Tékozló Homár


Törvényes út, ha végigmegyek rajtad én

2017.07.03. 09:19 | Homár Hilda | 133 komment

screenshot_2017-06-13_13_03_51.png

Betti beleesett egy az utcán kikötött, de majd egy éven keresztül nem mozdított bicajba. Először csak szemezett vele, később szerelmes levelet tűzött rá, hátha eladja a gazdája, végül aztán, amikor semmi reakció nem jött rá jó ideje, megpróbálta a hivatalos úton megszerezni. Jó ötletnek tűnt. Eléggé valószínű, hogy ha Betti egy szót sem szól, a bringa még most is az utcán hervadozik. Így viszont, hogy jelezte, az önkormányzat Rendészeti Igazgatósága foganatosításba kezdett, aminek eredményeképpen Bettinek egy ordas nagy coki jutott, mert - ha jól értjük, mivel fizikailag nem ő vitte be a kerékpárt - innentől kezdve "nem tekinthető találónak".

Kedves Homár!

Alább csatolom levelezésemet, amelyet VII. kerület hivatali ügyintézőivel folytattam egy magára hagyott kerékpár örökbefogadásának céljából. Talán mondanom sem kell, hogy ennek sem lett happy end a vége:(

Már közel egy éve jártam el egy bringaparkolóban lelakatolt, elhagyatott kerékpár mellett, mikor végre meguntam az ácsingózást, és a törvényes utat választva e-mailben megkerestem a közterület felügyeletét ellátó szervet kérésemmel. Fényképekkel alátámasztva szívhez szóló sorokat fogalmaztam a kerékpár állapotáról, és hogy szívesen örökbe fogadnám, ha van rá bármilyen mód. 

Olvasson tovább!

Kalandok a MÁV jegypénztáraiban S863E296

2016.07.18. 10:14 | Homár Hilda | 45 komment

 mav_logo_1.jpg

Nem teljesen mai sztori, de minden valószínűség szerint nem ez az április eset volt az egyetlen és az utolsó az országban, amikor egy röpgyűlés és egy véletlen telefon oldja meg egy utas problémáját. Megint kiderült, hogy sokszor a beszélgetés közben elejtett félszavak a legfontosabbakaz életben maradáshoz.

Sziasztok

 Még április vége felé utaztam vidékre és vissza biciklivel. Odafelé Encsig utaztunk, a menetrendből kinézve a reggeli 6:30-as Rákóczi IC volt a szimpatikus. Egyrész átszállás nélkül megy Encsig, másrészt kerékpár szállító kocsi is van.

A Nyugatinál már előző este megvettük a jegyeket (a vonat a Keletiből indul). 15 percet vett igénybe a kerékpár helyjegy miatt. A hölgy előbb kotorászott kicsit a gépében, majd átszólt a másik ablakhoz, hogy ezt hogy kell. Később át is mentek egymáshoz. Mi egy ponton felajánlottuk, átmegyünk a Keletibe, mégiscsak onnan megy a vonat, ott talán már rutinból megy ez, de végén sikerült kiadni, bár a hölgy közben nem volt meggyőződve róla, hogy lesz kerékpárszállító kocsi. Én nyugtattam, hogy utaztunk már ezzel a vonattal, szokott lenni, az Elvira is jelzi. Persze azért másnap reggel lelkiekben felkészítettem magam, hogy más is lehet a szitu, de nem volt. Rendben, flottul értünk Encsre.

Olvasson tovább!

Busz vs. bicikli vs. gyalogos / Frissült a BKK válaszával/ Újabb update / Új válasz jött a BKK-tól

2015.09.08. 14:37 | Homár Hilda | 81 komment

nevtelen-29.jpg

A gyalogosok és kerékpárosok számára közösen kijelölt utak azt hiszem az épp ott közlekedő autósokat leszámítva senkinek sem a kedvenc helyei. Egymásra figyeléssel azért használjatóak, kivéve, ha váratlan és időleges további akadályok kerülnek rájuk, mondjuk egy átmeneti, nagyforgalmú buszmegálló. Megpróbáljuk megtudni, hogy a BKK-nál milyen szempontok alapján választották ezt a megoldást. (Azt azért tegyük hozzá, hogy bár a KRESZ szerint, ha bicikliseknek alapvetően kötelező is a kijelölt gyalog- és kerékpárutat használni, ha a gyalogosok forgalma a kerékpárosok továbbhaladását akadályozza, a kerékpárosok az úttesten is közlekedhetnek.) 

Kedves TH!

Augusztus 25-én írtam a BKK-nak az alábbi levelet:

Tisztelt BKK!

A 14-es villamospótló busz Újpest központ felé tartó járatának Újpest vasútállomás megállója a Szilágyi utca egy olyan járdájára lett kihelyezve, ahol közös gyalogos-kerékpáros útvonal vezet. A kerékpárosoknak kötelező ezt használni (aki kísérletet tesz az úttest szabálytalan használatára, az meglehetősen sok zaklatást kap a kikiabáló gépkocsivezetőktől).

Olvasson tovább!

Egy szál faszban vagyok, bazmeg! FRISSÜLT

2015.05.21. 09:11 | Homár Hilda | 257 komment

ogrebike_logo.jpg

Az utóbbi időben valami eltörhetett a szép hipszterbringákat készítő Ogre emberében, mert idén áprilisig csupa dicséretet kapott, aztán jötta a "vevőkhöz való hozzáálláson van mit javítani", meg az alábbi emberesnek mondható produkció. Lehet, hogy szabira kéne menni, hm?

Hello Homár!

Szeretném Veletek megosztani a mai felemelő élményemet a Városliget melletti Ogre Bike bringa szervizből.

A múlt héten mentem oda először, elmondtam, hogy generált szeretnék a bringára, illetve egy gyerekülést is szeretnék rá felrakatni. Mondta a fazon, hogy el van havazva, úgyhogy vigyem oda egy hét múlva, kedden nyitásra, azaz délre. A 2 éves fiammal mentünk, nagyon oda volt a sok bringáért meg a szervizért, úgyhogy gondoltam a kedvében járok és ma is elvittem magammal, a párommal együtt. 

Olvasson tovább!

Zimmerferizés a Fertő-tónál FRISSÍTVE! MÉG EGYSZER!

2014.07.14. 15:22 | Homár Hilda | 310 komment

shaking_head_breaking_bad.gif_500x248

Van itt minden, ami egy klasszik zimmerferis sztoriban szokott lenni: másnak kiadott szoba, lepattant pótszállás, műszálas ágynemű, használhatatlan bicikli, kedélyeskedő beszólások. Ezek egy része persze lehet szubjektív, de mivel Orsolya beszámolója inkább csalódott, mint hisztérikus, eléggé hihetőnek tűnik. A tanulság meg mindig ugyanaz: nem érdemes kamuzni, és ha bármi változás van a foglaláshoz képest, értesíteni kell róla a vendéget. Ennyike.

Kedves Homár!

A következő kevésbé vidám történet esett meg velünk, és már nem csodálkozunk, hogy a Fertő-tó nem annyira népszerű, legalábbis a magyar oldalon.

Szállást foglaltunk Hegykőn, a Kertész Apartmanházban. Az apartmant üzemeltető család olyan mindenben vállalkozó, a saját házuk aljában élelmiszer bolt, nemzeti dohánybolt incl. kiskocsma, apartmanok, és még ki tudja, de hát több lábon kell élni, így próbálkozik a magyar ember talpon maradni. http://www.kerteszapartman.hu/hu/rolunk.html

Olvasson tovább!

Don't Ride Bike FRISSÍTVE!

2014.07.11. 09:07 | Homár Hilda | 158 komment

ridebike_-_arkad1.jpg

Ovasónk kellemes hétvégi biciklitúrájához csak egy új felnivédő meg egy belső kellett volna. Ezeket felvarázsolni egy kerékre tényleg kb. 15 perces munka egy rutinos bicikliszerelőnek. Azt simán el tudjuk képzelni, hogy szombaton zárás előtt 10 perccel mégsem fér bele egy ilyen semmiség valami határidős munka miatt, de, hogy a másik helyen mért nem vállalták be a nap közepén egy bicajos szerkóban leszerelt kerékkel álldogáló csajnak, azt nehéz megmagyarázni. Azért írunk a Ride Bike-nak, hátha megpróbálják.

Kedves Homár!

A Ride Bike kerékpáros üzlethálózattal kapcsolatos tapasztalatomat szeretném megosztani a nagyközönséggel.

Gyönyörű napsütéses szombat délután úgy döntöttünk a párommal, hogy kerékpártúrára indulunk. Elő is kaptam féltve őrzött országúti kerékpáromat. Sajnos az első kerekem 2,5 km után megadta magát, leeresztett, ami az előélete alapján várható volt. Új felnivédő szalagra és belsőre lett volna szükségem. Nem estünk pánikba, a Ride Bike Rákóczi úti üzlete 500 m-re volt tőlünk.

Olvasson tovább!

Hagynunk kellene, ha megtámad egy bedrogozott autós?

2014.04.30. 14:49 | jackyll | 451 komment

bunyospityu.jpg

Kezd divatba jönni, hogy a bedrogozott autósok a közlekedés egyéb szereplőit verik. A 444 hajmeresztő története szerint pénzbírságot követel az ügyészség naiv biciklistára, akinek a fején egy pszichopata autós szétboxolta a bukósisakját, miután ajtajával felborította.és ennek hatására ő visszaütött a lánccal:

A tanúvallomások egyes részletekben eltérnek ugyan, de több fontos dologban Áron támadóján kívül mindenki ugyanúgy emlékszik. Azt vallották, hogy egyértelműen a golfos férfi volt agresszív, a polgárőrökkel is kereste a konfliktust. Ő lépett fel támadóan, ő ütött először. Többen is úgy érezték, hogy a támadó valamilyen kábítószer hatása alatt állhatott, és ezért volt olyan agresszív és zavart.

A bíróság első fokon felmentette a biciklistát, és felfüggesztett börtönre ítélte a korábban drogozásért és verekedésért elítélt autóst, de az ügyészség szerint ez nem van jól, fizessen mindenki. Szerintünk az ügyészség inkább a verekedő autósokat pisiltesse, mert szinte kizárt, hogy pusztán szexuális frusztráció hatására lettek annyira idegesek, hogy kiszáljanak egy forgalom közepén hagyott gépjárműből.

Kínai csoda: kapcsoló nélküli biciklilámpa

2012.09.04. 12:16 | jackyll | 126 komment

safetylight1.jpg

Imre csapata nem követi a legújabb trendeket, így hiába kerestek fizikailag megnyomható gombot ezen a biciklilámpán. Pedig lehet fényérzékelős, hangvezérlős, mozgásdetektoros vagy agyhullámos is, főleg, hogy a dobozára is rá van írva, hogy automatikusan működik. Valaki egyszer úgyis megcsinálja.

Szeretném megosztani Önökkel, hogy a kínai ipar milyen újabb csodával örvendeztetett meg minket, egyszerű európai népeket. Egy villamossági boltban dolgozom, elég sok mindennel foglalkozunk, köztük kerékpár lámpákkal is. A minap egy hölgy szeretett volna bicikli első lámpát vásárolni, a sok lámpa között kiválasztott egy olyan típust, ami évek óta itt lógott a boltban, nem kellett senkinek. Miután elmagyaráztam a hölgynek, hogy milyen elem való bele, hogyan lehet felszerelni, megkért, hogy próbáljuk ki. Beletettem az elemet, bekapcsoltam VOLNA! , ha lett volna rajta kapcsoló! :-))

Olvasson tovább!

Több helyen is lehet biciklivel parkolni Hévízen

2012.08.17. 10:09 | jackyll | 81 komment

A Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. válaszából kiderül, hogy Hévízen a Tourinform irodában alakítottak ki csomagtárolós kerékpárparkolót, de a fürdő bejáratánál lerakott járműveket sem szokták ellopni, illetve az öltözőbe is be lehet tenni csomagokat.

Kedves Péter! Köszönjük, hogy megírta tapasztalatait a Hévízi Tófürdővel kapcsolatban és így alkalmunk van reagálni rá. A Hévízi Tófürdő a kerékpáros vendégek fogadására a bejáratainál elhelyezett kerékpár tárolókkal készült. Ezek a tárolók jól látható, frekventált helyen vannak, így biztonságosnak mondhatók. Eddig nem volt még rá példa, hogy onnan kerékpárokat loptak volna el, mivel a fürdő munkatársai rálátnak ezekre a tárolókra. A csomagok elhelyezésére az öltöző kabin bérletével van lehetőség, ami a bent tartózkodás idejére 1.000 Ft. A belépőjegyhez normál öltöző szekrény tartozik, ezek is alkalmasak csomagok elhelyezésére.

Olvasson tovább!

Biciklivel nem lehet Hévizen fürdőzni

2012.08.15. 12:36 | jackyll | 277 komment

hevizbicoval.jpg

Péterék Balaton-körtúrán álltak volna meg Hévizen pancsolni, de kiderült, hogy kerékpárral nem lehet behajtani. Minden cuccukat viszont nem akarták őrizetlenül hagyni, úgyhogy inkább továbbmentek. A sors különös iróniája, hogy Hévíz honlapján külön oldal csábítja a bicikliseket.

Tisztelt Hévizi Tófürdő vezetőség! A tegnapi napon (2012.08.13.) párommal kerékpárral érkeztünk Hévízre, és szerettük volna igénybevenni a fürdőt, főleg mivel van még 2 db OEP által támogatott és kiváltott fürdőjegyem, amely 09. 10-éig érvényes. A városba Keszthelyről a kiépített kerékpárúton érkezünk, (Balatoni körtúra közben) mely alapján azt gondoltuk, hogy a fürdő felkészült a kerékpárral érkező turisták fogadására is. Az információs hölgy kérdésünkre elmondta, hogy a fürdő területére nem vihetők be a kerékpárok, azokat csak a kívül található - őrizetlen - kerékpártárolóban tudtuk volna elhelyezni. Mivel több csomaggal érkezünk (kerékpáros turisták lévén), így ezt nem vállalhattuk, hogy kint hagyjuk a csomagjainkat.

Olvasson tovább!