Tékozló Homár


Hogy a fenébe tudok mínuszba menni a bankszámlámon hitelkeret nélkül?

2019.02.05. 13:39 | Homár Hilda | 97 komment

pexels-photo-356079.jpegA pénzügyek irtó fontosak, mégis sokszor olyan tájékozatlanul bolyongunk a területen, mint Varga István a Fidesz médiapolitikájában. Pedig nagyon is van vesztenivalónk, amitől csak az olvasás és a tájékozódás ment meg minket. 

Témandító tesztkérdésünk: 

Kedves Homár!

Kíváncsi lennék a szakértőid véleményére, illetve szerintem másnak is hasznos lehet pár információ a történetemből, mert biztos nem egyedi.

Eddig abban a hitben voltam, hogy bankkártyával nem tudok túlköltekezni, és a bankszámlámról is csak az engedélyemmel vonhatnak le pénzt. Most már tudom, hogy egyik se igaz.

Gránit banknál van két bankszámla, amihez közöm van. Az egyik a magánszámlám a másik az egyéni vállalkozásom számlája.

Tavaly ősszel külföldön pihentünk, ahol csak ment és ment a pénz:) Mivel a készpénz beváltás nehéz volt a helyen, és odaérve láttuk, hogy a miénk kevés lesz, ezért gondoltam bankkártyával fizetek addig, amíg van rajta. Túl sok nem volt, azért, nem hatalmas összegekre kell gondolni, de akár lehetett volna sokkal nagyobb is, mert a történet nem összegfüggő. Szóval fizettem a kártyával, és egy idő után gyanús lett, hogy hogy a fenébe tudok én még mindig fizetni. Sms értesítéseket nem kapok, ezért beléptem a netbankba, ahol nem értettem amit látok. A magánszámlám szépen mínuszba ment, majd a különbözetet egyszerűen leemelték a vállalkozói számlámról.

Olvasson tovább!

Mi közöm van ahhoz, hogy az ATM-nek valami baja van???

2018.11.20. 12:36 | Homár Hilda | 74 komment

scandalous.jpg

Szerintem sokunk zsigeri félelme, hogy egyszer az ATM-es pénzfelvételnél valami galiba lesz: nem jön ki a pénz, vagy csak kevesebbet ad ki, esetleg benyeli a kártyát a gép, vagy mittudomén. Jellemzően persze nem történik semmi rémség: bedugjuk, bepötyögjük, kiválasztjuk, kivesszük, megyünk, elköltjük, kész. Hogy ennek ellenére az egész automatázással kapcsolatban a félelem nem teljesen alaptalan, azt korábbi posztjaink bizonyítják. Ami gép, az el is romolhat, és bizony ilyenkor az nem úgy megy, hogy bemegyünk a bankba, ahol azonnal korrigálják a hibát, hanem kivizsgálják az esetet, ami bizony időbe tellik, akár 30 napba is. Az alábbi eset spéci részeiről (problémabejelető telefonszám nélküli atm, lehetságes kártérítés) azért kérünk szakvéleményt.

Kedves Homár!

Érdekelne a fogyasztóvédelem véleménye. A történet a következő:

ATM-ből szerettünk volna pénzt felvenni. A gép kiszámolta a pénzt (lehetett hallani ahogy pörgeti), aztán nem adott semmit csak a bizonylatot amiből kiderült, hogy a számláról levette az összeget. Az ATM-n semmi telefonszám, tájékoztatás, hogy ilyenkor mi a teendő. Miért??? 

Megpróbálkoztunk egy kisebb összeggel, hátha beakadt, de nem, azt simán kiadta. Loholás a bank fiókba, szerencsére még nyitva vannak. Ott tájékoztattak bennünket, hogy majd ha az ATM kezelője kimegy a géphez (nem most azonnal, holnap, hanem majd egyszer) akkor rovancsot csinál, és megkaphatjuk a pénzünket. Hurrá!

Olvasson tovább!

Milyen bank veri az ügyfelére az elromlott bannkártya újragyártási díját?

2018.07.16. 11:47 | Homár Hilda | 45 komment

card.jpg

Azt talán kimondhatjuk, hogy egy isten háta mögötti kőhalom legalján élő friss ászkarák generáció szellemileg legtopább tagjának sem új, hogy a bankok szolgáltatásaik ár-és díjképzési irányelveit szigorúan a nagyhírű pukkasztott egyes+pókos nyolcas közgadasági szisztéma alapján határozzák meg. Ennek ellenére bármilyen illuziómentes is az ember hozzáállása a pénzintézeti költségekhez, néha bizony érik meglepetések.

Erste Bank Mastercard paypass funkció hiba - fizesse a cserét az ügyfél

Tisztelt Tékozló Homár Blog,

A bankkártyámnak több mint valószínű, hogy tönkrement a paypass funkciója. A bank telefonos ügyfélszolgálata is hardveres hibára gyanakodott, mert semmi egyéb jelét nem látták (pl.: letiltás, központi terminál hibák stb.), hogy miért ne működne.

A bankkártya fizikailag újszerű, mert egyrészt nincs még egy éves sem, emellett tokban van tartva amiből (köszönhetően a paypass funkciónak) szinte soha nincs kiszedve sem. Semmilyen fizikai (akár napfény/hő, vagy pára/víz) behatás a kártyát nem érte. Ennek ellenére az újragyártási költséget (8900 forint) velem akarják kifizettetni, mintha kettétörtem vagy elhagytam volna.

Olvasson tovább!

Háromszor vonják le a vásárlás összegét, aztán nem érnek rá a reklamációval foglalkozni? Mit gondol a Lidl?

2017.12.05. 13:00 | Homár Hilda | 107 komment

card.jpg

A levél 2 napja érkezett, írója láthatóan feldúltan jegyezte le a vele történteket. Dehát ki ne ragadtatná magát mondatokon átívelő caps lockra, ha kiderülne, hogy 3x vonták le tőle a bevásárlás árát? Az ügy kapcsán elég helyes döntésnek tűnik, hogy olvasónk nem szándékozik többet többet ebbe a Lidlbe menni. De nem a többszörös levonás miatt. Hanem mert a probléma jelzésére egy "Nincs rá időm" teljesen elfogadhatatlan a boltvezető vagy helyettes részéről.  

Kedves Tékozló homár!

A mai nap folyamán elmentünk a 22.kerület Nagytényi úti kék-sárga logós boltba (Lidl, 2017. év boltja) a családommal. A vásárlásnál problémák merültek fel. Központi hibából adódóan nem működtek a bankártyaterminálok. A pénztárnal csak többszöri próbálkozás után sikerült fizetnünk. Az ÖSSZES kasszánál ezzel a problémával találták szembe magukat a vasarlók. A vásárlásunk összege 4000 ft volt. Hazaérkezve viszont beütött a crack. 16.000 ft-ról jött üzenet. Gondoljanak csak bele, ha 1 ember 12.000 ft (na jo 8, mert a peztaros 3-szor húzta le a káartyámat sikertelenül) akkor HÁNY EMBERT KÁROSÍTOTTAK MEG EGY NAP? ÉS VAJON MEKKORA ÖSSZEGGEL? ENNYIRE KELL A BOLTNAK A PÉNZ?

Olvasson tovább!

Mese arról, hogy miért rak egy család tüzet az összes OTP-fejléces papírjából

2017.12.01. 11:07 | Homár Hilda | 130 komment

otp-bank-logo.jpg

Érthetetlen, bár a hazai viszonyokat ismerve egyáltalán nem meglepő, ami Gáborékkal történt a lánya Junior bankkártyájának lejártakor. Vajon, ha egyébként minden más kártyát automatikusan postáznak, ezt miért nem? Miért nem hajlandóak elmondani a gondviselőnek, hogy miért hívják a gyerekét telefonon? Nem beszélve arról, hogy mi a ráció abban, hogy amikor aztán a gyerekkel beszélnek, csak annyit mondanank, másnap keresik majd a szüleit? 

sziasztok!

A következő történet remélem mindenkit eltántorít attól, hogy a legnagyobb lakossági bankunkon keresztül ismertesse meg gyermekét a pénzügyekkel.

A lányomnak OTP Junior számlát nyitottunk, erre utaltuk a zsebpénzét és megtanulta használni a bankkártyáját is már évekkel ezelőtt.

Idén nyáron a kártya lejárt, ezért az automata "elnyelte".

Hetekkel később személyesen bementem a helyi OTP fiókba, hogy megkérdezzem, mikor postázzák az újat. Elmondták, hogy a lejárt kártyákat összegyűjtik, és a beérkezéstől függően általában 2 hét után
pótolják. Az új kártyát a számlavezető fiókba szállítják, csak ott lehet átvenni.

Olvasson tovább!

Nem elég, hogy benyeli a pénzemet az elcsesződött ATM, még én várjak hónapokat a pénzemre?

2017.10.13. 10:04 | Homár Hilda | 37 komment

shutterstock_350577482.jpg

Azt már egyszer kiderítettük, hogy sajnos, ha vagyunk annyira pechesek, és az ATM rosszul adja ki a pénzünket, akkor kénytelenek vagyunk amiatt is szívni (a fogunkat), hogy a bankoknak ilyenkor 30 nap ügyintézési idő jár. De ez még mind semmi, ahhoz az igazi, brutális, szívet tépő, gyomrot csoffasztó, vérnyomást tuningoló helyzethez képest, ha ezt a piszokságot egy nem saját bankos pénzkiadó automata teszi velünk.

Tisztelt Tékozló Homár !

Ezúton szeretném megosztani Önökkel elgondolkodtató kis történetemet.

2017.08.18.-án , X pénzt szerettem volna felvenni az Unicredit automatájából. Az automata karbantartás alatt állt-áll aznap, az sajnos nem derült ki, hogy milyen elkészültségi állapotról beszélünk, kész van, nincs kész, majd kész lesz, mindenesetre üzemben volt, semmi nem tiltotta, hogy használjam.

Az automata a kívánt összegből (X-19.000) forintot adott ki. A kártyám OTP-s , és ezen a ponton éreztem, hogy ez egy megoldhatatlan feladat lesz, végeláthatatlan füllreizzadós telefonálás, Für Elis-szel, és az összes többi klasszikussal.

Olvasson tovább!

Mint a mákony

2017.10.09. 11:04 | Homár Hilda | 38 komment

otp-bank-logo.jpg

A szolgáltatóváltás hagyományosan nem a legflottabbul zajló ügymenet sehol sem, de olvasónknak az átlagos bosszúságadaghoz képest is alaposan sikerült belehúznia, amikor bankváltásra adta a fejét. A rossz helyre címzett értesítő még hagyján, de az mégis mi akar lenni, hogy egy bankfiókban csak egy ember tud számlazárást intézni, akihez hetekkel későbbi időpontra lehet csak odajárulni? Már amikor nincs például szabadságon.

Kedves Tékozló Homár,

Az idén május környékén döntöttem úgy, hogy megszüntetem az OTP számlámat és átmegyek egy másik bankhoz. Ekkor kezdtem el megszüntetni a számlámat, ami sajnos még a mai napig sem zárult le. Csak hogy mindenki tisztában legyen vele, a Kökiben található fiókról van szó.

Szóval bementem kora délután egy májusi napon, alig van ember a bankban, az ügyintézőnek elmondom a szándékomat, amire a válasz: sajnos nem tudom megszüntetni, mert az a kolléga aki ezzel foglalkozik, szabadságon van és természetesen SENKI nem kompetens egy számla megszüntetésében. Ekkor a lakcímem (május környéke!) átírásra került az OTP rendszerében mert a legutóbbi látogatásom óta ez megváltozott.

Olvasson tovább!

Az Erste ügyfelek kemény élete opus 763.

2017.09.12. 15:22 | Homár Hilda | 25 komment

erste.JPG

Az Erste azt mondja, hogy érti az ügyfeleit és igényeiket. A hozzánk érkező levelek ezt nem annyira támasztják alá. Például miből gondolják, hogy bárki szeretne érvényes bankkártya nélkül maradni hirtelen?

Kedves Tékozló Homár Csapat!

Az augusztus 2-ai Erste Joker hitelkártyás bejegyzés (Létezik, hogy szabadul az Erste a rendben fizető hitelkártyásaitól?) margójára küldöm lenti történetet / panasz levelemet ugyanebben a témában - remélem megér egy posztot, szép sztori. :)

Tisztelt Erste Bank!

Telefonon, személyesen és írásban (bankfiókban) is éltem már panasszal az Erste Joker Hitelkártya konstrukció megszüntetésnek módja (hangsúlyozom MÓDJA) miatt, de mindezidáig nem kaptam érdemi választ.

