Tékozló Homár

Az utolsó darab hajvágóra ment rá a vásárló, sírás lett a vége

2019.08.28. 10:00 | Homár Rezső | 101 komment

argh_thanks_for_reminding_me_f2441ba3d7b387e58ee0b3a8debaa6d6.jpg

Olvasónknak nagyon kellett valami, ami csak az Euronoics-nál volt meg és ezért bármire képes is lett volna. A termék doboza azonban eltűnt pont úgy, mint a türelem a vásárlóval szemben.

Tisztelt Euronics!

Mérhetetlenül csalódott és dühös vagyok az értékelhetetlen kiszolgálásuk és tehetetlen balfaszságuk miatt. Az alábbi levelezésben látszik, hogy meg szerettem volna venni a Reminton HC6550 hajvágó gépet ami a webshopuk alapján az egyetlen bemutató darab ami készleten van engedménnyel. Először telefonon hívtam Önöket, hogy utána érdeklődjek hogy biztos hogy van ez a KÖKI üzletükbe, mert nem szerettem volna feleslegesen bemenni. Többször hívtam Önöket több ügyintézővel beszéltem és sosem kaptam segítséget, csak annyi volt mindig a válasz menjek be ott megvehetem, csak annyit szerettem volna hogy odatelefonálnak az üzletbe, mivel ügyfél vonal nincs, hogy tegyék félre vagy legalább kérdezzék meg elérhető-e a termék? Majd emailben érdeklődtem az alábbiak szerint, ahol ugyanazt a sablont kaptam mint telefonon, csattogjak be személyesen más út nincs 2019-ben, miért is lenne? 

A mai napon munka után beutaztam a KÖKI-be autóval, annak reményében meg tudom venni a gépet. Időt szánva erre a történetre, pedig lett volna fontosabb dolgom is, de mivel kellett volna a gép átszerveztem mindent hogy a csúcsforgalomba beutazhassak.

Megérkeztem a boltba mentem a vevőszolgálatra, hogy megvenném a gépet, aki egy értékesítőhöz irányított aki egy második értékesítőhöz irányított mert árakat ragasztgatott ezt megértem oké. Végre kompetens értékesítővel találkoztam akinek elmondtam a sztorit, ez az egy gép van az országba, az is itt a KÖKIben szeretném megvenni, miközben mentünk a hajvágó pulthoz már pedzegette, hogy ez a gép 2017 óta ott áll biztos meg akarom venni? Igen volt a válasz mivel vákumos gépet keresek és ez pont megfelelő nekem. Ki is volt szíjjazva a kiszemelt darab a hajvágó gépes állványra árral együtt. Mondom szuper akkor ezt meg szeretném vásárolni. Na innen kezdődik a vesszőfutásom, ugyanis nem volt meg sehol a gép doboza a tartozékokkal egyebekkel így nem tudják eladni nekem. Hangsúlyozom ki volt téve árral együtt a termék!

Odamentem a vevőszolgálathoz, hogy elpanaszoljam az esetet mivel már kissé dühös voltam. Szerencsémre pont ott volt XY boltvezető úr. Elmondtam neki is a történetet és itt jön a döbbenet, annyi volt a válasza nem tud mit csinálni ezzel sajnos, nem tudja eladni a gépet. Mondtam neki ezt értem, de telefonos ügyfélszolgálat, a levelező ügyfélszolgálat és a webshop alapján is eladó ez a gép szeretném megvenni segítsen, oldja meg a helyzetet. Emelt hangnemben próbált kioktatni ez nem az Ő problémája és idézem: " Mit csináljak gyártsam le???" nevezetű reakció is elhangzott. Majd kilépett a beszélgetésből és egyetlenegy célja volt, hogy eltüntesse a gépet az árral együtt. Mindössze valami megoldást szerettem volna mivel nem kevés időt pénzt energiát tettem sajnos ebbe a vásárlásba, szerettem volna valami eredményt . kb 10 perc várakozás után újra megjelent XY hogy sajnos nincs meg a doboz a tartozékokkal biztos ellopták. Itt adtam fel és hagytam el az üzletet.

Hazafele menet azon gondolkoztam hogy mennyire durva, hogy Önök elrabolják az időmet a pénzemet energiámat a semmiért és még Önöknek áll feljebb. Tudják mi az egyetlen dolog az életben ezalatt a rövid pályafutásunk alatt amit itt töltünk a földön ami nem jön vissza soha tehát mondhatni az egyik legértékesebb dolog? Az idő az, amiből úgy nettó 3 órával megrövidítettek ez már soha nem jön vissza, az anyagi része nem érdekel, de ez hogy az EURONICS lopja az időmet mert megteheti, mert a társosztályok impotensek és nem tudnak egymással kommunikálni mindezt alkalmatlan boltvezetőnek csúfolt arcokkal megspékelve, hát ez elszomorító Önökre nézve.

Kérdezem én minek tartanak fent Ügyfélszolgálatot? Ez sokkal jobban hasonlít egy cirkuszra, csak annyi különbséggel hogy az előadás végén nem a nevetéstől kell fetrengenem hanem a hányingertől és a sírástól!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lalikám 2019.08.28. 10:04:11

Ez már az elején veszett fejsze nyele. Ha már ott érzi, hogy nem ügyfélbarát a cég, akkor miért ragaszkodik hozzájuk? Annyi más lehetőség van.

temprasordog 2019.08.28. 10:10:17

Kedves posztoló, a te döntésed hogy bemész-e csúcsforgalomban a bizonytalanra, főleg az Euronicsba. Gondolom azt a pár napot kivárhattad volna amíg megérkezik valamelyik webshopból amire kb 30mp alatt rákereshettél volna.

