Tékozló Homár


Minden ipari kolbász hulladékból készül Magyarországon?

2013.03.07. 12:07 | jackyll | komment

Csodálatos hírrel örvendeztette meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a lakosságot: nem sikerült kiderítenie, kik állnak a lóhúsmaffia mögött. Vagy sikerült valamilyen megnyugtató megoldást találni a meg nem találásukra. Vagy mindenki benne van. Ez hivatalosan úgy hangzik, hogy:

A napokban a sajtóban megjelent hírek sajnos "meghiúsították a Nébih több mint két hónapja tartó, más hatóságokkal közösen végzett munkáját", megakadályozták, hogy a Nébih látókörébe került vállalkozások tevékenységét részleteiben feltárják és felszámolják, mondta Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke a kormany.hu-nak a lóhúsbotránnyal kapcsolatban.

Pár nappal ezelőtt az ATV-nek nyilatkozó szürkeexportőr szerint tavaly év végén az összes létező hivatalos szervnél felejlentette lómaffiázó állatorvosát, úgyhogy már lehet, hogy amúgyis sejtettek valamit. Különösen vicces, hogy az anyag végén az arcát nem vállaló István elmondja, hogy az illetékes hatóságok bizonyára hamarosan elkezdenek magyarázkodni, ahelyett, hogy valamit tennének. Itt az utolsó 1 perc, ha valaki nem szeretné végignézni az egészet:

Olvasson tovább!

Pizzába sütött csótány az Il Trenoban

2012.12.11. 14:44 | jackyll | komment

A csótányok legendás túlélők, nyilván nem fognak a -10C-ben az utcán éjszakázni, úgyhogy fogták magukat és például beköltöztek a Mammuttal szembeni Il Trenoba. A napokban olyan hideg lehetett, hogy egyikük a kemencébe csusszant, ahol naiv ügyfél pizzájára sült.

Azért osztom meg e tapasztalatomat veletek, hogy az oda járó törzs és betérő vendégek gondolják meg kétszer az étkezést ebben az étteremnek nevezett rovarházban. Magam a törzsvendégek táborát erősítem ill. erősítettem. Történt, hogy szokás szerint betértünk egy pizzára a Mammut tőszomszédságában található Il Trenoba. Az már megfigyelhető volt eddig is, hogy az üzlet tisztasága és az egyéb körülmények erősen kétségbe vonható módon működnek ebben az egységben, de eddig ezzel nem nagyon foglalkoztunk. Most azonban olyan történt ami mellett már nem tudok szó nélkül elmenni. A megrendelt pizzánkban ugyanis egy „vendég” is bele lett sütve.

Olvasson tovább!

Galambot biztosan sütnek a kínaiban

2012.11.09. 14:15 | jackyll | komment

kinaigalamb1.jpgVolt ugye az elvileg megnyugtató történetünk fél éve, hogy nem kutyát/macskát sütnek a kínai kajáldákban a piacokon, hanem max galambot. Most viszont fénykép is érkezett hozzá Ágitól, úgyhogy ezt ezennel megerősített információnak vehetjük:

Épp a Józsefvárosi piacról sétáltunk hazafelé egy barátnőmmel, pho levesezésből, amikor egyszer csak megpillantottunk egy autót, a piac bejáratával szemben, aminek a platóján ládákban álltak az élő csirkék, kacsák és galambok(!) . Egyből eszembe jutott egy korábbi olvasói leveletek, amit őszintén szólva nem igazán hittem el. Úgyhogy gyorsan le is fotóztam a látványt.

Olvasson tovább!

Kitették a Legenda hajóról csivavástul

2012.11.07. 12:58 | jackyll | komment

Érthetetlen, miért kell egy sétahajóétteremre kutyát vinni, de Anita legalább megkérdezte előre, és azt mondták, hogy oké. Aztán élőben már nem volt annyira oké, pedig nem történt semmi botrányos, mégis visszafordították a hajót és kitették őket:

Vasárnap szerettük volna igénybevenni a 6 db Kuponvilágos Legenda hajós kuponunkat, de elég furán alakult. Indulás előtt felhívtam a hajót, hogy vihetem-e a csivavámat az ebédelős városnéző hajóra és azt a választ kaptam, hogy amennyiben szobatiszta, igen, így hoztuk is. Beváltottuk a kuponokat, kaptunk számlát és simán fel is szálltunk a hajóra, asztalhoz is ültettek és a kutyát, -ahogy mindig is szoktam minden étteremben, ahova ölebet beengednek-, az ölembe ültettem. A személyzet folyamatosan ott rohangált körülöttünk, látták, hogy az ölemben ül, viszont, mikor kb már 10 perce kifutott a hajó a vízre (20 perc telt el a beszállástól), akkor a pincérnőnk az ÁNTSZ-re hivatkozva közölte, hogy a kutyát le kell rakni a padlóra-jeleztem, hogy erről nem volt, szó, nem ehhez van szoktatva-ha ezt előre mondják, akkor otthon is hagyom. Megpróbáltam többször lent tartani, persze nem maradt, ugrált, rohangált volna-az ölemben nyugodtan ül és egy hajóút alatt nem tudom/fogom átidomítani. A pincérnő ezt végig is nézte és közölte, ha nem tudom a kutyát lent tartani, akkor le kell szállnunk, hát ezek után röhögve vártuk, hogy egy 2 és fél kilós kutya miatt megcsinálják-e… és igen, tényleg vissza is fordították az 50 személyes hajót, le is szálltunk :)

Olvasson tovább!

Újabb rejtvény a Dínó Show Kft-től

2012.09.12. 15:15 | jackyll | komment

hulloshow1.jpg

Mónika újabb érdekes információkkal szolgál a fél éve megismert talányos belépőjű Dinoszaurusz Liveactnek. Ők ugyanis befizettek 60 perc hardcore akcióra, amiből azonban 20 perc hüllőkkel fotózkodással telt el.

Dunaföldváron a mai napon megtartott hüllőshow (vagy inkább "European Tour", ahogy magukat hírdették) visszásságaira szeretném felhívni az esetleges további potenciális "áldozatok" figyelmét. "Gigante Reptiles - Ovisoknak ingyenes! Továbbá 690 Ft. Egységes kedvezmény mindenkinek." "60 perc izgalom a hüllők világában!" - szólt a hírdetés a szórólapon (fotó csatolva), melyet a kislányom óvodájában osztogattak (a szórólap egyébként teljesen megegyezett a városban több helyre kitűzött hírdetéssel is). Mivel az ár nem tűnt elrugaszkodónak, elhatároztam, hogy elviszem 5 éves kislányomat, aki izgalommal várta a hüllőbemutatót. Megérkezésünkkor a helyre megdöbbenve észlelem, hogy a belépő ára 1900 Ft felnőtteknek (ovisoknak valóban ingyenes volt). Ami kis matekkal annyit jelent, hogy az eredeti 2590 Ft-os árból adnak 690 Ft kedvezményt. De az eredeti ár persze sehol sem volt feltüntetve.

Olvasson tovább!

A Tequila Taverna szerint kérdéses, hogyan kerültek tetvek a salátájukra

2012.07.16. 09:38 | jackyll | komment

A Tequila Taverna alig egy év csúszással szúrta ki "Élő tetveket szolgálnak fel a Tequila Tavernában" bejegyzésünket, ami szerintük egyoldalú rágalmazás. Naiv ügyfél ugye lefényképezte a salátán lakó tetveket, a Tequila Taverna szerint azonban azt csak akkor tették szóvá, amikor az ételt elfogyasztották! Úgyhogy ők azt sejtetik, hogy azt feltételezik, hogy biztos nem is volt a salátán a tetű, hanem - a jól ismert mantrával - direkt lejáratás volt. A Homár természetesen minden alkalommal szeretettel várja az érintett cégek válaszát, hogy tisztázhassuk, milyen aljas összeesküvő beépített kollaboráns volt a náluk pénzt otthagyni bátorkodó naiv ügyfél:

Kedves Tékozló Homár!

Ha olyan nagyon jól látható lett volna, akkor a kedves vendégünk már az első pillanatban észre vette volna és a "tetves-gusztustalan" ételt meg sem kóstolta volna! De mindenki láthatta a fotókon, hogy mindent egy szálig megevett, csak a díszítés maradt a tányéron!

Olvasson tovább!