Ezért azon túl, hogy online és sima e-mail formájában újra panaszt szeretnék tenni, egyúttal megosztom levelemet és a történteket a fogyasztóvédelemmel és talán érdeklődő médiumokkal is – hátha egy kis népszerűség segít Önöket válaszra bírni.

Anélkül, hogy különösebben bőlére ereszteném a kérdést és hosszasan ecsetelném, hogy mennyire jó ügyfél is vagyok és most sajnáljanak nagyon, stb. álljon itt 2 pontban az az elfogadhatatlan és ügyfeleit semmibe vevő magatartása amire továbbra is érdeklődéssel várom válaszukat: (népiesen) és ezt így hogy?

Olvasson tovább!

Keresünk egy embert a Raiffeisennél, aki meg tudja mondani, mit tartalmaz az éves kártyadíj!

2017.04.10. 12:24 | Homár Hilda | 132 komment

screenshot_2017-04-10_12_22_58.png

Egy ügyfél barátunk nem az az elveszett fajta, sőt, mondhatnánk, a tudatos fogyasztó mintapéldánya. Utánanéz, rákérdez, bemegy, megír, érdeklődik és kérvényez, ami elképesztő sikereket hozott neki eddig a bankjánál. Ezúttal viszont fennakadt a rendszeren egy olyan egyszerű kérdéssel, hogy mit tartalmaz az éves kártyadíj összege, amire legnagyobb döbbenetére a legszofisztikáltabb válasz is az volt: "Senki nem tudja". Szerinte ez nem elfogadható. És szerintünk se.

Kedves Homár!

A következő történetemet osztanám meg veled, illetve veletek a Raiffeisen Bankról:

2011 óta vagyok az ügyfelük és eddig elégedett voltam velük. Minden úgy ment náluk, ahogy elő volt írva, soha semmire sem panaszkodtam. Személyesen is csak pozitív tapasztalataim voltak, mert a bankfiókokban sem kellett többet várni, mint 15 perc, de ez is a maximum volt, ami ráadásul nem volt jellemző. Minden ügyintézés gördülékenyen ment. Egy valami viszont szúrta a szememet, de ennek is csak azután adtam hangot, amikor szembesülnöm kellett azzal, hogy az ismerőseim bankja sokkal ügyfélbarátabb, mint az enyém. S hogy mire gondolok?

Különböző bankoknál több ismerősöm rendelkezik bankszámla szerződéssel, amiért fizet évente vagy/és havonta X díjat (ami nem egy ökör ára), s amikor bizonyos időközönként lejár a bankkártya érvényességének ideje, akkor nem is kell semmit sem csinálnia, a kártya a megszokott metódus szerint a postaládában landol, mindenféle külön/plusz díj felszámolása nélkül. Gondolom, az éves kártyadíjba bele van kalkulálva ez a mutatvány. Véleményem szerint aki hosszú-hosszú évek óta van egy banknál, az felfogható a lojalitás egyik jelként is. Ez nálam is így működött.

Olvasson tovább!

Hetek óta kóvályog valahol Szekszárd és Pest közt egy PIN-kód

2017.02.27. 10:17 | Homár Hilda | 46 komment

erste.JPG

Rájár a rúd az Erstére mostanában, de az alábbi abszurdba hajló sztori a citibankos átállás nélkül jött össze nekik. 

Kedves Homár,

Történetem 2017.01.17-én kezdődik, amikor is belátogattam egy Erste bankfiókba, egy új pin kódot igényelni a bankkártyámhoz (sajnos elfelejtettem a kódom). Az ügyintéző készségesen tájékoztatott, miszerint 3 munkanapon belül a postacímemre fog érkezni az új kód. Leegyeztettük a címet, megkaptam róla a papírt, aláírtam, végeztünk.

Türelmesen vártam, de amikor kettő hét elteltével sem érkezett levelem a banktól, a telefonos ügyfélszolgálatukon érdeklődtem, hogy ugyan mi történhetett. Tehát 2017.02.01-jén a call centeres kolléganő tájékoztatott róla, hogy nincsen semmi baj, a pin kódot kiküldték a szekszárdi bankfiókjukba. Namármost, az én állandó és postacímem is budapesti, nyilván erre kértem.

Olvasson tovább!