Tékozló Homár


A biztosítók üzletkötőit semmilyen felelősség nem terheli?

2019.03.22. 11:59 | Homár Hilda | 74 komment

biztositas.jpg

Biztosítós sztorijaink általában a káreseményeket követően íródnak, amikor a csalódott ügyfelek konstatálják, hogy nem vagy nem olyan mértékben kártalanítja őket a biztosítójuk, mint amire számítottak. Zs.-ék el sem jutottak idáig, mert már akkor felhúzták magukat, amikor kiderült, hogy a negyedéves kötelező biztosítási díja 11 ezer forint helyett végül 32 ezer forintra jött ki. Hogy  miért? Mert az üzletkötő elfelejtette rákérdezni egy elég fontos részletre az ajánlat készítése előtt. Őket semmilyen felelősség nem terheli? - teszi fel olvasónk a kérdést.

Hogyan nyerhette volna el az Aegon az összes biztosításunkat és hogyan vesztette el mindet 1 nap alatt?

Kezdem azzal, hogy van két autónk és két ingatlanunk, ezek közül az egyik autónk kötelezője és cascoja, valamint a lakásbiztosításunk az Aegonnál van. Mindig hittem abban, hogy ha egy helyre viszem az összes biztosításom, akkor valamiféle kiemelt ügyfélként megkapok kedvezményeket és nekem is egyszerűsödik az életem, ha minden biztosításomat egy helyen intézem.

Hát mekkorát tévedtem.

Szóval amikor két hete megvettük a második autónkat, arra gondoltam, hogy bizony én ezt is az Aegonhoz viszem, ráadásul megtudtam, hogy ha a másik lakásunk biztosítását is oda viszem, akkor a kötelezőt féláron megkapjuk. Ez jobban hangzott mint tökéletes…

Olvasson tovább!

Az Applenek fogalma sincs az egészről, az Istyle szerint a call center sokszor mond hülyeséget, az Aegon nem fizet - a vevőnek vajon mennyire érte meg ez a biztosítás?

2019.01.25. 14:17 | Homár Hilda | 139 komment

screenshot_2019-01-25_13_29_15.png

Aki kötött már életében biztosítást, annak tutira van biztosítós sztorija is azzal a konklúzióval, hogy "csak addig vagy fontos, amíg megkötöd, aztán fizetsz évekig, és ha beüt a menkű, csak a kibúvókat keresik." Mindez a másik oldalról úgy néz ki, hogy "a biztosító nem jótékonysági szervezet, hanem gazdasági társaság, olyan szerződéseket köt, amik nagy tömegben és hosszútávon hasznot hoznak neki, és tudod te, hány olyan van, aki akkor is a viharral jön, ha valójában a Gyurika törte be az ablakot részegen?". Igazság  mindkét narratívában van, de az biztos, hogy az alábbi sztori nem túl jó reklám egyik részvevevőnek sem. Reméljük, Lídia fut egy kört az  MABISZ-nál (Magyar BIztosítók Szövetsége), és megírja majd a fejelményeket is nekünk.

Kedves Tékozló Homár!

Szeretnék veletek megosztani egy történetet, ami tavaly év végén esett meg velem.:

A történet ott kezdődik, hogy az ünnepek előtt egy baráti találkozón ellopták a táskámat az Andersen nevű helyen.  Természetesen annak rendje és módja szerint mindenem benne volt...iratok, pénz, telefon egyéb személyes holmik társaságában.  Ezt követte a kártyaletiltás, a rendőrségi feljelentés és az iratok pótlása.

Mivel a telefonomra a vásárláskor kötöttem lopás ellen is biztosítás úgy gondoltam nincs akkora gond, így be is nyújtottam a papírokat a biztosítónak. Karácsony utáni napon rögtön kaptam is válaszlevelet a biztosítótól...ám ezzel a levéllel együtt kezdődik meg a történet igazán felháborító része. Az e-mailben ugyanais az állt, hogy mivel nem a kezemből lopták el közvetlenül a készüléket, ezért ez az eset nem rablás, hanem lopás és ez kizáró oknak számít. 

Olvasson tovább!

Egy nem ismeretlen üreg tulajdonosának panaszai

2018.04.25. 11:00 | Homár Hilda | 29 komment

scandalous.jpg

Egy Mit gondol az utca embere? típusú körkérdésben a biztosítók egészen biztosan rémesen szerepelnének. Csalók! Sosem fizetnek! Csak addig ajnároznak, amíg meg nem kötöm a szerződést - valószínűleg ezek a válaszok simán lenyomnák a Megbízhatóak. Biztonságot adnak! és Számíthatok rájuk a bajban! típusú beszámolókat. Pedig sokszor sajnos a károsultak igénye nem megalapozott.  

Kedves Tékozló Homár!

Történetünk tavaly februárig nyúlik vissza, amikor egy nagy esőzés után családi házunk udvarában megjelent egy tátongó fél négyzetméteres lyuk. Ami ráadásul a melléképületünktől fél-egy méterre alakult ki, és belenézve igencsak mélynek tűnt. 

Félve attól, hogy az épületünk is veszélyben van, jelentettük a kárt biztosítónknál ismeretlen eredetű üreg káresemény megnevezéssel.

A kiérkező kárszakértő bruttó 1 perc alatt megállapította, hogy az épületben nem keletkezett kár, így hát nem vagyunk jogosultak semmilyen kártérítésre.

Olvasson tovább!

Hol van itt az igazság?

2017.11.30. 14:05 | Homár Hilda | 35 komment

dude.jpg

Hol van itt az igazság? - kiáltja fájdalmát a világba Dávid, aki hiába kötött biztosítást vásráláskor az iPadjére, amikor szüksége lett a biztosító támogatására, magára maradt, annyira, hogy a tablet sincs már vele lassan 2 hónapja, sőt, a bezúzás fenyegeti.

Helló Homár,

Gondoltam megosztom veled hogyan jártam az iStyle-al.

Még áprilisban vásároltam egy iPad Air 2 készüléket a Duna Plázában található iStyle-ban. Az eladó nagyon meggyőző volt, így mint jó fogyasztó, hagytam magam rábeszélni, hogy vegyek mellé egy iStyle Védelem II típusú baleset és rablásvédelmet is. Elmondta, ha bármilyen baleset éri a készüléket, akkor 10% önrészért javítják vagy cserélik a készüléket. Gondoltam egy 150e forintos készülék mellé még jól jöhet egy ilyen, úgyhogy belementem.

Októberben-ben be is következett a baj, érte egy kis fizikai sérülés az iPad-et, melynek következtében beragadt a felső bekapcsológombja. Ennek az lett az eredménye hogy néha magától újraindult az eszköz, de ezen kívül teljesen használható volt, más baja nem esett.

Olvasson tovább!

Haladjon a korral, szerződjön appal

2017.11.14. 14:33 | Homár Hilda | 45 komment

screenshot_2017-11-14_14_14_46.png

De csak ésszel! Tehetjük hozzá. Mert persze, aki utazik, kössön biztosítást, és nagy barátai vagyunk a kényelmes, gyors online ügyintézésnek is, szóval hajrá, mindenki próbálja ki, ha a biztosítója appot kínál, de használat előtt azért alaposan tájékozódjon is. Különben könnyen úgy járhat, mint Tamás, aki nagyon modernül appal kötött biztosítást a Groupamánál, aztán most kérhet szívességet egy rokontól vagy baráttól. 

Utasbiztosítás okos telefonnal? A Groupamánál biztosítás nélkül maradhatsz!

Haladok a korral, a Groupama androidos alkalmazásával kötök biztosítást pár perccel az utazás előtt. Csak néhány napra kötöttem, mert online hosszabbítási lehetőség van, lenne... De még sem.

Bár a termékjellemzők között szerepel ez a lehetőség, és látszólag ugyanolyan online biztosítás köthető okos telefonnal, mint asztali géppel. Valójában nem. A kötvény ugyanúgy néz ki, az ár sem alacsonyabb. Semmi figyelmeztetés, csak amikor hosszabbítani szeretnél visszautasít a rendszer. Visszadobja a kötvényszámot. Majd később visszadob az ügyfélszolgálat.

Olvasson tovább!

Mit ér az extra garancia 8000-ért?

2017.10.09. 16:52 | Homár Hilda | 44 komment

9531362901.png

Nem ez az első eset, ami alapján érdemes az Euronics-ban árult extra garancia megvétele előtt alaposan tájékozódni és véggondolni, hogy ilyen lovat akarunk-e.

Kedves Homár!

1,5 évvel ezelőtt vettünk egy Orion T32 DLED televíziót a Euronics-ban. Vettünk hozzá 5 év extra garanciát az eladó javaslatára, mondván, hogy 5 évig lesz tévénk, hogy ez mennyire nagyon jó.

1,5 év telt el, és elromlott a tévé. Elsötétült a képernyő, hang az volt, de az is ingadozott. Bementünk a Euronics-ba a kötvénnyel, a blokkal, fel is vették az adatokat és értesítették a szervízt, akik 3 nap múlva futárszolgálattal Pestre szállíttatták a készüléket. …Miskolcról…

Amikor ezt a levelet írom, már két hete nincs tévénk.

Olvasson tovább!

A biztosító nem fizet, helyette tippeket ad az autó alkatrészenkénti eladására?

2017.10.02. 10:32 | Homár Hilda | 19 komment

union.jpg

Biztosítós ügyeket talán még a többinél is nehezebb egy levél alapján megítélni, aolyan sokat számítanak a körülmények, de azért az nagyon extrém, hogy az ügyintéző nem értesíti a kárvallottat, aki érdeklődésre azt a választ kapja, hogy nem fizetnek, mert nem tudják elérni a saját ügyfelüket (?), egyébként is adja el inkább roncsnak a kocsiját (???). 

Sziasztok!

Nem tudom, hogy egy biztosítókkal kapcsolatos problémákat is posztoltok-e, mindenesetre egy felháborító esetnek szeretnénk nagyobb nyilvánosságot adni, és arra is kíváncsiak lennénk, vajon mi a megoldás egy ilyen helyzetben.

Egy baleset történt velem kicsivel több, mint 3 hónapja június 15-én. Fontos leszögeznem, hogy hála Istennek senkinek baja nem történt. Leszámítva az autónak, amely akkor gazdasági totálkáros lett.

A történet itt lett érdekes. Kitöltöttük a kék-sárgát, a vétkes sofőr a felelősségét teljes mértékben vállalta, mivel egy alsóbb rendű útról ő hajtott ki elém. 

Olvasson tovább!

Signal, de nem fogkrém, biztosítás, de nem biztonság

2017.06.30. 09:26 | Homár Hilda | 26 komment

kep-1.jpg

Épp az ilyen sztorik miatt van az embernek az az érzése, hogy a bizosító társaságoknak csak addig fontos az ügyfél, amíg alá nem írja a szerződését. Onnantól aztán eltűnik a kellem és a báj, a határidők megnőnek, a válaszok ritkulnak, a gondoskodás szertefoszlik, és az ember egy szélmalomharcba oltott vesszőfutás közepén találja magát, átkozva a percet, amikor biztonságra vágyott.

Üdv Hilda!

Ügy látszik, ez az év ilyen, sorra küldöm neked a panaszleveleket, mint elégedetlen ügyfél.

Szóval: elöljáróban annyit kívánok megjegyezni, hogy családom minden biztosítása ugyanannál a biztosítónál van, ugyanannál a "biztosítási ügynöknél" megkötve, aki immár több mint tíz éve lelkiismeretesen segít kötésnél, lemondásnál, tanácsadásnál. Éppen emiatt pl. a kötelező felelősség biztosításnál sem szoktam pár ezer forint miatt más biztosítóhoz átcuccolni.

Történt viszont, hogy a korábbi autóm egy olyan kategóriájú autó volt, ahol az éves díjak szórása elég széles spektrumon mozogtak. Noha ennek ellenére is maradtam eleinte még  a megszokott partnernél, az idén tavaszi biztosítási évfordulókor már kissé sokalltam a nagyjából dupla összegű éves díjat, az árlista elejéhez viszonyítva, ezért szétnézve a többi ajánlat között, megpróbáltam egy árban, és hírnévben jónak tűnő (nem egyesület, meg hasonló) biztosítóhoz átszerződni. Így esett a választásom a Signal biztosítóra, ahol az éves díj közel a fele volt az én korábbi biztosítóm évfordulós ajánlatánál.

Olvasson tovább!

Hogyan mondjunk fel szükségtelenné vált biztosítást?

2017.04.26. 15:50 | Homár Hilda | 39 komment

biztositas.jpg

Röviden: időben.

Hosszabban: érdemes a szerződéseinket és a szerződési feltételeket aláírás előtt mindig végigbogarászni, azért, hogy tudjuk, mi áll benne (nem csak biztosítás esetén). Persze úgy is lehet élni, hogy kihagyjuk a valóban nyakatekert jogi nyelvezeten megfogalmazott, soktízoldalas dokumentumokat az életünkből. Csak ilyenkor meg azt kalkuláljuk bele, hogy lehetnek nemszeretem következményei a dolognak. De simán előfordulat, hogy ezekkel együtt is arra jutunk: igaz, hogy bukunk x forintot, de minden fillérjét megérte, hogy kimaradt az keserves 25 perc az életünkből. 

Nagyon mérges olvasónk ügyét sillabizálva mi találtunk részletes tájékoztatót a Felfedező biztosításról, bár az is igaz, hogy ebben nem 3 hónap, hanem 30 nap szerepel felmondási időként. Esetleg ezzel érdemes lehet kezdeni valamit.

Tisztelt Homár!

Olyasmi történt, amit úgy vélem, hasznos, ha megosztok másokkal is.

OTP-s folyószámlámhoz kötöttem már régebben egy Felfedező utasbiztosítást. Ezt évente egyszer vonják csoportos beszedéssel a lakossági folyószámlámról. Ez májusban lesz esedékes.

Mivel már tavaly sem voltam külföldön, és idén sem valószínű, hogy utazok, úgy gondoltam, nem „fizetek elő” még egy évre, így lemondom azt. Figyeltem számlámon, hogy mikor vonnák a következő díjat, előtte akartam törölni a megbízást. A direkten keresztül a rendszer ezt nem engedte, így írtam egy felmondó levelet a Groupama Biztosítónak, hogy legyenek szívesek törölni a megbízást, és a díjat sem levonni májusban.

Hát ez nem jött össze!

Olvasson tovább!

Hiába a biztosítás, nem fizette a Groupama a kutya kezelési díját

2016.10.06. 14:50 | Homár Hilda | 74 komment

groupama_logo.jpg

Nagyon kedves olvasónktól, hogy úgy reméli, története megjelenésével azonnal beindul a Problémamegoldó Gépezet, de sajnos csak annyit tudunk ígérni, hogy elküldjük a Groupamához a posztot, hátha megválaszolják a sztori kapcsán felmerülő miérteket.  

Tisztelt Címzett!

2013.11.08-án kötöttünk fenti biztosítóval lakásbiztosítást, kiegészítve házi kedvenc biztosítással a két kutyánkra. Megállapodás szerint évi 200 ezer forintot lehet visszaigényelni állatorvosi költség címén. Minden hónapban pontosan fizettük a biztosítási díjat. Vissza is igényeltünk az évek alatt párszor pénzt, amit meg is kaptunk mindig rendesen.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása