Tékozló Homár

Tollakat hullat magából a százezres tollkabát, ami a kereskedő szerint nem hiba UPDATE

2020.02.13. 10:00 | Homár Rezső | 250 komment

via GIPHY

Zsófi tollkabátja úgy eresztette magából a pihéket, mintha a kabát alatt folyamatos párnacsata zajlott volna. Akinek már volt ilyen, az tudja, hogy egy-egy toll néha normális, de itt nem csak ennyiről volt szó, úgyhogy Zsófi tudatos vásárlóként visszavitte a kabátot és kérte a minőség ellenőrzését. Sajnos a szakértői vizsgálat nem értett egyet Zsófival, ami szerinte csak úgy lehetséges, hogy meg sem történt. A következő lépés a fogyasztóvédelem és a független szakértő lehetne, de írtunk az üzletnek is, várjuk a választ. Update: Az üzlet válasza a poszt végén, de sok újdonság nincs benne. Néhány toll nem tol. De akkor hány toll toll?

2019. október 10. napján szezonközi leárazás keretében vásároltam a Mammutban található Dockyard üzletben egy Helly Hansen W Tundra Down télikabátot. Már jó pár hete nézegettem, de kicsit borsosnak éreztem az árát, így a 20 %-os kedvezmény pont kapóra jött. Fontos hangsúlyozni, hogy ekkor valamennyi Dockyard üzletben, minden termék le volt árazva, tehát a kabát leárazására nem minőségi hiba feltüntetése mellett került sor.

Mivel egy nagyon meleg télikabátról van szó, egészen december elejéig nem is hordtam. Az első két hétben rendkívül elégedett voltam a vele, meleg volt és jól is nézett ki, ennél többre nem is volt szükségem. Aztán a 2. hét után észrevettem, hogy miután leveszem, néhány apró pihe marad az alatta viselt ruhámon. Az elején még nem is foglalkoztam vele, aztán napról napra egyre több pihe/nagyobb toll jött ki minden egyes viselés alkalmával, ekkor elkezdtem utána nézni, mit is tudnék kezdeni a helyzettel. Végül úgy döntöttem, hogy az előírásoknak megfelelően kimosom és szárítógépben megszárítom, hátha ez javít valamit a helyzeten. Nem javított, de végülis nem aggódtam, meg volt a blokk, a családommal törzsvásárlók vagyunk az üzleteikben, biztos nem lehet probléma. Utóbb kiderült, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.

tolkabatos.jpg

Végül január 6-án írtam a Dockyard központi ügyfélszolgálatára a helyzet megoldása érdekében, ők pedig azt válaszolták, hogy menjek be abba az üzletbe, ahol a kabátot vásároltam, ott kezelik a panaszomat. Január 12-én elmentem a Mammutba, az egyik eladónak előadtam a problémát, felvette a jegyzőkönyvet, leadtam a kabátot, azzal az ígérettel, hogy  elküldik azt szakértőnek. Mikor összehajtogatva leraktam a pultra a kabátot, akkor is jól láthatóan repültek ki belőle a kisebb-nagyobb toll pihék, meg sem fordult a fejemben, hogy ezt ne látná valaki. Miután az általuk ígért 5 munkanap eredménytelenül telt el, - és már majd megfagytam szövetkabátban -  január 20-én felhívtam az üzletet, hogy mi lett a vizsgálat eredménye, amikor is közölték, hogy a szakértő "nem észlelte az általam jelzett hibát".

Január 21-én bementem az üzletbe, átvettem a kabátot, ismét kaptam egy jegyzőkönyvet (aminek ugyanaz a kelte, mint annak a jegyzőkönyvnek, mikor leadtam a kabátot). Az üzletben még azt javasolták, hogy próbáljak meg írni a központi Dockyard e-mail címre, írjam le a panaszomat, illetve azt is, hogy már mióta törzsvásárlójuk vagyunk (voltunk) az üzleteiknek. Itt már kezdtem aggódni az elmém épsége miatt, és komolyan elkezdtem rajta gondolkodni, hogy lehet csak én látom azt, hogy a kabát viselése után tiszta toll az alatta viselt ruhám?

Így január 25-én ismét adtam egy esélyt a kabátnak, és a szombati bevásárláshoz felvettem, aztán ahogy hazaértem rájöttem, hogy nem, nem ment el az eszem, a kabátból már gyakorlatilag folyik a toll. Ekkor csináltam néhány képet a kabát alatt viselt, és attól tollas ruhámról, írtam a központi Dockyard e-mail címre, csatoltam képeket, de  azóta sem érkezett semmiféle reakció.

Mostanra pedig úgy érzem, hogy a Dockyard  szezonközi leárazás ürügyén rám sózott egy általuk ismert hibával rendelkező terméket, holott sehol sem volt feltüntetve, hogy a kabátnak bármiféle problémája lenne. Tovább erősíti ezen gyanúmat, hogy a kabát leadásakor, illetve átvételekor kapott jegyzőkönyvek kelte egyazon nap, (azon túl, hogy arra sem voltak képesek, hogy a jegyzőkönyv keltének dátumát átírják) ez pedig azt valószínűsíti számomra, hogy még csak el sem küldték szakértőnek a kabátot, csak elsuvasztották néhány napra a raktárba.

Több tollkabátom volt már, különböző árkategóriákból, és egyedül a tízezer forintos engedte magából a tollat, igaz az is kibírta legalább a nyolcadik mosásig. Úgy tűnik, egy leárazva is majdnem százezer forintostól nem várhatja el az ember ezt a minőséget. Én ugyan soha többé nem vásárolok Dockyard üzletben, de reggelente, mikor majd megfagyok használható télikabát nélkül, sokszor gondolok rájuk szívélyes gondolatok kíséretében.

Az Dockyard válasza is megérkezett. Mivel soha egy ilyen Helly Hansen kabátra sem volt panasz és az nem lehet, hogy egy hibás legyen és ebből tollak jöjjenek, ezért nem is jönnek. 

Az említett kabát a Helly Hansen kollekciónk egyik kiemelt téli darabja. Az idei -  szokásosnál enyhébb - télen ezt a télies terméket nagyon jól adtuk el, mostanra alig pár darab maradt belőle üzleteinkben. A levélírójukon kívül egyetlen panasz sem érkezett erre a  modellre. Az eset kapcsán a termék hazai forgalmazóját is megkerestük, ők sem kaptak semmilyen reklamációt erre a modellre, gyártási hibáról nem tudnak. Sem az üzletben dolgozó kollégáink, sem a szakvélemény kiadására jogosult szakértőnk nem tapasztaltak olyan  problémát, amit a vásárló említett. Egy tollkabátnál előfordul, hogy néha 1-1 kisebb pehely átjut az anyagon esetleg a varrás mentén, de ezen termékek szövése nem olyan, hogy abból – a vásárló szóhasználatával élve – kifolyjon  a toll.

Mi a gyártás során fennálló hibát, rendellenességet nem tapasztaltunk, ezért  a panaszt nem találtuk megalapozottnak. A vásárló a jogszabályok szerint a Békéltető Testülethez fordulhat panaszával, erről őt is tájékoztattuk. Az őt ért kellemetlenséget sajnáljuk, de mi az eddigi megszokott és jogszabályok szerinti módon kezeltük panaszát.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peter3374 2020.02.16. 13:00:10

@Szubrina: pedig te vagy a sztoriban a hulye akarhogy is ragozod....

Szubrina 2020.02.16. 13:03:46

@ebella2: Képzeld én 20 ezernél drágább kabátot még nem vettem, tizenévekig hordom őket és csupán azért veszek újat, h tudjam variálni, hiszen az ember hangulatát is befolyásolja mit vesz fel, milyen színűt pl. Ha figyelmes vagy, olvastad, h a posztolónak a 100 ezres kabátján kívül csak egy vékony szövetkabátja volt, amiben megfagyott. Mivel kiadta a 100-at erre a kabátra, nem tudott venni 5000-ért egy másikat, átmenetileg sem.
Előtte vajon milyen kabátja lehetett, ami tönkrement??? Értsd meg, egy bizonyos összeg felett nem tud minőségibb lenni egy kabát, nem tudják annyival jobban megvarrni, nem tudnak annyival jobb cérnát vagy anyagot használni, mert egyszerűen nem létezik egy bizonyos szintnél drágább, minőségibb anyag és ez a szint meg sem közelíti a 100 ezret.
Itt csupán a nevet fizeti meg.
100 ezer Ft-os tollkabátot meg kimosni mosógépben (WTF?), összeállnak a tollak, szerintem egy ilyet specko tisztítóba kell vinni.

