Tékozló Homár

Botmixer számla és jótállási jegy nélkül az Emagtól, jöhet? Update!

2019.08.02. 11:00 | Homár Rezső | komment

botmixerhomat.jpg

Mi van akkor, ha a megvásárolt terméket nem webshop forgalmazza, hanem a partnere? Kinek könyörögjön olvasónk a hiányzó dokumentumokért? A jó hír az, hogy a magyar jogszabályok értelmében önmagában a garancia jegy hiánya nem képezi a jótállási/szavatossági igény érvényesítésének akadályát.

2018 május 17-én vásároltam egy Bosch botmixer szettet. Egy, az Emag piactéren szereplő (román) cégtől jött a megrendelt botmixer. Őszinte meglepetésemre semmiféle dokumentum (garanciajegy, számla, használati utasítás) sem társult a küldeményhez, amit szóvá is tettem az Emagnál. Azt válaszolták hogy ez nem az ő problémájuk, ami kissé meglepett, mert véleményem szerint ők is felelősek az ott eladott árukért.

Mivelhogy nem tudtunk megegyezni, felkerestem a fogyasztóvédelmi hivatalt, ami az FE-08/FO/00435-0008/2018-as számú határozatban arra kötelezte a román céget hogy pótolja a dokumentumokat. Természetesen ez nem történt meg. Megpróbáltam (még mindig próbálkozok) pár hónapja ismét írni a fogyasztóvédelemnek, de ez a feladat kifogott rajtam, nem igazán lehet már online felvenni velük a kapcsolatot.

Így történt hogy kaptam egy kitűnő mixert de egy szál kötelező doksi nélkül. Hogy mások ne sétáljanak be ugyanebbe a csapdába, rögtön értékelést írtam az ügyről, amit az Emag természetesen nem hozott nyilvánosságra. Az értékelésről mellékeltem egy képet.

A jó hír, hogy a jótállás akkor is él, ha nincsenek meg a fenti dokumentumok, elég hozzá a megrendelést elfogadó e-mail is.

Kedves Olvasó! 

Az emag.hu oldalon található termékek két fő típusba tartoznak. Az egyik esetben az adott terméket a webshopot üzemeltető Dante International Kft. forgalmazza, az ezzel kapcsolatos jótállási/szavatossági felelősség, illetve a szerződésben vállalt egyéb kötelezettségek is ezt a céget terhelik. 

A másik esetben a vállalkozás partnere értékesíti az adott terméket, így rendelés esetében ez a cég lesz az adásvételi szerződésből eredő kötelezettségekért felelős. A weboldal közzéteszi valamennyi partnerének az adatait, illetve az általuk alkalmazott általános szerződési feltételeket is. A fogyasztók számára javasolható minden vásárlást megelőzően ezeknek az adatoknak és szerződéses feltételeknek az áttekintése annak érdekében, hogy valamennyi körülmény és feltétel birtokában tudjanak döntést hozni a termék megvételével kapcsolatban. 

A webshopot üzemeltető vállalkozás tájékoztatása szerint ezeknek a partnereknek a tevékenységét folyamatosan figyelemmel kíséri és értékeli. 

A levélben vázolt esettel kapcsolatban ki kell emelni, hogy a magyar jogszabályok értelmében önmagában a garancia jegy hiánya nem képezi a jótállási/szavatossági igény érvényesítésének akadályát. A fogyasztónak az adásvételi szerződés megkötését kell tudnia igazolni egy jogvita során, amely elsődlegesen a számlával, ennek hiányában más okirati bizonyítékkal is megtörténhet, pl. a megrendelés és annak elfogadásáról szóló e-mailekkel is. 

Ezzel együtt is a cégnek a fogyasztóvédelmi hatóság döntésének minden esetben eleget kell tennie abban az esetben, ha az már véglegessé vált. A kötelezést tartalmazó határozatban foglaltak végrehajtása is elsősorban a fogyasztóvédelmi hatóság kötelezettsége. 

A weboldalt üzemeltető vállalkozás nem felelős közvetlenül a partnere tevékenységéért, de a fogyasztó jogosult az esetet jelezni számukra és figyelembe tudják ezt venni az adott gazdasági társaság tevékenységének értékelése során.

Az eMAG időközben reagált az esetre, olvasónk már meg is kapta a hiányzó dokumentumokat. 

Az eMAG.hu oldalán egyaránt megtalálhatóak az eMAG által, és Marketplace partnereink által forgalmazott termékek. Az eMAG számára kiemelten fontos, hogy a Marketplace partnerek szolgáltatási színvonala megfeleljen az eMAG rendszerében megszokott magas minőségi elvárásoknak, ezért partnereink tevékenységét, valamint a fogyasztók visszajelzését folyamatosan figyelemmel kísérjük. Célunk, hogy a Marketplace-en forgalmazott termékekkel kapcsolatos panaszokra minden esetben megoldást találjunk. A szóban forgó esetet orvosoltuk, a hiányzó dokumentumokat eljuttattuk a vásárlónak, és a jövőben is azon dolgozunk, hogy vásárlóink elégedettek legyenek.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csiri bá 2019.08.02. 11:12:00

Emag... megint... még mindig... "A jó hír, hogy a jótállás akkor is él, ha nincsenek meg a fenti dokumentumok, elég hozzá a megrendelést elfogadó e-mail is." - aha érdekes lesz hogy ha a poszter be akarja hajtani a garit egy noname ki tudja hova valósi román cégen...

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2019.08.02. 11:15:37

Tényleg ANNYIVAL olcsóbb volt az a botmixer, hogy megérte Romániából rendelni egy normális magyar webshop helyett, vagy simán csak bemenni egy boltba érte?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.08.02. 11:17:00

Botmixer ügyben a Soros Momentuma illetékes, keresd Csehszlovák Katyt Brüsszelisztánban.

juhaszvik 2019.08.02. 11:56:40

Az emag egy olyan cég, amit senkinek sem ajánlok, de azért tuti nem mondtak olyat, hogy "ez nem az ő problémájuk". Maximum nem az ő hibájuk, vagy nem tehetnek semmit. Értem én a posztoló idegességét, de ne ferdítsünk.
És kivel nem tudta felvenni az újbóli online kapcsolatot a posztoló? A fogyasztóvédelemmel?

@csiri bá: ezek szerint ennyibe kerül a garancia és a számla...

Im just here for the comments 2019.08.02. 12:20:41

Jah, mert ha egy szaros papírt nem tudott rajtuk behajtani, majd a garanciát biztos tudja majd alkalomadtán érvényesíteni.

Mellesleg faszér' kell az emagrol rendelni?

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.08.02. 12:33:34

Oszt' mi a gond? A fél ország számla nélkül, adócsalva akar mindent, az Emag csak kiszolgálja a fogyasztói igényeket... :D

Snagal 2019.08.02. 12:37:00

@csiri bá:
210Ft-tal olcsóbb lett volna ha a smartshop-ból rendeli (legyen az akármi is)
pláne nem értem miért pont az emag... biztos a jóhírneve miatt :)

Nick-son 2019.08.02. 13:44:03

Kedves GVTI,

szerinted, csak úgy kérdezem, ha egy forgalmazó nem ad számlát amit felszólítás nélkül is meg kellene tennie, amikor a fogyasztó külön kéri akkor se ad számlát, nem tartja be a fogyasztóvédelem határozatát sem és még akkor se ad számlát, akkor majd biztosan fogja érdekelni, hogy a tisztelt ügyfél botmixere ha elromlik a tisztelt ügyfél által lementett email-ek másolata. Valószínűleg Demoklész kardjaként fognak lebegni a román cég felett ezek a lementett email másolatok.

Az igazi kérdés inkább az, hogy mit csinál a fogyasztóvédelem? Pontosabban, hogy mit nem csinál? Mintha lenne Európai Fogyasztói Központ. Vagy az minek van?

Xezs7 2019.08.02. 13:47:57

Emagtól vásárolni ősi román szokás. Ráadásul az Emag még a lovainkat is ellopta az éjjel.

FDToth 2019.08.02. 15:18:02

Az emag mossa kezeit ha marketplaces ceggtol veszed rajtuk keresztul.
Nem hiszem h ne lenne kozbetitokent semmifajta felelosseguk.

hir6kommentár 2019.08.02. 15:33:43

emag nem letölthető PDFben biztosítja számlát? Csak kérdezem.....

Fekete Krindusz 2019.08.02. 15:59:01

A használati itt van:
www.hasznalati-utasitasok.hu/bosch/ergomixx-msm67170/k%C3%A9zik%C3%B6nyv?p=95

A számla pedig az email-fiókodban, freemail esetén a spam-mappában.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.08.02. 16:20:15

@Nick-son: Nagy +
Ilyen esetekben már komolyabb bünti lenne indokolt.

KaTe 2019.08.02. 17:45:47

@FDToth: Nem kell olyan messze (Románia) menni, elég ha a Vatera-ra gondolsz. Nekik van bármilyen felelősségük azonkívül, hogy beszedik a jutalékot?

metartADMIN 2019.08.02. 19:40:05

"Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz!"

kúrva anyjátok!

Poli27 2019.08.02. 20:30:18

Egy botmixert nem tud hasznalni papír nelkul? Annyira kell y hasznalati igen bonyolult eszkoz.... a szamla az mas teszta....

Lator1 2019.08.03. 03:27:55

Egy botmixer számla miatt én sem aggódnék túlzottan. Szerintem az a fő gond - és ezt a legtöbben nem tudják - hogy sok nagy cég (Pl. Emag, Alza.hu, Mall.hu) Román, Cseh, Szlovák, cégek és mivel sokan nagy értékű termékeket, telefon, nagy háztartási gépet, tévéket innen vesznek, ha garanciális meghibásodás történik, a termékek 90%-ra NINCS Magyar garancia.
Ez gyakorlatban úgy zajlik, hogy ha például besz@rik a drága led tv-d, akkor begyűjtik egy hazai raktárba, majd bizonyos mennyiség összegyűlése után kiviszik az adott országba, ahol megjavítják x idő alatt, majd visszamegy a külföldi gyűjtőhelyre és utána hozzák vissza először a hazai gyűjtőbe, végül a fogyasztóhoz.
Magyarul egy-másfél hónapig biztosan nem kell a terméket használnod.
Ezt a legtöbb ilyen helyen nem jelzik, vagy csak a nagyon apró betűs részben van.
Erről érdemes lenne az embereknek tudni, hogy megér-e pár ezer forint spórolást egy ilyen esetleges procedúra...

Zsuzsi25 2019.08.03. 06:19:13

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: Hát, a boltnál bármi olcsóbb. De tény, emagrol nem rendelnék műszaki cuccot. Táskát, paplant stb.t simán, de semmi olyat amihez konnektor kell

il_mio_nome_é_nessuno 2019.08.03. 07:05:10

@MAXVAL bircaman közíró: Sikerült megragadnod a lényeget. Gratulálok!

Az igazi Török Szultán 2019.08.03. 07:36:39

Nem rokonom az EMAG, de had írjak valamit. Javíttattam garanciában már olyan háztartási gépet, amit az EMAG-ról vettem. Gyors volt a folyamat, nem volt okom panaszra. Küldtem már vissza terméket, mert meggondoltam magam. Ez is jól működött, egy héten belül visszautalták a pénzt... Attól tartok, hogy olyanok is kommentelnek, akiknek nincs is személyes tapasztalatuk.

CCnick 2019.08.03. 08:01:19

2018 május

ez igen

Intruder71 2019.08.03. 08:14:00

Az emagról csak sajátmárkás talpborotvát szabad rendelni állítólag.

CCnick 2019.08.03. 08:17:33

@Lator1: "ha garanciális meghibásodás történik, a termékek 90%-ra NINCS Magyar garancia."

Mallon fel van sorolova, hogy myik terméknél van magyar szerviz és melyiknél mall saját gari. Akit érdekel megnézi és ez alapján (is) dönt. Emagnál a magyar partner magyar garit ad.

"Magyarul egy-másfél hónapig biztosan nem kell a terméket használnod."

Anno elromlott a hivatalos magyar vásárlásu nemolcsó So.y fényképezőm, leadtam a hivatalos magyar szervizbe majd hónap+t vártam rá mert magyarországon nem javitottak hanem összegyüjtötték a hibás gépeket, kiküldték franciaországba hetente (ha rosszkor adtad le ajkkor ez majdnem 2 hét csak a kiküldésig) , ott megjavították majd hazaküldték hetente (ha rosszkor sikerült a javittás akkor ez ujabb majdnem 2 hét).

Az emagon vett széket a magyar partner 3 nap alatt cserélte.

Artie 2019.08.03. 09:05:13

Nem értem én ezt a nagy garancialevél-fétist.

Ha elromlik a cucc, legközelebbi Bosch-szerviz megkeres, e-mailt kinyomtat, besétál, javíttat, örül.

ekat 2019.08.03. 09:22:26

@Artie: Bosch-szervíz ránéz, ez nem itthon lett forgalombahozva, mond, kuncsaft balra el, szomorú.

ekat 2019.08.03. 09:24:52

Bár mondjuk részemről kidobnám és vennék egy újat. :)

KaTe 2019.08.03. 10:13:16

@Artie: Én se értem. Sőt, ezt a nagy számla fétist sem. Úgy is mindenki csalja az áfát/adót, aki meg nem, az egy lökött önkínzó.

@Az igazi Török Szultán: Nekem sem, rendeltem már tőlük, volt néhány nagyobb értékű elállásom is, kijöttek, visszavitték, jóváírták. A legtöbb panasz elsősorban nem is az EMAG-ra jön, ahogyan a homár cím is egy baromi nagy csúsztatás, ami minimum egy helyreigazításért kiáltana. A posztoló ugyanis nem az EMAGTÓL vásárólt, hanem az EMAG felületén keresztül egy független eladótól, aki jutalékot fizet az EMAGNAK az eladások után, de kb. semmi köze nincs az EMAGHOZ.. Mintha azt mondanám, hogy vettem az aliexpresstől valamit, holott az aliexpressen is viszonteladók árulnak. A legnagyobb probléma és az ebből eredő panaszok zöme is ebből ered, hogy az EMAG semmilyen felelősséget nem vállal a viszonteladók tevékenysége után és úgy tűnik erre nincs is törvényi kötelezettsége. Ebből a szempontból egy ebay vagy egy aliexpress fényévekkel megbízhatóbb, mivel ott olyan feltételeket támasztanak az eladóval és a vevővel szemben is, ami nagyobb mozgásteret és ezáltal több kötelezettséget biztosít a hirdető felületnek. Bár ez nyilván a bevételi oldalukat jelentősen csökkenti.

Janossz 2019.08.03. 10:39:04

@Az igazi Török Szultán: " Attól tartok, hogy olyanok is kommentelnek, akiknek nincs is személyes tapasztalatuk. "

A többség szemlátomást igen. De hát megszokhattuk, hogy a magyar ember mindig roppant okos a más dolgában.
Tévétől klímáig rendeltem már mindenfélét az Emagon, nem volt bajom velük.

user friendly 2019.08.03. 10:52:43

@KaTe: apró érdekesség, hogy a Vaterát is és a posztban szereplő webshopot is a Dante International Kft üzemelteti.

ekat 2019.08.03. 11:29:20

@Janossz:
És akkor? Ha a posztolót nem érdekelné a számla és a garancia, neki se lenne baja. KInek milyen igényei vannak.

mikimackó 2019.08.03. 11:35:06

tetszik, nem tetszik, évek óta emagolok, nem azért, mert 97 forinttal olcsóbb, hanem sokkal......, velük alapvető gondok nincsenek, viszont az oldalukon hirdető egyéb gagyi kisbótokkal annál inkább. egyszer beleszaladtam a késbe, na, aztán onnantól kezdve, aki nem emag, az felejtős!
csak a tapasztalatot mondom.

slowMotion 2019.08.03. 13:13:06

az emag es aliexpress kozott van 1kis kulonbseg: ugyan mindketto marketplace tipusu arulda, de az aliexpress-en addig nem kapja meg a penzt (vagy csak 60nap utan) az elado amig a vevo nem okezza tehat ERDEKE az olajozott ugyintezes (es sok panasz eseten repul). Bocs nincs ekezetem.

Lator1 2019.08.03. 20:13:02

@CCnick:

Örülök, hogy neked nem volt rossz tapasztalatod, de én a saját bőrömön tapasztaltam meg és miután hasonló termékkörben tevékenykedek, az ügyfeleim is jeleztek hasonló problémát.

Saját:
Emag-tól egy akkori prémium kategóriás Samsung telefont rendeltem. Előtte emailben konkrétan rákérdeztem, hogy magyarországon szervizeltethető-e?
A válasz, "igen természetesen"
Mikor megjött a telefon felhívtam a Samsungot és beazonosítás után közölték, hogy Román régiókódos és itthon nem javítják garanciában.

Alza: Rendeltem egy Samsung telefon akkut. Webes felületükön "Magyarországi készleten több darab, szállítási idő 2-3 munkanap"
1 hét múlva meg is kaptam Cseh országból a kínai hamis Samsung akkut. Mondjuk visszavették és csak a szállítási költséget buktam.

Több ügyfelem is jött már hozzám tévét venni azzal, hogy vett a fenti áruházak valamelyikében tévét, ami elromlott és már egy hónapja hitegetik, hogy mikor kapja vissza és az asszony/gyerekek szétszedik, mert nincs mit nézni.

Szóval amit egyes oldalakon leírnak, azt nem kell mindig kőbe vésettnek venni.

DR. Smit Pal 2019.08.03. 23:39:31

Egy nagy lofaszt a romanoknak, semmit se rendelnek toluk. Elobb vissza Erdelyt, es legfeljebb csak utanna.

FDToth 2019.08.04. 22:55:04

@hir6kommentár: ha toluk veszed igen, de ha kozvetitenek, akkor az adja, akitol veszed.

FDToth 2019.08.04. 23:01:24

@KaTe: emag mar nem roman, dante international kft az. aki szamlaz, tehat mar magyar
Ezt a felelosseg dolgot korbejartam anno a NFH-val: binuszbrigad ugye szinten kozvetit, de minden felelosseget haritanak... es nfh aszinta h ja ez igy van nem kotelesek blablabla, pedig az osszeget nekik fizetik...
En is kozvetitokent dolgozom es igenis van felelossegem, se sosem haritok...

peppe83 2019.08.05. 05:41:45

NFH már nincs több éve.
Csak egyes kerületi/járási hivataloknak vannak ilyen ügyintézőik, akik előtte sosem foglalkoztak fogyasztóvédelemmel.
A posztban olvasható FE-08 kezdetű iktatószám a székesfehérvári járásé, ott aztán még annyira sem mint Bp-n.

szmoker (Homo Trollicus) 2019.08.05. 09:25:07

Magyar seggbe román lófaszt!
lol

De legalább 2 forinttal olcsóbb volt, he?

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2019.08.05. 09:27:16

@Im just here for the comments: mert van, hogy ott olcsóbbak a termékek, mint máshol. Nem vagyok rendszeres vásárlójuk, de eddig minden gond nélkül megérkezett/üzemelt stb., amit tőlük rendeltem.

body_andras 2019.08.05. 09:48:48

Ami elromolhat, el is romlik.
Azért kerül pl 20 ezer forintba egy botmixer, mert rendeltetésszerű használat esetén 2 év alatt döglik csak be és veheted az újat. Rendeltetésszerű alatt azt értem hogy zsenge bébispenótot és fokhagymagerezdet morzsolgatsz vele, még véletlenül se tolsz be neki fél kiló keményfává meredt zellergyökeret.
Az ilyen olcsó biszbaszoknál fölösleges számlákat, emaileket és jótállási jegyeket őrizgetni, hogy majd vihesd javíttatni. Ha hosszú távra tervezel akkor várhatóan 100 ezer felett lesz a konyhagéped, és nem egy suttyóboltból rendeled hanem olyan szaküzletben ahol véletlenül még értenek is hozzá; sőt, arra is vetemednek hogy az első perctől kezdve kialakuljon köztetek az értékes ügyfélkapcsolat. Ott már van értelme a jótállási jegyet őrizgetni, ami akár 5 év garanciát is jelenthet. Valószínűleg 5 év és 1 nap múlva romlik el a cucc és akkor még talán van értelme ötszámjegyű összegért javíttatni; bár valószínűleg piacra dobják az újabb és faszább gépet, és eszed ágában sem lesz szervízbe vinni.

@FDToth: Csak a füledbe suttogva, diszkréten kérdem: nem lehet, hogy egy sikeres oláh vállalkozó létrehozott minden célpiacon, így Magyarorszégon is számlázó leányvállalatot?
@DR. Smit Pal: Kísérleti jelleggel egyszer csak visszaadják Erdélyt. 2 nap múlva sikítva fogod követelni hogy vegyék vissza.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2019.08.05. 16:09:13

@KaTe: Az Emag és a Vatera ugyanaz a cég :)

FDToth 2019.08.05. 19:27:36

@body_andras: de, attol meg a ceg magyar, igy a magyar semmitsemero szabalyozasok vonatkoznak rajuk.

cascade 2019.08.05. 19:33:24

@Fekete Krindusz: Ez milyen eljárás? Én már rengetegszer rendeltem interneten különböző áruházakból, NEM A SZÓBANFORGÓTÓL, de eddig még mindig a számla, a garancialevél és a szállításról szóló jegyzék benne volt a csomagban.

cascade 2019.08.05. 19:40:16

@body_andras: Bocs, nem azért kerül pl. 20 ezerbe egy termék, mert két évig vagy akármeddig harcol az életéért, hanem mert ennyi ideig garantálja a gyártó, hogy "ingyen" megjavítja. De ezt az ingyent, úgy kell érteni, hogy a javítási költség eleve bele van kalkulálni az árba. Ha jó a gyártmány, az már a gyártónak tiszta haszon, ha egyszer-kétszer néhány darabnál megadja magát, az is bőven belefér a kalkulált pluszba amit kifizetsz érte.
süti beállítások módosítása