Tékozló Homár

Kit zavar, hogy ingyen utazhatsz az IC-n? Azt, aki már fizetett érte

2019.07.15. 11:00 | Homár Rezső | 139 komment

via GIPHY

Mivel Gábor évek óta minden nap vonatozik, örömmel költ többet azért, hogy az IC első osztályán utazhasson. De amióta a metrófelújítás miatt a a MÁV megnyitotta az IC-t is a Budapest bérletesek előtt, úgy érzi, hogy nem azt kapja a pénzéért, amit eddig. Nem azzal van baja, hogy a MÁV beszállt a buliba, de ha ő százezreket költ az első osztályért, miért nem ellenőrzik rendesen, hogy milyen jeggyel és hova szállnak fel ingyen?

Az elmúlt circa 3 évben Budapest és Kecskemét között ingáztam / ingázok vonattal. A kommentekben várható “te hülye vagy?” kérdésekre előre szeretnék válaszolni: Budapest belvárosi munkahelyem van, így a Nyugati kézenfekvő vonattal. A vonaton - jó esetben - tudok dolgozni, aludni, olvasni. Ezzel szemben járhatnék autóval, de ott se dolgozni, se aludni, se olvasni nem tudok, így ezekkel szemben az egyetlen előny, hogy nettó időben valamivel kevesebbet utazok, de a belvárosi forgalom miatt ez se számottevő. Az öngyilkosok, váltómeghibásodások és a felsővezetékszakadások száma pedig szinte egyenesen arányos az autópálya karbantartások, dugók és balesetek számával. Az utazásaimat előre finanszírozom, vagyis MÁV Start VIP kártyát váltok, így jövök ki a legjobban (bár az új kártya igénylésénél viszonylag nagy kockázatot vállalok). Ezzel a kártyával a MÁV legmagasabb szintű szolgáltatását is igénybe tudom venni (IC 1. osztály).

A magánvéleményem egyébként az, hogy a vonatközlekedés lehet(ne) a legkulturáltabb országon belül, de még középhosszú távon is (van kollégám aki a London - Brüsszel vonalon is inkább vonatkozik). A tapasztalataim szerint viszont ez a MÁV-val nem megvalósítható, de legalábbis jelenleg sci-fi kategória. A most következő történet olyan problémákra világít rá, ami inkább radar alatt van, tehát nem a szokásos “késtünk, nem megy a légkodni” sztori jön. 

Alapfelállás: mint említettem BP - Kecskemét között ingázok. Ez azt jelenti, hogy Ferihegy, Kőbánya-Kispest, Zugló és Nyugati PU állomásokon áll meg Budapesten belül a vonat. Emellett azt is tudni kell, hogy Budapest bérlettel a sima személy és zónázó vonatok Budapest közigazgatási határain belül igénybevehetők, de a gyorsvonatok és az IC-k nem. Ez utóbbi szabályt írta felül a vonalon az M3 metró déli vonalának felújítása alatt a MÁV. Az ezzel összefüggő hivatalos közelményből  idézek:

A közösségi közlekedést használó, Budapest-bérlettel rendelkezők a Ferihegy vasútállomás és Nyugati pályaudvar közötti szakaszon az InterCity és gyorsvonatokat az egyébként szükséges felár megfizetése nélkül vehetik igénybe.

A fenti mondat fontos eleme a felár, ami egyértelműen az IC és a gyorsvonati jegyekre utal, amit az alapszolgáltatási díjon felül kell megfizetni. Tehát, ha korábban valaki az általam is sokszor használat 706/726 IC-vel szeretett volna utazni, akkor nem volt elég a Budapest bérlet, váltania kellett még egy gyorsvonati / kocsiosztály különbözeti jegyet is a célállomásáig. A hivatalos közlemény alapján úgy gondolom könnyen értheti úgy az utasközönség, hogy most már ezen a vonalon arra és akkor szállnak fel, amikor akarnak.

ic.jpg

Az én problémám ott kezdődik, hogy súlyos százezrekbe kerül, hogy a MÁV legmagasabb minőségű szolgáltatását vásároljam meg, amihez gyakorlatilag jótékonysági alapon a szolgáltató hozzáférést biztosít mindenkinek. Emiatt párbeszédet kezdeményeztem a MÁV-val, de sokszoros levélváltás is csak a következő válaszokat szajkózzák:

- az 100a vonalon közlekedő vonatok Budapest bérlettel történő igénybevételi lehetőségéről az ITM döntött;

- a vonatkozó szabályok alapján a Budapest-bérlet kizárólag 2. kocsiosztályon érvényes, 1. kocsiosztály igénybevétele esetén az Utasnak teljesárú kocsiosztály-különbözeti jegyet kell vásárolnia.

A levelet (amit csak én kaptam meg!) összeolvasva a hivatalos tájékoztatással, még mindig legalább kétértelmű a történet: mi az, hogy az egyébként szükséges felárat nem kell megfizetni, de a kocsiosztály-különbözeti jegyet meg igen? Emellett azt is hangsúlyoznom kell: a hivatalos tájékoztatást kiegészítő, számomra levélben megküldött MÁV állásfoglalást nem közlik az utasközönséggel. Emiatt aztán boldog-boldogtalan felszáll az IC vonat 1. osztályú kocsijába és az esetek döntő többségében még a jegyellenőr se hívja fel a figyelmét arra, mit nekem leírtak e-mailben.

Egyébként egyet tudok érteni azzal, hogy van helye és szerepe a MÁV-nak a Budapesten belüli forgalom kezelésében, az utak mentesítésében, főleg a metró felújítás alatt. Erre viszont első sorban a zónázó és személyvonatok szolgálnak, tehát ezeket kellene sűrűsíteni. Arról nem is beszélve, hogy egyre inkább elszaporodnak azok a minősíthetetlen esetek is, amivel én az elmúlt három évben egyetlen egyszer se találkoztam az IC 1. osztályon: az 1. osztályú kocsiban egy részeg úriember szerencsétlenkedése közben lelöttyintett a nedűjével. A jegyellenőr csak két állomással később figyelt fel a figurára, elkérte a jegyét, de persze azt nem tudta felmutatni (Budapest bérlet?), viszont leszállni se akart, mert hát neki el kell jutnia a célállomására (ettől függetlenül kicsit később, némi utasrásegítéssel végül “leszállt” rendőr nélkül is).

Szóval, ha valaki egy ilyen helyzetben (metró felújítás) úgy dönt, hogy a gyorsvonatok is igénybe vehetőek Budapest bérlettel, akkor egyértelműsíteni kell, hogy az csak a normál gyorsvonati kocsikban jogosít fel díjmegfizetés nélküli utazásra ÉS emellett a MÁV arányosan több gyorsvonati kocsit állít csatasorba (legalább a frekventált reggeli és délutáni időszakokban), amiket igénybe vehetnek a Budapest bérlettel közlekedők.

Akinek már volt szerencséje minden kocsiosztály végigjárnia kishazánkban az pontosan tudja, hogy a legnagyobb különbség nem a kocsik minőségében, hanem az utasközönségben rejlik. A drágább jegyet sokan nem akarják megvenni, akik pedig megveszik (persze van kivétel), azok általában a kulturáltabb halmazhoz tartoznak. 

Gyakorlatilag most free-for-all megy a 100a vonalon. 

Nagyon érdekelne, hogy szakértői szemmel lát-e bárki bármi érdekérvényesítési lehetőséget ebben a helyzetben? 

Egyetlen dologba tudok most józan paraszti ésszel belekapaszkodni: a MÁV állásfoglalása is az, hogy Budapest bérlettel nem lehet igénybevenni az IC kocsikat, csak éppen ennek érdekében nem tesz semmit / látszatintézkedéseket foganatosít. Egyetlen erre vonatkozó info tábla sincs kitéve a vonatállomásokon, vagy az IC kocsikon és a hangosbemondóban se hangzik el semmilyen erre vonatkozó utastájékoztatást. Tehát gyakorlatilag nem akarnak tenni semmit az anomália felszámolása érdekében. 

Segítségeteket előre is köszönöm! 

