Tékozló Homár

Nyomkövetés és időgép: a Magyar Postánál minden van UPDATE

2019.11.18. 09:00 | Homár Rezső | 44 komment

magyar_posta_1_1_1_1.JPG

István egészen addig boldog volt, hogy a Magyar Postán feladott csomagját nyomonkövetési információk alapján követheti, amíg rá nem jött, hogy milyen is az. Össze vissza ugráló státuszok, helyszínek és dátumok alapján próbált rájönni, mikor érdemes várnia a csomagos postást. Hiába.

Rendszeresen rendelek internetről, és sokszor külföldről. Most Magyarországról sikerült rendelnem A kereskedő cég neve nem fontos, mert a hibákról nem ők tehetnek. Ha tehetem, akkor a külföldi oldalakról is nyomkövetési információval rendelek. Nekem megér 2-4 dollárt az, hogy tudom, hol tart a küldemény. Viszont most egy magyar oldalról rendeltem, ahol sajnos csak a Magyar Posta volt válaszható, mint szállító. (Megjegyzés: Már több mint 10 éve ugyanaz a postás hordja ki a csomagokat nálunk, és VELE semmi problémám nincs.) De van nyomkövetési információ!

Hétvégén (november 10.-én) rendeltem meg az árut. A webshop azt „jósolta”, hogy csütörtökön kapom meg a cuccot. Ez nekem megfelelt, így feladtam a megrendelést. Aztán a webshop értesített kedden (12-én) este, hogy feladták a megrendelést, és azt elvileg másnap megkapom.

Ennek annyira nem örültem, mert a csomagkézbesítő postás dél körül szokott érkezni, viszont akkor nekem már elfoglaltságom volt a szerda déltől.  Szerdán (13-án) 12 óra körül ránéztem a posta nyomkövetési oldalán a csomagom állapotára, és azt láttam, hogy a Komplex Logisztikai Központban  (Fót) vár a sorsára. Ekkor még örültem, mert nem kell áttervezni a szerdai napomat. 

Aztán 14-én hajnalban beérkezett a Bp. 6. sz. Csomagkézbesítő Bázisra. (Még 16-án, szombaton is ott van.) Amivel van egy kis probléma. Rákeresve, találtam infót arról, hogy hol van az 1-es, 2-es, 3-as és 4-es Csomagkézbesítő Bázis. Az 5-ös már egy kicsit ködös. A helyét nem találtam meg, de Érd, Budakeszi és Szigetszentmiklós kapcsán került elő az 5-ös számú bázis. Viszont a 6. számú bázisról semmit nem sikerült kiderítenem. A kérdést feltettem az „illetékes elvtársnak” is, de az mindeddig nem méltatott válaszra. Tippem szerint a 6. számú egy fekete lyuk lehet a Postánál. 

14-én is 15-én a 6. sz. Csomagkézbesítő Bázis, és a kézbesítő posta ping-pongozott a csomagommal. Azt tudom, hogy a kézbesítő posta hol van. Viszont a nyomkövetési információk szerint a kézbesítő postáról a 6. sz. Csomagkézbesítő Bázisra 2 perc alatt ért vissza a csomag. Ezzel az a baj, hogy a kézbesítő posta 2 perces távolságban biztosan nincs semmilyen Csomagkézbesítő Bázis. ( = Hazudnak.) 

15-én délelőtt jeleztem nemtetszésemet a Posta üzenetküldési* lehetőségével. Elvileg erre semmit nem reagáltak. Gyakorlatilag ebéd előtt jött egy SMS, hogy az akármilyen számú küldeményemet a main nap kézbesítik, ha nem jön közbe semmi. Ez jó, mért éppen indulni készültem, de így otthon maradtam. Azért valami közbe jöhetett, így mégsem kaptam meg a csomagot. Én már az apró dolgoknak is tudok őrülni, így pozitívumként élem meg azt, hogy legalább nem hazudták azt, hogy nem voltam otthon.

Mondjuk az is érdekes, 15-én délután azt írták, hogy a kézbesítőnél van a csomag. Bár utána azt is írták, hogy kézbesítésre előkészített állapotba került a csomag. Kicsit logikusabb lenne, hogy előbb kerül kézbesítésre előkészített állapotba csomag, és csak utána kerül a kézbesítőhöz. 

A Posta honlapja alapján este 17 óráig próbálják meg kézbesíteni a küldeményeket. Mivel ezt nem sikerült megugraniuk, így írtam egy újabb üzenetet, amiben érdeklődtem a „hogyan tovább”-ról. Természetesen erre az üzenetre sem volt semmilyen reakció. 

16-án reggel 8 óra körül még semmi változás nem volt. Aztán 10 óra körül megjelent az „új” státusz:

Feldolgozás
Postán tárolva másnapi kézbesítésre

2019.11.15. 17:19
Bp. 6. sz. Csomagkézbesítő Bázis 

(Mondjunk az is megérne egy külön „misét”, hogy a Ctlr+C/Ctrl+v-vel miért nem lehet normálisan átmásolni egy sort a nyomkövetési oldalról.) 

Tehát újra bekapcsolták az időgépet.

magyarposta.png

Elvileg, ha 15-én másnapi kézbesítésre tárolnak valamit, akkor annak 16-án illene megérkeznie. Persze ezzel – látszólag – van némi probléma. 16.-a szombatra esik. Elvileg ilyenkor a fű se nő. Az nem, de a Postának van olyan szolgáltatása, hogy szombati kézbesítés. Azonban az áru megrendelésekor én nem ezt fizettem ki, így ha szombaton kiszállítanák, akkor az azt is jelentené, hogy beismerik a hibájukat. Ilyet viszont nem lehet, tehát szombaton biztos hogy nem szállítják ki. (Ehhez szombat 16:20-kor nem kell jóstehetség.) 

Ez a történet  – a reményeim szerint – a végén happy end-del fog végződni (szerdáig talán megkapom), de azért az elég durva, hogy a nyomkövetési információ szerint a csomagomat napokon keresztül egy raktárban tologatták ide-oda. Vagy esetleg bottal sem piszkálták, csak minden délelőtt egy biorobot írt valamit a csomag státuszához.  

Posta üzenetküldés*:  E-mail cím   nincs. Ha később tudni akarod, hogy mit küldtél el, akkor: Írd meg egy szövegszerkesztőben, másold be az űrlap megfelelő mezőjébe. Különben semmi nyoma nem lesz az üzenetednek. Mondjuk így sem sok, de legalább Te tudsz róla.

Reagált a Magyar Posta: szívesen segítenek a csomagra váró ügyfélnek, ráadásul a nyomonkövetési rendszerük is fejlesztés alatt áll. 

Mindenekelőtt sajnáljuk, hogy az ügyfelünk kellemetlen tapasztalatokat szerzett szolgáltatásunkkal kapcsolatban, ezért elnézést kérünk. Ahhoz azonban, hogy kiderítsük, valóban történt-e postai hiba vagy késedelem, szükségünk lenne az ügyfél nevére és a kifogásolt csomag azonosítójára. Ha a vizsgálat igazolja a késedelmes kézbesítést, akkor a Társaságunk vállalja a felelősséget az ügyben. 

Általánosságban elmondható, hogy mostanáig a nyomkövetési információk az adott csomag státuszáról a belső postai folyamatokat, azok minden egyes mozzanatát követték le. Ez – az egyszerűsített megfogalmazás miatt – félrevezető volt az ügyfelek számára. Éppen ezért dolgoztunk az elmúlt időszakban azon, hogy csak az ügyfél számára releváns információkat jelenítsen meg a nyomkövetési oldal. 

Bízunk benne, hogy a frissítést követően ügyfeleink számára olyan üzenetek jelennek majd meg a nyomkövetési rendszerben, amelyek egyértelmű információkat adnak a csomag életútjáról.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borso 2019.11.18. 09:49:51

Magyar posta: 250grammos utánvételes csomag kézbesítési díja 4850.-Ft igen jól látod! Japánból (igen Japánból Osakából) 480 gr-os csomag szállítási díja regisztrált csomagként 10 dollár. Nincs több kérdésem. :-)

borso 2019.11.18. 10:45:54

magyarposta: 230gr-os tértivevényes csomag Budapestről Egerbe feladási díja 4750.-Ft. Osakából (Japán) csomag 560 gr-os 10 dollár nyomkövetéssel. Angliából small packet 1 kg alatti nyomkövetéssel 5,5 font. Van még kérdés? Már rég be kellett volna szántani a magyarposta nevű förmedvényt és sóval behinteni.

cmx85s 2019.11.18. 10:50:30

István, Te rohadtul ráérsz!
Mi a fenének nézegeted a státuszt? Majd kapsz egy SMS-t, hogy ma hozzuk a csomagodat. Ha nem vagy otthon, ott lesz az értesítőn, h mikor hozzák újra.
Amúgy meg hol vannak a kommentelők???

a lekvár neve puffin 2019.11.18. 11:21:31

@cmx85s: akkor légyszíves nézd meg a linken a képet.Melyik dátumot is nézzem ami alapján nem hozták ki a levélküldeményem?Ami igazából csomag volt,csomagként feladva csak valakinek nem volt kedve kihozni úgy,hogy az iskolai portás mindent átvehet...sms?Hol élsz?Elküldtem a posta üfsz-re,hogy ez mennyire szabályos,előre dátumozva majd visszafirkálva...talán jövőre válaszolnak.És ebbe is simán belefér a postai időutazás...imgur.com/a/as3wFMQ

juhaszvik1 2019.11.18. 12:00:08

Nekem csak annyi bajom van a poszttal, hogy ennél jóval hosszabb bentragadásokról szoktak szólni a panaszok. Egy hete van a postánál, ennyi időt akkor is szoktak késni, ha nincs nyáriszabadságolás/ünnep/influenza szezon...

Nick-son 2019.11.18. 12:08:39

Kezd telítődni a posta. November vége van. Kb. ettől az időszaktól fogva már minden évben ez van és eltart január közepéig. Ilyenkor legtöbbször az van, hogy ahol be kellene tárolni nincs hely odavinni, mert fullon van csomaggal, vagy úgysincs aki kivinné. Persze sok csomag célba ér időben, de vannak szűk keresztmetszetek.

Egyszer csak kiviszik, ha nem sürgős ne görcsölj rajt.

Sajnos fura, de az emberek ahhoz szoktak, hogy a dolgok mindig fejlődnek, gyorsabbak hatékonyabbak lesznek, de ebben a kiscsomagszállításban úgy 2-3 éve megállt a fejlődés. Vannak cégek akik tartják magukat és ha nem is 100% -os minden, de legalább készülnek a gondokra, a forgalomra, rajt vannak az ügyön (van ahol már nyáron szervezik a beugró embereket decemberre), de a postánál szerintem már elengedték, úgy lehetnek vele viszik amit tudnak, többet úgyse tudnak aztán majd csak lesz holnap, aztán ha mindig lesz holnap egyszer ennek is vége lesz.

a lekvár neve puffin 2019.11.18. 12:46:03

@Nick-son: hát,a lányomnak szept. 23-án vettem telefontokot.Szerinted merre jár?Utolsó információ,hogy Brémában leledzik...(10.29.) Amit nem értek,hogy került oda,ha légipostával küldték?Igaz,azok a telefonalkatrészek is tudnának mesélni,amit vettem az alin,feladták Németországban (Észt postával) átkerült Lengyelországba,onnan valahogy Magyarországra,itt a Sprinter futárszolgálathoz,akik kivitték-a munkahelyi címem helyett-ami meg volt adva-a szegedi Árkád Players Room cipőboltba mint pick-pack pont átvevő helyre.Kérem,aki tudja,hogy a tökben került oda kérem világosítson fel és Szegeden a vendégem egy kávéra és sütire.Elérhetőségem a jófogáson.

peter3374 2019.11.18. 14:39:28

En azt nem ertem, hogy nem baromira mindegy, hogy hol van a 6. szamu bazis?
Mi a fene koze van hozza a cimzettnek, ki akarja rabolni?

borso 2019.11.18. 14:48:42

@cmx85s: rendeltem egy csomagot Kínából, majd furcsa volt hogy nem kapom meg. Megnéztem a tracking numbert, rendelés után 3 nappal!!! kínából budapesten volt, majd 1,5 hónapig dekkolt ferihegyen. na azért már én is morcos lettem, hogy what a fuck.

Nick-son 2019.11.18. 14:56:58

@a lekvár neve puffin: ez más történet, de fogadd részvétem.

Péter 2 2019.11.18. 16:10:55

@peter3374: Esetleg arra gondol, hogy ha abban a városban van, ahol ő található, akkor talán közelebb van már hozzá a csomag, mintha, teszem azt, Záhonyban lenne, ő pedig Soproban?

SzilviK 2019.11.18. 17:57:15

amennyi idegesség van egy csomagnál lassan megéri kimenni érte :D és lassan árban is annyi lesz.
Pl amazon 3.9-10 euro között postáz ha megkapod a csomagokat, több csomagunk elveszett idén és hasonlo furcsaságok után lettek meg vagy tüntek el. Amig létszámstop van a postánál és nem fizetik meg az ott dolgozokat ( itt a kézbesítőkre és postai alkalmazottakra gondolok nem a felsővezetésre) addig ez lesz Ez a bázishelyes baromság meg azota van hogy több ponton is van a postának elosztoja, Budaörs, Fót és még egy-két helyen Pesten viszont van hogy tök logikátlanul a csomag kirándul egyik helyről a másikra. Régen ugy volt ezelőtt két évvel hogy jo kis DHL csomag elért a határig vagy dhl hozta és akkor ott volt másnapra, vagy posta és bázisugrások nélkül elhozta ugyancsak egy-két nap. Most előtte bázist ugranak és kurándulnak a csomagok. És utána ezt nem biztos hogy tulélik és akkor még el is tudnak veszni. Sajnos.

SzilviK 2019.11.18. 17:58:30

@a lekvár neve puffin: Nem tudott olvasni a kézbesitő és a munkahelyedet félreolvasta, vagy pedig aki a gyárban volt félreolvasta és igy.

SzilviK 2019.11.18. 18:04:27

@a lekvár neve puffin: kettes verzió ami nálunk van 95% hogy félreolvassák a házszámot , és amit irtam hogy nem tud olvasi és cimet is irányitoszám is félremehet egy 1-ke ide vagy oda mindegy hogy az ország másik vége

ekat 2019.11.18. 18:20:42

@SzilviK: A német Amazon cuccokat alapból futárszolgálat hozza ki, csak olyankor futok bele a magyar postába, ha nem ő az eladó, de állítólag ő postáz. Nem értem, ez miért van így, de már írtam nekik, (hiába,) hogy jó lenne tudni, mikor van magyar posta, mert akkor olyat nem rendelnék, basszus. Az nekem is eltűnik vagy hetekig kódorog.
Az angol Amazonnál meg múltkor 10 fontba se került egy csaptelepet DHL-lel idehozatni, két nap volt a szállítás. Egy halom pesti cég Pesten belül kis biszbaszokat 2.000 forint felett akarna szállíta(tt)ni... komolyan megáll az ember esze. :)

ekat 2019.11.18. 18:38:19

@ekat: Volt hogy a német Amazontól már a visszatérítés is megjött mire meghozta a magyar posta a cuccot. :D

reunalla 2019.11.18. 18:56:24

Magyar Posta...ennyi

kínai csomagom Hollandia érintésével 9 nap alatt eljutott a Nemzetközi Posta Kicserélő Központba, ahonnan elindították az Országos Logisztikai Központ felé ("Bejövő küldemény belföldi továbbküldése") Na, oda már nem érkezett meg. Ez volt október 25-én, 1,5 hete megkérdeztem tőlük, hogy mégis hol van a pakk, kétszer, mert egyszer a belföldinek írtam véletlen, egyszer meg a nemzetköziseknek.
Mind a kettő válaszolt, megkérdezték mi van benne, mibe van csomagolva, ki adta fel és hogy adjak feladóvevényt, ha van...megírtam, mi van benne, stb.
Azóta kaptam egy automatikus üzenetet, hogy van 30 napjuk válaszolni.

Ráadásul kellett volna az egyetemi tanulmányaimhoz a cucc. Indítottam a banggoodon egy újraszállítási kérelmet, remélem kínai barátaim hamar újraküldik.

Dezsike 2019.11.18. 19:09:53

Ó ez semmi. Én július 28.-án rendeltem kínából. MA hozták ki az értesítőt, cirka 3 és fél hónap után. A tracking szerint augusztus 10.-én szállt fel vele a repülő, azóta semmi hír, a posta rendszere se látja.

szelidorzo 2019.11.18. 19:20:43

Franciaországban feladtak egy csomagot 17.45-kor. Éjszaka Berlinben átrakodták. Reggel 9.30-kor a csomag megérkezett egy Pest-megyei településre hozzám.
Ja, nem a Magyar Posta hozta ki, hanem a TNT. Szerintem jó időt futottak. Az ár 3400Ft volt kb. Egy pár csizma volt kb 2kg.

reunalla 2019.11.18. 19:38:47

@Dezsike: vagyis, mire lediplomázok, addigra van esélyem megkapni XD

SzilviK 2019.11.18. 21:09:10

@szelidorzo: régen DHL is igy ment ünnepek közötti rendelésem kb itthon volt. Aztán 2012-14 után megváltozott valami a Postánál eléggé és sajnos.

SzilviK 2019.11.18. 21:18:56

@ekat: régen igy volt mostanában posta hozza ki főleg ha könyvet rendelsz és ugye azoknál nem mindig van drágább szállítás meg régebben egy 1 euros könyvet miért szállítatnám 9 euroért ha kihozták 3 euroért is. Igaz nem volt fuvarlevele meg nem volt bekövethető. Most ősszel azt mondta a Posta hogy saját kis oktatófilmben is megmutatta ( youtube megnézhető meg adott ki közleményt is ) hogy sajnos a nem lekövethető csomagok el tudnak veszni ( velem egyszer fordult elő akkor megmondtam a postásomnak hogy a szakmai német könyveimmel nem tud mit csinálni felesleges eltüntetnie. ) meg is lett utána.

Nyilván mikor még anno akiktől rendeltem két euroért szállitottak aztán volt 3.10 most 3.90 euroért hozzák olcsobb volt mint néha két vonaljegy Pesten. Meg gyors is volt.

KaTe 2019.11.18. 21:32:38

Én pénteken rendeltem az alzától(!) előre fizetéssel(!) MPL házhozszállítással(!), aztán szombaton még egyszer.(!) A posta azóta is spam-eli a fiókomat a "Csomagküldemény" értesítéssel, benne a küldezményazonosító, ami persze nem létezik a nyomkövetési rendszerükben. De hát mit tehetnék, ha az alzánál kuponnal olcsóbb, ugye...

KaTe 2019.11.18. 21:36:00

Ja és mielőtt megköveznétek, jelzem, hogy már túl vagyok egy extreme digitalos rendelésen is! Majd talán pénteken jöhet az emag is.

MrZed001 2019.11.18. 21:59:57

Lassan már nem az a sztori, ha nem érkezik meg egy csomag ...
hanem ha egy véletlenül időben érkezik, és sértetlenül.

Ez pedig már több mint szánalmas.

FDToth 2019.11.18. 23:09:57

Ami fejlodes h az mpl sofor felhiv kb 20-30 perccel erkezes elott.
De meg minfig nem tudnak szűkebb intervallumo megadni, tovabbra is kamu kezbesithetelensegi indokokat visznek fel a nyomonkoveteheu es ehhez az alacsony minosegu szolgaltatahoz kepest draga.
Tivabbra is kisebb nagyobb csomagokhoz gls, gls pontban leadassla, 1-2eft, 14-15-ig leadva masnap fixen barhol ott van az orszagban, es magyon jol nyomonkovezheto. Es semmi problema, semmmi csomagkar stb

azbest 2019.11.18. 23:41:05

hehe, követés szerint nekem is két kört ment az országban és háromszor adták fel. Három napon is kaptam sms-t, hogy küldeményt adtak fel :D
De mivel rutinos vagyok, így belföldön mit lehet postapontra rendelek, ha postás kiszállítás van. Régebben ezek másnapra megérkeztek. De akár mikor érkezik, pont a szomszédban van egy bolt, ahová lehet rendelni, így nem kell a város túlvégére elmenni átvenni és hazacipelni, plusz nem kell otthon várni rá.

havrilla 2019.11.19. 03:48:57

@borso:

2 kg -ig csomag 1 550-Ft.
Ja, ha mindenféle extrákkal küldöd....
Csak nem illik az extra expressz csomag árát összehasonlítani a nyugati normál csomaggal....

Brokkoládé 2019.11.19. 05:18:33

Sokszor azt csinálja a postás, hogy felveszi a csomagot (Elvileg, gyakorlatilag nem) majd este elviszi a csomagot a legközelebbi postára mint sikertelen kézbesítés...Ekkor dob(ott be régen, mostanság 10 ből 2 szer talán...) értesítőt, hogy másnap átvehető a csomag a postán. Szóval sok esetben azt jelzi a nyomkövető, hogy a postásnál van eközben nincs. Én kaptam úgy csomagot, hogy még mindig a DHL nél volt elvileg, eközben (megjegyzem korrekten) csörgött az MPL es (magyar), hogy megjött a csomagom, 1 órán belől megpróbálja kihozni. (Dugók miatt megértem a körülbelül időt, nem viaskodom emiatt.).Szóval megoldódott.

ekat 2019.11.19. 07:08:04

@SzilviK: Én minimum havonta rendelek a német Amazontól, ha ő az eladó, akkor nekem mindig futár hozza. Most is várok csomagot, pénteken rendeltem, szombaton adták fel, csütörtökre jelezték. Igaz, csak könyvet sosem rendelek, Kindle-em van.
Régi (rövid) szép idők, mikor ingyen szállított.. :)

a lekvár neve puffin 2019.11.19. 07:14:43

@KaTe: :-) bár én csak egy leárazott,összecsukható ásót vettem tőlük...bolti átvétellel...az legalább két nap alatt(!) ott volt.Igaz,a havat még várom,amikor kiáshatom vele az autómat...

Bernadette Golian 2019.11.19. 10:06:38

De miert hazudozik a posta ossze-vissza???

ebella 2019.11.19. 10:21:35

Én meg őket választom, ha lehet. Eddig vagy húsz cuccot hoztak, és amit lehet portán maradóra kérek, mert egy sarokra van a posta és nem kell várnom a szállítót. Két cuccot hoztak lakásig. Az egyiknél hiába mondtam a telefonba, hogy lemegyek (rossz a kaputelefon), mire felvettem a cipőm, már ott állt az ajtó előtt a (nehéz) cuccal. A másiknál meg visszajött egy óra múlva, mert éppen az SZTK-ban voltam, mikor érkezett. Mindkettőnek megérte.

Szóval én kifejezetten szerencsés vagyok velük ezek szerint, és ha lehet, őket választom.

cmx85s 2019.11.19. 12:22:50

@borso: azt nem tudom, hogy csinálták. Amit én Kínából rendelek, az jó, ha 3 nap alatt beér az ottani csomagelosztóba.
Persze, nem akarom a királyi postát védeni, kiérdemlik a szapulást, de azért ne akarjunk már mindent rajtuk leverni.

Majmász Gedeon 2019.11.19. 14:09:16

Ejnye, Rezső! Nem szólt még senki, hogy az összevissza egybeírandó?
wiki.startlap.hu/hogyan-irjuk-helyesen-osszevissza-vagy-ossze-vissza/

kocsmagomba 2019.11.19. 16:14:18

Időgépük tényleg van!
Október 31-én küldött e-mailt a webshop, hogy következő munkanapon kézbesítenek. Ez idén november 4-dike lett volna.
Negyedikén tök véletlenül ránéztem a csomagkövetésre, ott már az szerepelt, hogy október 28-dikán letette a postás a közeli kispostán, mert(!) velem telefonon egyeztetett, hogy nem hozza ki, hanem ott hagyja. :DDD Ha nem nézek rá a csomagkövető adatokra, vissza is vitték volna egészen a feladóig, egy másik országba, hogy nem vettem át.
Elballagtam a postára, átvettem.
Viszont a kézbesítő postás telefonját azóta is várom! Az még kóvályog valahol az Időben!! Fel sem tételezem, hogy hazugság az egész postai nyomon követés!

Cathie83 2019.11.20. 06:32:03

Legalább megkapjátok sértetlenül, mert erre semmi garancia nincs és ez a hivatalos álláspont. Ha összetörik szállítás alatt, akkor nem kapsz semmiféle kártérítést. Akkor van csak esélyed, ha dupla áron adtad fel törékenyként ami annyit tesz, hogy nem utasítanak el élből. Ez is megérne egy posztot, bár úgysem raknák ki.

vitaminban dús félkész kéményseprő 2019.11.20. 08:58:56

Ha már postai nyomkövetés - ilyen számmal ellátott kínai, elég terjedelmes, kb. literes vizespalack méretű "levelem" követtem a 17track, majd a M.Cs. és K. P. fenséges oldalán. Beérkezett a kicserélőbe, aztán ott dekkolt hetekig. Ezt megunva kétszer is írtam nekik mailt, amikre érdekes módon kaptam választ (az elsőben kérték, írjam le, mi van a csomagban, hogy néz ki stb., én hülye meg leírtam nekik, mert elsőbálozó módjára naiv voltam).
1-2 hét múlva a nyomkövetés szerint kézbesítették, majd kaptam egy e-mailt, hogy sajnálatos módon "elveszett" a csomagom, szánják-bánják, és kérhetek 388 forintos kártérítést, mert ennyi jár. Mivel cca 1000 forintomba került a rendelt cucc, annyira nem izgat, viszont az nagggggyon érdekes, hogy amikor a postán átvettem egy másik küldeményem, és rákérdeztem erre is, a hölgy a monitorra tapadva azt mondta, hogy felbontva vámellenőrzés miatt... Valaki, bocsánat, nem akarok általánosítani, szóval valamelyik postai dolgozó most menőnek érezheti magát, hogy lett egy ezer forintos, UV-szűrős, polarizált napszemüvege.

Szarházi banda...

Cathie83 2019.11.20. 09:05:18

Ki se hozza a posta azt se, amit címre adtak fel (boríték méret):

____________________________________________

2019-11-19 15:48
X posta, Mail item available for collection at post office

2019-11-19 15:48
X posta, Mail item available for collection at post office

2019-11-19 09:49
X posta, Allocated to postman

2019-11-18 00:29
Országos Logisztikai Központ, Submittal for redirecting or returning

2019-11-15 10:01
Nemzetközi Posta Kicserélő Központ, Forwarding to domestic delivery network

2019-11-14 23:25
Nemzetközi Posta Kicserélő Központ, Receive item at office of exchange

2019-11-13 10:50
BGSOFG, Send item abroad

2019-11-12 05:37
BGSOFG, Insert item into bag

2019-11-11 22:53
BGSOFG, Receive export item at office of exchange

____________________________________________

Egyszerűen letették a helyi postán, meg se kísérelték kézbesíteni, értesítőt se hagytak róla. Túl nagy lehetett az a boríték.

gkc 2019.11.20. 21:36:52

Csak nekem fura ez a "nyomkövetés" szó ebben a szövegkörnyezetben? Az nem az, amit az indiánok csinálnak? Ez nem "nyomonkövetés"?

kocsmagomba 2019.11.22. 14:46:14

@gkc: Ügyes vagy "gkc"! A "gkc" egyébként nem Gojko Mitic rövidítése? :DDD

Kelpo 2019.11.27. 12:42:46

Abszurdisztán, ku*vaország, elmúltnyócév, ellehetinnenmenni, stb..