Tékozló Homár


Emag-sztorik erős idegzetűeknek

2019.04.08. 10:56 | Homár Hilda | 68 komment

emag_1.png

Pár hete jelentették be, hogy összeolvad a magyarországi e-kereskedelem két meghatározó szereplője, a már nyolc országban jelenlevő Extreme Digital és az eMag magyarországi leányvállalata.  Kíváncsiak várjuk, hogy a fúzió után mi változik. Az ügyfélszolgálatokkal például lenne mit csinálni, akárhogy is alakul a 2 brand sorsa. Erre remek példa Anett, Tomi és Mesterházi "Apavlog" Dávid emagos esete. Azt hitted, hogy már mindent láttál? Tévedsz. 

Kedves szerkesztőség. 

Laikusként sajnos akkorát hasaltam az emagnál , hogy most csak a sebeimet nyalogathatom elsőkörben, de több ponton szükségem lenne szakszerű tanácsra. Utána kutatva az oldalatokon láttam, hogy sajnos nem én vagyok az első akinek meggyűlik az emaggal a baja, így abban a reményben írok, hogy tudtok hasznos tanácsot adni a ballépésemmel kapcsolatban,

Fél  évvel ezelőtt rendeltem az emagtól egy kávéfőzőt, jónevű, jó review-kat kapott, jól értékelt termék. Meg is érkezett minden szuperül működött, míg az egyik nap kávé helyett valami híg szmötyit kezdett főzni. Mi mindent a leírásnak megfelelően csináltunk, takarítás vízkőtelenítés( a világ legdrágább vízkőtelenítőjével) minden használat utáni tisztítás, hasonlók, mégis szmötyi jött a gépből kávé helyett. 

Olvasson tovább!

Mit hisz az eMag, hogy a vásárló nem fog futni a 150 000 forintja után?

2019.03.18. 11:56 | Homár Hilda | 102 komment

lenovo_melted_part_8949.jpg

Az eMag sokszor szerepel nálunk garanciális ügyek és panaszkezelési sztrorik kapcsán úgy is, hogy a hozzánk beérkező sztoriknak persze csak a töredéke kerül ki. Egyszerűen rejtély, hogy egy ekkora webshop miért nem fordít nagyobb gondot erre a területre. A vásárlók elsősorban nem a hibák miatt lesznek dühösek egy cégre, hanem azért, ha nem veszik komolyan a problémájukat. És akkor a törvényi szabályozásról még nem is beszéltünk.

Kedves Homár,

2018. szeptemberében vesztemre vásároltam az Emag nevű, méltán népszerűtlen webshopról egy laptopot 174 990 Ft-ért. Kéthavi használat után a gép váratlanul felforrósodott és égett szagot árasztott, az egyik szellőzője jól láthatóan meg is olvadt a hőtől. Azonnal áramtalanítottam és kikapcsoltam, majd megírtam a webshopnak a hibát. Futár jött érte egy előre nem jelzett időpontban, ezt követően közel 2 hónapig nem tudtam a laptop sorsáról semmit, egy, leszámítva a Lenovo szerviz által román nyelven küldött elégedettségi kérdőívet és a szintén román nyelven írt szervizlapot, mely érdemi információt nem tartalmazott.

Olvasson tovább!

"Visszahívtam az eMagot. Erre azt tanácsolták, hogy rendeljem meg máshonnan"

2019.01.29. 12:12 | Homár Hilda | 79 komment

emag_1.png

Idén még nem szerepelt nálunk az eMag, ami nemcsak annak volt köszönhető, hogy az emagos sztorik általában elég egy kaptafára készülnek, így nem volt értelme a nr.157-et is kitenni belőlük, hanem annak az örvendetes fejleménynek is, hogy csökkent a rájuk érkező panaszok száma. Erre tessék, jön ez a kis abszurd, ami alapján a panaszkezelési metódusukat vagy baltával faragták újra, vagy mostanában egy randomgenerátor segítségével működtetik.

Kedves homár!

