Tékozló Homár


Az Ikea cikkszámváltásának titka

2018.04.19. 10:17 | Homár Hilda | komment

screenshot_2018-04-18_15_37_28.pngOlvasónkat teljesen megbabonázta a csillagos égbolt és egy szentjánosbogár raj szerelemgyerekeként az Ikea polcán magát illegető dizájnlámpa, aminek ára egy ideig eltántorította ugyan a vásárlástól, egy félárú akció viszont szerencsésen otthonába torpedózta a vágyott fényforrást. Ez eddig egy sikersztori. De sajnos a lámpa egyik napról a másikra a "dekoratív, de lágy és kellemes fény" helyett az űr rideg sötétségét kezdte sugározni. Olvasónk persze visszavitte a hibás terméket, az Ikea pedig - miután nem tudott cseretermékkel szolgálni - szó nélkül visszadta az árát. Hogy akkor mégis hogy kerül a Homárra az eset? Úgy, hogy a lámpa valójában kapható az áruházban, olvasónknak viszont szentjánosbogarak helyett csak pénz járt, ugyanis már más cikkszám alatt árulják. Megkérdeztük, hogy ez jogszerű-e így, illetve megpróbáljuk megtudni az Ikeától a cikkszámváltás hátterét is.

Kedves Tékozló Homár!

Az Ikeával kapcsolatban szeretnék szakértői /hozzáértő véleményt kérni,hogy vajon helyesen jártak el vagy sem?

2017.10.03.-án vásároltam egy Hovnas fantázianevű asztali ledes lámpát,ami a Family kártyásoknak épp közel 50 %-os akcióban volt. Az eredeti ára igen borsos,hiszen 22 990 ft. Nagyon örültem,hiszen abban az időszakban volt az Ikea születésnapi 2000 forintos kuponja is a Family kártyásoknak,így 10 990 forintért sikerült hozzájutnom az álomlámpához.

Idén január elején a lámpa egyik napról a másikra nem világított,így múlt szombaton,azaz 2018.01.27.-én vissza is vittem. Próbálta a hölgy másik tápegységgel,de akkor sem működött,pedig reménykedtem,hogy az lesz a ludas és a lámpát hazavihetem.

Olvasson tovább!

Mit várunk egy vadiúj matractól? Hát ennél többet!

2018.02.02. 13:01 | Homár Hilda | komment

dsc_0391.JPG

Aludni lehet hason, háton, oldalt, kifliben, párnát szorongatva, kutyához bújva vagy macskával a fejünkön, de az biztos, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen fekhelyen műveljük ezt. Hát- és derékfájás, kialvatlanság a jussa annak, aki rossz matracra hajta álomra a fejét esténként, onnan meg csak egy lépés az ingerültség és a válás, amit ki akar magának. Így aztán gondosan válasszuk ki a nekünk legmegfelelőbb matracot, és egyáltalán ne hagyjuk annyiban, ha mégsem úgy viselkedik, ahogy ígérték nekünk. Matracügyi tanácsadás következik.

Kedves Tékozló Homár!

Történetünk rövid, egyre fájdalmasabb és megoldatlan, ezért gondoltam megírom, érdemes lehet a blogodban megosztásra.

2017.05.18-án vásároltunk (+kb. 2 hét szállítás) egy matracboltban egy 140*200-as matracot. Kommunikált élettartamához képest igen rövid idő alatt elkezdtük érezni, hogy valami nem stimmel a matraccal, mert derék és hát fájással ébredünk. Megnéztük a matracot ágynemű nélkül, aminél úgy láttuk, hogy nincs különösebb probléma. Ezért elkezdtem nézni, mi történik, ha súllyal terhelem. Látható, érezhető, hogy nyomásra jelentősen jobban besüpped a matrac (nincs tartása) azokon a helyeken, ahol fekszünk. Vagyis egy pár hónapos matracot sikerült kifeküdnünk.

Olvasson tovább!

Miért nem elég egy csereutalvány a szerviztől egy új telóhoz?

2017.10.03. 09:36 | Homár Hilda | komment

free-question-mark-background-vector.jpg

Az ember azt gondolná, hogy ha a gyártó szervize elismeri, hogy a hozzá beadott készülék javíthatatlan, és egy csereutalvánnyal engedélyezi a készülék cseréjét, akkor sínen van az ügy, ugye? Hát ahogy Móricka elképzeli!

Sziasztok!

2017.07.26-án vásároltam a Vodafonenál egy Huawei P10 típusú készüléket. Sajnos pár héttel később elromlott a készülék. A Huawei-nek országszerte van több szervizleadó pontja, és én le is adtam javításra a telefont. A garanciális feltételekről röviden annyit, hogy ha az első 3 hónapban bármilyen hardveres meghibásodás keletkezik, a gyártó cseréli a hibás készüléket.

Két héttel a leadást követően, visszapostával kaptam is egy csereutalványt, azonban a hibás készüléket nem küldték vissza, a munkalapra rá is van írva

Olvasson tovább!

Cupon, cipő, csere, csalódás

2017.04.13. 10:39 | Homár Hilda | komment

free-question-mark-background-vector.jpg

A cipővásárlás örök téma a Homáron, nyilván mert mindenki csinálja, évente többször is, és, ha ez a mennyiségi túltengés nem lenne elég, ráadásul ezer és ezer variációban tudjuk megjárni vele.  Ezúttal az a kérdés, hogy ha kedvezménnyel vesszük és nem minőségi okból cserélnénk, akkor rá kell-e fizetni.

Kedves Homár!

Nem szoktam panasszal élni, de most nagyon megbántam, hogy a CCC cipőboltban mégsem beszéltem az üzletvezetővel.

Vörösmarty téri üzlet, nyitási 20%-os kuponom volt, TEGNAP vettem rajta egy cipőt a férjemnek (amit kinéztünk egy másik üzletben). Ezer féle cipő van ott, sikerült nem azt megvennem, amit kinéztünk, csak majdnem tök ugyanaz volt. Így hát MA visszamentem, hogy cserét kérje. Márka, ár ugyanaz.

Az eladó közölte velem, h OK a csere, de ugye tudom, h ki kell fizetnem a különbözetet (2 e Ft), mert ez új vásárlásnak minősül, és a kupon csak 1 vásárlásra érvényes...?! Azt mondta ezt központilag kapták utasításba.

Egyszerűen sehol sem találok erre vonatkozó rendeletet, így szeretném a segítséged kérni, hogy én gondolom-e rosszul, h ez átverés? Hiszen a kupont nyilvánvalóan nem kaptam vissza, ez 1 vásárlás volt, és csak egy alapvető vásárlói jogommal szerettem volna élni (csere). Állítólag a tegnapi eladónak el kellett volna mondania ezt nekem (nem tette), de sztem ez akkor is jogellenes. A srác is mondta, hogy ő se érti, szerinte se jó ez így...

Ötlet?!

Nagyon köszönöm!

Dóri

Olvasson tovább!

Csúnya, nagy vagy már 3 van belőle? Visszavinné, amit kapott? Ennyi ideig teheti meg!

2016.12.27. 12:13 | Homár Hilda | komment

shutterstock_164719013.jpg

Persze alap, hogy ajándék lónak ne nézd a fogát, de azért ne tagadjuk, néha előfordul, hogy
a. tényleg nagyon ismer minket az ajándékozó, és így a legtökéletesebb dologgal lep meg minket - pont ugyanazzal, mint az anyánk is
b. fogalma sincs rólunk vagy saját ízlésének rettenetességéről, így aztán a választását a legjobb lenne azonnal a lakáson kívül tudni, mert soha be sem kellett volna jutnia.

Igen ám, de a kereskedők egyáltalán nem kötelesek sem a pénz visszaadására, sem az áru cseréjére csak azért, mert csúnya vagy nagy vagy már 3 van belőle otthon.

Szerencsére egyre több üzletlánc vállalja önként, hogy megadott feltételek és határidő mellett visszaveszi a nem kíván terméket. A FOME és a CP Contact jól megkutatta idén a dolgot, és az derült ki, hogy
- általában max. 3 hét a vállalt időszak.
- a műszaki- és a játékáruházak a karácsony miatt sem változtatnak ezen, de a ruházati és könyváruházak elég jófejek, mert a decemberi vásárlások cseréjét karácsonyra való tekitettel meghosszabbítják január második hetéig.
- az esetek nagy részében (69%) akár a vételárat is visszakaphatjuk, ebben a ruházati, cipő-, sport- és bútoráruházak, illetve a hiper- és szupermarketek a legrugalmasabbak.
- a bútoráruházak egy része egy hónapig fogad el készpénz-visszatérítési igényt, a levásárlás lehetőségét azonban akár egy évig is biztosítja.
- sok helyen jóval kedvezőbb feltételeket vonatkoznak a hűségkártyával rendelkező ügyfelekre.
- a nem minőségi hiba miatti csere viszont általában nem vonatkozik az akciós vagy a már nem sértetlen csomagolású darabokra.
- amiben viszont van még hova fejlődni, az a lehetőségről való tájékoztatás, mert nem sokat ér egy ilyen gesztus ugye, ha a vásárló nem értesül róla. 

Hogy ez az értesülés is meglegyen, íme a GVTI által összegyűjtött lista arról, hogy hol, mennyi időnk van megszabadulni az ajándéktól, ha mégsem sikerült valami a jézuskának, de volt annyi esze, hogy a blokkot eltette.

5837fd74ad776-kep1.jpg

5837fd80269ac-kep2.jpg

 

A Note 7 csereprogram megkezdődött - csak nem a Telenornál

2016.10.28. 09:35 | Homár Hilda | komment

12898542_a12c644b7f7c7e42cb1c3a7704b838cc_wm.jpg

Ha önnek is Note 7-e van, vigye már vissza, az Isten szerelmére! - írta az Index is 2 napja. Könnyű ezt mondani! Imre mást se szeretne, mint megszabadulni Az év technikai kudarca cím nyertes készülékétől, de azt mondja, hiába nyújtja a Telenornak, ott egyelőre hátratett kézzel beszélgetnek vele. Megkérdezzük őket a dologról.

(Szegény Note 7 tulajdonosok itt találnak hasznos információkat.)

Kedves Homár!

Azért írok Neked, mert ma szakadt el a cérna a Samsung Galaxy Note7 visszahívásával, és a Telenor hozzáállásával kapcsolatban.

Ugyebár mint tudjuk, a Samsung 2016.10.11-én globálisan kivonta a forgalomból a jelzett készüléket. A hivatalos közlemény szerint, aki ilyen készüléket vásárolt, vigye vissza oda ahol vásárolta, ott majd kicserélheti egy másik készülékre, stb.

Lassan egy hónap telik el, de a Telenor semmilyen formában nem keres, telefonos érdeklődéseimre normális választ nem képes adni, a Telenor üzletekben semit nem tudnak, csak hadoválnak össze-vissza, de nem cserélik a készüléket. Pedig a Telenor központi telefonos ügyfélszolgálata egyszer(!) annyit mondott hogy BÁRMELYIK Telenor üzletben kicserélik a készüléket.

Olvasson tovább!

Se bakancs, se cserecipő, se szelvény

2016.05.02. 16:08 | Homár Hilda | komment

playersroom_logo.jpg

Vajon miért tagadja le a cég, hogy átvette a szegecsét vesztett bakancsot?

Tisztelt HomárBlog!

Nem szeretek ilyenhez folyamodni, de ez most már kikívánkozik belőlem. Eddig többször vásároltam a Playersroomnál és nem volt negatív tapasztalatom.

Tavaly Októberben vásároltam a Playersroom-tól egy Dorko Snowtipro bakancsot egy kedvező akció keretében. A bakancs kényelmes, jó semmi gond nem volt vele. Egyik nap felpattant az egyik szegecs és mivel félő voltam hogy teljesen elenged, nem használtam tovább (ez február közepén volt kb.).

Olvasson tovább!