Szubrina 2020.02.16. 13:05:50

@peter3374: Ami nagyon tetszik benned, hogy a cikkhez egy értelmes szavad nincs, csak személyeskedve engem rágalmazol, egy gyenge kis troll vagy. Jobban jár mindenki, ha befogod a lepcses kis pofád.

Szubrina 2020.02.16. 13:11:21

Visszatérve arra, h itt linkelte valaki a kabátot 71 ezerért, beláthatjátok, h az a kabát se 100 ezret, se többet, de még 71 ezret sem ér. Hiszen minden kereskedő kereseni akar rajta.
Ha még a 71 ezresen is szénnékeresi magát a cég, ami árulja (mert elhihetitek nem fogják áron alul SOHA A BÜDÖS ÉLETBEN eladni) akkor valójában mennyit érhet, ez a HŰ DE MINŐSÉGI kabát.

ebella2 2020.02.16. 13:30:09

@Szubrina: Te tudod. Mindenesetre kizárt, hogy egy húszeres kabát anyag, szabás, varrás és részlet minősége ugyanolyan legyen, mint egy százeresé. Ha egyszer vennél egy drágábbat rájönnél. És igen, lehet használni ötezreset is húsz évig, de az úgy is néz ki. Akinek van pénze és nem minőségi cuccot vesz, az egyszerűen igénytelen. Az nem baj, csak ne adja elő, hogy az ugyanolyan mint a drága, mert az annak akinek vannak minőségi cuccai, nem kicsit megmosolyogtató. A minőség meglátszik, ha neked nincs is hozzá szemed és ezért nem hiszed.

Nem mondta, hogy nincs másik kabátja. Olyasmin lovagolsz, ami inkább jelképes, a helyzet fonákságát kiélező mondat volt. Kizárt, hogy valaki aki dolgozik, ne tudjon ötezerért egy használtat venni legalább, ha kell.

ebella2 2020.02.16. 13:33:40

@Szubrina: Bakker! Persze, hogy keres rajta a kereskedő is meg mindenki is aki foglalkozik vele. De akkor az ötezres is csak ezeret ér, ha csak az anyagköltséget nézzük vagy azt az árat amin senki nem keres semmit! Nincs már kommunizmus!

ebella2 2020.02.16. 13:42:22

Egyébként van pér cipőm, de a Caterpillár bakancsomhoz, ami jó húsz éves, csak a Wass fekete félcipőm hasonlítható. Az a harmincezres (gino rossi) amit a cipőboltban akkor magasan a legdrágább volt és olyan nyolc éve vettem, más nem annyira hordható, ha rendes helyre mész. A Caterpillár is meg a Wass is az előbb említettnél jóval drágább volt. De én úgy gondolom, hogy egész életemben rendesen fogan kinézni, hiszen olyan régen vannak meg, főleg a bakancs. Nem is tudom ma gyártanak e olyat. De nem is keresem, minek? Bakancsból elég kettő, az egyik legyen túra, a másik bőr.

peter3374 2020.02.16. 15:23:54

@Szubrina: figyelj te agyhalott.... a poszt arrol szol, hogy valaki vett egy kabatot ami nagyon ereszti a tollat es ezt a kereskedo nem hajlando elismerni. Egy fogyasztonak serultek a jogai. Az, hogy a te kis szanalmas eletben az, hogy valaki 100.000Ft-ert vesz egy kabatot az ilyen irigyseget valt ki beloled na az nem tartozik a temahoz, az, hogy te csoro vagy es sikertelen az, hogy kapcsolodik a temahoz?

Lotti Kis 2020.02.16. 16:01:32

Jegeskávénak válasz.Fogadjak ügyvédet.

a fekete krindusz 2020.02.16. 18:09:18

@peter3374: a poszt arrol szol, hogy valaki vett egy kabatot ami nagyon ereszti a tollat de a kereskedő szerint ez nem annyira drámai, vagy olyan hiba lenne, ami a gyártásra vezethető vissza.
@Szubrina: véleményével nehéz vitázni. Egy összeg felett a megvásárolt színvonal nem egyenes arányban, hanem exponenciálisan növekedik. 30 felett már kapunk vízálló, de ugyanakkor jól szellőző kabátot. A százezres kategória ebből a szempontból a legrosszabb: még nem bőr, még nem szőrme, hanem ugyanaz az elv, mint a harmincezres.

Szubrina 2020.02.16. 18:37:48

@ebella2: Huhh, értsd meg, nem tudják a varrást még minőségibben varrni, a varrás, az varrás, az olcsó cuccoknál esetleg, kevés a ráhagyás max.

Ha valakinek van pénze, de nem hagyja magát átbaszni, h sokat fizet egy 20 ezret érő kabátért, hanem megvesz egy kabátot 20 ezerért, amennyit kábé ér is, az nem igénytelen, hanem okos.

Ha nem tudnád, akinek van pénze az nem akar úgy kinézni, mint akinek van pénze, egyedül a csórók akarnak úgy kinézni, mintha lenne pénzük, miközben nincs. A gazdagoknak meg azért van pénzük, mert nem költik el baromságokra a pénzüket, h gazdagabbnak látszódjanak, mint amilyenek valójában.

Megnéztem a kabát linkjét, egy egyszerű pufidzseki, nem néz ki 100-ezresnek, főleg, h a neten 71-ért árulják, amiből jól látszik, h nem ér annyit, de már ezt is 50-szer leírtam.

A posztoló is elmondja, h nem tudta megvenni a kabátot eredeti áron teszem azt 125-ért, hanem megvárta, h leakciózzák 100-ra, mert akkor már éppen ki tudta fizetni.

Látszik, h te nem is olvastad a bejegyzést, mert bizony többször is megemlíti, h csak egy szövetkabátja van és abban megfagyott, amíg várta a tollkabát szakértését.

Nem értem, miért nyammogsz a baromságodon. Rosszul tudod, rosszul gondolod és ezt a többi komment is bizonyíthatja számodra.

Szubrina 2020.02.16. 18:43:07

@a fekete krindusz: Teljesen egyetértek, nem tud többet nyújtani, mert egyszerűen, ebben a fazoinban típusban a 30 ezres kimaxolta, amit nyújthat egy ilyen kabát, ergo kiad érte 100-at, de nem ad többet a kabát, mint egy 30-ezres, de sztem egy 20 ezresnél sem.
Én egy 20 ezresnél is elvárom, h jól nézzen ki, jól legyen megvarrva, időtálló legyen, vízálló, melegítsen és szellőzzön.
Ennél többet nem adhat egy kabát max, h rá van plecsnizve, h Nike, vagy a f@szomse tudja.
Viszont szinte mindent kínában gyártanak a márkást is...:OOO

Szubrina 2020.02.16. 18:46:42

@peter3374: Az agyhalott te vagy, ha mondjuk úgy nézne ki a tolleresztő képessége a kabátnak, mint a poszt elején virító betörő, akkor jogos lehetne a panasz, viszont mivel több képpel bizonyítható, h 3 nagyobb (3mm-es) és kettő miniatűr (1mm-es) toppihe jött ki a kabátból és ezt úgy aposztrofálja a posztíró, h FOLYT a toll a kabátból, teljességgel képtelenség, amit állít.

Már többször leírtam, h a megoldás 1-visszaviszi 2-fehér pulcsival hordja.

Megjegyzem, az egyik képen egy fekete kopott, kinyúlt pulcsi van, ezt veszi a 100-ezres kabát alá.

És ti ezt a nőt nevezitek gazdagnak, akitől sajnálom a 100ezres kabátot???:DDDD

Szubrina 2020.02.16. 18:49:50

@ebella2: Nekem is CAT bakkancsom van és pár éve vettem, pont azért, mert az tényleg minőség és igyan nem ér 27-ezret, amennyiért vettem, de tudtam, h az jó sok évig jó lesz.
Viszont egy kabát, nem tud többet nyújtani 100-ért, főleg, h 71-ért is hozzá lehet jutni.
Ráadásul bármelyik kínai rendelős oldalon töredékéért kapsz ugyanilyet, ugyanezzel a minőséggel.

peter3374 2020.02.16. 18:50:14

@Szubrina: nem nevezek senkit gazdagnak.... teged tartalak agyhalottnak....
Valaki vett valamit amivel gondja vannes a bolt elhajtotta, hogy jogosan vagy nem azt nem tudjuk. Viszont annak, hogy gazdag vagy szegeny, megengedheti-e maganak a kabatot, az adott kabat tularazott-e vagy nem teljessn irrelevans. Csak a primitiv irigy idotak rugoznak ezen....

peter3374 2020.02.16. 18:54:42

@Szubrina: te tenyleg teljessn hulye vagy.... Kinai filleres kabat ugyanezt tudja.... Neked meg tenyleg nem volt semmi cuccod ami nem a kinai boltbol szarmazik max 7000Ft-ert....
Vedd meg a szutyok filleres szemeteidet, de ne magyarazz mar ekkora orbitalis baromsagokat....
Menj mar be egy normalis boltba a sarkany centeren kivul es nezd mar meg mennyibe kerul egy normalis kabat, plane egy tollkabat.... Valami boduletesen korlatolt vagy....

