Tékozló Homár


Könyékbe köhögésből lökdösődős lincshangulat

A biztonsági őr, aki inkább visszamegy smasszernak

2020.04.08. 11:00 | Homár Rezső | 288 komment

macskaduhos.jpg

Olvasónk egy nagyvárosi drogériában dolgozik biztonsági őrként, az utóbbi hetek pedig rendesen próbára tették az ő idegeit is. Amióta 9 és 12 között csak a 65 év felettiek vásárolhatnak náluk, ebben az időszakban a bejárat előtt balhézó 65 alattiak között kell rendet tennie, de a többi időpontban is bőven kijut a szürreális jelenetekből. A nekünk megírt történetben egy köhögés miatt került idegállapotba a náluk vásárló házaspár, a végén pedig még a rendőrség is megjelenik, a biztonsági őr pedig visszavágyik a börtönbe, a rabok közé.

2020.04.04. szombaton 12.10-13.10 között  egy kedves házaspár (nevezzük őket bunkóknak) jött be az üzletbe. Első megmozdulásként belekötöttek egy hölgybe és a lányába. Szóvá tették nekik elég bunkó módon, hogy miért nem tartják be a 1,5 méter távolságot. A hölgy erre annyit reagált, hogy lehet ezt normálisan is kérni, majd otthagyta őket. A lánya másképp fogta fel: beleköhintett a könyökébe és Ő is kiment. Na, itt szabadult el a pokol.

Olvasson tovább!

Megalázó patroncsere a Tescoban

2020.01.20. 10:00 | Homár Rezső | 107 komment

via GIPHY

Hogy lehet eldönteni, hogy az üzlet ügyfélszolgálatosa milyen bankjegyeket adott át a vásárlónak? Hát ott van a biztonsági kamera felvétele, nézzük meg! Na de mi van akkor, ha nincs kamera? És ha mégis van, de nem látszik rajta? És ha na jó, igazából van és látszik is, de nem mutatjuk meg? A vásárló meg ott áll leforrázva, a "szaros" 5000 Ft-ja nélkül. Írtunk a Tesco-nak is, várjuk a választ.2865549639_f8dfd58cb9_z.jpg

Ma, az az 2019.01.10-én 17:13 kor olyan dolog történt valami amin nem tudom túl tenni magamat. Ezért is gondoltam hogy billentyűzetet ragadok. 

Hazajöttem munkából mint egy sima átlagos pénteken. Elfogyott a szóda, úgyhogy beugrottam a Tescoba kicserélni. Sose csináltam még azon a helyen ilyesmit, úgyhogy a vevőszolgálati pulthoz mentem. 15 perc várakozás után megérkezett egy alkalmazott elkezdett foglalkozni az ügyekkel. Én is sorra kerültem. Oda adtam neki az üres patront, elkezdett matatni a pénztárgéppel. Kezembe adott egy 500-ast egy 200-ast és egy 100-ast. (A csere egyébként úgy néz ki, hogy 5300 a betéti díj és 2600 körül van a töltet, az előbbit az ügyfélszolgálat az utóbbit én fizetem, hisz rendelkezem már palackkal.) Nézek rá a nőre, mondom ez most hogy? Erre azt a választ kaptam, hát hogy ennyi a betéti díj igen, nincs más teendő a pénztárnál le kell húzni az újat. Mondom ok, akkor biztos én vagyok bamba.

Olvasson tovább!

"Kispofám, menj magadtól, mert berugdoslak!"

2018.02.26. 16:24 | Homár Hilda | 180 komment

screenshot_2018-02-27_23_52_17.png

Az alábbi levél írójával hosszan leveleztem, mert a sztori annyi extrém elemet tartalmazott. Eleve mi az, hogy egy 2 nappal korábbi vásárlás miatt csapnak le valakire? Nem beszélve arról, hogy rekonstruálják a vásárlását, egrecíroztatják az irodában, majd zárésnak aláíratnak vele egy visszadátumozott jegyzőkönyvet. A címben citált idézet már tényleg csak a hab a tortán. Még, ha - mint kiderült,- tényleg nem sikerült az önkiszolgáló pénztárt ügyesen használni és fizetni, akkor is furcsa módszerrel intézte az ügyet az Interspar és biztonsági őre. 