Lalikám 2019.08.28. 10:12:00

Egyébként ez a termék eléggé kifutott darabnak tűnik, ezt is jó lenne tudni miért ragaszkodik hozzá. Ennél ebben az árkategóriában már jobbakat is lehet kapni, amit több helyen meg tudna venni.

body_andras 2019.08.28. 10:26:45

Euronics? Ügyfélszolgálat? Vadász-vadász.
Viccet félretéve, kell hogy legyen felelőse annak, hogy az árral kitett termékek valóban eladhatónak legyenek, azaz leltárazva legyen a dobozuk és minden tartozékuk, folyamatosan ellenőrizve, és ha csak pár órára is elkótyavetyélődik valami, akkor polcról le kell venni. Erre döbbent rá XY is amikor rádböfögte hogy "gyártsamle?"

Snagal 2019.08.28. 10:38:18

Ez nem fogy. védelmi poszt, a Juronics ellopta egy idejét - lopást a rendőrségen kell jelenteni.
Mellesleg ha meg eladják neki a hiányos cuccot akkor arról lenne itt a poszt, hogy eladták neki doboz nélkül, alkatrészek nélkül... gondolom certifikát se volt hozzá :(

A levélből egyébként számomra nem derült ki a poszter mit szeretett volna: ha ellopták/eltünt/szublimált a kiállított cucc doboza és tartozékai (mondjuk jó lenne tudni ezek a tartozékok hiánya mennyire lehetetleníti el a használatot) és saját tapasztalata szerint ez az utolsó az országban akkor mit szeretett volna az euronicstól? Elvinni a hiányos készüléket? vagy tényleg azt várta, hogy gyártsanak neki 3D nyomtatóval dobozt és tartozékokat? Előbbi esetben az EUro a hülye, hogy nem adta oda beszeráron egy jegyzőkönyv kiséretében. Utóbbi esetben nem kérdés...

Snagal 2019.08.28. 10:40:34

Az ki maradt, hogy annyi haszna van a posztnak, hogy az euronnics ügyfélkezelési szokásaira rávilágít - megérdemlik ők is a fszkorbácsot azért amit egy vásárolni kívánó emberrel telefonon leműveltek.

a lekvár neve puffin 2019.08.28. 10:42:26

Ez egy idióta.Az ügyfélszolgálatnál annyit kellett volna kérnie,hogy kapcsolják a boltot és rákérdezni,mi a pálya.Ha nekem ez ment és megúsztam vele egy Szegedről Budaörsre autózást,akkor miről beszélünk?Néha kellene gondolkozni és utána telesírni a netet (amúgy én sem vagyok Euronics törzsvásárló...)

Darth Revan 2019.08.28. 11:11:58

egyetemista korunkban a lakotarsam vett egy olcso hajnyiro gepet. Nevetve mondta, hogy nem baj, ha par hajnyiras utan elromlik, mert mar az elso alkalommal behozza az arat.

a baratnoje elkezdte nyirni es kb a fel fejevel vegzett, amikor bedoglott a gep :)

A baratno ugyesseget dicseri, hogy ezutan egy koromvago olloval (!) fejezte be a hajvagast es teljesen elfogadhato eredmeny jott ki :)

A poszthoz: minek ment oda?! ha ennyire nem akarjak neki eladni a gepet, nem kell ott megvenni.l

szekertabor · provo.blog.hu 2019.08.28. 11:28:10

Ez egy teljesen korrekt fogyvéd poszt. A "minek ment oda", és hasonló kommentek nem veszik figyelembe, hogy a fogyasztóvédelmi blog létének a célja az, hogy a jövőben egyre kevesebbszer lehessen a posztolót ekézni amiatt, hogy az üzletben kiszúrtak vele. Márpedig minden áldozathibáztató (mért nem veszed tudomásul, hogy Magyarországon élsz) jellegű komment a szolgáltatók pozícióját erősíti a fogyasztóval szemben.

Próbált érdeklődni, minden felületen azt a választ kapta, hogy ott az áru, mégsem adták el, mert hiányos volt. Ennyi. Az okozott költségekért, kárért senki nem vállalja a felelősséget. Ami pedig a posztolót illeti, vásárlók könyvébe történt bejegyzés? Kíváncsi lennék az üzlet és a Fogyvéd hatóság válaszára.

a lekvár neve puffin 2019.08.28. 11:40:50

@szekertabor: ugyanilyen ok miatt kerestem meg a euronics üfsz-t.Utolsó,kiállítási darab tv,amit kinéztem,budaörsi üzletben.Telefon,üfsz semmit nem tud,kapcsolta a boltot,agyhalott eladóval pár mondat (szerettem volna félretetetni,de csakazért sem...Szegedről egy órán belül érjek oda....) és el volt felejtve.Ennyi.Ehhez nem kell diploma,önérzet csak némi szürkeállomány és egy darab hívás.Az,hogy milyen idiótával beszéltem mellékes.

Nick-son 2019.08.28. 12:04:00

Az mondjuk nem a bolt hibája, hogy a posztoló fontosabb dolgokat félretett a hajvágó vásárlás reményében. Az sem a bolt hibája, hogy a posztoló csúcsforgalomban megy hajvágót venni. Ne akarjuk már az egész életünk sikertelenségét a műszaki bolton leverni.

Nem jó senkinek se, hogy nincsen meg a hajvágó doboza, meg a tartozékok, a boltnak se, mert ők így nem tudják eladni, poszternek se, mert ő így nem tudja megvenni, de ha egyszer nincs meg úgy őszintén mit várt? Térdre borulhatnak előtte, de ha bele gebednek se tudják odaadni azt ami nincs meg. Ilyesmi azért előfordulhat, de kb. ugyanez a helyzet ha a vásárlás után kiderül, hogy van valami baja a készüléknek és vissza kell vinni. Pont ugyanúgy elmegy az idő. Duplán.

Egyet tehetnek a boltban, hogy kedvesek, empatikusak, de van akinek semmi nem elfogadható, csak dühöngeni akar.

Ez meg, hogy elrabolják az időt... elrabolják a hivatalok is, ha sokan vannak, elrabolja a MÁV, ha késik a vonat, elrabolja aki nem elég gyorsan pakol a pénztárnál... sok minden elrabolja.

Nincs minden veszve egyébként csak az árukeresőn három helyen lehet kapni, ha jók a raktárkészlet infók.

Péter 2 2019.08.28. 12:18:07

Vákuum, két (!) u-val, kedves ostoba posztoló.

A.C. 2019.08.28. 13:10:24

na én a második ba/be/ban/ben tévesztésig olvastam...

a poszternek tuti igaza van, de egy db fanszőrvágóért ekkora patália, hogy levelet ír?

ekat 2019.08.28. 13:12:26

@Péter 2: Most pont ebbe kötsz bele? Az egész irománytól sírórohamot kapna egy magyartanár. :) De ettől még a posztolónak lehet=ne akár 130+ is az IQ-ja.

Bombaló 2019.08.28. 13:22:54

Én azon morfondírozom, hogy egy 18000 Ft-os készülék mennyivel volt olcsóbb, ha érdemes volt autózni érte és elcseszni vele 3 órát. Mert ha utólag a vélt kár értéke nagyobb, mint a kedvezmény, akkor némi előre gondolkodás árán ezt mind megspórolhatta volna a posztoló...

juhaszvik1 2019.08.28. 14:06:56

A történet összefoglalva (mínusz siralom):
1. online adatok alapján van termék a KÖKI-ben
2. ügyfélszolgálat elérhetőséget nem tud adni, hogy ezt az üzlet szóban meg tudja erősíteni
3. a termék valóban ott van az üzletben, de sem a doboza, sem a kiegészítők nem találhatóak, ezért az üzlet nem hajlandó eladni

Szerintem, ha el tudta volna érni az üzletet, akkor is csak azt mondták volna neki, hogy "van, de már elég régóta ki van rakva, de ha így is kell, vigye el", és ugyanúgy csak a személyes átvételkor derült volna ki számára, hogy baj van. Ha telefonon félrerakatja, akkor az eladók valószínűleg hamarabb észreveszik, de biztos nem hívták volna vissza.
Az igazi hiba az üzlet részéről egyébként az volt, hogy egy olyan terméket árult, amit nem adhatott el, illetve nem is tudta, hogy nem adhatja el.

Maga a poszt egy 3/10-es, az átlagnál több panasz, és az átlagnál kevesebb helyesen leírt szó miatt. Bár nálam már az lehúzza, ha három gondolatot 3000 karakterben tud csak valaki elmondani.

metal · http://electric.blog.hu 2019.08.28. 14:14:04

Vajon lézerkard is volt mellékelve ahhoz a szarhoz? Vagy miért volt annyira, de annyira vonzó az az egy nem létező darab. Megint csak azt tudom írni, mint máskor már. Észt nem lehet pénzért venni, minden másra ott a mastercard.

molyos1 2019.08.28. 14:41:38

Érdekes, hogy néhány hozzászólás után a posztolót kezdik fikázni szinte minden alkalommal.
Tudjátok kedves hozzászólók, hogy miért ezt akarta a posztoló megvenni?
Mert erre szottyant kedve, és itt a pont.

Zabalint 2019.08.28. 14:57:30

@molyos1:
De baszod, azt nem tudja megvenni, ami nincs.

Permetező 2019.08.28. 16:32:07

@molyos1: ez nem így működik, ha én sem tehetem mindig azt amihez kedvem szittyan úgy a prosztoló sem!

Fekete Krindusz 2019.08.28. 16:32:56

itt az új változat:

www.arukereso.hu/hajvago-szakallvago-c4208/remington/vacuum-mb6550-p220548004/

A HC az tényleg egy öreg szar, hálisten nem adták oda a kiállított darabot kiegészítk nélkül

Boar. 2019.08.28. 16:52:39

Euronics?
Faszkalap eladók akik hárman is legyeskednek egy vevő körül de a többit bunkó módon rázzák le ha kérdezni merészel.
Az áruismeretük a béka segge alatt.
A pénztárnál egyetlen szerencsétlen de "hitelügyintéző" az van három is.
A "főnök úr" kávésbögrével a kezében flangál és poénkodik a munkáját végezni próbáló szerencsétlennel a pénztárnál de annyi agya nincs, hogy beálljon a másik kasszához noha már vagy tizen állnak sorba. Ugye nem csak fizetés van a pénztárnál hanem egy rakás papírt ott töltenek ki ezért a sor lassan halad a hólyag üzletvezető meg nem érti, miért küldöm el az anyjába... Pedig elküldtem, hangosan, annyira irritált ahogy ott vigyorgott amíg mi izzadtunk a sorban.
Sajnos krakusváron nincs túl sok hely ahová mehetne az ember, a tescoban nyílt mediamarkt "light" kínálata szánalmas a légkör meg kb. mint az euronicsban...

élhetetlen 2019.08.28. 16:54:02

@Zabalint: “De baszod, azt nem tudja megvenni, ami nincs.”. De ez volt, ott volt beárazva. Nézzünk egy hajszárítót, mert az szoktam használni, hajnyírót nem. Járhat hozzá egy csomó toldalék, szűkítő, göndörítő, simító, azaz tartozékok. Ha a tartozékok nincsenek meg, de tudom, hogy soha nem használnám őket, hadd vegyem már meg a beárazott hajszárító! Legfeljebb egy aláírt lap, hogy a vevő nem fog reklamálni a hiányzó dolgok miatt. Ez lenne a kiszolgálás.

a fekete krindusz 2019.08.28. 17:02:18

@élhetetlen: itt megvehetted volna a nullásgépet madzag, meg fejek nélkül. köll?

molyos1 2019.08.28. 17:09:31

@Zabalint: A Te stílusodban: A webshopban hirdették baszd meg, nem vetted észre?? És nem úgy hirdették, hogy nincs, hanem úgy, hogy van, hiányosságokkal és árengedménnyel.
Érted?

molyos1 2019.08.28. 17:11:51

@Permetező: Értsd: Ha neked szar, legyen másnak is az? Szittya mentalitás.

Permetező 2019.08.28. 17:21:48

@molyos1: az érmének két oldala van. Nem kívánhatom a "nekem jó akkor legyen jó másnak is" dolgot anélkül ha az ellenkezőjét nem kívánhatom. A kettő annyira összefügg hogy megbonthatatlan egységet alkot... fizika...