Szubrina 2020.02.16. 18:59:56

@peter3374: Pontosan ezt a mentalitást használja ki az összes világmárka, pont annyit érnek, mint egy kínai vacak, de kifizettetik, h te "asziszed" menő vagy, ha 100ért veszel meg egy valójában 5000-ret érő cuccot, mert te ettől hiszed magad menőnek.

A kabát "hibájából" pont ez bizonyosodik be.
Továbbra is te vagy az ahgyalott, eleve akinek számok vannak a nickje mögött az egy fantáziátlan, igénytelen butag@ci.
Megtennéd, h nem pofázol hozzám a továbbiakban, mennyé vegyé gecc többszázezerért alsógatyát, amibe ugyanolyan csokicsíkot tolhatsz, mint a filléresbe, de tök menő leszel, te seggarc!

Szubrina 2020.02.16. 19:04:08

@peter3374: Nem járok üzletekbe, a bérleti díjat, az alkalmazottak költségét, minek fizessem ki, nem vagyok plázacica, itthonról megrendelem ami kell, figyelem az akciókat és egy 17 ezres kabátot megvettem 7000rért, látom ez fáj neked, h milyen olcsón jutok kifejezetten minőségi cuccokhoz, amit míly meglepő kínában gyártanak, esetleg indiában, mint guccsit, meg a többi márkát. Ugyanazok a kínaiak te szerencsétlen agyhalott.

Volt ismerősöm, aki pláza ruhaüzletben dolgozott és a kaníiról válogatta össze a repertoárt a főnökük, utána ruhacímkecsere, te meg bementél és aszitted, h kurva minőségi minden, mert 40 ezer volt az árcímkén.

Közben meg a hátad mögött röhögtek az eladók.

Címkecsere is történt ám ezeknél a ruhadaraboknál, bizonyos márkák címkéi kerültek bele...

Opportunista mikroba 2020.02.16. 20:31:19

@Szubrina: Még mindig nem értem, hogy ez téged mért frusztrál ennyire. De bizony, frusztrál, méghozzá nem is kicsit, különben nem fordulnál ki ennyire magadból. Többet kellett volna tanulni, hogy ne a pékség legyen a szint, amit meg tudsz ugrani, és akkor te is tudnál drága kabátot venni.

Szubrina 2020.02.16. 20:41:58

@Opportunista mikroba: Te mekkora egy rosszindulatú és buta féreg vagy. Egyáltalán nem fordultam ki önmagamból, csupán így reagálok a buta emberek rosszindulatú cseszegetéseire. Egyszer sem tettem tanúbizonyságot arról, még ráutalót sem, h irigyelném a posztolót, aki minden vagyonát egy számára nem kielégítő és nem is annyit érő kabátra költötte.
Már többször is leírtam, h tellene rá, de feleslegesen nem szórom a pénzt, számomra mindig az ár-érték arány és mily furcsa a termék megjelenése, minősége (a márkája semleges, ez kezdetek óta így van, sőt) a fontos. Egy nagy pékség üzeletvezetése véleményem szerint nem kifejezetten megalázó munkahely és nem is utal arra, hogy tanulatlan volnék. Bár ez már egy korábbi munkahelyem, még is bátran vállalom, mert dolgozni soha sem volt ciki számomra (bár ez biztos az én egyéni véleményem).

Szubrina 2020.02.16. 20:57:54

Találós kérdés, mi a különbség a két kabát között (nem a színe):

www.bonprix.hu/style/maite-kelly-steppelt-kabat-1413984920/?catalogueNumber=907747&type=image&source=2&return=ref

www.dockyard.hu/helly-hansen-w-tundra-down-coat-53301-v-482

Segítek:
A 85 ezer (bolti AKCIÓS ár) forintos árkülönbségen kívül, hogy az előbbire csak pozitív értékelés érkezett.
Érdekes, h csinos és ellátja egyetlen lényeges funkcióját az "olcsóbbik" is, mégpedig melegít.

Szubrina 2020.02.16. 20:58:58

Sry 83 ezer a különbség...de legyen 82, mert szállítási költség is van az előbbire.

Opportunista mikroba 2020.02.16. 21:16:26

@Szubrina: Ez a szép, cizellált stílus melyik iskolában ragadt rád? :)

peter3374 2020.02.16. 21:32:43

@Szubrina: neked valami komoly frusztraciod lehet, kezeltetned kene.... Beszelj egy szakemberrel, molesztaltak kiskorodban?

Szubrina 2020.02.16. 21:35:17

@Opportunista mikroba, @peter3345667234456734563578ö8ö77544335454: Amennyiben a kabáttal kapcsolatban nincs érved, nem kívánom folytatni a társalgást. Mi értelme személyeskedni öncélúan? Semmi.
De még én vagyok a frusztrált.

peter3374 2020.02.16. 21:56:17

@Szubrina: meselj kerlek.... jott a csunya bacsi a draga ruhajaban, amire neked sosem tellett es valami csunya dolgot csinalt?

Szubrina 2020.02.16. 22:06:04

@peter3374: Tudom, h a szövegértelmezés nem errősséged (meg semmi olyan, amihez agyra van szükség), mert ez már korábbi komentjeimre adott reakcióidból és a posztoló posztjának hibás értelmezési próbálkozásából is kiderült, DE MONDD MÁR MEG KÉRLEK, MIT NEM LEHET AZON ÉRTENI, H NE POFÁZZ HOZZÁM?!!!!!!!!

peter3374 2020.02.16. 22:40:06

@Szubrina: tenyleg meghallgatlak, mi ez a frusztracio a rendes, szep dolgok ellen, valami csak okozta ezt, hogy ennyire bemagyaraztad magadnak, hogy az olcso silany szemet es a draga minosegi cuccok ugyanazok... Az egyertelmu, hogy meg sosem volt semmi meg akar also kategorias ruhad, csak a filleres kinai szemet. Vagyakozva nezed a szines kirakatokat es bemagyarazod magadnak, hogy azok sem jobbak semmivel, vagy a csunya bacsi a draga ruhajaban valami rosszat tett? Csunya dolgot tett, vagy csak elhagyott egy olyanert akinek szep ruhaja es jo izlese volt?

Szubrina 2020.02.16. 22:41:48

Hol írtam ezt, idézd!

ebella2 2020.02.17. 04:08:17

@Szubrina: Nem, nem ugyanolyan minőség, ha meg ugyanolyan, akkor az úgy is van megcsinálva és felkínálva és annyi is az ára. Ráadásul a neten is lehet venni százezren jóval felül is kabátot (én is úgy vettem az új kabátomat, amit akkor veszek fel, ha glancba kell vágnom magam és nem bántam meg, sőt, itthon még csak hasonló minőséget sem lehet venni, éppen azért mert itt vagytok ti, akik :..áááá dehogy ér az annyit...és nem tudják eladni, és az ember vagy nyugaton vesz, vagy a neten rendel mondjuk Angliából és persze az arab is hasonló, de mégsem olyan sem anyagminőségben, sem szabásban, sem varrásban, sem az egyéb apró, de nagyon jelentős részletekben, ami nagyon látszik, ha van szemed), aminek minden apró részlete le van fényképezve, hogy tudd mit veszel. Van amihez húsz fénykép is van. Onnan láthatod milyen a munka amit beletettek. Akár bőr, aminek a minőségét is leírják, vagy textil, aminek a grammsúlyát, stb., és ismered a paraméterek jelentését akkor az anyagát is tudod. Akinek van szeme az látja, aki szerzett tudást az tudja. Ha meg téved, vissza lehet küldeni. Te meg ámítsd magad tovább!

És aki beugrik, egy átcímkézett kabátnak, az ne is vegyen csak ötezrest, azzal nem tudják átbaszni. De azért az nem olyan egyszerű. Egyrészt börtönnel fenyegetett a hamisítás, másrészt, látszik! Persze akinek nem....marad az ötezres és az önámítás, hogy ugyanolyan mint a százezres. (Azt sem értem, mi a baj, hogy leárazva. Mindig van leárazás, minden árkategóriában. és a százezres kabáton nem annyi mint az ötezresen. Miért lovagolsz ezen? Attól a minőség még minőség. Az a baj, ha nem az. Azért jogos itt a reklamáció és az ügyintézés minősége. Mert nekem drága cuccnál még nem volt olyan, hogy a KERMI-hez, vagy mihez küldték volna. Ha nem tetszett valami, orvosolták. Igaz nem is sokszor fordult elő. A magas kategóriákban nem szokás.)

ekat 2020.02.17. 07:46:29

@ebella2: Nem tudom, miért gondoljátok, hogy meg tudtok győzni egy más társadalmi osztályból származó, más értékrenddel rendelkező embert.

Opportunista mikroba 2020.02.17. 08:43:42

@ekat: Nem az a baj, hogy számára a 20 ezres kabát is jó, és szerinte egyszerűen hülye, aki 100 ezrest vesz. Bizonyos esetekben akár még igaza is lehet (bár szerintem nem a posztoló esetében). Hanem az általános hozzáállása. Tudod, ahogy a mondásban van: "Kétféle vélemény van: az enyém és a helytelen". Egyszerűen képtelen felfogni, hogy más máshogyan vélekedik erről az esetről, hogy létezik az övétől eltérő vélemény. Ha ilyennel találkozik, az ellenség, azt támadni kell. Olyanoknak is nekiesett, akik kulturált, civilizált formában mondták el a véleményüket (nem mellesleg tényekkel alátámasztva).
Ez nem társadalmi réteg dolga, ez sima intelligencia (vagy annak hiánya).

Szubrina 2020.02.17. 10:29:15

@ebella2: Rólad és bicskanyitogató stílusodról egy nagyon tanúlságos mese jut eszembe, a címe: A király meztelen. Javaslom megtekintését, biztos még nem vagy abban a korban, h felfogd mennyire sík hülye és ciki vagy jelenleg, esetleg egy 20 év múlva rá fogsz jönni, h mi a valódi érték, mi a minőség.

Titeket teljesen megvezetnek az árral, egy vodkamárka úgy lett világhírű, h rohadt drágára árazták, amit semmi más nem indokolt csupán a hozzád hasonlóak hozzáállása és meg is lett az áhított siker, mindenki azt hitte azért drága, mert minőségi.

Szánakozom feletted, meg apuci és anyuci felett, de nyugi meg lesz ennek a böjtje, főleg amikor rádöbbensz.

Grey Goose vodka sikertörténete:
www.youtube.com/watch?v=dKfBr_YBMRI
0:24-től

Szubrina 2020.02.17. 10:33:30

@ekat: Milyen más társadalmi osztályból?
Beszéjünk már ki melyikből való.
Az értékrend persze igaz, de az csupán neveltetés és intelligencia kérdése.
Az a szint, amikor ájfonkával menőzünk, meg a 100 ezres gagyi kabáttal az konkrétan nem szint...

Milyen társadalmi osztályból gyüttetek? újgazdag anyuci, apuci?

Opportunista mikroba 2020.02.17. 10:38:36

@Szubrina: Azt hiszem, a lényeget nem érted. Ha nekem tetszik egy termék, meg is tudom venni, mert van rá pénzem, és SZÁMOMRA megéri, akkor teljesen mindegy a marketingháttere. Az ember bizonyos termékeknél természetesen tisztában van vele, hogy az ár X százaléka a márka neve. És? Kit érdekel? Ezt nem fogod fel. De, igen, TUDJUK, hogy adott esetben fel van árazva, de nem érdekel, mert így is meg tudjuk venni. Ha azt mondod, ez konzumidiótaság, azt válaszolom, valószínű, hogy nem áll távol az igazságtól... De inkább vagyok konzumidióta, mint szegény.

Opportunista mikroba 2020.02.17. 10:42:46

@Szubrina: Én speciel olyan családból származom, ahol a nagyszülőknek még csak az általános volt meg. Nem azért, mert nem akartak tanulni, csak éppen az alapfokú oktatás után kivették őket az iskolából - segíteni kellett otthon, vagy el kellett menni pénzt keresni. Édesanyám már érettségizett, édesapám főiskolát végzett, és én vagyok az első, aki egyetemet. 20 évig ültem az iskolapadban, és nagyon keményen megküzdöttem azért, ahol most vagyok. Aki csak azt látja, hogy meg tudom venni a 100 ezres kabátot, azt nem látja a mögötte lévő rengeteg tanulást és munkát.
Őszintén szólva nekem megfelelne az újgazdag család mint háttér, csak hát nekem nem ezt dobta a gép. :)

Szubrina 2020.02.17. 10:46:57

@Opportunista mikroba: Azért b+, mert a posztoló folyamatosan arra hivatkozik, h egy 100 ezres kabátnál, de cseszd meg mivel tudna többet egy 100 ezres kabát egy 5000-nél, megszólal, aranyból van. Nem tud többet nyújtani a márkát (másszóval a menőzésedet, hülyeségedet) fizeted meg.
Mi olyan érthetetlen ezen, erre hivatkozni, h egy 100 ezrestől nem várná valaki, balgaság, mert egy 5000-restől se várnám. Világos, tehát nem hivatkozási alap, kápis??????

Szubrina 2020.02.17. 10:50:17

@Opportunista mikroba: Ahhoz képest, h ilyen "keményen" (sokat ültél:OOOO) megdolgoztál azért a pénzért csodálkozom, h ilyen könnyelműen szórod el.
Aki gazdag nem akar annak látszani, csak a csórók akarnak annak látszódni.
A posztoló, mert folyamatosan róla pofázok nem tudta megvenni amíg nem akciózták le a kabátot, ebből tökéletsen lehet arra következtetni, h bizony-bizony valójában nem engedhette meg magának, annál is inkább, hisz a kabát bevizsgálási ideje alatt egyetlen vékony szövetkabátjában kellett fagyoskodnia.

Most komolyan nem érted?

Szubrina 2020.02.17. 10:52:53

Sokan vesznek használt ájfont, mert ugyan nincs rá pénzük, de akkor majd menőnek látszanak. Undorító, soha nem lenne gusztusom más pl. WC-be vitte (mert ugye mindenki szarás közben) telefonját megvenni, csak is szín újat, gyönyörűt, csillogót és milyet, amilyenre pénzem van, nem hitelből, a telefon sem luxuscikk.
Nem tud többet egy ájfon, netezel, meg telefonálsz vele, arra a 30-40-ezres is képes, mindkettő képernyője ripityára törik, ha leejted.

ekat 2020.02.17. 10:54:20

@Opportunista mikroba:
Az utóbbiban igazad van, de szerintem nem ezért nem érdemes vitatkozni szubrinával. Hanem azért, mert ahol ő felnőtt, ott nem önállóságra meg gondolkodásra neveltek, hanem az ott tipikus mondásokat kapta az élet igazságaiként tálalva. Csak a szegény ember a becsületes, (csak) a szegénység tisztes dolog, a gazdagok csak azért gazdagok, mert lopnak-csalnak (ezért aztán a szegénynek is szabad, sőt, hülye ha nem teszi!), és egyébként is a gazdagok milyen hülyék, mert sokat fizetnek ugyanazért a kínai piaci szarért. Ja és a dolgok természetesen csak annyiba kerülhetnek, amennyi az alapanyag konkrét fizikai értéke, minden egyéb szabadrablás....
És amúgyis hiába járt iskolába és ettől került rá valami máz, ha megkapargátják kicsit, ömlik belőle az ocsmány, trágár pocskondia. :)
By the way: igen, részben igaza is van, hogy sokszor lehet kapni ugyanolyan no-name minőséget olcsóbban, de ettől még ez általánosságban nem igaz. És egyébként meg ha valaki meg tudja és meg is akarja fizetni a nevet, akkor miért ne tenné?

Szubrina 2020.02.17. 10:56:16

@Opportunista mikroba: Ha már történelem. Én meg speciel olyan családból származom, ahol minden nagyszülő a második VH miatt szegényedett vagy semmiződött ki, vagy üldöztetett el, mert jaj bocs ez mostantól egy másik ország. Mi a szüleim ebből a nullából építettünk fel egy életet valóban kőkemény munkával (nem ücsörögve, meg szétbulizva az agyunkat az iskolapadban). Így valóban az ember kétszer meggondolja, h mire költ még akkor is ha jól kereső állása van, mint nekem, mert nem szarom a pénzt, hanem megdolgozok minden fillérért.

Opportunista mikroba 2020.02.17. 11:15:20

@Szubrina: ebella nagyon részletesen elmondta, hogy mi a különbség.

Opportunista mikroba 2020.02.17. 11:19:12

@Szubrina: Gondolod, hogy akinek felsőfokú végzettsége van, az nem dolgozik meg a pénzéért? Az igaz, hogy ugyanennyi munkáért sokkal többet keresek. Na de basszus, ezért tanultam!

Opportunista mikroba 2020.02.17. 11:26:06

@ekat: De még csak nem is gazdagokról beszélünk, egyszerűen csak olyanokról, akik meg tudnak venni egy 100 ezres kabátot. Egyrészt kabátot nem mindennap vesz az ember, tehát ezt a százezret nem havonta kell kiadni kabátra, másrészt valószínűleg egy egymilliós kabátot már nem tudnának megvenni. Tehát nem a társadalom krémjéről beszélünk, max. a felsőbb középosztályról. Aminek a szintje ha nem is könnyen, de elérhető. Ezért nem értem ezt az indulatot és mocskolódást.

ekat 2020.02.17. 11:29:18

@Opportunista mikroba:
Nem, mikroba, csak a fizikai munka az igazi. Az irodisták végzettségtől függően csak "léhűtők", meg "naplopók", ahogy a bankos posztban írták is többen, szinte hallottam is a hozzászólásokban apát / anyát, ahogy otthon dohog (1970-ben :D).
Az ilyeneknek nem is lenne mi enniük, ha nem lenne olyan, mint Szubrina, aki eltartja őket!

ekat 2020.02.17. 11:30:48

@ekat: Jav.: végzettségtől függetlenül

Opportunista mikroba 2020.02.17. 11:35:04

@ekat: OFF: Lehet, hogy nevet kéne váltanom, így, hogy mikrobának szólítanak, olyan furcsa :)) Onnan van a név, hogy olvastam egy könyvben, és megtetszett, de nicknek nem biztos, hogy megfelel. Próbálok kitalálni valami hozzászólás-kompatibilisebbet...
ON: pedig létezik a szellemi munka kifejezés :)

ekat 2020.02.17. 11:47:20

@Opportunista mikroba:
Egyetértek, persze, ez nem egy nagy szint, mi sima beosztottak vagyunk a férjemmel, diplománk sincs, de pl. itt figyel mellettem az emlegetett kabátnál többe került táskám. :) (És adósságunk sincs, és félretett pénzünk is van, és vajaskenyéren se kellett élni miatta.)

ekat 2020.02.17. 11:49:53

@Opportunista mikroba: Bocs, csak lusta voltam leírni a mikroba elé az opportunistát. :) Én meg KaTe miatt bánom az ekat-ot, mert mintha időnként kevernének.

Szubrina 2020.02.17. 11:54:26

@Opportunista mikroba: Valójában, aki nem teremt valamit, az nem dolgozik, de ne menjünk bele ennyire mélyen, mert ezt ti földhözragadtak sosem fogjátok ezt megérteni.
Már korábban is leírtam, h egy bizonyos ár felett nem tudnak minőséget teremteni, egyszerűen nem, a márkanevet fizeted meg, ami sajnos nem úgy alakul ki, h hű de jó minőség és szájról szájra, hanem egy nagyon agresszív marketinggel érik el, ők ebbe fektetik a pénzt, a minőségbe nem kell nekik, mert a sznobok, akik azt hiszik ettől lesznek valakik, mindenképpen megveszik.

Szubrina 2020.02.17. 11:56:30

A poszt az tökéletesen ezt mutatja be, az magas ár nem egyenlő a minőséggel, ő a reklámkapányt fizette meg a kabáttal nem pedig, a különösen kedves panaszkezelést és a tollnemeresztő képességet, csak olyan hülye, mint ti és ezt nem érti.

Opportunista mikroba 2020.02.17. 12:10:57

@ekat: Úgy sem lett volna jobb, béna név fórumozáshoz, sajnos hajlamos vagyok a hirtelen döntésekre... Na majd kitalálok valami jobbat...

Zabalint 2020.02.17. 12:12:24

@Szubrina:
"Akkor utána ne nyavajogjon!"

Már miért ne nyavajogjon? Selejtet kapott a pénzéért, ugyanúgy nyavajoghatna, ha 10 ezerbe került volna.

"Puzsérnak van egy marha jó videója, majd rákeresek, amiben elmondja a tutit. Arról beszél, h a divatmárkák nem érnek annyit, egy bizonyos összeg felett, csak arról szólnak, h a gazdagok el tudják baxni a pénzüket."

Ebben részben igaza van Puzsérnak. Más kérdés, hogy ez még messze nem az a szint, nem luxuscikk, másrészt teljesen értelmetlen fikázni ezt a jelenséget. Inkább örülj neki, hogy aki gazdag, az nem naponta cseréli a kabátját, majd bassza ki a kukába. Így hiába van valakinek 1000-szer akkora jövedelme, mint neked, a természeti erőforrásokból nem hogy 1000-szer, de 5-ször annyit sem fogyaszt, nem tart 30 kabátot, csak annyit, amennyire szüksége van, de azt az anyagi helyzetének megfelelő árkategóriában veszi.

"Nyilván gondolhatná ez a kiscsaj is, h egy kabát, amennyiben nem aranypelyhekkel van bélelve nem tud 100 ezerbe kerülni, egyszerűen."

Minden annyiba kerül, amennyiért valakik megveszik, illetve valakik kínálják.

"Ismétlem, az eredeti árán nem vette volna meg csak "leakciózva", tehát a pénztárcáján felül, akart villogni a márkás kabátban (am sose hsllottam róla)."

Nem írta, hogy különben nem vette volna meg. Kivárta az akciót. Az, hogy valaki tehetősebb az átlagnál, és drágább cuccokat vesz, nem jelenti, hogy ugyanazt ne akarná ő olcsóbban megvenni, különösen ha számíthat akcióra.

"Mellesleg vki linkelte, h a neten 71 ezerért lehet kapni ugyanazt."

És?

"Továbbá egyik képen se volt durván tollas a direkt fekete ruhája. Egy szép fehér bolyhos pulcsin sosem látszódott volna, h a vevőnek tollas a háta."

De, elég durván tollas a fekete ruhája. Attól, hogy fehéren nem látszódott volna, még ott van. És mellesleg írta, hogy volt már tollkabátja, van összehasonlítási alapja.

"A homár posztok íróit 99%-ban sajnálom, mert igazságtalanság éri őket és mivel kis hazánkban nincs jogbiztonság bizony szívhatják a fogukat, nagyon ritka, ahol történik vmi pozitív a végén. Viszont ebben az esetben nem érzem jogosnak, a kabátnak vízállónak kell lennie, viszont szellőznie is kell, ezért belülre olyan anyag kell, aminek vannak "pórusai" különben berohadnának a tollak a csajszi testkipárolgásától. Az a 2-3 toll, amit a csaj "tollfolyásnak" nevezett, csekély ár a kabát szellőzéséért, na érted? Menj más posztok alá és ott támadd a posztírók ba@tatóit, mert máshol jogosan tehetnéd!"

Ennyire értesz a tollkabátokhoz?

Én egyébként nem sajnálom a 99%-át a homár posztolóknál, lásd feljebb pl. a Fundamentás az szimplán hülye, pedig rühellem a Fundamentát, mint céget. Vagy az átverlekbalek.com típusú weboldalak vásárlóit sem sajnálom.

Zabalint 2020.02.17. 12:13:26

@peter3374:
"Igazi proli mentalitas azert leszolni egy draga cuccot, mert nincs ra penze valakinek."

Igazi proli mentalitás az is, ha azt feltételezed, hogy ha valaki leszólja, az csak irigy, és nincs pénze.

Opportunista mikroba 2020.02.17. 12:13:26

@Szubrina: Aki nem teremt semmit, az nem dolgozik? No, ez új. Fejtsd már ki egy kicsit jobban. Ezek szerint pl. egy orvos nem dolgozik, amikor meggyógyít?

Zabalint 2020.02.17. 12:20:41

@Szubrina:
Nem vagyok otthon a drága hétköznapi kabátokban, de túrakabátokban például határ a csillagos ég. És nem egyenesen arányosan, mivel minél drágább egy termék, annál szűkebb a célcsoportja, így kisebb a mérethatékonyság, a gyártónak jobban specializálódnia kell, ennek megfelelően az árrések is magasabbak. Úgy gondolom hétköznapi vagy alkalmi viseletben is így lehet.

Zabalint 2020.02.17. 12:25:01

@a fekete krindusz:
"Egy összeg felett a megvásárolt színvonal nem egyenes arányban, hanem exponenciálisan növekedik. "

Fordítva akartad írni, az ár növekszik exponenciálisan, nem a színvonal. De ez természetes, minél drágább valami, annál inkább rétegigény. Ha egy 100 ezres kabátot a 20 ezres kabáthoz hasonló mérethatékonyságban gyártanák, reklámoznák, juttatnák el a vásárlóhoz, akkor nyilván 50 ezerbe se kerülne. Csak ilyen nincsen, ilyet nem fog soha kitermelni a gazdaság.

Szubrina 2020.02.17. 12:33:58

@Zabalint: "Ismétlem, az eredeti árán nem vette volna meg csak "leakciózva", tehát a pénztárcáján felül, akart villogni a márkás kabátban (am sose hsllottam róla)."

Nem írta, hogy különben nem vette volna meg. Kivárta az akciót. Az, hogy valaki tehetősebb az átlagnál, és drágább cuccokat vesz, nem jelenti, hogy ugyanazt ne akarná ő olcsóbban megvenni, különösen ha számíthat akcióra.

Akkor ez mi?

"2019. október 10. napján szezonközi leárazás keretében vásároltam a Mammutban található Dockyard üzletben egy Helly Hansen W Tundra Down télikabátot. Már jó pár hete nézegettem, de kicsit borsosnak éreztem az árát, így a 20 %-os kedvezmény pont kapóra jött. "

Szubrina 2020.02.17. 12:36:50

@Zabalint: Ebben teljesen egyetértek ez valóban téves következtetés, megengedhetném magamnak, de baromság, eszementség, értelmetlen, nevetséges, amit a túlárazott dolgokról gondolok.
Attól, h valami drága már több cikkben is kiderült, h nem lesz minőségi pl. a 170 ezres mosógép szarabbul mosta ki a koszos zoknit, mint a 60 ezres, ez minőségi szemlén derült ki, itt van a posztok között.

Sokszor azért nem adnak valamit olcsóbban, mert ugyan nem ér annyit, de mindenki azt hiszi az ár az minőséget is jelent, holott egyértelműen nem.

Három szem toll, az nem őrült nagy probléma egy tollkabátnál.

Zabalint 2020.02.17. 12:42:13

@Szubrina:
Tehát sokallta az árat, halogatta, végül kapóra jött az akció. Nem derül ki, hogy egyébként végül megvette-e volna.

Másrészt az a sokallta az árát, nem jelenti azt, hogy csóró, és ezért nem tudta volna megvenni teljes áron. Nekem is simán van olyan termék, amit akcióban szoktam megvenni, ismerve azt, hogy a termék ára mennyire periodikus, holott megtehetném, hogy akármikor megveszem.

Szubrina 2020.02.17. 12:42:41

@Zabalint: Minden valóban annyiba kerül, amennyiért megveszik, de valójában nem annyit is ér. Ismétlem ez ki is derül a posztból. Megvette a balek a 100 ezrest, aszitte, h életében először menő kabátja lesz, a vékony szövet után (templom egere) de végül úgy járt, mint egy 5000-res kabátnál (se biztos, h előfordult volna).

Arra hivatkozni, h megfagy, amikor idén a minusz 8 fok volt hajnalban a leghidegebb, az se minden nap, az is röhej na, nagyon kell ide a tundrakabát. 30 fok alatt mindenki megfagy, ha be van kapcsolva a légkondi persze.

A Fundamentás nem volt hülye.

Szubrina 2020.02.17. 12:46:32

@Zabalint: Nekem a borsos kifejezés eléggé plasztikus, a bors csíp, tehát a 20-rel magasabb ár még csípte a szemét, ami eléggé egyértelműen mutatja, h nem egy gazdag valaki nyilatkozik, mert egy gazdag valakinek 20 ezer forint nemhogy nem csípi a szemét, de se nem oszt, se nem szoroz.

Nagyon az érződik a cikkben való hisztizős stílusból, h nagy áldozat volt a vevő számára a 100-res kabát, ezért elvárta volna, h az magától bemásszon a szekrényébe, majd onnan őreá ugorjon, de nagy csalódás, h a 100-res éppen annyit tud, mint bármelyik 5000-res, plusz a szimpla divatüzletben sem kapta a királyoknak járó bánásmódot, amit elvárt volna ekkora áldozatért.

Én csupán olvasom a sorokat és levonom az egyértelmű következtetéseket.

Zabalint 2020.02.17. 12:48:49

@Szubrina:
"Ebben teljesen egyetértek ez valóban téves következtetés, megengedhetném magamnak, de baromság, eszementség, értelmetlen, nevetséges, amit a túlárazott dolgokról gondolok."

Mondod te, hogy túlárazott. De ahány ember, annyi vásárlási preferencia.

"Attól, h valami drága már több cikkben is kiderült, h nem lesz minőségi pl. a 170 ezres mosógép szarabbul mosta ki a koszos zoknit, mint a 60 ezres, ez minőségi szemlén derült ki, itt van a posztok között."

Mondjuk rohadtul nem mindegy, hogy emellett mennyit fogyasztottak, illetve milyen intenzív használat mellett mennyi a várható élettartamuk, ahogy egyébként sok embernél az sem mindegy, hogy mennyire praktikus kialakítású, illetve hogyan néz ki. Csak egyetlen tényező, hogy mennyire mos jól. Mellesleg mosógépnél épp hogy magasabban kezdődnek 170 ezernél az ipari használatot is kibíró mosógépek, a kommersz mosógépeknél jelentős a spórolás a gyártók részéről, mivel erre van tömegigény.

"Sokszor azért nem adnak valamit olcsóbban, mert ugyan nem ér annyit, de mindenki azt hiszi az ár az minőséget is jelent, holott egyértelműen nem."

Van ilyen is, sőt olyan is, hogy a drágább desing termék rosszabb minőségű, de te kategorikusan jelentetted ki, hogy 100 ezret egyetlen kabát sem érhet.

"Három szem toll, az nem őrült nagy probléma egy tollkabátnál."

Háromnál azért jóval több foltot látok azon a pulóveren, igaz én most nem telefonon nézem a képet. Ha ennyire "fogna" egy kabát, én biztosan nem hordanám. Igaz, én tollkabátot soha nem hordtam, nem tudom mennyire általános, de a posztoló hordott már másikat, szerinte nem az.

Szubrina 2020.02.17. 12:57:04

@Zabalint: Tollfolyásnak egyértelműen nem nevezhető, amit a posztoló állít, a kinyúlt, kopott fekete pulcsiján látható 3 tollpihéről. Én egy bazi nagy monitoron nézem a képet és minimálisnak ítélem a "problémát".
Egy állatbunda természetesen érhet többet, de egy kommersz tolkabáttól ne várjunk csodát az árát a HH márkanév adja (életemben nem hallottam róla, biztos sznob körökben valami totál etalon), amit egyébként fast fashion (másoló) üzletben lehet kapni.

Zabalint 2020.02.17. 12:58:50

@Szubrina:
"Minden valóban annyiba kerül, amennyiért megveszik, de valójában nem annyit is ér."

Akkor szerinted mennyit ér? Hogyan határozod meg? Annyit tudunk, hogy NEKED nem ér annyit, a posztolónak meg igen, igaz nem egy selejtes példány ér annyit.

"Ismétlem ez ki is derül a posztból. Megvette a balek a 100 ezrest, aszitte, h életében először menő kabátja lesz, a vékony szövet után (templom egere) de végül úgy járt, mint egy 5000-res kabátnál (se biztos, h előfordult volna)."

Az derül ki, hogy selejtet kapot. Nem az, hogy egy normális példány mennyit ér.

Az a te fejedben él csak, hogy a posztoló csóró. Ugyanabban a boltban máskor is vásárolt, volt korábban másik tollkabátja is, feltételezhetjük, hogy nem a vékony szövetkabát helyett vette.

"Arra hivatkozni, h megfagy, amikor idén a minusz 8 fok volt hajnalban a leghidegebb, az se minden nap, az is röhej na, nagyon kell ide a tundrakabát. 30 fok alatt mindenki megfagy, ha be van kapcsolva a légkondi persze."

Arra hivatkozott, hogy selejtes volt a kabát, és amíg kivizsgálták, hiányzott a kabátja, ennyi.

"Nekem a borsos kifejezés eléggé plasztikus, a bors csíp, tehát a 20-rel magasabb ár még csípte a szemét, ami eléggé egyértelműen mutatja, h nem egy gazdag valaki nyilatkozik, mert egy gazdag valakinek 20 ezer forint nemhogy nem csípi a szemét, de se nem oszt, se nem szoroz."

A gazdag nem azt jelenti, hogy bármit bármennyiért. A posztoló ugyanúgy mérlegelte az árat, csak neki máshol van a "fájdalomküszöbe", mint neked.

"Nagyon az érződik a cikkben való hisztizős stílusból, h nagy áldozat volt a vevő számára a 100-res kabát, ezért elvárta volna, h az magától bemásszon a szekrényébe, majd onnan őreá ugorjon, de nagy csalódás, h a 100-res éppen annyit tud, mint bármelyik 5000-res, plusz a szimpla divatüzletben sem kapta a királyoknak járó bánásmódot, amit elvárt volna ekkora áldozatért."

A posztoló ezidáig is rendszeresen vásárolt ugyanazon boltban, ahol feltehetőleg hasonló árkategóriájú termékek vannak. Ezért a te agymenéseddel szemben sokkal valószínűbb, hogy szimplán csalódott abban, hogy ezúttal selejtet kapott, és kiemelte, hogy egyébként nem két fillérről van szó.

Opportunista mikroba 2020.02.17. 13:05:35

@Szubrina: Linkelgetni mindenki tud, én többre értékelem az egyéni gondolatokat.

Opportunista mikroba 2020.02.17. 13:07:34

@Zabalint: Az, hogy valaki meg tud venni egy 100 ezres kabátot, nem jelenti azt, hogy nem tölti el örömmel, ha megkapja 80-ért. Kis részben mert pénzt megtakarítani ebben az árkategóriában is szeretnek az emberek, nagyobb részben viszont ez lelki dolog.

Zabalint 2020.02.17. 13:07:46

@Opportunista mikroba:
Saját gondolatot egy Puzsér rajongótól? :-)

Szubrina 2020.02.17. 13:08:59

Amennyiben tegyük fel volt már korábban tollkabátja, mondjuk mit jelent nektek a minőség, h hány évig jó egy ilyen tollkabát, mert ugye HŰ DE MINŐSÉGI, mondjuk évekig, még is miért kellett megvállnia előző tollkabátjától, melynél tollhullási problémát nem észlelt?

Ugyan is: "Miután az általuk ígért 5 munkanap eredménytelenül telt el, - és már majd megfagytam szövetkabátban - január 20-én felhívtam az üzletet, hogy mi lett a vizsgálat eredménye, amikor is közölték, hogy a szakértő "nem észlelte az általam jelzett hibát"."

Tehát ezen a tollkabáton kívül csak egy szövetkabátja volt, ha gyakran vásárol ebben az üzletben elég valószínű, h a korábbi kabátja se a kínai piacról volt, nyilván annyira minőségi, h még teljesen le kellett selejteznie ezáltal már csak a vékony szövetkabát maradt számára így majd megfagyott a plusz 10-15 fokban (idén télen).

Nemtom tudsz-e követni, de akárhogy is buknak az érveitek.

Ha egy ilyen kabát évekig jó, akkor az előző tollal, amihez ezt hasonlítja mi történhetet.

Mondjuk hány éves lehet egy dokyardba járó posztoló 20-30 között, tehát éveket se bírt ki az előző kabátja...amit szintén itt vett...

Szubrina 2020.02.17. 13:11:56

*dockyard

@Opp mikróba: kénytelen vagyok linkelgetni, h megértessem, h nem a "proli irigység" beszél belőlem, hanem mások által is képviselt alátamsztható gondolataim vannak a felesleges pénzkibaszásról és utólagos nyavalygásról, hogy pedig de drágavót, mészar, mint az ócsó.

Világos?

Opportunista mikroba 2020.02.17. 13:19:32

@Szubrina: Mesélek neked valamit a kereslet-kínálatról. Az én munkámnak is van egy "árfolyama", ezt most az egyszerűség kedvéért illusztráljuk kis számokkal. Ami alatt nem vállalom el (egyéni vállalkozó vagyok), az 2 pengő. Az átlagár 3-4 pengő, az 5 pengős munka már ritkább. A legtöbb esetben a megbízó mond árat, de előfordul, hogy tőlem kérdezik meg, hogy mennyiről állítsanak ki számlát. Na ilyenkor kell nagyon sok mindent mérlegelni. Nem akarod elveszíteni a "vevőt" azzal, hogy irreális árat mondasz, de szeretnél minél jobban járni. (Ki nem?) Ilyenkor általában a 2–5 pengős intervallumon belül maradok, de amikor látom, hogy "van itt pénz!", plusz látszik, hogy ezzel bizony lesz munka rendesen, akkor meg szoktam nyomni a ceruzát... A legutóbbi ilyen alkalommal 10 pengős árat mondtam, és rábólintottak. A kereskedelem így működik, függetlenül attól, hogy mivel "kereskedsz". Kizsákmányolónak tartom-e magam a 10 pengőért? Nem. Mondhatta volna a "vevő", hogy neki ennyit nem ér meg. Nem mondta, tehát az üzleti kapcsolat megköttetett.

Opportunista mikroba 2020.02.17. 13:29:16

@Szubrina: Azonnal szólok, ha érdekel Puzsér véleménye BÁRMIRŐL :)

ekat 2020.02.17. 13:51:16

You can take the girl out of the trailer park, but you can't take the trailer park out of the girl

ebella 2020.02.17. 14:08:54

@Szubrina: Bicskanyitogató? Nem fájóan őszinte stílusom, ami betalál nálad?

De mindegy is. Nem tudod elfogadni, hogy van amihez teljesen hülye vagy. Pedig amiről vitatkoztunk (vitatkozol itt napok óta mindenkivel, a Puzsért is belekeverve, aki nagyon drága cuccokban jár általában, csak szólok, neki futja) itt, ahhoz az vagy. De ez engem nem bánt. Gondolj, amit akarsz, én meg tudom amit tudok! Tudom, nem gondolom, mint te, mert nincs valós tapasztalatod és ízlésed és igényed se sok, ezek szerint.

Béke veled!

peter3374 2020.02.17. 14:13:00

@Szubrina: Aruld mar el te agyhalott, hogy mi koze van a tortenethez annak hogy van-e masik kabatja vagy mi tortent az elozovel?
Nem mondegy, hogy kiszakadt, foltos llett, kopott lett vagy mar nem tetszett neki es kidobta?

peter3374 2020.02.17. 14:15:07

@Szubrina: meg mindig ezen a tevkepzeten lovagolsz, hogy egy 5000Ft-os kabat az ugyanolyan mint a 100.000-es.... Eleve nem kapsz normalis tollkabatot 50.000 alatt.....

Zabalint 2020.02.17. 15:36:04

@Szubrina:
Nem tudhatjuk miért nincs meg az előző tollkabátja, de még az sem derül ki, hogy az előző tollkabátja az ezelőtti fő kabátja volt, vagy évekkel korábban használt egy tollkabátot. Az is lehet, hogy tavaly tavasszal simán leselejtezte, mert eleve úgy tervezett, hogy decemberre új kabátot vesz.

Teljesen alaptalan feltételezéseket teszel, úgy szövöd a fonalat, mint egy rossz konteós. Még az életkorát is tudni véled az üzlet alapján, holott az sem törvényszerű. Kurvára nem ismerjük a posztolót, amit tudunk, abból ezerféle válasz lehet a felvetett kérdésekre, csak ugye neked adott a koncepciód, és minden szálat erre kívánsz ráfűzni, akkor is, ha egyébként az összes erősen kérdőjeles, és egyáltalán nem következnek belűlük azok, amiket logikai következtetésként próbálsz előadni.

CCnick 2020.02.17. 18:00:43

@juhaszvik1: "a fázós rész még viszonylag a sztori elején van" nagyon rövid akkor a sztori mert a záró mondatban fagy meg reggelente

CCnick 2020.02.17. 18:05:37

@peter3374: "de a jo minosegnek, szabasnak, anyagnak meg van az ara sok esetben" a posztbeli kabát ronda, a posztoló szerint szar minőségű, egyetlen pozitívuma marad: az hogy drága.

Szubrina 2020.02.17. 20:54:08

@ebella: Elképesztően jó stílusom és ízlésem van. A stílus soha sem volt árfüggő. Mindig hosszútávra tervezek a ruháimmal, mert csak olyat veszek meg, amit imádok, ergo ragaszkodom hozzá. Az ökológiai lábnyomomról nem is beszélve, nem vásárolok úgy mint egy hülyegyerek, nem a vásárlással vidítom fel magam. Ár-érték arányra maximálisan figyelek, terveim vannak és a pénzemet inkább félreteszem, mint sem 5 percig divatban lévő termékekre baszom el. Amilyen lendülettel kinyilatkoztatsz rólam, h nincs ízlésem, mert nem veszek 100 ezerért 71 ezres ( valójában 5000-res) minőségű kabátot, h nincs ízlésem, épp így én is mondhatom ezt rólad, ha neked ettől jó, hát legyen, ettől a posztolóról alkotott véleményem se változik.

Szubrina 2020.02.17. 20:56:06

@peter3374: Már megint az s fránya szövegértés, sok gondod van vele. Az, h nincs másik kabátja, rávilágít posztoló anyagi helyzetére, ugyan is megvádoltatok, h irigylem a gazdagot, szegényke csoró, ennyi.

Szubrina 2020.02.17. 20:57:10

@peter3374: Ha ugyan a 100 ezres olyan jó minőség, miért ereszti a tollat?

peter3374 2020.02.17. 20:57:18

@Szubrina: neked tenyleg valami nagyon kokoly gond van a fejeddel....

Szubrina 2020.02.17. 21:02:00

@Zabalint: Mert engem itt olyasmivel támadtatok, h irigylem a milliomostól a százezres kabátot én meg könnyedén bebizonyítottam, h a milliomosok nem fognsk vacogni egy árva szövetkabátban, mert az akciósan vett 100-res jabátja vizsgálat alatt ált.

Még is mit gondolt a p@icsa, mit fognak csinni a kabátjával??? Nem fognak még egy bélést bevarrni, nem fogják kiszedni a tollakat. Még is mi volt a célja, pénzt szeretett volna visszakapni, kedvezményesebb árat a kabátnak?

Szubrina 2020.02.17. 21:03:08

@peter3374: Ez rád igaz inkább és komoly gondod van a szövegértelmezéssel, ez sz első perctől borzasztóan kitűnik.

peter3374 2020.02.17. 21:04:42

@Szubrina: az a baj, hogy magadbol megy a nyomorodbol indulsz ki.... zavaros feltelezesek kovarognak a fejedben.... Olyan osszefuggeseket latsz meg ami senki mas fejeben nem fordul elo.... Ez a tipikus helyzet amikor valakivel a sok hulye idiota mind szembe jon az autopalyan, csak o hiszi, hogy jo iranyba megy.... Sajnalom, hogy valami gyerekkori trauma vagy elethelyzet ilyen kicsinyes irigy, szuklatokoru emberre tett.... Nehez volt a gyerekkorod? Mindenki masnak volt szep ruhaja csak neked nem?
Miert gondolod, hogy ha valaki szegeny akinek csak ket kabatja van? Mi a reteknek orizgetne barki is a regi kabatjait?

peter3374 2020.02.17. 21:07:13

@Szubrina: hehe..... nyilvan elkepsztoen jo lehet az izlesed a 3000Ft-os kinai kabatodban.... szanalmas, hogy mivel soha nem volt jominosegu ruhad ezert megrogzodesed, hogy az ugyanolyan mint az 5000-es. De soha nem keso, meg akar tanulhatsz is es lesz rendes jolfizeto allasod....

Szubrina 2020.02.17. 21:08:31

@peter3374: Azért mert nyavalygott, h fagyoskodott a vékony szövetkabátjában, de közben nrm vette meg a tollgabátot, mert BORSOSNAK ítélte az árát.

Még én gyártok konteókat mikor te a gyerekkorommal foglalkozól???? Szoritkozz már a témára és ne velem foglalkozz márfolyamatosan, hanem próbáld meg a kommenteket szépen felfogni.

Zabalint 2020.02.17. 21:16:18

@Szubrina:
Én semmivel nem vádoltalak, azon vitatkozunk, hogy van-e értelme 100 ezres kabátot venni. Szvsz ez egyéni preferenciák kérdése.

Zabalint 2020.02.17. 21:18:56

@Szubrina:
Arra számított, hogy ha selejtet kapott, él a fogyasztói jogaival, és megcsinálják, kicserélik vagy kifizetik neki.

peter3374 2020.02.17. 21:41:52

@Szubrina: mi meghallgatunk.... meselj nyugodtan, az olebe ultetett a jol oltozott bacsi es azt mondta, hogy a jokislanyok m8nd ezt csinaljak? Vagy kesobb volt amikor miutan engedted neki hatulrol otthagyott egy olyanert aki jol nezett ki, jo ruhaja es jo izlese volt?

btprg 2020.02.17. 23:14:10

@peter3374:
Végigolvasva a flame war-t, inkább téged tudnálak valami pszichopatának elképzelni, mint Szubrinát... Szerintem a titkos perverz vágyaidat írod ki itt az ilyen "jól öltözött bácsis" undorító képzelgéseidben.

A kommentek témájához: amikor megyek az InterSpar-ba az akciós farhátért, szoktam látni a plázában ezeket a menő boltokat, a kirakatban a reális(nak tűnő) árhoz képest két-háromszoros áron kínált cuccokkal. A hozzászólásokat olvasva hálát adok Istennek, hogy engem nem azért szeretnek és tartanak valakinek, mert ilyenekre költök pénzt. Több marad a számomra lényeges dolgokra.

Az eredeti témához: csodálkozom, hogy egy ilyen százezres kabátokat áruló burzsujbolt kicsit nem veszi komolyabban a vásárlói elégedettség kérdését. (Már amennyiben igaz a "kamu bevizsgálás" meg a többi.)

Szubrina 2020.02.18. 02:04:41

@btprg: Na tessék, már ketten megyünk az autópályán szembe a forgalommal, de csak mert irigy prolik vagyunk, akiknek nem telik 100 ezres kabátra, meg gyerekkorunkban is molesztáltak minket.

Szubrina 2020.02.18. 02:08:52

@Zabalint: Mire cseréljék ki? Ez nyilván "típushiba" már amennyire hiba, h egy tollkabátból kijön egy-két pihe. Legközelebb meg majd a macskát viszi visssza, a ruhájára szálló szőr miatt. Egyébként rmlm kopasz a posztoló, különben biztos ráhull a ruhájára egy-két hajszál, mehet a fodrászáhpz is panaszra

Szubrina 2020.02.18. 02:19:13

@peter3374: Van egy-két dolog, amit simán megveszek kínaiban pl. a táskáimat, amennyiben nem bőr, a drága üzletek polcain ugyan az van, csak a kínaiban olcsóbb, bár még így is 5000 Ft körül van, ami szerintem BORSOS. Ruhaneműt több okból sem veszek, leginkább, mert minden műszál az én bőröm igényli a pamut cuccokat. Rendelni szoktam és bizony borsos árakon pl. pulcsikat, nadrágokat 8-10 ezerért. Kabátokat 17-12 ezerért. Szerintem ezek az árak kicsit el vannak szállva, viszont nagyon jó minőségűek. Jelenleg egy 17 ezres kabátot hordok, amit nagyon leakciózva 7000-ért tettem magamévá. Mindenki dícséri, h milyen csínos és kérdezik hol vettem. Be szoktam tenni a kosárba, ami tetszik, aztán amikor 10-20%-os akció van megrendelek mindent.

Szubrina 2020.02.18. 02:22:52

Erről jut eszembe a posztoló BKV - val jár. Jesszus, nekem azért se kell ilyen hosszú kabát, mert a kocsiban nem praktikus. Bakker bkv-val jár, de kiadja a pénzt a 100 ezres kabátra

Zabalint 2020.02.18. 06:23:54

@Szubrina:
A multis középvetetők közül, akik nettója 1 millió felett van, elég sokan tömegközlekednek. Mert miért szívassák magukat a reggeli csúcsban a dugóban, ha ott a metró, ami gyorsabb? Megint inkább proli szinten van az, hogy ha már épp megteheti az autót, akkor csak azért is azzal jár, akkor is, ha egyébként az adott viszonylatban nagyon necces.