Férjem tegnap (2018.02.17-én) vásárolt a Lövőház utcai (Mammut) Sparban. Fizetett az önkiszolgáló kasszánál, ezután a biztonsági őr felszólította (tegezve, minősíthetetlen hangnemben – kispofám, menj magadtól, mert berugdoslak), hogy menjen be vele az irodába, ahol egy férfi volt, akit a férjem rendőrnek vélt, de végig egy szót sem szólt, a jegyzőkönyvet a végén nem írta alá. Ott közölték vele, hogy két nappal azelőtt (2018.02.15-én), amikor szintén vásárolt ott, és az önkiszolgáló kasszánál fizetett, a terminál a kártyáját elutasította, de a nyugtát letépte(!!!) és távozott az áruval, ezért lopásért feljelentik.

Férjem nem észlelt a vásárláskor semmi problémát, nem értette,mi történt, de hajlandó volt ismét kifizetni a 8498 forintot (gondolta, ha bankkivonattal igazolja, hogy fizetett, akkor úgyis visszakapja).  Ez után bejött a főpénztáros az irodába,és miután mondta a biztonsági őr, hogy kifizeti, a főpénztáros távozott. Az eladótérben összeszedték a két nappal azelőtt vásárolt tételeket(???), majd férjemet kikísérték az önkiszolgáló pénztárhoz, ahol lehúzták az összeszedett árut, és bankkártyával kifizettették vele az összeget, a nyugtát nem adták neki oda.  

Olvasson tovább!

Panaszkönyv nincs, csak véresre verés az Erzsébet körúti KFC-ben UPDATE: Megjött a KFC válasza

2017.10.16. 12:45 | Homár Hilda | 376 komment

kfc-horizontal-red.png

Megdöbbentő sztorit posztolt a Facebookra ma délelőtt Szabó Zoli kollégám, akit tegnap este úgy megvert a a Nagykörúton a Király utca sarkán lévő KFC biztonsági őre, hogy több öltéssel kellett összevarni a száját a Baleseti Sebészeten. Hogy mi volt a bűne? Kérte a panaszkönyvet, mert elégedetlen volt a kiszolgálással, a vásárlók könyve helyett azonban egy A4-es papírt toltak az orra elé. Amikor ezt szóvá tette, akkor szabadult el a pokol. Félelmetes a biztonsági őr egészen elképesztően agresszív fellépése. Az üzemszerűnek tűnő “Kidobjam?” “Dobd ki” párbeszéd, és, hogy a KFC egység vezetője a verés alatt sem érezte úgy, hogy közbe kellene lépni, még ijesztőbbé teszik az esetet. Az már csak egy not-so-fun-fact, hogy véletlenül az ország legnagyobb vállaltan KFC-rajongóját sikerült tegnap este véresre ütlegelni. Sanders ezredes szégyellje magát.

Egyrészt én vagyok az, aki tényleg rajong a KFC-ért, mert az omlós panír, meg a 11 titkos fűszer, és ezt a vonzalmam nem is szégyellem. Másrészt én vagyok az, a ki ennek ellenére soha többet nem megy KFC-be, miután véresre verték a Király utcai gyorsétteremben.

De csévéljük vissza kicsit az eseményeket: vasárnap van, este fél tíz múlt és én éppen távoztam a Corinthia Grand Hotelből, ahol viszkikóstolás zajlott, én például tokaji aszús hordókban érlelt skót viszkit forgatva szidtam az új iOS 11-et az Index egykori dizájnerével. Süppedős szőnyeg, vágott virág, megtévesztően európai hangulat. Volt még majdnem fél órám, hogy találkozzam egy barátommal, aki hétfőn reggel utazott vissza Svájcba, ezért gondoltam adok a körülöttem lassan köröm alatt felgyűlő koszra hasonlító előítéleteknek, és eszem valamit a KFC-ben.

A sorban még elbeszélgettem egy párral, akik előadták ugyanazt a számot, amit hetente kétszer látok: a fiú megismer, vadul indexezik, a lány meg néz, hogy fogalmam sincs ki ez, és nem, akkor se tudom, ha mindig van vele a videókban egy nagydarab szakállas.

Olvasson tovább!

Fő a biztonság! Vagy a jó test?

2017.09.22. 11:12 | Homár Hilda | 100 komment

qps-body-scanner-mit-testperson.jpg

Andrea sokat repül, és valami rejtélyes oknál fogva állati gyakran végzi a testszkennerben Ferihegyen. Ez nem a kapu, amin mindenkinek át kell sétálnia zokniban, hanem egy nagy fal, ahova szúrópróbaszerűen invitálnak utasokat. A szempontrendszert nem ismerjük, nem is kell, de reméljük, a kollégák egymást közti "Na, megérte? A teste is jó?" csevegése nem a fő vezérelvet leplezte le.

Tisztelt Szerkesztöség, a Liszt Ferenc reptérröl írok, ahol ebben az évben kb havi három alkalommal szállok gépre. Megfigyeltem már ennyi idö alatt hogy eléggé gyakran, mondjuk többször igen, mint nem, a body scannerben végzem. Ez rögtön, amikor az ember átmegy a kapun, ott található másfél méterre, egy nagy falnak néz ki, előtte két talpnyommal a padlón. Valami ilyesmit látnak rajta:

Olvasson tovább!

A MÁV várótermében a vonatra várni, az a baj?

2017.09.12. 10:30 | Homár Hilda | 61 komment

mav_logo.jpg

Olvasónk azt írja, hogy vegzálta a biztonsági  őr a Nyugati várójában. Hogy mivel vonta magára a figyelmét?  Ezzel a gyanús tevékenységgel: "rendezett, kulturált megjelenésemmel táskával az ölemben, telefonálgatva a MÁV várótermében várok a vonatomra." "Szombaton dolgoztam vasárnap reggelig (ügyeleti munkakör), és munka végén hazafelé menet a váróban volt az eset. Nincs tippem miért engem szúrt ki, teljesen átlagos magyar származású és etnikai ember vagyok, se tetkó, se hosszú haj, se feltünő ruházat.. ennyi, gondolta okoskodik kicsit..."  Ez azért szerintünk elég kevés a váróban ücsörgés számonkéréséhez. 

Tisztelt MÁV!

Az alábbi eset történt velem:

2017.09.10-én délelőtt 08:55 perc körül az előző napi budapesti önkormányzati munkahelyemről hazafelé tartva a nyugati pályaudvar járat kijelzőjén szomorúan vettem tudomásul, hogy az eredetileg 09:03-kor induló Z50-es vonatom vágányzári okok miatt 09:35-kor indul. Erről sajnos semmiféle előzetes tájékoztatás nem volt. Ezen már nem lepődtem meg, mert a 17 év, amióta igénybe veszem a MÁV csodálatos szolgáltatásait, az alatt már számtalan élmény ért, melyek 100%-a sajnos nem pozitív. Ezért nem is okolnám önöket, hiszen minden bizonnyal ez sem az önök hibája...

Az eset alapjában véve felhábórító, de gyakorlatilag ez már csak kellemetlen,de a történet folyatása, ami miatt szeretnék panasszal élni:

Olvasson tovább!

Lökdöséssel próbálta nézelődés helyett fizetésre bírni a vevőt a H&M biztonsági őre

2017.06.23. 15:37 | Homár Hilda | 217 komment

screenshot_2017-06-22_09_06_58.png

Mindez este 9, vagyis zárás előtt történt a Vörösmarty téri  Váci utcai VÁCI1-beli üzletben, ami csak pontosítja, de nem szépíti a történetet, ami alapján az üzletnek gyakorlatilag egy olyan dolgozója sem volt - beleértve a biztonsági főnököt és az üzletvezetőt is -, aki normálisan, vagy, ha már ez önállóan nem megy, akkor a munkaköri leírásnak és mondjuk a fogyasztóvédelmi szabályoknak megfelelően viselkedett volna. És ez nagyon gáz. 

"Európa legnagyobb H&M áruházában" olyan tajparaszt a biztonsági szolgálat, hogy a kasszához lökdösi a vevőket, miközben közli, hogy leszarja, hogy vásárló vagyok

A sztori egészen pontosan a külföldi turisták elsőszámú bevásárlóhelyén, a Váci utcai VÁC1 H&M-ben indult egy hétköznap este.

Munkatársammal éppen egy, a környéken lévő hivatalos programon vettünk részt, majd annak végeztél, nagyjából 20:30-kor betévedtünk a svéd fast fashion üzletbe. A második emeletre indultunk, hogy körbenézzünk, majd 20:45 körül hozzánk lépett az üzlet egyik biztonsági embere, és közölte, hogy 15 perc múlva zár az üzlet, ezért lassan fogjuk az árukat és induljunk a kassza felé fizetni. Oké, azért még gyorsan megnéztünk egy-két polcot a közelben, majd fogtuk a kezünkbe lévő termékeket, és 20:50-kor a kasszához indultunk.

A második emeleti részlegen ekkorra nagyjából 10 ember várt a sorára, hogy fizethessen a kasszánál, beálltunk a sor végére, ami persze lassan haladt. Egy-két perc várakozás után fogtam magam és (a munkatársamat a kassza sorában hagyva) elindultam a szomszédos férfi részlegre annak reményében, hogy az ottani péntárnál talán kevesebben vannak, és gyorsabban le tudom bonyolítani a fizetést. Persze a férfi részlegen ekkora mert egyetlen eladó sem volt, a kassza pedig zárva volt. Visszacammogtam a női részlegre, hogy a munkatársam után visszaálljak a sorba. Ekkor nagyjából 20:53 lehetett a pontos idő.

