Tékozló Homár


Húszezressel próbált fizetni. Ekkora dögséget!

2015.07.10. 13:49 | Homár Hilda | 135 komment

screenshot_2015-07-10_12_36_28.png

Elég rémisztő poszt a honlapja alapján a tea mellett ezoteriában, szeretet- és harmóniabizniszben is utazó Fehér Holló Teaházról.  A lélekmunkás elbeszélgethetne a főnökkel. De nem jobb a helyzet akkor sem, ha a honlap csak úgy maradt, és már a Facebook szerinti művészetpártolás a kiegészítő tevékenység, mert ez abba sem nagyon fér bele. 

 

MINDIG LEGYEN NÁLAD APRÓ, HA A FEHÉR HOLLÓ TEAHÁZBA MÉSZ

Az alábbi eset így történt, ahogy most mesélni fogom, ezt még az eladó/tulaj is elismerné, ha a tükörbe néz otthon egyedül.

2015. július 7-én reggel betértem egy retro reggelire a Fehér Holló teaházba VIII. kerület Horánszky utca 1. Sonkás melegszendvics és tea 350 forintért, oké is volt, fizetni akartam, de csak 20 ezres volt nálam, amiből nem is tudtak visszaadni. Ez nem lepett meg. Igazából az sem, hogy kártyával se tudtam fizetni.

Ekkor felajánlottam, hogy besétálok a két percre lévő munkahelyemre, kérek az egyik kollégámtól aprót, és behozom a pénzt. A válasz erre az volt pofavágásokkal kísérve, hogy ilyet nem lehet csinálni, hogy bemegyek valahova pénz nélkül, mert nekem kell gondoskodni arról, hogy tudjak fizetni.

Erre azt válaszoltam pofavágásokkal kísérve, hogy összességében inkább neki kéne gondoskodni arról, hogy tudjak fizetni nem pedig nekem mászkálgatni, mert ő nem tud visszaadni, és kártyával sem tudok fizetni.

Az eladó/tulaj ekkor azt mondta, hogy ne flegmázzak, és 10 percem van ezt a dolgot elintézni. A fejében biztos elhangzott az is, hogy különben.

Ekkor éreztem először, hogy fizikailag fenyegetve vagyok.

5 perc múlva bevittem a pénzt, és hallottam, hogy engem szid a telefonban, ekkor határoztam el, hogy valamit azért tennem kéne, hogy ne érezzem magam ennyire hülyének, ezért elkértem a panaszkönyvet. Kiröhögött, hogy ő a tulaj, és leszarja, mit írok bele, mert úgysem nézi senki. Ebben valószínűleg igaza van.

Itt már teljesen balkáni volt a hangulat, ő nagyon idegesen kereste a panaszkönyvet, és azon hisztizett, hogy én milyen fellengzősen támasztom a pultot, miközben én azzal biztattam, hogy ezzel a hozzáállással biztosan csődbe viszi a céget, és végig ott volt a lehetőség, hogy ő bármikor megpróbálhat kidobni az utcára. Erre, márhogy kidob, többször is utalást tett.

Mint ahogy azt is megtudtam tőle, miközben a haverjával beszélt telefonon, hogy „á, ez csak egy valami érettségizetlen irodista hülye”, ekkor határoztam el, hogy mindenkinek elmondom, még a szomszéd irodaházban is kiragasztom.

A kulturált szórakozás lépésre lépésre fejlődésében töretlenül bízva.

Egy irodista a sok közül