Tékozló Homár

Nem nyomtatott jegyet az automata, de erről a BKK-nak más a véleménye

2019.08.22. 10:00 | Homár Rezső | 98 komment

5594954_fb46ef5cfb6b7c1cfb55ef29a7ba26ee_wm.jpg

Volt már, hogy bérletet nem nyomtatott a gép, a problémára 2016-ban válasz is született, de a probléma azóta is létezik. Fizettem, nem kaptam semmit, de én bizonyítsam, különben ennyi? Így.

2019. július 15-én Újpest Központban tömbjegyet kívántam vásárolni. Az automatában a szokásos a módon kiválasztottam a megfelelő menüt és amikor szükséges volt érintettem a bankkártyát a terminálhoz. A fizetés sikeres volt, de az automata egy darab jegyet sem adott ki, sőt semmilyen papírt sem. Olyan volt az egész folyamat, hogy a gép ment, mintha nyomtatna, de semmi nem jött ki.

Többen voltunk ismerősök együtt, ezért többen is megtapasztaltuk, hogy az automatában valószínűleg elfogyott a papír. Azonnal hívtam a automatán lévő telefonszámot, a vásárlás 07.45-kor történt, a panaszom bejelentését 07.49-kor rögzítették.

Közölték, hogy 30 nap a kivizsgálási határidő. Mai napon, amikor felhívtam a BKK-t, akkor azt kaptam az arcomba, hogy Ők a törvényben előírtak szerint járnak el, legyek türelemmel.

Majd ezt követően fél óra múlva az alábbi levelet küldték, amivel gyakorlatilag meghazudtolnak több embert és ezek szerint futhatok a pénzem után.

 

„Tájékoztatjuk, hogy a BKK Zrt. operatív ügyfélszolgálati feladatait 2017. május 1-től kezdődően a BKK Zrt. nevében és megbízásából, közreműködőként a BKK Zrt kizárólagos tulajdonában álló, BKÜ Budapesti Közlekedési Ügyfélkapcsolatok Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban: BKÜ Zrt.) végzi a közöttük létrejött Közszolgáltatási Keretszerződés alapján.  

Hivatkozva a BKK Zrt. telefonos ügyfélszolgálatán 2019. július 15-én tett bejelentésére az alábbi tájékoztatást adjuk. 

Bejelentésével kapcsolatban vizsgálatot folytattunk le, mely során megállapítottuk, hogy 2019. július 15-én a D67 számú BKK-automata esetében a bankkártyás vásárlás alkalmával a számlaterhelés megtörtént és a megvásárolni kívánt díjterméket az automata sikeresen kinyomtatta. Rendszereinkben az látható, hogy a fizetés és a nyomtatás megtörtént, ezáltal nem tudjuk visszatéríteni a bejelentésében kifogásolt összeget, a 3000 forintot. 

Kérjük a fentiek szíves elfogadását! Jelen levelünk csatolmányaként megküldjük Önnek a bejelentése alapján rögzített jegyzőkönyv másolatát." 

Ha van tanú, akkor jó. De mi van, ha nincs?

Kedves Olvasó! 

A levélben meghatározott jogi helyzet egyértelmű. A vállalkozás köteles az ellenérték megfizetésével egyidejűleg átadni a megvásárolt jegyet. A helyzet nehézségét annak a körülménynek a bizonyítása okozza, hogy az automata azt nem adta ki. 

A szolgáltató álláspontja szerint az ellenérték megfizetése és a jegyek kinyomtatása is rendben megtörtént, ezért a panaszt elutasította. A fogyasztónak az elutasított panasz esetében két lehetősége van a jegy ellenértékének visszatérítésére irányuló igény érvényesítésére. Egyrészt lehetőség nyílik az illetékes békéltető testület ingyenes eljárását megindítani, illetve közjegyző előtt fizetési meghagyásos eljárást kezdeményezni a céggel szemben. 

Mindkettő eljárás során azonban a fogyasztónak kell tudnia bizonyítania, hogy a jegy átadása nem valósult meg. Ez jelen helyzetben elsősorban tanúvallomásokon keresztül történhet meg egy jogvita során. 

A fenti eljárások megindítását megelőzően azt javasoljuk, hogy a jelzett ismerősök tegyenek írásban, teljes bizonyító erejű magánokiratban (két tanú adataival és aláírásával ellátott okirat) nyilatkozatot a történtekről. Ezen nyilatkozatok birtokában érdemes lehet még egy alkalommal írásbeli panaszt benyújtani a cégnek, kérve a jegy árának visszatérítését vagy a jegy átadását. 

Ha azonban a vállalkozás a panaszt ismételten elutasítja, akkor még mindig van lehetőség a békéltető testület eljárása során egy mindkettő fél részéről elfogadható egyezség megkötésére.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KaTe 2019.08.22. 10:07:20

"hogy az automatában valószínűleg elfogyott a papír"
Valószínűleg nyomtatott az, csak eltömítették a kiadónyílást. Aztán mikor végeztetek, akkor kipiszkálták és eladták. Neked még szerencséd volt, mert legalább vannak tanuk, akik igazolhatják az állításod.

Antalbaba 2019.08.22. 10:07:59

Izé... Még mindig támogatom a pénztárban ülő hölgyemények munkájának megtartását havi rendszerességű látogatások alkalmazásával;-)

ekat 2019.08.22. 10:11:42

@Antalbaba: Én meg újra, mert a hócipőm is televolt az automatákkal történő harccal, de áttértem a 100-napos (=3 hónap ára) bérletekre, hogy ritkábban kelljen mennem. :) De így nem jártam, mint a posztoló, csak sok automata iszonyúan nehezen és lomhán reagál, és hol épphogy-érintést, hol püfölést igényel teljes változatossággal.

Darth Revan 2019.08.22. 10:29:54

Sajnos valoszinuleg igaza van a BKV-nak is: az automata valoban kinyomtatta a jegyet, de valahogy eltomitettek a kiadonyilast, igy azt a vevo nem kapta meg. Amint elment, a kocsog tolvaj szepen kipiszkalta a jegyet es eladta olcsobban valami gyanutlan vevonek.

Azonban ez megis a BKV sara: olyan automatat kellene uzemeltetni, ami azonnal erzekel mindenfele machinaciot. vagy megjobb: at kell terni a teljesen elektronikus jegyrendszerre.