A tavalyi black friday alkalmából rendeltem az emag.hu-ról két PS4 játékot (Dishonored 2 és Uncharted 4). A csomag meg is érkezett, viszont csak az Uncharted 4-et tartalmazta, amit egyből jezeztem is az emag irányába. Az elején egészen segítőkészen álltak neki. Megígérték, hogy mindenképpen értesíteni fognak a fejleményekről, mivel egy beszállítójukon keresztül történt, úgy is kellene megkapnom a termékeket.

Másfél hétig semmi válasz nem érkezett felőlük, nekem viszont még mindig nem érkezett meg a csomagom.

Olvasson tovább!

Hiába a több réteg pukifólia, összetörve ért be a szervizbe a kétszázezres tévé. És a felelős? \_(ツ)_/¯

2018.07.26. 11:51 | Homár Hilda | 44 komment

20180107_102802.jpg

Szarnak, bajnak nincs gazdája - ahogy a jó öreg mondás, megboldogult nagyanyám és Lázár János is tartja. Népi bölcsességet ritkán lehet ennyire pontosan illusztrálni, mint ezt szegény Péter történetével.

Kedves Tékozló Homár!

Nagyon volt problémám az Emaggal, egészen a mai napig.

Vettem egy televíziót az Emagról, ami sokáig tökéletesen működött, de egyszer csak az eszköz 4 sarkában fekete foltok jelentek meg, gondoltam visszaküldöm, elvégre úgy is garanciás.

Valamiért a hibát lefotóztam, nem tudom, hogy miért tettem, de most megnyugtató, hogy van képi bizonyítékom. A készüléket sértetlen állapotban becsomagoltam, több réteg buborékfóliába, majd több réteg kartonpapírba. Majd jött is érte a futár, de megjegyezte, ők elvileg nem is szállíthatnának törékeny terméket.

Olvasson tovább!

Nem detektálja a traffipaxokat a remek radardetektor

2018.03.05. 16:11 | Homár Hilda | 62 komment

screenshot_2018-03-05_15_21_47.png

A fenti képen szereplő tárgy meglehetősen hasonlít az otthoni szupercsendes porszívónkra. Pedig nem azt ábrázolja, hanem egy radardetektort, amiről talán nem mindenki tudja, hogy mi, de Lázár János biztosan. Meg Imre is, aki rendelt egyet az eMagról, majd meglepődve tapasztalta, hogy a kütyü nem látja a hazai sebességmérőket. Én mondjuk inkább a sebességhatár betartásának híve vagyok, de az igaz, hogy ha az ember egy ilyen ismert webshop partnerétől vesz valamit,  attól elvárhatja, hogy működjön, és legyen számla hozzá. Megkérdezzük, mit gondol erről az eMag.

Tisztelt Cím!

Az alábbi cég az interneten egy vebáruházat működtet. 

Cégnév: Buysend Europe Kft.
Székhely cím: 1083 Budapest, Práter utca 59.
E-mail: emagpartner@emag.hu
Adószám: 25863684-2-42   Cégjegyzékszám: 01 09 293261

A forgalmazott termékeik közül 2017 11 24-én megrendeltem egy db radardetektor készüléket, ami a leírás szerint az alábbiakat tudja.

Olvasson tovább!

"Hamis terméket árultok, ahelyett, hogy leszednék a honlapról, küldtök nekem egy szomorú smiley-t?"

2017.11.22. 15:27 | Homár Hilda | 68 komment

emag_1.png

Már az is érdekes, hogy mit keres egy hamis Huawei tok az eMag kínálatában. Az sem elegáns (sőt!),  hogy a vásárlói értékeléseket szűrik az oldalra kikerülés előtt. Azt a fura ügyfélszolgálati és panaszkezelési policyt meg el sem merjük képzelni, aminek az eredménye egy szomorú fejecskével ellátott semmitmondó mondat. Többszörösen is pfff kedves eMag.

Kedves Tékozló Homár, 

az alábbi történettel hadd szolgáljak nektek érdekességül:

október 2-n vásároltam az Emag.hu honlapon egy védőtokot a huawei p8 lite telefonomhoz. Megjött, csili-vili minden, csakhogy HAMIS.  Volt ugyanis rajta egy QR kód, ami azt a célt szolgálja, hogy telefonnal beolvasod (vagy amid van hozzá) aztán a Huawei honlapja megmondja, hogy az valódi termék-e, vagy hamis. Hát ezt a kódot már 3x ellőtték.

Hopika mondom, a tok az a jó, de csak kéne szólni nem? De. Hát jó, írtam értékelést.

Majd 1 hónapig ültek rajta, mire eldöntöttem, hogy panaszt nyújtok be. Erre november 4-n jön a válasz:

Olvasson tovább!

Az visszaküldte, ez újracsomagolta, meghirdette és eladta, a kis naiv meg megvette

2017.08.31. 10:30 | Homár Hilda | 32 komment

emag_1.png

Aztán írt egy levelet a Homárnak, arról, hogy mit gondol az eMagnál vásárlásról. Amiben annyi igazság van, hogy mivel nem magyar székhelyű a cég, ezért a garanciális és egyéb ügyek intézése nehezebb illetve korlátozottabb velük, amivel nem árt tisztában lenni vásárlás előtt. Bár az eMag azt állítja magáról, hogy a magyarországi jogszabályok figyelembevételével tesz eleget garanciális kötelezettségeinek, és együttműködik a Békéltető Testülettel.  

Tisztelt Tékozló Homár!

Kérem szépen a népszerűségüket kihasználva hátha másoknak is segítséget nyújt a döntésben az EMAG-ról való vásárlás előtti olcsóbb, de megéri-e dilemmát eldönteni.

Vásároltam egy újracsomagolt készüléket a Magyarországon működő Emagról. Megtévesztésig úgy néz ki a honlap – nyelvezet, elérhetőség, magyarul beszélő ügyfélszolgálat, MINTHA magyar webshopból rendelne az ember, és érvényes LENNE rá a magyar jogszabály, DE NEM!

Az újracsomagolt termék ismertetőjében az állt: visszaküldött, kibontott, de sérülésmentes MŰKÖDŐKÉPES BEVIZSGÁLT termék. Olcsóbb volt, hát megvettük.Feltételezi az ember, hogy ha visszaküldenek egy terméket akkor az EMAG kipróbálja, le teszteli, jegyzőkönyvet készít róla és ha mindent rendben talált akkor ismét értékesíti, de egy csökkentett áron, mert hát már nem új a készülék.

Olvasson tovább!

Na, megérte 5000-et spórolni a bulin?

2017.06.19. 09:43 | Homár Hilda | 70 komment

emag_1.png

Emag, külföldi székhelyű webshop, bekrepált háztartási gép, ezúttal hűtő. A vásárlással nyert egy kicsit levélírónk. A többit elég szemléletesen meséli el.

Tisztelt Hilda!

Sajnos, én is beleestem abba a hibába, melybe oly sokan. Csillog, - villog, és még olcsóbb is. ( 5.000-  6.000- Ft)

2016.12.08- án hosszas  nézelődés,- mérlegelés után vásároltunk egy Beko RCNE520E20DZX kombinált hűtőszekrényt. Körülbelül 5000-ft ot „spóroltunk” az emag -on leadott rendeléssel.

Természetesen, a vásárlás napján elutaltam az összeget. A termék megérkezésével kapcsolatban már csak nekem volt természetes hogy a kijelölt napon, vagy legalább annak a „környékén” érkezzen meg a termék. (tisztességes összegért, tisztességes szolgáltatást) De ez, már egy megemésztett béka.

A termék úgy ahogy, és akkor,-amikor megérkezett.  Egy szép gép. Csendes. és jól működik... Khhmmm. Működött!!  2017.06.06  -án 21.30-kor észleltem, hogy „valaki” lekapcsolta a villanyt a hűtőben….. Kisvártatva észrevettem, hogy a külső lcd sem jelez semmit… Elromlott…… Hasított belém a gondolat.

Olvasson tovább!