Kukacos csoki a CBA-ból

2012.06.07. 15:23 | jackyll | komment

kukacoscsoki.jpgKrisztián még nem kezdte meg az akklimatizálódást a pénzügyi rendszer összeomlása utáni világhoz, úgyhogy a kukacos csokoládétól teljesen kiakadt:

Tegnap délután vásároltam egy Americana csokit az egyik CBA-ban, előtte természetesen megnéztem a csomagoláson szereplő szavidőt, ami 2012. november  2. volt. Gondoltam nagy meglepetés nem érhet. Hát tévedtem. Otthon, a kibontás után a mellékelt fotókon és videón látható látvány tárult elém. Apró kis kukackák masíroztak a csokin, valószínűleg annak a "kukac-királynőnek" az alattvalói, aki a maga 1 centijével pökhendien pózolt a tábla csoki alatt. :) A "problémát" természetesen jeleztem a forgalmazónak is. :)

Csonti a Tescóból

2012.05.03. 17:28 | jackyll | komment

tescocsonti.jpgM.O. orvosszakértői vizsgálata alapján már napok óta rothadó húst vehetett a Tescóban, minthogy a fagyasztóban a pulykazúza egy kukaccal lett gazdagabb:

Múlt pénteken vásároltam a dunaújvárosi tescóban pulykazúzát. Hazaértve landolt a fagyasztóban, mert a négy napos ünnep valamelyikére szántam. Szombat este letettem a hűtőbe, had olvadjon ki vasárnap reggelre. Vasárnap reggel nekiláttam a zúzapörinek. A kiolvadt zacskót kibontva elviselhetetlen bűz vágott pofán. Megnéztem a fagyasztót, minden kockára volt benne fagyva, és a hűtőben is megfelelő hőmérsékletű volt a párom söre, így rájöttem, hogy eleve így vettem és  fagyasztottam le. Jobban belenézve a zacskóba megpillantottam egy csontit. Az volt az a pont, hogy a korábbi büdös hús visszacipelés elfelejtve, ezt már jelentem az ÁNTSZ-nek. A címkére tettem rá a kukacot, ezzel is illusztrálva, hogy bizony kifejlett példányról beszélünk.

Olvasson tovább!

Poloskák a négycsillagos wellnesshotelben

2012.04.25. 15:19 | jackyll | komment

poloska3.jpgNem csoda, hogy a poloskák szeretik a meleg, nedves helyeket, inkább az a furcsa, hogy a helyi szállodások nem akarják megzavarni a populáció természetes gyarapodását:

Márciusi wellness hétvégénk történetét szeretném megosztani veletek. Négyen indultunk neki a 180 km-es útnak, hogy eltöltsünk 2 éjszakát a dombóvári Gunaras Resort SPA Hotel****-ben. Mi a párommal Superior szobát kértünk, ami természetesen feláras, de úgy gondoltuk, ennyi plusz jár nekünk, hogy 2 nap alatt maximálisan jól érezzük magunkat. Később rá kellett jönnünk, hogy ez mégsem volt annyira jó ötlet.

Olvasson tovább!

Bréking: nem kutyát/macskát sütnek a kínai piacon

2012.03.02. 11:07 | jackyll | komment

Távol álljon a Homártól, hogy rasszista sztereotipiákat sulykoljon, úgyhogy végülis a közkeletű városi legendával szemben még fotóbizonyíték hiányában is inkább megnyugtató, hogy kacsákat és galambokat süthetnek a józsefvárosi piaci büfében. Legalábbis elképzelhető, hiszen Y csak egy parkoló autót látott tele madarakkal:

2011. november 20-án a józsefvárosi piacnál haladtam el, amikor iszonyatos bűz ütötte meg az orromat. Odafelé nem jöttem rá, honnan jön, de visszafelé-mikor ismét éreztem a rothadó, ürülékes szagot-rájöttem, hogy egy olyan nyitott autóból jött, ami zsúfolásig van tömve madarakkal. Rengeteg galamb volt benyomorítva a kis raktérbe, de láttam kacsát is. Az állatok kis ketrecekben, illetve gyümölcs-zöldségtárolásra alkalmas műanyag ládákban voltak "tárolva". Remélem itt már mindenki összerakta mit is jelenthet a "kínai piac - galamb/kacsa" kombó.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása