Tékozló Homár

Kötelező a csere, ha a termék nem váltja be a hozzáfűzött reményt?

2019.10.30. 10:00 | Homár Rezső | 53 komment

szemuveg.jpg

Olvasónk fiának nem jött be a Decathlonba vásárolt úszószemüveg, ezért olvasónk arra gondolt, hogy a reklámszöveg szerint jár el és inkább visszaviszi az áruházba. De ott nem az történt, amit várt, a pénzét nem kapta vissza, mivel a szemüvegnek valójában nem volt semmi baja. 

Vásároltunk a Decathlon-ban egy úszószemüveget. A fiam tegnap próbálta ki, mert ragaszkodott a régihez és az csak most ment tönkre. De ez, amit belinkeltem dioptriás, vagy valami baja van, mert hányingere lett benne, így kb 2 percet volt rajta.

Visszavitte a férjem a pécsi Decathlon áruházba, hogy kicserélje másikra, de ott az üzletvezető megdörzsölte a lencséjét és azt állította, hogy azért nem cseréli ki, mert karcos. Mitől lenne karcos? Hát attól, hogy Ő összekarcolta. A számla is megvolt, ennek ellenére azt nem adták vissza és a terméket sem cserélték ki másikra.

2 hete vettünk ott egy 129 ezer ft-os biciklit is és mondta a férjem, hogy évek óta mindent ott veszünk és nem vásárolunk többet itt, erre az üzletvezető azt mondta, hogy nem érdekli!

A Dehcatlon minden termékéhez ki van írva ez:

"Amennyiben rendeltetésszerű használat közben kiderül, hogy nem megfelelő a termék számodra, így nem váltja be a hozzá fűzött reményeidet, akár online, akár áruházban vásároltál: 

1. akkor 365 napon belül látogass el bármelyik Decathlon áruházunkba,

2. igazold vásárlásodat Decathlon Sportközösségi profillal

3. és kicseréljük egy ugyanolyan célú, számodra megfelelőbbre."

Ha jól értelmezem, akkor mindenképp, még ha karcos is lett volna valójában, akkor is ki kellett volna cserélniük. Szerintem ez a vásárló megtévesztése.

Ez azonban nem ilyen egyszerű. Az önkéntes vállalást nem lehet számon kérni a kereskedőn, márpedig itt erről lehet szó. 

Kedves Olvasó!

Jogilag különbséget kell tennünk abban, hogy a termék hibás- e vagy sem.

- Ha a termék hibás, pl. nem alkalmas arra, amire eladták, akkor az eladó vállalkozásnak az úszószemüveg kicserélésre vonatkozó kötelezettsége egyrészt fennállhat a jogszabályban rögzített kellékszavatossági kötelezettsége alapján. Tehát ezt az igényt  abban az esetben érvényesítheted, ha a termék a teljesítés során nem felel meg a szerződésben, illetve a jogszabályban meghatározott minőségi követelményeknek.

- A másik eset pedig az eladó önkéntes vállalásán alapul. A cég dönthet arról, hogy a fogyasztók számára lehetővé teszi a kicserélést, vagy vételár visszafizetést hibátlan termékek esetében is. Erről van szó akkor is, amikor pl. a vevő az ajándékba vásárolt ruhadarabot jogosult visszavinni méretprobléma esetében. Ilyenkor azonban a vállalkozás saját maga jogosult meghatározni azokat a feltételeket, amelyek fennállásakor a fogyasztó jogosult kérni a termék kicserélést vagy vételár visszafizetést. Meghatározhatja pl. a cég a csereigény megtagadásának eseteit is. 

A leírásod alapján úgy tűnik, hogy eseted inkább a másik esetkörbe tartozik, tehát nem beszélhetünk hibás teljesítésről.

A termék adatlapján megtalálható tulajdonságokat áttekintve megállapítható, hogy az nem dioptriás. Ha te erről fogyasztóként vásárlás előtt tájékoztatva lettél, tehát láthattad, hogy a termék nem dioptriás, akkor ezt nem nevezhetjük rejtett hibának. Amennyiben a szemüvegnek nincs egyéb hibája, akkor  a cég maximum önkéntes vállalása alapján lehetsz jogosult a cserére vagy bármilyen más megoldásra. A vállalkozás a csere megtagadásának okaként a szemüveg sérülésére hivatkozott, ami helytálló lehet, ha erre vonatkozó rendelkezéseket tartalmaznak a cég szabályzatai. Természetesen, ha a sérülést az eladó alkalmazottja okozta, akkor ez a hivatkozás nem lehet helytálló, ennek az utólagos bizonyítása azonban kétségesnek tűnik egy esetleges jogvita során.

Ezzel együtt is érdemes lehet az ügyben írásban panaszt tenni a vállalkozás részére, amelyre adott válasz függvényében az illetékes békéltető testülethez tudsz fordulni, az eljárás során lehetőség van akár egyezség kötésére is a cég képviselőjével. 

Felhasznált jogszabályok: 

- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kétszerkettes 2019.10.30. 10:18:13

A poszter hülye, a decathlon szar, ennyi.
Új posztot kérünk.

végrehajtó helyettes 2019.10.30. 10:23:28

Azért egy szép képet elviseltem volna a poszt mellé/alá/fölé, amellyel bizonyítja, hogy valóban nem karcos az ominózus szemüveg. Ha nem karcos, lehet tovább harcolni, ha karcos, akkor nincs miről beszélni, persze hogy nem veszik vissza.
De azért remélem nem egy pár száz forintos szemüvegről beszélünk. Tudom, az elvek...

Az hogy a gyerek rosszul lett tőle, hát sajnos így jártak. Az egyik barátom az első 3D-s mozija során ki kellett hogy rohanjon hányni, annyira nem tolerálta a szervezete. Nem tudta, de az nem a mozi ("termék") hibája volt.

"Ha jól értelmezem, akkor mindenképp, még ha karcos is lett volna valójában, akkor is ki kellett volna cserélniük."

Törjétek rommá a 129 ezres biciklit, majd vigyétek vissza arra hivatkozva, hogy az nem megfelelő a számotokra. A jó értelmezésetek szerint mindenképp ki kell majd cserélniük. :)

kétszerkettes 2019.10.30. 10:33:43

A poszter hülye, a decathlon szar, ennyi.
Új posztot kérünk.

kétszerkettes 2019.10.30. 10:35:01

@kétszerkettes: sztorno, az előző hozzászólásom volt az igazán adekvát, ez csak hitvány másolat csupán.

havrilla 2019.10.30. 11:03:32

Valahol olvastam :

hiba a tévénél: nincs kép
válasz: ön az automata mosógép előtt ül..

Ennyit a problémáról. Biztos, hogy nem fordítva vette fel?
Mostanában mintha "ingerszegény " lenne a panszok többsége. Aztán van , aki felháborodik, mert a posztolók a panaszost fikázzák, holott megérdemli.

Laredo 2019.10.30. 11:05:21

A poszter tudatlan,a Decathlon rugalmatlan.

A következő poszt legyen már emag-os. Románoznék már egy kiadósat.

Baldrick68 2019.10.30. 11:11:06

@végrehajtó helyettes:
"De ez, amit belinkeltem dioptriás, vagy valami baja van, mert hányingere lett benne, így kb 2 percet volt rajta."
Ha jól értem akkor ő egy diopriás úszó szemüveget vett. Na az nem kétfilléres cucc.
Feltételezem, hogy ezt vette: www.decathlon.hu/uszoszemuveg-keret-l-es-selfit-id_8547654.html
Ez csak a keret és a dioptriás lencsék darabonként 1500 forint.
www.decathlon.hu/optikai-lencse-4-l-es-selfit-id_8356792.html

Tehát mire összerakod magadnak, az olyan 6000 körül van, az meg nem a párszáz forintos kategória.

Baldrick68 2019.10.30. 11:15:38

@kétszerkettes:
Nekem van onnét jónéhány cuccom és egyikkel sem volt bajom.
Pedig vettem tőlük: saját márkás vízhatlan túracipőt, kabátot, sátrat, búvármaszkot, búvár békatalpat, kerékpár computert, matrac pumpát, kerékpár kiegészítőket, úszó szemüveget, úszó sapkát, síszemüveget, meg még egy halom más dolgot.
Egyik sem ment tönkre szépen tette a dolgát.
Az úszószemüvegnél, mondjuk jó lett volna ha a gyerek előbb felpróbálja, hogy megfelelően illeszkedik illetve megfelelően lát-e benne.