A MÁV tájékoztathatna és ellenőrizhetne alaposabban, az utasok pedig legyenek türelmesebbek, mi sem mondhattuk volna szebben.

Kedves Olvasó!

A jogszabályban meghatározottak és a gazdasági társaság szabályzataiban foglaltak keretén belül a vállalkozás jogosult abban döntés hozni, hogy a személyszállítási szolgáltatást kik számára, milyen díjazás ellenében és milyen formában teszi lehetővé. 

A szolgáltató tehát jogosult a levélben meghatározott azon döntést is meghozni, hogy rendkívüli helyzetek esetében, mint pl. a metróvonal felújítása, a budapesti bérlettel rendelkező személyek részére lehetőséget biztosít az Intercity és gyorsvonatok felár megfizetése nélküli igénybevételére. 

Egyetértünk abban, hogy a tájékoztatás értelmében a felár kifejezés, jelen esetben a pótjegy, illetve helyjegy megfizetése alóli mentességre vonatkozhat. A tájékoztatás ezt meghaladóan nem tartalmazza azt, hogy az első osztályú kocsikat is az egyébként magasabb díj megfizetése nélkül lehetne igénybe venni. 

A levélben vázolt esetben nem látunk kártérítési vagy egyéb igény érvényesítésére okot adó helyzetet, hiszen az időközben adott kedvezmény nem érinti az Intercity teljes vonalát, az utasoknak Budapest-Kecskemét távolságban továbbra is meg kell fizetniük az utazás teljes díját, így a cég intézkedésével kapcsolatban káruk nem merült fel. 

A szolgáltató feladatkörébe tartozik az utazásra való jogosultság feltételeinek ellenőrzése. Ha az tapasztalható, hogy az utasok nem tesznek eleget ezeknek a feltételeknek, akkor lehetősége nyílik velük szemben a vonatkozó szabályokban meghatározott, szükséges intézkedéseket megtenni, illetve szankciókat alkalmazni. Ugyanakkor egy ilyen nagy mértékű felújítással járó rendkívüli helyzetben a szolgáltató és az utasok részéről is megértés, illetve türelem várható el.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WLaci 2019.07.15. 17:19:57

Teljesen igaza van a poszternek, tényleg zavaró a sok lerobbant proli az IC 1. osztályon. A kalauzok becsületére legyen mondva, hogy néha átirányítják őket a rendes kocsikba (Bp-Szeged), ha már a funkcionális analfabéták az 1-es sem ismerik fel. Nyilván azért fizetek én is meg a poszter is elsőosztályú jegyet, hogy ne kelljen a zsíroskenyeres magyar átlaggal együtt utazni, ennek zavar be ez a hülye Bp-bérletes csapat.

havrilla 2019.07.15. 17:24:47

Ez most komoly téma?
Nagyon önző berképzelt alak lehet a panaszos és nem veszi észre, hogy közösségben él.
Rendkívüli helyzet van. Kész. Egy ideig ez van, mert társadalomban él és nem robinsonként egy szigeten egyedül.
Amúgy láttam már én "kulturált" utast hányni az 1. osztályon.

killerkaller 2019.07.15. 17:45:16

Magánvasút, csak ki kell várni míg ideér.

humorpalanta 2019.07.15. 18:54:10

Ekkora szarrágó suttyó bunkót, mint te vagy... Igaza volt Hofinak, Magyarországon az egy főre eső bunkók száma kettő.

Na akkor nézzük. Kecskemét-Nyugati táv 80 perc vonattal, 1. osztályon 3100 Ft-ért. Azok az idióták, akiket nem tudsz elviselni, a 80 percből Köki és a Nyugati között 15-17 percet tesznek ki. A mocskok! 650 Ft-os árért nagyjából. Te a VIP-edért nagyjából 300 ezret fizetsz. Ha csak évi 200 napon ingázol, oda-vissza, az 3100*2*200, ami 1 millió 200 ezer Ft. Te ezt letudod évi 300 ezerért. Arányaiban ugyanannyiért utazol, mint ők.

De akkor elmondom. Tudod miért szállnak az emberek az 1. osztályú kocsiba? Mert az a legelső kocsi és a vonat eleje jó mind Zuglóban, mind a Nyugatiban. (Amúgy a legtöbben be sem mennek a kocsiba, megállnak az előtérben.)

De ha ennyire rohadtul zavarnak az emberek, akkor a rinyálás helyett erre magadtól is rájöhettél volna, sőt, még megoldással is szolgálhattál volna! Annyit kellene megmondani a MÁV-nak, hogy amíg ez van, addig az 1. osztályú kocsit ne a vonat elején (Kecskemétről jövet), hanem a vonat végén közlekedtesse, s garantálom, hogy 2 embernél nem több tévedne be oda.

joska141 2019.07.15. 19:28:32

@Csokis: Nem igazán értem. Minden Bécs Budapest járatra Budapesten tudok helyjegyet venni 3 azaz Három EUR egységáron. Bárhol, bármikor, bármilyen MÁV vagy MÁV jegyet árusító pénztárban.

Yossarian_M 2019.07.15. 19:29:24

Egyszeruen meglehetne ezt oldani, Budapest elott le kell zarni az elsoosztalyu kocsikat es ezt kiirni az ajtokra. Aki egy elsoosztalyu jegyet valt hadd ne szagolja a proliszagot, plane ha eves berletet valt tobb szazezerert

zrx_xzr 2019.07.15. 19:40:12

hat ertheto a mav is, de ertheto az is, ha a kedves utasok a jovoben inkabb kocsival jarnak. mindjart meg lehet sporolni a metrofelujitast is.

kéki béla 2019.07.15. 19:55:30

Poszterünk egy beképzelt paraszt, nem a földművelő fajtából. Hogy igaza van-e úgy egyébként, az ebbő a szempontból irreleváns.

totii 2019.07.15. 20:48:09

Az, hogy alapesetben ki mire szállhat fel és mivel, kicsit összetett, nézzük a Köki-Nyugati távot, és az illetőnek van BKK-bérlete:
S20, S21, S50, S51 (mondjuk ez csak a másik irányban van), Z50, G50, egyéb személyvonatok: felár nélkül lehet rajtuk utazni
Debreceni/nyíregyházi/záhonyi sebesvonatok, a szegedi IC-k gyorsvonati része: a BKK-bérlet mellett szükség van gyorsvonati pótjegyre is (vagy gyorvonati felárbérletre)
Debreceni, szegedi IC: BKK-bérlettel nem használható, valamint jegyet sem lehet rá venni Kökitől, csak Ferihegytől ("a vonat csak leszállás céljából áll meg" jelzéssel szerepel a menetrendben, valamint automatában, neten sem lehet rá jegyet venni).

Ezzel szemben a metrópótlás idején felár nélkül lehet használni bármelyik vonat másodosztályú kocsijait (az IC-t is), ha valakinek helyjegye van, akkor nyilván át kell neki engedni.
Az a szép, hogy ezt be is mondják, közvetlenül azután, hogy elmondták, az IC csak leszállás céljából áll meg, felszállni rá nem szabad.

A posztolót megértem, nem ehhez a réteghez szokott az első osztályon, ugyanakkor a szolgáltatáshoz nem tartozik hozzá, hogy megválogassa, kikkel utazik együtt.

kolomparlole1114 2019.07.15. 20:55:36

Talán ha a 2. osztályon is bekapcsolnák a klímát a gecik, nem csak az 1.-n, akkor lehet hogy az emberek nem áramlanának át a szaunából az elviselhető kocsiba. Szopjon lovat az a bkv-s zsici amelyik azokon spórol akiknek az adójából az ő fizetését kifizetik!

Mi a faszom az a pótjegy? Már előre megbasznak hogy úgysem lesz jegyed? Hány féle extra tarhát kell még venni jegy mellé? Füstadó? Súlyadó? Kéményadó? Üléskoptatási díj? Köszönési felár?

ételizésítő 2019.07.15. 20:58:50

Most akkor minden nap vonatozik évek óta, vagy Gábor?
A minden nap a hét napjaira értendő, vagy az égitestekre?

Nem kéne felvennetek egy írástudót?

kolomparlole1114 2019.07.15. 21:06:23

@spulni: Minket is zavar hogy nem elég hogy a pótlóbuszt kikerüljük a mávval, még a körúti vilingert is lepótlózták hogy nehogymár jó legyen. Ha mi is szophatunk, más is szophat.

ételizésítő 2019.07.15. 21:26:31

@Terézágyú:
"Jobb vagy több jut - ingyen."
Nem ingyen, mert a bérlet havi 10 rugó. Annak ingyen, aki potyázik.

Egyébként Kökitől a Nyugatiig kb. negyedóra, annyit csak kibír, pláne hogy neki van ülőhelye. Az zavarja, hogy a 80 éves Juli néninek is lesz, pedig csak BKV-bérlete van - amit ugye nem tud kihasználni, mert nem jár a metró.
Ha meg meg akarod tudni, hogy mennyire szar a metrópótlás, akkor javaslom, utazz egyet hétköznap a Kökitől a Nyugatiig. Utána meg vissza is. (Arra most ki sem térnék, hogy mekkora tapló a metrópótlós buszok vezetőinek többsége, akik mondjuk a zuhogó esőben bezárják a metróból épp odaérő tömeg előtt az ajtót, és úgy várakoznak még kb. egy percet. Megálló nincs, ahová az eső elől be lehetne húzódni. Gondos BKV-tervezés, hogy már megszoktuk az elmúlt években, hajrá, Tarlós elvtárs. (Jó, Demszky elvtárs is ugyanennyire nagy kalap szar volt, az tény.)
És azért tart 7 vagy 8 évig a teljes M3-felújítás, mert munka, az kurvára nem zajlik. Elmész a megállók előtt, napközben dohányzik kint 10-15 ember, mindig ugyanaz a 10-15, szinte folyamatosan, ennyi dolgozik összesen az adott állomáson, de a dolgozik csak eufemizmus, ennyi van ott, és lógatja a faszát. Dolgozni meg senki.
Madridban 7 év alatt 200 km metrót építettek a semmiből a 2000-es évek elejére, úgy, hogy alagutat is kellett fúrni hozzá, nagyrészt sziklában. Nálunk 10 km metró felújítása 7 év, nagyon szarul megoldott tömegközlekedéssel, és nemcsak azt szopatják, aki a metró épp felújítás alatti szakaszán lakik, hanem mindenkit. 1,5 évig nagyobbat szoptak az északi végen lakók, most 1,5 évig a déli végen lakók, aztán majd amikor a középső részt baszogatják, persze azt is két részletben, akkor meg majd még nagyobbat szopik mindenki, mert akkor 2 átszállással oldják majd meg. Tervezés, baszd meg. Na, ez az a szó, amit nem ismernek. A munka meg a másik.

ételizésítő 2019.07.15. 21:38:38

@havrilla:
Most épp kiengedtek egy olaszliszkai csávót, alkalmasnak tűnik.
És van még ott bőven, ahonnan ez jött.

@WLaci:
Igen, aki BKV-bérletet vesz, az is azért fizet, hogy elvigyék kényelmesen, időben stb.
Na, hát ez kurvára nincs meg nyaranta a felújítások miatt. Osztoztok a szíváson.
Ez van.
Örüljél, hogy te csak negyedórát szívsz, míg a BKV-bérletesek órákat.

@Yossarian_M:
Az jó, mert akkor leszállni sem tud, aki akar. Akkor meg azért pattogna.

Darth Revan 2019.07.15. 21:41:30

@Terézágyú:

"Ezzel azt akarod mondani, hogy a bkvbérlet sokkal drágább mint az ICvonatozás?"

sokkal kevesebbet fizet a mav berlettel a napi arhoz kepest, mint a bkv-n.

igazi hős 2019.07.15. 21:55:39

@humorpalanta: "Köki és a Nyugati között 15-17 percet tesznek ki. A mocskok! 650 Ft-os árért nagyjából." A hivatalos menetidő 14 perc (szóval a 15-17 majdnem optimista a MÁV esetében), az ár viszont 310 Ft, online véve 279. Szóval olcsóbb, mint a BKV vonaljegy (még a tízes gyűjtőnél is), szóval a vonatozás egyáltalán nem drága. Arra ne térjünk ki, hogy a BKV illetve a MÁV milyen színvonalon teljesít és milyen az utazóközönségük. (A kettő nyilván összefügg: ahol minden megállóban kint a dohányozni tilos tábla és mégis tele van elszórt csikkel; ahol látványosan egyszemélyes ülések vannak és mégis felrakják maguk mellé a táskákat; stb. ott nem csak a szolgáltatóval van baj.)

igazi hős 2019.07.15. 22:04:58

@zrx_xzr: "ertheto az is, ha a kedves utasok a jovoben inkabb kocsival jarnak" Poénnak is szar. Nem ismerem a többi irányt, de Dél-Pest felől sokkal több autó nem nagyon tudna bejönni, így is értelmetlenül nagy torlódások vannak. Hol parkolnának? Ígéret szintjén 10-20 ezer P+R parkolónk van, valóságban meg pár száz a Kökinél és ezek a kretének (Ferencváros vezetése) még a meglevőket is megszüntette. A metrópótlás miatt (?) a Népligetben sem lehet parkolni. Parkolómaffia, sok kerületi tolvajjal. De majd Tarlós megbeszéli Viktorral, hogy egységes rendszer legyen egyetlen céggel. Szerintem Lőrincé lesz az a cég.

randomgenerator 2019.07.15. 22:44:03

Jogos, az ember nem azért fizet első osztályt, hogy részeg parasztok lelocsolgassák meg az ölébe üljenek a hajléktalanok. Sajnálom.
A budapestiek meg vegyenek egy rohadt biciklit máris megoldva. Arra az 5-10km-re teljesen jó. Normál menetben teljesen rendben van a tömegközlekedés de nyári dög melegben ilyen körülmények közt, broáf...

MaxwallBircawoman 2019.07.15. 23:05:44

@humorpalanta: Áldás rád. Igazat szóltál. Jómagam végigröhögtem az egészet. Az ilyen tud a legnagyobb gyökér lenni. Egyszer qrva fáradtan Budapestről Győrbe indultam. A vonaton letettem magam a helyemre. Jött egy srác, leült a mellettem lévő ülésre. Kelenföldnél felszállt egy a poszterhez hasonló proli picsa. Félálomban hallottam, ahogy azt mondja a srácnak"ez veled van"? Mint kiderült elnéztem az ülést, de a kis luvnya úgy gondolta, neki aztán szabad flegmán, nagyképűen beszélni...Mert ugye ő szarta a spanyolviaszt. Kiderült a srácnak nem volt helyjegye, az enyém meg meg a folyosó felőli ülésre szólt. Hagytam a büdös luvnyát leülni, majd letettem magam mellé. Szóval ezek már csak ilyen gyökerek. Vesznek egy éves bérletet, és elvárják, hogy ki legyen nyalva a valaguk. Prosztó gyökerek.

no.nick.today 2019.07.16. 01:18:05

Látom, kevesen utaztak szerb elsőosztályú kocsiban, de ez az én gondom.

M_R 2019.07.16. 01:22:49

@MaxwallBircawoman: Tipikus példája vagy a cucialista embertípusnak. Gondolom téged sem zavarna ha megveszed az éves autópálya bérletet, és egyszer csak úgy dönt valaki, hogy mostantól az autópályára fel lehet hajtani lovaskocsival, traktorral, kombájnnal. Ingyen.

Amúgy meg maxwal birka, most azt hiszed ezzel az új "woman" végződésűvel megúszod a sárga kezeslábast?

no.nick.today 2019.07.16. 01:41:08

Az a trükk az egészben, hogy ha megtelik a másodosztály, akkor a kaller "meg fogja nyitni" az elsőosztályú kocsi(ka)t a "nép egyszerű gyermekei" előtt; azaz senkit sem fogy kidobni az elsőosztályú kocsiból, csak mert nem oda szól a jegye.

