Tékozló Homár

Lopott mobil webshopból, fóliázva, számlával? Ez az igazi gondoltad volna!

2019.07.23. 11:00 | Homár Hilda | komment

via GIPHY

Ha az egyiptomi tíz csapás mai megfelelőit kéne számbavenni, a netes csalásokat nyugodtan felvehetnénk a listára a dögvész vagy a sáskahad helyére, nemcsak az anyagi veszteségek miatt, hanem a károsultak idejét és idegrendszerét  igénybevevő ügyintézés miatt is. Nem lehet elégszer elmondani: legyünk extraóvatosak a neten, mert a legnagyobb körültekintés mellett is beleszaladhatunk egy nem várt pofonba.

Kedves Homár,

Egy tanulságos történet a netről vásárolt mobilokkal kapcsolatban.

2017. őszén vásároltam a Digipartner.hu oldalon keresztül egy vadonatúj, kártyafüggetlenként meghirdetett Samsung S8-as mobiltelefont, 176 ezer forintért. A telefont bontatlan dobozban, számlával, és garancialevéllel kaptam meg a cégtől.

A készüléket egészen több mitn egy évig használtam, majd a egy napon a reggeli bekapcsolásnál „a telefon nem engedélyezett, csak segélyhívásra” üzenet volt rajta látható.

Bementem jelenlegi szolgáltatómhoz (Telenor), akik az IMEI szám lekérése után azt az információt adták, hogy a telefont a Vodafone lopott készülék címén letiltatta.. Ezt a tényt a Vodafone némi átfutási idő után meg is erősítette.

Közben a rendőrségen is jártam, mondták hogy a készülék Magyarországon nem áll körözés alatt, és emiatt nem tudok ki ellen feljelentést tenni....

A vásárlásomról a számlát a Providor Komplex Kft. állította ki. A Providor Komplex Kft. a Cégkivonat alapján élő cég, a digipartner.hu oldal szintén működik még, és mobiltelefonok értékesítésével foglalkozik.

A digipartner.hu ügyfélszolgálati telefonszámon megkeresésemre azt mondták, a weboldalt már a Szatomag Kft. (Szuglo utca 82, 1141 Budapest, Cégjegyzékszám: 01-09-307277) üzemelteti, nincsenek kapcsolatban a Providor Komplex Kft-vel ( csak véletlenül ugyanaz a székhelye mindkét cégnek...)

Ezután feladtam a Providor Komplex Kft. részére egy tértivevényes levelet, amelyben kértem Őket a károm kompenzálására, amit visszakaptam a Postától bontatlanul „NEM KERESTE” megjegyzéssel.

Hétvégén a Szugló utca környékén jártam és elmentem a Szugló utca 82.-höz, a lefotózott kapucsengők alapján sem a Providor Komplex Kft., sem a Szatomag Kft. neve nem szerepel a kapucsengőn.

Megtettem a fogyasztóvédelmi panaszt, és elmentem a rendőrségre is újra, feljelentést tenni. Már eddig is sok időm ráment az ide-oda futkosásra, telefonálgatásra, új telefont is vennem kellett. Vajon ki fogja a káromat megtéríteni?!

Üdv.,

Kriszta

 

Kedves Homár Olvasó!

A törvény adásvételi szerződések esetében az eladó jogszavatossági kötelezettségét írja elő, amelynek alapján az eladó felelősséggel tartozik azért, hogy a vevő a szerződés tárgyán tulajdonjogot szerezzen.

A levélben vázolt esetben tehát a számlán szereplő eladó céget kártérítési felelősség terheli a szerződés megkötéséből eredő károk megtérítésével kapcsolatban. Ez a felelősség attól függetlenül is fennáll, hogy időközben a webáruház üzemeltetését más gazdasági társaság vette át.

A kártérítési igény érvényesítése a vállalkozáshoz címzett felszólító levél útján történik. Ha az eladó a követelést nem teljesíti, akkor a fogyasztó választása szerint az illetékes békéltető testület előtt vagy bírósági peres eljárás kezdeményezésével érvényesítheti igényét a céggel szemben.

Ha az eladó maga is tudomással bírt arról, hogy a telefon bűncselekmény elkövetéséből származik, az szintén felvetheti a bűncselekmény elkövetésének gyanúját is. Ez esetben ismeretlen tettes(ek) ellen tehető büntetőfeljelentés az illetékes rendőrkapitányságon. A büntetőeljárás során a sértett polgári jogi igényt (kártérítési igényt) érvényesíthet az esetlegesen ismertté vált elkövetőkkel szemben.

Felhasznált jogszabályok:
- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről http://njt.hu/ cgi_bin/njt_doc.cgi?docid= 159096.357520
- 2017. évi XC. törvény a büntetőeljárásról http://njt. hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid= 202672.362572

screenshot_2018-12-04_13_06_54.png

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leadfoot 2019.07.23. 11:12:10

"a lefotózott kapucsengők alapján sem a Providor Komplex Kft., sem a Szatomag Kft. neve nem szerepel a kapucsengőn"

Gondolom, be van oda még jegyezve pár jóféle cég ezen a kettőn kívül...

ember a holdon? 2019.07.23. 11:20:59

Én egyszer anno még vaterán vettem az N95-öt, használtam semmi gond nem volt.
Egyszer csak hívott a telekom egyik biztonsági vezetője, hogy a telefon lopott, a raktáukban a hozzá tartozó doboz megvan, csak a teló nélkül. Eljött hozzám melóhelyre, kinyomtattam neki a vaterár hirdetést, email váltást az eladóval, aztán el is ment. A telefont nem tiltatták le, tudtam használni. Jófejek voltak.

Xezs7 2019.07.23. 11:22:13

Sajnálom a posztert, de ismét az bizonyosodott be, amit én személy szerint már nagyon sokszor leírtam itt: nem szabad megbízni mindenféle semmirekellő webshopban. Ha van 2-3 bejáratott webshopod, maradj velük, ne csábulj el pár ezer Ft miatt valami idegen shopba. A posztban említett webshop neve annyire gagyi, hogy rá sem kattintanék. Tessék felfogni végre, hogy webshopot már az utolsó sarki csöves is nyithat, és szokott is, mint stróman.

juhaszvik 2019.07.23. 11:25:58

kérdéseim:

Amennyiben tényleg lopott, akkor nem kellene visszajuttatni az eredeti tulajdonosának?

Ha a vodafone tiltatta le, akkor az övék a telefon? Ha bontatlan és független, akkor hogy jön képbe egyáltalán a vodafone?

Ez a terület tényleg ennyire szürke zóna? Ha külföldről letiltanak egy készüléket, akkor kalap-kabát, senki nem tehet semmit?
Ezügyben lehet egy illetékesebb hatóságot kellene megkérdezni, nem a GVTI-t. Mivel nem tisztázott a jogállás, egyáltalán nem biztos, hogy most fogyasztóvédelmi az ügy, vagy valami súlyosabb.

mrsspock 2019.07.23. 11:27:18

@Xezs7: teljesen egyetértek, ezért vásárolok én is csak bejáratott webshop-ban, vagy ismert helyen.
Előbb vásárolnék akár a Media Markt-on, vagy edigital-on, bármilyen rossz hírük is van, azok a cégek legalább nem szűnnek meg egy éven belül:)

Alternatív 2019.07.23. 11:43:53

@mrsspock: Azért ne keverjük össze, az edigital a selejtes, javított cuccok újracsomagolásából él, a Media markt viszont egy valódi bolt, gyári új cuccokat árul.
Nem kéne egy mondatban összehozni őket, egész más kategória...

Terézágyú 2019.07.23. 11:44:33

@Leadfoot:
"Székhelyszolgáltató Kft."

:)))))))))

Strómanszolgáltató nincs? :)

Terézágyú 2019.07.23. 11:45:55

@juhaszvik1:
"Ezügyben lehet egy illetékesebb hatóságot kellene megkérdezni, nem a GVTI-t. "

Hát, a pószter vót a rendőrségen is... :-/

Terézágyú 2019.07.23. 11:53:38

Egyébként maga a Vodafone mint kezdeményező is csak ennyit tesz, hogy letiltatja a telót és kész? Ők nem tesznek feljelentést? Nem nyomoznak?

Lehet hogy a pószternek be kéne mennie hozzájuk, hátha lehet velük beszélni, ahogy itt írják: @ember a holdon?:

A gvti megint neszesemmi-választ adott... :)

body_andras 2019.07.23. 11:56:53

Nem tudom, hánymillió cég van már bejegyezve, de 90%-uk kamucég, ami csak pénzt mos, de ha már véletlenül betéved egy gyanútlan ügyfél akkor lop is. Más ötletem nincs, ha 237 ezer forint a nettó átlagkereset, akkor mégis mitől él ilyen rohadt jól ennyi ember.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.07.23. 12:05:03

"Ezután feladtam a Providor Komplex Kft. részére egy tértivevényes levelet, amelyben kértem Őket a károm kompenzálására, amit visszakaptam a Postától bontatlanul „NEM KERESTE” megjegyzéssel."
Cégtemető-e?
Amúgy hogyhogy egy év után jönnek rá, hogy lopott?
Esetleg elgépelt imei a külföldi Vodánál...

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.07.23. 12:08:19

@juhaszvik1: NMHH mondjuk, csak azok gondolom pont nem foglalkoznának semmivel.

mrsspock 2019.07.23. 12:31:57

@Alternatív: akkor eddig engem kihagytak a szórásból, eddig csak eredeti, bontatlan csomagolású, tökéletesen működő terméket küldtek nekem az edigitaltól:)

Arra értettem, amit írtam, hogy hiába van velük probléma, legalább nem tűnnek el teljesen, van esély behajtani rajtuk, ha valami kár éri a vásárlót.

Alternatív 2019.07.23. 12:45:30

@mrsspock: Az edigitalnél se minden cucc gagyi, és a MM-nél se minden raktáros a becsület bajnoka. De azért a MM-es vásárlásokra nagyságrendileg kevesebb panasz érkezik. (Az edigital-re tegnap is volt poszt, hogyan verték át a posztolót.)

Neked eddig szerencséd volt, kívánom, hogy legyen ezután is. :)

Snagal 2019.07.23. 12:46:17

" digipartner.hu ügyfélszolgálati telefonszámon megkeresésemre azt mondták, a weboldalt már a Szatomag Kft. üzemelteti, nincsenek kapcsolatban a Providor Komplex Kft-vel ( csak véletlenül ugyanaz a székhelye mindkét cégnek...) "

véletlenül ... lol :D
Providor csődeljárás alá kerül és egy másik cég átveszi a web üzemeltetését és véletlenül pont ugyan oda van bejelentve a székhely mint az előző üzemeltetőé... kicsi ez a világ :D

mellesleg még vagy kapásból 4-5 céget lehet találni ami a Providor ügyvezetője jegyez és szintén oda van bejegyezve:
üv: Fincziczki Oresztész (BTW ez férfi vagy női név? o_O)
MONE BUILDING AND PHONE KFT
ez a cég (még) nem áll felszámolás alatt (bár negatív információk már vannak, szóval gondolom ami késik nem múlik), tehát a poszter még mindig ott találja a cég ügyvezetőjét akitől a telefont vette ;)

borso 2019.07.23. 12:47:49

beviszed a körúton az egyik arab telefonoshoz és kb 5000-ért megoldja a problémádat szerintem. :-)

Leadfoot 2019.07.23. 13:01:48

@Alternatív: Jó, azért itt már volt olyan poszt is, hogy XY légitársaság a kettő helyett csak egy pilótával repül. Szóval az itteni megjelenésekből még nem következik szükségszerűen semmi.

Xezs7 2019.07.23. 13:54:42

@borso: hát, tudtommal IMEI szám csere esetén hajlamos az oprendszer mindenféle fura hibákat dobni. Elvileg ez csak egy számsor, gyakorlatilag sokkal integráltabb része az egésznek, mint elsőre tűnik. Én a Vodánál kérdezném meg, hogy kivel kell felvenni a kapcsolatot, hogy ez a tiltás megoldódjon.

Nick-son 2019.07.23. 14:12:24

@Terézágyú: jó helyen kapizsgálsz, mert egyébként van. Offshore cég alapításánál mondjuk egy usa székhellyel - ahova a valódi tulajdonost könnyen lehet még csak be se engednék - kis felárral lehet kérni megbízott ügyvezetőt.... és... újabb felárral kérhető megbízott tulajdonos is. Ügyesen kicsontozzák, hogy semmi jogköre ne is legyen, nyitnak egy bankszámlát a kedves ügyfél meg kap a cég mellé egy bankkártyát, voalá.

GhostBusters 2019.07.23. 14:39:17

IMEI csere S8-on gond nélkül menni fog.
Csak nem mindegy, hová viszi az ember kiüttetni, Pesten max 10-15 hely van, ahol gond nélkül megcsinálják.
Többet nem tudok segíteni (BTK).

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.07.23. 15:38:50

@Xezs7: Meg lehet azt csinálni, csak tudni kell,hogyan. Van, ahol alkatrészt is cserélnek hozzá, de azért a legtöbb esetben szoftveres a dolog. Csak hát bűncselekmény.

Hegyirablo 2019.07.23. 17:13:21

Na, fillérbaszó poszter! Megérte tízezer forinttal olcsóbban venni a szürke importos cégtől?

Laredo 2019.07.23. 18:57:40

,,Gratulálok” a poszternek,hogy spórolt valszeg 10-max.20000 ft-ot,és most ezt utazhatja-bosszankodhatja le,stb.sokszorosan.

Isten nem ver bottal...

ptspts 2019.07.23. 19:08:38

@Hegyirablo: Honnan lehet tudni, hogy melyik a megbízható webshop (ahol nincs szürke import, lopott készülékek eladása stb.)? Itt találtam egy listát, de 2-nél biztos, hogy több van:

megbizhatobolt.hu/webaruhazak/itemlist/category/10-mobiltelefon

Xezs7 2019.07.23. 19:39:51

@ptspts: Felmész ilyen témájú fórumokra, és elolvasod. Egyébként ha nagyon biztosra akarsz menni, akkor a nagyoktól vásárolsz, amiket mindenki ismer, pl. MM vagy Euronics. Ha webshop akkor én biztos hogy az Iponból (netán Edigitalból, de ők iszonyúan lassúak, már nem szeretnék többet náluk venni semmit se) vennék, de sokan dícsérik az Eustockot és a Gearbestet is. Olvasgass fórumokat, és látni fogod hogy melyikre jönnek jó vélemények és melyikeket kell kerülni.

Azt is érdemes nézni, hogy egy weboldal mennyire régi, külföldi oldalakat a whois.domaintools.com/ oldalon tudsz lekérdezni, a hazaiakat a www.domain.hu/domain/szabad-e/ oldalon keresztül. A fenti posztban szereplő weboldal nem gyanúsan fiatal egyáltalán, szóval ez vakvágány. Sőt, tovább kutakodva azt találtam, hogy az arukereso.hu megbízható üzletnek nyilvánította, ami elég nagy melléfogás a fenti poszt fényében: www.arukereso.hu/stores/digipartner-hu-s112534/

Épp ezért mondom, hogy legyen pár bejáratott boltotok és ne kockáztassatok. Nekem ez a bejáratott bolt az Ipon. Ők sem tökéletesek, de velük eddig csak egyszer volt csörtém, túl sokáig ültek egy garanciális ügyön, meg kamuztak valami hiányzó papírt, mikor mindent odaadtam nekik. Aztán megoldódott az ügy, de törvény szerint sokkal hamarabb kellett volna, mivel hibás volt a neten rendelt telefon, amit 3 munkanapon belül visszavittem. Ekkor cseregarancia illetett volna meg, mint fogyasztót, ők viszont végig arra hivatkoztak hogy a beszállító vizsgálja az ügyet, holott nem volt mit vizsgálni mert a hibás működést 10-ből 10-szer elő lehetett idézni a telefonon, egyértelmű volt, hogy szar. Na de ahhoz képest amiket itt a Homáron olvasok, ez még a jobbik eset.

Xezs7 2019.07.23. 19:43:02

Tovább nézegetve az arukereso.hu-t, megvan hogy mivel trükköznek (vásárlói vélemény alapján):
"
A készülék rendben van, bár Cseh piacra szánt készülék, úgyhogy szó sem lehet gyártói garanciáról. A bontatlan dobozt úgy kell érteni, hogy az eredeti, felbontott biztonsági záró címkét átragasztják egy nagyon hasonlóval. Az ügyfélszolgálat rendkívül agresszív és ellenséges, ha a garanciát szóba hozod.

Amiért tőlük vásároltam

Gyors szállítás, olcsó ár. Az ügyfélszolgálat elérhető, és egészen gyorsan reagál.
Amiben fejlődhetne ez a bolt

A számlán nem szerepel a készülék semmilyen azonosító adata (se gyári szám, se imei szám) , így még maga a vásárlás ténye sem bizonyítható. Az ilyen cégek miatt van a fogyasztóvédelmi törvény, saját bevallásuk szerint is csak a törvényben előírt minimumot biztosítják a vásárlóknak.
"

Xezs7 2019.07.23. 19:45:10

Szóval egy ilyen vélemény után számomra 100%-ig biztos, hogy ettől a cégtől soha, semmit nem vásárolnék. Az a pár ezer Ft nem éri meg a macerát. Magyar bolt a legbiztosabb, de esetleg az EU-sok is (Eustock, Gearbest) szóba jöhetnek.

Mellesleg ha már így kiveséztem a digipartnert, miféle cégnév már ez, hogy Szatomag? Jó hogy nem már szotyimag. Gagyi. Nem veszek ilyenektől semmit.

Xezs7 2019.07.23. 19:50:24

Bocs, az Eustock úgy látom, hogy már nem foglalkozik kiskereskedelemmel. Ezt nem tudtam, mea culpa.

Etniez 2019.07.23. 20:20:14

@juhaszvik1: én átütném az imei számot kidobás helyett.

k4rd0s0 2019.07.23. 21:56:29

@Etniez: inkább ne írd ("üsd") át... ne javasoljátok már neki ezt, hát nem tudjátok hogy ez erősen TÖRVÉNYTELEN?
nemhogy nem etikus, törvénytelen. börtön jár érte szóval inkább ne...

meg amúgy is egy évig használta, tudják hogy van nála egy lopott telefon... jól járt el a pószter hogy inkább szabadulna tőle és megtette a bejelentéseket, de
egyúttal tanulságos mese is a fillér-rágásról
legközelebb inkább vegyen nagyobb nevű MAGYAR boltban, pl. edigital, mediamarkt, euronics... meg még sorolhatnám
olcsó húsnak híg a leve, egyszerűen hihetetlen számomra hogy ilyen árkategóriában is megy még a fillérrágás, pedig itt új szériás prémiumkészüléket vesz az ember....

k4rd0s0 2019.07.23. 21:58:09

@GhostBusters: szerintem ígyis túl sokat "segítettél", hiába próbálod madárnyelven írni, amit írsz és amit támogatsz (bűnpártolsz), az erősen törvénytelen...
magam részéről utálom azokat akik e módon hozzájárulnak a lopott telefonok életben tartásához... szerencsétlen tulaj mit érezhet?
(ez most nem ellened szól de ne adjunk már itt ötleteket imei átírásra!)

GatyaPityu 2019.07.23. 22:27:06

Kedves levélíró, post-oló!
Szürke impostos terméket NEM VESZÜNK!!
Szürke import alapismérve: webáruház szállítási és garanciális feltételei, tájékoztatóját megkeres, ha ezt látja "bolti vagy értékesítői vagy forgalmazói garancia" (azaz nem hivatalos gyártói), akkor NEM RENDEL, keres másik üzletet, még ha ott 5+, 10+ 20+ ezerrel drágább is. Mert amíg nincs gond, addig nincs gond, és minden szép, de ha probléma adódik, akkor ... indul a szopó roller. És ugye ezek a kis himi-humi cégek kis költségvetéssel dolgoznak, kicsi forgalom, kicsi haszon, azaz nagyon rugalmatlanok tudnak lenni reklamáció, garanciális csere vagy javítás esetén is, mivel a zsebük megérzi az ilyet. Egy nagyobb multi (pl. MM) rugalmasabb, ha jogos a panasz, mert az árrés és a nagyobb forgalom fedezni fogja ezt.
Ez a lopott, átfóliázott dolog nagyon gáz. Ez már inkább az aluljárós géesem boltokra jellemző inkább. Rendőrségi feljelentést mindenképp érdemes tenni ha megvan a számla.

GatyaPityu 2019.07.23. 23:03:00

@k4rd0s0:

Mi az hogy "törvénytelen" ?
Emberünk jóhiszeműen járt el, mert üzletben vásárolta meg számlára/nyugtára a telefonját, amit most kikapcsolt a szolgálató, és nem tud használni. A cég meg elzárkózik a megoldás elől - nyilván, mert ők a sarasak.
Ha a szám átírásával segíthet magát, miért ne tegye? A telefon az ő tulajdona, ő jóhiszeműen vásárolta - hangsúlyozom egy vállalkozáson keresztül, számára, azaz nem egy rossz arcú, "hirtelen barnult" egyedtől az aluljáróban vagy parkolóban...

GatyaPityu 2019.07.23. 23:04:29

"vállalkozáson keresztül, számára" --> ÉRTSD: számLára
(miért nem lehet itt utólag módosítani a hsz.-t??)

Xezs7 2019.07.23. 23:45:47

@Keményen Trollkodó Kisember: baszki, IMEI szám átírása törvénytelen, mi olyan nehéz ezen??? Tökmindegy, hogy mi a szitu, IMEI számot tilos megváltoztatni. Olyasmi, mintha az autó alvázszámát ütnéd át.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.07.24. 00:08:47

@Xezs7: Az átragasztott bolti zárcímke sima csalás.

@Keményen Trollkodó Kisember: Úgy, hogy a hatályos Btk. szerint büntetendő. Semmilyen okból nem megengedett.

Permetező 2019.07.24. 04:58:18

@Xezs7: hát ha törvénytelen akkor megszavaztatjuk a módosítást - mondta a politikus

A böriből írok mert átírtam egy imei számot. Tanulság? Legyél te is politikus.

2019.07.24. 08:12:09

@Keményen Trollkodó Kisember:
Teljesen mindegy az orvgazda etnikai hovatartozása és hogy az aluljáróban, parkolóban, vagy egy webshopban árulta, most már tudja a posztoló, hogy lopott.

2019.07.24. 08:12:10

@Laredo:

Valóban nem.
Az ilyen érzelmi intelligencia nélküli hulladékokkal ver, mint te is.

Benbe · http://www.benbe.hu 2019.07.24. 08:47:13

@Keményen Trollkodó Kisember: Nem az ő tulajdona. Vissza kell juttatnia az eredeti tulajdonoshoz a Vodafone-on keresztül, az áráért pedig perelheti az orgazdát. Mondjuk a tulajdonos sem fog sokra menni a visszaadott készülékkel, de ez mindegy. Ha megtartja az ismerten lopott készüléket, bűnpártolást követ el. Ha átüti az imei számot, akkor csalást is. Attól, hogy most nem körözik a telefont itthon, később még megtehetik, és akkor a korábbi megjelenése alapján hivatalból eljárást fognak indítani ellene.

Terézágyú 2019.07.24. 08:53:40

@Xezs7:

"A bontatlan dobozt úgy kell érteni, hogy az eredeti, felbontott biztonsági záró címkét átragasztják egy nagyon hasonlóval."

Ez jó.
Vagyis k*rva gáz.

Luiz Hemilton 2019.07.24. 09:48:43

Milyen fillerbaszas?! Vett egy rohadt telefont, es megszivta. Megis honnan kellene telefont venni, hogy az embert ne basszak at?! Elvileg torvenyes keretek kozott mukodo boltbol normalis arut kellene kapni. Elofordul, hogy nem?! Sajnos igen. De ezert ne a karosult legyen mar a hulye! Nem egy parkoloban, piacon, vagy a jofogason akart trukkozni, hanem megvette hivatalosan. Legalabbis o azt hitte, hogy hivatalosan. :-(

Luiz Hemilton 2019.07.24. 09:48:43

Milyen fillerbaszas?! Vett egy rohadt telefont, es megszivta. Megis honnan kellene telefont venni, hogy az embert ne basszak at?! Elvileg torvenyes keretek kozott mukodo boltbol normalis arut kellene kapni. Elofordul, hogy nem?! Sajnos igen. De ezert ne a karosult legyen mar a hulye! Nem egy parkoloban, piacon, vagy a jofogason akart trukkozni, hanem megvette hivatalosan. Legalabbis o azt hitte, hogy hivatalosan. :-(

Terézágyú 2019.07.24. 09:54:21

@Luiz Hemilton:
"Nem egy parkoloban, piacon, vagy a jofogason akart trukkozni, hanem megvette hivatalosan."

Mindenhol "hivatalosan" veszed meg a dolgokat, jóember.
És a jófogáson trükközni szoktak a vevők??

Xezs7 2019.07.24. 10:03:41

@Luiz Hemilton: Fentebb leírtam, hogy attól még, hogy webshop, simán lehet olyan szintű, mint a sarki cigány. Ez egy gagyi bolt, olvasgasd az árukeresős értékeléseket. Persze van sok jó értékelés is, gondolom ők azok, akik totálisan leszarják a garanciát és nem is nézték meg, hogy milyen papírokat kaptak a telefonhoz.

ekat 2019.07.24. 10:08:15

@Luiz Hemilton: Objektíven nézve teljesen igazad van, és egyetértek. Gyakorlatilag meg a magyar valóságban, a megoldjuk-okosban hazájában élünk. Megnéztem anno az Aranyélet legelső részét, amiről mindenhol azt írták, hogy a főszereplő ügyeskedésből él, és elhűlve konstatáltam, hogy ezekszerint itthon a betöréses lopás is ügyeskedés....
Szóval én is kerülöm a kapualjboltokat, meg az utóbbiaknak megfelelő webáruházakat.

Terézágyú 2019.07.24. 10:21:01

Egyébként sokkal kevésbé kapott kritikát a pószter, a többi homár-bejegyzésekhez képest...

De a kibiceknek, akik nem ismerik az ékezetes betűket sem, persze ez is sok.

halaloszto 2019.07.24. 10:32:34

Azért a Vodafone-nal megerne irasban panaszt tenni. Siman lehet hiba is a letiltas, nem kell azonnal belenyugodni.

halaloszto 2019.07.24. 10:36:18

@Benbe: nem igy van. ha maganszemelytol vette, akkor vissza kell adja. de ha boltban vette szamlaval, akkor megtarthatja, es jogosan hasznalhatja.

tulajdonkeppen az, hogy a Vodafone korlatozza a termek hasznalataban, ellentetes a jogszabalyokkal.

ha en veszek boltban egy lopott biciklit, az az enyem akkor is, ha kiderul hogy lopott. ha ezekutan az eredeti tulaja meglatja az utcan, es hasznalhatatlanra rongalja, akkor az siman rongalas, garazdasag.

halaloszto 2019.07.24. 10:40:41

@halaloszto:
"A számlán nem szerepel a készülék semmilyen azonosító adata (se gyári szám, se imei szám) , így még maga a vásárlás ténye sem bizonyítható. Az ilyen cégek miatt van a fogyasztóvédelmi törvény, saját bevallásuk szerint is csak a törvényben előírt minimumot biztosítják a vásárlóknak."

meg is van miért nem megy a poster a Vodafonehoz. Tudja o is, hogy baj van, nem tudja bizonyitani, hogy boltban vette...

Van 2019.07.24. 10:42:41

@Xezs7: Van EU-s Gearbest is? Én csak kínairól tudok. (Az viszont nekem teljesen bevált eddig.)

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2019.07.24. 11:27:45

@halaloszto: A rendelés adatai így is láthatóak, időpontok, stb. És az is, hogy mikortól, milyen hálózatban, hogyan volt a készülék regisztrálva.

Csakhogy a "miért ekkor tiltják le" játék mögött ott van egy egyszerű szabály: Ha valamit részletre veszel meg szolgáltatónál, sokszor merül fel, hogy az csak a teljes vételár kifizetése után lesz a tiéd.

Sok esetben a kialkudott nagyobb csomag kötelező része a kedvezménnyel kapott készülék. Ha viszont emberünknek már van jó készüléke, dual simes, akkor a céges előfizetéssel részletre hozott készüléket még garanciálisan eladja... Mint akkor is, ha a drágább készüléket nem akarja odaadni a dolgozónak, a SIM kártyát tegye pl. a telemarketinges a saját dual simes szarjába alapon...

Akár magyar szolgáltatói példányok, akár külföldi így kerül sok GSM boltba. A baj akkor van, ha az adott előfizetés megszűnik, készülék kedvezményt is ki kéne fizetni, hátralévő részletet is, vagy a telefont ami "mégsem került a használó tulajdonába, de nem is hozták vissza" lopottként letiltják.

Ha a túl sok telefonnál borul az ügy, akkor az adott GSM bolt sem fog tudni az általa vállalt garancia kapcsán helytállni, mert nincs forrás, neki is bukta van, csődbe megy és erre vannak cégtemetők...

Így tudsz a drága előfizetésekhez kapcsolódó kedvezményes ár környékén készüléket venni, előfizetés nélkül. Minél magasabb árréssel dolgozik az ilyen bolt, annál több lehetőség lenne arra, hogy a cég nem dől be és a hasonló problémákat megoldják. És elég sok szolgáltató elég sok márkájú telefonból függetlent ad, így amikor nem saját ügyfélnél van a lopott telefon és nem érdekük, hogy az új használó elégedett maradjon, akkor nem lesz a szolgáltató jófej. Vagy tud cserélni a bolt, vagy nem.

De aki "legolcsóbb" akar lenni gyorsan pörgő áruval, erre nem tartalékolva, annál vásárolva (alíg olcsóbban) ott ez a kockázat viszonylag magas.

Elvben aki a szerződést kötötte és ebben a helyzetben van és sok készüléket tud elpasszolni egy GSM boltnak az többnyére komolyabb vállalkozás ahol sok készülék van amit nem kell kiosztani, vagy mert nem kéri a dolgozó, vagy mert nem kapja. Itt abban bíznak, hogy a mérete miatt nem dől be és végig fizeti a részletet...

MaCS_70 2019.07.24. 12:02:04

@Benbe: Amint halaloszto is megírta, bizony, hogy a vevő tulajdona lesz az akár lopott készülék is:

Ptk. 5:39:
(2) A kereskedelmi forgalomban jóhiszeműen és ellenérték fejében szerző megszerzi az átruházással az ingó dolog tulajdonjogát akkor is, ha az átruházó nem volt tulajdonos.
(3) Kereskedelmi forgalomban való szerzésnek minősül az, ha a vevő olyan eladótól vásárol, aki az adásvételi szerződést jogszerűen folytatott, üzletszerű gazdasági tevékenysége körében, saját nevében köti meg.

MaCS

Terézágyú 2019.07.24. 12:27:03

@MaCS_70:
"Kereskedelmi forgalomban való szerzésnek minősül az, ha a vevő olyan eladótól vásárol, aki az adásvételi szerződést jogszerűen folytatott, üzletszerű gazdasági tevékenysége körében"

De ha lopott cuccot árul, akkor nem "jogszerűen" folytatja a gazdasági tevékenységét, nem?
Vagy itt a jogszerűen szó nem azt jelenti?

Másrészt: ezek szerint ha magánszemélytől vesz az ember valamit, ott viszont nem lesz övé a lopott cucc?

MaCS_70 2019.07.24. 12:39:13

@Terézágyú: Így van, a nem tulajdonostól szerzés ebben a formában csakis kereskedőtől vásárlás során lehetséges.
A "jogszerűen" itt nem azt jelenti, hogy "szabályosan" -- ezen az alapon akár az is kizáró ok lehetne, ha nem megfelelő a bolt tisztasága. A lényeg az, hogy az alapvető adminisztratív feltételeknek megfelelően működő kereskedelmi vállalkozás legyen. (A megtévesztés esetei megint egy érdekes, de más kérdés.)

MaCS

chrisred 2019.07.24. 12:43:53

@Terézágyú: A jogszerűen azt jelenti, hogy legálisan folytathat üzleti tevékenységet, tehát bejelentett, engedéllyel rendelkező kereskedelmi vállalkozás.

Magánszemély esetében nem, a saját kockázatod, hogy esetleg egy orgazdától vásárolsz.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2019.07.24. 13:38:44

@Zabalint: "most már tudja a posztoló, hogy lopott. "

Azt tudja, hogy a Vodafone erre hivatkozva letiltotta a telefont.

A Telenor a SIM kártyát adta a telefonhoz. Joga van magát a telefont is használhatatlanná tenni? Megteheti ezt bemondásra, rendőrségi feljelentés nélkül is? Hol van a kötelező jogorvoslati lehetőség?

erkölcsi hulla 2019.07.24. 14:21:59

Ki a faszom vesz nevesincs webshopokról akármit többszázezer ft értékben???
Ennyire sok hülye létezik?

Szarazkoro 2019.07.24. 14:59:14

@Leadfoot: A google terkepen egy olyan uzlet van, ami cegbejegyzesekkel foglalkozik. Nem biztos hogy veletlen.

Zoltán Petőfi 2019.07.24. 15:29:10

@Benbe: mondjuk ebben nem vagyok teljesen meggyozve. Lehet igy van de tudok ellenpeldat peldaul az auto piacot ahol pont az van ha en magan uton veszek egy autot amirol kesobb kiderul hogy lopott akkor az autot siman elveszik es ugy jartam viszont ha autokereskedesbol vettem (nem azonos a bizomanyos ertekesitessel) akkor tudtommal az auto marad es a kereskedest tudjak csak elovenni. Es itt erzesre valami hasonlo van.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2019.07.24. 15:33:24

@Xezs7: a GearBest-et ne ajánlgasd, mert nem segítenek, ha tróger az eladó! Még a paypal-t is eredményesen kúrták át, szóval máshogyan kellett a káromat megtéríttetnem...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2019.07.24. 15:35:50

@k4rd0s0: milyen nagyobb neve van az euronics-nek? a garanciával baszakodásban van nagy nevük. Az edigital-ról meg ne is beszéljünk. Te csak írsz ide, nem olvasol????
Ne ajánljál már tetü cégeket!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2019.07.24. 15:43:41

@Van: vigyázz velük, én is önfeledten vásárolgattam Gearbest-en, míg bele nem akadtam egy olyanba, aki mást küldött, mint amit hirdetett. A paypal sem segített, hiába azzal fizettem.

Benbe · http://www.benbe.hu 2019.07.24. 15:44:29

@halaloszto: Akkor miért van tele a net autókereskedésben vett, eredetiségvizsgálaton átesett, ámde lefoglalt autókról szóló történetekkel?

Szarazkoro 2019.07.24. 15:45:26

@Xezs7: Aztan megis mennyien csinaljak! En a posztolo helyeben atokoskodnam azt az IMEI szamot :)

Zed is not dead yet 2019.07.24. 16:06:59

@Xezs7: Ipon simán eladott garanciában visszakapott, hibás fényképezőgépet nagyjából visszagyömöszölve a dobozba újként és hibátlanként, szóval én azóta nem ajánlom őket senkinek.

szmoker (Homo Trollicus) 2019.07.24. 16:09:48

@erkölcsi hulla: persze. Mégis miért van ennyi garázs-websop? Erre van igény.
"Majd megoldjuk okosba, jóleszaz". Vagy nem :)

Xezs7 2019.07.24. 16:10:58

@Van: Tudtommal, nincs, csak elírtam :) Külföldi lett volna a helyes szó az EU-s helyett.

Xezs7 2019.07.24. 16:15:28

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Azt le is írtam, hogy én onnan személy szerint még semmit sem vettem, csak tudom, hogy sokan vásárolnak ott viszonylag sikerrel. Nem védem őket, nekem is a necces kategória, de tudom hogy telefonos körökben nagyon népszerű. Én maradok az Iponnál, az belföldi, belföldi garanciával, még ha néha erősen zötyögős az az ügyintézés.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2019.07.24. 16:24:52

@Terézágyú: Csakhogy itt a kereskedő jóhiszeműen, papírokat írva, abban a hiszemben, hogy az nem volt lopott, stb. megveszi a telefont egy olyantól aki azt szerződéshez akkor is kapta, ha nem akarta. A számlát látja, a részletfizetési megállapodást és azt a kikötést, hogy amíg az nem pörög le a szolgáltatónál viszont NEM látja.

Így a papírokkal, jóhiszeműen, a saját részéről mindent betartva vett árut eladja.

Na ebben az esetben merül fel az, hogy a vevő mennyire védett...

Xezs7 2019.07.24. 17:33:04

@Androsz: Ezek nemzetközi egyezmények, kötelezettségek. Ha egy szolgáltató lopottnak minősít egy IMEI számot, onnantól kezdve a többi is blokkolja. Persze hogy jogszerű a dolog.

Xezs7 2019.07.24. 17:46:37

Plusz találtam egy ilyet: www.imei.info/ Itt elvileg IMEI alapján lehet megnézni a telefon státuszát. Talán az is kiderül, hogy melyik országból való. Én mondjuk biztos nem írnám be a saját IMEI számomat ide, de a posztolónak szerintem már nincs veszítenivalója.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2019.07.24. 20:00:04

@Xezs7: "Ha egy szolgáltató lopottnak minősít egy IMEI számot, onnantól kezdve a többi is blokkolja."

Milyen alapon minősít lopottnak egy IMEI-számot? A Telenor vajon kért erre bármilyen igazolást, például a lopás tényét rögzítő feljelentés ügyiratszámát, keltezését, az eljáró hatóság megnevezését? Vagy csak blokkolják, aztán csókolom, vegyen a kedves ügyfél másik telefont, ha akar valamit. A telefonban használt SIM-kártya előfizetőjét értesítették a problémáról? Legalább egy tetves SMS-ben? Ha eladni akarnak valamit, akkor még fel is hívnak, hát akkor most is fel lehet hívni az ügyfelet, és rögzíteni a beszélgetést.

Omnimantia 2019.07.24. 21:03:57

@Snagal: Az Oresztész görög férfi név.

MaCS_70 2019.07.24. 21:06:03

@Benbe: Azért, mert egy csomó autókereskedés csak bizományosként adja át az autót, tehát nem a saját neve alatt. Rutinos vásárló ilyenkor hagyja őket ott, mivel gyakorlatilag semmilyen felelősséget nem vállalnak a valójában általuk eladott autóért.
Bármit veszel hivatalos kereskedőtől, tulajdonjogot szerzel rajta, és mivel te vagy birtokon belül, előnyben vagy az eredeti tulajdonossal szemben.

MaCS

Xezs7 2019.07.25. 01:04:53

@Androsz: Ez úgy működik, hogy a Háttérhatalom kinézi magának, hogy ki nem tetszik neki, és rászáll. Először Soros ráküldi az űrben kiképzett macskákat, amit szétrágják a lakását meg az autóját. Utána jön az Illiminati, akik felbérelik Elliot Andersont, aki ügyes malware-jeivel és személyes sármjával eléri azt, hogy a célszemély IMEI száma blokkolva legyen, és mellé még a Vodafonos kisasszonnyal is eltölt egy fülledt éjszakát a cél érdekében (aki egyébként nem is néz ki rosszul, és kiderül, hogy imádja a kockákat). Mindent összegezve: törőggyé beléje.

Xezs7 2019.07.25. 01:08:05

@Xezs7: Elliot Alderson, a többi stimmel.

Dani23 2019.07.25. 05:38:28

@Androsz: Ez úgy működik idehaza, hogy vannak ezek a tróger gsm boltok, akik a szolgáltatók nettó beszerzési ára alatt árulják “bruttó” a telefonokat. Árukereső és árgép első jónéhány találata. Ezt két módon érik el:
Van a korrekt (már ha ezt a szót itt lehet használni), amelyik szimplán adót csal. Megveszi az EU-ban, utaztatja jobbra-balra, visszaigényli a be nem fizetett áfákat és már ki is teszi a polcra a 300 ezer forintos telefon 200-ért.
Van a másik, és valószínűleg ez az eset történt most, ők a nagyobb gyökerek. Valamelyik ázsiai országban megveszik szolgáltatótól részletre és nem fizetik. Az esetek többségében nem történik semmi, mert a hazai szolgáltatók a saját ügyfélelégedettségük miatt nem foglalkoznak ezekkel a tiltásokkal, nem vezetik át, jó pár éve a Telenor százával tiltotta le az ilyen iPhoneokat és az ő reputációjuk bánta. Ez az S8 meg még valószínűleg jó pár keszülék azért kerülhetett letiltásra, mert rossz helyről szerezte be a tróger és valamelyik szolgáltató foglalkozott annak az országnak a tiltólistájával.
Annyira ma már senki sem hülye, hogy ezeket a telefonokat utcáról lopva eladja.

Uni1002 2019.07.25. 11:09:40

@Terézágyú: Azt Felcsuton kell keresni!

Zoltán Petőfi 2019.07.25. 16:48:04

@Benbe: mert gondolom hiaba vette kereskedesben hivatalosan a kereskedes csak kozvetitett es az adasveteli meg csak ket maganszemely kozott szuletett. (Bizomanyosi ertekesites)

pitypanglepke 2019.07.25. 17:09:47

Nem értem. A számládon szerepel az imei szám? Ez hálózatfüggetlen telefon?
A Vodafone mi alapján tiltatta le?

Vannak boltok, ahol legálisan vehetsz hálózatfüggetlen mainboard-ot telefonhoz, tiszta imei számmal, számlával, garanciával. Kb. 25e Ft.
Az S8 nagyon könnyen szerelhető telefon. Akár otthon is, házi körülmények között, a telefonodban átcserélheted az alaplapot. Akár építhetsz is saját telefont vásárolt alkatrészekből, teljesen nulláról. Persze otthoni körülmények közt elég nehéz megoldani, hogy újra víz -és porálló legyen, de megoldható.
Nagyon sok szürke importos telefon eleve nem tudja a vízállóságot, nem garantált, csak ezt a vásárló nem tudja.

Egyszerűbb lenne persze a vásárolt mainboard imei számára átíratni a Te készüléked mainboardját, így szét se kell szedni, de ez nem jogszerű megoldás.

Egyébként a haldokló nyugaton, ha imei-számmal rendelkező számlával bemész a szolgáltatódhoz, és kiderül, hogy másik szolgáltató tiltatta le, akkor a Te szolgáltatód ezt megoldaná.

Második verzió. A számla, a szolgáltatótól kapott írásbeli tájékoztatás, valamint a tértivevényes leveled alapján fizetési meghagyásos eljárást kezdeményezel a cég ellen.

Józef Nagi 2019.07.26. 08:15:38

Ilyen helyekről nincs értelme bármit is vásárolni, mert vagy nincs jótállás, vagy nagyon körülményes érvényesíteni!

kolomparlole1114 2019.07.27. 12:10:48

"Vajon ki fogja a káromat megtéríteni?!"

Értelemszerűen: te magad.

kolomparlole1114 2019.07.27. 12:13:53

A másik nagy csaló az Emag, egy román szar. Windows és Office serialokat árúsít, persze oktatási diákverziót, amit a helyi sulinetesek ingyen kaptak a sulijuktól és nem lehet értékesíteni. Ezt akkor mégis hogy lehet Hungarisztánban megcsinálni? Mert hogy Oláhlandban lehet, az egy dolog, oda nem is megyünk, de itthon? És persze nem saját néven, hanem valami helyi román kft adja a Wordben kisikolás szinten összegényolt "számlát", amivel kitörölheted a segged. Az ilyeneket miért nem tiltották még ki az országból?

k4rd0s0 2019.07.30. 13:46:03

@Keményen Trollkodó Kisember: a törvénytelen azt jelenti, hogy törvénytelen. pont.
teljesen mindegy hogy jóhiszemű vagy nem, ez maximum a saját lelkivilágotokat nyugtatja meg:
IMEI számot átírni szigorúan TILOS Magyarországon. Nincs kivétel. Ez bűncselekmény, szóval mindenféle ellenem irányuló vádaskodás helyett javaslom inkább a törvénykönyv tanulmányozását vagy legalább egy gyors google keresést a témában...

Az emag-gal nekem is vannak negatív tapasztalataim elsősorban garancia terén igen, de ez abból ered, hogy ők nem gyártói/Magyarországi hanem saját garanciát adnak a termékre. Végülis ellátják úgy-ahogy a dolgukat, de én MAGYAR piacra szánt, hivatalos magyar garanciás terméket szeretek venni, amit itthon is tudok szervizeltetni, nemcsak az emagon keresztül.

Ehhez képest az edigital meg az euronics fényévekkel jobb garancia terén. Tudom hogy voltak velük is negatív gondok nem is kevés, én is olvasom a blogot, azonban nekem személyesen jó tapasztalataim voltak csak mindkettővel, tehát csak megszokásból nem fogom ekézni őket.

Előny az emaghoz képest hogy ők hazai garanciát adnak! Tehát ezért javasoltam őket. Nyilván nem állítom hogy ne lenne néha velük is gond, ami adott esetben egész komoly, fogyasztói problémákat is jelent...

Dani23-nak pedig sok szempontból igaza van.

k4rd0s0 2019.07.30. 13:48:08

Oktatási licenszek: ezeket VALÓBAN nem szabadna értékesíteni. Tudom, mert én is kapok ilyet az egyetemtől, saját használatra. Meg sem fordulna a fejemben eladni mert letiltanák, meg amúgy is...

Viszont ne felejtsétek el hogy az emag piactér is egyben: tehát ott nem mindent az emag, mint cég maga árul, hanem kicsit olyan mint a jófogás vagy a vatera, hogy ott 3rd-party (idegen) magánszemélyek, kereskedők is árulhatnak, az eMag csak összefogja őket.

És bizony ezeknek a külsős kereskedőknek néha kevesebb erkölcsük van mint kellene, esetleg tesznek rá, hogy a Microsoft szerint el lehet-e adni vagy sem...

Javaslom a Microsoftnál tegyetek bejelentést ez esetben, őket jobban fogja izgatni az, hogy gyakorlatilag lopják a szoftvereiket és még pénzzé is teszik.

Ez nem az emag hibája...

Kondom Keselyű 2019.07.31. 12:49:03

@Xezs7: akkor ne is nyiljon uj webshop,mert attol ugyse fog senki vasarolni?

Kondom Keselyű 2019.07.31. 12:53:36

@juhaszvik1:
Megvettek a vodafonetol reszletre (roma nyelven "kihozták").
Leszedtek a simlockot,eladtak.
Reszleteket nyilvan nem fizettek,letiltasra kerult a telo.

Kondom Keselyű 2019.07.31. 13:05:38

@pitypanglepke:
Ez most komoly ?
Egy ragasztott,vizallo telefonnal alaplapcseret javasolsz egy vadigennek ?
Ha fogok 100 random embert az utcan,es megkerem, hogy csereljen ki egy intel procit,egy pcben, 70-80 keptelen lesz ezt megtenni anelkul, hogy elbaszna.
Egy s8 alaplap cserejenl ez az arany olyan 95-98 % szazalek lehet.
Gondolom te az agymutet is magadnak csinalnad :D

Kaoraku 2019.08.29. 08:23:58

@Zoltán Petőfi: Ez pontosan így van. Tökmindegy milyen papírokkal vetted, ha az lopott, akkor visszaadják az eredeti tulajdonosnak, te meg kérheted a pénzed az eladótól. Ellenkező esetben sérülne a tulajdonhoz való joga az eredeti tulajnak.

kolompar lole 1116 2019.12.31. 23:30:07

"Ha az egyiptomi tíz csapás mai megfelelőit kéne számbavenni, a netes csalásokat nyugodtan felvehetnénk a listára a dögvész vagy a sáskahad helyére"

Meg a cigányokat is!

Phteven 2020.04.20. 13:58:33

@Terézágyú: Trükközésen azt étettem, hogy olcsóbban. A szürke import/lopott/hamisított általában olcsóbb.

Látom nem ment át a mondanivalóm lényege...
süti beállítások módosítása