Olvasson tovább!

Nem lehet mackóban bemenni az Euronicsba

2017.06.06. 11:16 | Homár Hilda | 158 komment

via GIPHY

Teljesen érthetetlen, vajon mi játszódhatott le a biztonsági őr fejében az Euronicsban: edzőuccban nem lehet bemenni, miközben reneszánszát éli a sportcipő, a macskanadrág és top? A csapzottsággal volt gondja? Mi lesz nyáron, amikor a magyarokról ömlik a víz? Vagy esetleg a szatyor volt a problémás rész? De akkor miért engedte be olvasónkat délután 2 nagy táskával is? És, egyáltalán, ha azt várja el egy üzlet, hogy nagyobb csomag nélkül menjenek be a vásárlók, szereljen fel értékmegőrző boxokat, van erre példa máshol is. 

Kedves Homár!

Igen furcsa esetben volt részem ma reggel.

32 éves nő vagyok (főszerkesztő, aminek annyiban van jelentősége, hogy az eset történtekor, bár valóban nem utcai ruhában voltam és talán még csapzott és zilált benyomást is kelthettem, bűnözőnek azért talán így sem nézek ki).

A történet a következő: ma reggel pontban 10 órakor edzőtársammal és barátnőmmel beléptünk a Sugár Üzletház első emeletén található, jobb napokat megélt Euronics áruházba. Előtte reggel 8 és 10 között egy emelettel feljebb a Sugár Fitnessben edzettünk és mivel a közelben lakunk, így nem öltöztünk át, kifele menet gondoltunk gyorsan beugrani, körülnézni. Egyébként egy billentyűzetet szerettem volna vásárolni magamnak, de ez talán mindegy is.

Olvasson tovább!

Mégis mit lehetne egy autóstáskában ellopni?

2016.07.29. 15:52 | Homár Hilda | 90 komment

auchan.gif

A megalázott kisember keserű panasza. Nem nagy dolog, hiszen effektív kára nem származott belőle, de azért ki az, aki szívesen kullog végig a biztonsági szolgálat gyűrűjében az egész áruházon, pláne ártatlanul?

Tisztel Homár!

Panaszom mögött inkább súlyosabb emberi érzelmek mintsem egy nagy horderejű ügy van: 

Elmentem a Fóti Auchan bevásárlóközpontbaSzép békésen vásárolgattam, míg egyszer az autós táskám után nyúltam, hogy ellenőrizzem a bevásárlólistámat. A táska természetesen nem volt zárva, így minden ami abban volt, aprópénz, iratok lehullottak a földre. Én szépen összeszedtem és visszapakoltam.

Olvasson tovább!

PAKOLJON KI! üvöltött rám! ODA MENJEN ÉS PAKOLJON KI AZONNAL!

2016.07.22. 15:22 | Homár Hilda | 41 komment

ca-katalo_g1.jpg

Jellemzően valami pronyóság sül ki abból, ha valaki határozottnak szeretne látszani, de a magabiztos fellépés helye üres a kelléktárban. Ezek a szituk rém kellemetlenek a vásárlóknak, és ami rossz nekik, az bizony előbb-utóbb egy üzletnek is az lesz.

Kedves Tékozló Homár,

A posztom a Facebook-on is olvasható, a mai napi élményeim után….. Sokkoló, hogy mindez a 21. században így kell, hogy itthon működjön, és tényleg nem is magam miatt, de a külföldi turista pár miatt, akik köpni nyelni nem tudtak. Félig már nem Magyarországon élek – talán pont ezért is volt még mélyebbre ható ez nekem ma, mert amúgy mindig nagy boldogsággal jövök haza, s mindig rádöbbenek, mennyire le vagyunk maradva sok mindenben sajnos, ugyanakkor nagyon fontos számomra az, hogy mások miként és hogyan látják az országot, miként és hogyan vélekednek rólunk, mert Magyarország akár így akár úgy a kis hazám. Tudnék még írni sok mindent, de ez kimagasló….Minden hónapban amikor itthon vagyok rá kell jönnöm, hogy bár apróságokon múlik sokszor a közhangulat, de mi valamiért itt a kis Kárpát medencében nem értem miért gerjesztjük a negatív hullámokat. 

Kinga

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása