Tékozló Homár


A két hét alatt elkopott Tommy Hilfiger pacsker esete

2014.09.17. 14:39 | Homár Hilda | komment

office shoes logo.jpg

Balázs szeptember 12-én írta az alábbi levelet a Fogyasztóvédelemnek. Szépen összeszedett, szabatos iromány paragrafusokkal, adatokkal és csatolmányokkal (utóbbiakat a galériában megtalálja, aki a dokumentumok elkötelezett híve). Az esetet nyilván kivizsgálják és születik majd valami döntés, de addig is gyönyörködjünk a szépen kidolgozott részletekben. Az egyetlen szépséghiba, hogy nem látom, hogy hogyan akarja bizonyítani a tájékoztatás hiányát illetve azt, hogy valójában nem javítást kért, pedig ez elég fontos eleme az ügynek, de remélem megírja majd nekünk. És akárhogy is, az Office Shoes-t dícséret dicséret illeti a levelezés hangneme miatt.

Tisztelt Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség!

2014. 06. 12-én vásároltam a Shoebox Kft. budaörsi Auchan áruházban található "Office Shoes" elnevezésű üzletében egy papucsot.

Cikkszám: 14S-6910-403-42
Eladási ár: 10.990,00HUF
Márka: TOMMY Hilfiger
Megnevezés: BAY 12D, 42

Mivel a papucson már rövid használat után is hibák jelentkeztek (részletek az erről készült jegyzőkönyvben), a terméket visszavittem az üzletbe, ahol arról tájékoztattak, hogy a panaszom érvényesítésének csak egy módja van: egy jegyzőkönyv kitöltését követően saját szakemberük bevizsgálja, és eldönti, hogy jogos-e a panaszom.

A kellékszavatossági igényemet több szempontból is a vonatkozó jogszabályok figyelmen kívül hagyásával intézték.

Olvasson tovább!

A "Kollégánk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot" több mint 40 napot jelentett a Hello HD-nél

2014.09.10. 09:48 | Homár Hilda | komment

4f4e7176c08cc.pngTamás meglévő tévés előfizetését szerette volna netes előfizetéssel felturbózni a Hello HD-nél. Ehhez képest egy jólfejlett öntudatosvevő-levél született az esetből, méghozzá példamutatóan higgadt hangnemben. Ami igencsak dícséretes, tekintve a több mint 3 hónapja húzódó ügyet és az olyan apró finomságokat, mint a "közel 45 napig nem hívtak vissza ".

Hello HD
M. Ágnes, vevőkapcsolati igazgató részére

Tisztelt Ágnes,

Közel 6 éve vagyok előfizetője a korábbi Antenna Digital szolgáltatásnak. Idén tavasszal szerettem volna meglévő előfizetésem bővíteni Duo csomagra. A weblapon május 13-án megrendeltem a szolgáltatást, amiről aznap automatikus visszaigazolást is kaptam. A levél egy megrendelés visszaigazolás volt. A benne szereplő módon vártam, hogy megkeresnek, nagyjából egy hónapig; én közben kétszer is kerestem Önöket. Valamikor június közepén hívott végül M. Úr és jelezte, hogy az Invitel nem adja át a helyi hurkot, és ha nincs telefonelőfizetésem, akkor nem tudnak szolgáltatást nyújtani.

Olvasson tovább!

Féléves küzdelem a Bon Prix-nél a két ballábas cipő árának utalásáért

2014.09.01. 09:28 | Homár Hilda | komment

Bonprix_Logo.jpgAmennyire kényelmes egy fotelből cuccokat vásárolni, annyira macerás az élet, ha valami mégsem stimmel a csomag megérkezése után. Ezúttal az egyik sarokban a Bon Prix, a másikban Ágnes, aki a levele alapján elég eltökélt és tudtaos fogyasztó, és egy csomó tudással fel van vértezve azzal kapcsolatban, hogy mi jár neki (ezeket ki is emeltem). Igaz, sok mindenre eddig nem jutott vele, mert fél éves küzdelem után is csak a kétballábas cipő árát utalták vissza neki. A melltartóét csak postán sikerült volna átvennie, a visszaküldés díját meg egy váratlan fordulattal a munkáltatójánál. 

Tisztelt Tékozló Homár blog!

A Bonprix csomagküldővel kapcsolatos történetem szeretném megosztani Önökkel. Nem azt küldték ki, amit rendeltem, egyszer még márciusban (szerk: két ballábas cipő sikeredett a csomagba), legutóbb pedig június elején (szerk: nem a megrendelt melltartó). Mindkét terméket visszaküldtem saját költségemen.

Kb. két hét után írtam nekik, hogy mikor kapom vissza utalással visszáru érékét. Mire annyit írtak csak, hogy postással fogják kiküldeni a pénzt, azt nem, hogy mikor és hová. Írtam nekik egy újabb levelet, hogy megköszönjem a tájékoztatást, feltettem pár egyszerű kérdést, és volt pár kérésem is:

Olvasson tovább!

Gonosz Kecske megmutatta!

2014.08.18. 13:54 | Homár Hilda | komment

tékozló_1.jpgNyár elején posztoltuk Gonosz Kecske levelét, melyben arról panaszkodott, hogy régi autójának új tulajdonosa miatt 200 000 forintnyi parkolási bírságot próbál ráverni a terézvárosi parkolási cég. Az ügy poszt utáni életéről Kecske 2 felvonásban számolt be. Olvassuk mindnyájunk épülésére. 

Itt ismételten én a Gonosz Kecske!

Bár a békéltető meghallgatás a holnapi napon lesz azért van egy kis újabb információm. Bár egyes jogi fórumok szerint köcsög vagyok mert nem hagyom magam és bunkó, de hát ha egyszer a kedves szóval nem megyek semmire.

Tettem egy utolsó kísérletet, és írtam 07.16-án az osztályvezető helyettesnek, kinek neve a felszólításon leledzett ,hogy legyen már kedves elmondani, miért nem fogadja el a cége az adásvételi szerződésemet és elnézését kérem ,hogy őt zaklatom de a beosztottaknál mindenhol falba ütközöm.

Olvasson tovább!

Önképzőkör: cipőt vettem, visszavittem

2014.08.06. 09:18 | Homár Hilda | komment

keep-calm-and-know-your-consumer-rights-3.pngElőző posztunkban öntudatos fogyasztónk kimaxolta a vacak cipő miatti ügymenetet. Erőfeszítéseit maga az üzletvezető is elismerte, ha kicsit sajátosan is ("Ja, ha ez neked megéri!"). Hár Barbarának megérte, mi pedig kisokosban foglaljuk össze mindazt, amit jó ha tudunk cipővásárlás és panasz témakörben:

  • 2 éves szavatossági jogunk van, tehát ennyi időn belül reklamálhatunk a blokkal és a hibás termékkel felszerelkezve a vásárlás helyén.
  • A panaszról kötelesek jegyzőkönyvet felvenni a boltban.
  • Első körben kérhetjük a termék javítását vagy cseréjét. Ha ez nem lehetséges, akkor jöhet az árleszállítás vagy az elállás (utóbbi jelenti azt magyarul, hogy visszakapjuk a cipő árát).
  • Akár javításra veszik át a cipő, akár bevizsgálásra, elismervényt kell kapnunk.
  • Ha az eladó nem akarja elismerni a panasz jogosságát, kérhetünk mi magunk is bevizsgálást ezeken a helyeken:  
  • A bevizsgálás díja 6-7000 Ft körül van.
  • Ha a szakértő szerint is jogos a reklamációnk, a kereskedő mégsem tesz semmit, akkor irány a  Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vagy a békéltető testület, legvégső esetben a bíróság - mondjuk egy cipő esetében valószínűleg idáig nem fajul a dolog.

 

Megint T, ezúttal Home FRISSÍTVE! MÉG EGYSZER! SŐT, HARMADSZOR IS!

2014.07.15. 08:52 | Homár Hilda | komment

img.png

Mai T-ügyfelelünk januárban upgradelte az IPTV-előfizetését, amit a Végeláthatatlan Ügymenet kalandcsomaggal is megfejelt neki a kedves szolgáltató, miután félrekezelt valamit az adminisztrációban. Erre az ügyfél hálás, hogy több is jutott neki, mint a Nóta Tv meg a Sport1 HD? Nem hálás. Most komolyan, olyan nagy dolog az, hogy a Végeláthatatlan Ügymenet részeként először lekapcsolták a szolgáltatást, majd felbontották a szerződését? Főleg, hogy egész közel a megoldás: ha beviszi nekik a vevőegységet, akkor az új szerződéshez egyből visznek is egy másikat!

Sziasztok!

Van egy sztorim, szerintem megérné publikálni.

2014. januárjában reklamáltam a T-home-nál, hogy IPTV előfizetésem havidíja drágább lett. Azt a tájékoztatást kaptam, hogy ennek oka: lejárt a kétéves hűségidő és ettől automatikusan megnőtt a havidíj összege. Megoldás: újabb két évet írok alá és szerződést kötünk mondjuk a Családi + HD csomagra, ami 17 HD csatornával olcsóbb lesz, mint a korábbi, HD csatornákat nem tartalmazó csomagom. Heuréka, 8000 Ft helyett 5390 Ft havi díjért 17 HD csatornám is lesz. Telefonon pár perc alatt megrendeltem a csomagváltást, újabb két év hűségidővel, távszámlás elektronikus számlázással.

Olvasson tovább!

Bírság a Wizz Airnek, kártalanítás az utasoknak

2014.07.10. 08:15 | Homár Hilda | komment

Levélírónk ritka kitartó, öntudatos fogyasztóvédelmi bozótharcos, aki nem vette be, hogy a 4 órás késés meg az többi kellemetlenség miatt csak 30 €  kártalanítás jár nekik. Gigaposzt, lehet ugrani benne, de érdemes végigolvasni is. A leíró rész elég plasztikus, a Wizz Air levelezés mókás elemeket is tartalmaz, de akár mintául is szolgálhat, a felügyeleti határozatot pedig nyilván minden valaha semmibevett Homár nagy kéjjel fogja olvassa. De az igazán fontos részek a felügyeleti levél indoklásában vannak olyan megdöbbentő részletekkel, minthogy a 187 utasból mindössze 5 tett panaszt, és ennek kapcsán 1 (azaz egy!) esetben fizettek ki 7130 Ft kártalanítást. 

Türelmetlenebbeknek a végét is elspoilerezem: majd egy évbe telt, de végül a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség 500 000 Ft bírságot szabott ki a Wizz Airre, és határidőn belüli, érdemi válaszadásra illetve a személyenként és utanként járó 250 eurós kártérítés megfizetésére kötelezte a légitársaságot. Tisztelettel szalutálunk Naiv Apukának, azért pedig külön köszönet, hogy a sorstársakra is gondol.

Kedves Homár

Az alábbi történettel tudnám színesíteni amúgy sem fekete-fehér blogotokat:

Első rész
A Késés / Budapest-London Luton

Naiv Család (két felnőtt és egy 3 éves kislány) május végén pihenni szeretett volna Londonban. Az utazáshoz a WizzAir menetrendszerinti járatát választották. Naiv Család először repült kisgyerekkel, így biztos, ami biztos alapon, 2 órával a kiírt indulás előtt tiszteletét tette a reptéren. Becsekkoláskor érte az első hideg zuhany őket: előreláthatóan 2 órát csúszik a gép indulása. Ugye ez önmagában nem nagy szó, de egy háromévessel már erősen kihívásos. Egy órával később jött a második hidegzuhany: még mindig 2 órát prognosztizál az utastájékoztató… majd egy órával később is. Szerencsére Naivka jól viselte a várakozást, bár 12 órája ébren volt már.

Olvasson tovább!

Parkol-6, terézvárosi kalandok

2014.07.01. 10:11 | Homár Hilda | komment

centrum.jpg

Gonosz Kecskének volt egy autója. Eladta. Egy Lakatos nevű egyénnek. Ebből a sztoriból meglepő módon mégsem adás-vételi, hanem parkolós sztori kerekedik, mert az egyén parkol, de nem fizet. Kecske pedig felveszi a kesztyűt vagy mit, és megkezdi szélmalomharcát a parkolócéggel. Íme a minden valószínűleg szerint folytatásos eset első felvonása. Vigyázat, a végefelé - gondolom Kecske érzelmi belehevülésének köszönhetően- a nyugalom megzavarására alkalmas kifejezések találhatók.

Szia Tékozló!

Azon okból írok neked, mert te már sok mindent megéltél ahogy látom. És belekeveredtem egy helyzetbe ami elég érdekes.

Történt egy szép napon, március 8-án 17 órakor,hogy eladtam az én első autómat egy Lakatos nevű egyénnek. Sajnos az illető a mai napig nem íratta át az autót. A probléma akkor kezdődött, mikor majdnem minden nap kaptam egy szép csekket. Lakatos úr nagyon szeret parkolni, fizető övezetben többnyire. Közel 200 ezer forintnyi csekkem van.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása