Tékozló Homár


A Magyar Posta megint alkotott

2019.04.05. 13:32 | Homár Hilda | 136 komment

magyar_posta_1_1_1_1.JPG

Szegény Magyar Postát annyit szidjuk, már szinte én szégyellem magam miatta, de mit lehet tenni, ha újra és újra kiérdemlik az egészen elképesztő eseteikkel? Most például, hogy sikerült vajon egy másik VÁROSBA kézbesíteni valaki csomagját? 

Üdv!

A helyzet a következő lenne. Rendeltünk egy csomagot január 29.-én kínából 30 dollárt fizettünk érte előre utalásban. A csomagot ezután, 2-3 naponta csekkolva, végig követtük az útján. Minden rendben ment addig, amíg Székesfehérvári postára nem ért, ahol ugyanis a beérkezés napján(febr 19) valaki átvette a csomagunkat, még a címhez történő kiszállítás előtt, ugyanis a posta oldalán azt írták, hogy csak sikertelen kiszállítás után vehető át a csomag a postán.

A posta oldalán is megnéztük a csomag számot, ahol azt láttuk, hogy kézbesítve van a csomagunk ezért február 26.-án bementünk, ahol közölték, hogy az átvétel megtörtént. Rend szerint írtunk egy panaszt és a posta "belső vizsgálatot indított", hogy kiderítse mi történhetett.

Olvasson tovább!

Káromkodáson kívül mit tehetünk, ha sérülten érkezik meg a csomagunk?

2018.12.12. 11:25 | Homár Hilda | 30 komment

doboz.png

A csomagküldési malőrök aranyfokozatú eleme a sérült csomagok esete. Az, hogy egy küldemény épségben érkezik-e meg, sok mindenen múlik. Ezek egy részére nincs ráhatásunk, amire viszont feladóként van, az a csomagolás. A pakkban lapuló holmi épségét és a címzett boldogságát jelentheti a gondosan megválasztott és kivitelezett burkolat, bár persze balesetek ilyenkor is történhetnek. Az alábbi poszt apropóján arról kértünk gyorstalpalót tanácsadóinktól, hogy feladóként mit tehetünk a csomagkárok megelőzéséért, illetve káromkodás mellett milyen lehetőségeink vannak, ha mégis sérülten érkezik meg a feladott holmi.

Tisztelt Homár!

Miután Angliában élő sógorom ráunt, hogy önkénytelenül minden karácsonykor a Magyar Posta ismeretlen enyveskezű dolgozóit lepi meg, ezért úgy döntött hogy idén GLS-el küld csomagot. Négy kis ajándékot becsomagolt, belerakott egy profi GLS-es műanyag tasakba, lezárta, majd rábízta az ottani GLS-re. Légiposta, stb. ezer bélyeg és ragasztvány rajta angolul. Fizetett is érte rendesen. De gondolta, megéri mert legalább nem lopják ki a felét.

De igen. Mondotta egy ismeretlen, aki majd azzal büszkélkedik el a szeretet ünnepén: idenézz anyjuk, mit loptam!

Mert találják ki mi történt?

Olvasson tovább!

Ezentúl a kollégák rendelésétől függ, hogy mikor kapod meg a munkahelyedre kért csomagodat?

2018.06.20. 10:57 | Homár Hilda | 93 komment

grumpycatcomplain_jpg_838x0_q80.jpg

Viktor beszámolója szerint valami nagyon furcsa dolgot vezetett be a Magyar Posta a múlt héten: a cégekhez érkező küldemények közül csak az ajánlottakat viszik ki, a simán feladottak részére a kézbesítő postán "elkülönítenek egy nagy zsákot, és ha az megtelik, akkor egy ember a cégtől bemehet egy meghatalmazással, és elhozhatja mindenki holmiját."  Bár a megoldás tényleg óriási lehetőségeket rejt magában a csapatépítés és a kollegialitás növelése terén, azért bízunk benne, hogy valójában csak egy Viktorék és a postás közti félreértés generálta dezinformáció.  Rákédezünk a Postánál. 

Szia Homár!

Egy budapesti cégnél dolgozom, így értelemszerűen a napom jelentős részét itt töltöm. Ennél fogva logikusnak tartottam, hogy az eBay-ről, AliExpress-ről stb. rendelt kisebb-nagyobb cuccokat (munkához kapcsolódóakat és privát dolgokat is vegyesen) a munkahelyemre rendeltem, mivel otthon senki nem tudta volna átvenni, a postaládába meg csak igen csekély részük fért volna be a küldeményeknek.

Ezzel idáig nem is volt probléma.

Olvasson tovább!

17 nap alatt nulla értesítést kapott a címzett, pedig elvileg 3-szor is megpróbálták kézbesíteni a csomagját

2018.05.15. 13:52 | Homár Hilda | 72 komment

gls_1.jpg

Olvasónk egy helyre kis konspirációs elmélettel jelentkezett nálunk. Szerinte a GLS futárok mobiltelefonellátottságával függ össze, hogy egyszer sem értesítették a csomagja érkezéséről, miközben a pakk 17 napot töltött az alsónémedi GLS bázison, mielőtt visszautazott volna Londonba a feladóhoz. Hogy az elképzelésből mi igaz, nem tudjuk, de megpróbáljuk megkérdezni, mi történhetett, illetve mit tehet az egyszeri címzett az alábbi tényleg bosszantó eset elkerülésére.

Sziasztok!

A GLS új lehúzási módszeréről írnék Nektek. Lehet hogy csak nekem új, de velem most történt először és szépen fel is nyomta az agyvizemet.

Rendeltem egy autóalkatrészt Angliából, a becsült kézbesítést Április 5.-11. közt jelezte az eBay rendszere. A feladó a rendelést követő naptól elutazott, így Tracking Number nem állt rendelkezésre.

Mivel a környékünkön dolgozó futárok MINDIG hívnak, vagy kapok értesítő emailt, nem volt gyanús semmi. Azért 20.-a környékén már kezdtem bosszankodni kicsit. Írtam az eladónak, merre jár a cumó? 22.-én jött is a válasz, éppen Németországban van, Anglia felé tart. Küldtek egy Tracking Numbert, nézzem meg. A Tracking Historyban 3 sikertelen kézbesítés szerepelt, majd depózták és visszaküldték a csomagot. Érdekelne, mi a tököm folyik Alsónémediben…

Olvasson tovább!

Ki és hogyan kérhet kártérítést, ha a posta elhagyja a csomagot?

2018.03.07. 13:37 | Homár Hilda | 36 komment

img_20180104_202016.png

Szegény Magyar Postát irtó sokat ütöttük már, ami nem csoda, tekintve, hogy nincs olyan hét, amikor ne jönne 3-4  levél velük kapocslatban. Ez a szám a karácsonyi időszakban duplájára emelkedett, és bár a téma aktualitása miatt az oldalon is többet foglalkoztunk velük, egy csomó panasz nem fért ki az oldalra. Többek közt az alábbi levél sem, ami most sem a "Na, megint elhagyott egy csomagot a posta!" közös szörnyülködés miatt kerül ki, és mégcsak nem is a "kimutatni nem tudjuk, elveszettnek tekintjük" bikfanyelven élcelődésből, hanem az mindezeknél sokkal fontosabb és hasznosabb"Ki és hogyan kérhet kártérítést, ha megtörtént a baj?" okán.

Kedves Tékozló Homár!

Csak egy kérdésem van: Normális az, hogy ha külföldről jön csomagom, akkor abban a pillanatban, hogy a Magyar Posta átveszi, egy szerencsejáték lesz az, hogy megérkezzen? Ha nyerek, nyerek, ha nem... nos, nekik akkor sincs semmilyen felelősségük, a feladó köteles kárpótolni. Akkor is, ha konkrétan a Magyar Posta hibája, hogy "elveszett" a csomag.

Olvasson tovább!

A Posta már nem csak a házban, de a saját rendszerében is eltéved

2018.02.28. 11:15 | Homár Hilda | 44 komment

magyar_posta_1_1_1_1.JPG

Péter úgy érezte, tutira megy, amikor a lakhelye vagy a munkahelye helyett a Magyar Posta egyik átvételi helyét, a Vágány utcai MOL kutat jelölte meg átvételi helyként. "Nem posta, ismert a cím, a postás nem téved el, nem dob értesítőt, nem kell sorban állni, idegeskedni a csekket befizető balekok és az életüket elmesélő időmilliomosok között." - gondolta. Aha.

Kedves Homár!

Íme egy remek történet a Postapont nevű valamiről. Posta, Magyar Posta, többet nem fűznék hozzá:

Rohanó világunkban egy kis vitaminhoz szerettem volna jutni, ezért gondoltam, hogy idő hiányában online rendelek majd. Így is tettem, örültem hogy az épp kiválasztott termékre az egyik webshop akciót kínál, sőt ingyenes szállítást ígér Postapont házhozszállítással. Mivel MOL benzinkútra is lehet kérni a csomagot és van is a közelben, gondoltam nem lehet baj. Nem posta, ismert a cím, a postás nem téved el, nem dob értesítőt, nem kell sorban állni, idegeskedni a csekket befizető balekok és az életüket elmesélő időmilliomosok között. Ritka az az alkalom, amikor Postára kell menni, de ez így is van jól.

Olvasson tovább!

Immár 189 990 forintos küldeményt hiányol "A legértékesebb elveszett csomag" verseny listavezetője

2018.01.30. 13:28 | Homár Hilda | 203 komment

magyar_posta_1_1_1_1.JPG

"A legértékesebb elveszett csomag"  kihívásunkat egy egyszeri (és nem is túl jó) kínunkban röhögős viccnek szántuk, egyáltalán nem számítottunk rá, hogy a valóság és olvasóink egyre ijesztőbb számokkal fognak beszállni a versenybe. Az eddigi listavezetőnk a 160 ezer forintos tévéjét kereste a Postán és/vagy a Media Markton, az ő ügye végül rendeződött. Reméljük, Éváé is fog, akinek az anyukája 189 000 forintot fizetett ki egyelőre hiába.

Tisztelt Tékozló Homár!

Egy még novemberben, a Black Fridayon rendelt, előre kifizetett, 189 000 forint értékű telefont kavart el a Posta, emiatt szeretném nagyon kérni a segítségüket.

A Posta futára személyi igazolvány bemutatás nélkül a csomagot nem illetékesnek adta át, így máig sem került elő, az MPL pedig minden segítséget megtagad, egyetlen bescannelt, olvashatatlan aláírást lobogtat, hogy át lett véve (csakhogy nem általunk!)

Olvasson tovább!

Mégsem a 81 000 forintos "A legértékesebb elveszett csomag" verseny nyertese

2018.01.09. 09:38 | Homár Hilda | 87 komment

magyar_posta_1_1_1_1.JPG

"Hogy ne csak mindig szegény Magyar Postát üssük". Tragikomikus módon ezzel a felkiáltással került ki nemrég a Homárra az extrém nagyértékű, 81 000 forintos csomagot elhagyó Trans-O-Flex sztorija. Erre nem telt bele egy hét, és ránkcáfolt az élet meg a Magyar Posta. Szomorú, de igaz történet következik.

Hogyan veszíts el a Magyar Posta Zrt. segítségével néhány perc alatt 160.000 Ft-ot, avagy a tapasztalatlanság kihasználása:

Megosztom veletek történetemet, hogy más ne kerüljön hasonló helyzetbe. 

Karácsonyra vettem ajándékba a szüleimnek egy Samsung Led Tv-t, de kiderült, hogy inkább másra vágynak, ezért meghirdettem a Jófogáson azért, hogy az áráért más ajándékot vehessek nekik. Pár napon belül meg is volt a vevő rá. Az árut vaterafutárral szerettem volna eljuttatni hozzá, de az karácsony előtt már nem fogadott vaterán kívüli rendeléseket. Így a Magyar Posta Zrt-ben bízva elmentem feladni a küldeményt a székesfehérvári 2.sz postára 2017.11.30-án, ahol a csomagot átvevő alacsony, szemüveges ügyfélszolgálatos kolléga el is készítette a papírokat.

Olvasson tovább!

Ezzel a csomagkézbesítéssel valami nem stimmel

2017.12.01. 16:56 | Homár Hilda | 50 komment

shutterstock_388075414.jpg

Futárszolgálat témakörben a legáltalánosabb panasz az, hogy a futár ígéri, hogy jön, de soha nem érkezik meg. Ennek komplementeresete, amikor jön a futár, csak épp nem szól róla, így a végeredmény pont ugyanaz: csomag és gazdája nem találkozik. Attila esete meglepő módon egy harmadik verzió a szomorú címzett előállítására. Egyben a legrejtélyesebb.  

Sziasztok!

DPD. 5978466549794.-ik felvonás, ha arra érdemesnek találjátok, így karácsony előtt. Elég bicskanyitogató.

Októberben, Budapestről Sopronba, DPD-vel küldtem el a 3 éves unokahúgom meglepetés születésnapi ajándékát. Azóta sem kapta meg a csomagot, a DPD pedig egy aláfirkált átvételi elismervényt lobogtat. Mindenkinek a fantáziájára bízom az aláíró személyét. >

Olvasson tovább!

Önsorsrontó TOF-futárok

2017.11.23. 10:34 | Homár Hilda | 52 komment

screenshot_2015-05-04_16_40_37.png

A futárcégek virágkorukat élik a webshopoknak és a Magyar Posta rossz hírének köszönhetően, még úgy is, hogy sok a rossz tapasztalat velük. Annyiban védeném őket, hogy ez simán hibaszázalékban is összefügghet a megnövekedett forgalommal. Ahogy nekem az is belefér, ha a futár  a GPS korában nem találja a címet, és telefonos segítséget kér. A navigáció is téved, plusz nagyobb irodakomplexumokban néha irtó nehéz eligazodni. De hogy az internet és az okostelefonok korában miért nem alkalmazza minden cég az előzetes emailes vagy sms-értesítés vívmányát? Hát ez örök rejtély marad.

Szeretném megosztani a fenti futárszolgálatnál megesett kalandomat.

Egy biztosítótársaság adott fel részemre (Budapest) két darab értékesnek mondható promóciós küldeményt 2017. október közepén amelynek pontos időpontjáról engem nem értesítettek.

Egy szép októberi napon megcsörrent a telefonom, a TOF futár hívott, hogy a házunk előtt áll a csomaggal. Kérdeztem, hogy milyen csomaggal, nem kaptam e-mailt, vagy egyéb értesítést, így nem várok semmilyen küldeményt. Megmondta a feladót, így beazonosítottam, hogy mi az. Mondtam, hogy most dolgozom és kérdeztem van-e lehetőség címmódosításra. Természetesen válaszolta készségesen a futár. Kérte, mivel nem tud írni, küldjem el sms-ben az új címet. Közölte, hogy ez másik kerület így a kollégája fogja kihozni a csomagot. Címet elküldtem, pontosan körülírva az épületet és az intézményt.

Olvasson tovább!