Tékozló Homár


Varázslatos időutazás a Digi ügyfélszolgálatán

2020.04.03. 11:00 | Homár Rezső | 32 komment

via GIPHY

Igazi klasszikus hibabejelentős kálvária Tamásé, aki egy különös, Digis időhurokba is belekerült, amikor egy bejelentése két nappal később bukkant fel a rendszerben. Épp ezért aznap már hiába telefonált, de úgy néz ki, hogy a helyzet attól sem lett volna jobb. A 72 órák újra és újra eltelnek, a letöltési sebesség pedig még mindig harmatos.264_1.jpg

Az van, hogy a Digivel 1 hónapja ádáz harcot vívok, mivel az ígért 300 mb/s-os letöltés helyett kapok maximum 20 mb/s-ot. Ezzel nincs probléma, először a mi routerünket hibáztatták, vettem újat, azzal se volt jó, megint azzal jöttek, hogy a mi roterünk a szar. Oké, végül meggyőztem őket, hogy nem, azt mondták, hogy 72 órán belül javítják a hibát, mivel akkor már fél mb/s-os letöltési sebességgel rendelkeztünk (aki nem tudná, az 20 éve volt menő, konkrétan Vissza a Jövőbe effektus). Ez volt 17-én.

Olvasson tovább!

Hívása fontos számunkra, de meddig?!

2019.05.22. 09:00 | Homár Rezső | 52 komment

skeleton-on-phone-dreamstime_s_32055584.jpg

Meddig lehet elviselni a telefonos ügyfélszolgálatok liftzenéit és a megnyugtatónak szánt bársonyos gépi hangjának biztatását? Levélírónk 30 percig bírta, de biztos nagyon fontos ügyben próbálkozott és/vagy különösen türelmes ember.

Vodafone ügyfélszolgálattal lett volna egy kis beszédem. 2019.03.24 9:30 körül hívtam fel őket. Önmagában az automatán átvergődni három perc volt, de ezután jött a csoda: összesen 30 percig hallgattam a zenét és a "minden munkatársunk foglalt" szöveget felváltva. A 30. percben bontottam a vonalat.
Nem tudjátok, nincs valami előírás arra, hogy mennyi ideig szabad várakoztatni az ügyfeleket?

Olvasson tovább!

Na, ez egy igen aktív ügyintézős nap volt! Mérlege: elpazarolt idő 6 óra 30 perc, kidobott pénz 1930 Ft

2018.12.07. 15:18 | Homár Hilda | 39 komment

screenshot_2018-12-04_13_06_54.png

Itt kell lenned, hogy elhidd, de ha itt vagy, elhiszed. Simán. Mert neked is megvolt, ezerszer. Átlagos ügyintézős nap itthon.

T. Homár,

Egy kis szösszenet, a mai napomról. Lennének unalmas fényképek és emailek, de minek ezzel még hosszabbá tenni a mai napi teljesítményem. Álljon itt a nyers szöveg.  

Egy nap, öt ügy Magyarorszàgon. 

1. Elpazarolt idő: 1 óra 35 perc
Felkeltem. Ma csomó dolgot fogok elintézni. Vettem új műszaki eszközt a napokban, gondoltam lecsekkolom a kétbetűs bank & biztosítomnál, milyen csomagban vagyok. Telefonos ügyfélszolgàlat közölte menjek a bank&biztosító irodàba ott segítenek. Odamegyek. Sorszám megvan, vàrakozàs, sorra kerülés. Hölgy sóhajt. Ôk ezzel nem tudnak itt foglalkozni, hív majd telefonon egy üzletkötô. Azóta is hív. Jaj, ez mindenkivel előfordul. 

2. Elpazarolt idő: 50 perc
Ha màr a két&betûs bank & biztosítomnàl vagyok, írtak pár napja, h a bank csökkenti a hitelkàrtya visszatérítési szàzalékom. Kàr, de legyen elintézve. Szomorúan konstatàlom, fele lesz az eredetihez képest, egyoldalùlag módosíthatnak. Oké. Az ügyintézô felajànlja h kössek hitelkeretet egy màsik szàmlàmra is. Erre mondja a feleségem durcàsan, h ne kössem meg. Erre elmosolyodik az ügyintézô: “Gézukàm... ezzel nekem segítenél...” - kacsint. A feleségem mondja h Géza ne. Erre az ügyintézô: “Jól van Gézu, visszajössz egyedül, megkötjük, ha a kis durcis feleséged nem lesz itt...” nevet. Mi döbbenten ülünk, félmosollyal csitítom a feleségem. Nem kötöttük meg, eljöttünk. A fiókvezető jóbarátom. Kényes ügy. Csendesen sétálunk haza. Valamiért nem kaptam ebédet otthon aznap. 

3. Elpazarolt idő: 40 perc + 5 perc 
Napok óta akadozik a tv, net. Már jeleztem a “T”isztelt szolgáltatónak. Felhívtam. Beszèltem egy robottal. Vicces, robotok már ott is, nem is kell a 400 óra túlóra a robotok elveszik a munkánk. Várok. Kapcsolnak. Eredmény: új panaszt nem adhatok be, amíg nyitott a státusza az előzőnek.

Nem baj, van még 4G-m és nekik 72 órájuk javítgatni. Azért utána 10 percet szórakoztam a robottal, hogy mit reagálna arra, hogy "Faszállító kisiparos Bugyiban". Erre csak annyit kérdezett: "Géza. Visszahívást kér?" Ezt a 5 percet kivonom a végén mert ez csak saját szórakoztatásomra használtam fel. A végén a robot azért megköszönte, hogy hozzájárulok a tanításához. Szerencsétlen fejem, mit tettem az AI mindnyájunkat megöl. 

4. Elpazarolt idő: 2 óra 15 perc
Mivel a 2 hónapja rendelt kocsim nem érkezett meg időben, vonattal megyek külföldre pár napra. Elvira drága segített a jegyemet online megvenni: fizetés, email, siker. Ezzel tuti minden simán megy egy ilyen nap után. Jegy nyomtatás? Link az emailben. Katt. Kiválaszt a legközelebbi automata, Újpest-Rákospalota. Busz, gyaloglás, dugó. Odaérek. Beírom a kódot. Nem nyomtatható a jegy csak a listában szereplő állomásokon. Busz, séta, 1 óra múlva jegy a kezembe. Panaszlevèl a Mávnak. Válasz: azért nem mutatta a weblap h melyik automatánál lehet csak nemzetközi jegyet nyomtatni mert biztosan blokkolom a felugró ablakokat. Pedig én nem is. Csak egy ócska ios eszközt (szifon) használok, amiből 1 milliárd van a világban.

Sajnos a cég szerint nem lehet megoldani h ne egy felugróablak mutassa a jegyautomaták listáját. Érthető. Az butaság lenne link helyett emailben rögtön azt a nyolc helyszínt kiküldeni, ahol ma Magyarországon nemzetközi jegy nyomtatható. Ügyfélszolgálat sajnálkozik, de roppant megértő. 

5. Elpazarolt idő: 1 óra 10 perc
Sebaj, alig ment el eddig a szabadnapom fele. Ha nincs meg a kocsim megnézem tényleg ér-e ennyit az ára. Járműértékelés az egyik nagy “netes-rizikós” alkuszoldalon. Minden kitölt, kocsi adatai pontosak, fizetés 1930 Ft a hárombetűs bank oldalán. Sikeres. Végre valami megy ma. Email is megjön a nemzetközi ”európai-adó” értékelőcégtől. PDF megnyitás: méret 0 kbyte. Hiba. Sebaj. Van telefonszáma a magyar kft.-nek. Hívom, kicseng. Semmi. Van oldaluk, azon hat másik telefonszámmal. Hívom mindet, kicseng, senki nem veszi fel egyiket sem. Emailre nincs reakció. Pedig jól indult ez a nap is, hát értékelésem sem lett.

Email a rizikós oldalnak az alkusz sajnálkozik és telefonon közlik ez elő szokott fordulni. Pár nap és valami történhet.  Érthető mitől rizikós ez az oldal rögtön.

Elpazarolt idő: 6 óra 30 perc + 10 perc illemgyakorlat a AI robotnak 
Elveszett pénz: 1930 Ft 

Nos... vacsorát talán kapok, sikerült a feleségemnek elmagyaráznom h nincs köztem és a bankos Gizi közt semmi, amúgy is rusnya, te pedig az én virágszál feleségem. A biztosításom maradt a régi, nem vettem fel újabb hitelkeretet Giniznél, ma nem netezünk és tvzünk hisz van erre 72 órája a “T”isztelt szolgáltatónak, de lett vonatjegyem, igaz az egész várost bejártam miatta, de miez ha nem egy ingyen országimázs túra, azt meg minek megtudni mennyit érne a kocsim, hiszen úgysem jött meg időben. 

Most jól átölelem a virágszál feleségem és aztán éjszaka keresek az ágyból a 4G-n egy mosogatói melót Ausztriában.

Üdv, Géza 

Halló, itt Pandacsöki Boborján, ügyfélszolgálati munkatárs!

2018.12.06. 12:38 | Homár Hilda | 62 komment

 dijnet_logo_tr_1.png

2007-es indulásakor óriási vívmánynak tűnt a Díjnet, egy csodának, amely végre egyszerre védi az erdőket és a fogyasztók idegrendszerét, örökre nyugdíjazva a sárga csekkekkel a postán sorbanállást. A sokáig ingyenes szolgáltató pár éve díjat kezdett el felszámolni a fogyaszóknak a régebbi számlák megőrzéséért, de az e-számla népszerűsége ettől függetlenül rohamosan nő, amit a 2018. szeptemberi adatok szerint 30 szolgáltató, 650 ezer ügyfél és az első félévben 4,6 millió kiállított számla is mutat. Ez ugye egy folyamatosan növekvő adathalom. Nagy részét nyilván archiválni kell, de bizonyos elemeire egy idő után - mondjuk egy költözés után 5 évvel - tuti nincs már szüksége az embernek. A régi csekkek a kukában landoltak egy idő után, de ebben a sikersztoris szoftverben nincs elavult szolgáltató törlése opció. Erre mondjuk még elképzelhető valami racionális magyarázata, archíválás vagy ilyesmi, de ahogy az ügyfél panaszát Pandacsöki Boborján megoldja, elég vicces.

Kedves Homár,

Kezdetektől fogva használom a Díjnetet, mivel a postán nem szeretek sorbanállni. Kényelmes, jó dolog. Az évek hosszú sora alatt eddig 15 szolgáltatói regisztrációra tettem szert, többszáz papír alapú számlától megkímélve magamat, a szolgáltatókat és nem utolsó sorban az őserdők fáit. Elérkezett az az idő, amikor már több megszűnt szolgáltatásom van, mint élő. Jelenleg 9 db már megszűnt, 6 db aktív. 

A Díjnet próbál a fizetős szolgáltatása felé terelni és folyamatosan fenyeget, hogy ha nem fizetek évente x forintot, akkor az y hónapnál régebbi számláimat ki fogja törölni. Bárcsak törölné már! Számomra zavaró, hogy még olyan szolgáltatások is fel vannak sorolva, amelyeket már 2015-ben megszüntettem. 

Olvasson tovább!

"Mondom mi? A termék a hibás, nem a vásárlás!" - Auchan Savoya parki történetek 2.

2018.06.11. 12:08 | Homár Hilda | 98 komment

auchan.png

"Az Auchan Retail Magyarország számára kiemelten fontos vásárlói elégedettsége, ezért is nagyon sajnáljuk az itt leírt esetet. A történteket kivizsgáljuk, és mindent elkövetünk annak érdekében, hogy többek  közt vevőszolgálati folyamataink fejlesztésével hasonlóak ne történhessenek a jövőben." - írta az Auchan 11 nappal ezelőtt a Maga hozta el a polccímkét? Ez volt az első hibája  című posztunkra reagálva. Ezt a fejlesztést talán fel kéne gyorsítani a Savoya Parkban, ugyanis az alábbi eset  onnan érkezett megint, és ez így már többnek tűnik, mint, hogy rossz napja volt a személyzetnek.

Tisztelt Cím!

Egy héttel ezelőtt vásároltam a Savoya Park nevű intézmény Auchan üzletében egy Samsung tabletet, 79.990 Ft áron. Kasszázás és fizetés után elmentem a vevőszolgálatra, hogy érvényesíteni tudjam a garancia jegyet, valamint megnézzem a készüléket, hogy az hibátlan, működőképes vagy sem.

A vevőszolgálatosra pár percet vártam, hiába köszöntem napszaknak megfelelően udvariasan, tovább vihorászott egy másik Auchan alkalmazottal. Már a biztonsági őr szolította meg, ugyan legyen kedves kiszolgálni engem.
A - Auchan vevőszolgálati alkamazott
M - Műszakis srác
É - én, vásárló

Se jónapot, semmi üdözlés.

A: - Igen?
É: - Jó napot kívánok, kézcsókom, ezt vettem most szeretném garanciáztatni és bekapcsolni, megnézni
Á: - Jó...

Olvasson tovább!

"Maga hozta el a polccímkét??? Ez volt az első hibája!"

2018.05.30. 11:40 | Homár Hilda | 132 komment

auchan.png

Az alábbi beszámoló alapján a Savoya Parkban működő Auchan munkatársainak rém határozott elképzelése van a megfelelő vásárlói magatartásról, és az esetleges véletlen vagy tapasztalatlanságból fakadó kilengéseket nem restek  a helytelenül viselkedők orra alá dörgölni akár többszörösen is. Az elvárások pedig nemcsak sokfélék, de kiszámíthatatlanul változnak is. Például amíg a pénztáros visszaszalajtja a vevőt a polchoz, de nem kéri el a bizonyítékként szolgáló árcetlit, addig az ügyfélszolgálat irgalmatlanul leteremti a cetliszorongatáson kapott vevőt. Kedves Auchan, kicsit több konzekvenciát. Vagy csak simán emberi hangnemet. És főleg pontos árfeltüntetést.

Kedves Homár!

Kicsit belémakasztotta ma az ideget az Auchan nevű francia hiperszupermarket. Történt ugyanis, hogy vásároltam 2db 1 literes Mobil Classic 5W40 típusú motorolajat, mert láttam, hogy a 2189 forint helyett most épp csak 1490 forintba kerülnek. Mondom szuper, úgyis kell majd a kocsiba, úgyhogy megveszem.

Odaérve a kasszához szomorúan tapasztaltam, hogy a hölgy mikor beütötte az olajaimat a gépbe akkor már 2189 forint volt az áruk, amit ott a helyszínen szóvá tettem a hölgynek, aki azt mondta, hogy szaladjak vissza, nézzem meg biztos jó olajat vettem-e. Persze visszamentem, és mivel úgy is két polccímke volt fent az akcióról, az egyiket - mintegy bizonyítván az igazamat - odavittem a kasszához, és megmutattam a hölgynek. Ő azt mondta, hogy semmi gond, fizessem ki nála a teljes árat, és menjek oda a vevőszolgálathoz, ott majd visszaadják a különbözetet.

Olvasson tovább!

Gyorstalpaló mindenkinek: fogyasztói jogok hibás termék esetén

2018.03.06. 11:45 | Homár Hilda | 57 komment

763_42_file_-600x400_1.jpg

Az alábbi ügy a csigát üldöző nyugdíjas bácsi tempójában ugyan, de megoldódott már. Amiért mégis kikerül (úgy is, hogy tavaly év végén történt az események nagy része) az azért van, mert a megoldási sebességén túl is számos klasszikus vevőkiakasztó elemmel dicsekedhet, és így un. fogyasztóvédelmi ló. A szerteágazó problémahalomnak köszönhetően pedig egy igazán kimerítő összefoglalót tehetünk közzé, a hibás teljesítés, a szóbeli panasz, telefonos ügyfélszolgálat és a hivatali eljárásindítás témakörében. 

Kedves Homár!

Kérlek, posztoljátok az alábbit, hogy mások is okulhassanak a történtekből, és még véletlenül se jusson eszükbe bármelyik KIKA áruházban vásárolni valamit.

Próbálnék a fogyasztóvédelemhez fordulni, ha létezne... Január 1-től a járási hivatalok illetékesek a fogyasztóvédelmi ügyekben, ettől így sokat nem várhatunk. A Békéltető Testület honlapján is szerepel a KIKA a feketelistán, mint együtt NEM működő szervezet. Ezek után nem tudom, kinek írhatnék még erről a nevetségesen egyszerűnek tűnő ügyről, amit valószinűleg egy jobb kombinatorikai készséggel rendelkező csimpánz is meg tudna oldani, a KIKA dolgozóinak eddig sajnos ez nem jött össze.

Íme a történet:

2016. márciusában vásároltunk a KIKA Lehel úti áruházában egy ágykeretet, 2 ágyrácsot, komódot, 2 éjjeli szekrényt, valamint egy komplett nappali bútort. Minden rendben is volt egészen november elejéig, amikor is az ágykeret sajnos feladta a harcot, az egyik lába hosszában kettérepedt, valamint ebből
adódóan egy másik helyen is meghasadt. Bejelentettem a KIKA ügyfélszolgálaton, képekkel dokumentáltam is. Mivel láthatóan anyaghibáról van szó, azt mondták, kicserélik a rossz darabokat.

Szerettem volna azonnali megoldást a dologra, tekintve, hogy egy napi használatban levő ágyról van szó, de persze megértem az üzleti érdeket is. Sajnos a bútorhoz külföldről kell megrendelni a cseredarabokat, ezért biztos lesz 2-3 hetes átfutási ideje. Oké, lenyeltük a békát, ez van.

A 3 hét eltelt, sehol semmi. A KIKA ügyfélszolgálatot próbáltam hívni, 1 azaz egy darab ügyfélszolgálatos kollégájuk van az egész országra, ezért ha ő éppen szabadságon van, akkor nem lehet őket elérni sem e-mailben sem telefonon. Néhány perc csörgés után a központjuk automatikusan random
bútorosztályra kapcsol, de mivel minden alkalmazottat "Tessék KIKA"-nak hívnak (bár van Tessék Kisbútor is) ezért sosem tudni, hogy valójában kivel beszélsz: a kisbútorok tudományának doktorával, esetleg egy eladóval aki éppen arra járt és megszánta a folyton csörgő telefont.

Nagy nehezen sikerült elérni valakit (3 nap próbálkozás és több e-mail után, amit utólag elismertek, hogy megkaptak - csak hát nem hívtak vissza és nem is válaszoltak). Elmondtam, hogy mi is a konkrét problémám az ügyintézés menetét leszámítva: a feleségem veszélyeztetett terhes, ráadásul nemrég vakbélműtétet hajtottak rajta végre, így érthető okokból nem tud a földön aludni, sürgős lenne a dolog.

Megnéztem a Ptk. vonatkozó részeit, és a szolgáltatónak nincs időbeli kötelezettsége a csere végrehajtására. Tehát lehet akár 3 hónap is. Viszont a törvény azt is kimondja, hogy az olyan cikkek cseréjét aminek hiánya a garanciális időszak alatt kifejezetten kényelmetlen helyzetbe hozza a fogyasztót, reális időn belül kell elvégezni. Én a 2-3 hetet simán reálisnak tartottam volna. A Ptk. szerint "törekedni kell" a 2 hét alatt lezajló cserére, de ezt túl tágan lehet értelmezni, ezért sajnos így, több mint 1 hónap elteltével is a földön alszom, a feleségem a kanapén.

A KIKA erre a hétre tett ígéretet, hogy leszállítják és be is szerelik a hibás darabokat.  Felhívtam őket ismét, újabban (néhány napja) már csak kb. 1 percig csörög az ügyfélszolgálat, utána elnémul a vonal, de nem szakad meg. Ez is egy mód az ügyfélszolgálat terhelésének csökkentésére... Nos, nagy nehezen sikerült Tessék KIKA-val beszélni, aki tájékoztatott, hogy a "rekla-kolléga" nagyon elfoglalt és nem tud a telefonhoz jönni, de visszahív még ma ha elfogytak a hívásai. Mivel sosem veszik fel a telefont, nem tudom milyen hívások lehetnek és honnan jönnek. 

Az ügyfélszolgálatos hölgy egyébként megértő volt, továbbította a kérésem az üzletvezető felé, aki viszont azt mondta, hogy mit képzelünk, akkor is vársz hülyegyerek, ez van. Elmondtam azt is, hogy a szakadék szélén táncolunk, egyszer elfogy a birkatürelmem, illetve ha a babának vagy a feleségemnek ebből adódóan bármi problémája lesz, akkor onnantól az nem csak a mi problémánk lesz hanem a KIKA baja is. Gondolom, halálra rémültek.

A dühítő a dologban az, hogy a Fogyasztóvédelem megszűnésével (és így, hogy a KIKA nem működik együtt a Békéltető Testülettel sem), esélyem sincs arra, hogy érvényesítsem a jogaimat, a KIKA meg nyilván tesz rá nagy ívben. Némi vásárlócentrikus magatartással nem lett volna nehéz kimatekozni, hogy
ha adnak egy új ágykeretet, esetleg az ágykeret árát beszámítják egy másikba, akkor talán megmaradok vevőnek, aki azért ráadásul nem 10-20 ezer forintot hagyott már ott náluk.

Ezúton is köszönöm a KIKA-nak az emberséges hozzáállást és a mérhetetlen erőfeszítést amit beletettek ebbe a dologba.

ps.: az ágy lábának kicserélésétől ezúton eltekintek és ennek tetemes költségét felajánlom a Steinhoff International-nek, hátha ez megmenti őket a csődtől. (De nyugodtan dugják fel maguknak, ha úgy jobb.)

Üdvözlettel,

G.

UPDATE

Valamit megérezhettek a dologból, a leveled után néhány perccel felhívtak, és dec. 29-re
ígérték a szállítást/beszerelést. Egyelőre maradjunk ennyiben, ha ez bekövetkezik akkor ne tegyétek ki
a posztot, bár bosszantó és tanulságos ettől még... de inkább gyorsan elfelejtem az egészet a KIKA koordinátáival együtt. Ha valami miatt mégis meghiúsul a csere, akkor mindenképp jelentkezem... :)

Egyébként fogyasztóvédelmi szempontból érdekes témát feszeget a dolog, továbbra is kérdéses pl. számomra, hogy ilyen esetekkel a Fogyasztóvédelem megszűnése után kihez és hogyan lehet fordulni, erről esetleg akár ti is kitehetnétek valami infót, gondolom nem vagyok egyedül a kérdéssel.

UPDATE 2.

Szia,

Érdekes dolog történt, ha valamire, akkor erre nem számítottam... :)

Tehát:

A megbeszélt napon megjelent a KIKA embere a cserealkatrészekkel. Szemrevételezte az ágyat, hümmögött kicsit, látszott rajta, hogy valamin töri a fejét. Kicsivel később ki is bökte:

Nem próbáltátok meg visszavetetni és levásárolni? Szép, de nem a legjobb konstrukció, simán lehet, hogy fél év múlva ugyanígy jártok.

Természetesen de, próbáltuk. Az első beszélgetésnél anno elhangzott, hogy elsősorban cserekötelezettségük van, nem hajlandóak visszavenni, csak ha a javítás meghiúsul. Emiatt tovább nem is erőltettem anno, értek a szóból általában.

Azt is elmondtam, hogy nem lett volna bajom a javítással, ha nem ~2 hónap alatt realizáljuk, továbbá ők is megtarthattak volna egy egész jó ügyfelet, de lassan nagyon messzire gurul a gyógyszerem és egyre nehezebb lesz utolérni. (Az utóbbi időben a teljesség igénye nélküli vásárlásaink: nappali 3-2-1 garnitúra, komplett hálószobaberendezés: komód, éjjeli szekrények, ágykeret, ágyrácsok, kisbútorok, stb.)

Ekkor jött a fordulat, a szerelő megkérdezte, kivel beszéltem, majd felhívta a központot, és 2 perc után azt mondta: elviszem az egészet, innentől akár most is mehettek levásárolni, visszavettük...

Ennek nagyon örültem, azóta jártunk is az áruházban és egy majd' 2x olyan drága de sokkal jobb minőségű ágyat vettünk. A szerelőnek így ismeretlenül is hálásan köszönöm a segítséget, egymagában több esze és ügyfélközpontúbb hozzáállása volt, mint az egész KIKA ügyfélszolgálatnak/áruházi vezetőségnek.

A leckét megtanultuk, a KIKA-ból soha többé semmit.

És akkor lássuk, mi mindenben nem felelt meg a szabályoknak a Kika panaszkezelése a fenti sztoriban:

Kedves Gábor!

Valóban bosszúságra adhat okot, ha a vállalkozás nem tartja be a kicserélésre saját maga vállalt határidőt, és még csak nem is ad tájékoztatást annak elhúzódásáról, valamint az azt okozó körülményekről. 

  • A vonatkozó jogszabály szerint hibás teljesítés esetén a kijavítást vagy kicserélést (a dolog tulajdonságaira és az általad elvárható rendeltetésére figyelemmel) megfelelő határidőn belül, a jogosult érdekeit kímélve kell elvégezni.
  • A vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb 15 napon belül elvégezze.
  • Abban az esetben, ha több hét, akár hónap is eredménytelenül telik el, célszerű írásban, bizonyítható módon (pl. szóban jegyzőkönyvbe foglalva, írásban belföldi tértivevénnyel ellátott levélben vagy faxhívás útján) rövid határidőt tűznöd a kicserélés teljesítésére.
  • A teljesítés ismételt elmaradása esetén joggal kérheted a csere helyett az árleszállítást, vagy végső esetben érdekmúlásra hivatkozással akár el is állhatsz a szerződéstől, amely esetben a teljes vételár visszafizetését kérheted. Ezt célszerű már a végső határidő közlésével egyidejűleg kilátásba helyezni a vállalkozás részére.

  • A vonatkozó jogszabályok szerint a szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell, ha pedig a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni, telefonon közölt szóbeli panasz esetén pedig a fogyasztónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. A vállalkozás a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát 5 évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.
  • Az ügyfélszolgálat minden esetben köteles a vállalkozás panasszal kapcsolatos álláspontját és intézkedéseit indokolással ellátva írásba foglalni, és a fogyasztónak a panasz beérkezését követő 30 napon belül megküldeni, kivéve, ha a fogyasztó panaszát szóban közli és a vállalkozás az abban foglaltaknak nyomban eleget tesz. A válaszadási határidő helyszíni vizsgálat vagy valamely hatóság megkeresésének szükségessége esetén egy alkalommal legfeljebb 15 nappal meghosszabbítható, de erről és ennek indokáról a fogyasztót írásban, a válaszadási határidő letelte előtt tájékoztatni kell.

  • A telefonos ügyfélszolgálatra érkező panaszról a vállalkozás köteles hangfelvételt készíteni, amelyet visszakereshető módon a bejelentés időpontjától számítva 2 évig köteles megőrizni. A fogyasztó kérésére a vállalkozás köteles a hangfelvétel fogyasztó általi visszahallgatását a szolgáltató ügyfélszolgálati helyiségében biztosítani, a hangfelvétel másolatát pedig köteles a fogyasztó kérésére 30 napon belül rendelkezésre bocsátani. A vállalkozás a hangfelvétel kiadását a fogyasztó azonosításán túl egyéb feltételhez nem kötheti. A fogyasztó részére hangfelvételenként egy alkalommal ingyenesen kell a másolatot biztosítani. A vállalkozás a hangfelvétel készítésével, megőrzésével és rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos kötelezettségéről, továbbá az egyedi azonosítószámról a fogyasztót a telefonos ügyintézés kezdetekor tájékoztatni köteles.
  • Jogszabály szerint telefonos eléréssel működtetett ügyfélszolgálat esetében biztosítani kell az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyintézést. A vállalkozás az ügyfélszolgálati ügyintézőnek az ügyfélszolgálat felé indított hívás sikeres felépülésének időpontjától számított 5 percen belüli élőhangos bejelentkezése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az ügyfélszolgálati ügyintéző élőhangos bejelentkezésére vonatkozó kötelezettség ellenőrzése érdekében az az elektronikus hírközlési szolgáltató, akinek hálózatából a hívást kezdeményezték, a fogyasztóvédelmi hatóság felhívására köteles közölni a hívás kezdő időpontjára és időtartamára vonatkozó, általa kezelt adatokat.
  • A fent leírtak alapján javasoljuk, hogy a vállalkozásnak a szóbeli panaszoddal és kicserélés iránti igényeddel kapcsolatos, határidőn belüli írásbeli válaszának hiánya, valamint a számodra elfogadhatatlan ügyintézés vonatkozásában megfogalmazott panaszodat (a szükség esetén bizonyítható károd következtében általad kért összeg megjelölésével együtt) küldd meg belföldi tértivevénnyel ellátva a vállalkozás részére. Javasolt továbbá a kicserélésre végső határidőt tűzni.
  • Ha a panaszra a törvényes határidőn belül nem érkezik a vállalkozás részéről írásbeli, indokolással ellátott válasz, lehetőséged van a panaszkezelés szabályainak megszegése miatt az illetékes járási hivatal fogyasztóvédelmi osztályán eljárást kezdeményezni a céggel szemben. Ha a korábbi panaszodra a vállalkozás részéről a törvényes határidőn belül nem érkezett írásbeli, indokolással ellátott válasz, már most lehetőséged van a panaszkezelés szabályainak megszegése miatt eljárást kezdeményezni, és az általunk javasolt írásbeli panasz megválaszolásának esetleges elmaradása esetén szintén lehetőséged lesz.
  • Abban az esetben, ha a vállalkozás elutasítja a panaszt, akkor dönthetsz úgy, hogy az igényedet az illetékes békéltető testület (bővebben itt: http://www.bekeltetes.hu/ ) előtt vagy közvetlenül a bíróság előtt érvényesíted. A békéltető testület ingyenes eljárása során a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján még mindig nyitott a lehetőség arra, hogy a felek az ügyben megállapodást kössenek. Az igényérvényesítés, illetve a bírósági eljárás során ingyenes jogi képviselet érdekében (bővebben itt: http://igazsagugyihivatal .gov.hu/jogi-segitsegnyujtas) lehetőség van a kormányhivatal jogi segítségnyújtó osztályához fordulni.

Felhasznált jogszabály:
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről [17/A.§, 17/B.§, 47.§ (9a) bek.
- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 

Ágyúval lő verébre a BKK

2017.12.16. 10:31 | Homár Hilda | 30 komment

165104_144747068917123_6622603_n11-630x350_1.jpg

A BKK-automaták megjelenése Budapesten igazi minőségi ugrást jelentett a lakosságnak. Vége lett a hó eleji lehangoló sorbanállásoknak, nem kellett többet a szürke aluljárókba és más csomópontokba vándorolni egy-egy köteg jegyért, sem nyitva tartó újságos bódékra vadászni, az ember egyszer csak simán megvehette a család bérleteit az esti kutyasétáltatás mellékhozadékaként. Csodás idők köszöntöttek ránk! Persze azért ebbe is sikerült egy magyaros csavart beletenni (biztos, hogy meg ne bolonduljunk a hirtelen ránk szakadt jóságtól) azzal, hogy ha az automatából kijövő jegy, bérlet valami miatt hibás, akkor egy irtó hosszú,  aránytalannak tűnő procedúra következik.  A nap kérdéseit már Tamástól idézem: "Miért éri meg a BKK-nak egy, az automata által rosszul nyomtatott jegy miatt hosszú (6 hetes) kivizsgálást indítani. Ezzel embereket foglalkoztatni (költség) és a végén visszautalni a pénzemet (ez is költség)?" 

Tisztelt Szerkesztőség!

Tudom, hogy már sokat írtak a BKK-s jegyautomatákkal és az ügyfélszolgálattal kapcsolatosan, de ha ez az eset nem velem történik meg, akkor nem hiszem el, hogy manapság van ilyen.

Szóval az eset úgy kezdődött, hogy tegnap reggel vettem egy ún. 5/30-as jegyet egy BKV jegyautomatából. Ennek az a lényege, hogy 30 napon belül öt napon utazhatok vele. Jegyet megkaptam a géptől és mentem a dolgomra.

Otthon vettem észre, – amikor elkezdtem kitölteni mely napokon akarom használni – hogy csak 4 nap van a jegyen, az ötödik napot a tetejénél meg levágta a gép. Semmi baj, előfordul ilyen (sajnos ami elromolhat, az el is romlik). Még este felhívtam a BKK ügyfélszolgálatot, ahol egy nagyon kedves hölgy elmondta, hogy be kell mennem egy ügyfélközpontba, és amennyiben a jegy típusa felismerhető (olvasható a QR kód), akkor simán kicserélik, ellenkező esetben jegyzőkönyvet vesznek fel. Tök korrekt!

Ma reggel útközben bementem a Móriczon lévő ügyfélközpontba, hogy kicseréljem a jegyet, és hát itt jött a hidegzuhany. Mint megtudtam ők hibás jegyet soha sem cserélnek, csak jegyzőkönyvet vesznek fel az esetről, ami alapján kivizsgálják az ügyet és ha jogos a panaszom visszaadják a pénzt. Köszönöm, – mondtam nekik – de én nem a pénzt akarom, hanem utazni szeretnék és rossz jegyet dobott a gép. Nem számít, elismerik, hogy rossz a jegy, de akkor sem cserélik ki. Jegyzőkönyvet vesznek fel, ami alapján kivizsgálják a panaszomat. Én meg ha a kivizsgálás ideje alatt utazni akarok vegyek másik jegyet.

Olvasson tovább!

Domino csomaggal óvatos parkolás javallott

2017.10.12. 15:53 | Homár Hilda | 49 komment

telekom-logo.jpg

N.N. ezúttal nem a halál, hanem a Telekom dominosok angyala azzal, hogy elmeséli, hogyan ne parkoljanak mobillal, ha nem akarnak úgy járni,  mint ő. 

Tisztelt Blog! Tisztelt Szakértők!

Sok Telekomos történetet olvasok itt és mostanra már csak minimálisak az elvárásaim a céggel kapcsolatban, de most mégis sikerült meglepniük és, bár soha nem gondoltam volna hogy írok, mégis elérték hogy billentyűzetet ragadjak.

Dominosként parkoltunk kb. 900 forintos egyenleggel, egy olyan helyen, ahol kb. 300 forint egy óra. Eredetileg egy órát szerettünk volna maradni, de a parkolás végén jött a meglepetés: nem tudtuk leállítani a parkolást (a STOP SMS ki sem ment a telefonról, hiába próbáltuk többször).

Innenől:
- Hívtam a parkolási társaságot, ahol azonnal elhajtottak, mondván, hogy hívjam a telekommunikációs szolgáltató a 1414-en
- Hívtam a 1414-et, de senki nem vette fel (autómata sem)
- Hívtam a rendes ügyfélszolgálatot a 1430-on, ahol összesen 3 emberrel beszétem, akik közül ketten kedvesek, de teljesen tehetetlenek voltak (inkább beszélő automaták, mint ügyfélszolgálatosok), sőt, ténybeli dolgokban is félretájékoztattak
- Végül a 3. ügyintéző egy leheletnyivel jobb volt, bár ő sem saját kútfőből, hanem hátteres kollegával folyamatosan egyeztetve.
- Ez a beszélgetés Összesen 56 perc volt (megnéztem a hívás listámat) és az álábbiak derültek ki:

A. Hiába állította az első két ügyintéző, a START és a STOP SMS-ek is pénzbe kerülnek, ráadasul \ugy tünik nem vonatkozik rájuk a "Domino Most" nevű opciós kedvezmény (probléma 1)

B. A rendszer maga úgy van kialakítva (és le-ÁSZF-ezve), hogy hiában szeretnénk csak 1 órát parkolni, úgy, hogy erre van is egyenleg, a rendszer egy sunyi húzással többlet parkolásra és/vagy nem tervezett feltöltésre kényszeríti a felhasználót, mert az elvártak helyett az alábbi történik (egy olyan példán példán keresztül érzékeltetve, ahol az SMS díja 25, a maximális parkolás 3 óra és és egy óra 300 Ft):

1. A "START" szónál a rendszer beterheli az SMS (25Ft) és a kényelmi szolgáltatás (elég rossz nevet választottak) árát (75ft), majd levonja az egyenlegből a maximálisan megengedett parkolási idő felhasználása esetén fizetett díjat (3-szor 300, azaz 900Ft), akkor is, ha ezzel lenullázza a számlátHa nincs elég egyenleg a maximális idő kihasználására (mert kevesebb az egyenleg mint 1000Ft), akkor is azonnal lenullázza az egyenleget és a maximális parkolás idejét kurtítja.
2. A szokásos nyugtázó SMS érkezik csak, amiben nem hívják fel a figyelmet a problémára (arra, hogy nullás egyenleg mellett nem lesz leállítható a parkolás).
3. Amikor az ember a parkolás végén elküldené, a "STOP" szót, maga a mobil hálózat ezt már nem engedi, mert ez az SMS 25 Ft volna, de egyenleg már nincsen, mert olyan összeg van blokkolásban, amit fel nem használt parkolásért vont le a rendszer.
4. Ilyenkor az ember nyilván nem érti miért nem megy el a STOP, hiszen volt elég egyenlege (először telefon, majd hálózati problémára gyanakodtunk) és nincs más választása, mint hogy azonnal rohan feltöltési lehetőséget keresni, vagy akarata ellenére bebukja maximális parkolási idő fel nem haznált részét is (probléma 2).

C. Teljesen inkompetens az ügyfélszolgálatnak az a része, amit az ügyfél el tud érni és azt aki a háttércsoportból helyesen tudna válaszolni valamire, kifejezett kérésre sem hajlandóak kapcsolni, így a beszélgetés állandó bizonytalaságból, félretájékoztatásból és hivástartásból áll, úgy hogy az ember egy végtelen hívás végén még így sem lehet biztos a dolgában (probléma 3). A mi esetünkben a 3 ügyfélszolgálatos egyik sem tudta megmondani, hogy miért nem tudjuk megállítani a parkolást.

Bónusz: az első két ügyfélszolgálatos közül az egyik azzal hitegetett, hogy a kollágájuk majd leállítja nekünk a parkolást telefonos kérésre, hogy a hiba keresése közben legálább már ne kelljen fizetni (elálltunk a parkoló helyről) de a végén ezt is megtagadták, hiába próbáltam ragaszkodni hozzá, ill. hiába rendelkeztem minden szükséges információval (személyes adatok, jelszó stb.). Az volt a válasz, hogy rendszerük erre nem alkalmasa.

A beszélgetés során elhangzott valami olyasmi, hogy azért működik így a rendszer, mert nincs jobb. Attól az esettől eltekintve, hogy a "nincs jobb"-at úgy ertik, hogy a "kizárólag a Telekom szempontjából nézve nincsen jobb", cáfolni szeretném, hogy ennél ne lenne jobb megoldás és minden bizonnyal tisztességesebb. Állításunk alátámasztására néhány példa a lehetséges megoldásokra:
- Mindent megoldana, ha STOP szót ingyenesen, vagy nullás egyenleg mellett is lehetne küldeni.
- Ha ez nem megy, akkor a rendszernek nem szabadna semmit előre blokkolnia, hanem ahogy telik az idő, úgy vonná le a jogos díjat az egyenlegből. Ez lenne a legtermészetesebb és legéletszerűbb megoldás.
- Ha a Telekom ragaszkodik blokkolás-alapú rendszerhez, akkor a maximális parkolási időhöz tartozó díj blokkolásakor a STOP SMS elküldéséhez tartozó díjcsomag szerinti összeget nem szabadna blokkolnia a rendszernek. Ez lenne a legtermészetesebb és legéletszerűbb megoldás, arra az esetre, ha a szolgáltató ragaszkodik a blokkoláshoz.
- Ennél még egy fokkal kifinomultabb megoldás, ha a STOP-hoz tartozó díjat is blokkolja, de az nem használja fel parkolásra (nem számítja bele a parkolási időbe), hanem majd csak akkor használja ha az adott parkolásra vonatkozó STOP SMS érkezik. Ha ilyen nem érkezik, akkor a 25Ft vagy jóváíródik, vagy a parkolásra felhaználásra kerül. stb.

Kérdéseim a fórumhoz és a szakértőkhöz:

Probléma 1 : Rendben van-e, hogy a szolgáltató magasabb áron (25 Ft) méri a parkolási SMS-eket, mint amit a saját tájékoztatója ( https://www.telekom.hu/lakossagi/szolgaltatasok/mobil/domino-dijcsomagok/domino-most állít: "9 Ft Percenként és SMS-ként hálózaton belül belföldön és az EU-ban" (tekintettel arra, hogy a START és a STOP SMS-ek hálózaton belül üzenetek) arra hivatkozva, hogy az ÁSZF-ben ez a magasabb díj van, azaz ellentmondás van az ÁSZF és az egyéb hivatalos tájékoztat's között és a szolgáltató az ügyfélre nézve a hátrányosabb díjat alkalmazza?

Probléma 2 : Ekepzelhető-e, hogy a Telekom rendszerének működése és/vagy annak ÁSZF-je a fent leírtak vonatkozásában tisztességtelen? Ha igen, milyen lehetőségei vannak az ügyfeleknek és hatóságoknak a múltra nézve kompenzációt, a jövőre nézve pedig változás kikényszeríteni?

Probléma 3 : Van-e barmi kötelem a vonatkozó jogszabályokban, annak kapcsán, hogy ha a szolgáltató hivatalos ügyfélszolgálata rendszeresen, az ügyfél kárára helytelen tájókoztatást ad, pl. díjszabási ügyben?

Üdvözlettel:

N.N.

 

Kedves Homár Olvasó!

Az általad felvetett probléma valóban bosszúságra adhat okot, és vélhetően sokakat érinthet.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (Kkt.) 9/D.§ (2) bekezdése értelmében „A helyi közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánúton, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken járművel történő várakozás biztosítását célzó közszolgáltatást a tulajdonos, illetve aMagyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 16/A. §-a szerinti szolgáltató köteles ellátni.” Az ezen helyeken történő várakozás a tulajdonos, illetve a szolgáltató és avárakozási terület igénybevevője közötti polgári jogi jogviszony, amelynek alapján -a Kkt. 9/D.§ (6) bekezdése szerint- a parkolásiszolgáltatást igénybe vevő által megfizetett várakozási díj és pótdíj összege a helyi önkormányzatot illeti meg, a szolgáltató pedig legalább a szolgáltatás ellátásához szükséges költségekre jogosult. A Kkt. 15/A.§ (4) bekezdése szerint a helyi önkormányzatnak a várakozási díj mértékét a várakozási terület jellemzői, így például a várakozási terület településen belüli adottságainak és a különböző fizetési lehetőségek biztosításának a figyelembevételével kell meghatározni. 

A fent leírtak alapján a mobiltelefonos parkolási díjfizetési rendszer használata esetén fizetendő SMS díj vélhetően a várakozási terület igénybevételével összefüggő polgári jogi jogviszony következtében felmerülő fizetési kötelezettségedhez kapcsolódhat, amire a helyi önkormányzat vagy a parkolási szolgáltató által és a MagyarTelekom Nyrt. által közszolgáltatásra esetlegesen megkötött szerződésben meghatározott szabályok és díjak vonatkozhatnak, eltérve esetleg a közted és a MagyarTelekom Nyrt. között az elektronikus hírközlési szolgáltatás vonatkozásában megkötött szerződésben foglalt SMS díjtól.

Ennek kétséget kizáró megválaszolása azonban álláspontunk szerint a Magyar Telekom Nyrt.-nek áll módjában, amelynek érdekében javasoljuk az üggyel kapcsolatos írásbeli panaszodat belföldi tértivevénnyel megküldeni. Ha törvényes határidőn (kézhezvételtől számított 30 nap, közszolgáltató esetén pedig 15 nap) belül nem érkezik részedre indokolással ellátott írásbeli válasz, akkor az illetékes kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztályához fordulhatsz. A panasznak a szolgáltató általi elutasítása esetén az illetékes békéltető testülethez, illetve bírósághoz fordulhatsz.

Ha a szolgáltató eljárását nem tartod jogszerűnek, lehetőséged van továbbá az előfizetők érdekeinek védelme körében általános hatósági felügyeleti és piacfelügyeletiszervként eljáró Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz fordulni, amely ellenőrzi az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok elektronikus hírközlési szolgáltatók általi betartását, és eljár azok megsértése esetén. Panasszal élhet a Média- és Hírközlési Biztosnál az az előfizető, akit az elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybe vétele során érdeksérelem ért, vagy akinél az érdeksérelem bekövetkezésének közvetlen veszélye áll fenn. A panaszt írásban kell benyújtani postai úton, illetve a Média- és Hírközlési Biztos honlapján található űrlapon, amennyiben az előfizető rendelkezik ügyfélkapus azonosítóval.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat megvalósulását erre irányuló írásbeli bejelentés alapján az illetékes kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztálya jogosult vizsgálni. Abban az esetben, ha a kereskedelmi gyakorlat a gazdasági verseny érdemi befolyásolására alkalmas, akkor a jogsértés vizsgálata a Gazdasági Versenyhivatalhatáskörébe tartozik.

A tisztességtelen általános szerződési feltétellel kapcsolatosan kereset benyújtására van lehetőség az illetékes bírósághoz. A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés részévé váló tisztességtelen szerződési feltétel semmis, amely semmisségre a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni.

Jogszabály szerint az elektronikus hírközlési szolgáltató köteles a hibabejelentéseket is visszakövethető módon, hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíteni, és az adatkezelési szabályok betartásával azt legalább 1 évig megőrizni. Az ügyfélszolgálat munkatársa általi esetleges téves tájékoztatásból eredő és bizonyítható károd esetén kártérítési igény érvényesítésére nyílhat lehetőséged.

Felhasznált jogszabály:
-2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről  
- 1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről  
-1997. évi CLV. törvényfogyasztóvédelemről  
-2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 
- 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 

Neked mekkora összeg kompenzálna egy órákig tartó, idegőrlő ügyintézést?

2017.09.27. 14:41 | Homár Hilda | 25 komment

istock_000020290804xsmall.jpg

"Minimum 10 ügyintézővel folytattam tartós beszélgetést, 2 üzletben voltam fölöslegesen, és órákat hallgattam Telekom szignált. Ezek után 3000 forint hihetetlenül kevés."- ha érezted már így magad, olvasd el, hogy mit tehetsz hasonló esetben!

Kedves Homár!

A legújabb Telekomos kálváriámat szeretném megosztani Veletek és egyben tanácsot is kérni a témával kapcsolatban, hogy mit tehetek még egyszerű fogyasztóként.

A történet másfél hónapja kezdődött, nem sokkal a nagy Telekomos portfólióváltás után. Úgy döntöttem, hogy átállok az új díjcsomag kombinációra (régi előfizetésemből 1 év hűségidő volt hátra, készülékhűség nélkül). A többszöri személyes egyeztetés után kiválasztattam a díjcsomagot, és "díjcsomag váltás" opcióval (nem újraszerződés) átálltam az új díjcsomagra, havidíj kedvezményt választva. Az egyeztetések során többszöri megerősítést kaptam arról, hogy az említett díjcsomag váltás nem jár a hűségidő növelésével - ami egy igen fontos szempont volt számomra. 

Kiállításra került az első törthavi számlám. Látván, hogy túl magas a fizetendő összeg, betelefonáltam. Ekkor az első ügyintéző megállapította, hogy nincs rajta a korábban említett havidíjkedvezmény, de ez percek alatt megoldható egy másik kolléga segítségével. Átkapcsolt egy másik ügyintézőhöz, aki megerősítette, hogy nincs a díjcsomagon a havidíj kedvezmény, de semmi gond, azonnal ráteszi, és az előző havi számlából jóváír 2000 Ft-ot. - Milyen kedves, gondoltam. 

Negyed óra elteltével újra megnéztem az elektronikus számlámat, ekkor vettem észre:

Hátralevő hűségidő: 24 hónap

Az ügyintéző szó nélkül újraindította a két éves hűségidőt, bármilyen tájékoztatás és beleegyezés hiányában. 

Azonnal hívtam őket újra. Felvette egy újabb ügyintéző, elmeséltem a történetemet, mire egy kis türelmet kért, hogy egyeztessen a kollégával, aki a hűségidőt a nyakamba varrta. Jött is a válasz:

A kolléga tájékoztatta Önt, ez így van rendjén...

Miután többszöri kísérletet tett arra, hogy elhitessen velem egy olyan beszélgetés részletet, amiben biztos voltam, hogy nem történt meg, kikértem a hangfelvételeket. A válasz az volt, hogy ezt csak személyesen az üzletben kérhetem ki.

