Tékozló Homár

OTP - a legvidámabb barakk, vagyis bank

2019.07.16. 11:00 | Homár Hilda | 77 komment

otp-bank-logo.jpg

Számlacsomag-váltás egy bankban? Ugye, hogy nem hangzik ördöngősségnek? Nem is kéne, hogy az legyen. Olvasónknak mégis ritka kalandosra sikeredett, amin mi szerencsére nem érintett félként elég jól szórakozhatunk.

Kedves Homár!

Nem egy egetverő történetről van szó, nem is biztos, hogy az oldalra való, de a párom már lassan unja hallgatni a puffogásomat, nekem viszont könnyítenem kell a lelkemen. Valószínűleg egy mindennapos bohózatot éltem át, de számomra új "élmény"  volt. 

Bevezetésnek annyi elég, hogy az OTP Banknál van számlám cca 16 éves korom óta, Junior számlacsomaggal kezdtem, húszas éveimben áttettek automatikusan a Jump nevű, fiataloknak szánt csomagba és boldogan éltem, míg... nem, nem haltam meg, csak betöltöttem a 28. életévemet. Ekkor ugyanis számomra megszűnt a csomagom, váltani kellett. Hogy miért éppen OTP, jó kérdés, annak idején oda mentem be, minden ingyen volt, bankfiókot csak kívülről láttam azóta is, probléma sosem volt.

Lelkiismeretesen becsattogtam a legközelebbi bankfiókba, 15 nappal a születésnapom = a számlacsomag lejárta előtt, hogy akkor eljött a jeles alkalom, a bankban is hivatalosan felnőttnek számítok, tessék elém tenni a százezer +1 aláírnivalót és megyek is élni tovább az unalmas és boldog életem - Fantáziáltam én.

Round #1:

1,5 órát kellett várnom, mégis az ügyintéző hölgynek volt olyan feje, mint nekem kellett volna hogy legyen. Elég kelletlen volt, de mindenkinek lehet rossz napja vagy lehet alapból is pokróc, ilyenen nem akadok fent, mert egyiken se lehet segíteni. Felkészülten érkeztem, mondtam, hogy melyik csomagot néztem ki, minden ingyen van, cserébe nem zaklatom őket személyesen, hanem megoldom az életem a netbankon. Tökéletes. Neki csak be kellett klimpírozni a gépbe az adatokat, amíg én várakozok. Próbáltam kérdezgetni, de nem volt túl informatív - menjek haza és nézegessem meg magamnak amire kíváncsi vagyok a neten. Hah! Elvégre pont azért nincs díja semminek, mert én vállalom, hogy nem zargatom őket, ez úgy tűnik, el is kezdődött az aláírás előtt, végülis oké, én akartam. Csak nem gondoltam, hogy ennyire komolyan veszik az első pillanattól.

Egyszercsak eljött az idő, amikor rám emelte tekintetés az ügyintéző (kb 10 perc után, először): már elpostáztak nekem egy bankkártyát, ennek díja 4000 Ft lesz. Öööö, hogy mi? Most váltok a még érvényes számlacsomagról egy olyanra, melynél 35 éves korig nincs díja a kártyakibocsátásnak, meg semmi másnak kb. Háát, ez van, ezt már levonják. Nekem ez nagyon nem oké, így nem hagytam annyiban. Ekkor kiszenvedett magából a hölgyike, hogy ha még 06.30. előtt bemegyek a kipostázott kártyával valamelyik OTP-be, akkor nem vonják le. Ha nem megyek be, akkor levonják, de később még akkor is kérhetem az időarányos jóváírását ennek az összegnek. (Figyelünk! Egy kártyát, amit nem kértem, kifizettetnek velem, és majd egy újabb fél délelőttös sorban állás után visszakérhetem EGY RÉSZÉT, mert ők jófejek. Mi van akkor, ha nem erőszakolom ki ezt belőle? Benyelik a 4ezret?) Ekkor már kolompolhattak volna a vészharangok, na de ilyen ez a bürokrácia, istenem. A horrorfilmekben is bemegy a főszereplő a sötét szobába, ahonnan fura hangokat hall, ez így megy és kész. Csomag módosítva, várom a bankkártyát.

Round #2:

06.27.: érkezett 2 boríték, 1 VISA és 1 MasterCard kártyával

06.28.: Fogom a 2 db új kártyámat és az 1 db régit, majd ismét elgaloppozok az új kedvenc helyemre. Ekkor már egyetlen bankkártya és a netbankom sem működött. Kivártam a sort, kiterítettem a kártyáimat (ha-ha), majd megkértem az elsőre sokkal szimpatikusabbnak tűnő OTP-hölgyet, hogy ebből a 3 használhatatlan kártyából varázsoljon nekem 1 db működőt, ill. a netbankba is jólesne belépnem. Csiribú-csiribá, röpke fél óra alatt a kezemben tartottam őt, az egy kártyát mind felett (a másik kettőt elvette azzal, hogy rendben vagyunk, így nem kerül levonásra a 4000 Ft sem), illetve és őrült biztonságos: 1111111 jelszót is beállítottak az internetbankhoz, ami egyszeri belépésre jogosít és rögtön meg is kell változtatni valami állandóra otthon. OK, mi sem egyszerűbb. Ügyintézőnk egyébként leszervezett egy randit ügyintézés közben. Nyomkodta a mobilját, és egyszer odanéztem. 

(Azt időközben senki se mondta vagy kérdezte, hogy az elmúlt 12 évben aktív sms szolgáltatást kérem-e továbbra is a jóváírásokról, csak mint utóbb kiderült, ez ki van kapcsolva és pont.)

Hősünk elindul haza boldogan, 1 db csillogó, fénylő, működő Master Carddal és egy igencsak nem biztonságos netbank jelszóval.

Otthon: nem jó a jelszó (jól írtam be). Második próbálkozás: a rendszer 24 órára letiltott. Péntek délután fél 5-kor. Éljen éljen.

Szombaton ugyanez (de miért? 24 óra eltelt). Hétfőn már beengedett, de akkor meg érdemben nem jutottam előre, mert mindenre azt írta ki, hogy a tranzakció meghiúsult. Nem láttam, mennyi az egyenlegem, sms-t sem kaptam , vakon jól elvoltam. Nem. (Persze tudom, az atm-ben pár száz forintért lekérdezhetem, de ne már.) Nekem csak nagyon kellene ez a netbank, hát ha egyszer azt írja ki, hogy próbáljam később, én azt fogom tenni. Fél óra múlva ismét próbálkoztam: 24 órára letiltott, mert csak. Nem szeret már engem. Ekkor délután volt, próbálkoztam a telefonos ügyfélszolgálatot hívni, de elvéreztem az automatában vagy ötször, mert sehol nem találtam az ezer oldalas friss-ropogós szerződésemen 10 jegyű számot, sem telebank azonosítót, amit kért. Ismét maradt a várakozás.