Zabalint 2019.08.22. 10:40:15

@Darth Revan:
Off, de az elektronikus jegyrendszer projekt bedőlése a sok olyan ügy egyike, amelyik esetében normális helyen a teljes városvezetés azonnal lemondott volna. Itt meg még az ingerküszöböt is alig érte el.

Darth Revan 2019.08.22. 10:58:24

@Zabalint:

ez ugyanaz az orszag, ahol az emberek birka modon odaadtak az allamnak a nyugdij megtakaritasaikat

vitaminban dús félkész kéményseprő 2019.08.22. 11:14:07

Enyhén off: a hosszú hétvégén Prágában voltunk, és egy metróállomáson vettünk 2 db háromnapos jegyet automatából. Az elsőt kiadta a gép, a másodiknál hallottam a mátrixnyomtató hangját, de jegy nem jött, se hibaüzi. Felhívtam az automatán levő szervizszámot, elmondtam a panaszom és az automata számát. Az úr a központból nem látott hibát, de amíg vonalban voltunk, távolról újraindította az automatát. A betöltés után szinte azonnal kihullott a második, hiányzó jegy. Hálákodtam egy sort, szép napot kívántunk a másiknak, és leraktuk. Normális szolgáltatónál normális az ügyintézés is. Itt meg...

havrilla 2019.08.22. 13:02:58

@Darth Revan:
Nem kellene előadnod a hülyét. Ez nem kampányoldal.

Zabalint 2019.08.22. 13:12:42

@havrilla:
Hülyét? Talán kommunista vagy, és tapsoltál az államosítasnak?

Zabalint 2019.08.22. 13:15:16

@Darth Revan:
Meg ahol akkor is a posztolót ekézik, ha történetesen igaza van... (Figyeld meg, most is lesz ilyen.)

szekertabor · provo.blog.hu 2019.08.22. 13:21:41

Kit érdekel, hogy a gép kinyomtatta-e a jegyet? Az automatának nem csak az a dolga, hogy nyomtasson, hanem az is, hogy kiadja a jegyet. Ha az automata üzemeltetője nem tudja videofelvétellel igazolni, hogy a kérdéses időpontban (bankkártyás fizetés esetén ez nem lehet kérdéses) a nyomtatást követően a jegykiadó nyílásban kivehető módon ott volt a jegy, akkor a bizonyítás terhét nem háríthatja át a vásárlóra.

havrilla 2019.08.22. 13:30:29

@Zabalint:
Akkor megismétlem érthetőbben: dugulj el!

Zabalint 2019.08.22. 14:32:28

@havrilla:
Te osztod itt az engedélyeket?

juhaszvik1 2019.08.22. 15:23:48

Volt már, és amíg tévé/újság nem hozza le, addig biztos nem lesz változás. Valószínűleg utána sem.
Csatlakozom @Zabalint: kollégához: nincs politikai ereje Mo-on az észszerűségnek.

havrilla 2019.08.22. 15:42:35

@Zabalint:
Nem, de tudom, hogy ez egy fogysztóvédelmi oldal és nem politikai. Tehát ostoba orbángyűlölőknek nem kell itt politikai hozzászólást közzétenni.
Ez sima értelem és érzék.
Vagy talán van valami köze a jegykiadó automata hibájának a magánnyugdíjhoz? techniaki emberként valahogy nem látom ezt.

havrilla 2019.08.22. 15:48:48

@juhaszvik1:
Mint minden emberalkotta gép , nem lehet tökéletes. Valami hibaszázalék létező. És ez így volt és így is lesz. Utopisták hisznek csak a tökéletesben.
Azt is végig kell gondolni, ha egyszerűen a szolgáltató minden ilyen bejelentést nagyvonalúan kezelne és fizetne minden bizonyíték nélkül, akkor igen csak megszaporodna az ilyen "problémás eset". Ez bizony emberi tulajdonság, hogy szélhámosság mindig létezik.
Elhiszem, hogy bosszantó az eset, de azért nem kell világrengető dolgot csinálni belöle és főleg nem kell általános "tulajdonságot" kihozni belöle egy politikai rendszerrel kapcsolatban.

Zabalint 2019.08.22. 15:54:59

@havrilla:
Ahhoz, hogy elbasztak egy csomó pénzt elektronikus jegyrendszerre, de nem lett belőle semmi, van némi köze.

Zabalint 2019.08.22. 15:56:37

@havrilla:
A "szolgáltató" lehetőséget sem biztosít arra, hogy az utas bizonyíthassa, nem kapott jegyet, hanem szimplán mossa a kezeit. Ezzel van a gond, nem azzal, hogy az automata hibázhat.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2019.08.22. 17:19:28

Ha elfogy a papír, akkor nem fog nyomtatni. Minden papírszelet hátulján van egy egyedi QR kód, amihez a rendszer hozzápárosítja a rányomtatott termék adatait. Ha elfogy a papír, akkor nem érzékeli a QR kódot, így a bérlet se fog létrejönni.

juhaszvik1 2019.08.22. 17:37:11

@havrilla: nem érted, hogy mi a gond azzal, hogy egy szolgáltatói rendszer mindenkit csalónak feltételez?
Ja hogy több energiát vinne el a valódi csalókat elkapni? Ezt hívják szimpla lustaságnak.

Zabalint 2019.08.22. 17:52:37

@juhaszvik1:
Nem olyan régen épp ugyanezt magyaráztam a MÁV trolloknak a jegyek érvényességével kapcsolatban, ők sem értették a problémát.

KaTe 2019.08.22. 18:06:17

Arrébb kellett volna menni, úgy 15-20 perc és előkerült volna az elkövető. A BKV automaták fosztogatása meg kezd egyre kellemetlenebb jelenség lenni, sokszor olyan arcok lebzselnek az automaták környékén, hogy az embernek nincs kedve az automata közelébe se menni, nemhogy jegyet/bérletet vásárolni.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2019.08.22. 18:18:29

Pont ma délután a Praktiker "Budapest M3" áruházának bejáratánál levő Lavazza Blue automatából egy kávét szerettem volna inni, 250 Ft. A 200-ast elfogadta, aztán az 50, 20, 10, 5 forintost nem, de még a 100 forintost sem. Ráadásul ügyesen van a dolog megtervezve, mert a lyukból jó messzire kiugrik a visszaeső érme. Hát, akkor passz, kérem vissza a 200-ast is. Nem jött. A kisebb rosszt választottam, ittam egy másféle kávét 170 Ft-ért. Visszajáró nincs. Amikor jöttem ki, láttam, hogy valaki szintén éppen hajol le a kiugró érméjéért. Az ilyen nyerőgépek az egész világon így működnek, a cég egy csomó pénzt kaszál rajta, mi pedig bekaphatjuk.

A BKK most nagyobb tétben játszik. A kiváló elektronikus jegy egy mág profibb módszer lesz. Mi pedig bekaphatjuk.

Nem nyilvánvaló, hogy a csapóajtó mögött elég nehezen hozzáférhető nyílást eltömítették. Én arra tippelnék, hogy kifogyott a papír.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2019.08.22. 18:20:21

@KaTe: Én inkább vettem volna egy 350 forintos jegyet, kamerával rögzítve az egész procedúrát. Amikor a felvételen látszik, hogy nem jött ki jegy, akkor lehet a BKK-tól egy alaposabb magyarázatot kérni. Persze a vége úgyis az, hogy mi bekaphatjuk. :-|

Brokkoládé 2019.08.22. 18:35:39

Addig nem mentem volna el az automatától, amíg nem jön ki valaki odaadni a jegyemet vagy tájékoztatni a lehetséges megoldási formákról! Aki elment, az "bánhassa"...

no.nick.today 2019.08.22. 19:14:21

Testkamera nélkül automatából vásárolni?

a fekete krindusz 2019.08.22. 19:59:57

@juhaszvik1: azzal van a gond, hogy a szolgáltató rákényszerült geciskedni és élből elutasítani. egyáltalán hogyan merulhet fel az, hogy ellenkező esetben visszaélne vele a magyar ember? azért, mert létező jelenség.

korabbi munkahelyen 22 európai országba szallitottunk brüsszeli központból. a visszaruzo rendszer egy kicsit hasonlított az amazonéra: kb.120 euró eladási értékig nem volt akkora haszon, hogy érdemes lett volna szervizt fenntartani, így ha a rendszer észlelte a UPS -szelveny felvételét, automatikusan ment vissza kártyára a pénz. mindenhol működött, úgy mint Moldaviaban, Romániában, Ukrajnában is, egyedül Magyarországon éltek vele vissza, amiből nem is csináltak titkot. a legjobb emailt a menedzser lefuzte az almanachba: ezt is meguntam, ha kell indok, akkor jelzem, hogy büdös. a futár megtalál, a kártyám nem változott, még mindig 5665 a vége. várom a labelt.
úgyhogy a 22 ország közül egyedül Magyarországon nyitottunk szervizt, ahol még a 990 forintos madzag árát is csak akkor utaltak vissza, ha azt annak hibáját a szerviz visszaigazolta és kizárta a vásárló hibáját. a legelső teljes hónap után a 24 százalékos visszaküldési lecsökkent a román 4-re, ahol továbbra is bemondasra utalnak vissza pénzt

szóval, rosszhiszemű a szolgáltató? igen. rengeteg munkánk volt benne.

Shanarey 2019.08.23. 00:03:48

BKV-BKK-ról jót vagy semmit. Jót senki sem tud.
:-)

kalbász 2019.08.23. 00:35:36

@Darth Revan: Le lehetne már állni az egybites hazudozással.

Az nem saját megtakarításuk volt, hanerm amit a közösbe fizettek volna de egyoldalúan lehetővé tették nekik, hogy magánszmlákra utalják.
Természetesen ha valamelyik magánbiztosítő bedobja a törülközőt, akkor meg lehet menni az állam nyakára megint.
A biztosítók pedig azt a nagyon bonyolult játékot játszották a hozzájuk került állami pénzzel, hogy azt visszahitelezték az államnak, mert akkora hiány volt a nyugdíjkasszában, hogy hitelt kellett felvenniük.

Na elmentek a picsába. Ti tényleg ennyire zsírhülyék vagytok?

muv 2019.08.23. 00:50:29

@a fekete krindusz: de ti nem "geciskedtetek", hanem eloszor mindent utaltatok, utana szervizt allitottatok be. es akinek jogos, annak visszateritettetek. a BKK meg mindenkit hazugnak nez, es nem fizet. azert az egeszen mas!

en a reszemrol kernem a kivizsgalas pontos dokumentaciojat. es ha abban nincs benne, hogy egy szervizes fel-egy oran belul megnezte alaposan a gepet, hanem csak az, hogy a log szerint minden rendben (es azt is 3 het mulva neztek meg -- kulonben mi ertelme a 30 napos hataridonek), akkor azonnal bekelteto testulethez fordulnek. hiszen nem vizsgaltak ki kello alapossaggal.

ételizésítő 2019.08.23. 02:37:25

@Darth Revan:
Csak annyi, hogy egy Orbán-seggnyaló faszfej.

ételizésítő 2019.08.23. 02:42:50

@kalbász:
Nem. Az ennyire hülyék ti, az O1Gecigány seggnyalói vagytok. A szövegértés már meghaladja a képességeiteket. A tiédet is.
De legalább ízlik a cigányszar, ha már ilyen lelkesen nyalod a seggét?

Im just here for the comments 2019.08.23. 05:16:53

Gondolom bekamerázni az automaták környékét és ilyen esetekben visszanézni már az ürtechnologia lenne

Taxomükke (UK) 2019.08.23. 05:28:26

@Zabalint: A párttitkár azt mondta, kuss legyen. Nem érthető?
Elintézzük, hogy kirúgjanak?

Visceroid 2019.08.23. 07:36:35

Mi a francnak vannak ezek a rohadt automaták? Minden egyes vásárlásnál imádkozni kell, hogy működjenek. Be kellene vonni az összeset.

Zabalint 2019.08.23. 07:45:36

@kalbász:
Jogilag magántulajdon volt. Ha tagadod, hazudsz. Kommunista féreg vagy.

Zabalint 2019.08.23. 07:48:35

@kalbász:
"Természetesen ha valamelyik magánbiztosítő bedobja a törülközőt, akkor meg lehet menni az állam nyakára megint."

De nem lopta el egyik pénztár sem a pénzt, ellenben az állam igen. Az bizonyosodott be, hogy Magyarországon nincsen jogbiztonság ba kár, amit ezzel a kommunista kormányunk okozott, sokszoros, mert a bizalom veszett oda jó időre. De nyilván te régi komcsi káderként ezt nem értheted, a te fajtád a padlás lesöprést is jogosnak tartotta. Hiába vettetek fel más színt, belül vörösök maradtatok.

Zabalint 2019.08.23. 07:53:04

@a fekete krindusz:
Ja, csak ez teljesen más történet. Itt a BKK mindent megtesz, hogy esélye se legyen bizonyítani az igazát a pórul járt utasnak, ti pedig építettetek egy rendszert, ahol nem lehet bemondásra visszaküldeni az árut, hanem ki van vizsgálva. A kettő köszönő viszonyban sincs egymással.

Más:
Ha Nyugat-Európában vagyok, és egy random idegen megszólít, mindig bennem vannak a hazai reflexek, hogy biztosan azért szól, mert amit csinálok, tilos, vagy ne csináljam, mert zavarja, meg hasonlók. Minden alkalommal bebizonyosodik, hogy épp ellenkezőjéről van szó, és épp segíteni akarnak. Próbálok ezen változtatni, hogy ne így álljak hozzá, de pár hét alatt Magyarországon visszaszokok.

killerkaller 2019.08.23. 08:27:35

Ha a nyomtatómból kifogy, vagy elakad a papír (eltömítették a kiadónyílást), fütyül, sípol, villogva szól: üzemzavar, és nem megy tovább.

A jegykiadó masináknál miért nem lehet ezt megoldani?

Prosectura3 2019.08.23. 08:36:20

@Zabalint: vagy még valószínűbb, hogy tarhálni akar...

KaTe 2019.08.23. 08:51:57

@Prosectura3: Tőlem múltkor egy hölgy kért tüzet. Teljesen felháborodtam, hogy képzeli, hogy én valaha is cigiznék. Mégis minek képzel engem...

@Visceroid: Ez történik amikor sürget a határidő és nem jut elég idő a tesztelésre.

@Im just here for the comments: "Kameraképek rögzítése
Minden automatánk beépített kamerával rendelkezik, a felvételek tárolása a hatályos jogszabályok szerint történik, erről bővebben az Üzletszabályzatban olvashatnak."

Zabalint 2019.08.23. 09:01:28

@Prosectura3:
Ja, de az inkább csak Budapest, meg Bécsben is előfordul, amiről én beszélek az viszont országos, de inkább Kelet-Európai jelenség.

Dezsike 2019.08.23. 09:15:34

A posztoló bliccelje le a jegyeket. Kifizette, tehát jogosan utazik. Vagy a banknál kell a tranzakció visszafordítását kérni, de ezt azonnal kellett volna, ennyi idő után szinte kizárt, hogy a bank közbelép. Egyedül a bliccelés marad.

Mate12345 2019.08.23. 09:35:39

A hajléktalanok le szokták ragasztani a kiadónyílást. A BKK tud a problémáról, de nem érdekli.

Mate12345 2019.08.23. 09:37:01

@Dezsike: próbáltam. (Nem én vagyok a posztoló, de ugyanez történt.) A bank felvette a BKK-val a kapcsolatot, akik lepattintották. A bank sem tehet semmit.

heidt 2019.08.23. 09:37:15

@kalbász: Ha valaki nem ismeri a valóságot, az ne böfögje vissza a kormány kampányszövegét! Már csak az hiányzik belőle, hogy a magán-nyugdíjpénztárak "elkaszinózták" a pénzt.
Egyet azért kérdeznék: a kormány 2010 november 24-i ülésén elfogadta a magán-nyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló törvényt. Ezek értelmében az állami rendszerbe átlépők megtakarításait egyéni számlán vezetik majd, a megtakarítás pedig örökölhető lesz. Ezzel mi van? Engem ugyan ez nem érdekel, mert felemeltem a fenekemet és elsétáltam nyilatkozni a maradásról. Minden évben meg is kapom a kivonatot és szépen gyarapodnak a befizetéseim. Viszont az állami rendszerbe visszaléptetett 97% (mínusz kalbász) joggal érezheti magát becsapva.

body_andras 2019.08.23. 09:47:21

Mostantól videóra kell venni az ügyfélnek minden egyes mozdulatot és azzal bizonyítani hogy mi történt. Vágatlan, MetaDatás videofájl ellen nem lehet vitatkozni, bár a BKK képes lehet rá.

Thunder_th 2019.08.23. 09:52:09

@kalbász:

Ha nem a saját megtakarításunk volt, akkor miért kaptak érte reálhozamot olyanok, akik visszamentek az állami nyugdíjrendszerbe? Ha nem a saját megtakarításunk volt, akkor miért lehetett nyilatkozni arról, hogy inkább még sem mennék vissza? Úgyhogy le lehet állni az egybites hazudozással. Az jogilag magántulajdon volt. Amit államosítottak. Pont.

Thunder_th 2019.08.23. 09:55:27

De most komolyan, az ügyfélnek kell videóra venni, a jegykiadás folyamatát? Ez most komoly? Hogy bizonyítom, ha nem kaptam jegyet? Megnézném, műszakilag miként van megoldva a feedback. Mit látnak a központban, amikor azt állítják, hogy kinyomtatta a jegyet. Mert ha ez is olyan okosan van megtervezve, mint a meghackelhető bkv online jegyrendszer, vagy bármi más állami rendszer, akkor tuti, hogy egy kalap szar.

midnight coder 2019.08.23. 09:57:02

@heidt: Ja, a manyup felszámolása pont annyira volt elegáns és etikus, mint anno a létrehozása. Nem mellesleg, azt még egyik oldal sem fogta fel, hogy anno a létrehozással a szocik ugyanúgy állam bácsi jövedelemújraelosztó szerepét csökkentették - balfék agitprop kifejezéssel élve jövedelmet csoportosítottak át a szegényektõl a gazdagok felé - ahogy Orbánék az egykulcsossal.

midnight coder 2019.08.23. 09:58:57

Azt amúgy én sem értem, hogy 2019-ben hogy nem lehet egy mobil app alapú elektronikus jegyrendszert összehozni záros határidõn belül. Annyira azért nem nagy mutatvány egy ilyen.

fules170 2019.08.23. 10:36:50

@kalbász: sajnos Te vagy ennyire"zsír hülye", sőt egész pontosan egy fanatikus FIDESZ rajongó. A magánnyugdij pénztári befizetések kapcsán a tagok lemondtak az állami nyugdíj 15 %-ról. tehát szó sincs arról amit zagyválsz. Arról nem beszélve, hogy amikor bedarálták a rendszert, az volt a hülyéknek az ígéret, hogy mindenkinek egyéni számlán meg fog jelenni a befizetése. Te már találkoztál ezzel? Ja és arról sem feledkezzünk meg, hogy arról hangos az akkori és mostani lakáj média, hogy az emberek befizetéseit ellopták, amin jókat derülök, amikor minden évben elolvasom, hogy az adott évben mekkora hozamot ért el a pénztáram. Lehet hülyíteni az embereket, ezekkel az ökörségekkel, de azért 70 000 ember, köztük én is a józan ész mellett, maradtunk a rendszerben.

Darth Revan 2019.08.23. 10:42:28

@kalbász:

segg hulye vagy.
egy hulye komcsi csokeveny, aki orban segglyukaban erzi csak jol magat.

VT Man 2019.08.23. 10:47:28

@Darth Revan:
"ez ugyanaz az orszag, ahol az emberek birka modon odaadtak az allamnak a nyugdij megtakaritasaikat"

Uristen, nem rohadt unalmas mar ez a lemez?

Amugy elotte szerinted hol voltak a megtakaritasok?
Elarulom, nagyreszt allampapirban. Tehat korabban is az allamnal voltak a megtakaritasok.

Az egyetlen jogos kritika az, hogy nem tortent meg az allami maganszamlak bevezetese (Sved rendszer).
Talan majd az ellenzek, bar ok se fogjak meglepni, mert a szegenyeknek az nem lenne jo, es az alkotja a baloldali szavazobazisuk nagy reszet.

VT Man 2019.08.23. 10:48:54

@fules170:
"amin jókat derülök, amikor minden évben elolvasom, hogy az adott évben mekkora hozamot ért el a pénztáram"

Szep dolog, hogy hozamot hoz a penztarad, de ha magyar allampapirban van a jo resze, akkor szerinted ki fizeti a szep hozamodat?

Elarulom: mi, az adofizetok.

midnight coder 2019.08.23. 11:02:58

@fules170: Kis hazánkban a nyugdíj felosztó-kirovó rendszerû. Na most, amikor állam bácsi döntött arról, hogy Gipsz Jakabka jövedelmének 8%-át a közösbõl a magánszámlára utalja, attól Jakabka szüleinek a nyugdíját továbbra is fizetni kellett. Ezt pedig állam bácsi úgy oldotta meg, hogy a költségvetésbõl pótolta a kiesõ összeget, a költségvetési hiányt pedig állampapírok kiadásával fedezte. Aztán a következõ lépésben a manyupoknak kötelezõen állampapírba kellett fektetni a pénz egy részét. Kiváló, hosszú távon is fenntartható rendszer, azt csodálom hogy a többi ország miért nem követte a példánkat.

A magánszámlák bevezetésének hiánya viszont teljesen jogos kritika. Ahogy sok más is, Pl. stadionépítések, lopások, stb. De ebben speciel pont igazuk volt Orbánéknak.

midnight coder 2019.08.23. 11:05:20

@VT Man: Ez még nem lenne baj. Kb. tökmindegy hogy az államadósságunkat Gipsz Jakabka vagy egy japán nyugdíjkezelõ alap finanszírozza. Illetve abból a szempontból nem mindegy, hogy Jakabka esetleg nehezebben adja el mint egy mezei spekuláns.

A baj az, amit én leírtam az elõzõ hsz-ben.

chrisred 2019.08.23. 11:29:00

@midnight coder: A kismillió kedvezmény miatt. Ha mindenki ugyanannyit fizetne a jegyért, akkor secperc alatt megoldható lenne.

chrisred 2019.08.23. 11:34:30

@midnight coder: Valójában ez egyszerűbb volt. Az állam nem magát a befolyt nyugdíjösszeget utalta át a magánpénztáraknak, hanem a fedezetül kibocsátott államkötvényeket. A nyugdíjkasszába továbbra is befolyt a teljes összeg, viszont az államháztartás folyamatosan adósodott el a manyupok felé.

midnight coder 2019.08.23. 11:55:43

@chrisred: Technológiailag túlzottan nem nagy különbség, hogy mennyiféle jegyár van.
Ami a nehézség az inkább az, hogy nem csak bérletek, de jegyek is vannak. De ezt is egyszerûen meg lehetne oldani, ha a jegyet nem használathoz, hanem idõhöz kötnék. Azaz, egy "jegy" mondjuk egy egy órás bérletként funkcionálna, amivel a BKV minden jármûvét igénybe lehet venni az aktiválástól számított 2 órán keresztül.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2019.08.23. 11:58:39

@kalbász: a hazudozás, vagy tájékozatlanság a te oldaladon van.
Már megírták többen, hogy hol tévedsz/csúsztatsz, leszámítva egy kurva fontos dolgot:
"egyoldalúan lehetővé tették nekik, hogy magánszmlákra utalják."
KÖTELEZŐ NYUGDÍJPÉNZTÁRI TAGSÁG az, amit bevezettek. Nem lehetőség. És nem biztosító, hanem pénztár, te hagynemondjam micsoda.
A propaganda akkor az volt, hogy végre hosszú távon kell gondolkodni és a már akkor (a korfa miatt) láthatóan fenntarthatatlan rendszert átalakítani úgy, hogy hosszú távon mégiscsak fenntartható legyen (magyarul az állami szerepvállalás csökkentése volt a cél).
Állami irányból a privát szférába terelték a befizetéseket (és a kifizetéseket is), de kell(ett volna) egy emberöltőnyi átfutási idő, hogy ez meg is valósuljon.
Privát szféra=magántulajdon
Tehát az államosítás - a hazug állításokon keresztüli kényszer útján - lopás lett volna, ha nem kapják vissza népek a korábban elvett majdani nyugdíjszázalékot. (plusz reálhozam)
Gondolom nem lesz benned annyi, hogy visszajelzed, hogy megértetted és nem terjeszted tovább a sületlenségeket.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2019.08.23. 12:01:17

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: abba meg már ne is menjünk bele, hogy a "majdani nyugdíjszázalékból" mennyit fogsz látni valójában a folyamatosan emelkedő korhatár, az infláció stb. miatt.
Meg azt is megemlíteném még, milyen etikus módon szopatják a pénztárakban maradottakat a mélyen tisztelt népképviseleti parlamenterek.

midnight coder 2019.08.23. 12:02:37

@chrisred: Amúgy az egész titka igazán az lenne, hogy a bérletnek egy QR kódnak kellene lennie, ami egy GUID-ot tartalmaz, amit a BKV szervere generál amikor megveszel egy bérletet, és hozzárendeli a vásárló accountjához, amivel a mobiljába bejelentkezik. A sima bérleten is rajta lehetne ez a kód. A jegyellenõrzés pedig ennek a QR kódnak a leolvasása, és a szerveren történõ ellenõrzése lenne.

chrisred 2019.08.23. 12:31:34

@midnight coder: A technikai nehézséget nem a különböző jegyár jelenti, hanem a jogosultság ellenőrzése. A háttérrendszernek a vásárláskor ellenőriznie kell, hogy te valóban diák vagy kisgyerekes anyuka vagy.

Baluci 2019.08.23. 13:38:28

Pont az ilyen dolgok miatt eszembe se jutna ebben az országban jegyet venni automatából! Azon ritka esetben, ha tömegközlekedni kényszerülök, CSAK pénztárostól, élő személytől vásárolok! Ha ilyen nincs, akkor így jártak... Az ellenőr meg kilométerekről látszik, csak a balfácánokat bünteti!

midnight coder 2019.08.23. 13:54:47

@chrisred: Az automata sem ellenõrzi ezeket.

haXXor 2019.08.23. 13:58:53

@ételizésítő: Nekem ízlik, jól is élek belőle de ennek mi köze a szerencsétlen automatához? :D Ne legyél már kretén, ha már okos nem vagy

midnight coder 2019.08.23. 13:59:45

@Baluci: Az automata bármennyire is béna konstrukció, de azért általában elég megbízhatóan mûködik. Az olyan automata megpiszkálós embereknek pedig akikrõl feljebb lehet olvasni, levágnám a kezét, akkor utána nem piszkálna többet semmit.

Az ellenõrrel kapcsolatban igazad van, az csak a magamfajta lúzer hülyéket bünteti, a hajléktalanokkal élbõl nem tudnak mihez kezdeni, de a lumpenprolik is kapásból faképnél hagyják õket, vagy azt mondják hogy nincs náluk a személyi. Az agresszívebbnek kinézõhöz meg oda sem mernek menni, ami mondjuk annyira nem is csoda, mert a legtöbb nõ.

Zabalint 2019.08.23. 15:38:12

@chrisred:
Ehhez jönne jól egy állami API, ami az ügyfélkapun keresztül leellenőrzi, hogy jogosult-e a kedvezményre (igen/nem alapon, nem adna ki részletes személyes adatokat).

Sluck Ödön 2019.08.23. 15:52:39

@kalbász: A zsírhülyézés helyett inkább tanulmányozni kellene a kérdést. És akkor esetleg nem tetszik itt mindenféle marhaságot írogatni.

fules170 2019.08.23. 16:42:51

@midnight coder: @VT Man:

Mindig csodálkozom azon, hogy hozzászólások alapján, feltételezett intelligens ember, miért gondolja, hogy egy számára idegent letegez! Továbbra is a magázódást tartom elfogadottnak és kerülöm az amerikanizmus ezen formáját.

Fentiektől eltekintve, ki mondta, hogy a hozam nem állampapír után járó kamatból keletkezik? Egyrészt ez részigazság, másrészt nekem, aki továbbra is kitartok tagságom mellet, teljesen mindegy, hogy állampapír, kincstárjegy, részvény, vagy migránsok munkájából keletkezett haszonból jön létre a hozam. Számomra kettő dolog fontos: egy, hogy azok között maradtam (70 000 ember a 3 millióból), aki nem dőlt be a FIDESZ-nek, másrészt pedig az, hogy látom minden évben, egyéni számlámon gyarapodik az addigi befizetésem.

fules170 2019.08.23. 16:56:21

@midnight coder: Kedves Hozzászóló! Azt gondolom, hogy közgazdászként. nyugodtan mondhatom, pontosan tudom mit jelent a felosztó kirovó rendszer. Sajnos Ön viszont az almát a körtével akarja összevetni. Egyrészt ez a rendszer, már évtizedek óta fenntarthatatlan, tekintettel arra, hogy egyrészt az átlag életkor jóval meghaladja azt az értéket, amikor kitalálták ( pontosan nem emlékszem kb. 50-55 átlagos életkorra volt kitalálva), másrészt a születések és halálozások aránya, illetve eltartottak növekedése is a rendszert fenntarthatatlanná tette. Ezekből pedig következik, hogy a felosztó kirovó rendszer nem önfenntartó, hanem a mindenkori kormány döntése alapján a nyugdíjak kifizetése a befizettek adókból és nyugdíj járulékok együttes összegéből történik. Ezen felül, azt sem szabad elfeledni, hogy a mnny bevezetésekor az állam arról hozott döntést, hogy bizonyos korcsoportnak kötelező, másiknak választható, harmadiknak pedig tiltott volt a belépés. Továbbá arról is szót kell említeni, hogy a befizetett összeg fejében a tagok az állami nyugdíj bizonyos részéről lemondtak, tehát szó sincs arról, hogy élősködnénk az adófizetőkön. Végül, az egyéni számlákkal kapcsolatos vélemények, nem kritikák, hanem megállapítások, amelyek egy jól működő jogállamban nem állná meg a helyét, hiszen a közel 3 millió megrémült és tájékozatlan ember, nyilvánvaló tudatos becsapásáról van szó. Szerencsére én a 70 000-be tartozom és évről-évre örömmel kapok elszámolást biztosítómtól.

chrisred 2019.08.23. 17:09:08

@midnight coder: Mivel ez most az ellenőr feladata.

chrisred 2019.08.23. 17:19:11

@fules170: Az ismeretlenség a valós személyiségek között áll fenn, a netes személyiségeink ismerik egymást, hiszen mindenki el tudja olvasni a másiknak a regisztrációkor kitalált nicknevét. A tegezés az egyenrangúság kifejezése és megnyilvánulása.

midnight coder 2019.08.23. 17:19:46

@fules170: Kedves fules170! Ha megnézi, a blog.hu-n, továbbá az index fórumain, továbbá kb. az összes magyar nyelvû fórumon a tegezés az alapértelmezett, ezért használom én is, annak ellenére, hogy az életkorom alapján én még azok közé tartozom akik már nem is választhatták anno a manyupot, így nekem is furcsa lenne ez, ha az elmúlt két évtizedben nem szoktam volna meg.

Ami az FK-t illeti, lehet hogy az 55 éves átlagéletkorhoz volt kitalálva (bár inkább várható élettartam volt az), viszont akkoriban gondolom nem is 65 év volt a nyugdíjkorhatár. Másrészt, a várható átlagélettartamot akkoriban azért eléggé befolyásolta a csecsemõhalandóság. Azért mert Gipsz Jakabka 5 testvére meghalt 5 éves kora elõtt, Jakab bácsi nem halt meg korábban, és a fiatalon elhalt testvérek igazából a FK-ba befolyt összeget sem befolyásolták érdemben.

Én amúgy nem vagyok közgazdász, ezzel együtt a világ folyását elnézve van olyan érzésem, hogy mire én nyugdíjba vonulok, lesz olyan válság ami jó eséllyel lenullázza a befektetések jelentõs részét, beleértve azok egy részét is, amik ma a nyugdíjbiztosítók alapjai.

midnight coder 2019.08.23. 17:23:37

@chrisred: Szerintem ez az elektronikus jegyrendszer esetén is így lesz. Illetve persze lehetne olyat csinálni, hogy amikor regisztrálok akkor viszek igazolást arról, hogy jogosult vagyok ilyen vagy olyan kedvezményre, de sok értelme nem lenne. A BKV ellenõrök szerintem sokáig velünk fognak maradni, mert Pl. egy buszon másképp elég nehéz lenne ellenõrizni hogy ki jogosult használni és ki nem. Persze, elvben lehetne olyat hogy nem indul el a busz, ha felszáll valaki jegy nélkül, de a gyakorlatban ez elég fura jelenetekhez vezetne.

Zabalint 2019.08.23. 17:33:47

@fules170:
A netes etikett a tegezés fórumokon, blogokon függetlenül attól, hogy ki kicsoda. Mondjuk amerikanizmus nem tudom mitől lenne, hiszen az angol nyelvben nincsen tegező forma, pontosabban kikopott, mert illetlenné vált.

fiesta2002 2019.08.23. 17:47:35

A Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Iroda véleménye: "Mindkettő eljárás során azonban a fogyasztónak kell tudnia bizonyítania, hogy a jegy átadása nem valósult meg."

Szerintem ez nem ennyire egyértelmű. Egy vitás helyzetben annak kell bizonyítani, akinek ez érdekében áll.

Legalább ilyen jogos a BKK-nak előírni, hogy bizonyítsa, hogy a jegy kiadásra került. Például azzal, hogy ismerteti, hogy a jegynyomtatás folyamata során milyen szenzorok ellenőrzik, hogy az adott lépés megtörtént-e.

Mit tartalmaz pontosan a log. Milyen ellenőrzést végez a karbantartó, amikor megvizsgálja a készüléket. Van-e log arról, hogy a nyomtatás után azonnal kinyílt az ajtó. Ha ismert, hogy az kiadó nyílást le lehet ragasztani, akkor a BKK tett-e ellenintézkedést. Legalább annyit, hogy legyen egy figyelmeztetés az automatán, hogy nyomtatás előtt ellenőrizzük a nyílást. Vagy valami hasonló.

Annál is inkább a BKK-é a bizonyítási kötelezettség, mert valaminek a megtörténtét tárgyi módon könnyebb bizonyítani, mint azt, hogy az esemény nem történt meg.

ekat 2019.08.23. 18:01:55

@midnight coder: Londonban az Oyster-cardról nem vonódik több jegy ára, ha azokkal elérted a napijegy árát, azt hiszem a het dolog ugyanígy van. New Yorkban ugyanarra a Metro Card-ra vehetsz hetijegyet, meg tehetsz (bizonyos összegenként, talán 11 dolláronként kedvezményt is adó) összeget is, utóbbit sima jegyvásárlásra fordítható. Mi pl. pont ezt csináltuk, mivel a repterekről az AirTrain-ekre a bérlet nem érvényes, de az összeg-részből fizethetőek.

ekat 2019.08.23. 18:05:40

@fules170: Huh.... a közgazdászok ennyire nem tudnak írni?

fules170 2019.08.23. 18:22:37

@ekat: @chrisred: a tegezés a bunkóság és csendőrpertú alapján alakul ki, ha a másik valós személy nem járul hozzá

fules170 2019.08.23. 18:24:26

@ekat: kíváncsian várom mire gondol? ennek hiányában, csak egy felesleges megjegyzés

chrisred 2019.08.23. 18:30:45

@fules170: A legkevésbé sem. Petőfi a Toldi elolvasása után ismeretlenül is tegezte Arany Jánost a versében.

VT Man 2019.08.23. 19:34:46

@midnight coder:
"Kb. tökmindegy hogy az államadósságunkat Gipsz Jakabka vagy egy japán nyugdíjkezelõ alap finanszírozza."

Nem teljesen mindegy.
Hiszen ha Gipsz Jakabka finanszírozza, akkor Gipsz Jakabka befizeti az adót, utána a manyupok lecsípnek belőle egy picit, és odaadják idősebb Gipsz Jakabkának, mint nyugdíj.

Zseniális, csak minek köröztetni a pénzt, és közben még egy kis marzsot is lecsípnek belőle?

VT Man 2019.08.23. 19:38:44

@fules170:
"hogy látom minden évben, egyéni számlámon gyarapodik az addigi befizetésem. ~

Ezt tudná a Svéd nyugdíjrendszer is... Amelyik párt(ok) ezzel kampányolnak, előnnyel indulnak a szavazatomért.

SadRedBucket 2019.08.23. 22:15:40

A bankkartya tarsasagok uzletszablayzatabam benne van, hogy a vevonek vissza kell teriteni a penzet, ha a kifizetett arut nem kapta meg. Szolni kell a fizeto fel bankjanak (bankkartya kibocsato bank), hogy nem kapta meg az arut az automatabol, es masnapra vissza kapja a penzet. Valoszinuleg itt veget is erhet a sztori, de ha a BKV eroskodni akar, akkor komoly bizonyitetkokat kell prezentalnia, hogy elfogadjak: tenyleg kinyomtattak azt a jegyet. (Lasd meg tovabba Penzforgalmi torveny)

öcsi333 2019.08.23. 22:21:26

@body_andras: Tisztelt body_andras! Magyarországon külön törvény mondja ki,hogy tilos hangfelvételt,vagy kép felvételt bizonyító erejű felhasználásra alkalmazni. Úgy szól a törvény a részletekben,hogy a hang,vagy kép, felvétel könnyen manipulálható..Természetesen lehet nézegetni. Vagy lehet bemutatni.De külön igazolás kell hozzá,hogy a felvételt nem manipulálták..Van más mód is. A résztvevő felek elismerik a felvétel valódiságát. D? Akkor talán az automatát üzemeltető,is elismerheti az automata hibáját.

aefzuj 2019.08.24. 00:53:20

2019. Papir alapu jegy es jegyautomata. LOL.

Oszt' senki se erti hol kesik a nyugati eletszinvonal. Hihi.

body_andras 2019.08.24. 07:59:20

@öcsi333: Nem vagyok nagy szakértő de úgy hallottam hogy a fájl metadata elárulja ha manipulálva van vagy sem. Mondjuk a jegyautomatának is lehetne kamerája és akkor a tömködő tolvajok kedve is elmegy a huncutkodástól. Hosszú távon egy jól működő e-jegy rendszer kéne, de sajnos abban a nagypályás tolvajok utaznak már egy ideje.

ekat 2019.08.24. 10:40:28

@fules170: Vesszők használata.. Alany-állítmány nem egyeztetése. Az értelmes mondathoz szükséges szavak kihagyása. Fogalmazás általában.
Pl. ez a hozzászólása:
Kíváncsian várom - mindenképpen vessző, és egy hogy sem lenne hátrány, de nem okvetlen kell - mire gondol? Ennek hiányában - és itt vessző nem kell + ez - csak egy felesleges megjegyzés. És akkor még nem említettem, hogy mi az, aminek hiányában? Erre egy főnév válaszolhatna, de olyan az előző mondatban nem volt.

ekat 2019.08.24. 10:48:39

@fules170: :D
Nem tudom, én miért kaptam ezt, egy szót nem szóltam a tegezésről. Mivel én is 50+ vagyok, mint bizonyára Ön is, így én is csodálkoztam rajta valaha, de amúgy abszolút nem zavar, ha tegeznek, sőt. (Na jó, hivatalban ne tegezzenek, de máshol nyugodtan.) De itthon a neten ez a szokás, és az ember alkalmazkodik. IRL eszem ágában sincsen idegeneket letegezni. A neten semmire nem következtethet a tegezésből, a csendőrpertu szóból viszont annál inkább, munkásosztály 70+. :D Tudom, közgazdaság, de akkor a kedves papa volt a ludas.

brand_boy 2019.08.24. 13:44:49

@midnight coder: a legelső nyugdíjat Bismark idejèben olyanok kaphattàk,akik elmúltak 70 èvesek. Az utolsó fizetèsük 10% volt a járandóság.

Thomas Dantes 2019.08.24. 15:49:14

@fules170: Én meg azon csodálkozom, hogy még mindig akad olyan idióta aki az interneten magázódik. Miközben, az interneten, a magyar interneten, az etikett szerint a tegeződés az elfogadott. Aki a neten magázódódik, az csak egy tudálékos idióta, aki ezzel akar különbnek, okosabbnak tűnni, de ettől csak hülyébbnek tűnik.

Péter 2 2019.08.25. 16:05:38

@öcsi333: Nem. Nem mondja ki. Pláne nem külön törvény, ilyesmire magától értetődően nem hoznak *külön* törvényt, de a nem külön törvény sem mond ki semmi ilyesmit. Magyarországon a bíróságok ítélkezése a szabad bizonyítás elvén alapul, a bíróságnak nagyon széles a mérlegelési jogköre, hogy mit fogad el és mit nem, és a kialakult bírói gyakorlatnak megfelelően adott esetben olyat felvételeket is el szoktak fogadni, amelyek készítése amúgy törvénybe ütközött.

Szóval, butaságokat nem érdemes terjeszteni.

Péter 2 2019.08.25. 16:15:38

@midnight coder: Ez még édeskevés. A kód másolható, tehát a bérlet többszörözhető és nem lhet kiszűrni a többszörös felhasználását.

Péter 2 2019.08.25. 16:25:44

@midnight coder: Nem, nem volt igazuk. Még ha az alapfeltevésben igazuk is lett volna, a megvalósítás módjában akkor sem.

Hántsuk le a politikát róla. A nyugdíjrendszer már ma is közel finanszírozhatatlan, és nyilvánvaló demográfiai okok miatt a jövőben még kevésbé lesz az. Az országnak elemi érdeke, hogy a finanszírozására az eddigitől eltérő (biztosítási, öngondoskodáson alapuló) forrásokat vonjon be. A manyup ezért lett, annak ellenére, hogy előre tudni lehetett, hogy egy plusz költséggel járt, az ország úgy ítélete meg, hogy az átmeneti plusz költségekkel *együtt* is érdeke az új pillér kialakítása. Pont ugyanebből az okból lett bizonyos társadalmi rétegek számára átmenetileg kötelező, hogy kezdetben adminisztratív eszközökkel tereljenek minél több ember ebbe a rendszerbe is. Ez idáig simán előrelátó számítás volt, ismétlem, azzal együtt, hogy tudtuk, hogy többletköltsége van, de hosszabb távon akkor is megéri az országnak.

Az, hogy később úgy gondoljuk, hogy mégsem érte meg, teljesen vállalható vélemény. Ha a Fidesz annyit tesz, hogy kivezeti a lehetőséget, vagy teljesen fakultatívvá teszi, vagy bármiféle más módon igazít, módosít rajta, a befizetéseket más százalékban, más konstrukcióban, másfele tereli, az teljesen elfogdható és korrekt megoldás. Adott esetben nem minden szakember értene egyet vele, de az álláspontokat meg lehet vitatni.

Itt viszont nem az történt, hogy egy időponttól kezdve megváltozott a *jövőbeli* rendszer, hanem visszamenőleg, magántulajdon államosításával (nem érdemes vitázni, hogy mennyiben volt az, mivel a törvény feketén-fehéren kimondta, hogy az volt, tehát az volt, teljesen lényegtelenek azok az okoskodó érvek, hogy mennyire lehetett vele szabadon rendelkezni; nem ettől függ), már megszerzett jogok elvételével egyszerűen betereltek az állami költségvetésbe hárombillió olyan forintot, amely állampolgárok magántulajdona volt. És ezt így nem lehet helyesnek címkézni. Rendszereken, szabályokon, megoldásokon változtatni lehet, kártalanítás nélkül államosítani nem lehet (persze, a gyakorlatban lehet, de legalább ne álljunk neki megideologizálni, hogy ez miért volt nemes cselekedet).