Üres dobozzal, felforrt agyvízzel Szegedre / Frissült a fogyasztóvédők tanácsával

2016.01.08. 11:06 | Homár Hilda | komment

extreme_digital_1.jpg

Ezúttal egy teljesen szürreális ügymenettel boldogít minket az Extreme Digital. Elképesztő, hogy egy hibás készülék cseréjének a doboz logisztikája legyen a kerékkötője! És mielőtt bárki szidni kezdené a levélírót, amiért nem ment azonnal másik üzletbe a dobozával, az pillantson rá az Extrem Digital vidéki hálózatára.

Tisztelt Homár!

Kicsit furcsállva olvastam a sok panaszt az Extrem Digitálról, több mindent vettem már tőlük, nekem nem volt gondom, egészen eddig....

Karácsonyi ajándéknak egy szendvicsütőt vásároltam családunk egyik tagjának. Pick-Pack pontos átvétellel rendben megérkezett. Az első hibát ekkor követtem el, mert nem bontottam ki, hanem egyből becsomagoltam, bízva a termék kifogástalan állapotában. Sajnos Szenteste az ajándék kibontásakor derült ki, hogy a burkolat meg van repedve rajta, így érthető módon mindenki örömébe egy kis üröm is vegyült. Úgy döntöttem, hogy nem küldöm vissza csomagként, hanem január első hetében úgyis elintéznivalóm lesz Szegeden, így visszaviszem az ott lévő üzletükbe, jobb szeretem a személyes ügyintézést. Na ez volt a második hiba....

Olvasson tovább!

Sok telefon és rohangálás semmiért / Frissült a Telekom válaszával/ Frissült a fogyasztóvédők véleményével

2016.01.04. 09:30 | Homár Hilda | komment

telekom-logo.jpg

Szegény Lilinek egész komoly érzelmi és ügyintézési hullámvasutat kanyarított a Telekom azzal, hogy a telefonos ügyfélszolgálat konzekvensen mást mondott, mint az üzletek, ahol próbálkoztak a frissen vásárolt iPhone cseréjével. A 16 gigából végül nem 64 giga lett, hanem ez a poszt, de legalább meg tudjuk kérdezni a T hivatalos álláspontját az esetről.

Kedves Hilda!

Lehet, hogy nincs igazam, de mindenképp szeretném megosztani veletek is, ami történt.

Szombaton vettem a páromnak egy iPhone 6s 16gb készüléket. Most azt hagyjuk, hogy mire jó meg mire nem ez a telefon, nem az a lényeg. Vasárnap este meg is kapta, de kiderült, hogy a 16gb nem igazán sok mindenre elég, jobb lett volna egy 64gb-os készülék. Na, mit lehet ilyenkor csinálni, gondoltam a 3 napban benne vagyunk, majd kicseréljük. Hétfőn ő bement a helyi T-mobile-ba, ahol azt a tájékoztatást kapta, hogy nem valószínű, hogy ki fogják cserélni, ha nincs garanciális baja. A történethez hozzá tartozik, hogy már nem hűségidős előfizetésem volt, ezt váltottam egy drágábbra és vettem mellé kamatmentes részletre a telefont.

Olvasson tovább!

Most komolyan, olyan nagy dolog kicserélni egy karton cigit?

2015.09.18. 09:10 | Homár Hilda | komment

screenshot_2015-09-17_15_22_39.png

Van az a helyzet, amikor a jóindulaton múlik minden. Abból, hogy a Homáron van az eset, ki lehet találni, hogy van-e ilyesmi a Király utcai Nemzeti Trafikban.

Kedves Homár!

Tegnap, 19:48-kor a Király utca 38. trafikban vásárolni szerettem volna egy karton Philip Morris White cigarettát. Amikor az eladó mekérdezte, hogy a vékonyat vagy a Blue-t, sajnos figyelmetlenségből a Blue-ra mondtam, hogy a jó (mert vékonyat semmiképp nem szerettem volna). 

Megvettem. Amikor rájöttem, hogy nem ez lett volna a kívánt portéka, 19:55-re a trafikba visszaérve cserét kértem. Mentségemre szolgáljon; hogy a megszokott Bond márkát a P&M mostanában szüntette meg, és vezette be helyette az új elnevezésű, csomagolású termékét.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása