Tékozló Homár


Cselezett az Edigital a garanciaidővel, vagy valami

2017.03.02. 10:00 | Homár Hilda | 69 komment

via GIPHY

Haha, méghogy, ha az embernek papírja van róla, akkor tiszta sor a garancia, meg a tények nem hazudnak!

Sziasztok!

2014 november 19-én vettem az edigital.hu-n egy Whirlpool mosógépet 4 év garanciával. Kizárólag a 4 éves garancia miatt vettem meg ezt a gépet, mivel az volt a korábbi tapasztalatom, hogy a mai készülékek 1-2 évet bírnak, így a pénzemért 4 évig biztosan lesz mosógépem.

Kicsit több, mint 2 év után, 2017 - január 30-án a mosógép meghibásodott. Január 31-én kezdődött a tortúra.

Whirlpool ügyfélszolgálat: közölték, hogy erre a gépre csak 2 év a garancia. Ők egy időben 2+2 évet adtak a mosógépekre, de a +2 év regisztrációhoz kötött, amit én nem tettem meg. Közöltem, hogy nekem nem 2+2 év, hanem 4 év garancia van a gépemre, ez látszik a jótállási jegyen is. (4 év garanciát is írnak, valamint 48 hónap jótállást, szó sincs 2+2 évről)

Olvasson tovább!

"A türelmem amit kérnek már hetek óta,elfogyott,elég volt belőlük!"

2016.12.15. 12:41 | Homár Hilda | 70 komment

shutterstock_350577482.jpg

A láthatóan egy szuszra kiömlesztett levél és a felkiáltójelek garmadája bizonyítja, hogy olvasónk tényleg csak egész picit túloz, amikor azt írja, hogy az ügy intézése közben eldurrant az agya, és  kihordott lábon egy infarktust meg egy agyvérzést is. Első és legfontosabb üzenetünk: az egészség mindennél fontosabb! A másodikra picit várni kell, de megkérdezzük a tanácsadókat, hogy mennyi ideig üldögélhet törvényileg egy polcon a javításra beadott gép, mielőtt elküldik a szervizbe.

Sziasztok! Megpróbálom röviden,tömören leírni azt ami 1 hónapja húzódik az Extreme Digital és köztem! Szóval...2015.11.16.-án vásároltam a székesfehérvári ED üzletben egy fényképező gépet-nem az olcsóbbik fajtát-aminek idén-1 éven belül-2016.11.02.-án megadta magát a töltője! Volt nagy kapkodás mert én evvel dolgozom és ugye a nyakamon volt 2 havi,napi 2 karácsonyi fotózás,hónapokkal előre lefoglalva! Az ideg szétvágott...nem tudtunk mást tenni,garancia levél elő,futás Fehérvárra leadni a gépet mivel még 14 napig garis volt a készülék! Ott közölték,h maximum 3 hét a javítás! Nem tudtam mást tenni,erre számítottam! Ezután jött a fekete leves...2,5 hét után gondoltam érdeklődök,hogy tudni-e már valamit a javításról? Fogom a telefont,tárcsázom az ED ügyfélszolgálatát ahol egy nagyon készséges néni 28 perc zenehallgatás után szándékozott felvenni a telefont! Darálom a kérdéseimet,h ugyan mi lehet,hol lehet a gépem mert lassan letelik a 3 hét amit ígértek! Erre közli,hogy a gép 11.hó 14.-én (12 nappal később mint ahogy én bevittem) lett elküldve a szervizbe és onnantól számított 30 nap a javítás! MIIIIIIICSOOODAAAAA???MI A F@SZOMAT CSINÁLTAK A GÉPEMMEL 12 NAPIG FEHÉRVÁRON???MIÉRT A GARI LEJÁRTA ELŐTT 2 NAPPAL LETT ELKÜLDVE A SZERVIZBE??? Na ott robbantam...szegényen csattant az ostor,de,hogy azonnal kihordtam lábon egy szívrohamot és egy agyvérzést az fix! Azonnal kapkodni kezdtek,hívták az szervizt majd e-mailben megerősítették,hogy valóban 14.-től számított 30 nap a javítás! Azóta volt már több telefonos harcom is velünk,sz@rnak a dologra,szerintük minden tőlük telhetőt megtettek...ennyi telik tőlük! Uh,felkerestem a fogyasztóvédelmet,a Békéltető testületet megtettem a szükséges lépéseket és ha kell tovább megyek és minden egyes forintot bevasalok rajtuk ami miattuk kiesett, akár peres úton! , Érdemleges válaszokat természetesen azóta sem kaptam semmire! Uh most várok,hogy hogyan tovább! Köszi ha elolvastad! Szép napot mindenkinek!

Íme az idei első Black Friday-es Homár-levél

2016.11.25. 14:54 | Homár Hilda | 84 komment

shutterstock_522146701.jpg

Még vége sincs a Nagy Napnak, máris megjött az első webshopos csalódásról szóló beszámoló, amihez alapesetben idéznénk a vonatkozó szabályzást, de közben érdekes olvasónk érvelése is.  Hisz, ha kifejezetten őrült árakat hirdet egy cég, akkor miért kellett volna a vevőknek bármin csodálkozniuk?

Kedves Tékozló homár!

Biztos sokan jelezték már a mai black friday akciókkal kapcsolatban az edigitalon hibásan árazott akciókamera esetét, de én is szeretnék csatlakozni, mivel úgy érzem több szempontból is érdekes a dolog:

Az Extreme Digital ugyanis arra hivatkozik, hogy nyílvánvalóan téves az ár hiszen az jelentősen eltér a termék valós vagy becsült árától... Ez nem igaz, mert hasonló termékeket igenis kapni hasonló árakon. lásd csatolmány vagy az alábbi linken.

Olvasson tovább!

Még mindig sehol az októberben rendelt és fizett mosógép, de a vásárló ne hívogassa az Extreme Digitalt

2016.11.23. 14:09 | Homár Hilda | 77 komment

extreme_digital_1.jpg

Már csak pár napra vagyunk a féktelen vásárlás éves ünnepétől, a Black Fridaytől. Nagy kérdés, hogy azok a boltok, amik az év közbeni akcióikat és az üzemszerű működést sem bírják mindig kezelni, hogy fognak szuperálni a megnövekedett terhelés alatt. Egy biztos: mi itt a Homáron látjuk fogjuk.

Kedves Homár,

Október 27-én volt az Edigital oldalán egy akció, ahol vásároltam egy mosógépet és egy hűtőszekrényt, ki is fizettem, megadtam minden adatot. Mivel az egyik termék nem volt raktáron, így tudtam, hogy várnom kell majd, lehet, hogy nem is keveset, de azt nem gondoltam, hogy a kifizetett rendelés után 21 nappal sem fogom még megkapni a termékeket.

Első alkalommal november 6-án este írtam nekik egy e-mailt, hogy érdeklődjek a rendelésem állapota felől. Egy automatikus válaszüzenetet kaptam vissza, hogy sok üzenetet kapnak, de igyekeznek mihamarabb válaszolni. 

Olvasson tovább!

Mintha egy hivatal lenne péntek délután, úgy működik az Extreme Digital

2016.07.22. 09:47 | Homár Hilda | 49 komment

via GIPHY

Mert egy igazi kereskedő már rég eladta volna azt a 3 cuccot, amit tud, ahelyett, hogy egy beszerezhetetlen negyedikre vár ki tudja meddig. Helló ED, te egy kereskedő vagy, tudod, abból élsz, hogy eladsz dolgokat!

Kedves Homár!

Szerettem volna venni egy időjárás jelző állomást, ki is néztem egyet az Extreme Digital oldalán, raktáron is volt, ezért megrendeltem, online fizetéssel.

Mielőtt elküldtem volna a rendelést, eszembe jutott, hogy rendelek hozzá elemeket is és barátnőmnek 3db üres cd lemez-t (tudom, kinek kell manapság cd), de ez mint utólag kiderült, hatalmas hiba volt.

Június 24.-én leadtam a rendelést, 28.-án jött is az email, miszerint össze is készítették, szállításra kész, csak fizessem ki online. Ezt egyből meg is tettem, jött is a sikeres fizetésről szóló email, én pedig vártam a csomagot másnap, de az nem jött. De nem jött 30.-án sem, az online rendszerükben pedig úgy mutatta a rendelést, mintha még csak most érkezett volna meg hozzájuk.

Olvasson tovább!

Aki perre ment az Extreme Digitallal

2016.06.30. 16:13 | Homár Hilda | 166 komment

extreme_digital_1.jpg

Gyula aztán nem pöcsölt. Dokumentált, reklamált, elállt, fizetési meghagyott és végül bíróságig jutott a céggel. Tanulságos történet.

 

Lehet, hogy néhányaknak segítségére lesz az én történetem.

Rövid verzió a képek kedvelőinek:
- Extreme Digitalnál rendeltem fényképezőt
- a futárnál beikszeltem, hogy sértetlenül átvettem,
- hiányzó akkut jeleztem
- pénzért küldtek
- nem vettem át
- nem jelentkeztek
- elálltam.
- Visszaadáskor karcolást találtak az alján, ezért értékcsökkentve akarták kifizetni
- nem fogadtam el, fizetési meghagyást adtam a maradékra,
- ellentmondtak, per lett
- a bíróságon pedig mind buktunk (amolyan egyezség formájában).

Hosszú verzió (nagyon hosszú) - a véleményemet, - tehát ami nem tény, - dőlt betűvel írom:

Nyaraláshoz szerettem volna egy rendes fényképezőt, ezért 2015. augusztus 12-én az ED honlapján rendeltem egyet, amit 14-én kiszállított a Royal Sprint. A futár, - ahogy az lenni szokott, - rohant, gyorsan bejelölte a három rubriká:
- Csomagolás állapot: sértetlen
- Termék állapot: sértetlen
- Csomagot megbonthattam: igen.
Én pedig aláírtam, majd beballagtam a lakásba és videorögzítés mellett kicsomagoltam a kapottakat.

Azonnal jeleztem a honlapjukon keresztül, hogy a csomag hiányos, nincs benne akku. Az, hogy nincs fólia az LCD panelon, furcsa volt, de nem jeleztem. 

Augusztus 25-én kérték elnézésemet és a kért pótlás berendeléséről tájékoztattak. Augusztus 27-én a kiszállítást szeptember 3-ára kértem, de sajnos utánvéttel adták fel, így az átvételt visszautasítottam.
Szeptember 4-én az ED visszakapta az akkuját/akkumat a futárszolgálattól, 5-én pedig e-mail-ben megköszönték az átvett akku vásárlását (a honlapjukon pedig minden megrendelésem teljesített állapotúvá vált). A nyaraláson már túl voltam, képeket egy gagyi kölcsöngéppel csináltam, így nagyjából nem voltam a továbbiakban kíváncsi a cég szerencsétlenkedésére, jövő nyáron megpróbálom a vásárlást máshol.

Szeptember 8-án bevittem az egész csomagot úgy, ahogy kaptam (leszámítva, hogy a doboz nyitva volt, persze), elálltam a vásárlástól (hibás teljesítésre hivatkozva!). Ekkor olyan vizsgálódás következett, amilyet én az átvételkor elmulasztottam. Jó erős fénynél alaposan átnézte az átvevő és a fényképező alján karcolásokat fedezett fel. Emiatt az átvétel máris feltételes átvétellé változott, hiába is reklamáltam, hogy nem tudtam használni az egyedi akku nélkül, így hogy én karcoljam össze, elég valószínűtlen (a szőnyegem nem igazán, vagyis igazán nem karcol). És itt esett le valami.

Hogy inkább az lehet, hogy azért nincs akku, mert kifelejtették a visszapakoláskor; azért nincs fólia, mert már valaki levette; valamint azért karcos a gép, mert már valaki használta. Természetesen azonnal vissza lett ez utasítva, hiszen aláírásommal igazoltam a sértetlenséget átvételkor. Én pedig visszautasítottam az indirekt gyanúsítást, hogy a fényképezőt a maga használhatatlan formájában bármilyen módon is használtam volna, vagy sérülést okoztam volna rajta.

Az eredmény várható volt, 9-én hívtak, hogy átvehetem karcosan a pótolt akkuval, vagy értékcsökkenést felszámítva visszaveszik. Kértem, hogy írják ezt meg.

15-én ismét hívtak, ekkor már konkrét számot kaptam az értékcsökkenés mértékére. 30 %-ra gondoltak, vagy elősegítendő, hogy vegyem át a - szerintem használt - fényképezőt, adnak 20.000 Ft kedvezményt (ez kb. 9,5 %). Számomra egyértelmű volt a válasz, nem fogadtam el, kértem a teljes vételár visszafizetését, vagy az elhangzottak megírását. 

22-én fizetési felszólítást vittem be, amit nem akartak az üzletben érkeztetni, így a vásárlók könyvébe tett bejegyzésem mellé átadtam.Válasz:

Boltunkban a cég nevében aláírásra jogosult személy nincs, így érkeztetni nem áll módunkban hivatalos iratokat.

30-án végre megírják a 30 %-os ajánlatot, amit én a fizetési felszólításra hivatkozással ismét visszautasítottam.

Október 1-jén e-mail-ben megírták, hogy álláspontjuk változatlan.

Október 14-én pedig lejárt a fizetési határidő, ám előtte egy nappal átutalják a csökkentett vételárat. (Mégiscsak megvan a levelem?)

Átverve érzem magam, mérges vagyok és egyre elszántabb. 15-én közjegyzőnél beadom a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmemet 63.747 Ft-ra, befizetem az 5.000 Ft eljárási díjat, valamint a nem kötelező 7.500 Ft végrehajtói kézbesítés díját. (Ezt annak elkerülésére, hogy hosszasan húzódjon az ügy a "nem kereste" jelzéssel esetlegesen visszaküldött, azaz át nem vett levél miatt.) 

Erre november 10-én érkezik az ED ellentmondása, majd 14-én hozzám a perré alakulást megállapító határozat. December 1-jén beadom a keresetlevelet, további 10.000 Ft illeték megfizetése mellett. (Az eljárás illetéke 15.000 Ft, de a FMH 5.000 Ft-ja beszámítható.) 2016. január 7-én jön a tárgyalásra idéző végzés. 

2016. március 24-én az ED székhelye szerint illetékes bíróságon kezdődik a meccs köztem és az ED ügyvédje között.

Első ajánlat, hogy zárjuk rövidre az ügyet, megkapom a fényképezőt akkustól, meg kifizetik az 5.000 Ft-ot, amit FMH-ra költöttem és mindenki megy a dolgára. Gondoltam, ez vicc, de komolynak tűnt, így az egyezségre irányuló javaslatot lendületből elutasítottam.

Következett az álláspontok ismertetése a T. Bíróság előtt. Az ügyvéd úr jelezte, hogy elég szar helyzetben vagyok (persze nem így), mert általam elismert okirati bizonyíték szól arról, hogy az ED tutifrankó módon teljesített. Én pedig előadtam, hogy ennek már az is ellentmond, hogy a hibás teljesítés egyfajta elismeréseként az akku pótlásáról intézkedtek.

Előadtam továbbá, hogy teljesen életszerűtlen feltételezés az, hogy a futár a kézbesítés számára történő igazolása nélkül a csomagot átadja, melyet a címzett megbont, szétszed, majd a használati utasítás alapján a tartalmat tételesen és egyenként ellenőrzi. Ezzel a teremben nem értett velem egyet senki. Rákérdeztem tehát, hogy el tudják-e képzelni, hogy hány kézbesítés történne, ha ez így folyna minden címen? Hogy szerintük tényleg kibonthatok-e egy olyan csomagot, amit még nem vettem át? Az első kérdéssel nekem nem kell foglalkoznom, a második pedig szerintük így van.

Nem húzom túl hosszúra, a feszültség egyre nőtt, mert a tárgyalásra szánt egy óra végéhez közeledtünk rohamosan és nem látszottak közeledni az álláspontok, de az új tárgyalási nap újabb költség a vesztes félre nézve. Hogy ki is lesz az, az még ennyi idő után sem látszott számomra világosan. (A tárgyalásig nagyon biztos voltam). Rendkívüli határozottságot láttam ugyanis annak kérdésében, hogy az okirat az márpedig okirat. 

A vége felé a jelen lévők tudtára adtam, hogy az okirat szerintem támadható és a kicsomagolási videó remekül bizonyítja, hogy a kicsomagolás nem történhetett meg a futár jelenlétében, nem beszélve arról, hogy azokat a bizonyos ikszeket sem én jelöltem be, nekem már csak az aláírás maradt (ez pedig írásszakértő nélkül is messziről látszott a "bizonyítékon"). Az ügyvéd szerint az látatlanban is nagyon valószínű, hogy nem sok mindent bizonyít a videóm. Én ezt nagyon nem így gondoltam, de nem szerettem volna ebbe az irányba elmenni, jogérzékem sokkal kevesebb van, mint igazságérzetem.

A megállapodás végül az lett, hogy szégyenszemre megkapom a fényképezőt a telefonon ajánlott kedvezménnyel csökkentett összegért, továbbá kínkeserves küzdelem árán nem kell kifizetnem a vitára fordított pénzeszközöket sem (az egyezség miatt a tárgyalás illetéke 1.000 Ft-ra csökkent, a maradék 9.000 Ft-ot a NAV-tól kellett visszaigényelnem.).

A tárgyalásra készülve összeszedtem az elmúlt 2-3 év rengeteg ED-vel kapcsolatos panaszát, ahol használt, demo, hibás termékeket értékesítettek, a rengeteg beszámolót, ahol húzták-halasztották a vételár visszafizetését. Ezzel kívántam rávilágítani az alperes jóhiszemű üzletvitellel össze nem egyeztethető gyakorlatára utaló "jelekre". :) Sajnos feleslegesen dolgoztam vele, mert "az én ügyemmel kapcsolatban ezeknek nincs relevanciája". Szerintem van, de én nem vagyok bíró/nő, hogy ezt eldöntsem.

Tudom, ha előtte tájékozódtam volna... Tudom, tudom.
Az ED egyébként nem veti magát alá a Békéltető Testület döntésének..

A fényképező egyébként szuper, csak valahogy nem érzem az enyémnek.

Kíváncsian várom a hozzászólásokat...

Gyula

Horpadt hűtőt takart a hungarocell dekoráció

2016.06.20. 11:10 | Homár Hilda | 108 komment

hu_to_szekre_ny_ajto_horpada_s_1.jpg

Az is bosszantó, ha az ember nagyvonalúan vagy mondhatni felelőtlenül kezel helyzeteket, és pórul jár, de amikor valaki tényleg próbál körültekintően eljárni, dacol a sürgető idővel, állja a türelmetlenkedő szállítók tekintetét, és a végén mégis a képébe röhög valami álnok hűtőreparátor által eltakart sérülés - hát az nem az az eset, aminek nem kell utánamenni. 

Tisztelt TH!

2016.04.12-én rendeltem az Extreme Digitalt-ól egy "LG GBB539PZCFE  A+++ Total No Frost" típusú alulfagyasztós hűtőszekrényt, ára 189e Ft volt. A terméket a Royal futár szállította ki április 15-én kora délután. A futárokkal kicsomagoltattam a terméket. A dobozából kivettük, a belsejét is megnéztem, viszont az ajtaján volt még egy keskenyebb hungarocell feltéve, azt nem vettem le róla. Első ránézésre a termék sérülésmentes volt, az átvételi papírokat ennek alapján töltöttük ki. 

Olvasson tovább!

A nem megfelelő átfutási idő miatt kialakult probléma

2016.03.09. 09:49 | Homár Hilda | 35 komment

extreme_digital_1.jpg

Ez az ügy hepienddel zárult, de előtte feltárta azt az elképesztő jelenséget, hogy az Extreme Digital által a megrendelt csomagok státuszára vonatkozó információk nem a valóságra vonatkoznak, hanem arra az ideális valóságra, amikor mindenki mindent pont ógy és akkor csinál, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Ennek vajon mi értelme?

Tisztelt Homár blog szerkesztő és olvasók!

Történetem egy szimpla Edigital-os rendeléssel kezdődött. Egy közepes méretű kávéfőzőt rendeltem, melyhez ha már ingyenes a házhoz szállítás, ne kelljen már munka után cipelni hazafelé, úgy rendeltem meg. Megjegyzés mezőbe beleírtam, hogy 11 óra előtt vagy 16 óra után tudom átvenni a csomagot a címen. Az áru az Edigitalhoz beérkezett pár napon belül és értesítetek, hogy átadták a futárszolgálatnak, 26-ikán.

Olvasson tovább!

Megleckéztették a ködösítő Extreme Digitalt

2016.02.22. 09:49 | Homár Hilda | 34 komment

extreme_digital_1_1.jpg

Mutatok egy hőst: B.K.! 

Kedves Homár!

Ma került végre pont egy több, mint egy hónapja húzódó online vásárlás végére.

Mint környezettudatos ember, hogy ne dobáljam a kukába az elhasznált elemeket, december 28-án interneten rendeltem az eDigitaltól egy csomó tölthető elemet töltővel, nem kevés pénzért. Ingyenes házhozszállítás 3 napon belül, hurrá! Azám, csakhogy az ajándékkártyáról, amivel fizettem, hiába vette le a rendszer a számos forintokat, az online felület továbbra is a fizetésre szólított fel.

Olvasson tovább!

Üres dobozzal, felforrt agyvízzel Szegedre / Frissült a fogyasztóvédők tanácsával

2016.01.08. 11:06 | Homár Hilda | 36 komment

extreme_digital_1.jpg

Ezúttal egy teljesen szürreális ügymenettel boldogít minket az Extreme Digital. Elképesztő, hogy egy hibás készülék cseréjének a doboz logisztikája legyen a kerékkötője! És mielőtt bárki szidni kezdené a levélírót, amiért nem ment azonnal másik üzletbe a dobozával, az pillantson rá az Extrem Digital vidéki hálózatára.

Tisztelt Homár!

Kicsit furcsállva olvastam a sok panaszt az Extrem Digitálról, több mindent vettem már tőlük, nekem nem volt gondom, egészen eddig....

Karácsonyi ajándéknak egy szendvicsütőt vásároltam családunk egyik tagjának. Pick-Pack pontos átvétellel rendben megérkezett. Az első hibát ekkor követtem el, mert nem bontottam ki, hanem egyből becsomagoltam, bízva a termék kifogástalan állapotában. Sajnos Szenteste az ajándék kibontásakor derült ki, hogy a burkolat meg van repedve rajta, így érthető módon mindenki örömébe egy kis üröm is vegyült. Úgy döntöttem, hogy nem küldöm vissza csomagként, hanem január első hetében úgyis elintéznivalóm lesz Szegeden, így visszaviszem az ott lévő üzletükbe, jobb szeretem a személyes ügyintézést. Na ez volt a második hiba....

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása