására is alkalmas, akkor az ügyben a Gazdasági Versenyhivatal rendelkezik hatáskörrel. 

Felhasznált jogszabály: 

- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 

- 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Snagal 2019.07.12. 11:31:07

A gvti most kivételesen egész értelmes véleményt írt.
Viszont egy dolog most is kimaradt. A vásárló hogyan tudja igazolni, hogy a rendeléskor mi volt feltüntetve a weben ami alapján a vásárlás mellett döntött? A megrendelésben nem feltétlen lesz feltüntetve minden webes infó, pl a garancia is simán kimaradhat abból a néháns adatból ami ilyenkor rajta szokott lenni (megnevezés, típus, cikkszám, szín stb.).
Meglepődnék ha egy békéltető testület vagy polgári per esetén a printscreent elfogadnák, az nem túl hiteles. (készülhetett bármikor, nehéz igazolni a pontos idejét, ráadásul hamosítani is lehet rajta adatokat)

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.07.12. 12:39:00

@Snagal: ha kiterjesztett a garancia, akkor azt ráírják, pont azért, mert az egy extra. Ha nem volt rajta, akkor azt kell reklamálni.

havrilla 2019.07.12. 12:41:04

@Snagal:
Én az ilyen "kedvező" vételeknél le szoktam tölteni magát a web-lapot mentés pdf-ként pozicióval. Szerintem adott esetben jó bizonyíték.
Sok vásárlásom volt ilyféle kedvezményekkel, de eddig semmi gondom nem volt, tehát nem tudtam kipróbálni egy rekalmációnál a mentett dokumentumot.

KaTe 2019.07.12. 12:51:00

@Snagal: Miért ne fogadnák el?!

A bíróságon meghallgatják a feleket a rendelkező bizonyítékok, illetve tanuk elbeszélései alapján pedig ítélet születik.

Vagy úgy gondolod, hogy a bíróságra csak olyan ügyek kerülnek, ahol valamelyik fél mindent 100%-ban megdönthetetlen bizonyítékokkal tud igazolni? Jó is lenne, mert akkor senkinek sem kellene pereskednie, pláne nem évekig.

Ha mégis ilyen van, akkor az alperes még peren kívül törekszik a megegyezésre, mert tudja, hogy ebből csak sz*ul jöhet ki. Ha tényleg minden úgy történt, ahogy a posztoló leírta, akkor nem látom hogy jöhetne ebből jól ki az euronics...

Joker, az anarchista 2019.07.12. 12:58:23

@havrilla: Én az ilyen "kedvező" vételeknél le szoktam tölteni magát a web-lapot mentés pdf-ként pozicióval. Szerintem adott esetben jó bizonyíték.

Egész biztos?

www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=31012345.jpg

Snagal 2019.07.12. 13:02:31

@KaTe: bármilyen ügy kerülhet bíróságra, de hogy egy printscreent elfogadnak-e ilyen esetben abban nem vagyok biztos, mert nehéz hitelesen igazolni, hogy ez akkor készült amikor rendelte a cuccot. (és mint mondtam hamisítani is könnyű) így nem hiszem hogy túl sokat számítana
de lejebb már adtak rá megoldást.

Terézágyú 2019.07.12. 13:14:53

Most akkor tényleg ennyire megéri az onlány vásárlás, hogy érdemes egy fél évig húzni az ügyet telefonálgatással, meg emilezgetéssel, ahelyett, hogy bement volna a pószter az euronics-központba (vagy mittomén, mijük van), és ott kinyomni belőlük a helyesen kitöltött papírt??? Ha meg nincs ilyen központjuk akkor az egész szart sem ér.
Minél tovább húzódik az ügy, annál reménytelenebb...

Terézágyú 2019.07.12. 13:24:40

Egyébként én úgy vélem nem szándékos csalásról van szó a bolt esetében, egyszerűen rohadt nagy káosz, fejetlenség és szervezetlenség van.
Maguk a dolgozók, ügyfélszolgálatosok is ezért mondanak összevissza mindent. És ezért nem halad előre a pószter ügye, mert a sima dolgozónak/ügyfélszolgálatosnak semmi hatásköre nincs az ügy megoldására.

Ez persze majdnem akkora gáz, mintha szándékos csalás lenne az ügyben...

Majmász Gedeon 2019.07.12. 13:38:27

„Amikor egy konkrét féltétel miatt vásárolunk meg valamit...” Féltétel? Az pont egy egésznek a fele?

juhaszvik1 2019.07.12. 13:39:16

@Snagal: "A vásárló hogyan tudja igazolni, hogy a rendeléskor mi volt feltüntetve a weben ami alapján a vásárlás mellett döntött?"

ha jól értettem, akkor a posztoló kikérte a telefonbeszélgetést, ott pedig elismerték a helyzetet ("...a hibát javítják a mai nap"), szóval nem is igazán értem, hogy mit értetlenkednek.
Sőt ami azt illeti ez nem is hiba, mivel olyan áron és feltételekkel kell egy terméket értékesíteniük, ahogy az meg volt hirdetve (kivéve ha azt valamilyen formában jelzik), vagyis szimplán "bűncselekmény", amit csinálnak (gondolom én, az eddigi ismeretek fényében).

@Terézágyú: "úgy vélem nem szándékos csalásról van szó"
lehet, hogy a probléma nem szándékosságból fakad, de az, hogy hogyan reagálnak rá már igen. Nem hinném, hogy egy-egy probléma ne jutna el vezetői szintre, ahol tudnának tenni ellene. Nem a kisembereket akarom ütni, mert ők csak abban a környezetben végzik jól-rosszul a dolgukat, amit a menedzserek kialakítanak számukra. Ha pedig rendszerszinten vannak gondok, ott a fejjel van a baj.

juhaszvik1 2019.07.12. 13:40:56

@Majmász Gedeon: "Féltétel? Az pont egy egésznek a fele?"

Nem, az egy tételnek a fele...

Terézágyú 2019.07.12. 13:46:42

@juhaszvik1:
"ha jól értettem, akkor a posztoló kikérte a telefonbeszélgetést, ott pedig elismerték a helyzetet ("...a hibát javítják a mai nap")"

Igen, ha jól értette a pószter, és jól írta le ide, és nem csak egy raktárosfiúval beszélt, aki hallott a konyhában valami olyat, hogy "a rendszergazdák már megint elcseszték a weblapot" stb. stb. Mer ugye a következő alkalommal meg mással beszélt, az mást mondott, lehet, hogy ő tudja jobban, ez magasabb szintű beosztott stb. stb. stb.

"lehet, hogy a probléma nem szándékosságból fakad, de az, hogy hogyan reagálnak rá már igen."
A kettő ugyanaz. Éppen arról van szó, hogy szervezetlenség van a reagálásban. Az első bejelentésre is meg a későbbiekben is.

"Nem hinném, hogy egy-egy probléma ne jutna el vezetői szintre, ahol tudnának tenni ellene. "

Bisztoss tesznek is. Papíron. Kiadják az ukázt, hogy "minden problémát még aznap meg kell oldani!" De hogy ki oldja meg, és hogyan (ha egyszer pl. nincs jogosultsága senkinek utólagosan kitölteni egy üres/téves jótállási lapot) akkor az egész befullad.

Hogy mondjak egy példát: arra is jogszabály van, hogy a buszmegállókban tilos bagózni, és a közterületfelügyelők/rendőrök bírságolhatnak is - csakhogy ilyeneket nem is lát az ember évszámra. De a Kedves Vezető biztosan nagyon büszke rá, hogy "hiszen ezt a kérdést már megoldottuk évekkel ezelőtt!"...

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatasgaleria.blog.hu 2019.07.12. 14:25:30

Akkor a fogyvéd mennyire büntet ilyenkor megtévesztésért? :D Költői volt...

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatasgaleria.blog.hu 2019.07.12. 14:27:10

@Terézágyú: Ajj, a végeredmény számít... Persze hogy nincs így kiadva, hogy "verjetek át mindenkit"... Hová vezetne ez, ha kiderülne :)

Permetező 2019.07.12. 15:41:10

Nem értem mi a baj. Jeleleg ugyanannyi gar van rajta mint a mégdrágább iphone telefonokon. Szóval még jobban is járt.

rovid 2019.07.12. 18:48:23

@Majmász Gedeon: ennyit értettél belőle? hülye vagy!

Permetező 2019.07.12. 18:53:48

@rovid: hmmm.... akár igaz is lehet, de a kérdés hogy mire alapozod

Pyrrhus 2019.07.12. 23:34:11

@Snagal:
Minden normális vevő készít képernyőképet a vásárolni szándékozott termékről, adatairól és a vásárlás menetében felbukkanó oldalakról, adatlapokról.

MrZed001 2019.07.13. 01:04:24

@Terézágyú:

"igen, ha jól értette a pószter, és jól írta le ide, és nem csak egy raktárosfiúval beszélt, aki hallott a konyhában valami olyat, hogy "a rendszergazdák már megint elcseszték a weblapot" stb. stb. "
Teljesen mindegy, hogy kivel beszélt. Ha annak a személynek feladata felvenni az ügyfél telefont, akkor onnantól kezdve a cég hivatalos képviselője. Azaz amit mond az a cég hivatalos álláspontja. (PONT)

"Mer ugye a következő alkalommal meg mással beszélt, az mást mondott, lehet, hogy ő tudja jobban, ez magasabb szintű beosztott stb. stb. stb."
Vagy valójában senki se tud semmit se.
Ez se gáz, ekkor ugyebár automatikusan a vevő számára kedvezőbb érvényesül.

"a posztoló kikérte a telefonbeszélgetést"
Ezen a naivitáson továbbra is jót mosolygok.
Amikor a rendőrség által lefoglalt és szigorúan őrzött iratok, felvételek tűnnek el "amikor csak kell" :DDD

Erre mindig azt mondom, hogy le lehet játszania az eladónak a saját felvételét párhuzamosan az én felvételem mellett. Ezzel validálva mindkettő hitelességét. Illetve ha bármelyikből hiányozna, akkor annak hiteltelenségét.

Ha neki nem lenne meg "valamiért", nos akkor automatikusan az egyetlen lejátszott, azaz az én felvételem az kizárólagos bizonyíték.

Helyszíni zsemle 2019.07.13. 02:33:12

Szerintem nem egyezkedni kelett volna, hanem azonnal elalni a vasarlastol, ahogy kiderult, az atveres.

veerses 2019.07.13. 05:07:40

Csak komoly cégtől vásárolni! Én az utóbbi évben két dolgot reklamáltam meg a Media Markt nál, és le a kalappal. Mindkettő teljes megelégedésemre rendeződött, pedig a második esetben nem is volt teljesen igazam, egy háromszázezres tételnél. De nem akartak abból ügyet csinálni, hogy nem olvastam el a sok oldalnyi feltételeket rendesen, a vevőnek kedvezve intézkedtek. Így is lehet, illetve így kellene! Nem véletlenül vásárolok most már akkor is náluk, ha máshol jobb árat látok.

havrilla 2019.07.13. 05:38:09

@Szőnyegbombázó Galamb:
Nem értem, mit akarsz mondani.
A mellékletnek semmi köze egy hírdetés vagy lap letöltéséhez. Valami ügyeskedésre célzol? Azért egy komolyabb webáruház oldaláról készített mentést elég nehéz utólag egy átlagembernek meghamisítani.

esferenc 2019.07.13. 06:22:39

@veerses: Én meg a Samsunggal jártam hasonlóan. Küldtek egy mailt, hogy a partnerük által lehagyott (elfelejtett) tíz éves motorgarancia él. Nem hivatkoztak arra, hogy nem ők adták el, meg nem ők hirdették meg, általában nyújtják, arra a gyártási számra is nyújtják, akkor nekem is nyújtják. A partnerükkel meg ne kommunikáljak tovább, ők majd megteszik.

Kopasz Szuzukis 2019.07.13. 06:49:15

Eftások! Még a leggagyibb kínai webáruház is legalább 2 visszaigazoló emailt küld. Abban szerepel minden fontos adat. Még a garancia, pénzvisszafizetés, elállási lehetőség.
Ha ez nincs meg egy magyar "vellanybótban", akkor sztorno, és nagy ívben kerülendő.

kéki béla 2019.07.13. 07:04:36

@Kopasz Szuzukis: én személyesen akartam vásárolni náluk, mert amit meg akartam venni, az "véletlenül" csak úgy volt elérhető, webről nem lehetett. Két boltjukban jártam, mondván, az egy negatív tapasztalat még nem számít. A másodikból úgy jöttem el, hogy innen soha, semmit.
Jó, ez évekkel ezelőtt volt, de a bolt eleve lepukkant hatást keltett, plusz az eladók "szakértelme"... kb addig terjedt, hogy mondjam meg, mennyit szánok adott árura és megkereste azt, ami max. 10Ft-tal volt olcsóbb.

kéki béla 2019.07.13. 07:09:48

Engem cipővel szivattak meg hasonló módon.
Eladó kiscsaj azt mondta, hogy két év garancia van rá.
Hetedik hónapban mentem reklamálni, mert kezdett foszladozni a negyvenezres túracipő felsőrésze, mire közölték, hogy hat hónap után szavatosság van, vizsgáltassam be saját költségen, utána meglátják, mit tehetnek.

A dockyard egyik boltja volt. A kiscsaj már rég nincs ott, viszont bennem hagyott olyan mély nyomot a reklamációm előadásakor igen tahó módon viselkedő két utódának viselkedése, hogy soha többé ne vásároljak tőlük.

CCnick 2019.07.13. 08:45:21

@Kopasz Szuzukis: Miért, egy email milyen xtra jogbiztonságot ad? Pont leszartam, hogy az e..ics visszaigazoló mailben csak a temék tipusa meg ára szerepelt, ha valami gond lett volna bármivel a termék átvétele után, ott a 14 nap és kész.

más.
M igazán linkelhette volna a készüléket amit szerinte most is 2évvel hirdetnek

Kondom Keselyű 2019.07.13. 09:39:12

@Snagal:
szerinted mennyire eletszeru, h a ceg kepviseloje bele hazudja a biro pofajaba, hogy a vevo meghamisitotta a screenshotot?

igazi hős 2019.07.13. 09:45:44

@Terézágyú: A lakosság egyre nagyobb része lakik a nagyvárosokban, de ezért a lehet, hogy a 3/4-ének nem esik útba egyik üzlet sem, sőt akár több órát is jelenthet, hogy bemenjen valahová, ahol személyesen ütheti az asztalt a garanciapapírért. Nekik jobb az online/telefonos ügyfélszolgálat - feltéve, hogy működik.

Snagal 2019.07.13. 09:52:46

@Pyrrhus: én normális vevő vagyok, de nem készítek. De nem is ez volt a kérdés.

Snagal 2019.07.13. 09:56:20

@Kondom Keselyű:
1) a bíró nem fogad el akármit mint bizonyíték, csak mert a másik fél nem ellenkezik (pl ha az 5éves unokaöcsém csinál egy ákombákom rajzot paintben a webshopról és ráírja hogy 1millió év garancia a bíróság nem fogja automatikusan elfogadni csak mert nem ellenkezik a másik fél)
2) nyilván azért kerül az ügy bíróságra mert a cég ellentétes állásponton van mint a fogyasztó. Nem a bíróságon fog rá jönni egyikükre sem az őszinteség. Ha ők azt állítják hogy csak 12 év a gari a vásárló meg azt mondja, ő 24 hónapos garit látott a weben akkor nyilván megpróbálják ezt megcáfolni... különben el se jutnának a bíróságig ha leszarnák.

Kondom Keselyű 2019.07.13. 10:06:09

@Snagal: a logokbol meg kiderul, hogy a vevonek volt igaza, es eljaras indul hamis tanuzas miatt a melos ellen. te vallalnad a priuszt a netto 180-as allasod megtartasa erdekeben ?

Nagykörúton túli magyar 2019.07.13. 11:03:47

Tehát a posztoló megvette 12 hónapos garanciával, aztán miután látta, hogy mire megérkezett a termék, akciósan már 24 hónapos garanciában szerepel a webshopon, bepróbálkozott, hátha neki is megadják.
Hát sok sikert az ellenkező bizonyításához.

Xezs7 2019.07.13. 11:20:44

Az igazad bizonyítására a megoldás a tárolt változat. Az összes nagy keresőszolgáltató, így a Google is, időnként lementi az összes nyilvánosan elérhető weboldalt, ezt hívják tárolt változatnak. A keresőben ezeket meg lehet találni, és még a tárolási dátumot is kiírja.

lobster thermidor 2019.07.13. 11:43:02

@kéki béla:
Túrabakancsra 2 év garancia csak a mesében van! :)
Cipőt a cipőboltból!

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2019.07.13. 12:39:51

@Snagal: @KaTe: @Szőnyegbombázó Galamb: @Pyrrhus: @Kondom Keselyű: @Xezs7: Na, megmondom, mi a megoldás:
1: készítünk képernyőfotót és/vagy lementjük a böngésző teljes weboldalát – annyit, ahány oldalt el akarunk menteni,
2: mindezeket egy mappába tesszük, majd ezt tömörítjük,
3: majd ezt a tömörített mappát elküldjük magunknak ez egyik email címünkről egy másikra még aban a szent pillanatban. Ennyi!

Ez a levél megmarad az email szolgáltatóknál (mindkettőnél) hiteles bizonyítékként az időpont és a weboldal(ak) kapcsán (is). Ha ez nem elég egy bírónak, akkor inkább menjen el havat lapátolni.

Egyébként ezt a módusert nyilvén sok máshoz is lehet használni: a dokumentumok ingyenes tárolásához, más fontos iratok hitelességének, készítési idejének bizonyításához stb.

Nagy Mihály (FB): Magam éppen a 2 hetes elállási jog miatt vásárolok mindent webboltokból, amit csak lehet (nyilván tartós cikkeket). Sok bosszúságtól mentett már meg ez a módszer...

KaTe 2019.07.13. 13:44:01

@kéki béla: Az eladóhölgy "majdnem" jól mondta, ugyanis valóban 2 év SZAVATOSSÁG van a megvásárolt cipőre, amit sokan összekevernek a 10.000FT vételár feletti tartós fogyasztási cikkekre érvényes kötelező 1 év JÓTÁLÁSSAL - pl. 10.000FT vételár feletti, gyógyászati segédeszköznek minősülő cipő esetében a törvény a 2 éves szavatossághoz képest 1 év jótállást (is) biztosít!
A szavatossággal kapcsolatban az első 6 hónapban a bizonyítás az eladót terheli (ezért is vizsgáltatják be a terméket független szakértővel) ezt követően viszont neked kell bizonyítanod (pl. szakvéleménnyel) hogy a termék hibája gyártási hibára vezethető vissza.

KicsiKrisz 2019.07.13. 13:48:10

@Snagal: mondjuk ha a cég rögzített felvételen lenyilatkozza, hogy a hibát javítják, az elég egyértelmű, nem?!

Nagykörúton túli magyar 2019.07.13. 14:24:22

@Fotósképző:
"1: készítünk képernyőfotót és/vagy lementjük a böngésző teljes weboldalát – annyit, ahány oldalt el akarunk menteni,"

2A: ezt ellátjuk elektronikus aláírással, és időbélyegzővel
2B: kinyomtatjuk, és a másolatot hitelesítetjük egy közjegyzővel,

3: utána már bármit csinálhatunk vele, hiszen így már egy közhiteles másolat. Felesleges bárhová küldözgetni ezután.

élhetetlen 2019.07.13. 14:39:23

@Terézágyú: “Most akkor tényleg ennyire megéri az onlány vásárlás…?”. Ez csak akkor kérdés, ha el tudsz menni a boltba is. Én nem tudok, az internetről élek. Még nem volt igazán gondom. Általam ismeretlen bolt, vettem egy 7000 ft-s kerámia tepsit. Bénán csomagolták, kicsi volt a doboz, átlósan tették bele az árut, félbe törve kaptam meg. Telefon, nem cicóztak, hogy esetleg én ejtettem le, stb., vigyem vissza, kapok másikat. Kérdezem, ha csak úgy oda tudnék ugrani, akkor házhoz kértem volna pénzért? Kis pusmogás, jó, zárás után valamelyikőjük kihozza. kihozták. Most vettem egy 45 literes hűtőt, hogy legalább a tejemért ne kelljen lehajolni. Posta szállította, a postás rohan, egy ezres, és kicsomagolta, a helyére tette. Így legfeljebb akkor kell szívességet kérnem ismerőstől, ha idő előtt bedöglik. A kaják, általában Tesco. A húsok nem mennek felére össze sütés közben, és még a sertésköröm is ragyogóan tisztított, a zöldségek frissek, mert, ha nem tetszik, bármit visszaküldhetek, és nem akarnak ezzel babrálni. Jó dolog az “onlány”.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2019.07.13. 15:02:55

@Nagykörúton túli magyar: Kétségtelelnül jó megoldások ezek is, de amit írtam az biztosan sokkal olcsóbb és egyszerűbb. Nem tudom, hogyan kell elektronikus aláírást használni, de gyanítom, hogy valami speciális regisztráció és szovftver is kell hozzá, a közjegyző meg ugye drága és sok időt elvesz. Közhiteles másolat nyilván nagyobb értékű termékeknél, szolgáltatásoknál, jogi ügyleteknél éri meg.

horex · http://horex.uw.hu/ 2019.07.13. 15:39:53

@Kopasz Szuzukis:
Naja a kinai! De már a kínait is hamisitják

horex · http://horex.uw.hu/ 2019.07.13. 15:44:30

@veerses: Csak komoly cégtől vásárolni! "

Komoly cégtöl vásároltam biztositást telefonon
A meghatározott összeg helyett lényegesen többröl jött a szerződés
Azonnal elálltam tőle
A komoly cég próbált mindenféle kifogást találni hogy miért nem állhatok el. Aztán "belenyugodott"
Ma Magyarországon semmire nincs biztositék

ebella 2019.07.13. 16:22:13

@horex: Biztosító mint komoly cég? Na ne!

Megjegyzem én úgy kötöttem lakásbiztosítást neten, hogy extra szolgáltatásokat kaptam, a régihez képest, rendkívül magas felelősségbiztosítást például, de másban is extra (térítési összeg, a kp. nagyságának elfogadottsága, stb.), és ugyanannyiba került végül, mint a régi, akik felbosszantottak egy piti kártérítési összegen vitatkozással, ezért otthagytam őket. Ugyanaz az összeg meg úgy jött ki (egy bérelt helyiség is benne van, az előzőbe nem volt), hogy addig gondolkodtam, ők meg addig ajánlottak engedményt, míg a felére nem csökkent a díj, úgy hogy a vállalás maradt az eredeti.
A teljesen korrekt feltételeket tartalmazó szerződés meg neten jött a saját fiókomra, ahol beszélhetek is velük, ha karok. Eddig nem akartam, pedig már vagy öt éve náluk vagyok.

Szerencse kérdése is lehet, de a biztosítókat én úgy általában nem sorolom a vevői (megrendelői) szempontból komoly cégek közé. Inkább a lehúzás jellemző rájuk minden szinten.

Nagykörúton túli magyar 2019.07.13. 16:24:30

@Fotósképző:
"de amit írtam az biztosan sokkal olcsóbb és egyszerűbb."
Kétségtelenül az, viszont úgy bizonyító erővel nem rendelkezik, azaz egy jogi eljárásban nem lehet felhasználni, a bíró nem fogja azt figyelembe venni, hiába küldöd "havat lapátolni". :)

CoolKoon 2019.07.13. 19:52:16

@Szőnyegbombázó Galamb: lol azért a képért :D De ez azért nem ennyire egyszerű. Ugyanis ha a screenshot vagy a PDF hitelessége kapcsán kétségek merülnek fel, akkor egyrészt szakértő is megvizsgálhatja (aki persze nem feltétlenül kell hogy találjon valamit), másrészt a webshopnak is hitelt érdemlően igazolnia kéne, hogy a kérdéses időszakban ilyen ajánlatuk nem volt. Ennek ellenkezőjét pedig a harmadik félhez (árukereső aggregátorokhoz, Google-höz, Fosbook-hoz stb.) feltöltött tartalom (amelyben esetleg benne lehet az akció) is cáfolni tudja.

Nagykörúton túli magyar 2019.07.13. 20:33:27

@CoolKoon:
"másrészt a webshopnak is hitelt érdemlően igazolnia kéne, hogy a kérdéses időszakban ilyen ajánlatuk nem volt."
Ebben az esetben a webshopnak nincs bizonyítási kötelezettsége. Csak kérnie kell az adott dokumentum hitelesítési záradékát. Ennyi a dolga.

CoolKoon 2019.07.13. 22:09:22

@Nagykörúton túli magyar: És ha van olyan, mert az illető azt teszem azt egy közjegyzővel hitelesíttette? Mert igen, a legtöbb vállalkozó rohadék és simán letagadná, hogy pofátlanul hazudott, de valahogy mindig ki szokott derülni, hogy töke van a menyasszonynak.

MaCS_70 2019.07.13. 22:44:39

@Snagal: De, ez bizony úgy működik, hogy ha benyújtok egy iratot (akár másolatban) egy perben (az elektronikus pervitel miatt máshogy nem is nagyon tudom ezt megtenni), és a másik fél nem vitatja annak a tartalmát, akkor a bíró bizony szó nélkül elfogadja azt bizonyítékként.
Mellesleg 25 éves peres gyakorlat során egyetlen egyszer fordult elő velem, hogy bíróság előtt vitatták volna egy irat eredetiségét -- és az is én voltam, megjegyzem, okkal és sikerrel.

Egy ilyen ügyben egy képernyőmentés nagyon nagy valószínűséggel ügydöntő lehet, és még csak el sem kell jutni a bírósági szintig, de még csak a békéltetésig sem feltétlenül.

MaCS

Ragi 2019.07.13. 23:02:12

Nem lehet, hogy vihar van a biliben? Lassan el kéne felejteni azt, hogy ha valamit az euronicsben veszek, és az tönkremegy, akkor az euronicsba viszem vissza. Gondolom az euronics is saját garjegyet ad, ami köszönő viszonyban sincs a gyártói gar jeggyel. Elmondom, ez hogy működik Normális esetben. Veszel valamit az euronicsba, ami náluk 5 év gar, máshol 1. Ez esetben ok vállalnak +4 évet, nem a gyártó. Tehát nekik viszed vissza. Van valami, ami 1 év gar náluk, máshol meg 2? Számla nálad van, gyártói szervizzel vedd fel a kapcsolatot. Telora ez főleg igaz, Huawei telora alapból legalabb 2 év gar van, szerintem a többire is. Ha beszarik, nem tmobilhoz viszem, ő csak egy kereskedő, illetve gázszereléssel is foglalkoznak rövidesen. Egyébként ilyen szempontból őket is lehetne anyázni, mert az ő forma garjegyukon is 1 év van. De nő para, ha gond van, irány a szakszerviz a számlával.

azbest 2019.07.14. 00:24:27

@Fotósképző: úgy látom van hivatalos digitális aláíró szolgáltatás, ügyfélkapuval hitelesítős
niszavdh.gov.hu

CCnick 2019.07.14. 08:06:07

@Fotósképző: te tudod a legjobban, hogy akár a printscreent akár a lementett weboldal tartalmát fél perc átrajzolni/szerkeszteni mielőtt továbbküldöd magadnak megdönthetetlen "bizonyítékként"

CCnick 2019.07.14. 08:11:06

@Fotósképző:" az biztosan sokkal olcsóbb és egyszerűbb" És múködött is már bíróságon a gyakorlatban?

CCnick 2019.07.14. 08:21:00

@Ragi: "Gondolom az euronics is saját garjegyet ad, ami köszönő viszonyban sincs a gyártói gar jeggyel." Egy B.sch mosógépet vettem náluk az életem során összesen, ott szépen jött a gyári garipapír és megkaptam utána a B. 5éves kiterjesztett gyári gariját is. A telefonoknál a webshopban ott van mindenhol, hogy 12-24hónap gyártói garancia. Egyébként ez az 1-2 év se triviális minden telefonnál, a xiaomikat pl 2 hivatalos cég is forgalmazza, az egyiknél 1 év a gyári jótálás a másik nagykernél meg 2 év (illetve ez így volt 1,5éve amikor az enyémet vettem, nem tudom azóta változott-e)

KaTe 2019.07.14. 10:08:52

Nem értem ezt a printscreen dolgot. Ott az okostelefon, felveszem az egész weboldalt, de "hozzáértőbb" embereknek ott vannak képernyő felvevő appok is. Feltöltöm a youtube-ra, azt nézegethetik.. Persze, mindent lehet hamisítani, de még mindig jobb, mint a szép szavak...

kéki béla 2019.07.14. 10:14:24

@KaTe: konkrétan az hangzott el, miután ismételten rákérdeztem, hogy "ja, igaz, egy év jótállás van rá, a második évben már csak szavatosság, de mindkettőt a bolt intézi" - ehhez képest hat hónap a jótállás, a maradék másfél évben már nekem kell saját költségre bevizsgáltatnom, a bolt meg majd eldönti, hogy mi legyen.

Balfredo Alfredo 2019.07.14. 10:16:41

@CoolKoon: "másrészt a webshopnak is hitelt érdemlően igazolnia kéne, hogy a kérdéses időszakban ilyen ajánlatuk nem volt."
Nem igazán értek a jogi témákhoz és nem állok egyik fél pártján sem, de azért megkérdezem: itt nem érvényesül az ártatlanság vélelme? Magyarul: az ügyfél állítja, hogy a webshop 2 év garanciát ígért (amit nem tartott be), tehát neki kellene bizonyítania, hogy tényleg volt ilyen ígérvény. A webshop úgymond ártatlan az ügyben, miért (és nem mellesleg hogyan) igazolja, miszerint a weboldalán soha sem szerepelt 24 hó garancia, mindig is 12 hó volt?

Permetező 2019.07.14. 10:17:49

@kéki béla: ha a bolt dönti el hogy mi legyen, akkor önnastó már vége is a garajnak

Xezs7 2019.07.14. 11:48:34

@Ragi: Semmiféle jogi kapcsolatom nincs a gyártóval. Az eladóval van. Alap, hogy az eladóhoz viszem.

csavardi 2019.07.14. 12:22:45

Ilyenkor az lehet , hogy a gyártó ( pl. Samsung) 2 (vagy több) év gyártói garanciát ad a cuccra , de a bolt csak az egy év kötelező garanciát vállalja. Tehát van a telefonra két év garancia de a második évben ha keletkezik valami vitás ügy , akkor már a gyártóval vagy jogviszonyban , velük , vagy annak a szervízével kell harcolnod és nem az üzlettel.
Ezt valóban nem szeretik kiírni a hírdetésben.

CoolKoon 2019.07.14. 13:31:02

@Balfredo Alfredo: "az ügyfél állítja, hogy a webshop 2 év garanciát ígért (amit nem tartott be), tehát neki kellene bizonyítania, hogy tényleg volt ilyen ígérvény." - Igen, erre kell egy hiteles screenshot, vagy PDF (közjegyző által hitelesítve pl.). Utána viszont a webshopnak kéne az ellenkezőjét bizonyítania, amit nem tudna megtenni.

KaTe 2019.07.14. 23:46:53

@kéki béla: Fussunk neki még egyszer...

1.) Fogyasztói szerződésekben (tehát vállalkozó és FOGYASZTÓ között létrejött szerződés esetén) nincs olyan, hogy 6 hónap jótállás és olyan sincs, hogy 12 hónap szavatosság.

2.) Lehet beszélni jótállásról és (kellék)szavatosságról.
- Jótállás: a törvény szerint 1 év kötelező jótállás jár a 10.000 forint vételár feletti tartós fogyasztási cikkekre (fel van sorolva, mi tartozik ebbe a körbe, a cipő NEM)
- kellék(szavatosság): a vásárlástól számított 2 év, minden ÚJ termékre, amit fogyasztóként vásárolsz meg egy vállalkozástól.

3.) Tehát, a cipőre, amit megvásároltál az X cipőboltban, arra 2 év kellékszavatosság van. A lényeget másolom:

"a szavatosság körében fő szabály szerint a vásárló köteles bizonyítani „igazát”, vagyis azt, hogy a hiba oka már a vásárláskor megvolt a termékben és a hibát nem a vevői rendeltetésellenes használat okozta. Szavatosságnál azonban fontos, a fogyasztói szerződésekre irányadó - és a fő szabály alól kivételt képező – szabály, miszerint a teljesítéstől számított 6 hónapon belül felismert hiba esetén vélelmezni kell (úgy kell tekinteni), hogy a hiba oka már a tejesítés időpontjában is megvolt. Ennek értelmében az első hat hónapban jelentkező kellékhiány miatti felelősség alól az eladó fél csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy az eladáskor a termék hibátlan volt, tehát a hiba oka a teljesítés után, a termék nem rendeltetésszerű használata miatt keletkezett."

4.) Tehát ha valami gond van a cipőddel, akkor a vásárlástól számított első 6 hónapban(!) az eladó beküld(het)i egy független(!!!) szakértőhöz, hogy az szakvéleményével igazolja, hogy valóban gyártásból eredő hibáról beszélünk. Ha kifutottál a 6 hónapból, akkor is lehetőséged van élni pl. a csere jogoddal, erre van még 18 hónapod, viszont innentől már saját költségeden kell bevizsgáltatnod a terméket egy független szakértővel! (amit az eladó vagy elfogad, vagy nem, max. pereskedtek)

@csavardi:
A vállalkozásnak a 10.000 forint vételár feletti tartós fogyasztási cikkre (pl. telefon) 1 év KÖTELEZŐ jótállást kell biztosítania.

Fontos, hogy ebben az esetben is ugyanúgy "jár" a 2 év szavatosság, viszont itt a kettő párhuzamosan megy. Tehát a kötelező jótálláshoz képest nem lesz +2 év szavatosságod, hanem csak 1.

A vállalkozás megteheti, hogy szerződésben vállalt jótállást (GARANCIÁT) biztosít a termékre, ami a vásárlástól számított első évben csak kedvezőbb feltételekkel adható, illetve 1 év után a vállalkozás bizonyos feltételekhez kötheti.
pl. vásárolsz egy mobiltelefont 12+12 hó (24) hó garanciával, akkor arra van 12 hónap kötelező jótállásod, 2 év szavatosságod (mindkettő a vásárlástól számítva ketyeg) illetve +12 hónap garanciád, amit a vállalkozás feltételekhez köthet.
pl: A vállalkozás azt mondja, hogy a kötelező jótállási időn TÚL(!) ők csak akkor cserélik a saját költségükön telefont, ha annak meghibásodik a kamerája. Tehát ha pl. a kijelzője hibásodik meg, arra nem terjed ki a szerződéses jótállás (garancia). Megtehetik, viszont ne felejtsd el, hogy neked 2 év szavatossági jogod van a termékre, tehát ha bizonyítani tudod, hogy a mobil kijelzője gyártásból eredő hiba miatt ment tönkre, akkor az eladó köteles saját költségére(!) javítani, illetve cserélni a hibás terméket. Ha a fenti példánál maradunk, akkor 2 év letelte után az eladónak már semmilyen törvényi kötelezettsége sincs (kivételt képez a javított termék, mert a javított alkatrészre újraindul a jótállás-szavatosság (ha meg a komplett terméket cserélik, akkor az egészre).

Ragi 2019.07.14. 23:46:53

@CCnick: igen, hát nem árt tisztában lenni azokkal a cégekkel, akik feketén szerzik be a cuccaikat. Ilyen nincs, hogy 1 telo itt 1 év, amott meg 2. Akkor ahol 1 év, azokat jobb elkerülni. Mondanám, hogy ehhez kell tapasztalat, meg rá kell látni, de sokszor az ügyfél magának keresi a bajt, aztán pedig itt köt ki. Szeretném hallani, milyen telorol van szó. Ha huawei, akkor lehet kötni az ebet a karóhoz, az 2 év lesz. És így sorban, a többinek is utána lehet nézni.

Ragi 2019.07.14. 23:53:30

@Xezs7: értem. És akkor itt születik egy poszt. Akkor esetleg megtudhatjuk, ki a gyártó? Huawei, akkor 2 év garos a telo, és eszembe se jutna az eladóhoz visszavinni. Ha valami másik, akkor meg gugliba 2 perc kideríteni, hogy MÁRKASZERVIZben a készülék hány év garos. Lehet rugózni a jogi kapcsolaton, meg ilyen baromságokon, a márkaszerviz csak azt szeretné látni, hogy mikor lett véve a telo. Persze ha az ember magának keresi a problémát, akkor nehéz segíteni. Részemről ennyi, el lehet engem küldeni a picsába, meg felhozni a jogi dolgokat. Én lábam be nem teszem oda, ahol a műszaki cuccom vettem, és érdekes módon nincs is ilyen problémám. 2 éven belül 3 telóm ment tönkre. Nekem a legnagyobb gondom az volt, hogy közel 1 órát kellett várni a sorszámomra. További szép napot, és kellemes jogi utakat (gondolom panaszkönyvi bejegyzés is lesz),

a fekete krindusz 2019.07.15. 06:37:40

@Ragi: remek felvetés. Elromlik a bármi, mi a cél, megjavítani, vagy szerződéses jogviszonyt vizsgálni?

Zabalint 2019.07.15. 07:57:12

@Ragi:
"Ilyen nincs, hogy 1 telo itt 1 év, amott meg 2. Akkor ahol 1 év, azokat jobb elkerülni. "

Gyakori a fordítottja is. Pl. emagnál jellemző a 2 év "webshop garancia", míg sok olyan termékük van, amelyekre korrekt boltban 1 év gyári garancia van. Attól még utóbbi az a garancia, ami ér is valamit.

kéki béla 2019.07.15. 11:58:01

@KaTe: ez így nagyjából komplett hülyeség, mert ha ez igaz (lenne), akkor csak és kizárólag a saját költségemen végzett bevizsgáltatás után mehetnék reklamálni akár egy hét után is a hibás cipővel. Ami tudtommal nincs így.
Nem mellesleg akkor az említett forgalmazó ügyfélszolgálata is rosszul tudja...

kéki béla 2019.07.15. 11:59:52

@KaTe: ja, közben tovább olvastam... jogi szövegnek elmegy, a lényeg ettől függetlenül annyi, hogy a kiscsaj nekem azt mondta, hogy két éven belül bármikor gond van, ők intézik, mikor meg tényleges reklamációra került a sor, lepattintottak azzal, hogy eltelt hat hónap.

Permetező 2019.07.16. 07:49:52

@kéki béla: a gari jó dolog, de csak akkor ha tudod érvényesíteni

CCnick 2019.07.17. 19:38:17

@Ragi: "hát nem árt tisztában lenni azokkal a cégekkel, akik feketén szerzik be a cuccaikat" nem feketén beszerzésről van szó. 2 nagyker hozta be a xiaomikat, a wayteq (a legtöbb kiskerbe innen ment) meg az ingam micro (a tesco tuti tölük kapta mert én ott vettem) a w nagykeresek 1 évet az ingramosok 2 évet kaptak.

Ragi 2019.07.20. 21:28:34

@CCnick: értem. Xiaominak ki a hivatalos markaszervize? Telot nyilván nem nagykerbe vinném vissza. Számla nálam, ők majd a vásárlás időpontjáról, meg a imei számból - vagy készülék típusról megmondjak, mennyi gar van a telomon. Ha azt mondják, 1 év, akkor euronics alapból kamut reklámozott. Tmobile garjegy szerint Huawei telom 1 év gar. Eszembe se jutott hozzájuk vinni. Markaszerviz, és alapból 2 éves a telom. Egyébként ajánlom mindenkinek, bármilyen termék esetében, hogy felejtse el a kereskedőt, meg a gar jegyet. A szakszerviz fogja mondani a frankót.

Ragi 2019.07.20. 21:35:11

@Zabalint: ja, ez rendben is van. Olvastam nem 1 gar jegyet, ahol kereskedő ígért 3 évet, miközben 1 éve lejárt a gyártói gar. De ez esetben is markaszerviz mondja a frankót, és ha Markaszerviz azt mondja, hogy ezzel a gar jeggyel tessék emagnal verni az ajtót, akkor nem a Markaszervizt kéne homarra kiirni. Roviden: x telo Markaszervize megmondjak, mennyi gát van x telora. Ha euronics kevesebbet adott, akkor lehet őket anyázni. Ha többet, akkor kéne az euronics garjegy. Amúgy meg reméljük, hogy nem megy tönkre x időn belül.

Ragi 2019.07.20. 21:39:17

@csavardi: nem kell harcolni. Ha az a telo rossz, és gyártói szerviz által vállalt időn belül vagy, javítani fogják. Persze van a balfasz faktor, pl budiba ejted. Na, azt nehéz kimagyarázni, ott lehet harcolni, csak minek.