Épp szabadnapom volt, így be tudtam menni egy Telekom üzletbe, hogy minél hamarabb lezárjam ezt a történetet (legalábbis szerettem volna, ha így történik). 
1. üzlet: 45 perc várakozás. Végeredmény: ők csak partnerüzlet, ilyennel nem foglalkoznak.
2. üzlet: 30 perc várakozás. Végeredmény: az üzletekben ilyennel nem foglalkoznak, csak az ügyfélszolgálatnál tudom kikérni a hangfelvételt. - Rendben van, akkor ezt beszéljék meg az ügyfélszolgálattal is - hívattam az üzletvezetőt, közben pedig tárcsáztam az ügyfélszolgálatot, így ők megbeszélték, hogy nem lehet személyesen semmit intézni, "félre lettem tájékoztatva". 

Mindezek után bejelentettem két panaszt: 
1. A beleegyezésem nélkül meghosszabbított hűségidő miatt
2. Egy teljes napom ráment arra, hogy minden irányból félretájékoztattak 

Felvették a panaszokat, az eredményt és a hangfelvételeket postán küldik. 

Egy hét múlva visszatelefonáltam, ahol az ügyintéző elmondta, hogy lezárták az első reklamációt, elismerték, hogy nem volt tájékoztatás a hűségidő módosításával kapcsolatban, és törlik a hűségidőt. 
Arra a kérdésemre, hogy hol az említett levél, illetve hangfelvételek, az volt a válasz, hogy már kipostázták XY címre. Igen ám, ezzel csak az volt a probléma, hogy az említett lakcím egy teljesen hibás cím volt, soha életemben nem laktam azon a címen (de még csak hasonlón sem), sőt, még csak nem is hallottam róla, így nem értem, hogy kapcsolhatták hozzám az említett címet. Egész véletlenül a levelemet minden bizonyítékkal egy nem létező címreküldték, érdekes...

Eltelt egy újabb hét, ma újra telefonáltam, hogy még mindig nem kaptam postán semmit. Válaszul azt kaptam, hogy a második reklamációmat is lezárták, jóváírnak 3000 forintot (!) a kellemetlenségért, a papírok és a hangfelvételt pedig ezen a héten küldik. Továbbá amennyiben nem értek egyet a döntéssel (márpedig nem), akkor a Békéltető testülethez tudok fordulni.

Összeszámolva minimum 10 ügyintézővel folytattam tartós beszélgetést, 2 üzletben voltam fölöslegesen, és órákat hallgattam Telekom szignált. Ezek után 3000 forint hihetetlenül kevés. Kérlek ha tudtok segítsetek, nem szeretném ennyiben hagyni, miután sorozatosan hülyének néztek és órákat pazaroltam el az egészre.

Üdv,

Máté

Kedves Máté!

A vonatkozó jogszabályok szerint a szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell, ha pedig a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni, telefonon közölt szóbeli panasz esetén pedig a fogyasztónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. A vállalkozás a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát 5 évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.

Az ügyfélszolgálat minden esetben köteles a vállalkozás panasszal kapcsolatos álláspontját és intézkedéseit indokolással ellátva írásba foglalni, és a fogyasztónak a panasz beérkezését követő 15 napon belül megküldeni, kivéve, ha a fogyasztó panaszát szóban közli és a vállalkozás az abban foglaltaknak nyomban eleget tesz. A válaszadási határidő helyszíni vizsgálat vagy valamely hatóság megkeresésének szükségessége esetén egy alkalommal legfeljebb 15 nappal meghosszabbítható, de erről és ennek indokáról a fogyasztót írásban, a válaszadási határidő letelte előtt tájékoztatni kell.

A telefonos ügyfélszolgálatra érkező előfizetői panaszról a szolgáltató köteles hangfelvételt készíteni, amelyet visszakereshető módon a bejelentés időpontjától számítva 2 évig köteles megőrizni. Az előfizető kérésére a szolgáltató köteles a hangfelvétel előfizető általi visszahallgatását a szolgáltató ügyfélszolgálati helyiségében biztosítani, a hangfelvétel másolatát pedig köteles az előfizető kérésére 30 napon belül rendelkezésre bocsátani. A szolgáltató a hangfelvétel kiadását az előfizető azonosításán túl egyéb feltételhez nem kötheti. Az előfizető részére hangfelvételenként egy alkalommal ingyenesen kell a másolatot biztosítani. A vállalkozás a hangfelvétel készítésével, megőrzésével és rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos kötelezettségéről, továbbá az egyedi azonosítószámról a fogyasztót a telefonos ügyintézés kezdetekor tájékoztatni köteles.

Jogszabály szerint telefonos eléréssel működtetett ügyfélszolgálat esetében biztosítani kell az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyintézést. A vállalkozás az ügyfélszolgálati ügyintézőnek az ügyfélszolgálat felé indított hívás sikeres felépülésének időpontjától számított 5 percen belüli élőhangos bejelentkezése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az ügyfélszolgálati ügyintéző élőhangos bejelentkezésére vonatkozó kötelezettség ellenőrzése érdekében az az elektronikus hírközlési szolgáltató, akinek hálózatából a hívást kezdeményezték, a fogyasztóvédelmi hatóság felhívására köteles közölni a hívás kezdő időpontjára és időtartamára vonatkozó, általa kezelt adatokat.

A fent leírtak alapján javasoljuk, hogy a szolgáltató határidőn belüli írásbeli válaszának hiánya, a hangfelvétel másolata megküldésének elmaradása, valamint a nem megfelelő ügyintézés vonatkozásában megfogalmazott panaszodat (a szükség esetén bizonyítható károd következtében általad kért összeg megjelölésével együtt) küldd meg belföldi tértivevénnyel ellátva a szolgáltató székhelyére. Ha a panaszra a törvényes határidőn belül nem érkezik a szolgáltató részéről írásbeli, indokolással ellátott válasz, lehetőséged van a panaszkezelés szabályainak megszegése miatt az illetékes járási hivatal fogyasztóvédelmi osztályán eljárást kezdeményezni a céggel szemben.

Tekintettel arra, hogy a korábbi panaszodra a szolgáltató részéről a törvényes határidőn belül nem érkezett írásbeli, indokolással ellátott válasz, már most lehetőséged van a panaszkezelés szabályainak megszegése miatt eljárást kezdeményezni, és az általunk javasolt írásbeli panasz megválaszolásának esetleges elmaradása esetén szintén lehetőséged lesz.

Ha a szolgáltató eljárását nem tartod jogszerűnek, lehetőséged van az előfizetők érdekeinek védelme körében általános hatósági felügyeleti és piacfelügyeleti szervként eljáró Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz fordulni, amely ellenőrzi az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok elektronikus hírközlési szolgáltatók általi betartását, és eljár azok megsértése esetén. Panasszal élhet a Média- és Hírközlési Biztosnál az az előfizető, akit az elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybe vétele során érdeksérelem ért, vagy akinél az érdeksérelem bekövetkezésének közvetlen veszélye áll fenn. A panaszt írásban kell benyújtani postai úton, illetve a Média- és Hírközlési Biztos honlapján található űrlapon, amennyiben az előfizető rendelkezik ügyfélkapus azonosítóval.

Felhasznált jogszabály:
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
2/2015. (III.30.) NMHH rendelet az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól 

süti beállítások módosítása