Tékozló Homár

Könyékbe köhögésből lökdösődős lincshangulat

A biztonsági őr, aki inkább visszamegy smasszernak

2020.04.08. 11:00 | Homár Rezső | 288 komment

macskaduhos.jpg

Olvasónk egy nagyvárosi drogériában dolgozik biztonsági őrként, az utóbbi hetek pedig rendesen próbára tették az ő idegeit is. Amióta 9 és 12 között csak a 65 év felettiek vásárolhatnak náluk, ebben az időszakban a bejárat előtt balhézó 65 alattiak között kell rendet tennie, de a többi időpontban is bőven kijut a szürreális jelenetekből. A nekünk megírt történetben egy köhögés miatt került idegállapotba a náluk vásárló házaspár, a végén pedig még a rendőrség is megjelenik, a biztonsági őr pedig visszavágyik a börtönbe, a rabok közé.

2020.04.04. szombaton 12.10-13.10 között  egy kedves házaspár (nevezzük őket bunkóknak) jött be az üzletbe. Első megmozdulásként belekötöttek egy hölgybe és a lányába. Szóvá tették nekik elég bunkó módon, hogy miért nem tartják be a 1,5 méter távolságot. A hölgy erre annyit reagált, hogy lehet ezt normálisan is kérni, majd otthagyta őket. A lánya másképp fogta fel: beleköhintett a könyökébe és Ő is kiment. Na, itt szabadult el a pokol.

A házaspár a rajtuk esett "sérelmet" megtorlandó, egyből megtalált. Szó szerint elkezdték osztani az észt: minek vagyok ott, nekem az a dolgom, hogy tartassam be az ajánlást, ne csak ott álljak. Na, hallgattam egy darabig, amíg kifogytak a szuszból. Megkérdeztem tőlük, hogy talán mindenkit zavarjak ki, aki levegőt vesz, nem hord maszkot, kesztyűt, szipogni mer, ne adj isten arra vetemedik, hogy köhögni mer, mert száraz a bolt levegője? (Tényleg az, szenvedünk tőle mi is a dolgozókkal.) Jött az újabb szitokfolyam, megspékelve a kioktatással arról, hogy nekem mit kell csinálnom.

Semmi gond, többször elmondtam nekik, hogy egyrészt fogalmuk nincs róla, hogy nekem mi van utasításba adva, másrészt nem a főnökeim, hanem csak hisztiző vásárlók, akik nekem senkik, így nem utasíthatnak semmire. Na kész, itt elszakadt a cérna, innentől már csak azon ment a rugózás, miért is senkik. Véletlen, de pont bent volt a volt kollegám az SzFB-ból (Szegedi Fegyház és Börtön), aki most rendőr. Felhívtam a  pár figyelmét, hogy itt áll mellettem egy rendőr, máris panaszt tehetnek (ja, a boltvezető a vásárlókkal együtt kb. le volt fagyva, köpni-nyelni nem tudott). Persze ez így nem volt nekik jó, főleg, hogy a rendőr közölte velük, hogy vagy feljelenti őket garázdaságért, vagy húzzanak ki a boltból. Érdekes, ezért valahogy nem ordítottak vele...máris mentek inkább a Vásárlók könyvébe beírni.

Ekkor mondtam nekik, hogy azt írják le,ami történt. Na,ez a pár sor született belőle,ami kb. nulla.

img_20200404_132329_3.jpg

Részemről le volt tudva a dolog, a barátom maradni akart, de mondtam neki, hogy felesleges, már úgyis kimentek.Tévedtem. Barátom elment, na egyből jöttek vissza.

Az úr megint elkezdett szidni, ekkor már közöltem vele, ha nem hagyja abba, testi kényszert fogok alkalmazni és a boltból eltávolítani, aztán hívhatja a rendőröket. Nem értette meg. Kérte a főnököm számát, közöltem vele, hogy nincs jogom senki elérhetőségét megadni. A bolt bejáratánál van központi szám, azt hívhatja (kötelező kint lenni, 24 órás az elérhetősége).

Akkor azt akarta, igazoljam magam.Miért is? Mert tudni akarja. Hívjon rendőrt. Az nem jó. Nem izgat. Akkor a cégem neve. A nyakamban lógó passon rajta van, mutatom neki. Hozzám lépett, megfogta. Azonnal leütöttem a kezét, löktem hátra és mondtam neki, ha még egyszer hozzámér, számítson arra, hogy feküdni fog a földön. Nos, ezen a ponton lett röhejes az egész, szó szerint kiabálva futott anyucihoz, hogy hívja a rendőröket, mert megütöttem.

Mivel ez már testi kényszer volt (önvédelmi fogás) nekem kötelező őket kihívnom. Kb. öt perc után megértette a segélyhívó mi a szitu. Közöltem a párral, jönnek a rendőrök, várják meg őket (ekkor már a bolton kívül voltak). 15 perc múlva megérkeztek a járőrök, természetesen a pár nem várt rájuk.

Közben bejött az elején távozott hölgy, aki hallotta, hogy zűr van nálunk. Ő kért Tőlem bocsánatot (nem volt miért) és velem együtt várta a járőrt. Inkább elkértem az elérhetőségét, ki tudja mikor érnek ki, majd elköszöntünk egymástól.

A rendőrök a bejelentést követően olyan 15 perc után értek ki, kérdezték hol vannak .Mondtam, hogy bementek egy másik boltba.Oké, nem keresik őket, de ha visszajönnek és cirkuszolnak, azonnal hívjam őket. Persze nem jöttek, szerencsére.

Utózönge: este fél hat körül bejött a fiúgyermekük. Mivel ettől függetlenül nekem ő szintén ismeretlen és annak mondja mindenki magát, aminek akarja, annyival kiegészítettem a mondókáját, amit a szülei valahogy elfelejtettek vele közölni. Megértette,elment, azóta sem hallottam róluk.

(Inkább a meló a fegyházban...sokkal nyugisabb mint a kinti világ.)

Szűrt kommentelők

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2020.04.08. 11:08:30

Kétségtelen, hogy léteznek kellemetlen emberek (azaz bunkók), de a fenti írásból nekem úgy tűnik, hogy az őr úr nem igazán képes jól kezelni az ilyen helyzeteket.

btprg 2020.04.08. 11:12:19

Hűha, hát ez nagyon kemény. Semmi pénzért nem lennék biztonsági őr... (De leginkább senki, akinek emberekkel kell dolgoznia.)

Laredo 2020.04.08. 11:15:50

Sajnos ilyenért nem kell drogériában dolgozni,bármilyen kereskedelmi egység bármilyen dolgozójával megtörténhet.Nem vagyok és nem is leszek kommunista,de az átkosban az ilyen nagypofájú barmokat,mint a ,,kedves” párocska,reggelig ütötték volna a jagallók.

Lalikám 2020.04.08. 11:33:39

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: Ezt a poszt melyik részéből sikerült megállapítanod?

aptijankót kedvelő Kompínó 2020.04.08. 11:34:46

Az "elején távozott hölgy" itt tanú akar lenni?
Nemhiába, érzelmi intelligenciából jutott legkevesebb hintés a boigóra - mindkét részről. Az őrnek több rutinja/türelme volt, ellenben a hozott kultúrája, szókészlete paprikázólag hatott. Ki vannak borulva a emberek, ezért jobban kiütközik, hogy hülyék. Felkészül: zombiapokalipszis - eltörpül majd a könyékhajlati bűnösköhintés.
@btprg: vanazért hálás kontaktos-frontoffice-os munkakakör is. Na nem ez.

Pekelisz 2020.04.08. 11:45:22

Rohadt egy meló az biztos.Kedvencem az árnyékember,aki jön utánad,mint aki a vonósugaradba ért,bezzeg aki össze tapperolja a pékárut, arra nem szól rá.Lehetne mostanság erre is figyelniük.Az igaz,a retkes ujjaival nem lopott semmit a fogdosós szipirtyó.

havrilla 2020.04.08. 12:30:09

Most akkor ez egy fogyasztóvédelmi honlap?

Szubrina 2020.04.08. 12:48:26

Hát, jelezném, h ma reggel az aldiban, olyan reggel 8 óra magasságában lincshangulat uralkodott, a kígyózó sorokban, a másik sorban egy nő otthagyta a kocsiját, h még elmenjen valamiért, de mire visszajött előrébb ment a sor úgy másfél méterrel (mert így vannak felragasztva a csíkok) és egy fiatalember megkerülve az üresen ácsorgó kocsit előrébb jött. Amikor a nő visszajött felháborodva félrelökte a fiút, h mit képzel ott van a sor vége. Mire a fiú is felháborodottan mondta, h mit képzel, h berakja a sorba a kocsiját és aztán vásárolgat.
Aztán még párszor visszaszóltak egymásnak, a srácnak volt igaza tulajdonképpen, de nem akartam szítani a vitát, mert sztem ebből verekedés lett volna.
Aztán nekem is eszembe jutott még valami, h jó lett volna venni, mivel 12 napja voltam utoljára vásárolni és most is jó ideig nem fogok menni, de inkább hagytam a francba, mert annyira hosszú volt a sor, h azon izgultam kiérek-e 9-ig.
Hulla vagyok, alig aludtam, h le tudjam a nagybevásárlást az idősávomban, ezért 6:15-kor elindultam.

Elképesztő, hogy milyen tumultus volt mindenhol, nem is tudtuk tartani a távolságot annyian nyomorogtunk. vajon 9-től délig kihaltság van a boltokban vagy nyuggertalálkozó?

Amúgy van egy csomó menő ember, aki csoportosan vásárol, csak friss kenyeret, meg egy-két dolgot és maszk nélkül, hála nekik hamarosan tízezrek betegednek majd meg.

aptijankót kedvelő Kompínó 2020.04.08. 12:57:45

Nyiha. "idősávomban" - tiszta steampunk sci-fi elem. Mennyi ideje vártuk már, hogy legyen egy kis apokaliptikus felharmonikus a létezésben, erre eljött.
Délután is lehet ám vásárolni. A sokszereplős tumultusság ugyanolyan menő eleve, felesleges egymásra mutogatni. Együnk amíg van mit, éljünk, amíg lehet, de amint már nem, hát marha gyorsan dögöljünk meg. Ennyi a képlet.

káposzta 2020.04.08. 13:37:38

@aptijankót kedvelő Kompínó:
Nem is mennék reggel vásárolni. Délután 2 órakor van a legkisebb tömeg, szinte üres a bolt. Aki otthonról dolgozik, az 7-9 között meg délben letudta a vásárlást.

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2020.04.08. 13:38:59

@Szubrina: Baromi feszültek az emberek, az ilyen jelenetek mindennaposak lehetnek. Pedig mostanában épp türelmesnek kéne lenni.

Nick-son 2020.04.08. 13:40:09

Ez az emberi butaság. Több kockázatnak tették ki magukat a hisztivel mint azzal amire panaszkodtak.

Én is kerültem már olyan szituációba, hogy egy okostojás elkezdett pampogni mit csináljak, hova álljak, mivel oda van írva! Csak hát épp tőle nem jutottam oda, hogy elolvassam mi van odaírva, amikor el akartam olvasni meg a távolságért pampogott, aztán amikor odébb álltam azért, hogy most mért állok oda, hiszen ő jön...

Pont ugyanezt mondtam én is neki, hogy lehet szólni, nem ettem még embert, csak normális hangnemben. Akárhogyan is játszani akarja az embermentő járványhőst (na persze, közben ugyanannál a cégnél beszerez pont ugyanúgy mint én) akkor is normálisan szóljon a másikhoz, mert abból több baja lehet mint a járványból.

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2020.04.08. 13:45:39

@Lalikám: Félreértés ne essék, baromira nem irigylem a biztonsági őröket, sőt, megértem őket. Egy ideig apám is foglalkozott ilyesmivel, bár szerencsére nem boltban.

De ilyen helyzetben a visszaszólogatással (az ominózus "senkizős" szöveg) csak eszkalálja a helyzetet az ember. Attól függetlenül, hogy igaza van-e vagy sem.

Drago Brutic1 2020.04.08. 13:56:51

AZ ilyen posztokat szeretem, nem az ilyen "lapattant a 35zlkk phone-omról a TK34" meg a "félnapot késett a webfutár" . Ez még igazi, békebeli kontakt sztori, szenvedéllyel, anyázással, hús-vér prolikkal. Hajrá!

Navarone 2020.04.08. 14:44:24

Látszik, hogy feszültek az emberek, és semmiségeken képesek egymásnak rohanni.
Lazítani kellene kicsit, több tiszteletet és kedvességet mutatni mások irányába, és nem a vélt vagy valós sérelmeket dédelgetni.

Nagyatlan 2020.04.08. 14:44:42

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: Ha ez így történt, ahogy az őr leírta, abszolút jól kezelte a helyzetet. Az ilyen hisztis típust nagyon nehéz kezelni, igazán meggyőzni sem lehet, végig kell hallgatni, higgadtan el kell mondani, hol élhet panasszal, majd hagyni kell elmenni. Teljesen felesleges vitázni vele.

juhaszvik 2020.04.08. 14:54:04

Szerintem egy biztonsági őrnek, ha már egy ideje a szakmájában dolgozik, akkor rutinból is tudnia kellene kezelni a fenti szituációt. Ha azt mondja, hogy "hisztiznek" és hogy ők "senkik", abból nekem látatlanban az derül ki, hogy nem régóta csinálja ezt, és nem is neki való munka.
Hisztis emberek mindig lesznek, gondolom egy hasonló munkakörben dolgozó embernek naponta, hetente meg kell küzdenie velük, ez így volt korábban is, és így lesz ezután is.

És attól még nem lesz egy ügy fogyasztóvédelmi, mert szerepel benne a Vásárlók Könyve, kedves Rezső.

aptijankót kedvelő Kompínó 2020.04.08. 16:56:47

@Nagyatlan: elég szelektívnek tetszik lenni..
@DarkWolf: te ilyen igazi, konszolidált pedagógusalkatnak tűnsz.
@Navarone: ezek egyikéhez is komplett tarsadalmi reset (újjászületés) kellene.
@Drago Brutic1: lehetne még ikeás játéksarok mintájára ketrecharc a Rossmann sarkában. Belépés csak proliknak.

Im just here for the comments 2020.04.08. 19:05:32

A biztiőr sem volt a helyzet magaslatán, de a házaspár minek megy emberek közé egyáltalán, ha ennyire fosik? Tessék otthon maradni és rendelni mindent a netről, akkor nincs ez a galiba.

FDToth 2020.04.08. 19:07:23

Hat, a 1,5 meters tavolsagot nem lehet mindig betartani, de aki szandekosan a masik iranyaba kohog/pruszkol, azt kell elovenni. Es sztem a bunkonak nevezett hazaspar joggal vonta kerdore a biztonsagi ort. Az or azert van ott h rendet tartson. Legalabbis ezt kene tenni, de inkabb nezelodnek, dumalnak, stb. Erdekes, sok aruhazban siman a nem megfelel idoben vasarolnak olyanok akiknek nem kene, vhogy ok bejutnak...

aptijankót kedvelő Kompínó 2020.04.08. 19:22:18

@FDToth: hát rendkívül érdekes értelmezések adódnak itt. Felhívnám a figyelmed, hogy a szóban forgó, nagybetűs Sátán a könyökhajlatába tüsszentett, ahogy egyébként Szeszília néni tanácsolta is. Pontosabban el sem járhatott volna. Ebből neked hogyan jön le az, hogy szándékosan és még a másik felé is prüszkölt?

Alf56 2020.04.08. 19:28:47

@Sipovicsné Zahedli Krisztina:
Ex munkahelyemen az ügyfél tombolva jön felfelé a bejárati lépcsőn:
- Hülye portás nem tud semmit!
Közöltem vele, hogy az a hülye portás nem portás, hanem biztonsági őr, ami rá is, az ablakra is ki volt írva, ha infót szeretne, keresse az INFORMÁCIÓ feliratot, olyan 3 méterre van.

Szóval ki kezeli rosszul a dolgokat?
Mit kellett volna tennie a fenti írásban szereplő őrnek?

FDToth 2020.04.08. 19:35:27

@aptijankót kedvelő Kompínó: mindenki maskepp ertelmei. Az
H a pisztiro azt irja h a lany maskepp fogta fel es kiemeli h trusszogott, majd kiment...
Lehet ugy is pruszkolni h a tavolabbi konyokodhot, lehet ugy h a kozelebbihez. Ez sose derul ki, viszont a bizornsago or azert van ott h rendet tehyen, ha kell, a veszekedo felel miondefgyiket tessekekelje ki (mint a szorkaozohelyek ha valhe van, ott se kerdznek mindenki megy ki magatol vagy nem magatol)

2020.04.08. 19:54:41

@Im just here for the comments:
Próbáltál már online rendelni mostanában? Nekünk sokadszorra sikerült, április 26-án érkezik. Ahonnan 1 héten belül megérkezett volna, ott nem volt normális kínálat.

Mondjuk mi eleve olyankor megyünk boltba, amikor kevesen vannak, legutób a nyitvatartás szűkítése miatt így is túl sokan. De nem szólok be senkinek, hogy ne jöjjön közelebb, én tartom úgy a távolságot, hogy ne is tudjon.

gergo1000/2 2020.04.08. 19:55:44

úgy imádom ,mikor egy haver rendőr hirtelen hivatalba helyezi magát. azt hiszem ez az a történet, ahol minden pofon jó helyre ment

sóhegy049 2020.04.08. 21:09:47

Ez bárhol és bármikor, bárkivel...
Főleg most.
Oka? Nem akarok itt offolgatni. :-)
@gergo1000/2:
"haver rendőr hirtelen hivatalba helyezi magát"
Melyik hivatalba, te? :-))))
SZOLGÁLATBA!

sóhegy049 2020.04.08. 21:13:38

@Im just here for the comments:
"de a házaspár minek megy emberek közé egyáltalán, ha ennyire fosik"
Kötekedni, kitermelődött egy ilyen neoproli réteg!
Naponta tapasztalom, pedig nem a bótban őrködöm.

Szubrina 2020.04.08. 22:05:39

@Navarone: Megjegyzem nekem volt pár pozitív tapasztalatom, biztos mert én is segítek. Pl. egy nő telefonba azt mondta épp -feltehetőleg a párjának -"majd megkérek valakit, mert nem érem el" Ott sertepertéltem, hamar letette és akkor megkérdeztem, h tudok segíteni, mert véletlenül meghallottam. A nővel mosolyogtunk, hát persze, h sört kellett levennem 2 méter magasságból.

Aztán simán félreállunk egymásnak, h a másik elférjen a bevásárlókocsival vagy, pl. gyakran elsöbbséget adnak az autós férfiak, mert mosolygós nő vagyok.

Ma épp a megállóban állt a busz, nekem meg várnom kellett volna, h elinduljon, aztán kikanyarodjak mögé, de a sofőr intett, h menjek, már épp indultam volna, amikor egy ilyen haszongépjármű kivágódott a busz mögül, h ő, akkor most előz, így így hajszálon múlott, h ne trafáljon el, de akkor is jó fej volt a buszsofőr.
A pékségben meg a csaj az áruról, amit vettem kitalálta, h kinek lesz és meg is kérdezte, anyukádnak viszed? Mondom, aha, erre ő, akkor puszilom. Zöldségesünk úgyszintén.
Vannak akikből a közös baj, jót hoz ki.

Szubrina 2020.04.08. 22:08:15

@juhaszvik1: Sztem is kakukktojás az ügy, de nekem tetszik ez a tartalom.

feketeöves chemtrail-figyelő 2020.04.08. 22:31:58

@Szubrina: „hála nekik hamarosan tízezrek betegednek majd meg.”
Ezt abszolút rosszul látod, mert mi van akkor, ha...
www.youtube.com/watch?v=OiKpOdlonyU

Bandibacsi34 2020.04.08. 22:34:06

Testkamerat kell hasznalni es felvetelt készíteni! Eleg ra egy mibiltelefon, attol be fognak sz.rni!!

aptijankót kedvelő Kompínó 2020.04.08. 22:42:32

@Szubrina: hát ez a máz rosszabb volt 10.000 oldal nagybetűs pofázásnál is. Főleg az előjogokat vindikáló mosolygós női attitűd. Bloahh.

élhetetlen 2020.04.08. 23:56:46

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: Lehet, hogy nem ugyanazt olvastuk. Csak a leírtak alapján, az én olvasatom. Bejött egy házaspár. A nő és a lánya már ott voltak. Nem tudom elképzelni, hogy rámásztak a belépő párra, tehát a másfél métert a pár is tarthatta volna. Esetleg az volt a bajuk, hogy a nő és a lánya nem tartotta a távolságot egymástól? Miért tartotta volna, együtt jöttek, együtt mentek, lehet, hogy együtt laknak. Az őr meg addig viselte jól a szitut, míg a férj nem kérte a cége nevét. “A nyakamban lógó passon rajta van, mutatom neki. Hozzám lépett, megfogta.”. Azt felejtsük el, hogy másfél méterről fogta meg, tehát ő rámászott az őrre. Azután, mivel meglökte a urat, a szabályzatnak megfelelően jelentette az esetet. Mit is csinált rosszul?

élhetetlen 2020.04.09. 00:13:06

@juhaszvik1: Van egy kis különbség a maguk egy “senkik” szöveg, vagy a nekem senkik, nem a főnökeim, nem mondhatják meg, hogy mi a munkaköri kötelességem. És, a leírás szerint hisztiztek, mert pampogtak a másfél méter miatt, de az őrre rámászott az úr, mert nyilván nem másfél méterről fogta meg a nyakában lógó azonosítót. Másnak már írtam: élhetetlen2020.04.08. 23:56:46

élhetetlen 2020.04.09. 00:33:59

@Navarone: “feszültek az emberek”, és, ez magánvélemény csak, ez az idősáv csak fokozza a feszültséget. 9:00-ig a fiatalok, 9:00-tól az idősek. A két időpont között nincs lehetőség fertőtlenítésre, tehát lófütty. Arra viszont jó, hogy egymás ellen hergelje a fiatalabb és az idősebb korosztály. Lehet, hogy nem jó az elképzelésem, azt normálisnak tartanám, hogy a boltban korlátozott vásárlószám, az utcán meg két sor, az idősek és a fiatalok. Nem tudom, de nem hiszem, hogy a három órás sávban tömve vannak a boltok idősekkel. Mi a jobb a fiataloknak, ha az öt idős sorban állót beviszik soron kívül, kap maszkot meg kesztyűt, és van két ember, aki segít gyorsabban összeszedni, amit akarnak, és soron kívül mennek a kasszához, és csak ezt kell kivárni, vagy hogy be sem mehetnek? Csak egy kérdés, egy gondolat.

Tamás Rátkay 2020.04.09. 00:54:43

A jelenlegi, magyarországi rendelkezések értelmében a pár által reklamált, elvárt viselkedés betartása és betartatása elemi érdek, ebből fakadóan a jelen rendkívüli helyzetben de facto kötelezettség mindenki számára. Vita nélkül.

Hibázott a cég, mert erre nem ügyelt. Hibázott a biztonsági őr, mert erre nem ügyelt, pedig a központi utasítás az ő számára is megelőz minden egyéb munkahelyi utasítást ("biztonsági őr" - világos a biztonság kiterjesztett értelmezése a rendkívüli helyzetben, ugye ?). Hibázott az inkriminált, köhögő páros az állampolgári engedelmesség, és a jó erkölcs okán. Rájuk is kötelező érvényű a kihirdetett egészségügyi utasítás. Aki nem hibázott, mégis pellengérre került, az az esetet kirobbantó pár. Fájdalmas, hogy mégis őket marasztalja el itt a többség pusztán azért, mert igazságkeresésük folyamatos, képtelen kudarcai közben lassanként kivetkőztek önmagukból. Ocsmány arcátlanság ezért elítélni őket, tudomást nem véve az okokról. Végül felháborító és gusztustalan ahogy ebben az országban tömegek engedik meg maguknak az nyílt nemtörődömséget, a nyilvánvaló felelősség elhárítását, valamint a józan gondolkodás ellehetetlenítését. El is jutottunk oda, hogy megkéselnek a legfrekventáltabb villamos vonalon valakit azért, mert "idegesítő volt". Szégyelje magát minden hozzászóló, aki igazat adott a hitvány környezetnek, aki ócska, közhelyes általánosításokat tudott csak kihányni magából.

Ja, nem vagyok semmilyen kapcsolatban az elszenvedőkkel.

élhetetlen 2020.04.09. 01:04:37

@Im just here for the comments: “a házaspár minek megy emberek közé egyáltalán, ha ennyire fosik?”. Nem fosik, hisztizik. az őrre rámászott az úr, mert nyilván nem másfél méterről fogta meg a nyakában lógó azonosítót. A házhoz szállítást felejtsük el. Én már évek óta karanténban élek a lábam miatt, jól elvoltam a Tesco, Auchan, Spar hármassal. Befuccsolt. Valaki ajánlotta a Kiflit. Igen, éjfélkor dobnak fel új időablakokat. Itt ülök, frissítek, látom a szabad időpontot, ráklikkelek, semmi. Így tovább, és fogynak az ablakok. Másnap felhívtam őket, hogy ez mi volt (első vásárlás lett volna náluk, azt hittem valamit rontottam). Nem, nagyon gyorsnak kell lenni, sokan vadásznak az éjféli időpontokra. Kész. Úgy lett két-három heti ellátmányom, hogy a barátnőmmel megbeszéltük, hogy, ha nem sikerül, akkor még éjszaka írok egy levelet, hogy mi kell, ő megveszi, miközben a férje beviszi a lányukat szülni, mert ő úgy sem mehet be, utána a férje Győrbe megy itt, a házam előtt, feldobja az árut. Ha ez elfogy, új szervezés kell.

Szubrina 2020.04.09. 01:25:37

@feketeöves chemtrail-figyelő: Hű, igen, ezt adom, de ugye a videó készítője sem zárja ki, h van vírus, csak felmerül, h mi van ha nincs. Pár dolog egyébként alátámasztja.
Egy csomó olyan videó kering a youtube-on, amin ápolók, orvosok panaszkodnak, bevágnak mentőt a háttérben, meg monitort, de valójában nem látom betegek tömegeit...

Kicsit ez a király meztelen dolog, mindenki úgy tesz, mintha lenne, de közben még sincs.

Mondjuk ez elég nagy átbacás lenne...és a videó végén kifejti, h hja így a régóta dédelgetett álmokba könnyebben beleegyeznek az emberek...hát igen...

Viszont hinni kell benne, h sosem győzhet végül a Gonosz...

Szubrina 2020.04.09. 01:27:58

@feketeöves chemtrail-figyelő: Mármint, a csip, amit belénk ültetnek, meg a magány, meg a készpénz helyett kártya...

élhetetlen 2020.04.09. 01:29:38

@FDToth: H a pisztiro azt irja h a lany maskepp fogta fel es kiemeli h trusszogott, majd kiment...”. A másképp fogta fel azt is jelentheti egyszerűen, hogy az anyja csak tovább lépett és vásárolt tovább, a lányának meg eldurradnt az agya, és inkább kiment a boltból, majd megvárja kint a tűrőképesebb, türelmesebb anyut. “Lehet ugy is pruszkolni h a tavolabbi konyokodhot, lehet ugy h a kozelebbihez”. Nem prüszkölt a leírás szerint, csak a könyökébe köhögött. A másik, nem tudom mennyire vagy az átlagostól eltérően deformált, de EGY NORMÁl TESTALKATÚ EMBERNEK AZ ORRÁTÓL UGYANOLYAN TÁVOLSÁGRA VAN A BAL, ÉS A JOBB KÖNYÖKE, nincs közelebbi, vagy távolabbi könyök. Itt befolyásoltató tényező csak az lehet, hogy melyik kezünkben nincs semmi, vagy csak könnyebb szatyor, de ez lényegtelen. Érted?

Szubrina 2020.04.09. 01:31:53

@aptijankót kedvelő Kompínó: Milyen előjogokat? Az udvariasság régi hagyomány, szokás vagy bármi, jólneveltség. Mi a rossz neked ebben?
Persze én is örülnék, ha a pasik azért csinálnák, mert jól neveltek és nem azért húznák meg minden lépésüket, h hátha jut pina.

Szubrina 2020.04.09. 01:38:25

@Tamás Rátkay: Te arról írsz, ami velem történik itt folyamatosan. Kivetkőzök magamból, miközben folyamatosan az igazságomat próbálom közölni aztán meg támadnak a stílusom miatt (amit ők provokáltak ki).

Egyébként teljesen jogos, viszont végül teljesen meghiúsult a lényeg hiszen a férfi és a biztonsági őr nemhogy a távolságot nem tartotta, de érintkezett is.

élhetetlen 2020.04.09. 02:09:45

@gergo1000/2:“úgy imádom ,mikor egy haver rendőr hirtelen hivatalba helyezi magát”. “Véletlen, de pont bent volt a volt kollegám az SzFB-ból (Szegedi Fegyház és Börtön), aki most rendőr”. Lehet hogy van olyan , hogy egy utcai járőrszolgálatot teljesítő rendőr nem mehet be egy boltba egy üdítőért, nem tudom. Azt sem, hogy, ha belebotlik egy régi kollégába, beszélgethet-e vele tíz percet. De itt nem volt szó arról, hogy a civil ruhás rendőr helyezte volna magát szolgálatba. És biztosan azon is felháborodsz, ha egy szabadnapos, civil ruhás rendőr belebotlik egy utcai rablásba, és szolgálatba helyezi magát, letartóztatja a rablót, vagy garázdát, és hívja a kollégáit. Gratulálok, szerinted ilyenkor tovább kell sétálnia, mert nincs szolgálatban?

élhetetlen 2020.04.09. 02:42:04

@Tamás Rátkay: Nem voltam ott, nem voltál ott. Nem akarom ismételni magamat, nincs túl sok komment, ha érdekel, megnézheted, amit írtam: élhetetlen2020.04.08. 23:56:46
Ha nem nézed meg, akkor pár apróság. “Bejött egy házaspár. A nő és a lánya már ott voltak. Nem tudom elképzelni, hogy rámásztak a belépő párra, tehát a másfél métert a pár is tarthatta volna.”. “A nyakamban lógó passon rajta van, mutatom neki. Hozzám lépett, megfogta.”. Azt felejtsük el, hogy másfél méterről fogta meg, tehát ő rámászott az őrre”. Ez igazságkeresés? “Aki nem hibázott, mégis pellengérre került, az az esetet kirobbantó pár“. Tehát aki nem hibázott, az a biztonsági őrre rámászott pár. Erkölcstelen meg az, aki a könyökébe köhögött, és kiment a boltból. Azért, ha ráérsz, nézd meg a mellékelt hozzászólásomat!

FDToth 2020.04.09. 05:54:08

@élhetetlen: en ertem, te nem. A kozelebbi tavolabbi dolgot. Melletted allo ember kapcsan mondom. All balra toled egy ember, azonos iranyba. Ha tusszogsz akkkor nem a bal konyokodbe teszed ;) es itt lehet igy tett. De sok a kerdojel ;)

ebella2 2020.04.09. 07:42:56

A média túltolja a koronavírus témát, ezért idegesek a gyengébb idegzetűek.

Sokan reagálnak hisztérikusan. Tőlem a Tesco ajtajában kérdezték, hogy megvagyok hatvanöt és a kedves feleségem? Mondtam nem, és igazt beszéltem, ezzel részemről lezártam az ügyet. Kinézni meg hatvannak se nézek ki, gyakorlatilag ezt akivel csak szóba kerül ezt állítja, ráadásul egy cseppet se m vagyok ráncos, sportos az alkatom, normális járású férfi vagyok felében (kb. a szálak fele ősz a másik barna) ősz bajusszal. A feleségem meg jóval hatvan alatt, de ötvennél egy nappal se néz ki többnek. Na egy -két perc múlva egy fúria jól emelt hangon kérte a személyimet, mert (szerinte) láthatóan elmúltunk hatvanöt évesek. Mondom neki, kegyed rendőr? Mert ugyan kegyednek is joga van elkérni az igazolványomat, de kb. annyi mint nekem elkérni valakitől, mert odaadni csak rendőrnek, vagy közterületesnek, halőrnek ilyesminek vagyok köteles. Meg annak is örülnék, ha nem ekkora hangon próbálna igazoltatni, mert már a fél bolt körülöttünk áll és néz, hogy mit loptunk. Erre kicsit elhiggadt de amikor mégis (a vita lezárása miatt), odaadtam a személyimet meg az asszony is, jó hangosan elmondta a rádiójába mikor születtünk, kérdeztem is, a születési helyemet nem tenné közkincsé. A el is határoztam, hogy a Tescót hanyagolom egy jó darabig. És úgy is van/lesz. Biztos megéri neki baszogatni (de főleg ennyire brutális támadóan) a vásárlót, aki havi olyan harmincezret biztos náluk hagyott eddig.

Szóval szerintem vissza kellene venni az emberek hiszterizálásából is! Nem egy szakértőt hallottam az ügyben aki azt mondja azt mondja túl van tolva erősen. Két olasz például azt, most mindenki koronavírusban hal meg, noha tavaly még például Olaszországban jó 100 ezren haltak meg tüdőgyulladásban, elsősorban nagyon öregek. Mostanában néhány fő hetente. Akiben a koronavírus ott van, az nem biztos, hogy abban hal meg, de ma mindet odateszik. Azt is aki nem attól. Valakinek biztos jó ez a hisztéria, de az átlagpolgárnak biztosan nem.

CyberPunK 2020.04.09. 08:02:34

"Persze ez így nem volt nekik jó, főleg, hogy a rendőr közölte velük, hogy vagy feljelenti őket garázdaságért, vagy húzzanak ki a boltból"

Kamu. Ha úgy történt ahogy le van írva, akkor az addig a pontig a garázdaság közelében se járt, és ha ott születik egy feljelentés, és még kamera is van, akkor nagyon gyorsan repül a rendőr hivatali visszaélés miatt (az nem garázdaság, hogy szólsz a biztiőrnek, ellenben az már hivatali visszaélés, hogy volt kollega csak úgy feljelentget). Egy rendőr nem ilyen hülye ennyi tanu előtt. Innentől kezdve az egész történet elég kétséges.

CyberPunK 2020.04.09. 08:04:25

Még azt is hozzátenném, hogy most mindenhol 0-24-ben szólnak a járőrök minden csoportosulásra, hogy oszoljanak, meg tartsák be a távolságot, szal ha tényleg volt ott egy rendőr, akkor az tuti azzal kezdte volna, hogy hülyegyerek, de, az is dolgod, hogy erre odafigyelj és ne csak a segged vakard, mint biztosnági őr.

spulni 2020.04.09. 08:04:32

@sóhegy049: Pláne mi a francnak mennek párosával? Api nem bírta el szappant meg a klotyópapírt egyedül? Vagy gondnokság alatt van és nem tud egyedül vásárolni? Mennyi ilyen van... Csak a tömeget növelik, nem csak most, máskor is, 5-en mennek egy kiló kenyérért...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2020.04.09. 08:18:59

Hát ez a biztonsági ork sem a szakmája csúcsa. Több ponton ő eszkalálta a konfliktust, most meg itt menőzik, hogy a kiváló kecseszkecsken díjbírkózóként önvédelmi fogást alkalmazott egy nyuggeren.

Valahogy így megy, ha egy konfliktusban mindkét fél hülye, és senki nem a megoldást, hanem a másik fél feletti győzelmet keresi.

Labasmaz 2020.04.09. 08:21:14

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: Az adott helyzetben az volt a mázli, hogy nem egy bolti dolgozóval kezdtek ki, hanem pont a biztonsági őrrel, aki a körülményekhez képest higgadtan, és láthatóan hozzáértéssel kezelte az IQ-negatív párocska dühkitörését.

2020.04.09. 08:38:15

Nem vagyok az a típus, aki a biztiőröket a védelmébe veszi, de itt az őr úrnak volt igaza, sőt, jól is kezelte a helyzetet. Egy vehemensebb kollegája nyakon fogva kibaszarinthatta volna a hisztizőket, és még akkor is nagyrészt igaza lett volna. Van az az embertípus, aki keresi-kutatja a helyzeteket, amikben fellengzősen felléphet, ennek általában az álla hátterében, hogy elnyomott lelki nyomorult az illető. Az ilyenek a mostani feszkós helyzetben csúcsra járatva pörögnek.

aptijankót kedvelő Kompínó 2020.04.09. 08:45:52

@Szubrina: jólneveltek, mint idomított majmok? Na de ne ragadjunk le burkoltságában ordító jelentéstartalmaknál (mindig beszédes a megfogalmazás, főleg a zsigerből jövő). Ez tipikusan az a szöveg volt, amin illene nem átlátni, de én egy szar vagyok és behalok tőle, olygyenge. Nem csesztetésből írom ezt, hanem lásd. De úgy sem fogod.

aptijankót kedvelő Kompínó 2020.04.09. 08:46:59

@Szubrina: írsz pár udvariassági hagyománytot amit te küldesz kifele, a nagyvilágba?

Boar. 2020.04.09. 09:10:42

@Szubrina: Tegnap én is a reggeli idősávba időzítettem a heti bevásárlást. Tesco. Mivel kiscsaládom felírt a listára egy rakás olyan holmit amit erősen keresni kellett, kimaxoltam az idősávot és 08:57-kor hagytam el a pénztárt. A "hátsó" ajtó zárva volt, végig kellett mennem az áruházon az egyetlen ki/bejáratig. Alig tudtam kimenni. Egy hatalmas -elnézést a szóért de nincs rá jobb kifejezés-nyugdíjas csürhe torlaszolta el a kijáratot, egymásba értek a bevásárlókocsik és a háborgó nyugdíjasok akik a biztonsági őr fejét követelték mert mi az, hogy már 09:00 van és ők nem mehetnek be. Szegény próbálta megmagyarázni nekik, hogy még van pár "65 év alatti" a vásárlótérben és addig, amíg ők ki nem mennek, Ő nem engedheti be az időseket. Na, akkor jött az igazi felzúdulás, hogy mit képzelnek a "taknyosok" akik még bent lófrálnak. Mivel mentem volna kifelé mellettük, természetesen engem is megtaláltak. Én is őket. Elmondtam nekik, lassan és hangosan, hogy mindegyik hallja, melyik nőnemű felmenőjükkel mit csináljanak és kinek írjanak köszönő levelet a kialakult helyzetért. Egyben azt is, hogy kint gyönyörű, tavaszi idő van, ott is lehetne várakozni, nem muszáj a szűk bejáratot eltorlaszolni és egymás pofájába köhögni, fröcsögni a vírust.
Még akkor is hallottam az óbégatásukat amikor az autómhoz értem.
Nyilván mindegyik idiótának az élete múlott rajta, hogy kilenc óra nullanullakor bemehessen, nyilván annyi bokros teendőjük van, hogy nem érnek rá örülni a szép időnek, napsütésnek, inkább egymás lábát tapossák le a bejáratnál.

Irbisz 2020.04.09. 09:10:54

@Sipovicsné Zahedli Krisztina:
miii??? szerintem kifejezetten jól kezelte a helyzetet az őr (ha igy történt), ugyanis annyi orbitálisan tahó kivagyi ember van kis hazánkban, hogy az árvizi dunát is rekeszteni lehetne velük.
igazából -bár a munkaköri leírása és a törvények ezt nem teszik lehetővé - az ilyen félhülye agyhalottak csak abból értenek, ha kapnak 2 büdös nagy pofont - vagy, hogy jogállami módon járjunk el, a megfelelő paragrafust megtalálva kapnak kötelezően behajtva (semmi kifogás és mentségkeresés) fejenként 250 000 Ft birságot.

sajnos a bunkók a szép szóra, józan érvelésre nem hallgatnak, csak az azonnali! büntetésből értenek (ahogy egy kutyust is azonnal kell a nem megfelelő viselkedésért megbüntetni, nem később amikor már nem köti össze a helytelen viselkedést a büntetéssel).

Irbisz 2020.04.09. 09:13:48

@Boar.:
na pont az ilyen helyzetekre mondta egy értelmes nyugdijas ismerősöm, a bunkók, ostoba segghülyék és bűnözők is megöregednek egyszer, ezért ő mint nyugdijas igazán nem érti miért is kellne bárkit is tisztelni csak a kora miatt.

vuvuvu2 2020.04.09. 09:23:17

@Tamás Rátkay: Végre egy értelmes hsz. Sajnos nagyon nem érti a többség, hogy mi lenne a feladat, és a biztonsági őr is szereptévesztésben van. Azt látom, hogy Bp.-en az emberek többsége nem érti, nem fogja fel, hogy mi az amivel meg lehetne akadályozni hogy berobbanjon a vírus. Tegnap az alábbi élményeket szereztem: 1/ Spar 2 méter széles húspultjához odamentem, amikor nem volt ott senki, erre nyakamba mászik egy nő - fel kell szólítsam, hogy tartsunk távolságot, 2/kis alapterületű patikában az utcán kell várni, bent csak 1 fő lehet, erre egy 60 körüli pasi megáll tőlem szűk 1 méterre az ajtón belül, amikor rászólok, akkor kiröhög és lehülyéz, 3/kis alapterületű liftbe beszállok, erre egy ismeretlen szintén be akar szállni, amikor rászólok, kiröhög. Utóbbi 2 eset, de a parkban napozók, csoportosan bevásárlók, a szupermarketben shoppingoló-nézelődők is egyértelművé teszik, hogy az emberek még mindig azt gondolják, hogy ez nálunk nem történhet meg, velem ez úgysem fog megtörténni. Közben meg arra gondolok, hogy az idős és krónikus beteg szüleim lassan 1 hónapja nem teszik ki a lábukat a lakásból, mert ha megkapják a vírust, akkor életveszélybe kerülhetnek. Tapsikolunk és posztolunk ezerrel, de közben nem értjük, hogy azokat, akik nap mint nap beállnak a frontvonalba azzal segítjük, ha betartjuk a szabályokat. Ha pedig nem így teszünk, nem vagyunk mások, mint buta, önző emberek.

ebella2 2020.04.09. 09:40:09

@vuvuvu2: Abban igazuk van, hogy 99%-uk nem lesz beteg. Kb. egy százalék a vírus valós halálos áldozatainak a száma azon betegek körében akiken a koronavírust is kimutatták. Sok egyéb halált is vírusra fognak, főleg a déli államokban, pedig dehogy. (Múlt évben százezeren felüli tüdőgyulladásban meghalt Olaszországban, idén néhány.) Ezt egyre többen mondják, akik ezzel foglalkoznak tusosok, szakértők, de letitkolják a médiák, mert az nem szenzációs. Kevesebb média hisztit és kevesebb polgárok által elkövetett hiszti lesz!

SZIGMA 2020.04.09. 10:00:57

@Derontulon:
"Mivel azonnal kötekedni mentek, valószínűleg a társaik közben elmentek lopni a kávét meg a cukrot. Akkor szoktak a semmiért ennyi balhézni, amikor csapatostul lopnak. Ősi trükk. "

A terelők jeleztek volna, hogy rendőr van bent és méltatlankodva távoztak volna.
Nem mentek volna vissza, nem írtak volna a vásárlók könyvébe (név, cím) és nem küldték volna vissza a vélhetően hasonlóan kiváló génkészlettel rendelkező fiukat.
Ezek nem terelők voltak, szimplán gyökerek.

Szubrina 2020.04.09. 10:01:02

@aptijankót kedvelő Kompínó: A jól neveltség, udvariasság az készséggé válik, ez a normális. Azért gondolod ezt a faszságot, mert nem ismersz és tévképzeteim vannak rólad. Amit te rólam gondolsz, az te vagy, az a te fejedben létezik én ettől simán eltérhetek és el is térek. Tehát most jól kapaszkodj meg!
1. Igen, mosolygós vagyok
2. Igen, gyakran elengednek a férfisofőrök
3. Ez lehet az udvariasság készsége vagy a szextől hajtott ösztön, mivel ti szinte mindent azért tesztek, h puncit kapjatok, nehéz nekünk nőknek elvonatkoztatni ettől

Boar. 2020.04.09. 10:01:35

@ebella2: Ezek a statisztikák erősen félrevezetőek. Megy a szöveg, hogy "éves szinten" nem is olyan veszélyes, meg "tüdőgyulladásban többen halnak meg" és társai.
Emellé azért odatenném a fotókat az olasz kórházakról ahol a folyosón is betegek fekszenek, a hűtőkamionokról amibe a hullákat teszik... Nem éves szinten kell nézni mert ha a járvány terjedését figyelembe véve egy éves halálozási rátát számítanánk, az nagyon csúnyán nézne ki...
Ezekkel a falmelléki dumákkal a médiahisztiről meg az egyéb betegségben elhunytakról a felelőtlen faszkalapok mentegetik magukat.
Nézzük meg, nálunk kik haltak bele? Sok kilencven év feletti áldozat van. Ők nyilván nem voltak síelni tirolban, jó eséllyel már az utcára sem mennek ki, mégis elkapták. Kitől? Valami felelőtlen rokontól, ismerőstől... Mert a rokonok is úgy voltak vele, hogy 99% nem is lesz beteg. Csak nagyon szar dolog 1%-nak lenni.

Szubrina 2020.04.09. 10:02:19

@Szubrina: Tehát, neked vannak tévképzeteid, rólam. Ez elírás volt, még akkor is, ha ez most kapóra jön neked.

ekat 2020.04.09. 10:06:48

@Irbisz:
A polgári értékrendben pl. nincs is olyan, hogy valakit tisztelni kellene csak azért, mert idős.

2020.04.09. 10:07:53

@Tamás Rátkay: full hülyeségeket írsz. Milyen erkölcsbe ütközik ha valaki a könyökébe köhög? Hogy lehet védeni valakit, aki fröcsögve hőzöng egy nem létező sérelemért. A könyökbe köhögés elítélendő, de a biztonsági őr arcába üvöltözés nem? Hol itt a logika? Megmondom, sehol, ez szimpla okoskodás, abból is a bénább fajta. Gondolom ugyanolyan kötekedő hisztimajom vagy, mint a posztbéli párocska.

2020.04.09. 10:10:38

@Tamás Rátkay: "El is jutottunk oda, hogy megkéselnek a legfrekventáltabb villamos vonalon valakit azért, mert "idegesítő volt". " - ez a mondat, azon felül, hogy semennyire nem tartozik jelen témához, még teljesen igaztalan is. Nem a legfrekventáltabb vonal, és nem azért, mert idegesítő volt. Ennyire hiteles, amiket összehordasz. Szánalmas összehozni egy állatias, ocsmány, életellenes cselekményt egy boltban elkövetett gyerekes hisztériázással.

ebella2 2020.04.09. 10:14:24

@Boar.: Erre azt mondták a szakértők, hogy mikor még nem volt koronavírus az intenzív helyeknek 90%-a fogalt volt. A baj, hogy kevés az intenzív ágy. A 90% telítettségre jött a koronavírus. De ennek a tényleges halálhoz nem sok a köze, mert egy jó részük az intenzíven, nem hal meg, tehát működött az immunrendszere.

Ettől, ha az évi több mint százezer (tehát havi tízezer körüli) döntően vénkori tüdőgyuszis halából az utóbbi két hónapban harminc lett , az talán legalább felveti a kérdést.

A WHO szakértői, az olasz , német, francia szakprofesszorok csak nem faszkalapok, miközben te jó szakember vagy, aki tudja az igazságot.

És én inkább az ő véleményüket osztom, mint a hisztis, mindentől majrézó, de laikus arcokét. És nem félek a haláltól se. Te őrizd magad az emberek közelségétől , maradj otthon, és nem lesz baj! Én meg nem maradok otthon (dolgozni is kell, enni is) és majd meglátjuk!

Istencsászáralfakirály 2020.04.09. 10:19:59

@FDToth: " joggal vonta kerdore a biztonsagi ort. Az or azert van ott h rendet tartson. "

Ebben az esetben ezt hogyan lehet volna megakadályozni, hogy a vevő ne köhögjön?
Te, hogy akadályoztad volna ezt meg? Te gondolom a jövőbe látsz, és látod, hogy hamarosan a kiscsaj a könyökébe fog köhögni és odaugrasz ?

ekat 2020.04.09. 10:22:40

@vuvuvu2:
Akiket elsőre felsoroltál, azok buta bunkók. Az ilyen minden helyzetben az lesz.
De a parkban napozókkal, csoportos bevásárlókkal, plázában nézelődőkkel nem értem, mi bajod, ha másoktól tartják a másfél - két méter távolságot, senkit nem fertőznek meg. (Jó, kicsi üzletbe nyilván nem jó, ha bemegy egyszerre több együttlevő ember, de ilyet én eleve csak... izé... nem idén barnult és white trash emberektől láttam.)
Engem is ostorozhatsz nyugodtan, mert szoktam sétálni, néha ketten megyünk a férjemmel a közeli TESCO-ba, ill. a plázában is nézelődtem már (egyedül) a Müller-be menve. Sőtt, két napon tömegközlekedtem is. De tökéletesen tisztában vagyok mind a veszéllyel, mind a felelősséggel, és mindenkit messziről kerülök eközben. (Pl. a közeli Pillangó-parkba nem megyek, mert ott mindig sokan jönnek / futnak / bicikliznek szembe.) Maszk van rajtam, kézfertőtlenítő van a táskámban, és csak akkor kerülök közel valakihez, ha az "rámmászik", mint ahogy Te felhoztad a példádban.
Sőt, a(z egyedül élő) 79éves anyám is kiment sétálni egy hét után, mert nem bírta tovább. Ő is nagy ívben került mindenkit, és maszk volt rajta, mert vittem neki.

ekat 2020.04.09. 10:30:54

@ebella2: Hát ne maradj, mindkét cél engedélyezett, és tilalomban is az lesz, de mindeközben tarts távolságot másoktól. És oda ne menj, ahol ez nem megoldható.

Szubrina 2020.04.09. 10:40:00

@vuvuvu2: Ebben teljes mértékben igazad van. Engem is az bosszant, h én csak kéthetente megyek vásárolni és nem megyek sehová, csak dolgozni, mert muszáj, mások meg élik normál hétköznapi életüket és mindenkinek, aki betartja ezt tűrnie kell, mert nincs retorzió, hiszen ez csak kijárási korlátozás...

Belzebubo 2020.04.09. 10:42:55

Ez az egész korhatárosdi egy Nagy baromság. Pártunk és kormányunk ismét durrantani akart vele egy nagyot (hogy leplezze a felkészületlenségét) Az egyetlen, amit elért vele az az, hogy koncentrálta a veszélyeztetettebb korcsoportot. Nem is csoda, hogy normális országokban sehol nincs ilyesmi...

Szubrina 2020.04.09. 10:43:52

@ebella2: Nálunk, ahol felsorolták kik haltak meg volt egy 41 éves nő akinek magas vérnyomása volt. Ugye nem gondolod, komolyan, h 41 évesen bele lehet halni a magasvérnyomásba...
A gyógyszerek szedésébe már sokkal inkább...

Viszont most már én is másképp látom és valóban nagyon hihető, h egy nagy összeesküvéselméletről van szó...
Pl. Nekem az volt nagyon fura, h még Kínában volt a járvány, mire Tom Hanksról kiderült, h koronavírusos??? Én meg néztem ki a fejemből, h mi?

Sok furcsaság van a dolog körül az tény és az is, h az új világrend nagyon dübörög...csak nekem az volt ellentmondás az egészben, h a fogyasztói társadalom, amit eddig erőltettek, most háttérbe szorul...

ebella2 2020.04.09. 10:45:54

@ekat: A távolságot ma is tartom, ha lehet. De nem mindenáron. Ha nem lehet, akkor nem lehet. Mondjuk befordulok a sarkon és szembe jönnek egy keskeny járdán ketten tőlem éppen fél méterre? Én nem szaladok le az úttestre, mert hamarabb meghalhatok, mint a vírusban. Maszkot meg kesztyűt se hordok (max. ha kötelezővé teszik, egyszer felvettem otthon, és öt percenkét az arcomhoz nyúltam, mert zavart, azt meg tiltják, ha jót akarsz), egészen eltérők a világon a vélemények erről, például, de nem egyedül a WHO nem javasolja. (Tegnap a tv-ben egy Svájcban élő nő például azt mondta, náluk csak öregek hordanak maszkot, más nem. Pedig ott több a beteg mint itt.). Kezet sokszor mosok. A gyerekeim nem jönnek húsvétra, mi sem megyünk sehova, csak ahova kell.

De nem tolom túl a bicajt! Messze nem a vírus az életem fő mozgatórugója, ma sem.

SZIGMA 2020.04.09. 10:49:57

@Tamás Rátkay: Nem tudom mit olvastál, de szerintem nem ezt a posztot.

"A jelenlegi, magyarországi rendelkezések értelmében a pár által reklamált, elvárt viselkedés betartása és betartatása elemi érdek, ebből fakadóan a jelen rendkívüli helyzetben de facto kötelezettség mindenki számára. Vita nélkül."

A pár paraszt módon nyilvánult meg anya és lánya felé, amit az anya (nyilván látva a szellemi mélységet a túloldalon) higgadtan lereagált. A lánya a könyökébe köhögött, na bumm, szerintem ez az ajánlott eljárás, ha köhögni kell valakinek. Majd elhagyták az üzletet, tehát a bizti őrnek esélye sem lett volna őket felszólítani bármire is, mivel már nem voltak ott.

"Hibázott a cég, mert erre nem ügyelt. Hibázott a biztonsági őr, mert erre nem ügyelt, pedig a központi utasítás az ő számára is megelőz minden egyéb munkahelyi utasítást ("biztonsági őr" - világos a biztonság kiterjesztett értelmezése a rendkívüli helyzetben, ugye ?)."

Nem hiszem, hogy egy másfél méteres bottal kellene mindenkit különválasztania a biztonsági őrnek, akkor biztos az lenne a problémád, hogy ávós módszerekkel akarják betartatni a szabályokat.

"Hibázott az inkriminált, köhögő páros az állampolgári engedelmesség, és a jó erkölcs okán. Rájuk is kötelező érvényű a kihirdetett egészségügyi utasítás."

Köhögnie kellett és a könyökébe köhögött, nem a környezetébe, mások irányába, a bolt termékeire. Pont, hogy betartotta az utasítást.

"Aki nem hibázott, mégis pellengérre került, az az esetet kirobbantó pár. Fájdalmas, hogy mégis őket marasztalja el itt a többség pusztán azért, mert igazságkeresésük folyamatos, képtelen kudarcai közben lassanként kivetkőztek önmagukból."

Az úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött. Paraszt módon beszóltak, mert azt hitték, ők a valakik. Ők már magukból kivetkőzve érkeztek, hogy valakin kiélhessék a frusztrációjukat, csak most besz@pták.

"Ocsmány arcátlanság ezért elítélni őket, tudomást nem véve az okokról."

Tudomást vettem az okokról (bár csak egy szemszögből lett ismertetve a történet, szóval a tévedés jogát fenntartom), éppen azért ítélem el őket. Naponta szembesülök a hasonlókkal.

"Végül felháborító és gusztustalan ahogy ebben az országban tömegek engedik meg maguknak az nyílt nemtörődömséget, a nyilvánvaló felelősség elhárítását, valamint a józan gondolkodás ellehetetlenítését."

Ez nem tudom hogyan keveredett ide, évtizedek (évszázadok) óta ez megy, nem csak ebben az országban.

"El is jutottunk oda, hogy megkéselnek a legfrekventáltabb villamos vonalon valakit azért, mert "idegesítő volt". "

Azon bizonyos rétegek számára, ahol a késelés a "kultúra" része, nem kell még csak idegesítőnek lenni sem: van sapka, nincs sapka.

"Szégyelje magát minden hozzászóló, aki igazat adott a hitvány környezetnek, aki ócska, közhelyes általánosításokat tudott csak kihányni magából."

Jó, mindjárt szégyellem is magam pár percig. Könyökömbe köhöghetek, ha kell?

"Ja, nem vagyok semmilyen kapcsolatban az elszenvedőkkel."

Nem olyan nagy veszteség ez számodra, hidd el.

ebella2 2020.04.09. 10:57:28

@Szubrina: De gondolom. Meg lehet. A súlyosságától függ. A stroke leggyakoribb kiváltó oka, igaz akkor abban halsz meg, de a kiváltó ok a magas vérnyomás. Ezzel együtt a koronavírus halálozási átlagéletkor az olaszoknál majdnem nyolcvan, nálunk is hetvene felüli.

Szubrina 2020.04.09. 10:57:31

@Belzebubo: Sajnos ebben igazad van és a gazdasági akcióterv címén pedig, megkezdték a pénz észrevétlen lopkodását...Istenem, h nincs egy kollektív tudat, h elkergetnénk ezeket a jó édes anyjukba vasvillával a parlamentből? (jelzem nem vagyok libbancs, azokat is a Dunába lőném)

Istencsászáralfakirály 2020.04.09. 10:58:18

@Boar.: "Nyilván mindegyik idiótának az élete múlott rajta, hogy kilenc óra nullanullakor bemehessen, "

Eszembe jutott egy eset. Régebben volt, akkor még nem volt járványveszély. Éjszakás melóból jöttem haza, gondoltam beugrok a Sparba reggel veszek valami kaját, hogy ha felkelek akkor már ne keljen lemennem. Valamiért azt hittem reggel 6-kor nyit a spar, de 7-kor kiderült 7kor (nem szoktam nagyon korán menni), kb 6:50-re érkeztem oda. Akkor már ott volt 4-5 nyugger. Aztán 6:57-kor már kb 20 nyugger volt ott, egy fiatal akin úgy látszott melózni indul és én. Lehetett látni, hogy bent már pakolják ki a gyümölcsöket a dolgozók. A nyuggerek nekiálltak háborogni és egymást hergelni, hogy milyen szemetek, hogy nem engedik be őket, mert mit számít az pár pár, valamelyik már kiabált befelé, hogy "Nyissák má' ki!". Aztán egyik vehemensebb nyugger nyanya odament a bejárati üvegajtóhoz és hangosan kopogtatott, és kiabált, hogy az ő óráján már hét van és azonnal nyissák ki az ajtót. 6:58 volt még csak valójában. Az árúfeltöltő mutatott az órájára, akkor a nyuggerek zsibongani kezdtek, hogy "rohadékok", meg "direk szórakoznak velük". Itt már kezdtem nagyon kellemetlenül érezni magamat, hogy ezekkel vagyon egy helyszínen, addig csak szekunder szégyent éreztem miattuk. Aztán eljött a 7, kinyitották az ajtót, az egyik nyanya beleszállt az ajtót kinyítóba, hogy miért nem pontban 7-kor nyitott ki, miért később, "ez nem európa, ez balkán..." mondta. A melós meg magyarázkodni kezdett neki (ami szerintem rossz ötlet, a hülyékre rá kell hagyni), hogy de hiszen 7-kor nyitott ki, aztán megkapta, hogy hazudott. Érdekes jelenség volt.

ekat 2020.04.09. 11:00:04

@ebella2:
Én is csak sebészeti maszkokat vettem, pont azért, mert azt írják, az FFP-sek borzasztó kényelmetlenek. Ez ugyan csak 50-60%-ban véd, de több mint a semmi, a többiek is nyugodtabbak lehetnek körülöttem, és ponthogy nem nyúlok az arcomhoz. Elképzelni nem tudom, hogy gondolják azok, akik menetközben fel-leráncigálják a maszzkot, meg az álluk alatt tartják... ennyi erővel csak elpazarolják a semmire.
Viszont durván meleg, úgyhogy nyáron szerintem inkább itthon fogok hűsölni sétálás helyett. (Már ha szabad olyat majd még egyáltalán.)
Amúgy én lemennék az úttestre, de persze körülnézés után. :)

Szubrina 2020.04.09. 11:00:55

@ebella2: Valaki azt mondta, ha valakiben megtalálják a vírust azt veszik a halál okának, nehogymá ne vizsgálják meg, h mi váltotta ki? Nekem az tűnik logkusnak, ha valakit kezelnek koronával és súlyos tüneteket mutat, majd megfullad vagy fasztudja, akkor jah abban halt meg, de ha strokeban, akkor miért lenne a halál oka a korona?

Szubrina 2020.04.09. 11:04:51

@ebella2: Az a baj a te hozzáállásodaal is, h nem fogod fel (ha azt vesszük igaz a koronavírus) h nem magaddal baszod ki ha nem tartod be, hanem azzal az 1%-kal, aki meghalhat benne.
Most minden be nem tartott utasítással MÁSOKAT veszélyeztetsz, nem MAGADAT?
Ez az, amit nem fognak fel sokan.

Ilyen szempontból becsülöm a párt, mert mertek konfliktusba keveredni egy nemes célért.
Én pl. nem szólok be senkinek, pedig már nagyon érik bennem, mert ez most nem mindenkinek a magánügye csezzegh...

Ez most mindenkire tartozik pl. arra a párra, meg a biztiőrre is.

SZIGMA 2020.04.09. 11:06:27

@Derontulon:
"Megfogni, kivezetni. "

Most azért a testi kontakt miatt ez kényesebb ügy, mint "békeidőben". Másrészt a törvények és jogszabályok szerint kell a biztonsági őrnek is eljárni, mindamellett, hogy a munkáltatóját is képviseli. Jelen esetben az igazolvány fogdosása miatt kialakult "harc" után az őr hívta a rendőröket, amint írta, ez számára kötelező az előírás szerint. Hatásosabb jogi és fizikai kényszerítő eszközökkel a rendőrség élhet.

Az ilyen típusú állampolgárok (a kekec pár) mindig azt hangoztatják, hogy nekik jogaik vannak, a kötelezettségeikről minden esetben nagyvonalúan elfeledkeznek.

Szubrina 2020.04.09. 11:08:22

@SZIGMA: Tipikus provokáló kommentelő vagy.

ebella2 2020.04.09. 11:12:07

@ekat: Nekem semmi bajom azzal aki hordja, sőt támogatom. Ez megvédi őt. Én nem szeretném hordani és míg nem lesz kötelező nem is hordom. Saját kockázat.

ebella2 2020.04.09. 11:13:43

@Szubrina: Orvosok mondták, szakprofesszorok. Én nem tudok okosabb lenni náluk az ügyben.

Szubrina 2020.04.09. 11:15:37

@Istencsászáralfakirály: Jaj....

Jó pár éve, amikor péküzletben dolgoztam, mindig voltak vevők, akik nyitás előtt be akartak kuncsorogni, de nem értették meg, h 6:00-ig nekünk arra van időnk, h kipakoljunk, mert aztán jön a tömeg és nincs idő már kipakolászni, tehát ha beengedünk valakit, elmegy egy 5 perc legalább a kipakolási időből. Ezt meg az istennek nem értették meg, mondták, h beírnak a panaszkönyvbe, h (nyitás előtt) nem szolgáljuk ki őket...ez állandó probléma volt egyébként és nem egy ember, több is hisztizett emiatt, h miért olyan nagy dolog, hiszen ő csak két kiflit venne...
Az emberek kretének, ezt örökre meg kell jegyezni...

ebella2 2020.04.09. 11:17:28

@Szubrina: Aki hord kesztyűt és maszkot, azzal nem tudok kibaszni. Aki nem, az meg vállalja, maga is. Meg én is. E

Egy magyar professzor mondta a tv-ben még az elején, kb. 15 percig kell valakivel egy légtérben lenni, hogy legyen esély, hogy lekapjuk a vírust. Szóval, hogy az utcán nem annyira esélyes.

Mindenki abban hisz amiben akar!

Szubrina 2020.04.09. 11:18:05

@SZIGMA: Tamást és engem biztosan.

Szubrina 2020.04.09. 11:19:52

@SZIGMA: Nézd:

"Nem hiszem, hogy egy másfél méteres bottal kellene mindenkit különválasztania a biztonsági őrnek, akkor biztos az lenne a problémád, hogy ávós módszerekkel akarják betartatni a szabályokat.
"

Ez egy tipikus provokatív válasz, nyilván senki nem gondolja, h bottal kell egymástol távolabb lökni az embereket, csupán szólnia kell a BIZTONSÁGI őrnek arra, aki nem tartja be a BIZTONSÁGOS távolságot.

Szubrina 2020.04.09. 11:21:51

@ebella2: Ember nem saját kockázat, te tényleg nem érted...amikor beszélsz nyálcseppek jönnek ki a pofádon, vagy ha sóhajtasz stb...és ha mondjuk lappang benned a vírus, akkor te nem tudsz róla, h beteg vagy...manyi néni meg jön veled szemben a járdán, ahol te nem lépsz le, majd sóhajtasz pl...

EZ HOL SAJÁT KOCKÁZAT?????

Te tényleg ennyire gyökér vagy?

Szubrina 2020.04.09. 11:22:55

@ekat: Nem, nem ahogy gondolja, fogd már fel, h ez nem kívánságműsor, nem saját kockázat, ez kőkemény járványterjesztés.

ebella2 2020.04.09. 11:24:46

@Szubrina: Meg az az eladó is a pékségben, aki kinn ül és beszélget a kanjával, majd mikor megkérdezem, hogy kérhetnék valamit? Azt mondja, hat előtt hatóságilag tilos eladni bármit. Ja mondom, biztos. Nem is sokáig működött a bolt. Ilyen hozzáállással kicsit se csodáltam. A tulaj biztosan nem ezt tette volna. Tudom, mert magam is tulaj vagyok, igaz nem boltban. De ha valakit meghallanék, hogy azért utasít el egy kuncsaftot, mert neki éppen más dolga van, noha ő is a kuncsaftból él, akkor kirúgnám.

ekat 2020.04.09. 11:25:31

@ebella2:
Sétához én sem veszek amúgy maszkot, itt ezen a részen tudom kerülni az embereket messziről. De ha vásárolni megyek, vagy pláne a békávézáshoz igen, méghozzá már itthon, kézmosás után, és utána nem érek hozzá, míg haza nem jövök.
Amúgy igen, azt mondják, amit írtál, meg azt is, hogy amúgy senkiről nem tudják konkrétan azt se, hogy felületről kapták volna el, úgyhogy fertőtlenítő szeánszokat pl. nem tartok.

Szubrina 2020.04.09. 11:26:20

@ebella2: Ez nem hit kérdése, mert te csak azt nézed, h nem vagy a veszélyességi korcsoportban, ezt szimpla ÖNZŐSÉGNEK hívják.

ekat 2020.04.09. 11:28:17

@Szubrina: Miután nemhogy nem előírás a maszk, hanem kifejezetten ágálnak ellene, így igenis ahogy gondolja. (Ugyanis arra válaszoltam, bár tudom, az itt nem látszik.)

ebella2 2020.04.09. 11:29:05

@Szubrina: A logika nem zavar? Aki hordja védett (állítólag), aki nem bevállalós. Mi a baj, ha te hordod? Magaddal legyél jóban, hogy te okos vagy, a többi hülye. Ne próbáld a helyesen gondolkodó parancsnokot játszani egy olyan ügyben, ahol a WHO, a magyar tisztifőorvos és a kormány (és még sorolhatnám) véleménye is ugyanaz, vagyis, hogy nem kötelező, de nem is szükséges.

Gondolom nem az első, hogy nem az van mait te szeretnél! Nyugi!

Szubrina 2020.04.09. 11:29:30

@ebella2: Pedig adócsalásnak minősül. Ahhoz képest, h tulaj vagy, furcsa, h nem vagy tisztában a szabályozással. Egy bolt nyitvatartása nem vicc.

Tipikus tapló vevő vagy, aki azt hiszi mindenki azért létezik, h kinyalja a picsádat.
Tartsd be a játékszabályokat.

Kezdjük ott, h ne nyitásra menj, hanem utána egy 5 perccel, elegáns lépés lenne bárkitől.

Ja és zárás előtt 5 perccel se essél be, aztán meg hisztizzél, h téged má nem akarnak kiszolgálni...

Egy kis elegancia se ártana...

ekat 2020.04.09. 11:29:39

@ebella2: Szerintem azért utasított el, mert nem voltak nyitva.

ebella2 2020.04.09. 11:30:52

@Szubrina: Te hívod úgy, de az nem sokat számít a szakeberek véleményéhez képest. Először a hatvan felettieket mondták veszélyeztettetnek. Elmúltam.

Szubrina 2020.04.09. 11:31:44

@ekat: Ki ágál ellene ja az a buta vénasszony a tévében...életem, nincs maszk, ezt biztosan tudom, de nem részletezem, h miért, illetve aranyáron lehet hozzájutni...

Az a nyanya azt is mondta, h az öregek nem fertőznek...te ezt a nőt veszed etalonnak?

ebella2 2020.04.09. 11:32:36

@ekat: Még csak a fertőtlenítőszeánsz kéne. Annyit foglalkozom a dologgal amit feltétlenül szükségesnek tartok, nem ez az életem.

ebella2 2020.04.09. 11:34:19

@ekat: Nem vitatom:. De ő is ott volt, a vevő is, ne keressen kifogásokat, hanem adjon el! Bármikor be lehet ütni egy pár tételt, nincs rá szabály.

SZIGMA 2020.04.09. 11:36:00

@Szubrina:
Elnézésedet kérem, Tamás PROVOKATÍV kommentjére válaszoltam, nem állt szándékomban téged megbántani.
A másfél méteres bot alkalmazását úgy értettem, hogy két ember közé tartja a bizti őr, így látszik a biztonságos táv. Viszont ezt legtöbben úgy értelmeznék, ahogyan te is, hogy az ork bottal lökdösi az embereket.

"csupán szólnia kell a BIZTONSÁGI őrnek arra, aki nem tartja be a BIZTONSÁGOS távolságot. "

Anya és lánya elhagyta az üzletet, MIELŐTT a pár megtalálta a biztonsági őrt, nem volt kinek szólnia.

(Olvasd el Tamás kommentjét, ott vannak igazán provokatív dolgok: késelés, nemzethalál...)

Béke!

ebella2 2020.04.09. 11:37:41

@Szubrina: Jézus! Hagyjuk! Adócsalás ,ha beüti a pénztárgépbe. Nyilván.

Minek szólsz bele, megint, ha fogalmad nincs a dologról. Csak szólok, a nyolcvana évek elején lettem maszek, boltom is volt sokáig. Ugyhogy okoskodj ilyen ügyekben! Biztos jobban tudod.

Szubrina 2020.04.09. 11:38:27

@ebella2: Hu...na figyi, én hiába hordok maszkot, meg kesztyűt, ha te telelehelled a levegőt a vírussal, én se lehetek mindig résen, lehet belelehelled a hajamba 5 méterről, aztán otthon a hajamhoz nyúlok és végül az ételemhez...

A maszkkal mindenki lecsökkenti annak kockázattá, h másokhoz jutassa a vírust...

Édesem a nyanya azt mondta CSAK AZ VISELJEN MASZKOT AKI BETEG...gondolom nem megy a logika...h a maszk egy beteget mitől védene, ha már elkapta?

Éppen a kilehelléstől védi a többi embert, ha már a nyanyára hallgatsz, jobban is figyelhetnél mit mond te butageci.

Arról nem is beszélve, h két hétig lappang a betegség, ami azt jelenti, h te ebben a percben is már beteg lehetsz, csak nem tudsz róla.

Sir Gombóc 2020.04.09. 11:38:36

@ebella2: nem, nem ez súlyos tévedés részedről. A szövet, orvosi maszkokkal alapvetően nem magadat, hanem körülötted tartózkodókat véded meg az általad esetleg tünet nélkül hordozott fertőzéstől. Ez lenne a lényeg! A szűrős maszkok alkalmadak egyéni védelemre, de ha fertőzött vagy akkor abban is tovább tudod adni, mert a legtöbb típus a kilélegzett levegőt szűrés nélkül engedi ki egy szelepen át.

Belzebubo 2020.04.09. 11:38:36

@ebella2: NEM saját kockázat. A maszk nem csak téged véd, hanem másokat ist tôled, ha esetleg te vagy a tünet nélküli fertôzött/fertôzô.
Az igaz, hogy egyes szakértôk, professzorok, WHO szerint nem kell - ne legen kötelezô, mások szerint hasznos. Keleten amúgy ist hordják, de ott amúgy ist része a mindennapi életnek, de véleményem szerint az akármilyen védelem ist jobb a semminél. A nyakkendô ist kva kényelmetlen viselet, mégse piszkálja senki, mert már megszokta...

Szubrina 2020.04.09. 11:40:40

@ebella2: Igen, nem ütheti be nyitvatartási időn kivűl, bezonyám.
Te komolyan nem tudod ezt?

ekat 2020.04.09. 11:40:59

@Szubrina:

1., Életemben nem láttam a nyanyát a tévében, bár persze tudom, kiről beszélsz.
2., A WHO sem ajánlja, szerintem kicsit többet ér a véleménye, mint az említett hölgyé
3., Legyél olyan kedves nem életemezni
4., Nyilván azért hordok maszkot, mert 'a nyanyát veszem etalonnak'
5., Először 100-at rendeltem (és kaptam egy hét után) Németo.-ból, aztán 50-et a Vateráról, de a BENU-ban is vehettem volna szombaton. Aki nem 4 forintért akarja darabját, az be tudja szerezni.

És itt be is fejeztem, nem kellett volna neked válaszolnom.

Szubrina 2020.04.09. 11:44:55

@SZIGMA: Tudom mit írt, én nagyon egyet tudok érteni a kommentjével...

És igen akit megkéseltek idegesítőleg hatott a késelőre, mert nem engedte, h bökdösse a kiskutyája orrát.

Már bocsika, de a 28-as vili azért elég forgalmas (ahogy az 1-es is)...oké az tény, h sok nem idén barnult közlekedik rajta és minden bizonnyal a késelő színe sem hófehér volt.

ebella2 2020.04.09. 11:45:23

Csak szólok. Csak egy példa a többieknek, ha kétségeik vannak a szegény lány határozottsága miatt. Egy vendéglőben (mindenki tudja, aki már volt olyan helyen elég későn), akkor zárnak be, ha jól fogyasztó vendégek vannak, amikor azok elmennek. Ha az a nyitvatartási idők kívül van, akár két órával, akkor, akkor számláznak és ütik be a gépbe, sőt akkor húzzák le a kártyát is esetleg.

Szubrina 2020.04.09. 11:45:52

@ebella2: Már többen is velem értettek egyet, na most cikin érzed végre magad?

Szubrina 2020.04.09. 11:47:16

@ebella2: Esetleg egy ilyen étteremnek úgy van leadva a nyitvatartási ideje a megfelelő hivatalba, úgy kapott engedélyt, h zárás a csillagos ég...

Viszont egy pékségre sztem más szabályok vonatkoznak, nyitvatartási időn kívül csak az alkalmazottak tartózkodhatnak az üzletben.

ebella2 2020.04.09. 11:49:23

@Szubrina: Minek erőlteted! Menj el a "megfelelő" Zárva Tartást Nyilvántartó Nemzeti hivatalba és megtudod!

Szubrina 2020.04.09. 11:50:46

@ekat: Azért van már egy csomó helyen elrendelve a maszk, mert felesleges jaja, csak józan paraszti ésszel is logkis, h egy rongydarab véd a vírus ki és belégzésétől.
A WHO a higanytartalmú oltást javasolt a H1N1 idején...nem igazán jó rájuk hallgatni.
1000ft/maszk áron igen be lehet szerezni...
De egy időben, amikor Cecília nem javasolta a viselését, hiánycikk volt...

ebella2 2020.04.09. 11:50:58

@Szubrina: Ez nagyon ütős érv. Ha egymillió légy mondja, hogy a szar jó, akkor én még mindig kitartok amellett amit tudok, hogy nem jó. Neked lehet, nekem nem.

Szubrina 2020.04.09. 12:00:17

Egyébként félreértés ne essék én abszolút nem rettegek a vírustól...az viszont bennem, h meg szeretném védeni a szeretteimet...ez a vírus pillangó-effektként működik...

Pl ebella nem visel maszkot a feleségével elmennek a boltba az asszonya megfog valamit, aztán a szájába veszi a kezét, aztán smárolnak, aztán ebella bemegy a patikába ott megfog valamit, vagy rálehell valamire, azt hazaviszi egy anyuka a gyerekei megfogják, az egyik gyerek a szemébe nyúl, aztán megy az ovódába a kiscsoportos vigyázásra, ott az övőnéni balblabla, majd a 70 éves anyukámhoz jön a postás stb...

Gondolom kurva nehéz követni...

ebella2 2020.04.09. 12:01:41

@Szubrina: Tudod kislány, ha velem ezer ember szembejön az utcán, akkor abból csak öt okosabb, mint én. És ez nem azt hiszem kategória (amit te szoktál alkalmazni mindenre, amiről nem is sokat tudsz, és nem is vagy hajlandó elfogadni a mások véleményét, az észérvek és bizonyítékok ellenére sem, gyakorlatilag semmilyen ügyben), hanem maga a matematikai valóság. Nálad ezerből olyan nyolcszáz lehet okosabb.

Azért csak verd magad az ostobaságaiddal!

ebella2 2020.04.09. 12:04:07

@Szubrina: Dehogy rettegsz, hisztizel. Te csak az emberiség érdekében anyázol és butázol mindenkit a laikustól a szakértők soráig, akinek más a véleménye. Hogyne!

Boar. 2020.04.09. 12:25:52

@ebella2: Funkcionális analfabétákkal nem tudok mit kezdeni. Tudnék, de az fájna-nekik...
Ha Te csak azokat a mondattöredékeket olvasod ki a WHO tudósainak a szövegéből ami a zavaros álláspontodat erősíti, akkor hiába minden szó...
Azt azért felfoghatnád a buta fejeddel, hogy valahogy mégis a WHO minősítette világjárványnak a koronavírus fertőzést. Meg azt is, hogy soha nem mondtak olyat a WHO orvosai, hogy bagatellizáljuk el a védekezést mert csak páran fognak belehalni és azokért amúgy sem kár. Te kurva bátor gyerek vagy aki nem fél a haláltól de az intenzíven a lélegeztetőgépre dugva-ha jut- meglehet, már nem lenne ekkora pofád. Amúgy nem érted meg a magadfajtákért kár, dögöljetek meg nyugodtan. Azokért kár akiket az ilyen egoista büdös parasztok megfertőznek, azokért az egészségügyi dolgozókért kár akiknek az ilyen majmok kezelésével kell foglalkozni, azokért a kórházi ágyakért kár amikbe belefektetnek benneteket.

Boar. 2020.04.09. 12:27:19

@Szubrina: Ne fáradj vele. Nem képes az összetett gondolkozásra, van egy betanult önigazoló szövege és azt mantrázza.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2020.04.09. 12:33:03

@ebella2: De van. Nem lehet az on-line pénztárgépet hamarabb megnyitni, mint a nyitvatartási idő kezdete. Az "akkor meg ne üsse be" meg nettó adócsalásra való felbujtás. Miért nem lehet megérteni, hogy ha hatkor nyit, akkor hat előtt nincs vásárlás?

ebella2 2020.04.09. 12:50:04

@Boar.: Neked is elmondom. Ezerből öt ember okosabb nálam és ez matematika, az analógiás gondolkodási képesség emberek közti szóródása alapján. Két diplomám van, egyiket még az átkosban szereztem, amikor nem osztogatták, pénzért. Lassan negyven éve maszek vagyok, ma már meglehetősen jól menő, gyártó céggel, negyven alkalmazottal és már a kinevelt utódom dolgozik és termeli a pénzt, én csak ellenőrzök, ha kedvem tartja, akár a távolból is, de azért mivel a gazda szeme hizlalja a jószágot, elég sűrűn bemegyek. Gyakorlatilag hetente legalább négyszer és ettől a jó szokásomtól semmi nem tántorít el, ha csak nem utazom. De te biztos okosabb vagy és míg én analfabétaként jutottam a diplomáimhoz. Te persze, nem is vagy analfabéta, te mindenki érveit figyelemebe veszed intelligensen, és cáfolod, logikusan, véletlenül sem nem marhaságokat beszélve, amire 100-as IQ-val is bárki pillanatok alatt mélyen ülő ellenérvekkel tud reagálni.

Egyébként én tisztessége hangon beszéltem eddig hozzád annak ellenére, hogy elég nehezen védhető szöveget mantrázol, te meg saját bevallásod szerint szerencsétlen nyuggereket küldöd a kurva anyjukba, ami viszont épp az intelligenciád érdekes állapotára utal.

Azontúl szánalmas ez az összeborulásod, a leghülyébbel és sokat elárul rólad is. Vagy te vagy az is. De engem nem zavar. Nekem nem fontos annyira, hogy te a sok neveden, vagy bárki elfogadja amit mondok. Nem vagyok rászorulva, én anélkül is tudom mit érek.

ebella2 2020.04.09. 12:54:58

@jacint70: Nem lenne baj, ha ezt egy hivatkozással igazolnád is! A nyitva tartásról szóló rendeletben néhány éve még nem volt benne. De miért is lenne, ha bárki szabadon határozhatja meg az időt. Nyolc nappal később kell bejelenten, a változást is. Legalábbis néhány éve így volt. (Bár van ahol az önkori meghatározhatja a nyitvatartást, de ez ne igazán a pékségek problémája, inkább a kocsmáké.)

De adócsalás akkor se lehetne, hiszem éppen beviszed a gépbe, ami örökre ellenőrizhető. Milyen adót csalnál el vele?

Boar. 2020.04.09. 12:55:03

@ebella2: a neten a virtuális térben mindenki cégvezető, karatebajnok és fél évet nyaral a trópusi paradicsomban(és 25 centis farka van).
Ez érvnek elég kevés.
Érvnek sokkal inkább elfogadható azoknak az orvosoknak, ápolóknak a segélykiáltása akik éjt nappallá téve próbálnak minél több életet megmenteni. Olyan ostoba barmokét is, mint Te.

ebella2 2020.04.09. 13:02:55

@Boar.: Maradjunk ebben! Kit érdekel?

Opportunista mikroba 2020.04.09. 13:07:10

@Boar.: A vírus nem az értelmi képességeket nézi, hanem az immunrendszert. Úgyhogy úgy is mondhatjuk, hogy a jelen helyzetben nem okosodni kell, hanem erősödni :)

Boar. 2020.04.09. 13:12:09

@Opportunista mikroba: Tudom, kivétel erősíti a szabályt de azért halnak bele erős, egészségesnek gondolt emberek is, sportolók, fiatalok...
Egyébként meg az immunrendszer edzése nem azonos az erőnléttel. A cigányok immunrendszere a higiénia hiánya miatt erősebb mint a mienk, függetlenül attól, hogy a fizikumuk a rossz táplálkozás miatt satnya.

ebella2 2020.04.09. 13:13:29

@Opportunista mikroba: Van akinek az első nem is lehet opció. Az okos ember az immunredszerét is hatékonyabban erősítheti és akkor nem feltétlenül kell rettegnie minden fuvallattól.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.09. 13:18:30

Basszátok meg ,én tegnap az utcán tüsszenteni meg orrot fújni nem mertem-pedig mindenki távol volt a másiktól-nehogy csúnyán nézzenek rám!:))

ebella2 2020.04.09. 13:21:30

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Kár vele ilyen szinten foglalkozni! Bár valóban néhány neveletlen paraszt hajlamos kekeckedni, de el kell őket hajtani, vagy még jobb tudomást sem venni róluk!

Boar. 2020.04.09. 13:22:24

@ebella2: "Az okos ember az immunredszerét is hatékonyabban erősítheti"
Az ilyen "okos embereknek" találták ki a drága immunerősítőket. A valóság persze más, de a hit csodákra képes...

Boar. 2020.04.09. 13:24:03

@ebella2: Rád férne, hogy valaki jól szájon verjen az utcán amikor beletüsszögsz mások képébe. Mert az a kultúrát, hogy eltakarod az odvas fogakkal tarkított szádat, nem nézem ki belőled...

ebella2 2020.04.09. 13:25:07

@Boar.: Mondtam, maradjunk annyiban! Nem nagyon vagyok a fajtádra kíváncsi! Hanyagolj kistudású, tahó!

Erre még anyázhatsz egyet, azután felejts el!

ebella2 2020.04.09. 13:28:05

@Boar.: Egy óra múlva a Körút, Rákóczi sarkán? Megfelel, tahókám? Egynyolcvanöt, tarkopasz, bajszos, normál testalkatű, fekete ruhában, fehér inggel. Ez vagyok én. De gondolom, nem vállalod, tahó.

Boar. 2020.04.09. 13:34:58

@ebella2: Kaposváron élek, nem utazom pestre azért, hogy szájoncsapjak egy bunkó öregembert. De ha nagyon akarod, várlak szeretettel...

ebella2 2020.04.09. 13:35:52

Mindjárt gondoltam, hogy csak mással vágatna pofán.

Részemről ennyi.

Boar. 2020.04.09. 13:36:23

@ebella2: Ja, hogy te mire vagy kíváncsi, az pedig eddig se érdekelt senkit...
Ez itt nem a te játszótered bunkókám ahol mindenki a parancsaidat lesi...

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2020.04.09. 13:40:37

@ebella2: www.axel-szamlazo-program.hu/cikkek-872-online-penztargep-tudnivalok-+-elkerulesi-tippek

A megfelelő mondatot keresd ki belőle te. A lényeg az, hogy két kósza türelmetlenkedő három kiflije miatt senki nem fogja megkockáztatni, hogy a NAV ráérdeklődik, hogy ez most mi volt. Ugyanezért nem fogják a nyitvatartást sem utólag változtatgatni.
Én meg azt kérem, hogy ha reagálsz egy kommentre előbb olvasd el figyelmesen. És esetleg válaszolj is a benne feltett kérdésre, miszerint, ha ki van írva, hogy 6-tól van árusítás, akkor miért kéne korábban kinyitni, mert valaki nem bírja kivárni azt az öt percet?

ebella2 2020.04.09. 13:47:38

@jacint70: Ez egy reklám. Én nem látom benne, amin vitatkoztunk. Hol van az idő meghatározása amikor a gép működhet? És az, hogy az azon kívüli működés adócsalás?

ebella2 2020.04.09. 13:51:32

" Gyorsan kiszűrhető, ha valaki nyitvatartási időn kívül üzemelteti a pénztárgépet, így az illegális foglalkoztatásra, vagy nem bejelentett túlórákra is fény derülhet."

Ez az egy. De ez se azt mondja nem szabad és hogy az adócsalás, csupán azt, hogy az illegális foglalkoztatást és az illegális túlmunkát leleplezheti vele a NAV.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2020.04.09. 13:55:27

@ebella2: Még egyszer segítek:
"Gyorsan kiszűrhető, ha valaki nyitvatartási időn kívül üzemelteti a pénztárgépet, így az illegális foglalkoztatásra, vagy nem bejelentett túlórákra is fény derülhet"

Na ez az, amit senki nem fog megkockáztatni, hogy egy ilyet kiszúrjon a NAV, és ha már radarra került, akkor kapjon valami bírságot, "meméne". Ennyit nem ér meg a három rozzant kifli.

És kérlek, ne jöjj most azzal, hogy ez nem hivatalos rendelet, mivel linket kértél és azt megkaptad. ;-)

2020.04.09. 13:58:08

@Boar.:
És te mi a faszért épp a legfrekventáltabb idősávban mentél?

Boar. 2020.04.09. 14:13:44

@Zabalint: A legfrekventáltabb idősáv nem reggel kilenc előtt van, legalábbis nem a kaposvári tescoban. A parkoló üres, bent kényelmesen lehet vásárolni, nincsenek cigányok, a pénztáraknál nincsenek sorok.
Délután, mire hazaérek munkából-nem Kaposváron dolgozom, másik két városban vannak a telepeink-viszont sokan vannak, olyankor nem szívesen megyek. Korábban mehetnék de utálok korán kelni az éjszakai vadászatok után. Marad a fél nyolctól, nyolctól kilencig terjedő időszak.
Van itt neked néhány cikk...csak olvasd el, gondolkozz egy kicsit rajta, nem kell kommentálni...
index.hu/techtud/2020/04/09/nem_eleg_2_meter_tavolsag_ha_egymas_mogott_futunk/
index.hu/techtud/2020/04/08/kinai_koronavirus_koronavirus_magyarorszagon_orvosok_call_for_help_pszichologia_tari_annamaria/

2020.04.09. 14:21:58

@ebella2:
"Aki hord kesztyűt és maszkot, azzal nem tudok kibaszni. Aki nem, az meg vállalja, maga is. Meg én is."

1. Dehogynem, ki tudsz vele baszni, nem nyújtanak ezek 100%-os védelmet.
2. Nem mindenkinek van normális maszkja, tekintve hogy máig hiánycikk. Nekünk sem volt 2 hétig, amíg meg nem érkezett a rendelés.

ebella2 2020.04.09. 14:22:51

@jacint70: Segíts úgy, hogy bebizonyítod, hogy tilos, mert azt mondtad te is meg a tiniboszorkány is. A cikkek, meg reklámok nem játszanak. a rendelet játszik!

Ha semmi szabálytalan nem teszek, mi félnivalóm van? Nehogy túlórát fizessek pár perc túlmunkáért! Ezt biztos, hogy nem teszi senki és nem is kéri senki. Egyébként meg előtte is meg utána is egy fél órát mindenki akit ismerek fizet.

Egyébként náluk a LIDl nél, mondjuk két perccel zárás előtt még beengednek, de ha öt percig vásárolok, akkor is beütik és nem csak kivételként és nem csak az enyémet. Ha adócsalás lenne, nameg tilos megtennék?

ebella2 2020.04.09. 14:25:49

@Zabalint: Logikusan, akkor ha én hordanék az se nyújtana.

Nekem meg van, de nem használom, ahogy még az emberek fele sem. Ki erre az orvosra hallgat, ki arra. Ezt senkinek nem lehet a szemére vetni. Én nem félek, ha valaki igen, maszkoljon, és ne közelítsen meg! Úgyis távolságot kell tartani.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2020.04.09. 14:29:01

@Derontulon: A biztonsági őr feladata elsőrorban a konfliktusok kultúrált kezelése. Tehát, ha problémát lát, odamegy, és udvariasan megkérdezi, mi a probléma, és ha hülye a konfliktusokozó, akkor udvariasan megkéri, hogy fejezze be, amit művel. Ez az esetek nagy részében szokott működni, mert a hőzöngők nagy része "emghunyál", amikor egy egyenruhás határozottan fellép. Ha ennek az egyenruhásnak fizikai adottságai is vannak, akkor méginkább, nem kell Delta Force-os fogásokat alkalmazni.
Ez nem a bolti eladó feladata, neki a kiszolgálás a dolga, erre van a biztiőr. Az arányos dolog meg képlékeny, ha egy vitahelyzetben megfogják a nyakbaakasztóját, vélelmezheti, hogy meg fogják támadni, azt meg nem köteles tűrni.

2020.04.09. 14:32:54

@Boar.:
Ja, kifogásod az van :-)

Kaposváron annyira nincs kint a Tesco, szóval az, hogy mennyire van tele a parkoló... De te magad is sok emberről írtál. Egyébként valóban nem a legnépesebb időszak, csak a második legnépesebb. A napi első roham reggel van, ami köztudottan feltorlódott a 9-es sávváltás miatt. De neked fontos volt akkor menni tobzódni. Igen, este 5-6 körül még többen vannak.

A másik kifogásod pedig azért vicces, mert te hangsúlyoztad, hogy hetente vásárolsz, tehát nem feltétlenül adott napon kellene menned, és még így sem tudod időzíteni sem délután 2 körülre, ami a legkevésbé népes időszak, vagy este 9 körülre, ami még mindig nem túl népes időszak.

Min gondolkozzak el? Már olvastam a cikket, eddig sem csak 2 méter távolságot tartottam, mert józan paraszti ésszel is tisztában voltam vele, hogy sportolásnál nem elég a 1,5-2 méter. Továbbra is várom a magyarázatot, hogy mi a veszélye annak, ha teljesen egyedül kimegyek hajnalban futni, és ha mégis szembejön valaki, átmegyek az út túloldalára vagy utcát váltok, megfordulok, stb. Nem volt ma reggel sem senki 5 méteren belül, de 10 méteren belül sem. De nyilván basszam meg, miattam terjed a járvány, miközben te meg a Tescoba jársz tobzódni.

A lényeg, hogy továbbra is leszarod az egészet, miközben folyton másokra mutogatsz. Múltkor is tobzódni voltál valami tónál, aztán bekamuztad hogy csak terepjáróval, lehúztad az ablakot, és csak ott szálltál ki, ahol nem volt senki. Most meg kiderült, hogy a bevásárlásnál is kamuztál az állítólagos elővigyázatosságodról.

2020.04.09. 14:36:33

@ebella2:
"Logikusan, akkor ha én hordanék az se nyújtana."

Még egyszer:
Nem nyújt 100%-os védelmet. Ami nem jelenti azt, hogy 0%-osat nyújt.

Boar. 2020.04.09. 14:44:17

@Zabalint: Ja, kamuzni pedig a kurva anyád szokott amikor rákérdezel, miért a postásra hasonlítasz apád helyett...

ebella2 2020.04.09. 14:48:29

@Zabalint: És én azt mondtam, hogy nullát?

Még egyszer: Ha valaki fél -én nem- az tartsa be a szabályokat és védve van! Én nem megyek közel senkihez kivéve, ha elkerülhetetlen, már írtam mikor tartom annak például. Amit normális emberként megtehetek, megteszem, nyilván ép ember nem tüsszent rá másokra, nem csak ilyenkor, hanem soha. De a maszkot sok szakorvos sem tartja fontosnak és én rájuk hallgatok. Az ellenkezőjéről, pár laikus erőltetése nem tántorít el.

Etniez 2020.04.09. 14:48:50

@ebella2: Kedves ebella.

Én 3 hete talpig műanyagban és ffp3 maszkban izzadok heti 60-80 órákat, hogy a covidos betegeimet megmentsem.

Légyszíves ne terjeszd a hülyeségedet. A maszkviselés nagyon fontos, ezért küldtem a családomnak ffp3-as maszkokat, kesztyűt és szemüveget és utasítottam őket, hogy ne menjenek sehova, ha mégis akkor vegyenek fel mindent, a kesztyűt pedig a lenti kukába dobják és azonnal mossanak kezet, ha hazaértek, még a levetkőzés előtt.

Itt is sok a hülye sajnos, nem zavarja őket, hogy mától korcsolyapályákon tároljuk a testeket, mert nem férnek el a halottasházakban.

Azért mondják, hogy ne viselj maszkot, mert nincs elég. Ennyi.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2020.04.09. 14:48:52

@ebella2: Az a gondom, hogy a feltett alapkérdésemre még véletlenül sem válaszolsz:
Ha a boltra az van ráírva, hogy hatkor nyit ki, akkor miért nem lehet azt megvárni, miért várod el, hogy ha te hamarabb odamész, akkor kiszolgáljanak?

Indirekt bizonyitásról hallottál már? Nos, megpróbálom, hátha megérted!

Mióta van on-line pénztárgép, azóta minden beütés nyomonkövethető. Meg a nem beütés is. Az egyik ellenőr bemegy, vásárol, a másik meg figyeli, hogy bement-e a blokk a rendszerbe. Vagy később megnézi. Nehezebb a trükközés, mint korábban. Ezért is lett kitalálva az egész, és csodák csodája, nőtt is az adózási fegyelem.
Ezek után mit mond a főnök az egyszeri pultosnak, amikor belép?
1. Mindenkinek adsz blokkot!
2. A nyitvatartási időn kívül nincs kiszolgálás, mert annak ott a nyoma a gépben. Ha megnézik, és elkezdik firtatni, az minimum kellemetlen.

Nyilván, ha tömegeket kell elhajtani reggel fél hatkor, akkor meg fogja növelni a nyitvatartást, mert megéri. De az öt perccel a nyitás előtt türelmetlenkedőkért nem fogja.

Az alkalmazott meg pláne nem fogja, egyfelől félti az állását, másfelől nem azért van benn korábban, mert nem tud aludni, hanem azért, mert akkor dolga van, kipakol, előkészít. Neki sem érdeke, hogy a három kifli eladásáért többet dolgozzon, megboruljon a munkarendje. Pláne úgy, hogy a főnök kifejezetten megtiltotta.

Ennyi. Lehet, hogy explicite nincs leírva, hogy tilos, de akkor is ez lesz a gyakorlat. És ha a főnök úgy döntött, hogy hat előtt nincs kiszolgálás, akkor azért mert ez nem tilos, te még nem követelheted, hogy szolgáljanak ki, erre hivatkozva. Akkor keress egy másik boltot, de ne várd el se a pultostól, hogy kirúgassa magát, se a tulajtól, hogy magára vonja a NAV figyelmét.

Kérlek, adj linket arra, hogy "Egyébként náluk a LIDl nél, mondjuk két perccel zárás előtt még beengednek, de ha öt percig vásárolok, akkor is beütik és nem csak kivételként és nem csak az enyémet." ;-)

ebella2 2020.04.09. 14:53:33

@jacint70: Rosszul gondolod. Én éppen a lényegről beszélek. Nincs olyan rendelet (ha te tudsz másold ide!), ami azt mondja ki, hogy nem üthetek tételt a hivatalos nyitvatartási időn túl, a hivatalos pénztárgépbe, vagy hogy azt szankcionálná a NAV.

Ez nekem nagyon unalmas és felesleges. Részemről leírtam mi a lényeg, ha te kétled, legyen igazad!

SZIGMA 2020.04.09. 14:57:13

@Derontulon:
Tény, hogy nem egy álommeló, álomfizuért.

Másrészről meg ha egy felpörgött idióta kapkodna a nyakamhoz, akit addig érdekelt csak a 1,5 méteres védőtáv, míg neki nem adták meg (állítólag), de irányomba nem tartja be, azt én is nehezményezném.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2020.04.09. 14:58:00

@Boar.: Nyitásra menni azért is jó, mert akkor még kevesebben lihegt6ék be az épületet. Meg akkor talán még jobban van cucc, mint estefelé. ;-)

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2020.04.09. 14:59:43

@Zabalint: Ha mindenki feldob akár csak egy gagyi szövetet, meg tartja a távolságot, akkor egy tüsszentés sokkal kisebb eséllyel talál el másokat, mint ha "pucéran" egymás arcába másznak. ;-)

ebella2 2020.04.09. 14:59:48

@Etniez: Vitatkozz a WHO-val vagy a tisztifőorvossal és még pár virológus professzorral a világból, akit az utóbbi időben, hallottam, olvastam! Én csak szót fogadok nekik. Ők hülyék, te meg biztos a tévedhetetlen igazság vagy! De én az ő igazságukat fogadom el, ha tudom, hogy másoknak más a véleménye, akkor is. Ez van! Viseld el, amíg nem kötelező a hordása!

2020.04.09. 15:01:05

@Boar.:
Akkor ezek szerint továbbra nem kapok magyarázatot az agymenésedre...

Etniez 2020.04.09. 15:07:03

@ebella2: a többség azt mondja, hogy viselj maszkot. Te a kisebbségre hallgatsz. Majd nem leszel ilyen kemény csávó, amikor telefonon fogsz elbúcsúzni a szeretteidtől, mert nem jöhetnek be az osztályra.

BiG74 Bodri 2020.04.09. 15:08:52

@ebella2:
Veszel fel valamit, de rögtön, azonnal! Te vírusközpont, járványügyi gócpont! Köhögni se merj, inkább folyjon a könnyed a szenvedéstől, de ne köhints, az csak vírus lehet!

ebella2 2020.04.09. 15:11:05

@Etniez: Nem érdekel a többség. Messze nem mindig a többségnek van igaza. Én akkor is kemény leszek -nem vagyok már gyerek, százszor volt komoly bajom és soha nem sírtam senkinek-, ha nem ilyen lennék, még ma is pár forintért güriznék a más tulajdonában. Fogadd el!

ebella2 2020.04.09. 15:11:05

@Etniez: Nem érdekel a többség. Messze nem mindig a többségnek van igaza. Én akkor is kemény leszek -nem vagyok már gyerek, százszor volt komoly bajom és soha nem sírtam senkinek-, ha nem ilyen lennék, még ma is pár forintért güriznék a más tulajdonában. Fogadd el!

ebella2 2020.04.09. 15:14:15

@BiG74 Bodri: Ne erőlködj! Ez szánalmas. Félj mindenitől -én nem fogok a kedvedért sem-, mert Budapesten olyan egymillióan nem hordanak maszkot! Ha félsz, nyüszíts hangosan!

ebella2 2020.04.09. 15:23:33

@Zabalint: Hagyd! Kár erőlködnöd. Rendkívül erős és önfejű személyiség vagyok és nagyon határozott, aminek köszönhetem hogy nem rabszolgaként nyomom, negyven éve. Nem változtatsz meg, hiszen eddig mindig ez a személyiség vitt előre, míg más inkább a könnyebb utat választotta.

Mesékkel, lelkemre hatással és laikus véleményekkel nem tudsz meggyőzni, ráadásul 100%-ig tudom mit kockáztatok. Mondtam már, hogy extrém magas az analógiás gondolkodási képességem és nem félek a haláltól sem, soha nem is féltem. Egyszer sem alapos informálódás nélkül döntök, vagy ötven éve. Egyszer sem.

ekat 2020.04.09. 15:25:54

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Pont ezen gondolkoztam, hogy hetek óta nem hallottam senkit se köhögni, se tüsszenteni. Szerintem senki sem mer. :)

BiG74 Bodri 2020.04.09. 15:30:44

@ebella2:
Kedves valaki, az értő olvasás, szövegértelmezés az csodákra képes..

2020.04.09. 15:32:17

@ebella2:
Pedig most alapos informálódás nélkül döntesz, ha a tisztifőorvos véleményére hivatkozol, mivel az pár perc utánajárás után cáfolható.

aptijankót kedvelő Kompínó 2020.04.09. 15:32:31

@ebella2: ez mind szép és jó, de olyan áron érted ezt el és tartod fenn, hogy mindenkiben az ellenségképet keresed és találod is meg, rezegsz folyamat. Látogatod te rendszeresen a ketrecharcos szakkört? Mintha hanyagolnád. A nagy önismeretbe ennek látása is tartozzék már bele.

BiG74 Bodri 2020.04.09. 15:33:33

@ekat:
Hát ez az. Nézem a boltban, hogy szenvednek, köszörülik a torkukat, de nem köhintenek. Bezzeg mikor én köhögtem, úgy néztek rám, mint valami tömeggyilkosra, vagy csak irigykedtek.

BiG74 Bodri 2020.04.09. 15:34:51

@aptijankót kedvelő Kompínó:
Hagyd már, ezt a harcot neki kell megvívnia!

ebella2 2020.04.09. 15:40:43

@aptijankót kedvelő Kompínó: Én keresem az ellenségképet? Miből vontad ezt le? Nekem rendben ha valaki maszkol, nulla bajom vele, ahogy többször mondtam is. A többinek nem, hogy én és még pár tízmillió nem, Svájctól kezdve, Németországon át, Magyarországig. Én senkiit nem akarok meggyőzni, más akar engem.

Nix harc. Vélemény van. Határozott. Amit pár ilyen laikus megközelítésnek megdönteni nulla az esélye.

ekat 2020.04.09. 15:42:34

@ebella2:
Ne gondold, hogy az erős, határozott, önfejű ember által választott út a nehezebbik. Neki ugyanis az a könnyebb - neki az lenne a nehéz, hogy belássa, hogy rajta kívül másnak is igaza lehet, vagy más véleményében is lehet valami.

ebella2 2020.04.09. 15:44:12

@BiG74 Bodri: Miféle harcot? Nektek fontos, hogy ne azt tegyem ami a meggyőződésem, hanem amit ti majrésok akartok. Tőlem maszkoljatok! Hol próbáltalak meggyőzni az ellenkezőjéről? Idézd!

De el is búcsúzom. Minden csekélyértelmű engem talál meg az okosságával és ez ezen a színvonalon még unaloműzésnek sem túl jó.

2020.04.09. 15:46:17

@ebella2:
Nem az a baj, hogy nem maszkolsz. Hanem hogy megalapozatlan a véleményed, olyanra hivatkozol, ami egyszerűen nem igaz.

BiG74 Bodri 2020.04.09. 15:50:09

@ebella2:
Ember húzd már ki a fejed, a franc tudja honnan, mert a nagy keménységben nulla a látótávolságod. De azért mulatságos....

Sir Gombóc 2020.04.09. 15:51:42

@ebella2: na most már tuti, hogy ezerből öt ember NEM okosabb nálad.. :P

ebella2 2020.04.09. 15:54:55

@ekat: Na még ez.

Neked erről fogalmad nincs. Az önfjeség nem azt jelenti, hogy semmit nem fogad el az ember, ami elfogadható. Számtalan jó tanácsot kaptam életem során, amiket megfogadtam. De csak úgy, valódi érvek nélkül, ex cathedra (vedd fel a maszkot, mert többen mondják vedd fel-ex cathedra, mert az biztos jobb mintha nem-, mint akik azt mondják ne, stb.), nincs esély a meggyőzésemre. Annál sokkal erősebb személyiség vagyok, az eszemről nem is beszélve.

És bizony volt, mikor a biztos jó fizut, felcseréltem a maszek életre, hogy mentem haza a negyedik maszek hónapomban és a feleségem a két gyerekkel ott várt felöltözve, hogy reméli hoztam pénzt, mert éhesek. Ilyet aki becsicskul nehezen tapasztalhat. Neki a kis bére mindig meglesz, de főleg Kádár alatt megvolt.

Na minden jót a társaságnak!

ekat 2020.04.09. 15:55:48

@ebella2:
Ezügyben nem vélemény kell, hanem tények.
Amik a következők:
az FFP2 maszk 94-95%-os, az FFP3 maszk 98%-os védelmet nyújt, ámde hosszútávú hordásra nagyon kényelmetlen / igaz (a férjem egy szerelés alatt is hülyét kapott tőle)
a sebészeti maszk, és pláne a házi maszk nem véd meg a vírustól / önmagában igaz
a sebészeti maszk, a házi maszk, sőt egy sál is véd valahány (30-60?) %-osan / igaz
a vírus mérete kisebb, mint a sebészeti maszk vagy a házi maszk szövése / igaz
a vírus viszont leginkább nem önmagában lebeg, hanem egy csepphez tapadva, amit méretileg megfognak a sebészeti és pamutmaszkok / igaz
sok fertőzés a kézzel archoz érés miatt történik, ezt a kényelmes! maszk meggátolja / igaz

Innentől mindenki döntsön maga, hogy mit csinál, már persze amíg nincs előírás rá.

Én is tájékozódtam, méghozzá leginkább angol / amerikai orvosi oldalakról. (Csak mert úgy van a legtöbb / legértelmesebb találat.)

ekat 2020.04.09. 15:57:26

@ebella2:
Magas lóról nehéz jól látni.

nyisziati 2020.04.09. 15:59:53

Na ezért (is) járunk mi lehetőleg kis boltokba, minimális forgalmú időpontot kinézve.

Akárhányszor nagyobb boltba kényszerülünk, rendszeres a lincshangulat. Plusz balesetet is kockáztat az ember. Nekem szombaton a piac parkolójában egy figyelmetlen nő a bal első sárhányót is megnyomta. Állítása szerint észre se vette.

2020.04.09. 16:25:36

@ebella2:
Szerintem az embernek az intellektuális képességeit nem a saját dolga megítélni, nem is képes rá, mert vagy ilyen, vagy olyan irányban elfogult. Ezért furcsállom mindig, ha valaki fényezi magát. A mérnöki gőgöt viszont ismerem a környezetemben, vannak emberek, akik megvannak győződve róla, hogy ők mindig objektíven, tények, logika alapján döntenek, és nem befolyásolják őket az érzelmek. Pedig ebben biztosan tévednek.

BiG74 Bodri 2020.04.09. 16:51:06

@Zabalint:
A mérnöki gőg abszolút objektív, tisztán tényekre, tudásra alapul. A mérnöki gőg a megismerés esszenciális kinyilatkoztatása, így nem is gőg, csak azok számára akik nem értik a lényegét. Igy lehetséges, hogy egy mérnök bármiről tud bármikor véleményt nyilvánítani, amit nem feltétlenül kell mindenkinek érteni, hiszen nem lehet mindenki mérnök! Az se, aki mérnökként ellentmond!

2020.04.09. 17:14:03

@BiG74 Bodri:
A mérnöki gondolkodás igen, de a mérnöki gőg nem.

aptijankót kedvelő Kompínó 2020.04.09. 17:35:25

@BiG74 Bodri: ne már. Most tökre beszennyezted a mérnöki esszenciát, mint olyat. Hát már ez sem makulátlan?

BiG74 Bodri 2020.04.09. 17:56:46

@aptijankót kedvelő Kompínó:
Még hogy én!?
Látom nem érti, mert nem mérnök, de ha az, akkor se.
Lehetetlen beszennyezni, hiszen létének tisztasága axioma, feltételezhetetlen szennyezettséget feltételezni.
@Zabalint:
Ah, mikor nem kellene, akkor veszik az embert komolyan!
A mérnöki gondolkodás egy eszménykép. A mérnöki titulus meg egy papír, semmi.
A mérnöki gondolkodás nem a jó paraszti racionalitás ( vagy csak tájjellegű ökörség), a mindent azonnal levezető és tudálékosan megmagyarázó okoskodás ( hibákkal nyakonöntve). Csak egy pozitív kép, mely jó esetben ösztönöz.
Objektív? Részben. Gőgös? Feltétlenül, ha két egyed közötti tárgyi tudás, logikai háttér klasszisokkal eltér. Akkor a gyengébbik biztos gőgnek éli meg a másik viselkedését. A tárgyi tudás, logikai háttér nem feltétlenül a mérnöki cím mögött van, ilyenkor nem lehet gőgnek tekinteni a viselkedést.

P1sty 2020.04.09. 18:06:32

Az 1 millió biztonsági őr országa...
Most komolyan, egy exbörtönőr nem képes kezelni egy hőbörgő idős házaspárt? Jó, hát nem lehet rögtön ütni, mint a böriben, szóval kéne egy minimális kis konfliktuskezelés is, úgy látszik, az már nem megy.
Valahogy az indexes ducicsóka KFC-s ügyére emlékezet, ott is hülye volt a vásárló, a biztonsági őr meg agresszív ideggyenge.

Szubrina 2020.04.09. 19:03:44

@ebella2: Ezt, h matekoztad ki? Csak itt helyben mindenki okosabb nálad, pedig te 60 feletti vagy és női névvel kommentelsz, bajusszal...???

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2020.04.09. 20:45:53

@élhetetlen: Pl. meg lehetett volna mondani a cég nevét. Azzal mit csinál a tahó? Nyilván semmit. Ehelyett azt mondani, hogy ott van a nyakában, az szimplán felhívás keringőre.

Az összes többivel együtt. Ha egy idegállapotba' lévő bunkónak visszaszólogatsz, azzal csak rontasz a helyzeten. Szépen, nyugodtan, illedelmesen kell válaszolgatni (még ha nehéz is), azzal nem tud mit kezdeni.

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2020.04.09. 20:48:24

@Irbisz: Miután szerinted az lenne a helyes, ha az őr jól elverné a bunkókat, szerintem nem igazán tudod megítélni, mit kéne tenni ilyen helyzetben.

federti 2020.04.09. 21:31:21

@ebella2: arról még nem hallottál, hogy az én maszkom téged véd, a tiéd pedig engem?

megatrans243 2020.04.09. 21:41:14

@Tamás Rátkay: Azt azért anyukád elmondta,hogy idióta vagy,mint a fent említett házaspár?

élhetetlen 2020.04.09. 21:57:06

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: “Pl. meg lehetett volna mondani a cég nevét “. Biztosan paranoiás vagyok, de egyedül élek, és, mikor az ajtó előtt áll egy férfi és egy nő, hogy a gázórát jöttek cserélni, akkor azért megnézem az igazolványukat. Tudom, azt is lehet hamisítani úgy, hogy egy laikus bedőljön neki, de még mindig egy körrel beljebb vagyok, ha nem bemondásra engedem be őket. Gondolom a bizti őr is ezért mutatta fel az azonosítóját. Hogy az ürge ezek után rámászott, és meg is fogta, miközben a másfél méter miatt pampogott, azt már kezeld le te magadban.

Szubrina 2020.04.09. 22:11:39

@ebella2: Te a diploma és az ész sajnos nincs összefüggésben, élő példája vagy ennek.

élhetetlen 2020.04.09. 22:13:41

@P1sty: “egy exbörtönőr nem képes kezelni egy hőbörgő idős házaspárt?”. Már az x-dik vagy a idős házaspárról, meg nyugdíjasról beszél. 12 után történt a leírtak szerint, tehát a hőbörgő pár letett 30-40 éves is. És nem rögtön ütött, csak mikor már testközelbe ment az ürge, és hozzáért, akkor csapott a kezére és lökte arrébb a leírás szerint. Utána szabály szerűen jelentette hogy meglökött valakit. Szerinted mi lett volna a megfelelő eljárás? Mosolyogva mondani, hogy ne csak az azonosítómat tapizd, csókolj is meg, és akkor béke van?

P1sty 2020.04.09. 23:32:55

És@élhetetlen:
Tekintve, hogy írja, hog,, utána bejött a házaspár fia is felelősségre vonni őt, felteszem, nem egy 8 éves kisgyerek volt, hanem legalább húsz, és tekintve, hogy nem volt megemlítve, hogy a házaspár kisebbségi lett volna, így feltehető, hogy kb 25-30 évesen vállaltak gyereket, mint a normális emberek, következésképp legalább 50+osak voltak, akik egy exbörtönőr számára (aki visszavágyik a börtönbe, ráadásul a Csillagba, ami azért nem egy szanatórium, sőt a legkeményebb magyar fegyház (mivel csak ott tartanak életfogytosokat), így feltehetjük, hogy biztiőr bajtárs még 40 alatt van), nem jelenthet túlzottan nagy fenyegetést, főleg az átlag 50+os állampolgárok egészségi állapotát figyelembe véve.

btprg 2020.04.09. 23:57:47

@Zabalint:
Az ellenkezője is cáfolható pár perc utánajárással. Hitvita ez, nincs semmi értelme. A "többség" (beparáztatott birka tömegek) véleménye is teljesen irreleváns. (Mellesleg biztos nincs több maszkos ember az utcán, mint maszk nélküli.) Egyszerűen szánalmas, hogy egy szaros maszk miatt azt hiszik, hogy ők az emberiség megmentői. Persze arról sose lesz hír, hogy valaki a befertőződött maszk miatt döglött meg, úgyis a "felelőtlen, rohadék, szemétláda, önző" (vagyis a csorda-rettegésben nem részt vevő) emberek fertőzték meg, kizárólag mert nem vettek maszkot (természetesen).

@ebella2:
Egyetértek, ne foglalkozz velük. Feküdjenek csak vegyvédelmi ruhában az ágy alatt júniusig.

P1sty 2020.04.10. 00:00:50

@nyisziati:
Ti hol a fenébe éltek? Én elég gyakran járok boltba most is (nincs kocsim, így nem tudok másfél hónapra előre pánikbevásárolni wcpapírból, tudom, dögöljek meg, mert akinek nem telik kocsira, az annyit is ér, hogy a klasszkust idézzem), de soha nem láttam semmiféle konfliktust a boltban a járvány óta. Régebben volt egy-két ittas hőbőrgő hajléktalan, de mostanába olyat se látni. Normál emberek meg nem csinálják a műsort, legalábbis errefelé.

élhetetlen 2020.04.10. 00:10:40

@P1sty: Általánosítasz. Egyik volt kollégának, (diplomás, nem kisebbségi, és egy banknál középvezető) 33 éves korában már három gyereke van, a legnagyobb 8 éves, mire 18 lesz, még csak 43 éves lesz az apa, nem 50+-os, a feleség meg fiatalabb. “egy exbörtönőr számára…nem jelenthet túlzottan nagy fenyegetést”. A biztiőr nem megijedt a házaspártól, csak nem köteles eltűrni, hogy tapizzák, és nem köteles eltűrni, hogy az, aki a másfél méter miatt pampog éppen, olyan közel menjen hozzá, hogy megfoghassa az azonosítóját, esetleg felháborodott szövege előadása közben lefröcskölje a nyálával. Mit nem értesz?

P1sty 2020.04.10. 00:25:33

@élhetetlen:
Azért nem általános fehérembernél, főleg diplomásnál, hogy 25 évesen legyen gyereke. (Amúgy meglehtősen hihehetlen szàmomra, hogy valaki frissdiplomásan be tudjon vállalni gyereket nála fiatalabb barátnőtől, a többség ilyen korban örül, ha a pénteki kocsmázást ki tudja fizetni a "junior" béréből...)

P1sty 2020.04.10. 00:36:16

@élhetetlen:
Pl. hogy biztiőr bajtárs (viselkedése alpján inkább elvtárs, a rosszabbik értelmű asszociációval élve) miért is mond olyat a kedves vásárlónak, hogy ő neki egy senki? Persze, tén,szerűen ez így igaz, na de nem túl "előremutató" lesenkizni egy amúgy is többé-kevésbé antagonisztikus érzelmű vásárlót. Mégis mit várt, ez mennyivel viszi előre a dolgot? Persze a börtönben ott lehet így beszélni a rabbal, de ez mégiscsak "kint" történt.
Akármilyen hápogó ügyfélnek se mondom, hogy nem nekem ő egy senki, még ha így is van. Ki is rúgnának azonnal a fenébe, és igazuk is lenne.

Szubrina 2020.04.10. 00:41:41

@jacint70: Ezt mondom én is, de ő igazságtagadó. Mondom, h adócsalás előbb nyitni...

KaTe 2020.04.10. 00:45:27

Röviden: mi a francnak megy biztonsági őrnek valaki, aki egy ilyen helyzetből ennyit tud kihozni? Megértem, ha jobb neki a börtönben, ott legalább nem vásárlókkal kell foglalkozni.
Másrészt, a biztonsági őr feladata nem az ügyfelekkel történő kommunikáció. Arra ott az áruház személyzete. Helyesen tették, hogy beírtak a vásárlók könyvébe és kifogásolták az őr magatartását. Az viszont teljesen értelmetlen volt, hogy az őrrel leálltak vitatkozni. Lehet, hogy az őr a szakmájában profi, de a konfliktuskezelés biztosan nem az erőssége.

élhetetlen 2020.04.10. 00:51:42

@Szubrina: De, képzeld, olvastam, de a szemléletére az nem válasz, nem érv, hogy “te 60 feletti vagy és női névvel kommentelsz, bajusszal...???”. Csak ezt akartam mondani.

Szubrina 2020.04.10. 00:54:56

@Boar.: Pontosan, délután vannak a legtöbben, sajnos:( Aki nem dolgozik, nem kel fel 9 előtt, aki meg dolgozik, csak du ér rá.

Szubrina 2020.04.10. 00:57:32

@élhetetlen: Mert láthattad, h az érvekre, h reagált. Még mindig nem érti, h nem maga miatt kellene maszkot viselnie és még a Tesco bejáratára is fel van írva, h egy családból egy ember vásároljon, de ő baz viszi a feleségét is, me ők nem félnek, de nem miattuk vannak az óvintézkedések, hanem MINDENKI miatt, ezt kéne gecire megérteni, itt kéne most végre mindenkinek gondolni a többi emberre is.

A nemzet a legnagyobb család, összefogás nélkül nem megyünk semmire, ami jól látszik, h milyen kormányokat (minden eddigi) hagyunk uralkodni és pénzt lopni, ahelyett, h összefognánk, sok lúd, disznót győz.

P1sty 2020.04.10. 01:05:22

@KaTe: hát igen, minimum, hogy a biztiőr fellépése probléma esetén határozott ÉS udvarias, többek között uram/hölgyem megszólítás és magázás, ez már eleve oldja valamenn,ire a konfliktust. (Még csöves/cigány esetén se célszerű lebüdöscseveszi/cigányozni a, mondjuk úgy, "ügyfelet"). Már önmagában ez a lépés kizökkenti a legtöbb akadékoskodót, mivel kondícionált viselkedés a magázásra a "civilizált" viselkedés. Ha nem megélhetési bűnöző a delikvens, akkor általában nem akar nagyobb zűrt, és a határozott (és udvarias) viselkedés hatására visszavesz. A legtöbb átlagembernek amúgy sincs gyakorlata a "balhézásban", ez ki van nevelve az emberekből, sokszor még egy sima jogos reklamáció is gond a legtöbb, nem teljesen "legalja" embernek. Drogériába viszont jellemzően ez a társadalmi osztály nem jár, ott nincsenek olyan cikkek, amiket az ilyenek igényelnének (tömény és chips).

P1sty 2020.04.10. 01:11:06

@Szubrina: azért kicsit visszavehetnél, nem faluvégi kocsmában vagyunk, de ezt a hangnemet még ott is csak indokolt esetben használják.
Nem hiszem, hogy valakinek a más véleménye indokolná ezt az indulatosságot.

élhetetlen 2020.04.10. 01:24:07

@P1sty: “a többség ilyen korban örül, ha a pénteki kocsmázást ki tudja fizetni a "junior" béréből”. Attól függ, milyen cégnél kapja a junior bért. A másik, van, aki nem a pénteki kocsmázásra költ, hanem azzal keres. a srác egy (óh, nem országos hírű, csak helyi) zenekarban dobol, hétvégeken lépnek fel, megvan a szórakozása is költés nélkül. Az általános fiatalt nem ismerem, csak a konkrét ismerőseimet. Másik példa, a barátnőmék anno vettek egy 40 nm-es lakást, hogy amelyik gyereknek előbb kell. A srác , miután keresett, kivásárolta a hugát az eredeti vételi áron. Eltelt hat év, született két gyerek, és a srác (szintén bankba vezető), megvette a mellette levő másik 40 nm-est egy hatvan nm-es terasszal. Igen , az indulás szülői segítséggel, és sokáig szülőknél lakással indult, és úgy napi 14 órát dolgozik. Én őket ismerem.

P1sty 2020.04.10. 01:41:08

@élhetetlen: azért maradjunk annyiban, hogy a mai magyar valóságban, amikor egy külvárosszéli 40nmes panel 30 millió, ez nem általános.
A legtöbb fiatal (és itt kb a 40 alatitt értem), örül, ha a párjával együtt ki tudja nyögni a 140 ezres albérlett, és még enni is marad, gyerekre ilyen körülmények között gondolni se lehet. (Nem, nem mindenki eltés rendszermérnök három nyelvvizsgával és diplomára 3 év gyakornoksággal...)

élhetetlen 2020.04.10. 01:46:44

@P1sty: “ő neki egy senki”. Mi lett volna a megfelő válasz? Igen , te vagy a főnök, kidobom a boltból a gyanútlanul vásárlót a kedvedért? Miközben durván átlépted a másfél méteres megközelítést, és még hozzám is nyúltál? És még ki is rúgnád? Hát gratula! Be lehetne állítani helyette a szimpatikus hőbörgő házaspár férfi tagját, biztosan jobban kezelne egy ilyen helyzetet.

Szubrina 2020.04.10. 02:00:25

@P1sty: Az imént írtad le, h sokfélék vagyunk, én például rendkívül szenvedélyesen reagálok az engem ért vádakra, mások hülyeségére és a bántásokat is érzékenyebben veszem fel mint mások (szuperérzékenység) ilyen módon képtelen vagyok elegánsan elküldeni valakit a kurva anyjába, ráadásul nem szeretem megválogatni a szavaimat sem, ösztönből írok, ami a szívemen, az a számon.
Tudom, h kevesebb bajom lenne, ha mindig elszámolnék 10-ig és olyan sunyi, alattomos módon gyaláznék valakit, ahogy engem szoktak, de én ezt a módszert nem tartom egyenesnek.
Sokan látják, h ilyen vagyok, ezért szándékosan provokálnak és én tudom ezt, de akkor sem fogom vissza magam, max. egy idő után megunom és már tényleg nem érdekel, h meggyőzzem a másikat.
Most már emlékszem, örülök, h akkor volt egyetértés közöttünk, de ettől még én nem fogok tőled jobban lenyelni valamit, én következetes ember vagyok.

Amitől a legjobban kiráz a hideg, ez a mondat: "Nem az, amit mondasz, hanem ahogyan..."

Az, h valaki valamit milyen stílusban ad elő, mézes-mázason vagy keményen nem kéne, h befolyásoljon valakit, ahogy engem sem, sztem mindig az a fontos, h mi a mondandó lényege, nem a körítés, a sallang.

Szubrina 2020.04.10. 02:04:13

Amúgy gondolkodtam a sztorin, sztem mind a három fél hibás volt...a nő a lányával, h nem tartotta a távolságot, a házaspár, h a biztiőrt akarta kioktatni és végül a biztiőr, aki nem biztiőrhöz méltóan reagálta le ezt az egészet.

A házaspárnak sztem is igaza volt, viszont az, h visszamentek, meg másnap a fiúk...az már tényleg túmács.

P1sty 2020.04.10. 02:16:00

@élhetetlen:
Egy profi megoldás egész biztosan nem a lesenkizés. Velem is van, hogy hőbörögnek az ügyfelek, de nem mondom egyiknek se, hogy te egy senki vagy. Hiába nem főnököm, hiába nem mondhatja meg, mit csinálhatok és mit nem, nem mondom neki, hogy te senki. Ezt egyszerűen nem engedheti meg magának.
Ilyenkor pl. profi a (hangsúlyozottan határozot fellépés mellett), hogy "Uram/hölgyem, ha nem kíván vásárolni, meg kell kérnem, hogy hagyja el az üzletet". Lehet ezt olyan határozotsággal és testbeszéddel mondani, ami nonverbálisan azt jelenti, hogy "ha tovább cirkuszolsz, ki leszel dobva, öreg."

élhetetlen 2020.04.10. 02:23:41

@Szubrina: Te meg azt nem érted meg, hogy ha egy házaspár megy le vásárolni, attól még nem nagyobb a fertőzés veszély, mert együtt laknak, és vagy fertőzöttek, vagy nem. Hogy képzeled? Otthon, teszt nélkül eldöntik, hogy melyikük lehet fertőzött, és a másik megy bevásárolni? Neked meg ezt kéne megértened. Azt már nem magyarázom el, hogy zömmel miért házaspárok vásárolnak együtt, ha tehetik, mert azt sem értenéd. “A nemzet a legnagyobb család, összefogás nélkül nem megyünk semmire, ami jól látszik, h milyen kormányokat (minden eddigi) hagyunk uralkodni és pénzt lopni, ahelyett, h összefognánk, sok lúd, disznót győz.”. Szép gondolat, de ha senki nem megy le a párjával vásárolni, akkor ezzel legyőzzük a disznót? Ilyen egyszerű, vagy te vagy ilyen egyszerű?

P1sty 2020.04.10. 02:33:05

@Szubrina:
Hát igen, és a legtöbb történet az ilyen, hogy valamennyire mindenki hülye benne, és valamennyire mindenkinek van igazsága is. És ha csak az egyik is nem akarna a kis ügyből nagyot csinálni, már nem is ltt volna gond.
A biztiőr talán annyiban "hibásabb", hogy ő mint munkatárs volt jelen, a boltot is képviselte a saját viselkedésével (akkor is, ha nem a bolt alkalmazottja, hanem alvállalkozóé), így neki profin kellett volna viselkednie, nem engedheti meg magának, hogy ilyen helyzetben úgy reagáljon, ahogy magánemberként tenné.

Szubrina 2020.04.10. 02:38:59

@élhetetlen: Drága ha ketten mennek el vásárolni kétszer akkora az esély, h az egyikük hazavigye, ez tök egyszerű matek...az egyik hozzányúl a koronavírusos mosószerhez, aztán mégsem azt veszik meg, a másik nem ésatöbbi, ésatöbbi. Aztán miért ne lehetne egyedül vásárolni, én utálok vásárolni, de ha ketten megyünk, az sztem még az egyedülinél is rosszabb és hosszabb ideig tart, megvitatják, h melyik tejfölt vegyék meg ésatöbbi.

Én még a listát is úgy Írom meg, h elképzelem az áruházat és sorrendben, amik vannak (rmlm a vírus alatt nem fogják átpakolni, mert az a halálom).
És ha már megemlítettem, jó marketingfogásnak találják az üzlet átrendezését, mert mész a megszokott kis cuccodért erre más van ott, meglátod és hűűű azonnal megveszed...
Ez volt az elképzelés, a valóság pedig az, h még azt se veszem meg, amit akartam, mert képtelen vagyok megtalálni...

Egyébként logika sincs az elrendezésben, ébresztőórát szerettem volna venni, kerestem hát az elemeknél, a kütyüknél, sehol nem volt...tudod hol volt, a füzeteknél és írószereknél...onyád, de ezt is az információn mondták, nekem ez legalább annyira logikus lenne, mintha a virágföldet a mosópor mellé tennék.

Szubrina 2020.04.10. 02:43:04

@P1sty: Sztem meg annyiban volt leginkább hibás a biztiőr, h nagymellénnyel megírta a homárnak, ergo még büszke is volt arra, amit csinált, hát ez a csúcs.

élhetetlen 2020.04.10. 03:01:52

@P1sty: “ő neki egy senki”. Mi lett volna a megfelő válasz? Igen , te vagy a főnök, kidobom a boltból a gyanútlanul vásárlót a kedvedért? Miközben durván átlépted a másfél méteres megközelítést, és még hozzám is nyúltál? És még ki is rúgnád? Hát gratula! Be lehetne állítani helyette a szimpatikus hőbörgő házaspár féfri tagját, biztosan jobban kezelne egy ilyen helyzetet.
Szerintem profin viselkedett, és az a tényközlés hogy neki a vásárló a beosztása szerint nem főnöke, nem utasíthatja, egy jogos közlés. “Uram/hölgyem, ha nem kíván vásárolni, meg kell kérnem, hogy hagyja el az üzletet” De ez a cirkusz nem a vásárlásról szólt.

élhetetlen 2020.04.10. 03:40:15

@Szubrina: Annyi hülyeséget írtál már, hogy fárasztó olvasni. Nem mindegy, hogy egy házaspár melyik tagja fogja meg a mosószert? Ha külön mennek le, az bizonságosabb? Ezzel meg ne röhögtess, hogy “megvitatják, h melyik tejfölt vegyék meg”. Aki főz, az választja a tejfölt, minden elképzeléseddel ellentétben. Nagyon elcsúsztál. A saját hülyeségedet, “még azt se veszem meg, amit akartam, mert képtelen vagyok megtalálni...”, nem oldja meg, hogy egyedül vásárolnak-e emberek, vagy párban. De azért nyugodtan oszt még az észt, legfeljebb senkinek nem kell, neked meg nem marad.

P1sty 2020.04.10. 03:46:41

@élhetetlen:
Egyszerűen pl. nem áll neki vitatkozni vele. Simán kijelentő mondatban közli vele, hogy neki ez nem dolga. Nem pedig adja alá a lovat, hogy szerinte mégis mit kéne csinálnia? Alapvető, hogy hülyével nem áll le vitatkozni. Ezt modnom, hogy határozott fellépés, rövid, kijelentő vagy felszólító mondatokkal, nem magyarázkodni, meg kérdezgetni.
Ez a mondat azt jelenti prolira fordítva, hogy "vagy abbahagyod a pofázást és mész vásárolni, vagy ki leszel dobva". De közel se ilyen fenyegető, és hagy választási lehetőséget is a hőbörgőnek.
Amúgy hol írtam olyat, hogy kirúgnám? Szerintem sehol....

élhetetlen 2020.04.10. 04:04:50

@P1sty: Igazad van, nem azt írtad, hogy kirúgnád, azt írtad, hogy téged ezért kirúgnának, P1sty 2020.04.10. 00:36:16 , de szerintem jogtalanul.

Szubrina 2020.04.10. 04:07:03

@élhetetlen: Uhh, asszem túlbecsültem az intelligenciád, az egy másik téma volt, de az "oszt az észt"-tel mindent megmagyaráztál:DDD

A másik lehet nem fogta volna meg a koronavírusos akármit. Értsd már meg, ha ketten mennek dupla esély, h elkaphassák és másokra is több veszélyt jelent két lehellett, mint egy...felőlem vitatkozhatunk ezen napestig, ettől a tények mozdulatlanok maradnak csak vagy megérted vagy nem, bár asszem nem fogod, mert egyszerűen nincs annyi gógyid.

A nicked, pedig önkritika, önirónia vagy legyen bármi is, éppen elég magyarázat a marhaságodra.

élhetetlen 2020.04.10. 04:47:40

@Szubrina: Én meg úgy látom, hogy te becsülted kissé felül a saját intelligenciádat. Meg tudod mondani, hogy ha egy házaspár egyik tagja megy le megvenni a szerinte fontos dolgokat, utána lemegy a másik megvenni, ami szerinte kimaradt, az mennyivel veszélytelenebb? Ja, hogy különböző időpontban lehellnek? Ez komoly, mert “egyszerűen nincs annyi gógyid.”, bezzeg neked van, szerinted. És megint. “A nicked, pedig önkritika, önirónia vagy legyen bármi is, éppen elég magyarázat a marhaságodra.” Nem tudod az eredetét, de ezzel minősíted a hozzászólásomat. Azt hiszem, be kéne fejezni ezt a kommentváltást, mert ennyire” intelligens” embererrel mint te vagy, nem érdemes vitázni. Maradj magadnak,

nyisziati 2020.04.10. 05:20:51

@P1sty: én Pestlőrincen élek.

Egyébként, reagálva kommentjeidre, olyan nagyon nem látom, hogy te máshogy kezelted volna a problémát, sőt.

nyisziati 2020.04.10. 05:38:05

Ja, és megnézném a biztiőrt ekézőket hasonló szituációban, amint angyali türelemmel, kedvességgel és lelkészeket megszégyenítő alázattal kezelik a szituációt...

Opportunista mikroba 2020.04.10. 08:37:53

@Szubrina: Ha csak a házaspár egyik tagja megy el vásárolni, és a boltban elkapja a vírust, és hazaviszi, és átadja a házastársának (= mindketten megbetegednek), akkor lényegileg pont ott vannak, mintha mindketten elmentek volna vásárolni, és mindketten egy idegen embertől fertőződtek volna meg (=mindketten megbetegednek). Bár a vírusátadásnak valóban más a menete, a végeredmény ugyanaz.

ekat 2020.04.10. 09:15:24

@élhetetlen:
Szerintem ha felszólítják a népet, hogy az emberek egyedül menjenek vásárolni, (bár nem láttam még ilyet), akkor azért, hogy összességében kevesebben legyenek a boltban..
Mi együtt jártunk, míg nem lettek meg a maszkjaink, de azóta nem pocsékolunk kettőt emiatt. :)

ekat 2020.04.10. 09:18:54

@P1sty: Bár tudok kivételt, általában nem kulturált, a társas érintkezés etikettjét az anyatejjel együtt magukba szívó emberek mennek biztonsági őrnek. :)

ekat 2020.04.10. 09:24:51

@P1sty:: Az utolsó mondatodat a népesség nagy része nem így gondolja és nem is fogja fel. Nézd meg a az összes olyan affért, ahol utas szólalkozott össze járművezetővel, vagy vásárló / vevő / ügyfél a dolgozóval / biztonsági őrrel... A hozzászólók 99%-a szerint a cég képviselője jogosan tehet gunyoros / alpári megjegyzéseket / küldheti el a p****ba / vághatja pofán / lökheti meg stb. a magánembert, mert így meg úgy vagy amúgy... Pedig nem. De hát Magyaro. ennyire kulturált.

Opportunista mikroba 2020.04.10. 09:33:55

@ekat: Valaki már írta, és tényleg így van, hogy minél bunkóbb valaki, annál udvariasabbnak kell lenni vele szemben. Nem azért, mert megérdemli, nem is azért, hogy ne kerüljek bajba, hanem mert ez az a viselkedést, amivel egyszerűen nem tud mit kezdeni.

2020.04.10. 10:44:17

@élhetetlen: A távolabbi könyök lehet, hogy a panaszkodó pár egyik tagjának a könyöke volt :-D

ekat 2020.04.10. 10:51:40

@Opportunista mikroba: Egyetértek, és alkalmazom is, már rég rászoktam, hogy ha a tömegközlekedésen valaki beszól, akkor általában azt válaszolom, hogy: "Önnek is kellemes napot kívánok, uram / hölgyem."

balu999 2020.04.10. 11:11:12

Beni Hill zene jutott az eszembe.

Opportunista mikroba 2020.04.10. 11:52:40

@Szubrina: Összevissza vagdalkozol, már magad se tudod, mi a bajod. Tudod, sok embernek van társa, akivel együtt él. Tehát eleve minimum ketten vannak egy háztartásban, tehát annak az esélye is dupla, hogy abban a háztartásban fertőzött lesz. Az én példámmal csak azt akartam jelezni, hogy (matematikailag kifejezve) 0+1+1 ugyanannyi, mint 0+2, tehát mindenképpen 2 fertőzött lesz az adott háztartásban (legrosszabb esetben).
Egyébként azért szoktak párosával vásárolni menni az emberek, mert épp azért, mert ritkán ajánlatos kimenni, az ember egy vásárláskor igyekszik minél több dolgot venni, és két ember több dolgot tud hazacipelni, mint egy.

Szubrina 2020.04.10. 11:57:10

@Opportunista mikroba: Én ezt ki is próbáltam a péküzletben és a dühödt vevő kezesbáránnyá vált. Viszont nem mindig vsn nekem se türelmem.

Opportunista mikroba 2020.04.10. 12:02:32

@Szubrina: Nem könnyű, de megéri. A legélvezetesebb az, amikor ő is tudja, hogy valójában nincs igaza, de nyomja valami belső feszültség, és úgy akarja levezetni, hogy direkt balhét kreál. De nem tud, mert te meg halál nyugodtan és kedvesen reagálsz. Ez persze egyáltalán nem könnyű, de tényleg megéri.

Irbisz 2020.04.10. 13:18:48

@Opportunista mikroba: hibás gondolatmenet.
ha csak az egyik tagja megy el 1 házaspárnak vásárolni, akkor kisebb eséllyel kap el virust mintha mindketten mennének. Ráadásul ha találkozik is virussal, nem biztos h. hordozó lesz - mig ha mindketten mennek, nemcsak a virussal való találkozásnak, de annak is nagyobb az esély, hogy valamelyikük el is kapja (nem mindenki lesz hordozó, aki találkozik virussal)

akinek ez nem megy a fejébe, az olyan hülye, hogy mutogatni kéne.
ami nem baj, hiszen nem csak átlagos, átlagosnál okosabb, de átlagosnál ostobább emberek is vannak - az ilyenek legalább ne osszák az észt és okoskodjanak, hanem fogjanak egy könyvet, üljenek a net elé és próbálják meg lehozni lemaradásukat.

Irbisz 2020.04.10. 13:24:22

@élhetetlen:
"Meg tudod mondani, hogy ha egy házaspár egyik tagja megy le megvenni a szerinte fontos dolgokat, utána lemegy a másik megvenni, ami szerinte kimaradt, az mennyivel veszélytelenebb? "

te tényleg ennyire hülye vagy? ha egy házaspár ennyire idióta hogy nem kommunikál egymással, nem beszélik meg mit kell venni, hanem vagy együtt mennek és ott lófrálnak másfél órát mig minden eszükbe nem jut, vagy külön-külön mennek, azok jól reprezentálják a magyar társadalom sajnálatosan nagyobbik azon felét, akik miatt nem túl jó itthon élni.
hogy ilyen hülyék vannak, az sajnálatos, hogy ekkora létszámban az még inkább, de ha te ezt érvnek hozod fel, miért is menjenek mindketten vásáolni a mostani helyzetben, akkor te még náluk is hátrébb álltál a sorban amikor az észt osztották.

Opportunista mikroba 2020.04.10. 13:36:40

@Irbisz: Nem osztottam én semmit, csak leírtam a véleményemet. Olvasni szívesen olvasnék, de nagyon nincs rá időm, mert dolgozom. Egyéni vállalkozó vagyok, eddig is itthonról dolgoztam, ezen a karantén nem sokat változtatott. Munka dögivel.
Egyébként az, amit írtál, akár még igaz is lehetne, csak éppen azt nem tudjuk, hogy az, ahová a házaspár egyik fele elmegy vásárolni, mennyire vírusforrás. Ez százalékilag igenis fontos. Mert ha mondjuk (ez nyilván hipotetikus) 99%, hogy megbetegszik, akkor annak az esélye, hogy a vele egy lakásban lévő házastársat nem betegíti meg, elég kicsi (csók, szex, szoros együttlét).

aptijankót kedvelő Kompínó 2020.04.10. 14:06:24

Mehe. A kajabálós Szubrina-vonal uncsi, olyan, mint egy rossz és amúgy is felesleges házimozi erősítő
ő. Az ebella thread viszont jó. Defektus on the screen for ever.
Nem értem, hogy miért nem sikongat mindenki orgazmustól ahelyett, hogy ide írkál indokolatlanul vállas-vaskos kifejeződéstömböket. Arról nem is beszélve, higy a kifejlet még lehet is jó, na de az önismétlés, hát az nem. Ügyeljünk a dramaturgia folyásának nemességére. Ez most úgy hangzott, mint egy hüvelyfolyás. Zárom is soraim, nehogy mégrosszabb legyen.

élhetetlen 2020.04.10. 16:13:44

@Irbisz: Először is, hülyézd az anyukádat, aki ilyen taplónak nevelt, ezen kívül foglalkozz a saját észbeli képességeddel. Próbáld meg elképzelni, hogy a feleség szokott főzni, és nincs kocsijuk, vagy a feleségnek nincs jogsija. Van ilyen. Hiába írnak egy bevásárló listát, hogy a férj mit vegyen meg, mert fogalmuk sincs, mi van a boltban. Az még megy, hogy, ha nincs karfiol, akkor vegyél brokkolit, de ha az sincs, akkor aki főz, az tud váltani, hogy másik ételekhez mit szedjen össze. Persze, azt lehet telefonon keresztül, hogy a férj felsorolja az összes árut, ami a boltban van, ha van mobilja a férjnek, mert az sincs mindenkinek. Miért nem a feleség megy le? Mert nem tudná hazacipelni az öt liter tejet, három kiló krumplit, meg amit még vett. Te biztosan sok észt kaptál, tehát fel tudod dolgozni ezt az egy szélsőséges példát. És az egyedül vásároljon, az csak annyi, hogy ne vigye a kamaszt, a kiskamaszt, meg a picit, ha meg tudja oldani, hogy otthon hagyja őket. Ha nem, akkor normális, hogy a férj hazaviszi a nehezét, a feleség meg lemegy, megnézi, hogy miből tud egy hétig főzni, és ennek semmi köze a kommunikáció hiányához. És a fertőzés veszély ugyanakkora. A megoldás a házhoz szállítás lehetne, de az befuccsolt. Na, szóval, örülj a rengeteg eszednek!

Szubrina 2020.04.10. 16:48:07

@élhetetlen: Ez hihetetlen, szted a férfiak tényleg ekkora kretének, h "anya" nélkül még bevásárolni is életképtelenek?

élhetetlen 2020.04.10. 16:55:37

@Szubrina: Nézd, mikor először írtam neked, akkor sem az elveidet minősítettem, hanem a stílusodat. Azóta viszont lapátolod nekem is a hülyeséget. Te is leírtad, hogy, ha egy ember megy vásárolmi, és bekapja, akkor otthon megfertőzi a párját, és ugyanúgy ketten fertőzhetnek, mintha együtt kapták volna be egy boltban. “Két embert eleve nehezebb kikerülni, mint egyet”. Képzelj el két egymás mellett álló sovány embert, és egy 150 kilós kövéret. Kit/kiket nehezebb kikerülni? Vagy kövér ember se mehessen boltba, mert nehéz kikerülni? Tényleg maradj magadnak.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2020.04.10. 16:57:02

@élhetetlen: De miért kell kettőnek lemenni? Asszonka megírja a listát, férjuram meg lemegy, és megveszi. Kérdés esetén telefonál.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2020.04.10. 17:06:49

@élhetetlen: Ja, csak ha minden családból csak egy ember megy kettő helyett, akkor csak fele annyian vannak a boltban. Fele annyi potenciális fertőző, fele annyi árutapi, fele annyi kilihegett levegő, kétszer akkora hely tartani a távolságot.

élhetetlen 2020.04.10. 17:11:30

@Szubrina: “szted a férfiak tényleg ekkora kretének”. Nem, a kretén te vagy, mert nem vagy képes megérteni, hogy a példa úgy kezdődött, hogy “Próbáld meg elképzelni, hogy a feleség szokott főzni”. Ha a férj szokott főzni, és a feleség nem is tud, ilyen is van, akkor a feleség nem tudja a boltban kiváltani a heti menüt másra. Hanyagoljál már, ez már sok az értelmetlen hülyeségből.

Szubrina 2020.04.10. 17:17:17

@jacint70: Felejtsd el, már két napja ezt magyarázom neki, de nem érti!

élhetetlen 2020.04.10. 17:21:04

@jacint70: “De miért kell kettőnek lemenni?” Egyszer már leirtam. élhetetlen 2020.04.10. 16:13:44 . Nem ismétlem meg, de pl. ez IS lehet ok.

Szubrina 2020.04.10. 17:22:24

@élhetetlen: Járvány van, abból főzzön, ami van. De tényleg azt írtad, h egy férfi egyedül nem képes bevásárolni, ezért az asszonynak is vele kell mennie...

élhetetlen 2020.04.10. 17:41:48

@Szubrina: “De tényleg azt írtad, h egy férfi egyedül nem képes bevásárolni”. Nem, nem ezt írtam, még, ha az agyad nem is képes befogadni a részleteket. Ismétlem, hátha felfogod. “Próbáld meg elképzelni, hogy a feleség szokott főzni”, utána meg azt, hogy ,“Ha a férj szokott főzni, és a feleség nem is tud, ilyen is van, akkor a feleség nem tudja a boltban kiváltani a heti menüt másra.”. Ez nem az, amit te mondasz. Állj már le.

élhetetlen 2020.04.10. 17:56:24

@jacint70: És, ha az említett okok miatt külön mennek le, akkor kevesebb lesz a vásárló, és kevesebb lesz a kilihegett levegő, vagy az árutapi? Nem, csak más időpontban lesz. Egyébként a “Felejtsd el, már két napja ezt magyarázom neki, de nem érti!”szöveg. A nem érti, vagy nem ért vele egyet között van egy kis különbség. @Szubrina:

Szubrina 2020.04.10. 19:26:03

@élhetetlen: Te nyomorult, te tényleg így vásárolsz?

Most minimum két hétre érdemes bevásárolni, az ember ír egy listát nem úgy írja, h drágám a holnapi ebédhez kell 25 dkg liszt meg három szem gomba!!!
Hanem, h 1kg liszt, fél kiló gomba stb...két hétre bevásárol tésztát, tejfölt, konzervet, tejet, túrót stb...aztán főznek, ami van otthon abból.

Én még ilyet nem hallottam, h valaki kitalál a hétre egy menüt minden napra és aszerint megy valaki vásárolni, talán a mindennapi reggelit és vacsorát is előre megtervezik, a tervtől eltérni, pedig szentségtörés?

Nem értelek, miért nem akarod felfogni a lényeget, ne védd tovább a védhetetlent...!

A Tesco ma jelentette be, h egyszerre csak bizonyos mennyiségű embert engednek be és remélem családonként csak egy embert, nehogymá bemenjenek 10-en egy családból aztán miattuk várjon kint másik 9 ember, aki csak egy a saját családjából...

Így most a kis emlegetett párocskád vagy lincselés áldozata lesz vagy megtanulja, h abból főzünk, amink van.

misi107 2020.04.10. 20:13:35

@Szubrina: talán ott volt,tisztelt Szubrina?

élhetetlen 2020.04.10. 20:19:11

@Szubrina: Akkor, maradva a stílusodnál. Te nyomorult, hol írtam én napi menüről? Arról írtam, hogy, ha nincs, amit venni szeretnél, akkor a főzni tudó képes összeszedni olyan dolgokat, amiből egy, két hétig főzni tud. “Én még ilyet nem hallottam, h valaki kitalál a hétre egy menüt minden napra és aszerint megy valaki vásárolni, talán a mindennapi reggelit és vacsorát is előre megtervezik, a tervtől eltérni, pedig szentségtörés?”. Lököd a hülyeséged, nem erről beszéltem. Olyat sem hallottál, hogy valaki úgy vásárol, hogy két hétig mindig van, hogy miből főzzön, amiből összeáll a napi menü? Kár beléd a szó, semmit nem értesz, csak fújod a magadét. De engem már kihagyhatnál!
Ps. Egyed te a wc papír főzeléket!

Szubrina 2020.04.10. 20:30:44

@élhetetlen: Te kretén te azt írtad, h egy férfi nem képes egy hiánycikk helyett kitalálni, h mit vegyen (ha nem ő főz), hanem ott kell mellette lennie "anyunak" hogy a fogyatékos férjen segítsen, sőt még koronavírus idején is, különben éhenhalnak:DDDD

Te pontosan ezt írtad, mire írtam, h szerinted tényleg ennyire kretének a férfiak és igen, szerinted ilyenek, én azért többet néznék ki belőlük. Még egy gyerek is képes mérlegelni egy listát és a telefont is feltalálták már...:OOO

élhetetlen 2020.04.10. 20:53:09

@Szubrina: Nem, nem ezt írtam, de ezt már próbáltam megmagyarázni, csak nem érted, te kretén.Nem fogom megismételni. Majd, ha eszedhez térsz, már ha van, talán nézd át a kommenteket. Egyébként már únlak a hülyesédeiddel együtt, úgyhogy mostmár hess a p..ba!

aptijankót kedvelő Kompínó 2020.04.10. 21:00:57

@misi107: bulvárlapok cikkcímei szoktak így festeni.

élhetetlen 2020.04.10. 21:08:57

@Szubrina: Nem, nem ezt írtam. Tanuld meg értelmezni az írott szöveget, és felejts el. De írhatsz még valamit, hogy tiéd legyen az utolsó szó, nem érdekel. Hess!

Szubrina 2020.04.10. 21:12:14

@élhetetlen: "Azt írtam példának, hogy ha az megy le vásárolni, aki egyébként nem főz, az nem tud helyben, fejben összeállítani egy másik menüt a hétre a kapható termékekből."
Fordítok, azért mennek ketten vásárolni, mert ha nincs valami, a férfi nem tudja mit vegyen csak a nő, mert a férfi fogyatékos (szerinted?!) sőt telefonja sincs.

Szubrina 2020.04.10. 21:14:25

@élhetetlen: Mert ugye a vitánk lényege, h miért menjen el a házaspár, ezzel tömeget formálva dupla eséllyel elkapni vagy fertőzni a koronavírust.
Te arra szavazol, h csak ketten tudnak bevásárolni, mert a kretén férfiak nem tudnak egyedül vásárolni (??):O

Sztem meg egyedül is képesek vásárolni és megoldják, ha nincs valami, akkor vesznek helyette mást, mert rajtad kívül meg ebellán kívül senki nem annyira kretén, h "anyu" nélkül ne tudna bevásárolni két hétre.

élhetetlen 2020.04.10. 21:53:07

@Szubrina: Ne fordítsál, ha nem érted a nyelvet, amiről fordítani akarsz (magyar). Aki nem tud főzni, az nem tud összeszeni két hétre való kajának megfelelő árut, mert nem tudja, miből mit lehet főzni. ezt még te is megérthetnéd, Jó, az nem megy át, hogy, ha pl. a feléség főz, ebből te leszürted, hogy kreténnek tartom a férfiakat. Nem, leírtam, hogy, ha férfi főz, akkor az asszony nem tudja, mit kéne venni két hétre, hogy legyen miből főzni. Még be is vágtad, csak nem érted: "Azt írtam példának, hogy ha az megy le vásárolni, aki egyébként nem főz, az nem tud helyben, fejben összeállítani egy másik menüt a hétre a kapható termékekből.". Ezt sem érted, de mindegy. Kattogj tovább, csak engem hagyj ki ebből az értelmetlenségből, amit te vitának nevezel. Az nem vita, hogy a partner egy mondatát sem veszed figyelembe, csak fújod a magadét, Tényleg hess!

misi107 2020.04.10. 22:52:33

@aptijankót kedvelő Kompínó: hát,ha Rezső ezt a címet adta,ez van.De azért jó olvasni-megint-a sok foteltudós következtetéseit.A leírt szöveg értelmezése úgylátom szintén feladta a leckét jópár kommentelőnek.Azért kíváncsi lennék rá,a sok nagyarc mennyi ideig viselné el,ha szemtől pofába szidják a családját.Dehát otthon ülve mindenki dr.Hannibal+Rambo egybegyúrva.

aptijankót kedvelő Kompínó 2020.04.11. 04:25:15

@misi107: ja, de igazából Szubrinára gondoltam, mikor az olcsó hangulatkeltés megy hírérték nélkül, szigorúan feltételes módban. Na persze nála nem a hangulatkeltés a gond.
süti beállítások módosítása