Jake Peralta 2019.10.30. 11:17:21

2. igazold vásárlásodat Decathlon Sportközösségi profillal

Ahogy én olvastam a poszter csak blokkot emlegetett.

Amúgy mi az hogy a blokkot nem adják vissza?
Kérte a férj és megtagadták tőle? Vagy elfelejtette (elhagyta) és egyszerűbb a boltra kenni?

huncut_kata 2019.10.30. 11:22:18

@Baldrick68: Ha csak nem vette meg a kirakott, előzetesen összerakott próbadarabot.

Permetező 2019.10.30. 11:44:28

@Laredo: románozni ősi román szokás

spulni 2019.10.30. 12:15:58

@Baldrick68: Vagy egyszerűen csak torzít. Ahogy pl. néhány munkavédelmi hemüveg.

végrehajtó helyettes 2019.10.30. 12:23:55

@Baldrick68: én ezt nem így értelmeztem. A saját értelmezésemben ez úgy hangzik, hogy a szemüveg vagy dioptriás, vagy valami baja van - tehát a két lehetőség közül az egyik áll fenn és a kölök ezért lett rosszul tőle.

De így hogy rávilágítottál, ezt is jó lenne tisztázni. :)

Kelpo 2019.10.30. 12:50:14

@Laredo: A Decathlon nem egy ősi román cég?

Snagal 2019.10.30. 13:12:20

@Baldrick68: nem dioptriás amit linkeltek

www.decathlon.hu/uszoszemuveg-s-es-500-spirit-id_8547640.html

lehet, hogy torzít de meglepődnék ha dioptriás lenne... de mondjuk ha az egyik szülő is megnézte volna mit lát a szemüvegen keresztül nem lett volna egyszerűbb ezt a kérdést tisztázni?

Ahogyan az sem derül ki, hogy mennyi idő telt el a vásárlás óta???
" fiam tegnap próbálta ki, mert ragaszkodott a régihez és az csak most ment tönkre"

fénykép a termékről? most akkor karcos vagy nem?

"igazold vásárlásodat Decathlon Sportközösségi profillal"
ilyennel rendelkezik a poszter?

"Szerintem ez a vásárló megtévesztése"
szerintem meg ez a poszt az olvasó megtévesztése... csak a lényeg nem derült ki belőle.
Lehet morogni, hogy miért a posztert fikázom, de had élják már a gyanúval, hogy pont a releváns, lényegi információk hiányoznak mindehol akkor az nem lehet véletlen.

Snagal 2019.10.30. 13:14:31

@Snagal:

Természetesen csak a kommentem első fele szólt @Baldrick68 -nak :)
a második rész a posztra vonatkozik :)

végrehajtó helyettes 2019.10.30. 13:45:04

@a lekvár neve puffin: az önérzet, hogy mekkora királyok hogy ilyen drága bicót sikerült venni.
Ami egyébként az alsó kategória teteje nagyjából, tehát én ezzel nem lennék olyan nagyra a helyükben, mert csak még nagyobb bohócot csinálnak magukból.
Lásd amerikai nyaralás vs. az élete veszélybe került, pár poszttal ezelőtt.

És végképp nem érezném felhatalmazva magam emiatt kvázi mindenre is, mert vett egy általa drágának vélt terméket.

KaTe 2019.10.30. 13:48:47

"erre az üzletvezető azt mondta, hogy nem érdekli!"
- Tehát már az ügyfélszolgálaton kiverte a hisztit, s végül az üzletvezetőt kellett hívni, akinek gondolom kellően undorító / alpári módon adta elő a problémáját ahhoz, hogy ez a válasz érkezzen.

"Amennyiben rendeltetésszerű használat közben kiderül"
- Az nem rendeltetésszerű használat, hogy összekarcolja, kivéve, ha már eredetileg is karcos volt, de ezt utólag már aligha fogja tudni bizonyítani

"mindent ott veszünk és nem vásárolunk többet itt"
- És vajon hányszor szoktak visszavinni ezt-azt különböző mondvacsinált okkal? :)

Ez a sztori ezer sebből vérzik..

végrehajtó helyettes 2019.10.30. 14:08:57

@a lekvár neve puffin: Jézus ereje. :D
Mondjuk józan paraszti gondolkodással biciklit csak szervizben rakat össze az ember, de legalább ellenőrzés céljából beviszi hogy egy "kimondottan szakember" szakember megnézze és áldását adja rá.

De azért merész az üzlet is, hogy ilyen munkát kiad a kezéből. Bár gondolom az összeszerelésből adódó hiányosságokra, mint például a megfelelően meg nem húzott csavarok garanciát nem vállalnak, így ha baleset adódna ebből, akkor mossák kezeiket.

Baldrick68 2019.10.30. 14:49:48

@spulni:
Ha a munkavédelmi szemüveg torzít az eleve bukó.
Elvileg a munkavédelmi szemüvegekre pl. lencse torzítás szempontjából sokkal szigorúbb szabályok vonatkoznak mint a sima napszemüvegekre.
Mindez amiatt, mert mondjuk elég nagy kártérítést vághatnak a gyártó nyakába, ha kiderül, hogy a szemüveg torzítása miatt szédült le a faszi az állványról, vagy a körfűrésszel a fadarab helyett a saját kezét vágta el.

Baldrick68 2019.10.30. 14:54:53

@végrehajtó helyettes:
Az biztos, hogy a kedves vásárló nem követte azt az aranyszabályt, hogy minden olyan dolgot amit magunkon viselünk azt vásárlás előtt érdemes fel vagy kipróbálni.
pl. Amikor síszemüveget vettem (szintén dechatlon) egy csomót kipróbáltam, mert olyat kerestem ami alatt lehet szemüveget viselni. De még így is ki kellett próbálni, hogy rendesen befér-e a síszemüveg alá a rendes szemüveg, nem nyomja az orrom stb.
Elég ostobán jött volna ki, ha a sípályán derül ki, hogy pl. nem is fér be alája.

a fekete krindusz 2019.10.30. 15:29:48

Tisztelt Homár!

Még az év elején vettünk a gyereknek egy úszószemüveget a Decathlonban. Kipróbálta, szédült a szokatlanság miatt, így inkább az régi szemüvegét használná, amíg az tönkre nem megy. Jó, mondom, én vissza nem viszem a párezer forintos, egyik legolcsóbb szemüveget, nem ér annyit. A gyerek is egyetértett, szólt, hogy ha elszakad a mostani, újra kipróbálja, hátha csak meg kell szokni. Addig pihen a fiókban.

Pár héttel ezelőtt ismét a Decathlonban jártunk, éppen kerékpárt néztünk a gyereknek, szintén elhoztuk az egyik legolcsóbbat. Álláspontunk szerint, ha az ár-érték arányt nézzük, a Decathlon sajátmárkás termékei verhetetlenek. Nézelődés közben észrevettem egy táblát, ami szinte minden árucikk mellett megtalálható: „ELÉGEDETT VAGY ELÉGEDETT: 365 NAPOS ÁRUCSERE”. Vizsgálom a feltételeket, mindennek megfelelünk, 365 napon belül vagyunk és tudjuk igazolni a vásárlást (hihi, olcsó kacat ide, vagy oda: megvan a blokk!) Gyorsan megnézem, vajon az úszószemüvegnél is kinn van-e a tábla. Természetesen, így a leendő győzelmem tudatában elégedetten mentünk haza.

Néhány napja szintén úgy alakult, hogy Pécsen volt dolgunk, így elérkezett hát a győzelem napja. Mutatom a blokkot és a szemüveget, ők meg nem akarták cserélni, sem a pénzt visszaadni. Szó szót követett, látván a vevőszolgálatos értetlenségét, hívattam az áruházvezetőt. Ő valami idióta Sportközösségi tagságot emlegetett. Nem hatott rá semmi, még az sem, hogy két hete biciklit vettünk náluk. Erre az üzletvezető azt mondja őt ez nem érdekli, a bicikli vásárlás nem terjeszti ki az úszószemüveg garanciáját, csak a Decathlon-kártya.

Szerintem ez a vásárló megtévesztése.

Zabalint 2019.10.30. 15:52:46

@a lekvár neve puffin:
"Volt szerencsém dolgozni az egyik boltjunkban,gyakorlatilag sportot űztek az emberek ebből a visszavétel dologból.Kell egy focilabda,teniszütő,cipő,sátor stb...?Csak egy hétvégére?Nosza,vettek egyet pénteken hétfőn hozták vissza,hogy mégse kell..."

De ha szerinted semmi az esetnek ahhoz, hogy amúgy rendszeresen ott vásárol a posztoló, akkor ahhoz sem kellene köze lennie, hogy mások hogyan élnek vissza a visszáru lehetőséggel.

Brion 2019.10.30. 16:22:18

Nekem eddig mindig visszavettek mindent a Decathlonnál, ha az megfelelő állapotú volt. Volt, amit 3-4 hónap múlva vittem vissza, mert akkor jártam áruház közelében, sose volt gond.
"Ha jól értelmezem, akkor mindenképp, még ha karcos is lett volna valójában, akkor is ki kellett volna cserélniük. " - ez viszont nincs így. Nekem mindig mondták a kasszánál, mikor rákérdeztem (ha valami rizikós volt, mindig megkérdezem vásárlásnál), hogy akkor veszik vissza, ha "polcképes" a termék. Tehát ha el tudják adni. Ez azért valamennyire logikus egy nem hibás termék esetében.

Nem vagyok egy notórius visszahordó, de sok éve és gyakran vásárolok náluk, 3-4 eset már volt, mindig teljesen zökkenőmentesen visszafizettek mindent.

BnB István 2019.10.30. 17:05:25

De hol a terhes véranyuka a sztoriból???

a fekete krindusz 2019.10.30. 20:28:10

@Im just here for the comments: épp ezért kellett a publikált posztot kiszínezni szédüléssel, dioptriával és egyéb marhaságokkal, mert a valóság az tényleg baromi unalmas.

lcsaszar 2019.10.30. 22:15:00

Kedves Hilda!

"Olvasónk fiának nem jött be a Decathlonba vásárolt úszószemüveg"

Nem bele a Decathlonba vásárolunk, hanem benne, azaz a Decathlonban.

Ha az izgalom vagy lapzárta miatti sietség miatt lett hibás a ragozás, és nem az általános iskolai nyelvtanórákon oda-nem-figyelés miatt, akkor elnézést.

Egyébként mi a lóbánat az a Sportközösségi profil? Nekem van Decathlon vásárlói kártyám, az nem ugyanaz? Kissé félek attól, hogy ez valami Facebookos vagy hasonló vakítás. Ha ilyen profil és hasonló idegen fogalmat hallok, attól már kiver a víz. Engem ne profilírozzanak.

Egyébként tőlem a Decathlon vissza szokott venni mindent, bármiféle profil nélkül, simán a blokk alapján.

Majmász Gedeon 2019.10.31. 01:58:08

@lcsaszar: valóban, 4. osztályos nyelvtan:
tudasbazis.sulinet.hu/HU/magyar-nyelv-es-irodalom/magyar-nyelv/nyelvtan-4-osztaly/a-ragos-fonevek/a-ba-be-vagy-ban-ben

Egyébként ha van bármilyen vásárlói kártyád (és használod is), akkor téged is „profilíroznak”. De már az is elég, ha rendszeresen bankkártyával fizetsz.

juhaszvik 2019.10.31. 09:05:38

@Laredo: "A következő poszt legyen már emag-os. Románoznék már egy kiadósat. "

Tehát, ha az adott cég nemzetisége predesztinálja azt, amit csinálni szeretnél (román --> románozni), akkor megsúgom, hogy a Decathlon francia :)

encir 2019.10.31. 09:18:13

@Zabalint: igazad van.

Különben meg minek az önkéntes vállalás, ha amúgy előre nem tudható feltételekhez kötött? Vagy írják ki, hogy pl. 10 ezer Ft vételár alatt nem él a lehetőség.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2019.10.31. 09:30:49

miért kellett belekeverni a 129 ezer forintos biciklit?
1. semmi köze a szemüveghez
2. a szemüveg problémának semmi köze ahhoz hogy ott eddig mennyit költöttetek
3. ha esetleg mégis az lett volna a cél, hogy a dolgozó majd most jól megijed, hogy jaj egy ember akkor majd legközelebb (5-6-7 év múlva) nem nálunk veszi meg a 129 ezer forintos bringát, most mi lesz éhen fogok halni, jaj. Ha naponta vennél ott ennyiért bringát, akkor asz'ondom jogos.

Zabalint 2019.10.31. 10:09:23

@Hurrá Torpedó:
Hát azt gondolta, hogy majd mi olvasók ezután nem onnan vesszük a biciglit vagy a felfújható gumicsónakot, mert ő akkora botrányt csinált az úszószemüvegből. Rosszul gondolta...

Zabalint 2019.10.31. 10:11:17

@juhaszvik1:
Utáljuk a franciákat is, de a románozás jobban szánkra áll.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2019.10.31. 10:44:41

@encir: ráadásul ellentmondásban vannak saját korábbi állásfoglalásukkal (valójában nem, csak Rezső túlegyszerűsítése okozza az ellentmondást).
Ugyanis a saját vállalás is kötelező érvényű. A GVTI pedig azt írta, hogy a vállalásban szereplő kitételek persze érvényesek.
Viszont ha nincs kitétel, utólag nincs korlátozgatás, különben a vásárlói döntés illegál befolyásolása volna.

kétszerkettes 2019.10.31. 13:09:10

@Baldrick68: ha dicsérsz egy multit itt, akkora zavart keltesz a rendszerben, hogy megszűnhet az univerzum is. Ezt soha, ismétlem SOHA ne tedd többé!

Tony Almeida 2019.10.31. 16:10:17

Az elmúlt 10 évben kb. 1 misit hagytam a dekatlonban, és eddig 1, azaz egy dolgot vittem vissza, azt is azért, mert eggyel többet vettem belőle a szükségesnél.
Én mindent is a dekatlonból veszek és venni fogok (most is dekás zokni, cipő és mellény van rajtam a munkahelyen).
Ja, ezt csak úgy leírtam.

Sörnyelő 2019.10.31. 17:46:34

@Tony Almeida: Jó érzéssel tölti el az embert, amikor hosszú éveken át elégedettséggel használ egy terméket, még akkor is, ha nem volt épp olcsó. Sőt, minden alkalommal igazolva látja, hogy megérte az árát. Nekem is van több ilyen elnyűhetetlen decathlonos cuccom.

lobster thermidor 2019.11.01. 08:54:00

Aki rendszeresen úszik az tudja, hogy az úszószószemüveg nem egy fürdőgatya, jóval körültekintőbben kell eljárni a vásárlásakor, mint egy átlagos ruhadarabénál. Csak azután veszi meg az okos ember, hogy a boltban többször is felpróbálja, majd a vásárlás után lehetőleg néhány napon belül lemegy az usziba ellenőrizni, hogy a medencében is megfelel - e az elvárásainak. Pár hónapja vettünk az Intersportban egy középkategóriás úszószemüveget, ami a bolti próbánál jónak mutatkozott, azonban az uszodában kiderült, hogy az egyik oldalon beengedi a vizet. Visszavittük a boltba, elmondtuk a problémát, ahol szó nélkül visszaadták az árát. Egyebként pont egy ŕégebben használt, szintén középkategóriás Decathlonban vásárolt szemüveget akartunk lecserélni egy újabbra, ami a kezelhető párásodás ellenére azóta is napi használatban van.

kéki béla 2019.11.01. 11:22:14

Mondjuk egy eljárást a megtévesztő reklámjuk megérne... szerintem.

Zabalint 2019.11.01. 20:40:47

@Tony Almeida:
Nekem is sok minden Decathlonos, legtöbbje saját márkásuk, bár nem tudom mennyit hagytam ott eddig. Plusz hétköznapi cuccok is. Nagyjából két esetben nem ott vásárolok, vagy ott de nem Decathlon sajátmárkást:
- Túra, sport cuccoknál, ha magasabb kategória vagy speciálisabb kell, mint amit kínálnak.
- Hétköznapi ruházatnál ha dress code vagy alkalmi öltözet kell, esetleg egyszerűen nem találok valamely nem sport célra valamely sportcuccból megfelelőt.

Zabalint 2019.11.01. 20:46:17

@lobster thermidor:
Nekem meg olyan ortopéd fejem van, hogy majdnem minden úszószemüveg szinte azonnal megtelik vízzel, függetlenül attól, milyen kategóriás. Aztán rájöttem, hogy legkevésbé a maszk méretű úszószemüvegeknél jön be a víz, de azon belül is rengeteget szívtam a kiválasztásnál.

JTU 2019.11.02. 08:52:13

@Hurrá Torpedó:
Azt javaslom ezzel a logikával ne kezdj kereskedelmi tevékenységbe.
Ez a valószínű gyors csőd biztos receptje.
A visszatérő vásárló a legértékesebb vásárló. Erre próbált utalni a vásárló is.
Ezzel együtt a bolt nem feltétlenül járt el helytelenül ha a termek karcosan került vissza.

Brokkoládé 2019.11.03. 06:00:49

A "panaszos" posztok jelentős része mostanság annyira ostoba, hogy elgondolkozom, hogy olvassam-e továbbra is a homár írásait. Nincsenek tényleges életszerű posztok, hanem elkényeztetett -ostoba/mindkettő egyszerre, emberek alaptalan hisztijeit kell olvasni, amelyet még ráadásul körítenek is valótlanságokkal. Kérem a vezetőséget, hogy szűrje a panaszokat mert a mennyiség rovására ment a minőség. Köszönöm.

Brokkoládé 2019.11.03. 06:02:30

@BnB István: :D :D ÉS a jogaim vannank szlogen, meg a rendőrség kihívása ehhez a bűncselekményhez...:D

Brokkoládé 2019.11.03. 06:06:39

@Zabalint: Hova tűnik ez a sok "visszárú" ? Árcsökkent termékek kategóriát nem látom, epdig ez esetben hasznos lenne! EGyébként teljesen egyetértek az általad elmondottakkal, bár nem dolgoztam ott. Viszont elmondható, hogy a sportot űzés okán szerintem hamaraosan változtatni kell az üzletpolitájukon, különben csődbe fog menni a cég. A vásárlás jóhiszeműen, megtartás céljára kell szolgáljon nem lehúzásra. :( ÉS emiatt persze megint a "magyarok" hírnevét öregbítik..

Zabalint 2019.11.04. 10:08:22

@Brokkoládé:
Azért nem változtatnak, mert a problémás

Zabalint 2019.11.04. 10:13:18

@Brokkoládé:
Véletlenül megnyomtam a gombot.

Szóval valószínűleg azért nem változtatnak, mert a problémás vásárlók kis részét teszik ki az összesnek, amúgy meg a fél ország tőlük veszi a kezdő kategóriás sportcuccokat hétköznapi, nem sport célú használatra, és a legtöbben nem viszik vissza.

Zabalint 2019.11.04. 10:17:21

@Brokkoládé:
Hozzáteszem még, pont ezen hozzáállásuk miatt magam is sokkal nyugodtabban vásárolok náluk, pedig rengeteg vásárlással együtt egyszer vittem vissza terméket (otthon állapítottam meg, hogy mégis túl kicsi lesz), de jó volt, hogy nem problémáztak. Most nézegetek egy sportórát, nem biztos, hogy rászánom magam a régi lecserélésére, messze nem náluk a legolcsóbb, sőt ha az ilyen emag, alza és társait is vesszük, akkor simán 20%-al drágábbak, ha megveszem, mégis náluk fogom megvenni.

lobster thermidor 2019.11.05. 23:18:49

@Zabalint:
Az pech! :)
Egy időben én is egy nagyobb, majdnem búvármaszk méretű Decathlonos szemüvegben úsztam le a napi adagomat, de most ne nevess, annak olyan volt a kiképzése, hogy pont a fülemhez vezette a vizet, ezért az mindig bedugult. Az meg ugye mint tudjuk roppant kellemetlen tud lenni, ha az ember füle tele van vízzel, és a féllábon ugrálás is, amivel eltávolítja az ember a füléből az oda nem való vizet. Amióta egy jóval kisebb méretü Arena Viper úszószemüveget használok, azóta megszünt ez a probléma, igaz ennek a megvásárlását is hosszas keresgélés előzte meg.
süti beállítások módosítása