Round #3:

Kedden (07.02.) bank, sorban állás, és lőn ott tündöklött teljes glóriájában Az Első Értelmes és Dolgozni Akaró Ügyintéző. Mennyei öröm. Felsorolta, hogy nem érti, az internetbankhoz tartozó jelszómódosítást miért nem ott helyben, a fiókban csinálták meg az előző alkalommal, ezt úgy kellene. Látja, hogy már első alkalommal is benne volt a feleslegesen küldött kártya a rendszerükben, azt akkor is lehetett volna törölni. Stb, stb.

Minden beállítva, kiállítva, aláírva, elintézve, netbank működik, ügyfél örül.

Egészen kb 30 percig, amíg hazaérvén be nem lép az OTP Direktbe és meg nem látja, hogy 06.27-én levontak 2101 Ft Bankkártya kibocsátási díjat és 4741 Ft "Bankkártyával kapcs. díjat" (Összesen 6842 Ft) Ezt 2 ügyintéző sem vette észre/közölte velem ,miközben emiatt voltam bent részben, netbankom meg nem volt, hogy én lássam. Hogy mi?! Vissza nem megyek a bankba, mert már 3x voltam és sajnos nem rendelkezem a világ minden idejével, másrészt pedig eddig ahányszor mentem, mindig rosszabb lett.

+1 just for fun: Jöjjön a telefonos ügyfélszolgálat, megérdeklődöm, hogy mirefel a levonás. Ha nem írom be a két számsort, amit az automata kér, akkor kis várakozás után bontja a vonalat. Gondoltam, ha beírok valamit, de nem jót, akkor majd az ügyintézőhöz kapcsol és neki megadok minden adatot, amit csak kér. Nem értem célba, OTP Robobarbie kijelentette, hogy ezekkel az adatokkal sikertelen volt az azonosítás. Továbbra se volt halvány fogalmam sem, mi lehet ez a két azonosító, így barátom a google: a kártya utolsó 10 számjegye és a kártya utolsó 3 számjegye. Ismét telefon, a jó azonosítókat beírtam, a robot pedig azt mondta:

"Köszönjük, a megadott adatok helyesek, sikerült beazonosítani. Az előző, sikertelen próbálkozás miatt 24 ÓRÁRA LETILTJUK A HOZZÁFÉRÉSÉT A TELEFONOS ÜGYFÉLSZOLGÁLATHOZ. HOLNAP UGYANEBBEN AZ IDŐPONTBAN ÚJRA HÍVHAT BENNÜNKET! Köszönjük hívását, visszonthallásra!"

Ez hát (egyáltalán nem) rövid történetem egy díjmentes számlacsomagról egy másik díjmentes számlacsomagra való váltásról az OTP-nél.

Most ülök és próbálom feldolgozni, hogy nem nyerhetek ebben a történetben :D Egyébként nem vagyok se szerencsecsomag, se peches ember. Csak ez most így jött ki.

Igazából már magam sem értem, hogy miért kapaszkodok egy szekérbe, amire nem akarják, hogy felszálljak, de van egy olyan érzésem, hogy a többi szekér se lehet kipárnázott luxusjárgány.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

temprasordog 2019.07.16. 11:29:02

Ez igen. Irigylem a kitartasod es a turelmed.

V. Cézár 2019.07.16. 11:31:25

Idős, ágyhoz kötött rokonnak intéztük az OTP-s bankszámláját, kész horror volt. Gyötrelmes ügyintézés, százszor felkeresett bankfiókok (általában az ő hibájukból, mindig elrontottak valamit), hosszú várakozás, inkompetens ügyintézők, sőt az egyik alkalmazott kijelentette, hogy neki nincsen kedve a számla megszüntetéséhez, mert sok vele a munka, ez egy kis bankfiók, ők erre nem érnek rá... És persze pofátlanul magas díjak. Miután meghalt a rokon és megvolt a hagyatéki végzés, az első dolgunk volt megszüntetni a bankszámlát (nem ment könnyen). Az OTP-nek még a közelébe sem megyünk. A Magnettel és a Gránittal viszont eddig csak pozitív tapasztalatunk volt, nem is értjük, hogy miért van még az OTP-nek annyi ügyfele...

Zabalint 2019.07.16. 11:36:51

@V. Cézár:
Nem tudom milyen a Magnet és a Gránit, de az OTP-t sokan amiatt választják, mert kiterjedt a fiókhálózata. Nem a Magnettel és a Gránittal kell összehasonlítani, hanem a K&H, Erste, CIB, Raifeissen, Budapest Bank, MKB (bár az már Lölöé...) az alternatívái. Ebből kettővel volt tapasztalatom, az egyik olyan, hogy az OTP-t ezerszer visszasírnád ügyintézésben, a másik meg még mindig az őskori, használhatatlan netbankját erőlteti (szerintem ebből kitalálható, mely 2-re gondolok...).

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.07.16. 11:41:41

Más bankban ugyan még nem volt ügyfél, de hogy az OTP-nél az ügyintézők 90% teljesen tökkelütött, nem tudja merre hány méter, figyelmetlen, kapkod, azt alá tudom támasztani. Amíg nem kell a fiókba bemenni valamiért, addig viszonylag jó (a netbankjuk elég jó, akárcsak a mobil appjuk), de ha be kell, akkor következik az, amit a posztoló is írt és ez teljesen tetszőleges ügytípusra igaz.

V. Cézár 2019.07.16. 11:57:43

@Zabalint: A Budapest Bank és az MKB kivételével én is végigjártam már az általad említett bankokat. Ezek után kötöttem ki a Magnetnél (12 éve) és a Gránitnál (3 éve). A Magnetnél 0 forint a havidíj, 100 ezerig (akárhányszor) ingyen utalok (nagyobb összeget akár több részletben), az éves kártyadíj alig éri el a 2000 forintot (MasterCard) - a nagyobb összegű utalás ott viszont horror, nincsen felső limitje a jutaléknak. A megtakarításoknak pedig ott a Gránit, sőt náluk már működik az Apple Pay is. Havi ezresért ott is minden ingyen van, sőt az utalás is, összegtől függetlenül. A bankfiókok száma pedig teljesen hidegen hagy (ahogyan szerintem egyre több ügyfelet), hiszen minden online intézhető (számlacsomag váltása is - ellentétben pl. az OTP-vel). Utoljára évekkel ezelőtt voltam bankfiókban. A Gránitban 3 éve, akkor, amikor megnyitottam.

Darth Revan 2019.07.16. 12:06:11

Sajnalom a posztolot. egyszeruen nem nyerhet :( az otp legyoz mindenkit

Jake Peralta 2019.07.16. 12:47:29

@V. Cézár: "Havi ezresért ott is minden ingyen van"

Akkor most ingyen van, vagy havi 1000Ft ?

a Lojalista 2019.07.16. 12:56:30

Tudom, aki OTP-s "okos ember nem lehet", de nekem úgy tűnik szerencsém van...azaz majdnem. 42 éve van meg Náluk a számlacsomagom, mindig az aktuális élethelyzethez igazodva és valahogy mindig sikerült igazán rendes és kedves ügyintézőket kifognom. Jó...jó, a CHF hitelre én is nagyon ráfáztam, azért írtam, hogy majdnem, de amikor emiatt nehéz helyzetbe kerültem, az ügyintéző hölgy mindent elkövetett, hogy segítsen... Gondolom ez nem bank, hanem ember függő...

Nick-son 2019.07.16. 13:00:31

Maximálisan igaza van a posztolónak, de sajnos azt kell mondjam, hogy ez csak egy nagyon apró ízelítő ahhoz képest ami kijárhat a hivatali útvesztőkben, függően attól kinek milyen ügyei vannak és milyen extrát dob mellé a gép.

Szerintem írj nekik, vagy nem tudom ott lehet-e üzenetet küldeni a privát banki felületről, az én bankomnál lehet, azzal nem tudnak mit kezdeni foglalkozni kell vele. Minden válasznak van valamilyen határideje, majd csak rábírják valamelyik alkalmazottat, hogy dolgozzon. A szabadidőd ne hagyd, hogy elvegyék.

Brion 2019.07.16. 13:44:39

Én pár hónapja annyit akartam csak OTP-nél, hogy megszűnjek a számlán mint társtulajdonos és csak mint meghatalmazott kerüljek vissza. Ez 4 banklátogatás alatt sikerült, miközben félúton számlacsomagot is kötelesek voltunk váltani "jaj ehhez a régihez nem tudunk társkártyát kiadni" és a "technikai okokból el kell vennünk a hitelkeretet de mindjárt visszakapja" -ból is egy 2/3-a akkora hitelkeret maradt.
Megírtam nekik a litániát, kedvesen 10.000 FT fájdalomdíjat jóváírtak. Ami manapság egyrészt nevetséges összeg, másrészt gondolom ők is érzik mekkora cink volt ha ekkora összeget kiadnak (eddig nem erről voltak híresek, akárhogy is ők bénáztak az ügyeinkkel).

A fő számlám nekem sem OTP már rég, nem véletlen ezek után :D

Xezs7 2019.07.16. 13:46:45

Az OTP-nél minden jobb, hidd el. Nézz szét a piacon, és válassz másik bankot.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.07.16. 14:23:45

@a Lojalista: csak valahogy úgy tűnik az OTP-nél összefújja a szél ezeket az embereket...vagy eleve a munkakör annyira nem vonzó, hogy csak ilyenek jelentkeznek. Az Államkincstár Bocskai úti fiókjában viszont azt hiszem találkoztam a legfelkészültebb ügyintézővel: minden kérdésemre tudta a választ, sőt volt, amit meg sem kellett kérdeznem, anélkül mondta. Javasolt, ajánlott dolgokat, felhívta a figyelmem egy hamarosan bekövetkező változásra...ezeket egy bankban sosem teszik meg, csak a pillanatnak élnek és ha bizonytalan vagy, ők meg sem próbálnak segíteni a döntésben.

káposzta 2019.07.16. 14:34:29

Ha valamiért ritkán bemegyek az OTP-be, legtöbbször hozzáértő alkalmazott fogad (pl. amikor egyszer USD-s csekket vittem be, szó nélkül csinálták a dolgukat, és fél óra múlva kifizették), de a számlacsomag-váltáskor engem is beszopattak egyszer. Az akkor még létező Simple csomagot szerettem volna választani, de a Kálvin téri fiókban csak 1 ember értett hozzá, ő meg be volt táblázva. Adtak időpontot következő hétre, de akkor meg kint bagózott 10 percig, és kénytelen voltam várni rá. Új bankkártyát kaptam, persze a már meglévőt nem tiltotta le, ez úgy derült ki, hogy kifizettették velem azt a kártyadíjat is 1-2 évvel később. Az OTP még mindig jobb, mint az Erste, mert amikor megszüntettem a számlámat, még pár hónapig vonták a díjakat. Aztán egy kompetens bankosnak sikerült megszüntetnie nagy bocsánatkérések közepette.

káposzta 2019.07.16. 14:36:00

OTP egybként a netbankja miatt jó, meg az ingyenes Smart csomag miatt. Ezekben a Revolutos, Curveös időkben nem is érdekes annyira, hogy sok ATM-je van, de azért ez sem hátrány.

Baluci 2019.07.16. 14:47:13

"Köszönjük, a megadott adatok helyesek, sikerült beazonosítani. Az előző, sikertelen próbálkozás miatt 24 ÓRÁRA LETILTJUK A HOZZÁFÉRÉSÉT A TELEFONOS ÜGYFÉLSZOLGÁLATHOZ. HOLNAP UGYANEBBEN AZ IDŐPONTBAN ÚJRA HÍVHAT BENNÜNKET! Köszönjük hívását, visszonthallásra!"
HULLIK A KÖNNYEM!... :)))) Ez a legnagyobb!!!

Lalikám 2019.07.16. 14:52:23

@V. Cézár: Ugyanez volt mikor Édesapám elhunyt. A megszüntetés kész kínszenvedés volt nekik, közben vagy ötször megkérdezték, hogy akkor a nevemen fog tovább élni a számla, ugye? Tiszta hülyének nézik az embert. Soha többé otp.

peppe83 2019.07.16. 16:39:45

Gránit és Magnet.
Az nem szempont hogy sok automatája van az otpnek, mert nyilatkozva 150ezerig bármely automatából ingyér van a pénzfelvét.

Treff Bubi 2019.07.16. 16:40:46

Hát nekem nagy mázlim volt ezek szerint. Az OTP csomagomnál sokalltam a havi kezelési költségeket, és telefonon ledumáltam, hogy váltsunk át valami spórolósabbra. Lehet hogy be kellett menni valamelyik fiókba aláírni, de még ebben sem vagyok biztos már.

nagyzee 2019.07.16. 17:28:51

Bankba szemelyesen ketszer megyek: szamlat nyitni, szamlat megszuntetni. Ennek az apro szabalynak a betartasaval meg mindig van olyan bank az orszagban, akinek nem voltam még ugyfele.

The Good Boy ! 2019.07.16. 19:26:15

tavaly nyáron az egyik otépés számlámról átutaltam egy nagyobbacska összeget a másik otépés számlámra. pár nap múlva egy tranzakció során látom a számlámon, hogy azon nem annyival van nagyobb összeg, mint amit ráutaltam, hanem jó pár százezer ft-al kevesebb. Nézem az alapszámlámat, azon az elutalt összeggel kisebb egyenleg szerepelt. Bemegyek a feleségemmel ezek után az egyik bankfiókba, és kérdezem, hogy ez meg hogy van, hogy utalok x összeget, a másik számlára meg x-y összeg érkezik meg? Mondja a hölgy, hogy látja a tranzakciót, és látja az egyenleget is, hogy nem egyezik. Majd megjegyzi, hogy a hiányzó összeg valamilyen okból számlán külön került kezelésre, egy alösszegként (vagy mit mondott, mintha alszámlára került volna), ott van a számlámon, csak nem látszik és nem hozzáférhető. Ő még nem is látott ilyet. Kérem, hogy akkor azt a látható összeget szépen szabadítsa fel és az számomra is látható módon jelenjen meg a számlámon. Erre közli a hölgy, hogy azt nem tudja megcsinálni, nem is tudja az okát, hogy miért történt ez így, de várjak nyugodtan, idővel majdcsak felszabadul az összeg. Mondom ez nem úgy van, nem szeretem, amikor a pénzem lóg valahol a levegőben, azt meg főleg nem, ha még az sem tud ezzel mit kezdeni, akinek ez a munkája. Hölgy széttárta a karját, hogy ő ennyit tud kihozni belőle. Én hirtelen ötlettől megkérdeztem, hogy mi van akkor, ha megszűnik a számla? erre a hölgy mosolyogva közli, hogy természetesen akkor felszabadul, és a rendes összeggel kerül a számlám lezárásra. Mondom, jó, rendben, akkor kérem a számla megszüntetését. Ezen meg jól elkezdett nevetni a kishölgy, hogy jó vicc volt. Mondom, nem! komolyan. Most azonnal szüntessék meg, mert nem vagyok hajlandó olyanok kezében tartani a pénzemet, akik egy egyszerű tranzakciót követően elvesztik a pénzemet és nem tudják azt elővarázsolni. Na ezek után nagy duzzogva elkezdte megszüntetni a számlámat, majd eljött a nap csúcspontja, amikor a hölgy megkérdezte, hogy miért akarom megszüntetni a számlámat. Én meg visszaszóltam neki, hogy vicces tetszik lenni. erre azt mondja, nem, nem, csak a rendszernek választ kell adni, addig nem engedi tovább: mondom: "csak". erre azt mondja, az nem válasz, konkrét okot kér a számla megszüntetésére: na itt lépett be a történetbe a tündéri, és rettentő türelmes feleségem, aki szépen diszkréten hátratolt a székben és átvette a szót, mert érezte, hogy hiába lakozik bennem az összes buddhista szerzetes összes világnyugalma, közel járunk ahhoz a ponthoz, amikor olyat teszek, amit soha nem tennék. Szóval vannak gyerekbetegségei ennek az otépés fiőkoskodásnak

kopaszsop 2019.07.16. 19:39:26

revolut vagy curve, meg ha még muszáj, akkor transferwise vagy transfergo

The Good Boy ! 2019.07.16. 19:39:34

"Gondoltam, ha beírok valamit, de nem jót, akkor majd az ügyintézőhöz kapcsol és neki megadok minden adatot, amit csak kér. (...) OTP Robobarbie kijelentette, hogy ezekkel az adatokkal sikertelen volt az azonosítás. Továbbra se volt halvány fogalmam sem, mi lehet ez a két azonosító, így barátom a google: a kártya utolsó 10 számjegye és a kártya utolsó 3 számjegye. Ismét telefon, a jó azonosítókat beírtam, a robot pedig azt mondta:
(...)
"Köszönjük, a megadott adatok helyesek, sikerült beazonosítani. Az előző, sikertelen próbálkozás miatt 24 ÓRÁRA LETILTJUK A HOZZÁFÉRÉSÉT A TELEFONOS ÜGYFÉLSZOLGÁLATHOZ. HOLNAP UGYANEBBEN AZ IDŐPONTBAN ÚJRA HÍVHAT BENNÜNKET! Köszönjük hívását, visszonthallásra!" "

Az nagy köcsögség lenne tőlem, ha azt mondanám erre a részre, hogy ez így fake, nem hiszem el????

Hogy lehetséges az, hogy valaki kamu adatokkal akar egy rendszerbe belépni, aztán miután ez nem jön össze és később a jó adatokkal (beazonosítható módon) be tud jelentkezni, akkor neki tulajdonítják a rossz bejelentkezést? Vagy az otépé már a telefonszámokat is hozzárendeli minden egyes telefonhíváshoz? mert addig szerintem még semmilyen szerződésben foglalt dolgot nem követek el, ami miatt nekem korlátozzák egy korábban azonos számról indított téves kapcsolódást. És ha valakinek két vagy több számlához is ugyanaz a telefonszám van regisztrálva (nálunk ez van, mindenhol a feleségem száma szerepel)? akkor a rendszer az összes számlához való ügyintézésről kihajít, hogy egy körből kimaradsz? Vagy mi van akkor, ami pl. nálam ugyancsak tavaly esett meg, hogy új telefonszámomat akartam a netbankban regisztrálni, amit nem engedett a rendszer, és a bankfiókban derült ki, hogy még mindig a kb. 15 éve megszűnt telefonszámom az elsődleges, de a céges telefonszámomtól kezdve a pár éve kényszerből számcserés számomig mindegyik még szerepelt a rendszerükben annak ellenére, hogy minden alkalommal töröltettem? Ha valaki az én korábbi számomat kapta a mobil szolgáltatótól és azzal tévesen próbálkozik bejelentkezni, akkor az én ügyintézéseimet is kizárják egy napra, merthogy nálam is az a szám szerepel? tényleg nem értem, hogy dobta ki a poszt tolót a társasjátékból a rendszer egy dobásból...

ekat 2019.07.16. 20:12:14

@kopaszsop: Mármint mire? Utalni évek óta Transferwise-zal utalok külföldre, de a Revolut pl. addig nem kell, míg semmi garancia nincsen arra, hogy megvan náluk a pénzem. :) Annyival meg, amennyi nyaralásra kell, felesleges szarakodni.
Volt már AXA és Citibank számlám is az OTP mellett, de csak őket még nem hagytam ott, mert nekem az ő szolgáltatásaik és a netbankjuk a legjobb/ak. Persze csak online; valamiért bankfiókba menve tragédia, félretájékoztatnak, két ügyintéző nem mondja ugyanazt, és ha utánaolvasol az ügyednek a netes oldalukon, akkor biztos te leszel a felkészültebb kettőtök közül.
Az ügyfélszolgálat meg egyenesen egy vicc.... kérdésedből kiragadott szóval valami kimásolva valahonnan, amit a kérdésedre / problémádra abszolút nem ad választ.
De ami a költségeket illeti, csak az fizet sokat náluk, aki nem figyel oda, hogy milyen csomagja van, és abban mit csinál. Múltkor pont összeszámoltam, tranzakciós adókkal együtt olyan 1.200-1.500 Ft/hót számoltam a rendes- és a hitelszámlán költségként, kártyák a forgalmuk miatt ingyen, a hitelkártyára évvégén majd még érkezik a visszatérítés. Nekem nem hangzik sokkal rosszabbnak, mint az ezerforintos "ingyen" (:D) számla....

a lekvár neve puffin 2019.07.16. 21:46:39

@The Good Boy !: pedig hidd el képesek rá.Az otp-s számla megszüntetés nekem is csak hónapokig tartó kemény qrvaanyázással a végén sikerült.De a kh bank is képes csodákra,akár mobilbankról,akár a 24 (?) órás ügyfészolgálatról,akár a fiókban törtênő ügyintézésről (hitelkártya egy külön vicc,legalábbis Szegeden) legyen szó.

Xezs7 2019.07.16. 23:41:12

@The Good Boy !: Én csak egy banknál tudom, hogy ez régen hogy volt: igen, az ügyfélhez rendelt telefonszámok automatikusan az ügyfelet azonosították, és az ő telefonos PIN kódját kérték. Azt hiszem egy vagy két sikertelen próbálkozás után kért egy ügyfélazonosítót arra az esetre, ha egy másik ügyfél ügyében telefonálna a már regisztrált másik fél. És amíg te ügyfélként nem kéred, hogy a régi számodat tüntessék el a rendszerből a neved alól, addig az bizony hozzád lesz rendelve.

The Good Boy ! 2019.07.16. 23:55:33

@Xezs7: itt arról volt szó, hogy egy beazonosíthatatlan ügyfélkénti bejelentkezés után a sikeres beazonosítás után egyből 1 napra kitették a játékból. Amit írsz, az korrekt. kérdezzen rá, kérjen egy másik kódot, vagy azonosítási adatot. de ne jegeljen valakit. főleg így. mi van, ha te elütsz egy számot a számsorból? akkor is 24 óra pause? vagy fake a posztnak ez a része...

a másik: én mindig jeleztem a banknál, hogyha új számot szerettem volna rögzíttetni (ez azért is fontos, mert arra jönnek a banki értesítések). tavaly viszont magam szerettem volna az otpdirektben módosítani, de ezt nem engedte, viszont ott az látszott, hogy a módosítandó szám van csak a rendszerben. aztán mikor bementünk a bankba, akkor elkezdte kérdezni az ügyintéző, hogy él e még a 15 éve megszüntetett számom? először azt sem tudtam milyen számról beszél

ebella 2019.07.17. 04:19:35

Én kb 10 éve otthagytam őket, mert egyszer egy ártatlan arccal előadott banki lehúzásnál nagyon bepipultam rájuk. Azóta nem járok bankfiókba, legfeljebb évente, kétévente egyszer, és az önkéntes adományommal, havi háromszáz forintba van az egész bakköltségem. Hangsúlyozom, mindennel együtt. A tíz év alatt számításaim szerint olyan negyedmilliót egészen biztosan megtakarítottam.

Akinek kedve van, vagy csak lusta egy max. fél napos ügyintézésre, fizesse ki ezt az összeget a baknak! Nekem nincs.

(És akkor még az üzleti számláimről nem is beszéltem, csak a magánról.)

ebella 2019.07.17. 04:23:30

@peppe83: Én éppen a Magnetről írtam az előbb, hogy havi háromszázba van, és nem nagyon kell bemenni ügyintézni. Legutóbb pénzt cserélni voltam. Egy pénzem sérült volt, szó nélkül kicserélték.

haXXor 2019.07.17. 08:12:27

Zseniális írás, kurva jól fogalmazol, tetszett :D
Egyik ismerősöm pont a netbankot fejleszti az otpnél és amiket mesél, hogy mi megy ott... le sem merem írni, mert büntetőjogi felelőssége is lenne de nagyon gáz néha (bár itt talán nem is a netbank volt a szar, hanem az otp humán oldala)

Funfact: volt nekem is junior számlám ami negatív egyenlegű volt már egy ideje. Na ez volt 15 éve kb, szóval várom már az OTP-től, hogy mikor talál meg egy többmilliós felduzzasztott tartozással (nem, papírt nem kaptam azóta sem róla, egyszer próbáltam utánajárni de semmit nem 'találtak' de mivel bank és mivel tartoztam nekik, így ki tudja... :D Lehet egyszer előkerülnek és viszik a lakásom :D )

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.17. 08:31:16

@onlajnok:

A magyar bankszektorban az OTP-nél a legalacsonyabb a bérszint.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.07.17. 08:39:52

@MAXVAL bircaman közíró: és ez indok, hogy beleszarom módon végezze a munkáját? Ez a baj, hogy így gondolkodnak a dolgozók...ha nem tetszik a fizu, menjen el máshova dolgozni. De nem ő, inkább csak beleszarik abba, amit csinál, gondolom otthon meg panaszkodik, hogy mennyire nincs megfizetve.

okleveles naiv 2019.07.17. 08:40:22

Nemrégiben egy megbeszélésre mentem egy vidéki otp fiókba. A két kedves otps partnerem az általuk kért időponthoz képest 15 percet várakoztatott az ügyféltérben (sic!).

Ezalatt láttam, h az egyik idősebb üi hölgy annak ellenére, hogy ott ült előtte két ügyfél (egy fiatal bár), a legteljesebb nyugalomban elintézett egy hosszú-hosszú magánhívást a telefonján. Ezt jó hangosan tette, hallja már mindenki az ő privát mennyországát, ügyfelek meg-megránduló arcizmaival nem törődött, lényegtelen, nem túl zavaró momentumoknak minősítette őket. Ok, teló, ügyintézés ment tovább.
De hopp, előkerült egy nem ügyfelező kolléganője, vlmi huhuhúdenagyontosat át kellett beszélniük hosszasan. Itt a párocska férfitagjának már nem hogy nem volt őszinte a mosolya, de kb úgy nézett ki, h mindjárt dezintegrálja a fiókot.

Közben a várakozók száma nőtt. Egy másik munkaállomáson egy kolléganője szintén ügyfelezett, a harmadik kolléganőjük vlmi mást csinált, ezért nem hívott üfeket - több üi pedig nem volt, a maradék 3-4 munkaállomásra már nem jutott dolgozó, mert kell a pénz a főnököknek, az üfek meg úgyis kivárják a sort.
...és ha sorra kerülnek, akkor jönnek a klasszikus csehszlovák vígjátéki elemek, mert hiába akar pl az üf bankkártyát intézni, ha otp mancikának a szivárványszínű napernyő értékesítését írták elő aznapra a főnökei, akkor pont leszarja üfet kártyástul, elvégre a statisztikákból tudják, h ezért még nem fog bankot váltani.

Jól tette a poszter, h a netes ügyintézést tervezte be magának a jövőre nézve, mert sajnos az ilyen szintű fióki ügyintézők egyetlen dolgot tudnak üzembiztosan: reklamációkat generálni.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.17. 08:46:27

@onlajnok:

A kis fizetés nem motivál.

Az OTP-nél azok vannak, akiket máshová nem vettek fel. Ez plusz demotiváló tényező.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.17. 08:48:02

@onlajnok:

"csak beleszarik abba, amit csinál, gondolom otthon meg panaszkodik, hogy mennyire nincs megfizetve"

S ha nem szarna a munkára, akkor magasabb lenne a bére? Nem. Szóval ezzel te magad adtad meg a választ.

okleveles naiv 2019.07.17. 08:49:13

@onlajnok: Nem beleszarom módon végzik a munkát.

A probléma ott van, hogy te ügyfélközpontú kiszolgálást vársz, azonban a dolgozó azt nem teheti meg.
Neki azt kell tennie, amit a főnöke (v a főnöke főnöke) előír. Ha neki a főnöke előírja, h a napi munkaideje alatt szolgáljon ki 100 db üfet és közben adjon el nekik 50 csomag otps szívószálat, akkor bizony az ügyfelek szívni fognak.

És mivel a statisztikákból tudják, h a 100 üfből csak 0.5 üf fog reklamálni és csak 0.001 üf fog bankot váltani (természetesen nem valós adatok), viszont az 50 eladott szívószál sokkal többet hoz a konyhára, ezért pont leszarják az ügyfél sirámait és hogy mi miatt is ment be ügyintézni.

Amit te beleszaromnak látsz kívülről, az esetleg belülről pontosan elvégzett munkát és egy jó nagy negyedéves értékesítési bónuszt jelent például, és máris jó pénzt visz haza, hiába kicsi az alapfizetése, ráadásul a főnöke megsimogatja a buksiját, h milyen ügyes vagy gizike, még az előírtnál is több szívószálat adtál el. Ennyike.

Xezs7 2019.07.17. 09:11:59

@The Good Boy !: Vagy fake, vagy szar a rendszer, ebben igazad van

Xezs7 2019.07.17. 09:16:10

@onlajnok: ezek azok a dolgozók akiket eleve nem érdekel ez az egész, de az OTP ennyi pénzért csak ilyen embereket kap.

Uni1002 2019.07.17. 09:16:25

@Lalikám: Nekem simán ment. Édesapám meghalt, bevittem a halotti anyakönyvi bizonylatot, a jegyző által megírt örökösödési határozatot, az OTP-be, és 10perc alatt megszüntették a számlát, és a rajta levő pénzt kifizették.

Terézágyú 2019.07.17. 09:25:49

Azért tart itt ez az ország, mert a banki dolgozók (és csak azok!) ilyen szarul végzik a munkájukat...

Ja igen, meg a webboltok ügyfélszolgálatosai...

Ja meg a....

kalbász 2019.07.17. 10:14:24

@The Good Boy !: Hát, benned nem lakozik olyasmi, mint amiket írtál. Ha beidegelődsz, kicsinyes és óvodás vagy.
Csak hogy tudd. Innen ugyanis még léphetsz előre, de sokkal könnyebb úgy, ha ezzel tisztában is vagy.

Yossarian_M 2019.07.17. 10:15:55

Mindig meglep, hogy tudtok meglepodni hogy ilyenek tortennek??? Hisz a balkanon eltek, ott a normalis ugymenet a rendkivuli, arrol kellene homarposztot irni. Ez a poszt kb mindere igaz ezert haladjunk...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.07.17. 10:17:01

@okleveles naiv: de ha azt látnám, hogy ajánlgat valami más terméket, vagy pörög mint a gép, hogy meglegyen a kvóta, akkor ezt gondolnám, amit te. De minden ügyféllel elszaroznak, mindent 6x megkérdeznek valakitől, mert ők maguk semmit se tudnak, a gépről papírra másolnak adatokat, majd azokat egy másik toolban újra beírják a gépbe (ettől tudok agyfaszt kapni)...stb.

Yossarian_M 2019.07.17. 10:31:06

Amugy szamlat ugy kell megszuntetni (barmelyik banknal) hogy a penzt kiveszed/atutalod masik szamlara, irsz egy mailt a banknak hogy a szamladat az adott nappal megszunteted, kartyat ervenytelenited/elveszettnek nyilvanitod es az adott nap utani barmilyen szamlamozgast/terhelest a bank reszerol jogtalannak tekintesz, hanyagolod. Ha meg valaki felhiv ezugyben kerdezd meg, hogy tud-e olvasni, mond, hogy olvasgassa azt amit irtal, probalja ertelmezni es kuldd el a kurv@ anyjaba. Ezt max. 3x kell megtenned es le van zarva az ugy. Igy mukodik ez a balkanon.

XXXXXL 2019.07.17. 10:39:07

Anno a Junior csomagom lejárta után faképnél hagytam az OTP-t. Büszke vagyok magamra, hogy a pénzügyi evolúciós fejlődés során 25 évesen elértem ezt a lépcsőfokot.
Van aki élete végéig sem jut el idáig.

arty1977 2019.07.17. 10:49:21

OTP-s. Megérdemli. Mind.

Terézágyú 2019.07.17. 10:50:21

@onlajnok:
"de ha azt látnám, hogy ajánlgat valami más terméket, vagy pörög mint a gép, hogy meglegyen a kvóta, akkor ezt gondolnám, amit te. De minden ügyféllel elszaroznak, mindent 6x megkérdeznek valakitől"

Alapvetően ez is része a munkájuknak, és az ilyesmi csak téged (meg engem) zavar - nagyon sok ember ezt élvezi, hogy sokáig foglalkoznak vele. Az ilyen persze kérdez is jó sokat, illetve magyaráz is jó sokat...

Lalikám 2019.07.17. 11:08:39

@Uni1002: Ezt nettó nem hiszem el, mert mikor az első fiókba bementem, azt mondták, hogy időpontot kell kérni a számla megszüntetésére. A papírjaim nekem is ott voltak a kezemben. Egy másik fiókban időpontot kértem és így is fél órát pötyögött Gizike, 50 papírt alá kellett írni mikorra végeztünk. Ez 3 éve volt.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.07.17. 11:39:23

@Terézágyú: örülök neki, hogy ezek miatt az emberek miatt, ez lett az általános gyakorlat. Mindegy, évente egyszer, maximum, kibírom, de mikor eljövök, kicsit mindig megemelkedik a vérnyomásom és dünnyögök vagy 5 percig, hogy mi a szarért nyomtatják ki a világ összes papírjára, amit kinyomtatnak és miért töltöttük az idő 90%-át azzal, hogy én nézem, hogy az ügyintéző kattintgat, meg írogat össze-vissza.

arty1977 2019.07.17. 12:02:30

@Permetező: fiatalkori :)

első melóhely, fiatalon... "postabankba vagy otp-be utaljuk?"
aztán sok-sok év szívása, mert eljönni nehézkes volt a kedvezményes céges hitel miatt...

ma nem az otp és a postabank közt kell/lehet választani.
aki ezekután mégis otp-s, szopjon csak...

gergo1000/2 2019.07.17. 12:19:52

sokan írják a gránitot, mint javasolt bankot. ne higgyetek nekik. tuti fizetett kommentelők, vagy igazán sose volt semmi intézendő dolguk.

Halibuli 2019.07.17. 12:48:20

Vidéken sokan nyitottak számlát a Takarékszövetkezetnél, mert helyben és minden nap elérhető volt. Majd átnevezték, átszervezték, racionalizálták ami abból állt, hogy eleinte
minden másnap volt nyitva. Később a másnapok félnapokra csökkentek, végül be is zárták.
Az elérhető közelségben lévő fiók ügyintézőjének szakmai tudása nem tette lehetővé az adategyeztetést délelőtt 11 órakor, mert nyitás óta nem tudott lezárni egy folyamatban lévő tranzakciót. A folyószámláról házon belül Nyesz számlára utalás és állampapír vétel konstrukció egészen ismeretlen fogalmak voltak számára.
Maradt a debreceni Bethlen utcai fiók. Sok nyugdíjassal viszont rendesen kicsesztek.
Magyar Takarékszövetkezeti Bank (MTB). Shit!

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2019.07.17. 12:56:06

@Xezs7: cáfolnám. A K&H-nál is van számlám (bár ne lenne!), ott mindenki agyhalott és múlt századi. Pl: igazolást kértem a számlám állapotáról, amiért ötezer forintot kellett fizetnem, és csak készpénzben! Kártyával nem lehetett!
A ráfázol bankkal meg egészen a békéltető testületig jutottam.
OTP-s vagyok.

Terézágyú 2019.07.17. 13:16:45

@onlajnok:
"miért töltöttük az idő 90%-át azzal, hogy én nézem, hogy az ügyintéző kattintgat"

Minden új munkahelyi rendszer bonyolultabb, nehezebben kezelhető (mármint az ott dolgozóknak is!) mint az előző.
Nekem ez a tapasztalatom, a munkahelyeimen, illetve pl. amit látok a postán, a mávnál stb.
Már írtam, hogy régebben a máv-pénztárakban a "dosos" képernyőn egy szempillantás alatt beállította a pénztáros a jegyet - az új "windózos" képernyőn, ide kattint, oda kattint, homokórázik a gép, megint kattint, másik ablak nyílik meg stb. stb.

ekat 2019.07.17. 14:51:48

@kekecke: Mondom, jó az OTP, ha tudja az ember, hogy mit csinál, csak a bankfiókokat és az ügyfélszolgálatot kell kerülni nagy ívben. :)

VT Man 2019.07.17. 15:17:22

Hát nekem ez a régi vicc jutott eszembe:

"Megy a vadász az erdőben, egyszer csak meglát egy barlangot. Belelő kettőt, kis idő múlva sértetlenül kijön a medve:
- Ejnye vadász, megpróbáltál megölni. Egy módon nem öllek meg, ha leszopsz.
A vadász nem tud mit tenni, megteszi amit a medve kért. Másnap megint megy a barlanghoz, ezúttal egy géppisztollyal. Beleereszt egy sorozatot, kis idő múlva sértetlenül kijön a medve:
- Ejnye vadász, megint megpróbáltál megölni. Egy módon nem öllek meg, ha leszopsz.
Hát a vadász megint megteszi, hogy mentse az életét. Harmadnap teljesen felfegyverkezve megy a barlanghoz. Ráereszt 3 aknát. A barlang teljesen összeomlik, nagy por száll fel. Kis idő múlva sértetlenül előjön a medve a vállát porolva:
- Vadász, vadász te szopni jársz ide..."

májnémiz nobádi 2019.07.17. 16:42:14

@ebella: Megkérdezhetem, hogy hol bankolsz?

beste 2019.07.17. 19:50:35

@ebella: nekem az erste szupernulla csomagja van teljesen ingyen. Egy fillérembe nem kerül.

beste 2019.07.17. 19:59:43

@Yossarian_M: húszas éveim végén elkövettem azt az ostobaságot, hogy legalább 5 banknál volt ilyen-olyan bankszámlám. Kb 10 éve úgy döntöttem, optimalizálom, marad egy bank. Természetesen azt választottam, ahol full ingyen számlacsomagot adtak. Bemegyek az egyik bankba, hogy megszüntetem az ott levő számlát. Előadom, hogy megszüntetni jöttem, a miért kérdésre válaszolom, hogy mert "1." banknál teljesen ingyen van a csomag. Erre az ügyintéző közli, hogy ne szüntessem meg, cserébe 50%-ot 1 évig visszatérítenek a havi számlakezelési díjból. Mondom neki, hogy az pont annyival drágább, mint az "1." banknál levő csomagom, tehát szüntesse meg a számlát, aztán haladjunk. Még kétszer magyaráztam el, hogy hiába csökkenti a díjat, az még mindig drágább, mint az ingyen számlacsomag....

Balfredo Alfredo 2019.07.17. 21:03:49

@gergo1000/2: Na igen, V. Cézárnak összesen 3 hozzászólása volt eddig. A háromból kettő gránitpárti. Hát nem érdekes ez?
@májnémiz nobádi: Minden ilyen bankos topicban hozzászól valaki, aki olcsó vagy 0 ft-os havi költségű bankszámlát tud. Amikor megkérdezik tőle, hogy konkrétan melyik bank melyik termékéről van szó, a válasz néma csönd. Most sem lesz egy másképp.

Yossarian_M 2019.07.17. 21:09:05

@Balfredo Alfredo: van ilyen csak nem a balkanon. Ti fizettek mindenert es minden masert is

okleveles naiv 2019.07.17. 21:42:43

@onlajnok: Ez már a vállalhatatlan valériák minősített esete, de sajnos igazad van, vannak ilyen dolgozók - és nem cserélik le őket.

okleveles naiv 2019.07.17. 21:52:00

@Terézágyú: ""mindent 6x megkérdeznek valakitől"

Alapvetően ez is része a munkájuknak, és az ilyesmi csak téged (meg engem) zavar"

Nem, ez engem is, és még sokakat zavar.

Miért kérdez meg olyat, ami ott van előtte a képernyőn?
Miért kérdez meg olyat, ami teljesen irreveláns az ügylet szempontjából?
Miért kérdez meg olyat, amiről ott van a rendszerükben, h ne kérdezze meg?

Mert egy idióta főnök, v egy még idiótább külső tanácsadó cég, pl a mckínzi, kitalálta, h meg kell kérdezni. De sajnos pont szart se érdekli őket, h az üf mit akar, v ami még rosszabb, nem érdekli, h mi a jó az üfnek. Pedig ennyi fingreszeléssel már olyan precíz igényfelmérést is végezhetnének, h simán összerakhatnák az üfnek álmai bankszámlacsomagját.

ekat 2019.07.17. 22:25:14

@Yossarian_M: Jaj már, mostanra már mindenki tudja, hogy te hihetetlen sikeres ember vagy, aki kint él, mi meg itt mind lúzerek. Ezt tökéletesen alátámasztja az is, hogy ide kell járnod észjátszani. :D

ebella 2019.07.18. 02:50:01

@Balfredo Alfredo: Magnet. Havi 300. Abból 200 a kártyadíj, de nem kének éves kártyadíjat. 100 az önkéntes felajánlás. (Mindent a neten intézek, de a egyik fiók tőlem száz méterre van.)

Aki szeret fizetni ahelyett, hogy utánanézne, az fizessen, akár évente néhány tízezret ugyanazért, amiért én évi 3.600-at! ! És legyen továbbra is "nagyon okos"!

ebella 2019.07.18. 02:51:51

@májnémiz nobádi: Manet. Teljes megelégedésemre, tíz éve.

V. Cézár 2019.07.18. 11:10:50

@Jake Peralta: Az ingyen a jutalékokra vonatkozik, azok nem kerülnek plusz pénzbe, azaz díjmentesek. Ha valaki az ingyenes havidíjú számlacsomagot választja, akkor a jutalék 0,1 %.
Az ismerős az OTP-nél 1400-at fizetett havonta Prémium számlacsomaggal és még minden pénzmozgásért jól leszedték, amikor pedig meghalt, és nem jött rá több nyugdíj, akkor hirtelen 4 ezer fölé ugrott a havidíj. Valószínű ez a banknak volt prémium...
És persze csomagváltásnál a foglalt időpontra érkezve az ügyintéző kijelentette, hogy ő nem tud prémium csomagot váltani, arra külön ügyintéző van, de órákat kell rá várni. Vicc...

ekat 2019.07.18. 17:20:08

@V. Cézár: És mire akart váltani a meghalt ismerős? :)

Balfredo Alfredo 2019.07.18. 18:27:05

@ebella: "Minden ember más és éppen ez a jó..." (A. A.)
Az, hogy kinek milyen banki szolgáltatások kellenek, az részben egyén függő, részben a gazdasági környezet kényszeríti ránk. Ha bérből-fizetésből élő vagy, akkor gyakorlatilag muszáj valamilyen bankszámlát fenntartanod. A különféle közüzemi szolgáltatók jó része nem készült fel az online fizetésre, így marad a csoportos beszedési megbízás. Sok helyen lehet bankkártyával fizetni, de jó ha van nálad készpénz is.

Először is megnéztem a Gránit oldalait, ahol nem találtam 200+100 Ft-os terméket: granitbank.hu/lakossag/bankszamlak/osszehasonlito-tablazat
Másodszor vagy a különféle pénzügyi műveletek, mint csoportos beszedési megbízás, vagy nem 0 Ft-osak vagy ha igen, akkor a havi alapdíj nem 200+100, hanem mondjuk 990.
Harmadszor a bankkártya díjak, ideértve a 0 Ft-osat is, csak az első évben érvényesek.
Negyedszer, egyik változatban sem találtam virtuális bankkártyát, pedig a mai online világban ez is elvárható lenne.

Összegezve: vannak kétségeim, hogyan lehet az összes banki költséget havi 3 kilóból megúszni. Mester, kérlek oszlasd el a kétségeimet! :-D

beste 2019.07.18. 21:40:39

@Balfredo Alfredo: sajnos nem tudok képet kimásolni ide, de hidd el, hogy még most is "Erste SzuperNulla Bankszámla" (netbankból másoltam most) néven nevezik. Azt tudom, hogy ezt már új ügyfél nem tudja megkötni.

beste 2019.07.18. 21:45:01

@Balfredo Alfredo: ja és elfelejtettem, hogy egyszer felhívtak, hogy megszüntetik a szupernullát, és milyet akarok helyette. Csak úgy rávágtam, hogy nem akarok másikat, ezt akarom. Nem tudom, hogy hogyan, és milyen úton, de ez maradt, a korábbi kondíciókkal. Nem feszegetem, nehogy Nagytudású Agyoniskolázott Matild ezt felfedezze és tényleg megszüntessék... :)

pragmaP 2019.07.19. 09:53:09

@Balfredo Alfredo: Mert nem a Gránitról, hanem a Magnetről beszélt az úriember. :)

Ott a kártyadíjat nem évente, hanem havonta szedik be, 205 vagy 324 ft (attól függően, dombornyomott-e). A számlavezetési díj a legtöbb csomagban (pl. Csillag) "becsületkasszás", vagyis 0-1000 forint között eldöntöd, hogy mit szeretnél, mennyi legyen.

Hátránya, hogy az utalásoknak van költsége, azaz nincs "minden ingyen".

ebella 2019.07.19. 11:31:40

@Balfredo Alfredo: A Gránitot nem ismerem. Nekem a díjam 200 kártyadíj havonta és önkéntes 100 havonta. Ingyen fizetik a közüzemeket (még a nem rendszerest is), át meg nem utalok, mindent kártyával fizetek (a netes vásárlásokat is), soha nem kell ezért bemennem a bankba, ha nem lehet kártyával fizetni nem is vásárolok. Ami meg a piaci, lottózós, spéci vásárlásokhoz kell, arra elég a havi 150.000 amit ingyen kivehetek.

Ha nem hiszed, legyen a te bajod! Mit érdekel engem, hogy te mit találtál a neten?

Balfredo Alfredo 2019.07.21. 13:48:13

@pragmaP: Felvetésed jogos, összekevertem a két bankot. A MagNet Bank termékei itt vannak összegyűjtve:
www.magnetbank.hu/lakossagi/szamla

Amúgy meg a hasonló eszmecserék tanulsága továbbra is ugyanaz. Valaki jön azzal, hogy az ő bankjánál milyen olcsó vagy éppen ingyenes a számla. Közelebbről megnézve kiderül, hogy ez nem teljesen igaz. Mert az olcsó vagy ingyenes bankszámla valamikor létezett ugyan (és akik akkor kötöttek rá szerződést, ma is használhatják), de ma már nem lehet ilyen számlát nyitni. Vagy hogy tényleg olcsó a számla, de bizonyos megkötésekkel, például szükséges havonta egy minimál összeget ráutalni vagy szükséges a bankkártyával havonta valahányszor vásárolni. Vagy jobban megpiszkálva a részleteket kiderül, hogy az alacsony havidíjban nincs benne "minden". Mint példaként írtad, az utalásoknak van külön költsége.
Hogy mi a "minden", az egyénenként változó és pénzköltési szokásoktól függ. Az alapelvárás, hogy a számlához tartozzon internetes bankolái lehetőség, miképpen az is, hogy tartozzon hozzá bankkártya. Számos további szolgáltatás lehet még, mint például második bankkártya, rendszeres átutalás, csoportos beszedési megbízás, hitelkártya, virtuális kártya. Azt, hogy melyik a "legjobb" bankszámla, amiben "minden" benne van, nem lehet megállapítani. Azt lehet megmondani, hogy az illető személy pénzköltési szokásainak ismeretében melyik bank melyik terméke kerül a legkevesebbe.

Balfredo Alfredo 2019.07.21. 13:52:04

@ebella: "Ha nem hiszed, legyen a te bajod!"
Nem volna túl szellemes azt válaszolni, hogy ha meg te nem hiszed, az legyen a te bajod. Maradjunk annyiban, hogy mindenkinek másak a pénzköltési szokásai. A te igényeidet teljesen lefedi az, amit havi 300 Ft-ért kínálnak, ami igazán remek! Ha viszont valaki olyan helyzetben van, hogy valamiért rendszeresen kell utalnia, akkor nem ússza meg havi 300-ból, sőt az is lehet, hogy egy másik banknál tudja megoldani alacsonyabb költséggel a pénzügyeit. Ha meg valaki rendszeresen vásárol online, neki jól jön egy virtuális bankkártya, ami egyrészt nem ingyen van, másrészt nem minden bank kínál ilyet. Röviden: kinek a pap, kinek a papagály.