Bicskanyitogató, hogy az általad pénzért vett szolgáltatást más ingyen megkapja, de tenni ellene nem tudsz. (Megszoksz vagy megszöksz.)

ételizésítő 2019.07.16. 01:47:09

@igazi hős:
"Szóval olcsóbb, mint a BKV vonaljegy (még a tízes gyűjtőnél is)"
A tízes gyűjtőben 1 jegy 300 Ft, szerintem annál a 310 Ft nem olcsóbb. Legalábbis én még így tanultam.

Az átszállójegy felénél mindkettő drágább. És kevesen vannak, akik megállnak a Nyugatinál, és nem mennek tovább a városban.
De jeggyel nem is biztos, hogy használható, szerintem csak bérlettel.

"ezek a kretének (Ferencváros vezetése) még a meglevőket is megszüntette"
De jó, mert legalább ott vannak a hatalmas üres placcok. Gondolom, majd erre hivatkozva (nagy, kihasználatlan üres tér) építenek oda valami jó kis bankot vagy irodaházat.
Véletlenül sem az lett volna a megoldás, hogy a házak felőli oldalt kijelölik a házakhoz tartozó parkolónak (mert arra hivatkoztak, hogy a helyi lakosoknak nincs parkolóhely, lófaszt, akárhányszor jártam arra, mindig találtam jó pár szabad helyet, bár lehet, hogy tényleg nem az illető ablaka alatt lett volna, hanem 100 méterrel odébb).
Egyébként kiharcolta azt is a kerület, hogy ezeken a helyeken 75 m helyett 150 méteren belül kell lennie parkolóautomatának, ehhez képest van, ahol 300 méteren belül sincs semmi a fizetős parkolóhelyeken, viszont azt elvárják, hogy fizess, ismerősömet büntették már meg így, nem tudom, befizette-e.
Lehet, hogy egyszer kéne ez ügyben egy jó kis próbapert indítani, merthogy ha a szolgáltató nem teljesíti a jogszabályban előírt kötelezettségét, milyen alapon várja el, hogy az ügyfél teljesítse (meg hogy 10 percet gyalogoljon az automatáig meg vissza)?

A Népliget napközben tele van ott (természetesen iszonyatosan kormoló, részecskeszűrő nélküli, de járó motorral) parkoló buszokkal. Van ott legalább 30, hogy mire, azt nem tudom. Amikor viszont vége a műszaknak, akkor üresen elhúznak az óbudai garázsba, természetesen elétolakodva az utasokat szállító metrópótlóknak, mert hát nekik fontosabb.
Azt is fel kéne akasztani, aki ezt kitalálta.
(Meg azt is, hogy a Határ úttól este a műszak végén szintén Óbudára húzó buszok is mehessenek üresen végig Óbudáig, néha 5 is, mire egy metrópótló is érkezik. Az a minimum lenne, hogy a metrópótló vonalán kötelező legyen utasokat felvenniük garázsmenetben is, meg a garázsból a Határ útra menet is, merthogy így a sofőr mint egyetlen utas kedvéért pöfögnek el vagy 40 liter gázolajat 100 km-en, részecskeszűrő nélkül természetesen, és szarul beállított motorokkal, hogy ha odalép neki, akkor akkora füstöt tol mind, hogy James Bond ködgépes ügynökkocsija a picsában sincs hozzájuk képest.)

ételizésítő 2019.07.16. 01:48:24

@randomgenerator:
Te meg Bivalybasznádról ne ugass bele, mit csináljanak a pestiek.

ételizésítő 2019.07.16. 01:53:28

@M_R:
"mostantól az autópályára fel lehet hajtani lovaskocsival, traktorral, kombájnnal. Ingyen."
Ha netán felújítják az egyetlen utat, amin el lehet jutni kurva nagy kerülő nélkül A-ból B-be, akkor bizony ez sem elképzelhetetlen.

Mellesleg azt nem olvastad el, baromka, hogy nem egész úton van ez a helyzet, csak Budapesten belül, és csak átmenetileg. Szóval ő a bérletével nyugodtan utazhat az 1. osztályon a fatornyos városáig meg vissza, kurva kedvezményesen, és csak az utolsó 10 km-en utazhat vele más is. Aki szintén nem ingyen teszi ezt.

Head Honcho 2019.07.16. 03:51:38

Ez afféle SJW poszt?..

zrx_xzr 2019.07.16. 06:10:37

@igazi hős: BP legnagyobb baja sztem is h nincs eleg P+R kotott palyas kozlekedessel. meg hogy nincs teljes elkerulo 2019-ben sem es a mai napig fel M3-M1 forgalom az Andrassyn vonul vegig.

mihály nyilas 2019.07.16. 06:12:26

Nyugi, már csak 2év és púposkodhatsz egyedül a kedvenc IC kocsiban. Addig vedd ki az arany kanalat a seggedből, mert nyomni fog ülés közben

Permetező 2019.07.16. 07:48:23

Gondolom ezt a postot is az IC első osztályán írta meg a zember, mert ott van idő olvasni, aludni és tetriszezni.

metal · http://electric.blog.hu 2019.07.16. 07:56:31

Mivel egy szóval sem említette, hogy azért nyávog, mert nincs helye. Arra következtetek, hogy egy sznob barom, aki ha már én fizettem, nehogy már más ingyen felszálljon alapon hőbörög.

havrilla 2019.07.16. 08:10:52

@ételizésítő:
A hülye pestieknek látod milyen jó dolguk van.

Secnir 2019.07.16. 08:45:22

...amit megtudtam a posztból: létezik a MÁV-nál VIP-bérlet. mondjuk azt nem tudom, mire jogosít fel? Vannak call-girlök meg backstage meg minden?

chrisred 2019.07.16. 09:19:04

@Yossarian_M: Ha a Budapest bérlettel igénybe lehet venni, azzal gyakorlatilag azt is mondják, hogy számbeli korlátozás nélkül bármennyi bérletesnek joga van utazni vele Budapesten belül. Akkor viszont, ha a másodosztályú kocsik tele vannak, akkor logikusan az elsö osztályúakra is felszállhat az, aki a másodosztálra nem fér fel.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2019.07.16. 10:35:22

@joska141: Ez valami Magyarországon átmenő (román célállomású) vonat volt, nem direkt Bécs-Bp.

@havrilla: Kár. Vígasztaljon az a tudat, hogy mások megértették.

@Terézágyú: Ez így van. És van rá egy jó indoka: "ezért a pénzért nem veretem meg magam" (Valahol olvastam mostanság, hogy a vezető jegyvizsgáló nem engedett elindulni egy vonatot, mert nem voltak meg az indulás feltételei, erre kirúgták. A többi tanult ebből, legközelebb elengedték a vonatot, de akkor meg lett belőle valami -kisebb- baleset. A kallert persze felelősségre vonták, és kirúgták. Na, erre legyen okos az ecceri vasutas!)

staropramen 2019.07.16. 11:41:41

Az ilyen posztolók miatt (is) tartják cövek parasztnak a Kecskemétieket.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.07.16. 12:00:06

Újabb bemutatója az igazi, hibátlan NER gyökérnek. Poszterke, felfogtad agyilag azt, hogy nem elveszik a helyed, hanem rá vannak kényszerítve a felújítás miatt egy olyan járatra amin te mint naccságos úr utazol? Hibátlanul hozod a NER gyökér "nekem jó, mindenki más meg dögöljön meg ahol van és takarodjon a közelemből" mentalitását.

Rongyosgárda 2019.07.16. 12:14:45

"Egyébként egyet tudok érteni azzal, hogy van helye és szerepe a MÁV-nak a Budapesten belüli forgalom kezelésében, az utak mentesítésében, főleg a metró felújítás alatt. Erre viszont első sorban a zónázó és személyvonatok szolgálnak"

Rossz a következtetés, bár teljesen logikus. De a MÁV ezt megcáfolja. Lajosmizsei vonalra létrehoztak egy Ócsáról induló járatot is köztes időben, reggelre. (Amúgy óránként járnának, de reggelre direkt sűrítik, hogy beérjen normálisan az ember a munkahelyére). Egyszercsak azzal szembesültünk, hogy ezek a köztes járatok csak KöKi-ig mennek, mertcsak... Jeleztem a MÁVnak kedves, írásos reagálásban, hogy idióták, mivel pont a metrópótlás idejére tudták ezt szervezni, de kb egy "bocs, ezvan" üzenetben kacarásztak pofámba.
Ennyit a pesti közlekedés tehermentesítéséről, nyomorultak...

Amúgy nyár van, a Desiro motorvonatok kellenek a balatoni nyaralóknak, emiatt a szintén csúcsidőben lévő 16:18 és 17:18-kor induló járatoknak megritkították a kocsiszámait, legtöbbször egykocsisok, az emberek meg tolonganak. (Igen, persze sokan szállnak le Kökin)

Szerintem a MÁVosoknak nincs akváriumuk...

KaTe 2019.07.16. 12:41:00

Oda kell adni a posztolónak az első osztályú vagon kulcsát és majd ő mindenkit szépen beenged, aki pofára eléggé nívós neki. A MÁV is spórol az ellenőrzésen és a posztoló is nyugodt lesz. Win-Win

igazi hős 2019.07.16. 12:42:26

@ételizésítő: "A tízes gyűjtőben 1 jegy 300 Ft, szerintem annál a 310 Ft nem olcsóbb. Legalábbis én még így tanultam." De egész sort elolvasni és értelmezni nem tanultál meg? Fussál neki újra: "online 279" a kulcs.

igazi hős 2019.07.16. 12:49:18

@chrisred: "logikusan az elsö osztályúakra is felszállhat az, aki a másodosztálra nem fér fel" ha megfizeti a különbözetet. Csak a helyjegy garantálja, hogy neked lesz helyed a kocsiban, a jegyed csak azt mondja, hogy elvisznek. Ha nem férsz el a 2. osztályú kocsikban, akkor jogosan lehet a MÁV-ot baszogatni, hogy miért nem készült fel a tömegre, de nem jogalap az ingyen 1. osztályra.

ételizésítő 2019.07.16. 13:05:10

@igazi hős:
Baromka, akkor fogalmazz magyarul.
Vagy valld be, hogy baromságot írtál. Merthogy azt írtál.

@Rongyosgárda:
"Szerintem a MÁVosoknak nincs akváriumuk... "
Az jó, mert akkor legalább nem buzik.

Kelpo 2019.07.16. 13:15:31

Tehát a posztolót az zavarja hogy a prolikat/pórnépet felengedték a szuperVIP részlegre ahol csak a kiváltságosok utazhatnak, és nyílván nem akar lealacsonyodni hozzájuk, ezért reklamál..

Rongyosgárda 2019.07.16. 13:32:22

@ételizésítő:
dehogynem, akkor nem lennének, ha van akváriumuk :)

"- Van akváriumod?
- Nincs.
- Akkor te buzi vagy. "

Xezs7 2019.07.16. 13:41:29

Igaza van a poszternek. Az IC-n ne üljön mindenféle bugris tahó.

chrisred 2019.07.16. 13:49:05

@igazi hős: Na de ő meg a MÁV semmilyen kapcsolatban nem állnak, a helyi tömegközlekedéssel akar utazni, ami helyett felkínálták pótlásnak a vonatjáratokat. Ráadásul nem is a MÁV üzleti döntése volt, hanem kormányzati szintű.

Ego0123 2019.07.16. 14:01:22

@Csokis: Egyedül a RAIL Jeten van kijelezve minden ülés felett, hogy melyik állomástól van lefoglalva a hely. Ezzel kapcsolatban érdekesség, hogy a Keletiben azt mondják nincs helyjegy, de ténylegesen van, mert valaki csak pl. Györben, Bécsben száll fel, addig üres a hely.
Így felszálok megnézem, hogy honnét van lefoglalva a hely , jön a kalauz és kérek egy helyjegyet, ő pedig ad, mert jegyem van.

Macropus Rufus 2019.07.16. 14:07:26

ha jól látom akkor 1-2 arcnál az veri ki a biztit, hogy a poszter vett egy több mint negyed milliós bérletet (vö.: ez némileg több mint a nettó átlag bér...) és cserébe a bkk bérletesek meg kvázi ingyen használhatják azt amiért ő nem kevés összeget fizetett ki. És erre azt mondják, hogy kussoljon mert pl. egy sznob. Hát ez kb. pont nem így működik.
Ez kvázi a fogyasztó megtévesztése ui. ő abban a tudatban vette a vip jegyet, hogy neki kurva jó lesz ua. mindenki ingyen használhatja azt amiért ő több mint negyed millió forintot csengetett ki. Ez simán ptk. És a máv simán veszítene is. Teljesen mindegy, hogy mit írtak az indokban: a máv nem szolgáltatja azt miért az illető fizetett. Bármelyik ügyvéd megnyeri ezt a pert.
A sok arcnak aki meg nem érti: szállodában nyaralsz. 5 csillag. Vip ellátás. De az apartman házakat (3 csillag) jelenleg felújítják, ezért az apartmanosok ingyen átcucolhatnak az 5 csillagos vip szállodai részbe, oda ahová te éjszakánként 50kHUF/főt fizettél. Ő meg csak a 3 csillagos árát... Gondolom a sok, most felháborodó akkor simán azzal nyugtatja magát, hogy hát tűrni kell, és nem azt, hogy ő 3 emberre 2 hétre kicsengetett 2.1milliót és az apartmanosok ennek az összegnek a 10%-ért ugyan azt kapják mint ő.

MrZed001 2019.07.16. 14:12:36

Vannak akik tesznek rá, hogy mások:
- leállósávban előznek (majd csattannak bele ott a lerobbant autóba, kamionba)
- buszsávban előznek (és állnak a lámpánál és tartják fel a buszt, mert nem értik a BUSZ lámpa jelentését)
- kilógva parkolnak (és áll miattuk a villamos, troli; mert nem fér el)
- beláthatatlan kanyarban, záróvonalon, kanyarodósávban előznek
- nem dohányzó helyen, szerelvényen rágyújtanak
- jegy nélkül, vagy nem oda szóló jeggyel utaznak; moziba jobb (más) helyére ülnek
....

Nos akik elnézik nekik pontosan úgy megérdemelnek egy hatalmas atyai pofont, mint azok a mocsok elkövetők.

Katarina 2019.07.16. 14:23:10

@Csokis: Ugyanez fordítva a Citadella IC, amelyik Ljubjanából közlekedik Zalaegerszegen keresztül Bp. Déli pályaudvarra. Ott viszont csak a nemzetközi szakaszra lehet helyjegyet venni, az országhatáron belülire nem, a MÁV erre a vonatra Zalaegerszeg-Bp. Déli pu. közötti szakaszra nem hajlandó helyjegyet eladni, úgyhogy mindig lutri, hogy lesz-e ülőhely arra a közel 4 órára, vagy sem, amíg a Citadella IC megteszi a Budapest és Zalaegerszeg, vagy a Zalaegerszeg és Budapest közötti utat.

chrisred 2019.07.16. 14:31:35

@Macropus Rufus: Nem akarlak kiábrándítani, de az ezer és egy kedvezményt biztosító tömegközlekedésben eléggé esélytelen hivatkozási alap, hogy ugyanarra a szolgáltatásra csak az ugyanannyit fizető utasok jogosultak. Amúgy a Ptk. mint általános jogszabály nem sokat nyom a latban az ágazatra vonatkozó speciális jogszabályok mellett.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.07.16. 14:38:04

Összefoglalva, a poszter ki van borulva attól, hogy Kecskeméttől Budapestig nyugalomban utazik, de Budapest határa után felszáll a vonatra egy nagy rakás ótvar tahó, akik nem veszik figyelembe, hogy nekik a metrópótlókon kéne zötykölődniük a tömegben, mert poszter naccságos úr nem bír ki tíz percet a köznéppel egy légtérben.
Mindezt azért, hogy fel lehessen "aránylag rövid idő" alatt újítani a metróhálózatot, minél előbb visszaálljon a rend, és a csóró nép ne zavarja tovább naccságos urat.
A világ sajna ilyen, ha nem tudod elviselni a népességgel és más emberekkel járó kényelmetlenséget, akkor maradj a putridban Kecskeméten, mindenkinek jobb lesz.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.07.16. 14:39:23

Nem olvasom végig, azt kérdezte már valaki, hogy a saját fizetéséből veszi a vonatjegyet, vagy adja neki valami cég a közösből? Tudom, csakis saját...

totii 2019.07.16. 14:42:15

@Macropus Rufus: Rosszul látod. A START Klub VIP kártyával bárhova utazhat az ember, napi egy helyjegyet biztosítanak neki egy viszonylaton (vagyis az ő esetében egy Kecskemét-Nyugati, illetve egy Nyugati-Kecskemét, de elmehetne Sopronba is helybiztosítással).
Ezzel szemben a BKK-bérlettel a metrófelújítás alatt Ferihegy és a Nyugati között használhatják bármelyik vonat másodosztályú kocsijait felár nélkül, ezzel együtt helybiztosítás nélkül.

spulni 2019.07.16. 14:51:00

@ételizésítő: Ja. A simagöröngyösiek mindig fikázzák a pestieket de mégis egyre többen jönnek ide. Aztán kiköltözik valami közelebbi Bivalybasznádra, hogy minden nap növelje a bejárók tömegét. Mint a tömegközlekedők, akik fikázzák az autósokat, amíg össze nem kaparnak egy 30 éves szutyokit. Akkor elhallgatnak. És a BKV-zókat fikázzák. :)

Macropus Rufus 2019.07.16. 14:56:41

@chrisred: Hát akkor meg a vásárló megtévesztése áll fent. Folytatólagosan, több ember sérelmére elkövetve ui. a máv úgy adja el a kődrága éves bérleteit, hogy tudja, nem fogja tudni ezt biztosítani neki. Ez lehet még csalás vétsége is (bár több ember esetében ez már bűncselekmény.) A csalás meg BTK....

Macropus Rufus 2019.07.16. 14:58:09

@csúti csüngőhasú tolvaj: " akkor maradj a putridban Kecskeméten, mindenkinek jobb lesz. " hát ez igen... ez azért még kellett a végére... Mitől jobb a Nagy falud mint Kecskemét?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2019.07.16. 14:58:35

@Ego0123: Ja, ja, de ez egy olyan vállalati kultúrát feltételez, amit a MÁV egyelőre még elképzelni sem tud.

@Katarina: Még azt tudom elképzelni, hogy a helyi helyfoglalások rendszerei nincsenek úgy becsatornázva a DB alá, mit a "normál" jegyeké. Tudtommal Európában a német vasút az, ahol az összes nemzetközi jegy és foglalás összefut, ők osztják a lapokat a nemzeti társaságoknak. Gondolom, valami olyan rendszer lehet, mint a légitársaságoknál a Gabriel, meg az Amadeus. Ha viszont a helyjegyek nincsenek ide berakva, az okozhatja ezt az anomáliát. Akkor egy "kétoldalú" vonat még csak-csak elzötyög a két nemzeti társaság külön rendszerén (három kocsiba az egyik ad el, háromba a másik), de egy München - Bécs - Budapest - Brassó már megfekszi a gyomrukat. De ezek csak tippek.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.07.16. 15:00:39

@chrisred: A szabadon maradó helyekre lehet felszállni gyorsvonati és IC-pótjegy nélkül, ha van BKK bérleted. Vagyis nem lehet elvenni a hosszabb útvonalon közlekedők elől a helyet és nem lehet 1. osztályra ülni a különbözet kifizetése nélkül.

@Macropus Rufus: Képzeld el, hogy az se ugyanannyit fizet, aki a pénztárnál és aki neten veszi meg a vonatjegyet. Sőt, a hoteles példánál maradva is simán lehet, hogy az egyik vendég féláron foglalta a szállást akciósan, a másik pedig teljes áron...

Macropus Rufus 2019.07.16. 15:01:20

@totii: "Ezzel szemben a BKK-bérlettel a metrófelújítás alatt Ferihegy és a Nyugati között használhatják bármelyik vonat másodosztályú kocsijait felár nélkül, ezzel együtt helybiztosítás nélkül. "
pontosan. másodosztályon. a posztert az zavarja, hogy akinek a másodon kellene lennie az ott van ahol ő. A kaller meg b@szik a helyzetre. Na ez a bibi.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2019.07.16. 15:07:16

@csúti csüngőhasú tolvaj: Őszintén szólva nem mindegy? A céges autó, a céges BKK bérlet, a céges telefonszámla más? Ha a pasi megér ennyit a munkáltatónak, hát kinek, mi köze hozzá? (Mellesleg ha nekem napi szinten kéne ingáznom a távolabbi agglomerációba/-ból, akkor tuti megvenném a saját pénzemen is, mert 280 eFt/év az 200 munkanappal számolva is csak 1400 Ft/nap, ami kb. egy darab, teljesárú, egyirányú, Bp-Fehérvár jegy ára.)

chrisred 2019.07.16. 15:15:31

@Macropus Rufus: Nem látok megtévesztést. A hármas metró valóban nem jár. Ha egy légitársaság gépe lerobban, és a társaság egy másik gépre a turistajegyet váltóknak csak az első osztályon talál

chrisred 2019.07.16. 15:16:50

@chrisred: helyet, az sem megtévesztés az első osztályú jegyet váltókkal szemben, hanem kényszerhelyzet.

Zabalint 2019.07.16. 15:31:28

@Macropus Rufus:
Számolj utána, valójában arányaiban a posztoló fizet kevesebbet a szolgáltatasért. Minden munkanap kb. 1.5 millióba kerülne jegyben Budapeat-Kecskemét között 1. osztályon, ehelyett fizet 280 ezret. Emellett a kártya nem egyetlen vonalra szól, hanem korlátlan utazást biztosít bárhová az országban. De eleve nem kötelezi a MÁV-ot arra, hogy ezen 1 év alatt ne változtathasson menetrendet, szüntethessen meg vonalakat, illetve 1. osztályt sem kell biztosítania bármely vonalon, a legtöbbön eleve nincs is. Ahogy az sem ütközik a szerződésbe, hogy közben a Budapest bérletesek átmenetileg olyan vonatot használhassanak a BKK-MÁV megegyezés alapján, amit addig nem.

Úgy adod elő, mintha a Start VIP kártya valami luxuskártya volna, holott simán csak egy kedvezményes összvonalas bérlet, ami jóval kedvezőbb áron van már egy 50 km-esbérlethez képest is. (Nekem is volt korábban, igaz annyit nem utaztam, mint a posztoló.)

kiskutyauto 2019.07.16. 15:43:35

Ha Isten vagy akár az ördög előtt kéne érveljek a magyar nép eltörlésére, azt hiszem, csak ennek az oldalnak a linkjét adnám át...

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2019.07.16. 17:18:01

@Macropus Rufus: Kicsit pontosítva. Az 5* részlegnek privát svédasztalos reggelizője van, ahová annyi kaját raknak, hogy mindenből mindig legyen. Erre - pl. beázás miatt - beengedik a 3*-okat is, vagyis hiába fizettél felárat a kényelemért, lehet sorban állni, meg várakozni, amikor elfogy valami.

humorpalanta 2019.07.16. 19:08:01

Ismét leírom, háta önálló kommentként jobban felkapja a nép. Ha ennyire zavar, hogy az emberek felszállnak az 1. osztálykádra, szólj a MÁV-nak, hogy a metrópótlás idején ne a vonat elején, hanem a vonat végén közlekedtesse az 1. osztályú kocsit, s senki nem fog felszállni hozzád.

Csak az a baj, hogy a MÁV-nak sincs annyi esze, hogy az emberek Kökin ne mazért szállják meg az első osztályt, mert 1. osztály, hanem mert a legelső kocsi.

Életképtelen idióták gyülekezete

Navarone 2019.07.16. 19:32:45

@jacint70: rossz példa. A Budapest-bérletesek nem utaznak végig Kecskemétig, vagyis nem fogy el az összes 5* reggeli.
A legutolsó pesti állomáson mind leszáll, onnantól Kecskemétig egyedül lehet a posztoló.

Egyébként egy kis empátia csodákra képes, kedves posztoló.

amindenes.blog.hu 2019.07.16. 20:33:07

'általában a kulturáltabb halmazhoz tartoznak." de egy proli..szerintem ennek magánwc kéne sőt..magánrepcsi

Leooo 2019.07.16. 20:53:44

@kéki béla: Kéki Bélánk "egy beképzelt paraszt, nem a földművelő fajtából. Hogy igaza van-e úgy egyébként, az ebbő a szempontból irreleváns. "
Különösen ebbő' (sic!) szempontból ;-P
Csak arra vigyázz, hogy a 'személyiséged' kevéssé szimpatikus türhősége nehogy teljesen felülírja a von-Haus-aus tahóságodat!

kéki béla 2019.07.16. 21:35:29

@Leooo: szóval te küldted be ezt a faszságot.

chili wili 2019.07.16. 21:37:37

@Macropus Rufus: meglepődnél, ha utánanéznél, hogy repülőgépjáratokon azonos kategóriában mekkora szórások vannak, attól függően, hogy ki hol/hogyan vette meg a jegyet. Ugyanez a szállodáknál: saját weboldal vs booking.com vs utazási iroda. És ugyanazt a szolgáltatást kapod. És akkor a nászutasok, szimpatikus családok, hangosan reklamálók ingyen upgrade-jét, ami bevett gyakorlat, nem is említem.

kéki béla 2019.07.16. 21:40:07

@Leooo: hehhh... és tényleg. Ugyanaz az ostoba, nagyképű, arrogáns stílus.

KaTe 2019.07.16. 21:56:15

@humorpalanta: Hülyeség. Szólni kell a mozdonyvezetőnek, hogy Budapesten belül ezentúl tolatva közlekedjen.

KaTe 2019.07.16. 22:07:56

Múltkor utaztam az 1-es villamoson, erre az egyik kiesőbb megállónál hirtelen leszállt kb. a fél villamos, aztán azzal a lendülettel meg is álltak a megállóban.
Ja, amúgy ellenőrök voltak a villamoson...

Nekem nagyon úgy tűnik, hogy ezek az utasok tudatosan nem vettek jegyet, bérletet. (nem pedig VÉLETLENÜL szálltak fel a rossz osztályú vagonra) Sérültek a jogaim. Kihez fordulhatok PTK ügyben?! Ha beperelem a bkv/bkk-t, hogy 10 éve töketlenkednek az elektronikus jegyrendszer bevezetésével, cserébe ezek a nemfizető emberek folyamatosan tiporják a jogaimat, akkor visszakapom az elmúlt 10 évben vásárolt bérletek árát?

Ha a Margit híd budai oldalán a rakparti lámpás lehajtónál a záróvonalon a középső sávból a sor elé pofátlankodik minden 5. autós, ezzel nekem 10 perc hátrányt okozva (pedig ugyanúgy fizetem az adókat az autóm után) akkor beperelhetem a rendőrséget, fővárost, akárkit, hogy sérültek a jogaim?

Xezs7 2019.07.16. 23:52:25

@humorpalanta: szerintem az az életképtelen, aki képtelen értelmezni, hogy melyik kocsi micsoda, és hogy a BKK bérlet hova érvényes. Mindazonáltal a javaslatod támogatandó, mivel a sok hülye sosem fogja megérteni, hogy mi hova merre. Vasúton amúgy is egy rakás retardált szokott utazni, tapasztalat.

ételizésítő 2019.07.16. 23:56:16

@Rongyosgárda:
Nem a buziknak van?
(Baszd meg, nem tudsz olcsón eladó akváriumot? Elbizonytalanodtam.)

@Macropus Rufus:
Nem hiszem, hogy veszítene a MÁV. A levélíró ugyanis az egész országban használhatja a negyedmilliós bérletét, viszont BKV-bérletesekkel csak Budapesten kell együtt utaznia.
Ráadásul a MÁV sehol nem garantálja, hogy nem kell BKV-bérletesekkel együtt utaznia bárhol. Akik egyébként nem ingyen utaznak, évente közel 120 ezer a bérlet (ha nem évesként veszik). És csak Budapest területére érvényes, míg a levélíróé az egész országéra. Utazzon másfelé, ha nem tetszik neki, hogy mások is utaznak vele együtt. A bérletével megteheti.
Egyébként ő nem kap kevesebbet, mint amiért fizetett. Azon háborog, hogy más többet kap. Mondhatnám, hogy prolimentalitás, te nem, ez tahómentalitás. A prolik örültek annak, ha a másiknak jobb. Nemcsak baszás közben.

"a máv úgy adja el a kődrága éves bérleteit, hogy tudja, nem fogja tudni ezt biztosítani neki"
Ostoba vagy.
Mehetne vagy 5000 km-en bárhova vonattal, van 10 km, ahol osztoznia kell másokkal. Hogy ő pont ezt választotta? Miért nem megy körbe? A bérletével mehetne, és mindent biztosítanának neki, amit akar. Egyébként meg mint valaki kifejtette, kap majdnem x millió Ft kedvezményt évente. Mi a faszt akar még ezért? A dolgozók 70%-a munkával nem keres ennyit egy évben.

"Mitől jobb a Nagy falud mint Kecskemét? "
Lehet, hogy nem jobb. Akkor meg mi a faszért akar mégis ide járni? Maradhatna otthon is.

@MrZed001:
" jegy nélkül, vagy nem oda szóló jeggyel utaznak"
De ezeknek a jegye oda szól. Miniszteri rendelet van rá.

@csúti csüngőhasú tolvaj:
Ezt az aránylag rövid időt (7-8 év) azért gondold át még egyszer.
Ezt a melót tisztességes hozzáállással 1 év alatt meg lehetne csinálni, és akkor csak 1 évig szopna a város (tömegközlekedő, autós, vonattal utazó, mindenki) a metrópótlók miatt, igaz, akkor a teljes vonalon.
Csak kurvára nincs megtervezve, és dolgozni sem dolgoznak. Pár ember támasztja a lapátnyelet kobakban (munkavédelmi sisak), cigarettázva. Nem csoda, hogy ennyire lassan halad.
Érdekelne az is, hogy mit csinálnak azokon a hétvégéken az épp nem felújítás alatt álló szakaszokon, amikor nem jár a metró. Mert a déli meg északi szakasz 2*1,5 éve heti 2 nappal számolva 1 évet ad ki, ez alatt vajon miért nem újítják a többi szakaszt, ha már úgysem jár ott a metró?
Ja, kevesebb ideig lehetne lopni?

@KaTe:
Hát, perelni éppen perelheted, ha sok az időd meg alacsony a vérnyomásod.

Xezs7 2019.07.17. 00:02:21

@KaTe: Nem az a baj az 1-es villamossal, meg a többi járattal, hogy én fizetek, más meg nem. Túlteszem magam rajta. A baj az, hogy ez a kvázi ingyenesség olyan bunkó embereket vonz a járatra, akikkel semmi szín alatt nem akarnék együtt utazni. Drogosok, alkoholisták, büdös csövesek. Van hogy az alkoholista rágyújt a járaton. Engem nem érdekel, hogy ki miért jutott oda az életben, ahol van, de ne legyen büdös, koszos, ne drogozzon, ne hangoskodjon, ne szóljon hozzám, ne akarjon cigit, százast. Húzzon a vérbe aki terhemre van. Van hogy elkap a harci ideg, de nem lehet mindenkinek nekimenni, látszik az, hogy ki az igazán balhés. Szóval ez a baj, és szerintem a poszternek is ez a baja, hogy az eddig viszonylag nyugodt első osztályra beáramlott az alja tahó réteg. És egyeseknek van pofájuk azt mondani, hogy a tömegközlekedés kiváltja az autózást. Csak épp érdekes módon az autómban nem büdös, nem hangos senki, nem drogozikk, nem iszik, nem cigizik, nem kér tőlem cigit vagy százast. Köpök a BKK-ra meg azokra a semmirekellő barmokra, akiket ki kellene szűrni hatóságilag. Ami ingyen van, az mindig szar.

Leooo 2019.07.17. 00:22:08

@kéki béla: Tévedni emberi dolog(lenne, de te...) , ám isteni érzés...! Nem én voltam a poszter, 'drága' tahónk... A stílustalanságod mutatja a valódi értékedet faszikám! Csihadj türhő...

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2019.07.17. 00:32:38

@Macropus Rufus: A baj az, hogy te nem érted a helyzetet.

Létezik alapvetően egy olyan fogalom a MÁVnál, hogy bérlet. Nézd meg, hogy ez melyik kocsiosztályon, mennyibe kerülne az adott távolságon. Elárulom: Horror ára van, mert arra találták ki, hogy a bérlet kedvezménye, hogy a munkaadó kifizeti a 80%-át.

A MÁV viszont akart nyitni más utasok felé. Ebből jött a START kártyacsalád. Ebből van ami kedvezményt ad, van ami csak másodosztályra jó, és van az ami bármely vonat bármely osztályára. Az utóbbi kettő között minimális a különbség... És van nem arcképes is ebből cégeknek.

Munkába járás, ennek is egy részét fizeti többnyire a cég, vagy akár az egászet, mert neki is jóval olcsóbb, mint bérletet venni. Namost ez a "többszázezer forint" az éves, összvonalas játék TELJES ára, amiből még a munkaadó támogatása lejön. Ha így egy országos lefedettséget kapsz és nem kerül annyiba, mint a Budapest Bérlet 3*-osa, akkor az nem a hű de szuperexkluzív szolgáltatás.

Mivel emberünk időnként lehet lusta lehet helyjegyet szerezni, ne feledjük, ezt ő ingyen kapja csak intézni kell, ezért sok esetben nincs fix helye, nem tud senkit megkérni, hogy "hé ez az én helyem, add át".

chrisred 2019.07.17. 05:28:52

@Xezs7: "A baj az, hogy ez a kvázi ingyenesség olyan bunkó embereket vonz a járatra, akikkel semmi szín alatt nem akarnék együtt utazni. Drogosok, alkoholisták, büdös csövesek."

A francokat vonzza az ilyeneket a lehetőség, hogy hajnalok hajnalán kibumlizzanak a vonathoz, hogy utána tíz percet zötykölődjenek a tömegben, majd már le is kelljen szállni. Akik zavarók lehetnek a hármas metró hajnali törzsközönségében, a melósok a malteros, büdös munkaruhájukban, meg a kisnyugdíjasok, akik mennek a vigyázni az unokákra nyári szünetben.

Xezs7 2019.07.17. 09:19:25

@chrisred: Nem hajnali háromkor fog utazni a retkes csöves, hanem 9 után. Attól még ott lesz. Én leginkább a BKK járatairól beszéltem, de a poszter a vonaton is belefutott egy alkeszbe.

chrisred 2019.07.17. 09:42:25

@Xezs7: Igen, az 1-es, a 4-6-os, meg még a 3-as villamos is tele van ilyenekkel napközben, ez nem kvázi ingyenesség. A poszter viszont a belvárosi munkahelyére utazáshoz veszi igénybe a vonatot, tehát minden bizonnyal a reggeli csúcsban a hármas metró helyett más járműveket igénybe vevő munkába menőkkel találkozhat.

A piálós esetről kevés az információm, ugyanakkor nem ritka, hogy a melós visz magával egy-két doboz sört, és utazás közben lenyomja, hogy jól induljon a nap.

Xezs7 2019.07.17. 10:00:48

@chrisred: Már dehogynem ingyenesség. A csöves nem vesz jegyet, és azért nem vesz, mert senki se fogja lerakni a járatról, mert nincs ellenőr, és a buszsofőrök is belefásultak már, mert ha netán le is akarnák rakni őket, mindig lenne valami barom utas, aki a csövi védelmére kell. Mi ez, ha nem kvázi ingyenesség? Egyébként nehogy azt hidd, hogy a drogosok nincsenek fenn már kora reggel. Egy csomószor láttam, hogy már totál szétcsapva szédelegnek kora reggel. Simán el tudom képzelni, hogy felszáll a vonatra ha másért nem, hát tarhálni egy kicsit. Ahol nincs ellenőrzés, ott retek van.

chrisred 2019.07.17. 10:09:03

@Xezs7: A bliccelés nem kvázi ingyenesség, hanem szabálysértés.

Zabalint 2019.07.17. 10:46:08

@Xezs7:
Autóval a szagát lehet, hogy nem érzed az alja embereknek, de a közlekedési kultúrájuk hiányát intenzívebben tapasztalhatod.

Zabalint 2019.07.17. 10:49:38

@Xezs7:
A posztolónak a Budapest bérletesekkel volt baja.

Permetező 2019.07.17. 11:12:18

@Zabalint: szokták mondani: a BMWnek nincs szaga csak ereje nem tapadása

Xezs7 2019.07.17. 15:01:42

@chrisred: Nem a bliccelés az ingyenes, hanem az, hogy senki sem ellenőriz, tehát büntetés nélkül lehet ingyen utazni.

@Zabalint: Nem igaz. Van 1-2 tahó, de sokkal kevésbé zavaróak, mint a buszokon levők.

Zabalint 2019.07.17. 17:10:06

@Xezs7:
A tömegközlekedéssel utazók sokkal ritkábban veszélyeztetik az életemet a kivagyi nemtörődömségükkel.

humorpalanta 2019.07.17. 21:42:32

@Xezs7: Ki mondta, hogy képtelenek értelmezni, hogy a MÁV mit beszél? (Mondjuk azért pár szövegüket beraknám egy érettségibe csak poénból és megnézném mi lesz az eredménye...)

Az emberek leszarják és miért is ne szarnák le? Egyszerűen annyira tele lesznek a szerelvények, hogy nem lehet elférni. A peronok szarok, szűkek, így az ember nem fog kibaszni magával, hogy hátrébb szálljon. A kaller meg mit csinál? Elküld 100 embert a kocsiból? Azért azt megnézem. Nem véletlenül tesznek rá... Látják, hogy totál tele a vonat. Ráadásul mit veszekedjen? 10 perc az út.

chrisred 2019.07.18. 05:36:00

@Xezs7: Az ellenőrzés pont hogy nem ingyenes, pénzbe kerül. Azt valakinek meg kell fizetni, vagy beépül a jegyárba, és a jegyet vásárlók fizetik meg, vagy pedig az adófizetők.

Xezs7 2019.07.18. 11:18:37

@chrisred: nagyon nem érted, úgy látom. ANNAK INGYENES AKI BLICCEL, MERT SOHA SENKI SEM ELLENŐRZI A JEGYÉT. ÉRTED MÁR?

ételizésítő 2019.07.19. 03:03:52

@Xezs7:
Be kell vezetni az ingyenes tömegközlekedést.
Igazából nem lenne sokkal drágább a fővárosnak, mint most, ha ugyanennyi állami támogatást kapnának hozzá (nem állítom, kiszámolták - és nem az MSZP, amelyik előállt az ötlettel vagy 10 éve -, konkrétan Budapestre is, de vannak városok, és nem Kínában meg Észak-Koreában, ahol már be is vezették, de pl. Seattle-ben is ingyenes hétvégén a tömegközlekedés, legalábbis amikor arra jártam, az volt).
És nem kéne milliárdokat költeni e-jegyrendszerre.

Xezs7 2019.07.19. 10:12:32

@ételizésítő: Abban a pillanatban még több szakadék hulladék ember lenne ezeken. Nem jó ötlet. Most is elég nagy arcuk van a csöveseknek, hát még akkor mekkora lenne.

Kaoraku 2019.08.29. 09:59:08

@MaxwallBircawoman: Mármint az ő jóédesanyját azért, mert te nem ismered fel a számokat, a másik meg bliccel? Vagy mit akartál ezzel most igazolni?