élhetetlen 2019.08.28. 17:32:21

@Lalikám: “kifutott darab”. Az igények nem egyszerűek. V-vágó, nagyon régen. A skála előtt két asztalon gyalulnak, a vágók csak annyiban különböznek, hogy az egyik narancssárga (úgy 10 eft), a másik barna (5 eft). Kérdezem a sárgát, miből gondolja, hogy el tudja adni dupla áron? Kihúz az aztal alól agy rozsdás barnát. (marketing, nyilván a másik is megkapta a pénzt, amiért hagyta magát égetni). Megvettem a sárgát, negyven évig működött, akkor esett szét az él az illesztésnél. Bocs, hosszú lett a bevezetés. Akkor néztem meg a márkát. Börner, V1. Csak a cég már elment Magyarországról. Az egyik haver két hetente ment Németországba, hozzál egyet. Nem jött össze neki, passzolta a melót egy barátjának, ő meg a papájának, info elveszett, kaptam egy V5-t. (ötödik változat). Szuper, csak nincs szükségem 8 különböző vastagságú sárgarépa karikára, elég a vékonyabb, vastagabb, főleg, ha babrálni is kell a beállítással. Most elvan a szekrényben, nem volt hozzá türelmem. És a kifutott darab, ha már 5-nél tartanak, az első verziót már nem egyszerű beszerezni. Aztán megjött Angliából, és remélem, már kihúzza életem végéig. Csak azt akartam mondani, hogy néha az alap használtatóbb, mint a feltupírozott x-edik változat.

Zabalint 2019.08.28. 17:40:10

@molyos1:
Ha a webshopban valamiről azt írják, hogy készleten van, az nem jelenti azt, hogy kötelező szállítaniuk, az csak tájékoztató jellegű, csak azután kötelesek szállítani, ha egy ember visszaigazolta.

Én az esetek többségében a homár posztoknál pont hogy a vásárlónak adok igazat, de ez esetben a vásárló igénye értelmezhetetlen. Most akkor doboz és tartozékok nélkül megvette volna? Ha nem így van, akkor mégis mi a francot akart, miután látta, hogy nincs? Komoly, hogy ha nem kapok tájékoztatást, és elutazok potyára egy üzletbe, ahol kiderül, hogy nincs termék, akkor az üzletnek ki kellene fizetnie az elvesztett időmet meg az utazásomat? Ráadásul itt a vásárló meg sem rendelte helyszíni átvételre, bár nem tudom Euronicsnál van-e ilyen. A sztori eléggé rímel a múltkori ruhás posztra, egyáltalán nem kellett volna a tájékoztatás hianya után bemennie a vevőnek, vehetett volna máshol másik hajvágót, de ő ment be önként vadászni.

havrilla 2019.08.28. 17:42:48

Irigylem a panaszost, hogy az élete ennyire problémás.

élhetetlen 2019.08.28. 17:44:37

@a fekete krindusz: “köll?”. Valószínű, hogy nem. De írtam, hogy még nem láttam közelről hajnyírót. Feltételezem, hogy, ha olyan dolog hiányzott volna, amitől nem tudja használni, akkor neki sem köllött volna. Ezt próbáltam érzékeltetni azzal, hogy egy hajszárító a göndörítő nélkül is szárít, és, ha valaki nem akar göndöríteni, akkor megveheti a szárítót akkor is, ha a göndörítő elveszett. Mit nem értesz?

axolotl77 2019.08.28. 17:51:35

www.arukereso.hu/hajvago-szakallvago-c4208/remington/hc6550-p302013149/
Nem tudom, hogy mennyire volt erős a spórolási szándék, de elnézve a másik három ajánlatot, sokat nem nyerhetett volna vele a poszter.

GhostBusters 2019.08.28. 17:58:05

Üzletbe a termék biztosan nem található meg.
Csak üzletbeN.
Írni-olvasni nem tudók világa ez.

gurigapapa 2019.08.28. 18:22:04

@body_andras: "Viccet félretéve, kell hogy legyen felelőse annak, hogy az árral kitett termékek valóban eladhatónak legyenek, azaz leltárazva legyen a dobozuk és minden tartozékuk, folyamatosan ellenőrizve, és ha csak pár órára is elkótyavetyélődik valami, akkor polcról le kell venni."

A mai munkaerőhiányban? Nincs erre ember.

Ettől függetlenül az Euronics nem kezelte jól a helyzetet, szerintem fel kellett volna ajánlani, hogy a terméket a vásárló elviheti árengedménnyel, aki aztán valahogy összevadássza a hozzávaló tartozékokat. De abban is igaza van a vásárlónak, hogy az ügyfélszolgálat legalább kapcsolhatta volna telefonon a boltot, ahol korántsem biztos, hogy van, aki ráér megnézni, de legalább az esély meglett volna erre.

élhetetlen 2019.08.28. 18:37:45

@Zabalint: Nem ugyanazt olvastuk? “Ki is volt szíjjazva a kiszemelt darab a hajvágó gépes állványra árral együtt. Mondom szuper akkor ezt meg szeretném vásárolni.”. Ebből úgy tűnik, hogy megvette volna, de nem adták el neki, mert nincs meg a doboza, stb…Nem akarom ismételni,hogy, ha nem akarom használni a göndörítőt a hajszárítónál, akkor nem érdekel, hogy elvesztették. “mégis mi a francot akart, miután látta, hogy nincs? “. Ha jól értem, azt látta, hogy van, ott az orra előtt beárazva. Te miről beszélsz? A másik. Itt nem webshopról, hanem ügyfélszolgálatról beszélünk. Egy ügyfélszolgálat képes kitelefonálni az adott boltba, ahova a vevő nem, tud kérdezni, és, ha egy darab van, félre tudja tetetni. Itt erre szándék sem volt. Hogy értsed, most megint egy hosszabb példa. Valamikor volt egy Arany balladák kazettám, aztán egy angol tanfolyamon, egy angol újságíró srácnak meséljünk magyar meséket. A kezdetleges nyelvtudásunkkal elmesélt Mátyás király sztorik úgy végezték, hogy stupid story. Az egyik srác nekiállt elmesélni a Vörös Rébéket. Nem sikerült, de ezt nem hagyhattam. Két éjszaka csináltam egy tükörszöveget, ez a magyar, ez az angol, ez meg a dallama Sinkovitssal a kazettán. Az angol srác másnap vett egy magyar nyelvű Arany balladákat, én meg neki ajándékoztam a kazettát. Aztán rájöttem, hogy nem tudom pótolni, mert elfogyott. Sok év telt el, mire eszembe jutott megnézni, hogy kiadták-e CD-n. Igen, de az is kb. elfogyott. Nem tudom már, melyik könyvterjesztő volt, végigtelefonálta a boltjait, visszahívtak, valahol van még egy, félreteszik, holnap estig mehetek érte. Valahogy így kéne működni az ügyfélszolgálatnak. Érted?

élhetetlen 2019.08.28. 19:29:10

@GhostBusters: Tudod, tudom mi a különbség a bemegyek egy boltba, vagy bent vagyok egy boltban között. De én pl. egy párnán könyökölve gépelek, kímélendő a gerincemet, és néha nem ér le úgy az ujjam, ahogy szeretném. Azt meg nyilván tudod, ha már ilyen művelt vagy, hogy az agy korrigál, hiába olvasod át a szöveget, azt hiszed, azt olvasod, amit írni akartál. Egyébként, ha szerinted valaki nem tud írni, olvasni, már nem lehet igaza, akkor sem , ha érthető amit ír? Neked meg mindig igazad lesz, mert tudod a ba,be, ban, ben közötti különbséget? Téves feltételezés, és nagyképűség.

Zabalint 2019.08.28. 19:56:40

@axolotl77:
Nem biztos, hogy azoknál ténylegesen is kapható, jártam már úgy, hogy 2 webshop volt az árukeresőn, de ha rákattintottam, egyiknél előrendelésre volt, a másik azt írta készleten, de rendelés után írtak, hogy nincs. Én biztosan nem mentem volna be bitonytalanra a posztoló helyében, megrendeltem volna a Euronics webshopjában, akkor kiderült volna mi a helyzet, nem fut felesleges kört. Akár személyes átvételes rendelés esetén is, hiszen ez esetben megpróbálták volna foglalni, és ott derült volna ki a hiányosság.

Szvsz nem a kedvezmény miatt akarta, hanem valamiért a kifutó modell volt neki szimpatikus.

Permetező 2019.08.28. 20:19:31

@alprazolam: parancsolj drága gyermekem

Goyo 2019.08.28. 20:24:10

Pisztollyal kényszerítettek, hogy dugóban menj oda?

molyos1 2019.08.28. 20:26:29

@Zabalint: Lefordítom neked: Webshop=internetes üzlet. Most azt akarod bizonyítani, hogy közlik azt a készletet, ami beárazva, leírással, stb. nem kapható? Kikezdhető a logikád.

molyos1 2019.08.28. 20:31:55

@Permetező: Amit írsz, az bármi, de nem fizika! (Ha már fizika, vagy inkább geometria, az éremnek három oldala van. :) Azt javaslom, hogy a véleményedet - nem természettudományos alapon - gondold még egyszer át.

Yossarian_M 2019.08.28. 20:43:41

Ez most komoly? Tenyleg vannak ilyen lenyek? Te joisten...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.08.28. 20:51:40

@Yossarian_M: neked ez az első posztod, amit itt olvasol? A 90% ilyen.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.08.28. 20:53:30

Na legalább annyit elért az ember, hogy az euronics-ban már nem lehet megtalálni. Ellnben a másik 3 webshoppal, ahol elvileg van, de meg se próbálta őket felhívni. Remélem az euronicsban 4 számjegyű volt az ára, amiért nekiállt baszakodni miatta.

Permetező 2019.08.28. 20:53:36

@molyos1: ez nem a véleményem volt hanem fix tények, az összes román egyetem fizika szakán tanítják és gyakorlatban is almalmazzák az emagnál

Yossarian_M 2019.08.28. 20:54:44

@onlajnok: en kis naiv, mindig racsodalkozom, hogy van meg ilyenebb

molyos1 2019.08.28. 21:01:29

@Permetező: Most már értem, hogy miért szárnyal a román fizika a tudományos világban...

Zuzer78 2019.08.28. 21:19:10

Terjengős, unalmas poszt. Euronics kizárva alapból.

élhetetlen 2019.08.28. 21:46:07

@onlajnok: “Ellnben a másik 3 webshoppal, ahol elvileg van, de meg se próbálta őket felhívni.”. Én meg ezt a logikát nem értem, ha elvileg ott is volt, ahova ment, miért hívott volna három másik céget, ahol elvileg volt. Biztosan béna vásárló vagyok, de, ha megtalálom ami kell, és megfelel az ára, eszemben sincs még x boltot megnézni, felhívni, hogy ott is van-e. Minek?

nsxtom 2019.08.28. 21:47:38

@szekertabor: Végre valakinek le esett!!
a többi tudatlan Nagy képernyőstől meg mit várjunk??:)
Játszák itt a NEM létező "agyukat, azt annyi lé nincs szerintem egyik másik zsebébe ,hogy át menjen az út túloldalára.
az előtted szólók Nagy része
Te látod Tökéletesen!

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.08.28. 21:51:15

@élhetetlen: mert ha ekkora hercehurca elmenni az üzletbe, akkor én kerestem volna olyan helyet, ahova nem kell elmenni.

Meg ha az euronicsot fel tudta hívni, hogy tényleg van-e, de senki nem tudta megmondani, akkor a többibe miért nem tudott telefonálni? Azok között is van budapesti, ahol személyesen át lehet venni, oda ugyanúgy elmehetett volna, ha kiderül, hogy ott étnyleg van.

nsxtom 2019.08.28. 21:55:30

@élhetetlen: ostobának,rossz indulatúnak írhatsz te bármit!
migráncs átment,meg az áájfon,Ja és "jó" kis 320D bmw,se hadjuk ki!
ezek ennyit tudnak.
oszt ,jó napot.

élhetetlen 2019.08.28. 22:18:05

@onlajnok: Igen, itt mindenki tud írni, senki nem tud olvasni. Miből gondolod, hogy a többi boltban jobban járt volna, egy kifutó terméknél. Fentebb már írtam, ne keresd meg, mert fárasztó,( 2019.08.28. 17:32:21), kereshettem volna a V1 vágót Magyarországon, csak nem volt. De neked minden olyan egyszerű. Kíváncsi lennék, hogy tényleg ilyen simán intézed-e az ügyeidet, vagy csak szövegelsz..

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.08.28. 22:23:19

@élhetetlen: "Miből gondolod, hogy a többi boltban jobban járt volna, egy kifutó terméknél." - nem gondolom, de meg se próbálta. Nyilván lehet hogy ott se lett volna, de az ember pont amiatt vekeng, hogy mennyi ideje elment ezzel, amit lehet 5 perc telefonálással megelőzhetett volna. Igen egyszerű, mert egyszerűen intézem a dolgaim. De egyébként meg mit számít hogy én mit hogy csinálok. Nem én jöttem ide vernyákolni, hogy nem tudtam megvenni egy jóársított hajvágót. Ha majd én is megírom itt bármi bajom, engem is le lehet ugatni.

élhetetlen 2019.08.28. 22:26:30

@nsxtom: Kösz az együttérzést, ha van kedvem, akkor azért küzdök, hátha valami átmegy.

btprg 2019.08.28. 22:32:25

@élhetetlen:
A lényeget értem, de az árakkal valami nem stimmel, ha ez 40 éve volt :)

A poszthoz: az tud a legdrágább mulatság lenni, ha az ember egy konkrét termékhez ragaszkodik mindenáron...

élhetetlen 2019.08.28. 22:41:13

@onlajnok: Na jól van, ezt nem magyarázom tovább. Odament, ahol ott volt az áru, csak nem adták el neki. Ezt tudnia kellett volna? Vudu jósnő, és ezért kellett volna másik boltokat hívogatni előtte?” Nem én jöttem ide vernyákolni”. Nem, te észt osztani jöttél ide. Na, ezt hagyjuk. Bár, ha te vagy a jósnő, aki mindig tudja előre, hogy hol, mi történik, akkor igazad lehet.

élhetetlen 2019.08.28. 23:12:37

@btprg: Igen, negyven év után tévedhetek az árban. De ne feledd, akkor még nem volt tele a TV shop az ötezer forintos áruval, ami aztán két , három év után már csak tépi a zöldséget, és nem szeleteli. Kapásból újdonság volt és drága. A Börner meg kurva drága volt az akkori fizetésemhez képest, de negyven évig bírta. Ez volt az olcsóbb megoldás. Naná. hogy ezt kerestem meg, mikor kidőlt, és nem a két, három év után nem szeletelő szeletelőt. És van kézi dió és sajtdarálóm, még mindig darál, az már 45 éves, nem rozsdás, nincs vele gond. Ha megpusztul., miért ne ugyanilyet szeretnék? Hogy találok-e? Persze, van aprítóm, hagymához használom, mixerem , botmixerem pürésítéshez, de ez az eszköz más. Remélem, érted.

Permetező 2019.08.28. 23:29:20

@molyos1: és ami a legjobb hogy eme tudásuk legjavából a hétköznapi ember is "profitál"

excep 2019.08.29. 05:18:54

Szerintem igaza volt a főnőknek eltünt a tartozék úgy eladni nem lehet te nem akartad a helyzetet megérteni

konigjanos 2019.08.29. 06:35:51

Remélem nem férfiként sírt a poszter...
Ezért nem járok Euronics-be. Média Markt-nál hasonló, de jóval pozitívabb sztori: kinéztem egy ebook olvasót. helyszínen készlet szerint van 4 db. fél órás keresés után egy sincs meg, csak a kiállított, amit X ideje töltőn tartanak. Mondtam a vezetőnek, elviszem a drágábbat, ami 35ezer, de csak 30-ért, mert különben potyára jöttem, és csalódottan távozom. Első szóra megkaptam. Ennyi. Mindenki örül.

Zabalint 2019.08.29. 07:44:15

@molyos1:
Mivel tapasztaltam már ilyet, előfordul. És nem kötelesek eladni neked azt, amit tévedésből feltüntettek, de valójaban nincs készleten. Akkor sem ha webshop, akkor sem ha offline bolt.

De látom a cikket mégnem sikerült megértened, ezért nem érted mit írok. Segítek egy plusz informacióval: a Euronicsnak van webshopja is.

Zabalint 2019.08.29. 07:45:39

@onlajnok:
Honnan tudod, hogy meg se próbálta?

Drizari 2019.08.29. 07:58:16

Khm ... A történet ott kezdődik, hogy a bolttal se telefonon, se imélben nem bírta fölvenni a kapcsolatot, csak az ügyfélszolgálattal. Az ügyfélszolgálat valami rejtélyes módon szintén nem lépett kontaktusba a bolttal, hogy a leendő vásárlónak tájékoztatást bírjon adni.

Ezután hibázott a vevő, rendkívül erős kötődése alakult ki a kiszemelt árucikkel, emiatt a józan eszét félredobva rohant az üzletbe, ahol őt hidegzuhany érte. Palástolva hibázását, ezután megírta levelét ...

Terézágyú 2019.08.29. 09:06:54

És még röhögünk a komenizmuson/cocilizmuson, hogy hiánygazdaság, meg nincs elég áru, meg sorba kell állni, és ezzel "ellopják" az időnket stb. stb.
Hát most sokkal "jobb" a helyzet...
...legalább a poszter-típusú embereknek, akik rágörcsölnek ilyen hülyeségekre...

Permetező 2019.08.29. 09:54:58

Ma aludtam 6 órát. Sajnos ezt sem kapom már soha vissza, kinél tehetek panaszt ez ügyben?

Zacskóstej 2019.08.29. 11:11:49

Mi a francot tud az a hajvágó, hogy csak és KIZÁRÓLAG az jöhet szóba? Vákumos...felszippantja a fanszőrt és ennyi? Ezért ilyen patáliát csapni...

pkovaks 2019.08.29. 13:01:41

Kinai piac, valamilyen hajvago, sokkal olcsobb, Euronics szinten kinai szarokat forgalmaz, Euronics ugyfelszolgalat es bolt DUGJA FEL...

encir 2019.08.29. 13:19:37

Azért a XXI. században, mobilok és skypok világában azért hadd ne kelljen már személyesen bemenni egy nyamvadt boltba. Az ügyfélszolgálat kideríthette volna és elmondhatta volna a tényállást.

blasiusii 2019.08.29. 14:15:02

Ú ez most nagyon uborkaszezonos lett!

Permetező 2019.08.29. 15:24:13

@encir: a netflix és a c generáció világában had ne kelljen már felállni a fotelből épp szrni támad kedvem. És budin elvesztegetett időmet ki tériti meg??

The Good Boy 2019.08.29. 16:54:51

tegnap előtti tapasztalat az euronicsből: tv az euronics oldala szerint az adott üzletben (bemutató vagy utolsó db. elmegyek, tényleg kint a tv falon a készülék. szólok egy eladónak, hogy akkor abból kérnék egyet. Eladó kikeresi a tabletjén, közli, hogy ez az utolsó darab, ha kell akkor hozza a dobozát és csomagolja. kérdezem, hogy mennyi kedvezményt adnak, hogy a bemutató darabot vinném el? Ő néz rám, nem érti. Elmagyarázom, hogy egy bemutató darab, ki tudja, mióta kint van, abból értelmesebb helyeken adnak kedvezményt, mivel az nem azonos egy gyári csomagolású termékkel. Erre közli, hogy náluk minden termék központilag van árazva, egységes áron minden üzletben, úgyhogy nem adnak rá kedvezményt. Meg amúgy is az az adott készülék csak egy hete van kint. Persze, egy kifutó termékről volt szó, ami a webshopban sem volt már elérhető, és az országban egyetlen, pest környéki üzletben volt készleten, a többi helyen vagy nem volt, vagy ugyanúgy, utolsó db, vagy bemutató példány megnevezéssel. Persze nem vettem meg, igazából 1-2 ezer ft árangedménynél sem, ahhoz kb. min, 10-15% kedvezményt kellett volna belengetni. De félelmetes, hogy menyire nem ügyfélközpontú idehaza a kereskedelem. A vicc pedig az egészben, hogy az euronics oldalán a termékek mellé (legalábbis amiket ez ügyben néztem, és nagyrészt már webshopban nem rendelhető kategória volt) az van írva, hogy az ár üzletenként eltérhet. Magyarul, ha nagyon akarnának, tudnának adni kedvezményt...
Viszont ez után a média "márk"ban pozitív tapasztalat ért, mivel a másik kinézett készülékkel kapcsolatban (mivel alaposan felkészült voltam, és elég jól informált), az eladó szépen levezetve az általam vélt dolgokat, elmagyarázta, hogy miért nem éri meg a készüléket megvenni, mert nem kiforrott, és nincs meg a megfelelően erős hardveres háttér. Nagyon korrekt hozzáállás volt.

Permetező 2019.08.29. 16:58:07

@The Good Boy: kár hogy hosszú, de a véget elolvastam szóval akármi is volt happy end lett? Helyes.

ekat 2019.08.29. 17:38:58

@The Good Boy: De ha mást sem vettél a Media Markt-ban, akkor a főnöke azért nem értékelte volna a korrektségét. :)
Amúgy mi nemrég elmentünk a Media Marktba egy bizonyos tévét megvenni, és a beégés láttán örökre letettünk róla. Meg az OLED-ről úgy egyáltalán. Igen, mert még nem cserélték ki a panelt, mondta az esetre az eladó. :D Nem ugyanazzal találkoztál véletlenül? :)

Zabalint 2019.08.29. 18:03:03

@Permetező:
A c az a chill? Vagy a programozási nyelv?

Permetező 2019.08.29. 18:44:54

@Zabalint: nem... az egy betű... -.-

The Good Boy 2019.08.29. 19:22:25

@ekat: Sajnos elég speciális igények vannak, mivel adott (szúk helyre) keresek készüléket. És az adott átmérő mellett a káva vastagsága is szempont, mert pl. nem mindegy, hogy adott képátlóhoz hány cm-es tényleges szélesség "passzol". És mellette vannak tudásbeli igények, és mellette nem szeretném a világ összes pénzét is rákölteni, mivel nem lenne kihasználva sem 8K, sem "6 nyelven beszélő szobainas funkció". Plusz azért a no name kategória beszerzése sem életcél. szóval nem egyszerű. De mivel az elmúlt két-három évben a házam teljes kis- és nagygép parkját náluk cseréltem le (illetve a webshopjukban), ezért szerintem nem haragszanak meg, ha most az élő vásárlás elmaradt, főleg, hogy a talonban maradt tőlük rendelhető készülék tipp így is

ekat 2019.08.29. 19:32:38

@The Good Boy:
Persze, emberileg tényleg jófej volt az eladó, hogy elmondta az igazat, de a főnöke tényleg nem értékelné, mert gondolom azért azt a készüléket is eladásra tartják. Hacsak nem egy drágábbra akart rábeszélni. :)
Várom a 4. évadot. :)
Ha tévedtem a neved eredetét illetően, akkor bocs.

ekat 2019.08.29. 19:52:05

@ekat: Jut eszembe, alternatíva: kár hogy nincs 8. évad. :)

The Good Boy 2019.08.29. 21:17:26

@ekat: konkrét termékért mentem, szinte mindent tudtam róla amit a neten fel lehetett lelni, csak 1-2 konkrét (neten nem található infó érdekelt) kérdésem volt, látta az eladó, tudom mit akarok, és miért, felkészült, nem laikus vevő vagyok, nem volt értelme drágább (vagy olcsóbb) irányába elterelni. igazából egy halk kérdésem volt ez irányba alternatíva ügyben, de mivel nem volt olyan termék (gondolom), ezért ki is tért előle. Nem játszotta a lókupecet. Tetszett ez a hozzáállás!

"Ha tévedtem a neved eredetét illetően, akkor bocs. "

nem tudom, mire gondoltál

ekat 2019.08.29. 22:05:46

@The Good Boy: Akkor csak nem ugyanaz volt :), mert mi ugyanígy mentünk a tévéért, amit nem vettünk meg, ő meg megpróbálkozott azzal, hogy majd jól rábeszél minket egy 600.000 forintosra.
A The Good Place sorozatra gondoltam eredetileg, valahogy az ugrott be a nevedet látva.

The Good Boy 2019.08.29. 22:47:30

@ekat: ismerem ezt a típust:
- kérek 20 deka téliszalámit!
- 46 deka lett, maradhat?

nem ismerem azt a sorozatot.
igazából az elmúlt 25 évben csak a jóbarátok, 3. műszak, 2 pasi meg egy kicsi, meg a csernobil (jó, az minisorozat volt) volt általam nézve (proli vagyok, na, :D ).
a nick nevem (meg a klónjai, köszönhetően winkler totálnagyarc róbert szabolcsnak, aki egy nap 3 reg.-emet kukázott, csak azért, mert a ferdítéseire felhívtam a tc-n a figyelmet) is már szerintem vagy 12-14 éve megvan(nak).

OrangeBox 2019.08.29. 23:03:32

Rákerestem, 3 magyar helyet is ír ahonnan beszerezhető, plusz néhány külföldi piactér.

encir 2019.08.30. 10:24:10

@Permetező: ez most vicc vagy bunkóskodás akart lenni? Hahaha. De szerintem az utóbbi.

100 km-ről nem szeretnék én se feleslegesen elutazni egy boltba, hogy szembesüljek azzal, amit telefonon vagy e-mailben meg lehetett volna beszélni.

Permetező 2019.08.30. 11:04:40

@encir: ez egy komoly kérdés ami a gamer társadalmat évek óta foglalkoztatja, az ilyennek nem illik viccelődni

metal · http://electric.blog.hu 2019.08.30. 11:15:25

@The Good Boy: Két éve Budaörsön, mosogatógéppel jártam hasonlóan, és ott simán adtak rá 11% kedvezményt.

The Good Boy 2019.08.30. 11:27:42

@metal: pedig a mosogatógép nincs folyamatosan használva, mint kiállítási példány, szemben egy tv-vel, ami nyitástól zárásig bekapcsolva hirdeti magát. És mégsem akartak árkedvezményt adni (de őszintén megmondva, teljesen megértem őket, mivel a magyar vásárlási kultúránk a béka feneke alatt van, tudják, úgyis jön valaki, aki így is szó nélkül vinni fogja).

Mondjuk az előző mosogatógépünkkel mi úgy jártunk, hogy a tescoban két darab kiállítási darab utolsó termék volt (egy no name 38.000. körül, meg egy indesit talán 41.-ért), és abból le tudtam csapni az indesitre. Nem volt meg a csomagolása, de az eladó kartonpapírral körbepakolta és fóliával jól körbecsomagolta. (az csak a sztori utóélete, hogy az indesit egy kalap szahar, kb. 4 év után javíthatatlanul ment tönkre, és közben is párszor igényelte a szerelői gondoskodást)

FDToth 2019.08.30. 12:10:03

Az euronics ugye magyar tulajdonú cég(?). Ennyi. Kevés az olyan hazai , tányge hazai cég, aki vagy ami fogyasztóbarát lenne, inkább leállnak közötködni és húzni az időt.
Euronoic ebben az eetben mondhatta volna h názzen egy mésik készüléket, és odaadja azt oylan áron, mint ami a vááló kinézett. Vayg mondhatta volna zt h elnétést, ninc smeg a doboza, ibáztunk, itt egy 5eFt-s utalávny, hazsnlja fel bármikor. Miért nehéz ez itthon?

The Good Boy 2019.08.30. 12:36:51

@FDToth: "Miért nehéz ez itthon? "

erre az előző hozzászólásban már válaszoltam is: "mivel a magyar vásárlási kultúránk a béka feneke alatt van, tudják, úgyis jön valaki, aki így is szó nélkül vinni fogja"

Minek is küzdjön, azt a pár felelősen gondolkodó tudatos vásárlót kikerülik, van helyettük tízszer annyi, aki nem foglalkozik azzal, hogy átverik-e vagy sem.

ekat 2019.08.30. 13:21:48

@The Good Boy: Na de a mi posztolónk ponthogy vitte volna 'hibás' terméket, csak nem adták neki. :) Nem is értem hol az üzleti érzékük. Hacsak nem tudtak valamit, pl. hogy nem is működik a gép.

A Galaxis Elnöke 2019.08.30. 19:30:32

Szerencsétlen idióta.

Amúgy a vevők 95%-a képtelen értelmezni a mintadarab fogalmát, és kivannak, ha kiderül, hogy nincs meg minden tartozéka/doboza egy 2017 óta kint rohadó, egymilliószor bekapcsolt, tízmilliószor összefogdosott, elfelejtett példánynak. Fentiek okán eladod olcsóbban, mondjuk 30%-on, jóval a "beszár" alatt, aztán két perc múlva jön egy másik okostojás, hogy "oké, hogy elfogyott, de attól még miért nincs minta, hogy megnézzem"?

A magyar vásárlói kultúra ma ott tart, hogy az átlagvevő - egy "szia" kíséretében - egy okostelefont nyom az eladó arcába, amin a keresett termék fotója látható, aztán kérdő arckifejezéssel némán vár. Mintha a világon minden egy ki*aszott applikáció lenne. És skandallum, hogy néha el kell menni a-ból b-be, a saját érdekedben, mert NEKED KELL az az egyetlen szar, MOST AZONNAL.

Igen szánalmas ez.

Permetező 2019.08.30. 20:21:10

@A Galaxis Elnöke: mi a gond? Aki használtat szeretne új áron venni az a barátom. Remélem sok ilyen találja meg hirdetéseimet.