Tékozló Homár


Tudatosfogyasztó-képző: Hogy tudással felvértezve vihesd vissza a kilyukadt cipőt!

2018.09.03. 10:26 | Homár Hilda | 14 komment

jd.jpeg

Előző cipős posztunkban röviden összefoglaltuk a vonatkozó okosságokat, de több jogszabály és tudnivaló van földön és égen, mint ami oda befért, és mielőtt a kedves Homár-olvasók agya beletört volna a sok tudásba, kimenekítettük az amúgy rém hasznos és fontos összefoglaló hosszabb verzióját ide. A hossza senkit ne riasszon el, teljesen érthető a szöveg, úgyhogy hajrá, előre a tudatos fogyasztóvá képződés felszabadító útján!

Előre kell bocsátani, hogy az alábbiakban a jogszabályi minimumról lesz szó, amelyekhez képest számos cég üzletpolitikai megfontolásból jóval kedvezőbb szabályokat alkalmaz. A fogyasztó számára kedvező irányú eltérés mindig lehetséges, és kifizetődő is, hiszen jól látható, hogy a minimum szabályok betartása önmagában már egyre kevésbé elegendő a fogyasztói elégedettség eléréséhez. Arról nem is beszélve, ha még ezeket sem tartják be. Ha egy vállalkozás úgy dönt, hogy kedvezőbb szabályokat alkalmaz, arról a fogyasztót érdemes a vásárlást megelőzően megismerhető formában tájékoztatni. Az alábbiakban mindvégig a magánszemély fogyasztó vs. kereskedő/vállalkozás/ forgalmazó relációra értendő szabályokról lesz szó. A fogyasztóval szemben mindig első sorban az a vállalkozás felel, akitől közvetlenül vásárolt! Az értékesítési láncban előrébb elhelyezkedő szereplőkre (bármennyire is bevett szokás ez a legtöbb cégnél) csak kivételes esetben lehet hivatkozni, a hibás tejesítésért az felel, aki a dolgot a fogyasztónak eladta és tőle a vételárat átvette. Lássuk a minimum szabályokat!

Olvasson tovább!

Ha a cég időközben tönkre ment, ki fizeti meg a vacak termék miatt keletkező kárt?

2018.07.25. 11:52 | Homár Hilda | 26 komment

p8248937_1.JPG

Te is azt tippeled, hogy egy idős macskás néni százéves leharcolt ülőgarnitúrájáról látsz nem túl felvillanyozó képeket? Na, ennél nem is tévedhettél volna velem együtt nagyobbat! Ugyanis az elkeseredett tulajdonos mindössze 2 és fél éve vásárolta a kanapét és a foteleket, amiket családja és barátai segítségével igyekezett rendeltetésszerűen un. üldögélésre használni. A talán még elkeserítőbb, de kevésbé meglepő fordulat az, hogy a gyártó cég felszámolás alatt van.

Kedves Homárom!

2013.augusztus 12-én vettem egy műbőr-garnitúra fotel+rekamiét. 319.000.- forintért. p8248932-001.JPGAz 2 és fél év után kezdte elveszíteni a felső (műbőr) rétegét. Semmi baj. Majd garanciálisan. Bejelentettem. Semmi.

Két hónap után fogyasztóvédelmi felügyelőség. De a cég időközben "tönkre ment". Így ki fizeti meg a kárt?

p8248929.JPG

Maradt volna a bíróság, meg a rossz minőségű termék forgalomba hozatala. A rendőrség és az ügyészség nagyívben tett a dologra. Az "okos" rendőr még meg is magyarázta, hogy biztosan nem tartottam karba. És ehhez mi köze lenne. De ahogy előírták félévente átkentem bőrolajjal, mert azt mondták, hogy újrafeldolgozott bőr. Azaz megőrölték és textilre felvitték. De ez sajnos - mint kiderült nem volt igaz - mert a legolcsóbb - szerintem könyvkötő műbőrt használták. De én nem értek hozzá. No erre a rendőrség és az ügyészség (rossz minőségű ipari  termék, stb.) változatlanul. le sem. Ennyit a fogyasztóvédelem hatósági megnyilvánulásiról!

A cég szép csöndben tönkrement, 7 károsult próbált még valamit kimenteni, de nem sikerült. Nekem sem. És ez nem rossz minőségű ipari termék, stb.? Mert a rendőrség és az ügyészség változatlanul le sem.... Pedig azért írtam az ügyészégnek. Válasz? Ja, az nincs. Legalább is én nem kaptam.

Ja! A csődbement cég neve:"Bábszki Bútor és Lakberendezési Kft, 01-09-131921, 2000 Szentendre, Tómellék utca 21.) Ügyes tulaj! Majd alapít egy másikat.

 

Tisztelt László!

 Az általad leírtak valóban elégedetlenségre adhatnak okot.

A cég adatait a www.e-cegjegyzek.hu weboldalon megtekintve megállapítható, hogy a cég felszámolási eljárás alatt áll, azaz még nem törölték a cégjegyzékből, és a felszámolási eljárás során a cég hitelezői a jogszabályi előírások szerint a felszámolónál bejelentve érvényesíthetik a céggel szembeni követeléseiket.

A büntetőeljárás lefolytatását nem tisztünk megítélni, tekintettel arra, hogy annak részleteit csak az eljárásban résztvevők ismerik, továbbá arra, hogy a szakterületünk a fogyasztóvédelmi jog, így az üggyel kapcsolatban a fogyasztóvédelmi jogszabályok rendelkezéseiről áll módunkban tájékoztatást adni.

Jogszabály szerint az adásvételi szerződés hibás teljesítésről van szó, ha a termék a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek, és ezért a hibás teljesítésért az eladó vállalkozás kellékszavatossággal tartozik, a gyártó pedig termékszavatossággal.

 1./ Jogszabály szerint az eladó az adásvételi szerződés hibás teljesítéséért a teljesítéstől számított 2 évig kellékszavatossággal tartozik, függetlenül a termék vételárának összegétől. A kellékszavatossági igény alapján a fogyasztó választása szerint elsődlegesen kijavítást, kicserélést, másodlagosan pedig árleszállítást vagy elállás mellett a vételár visszafizetését kérheti.

A leveled alapján a hiba jelentkezésekor a vásárlástól már eltelt a 2 év.

2./ Felmerülhet továbbá termékszavatossági igényt érvényesítésének lehetősége is a gyártóval szemben. A termékszavatosság alapján kérheti a gyártótól, hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy a terméket cserélje ki. A termék akkor minősül ez esetben hibásnak, ha nem felel meg a terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalkor hatályos minőségi követelményeknek, vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. A törvény szerint gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója. A gyártót a termékszavatosság az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított 2 évig terheli.

3./ A Forgalmazó, gyártó a vállalhat ún. szerződéses jótállást, ha ez megtörtént és még határidőben vagy, akkor ezzel is élhetsz.

A fent leírtak alapján álláspontunk szerint az igényérvényesítésre a cég törvényes képviselőjével, illetve tulajdonosával szemben egy esetleges bírósági eljárás során nyílhat lehetőség, amennyiben a rendőrség nyomozását követően az ügyészség vádat emel az illetékes bíróság előtt.

 Felhasznált jogszabály:
- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről  
- 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről  
- 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól  
- 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól 

A bíróság szerint nem jár, a Díjbeszedő azért csak kéri minden hónapban, mi az?

2017.09.27. 11:58 | Homár Hilda | 32 komment

8599415_af8466181efb06f24f3ede46b88ac8f7_m.jpg

Tartozás, nyilván, de kié? Olvasónk csatolta a leveléhez az összes iratot, úgyhogy nem a levegőben áll a sztori, ami szerint hiába utasította el a bíróság jogerős ítéletben a Díjbeszedő követelését, ők csak küldik továbbra is neki a csekekket.

Kedves Homár!

2010-ben vettem egy társasházi lakást, amikor az előző tulaj csatolt egy 0 ft-os tartozás igazolást a Díjbeszedő Faktorháztól.

2013-tól felszólító számlákat kaptam a Díjbeszedőtől, hogy a társasház 2006-tól  meglévő tartozásait elosztották a lakók között, és én is fizessem be a részemet, 220-240 000 ft között változik minden iraton.

Nem fizettem, a végrehajtásra ellentmondással éltem, bepereltek.

Olvasson tovább!

Aki perre ment az Extreme Digitallal

2016.06.30. 16:13 | Homár Hilda | 166 komment

extreme_digital_1.jpg

Gyula aztán nem pöcsölt. Dokumentált, reklamált, elállt, fizetési meghagyott és végül bíróságig jutott a céggel. Tanulságos történet.

 

Lehet, hogy néhányaknak segítségére lesz az én történetem.

Rövid verzió a képek kedvelőinek:
- Extreme Digitalnál rendeltem fényképezőt
- a futárnál beikszeltem, hogy sértetlenül átvettem,
- hiányzó akkut jeleztem
- pénzért küldtek
- nem vettem át
- nem jelentkeztek
- elálltam.
- Visszaadáskor karcolást találtak az alján, ezért értékcsökkentve akarták kifizetni
- nem fogadtam el, fizetési meghagyást adtam a maradékra,
- ellentmondtak, per lett
- a bíróságon pedig mind buktunk (amolyan egyezség formájában).

Hosszú verzió (nagyon hosszú) - a véleményemet, - tehát ami nem tény, - dőlt betűvel írom:

Nyaraláshoz szerettem volna egy rendes fényképezőt, ezért 2015. augusztus 12-én az ED honlapján rendeltem egyet, amit 14-én kiszállított a Royal Sprint. A futár, - ahogy az lenni szokott, - rohant, gyorsan bejelölte a három rubriká:
- Csomagolás állapot: sértetlen
- Termék állapot: sértetlen
- Csomagot megbonthattam: igen.
Én pedig aláírtam, majd beballagtam a lakásba és videorögzítés mellett kicsomagoltam a kapottakat.

Azonnal jeleztem a honlapjukon keresztül, hogy a csomag hiányos, nincs benne akku. Az, hogy nincs fólia az LCD panelon, furcsa volt, de nem jeleztem. 

Augusztus 25-én kérték elnézésemet és a kért pótlás berendeléséről tájékoztattak. Augusztus 27-én a kiszállítást szeptember 3-ára kértem, de sajnos utánvéttel adták fel, így az átvételt visszautasítottam.
Szeptember 4-én az ED visszakapta az akkuját/akkumat a futárszolgálattól, 5-én pedig e-mail-ben megköszönték az átvett akku vásárlását (a honlapjukon pedig minden megrendelésem teljesített állapotúvá vált). A nyaraláson már túl voltam, képeket egy gagyi kölcsöngéppel csináltam, így nagyjából nem voltam a továbbiakban kíváncsi a cég szerencsétlenkedésére, jövő nyáron megpróbálom a vásárlást máshol.

Szeptember 8-án bevittem az egész csomagot úgy, ahogy kaptam (leszámítva, hogy a doboz nyitva volt, persze), elálltam a vásárlástól (hibás teljesítésre hivatkozva!). Ekkor olyan vizsgálódás következett, amilyet én az átvételkor elmulasztottam. Jó erős fénynél alaposan átnézte az átvevő és a fényképező alján karcolásokat fedezett fel. Emiatt az átvétel máris feltételes átvétellé változott, hiába is reklamáltam, hogy nem tudtam használni az egyedi akku nélkül, így hogy én karcoljam össze, elég valószínűtlen (a szőnyegem nem igazán, vagyis igazán nem karcol). És itt esett le valami.

Hogy inkább az lehet, hogy azért nincs akku, mert kifelejtették a visszapakoláskor; azért nincs fólia, mert már valaki levette; valamint azért karcos a gép, mert már valaki használta. Természetesen azonnal vissza lett ez utasítva, hiszen aláírásommal igazoltam a sértetlenséget átvételkor. Én pedig visszautasítottam az indirekt gyanúsítást, hogy a fényképezőt a maga használhatatlan formájában bármilyen módon is használtam volna, vagy sérülést okoztam volna rajta.

Az eredmény várható volt, 9-én hívtak, hogy átvehetem karcosan a pótolt akkuval, vagy értékcsökkenést felszámítva visszaveszik. Kértem, hogy írják ezt meg.

15-én ismét hívtak, ekkor már konkrét számot kaptam az értékcsökkenés mértékére. 30 %-ra gondoltak, vagy elősegítendő, hogy vegyem át a - szerintem használt - fényképezőt, adnak 20.000 Ft kedvezményt (ez kb. 9,5 %). Számomra egyértelmű volt a válasz, nem fogadtam el, kértem a teljes vételár visszafizetését, vagy az elhangzottak megírását. 

22-én fizetési felszólítást vittem be, amit nem akartak az üzletben érkeztetni, így a vásárlók könyvébe tett bejegyzésem mellé átadtam.Válasz:

Boltunkban a cég nevében aláírásra jogosult személy nincs, így érkeztetni nem áll módunkban hivatalos iratokat.

30-án végre megírják a 30 %-os ajánlatot, amit én a fizetési felszólításra hivatkozással ismét visszautasítottam.

Október 1-jén e-mail-ben megírták, hogy álláspontjuk változatlan.

Október 14-én pedig lejárt a fizetési határidő, ám előtte egy nappal átutalják a csökkentett vételárat. (Mégiscsak megvan a levelem?)

Átverve érzem magam, mérges vagyok és egyre elszántabb. 15-én közjegyzőnél beadom a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmemet 63.747 Ft-ra, befizetem az 5.000 Ft eljárási díjat, valamint a nem kötelező 7.500 Ft végrehajtói kézbesítés díját. (Ezt annak elkerülésére, hogy hosszasan húzódjon az ügy a "nem kereste" jelzéssel esetlegesen visszaküldött, azaz át nem vett levél miatt.) 

Erre november 10-én érkezik az ED ellentmondása, majd 14-én hozzám a perré alakulást megállapító határozat. December 1-jén beadom a keresetlevelet, további 10.000 Ft illeték megfizetése mellett. (Az eljárás illetéke 15.000 Ft, de a FMH 5.000 Ft-ja beszámítható.) 2016. január 7-én jön a tárgyalásra idéző végzés. 

2016. március 24-én az ED székhelye szerint illetékes bíróságon kezdődik a meccs köztem és az ED ügyvédje között.

Első ajánlat, hogy zárjuk rövidre az ügyet, megkapom a fényképezőt akkustól, meg kifizetik az 5.000 Ft-ot, amit FMH-ra költöttem és mindenki megy a dolgára. Gondoltam, ez vicc, de komolynak tűnt, így az egyezségre irányuló javaslatot lendületből elutasítottam.

Következett az álláspontok ismertetése a T. Bíróság előtt. Az ügyvéd úr jelezte, hogy elég szar helyzetben vagyok (persze nem így), mert általam elismert okirati bizonyíték szól arról, hogy az ED tutifrankó módon teljesített. Én pedig előadtam, hogy ennek már az is ellentmond, hogy a hibás teljesítés egyfajta elismeréseként az akku pótlásáról intézkedtek.

Előadtam továbbá, hogy teljesen életszerűtlen feltételezés az, hogy a futár a kézbesítés számára történő igazolása nélkül a csomagot átadja, melyet a címzett megbont, szétszed, majd a használati utasítás alapján a tartalmat tételesen és egyenként ellenőrzi. Ezzel a teremben nem értett velem egyet senki. Rákérdeztem tehát, hogy el tudják-e képzelni, hogy hány kézbesítés történne, ha ez így folyna minden címen? Hogy szerintük tényleg kibonthatok-e egy olyan csomagot, amit még nem vettem át? Az első kérdéssel nekem nem kell foglalkoznom, a második pedig szerintük így van.

Nem húzom túl hosszúra, a feszültség egyre nőtt, mert a tárgyalásra szánt egy óra végéhez közeledtünk rohamosan és nem látszottak közeledni az álláspontok, de az új tárgyalási nap újabb költség a vesztes félre nézve. Hogy ki is lesz az, az még ennyi idő után sem látszott számomra világosan. (A tárgyalásig nagyon biztos voltam). Rendkívüli határozottságot láttam ugyanis annak kérdésében, hogy az okirat az márpedig okirat. 

A vége felé a jelen lévők tudtára adtam, hogy az okirat szerintem támadható és a kicsomagolási videó remekül bizonyítja, hogy a kicsomagolás nem történhetett meg a futár jelenlétében, nem beszélve arról, hogy azokat a bizonyos ikszeket sem én jelöltem be, nekem már csak az aláírás maradt (ez pedig írásszakértő nélkül is messziről látszott a "bizonyítékon"). Az ügyvéd szerint az látatlanban is nagyon valószínű, hogy nem sok mindent bizonyít a videóm. Én ezt nagyon nem így gondoltam, de nem szerettem volna ebbe az irányba elmenni, jogérzékem sokkal kevesebb van, mint igazságérzetem.

A megállapodás végül az lett, hogy szégyenszemre megkapom a fényképezőt a telefonon ajánlott kedvezménnyel csökkentett összegért, továbbá kínkeserves küzdelem árán nem kell kifizetnem a vitára fordított pénzeszközöket sem (az egyezség miatt a tárgyalás illetéke 1.000 Ft-ra csökkent, a maradék 9.000 Ft-ot a NAV-tól kellett visszaigényelnem.).

A tárgyalásra készülve összeszedtem az elmúlt 2-3 év rengeteg ED-vel kapcsolatos panaszát, ahol használt, demo, hibás termékeket értékesítettek, a rengeteg beszámolót, ahol húzták-halasztották a vételár visszafizetését. Ezzel kívántam rávilágítani az alperes jóhiszemű üzletvitellel össze nem egyeztethető gyakorlatára utaló "jelekre". :) Sajnos feleslegesen dolgoztam vele, mert "az én ügyemmel kapcsolatban ezeknek nincs relevanciája". Szerintem van, de én nem vagyok bíró/nő, hogy ezt eldöntsem.

Tudom, ha előtte tájékozódtam volna... Tudom, tudom.
Az ED egyébként nem veti magát alá a Békéltető Testület döntésének..

A fényképező egyébként szuper, csak valahogy nem érzem az enyémnek.

Kíváncsian várom a hozzászólásokat...

Gyula

Hagynunk kellene, ha megtámad egy bedrogozott autós?

2014.04.30. 14:49 | jackyll | 451 komment

bunyospityu.jpg

Kezd divatba jönni, hogy a bedrogozott autósok a közlekedés egyéb szereplőit verik. A 444 hajmeresztő története szerint pénzbírságot követel az ügyészség naiv biciklistára, akinek a fején egy pszichopata autós szétboxolta a bukósisakját, miután ajtajával felborította.és ennek hatására ő visszaütött a lánccal:

A tanúvallomások egyes részletekben eltérnek ugyan, de több fontos dologban Áron támadóján kívül mindenki ugyanúgy emlékszik. Azt vallották, hogy egyértelműen a golfos férfi volt agresszív, a polgárőrökkel is kereste a konfliktust. Ő lépett fel támadóan, ő ütött először. Többen is úgy érezték, hogy a támadó valamilyen kábítószer hatása alatt állhatott, és ezért volt olyan agresszív és zavart.

A bíróság első fokon felmentette a biciklistát, és felfüggesztett börtönre ítélte a korábban drogozásért és verekedésért elítélt autóst, de az ügyészség szerint ez nem van jól, fizessen mindenki. Szerintünk az ügyészség inkább a verekedő autósokat pisiltesse, mert szinte kizárt, hogy pusztán szexuális frusztráció hatására lettek annyira idegesek, hogy kiszáljanak egy forgalom közepén hagyott gépjárműből.

A közjegyző behajtja a megszüntetett parkolási bírságot

2013.11.26. 12:55 | jackyll | 93 komment

Naiv ügyfél már azt hitte, visszaverte a fantom parkolási bírságot, amikor a bíróság megszüntette a pert, de háromnegyed évvel később váratlanul végrehajtási felhívást kapott a közjegyzőtől:

Még 2012-ben kaptam ettől a kedves cégtől egy levelet, mely szerint jegy nélkül parkoltam ..blaablaablaa talán a VII. Bethlen utcában. Mivel minden esetben SMS-el parkolok, értelemszerűen nem volt a kezemben sok minden, de fent tartottam a lehetőséget hogy nem ment el az SMS, fennakadt vagy fene tudja. A társaság levele szerint a parkolás és a levél kelte között 20 nap telt el. A dolog pikantériája, hogy ha 15 napon belül megkapom az értesítőt, akkor 12*440=5280 forint pótdíj megfizetésével le is tudhattam volna.

De a kedves társaság szépen kivárta a 15 napot majd értesített, hogy mivel 15 napon belül nem fizettem be (hiszen nem is tudtam róla) így a pótdíj 40*440=17600 forint és fizessem be különben behajtják, kerékbe törnek és máglyán égetnek meg. Persze vissza jeleztem nekik hogy ezt így ebben a formában nem fogadom el, vigyék szépen bíróságra és ragaszkodom hozzá hogy engem is beidézzenek a tárgyalásra, álláspontomat megvédendő.

Olvasson tovább!

Összerugdosták az autóját, de elévült

2013.01.14. 14:54 | jackyll | 133 komment

Judit nem kicsit akadt ki azon, hogy a bíróság 2 év után semmit nem csinált az autója berúgott ajtaja ügyében. A harmadik szakértő 50000 forint alattinak ítélte meg a kárt, addigra pedig ez már csak szabálysértés lett volna, az viszont 2 év után elévült. Hogymi?

2009. november 25-én egy parkolási vita után belerúgtak az autóm bal első ajtajába, mely behorpadt. Jogkövető állampolgárként azonnal kihivtam a rendőrséget. Jegyzőkönyvet nem vettek fel a kiérkezett rendőrök, fényképeket nem készítettek, nem büntették meg szabálytalan parkolásért a rugdosodót, viszont elmondták, hogy megtehetem a feljelentést. Én azt hittem, akkor és ott teszem meg, de el kellett mennem a budaörsi kapitányságra. Közel egy év után vádemelésre felterjesztették a budaörsi biróságra, ahol ezután eleinte 4, majd később 3 havonta lefolytattak olykor csak negyedóras tárgyalást. A rendőrségi szakértőn kívül további két szakértőt hallgattak meg a kár megállapítása céljaból. Két szakértő 53 756 ft-ban állapíttotta meg a kárt, egy harmadik 46 876 forintban. Végül ez " győzött". Az ítelethirdetésben a bírónő azt mondta, a vádlott számára kedvezőbb kárösszeg a döntő, mely nem haladja meg az 50.000 ft-ot, igy a vádlott nem követett el büncselekményt, szabálysértést pedig azért nem tud kimondani, mert az ügy több mint két éve történt, tehát ELÉVÜLT! ( Értitek.., a folyamatban lévő, sorozatos tárgyalások ellenére, ítélethírdetés hiányában ELÉVÜLT!! ) A vádlott szabadon távozhat, nem kell a 46 876 ft-os káromat sem megtérítenie, a közel 300 000 ft-os perköltséget pedig a Magyar Állam állja. Többek között a Ti és az én adómból, feltételezem.

Olvasson tovább!

Benézte a vásárló a szekrényméretet

2011.06.17. 11:52 | jackyll | 26 komment

Volt egy történetünk 2 éve, ahol naiv ügyfél szerint rosszul gyártotta le neki az RS Bútor a konyhaszekrényét. Azt hitte 60 centiméter lesz a belső mélység, de kiderült, hogy az csak 47,5 cm. Az elsőfokú után most a másodfokú bíróság is elutasította panaszát, miután nem sikerült bebizonyítania, hogy a leszállított bútor különbözik a kiállított példánytól, illetve a látványtervtől:

Olvasson tovább!