Na, ezért érdemes utánanézni, milyen székhelyű cégtől vásárolunk!

2017.05.24. 14:14 | Homár Hilda | 29 komment

emag_1.png

 A fogyasztói jogok, mint általában bármi, ami törvényileg van körbebástyázva, igazából csak akkor számítanak, ha baj van. Ha a mosógép 6 éves, és szuperül mos, kit  érdekel, hogy 1 vagy 5 garancia volt rá?  Viszont, ha beüt a ménkű, egyből fontossá válnak a részletek. Nem árt tudni például, hogy bár rengeteget panaszkodunk - hogy ne menjünk messze, ugye ez az egész blog is a magyar fogyasztóvédelmi törvények betartásával kapcsolatban jelentkező anomáliáknak köszönheti létét -, a hazai szabályozás európai viszonylatban is a legszigorúbbak közt van. Viszont csak a magyarországi székhellyel bíró cégekre vonatkozik. Így aztán, ha a netes vásárlás kétségtelen előnyeit kihasználva más országból vásárolunk itthon nem kapható vagy olcsóbb terméket, számítsunk rá, hogy macerásabb ügyintézést és más szabályozást is veszünk mellé. Ezzel nem lebeszélni akarunk senkit a webshopokról, hiszen a deal még így is bőven megérheti, csak tudjuk.

Szia Hilda!

Én is a fenti cégtől vásároltam, számítógépbe RAM-t, 24.900 Ft-t (2x4 GB Kingston HxperX Savage). Az árú rendben meg is érkezett, viszont semmiféle papír se volt mellé.
Oké, számla letölthető a fiókom alól, de a garanciára kattintva Hibás link hibaüzenet fogad.
Ezt jelezte az ÜF felé, ahonnan a következő választ kaptam:

Tisztelt Ügyfelünk!

Környezetvédelmi okokból Társaságunk elektronikusan állítja ki a számlát és garancialevelet, papír alapon nem küldjük ki a dokumentumokat. Az eMAG által forgalmazott termékek esetében ezeket bármikor letöltheti a www.emag.hu oldalon a Saját fiókból a Rendelések és Termékgaranciák menüpont alatt, továbbá csatoltan küldjük a számlát.

Továbbá tájékoztatjuk a rendszerünk alapján, hogy a rendelésben rögzített termék nem rendelkezik garanciával.

Megértését köszönjük!

Na már most, ha jól tudom, akkor a 10.000 Ft feletti összeg miatt is jár rá 1 év garancia, valamint a gyártó honlapján 5 év garancia szerepel a termékre.

Olvasson tovább!

Pénztártól való távozás után reklamál a pénztár

2017.05.11. 11:07 | Homár Hilda | 76 komment

emag_1.png

Olyan panasz még nem nagyon érkezett hozzánk, hogy véletlenül a kiválasztott és kifizetett termék helyett nagyobbat, szebbet, okosabbat küldött egy webshop, de egyes esetekben - például olvasónkéban, aki ajándékba vett egy laptopot - nem is feltétlenül könnyű ezt észrevenni. De mi van, ha rájön a tévedésére az eladó, és követeli vissza a tévesen postázott cuccot?

Tisztelt Tékozló Homár!

Az alábbi esetben szeretném a segítségét kérni:

Az eMag weboldalon rendeltem egy laptopot, ami időben meg is érkezett. Ellenőríztem, hogy nem e tört össze szállítás során stb., de mindent rendben találtam. Visszacsomagoltam, és mivel ajándék volt, oda is adtam a szülinaposnak.

Pár napra később kaptam egy e-mailt, amely szerint egy jobb laptopot küldtek mint rendeltem és kérik vissza. Mondtam, hogy rendben van, de akkor azonnali cserével hozzák másikat. Azt mondták, ez nem lehetséges, mert be kell vizsgálni a korábbit, nem e lett baja. Mondom rendben, akkor kifizetem újra eredetit, és a futár, aki viszi, elhozza másikat. Ez sem volt megoldható...

Olvasson tovább!